Címlap » Hírarchívum » Járműbiztosítás a vízeken is

Járműbiztosítás a vízeken is

Azt körülbelül mindenki tudja, hogy a közúti járművekre milyen biztosításokat kell, és milyet lehet kötni (kötelező felelősségbiztosítás, többfajta Casco). Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a vízijárműveket is lehet, és érdemes biztosítani, mindegy, hogy vitorláshajóról, motorcsónakról, vagy akár jetskiről legyen szó. A szerződések ráadásul ez esetben egyszerre tartalmazhatnak felelősség- és vagyonbiztosítást is.

A vízi járművek felelősségbiztosítása természetesen szintén arról szól, hogy ha azzal okozunk kárt másnak, akkor a kártérítési összeget nem nekünk kell zsebből kifizetnünk, hanem a biztosító fizet helyettünk. Amire viszont érdemes nagyon odafigyelni, az az, hogy az itthon kötött biztosításunk érvényes-e külföldön (például sok magyar hajós jár az Adrián), és hogy az adott országban van-e helyben kötelezően megkötendő felelősségbiztosítás.

Szélesebbek a lehetőségek a vízijárművek Casco jellegű biztosításai esetében. A szerződés ezeknél nem csak a hajótestre, hanem a vitorlázatra vagy a motorra, de akár a beépített felszerelési és berendezési tárgyakra is vonatkozhat. Jellemzően nem tartozik viszontr a biztosítható vagyontárgyak körébe az üzemanyag, a takaróponyva, a szállítókocsi, valamint a beépített számítástechnikai és/vagy navigációs rendszerek adatállománya.

A biztosítási szerződés által fedezett események is széles körűek lehetnek, elvileg bármilyen, kívülről jövő, hirtelen erőhatás által okozott kárra vonatkozhatnak. Külön díjért biztosíthatjuk vízijárművünket lopás és rablás ellen is, és ez a kiegészítő modul nem szükségszerűen az egész évre kell szóljon, megvehető rövidebb, határozott időtartamra is. Maga az alapbiztosítás pedig természetesen vonatkozik a téli tárolás időszakára is.

További kiegészítő biztosításokat is megköthetünk, például: balesetbiztosítás, valamint szállítási, verseny-, versenyfelelősségi és bérbeadási záradékok.

A biztosítási összegeket ? az autócascótól eltérően, inkább a lakásbiztosításokhoz hasonlóan ? a szerződő határozza meg. Nem érdemes ezen a részleten spórolni, mert ha a szerződésben szereplő biztosítási összeg alacsonyabb, mint a kár esetén megállapított érték, akkor az aránylagos kártérítés miatt nem fog megtérülni a teljes kárunk.

Akár tulajdonosai vagyunk egy vízijárműnek, akár csak bérbevesszük, szánjunk rá egy kis időt, hogy tájékozódunk a biztosításokról, azok lehetőségeiről, ezzel sok későbbi kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat.

Online ügyfélszolgálat

Az online biztosítás előnyei

  • vezető biztosítók ajánlatai egy helyen
  • online kedvezmény
  • szakértő segítség a választásban
  • nem kell sehová sem elmennie
  • díjmentesen intézzük biztosítását
  • árgarancia

Egyszerű, gyors, kényelmes... online biztosítás.

Biztositók logói

Call center

Tel: (06 1) 999 7575
Fax: (06 1) 999 7576

Keresés az oldalon

IVSZ

PageRank Kereső optimalizálás

Felhasználóbarát Honlap