Az információkezelés minőségét illetően az információtudatosság mint az információkezelő készségek fontossága és az információérzékenység mint az egyéni és közösségi gazdasági viselkedés legfőbb orientálója hangsúlyosak. Az információ korában döntő az információ és a pénzvilág legfőbb racionalitásának, ti. a gyors hozamkonvertálásnak a működtetése: információ és az áru vagy termék (a termék pénzértékének és információértékének hangsúlyos megkülönböztetése), ill. az információ és technológia viszonya (követő technológiapolitikából csúcstechnológiák fejlesztése).Az információs társadalom gazdaságának rendezőelvei kapcsán három törvényt hangsúlyoznak. Egyrészt hogy az információ egyenlő a pénzzel, helyettesítheti azt. Másrészt, hogy a média gerjeszti az üzleti folyamatokat a gyors hozamkonvertálás eszközeként. Harmadszor, hogy az információtőke, a számítógépes készségek és a távközlési alapú innovációk, valamint az információgazdaság térszerkezete szervezik a gazdaságot. A kormányzás komplexitását meghatározó gondok kapcsán hangsúlyozzák, hogy az információs társadalom kvázi-kaotikus, az államot és a kormányt magasan korlátozó társadalom. Ebből következően jelentős információjogi-adminisztratív teendők állnak minden felzárkózó előtt, az állami és kormányzati tájékoztatási intézményrendszer átalakulása az új információs rend és tér követelményei szerint.

Az információ és a gazdaság viszonyának legjellemzőbb terepei

Mindenekelőtt az anyag-energia-információ összetétel módosulása az információ javára, azután az információ termelési tényezővé (mint a tőke, vagy a munkaerő), áruvá válása következett, ma pedig már minden terméknek van pénzértéke és információértéke is, s az információtartalom mérvadó. Mind fontosabbak az ipari információgeneráló és feldolgozó tevékenységek (K+F), s ezeknek egyre újabb formái jelennek meg. A vállalatoknál új információfeldolgozó és ellenőrző tevékenységek, új funkciók működnek különféle menedzsment-szerkezetek formájában. A munkaerő-szerkezet felosztható aszerint, hogy információkkal foglalkozó vagy sem. Az információs (termelő, feldolgozó, terjesztő, ellenőrző) tevékenységek egy új gazdasági szektort hoztak létre. Az információtermelésből kilépő innovációk terjedése, szaturációs hatása bizonyos ciklusokat követ, amelyek a gazdasági ciklusok hullámainak alakulásában döntő fontosságúak, természetük, tartalmuk, társadalmi és gazdasági hatásuk alapján. Az IT-innovációk reform- és/vagy krízisszerű strukturális-szektorális változásokat generálnak a gazdaságban.

A gazdasági növekedés és az információtechnológia (IT) viszonya

Egyfelől minden kisebbé, gyorsabbá és olcsóbbá vált (nyersanyag-energia-információ), azzal a költség/teljesítmény arányok is látványosan javultak az IT-nek köszönhetően. Az IT javította a termelékenységet klasszikus értelemben a tőke, munkaidő, létesítmény, idő stb. inputok felhasználásában, növelte a rugalmasságot a termelésben, jobb minőséget, nagyobb intelligenciát vitt be a termékbe, növelve a hasznosságot és a fogyasztóvonzást. Az IT kitolta a növekedés határait abban az értelemben, hogy a természetes erőforrások felhasználását javította. Az IT alapú berendezések hálózatokba rendeződve információáramlást hoztak létre a legkülönfélébb összekapcsolódásokkal, s ez az új technikai forradalom lényege.Másfelől a globalizáció nem akármilyen mértékben foglalkoztatja a közgazdasági és az információ(tudományo)s szakértőket, amennyiben a pénzügyek globalizációja történelmi folyamatában tetőzik. A folyamat mögött a történelmi szükségszerűséget látó értelmezés szerint az ipari korszakból az információ korába történő átmenetben a pénzügyi hatékonyság, a megtakarítók és a befektetők közötti kapcsolatok optimalizálásával, a pénzügyi szolgáltatások hatalmas fejlődésével a gazdasági szféra megszállása, majd uralma után a pénzvilág a politikai szféra ellenőrzésében is meghatározó szerephez jut. Nyilvánvalóan van racionális (értsd közgazdaságilag teljesen megalapozott, fejlődéselméleti) oka is a pénzvilág uralmaként jellemzett globalizációnak (amennyiben a pénz- és tőkepiaci szféra állítja elő a GDP 10-25%-át, ami már jelentősebb pl. az agráripar teljesítményénél), ám a politikai összefonódások, ill. az információs és kommunikációs technológiák révén történő pénzpiaci globalizáció mást jelent. (A megítélés kiindulópontja az lehet, ahol a pénzügy és a pénzügyes közgazdászok szerepe meghatározóvá válik a gazdasági döntéshozói szintek működésében és működtetésében, ill. ahol ez a vezető szerep áttér a politika, sőt, a világpolitika színterére.) Az újkapitalizmus kísérőjelenségeként jellemzett globalizáció terjeszkedésének egyik hadoszlopa a gyors dereguláció, a számítógépek, az információs és kommunikációs technológiák, a távközlés révén gyorsan közlekedő monetárispolitikai és pénzpiaci tevékenységekkel kiegészülve globális dimenziókat adott egy folyamatosan gyorsuló expanziós korszaknak. (Ennek számtalan jele van, mint pl. az, hogy míg két évtizeddel ezelőtt a napi valutakereskedelem mintegy 20 Mrd USD nagyságrendű volt, addig napjainkban a valutaközpontok napi forgalma világviszonylatban több mint 1 billió USD.)

A globalizáció motorjai, a transznacionális társaságok (TNT-k) meghatározó tényezői az információs társadalom paradigma sajátos alakulásának, ill. a monetarizmus néven összefogott pénzügyi megoldások globális közvetítésének is. A 300 legnagyobb TNT vagyona a világ termelő vagyonának negyedére rúg, s a nemzetállamok háromnegyed részénél jelentősebb gazdasági potenciállal bírnak. Más megközelítésben, a teljesítménysorrend szerint legnagyobb gazdasági potenciállal rendelkező „országok” a TNT-k.

Az előzőkből következően a globalizáció az információtechnológia révén olyan sajátos gazdasági, politikai, kulturális szerveződéseket hoz létre világszerte, amelyek előképe az észak-amerikai civilizáció hatalmi központjaiban található. Az információs társadalom paradigmák észak-amerikai, európai és délkelet-ázsiai (japáni) változataiban is azonos rendezőelvek szerint működnek, a különbség ott van, hogy a fejlettebb régiókban az (gazdasági, politikai, társadalmi) ellenőrzés és gátlás eszközei hatékonyabbak (ezért is irányul a globalizáció mindig újabb területek felé), a fejlődő térségekben viszont a gyengébb ellenállások miatt a hozamkonvertálás gyorsabb és magasabb profittal jár. Ennek megfelelően a globális gazdasággal kapcsolatos ismeretek mind kritikusabbak lesznek. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a globális gazdaság nem világgazdaságot jelent, hanem bizonyos (mindenekelőtt tőkeműveletek, azután technológiai, vezetésszervezési, információs stb.) magtevékenységek működtetését planetáris méretekben egyidejűleg. A globális gazdaság legnyilvánvalóbb következménye a pénzhatalom működése, a súlyosabb hatások pedig a foglalkoztatás gyengítésében, ill. a társadalmi költségek eltüntetésében jelennek meg. A globális gazdaság alig mérhető a hagyományos statisztika keretei között, ezért készülnek egyre újabb és újabb becslések, amelyek összegzett eredményeként a vállalatokon belüli kereskedelem értékét a világkereskedelem 32%-ára teszik, s ezt egészében a hivatalos statisztikán kívüli teljesítménynek tekintik. Ugyanezek a becslések a foglalkoztatás és a munkajövedelmek alakulását illetően úgy találták, hogy csak a legmagasabban kvalifikált munkaerő részesedett a globalizált gazdaság áldásaiból, a többieknél 1960-1990 között 20%-os létszámcsökkenés és 7-10%-os bércsökkenés következett be.

A globalizáció kritikája az információs társadalom irodalomban

Az információtudományos kritikai szemlélet, ill. a belőle következő rendezőelvek szerint a hatalmi tényezők ma az IKT-k révén befolyásolják (ellenőrzik és kormányozzák) a nemzetközi kapcsolatokat, amelyek irányultsága gazdasági és/vagy politikai (ebben a sorrendben). Másfelől ebben a környezetben a kommunikációs és a kulturális tényezők is alárendeltek a gazdasági, politikai és technológiai szuperstruktúráknak. A nemzetközi kommunikáció mint globalizáció típusú megközelítések legjellemzőbb szemléletrendszere ma egy idealisztikus-humanista álláspontot tükröz, amelyik az információs társadalom paradigmákkal kapcsolatban is a nemzetek közeledését, a nemzetközi szervezetek világbéke-ápoló hatásait hangsúlyozza, másrészt viszont a jogi-adminisztratív aspektusa révén figyelmet szentel az információtechnológia pénzhatalmi eszközként fungálásának (lásd az informatikai lobbik és a bankszféra összefonódásait). Ám ezek az IKT-val kapcsolatos és a spontán fejlődést optimista várakozásokkal szemlélő koncepciók mára meghaladottá váltak, s mind többen látják, hogy az információtechnológia fejlődése nem jár magától pozitív fejleményekkel, sőt, a fizetőképes kereslet után haladó fejlesztések hatalmas társadalmi egyenlőtlenségeket (információs fekete lyukakat) hoznak létre.

Az információtechnológia és a monetarizmus összefonódik a globalizációban: az új információ- és kommunikációtechnológiai fejlesztések, ill. alkalmazások a fizetőképes kereslet irányába haladnak, a pénzügyi központok pedig kihelyezéseiket az IT-keresletek függvényében a gyors hozamkonvertálás érdekében hozzák létre. Azaz, azért fektetnek az IT-be mert biztos kihelyezésnek számít, másrészt mert mindenekfelettien szükségük van az információs csatornákra, s a kommunikáció birtoklására, amelyek révén a gazdasági várakozásokra rásegítő orientálással a pénzpiaci műveleteket is manipulálják. A fent vázolt összefüggéseknek további terepe az egyéni (fogyasztói, vásárlói stb.) és a közösségi (vállalati stb.) gazdasági viselkedés alakulása mint az információtudatosság megnyilvánulása, közelebbről az elektronikus adminisztráció, az elektronikus pénz stb., átfogóan a digitalizálási forradalom eredményei. (Ennek eredményeként az USA 16 000 Mrd USD nagyságrendű és értékű áruforgalma 1990-1994 között elsősorban a digitalizálás eredményeként jött létre, amikor már többet költöttek számítógépekre és kommunikációs eszközökre, mint bármely más állóeszközre a termelés minden területén.) További érdekes fejlemény a pénzérték:információérték párhuzamos értékviszonyok megjelenése mint az információs társadalom paradigmák gazdasági rendszereinek alapvető jellegzetessége. Az információtechnológiai fejlődésmenet eredményeként az áruk vagy termékek információtartalma igen jelentősen megnőtt az elmúlt ötven évben a nyersanyag- és energiatartalom rovására. Mindez úgy válik a gazdasági folyamatok meghajtójává - s egyben a monetarizmus és információtechnológia viszony egyik jellegzetes kisérőjelenségévé -, hogy az áruk információértéke igen gyorsan avul, amit a média fogyasztást orientáló ténykedésével segít, működtet.

Az internetes műveletek kiterjedése mint a globalizáció kiterjedésének következő lépcsője lényegében egy új gazdasági, politikai és társadalmi rendszermodellbe vezet át bennünket. A folyamat gazdasági logikája az, hogy a határokon átlépő tranzakciók költségei alig nagyobbak a belső forgaloménak, a digitális pénz átváltása különféle valutákra ugyancsak elhanyagolható költséget jelent, az érdekeltség motorja tehát adva van. A forgalom mérése, ellenőrzése azonban nem megoldott, s ez a globalizáció a nemzeti határok és gazdaságok után a regionális és szervezeti határokat is elmossa. (Vonatkozó példa a dematerializált értékpapíré is, amelyik elektronikus úton rögzített és továbbított, értékpapírszámlán nyilvántartott, az értékpapír - jogilag szabályozott - valamennyi tartalmi kellékét azonosítható módon tartalmazó formát jelent.) A legtöbb kritikai tanulmány a digitális pénz bevezetésével kapcsolatos tapasztalatokat járja körül, s az állam monetáris politikájának, a jegybankok kompetenciájának súlyos sérülése feletti aggodalmaknak (pl. hogy elveszítik az ellenőrzést a monetáris aggregátumok, a valutaárfolyamok és átváltások, a pénzmennyiség szabályozása felett) ad hangot.

A globalitás kísérőjelensége az üzleti ökoszisztémák és hálózatok szerveződése. Az első konvergencia a vasút, a távíró és az üzleti környezet találkozása volt, és Chicago születése szimbolizálja a folyamatot. A második konvergencia a számítógépek és a globális távközlés új kereskedelmi formákkal ötvöződése, új dimenziók mint új szervezeti formák létrehozása. Az ún. üzleti ökoszisztémák fogyasztók, vásárlók, gyártók, beszállítók, forgalmazók és szolgáltatók (virtuális) közösségei, amelyek létrejönnek és versenyeznek egy területen, s uralják azt. A konvergencia jellemezte világban a versenyelőnyök abból következnek, hogy vezető pozícióba kell kerülni egy-egy ilyen ökoszisztémában (amikor a vásárlók/fogyasztók jobban pereferálják a termékeinket, mint másokét), ill. mind gyorsabban, mind messzebbre kell kerülni az adott ökoszisztéma konvergencia-optimálásában a legfejlettebb technológiai megoldások felhasználásával. (A kiskereskedelmi alapokról induló - biológiai evolúciót utánzó - fejlődés példája a Wal-Mart kereskedőlánc.) A globális üzleti ökoszisztémák és hálózatok szerveződésének alapja meglehetősen összetett dolog, de hordozójuk (médiumuk) az információtechnológia; összetevői a mérés és visszacsatolás rendszerei (a munkafolyamatok optimalizálása, az egyes munkaegységek olajozott együttműködésének biztosítása); a hálózatba szervezett kommunikáció a munkaegységek között; központosított és automatizált rendelés, készletezés, elosztás a méretgazdaságosság (economic of scale) szemmeltartásával; számítógéppel segített fogyasztói igényelemzés stb.

A globalizáció veszélyes példái közé tartoznak az adóparadicsomok. A Man-, a Jersey és a Guernsey-szigetekre 90 000 cég van bejelentve, amelyek évente 350 milliárd font sterling forgalmat bonyolítanak. Az ún. Edwards-jelentés szerint a Guernsey-sziget Stark nevű falucskájának 575 lakosa közel 15 000 igazgatótanácsi pozíciót tölt be! A monetarizmus globális spekulációs haszonvilága azonban nem a legfőbb gond. Ez a jelentés is figyelmeztet, hogy a globális pénzpiacok beszűkülése után a termelés internacionalizálódása következik, amikor a termelési költségek szociális-jóléti tartalma teljesen eltűnik a kiélezett versenyben.

A pénzpiaci forró pontok működése és a gazdasági autonóm régiók kialakulása számos nagyon komoly problémát vet fel a nemzetállamok oldaláról. A gazdaságilag gyenge demokráciák valamelyik centrumhoz közeledve (mint Mo. az EU-hoz csatlakozva) megpróbálhatják a politikai nemzetállami kereteket szétszakító hatásokat enyhíteni, amelyeket az elszenvedők oldalán a globális pénzpiac és a globális termelés piacszerző befolyása a nemzetgazdaságok meggyengítésével vált ki. (A diktálók oldalán a G-7-ek gazdasági és pénzügyi biztonsági tanácsának - EFSC - koncepciója a bizonyíték, ahogyan az információhatalmi központot szervezik a pénzpiaci forró pontok figyelése [információs infrastruktúrával összekötésük] révén.) Vonatkozó példa a virtuális szervezettel kapcsolatos problémakör, a virtuális kapcsolódások útján szerveződő vállalkozások (mint a vállalkozásba adási formák): ilyen az 1992-es „mobiliroda” az Ernst and Young leleményeként (amikor az infrastruktúrarezsi csökkentése, ill. felszámolásaként egy-egy notebook segítségével összekapcsolódó, otthon és az utcán dolgozó alkalmazottak révén terjeszkedtek), vagy a Security First Network Bank 1995-ös indulása. A „virtual companies” és a „cyberstore” formák megjelenése valószínűleg egy feltartóztathatatlan folyamat a mai vállalkozás és vállalatműködtetés szabályai ill. számtalan körülménye sérelme ellenére, minthogy a kereskedelem adott az interneten, az adás-vétel feltételei is nagyjából létrejöttek, a vállalatok már felhasználják az internetet a működésükhöz szükséges beszállítások szervezésére, az interneten keresztül foglalkoztatják munkaerejük mind nagyobb részét, az interneten keresztül mobilizálják a működésükhöz szükséges belső és külső információk meghatározó részét és így tovább. Az információtechnológia és a pénztőke összefonódásos globalizációja kész tény, s kritikai tanulmányok szólnak már arról, hogy a bankok az elmúlt évtizedek során nem szélesítették szolgáltatásaikat az alacsonyabb jövedelmi csoportok felé, ellenkezőleg: viszont mind szélesebb körben próbálták elérni a fizetőképes keresletet az információtechnológia segítségével.

Az informacionalizmus mint újkapitalizmus

Az információs társadalmak csak és kizárólagosan kapitalizmusok lehetnek, bár kulturálisan és intézményileg sokfélék. Az informacionalizmus az 1980-as évek elejétől formálódik mint egy újkapitalista paradigma. Megfogalmazója, Castells határozottan különbséget tesz az információs társadalom (a továbbiakban ITá) és az informacionális paradigma között (ahogy az információgazdaság és informacionális gazdaság között is). Az információs társadalom terminológia az információ szerepét hangsúlyozza a társadalomban, a legszélesebben értelmezhető információ (mint ismeret-, tudásközlés, communication of knowledge) döntő tényező volt minden korábbi társadalomban is. Az informacionális jelző azt hangsúlyozza, hogy a társadalmi rendszerek olyan sajátos változatáról van szó, amelyben az információ képzése (termelése), feldolgozása és forgalmazása már alapvető forrása a termelésnek, a termelékenységnek és a hatalomnak.

Az új paradigma eredeztetésében, definiálásában és a nemzetközi kommunikációba bevezetésekor az 1960-as években Japánban történtekhez mennek vissza. A Johoka Shakai-t tekintik mindenek alapjának, amit 1978-ban Simon Nora és Alain Minc vezetett be Európában. Innentől kezdve az információtudomány, ill. a társadalomtudományok különféle „információs társadalom” interpretációi már különbséget tesznek az észak-amerikai, a japáni (majd annak nyomán a délkelet-ázsiai) paradigmák között, ahogy igen jelentős szemléleti eltérés alakul ki a felzárkózási (utolérési) modernizációs társadalmi programok (átmeneti társadalmak) megitélésében is. Az tény, hogy a délkelet-ázsiai kistigrisek felzárkózása mindenekelőtt az állam információs modelljének és makrokommunikációs szerkezetének átalakításával (informatizációjával) történt. (Nem így az egyébként sokkal jobb adottságú Magyarországon, ahol nemzeti modernizációs programok hiányában az erős magánérdekeltségek ezt az utat kizárták, s egy politikai kényszerstabilizációs célú modernizációs és gazdaságpolitikai megoldással a pénzgazdaságot tették az átalakulás motorjává.)Az információs gazdaság (ill. önálló szektorrá terebélyesedése után az információgazdaság) új gazdasági szervezetei, intézményei és kultúrája, mint a hálózatba szerveződő vállalatok közgazdasági, jogi és adminisztrációs értelemben is merőben újat jelentenek. Az indusztrializmusból az informacionalizmusba történő átmenet az 1980-as évek gazdasági átalakulásában a termelés és termelékenység, ill. a fogyasztás és a versenyképesség fogalmai közötti nagy átalakulásban fogható meg a legjobban. Ennek a folyamatnak legfontosabb tényezői az ipari termelés átalakulása a tömegtermelésből a kisszériák felé: az információtechnológia kiterjedése mint függetlenedés a központoktól: a bizonytalanságok jobb kiszűrése a gazdasági/üzleti folyamatokból: a munka átalakulása mint az információtudatosságának növekedése: a kisvállalkozások szerepének erősödése a nagyvállalati formákkal szemben: a toyotizmus típusú viszonyok kialakulása mint menedzsment-munkás-kooperáció, a multifunkcionális munkaszerepek, TQC stb.

A hálózatba szerveződés minőségileg újat hozott a cégen belüli, a cégek közötti kapcsolatok szervezésével, a vállalati stratégiai megállapodások formájában, a horizontális kapcsolatok és globális üzleti hálózatok kialakulása révén. A legjobban dokumentált japán modellben a hálózatba szerveződés egyrészt a horizontális hálózatok révén ment végbe, amelyek a nagyvállalatok belső piacon belüli kapcsolataira épültek (a zaibatsu szerint felállt három legnagyobb ilyen hálózat a Mitsui, a Mitsubishi és a Sumitomo, majd mögöttük három másik nagy hálózat formálódott a nagybankok körül: a Fuyo, a Dao-Ichi Kangin, a Sanwa). Másrészt vertikális hálózatok formálódtak a keiretsu mintájára a nagy iparvállalatok körében, beszállítók ezreivel: ilyenek jöttek létre a Toyota, Nissan, Hitachi, Matsushita, Toshiba, Tokai Bank, Industrial Bank of Japan körül. Ezek az üzleti csoportok képezik a japán ITá-paradigma gazdasági rendszerét, ill. annak a magját a kölcsönösségek hálózata, a pénzügyi függőségek, a piaci megegyezéses formák, a munkaerő-transzferek, nem utolsósorban az információrészesedés-szervezések stb. révén. A legsajátosabb jellemzője ennek a rendszernek, hogy minden hálózatnak van egy általános kereskedelmi cége (sogo shosa), amely a rendszerintegrátor szerepkörét gyakorolva közvetítőként működik az input és output szabályozásában.

Fontos tényezője ennek a rendszernek és gyakorlatnak a politikai konszenzusra alapozott állami intervenció, a stratégiai tervezés, a tanácsadás professzionalizmusa. Minden szakértő hangsúlyozza a délkelet-ázsiai modell sikerében a politikai, állami, kormányzati, ill. az üzleti szervezés kapcsolatának eredményességét. A kifejezetten az ITá-paradigmák gazdasági rendszerének modellezésében számos jellegzetességet vonultatnak fel az elemzők, s ezek tömegéből a multiknak, a transznacionális társaságoknak, az internacionális hálózatok típusainak adnak legnagyobb teret, a beszállítói hálózatok (OEM, ODM, fókusztársaságok stb.), termelői hálózatok (koprodukciók stb.), fogyasztói hálózatok, szabványkoalíciók és technológiai együttműködő hálózatok formái révén.

Spontán fejlődés vagy irányított káosz?!

Az információtechnológia kibontakozása mint korszerűsítés (modernizációs, gazdasági rendszerszervező tényező) nem lehetett automatikusan termelékenység-növelő eszköz, mert rendszerint nem hatékony módon vagy nem profitképes műveleteket modernizált. Csak a teljes átalakulás, az átszervezés hozhatta meg a kívánt növekedést, s ez akkor következett be, amikor a számítógépeket már hálózatokba kapcsolják. Emlékeztetni kell a klasszikus posztindusztrializmus három alapvető állítására (ill. jövendölésére): amennyiben a termelékenység és növekedés forrása a tudásképzésben van, s az információkezelésen és feldolgozáson keresztül a gazdaság minden szektorára kiterjed; a gazdasági tevékenységek az árutermelés felől a szolgáltatás-kereskedelem felé orientálódnak, ami a termelési értékben és a foglalkoztatásban is megjelenik az új gazdasági rendszerben emelkedik az információkezelési jártasságok értéke, a magasabb képzettséget igénylő foglalkozások gyorsabban növekednek a gazdaság egészében.

Azonban a mai tapasztalatok összegzésekor egyrészt az egyenlőtlenség, a polarizálódás, a szegénység és reményvesztettség jellemezte társadalomkép rajzolódik ki, amelyet a világ legelső információs társadalma (az USA) igazol, ahol a lakosság több mint 50%-a él a létminimum alatt (ami, persze, nem azonos a fejlődő világ viszonyaival). Másrészt a munka individualizációjára mint jellemző folyamatra mutatnak rá, arra, hogy egyre többen önfoglalkoztatók, mind nagyobb arányban kerülnek ki a szervezett béralku világából. Harmadrészt a túlzott kizsákmányolásra mutatnak rá, amennyiben a gyengébb érdekérvényesítők (mint pl. a bevándorlók) kizsákmányolása, rossz értelemben vett, sőt elfajult (!) integrálódásként megy végbe, aminek eredményeként mind többen kerülnek az árnyékgazdaság, az informális állam illegális szerveződéseibe. (Castells két amerikai társadalomról beszél, amikor hangsúlyozza, hogy a nagy amerikai növekedési trend idején a csúcsvezetők fizetése az 1973-as 1,2 millióról, 1989-re 3,1 millió, 1995-re 4,3 millió dollárra növekedett, miközben az átlagos családi jövedelem aránya az 1973-as 23 ezer dollárról, 1995-re 18,9 ezer dollárra csökkent.)Az információs társadalomnak Castells szerint nem az a legfőbb jellemzője, hogy olyan társadalom, amelyik főként információtechnológiát használ, hanem a sajátosan új társadalomszerkezet, amit a meghatározott informacionális paradigma formál. S ez az új paradigma a mára unalomig hangoztatott globalizáció, integráció és internacionalizálódás mellett, azzal párhuzamosan és éppen olyan mértékben a „perverse connection” jelenségével is jellemezhető, aminek hatására népcsoportok, városrészek, régiók, országok izolálódása megy végbe. (A „szétkapcsolódásról” vagy „kirekesztődésről” mind jelentősebb tapasztalati anyag halmozódik fel.) Az ezredforduló új világa az 1960-as évek folyamán, ill. az 1970-es évek közepén formálódott, három egymástól független fejlődés vonulata révén. Az első és mindenekelőtti nagy vonulat az IT-forradalom, mögötte a kapitalizmus és az államszocializmus gazdasági válságával, s a rákövetkező ipari-agrárgazdasági szerkezetváltás-igénnyel. A második vonulat mint döntő fejlemény a kulturális és szociális mozgalmakkal jellemezhető, a libertarianizmussal, az emberi jogok mozgalmakkal, a feminizmussal, az environmentalizmussal és így tovább. A harmadik vonulatot az jelenti, hogy az említett folyamatok együttesen olyan társadalmi formációkat hoztak létre, mint a „network society”, a „new economy”, az „informational (global) economy”, a „new culture”, a „real-virtual culture” stb. Az 1970-es évek közepére kibontakozó (társadalmi) válságból a kapitalista gazdaságok, a vállalatok és a kormányok számos új megoldással a kapitalizmus új formáit hozták létre, aminek jellemzői a gazdasági magtevékenységek globalizációja, a szervezeti-intézményi rugalmasság, a menedzsment nagyobb befolyása a munka felett. A verseny nyomása, a rugalmas munka, a szervezett munka hiánya (a szakszervezetek elsorvadása, megszűnése) következtében vége lett annak a kapitalizmusnak, amelyik az ipari forradalomban formálódott, s amely az 1930-as évek depressziója és a második világháború után a keynesiánus elvek, a jóléti állam keretei között működött. Az új informacionális kapitalizmus sokkal keményebb, de rugalmasabb is egyben, mint elődje: az innováció indukálta termelékenységre és a globalizáció orientálta versenyképességre épül. A társadalmi változásokban a gazdasági átalakulások és a technológiai innovációk mellett a kulturális változások folyamata éppolyan fontosnak tetszik. A kulturális változások legfőbb trendjét Castells a libertarianizmus címen összefogott baloldali-liberális szellemiségben (főként egyetemi környezetben) jelöli meg, erős marxista kötődéssel, ugyanakkor a munkásosztálytól való teljes elszakadással. Különös élességgel vetődik fel, hogy az ITá-irodalomban milyen sokat foglalkoznak az életmód- és életviszonyok-változásokkal, viszont alig a hatalmi képletekkel, amelyek ezekhez társulnak. Fontos jelenség az is, hogy a szociális mozgalmak nem az említett gazdasági krízisekre reagálva indulnak, hanem sokkal inkább a fogyasztói társadalom kritikájaként. Ezért mondja Castells, hogy az 1960-as és 1970-es évek szociális mozgalmai sokkal inkább kulturális jellegűek, szinte teljesen elválnak a gazdasági és technológiai átalakulás folyamatától.

A globalizáció mint az újkapitalizmus motorja

Az informacionális globális gazdaság kapitalista gazdaság, sokkal inkább, mint bármely más kapitalista forma volt a történelemben. Ennek a kapitalista termelési módnak is a termelés a profit kedvéért a logikája, a profit a mgánrészesedés növelése kedvéért a tulajdonjogok birtoklása alapján. De hogy ki a kapitalista az informacionalista kapitalizmusban, azt a következő három szempont határozza meg. Egyrészt (és mindenekelőtt) a tulajdonjogok birtoklása, mondjuk részvénytársasági formában (amiben rendszerint a rövid távú pénzügyi megfontolások irányítanak); azután családi tulajdonlási, vagy egyéni vállalkozói formákban (amikor mindenki saját maga a termelőeszközeinek tulajdonosa, amelyek pedig elsősorban az agy és az intellektus). Másodszor a menedzser-osztály, amelyik ellenőrzi a tőkevagyont a tulajdonosok megbízásából (beleértve az állami vállalatok vezetőit is). Harmadszor a globális pénzpiacok, amelyeken (mint részvénypiac, kötvény-, valuta-, határidős-, opciós- és származékos piacon) a hozamok jóval nagyobbak bármilyen (ill. a legtöbb) közvetlen befektetésnél. Mindennek oka pedig nem az, hogy a pénztőke mint a kapitalizmus legrégibb tárgya-eszköze ilyen természetű, hanem az, ahogy a technológiai forradalom végbement az informacionalizmus befolyása alatt.

Az újkapitalizmusban a gazdasági szereplők a globális pénzügyi hálózatokat használják közvetítőként és a magasabb profit forrásaként: ezért a globális pénzügyi hálózatok az informacionális kapitalizmus idegközpontjai. Mozgásaik döntően befolyásolják a szereplők viselkedését, bár e mozgások nem követik a piac logikáját. A piac manipulált, befolyásolt, transzformált, számítógépeken modellezett, multinacionális, lélektani befolyások és nem várt turbulenciák teszik bonyolulttá: vagyis egyre nagyobb komplexitású interaktív folyamatok kiváltotta tőkemozgások mennek végbe globális fokon. A közgazdászok megpróbálják modellezni a piaci viselkedést a játékelmélet, a racionális várakozások stb. alapján, s a szociális osztályviszonyok is döntőek ebben az új paradigmában.

A globalizáció és az állam

A globalizációs kihívások között a legjellemzőbbek az állammal szembeni hatások szempontjából érdekesek: mint a gazdasági magtevékenységek, a média és általában az elektronikus kommunikáció globalizációja, a bűnözés globalizálódása, a pénz- és valutapiacok globalizálódása mint kölcsönös függőség elmélyülése a legfőbb kényszerek. A valuták közötti állandó elektronikus (csere)kapcsolat létrehozott egy kényszerű koordinációt a pénzügyi központok között is. Bizonyos stabilizációra lett szükség (a kamatok és más monetáris mutatók szabályozása) a költségvetések között is. Ennek megfelelően a nemzetközi pénzügyi intézmények nyomása mind határozottabb a fejlődő országok csoportjaival szemben (ill. pl. az EU-ban a Bundesbank már lényegében európai központi bankként működik). Jellemző továbbá az állam új fiskális krízisének kiszélesedése a globális gazdaság viszonyai között, hogy a meghatározó nemzetközi globalizációs trendek ellenére egyedi állami költségvetéseket kell(ene) készíteni. A leginkább zavaró tényező ebben a folyamatban, hogy a globalizációban a jóléti állam tűnik el fokozatosan, s ez a leépülés nemcsak a fejlettek és fejlődők között, hanem az OECD-n belül is zajlik, amennyiben pl. az Amerikai Egyesült Államokban sokkal alacsonyabbak a szociális vonatkozású munkaerő-költségek, mint - mondjuk - Németországban. S ez a negatív verseny egyre könyörtelenebb módon zajlik a globális gazdaság viszonyai között. Jellemző továbbá ebben a folyamatban a globális kommunikációs hálózatok működése a globális, regionális, lokális szabályozások nélkül. (Ennek megfelelően erősödik a média - és mindennemű kommunikáció - szabályozásának követelése, különösen a szórakoztatásban és a tömegtájékoztatásban. Mindent összevéve az Információ Korában (ill. az információs társadalom felé vezető folyamatban) a nemzetállamokat három kölcsönösen összefüggő kihívás éri: a globalizáció az összekapcsolódó tulajdonlásban, a technológia terjeszkedésének gyorsasága és rugalmassága, ill. a média teljes autonómiája és sokfélesége.

A média és az állam viszonya mint kulcstényező

Az ITá-irodalmak tanúsága szerint az állam szerepének alakulásában döntő a média fejlődése is. A médiaipar létrejötte a technológiai forradalmon mint hordozón (vagy médiumon) túl az új gazdasági, kulturális, politikai kapcsolatok rendszerének a szülötte. A média intézményrendszere és üzleti világa is átalakult az 1980-as években (kivéve Kínát, Szingapúrt, vagy az iszlám fundamentalizmus országait): a tévéket és a rádiókat privatizálták, s a kormányok tulajdonában maradt csatornák is a nézettség és a reklámozás szabályai szerint kezdtek működni. Az újságok a nagy konzorciumok körül kezdenek koncentrálódni, rendszerint valamilyen bankcsoporttal a háttérben. Végül a média globalizálódik a tőke, a technológia, a tulajdonszerkezet és a vállalati forma, a tehetségek megszerzése terén is, egyre messzebbre kerül a nemzetállami működési/működtetési formáktól. A kormányzati befolyás többé-kevésbé megmaradt, de a kormányzati hatalom a média felett lényegében megszűnt.

Mindez nem jelenti azt, hogy a médiának ne kellene újraépítenie függetlenségét a hitelesség kedvéért, és nemcsak a közvélemény szemében, de a hatalom birtokosai, a hirdetők és a részvényesek, a pluralitás szempontjából is, mert ez jelenti a média üzleti alapjait és a fenntartását. A média ma egyensúlyozik a baloldali-liberális elköteleződés és az abból adódó szűkítések, információvisszatartás, szegmentálódás stb. között. A függetlenség és professzionalizmus nem a média „jutalomideológiája”, hanem elsősorban üzlet (mondván, hogy a függetlenség értékesítése a legjobb üzlet). Az információ korában a központi kormányok és elitek, a városi értelmiségi centrumok is elveszítik hatalmukat a média globalizálódásával szemben. A média befolyásának (nem hatalmának) növekedése kettős: a globalizáció mellett a helyi szerveződések hatása is növekedik (helyi lapok, rádiók, tévék). Az ún. helyi média politológiai, szociológiai, információtudományos és tájékoztatáspolitikai értékelése rámutat, hogy az legtöbbször osztott programot jelent, markáns kapcsolat fűzi valamilyen sajátos (populáris) hallgatósághoz, miközben mellékesen a tömegtájékoztatás standardizált nézeteit közvetíti. Ebbéli viselkedésében a helyi média távolodik a nemzetállami típusú (direkt és indirekt) műsorszolgáltatás-ellenőrzéstől. Ugyanakkor a regionális és lokális média függetlensége a központi (kormányzati, állami) hatalom mellett a médiabirodalmak fokozott érdeklődésétől is veszélyeztetett (ahogy a sajátos lokális-helyi vásárlószegmenseket próbálják megszállni a hirdetési tőke kényszerítése miatt).

Az állam és a kvázikaotikus társadalom

Mindennemű állami ellenőrzés hatástalan a hálózatokba szerveződő kommunikációra nézve, ezért a korszerű információtudományos szemlélet a kavázikaotikus társadalom mint rendszer modellezésével, megértésével próbálkozik. A tisztességtelen előnyszerzés, a jogszerű, de erkölcstelen spekuláció, ill. a bűnözés világméretű jelentléte a legfőbb veszélyei az internet által megtestesített paradigmának. Egy nemzetközi konferencia a Net kapcsán a fegyverek, technológiák, emberi szervek, gyermekek kereskedelmét, a bérgyilkosságot, rablást (műkincs, arany, elefántcsont stb.), kábítószert, prostitúciót, nem utolsósorban a veszélyes hulladékok eltüntetése típusú veszélyeket minősítve évi 750 Mrd USD illegális forgalomról számolt be a globális pénzügyi rendszer kapcsán.

A legfontosabb hatások a nemzetállamok szempontjából három nagy csoportba rendezhetők. Egyrészt már az államhatalom legmagasabb szintjein is megjelenik a bűnözés (korrupció, befolyással visszaélés, illegális politikai finanszírozás, befolyásszervezés). Másrészt sok állam függőségbe került az árnyékgazdaság nemzetközi összefonódásai miatt (mint pl. az USA a dél-amerikai drogkartellek, a fegyverkereskedelem; az európaiak az olasz vagy az orosz maffia terjeszkedésével). Harmadszor, de nem utoljára, az árnyékgazdaságból származó pénzek szabad áramlása manipulálja a nemzetközi politikát, destabilizálja az egyes nemzetállamokat, nemzetgazdaságokat (mint pl. a japán Yakuza befolyása Délkelet-Ázsiában). Ezért már minden felelős nemzetközi tényező megegyezik abban, hogy az elektronikus pénzügyi folyamatok ellenőrzése elengedhetetlen, a különféle bűnüldözési világkonferenciák pedig már régóta a globalizálódásról szólnak.Más típusú kihívásegyüttest jelent a nemzetállamok szempontjából a kölcsönös függőséggel járó második csoport, a katonai tömbök széthullása, két, majd egy szuperhatalom kiemelkedése, s a köréje szerveződő országok kapcsolata, másrészt az új technológiák befolyása a hadviselésre; harmadrészt az emberiségre kifejtett hatások tudatosodása a kockázatkezelés, az információtudatosság terén. További elgondolkodtató hatásokat jelent a nemzetbiztonságban, hogy mindinkább függőségbe kerülnek államok a haditechnikai, technológiai szállítók, ill. a szükséges szakértő munkaerő terén. A katonai technológiák hihetetlenül gyors fejlődése aláássa az egyes országok biztonságát.

További szempont mint hatáscsoport az indusztrializáció, ami az elektronikus technológiai fejlődés, ill. az információs és kommunikációs technológiák következménye, hogy e téren új régiók és országok válnak a fejlődés mintaországaivá. Szempont a környezetgazdálkodás, a környezetvédelem, a vonatkozó globális hatások kiküszöbölése mint nemzetállami problémák. Ide tartozó probléma a globális túltermelési válság fenyegetése, mivel az elmúlt 20-30 évben olyan hatalmas termelő kapacitások születtek a világban, amelyek teljes felfutásával a piacok szűkösek lesznek (ezért folyik a piacokért küzdelem az arab fundamentalizmus, a balkáni jugoszláv hegemónia stb. ellen).

Globális kormányzás és/vagy szupernemzetállam?!

Castells az EU-integráció kapcsán veti fel, hogy a nagy európai cégek miként próbálnak helytállni, versenyelőnyöket teremteni az amerikai és a japáni cégekkel szemben, ill. hogy az állami elitek miképpen próbálják megőrizni szuverenitásukat a növekvő kölcsönös függőség közepette. Van tehát gazdasági és politikai érdek is, amelyek a nemzeti bázisú államhatalmat kívánják újrateremteni más szinten, ahol az új feltételrendszerben ellenőrizni tudják az információt, a gazdasági folyamatokat, ill. valamilyen hatalmat gyakorolhatnak. Castells a „Brüsszel-kartellnek” nevezi az EU-t, amelynek tagjai egy többé-kevésbé szervezett alkufolyamatban (erről szól az integráció) osztoznak a lehetséges hasznon, miközben a tagok megőrzik a szuverenitásuk minimumát az új globális rendetlenségben (a kvázi-kaotikus világállamban). Ezért nem globális kormányról, hanem szupernemzetállamról beszél, amelyben a tagok változó formációkban képviselik és gyakorolják aggregált érdekeiket. Vagyis egyre növekvő szerepet játszanak a nemzetközi intézmények és a szupranacionális konzorciumok a világpolitikában, de ez nem jelenti egyben a nemzetállam megszűnését. A nemzetállam túlélése sokba kerül, mint az államok közössége egy tagjának csökkent szuverenitása, a legitimációja, a hatalma, s a maradék megtartásához is minden eddiginél kifinomultabb állami intézményi lét szükséges. A globalizációval egyidőben erősödik a helyi- és önkormányzás mint szükséglet. A folyamat régóta tart, amennyiben a társadalmi és szociális érdekek széttartása és széttöredezése a hálózatba szerveződött társadalomban az identitások újra- és átformálódását veti fel. Az azonosságok sokfélesége a civil társadalom megerősödését, a nemzetállami keretek lerombolását hozta (amit Habermas legitimációs krízisként, Sennett pedig a közéleti ember bukásaként jellemez), szükségképpen decentralizálta az állam hatalmát a lokális és regionális politikai intézményekre, ami két konvergáló trend mentén történt. Egyrészt az állami intézmények földrajzi széttagolódása révén a kisebbségek azonosságtudata könyebben nyilvánul meg a lokális és regionális szinteken. Másrészt a nemzeti kormányok a gazdaság, információ, hatalom globalizálódása kihívásait úgy kezelik, hogy alcsonyabb szintre viszik a probléma-feltárást, s azzal a decentralizáción keresztül tulajdonképpen legitimációt próbálnak nyerni.

A teljes állami leépülés felé tartván azonban mind fontosabb számolni azzal, hogy valamilyen egyenlőségeszmény még létezik a társadalomban, s ennek érvényt szerezni csak az állam képes. Erre a szegénység vagy az etnikai kisebbségek elkülönülése a legjobb példa. Számtalan példa van arra, hogy a regionális és helyi elitek, ill. azonosságok elnyomnak különféle csoportokat, ha az állam nem kényszerít a pozitív diszkriminiációra velük szemben. Az identitások szelektív intézményesülése döntő szerepe az államnak (ami ugyanakkor az állam és társadalom dinamikájának is alapja), minthogy nem minden identitás tud megjelenni központi és a helyi kormányzatokban. A területi-helyi egyenlőség a társadalmi egyenlőség és igazságosság alapja: tehát a szegénység és az etnikai kisebbségek területi megjelenése (ill. jellemző volta), az esélyegyenlőtlenségek koncentrálódása mindig az állam gyengesége.A „nemzeti” helyett új állami szuverenitások erősödnek meg, miközben egy globális rendszer navigálja a pénzügyi és világpolitikai „kiigazításokat”. Egyesek ezt „neomedieval form of universal political order”-nek nevezik, s új (papírízű) államkoncepciókban piacok, hálózatok, stratégiai szervezetek jelennek meg, amelyeket nyilvánvalóan a „racionális várakozások” kormányoznak. Jellemzőjük, hogy lényegében nincs szükség azonosságtudatra ebben a világban: az alapvető ösztönök, hatalmi késztetések, énközpontú stratégiai számítások irányítanak. Makroszinten a kultúraközpontú világnézetek helyét az énközpontú világnézet foglalja el. (Amit, persze, erősítenek kivételek: a végletes individualizálódás ellen fellépő, szektaszerűen szerveződő, kommuna típusú mozgalmak.) Castells érvelése szerint ezért szaporodnak az ún. ellenidentitások („resistance identities”) éppen úgy, ahogy az egykori legitimáló azonosságok kiváltotta egyéni kezdeményező készségek építették fel a civil társadalmat az ipari korszakban. Ezek az ellenazonosságok azonban nem kommunikálnak az állammal, ha éppen nem vitatkoznak a legsajátosabb érdekeik érvényesítése miatt.

Az új világban a domináns globális elit elfoglalja az információs infrastruktúra csatornáit (az információs közműveket) az identitás nélküli tömeggel (ezek a „világpolgárok”) szemben, másrészt - következésképpen - az emberek a gazdasági, politikai, kulturális részvételmegvonás miatt vonzódni kezdenek új közösségi azonosságokhoz. Ebben a folyamatban jön létre a „Network Society” társadalmi dinamikája: az állami apparátusok, globális hálózatok és az énközpontú emberek együttesében végül is különféle kommunák formálják az ellenazonosságokat. A szóban forgó elemek azonban nem állnak össze nagyobb közösséggé, nincs ami összekösse őket (saját logikájuk is kizárja egymás elfogadását), nem lehet szó békés együttélésről sem.

Ettől a sötét próféciától az ún. programidentitások (“project identities”) menthetnek meg bennünket, amelyek várhatóan újraformálják a civil társadalmat, végső soron pedig az államot is. Ezek a programazonosságok a mai ellenazonosságokból jönnek létre. Az ellenazonosságok nem válnak automatikusan programazonosságokká, mert rendszerint passzív, defenzív magatartásokat involválnak, s érdekcsoportokat formáló erővé válhatnak elsősorban. A közösségi ellenállás típusú azonosságtudat hasonulhat az uralkodó érdekhez a globális tőke- és információáramlás révén. (Sőt, a nacionalizmus is új történelmet írhat az Információ Korában, bár - jellemzően - inkább abban látják veszélyét, hogy korlátozhatja a nemzetállam rekonstrukcióját, amennyiben inkább a nemzetben, mint az államban való hitet erősíti. Másfelől viszont a nacionalizmus kiszoríthatja a modern nemzetállamot, az állami kereteken kívül keresve a nemzeti tartalmakat, ill. ettől függetlenül létre jöhetnek politikai intézmények multilaterális hálózatai az osztott szuverenítás különféle formációi mentén. Etnicitás, földrajzi azonosságtudat, városállamok, és mindez a globalizáció kapcsán?!)Végül is a hatalom, mint az állam egyik alapvető létformája kapcsán mondja Castells, hogy az új hatalom az információ kódjaiban nyugszik, ill. azokban a képviseleti formákban, amelyek körül a társadalmak szervezik intézményeiket, az emberek felépítik életüket, s határozzák meg viselkedésüket. A hatalom helye tehát az emberi szellemben van. Ennek megfelelően a hatalom az Információ Korában azonosítható és diffúz: tudjuk mi az, de nem tudjuk felmérni, mert a hatalom állandó harc a társadalom kulturális kódjai mentén vagy által. A tét az emberi szellemet uralni, s innentől kezdve a hatalom rugalmas szerveződésű a kvázikaotikus hálózatokban.

Vissza a lap tetejére