Címlap » Biztosítási hírösszefoglaló - 37. hét

Biztosítási hírösszefoglaló - 37. hét

Forrong a lengyelországi bróker éra…35 biztosítási bróker pert indított az RSA Group tulajdonában levő Link4 biztosító ellen.

Az eljárás évek óta húzódik, melynek az alapja, a biztosító társaság által megjelentetett reklám. A reklámban többek között az szerepel, hogy az alkuszoknak érdeke a biztosítási díjak drágulása, valamint az, hogy a közvetítőket kihagyva bajba sodorhatják őket. A Link4 továbbra sem hajlandó elismerni hibáját, holott a piaci részesedése nem nőtt ennek kapcsán, és továbbra is veszteségesen üzemel. A csoportos perindítás a kártérítés követelését is magában foglalja. Nem kizárt, hogy az összes lengyel biztosítás közvetítő csatlakozni fog a perhez.


A magyar életbiztosítási piacon egyedülálló módon az egyik hazai biztosító társaság az 50 év feletti korosztály felé nyit. A cég elképzelése ugyanis az, hogy 50 éves korunk után is nekiállhatunk megtervezni, mit kezdjünk magunkkal a hátralevő több évtizedben. A termékek között szerepel fix összegű járadék, vagy unoka biztosítás is.

A biztosító egyik szakembere szerint a magyar lakosság mintegy 37%-a van 50 felett, így ők jelentős piaci szegmenst képviselnek. Az ötvenes korosztály igenis rendelkezik megtakarítással, fogyaszt, tehát potenciális vásárlóerőt képez. A szakember úgy véli, hogy ezen korosztály fogyasztási szokásai jelentősen megváltoznak, így nagy eséllyel kezdenek el megtakarítási programokat is, mivel ők már a bőrükön érzik a nyugdíj közeledtét, s nekik egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora lesz az időskori bevételük. A másik dolog a család, az unokák, akikre szintén többet költ ez a réteg. A biztosító nem titkolt szándéka, hogy ezen korosztály biztosítási szakértője legyen, melyet nemcsak szóban, hanem a biztosítási konstrukcióik feltételeivel is kíván támogatni.

Online ügyfélszolgálat

Az online biztosítás előnyei

  • vezető biztosítók ajánlatai egy helyen
  • online kedvezmény
  • szakértő segítség a választásban
  • nem kell sehová sem elmennie
  • díjmentesen intézzük biztosítását
  • árgarancia

Egyszerű, gyors, kényelmes... online biztosítás.

Biztositók logói

Call center

Tel: (06 1) 999 7575
Fax: (06 1) 999 7576

Keresés az oldalon

IVSZ

Felhasználóbarát Honlap