1.1. Elöljáróban azt kell megemlíteni, hogy hagyományosan a biztosítási alkuszi szerződés a kereskedelmi ügynöki szerződések és nem a tevékenység végzésére vonatkozó szerződések csoportjába tartozik. Nem megbízási típusú szerződés tehát, hanem eredménykötelem. Míg az ügyvéd, a könyvelő, a magánorvos akkor is joggal formál igényt ellenszolgáltatásra, ha a szerződés alapján kifejtett tevékenysége a megbízó számára nem hoz eredményt, a biztosítási alkusz díjazásra csak akkor jogosult, ha a megbízásban szereplő szerződés létrejött és annak díját megfizették. A jogosultság keletkezésében - és annak mértékében - elvileg nem játszik szerepet az alkusz által a szerződés létrehozása érdekében kifejtett munkamennyiség. Nincs összefüggés a tényleges munkaráfordítás és a kapott ellenszolgáltatás között. Bár a biztosítási alkusz kötelezettségei - az ügynökével ellentétben - nem érnek véget a biztosítási szerződés létrejöttével, hiszen a szerződés teljes tartamát felölelik, a hagyományos felfogás szerint a jutalék az ügyfél részére teljesített összes szolgáltatás egyetlen ellenértéke4. Ennek megfelelően az alkusz költségei és a kapott jutalék közötti egyensúly az egyes szerződések szintjén nem releváns, azt kizárólag a teljes portfóliót tekintve és hosszabb távon lehet vizsgálni.

1.2. A hagyományos megoldás szerint az alkusz szolgáltatását - akár csak a biztosítási ügynökét - a megbízó a bruttó biztosítási díj keretében fizeti meg. Feltételezve, hogy az alkusz díjkezelést is végez, a jutalék az ügyféltől beszedett díjból levonásra kerül és az alkusz a biztosítóval a nettó díjjal számol el. Ez a körülmény is aláhúzza, hogy a „ki fizeti az alkuszt” kérdés - álkérdés. Jóllehet a jutalék kötelezettje jogi szempontból a biztosító, annak forrása közgazdasági értelemben a szerződő fél által fizetett biztosítási díj5. Azáltal pedig, hogy a jutalékjogosultság a biztosítási díj befizetésével keletkezik, a jutalék (és a biztosító kötelezettsége annak folyósítására) nem választható el jogi értelemben sem a biztosítási díjtól, a díjazás hagyományos formája inkább elszámolás-technikai kérdésként jelentkezik.

1.3. A tradicionális megoldás közkeletű indoka az, hogy a biztosító a bruttó biztosítási díjban kalkulálja a szerzési és az állományápolási költségeket is, amelyek azonban az alkuszi közreműködés mellett létrejött és gondozott üzletek esetén nem a biztosítót terhelik.6 Ha ezeket a biztosítási díjon felül, külön kellene megfizetni, a közvetítő nem lenne versenyképes, a biztosító pedig jogalap nélkül gazdagodna.

1.4. A tradicionális modell érvényességét támasztja alá végül az értékesítési tapasztalat is. Standard biztosítási termék (tömegtermék) aligha lenne eredményesen közvetíthető, ha annak díja mellett az alkusz egyúttal a saját - közvetítői - díját is kétoldalú rendben kellene, hogy kialkudja. A megbízási díj eseti megállapításával együtt járó adminisztrációs költséget az ügyletkötés közgazdaságilag nem viseli el. Aligha véletlen, hogy az a folyamat, amely napjainkban a hagyományos konstrukció felülvizsgálatára, meghaladására irányul, nem a „retail” (tehát a lakossági és kisvállalati), hanem a „corporate” - tehát a nagykockázati-nagyvállalati - biztosítások területén indult el.

2. A tradíció meghaladása és annak okai az újabb gyakorlatban

2.1. A nagyvállalatok (nagyszervezetek) biztosításai körében az elmúlt évtizedekben a gazdasági verseny a biztosítási alkuszi tevékenység bizonyos fokú súlyponteltolódását és szélesedését eredményezte. A klasszikus kockázatelhelyezési funkció mellett egyre fontosabb szolgáltatás lett a kockázatfelmérés, az ezzel összefüggő tanácsadás, a biztosítási szerződési csomagok kezelése, adminisztrációja és a kármenedzsment. Az alkusz üzletközvetítőből egyre inkább kockázati tanácsadóvá válik. Ez a változás természetszerűleg az alkusz díjazása kérdését sem hagyta érintetlenül. Azzal, hogy az alkuszi szolgáltatásban szaporodnak a tanácsadói elemek - a kockázatelhelyezés rovására - a jutalék, mint ellenszolgáltatás kizárólagosságát az alkuszok is feszegetni kezdték, felvetve, hogy (mindenekelőtt az alacsony díjú, de szolgáltatás-intenzív biztosítási portfólióknál) a biztosítás elhelyezéséért járó jutalék mellett az ügyfél a szolgáltatásért külön fizessen.7

2.2. Az intenzív piaci verseny azonban nem a kettős díjazás elterjedését igazolta. Ellenkezőleg - a biztosítási alkuszok nagyvállalati ügyfeleik javára az üzlet megtartása érdekében nemegyszer mondanak le jutalékuk egy részéről (miáltal a biztosítási díj is csökken), vagy éppen állapodnak meg nettó díjas biztosítás közvetítéséről és annak az ügyfél által közvetlenül fizetett, a jutaléknál szabály szerint kisebb mértékű megbízási díj ellenében történő kezeléséről.

A leírt változás okai komplexek. Az alkuszi szolgáltatás jelzett változása közelíti azt a klasszikus megbízási szerződésekhez. A kockázatelhelyezés, mint eredmény mellett a folyamatos szolgáltatás fontossága megnő, ezáltal az ügyfél számára is megfoghatóbbá válik az alkuszi tevékenység hozzáadott értéke. Értelemszerűen ez annál nyilvánvalóbb, minél komplexebb az ügyfél gazdálkodása, minél összetettebb biztosítási csomagot kell kezelni. Ezért is van terjedőben a megbízási díjas konstrukció a nagyvállalati-nagykockázati szektorban.

Fontos továbbá, hogy azokban az országokban, ahol biztosítási adó van, a megbízási díj ellenében történő biztosítási alkuszi szolgáltatás az ügyfélnek pénzt takarít meg. Az adót ugyanis a biztosítási díj részét képező jutalék után is meg kell fizetni, ám vissza nem igényelhető, míg a megbízási díj után fizetendő áfa azokban az országokban is elszámolható, ahol azt nem sorolják a biztosítási szolgáltatások - az Európai Unióban tárgyi áfa-mentes - köréhez.

A megbízási díjas ügyletek elterjedtségét mindemellett valószínűleg túlbecsülik a kérdéssel foglalkozó, közvetlen piaci tapasztalatokkal nem rendelkező állami hivatalnokok és egyetemi szakértők. A magunk részéről pontosabbnak véljük a Global Reinsurance c. folyóirat 2003. decemberi számában közzétett kérdőíves vizsgálat adatait, amelyet - az értelemszerűen kizárólag a nagykockázati szektorban tevékenykedő - viszontbiztosítási alkuszok körében folytattak. A vizsgálatba bevont viszontbiztosítási alkuszok előző évi árbevételében a megbízási díj 1% és 18% közötti mértékben szerepelt, ugyanakkor a megkérdezett alkuszok egynegyede nyilatkozott akként, hogy megbízási díj alapú bevétele egyáltalán nem volt.8

2.3. Egy ideig úgy tűnt, hogy a biztosítási alkuszi díjazás területén bekövetkező változások kizárólag a megbízó-alkusz közötti szerződéses viszony fejleményei. Rendszerszerű változás is történt ugyanakkor Skandináviában - a „Nordic disease”. Az északi biztosítók a 2001. szeptember 11. által fémjelzett, a biztosítási piac keményedését, a díjszint jelentős emelkedését hozó változások hatását úgy kívánták - alapvetően nagyvállalati - ügyfeleikkel szemben csökkenteni, hogy közösen úgy döntöttek: a továbbiakban az addig fizetett bruttó biztosítási díj nettó (jutalékot nem tartalmazó) biztosítási díj lesz, az alkuszt pedig a továbbiakban az ügyfél közvetlenül fizesse meg. Ez a gyakorlat - amely Finnországban időközben jogszabályi támogatást is kapott - a piacon a vártnál kevesebb problémát okozott. Ez azonban azzal függött össze, hogy a skandináv piacon a relatíve későn, a múlt század nyolcvanas évei végén megjelenő független biztosításközvetítők kizárólag a vállalati biztosítások piacán vannak jelen, ahol a szolgáltatás önálló értéke a kezelt portfólió nagysága folytán értelemszerűen nyilvánvaló.

2.4. Érdekes módon vált a biztosítási alkusz díjazása alternatív szabályozásának harci terepévé Magyarország. A jelenleg hatályos Bit. - a 2003. évi LX. törvény - előkészítése során a PSZÁF javasolta annak bevezetését, hogy az alkusz csak az ügyfél által fizetett megbízási díjért dolgozhasson, jutalékért ne. A javaslattevő indoka az alkuszi és az ügynöki tevékenység (státus) egyértelmű elhatárolása volt. A közgazdaságilag nem igazán átgondolt és hatástanulmány útján sem tesztelt javaslat eredménye - ha megvalósult volna - valószínűleg az alkuszoknak a tömegtermékek piacáról történő kényszerű kiszorulása lett volna.9 A törvényhozás akkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a biztosításközvetítők díjazását a közjogi törvény - mint magánjogi kérdést - egyáltalán ne szabályozza, ami rövid távon megoldást jelentett.10 Mindenesetre a biztosítási alkusz és a biztosítási ügynök közötti differenciálást minden területen érvényesíteni kívánó álláspont aligha konform az EU jogalkotásával. A biztosításközvetítésről szóló, 2002. szeptember 30-án elfogadott 2002/92/EC Irányelv (IMD) ugyanis azzal, hogy közjogi szempontból kizárólag a független és a függő biztosításközvetítők között különböztet, a hagyományos, a közvetítő magánjogi pozícióján alapuló alkusz-ügynök megkülönböztetés relevanciáját megszüntette.11Fel kell hívni a figyelmet, hogy a szerves fejlődés eredményeként kialakult megoldások sommás félretétele legfeljebb a tudományos vita szintjén forradalmi tett. A jogi szabályozásnak ehhez képest óvatosabban, a gyakorlat sokoldalú elemzésére és az új szabályozás hatásainak előzetes vizsgálatára épülve indokolt megtörténnie. Eddigi elemzésünk ebből a szempontból azt igazolta, hogy a díjazás mikéntje nem a közvetítő státusán - alkusz, vagy ügynök - hanem a közvetített termék természetén fordul meg. A standard biztosítási termékek értékesítésének körülményei a bruttó díjba beépített jutalékos megoldást támasztják alá, míg a biztosítási termék, illetve portfólió összetettsége, a kapcsolódó tanácsadási, állománykezelési szolgáltatások hangsúlyos megjelenése az ügyfél által közvetlenül fizetett megbízási díj irányába mutathat.

3. Jutaléktranszparencia

3.1. Ha a biztosításközvetítés a hagyományos jutalékos rendszerben történik, felvethető az ügyfél (a megbízó) joga a jutalék nagyságának megismerésére, illetve - esetleg - szabályozására. A biztosítási alkusz - miként az összes, a biztosítóval munkaviszonyban nem álló biztosításközvetítő - ugyanis jogi értelemben is önálló piaci szereplő, akinek motivációja az ügyfél számára nem lehet közömbös, ennek meghatározásában ugyanakkor az egyéb alkuszi magatartási szabályok mellett az ellenszolgáltatás mértékének is szerepe van. A magyarországi gyakorlat ellentmondásos. Mivel a nagyközönség a szellemi szolgáltatás értékét többnyire nem képes a helyén kezelni, a kilencvenes években számos biztosítási alkusz törekedett azzal az állítással ügyfeleket szerezni, hogy az alkusz „ingyen dolgozik” - ami nemcsak téves, de a piaci fejlődés ismeretében veszélyes állítás is. Ennek logikus következménye a jutaléktranszparenciát azon az alapon elutasító álláspont is, amely szerint a jutalék mértéke a biztosító és az alkusz magánügye, amelyhez - mint üzleti titokhoz - az ügyfélnek, mint a jutalékmegállapodás szempontjából harmadik személynek nincs köze.

A hivatkozott érvelés alapvetően téves. Az alkusz ugyanis a megbízó „beszerzési ügynöke”12, akinek státusát akár a megbízási szerződési, akár pedig analógia alapján a kereskedelmi ügynöki szabályok felhívása esetén a megbízó érdekeinek figyelembevétele határozza meg. Az érdekmegóvási kötelezettség folyománya, hogy a megbízóval fennálló kapcsolatot a megbízó által nem ismert forrásból származó juttatás elfogadásával tilos megzavarni.13 Ennek folyománya, hogy a szakma szabályai szempontjából irányadó londoni piac álláspontja mindig is az volt, hogy - amennyiben erre kérdést tettek fel - a biztosítási alkusz az ügyféllel szemben köteles díjazását teljes körűen feltárni.14

3.2. A jutaléktranszparencia kérdése a közelmúltban drámai módon merült fel először abban a vizsgálatban, amelyet Elliot Spitzer, New York állam főügyésze folytatott le 2004 októberétől kezdve több mega-brókertársaság üzleti gyakorlata miatt. A vizsgálat azt állapította meg, hogy az érintett nemzetközi biztosítási brókerházak egyes nemzetközi biztosítókkal a közvetített üzlet volumenre alapított többletjutalék megállapodásokat kötöttek, amelyek realizálása érdekében több esetben akár a csalás eszközével is éltek. Az ilyen „contingent commissions” mértéke az érintett társaságok árbevételében nem volt elhanyagolható mértékű.

A vizsgálat hatásai gyorsan átgyűrűztek az Atlanti-óceánon. Az Európai Közösségek Bizottságának XV. Versenyügyi Igazgatósága 2006 tavaszán átfogó vizsgálatot indított biztosítók és biztosítási alkuszok körében az üzleti biztosítások területén tapasztalható egyes, a versenyt torzító eljárások feltárására, ugyanakkor a biztosítottakat képviselő több szervezet is szorgalmazta a jutaléktranszparencia megvalósítását ugyanebben a szektorban (de nem a lakossági biztosítások esetében!).

Az AIRMIC (Association of Insurance and Risk Managers) felhívta tagjait, hogy kérdezzék meg az általuk megbízott biztosítási alkuszokat a közvetített biztosításokkal kapcsolatos jutalékokról és díjakról, továbbá javasolta, hogy a piac önkéntesen tegyen lépéseket az automatikus jutaléktranszparencia megvalósítására. (Hasonló felhívást tett közzé a nagykockázati-nagyvállalati biztosításokra vonatkozóan a kockázat-menedzseri társaságok európai szövetsége, a FERMA is.)A Lloyd's Market Association 2005 januárjában állított fel egy munkacsoportot, biztosítók, biztosítási alkuszi képviselők és jogi tanácsadók részvételével, hogy foglalkozzék az alkuszi díjazás és annak transzparens megoldása kérdéseivel. Javasolták, hogy a londoni piacon alkalmazott standard szerződési dokumentumok (placement slip) egészüljenek ki egy, a díjazásról szóló ponttal, amely annak módját (jutalék, megbízási díj), illetve jutalék esetében annak mértékét is tartalmazza.15

3.3. Úgy gondoljuk, hogy a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének is indokolt állást foglalnia az alkuszi jutalék - az ügyfél kérésére történő - feltárása mellett. Mint láttuk, ez a kötelezettség már a hatályos jogi környezetből is levezethető. Középtávon elképzelhető a Bit. 37.§ (1) bekezdésének megfelelő kiegészítése is az ügyfél kérésére teljesítendő további tájékoztatási kötelezettséggel.

Egy általános jellegű és kötelező, automatikus jutaléktranszparencia bevezetésével Magyarországon azonban várni kell. Látható egyrészt, hogy a magyarnál jóval fejlettebb biztosítási piacokon is csak az üzleti biztosítások (és nem valamennyi biztosítás!) területén merült fel ez az igény, ám a megvalósítás ott is csak a jövő kérdése. Másrészt, a transzparencia igényét külföldön nem annyira a szokásos, hanem az alkuszi érdekeltséget befolyásoló, a piaci versenyt torzítani képes többletjutalékok váltották ki és ebből indult ki az általános jutaléktranszparencia felvetése.Érdekes megemlíteni, hogy a jutaléktranszparenciával - annak versenyeszközként való alkalmazása esetén - vissza is lehet élni. Köztudott, hogy a gyakorlatban az alkuszi jutalékok - az elvárt szolgáltatások mértékére is figyelemmel - általában magasabbak, mint a függő biztosításközvetítők jutalékai. A közelgő gépjármű-felelősségbiztosítási kampány előestéjén feldereng, amint egy biztosítási ügynök arról törekszik az ügyfelet meggyőzni, hogy a biztosítást azért kössék meg inkább nála, mint az ugyancsak ajánlatot tevő alkusznál, mert az ő jutaléka az alacsonyabb. Ez a felvetés azonban az alkuszi jutaléktranszparencia problémájánál jóval messzebb mutat - a biztosítási díj költségtartalmának transzparenciája felé.

Vissza a lap tetejére