Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!

Az árvíz rettenetes képeit figyelve eszembe jutott ez a régi jelszó, amely főként a rendszerek általános elméletével foglalkozók között volt használatos évtizedekkel ezelőtt. Cselekedj lokálisan: tartsd meg akár hátaddal is az összeomlani készülő gátat, ha a házad, a családod van veszélyben. Gondolkodj globálisan: térben és időben. Az árvíz nemcsak a te problémád, sok országot sújt egyszerre, gondolkozz, hogyan lehet közösen, hatékonyan, gyorsan óriási erőforrásokat mozgósítani a jövőbeli árvizek elkerülésére.

A lokális és globális szabályozás megfelelő összhangja az alapja minden biológiai alapú rendszernek. Kitűnő példákat tud erre minden biológus. Növényeknél is, állatoknál is mindkét szabályozási forma működik, de a növényeknél a lokális szabályozásnak több tere van. Egy cserjéről levághatunk egy apró ágat, amely megfelelő időben a földbe téve képes gyökereket fejleszteni lokális hatások alapján, képes regenerálni a növény teljes funkcionális rendszerét. Egy magasabbrendű állati szervezet ilyen rekonstrukcióra nem képes, mert nagyrészt központi szabályozása alatt áll, viszont idegrendszere lehetővé teszi, hogy lokális hatásokra is az egész szervezet reagáljon, azonnal, villámgyorsan. Ha például hirtelen megváltoztatjuk a szervezetet érő napsugárzás mennyiségét, egy állat elszalad, és árnyékot keres a globális szabályozás alapján, egy növény esetleg ledobja lombozatát, új leveleket növeszt - lassan, kínosan alkalmazkodik a lokális szabályozás szerint.

Az emberi kultúra, a társadalom egésze is egy jól szabályozott rendszer, a lokális és a globális szabályozómechanizmusok egyaránt megtalálhatóak benne. A probléma csak az, hogy az evolúció százmillió éveket fordított az egyes élő fajok globális-lokális szabályozásának összehangolására, míg az emberi kultúrák evolúciója olyan gyors, hogy ehhez sohasem volt elegendő idő. Közeledünk a kulturális rendszerek által elfoglalható teljes fizikai tér - a bolygó egésze, a globális társadalom - szabályozórendszerekkel történő felszerelésére, és fogalmunk sincs még a globális és a lokális döntések optimális arányait illetően.

Szabályozni kívánjuk az ipari széndioxid-kibocsátás mennyiségét és így elkerülni a légkör felmelegedését, de hiányzik a szabályozáshoz szükséges erőhatás. Éppen a legnagyobb szennyező, az Egyesült Államok vonja ki magát a szabályozás alól. Globális döntés, globális kényszer kellene.

Minden normális ember egyetért abban, hogy a szemét rossz dolog, hogy a szemetet nem kéne felelőtlenül eldobni, de ez a probléma csak lokálisan oldható meg, akkor, ha majd mindenki erkölcstelennek találja egy üres üveg vagy egy koszos zsebkendőt közterületen történő elhajítását. Semmiféle központi szabályozással nem oldható meg ez a probléma, pedig belefulladunk a szemétbe. Lokális igyekezet kéne. Család, iskola, helyi televízió, önkormányzat, Mikor ismerik fel szerepüket, kötelességeiket?Negyven évig olyan kísérlet szerencsétlen alanyai voltunk, amelyben mindent, a legapróbb részleteket is központi, globális szabályozással kívántak megoldani. Nem sikerült. A kapitalista rendszer a lokális mechanizmusok bűvöletében él. A piac majd minden problémát megold. Gazdag mecénások bukkannak majd fel és támogatják a kultúrát, tehetősebb emberek nem fogják eltűrni a szegénységet, és támogatják a rászorulókat. Szép elgondolás, csak nálunk nem működik. Nem működik egy átmeneti társadalomban, amelyben még mélyen élnek azok a hiedelmek, hogy ott felül, helyettünk majd mindent megoldanak. Valóban vannak dolgok, amelyeket ott felülről kell megoldani, talán több ilyen is van, mint azt egy a kapitalizmusban felnőtt ember el tudja képzelni. Azonban mindenképpen azokat a hiedelmeket kellene felülről is, alulról is kialakítani, támogatni, magyarázni, hogy a legtöbb dolgot, neked barátom, lokálisan, helyben kell megoldanod.

Az is bonyolítja a dolgot, hogy a helyi és központi érdekek szövevényében időnként a szerepek felcserélődnek, és lokális érdekek érdekében globális beavatkozás történik.Például a multik aktivitása nagyon összetett. Vannak lokális és globális hatásaik is, ezért állandó közfigyelemnek kell kísérnie őket, mikor szükséges - és lehetséges - aktivitásukat lokális vagy globális érdekekből korlátozni, esetleg serkenteni. Szabályozni és nem megszüntetni persze, mert a multiknak sok jó hatásuk is van. A multikat válogatás nélkül elítélő vagy éppen magasztaló nézetek egyaránt rövidlátóak, szélsőségesek.

Az is nagyon fontos lenne, hogy az elmélet emberei világosan és érthetően megfogalmazzák a társadalmi szabályozórendszerek természetét, hogy mindenki világosan felismerhesse a lokális és a globális érdekek közötti különbségeket és esetleges azonosságokat.

A saját érdekében és a közösség érdekében is.

Gyors ötletek és stratégiák

Amikor egy közösség két tagja valamiért összevész, megfigyelhető, hogy eleinte még mindketten arról beszélnek, ami közöttük a valódi konfliktus forrása, de amint a veszekedés eszkalálódik, egyre dühösebbek lesznek és már képtelenek a valódi konfliktusra koncentrálni, belebonyolódnak a vagdalkozásba. minden apró sérelemre sértés a válasz és viszont. Aki később kapcsolódik be megfigyelőként a veszekedésbe, legtöbbször a felületes sértegetések alapján ítéli meg a vitatkozókat. „Jól beolvasott neki!”, mondja vagy gondolja a sértegetésben ügyesebbről, pedig a konfliktus eredetileg egészen másról szólt.

Sajnos így van ez a politikában is. Elképesztő, hogy az emberek mennyire nem ismerik a két nagy párt közötti valódi különbségeket, ha vannak ilyenek. Pedig amikor tétre megy a választás, a és szavazóknak csak kisebb része az, amely a veszekedőkről szerzett futólagos legutolsó benyomásai alapján szavaz. Az emberek fejében aránylag hosszú idő alatt összetett kép alakul ki egyik vagy másik politikai csoportról, és ennek alapján döntenek. Nálunk az a hiedelem terjedt el a politikusok között, hogy nem a teljesítmény, a racionális stratégiák a fontosak, vagy legalábbis ezek csak a szakértők számára jelentenek valamit, hanem a médiajelenlét, a kommunikáció valamiféle misztikus varázsszere, amely képes elfeledtetni a rossz húzásokat, az ügyetlen döntéseket.

Milyen érdekes kísérlet lenne - akár egy kisebb választási vereséget is megérne -, ha valamelyik oldal előállna néhány jól átgondolt szükséges reform stratégiájának tervezetével, és minden energiáját arra fordítaná, hogy ez rendesen ki legyen dolgozva, világos legyen, ki nyer majd rajta, ki veszít, mennyi idő kell a bevezetéséhez, hogyan kompenzálják azokat, akik esetleg sokat veszítenek. A lényeg persze az lenne, hogy minden választó ismerje ezt a tervet, lehetőleg részletesen. Nem kéne elsietni.

Itt van például a soha senki által ki nem dolgozott egészségügyi reform. Az éppen kormányzó erők időnként hangzatos részintézkedéseket jelentenek be, amelyek lehetnek éppen jók is, de ezt nem lehet megítélni, mert nem tudható, hogy a reform többi része milyen lesz és lesz-e egyáltalán. Az ellenzék pedig nagy vehemenciával kimutatja, micsoda szörnyűségek várnak ránk, ha ezt a részt bevezetik, ami még igaz is lehet, ha minden változatlan marad.

Hol van az a narancs- vagy szegfűlogóval ellátott füzetecske, amelyben részletesen felvázolták az elképzelhető legjobb egészségügyi reformot? Mi lesz például a hálapénzzel, amelyet nyilvánvalóan csak úgy lehet egyszer majd megszüntetni, hogy az orvos jövedelmét ennek megfelelően kompenzálják? Mi lesz a biztosítókkal? Egy lesz, több lesz? Körülbelül mennyiért? Ha lesz egy jó biztosítóm, miért is nem kell majd hálapénzt adnom? Kitől kapja meg ezt az orvosom? (Mellesleg a kielégítő magyarázattal az orvosi szakma minden reformmal szembeni állhatatos, egyszersmind igen álnok ellenállását is el lehetne kerülni.) Mennyire telik a befizetett járadékból? Ezt pontosan ki lehet számítani. Meg lehet mutatni, hogy ilyen és ilyen juttatások járnak, mert ezért fizettem eddig, ha többet akarok, akkor még fizetnem kell vagy a kórháznak, vagy a biztosítómnak, aki alkalomadtán helyettem fizet. Ki kellene végre mondani, hogy a jelenlegi helyzet, amelyet a hálapénz dominál, nem biztosítja az általános egyenlő ellátást. Azt is el kellene magyarázni, hogy általános és egyenlő ellátást elvileg nem lehet biztosítani, mert az orvosi költségek olyan iramban emelkednek, hogy ez az út járhatatlan. (Néhányan évek óta könyörgünk, hogy minden orvosi kezelés után kapjon a beteg egy számlát, amelyet ma még az állam vizet ki, de alapvetően fontos, hogy mindenki éveken keresztül lássa, érzékelje, mennyi pénzt költenek rá. Az egészségügy illetékesei képtelenek felfogni, hogy erre a nyilvánvalóan valamennyi költségbe kerülő lépésre milyen nagy szüksége lenne, éppen a további reformok könnyebb elfogadása érdekében.)Van viszont szolidaritás, amelyből erre és erre telik, van, amire már nem. Meg lehetne mutatni, ha úgy képzelem, hogy nekem a szolidaritásból járó szolgáltatás nem elég, akkor mit kell tennem azért, hogy többet, jobbat, magasabb színvonalú ellátást kapjak. Ezt minden normális embernek el lehet magyarázni. Az az érv, ha kimondjuk a fentieket, az emberek felháborodnak, és egészen biztosan megbuktatnak minket, tévedés.

Egy ilyen füzetecske arra is jó lenne, hogy a füzet készítői megtudják az emberek véleményét egyes kardinális részletekről. Mi az, ami simán megy, mi az, amit az emberek nem szeretnének?Lehet-e kedvükre tenni, vagy tovább kell magyarázni, hogy miért úgy a jó, ahogyan a tervezet mondja? Az is világosan kiderülne, hogy fontos kérdésekben a csendes többség és egy hangos kisebbség ellentéte feszül, és akkor nyugodtan a többséggel lehetne tartani. Csak folyamatosan érvelni, magyarázni kell, és ami a legfontosabb: az egész rendszert be kell mutatni. A rendszerszemléletben csak a politikusok gyengék, az emberek ezt megértik és csak akkor dühösek, ha pillanatnyi, vélt előnyökért félrevezetik őket. Ha a médiában néhány jól felkészült ember a különböző kérdésekre úgy tudna válaszolni, hogy azonnal elővenné az egész rendszermodell ábráját, és megmutatná, hogy ha itt engedek, akkor tetszik tudni ott, egy másik helyen az egészre rá tetszik fizetni.És természetesen elő az alapelvekkel! Az egészségügy társadalmi szerveződés kérdése. Miből, kinek, mennyit? Amíg erről mindkét fél hallgat, lehet, hogy éppen azért, mert egyetértenek, ami nem felétlenül olyan nagy baj ilyen fontos ügyben, addig mindenki gyanakodik, fél, hogy valami nagy átverés készül, aminek ő issza meg a levét.Édes, drága politikus urak! Néha, különleges esetekben segíthet az igazság!

Vissza a lap tetejére