A szocializáció következtében az élet során felmerülő problémák megoldásának fő területe a tapasztalatok, ismeretek, tudás alapján hozott döntés, majd cselekedet. Az állam, a XIX. században kialakult technikai-gazdasági fejlődés következtében éles jövedelem és megélhetési kontrasztok kezelésére beavatkozott a gazdaság, a politika eszközeivel ennek „kezelésébe”. (A létrejött társadalombiztosítási, szociális gondoskodási - sokszor diktatórikus - rendszerek e probléma kezelésében a kényszer-szolidaritással manipuláltak, melynek a munkamegosztás révén egyre növekvő arányban része a pénzügyi szolgáltatás, ezen belül a tágabb értelemben vett biztosítás.)Az állam, jogi erejének felhasználásával megvalósuló kényszer-szolidaritás a '80-as évek vége óta a világ fejlett részében deficittel küzd, visszafejlesztésre ítélt.1 Az öngondoskodás fogalomrendszere ezt a jóléti államban, vagy a szocialista elkötelezettségű, „népi demokratikus”, atyáskodó gazdaságban kialakult allokációs mechanizmust akarja kiváltani, felváltani, esetleg optimális mértékűvé csökkentve, politikailag is kezelhető módon a konfliktusokat rendezni. Ennek a szolidaritási mechanizmusnak döntő része pénzügyi eszközökkel valósult, valósul meg.

Bokros Lajos, tavaly több helyen megjelent gazdaságelemző, javaslattevő fejtegetései alapján az öngondoskodásnak, mint a gazdasági élet viszonylag újabb kategóriájának körülhatárolásával, közéleti beágyazódásával kezdem e vitaindítómat.

A társadalom integritását és kohézióját nemcsak a szolidaritás, de például az öngondoskodás is erősíti, ezért elő kell segíteni az öngondoskodás intézményes formáinak érvényesülését. Ezzel párhuzamosan fel kell deríteni a szolidaritás ténylegesen meglevő mértékét, és meg kell szüntetni a kényszer-szolidaritást, azaz a nem önkéntességen, hanem az állam kényszerítő erején alapuló áldozatvállalást (amelynek mértéke lemérhető például az adócsalás elterjedtségén, a költségvetési hiányban, a közszolgáltatások minőségromlásában). A szolidaritás és az öngondoskodás, mint egymást kiegészítő és feltételező elvek állnak az első nagy gondolati egység, a nyugdíjrendszer elemzése középpontjában. 2A hazai társadalom, a gazdaság egyre többet hall és tapasztal e fogalom működéséről, elfogadásáról, beágyazódásáról. Ez főleg pénzügyi szolgáltatást, s hangsúlyosan biztosítási vonatkozásokat jelent, ezen belül is a változások jogi, szervezeti, tudati, gazdálkodási természetűek.

Történeti áttekintés

A magyar biztosítás helyzetének elemzésénél nem szabad elvonatkoztatni a mai viszonyoktól, de nem hagyható figyelmen kívül a szakmatörténeti „előélet” sem.

Kezdjük talán ez utóbbival, s egy kicsit távolabbról:Az Osztrák-Magyar Monarchia idején (a XX. század elejéig) nálunk a biztosítási szakma a világ élvonalba tartozott. A világon másodikként vezették be hazánkban, például a társadalombiztosítást, fejlett kínálattal, figyelemre méltó hálózattal, jelentős számú biztosító-intézeti szakapparátussal, dicsekvésre méltó számú- és arányú biztosított állománnyal. Nem véletlen, hogy a Washingtoni Smithunion Múzeum együttesében tábla hirdeti, hogy a századfordulón a Monarchia számos gazdasági mutatóban jelentősen megelőzte - többek között - az akkori Amerikai Egyesült Államokat is.Aztán jött a huszadik század, a maga borzalmaival!Az I. világháború, melynek személyi és anyagi kárai közvetlenül, a társadalom intézményes kockázatkezelésével foglalkozó biztosítási szakmát szakmailag is mélyen érintette. Eddig ismeretlen, formájában, méreteiben elképzelhetetlen károk következtek be. „Kezelésükre” új módszerekre, eljárásokra volt szükség. Aztán meg a háború politikai folytatása (forradalom, kommün, Monarchia összeomlása), majd befejezése (elvesztése) hazánkra különösen sajátos, mély hatással volt.

A politikai és gazdasági szankciók, megkülönböztető hátrányok, majd a korona inflációja pénzügyi szolgáltatásokat (különösen a biztosítást) szinte teljesen ellehetetlenítette. A „20-as évek” végére, úgy-ahogy konszolidálódó magyar biztosítási piacot az 1930-33-as világgazdasági válság újra „padlóra küldte”. (A háborút követően bizalmában megingatott hazai pénznem helyett dollárban kötött biztosítások elértéktelenedtek, mivel szinte napok alatt az amerikai pénz árfolyama pengőben mérve a felét érte.) A világválság utáni megélénkülést sem tudta a magyar biztosítási piac kihasználni, mert 1936-ban a modern gazdaság legnagyobb biztosító-intézeti csődjét, a Phönix Élet-biztosító Rt. tönkremenetelét kellett a szakmának feldolgoznia. (Azóta van a világban az a biztosítási sajátosság, hogy nem mehet csődbe biztosítóintézet: vagy felszámolással, vagy végelszámolással kell megszüntetni a céget, sőt emellé állami és tartalékolási garanciákat kell rendelni.)A II. világháború borzalmai, veszteségei után, a világ legnagyobb inflációjának, a háború elvesztésének „feldolgozása” alig kezdődött el, mikor a tulajdonviszonyok változtatása, politikai és hatalmi változások sújtották a szakmát.

Az Állami Biztosító Nemzeti Vállalat, majd jogutódjainak tevékenysége egy egészen sajátos gazdasági paradigma érvényesülése mellett a biztosításban ellentmondásos hatásokat eredményezett. A monopolhelyzetből, a direkt irányításból következően az olcsó, de kötelező vagyonbiztosítások általánossá tételével olyan rétegek, gazdasági szereplők is megismerték a biztosítást, akik addig „fehérgalléros huncutságnak” tartották azt. Kiderült, hogy tűz, vagy más, biztosítási kár esetén a biztosító - ha nem is a remélt teljes kárt - de jelentős pénzt térített. Magas telítettségűvé váltak a vagyonbiztosítások, vagyis az adott területen szinte mindenki kötött szerződést. Nem volt ritka a 60-90%-os biztosítottság sem.

A központosítottság, a monopolhelyzet együtt járt egy szakmai követelménnyel: az „ellátási felelősség” intézményével, vagyis a kockázat (akár társadalmi vonatkozású, akár kisebb közösséget érintő, de nem egyedi jelenségként jelentkezett) kezelésének szakértőjeként intézményesített felelős szervezete a biztosítóintézet volt, s akár szerződési, akár egyéb módon köteles volt megfelelő kínálatot, megoldást kidolgozni, s működtetni.

Persze a „másik oldal” is igaz, hiszen a konkurencia hiánya miatt az egyedi igények kielégítése, az exkluzivitás, a megtakarítást is szolgáló életbiztosítás, a hosszabb időszakra vonatkozó kockázatvállalás rugalmas formáinak kialakítása elmaradt, sőt az ilyen irányú igények alig fogalmazódtak meg. Az atyáskodó hatalmi rendszer le is szoktatta a társadalmat (az egyéni, kis csoportot érintő) a piaci, üzemeltetési, gazdálkodási kockázatok helyes meghatározási, döntési folyamatainak, rendszereinek érzékeléséről, működtetéséről. Az volt a „jó vezető”, aki a kockázatok elhárítása, döntései során figyelembevétele helyett, inkább a vállalás megtagadására helyezte a hangsúlyt. Ha tudott nemet mondani az újra, akkor feletteseinek kevesebb gondot okozott… A vállalás elmaradásából származó veszteségekért nem, a kockázatvállalás során felmerülő problémák, a kezelésük miatti gondokért igen gyakran szigorú retorziók érték a döntéshozót. Sikerült is társadalmi méretekben az öngondoskodás (az egyéni kockázatok egyéni érzékelését, ehhez egyéni tartalékképzéssel, biztosítással működtetett) intézményéről „leszoknunk”, attól egyre távolabb kerülnünk! Egyetlen segítséget kapott a kockázatkezelésért felelős biztosítás: az ügynökhálózat megtűrését. Felismerte és elismerte a centralizált döntések mellett a hatalom az egyéni döntések szerepét, és ennek felismeréséhez szükséges egyéni, személyes, szakszerű meggyőzés, és az ehhez nélkülözhetetlen szakapparátus, valamint ennek érdekeihez közvetlenül kapcsolódó anyagi elismerés fontosságát. Megmaradt az ügynöki hálózat. (Szinte egyedül a társadalomban: az üzleti biztosításban.) Ez azonban kevés volt a differenciált igények megfogalmazása, pláne kielégítése érdekében.

A fentiek, igen vázlatos, de különösen a biztosítási szakma lényegét alig érintő áttekintéséből nem hagyhatom el a '80-as évek közepétől bekövetkezett generális változások felvillantását. 1986 közepétől, kezdett a pénzügyi szolgáltató tevékenységek közül elsőként a biztosítás piaca liberalizálódni. Az Állami Biztosítóból két vállalatot hozott létre az állam, s lassanként a tulajdonviszonyok is modernizálódni kezdtek. A termékválasztékban, a piaci szereplők célrendszerében, magatartásában, a szakmai irányításban, a szervezeti formákban, a hierarchiában, a jogi szabályozásban, az ún. „szakmai érdekképviseleti rendszerben”, és a szakszerűség fontossági súlypontjaiban generális változások következtek be. Egyre inkább közeledtünk a világ szakmailag sokkal kisebb megrázkódtatást szenvedett országaiban, régióiban kialakult módszerekhez, formákhoz. Fontos itt is megemlíteni a biztosítási törvény (1995. évi XCVI.) bevezető rendelkezéseit, eszerint: Az Országgyűlés a biztosítottak érdekeinek védelmét, az öngondoskodás ösztönzését, a biztosítás és a biztosítóintézetek iránti bizalom növelését tekintette fő célnak.

Lassanként, szinte lépésről lépésre jutottunk el az integrálódás kritériumainak teljesítéséig.Állíthatjuk, hogy napjainkra már alig van olyan területe a biztosítási szakmának, ahol a harmonizációs követelmények teljesítése drámai következménnyel járna, pontosabban fogalmazva nincs szégyellnivalónk a szakszerű összevetéseknél, lényegesen nem lógunk ki a Közösségben a sorból.

Mai helyzet felvázolása

A biztosítási piac - lehetőség szerint nem a számokkal jellemzett - helyzetét bemutatva néhány alapvető témára szorítkozunk, hogy az általános kép jól jellemezze a helyzetet, s főleg, hogy ne vesszen el a részletekben.

A pénztári szervezet

1993-ban újraéledt a biztosítópénztár intézménye, mégpedig három szakmailag elkülönülő kockázati terület (a nyugdíj, az egészség, a háztartási gazdálkodást érintően egyéb témákban az önsegélyezés) önkéntes és államilag támogatott formája. Megteremtődött a jogi lehetősége annak is, hogy ez az intézményi forma a társadalombiztosítási feladatok egy jól körülhatárolt részét is finanszírozó további tevékenységeket is végezzen. Ennek eredményeként az 1997-es nyugdíjreform által létrehozott magánnyugdíj-pénztári szervezetek már nem légüres térben alakulhattak meg.

Ezek a pénztárak, mint intézmények belső logikájuk révén a kockázatkezelés a biztosítással, a veszélyközösség szervezésével, a működésének összefüggéseivel közvetlenül ismerteti meg a biztosítottakat, akik e szervezetekben egyben tulajdonosok is.

A társadalombiztosítás

Reformjának kezdetei a '90-es évek elejétől a rentabilitás, az önálló gazdálkodás körülményeinek megteremtése, -működtetése és a szolgáltatási színvonal megtartása érdekében először szervezeti, majd intézményi és jogi-közgazdasági intézkedésekkel valósultak meg. Ezután a profiltisztítás, a szociális segítségnyújtás állami feladatainak elkülönítése, más szervezeti keretek közé utalása kezdődött el.

Valódi biztosítási feladatellátásra „szakosodás”, és az ezzel járó szolgáltatói attitűd, az állami hivatal helyett komoly szemléletváltást igényelt a szervezettől, de a társadalomtól is.

A logikailag és a társadalombiztosítás utánra sorolandó pénztári szervezet azért került előbbre, mert annak társadalmi beépülése tette lehetővé a reformot a nyugdíjbiztosításban, s teremti meg majd a lehetőségét az egészségügyi, a háztartásban bekövetkező nagyobb kockázatok-, gazdasági problémák „elismert pénztári” kezelése révén az öngondoskodás intézményének megfelelő elismerésére, társadalmi, gazdasági szerepének „helyretételére”.

Az üzleti biztosítás

Az üzleti biztosítás privatizálódása, piacának liberalizációja, az EU-ba belépés jogi-, felügyeleti-, harmonizációs feladatainak megvalósítása - szinte észrevétlenül, és jelentősebb megrázkódtatás nélkül - a magyar gazdaságban példa nélküli!Veszteségei, vesztesei köztünk vannak, nekünk kell finanszírozni, feldolgozni, a társadalomban az ehhez szükséges fogadókészséget és képességet megteremteni, biztosítani.

A biztosítás társadalmi megítélése

A világon sehol sem élvez közszeretetet, legfeljebb esetenként elismerést a biztosítási szakma.

A kockázat kezelése nem a pozitív témák közé tartozó, a szolgáltatások bonyolult és elvont mechanizmusokon keresztül valósulnak meg. A szolgáltatás elvont 'áru', melynek 'eladásához' szakmailag korrekt, meggyőző érvelésre, ismeretátadásra, bizalomra (a szakember, a vállalat, az intézmény, a jogi és gazdasági körülmények tartós kiszámíthatóságára, tervezhetőségére), fizetőképes keresletre, pozitív tapasztalatokra, igény megfogalmazásra és ennek adekvát teljesítésére van szükség.

A politikus népszerűségi indexe nem javul, ha a biztosítási szakma mellé áll, de ha ellene agitál, javulhat-e - sokszor létfontosságúnak vélt - mutatója.

Az öngondoskodás megítélése, kapcsolata a biztosítással

Közvetetten persze nem ezek a szimpla megállapítások kell, hogy érvényesüljenek, hiszen

  • a biztosítás kötődhet az öngondoskodáshoz oly módon, hogy önkéntes veszélyközösségi tagjaként üzleti, vagy biztosító-pénztári biztosított;
  • a biztosítás kötődhet az öngondoskodáshoz úgy is, hogy köteles - általa választott valamelyik - magánpénztár tagjaként nyugdíjbiztosítást (is) kötni. (Ez az ún. vegyes társadalombiztosítással és magánnyugdíjpénztárral is biztosított viszony.);
  • de elképzelhető, hogy semmilyen öngondoskodó kapcsolat nincs a biztosított és biztosító között. Ilyen a tb viszony, mivel itt a kötelező, adó-szerű befizetési kapcsolat jogilag kényszerített, s nincs semmilyen közvetlen, a szolidaritás elvét kiegészítő jogviszony, csak a kényszerpálya működik.
  • Az öngondoskodás oldaláról vizsgálva a biztosításhoz kapcsolódást jellemzően, nagymértékben a biztosítással valósul meg ez a kockázatok kezelése.
  • Az öngondoskodás kockázatok kezelésével kapcsolatban gyakran nem, vagy csak részben a biztosítás intézményrendszerét veszi igénybe, önbiztosítással, pénzben-, természetben tartalékképzéssel készül fel problémái megoldására.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni azonban azokat az összefüggéseket sem, melyek az önkéntesség és kényszer, illetve a biztosítás, öngondoskodás tárgyában finomítják a kapcsolatokat.

A kötelező (pl. gépjármű- felelősség) biztosítás azért tekinthető öngondoskodás szempontjából sajátosnak, mivel többek között nem adók módjára merül fel a befizetési kötelezettség. Ugyanakkor ezzel egy szolidaritási átcsoportosítás valósul meg itt is. A gépjármű üzemeltetése, a biztosítási díj megfizetése révén itt egy „szolidaritási veszélyközösség” formájában csoportosít át a károkozók és kárt nem okozók között és célja elsősorban a sérültek védelme. Nem tévesztendő össze a biztosítási kötelezettséggel, amely például a hitelintézeteknél a hitelfelvételhez kapcsolódik, illetve kapcsolódhat.

Következtetések, feladatok

Ilyen - kicsit hosszúra nyúló - elemzés után a feladatokat szeretném felvázolni:

  • A biztosítás megítélése, fogadtatása a jelen helyzetben kihat az öngondoskodás viszonyrendszerére és működésére. A két fogalom összekapcsolása ront a társadalom helyes asszimilációs mechanizmusainak érvényesülésére, mert előítéletek rontják kialakítását, megvalósítását.
  • Az öngondoskodás (mint a társadalmi szolidaritás, a rossz anyagi viszonyban lévők szolidaritási elven működő allokációjának komplementere) kiváltani, csökkenteni készül a közgondolkodási hatáskört, s ezzel biztosításellenessé teszi a konzervatív társadalombiztosítás fennmaradásában érdekelteket. Indokolatlanul.
  • Az üzleti biztosításban érvényesülő könyörtelen konkurenciaharc miatt jelentős ügynöki, ügyfélszerzői túlkereslet van. A szükségesnél kisebb létszám feltöltése során a felvettek 40-50 %-a egy éven belül elhagyja a szakmát, de legalábbis másik társasághoz szegődik. Ezek az emberek rövid távú gondolkodásmóddal és a szakma mélyebb összefüggéseivel, jellemzőivel nem ismerkednek meg, hiszen ezért (is) távoznak onnan. De szakembernek gondolják magukat. Nemcsak a szerzett biztosítások labilitása, szakszerűtlensége okán, de rossz reflexeik miatt is többet ártanak a biztosításnak, mint használnak azzal, hogy megpróbálták elsajátítani, megismerni, esetleg megszeretni azt. Sajnos e területen nehezen valósítható meg a szemléletváltás, a lényeges korrekció.
  • A társadalom és a biztosító szervezetek nem ismerik kellően a biztosítási telítettség alacsonyabb fokának részletes okait, ezért vizsgálni célszerű az állampolgári öngondoskodás általános helyzetét. Felkutatni azokat az okokat, amelyek gátolják a társadalmilag kívánatos fejlődést.
  • Felmérést kellene készíteni a biztosítási telítettség alakulásáról jövedelmi kategóriák szerint a. Bérből, nyugdíjból élőknél; b. Vállalkozóknál, szabadfoglalkozásúaknál.
  • Általános tapasztalat, hogy a biztosítók és biztosítottak viszonyát kölcsönös bizalmatlanság jellemzi. Az okok kutatását egy felmérés segítené. a. Mennyiben játszik ebben szerepet az állampolgári tájékozatlanság, a biztosítási kultúra alacsony színvonala; b. mennyiben a biztosítók rövid távú üzleti törekvései, a hiányos információk, a profit által is motivált kárrendezési gyakorlat stb.?
  • A kutatás módszere helyi és országos kérdőíves felmérés, annak statisztikai kiértékelése, majd összefoglaló tanulmány készítése.
Vissza a lap tetejére