Ez magyarázható azokkal az információkkal, melyek a biztosítóktól és alkuszoktól származnak, miszerint egyre többen kötnek utasbiztosítást a külföldi nyaralásaik alkalmával. Nem árt azonban tudni, hogy az EEK ingyen igényelhető, az Európai Unió területén kívül még Svájcban, Liechtensteinben, Norvégiában és Izlandon is érvényes, és a sürgősségi ellátáson kívül például a terhes nők gondozásának költségeit is fedezi. Azonban nem mindegyik egészségügyi ellátó rendelkezik olyan szerződéssel, mely miatt elfogadnák az EEK-t, valamint vannak olyan országok (mint pl. Franciaország), ahol meg kell előlegezni az egészségügyi ellátás költségeit. Éppen ezért nem árt a kártya mellé utasbiztosítást is kötni, hiszen ennek segítségével ki lehet védeni az esetleges „önrészt”, másrészt szélesebb körben is lehet felhasználni, annak sok területre kiterjedő fedezete miatt.


Egy 2008-as törvénytervezet alapján Romániában kötelező lakásbiztosítást kötniük az ingatlantulajdonosoknak. A szerződés hiányában a hatóságok akár büntetést is szabhatnak ki rájuk. A kötelező szerződéskötések határidőhöz kötöttek, ami a múlt héten járt le, azonban azok, akik elmulasztották, idén még nem számíthatnak büntetésre, csak a jövő évtől. Az indok erre a tervezet elfogadásának időpontja. Míg 2009-ben elfogadták a tervet, addig hivatalosan idén májusban publikálták csak. A kötelező lakásbiztosítási programban 13 biztosító társaság vesz részt, akik jelezték, hogy nem nagyon fogynak a kötvények. Ennek okaként a határidő kitolását említik.

Romániában az ingatlanok kb. 40%-a van biztosítva (kötelező, vagy fakultatív jellggel), míg Magyarországon ez az arány 70% körüli, míg Nyugat-Európában 80-85%. A román kötelező lakásbiztosítás 10-20 euró körüli, míg egy szabadon választható termék kb. 50 eurós díjtétel mellett tartalmaz az ingóságokra is fedezetet.

Vissza a lap tetejére