Címlap » Hírarchívum » Lakásbiztosítás jó, de lehetne jobb is

Lakásbiztosítás jó, de lehetne jobb is

Szinte minden este láthatunk a híradásokban egy-egy esetet, ami eszünkbe juttathatja, hogy szükségünk van otthonunk biztosítására. Az újságokban is rendszeresen olvashatunk lakástüzekről, gázrobbanásról, vihar által megrongált, vagy éppen villámcsapott épületekről, a lakásbetöréssel kapcsolatos hírek pedig már talán megszokottá is váltak.

Magyarországon jelenleg az összes lakás nem egész kétharmada van biztosítva. Nyilván aki nem köt lakásbiztosítási szerződést, az kár esetén nem is reménykedhet abban, hogy kárát valaki megtéríti ? és az önkormányzat által ilyenkor nyújtott segély is ritkábban érkezik, mint azt gondolnánk.

Az sem lehet azonban teljesen nyugodt, akinek van lakásbiztosítása. Adorján Zsolt biztosítási szakértő húszéves kárrendezési tapasztalatait elemezve elmondta, hogy a károk rendezésekor a legtöbb problémát a nem megfelelően megkötött biztosítás, ezen belül pedig a túl alacsony biztosítási összegek okozzák ? így pedig a biztosító is csak részleges kártérítést fizethet.

Az alacsony biztosítási összegek, és így az alulbiztosítás három fő esetben jön létre. Az első, amikor a lakásbiztosítást mintegy a hitelfelvétel "mellékeseként" kötik meg, ilyenkor persze ez csak eggyel több aláírást és némi többletköltséget jelent az ügyfélnek. A másik ilyen esetben a régen, több éve megkötött biztosítási szerződést nem vizsgálta senki felül, és így az idő múlásával, a család gyarapodásával a kezdetben jó biztosítási összegek értéküket veszítik.

a harmadik, és egyben legfőbb hibaforrás, ha valaki a lakásbiztosítási szerződés megkötésekor nem gondolja végig, mekkora is az ő ingó és ingatlan "vagyona", vagy egész egyszerűen csak spórolni szeretne a biztosítási díjon. Ezzel aztán valóban megspórolhatnak évente párezer forintot, de egy kicsit is komolyabb kár esetén többszázezret, de akár többmilliót is veszíthetnek.

A szakértő azt tanácsolja, hogy ? főleg az ingóságok biztosítási összegének megállapításakor ? ne hagyatkozzunk az első gondolatunkra, hanem akár a lakás összes helyiségét végigjárva készítsünk listát mindenről, olyan árakkal, amelyért most meg tudnánk venni tárgyainkat (pl. egy pár éve 200 Ft-ba kerülő könyv ma 3-4000 Ft is lehet). Akinek ehhez nincs kedve, az pedig használja a www.biztositas.hu portál lakásbiztosítási díjszámító rendszerét, így garantált, hogy szerződése nem lesz alulbiztosított.

Online ügyfélszolgálat

Az online biztosítás előnyei

  • vezető biztosítók ajánlatai egy helyen
  • online kedvezmény
  • szakértő segítség a választásban
  • nem kell sehová sem elmennie
  • díjmentesen intézzük biztosítását
  • árgarancia

Egyszerű, gyors, kényelmes... online biztosítás.

Biztositók logói

Call center

Tel: (06 1) 999 7575
Fax: (06 1) 999 7576

Keresés az oldalon

IVSZ

PageRank Kereső optimalizálás

Felhasználóbarát Honlap