A magyar munkaerőpiac jelenlegi helyzetének értékelése (különös tekintettel az EU követelményeire)

A rendszerváltozást követően széles körben egyetértés alakult ki abban a tekintetben, hogy a cél az európai integráció, Magyarország csatlakozása az európai államok közösségéhez. Az ehhez vezető helyes út keresését, a hatékony módszerek kialakítását illetően azonban már erősen megoszlottak a vélemények.

A feladat nagysága érthetővé tette, hogy számos alapvető problémát kellett tisztázni, hiszen a magyar társadalom és gazdaság állapota 1990-ben olyan volt, hogy az integráció hosszú és bonyolult folyamatának csupán az előkészítéséről lehetett szó. A centralizált szocialista tervgazdaság évtizedei után éppen csak megkezdődött a piacgazdaság kialakulása, a gazdaság torz szerkezetének korrekciója. Ezt követően az átalakulás folyamata gyors, de feszültségekkel terhelt volt. Itt említhető a munkaerőpiac beszűkülése, a munkanélküliség rohamos emelkedése, amely 1993-ban érte el a tetőpontját. Azok az alkalmazásban álló dolgozók, akik megőrizték munkahelyüket, szintén kénytelenek voltak elszenvedni az inflációt, a reálkeresetek több éven át tartó súlyos csökkenését. A társadalmi egyenlőtlenségek, feszültségek addig nem látott mértékben fokozódtak. A leszakadó rétegek válságos helyzetbe kerültek, megjelent a tömeges hajléktalanság. A magyar társadalom tehát súlyos árat fizetett azért, hogy 1996-ra - mint például a mikrocenzus eredményei is jelezték - az átalakulás folyamata lényegesen előrehaladt. A továbbiakban már - némileg kedvezőbb kondíciók között - folytatódott a folyamat. Elmondható, hogy Magyarországon az ezredfordulóra a piacgazdaság lényegében kiteljesedett. Az ország készen állt a csatlakozásra. Az EU-val folytatott tárgyalások során a magyar fél pozícióját nagyrészt kellően alátámasztották az előírt eredmények. Az EU politikai döntésén múlott, hogy a csatlakozásra miként és milyen időpontban kerülhetett sor.

Az Európai Unió és Magyarország közötti tárgyalások - mint ismeretes - 2002 decemberében lezárultak. A 2003. év tehát lényegében átmeneti időszakot jelentett a csatlakozás előtt álló Magyarország számára. A következő fontos lépés a Csatlakozási Szerződés aláírása (2003. április 16.) volt. Ezt követően hazánk képviselőit - a többi csatlakozó országhoz hasonlóan - aktív megfigyelői státus illette meg, ami a tanácskozási jogkörrel való részvétel biztosítását is jelentette az EU-döntéshozatal különböző szintű intézményeinek munkájában. Gyakorlatilag a felkészülés folyamata ezzel utolsó szakaszába lépett, amely az intézményes integrációt, a döntési jogkört is magában foglaló tagállami működést készítette elő.Jelen kiadvány tárgykörét meghaladná e folyamat részletes bemutatása1. Át kell azonban tekintenünk azokat a feladatokat, amelyek az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán a magyar foglalkoztatáspolitikára hárultak, illetve hárulnak. 2003-ban a foglalkoztatáspolitikának számos, eltérő természetű, ám egymással szorosan összefüggő uniós felkészülési feladattal kellett szembenéznie. A feladatok jó része még a tagjelölt státushoz kötődött, felkészülési természetű, s alapvetően kötelező jellegű volt. A kötelezettség alapját egy, a magyar kormány és az Európai Bizottság által aláírt együttműködési dokumentum, a Közös Foglalkoztatáspolitikai Értékelés jelenti. A feladatok másik része pedig már a tagsági státust vetítette előre.

Az alapot az Amszterdami Szerződés foglalkoztatási fejezetében még 1997-ben meghatározott Európai Foglalkoztatási Stratégia (EFS) rendszere jelentette. E rendszer egy olyan koordináció mechanizmus alkalmazására épül, amelynek keretein belül a tagállamok és a Közösség együtt dolgoznak, az összehangolt foglalkoztatási stratégia kialakításán. A közös foglalkoztatási stratégia eljárási rendje szerint az Európai Tanács minden évben a Bizottsággal együtt készített közös jelentésben elemzi a Közösség foglalkoztatási helyzetét. Az elemzés alapján a Tanács éves foglalkoztatási irányvonalakat és a tagállamoknak címzett ajánlásokat fogad el, amelyeket a tagállamoknak figyelembe kell venniük saját foglalkoztatáspolitikájukat tartalmazó Nemzeti Akciótervük kialakításánál. A Nemzeti Akcióterv végrehajtásáról a tagállamok éves jelentésben számolnak be a Tanácsnak és a Bizottságnak. Ezt követően, az új irányvonalak és ajánlások meghatározásával, illetőleg a végrehajtásról szóló közös jelentés elfogadásával újra indul, illetőleg folytatódik a koordinációs folyamat. Az Amszterdami Szerződés foglalkoztatáspolitikai koncepcióját a 2000-ben elhatározott lisszaboni stratégia több szempontból is konkretizálta és megerősítette. A lisszaboni stratégia 2010-ig szóló céljai között ugyanis a teljes foglalkoztatás is szerepel, a teljesítéséhez 70 százalékos foglalkoztatási szintet kell elérni. Ez a célkitűzés, a lisszaboni stratégia más, EFS-hez is kapcsolódó hosszú távú céljaival együtt - mint pl. a humán-erőforrás beruházás, a tudás alapú gazdaság megteremtése, vagy a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni fellépés stb. -, napjainkra beépült a foglalkoztatási stratégia mechanizmusába.

A Magyarország foglalkoztatáspolitikai feladatait meghatározó együttműködést - a többi tagjelölttel együtt - az Európai Bizottság 1999-ben kezdeményezte. A Bizottság csatlakozási felkészülést támogató ún. Csatlakozási Partnerség programjának középtávú céljai között ez időtől szerepelt a tagjelöltek foglalkoztatáspolitikájának értékelése az Amszterdami Szerződés foglalkoztatási fejezete végrehajtásának előkészítéseként. A cél az volt, hogy a tagjelöltek foglalkoztatáspolitikájába beépüljenek az EFS célkitűzései, másrészt hogy kiépüljenek azok az intézmények és mechanizmusok, amelyek a nyitott koordinációs folyamatban való részvételükhöz szükségesek.

A tagjelölt országokban egységesen, a Bizottsággal közösen elkészítendő ún. Közös Foglalkoztatáspolitikai Értékelés során megválaszolandó főbb kérdések az alábbiak voltak:

  • a munkaerőpiac struktúrái megfelelnek-e az egységes piacon való részvétel kívánalmainak;
  • a munkaerő-piaci és foglalkoztatási intézmények rendszerének fejlettsége kielégíti-e az Amszterdami Szerződés foglalkoztatási fejezete alkalmazásának követelményeit;
  • az intézményrendszer irányultsága megfelel-e az EU foglalkoztatási koordinációs rendszerében való részvétel irányultságának;
  • az emberi erőforrás fejlesztési stratégiájának fő prioritásai mennyiben alkalmasak az Európai Szociális Alap akcióterveire való felkészüléshez.

A vázolt kérdéskörök vizsgálata alapján készült el a csatlakozó országokra - közöttük Magyarországra - vonatkozóan az adott ország bevonásával az ún. „Közös Értékelés”, amelyet az Európai Bizottság nevében a foglalkoztatási és szociális ügyek főbiztosa, az érdekelt tagjelölt ország részéről pedig általában a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter írt alá.

A Közös Értékelésben a magyar foglalkoztatáspolitika számára a következő középtávú célokat határozták meg:

  • a foglalkoztatás szint növelése,
  • a munkanélküliségi ráta csökkentése,
  • a munkaerőpiac rugalmasságának növelése és a foglalkoztatás bővítését elősegítő környezet megteremtése,
  • az emberi erőforrások fejlesztése,
  • a foglalkoztatáspolitika intézményi és jogi kereteinek megerősítése.

E célok megvalósításához az eszközrendszer főbb elemeit is megjelölték, amelyek közül elsősorban az alábbiak említhetők:

  • a nem csupán a tagállami átlaghoz képest jóval alacsonyabb, de a jelöltek többségétől is elmaradó foglalkoztatási szint emelését, többek között a munkahelyteremtés elősegítése, az önfoglalkoztatóvá válás támogatása, a fogyatékkal élők munkaerő-piaci integrációja szolgálja, csakúgy, mint az adó- és járulékrendszer áttekintése a munkavállalás ösztönzése, valamint a bejelentetlen foglalkoztatás csökkentése, illetve bejelentetté tétele végett;
  • a munkanélküliségi ráta további csökkentése érdekében elsősorban a munkaerő-piaci intézkedések aktív, megelőző vonásait szükséges előtérbe helyezni, valamint erősíteni kell a foglalkoztatási szolgáltatások egyéni igényekre szabott jellegét is;
  • a munkaerő-piaci rugalmasság növeléséhez a regionális és szakmai mobilitás erősítése, illetőleg a regionális különbségek csökkentése szükséges;
  • az emberi erőforrások fejlesztésének szándékához az iskolai rendszerből lemorzsolódók arányának mérséklése, a felsőfokú képzési lehetőségek bővítése, továbbá a többszörösen hátrányos helyzetű fiatalok képzésének támogatása mellett egyebek között a felnőttképzés kiterjesztése társul;
  • a foglalkoztatáspolitika intézményi és jogi kereteinek erősítéseként a legkülönbözőbb területeken kell előrelépni, mint pl. az Európai Szociális Alap (ESZA) támogatásának fogadásához szükséges intézményi keretek kiépítése, a szociális partnerekkel folytatott együttműködés, a foglalkoztatás biztonsága és rugalmassága közötti egyensúlyt elősegítő szabályozás, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szerepének megerősítése.Végül a Közös Értékelés meghatározta azokat a területeket is, amelyeket a csatlakozási felkészülés során prioritásként indokolt kezelni, mert megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. Ezek a következőkben foglalhatók össze:
  • a meglévő munkaerő-piaci programok vizsgálata, folyamatos megfigyelése, értékelése;
  • a regionális mobilitás elősegítése a régiók közötti strukturális egyenlőtlenségek csökkentése érdekében, az infrastruktúra és az emberi erőforrásfejlesztés támogatásával;
  • az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése, különös tekintettel a munkaközvetítési szolgáltatásokra;
  • a szociális partnerek bevonása a foglalkoztatáspolitika alakításába és végrehajtásába;
  • a minimálbér-emelés munkaerő-piaci hatásainak értékelése a szociális partnerekkel együtt;
  • a foglalkoztatási szint növelése a költségvetési konszolidáció fenntartásának, a gazdasági és társadalmi kohéziónak, valamint az informális gazdaság legális mederbe való terelésének összefüggésében;
  • a Nemzeti Fejlesztési Terv előkészítésében való előrehaladás és a Nemzeti Foglalkoztatási Stratégia kidolgozása az Európai Szociális Alap szerepével és közreműködésével összefüggésben, valamint az ESZA fogadására való felkészülést szolgáló intézményi struktúrák megteremtése.

A Közös Értékelésben részletezett feladatok - minthogy e dokumentum 2001 végén került aláírásra - már az átmenet időszakában, vagyis 2002-2003-ban jelentős terhet róttak a magyar foglalkoztatáspolitikára.

A csatlakozás gondjait hosszabb távon is növelte, hogy az Európai Unióban a foglalkoztatás erőteljes növelését célzó irányvonal érvényesül. A követelmények olyan magasak, hogy azok teljesítése több régi, fejlett tagállam számára is nehézséget jelent. Az alacsony magyar foglalkoztatottsági szint mellett e követelmények még nehezebben teljesíthető igényt jelentenek.

Az Európai Unió - mint ismeretes - jóval a bővítés előtt, még 1997-ben indította el a foglalkoztatásban hangsúlyváltást jelentő luxemburgi folyamatot. A tagállamok vezetői ekkor közös célként fogadták el, hogy 2010-re a 15-64 éves népességben a foglalkoztatottak arányát 70 százalékra növelik, ezen belül a nagy munkaerő-tartalékot képviselő két társadalmi csoport közül a nők arányát 50,5 százalékról 60 százalékra, az 55-64 évesekét pedig 36,3 százalékról 50 százalékra emelik.2001 márciusában a stockholmi csúcsértekezleten a tagállamok vezetői az addigi eredmények hatására 2005-re középtávú célként kitűzték a foglalkoztatottság 67, a nők 57, az idősebbek 50 százalékos foglalkoztatottságának elérését. A rendkívül eltérő adottságú EU-tagországok a nemzeti akciótervekben rögzítették évről évre saját, elérendő céljaikat. A nemzeti akciótervek az együttes ajánlásokat követték. A nemzeti vállalások teljesülését az Európai Bizottság évenként értékeli.Tény, hogy a luxemburgi folyamat megindulásától 2001-ig az EU mindegyik régi tagállamában nőtt a foglalkoztatottság. A 15 régi tagállam összességét tekintve e növekedés jelentős (mintegy 4 százalékpontot tett ki). A 2010-re előirányzott foglalkoztatási szintet néhány ország (Dánia, Hollandia, Svédország, Egyesült Királyság) már korábban elérte, más államokban (ausztria, Portugália, Finnország) a 70 százalékot megközelítő arány alakult ki. További országokban azonban az elmaradás még mindig számottevő. Összességében a középtávú cél a 2001 utáni tendencia ismeretében ma már aligha tekinthető reálisnak, és a hosszabb távú is mindinkább megkérdőjelezhető. E helyzet ismeretében végül az Európai Bizottság a 2005-tól 2008-ig terjedő időszakra vonatkozóan a foglalkoztatáspolitikai célkitűzés módosítása mellett foglalt állást, az alapvető irányelvek fenntartásával.

Hazánkban a GKI Gazdaságkutató Rt. és a Tárki Társadalomkutatási Intézet Rt. 2004-ben készült részletes elemzése szerint2 a foglalkoztatottsági szint még 2003 végén is messze elmaradt az Európai Unió átlagától. Ekkor ugyanis az ország felnőtt (15-74 éves) népességének 51 százaléka minősült foglalkoztatottnak, szemben az EU 60 százalék feletti átlagával. A magyar foglalkoztatási arány négy év alatt csak szerény mértékben, 1 százalékponttal bővült. (E növekedéshez a nettó munkahelyteremtés mellett némileg a népességcsökkenés hatása is hozzájárult.)A magyar munkaerőpiacot - a hivatkozott elemzés szerint - 2000 után jelentős mozgások jellemezték. Számos multinacionális cég termelő kapacitásokat vont ki Magyarországról. Ezek helyébe más munkáltatók léptek.

A GKI és a Tárki szakértői megerősítik azt az állítást, hogy 2000 óta a legfiatalabb és a legidősebb korosztályok foglalkoztatottsági helyzetében mutatkozik szembetűnő változás. Elsősorban a 15-19 éves és emellett a 20-24 éves népesség foglalkoztatottsága csökkent. A 15-19 évesek korcsoportjába tartozó állást keresők között nagy számban vannak alacsonyan képzett - érettségivel, szakképesítéssel nem rendelkező - fiatalok, akiknek elhelyezkedése hosszabb távon is gondot okozhat. A foglalkoztatottság újabban tapasztalható növekedése csaknem teljes egészében az 55 éven felüli korcsoportból származik. Ennek oka a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése és a korhatár alatti nyugdíjazások korlátozása.

A vázolt folyamatok az Európai Unióhoz való csatlakozás időszakáig nem változtattak azon a tényen, hogy a magyar társadalom leglényegesebb munkaerő-piaci problémáját nem annyira a „nyílt”, munkaerő-felmérésben is kimutatott, aktív álláskereséssel járó munkanélküliség, hanem a gazdaságilag nem aktív, a munkaerőpiacon kívül rekedt tömegek létezése jelenti. Itt külön utalni kell a valamilyen okból hátrányos helyzetű rétegekre, amelyeket a magyar munkaerőpiac nem tudott felszívni, továbbá a súlyos területi egyenlőtlenségekre.

A legújabb információk alapján úgy tűnik, hogy foglalkoztatás szempontjából tovább erősödött az ország két részre szakadása. Magyarország központi részén, valamint a Nyugat-Dunántúlon és a Közép-Dunántúlon a foglalkoztatási ráta 2003-ban meghaladta az 55 százalékot, ami mintegy 8-10 százalékponttal haladta meg a Dél-Dunántúl és a Dunától keletre elhelyezkedő térségek megfelelő arányát (45-47 százalék). (Megjegyezzük, hogy az előbbi, magasabb érték is elmarad az EU átlagától.) A munkanélküliségi mutató a három fejlett régióban ugyanekkor 4-4,6 százalék között volt, Észak-Magyarországon ennek mintegy kétszeresét (9 százalék) mérték; Dél-Dunántúlon és a két alföldi régióban a munkanélküliség 6,5-8 százalékával szintén meghaladta az országos mértéket.

A foglalkoztatottság problémájának vizsgálatánál érdemes azon EU-tagállamoknak a tapasztalatát mérlegelni, amelyek a felzárkózás, a foglalkoztatás növelése terén kiemelkedő eredményeket értek el. Itt elsősorban Spanyolország és Írország példája említhető.3Spanyolországban számottevően enyhítették a gazdaság alkalmazkodóképességét bénító létszám-gazdálkodási szabályokat, amelyek a munkáltatókat visszatartották új alkalmazottak nagyobb arányú felvételétől. A részmunkaidős foglalkoztatás fokozására is mód nyílt, aminek elsősorban a női munkavállalás bővítése irányában volt kedvező hatása. Írországban már az elmúlt évtized folyamán több megállapodásra került sor a munkáltatók és a munkavállalók között a kormányzat közreműködésével. A versenyképesség növelése érdekében külön paktum is született, amelynek keretében (például az óvodai, bölcsődei hálózat kiépítésével) a nők munkavállalását megkönnyítő intézkedéseket is hoztak.Néhány más régebbi EU-tagállam esetében azon intézkedésekre lehet utalni, amelyek a korábbi eredmények megszilárdítását szolgálták. Dániában például a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok szintjét olyan alacsonyan szabták meg, hogy a rejtett foglalkoztatás, a „fekete munka” gyakorlatilag értelmét vesztette. Ugyanitt európai vonatkozásban is igen magas a részmunkaidőben foglalkoztatottak hányada. Az Egyesült Királyságban és Svédországban szintén lépések történtek a foglalkoztatás feltételrendszerének enyhítése érdekében.

A kép teljességéhez tartozik, hogy nem mindegyik régi tagállamban sikerült olyan társadalmi megállapodásra jutni, amely alapot adott volna a foglalkoztatáspolitika javítását célzó intézkedésekhez. Ez magyarázza - többek között - Németország, Görögország és Franciaország foglalkoztatottsági mutatóinak viszonylag kedvezőtlen alakulását.

Az új EU-tagállamok általában a régi tagállamokénál kedvezőtlenebb - egymástól is eltérő - adottságok mellett jutottak el a csatlakozásig. A csatlakozást megelőző években - mint említettük - ezek az országok módot kaptak az EU foglalkoztatáspolitikai elveinek megismerésére, gyakorlatba való átültetésének megkezdésére. Érthető azonban, hogy ezen országok többsége még nem tudott megszabadulni a múlt, a korábbi elmaradottság terheitől. Az új tagállamok átlagos foglalkoztatottsági szintje érthető módon elmarad a régi tagállamok átlagától. Néhány új tagállamban (Lengyelország, Szlovákia, Litvánia, Észtország, Csehország) a foglalkoztatottság az 1990-es évek vége óta csökkent is, ami bizonyos fokig jelzi, hogy az átalakulás folyamata ezekben az országokban az ezredforduló idején még nem zárult le. Magyarország viszonylagos helyzete ilyen szempontból kedvezőnek mondható.Magyarországon a foglalkoztatáspolitika intézményi háttere már a rendszerváltozás előtt kialakult. A jelenlegi Foglalkoztatási Hivatal jogelődje, az Országos Munkaügyi Központ már több mint másfél évtizede megkezdte működését. A munkanélküliség kezelése, regisztrációja mellett már az 1990-es években mindinkább teret nyert az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök alkalmazása. Az „eszköztár” fokozatosan bővült, ami lényegében az Európai Unió irányelveinek megfelelő folyamataként értékelhető.

Az Unióhoz való csatlakozás időszakában a foglalkoztatáspolitika alapvető célja csak a foglalkoztatás szintjének emelése lehet. Ennek feltétele a munkahelyteremtés, a munkalehetőségek bővítése mindenekelőtt a kedvezőtlen helyzetű régiókban, ahol különösen jelentős a lekötetlen munkaerő aránya. Fokozott figyelmet indokolt szentelni a pályakezdők elhelyezésének és az idősebb szakképzett dolgozók szakképzettségi tapasztalatok alapján való hasznosításának. Körültekintő intézkedések szükségesek a hátrányos helyzetű dolgozók jelenleg igen alacsony színvonalú foglalkoztatására. Külön figyelmet kell fordítani a meghatározott - a korszerű igényeknek megfelelő - sajátos foglalkoztatási formák elterjesztésére. Különösen fontos, hogy ténylegesen tudásalapú társadalom alakuljon ki. A munkavállalók minél nagyobb hányada rugalmas és továbbfejleszthető ismeretekkel rendelkezzen, hogy kellően eleget tudjon tenni a műszaki, gazdasági, társadalmi fejlődés állandóan változó követelményrendszerének.

Az említett követelmények jegyében bevezetésre kerülő intézkedések, szabályozások rendszerét itt csak vázlatosan - a teljesség igénye nélkül - tekinthetjük át.4Az egyik fontos irány az új munkahelyek létesítésének és a jelenleg működők fennmaradásának támogatása. Itt elsősorban hangsúlyozni kell a munkahelyteremtő fejlesztések, beruházások fokozott ösztönzését. (A fejlesztési adókedvezmény értékhatára 10 milliárd Ft-ról 3 milliárd Ft-ra, a hátrányos helyzetű térségekben 3 milliárd Ft-ról 1 milliárd Ft-ra csökken.) A munkahelyek megőrzése tekintetében lényeges előrelépésként értékelhető az a koncepció, hogy a hároméves foglalkoztatási kötelezettség betartását nem a statisztikai állományi létszám, hanem a munkajogi állományi létszám alapján kell számításba venni. Ennek jelentősége abban összegezhető, hogy a munkáltatók nem kényszerülnek az önhibájukon kívül bekövetkező létszámcsökkenés (például gyes, gyed igénybevétele, táppénzes állományba kerülés) pótlására.

Napjainkban lényeges kérdésként értékelhető az ún. ,atipikus” foglalkoztatási formák terjedésének ösztönzése. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk szempontjából ez a feladat azért is aktuális, mert a régi tagállamokban e foglalkoztatási formák már az elmúlt évtizedben erősen elterjedtek, míg hazánkban részesedésük még mindig viszonylag szerény. A lemaradás a részidejű foglalkoztatás tekintetében mutatkozik - az évtizedek óta tartó erőfeszítések ellenére - a legszembetűnőbbnek. Az Európai Unió régi 15 tagállamának átlagát tekintve ugyanis a részmunkaidőben dolgozók hányada 2003-ban 18,6 százalékot, Magyarországon pedig csupán 4,4 százalékot tett ki. Ebben a tekintetben csak hosszabb távon remélhető érdemi változás. A részmunkaidejű foglalkoztatás kiterjesztésének tartós akadályát ugyanis egyrészt az alacsony keresetek, másrészt a teljes munkaidőben való alkalmazásnál viszonylag magasabb foglalkoztatási költségek alkotják.

A határozott idejű szerződéssel való alkalmazás tekintetében is jelentős még a lemaradás az EU régi tagállamaihoz képest. A felzárkózás lehetőségei azonban ebben a vonatkozásban inkább adottak.Lényeges fejlődés az EU eredeti elképzelései között elsősorban a távmunka tekintetében említhető. Az EU 15 tagállamában a távmunka keretében foglalkoztatottak aránya már 2002-ben elérte a 13 százalékot. Hazánkban - a KSH munkaerő-felmérésének adatai szerint - 2003-ban 24,5 ezer fő rendszeresen, 41,5 ezer fő alkalmi jelleggel végzett távmunkát. Az előbbi a foglalkoztatottak 0,8 százalékát, az utóbbi 1,1 százalékát jelenti. E foglalkoztatási forma Magyarországon tehát egyelőre bevezető szakaszban van. A fejlesztést szolgálja, hogy az Országgyűlés 2004 áprilisában törvénymódosítást fogadott el, amely a távmunka szabályait önálló fejezetként beépítette a Munka Törvénykönyvébe. (2004. évi XXVIII. törvény). Ebben meghatározzák a távmunkát végzők körét. (Távmunkát végző a munkáltató működési körébe tartozó tevékenységet rendszeresen az általa választott, a munkáltató székhelyétől, telephelyétől elkülönült helyen, információtechnológiai és informatikai eszközzel végző és a munkavégzés eredményét elektronikus eszközzel továbbító munkavállaló.) A törvény azokat a kérdéseket is szabályozza, amelyekről a feleknek a munkaszerződésben meg kell állapodniuk.

Az információs társadalom kedvez a távmunka elterjedésének. E foglalkoztatási forma előnye a munkavállaló szempontjából nyilvánvaló, de a munkáltató szempontjából is költségmegtakarítással járó biztonságos üzemmódot garantál.

Hazánk gazdasági szerkezetéből adódóan fontos kérdés a szezonális munkavégzés biztosítása. Helyenként ugyanis szezonális munkaerőhiány adódhat a kézimunka-igényes mezőgazdasági vállalkozásokban. Az eddigi tapasztalatok szerint ennek fedezete nem mindig biztosítható belföldi jelentkezőkből. Ezért indokolt lehet a határon túlról - elsősorban Erdélyből és Kárpátaljáról származó - munkaerő alkalmi jellegű foglalkoztatása. Ennek könnyebbé tételét szolgálja az a rendelkezés, amely az uniós csatlakozás időpontjától kezdve egyszerűsíti és gyorsítja a külföldiek időszakos munkavállalását. A rendelkezés értelmében az engedély elbírálásának időtartama nem haladhatja meg a 15 napot. A szezonális mezőgazdasági munkavégzésre szóló engedély birtokában szezonális tartózkodási vízum is jár, amely a külföldi idénymunkást 150 napos időtartamon belül többszöri határátlépésre jogosítja fel.

Az uniós csatlakozás folyamatában számos intézkedés látott napvilágot a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci esélyeinek javítására. Az eddigi intézkedések lényegében az első lépést jelentik annak a célkitűzésnek a megvalósítása érdekében, hogy a foglalkoztatás bővüljön azoknak az aktív korosztályoknak a bevonásával, amelyekbe tartozók dolgozhatnának, még sincsenek jelen a munkaerőpiacon.

Ebben az összefüggésben érdemes megemlíteni a gyermekgondozási segélyben, illetve támogatásban részesülők napi négyórás munkavállalására vonatkozó feltételek javítását. Ezzel a lehetőséggel ugyanis a korábbiakban viszonylag kevesen élhettek, mert a munkáltatók nem voltak érdekeltek az ilyen típusú foglalkoztatásban: a teljes munkaidőre megszabott egészségügyi hozzájárulás megfizetésével kötelezettsége a munkáltatót részmunkaidőben dolgozó alkalmazott után változatlan összegben terhelte. Érdemi lehetőséget teremtett tehát az a rendelkezés, amely 2004 elejétől eltörölte a gyes, illetve a gyed igénybevétele mellett alkalmazott munkavállalók után az egészségügyi hozzájárulás megfizetését. Ugyanaz a kedvezmény illette meg azt a munkáltatót is, aki 50 évesnél idősebb tartós munkanélkülit alkalmazott.2004 elejétől megkétszereződött a megváltozott munkaképességű munkavállalót alkalmazó legfeljebb húsz főt foglalkoztató munkáltatók adóalap kedvezménye, ami meghatározott körben kedvező hatást gyakorolhat hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatására.

A Munkaerő-piaci Alap rehabilitációs alaprészéből finanszírozott támogatásokat - megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő beruházásokra, bővítésekre, korszerűsítésekre - a 2003. év folyamán már viszonylag széles körben vették igénybe. Az év folyamán 542 szervezet adott be támogatási kérelmet, amelyek közül a munkaügyi központok 349 pályázatot bíráltak el pozitívan. A támogatott pályázatok 2461 munkahely létrehozását irányozták elő. E támogatási rendszer további fejlesztése kívánatos. Lényegesnek látszik azonban a feltételek pontosabb körülhatárolása, a szükségletek mérlegelése (például a biztonsági követelmények, az akadálymentesítés érvényesítése).

A cigány (roma) népesség társadalmi integrációjának elősegítéséről szóló 2004-ben elfogadott program lényegében azokat a súlyos problémákat hivatott orvosolni, amelyek a népesség e csoportjának foglalkoztatásával kapcsolatban jelentkeznek. (Ezekről a kérdésekről sorozatunk „A foglalkoztatottak főbb jellemzői” című kötetében részletesen szóltunk.)A program előirányozza a romák első munkaerőpiacon való részvételét célzó komplex képzési, foglalkoztatási, a kistérségi fejlesztéssel összhangban álló elgondolásokat tartalmazó pályázatok benyújtásának előmozdítását. Emellett a foglalkoztatást elősegítő képzés széles körű elindítását helyezi kilátásba, a tankötelezettséget teljesített inaktív fiatalok számára. Végül a közmunka-programok fejlesztésével azt a törekvést kívánják szolgálni, hogy az onnan kikerülő emberek minél nagyobb hányada tudjon bejutni a nem támogatott munkák világába.E törekvések mindenképpen figyelmet érdemelnek, noha hatásuk csak hosszabb távon jelentkezhet.

A szakképzés, felnőttképzés fejlesztése a foglalkoztatás szempontjából alapvető jelentőségű kérdés. Ismert összefüggés, hogy a versenyképes gazdaság működésének alapfeltétele a versenyképes munkakultúrával, szakképzettséggel rendelkező munkaerő. Az EU is kiemelt feladatként kezeli az „életen át tartó tanulást”, amelynek egyik fő célja a foglalkoztathatóság elősegítése.

A magyar munkaerőpiac helyzetét jelenleg is erőteljesen befolyásolja az oktatásból kilépők összetételének átalakulása.

Az iskolarendszerű oktatásból a munkaerőpiacra lépők körében 1990 óta több mint két és félszeresére nőtt a felsőfokú képzettségűek száma. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy a felsőoktatásban résztvevők kora egyre idősebb korosztályok felé tolódik el. Fokozódó gondot jelent, hogy a felsőfokú képzés szerkezete nem igazodott a gazdaság tényleges szakemberszükségletéhez.

A munkaerőpiacra kerülő mintegy 140 ezer pályakezdő növekvő többsége, ma már több mint háromnegyede legalább érettségivel rendelkezik. Nagy és kielégítetlen kereslet mutatkozik ugyanakkor szakmunkás végzettségűek iránt.

Az iskolában megszerzett képzettség és a tényleges munkaerőigény közötti feszültség enyhítését segíthetik a felnőttoktatást és a szakképzést segítő intézkedések.

Vissza a lap tetejére