A legtöbb kötelező tőkefedezeti rendszer még csak a felhalmozási szakaszban van a világban, vagyis nincs sok tapasztalat a járadékok kifizetéséről, így alaposan tanulmányozni kell azon országok példáját, ahol a rendszer már így beérett. Egy ilyen ország tőkefedezeti rendszerének nyugdíjszabályozását, illetve –működését szeretném itt bemutatni egy rendhagyó könyvismertetés keretében. Nem a chilei helyzet értékelését találja itt a Tisztelt Olvasó a Roberto Rocha és Craig Thorburn által jegyzett "Járadékpiacok fejlesztése, a chilei tapasztalatok" (Developing Annuities Markets, The Experience of Chile; 2007, EBRD/World Bank) című könyv bemutatása során, hiszen ahhoz több forrás feldolgozása lett volna szükséges. Az ismertető célja, hogy a chilei példával kapcsolatosan nálunk kialakult illúziókat eloszlassa, illetve az előítéleteket megváltoztassa. A cikk szerzőjeként arra vállalkozom, hogy a könyv fontosabb fejezetein keresztül bemutassam a chilei járadékszabályozás és -működés legfontosabb jellemvonásait, majd néhány, a hazai környezetben is megfontolandónak ítélt javaslatot ismertessek.

Miért éppen Chile?

Vannak ugyan elemzések az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és az USA-ban működő járadékpiacokról is, de elsőként a világon Chile szolgálhat példaként azon országok számára, akik az állami felosztó-kirovó rendszer ("pay-as-you-go") mellett / helyett fokozatosan ún. befizetéssel meghatározott ("defined contribution") tőkefedezeti elemet vezettek be. A chilei nyugdíjreform eredményeként 1981-ben az állami ellátásokat fokozatosan nem állami szervezetek által kezelt tőkefedezeti elem váltotta fel, ami kötelező volt a pályakezdőknek és önként választható a már biztosítottaknak. A magyarhoz hasonlatos szabályozás eredményeként 2004-re a biztosítottak 97%-a, kb. 3,5 millió ember már az új rendszerben volt tag. A korábbi fejletlen tőke-, valamint járadékpiaccal és gyenge szabályozási és felügyeleti rendszerrel rendelkező országban manapság már az aktív tagság 15%-ának folyósítják a 320 000 db életjáradékot és 200 000 banktechnikai járadékot, miközben a nyugdíjalapokban és az életjáradékokat fizető életbiztosítókban felhalmozott vagyon eléri a GDP 60%-át. A legfontosabb ok az elemzésre a lenyűgöző járadék-igénybevétel mellett számomra az egységes, több, így a tőkepiaci, biztosítási, és felügyeleti terület fejlesztését megcélzó megközelítés, amely ezt a helyzetet eredményezte.

A tőkefedezeti nyugdíjszolgáltatások alapjellemzői

A biztosítottak a bér 10%-át kitevő járulékot fizetnek a nyugdíjalapokba az öregségi nyugdíj fedezeteként, és 2,5%-ot az esetleges rokkantnyugdíjak és a hátramaradotti ellátások finanszírozására. A nyugdíjalapok csak banktechnikai, míg az életbiztosítók csak életjáradékot folyósíthatnak. Négy garanciaelem működik a tőkefedezeti rendszerben. A felhalmozási időszakra egy minimum hozamgarancia kerül megállapításra a piaci átlagot el nem érők részére, aminek a következménye a szinte azonos befektetési portfólió a nyugdíjalapoknál. A második garancia a felhalmozási időszakban történő rokkantság és halál esetére vonatkozik. (A nyugdíjalapoknak kötniük kell üzleti biztosítókkal erre vonatkozó szerződést.) A nyugdíjas időszakra érvényes a garantált minimumnyugdíj (legalább 20 év biztosítási időszak után az átlagbér 20-25%-át jelenti), és végül van garancia a nyugdíjszolgáltató esetleges csődje esetére, ami fedezi a minimumnyugdíjat, és az a fölötti rész 75%-át, egy meghatározott szintig. A nyugdíjreform eredményeként az életbiztosító társaságok díjbevétele 2004-ben megközelítette a GDP 4%-át, ami a legmagasabb érték Latin-Amerikában és már összehasonlítható a fejlett OECD országok átlagadataival (8-9%).

Férfiak esetében 65 év, nőknél 60 év a hivatalos nyugdíjkorhatár, ami inkább csak irányadónak tekinthető, hiszen korábban is el lehet menni nyugdíjba. Ehhez az szükséges, hogy az egyéni számlán felhalmozott összegből kalkulált életjáradék az illető, megelőző 10 évben érvényes átlagos reálbérének legalább a 70%-át elérje és nem lehet kisebb a nyugdíjminimum 150%-ánál. Egyösszegű felvételre is csak olyan mértékben kerülhet sor, hogy ezt a szintet a megmaradt számlaegyenleg biztosítsa. Ezek a feltételek folyamatosan szigorodtak a korai nyugdíjat szorgalmazó biztosítási ügynökök miatt, ugyanis a tényleges, effektív nyugdíjkorhatár 9-10 évvel alacsonyabb a hivatalosnál, hiszen a nyugdíjba vonulóknak kb. 40%-a hamarabb megy nyugdíjba. A teljes, illetve a részleges rokkantnyugdíj megállapítása természetesen orvosi vizsgálaton alapszik, amelyet háromévente meg kell ismételni. Az ellátás összege megegyezik a korai nyugdíjba vonulás feltételeként megszabott minimumszinttel, míg a hátramaradotti nyugdíj szintje a házastárs részére a jelzett viszonyítási alap 50%-a, a 21 évnél fiatalabb gyermekek részére pedig 15%-a, gyermekenként.

Az öregségi ellátások három típusa különböztethető meg; életjáradék ("annuity"), banktechnikai járadék ("phased withdrawal") és időszaki felvétel ("temporary withdrawal"). Életjáradékra mindenki jogosult, akinek a számlaegyenlege eléri a nyugdíjminimum folyósításához szükséges mértéket. Akinél ez nem teljesül, köteles a nyugdíjminimum mértékéig banktechnikai járadékot igényelni, s az egyéni számla kimerülése után belép az állami garancia a nyugdíjalapokon keresztüli folyósításra. Életjáradékot üzleti biztosítóktól kell és lehet vásárolni, bármelyiktől, akik szabadon állapítják meg áraikat a nem, életkor, és egyéb szempontok, pl. a technikai kamatlábak alapján. A járadékok fixek és árindexáltak, bár a legújabb szabályozás megenged részben fix és változó járadékokat is. Nős férfiaknak kötelező több-életre (kettőre) szóló járadék igénybevétele. A (hátul) garanciaidőtartamos járadékok nyújtása opcionális. A banktechnikai járadékok esetében alapvetően a várható hátralévő élettartam alapján kerülnek meghatározásra a járadéktagok, évente újrakalkulálva, amelyeket a nyugdíjalapok folyósítanak. A nyugdíjalapok öt különböző választható portfóliót működtetnek, amelyből hármat, a 40, a 20 és a 0% részvényt tartalmazót választhatják a banktechnikai járadékot igénybevevők a még meglévő fedezetük befektetésére. Ezek a nyugdíjasok bármikor dönthetnek alacsonyabb banktechnikai járadék, illetve életjáradék mellett, ha azok mértéke egyébként eléri a nyugdíjminimum összegét. Az időszaki járadék gyakorlatilag egy előre rögzített banktechnikai járadék és egy később, de előre meghatározottan induló életjáradék. (Itt is érvényes a nyugdíjminimum-szabály.) Az előbbit egy nyugdíjalap, az utóbbit egy életbiztosító nyújtja. A különböző típusú kifizetések különböző kockázatmegosztást eredményeznek; pl. míg a banktechnikai járadékos viseli a befektetési és a hosszú életből ("longevity") fakadó kockázatot, az időszaki felvételnél az egyén az elején nagyobb összeget is felvehet, s később biztosítja magát a hosszú életből fakadó kockázat ellen a halasztott életjáradékkal ("deferred annuity").

Ha megnézzük a fentebb felsorolt kifizetési struktúrát a gyakorlatban, akkor nagyon érdekes képet látunk. Az összes kifizetés több mint 60%-a életjáradék napjainkban, míg a maradék rész szinte csak banktechnikai járadék. A háttérben az húzódik meg, hogy a korábban nyugdíjba vonulók 90%-a életbiztosítást, míg a maradék banktechnikai járadékot igényel. A hivatalos nyugdíjkorhatár betöltésekor nyugdíjba vonulók esetében ez az arány fordított, 35, illetve 65%. (Természetesen ezen belül magas a kétéletre szóló, és a garancia-időtartamos, 10-15 évre szóló járadékok aránya is.) Magyarázatként az egyösszegű felvétel szigorú feltételeit, az alacsony nyugdíjminimumot, a banktechnikai járadékkal együtt járó kockázatokat említik főként azoknál, akik magasabb jövedelemmel rendelkeznek, és hamarabb mennek nyugdíjba, míg a szegényebbek esetében a banktechnikai járadék kedveltsége áll a háttérben. (Nincs "downside risk", hiszen a nyugdíjminimumot úgyis megkapják a fedezet kiürülése esetén.) A szolgáltatások marketingje is befolyásolja az igénybevételt; a nyugdíjalapok a felhalmozási időszakra koncentrálnak, hiszen csak banktechnikai járadékot nyújthatnak (1% költséget számítanak fel ezekre összesen). Az életbiztosítók ügynökei pedig csak az életjáradék esetében kapnak jutalékot, így ők ezek vásárlására és a minél korábbi nyugdíjba vonulásra ösztönöznek. A nyugdíjalapok piacán a kezdetekben 20, manapság már csak 6 alap tevékenykedett, míg az életbiztosítók száma jelenleg 14. Korábban jóval több résztvevő volt e piacon is, de a nagy verseny, az alacsony megtérülés és a szigorú transzparencia szabályok következtében többen elhagyták a piacot. (Bár, még így is élesebb a verseny az életbiztosítói piacon, mint a nyugdíjalapok között.)

A szolgáltatási szint és az ezzel járó kockázatok

A nyugdíjalapok bruttó és nettó hozamai a bevezetés időpontjától évi 7-10% között, magasan a 2%-os reálbér-növekedés fölött voltak. A költségek azonban nem csökkennek megfelelően, hiszen még 2003-ban is a vagyon 1-1,1%-át tették ki átlagban, miközben a legnagyobb kifizetett vagyonkezelési díjak 1% körüliek (bruttó és nettó hozam különbsége). Ennek eredményeként a hozamok jóval kedvezőbbek voltak a banktechnikai járadékban részesülők részére, mint az aktív tagoknak, hiszen ugyanabban a választott portfólióban elért egyforma bruttó hozam magasabb nettót eredményez a járadékosok részére az alacsonyabb költségek miatt. Az életjáradékok járadékosoknak történő megtérülését mutató ún. pénzérték hányados ("money's worth ratio") értéke, amely a befizetett járulékhoz viszonyítja a kifizetést, járadékot, az elmúlt években folyamatosan 1 fölött, 1,03-1,08 között volt. (Az 1-es érték a biztosításmatematikailag korrekt járadékszintet jelenti.) Nagy volt az egyének közötti szóródás, bizonyos években a 40-50 százalékot is elérte. Alacsony volt viszont e hányadosnak az értéke a korai nyugdíjba vonulóknál – tükrözve a nagyobb befektetési és hosszú életre szóló kockázatot –, illetve a kétéletre szóló járadékoknál. Nem meglepő módon, magasabb a hányados értéke a gazdagabb emberek, illetve a nagyobb számlaegyenleggel rendelkezők esetében. A chilei számok elég kedvező képet mutatnak, összehasonlítva ausztrál, kanadai, svájci, amerikai (USA) és angol adatokkal, ugyanis ezen országok többségében az irányadó értékek 1 alatt találhatóak még úgyis, hogy az inflációs indexálásáért fizetendő díj nincs benne a számításban.

Ami jó a járadékosnak, nem biztos, hogy jó a szolgáltatónak. A magas pénzérték hányados kigazdálkodása érdekében egyértelműen megfigyelhető az életbiztosítók befektetési portfóliójának az eltolódása a nagyobb hozammal is kecsegtető (általában "AA" vagy magasabb besorolású), de fix kamatozású vállalati kötvények, és jelzálog-fedezeti értékpapírok irányába, ami segít a járadékindexálás fedezetének megteremtésében is (ALM). Az eddigiek szerint a befektetések többnyire megfelelő eredményt értek el, de mégis alacsony a biztosítói megtérülés a magas költségek miatt. Pl. a jutalékok szintje a díj 3%-a volt a 90-es évek elején, ami az évtized végére felszökött 6%-ra, majd mostanra visszatért kb. 2,2%-ra. A 6%-os mérték mögött leginkább az ügyfélnek történő illegális jutalék-viszszatérítés állt. Jogszabályi változás során azonban korlátozták a jutalékok mértékét, és egy transzparensebb értékesítési rendszert vezettek be, habár a díjak csökkentése a jogszabálytól történő félelem miatt már korábban megtörtént. A járadékok belső megtérülési rátája számítása során kb. 30 bázispontot jelentenek a jutalékok, a korábbi 150 bázispont helyett manapság már csak 60-at a működési költségek. Ezekkel a díjakkal viszont nem mindenki tudta felvenni a versenyt, így többen elhagyták a piacot. (Míg a nyugdíjalapok átlagban 20% feletti, egyes években 50%-os ROE-t értek el az elmúlt tíz évben, addig a biztosítótársaságok a nagyobb vállalt kockázat mellett is csak sokkal alacsonyabbat. Természetesen, itt hatása van a számításoknál az eltérő vagyonértékelési szabályoknak is a két szektorban.) Csődre egyszer került sor a szigorú szolvenciatőke-követelmény és tartalékolási rend miatt, de az is valószínű, hogy ez a magas pénzérték hányados sem fenntartható sokáig, s az 1-hez történő csökkenésére lehet számítani. Feltételezhető, hogy néhány biztosító szándékosan ment bele egy erős árversenybe több versenytárs elüldözése miatt, illetve az is elképzelhető, hogy a jelenlegi, viszonylag alacsony kamatkörnyezet emelkedésére számítanak / bíznak a jövőben, mint ahogy azt a járadékok árazása is mutatja.

Egy nyugdíjrendszer korrekt bemutatásához hozzátartozik a legfontosabb kockázati jellemzők összefoglalása is, amely az alábbiak szerint néz ki a chilei nyugdíjrendszerben:

1. Táblázat: Kockázati jellemzők

munkavállalók nyugdíjasok szolgáltatók kormányzat
felhalmozási szakasz: piaci kockázat, elsősorban a részvényárfolyamok volatilitása miatt teljes egyösszegű felvétel esetén (ha engedett): - hosszú élet kockázata-piaci kockázat banktechnikai járadékot nyújtó nyugdíjalapok nincsenek kitéve nagy kockázatnak, hiszen – a működési és a likviditási kockázat kivételével – a kockázat a járadékosnál van sok kis nyugdíjalap kezeléséből fakadó kockázat
nyugdíj előtti szakasz:piaci kockázat, de kockázatosabb a magasabb számlaegyenleg miatt - technikai kamatláb változásának kockázata nyugdíj előtt banktechnikai járadékos:
- hosszú élet kockázata-piaci kockázat
- inflációs kockázat
- likviditási kockázat
életjáradékot nyújtó életbiztosítók:
- rossz árazás kockázata:kamatlábak és működési költségek rossz előrejelzése, és hosszú élet kockázata miatt
nagy költségvetési kiadások a nyugdíjminimum miatt
  fix életjáradékos:
- korai halál kockázata-inflációs kockázat (ha nincs indexálás)
- likviditási kockázat
- csődkockázat
- piaci kockázat: kamatkockázat, devi-zakockázat, részvénykockázat stb. szolgáltatói csődök kezelése
  változó életjáradékos:
- korai halál kockázata
- piaci kockázat
- inflációs kockázat
- likviditási kockázat
- csődkockázat
- speciális befektetési eszköz kockázata: hitelezési kockázat, korai visszafizetés kockázata, koncentrációs kockázat, szállítási kockázat életjáradék-garancia miatti nagy költségvetési kiadások kockázata
  időszaki felvételnél:
- piaci kockázat bank-technikai résznél
- inflációs kockázat (ha nincs indexálás)
- likviditási kockázat
- csődkockázat
- működési kockázat
- likviditási kockázat
 

Forrás: Rocha – Thorburn: Developing annuity markets, 39.o.

A kormányzat által vállalt garanciák esetében fontos felhívni a figyelmet a "moral hazard" kérdésére, vagyis az abból a piaci hozzáállásból fakadó kockázatra, hogy az elvárások, várakozások nem teljesülése esetén az állam majd úgyis helytáll. (Előrejelzések szerint a garantált nyugdíjminimum finanszírozása a GDP kb. 0,8%-át igényli az elkövetkező 10 évben.) A piaci szolgáltatók hatékony kockázat-menedzsmenttel sok bizonytalanságot tudnak kezelni, de erre egy versenyző piac, és megfelelő, kockázatalapú felügyelés is könnyen rá tudja őket kényszeríteni. A különböző fogyasztók nagyon eltérő preferenciákkal rendelkeznek, így más-más szolgáltatás felel meg nekik a leginkább. Ezért különösen fontos, hogy megfelelő információkkal rendelkezzenek a döntés meghozatalakor, s ehhez a piaci transzparencia folyamatos erősítése szükséges.

Befektetési aspektusok

Chilében a tőkepiac fejlesztése párhuzamosan haladt a nyugdíjrendszer átalakításával, így a nyugdíjalapok és a biztosítótársaságok részére széles spektrumban elérhetőek a különböző befektetési instrumentumok; a kötvényállomány (beleértve az állampapírokat is) a GDP 80%-át, a tőzsdei kapitalizáció a 85%-át éri el. Vásárolhatók a hazai tőkepiacon különböző jelzáloglevelek (pl. forgatható, "endorsable mortgages"), infrastrukturális kötvények ("infrastructure bonds") és letéti elismervények ("certificates of deposits"), valamint jelzálogalapú értékpapírok is ("mortgage backed securities"). A már említett intézményi befektetők működése révén viszonylag hosszú, 20-30 éves lejáratú kötvények (állampapírok, jelzáloglevelek, infrastrukturális kötvények) is vannak a hazai piacon, és a kötvények legnagyobb része az inflációhoz kötött. A nyugdíjalapok és a biztosítók által generált keresletre rugalmasan reagált a kínálat, és jelentek meg az elmúlt 20 évben újabb és újabb típusú értékpapírok. Ebben a folyamatban az is segített, hogy az állam támogatta az üzleti szektor fejlődését. A korábban magas infláció természetes étvágyat gerjesztett az inflációhoz kötött kötvények részére. A további tőkepiaci fejlődésre a származékos ügyletek terén van szükség, hiszen a deviza-forward ügyletek fejlett piaca mellett ma még nem számottevő a deviza és a kamat swap, valamint az opciós ügyletek száma.

A nyugdíjalapok csak banktechnikai járadékot, illetve az időszaki felvétel banktechnikai részét nyújthatják, de a tagok bármikor választhatnak másik nyugdíjalapot a nyugdíjba vonulás után is, jóllehet erre ritkán kerül sor. A chilei egyéni portfóliós rendszerhez hasonló megoldás fog működni nálunk 2009-től a magánpénztári területen. Igaz, a magyar változat egyszerűbbnek, általánosabbnak tűnik. Az alábbi táblázat a lehetőségeket mutatja:

2. Táblázat: Egyéni portfóliós rendszer

portfólió férfi 55, nő 50 éves korig férfi 56, nő 51 éves kortól banktechnikai és időszaki felvétel járadékosai
A választható    
B default* választható  
C választható default választható
Dválasztható választható default
E választható választható választható

Forrás: Rocha – Thorburn: Developing annuity markets, 56.o.
* default: nem választás esetén a felkínált portfólió.

A portfóliók A-tól E-ig különböző befektetési stratégiát követnek, ahol az egyes eszközökbe történő befektetési limiteket jogszabályok írják elő. (Itt most eltekintünk ennek részletes ismertetésétől, mert eléggé bonyolult a szabályozás. A lényeg, hogy a részvények aránya 20%-kal csökkenő mértékű az "A" portfóliótól az "E"-ig, ahol ez 0%.) A 2004-es év végén a következőképpen nézett ki az egyes portfóliók megoszlása (%-ban):

3. Táblázat: Egyéni portfóliók eszközmegoszlása

  A B C D E összes
állampapír 6,1 12,4 18,7 29,9 46 18,7
pénzügyi szektor:- jelzáloglevél- betétek 14,51,88,7 26,44,718,1 31,17,320,2 37,19,225,7 32,314,215,8 29,56,819,4
vállalati szektor:- részvények- kötvények 23,719,81,9 26,218,84,4 25,714,48 19,59,57,8 13,6013,3 24,414,76,8
külföld:- alapok és részvények- betétek 55,554,60,9 34,833,90,9 24,321,13,2 13,29,24 7,707,7 27,224,42,4
egyéb 0,2 0,1 0,1 0,3 0,3 0,1
összes 100 100 100 100 100 100

Forrás: Rocha – Thorburn: Developing annuity markets, 57.o.

Ugyan az egyes portfólió típusok egymástól jól elkülöníthető befektetési stratégiát mutatnak, ugyanez nem mondható el a különböző nyugdíjalapok azonos típusú portfóliójáról. Mint arra korábban már utaltunk, a piaci átlaghoz kötött garanciarendszer szinte azonos befektetési összetételt eredményez ebben az összehasonlításban. Az eddigi tapasztalatok és adatok szerint a nyugdíjalapok tagjai az elméletileg is feltételezhető megosztásban választották az egyes portfóliókat. A bonyolult szabályozás, átfedések és összevonások következtében az az érdekes helyzet alakult ki, hogy ugyan a nyugdíjasok relatíve nagyobb része választotta a biztonságosnak vélt "E" portfóliót, miközben ennek bizonyos időszakokra mért (Value at Risk) kockázata megegyezett a "D" portfólióéval, de alacsonyabb hozamot ért el. Az érintett nyugdíjasok esetleg megoszthatnák a fedezetüket a két portfólió között (jogszabály legfeljebb két portfólió használatát engedi), de a gyakorlatban nagyon kevesen élnek ezzel a lehetőséggel.

Életjáradékok nyújtása

Az életjáradékok árazásánál az üzleti biztosítók nem tehetnek fel személyes kérdéseket, pl. a dohányzásra vonatkozóan, vagy az illető egészségi állapotát illetően, de az egyébként szemmel látható (pl. nem, életkor), illetve egyébként is megkapott információk (pl. az egészségi állapottal jól korreláló jövedelmi helyzetre utaló számlaegyenleg) alapján szabadon árazhatják be a szolgáltatást. A biztosítóknak ugyan kötelező a központilag meghatározott halandósági táblát használni, de csak a díjtartalékok kalkulálására és a felügyeleti jelentésekben. A járadékok beárazására saját, nem-specifikus ("gender-specific") halandósági táblákat használnak, illetve módosítják - saját felhasználás céljából- az általában elérhető táblákat. Ez a helyzet viszont nagy kockázatot jelent a nem megfelelő (túl optimista költség-, kamat- és hozam-előrejelzések és pesszimista halandóság-javulás) kalkuláció esetén, hiszen a kiígért nyugdíjszint csak (jobb esetben) a cég tőkéjéből finanszírozható. A kezdeti időkben, a felhalmozási időszakban képeztetett magas tartalékszint még egy ideig fedezi a felmerülő veszteségeket, de ez sem tarthat az idők végezetéig. A nem prudens, illetve agresszív piacszerző kalkulációra lehet bizonyíték a gyakori, relatíve magas pénzérték hányados.

Az életjáradékok tartalékainak befektetésénél a szokásos szempontokon túl (pl. jogszabályi limitek, likviditás, átlagosan 11-12 éves futamidő) nagyon fontos tekintettel lenni arra is, hogy az életjáradékok azonnal indulnak (kevés az ún. "deferred", vagyis halasztott), nagy részük garanciaidős (általában 5 év és annál hosszabb), és a járadékok inflációs indexálással kalkulálják újra. A felsorolt szempontok miatt az életbiztosítók befektetési portfóliója az OECD országokban megszokotthoz képest sokkal kisebb arányban tartalmaz részvényt (kb. 3-4% versus 20-50%) és sokkal többet inflációhoz kötött kötvényekből (ezeken belül is folyamatos eltolódás figyelhető meg az állampapíroktól a vállalati kötvények felé). A biztosítók leginkább a tőkepiaci likviditásra és a még mindig kevés hosszú lejáratú kötvények elérhetőségére panaszkodnak; az eszközök és források közötti illeszkedési különbség ("mismatch") miatt megnövekszik az újra-befektetési kockázat, és a megkövetelt tartalékszint. Megfelelő eszköz lenne a helyzet kezelésére a viszontbiztosítás, de a szabályozás sajátosságai miatt külföldi biztosítóval gyakorlatilag nem tudnak a chilei biztosítók ilyen szerződést kötni, illetve származékos ügyletek használata, főként azok elterjedtsége elég alacsony még most is. Felmerült már az ún. hosszú élethez kötött kötvények ("longevity bonds") bevezetésének ötlete is (biztosítási kockázat értékpapírosítása), amely kötvények a befektető számára éppen a várthoz képesti rosszabb (értsd: a tagok számára éppen jobb) halandóság esetén fizet kamatot, így fedezve ezt a kockázatot, de más országok (pl. Egyesült Királyság) kedvezőtlen tapasztalata miatt még alaposabban elő kell készíteni a kibocsátást. A biztosító és a járadékos közötti kockázatmegosztás az igénybevett járadéktípustól nagymértékben függ.

Szolgáltatási feltételek

A chilei rendszerben az előnyugdíj feltételeit úgy határozták meg, hogy a számlaegyenleg lehetőséget biztosítson az illető megelőző 10 évben (járulékfizetéssel fedezett!) elért átlagos reálbére 70%-nak, de legalább a minimál-nyugdíj 150%-nak megfelelő nyugdíj kifizetésére. Fontos szabály, hogy az előnyugdíj mellett az érintett magánszemély vállalhat keresőtevékenységet is. Ezek a szabályok 2004-től hatályosak, és az effektív nyugdíjkorhatár kitolását, és a megkívánt helyettesítési ráta emelését célozzák meg. A rokkantsági és a hátramaradotti ellátások a szolgáltatások által meghatározott ("defined benefit") elv szerint kerülnek megállapításra: a nyugdíjalap egy üzleti biztosítóval kötött szerződés alapján, a felhalmozott számlaegyenlegből és a biztosítóval kötött megállapodásból legalább az átlagos reálbér 70%-ának, hátramaradotti szolgáltatás esetén az özvegynek az 50%-ának, a gyermekeknek egyenként 15%-ának megfelelő mértékű ellátást kell nyújtani. Ha a számlaegyenleg valamelyik nyugdíjszolgáltatás nyújtására is elegendő, akkor ezt a megoldást is választhatja a hátramaradott.

Az eddigiek során bemutattuk az egyes ellátástípusok igénybevételének szempontjait. Az alábbi táblázat az egyes szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos követelményeket foglalja össze:

4. Táblázat: Szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos követelmények

egyösszegű banktechnikai életjáradék időszaki felvétel
szolgáltató nyugdíjalap nyugdíjalap életbiztosító banktechnikai részre nyugdíjalap, halasztott járadékra életbiztosító
halandósági tábla nem értelmezettközpontilag kiadott és frissítetnem szabályozott a járadékok árazására, szabályozott a tartalékolás és felügyeleti jelentés céljábólbanktechnikai járadéki részre és az életjáradéki részre az ott meghatározottak
technikai kamatláb nem értelmezett rögzített forma: 0,2X+0,8Y aholX=átlagos nyugdíjalap hozam az elmúlt 10 évben; Y= átalagos járadékhozam (IRR) előző évbennem szabályozott, a tartalékképzés szabályozott banktechnikai járadéki részre és az életjáradéki részre az ott meghatározottak
új szabályozás    fix és változó életjáradék kombinációja, ahol az előbbi legalább nyugdíj minimum

Forrás: Rocha – Thorburn: Developing annuity markets, 82.o.

A banktechnikai járadék és az életjáradék közötti alapvető különbség, hogy míg az előbbi forrása a nyugdíjalap tagjának egyéni számlaegyenlege, addig az utóbbinál a számlaegyenlegek együtteséből képzett, a szolgáltatásban résztvevők közös tartaléka. Néhány ország szabályozása megengedi a számla meghatározott időtartam, pl. 10 év alatt történő teljes felhasználását, míg máshol a nyugdíjazáskor még várhatóan hátralévő átlagos élettartamot veszik figyelembe. A chilei ebbe az utóbbi kategóriába tartozik. Négy tényezőt vesznek figyelembe a számításkor: a konverziós tényezők (technikai kamat, halandósági tábla) a számlaegyenleget osztják el a várható átlagos hátralévő élettartamra, míg a másik két tényező, a várható befektetési hozam és a halandósági táblához képesti egyéni életpálya alakulása mint előrejelzés is befolyásolja a tényleges járadéktag nagyságát. A technikai kamat a nyugdíjalapok elmúlt tízéves átlaghozamának és az életbiztosítók által a megelőző évben alkalmazott átlagos járadékhozamnak a súlyozott átlaga. Tekintettel arra, hogy az elmúlt években a nyugdíjalapok által elért hozamok csökkenő tendenciát mutatnak, valamint a nyugdíjalapok összesített hozamai nagyobbak a banktechnikai járadékosok által leginkább igénybevett "D" és "E" portfóliókon elértekhez képest, a formula a kezdeti időszakra az indokoltnál magasabb kifizetéseket eredményezett. A halandósági táblát időnként frissítik, s a férfiakra és nőkre, valamint a rokkantakra és hátramaradotti esetekre külön tartalmaz adatokat. A járadékokat évente újrakalkulálják az aktuális számlaegyenleg és a konverziós formula felhasználásával. A változás általában növekedést, de esetenként akár nominális csökkenést is eredményezhet a járadéktagban. Az igénybevétel feltétele, hogy a járadéktag legalább elérje a minimumnyugdíjat. E fölötti részt választhat a nyugdíjba vonuló egy maximális szintig. Ha a kalkuláció a minimumnyugdíj alatti ellátást eredményezne, az állami garancia kiegészíti a kifizetést eddig a mértékig. Ha valaki életjáradékot igényelne, de a járadéktag nem éri el a nyugdíjminimumot, akkor az érintett köteles banktechnikai járadékot igényelni. A banktechnikai járadékot igénybevevők 63%-ának a nyugdíja a minimumnyugdíj szintjén volt 2004-ben, s ebből 10%-nak az állami garancia egészítette ki az ellátást erre a szintre. Az ellátottaknak csak 1,5%-a döntött úgy, hogy tudatosan igényel a kezdeti években alacsonyabb havi ellátást. Természetesen van lehetőség bármikor életjáradékot is igényelni, ha a szolgáltatás eléri a nyugdíjminimumot.

Ha valaki teljesíti a korai nyugdíjazás feltételeit, akkor életjáradékra is jogosult, hiszen az előbbire szigorúbb szabályok vonatkoznak. A biztosított bármelyik életbiztosítótól vásárolhat életjáradékot, de a járadékfolyósítás alatt nem válthat szolgáltatót. Nagyon népszerűek az igénybevétel során a garancia időtartamos életjáradékok; az életjáradékosok 80%-a választott ilyet. A járadékok inflációs indexálása a korábbi évek magas inflációs környezetéből fakadó szociális elvárás volt, mint ahogy a fix jellemvonás a befektetési kockázat ellen védi a nyugdíjasokat. Az özvegyek elszegényedését elkerülendő kötelező a nős férfiaknak kétéletre szóló járadékok igénybevétele. Ha az életjáradék a garantált nyugdíjminimum alá esne, akkor a különbözetet az állami garancia kiegészíti a biztosítón keresztül. Ha az üzleti biztosító csődbe megy, akkor a nyugdíjminimumot kiegészítik az egyébként járó ellátás 75%-áig állami garanciaforrásból.

Nyugdíjba vonuláskor lehet választani az időszaki felvétel és a halasztott életjáradék kombinációját is. Az előbbit egy nyugdíjalap, az utóbbit életbiztosító nyújtja, s ennek megfelelően kerül megosztásra a számlaegyenleg is. A banktechnikai járadékhoz képest az a különbség, hogy ennél a verziónál előre meghatározott és eldöntött az életjáradék rész. A tisztán életjáradékos megoldáshoz képest a konstrukció előnye az, hogy a kezdeti időszakra nagyobb kifizetést tud eredményezni. Ugyan az újonnan indult járadékok 30%-a ilyen típusú, és növekvő arányú, de ennél nagyobb arányra számítottak a szakértők. A halasztott életjáradék halasztott időszaka szinte mindig egy év.

A sok választási lehetőség egyik oldalról nagy rugalmasságot biztosít az egyéni igények, körülmények és preferenciák kielégítése céljából, más oldalról viszont kellően alapos ismeretek hiányában elveszhet a részletekben az érintett, és könnyebben befolyásolható pl., a biztosításközvetítő által, a döntésében. A könyv szerzői szerint, a chilei szabályozás megfelelő egyensúlyt talált a szociális szempontok és a szélesebb választási lehetőségek kínálatában. Az inflációs indexálás, kötelező kétéletű járadékok példák az egyik, a kombinált szolgáltatások és a változó életjáradékok a másik érvelésre. Míg pl. a banktechnikai járadékok bizonyos likviditást és változtathatóságot biztosítanak, de nem védenek a befektetési és hosszú élet kockázatától, addig az életjáradékok éppen az ellenkező jellemvonással bírnak. Természetesen a nagy választási szabadság felveti a "választás ára" kérdés megválaszolásának szükségességét is, vagyis azt, hogy az egyén általában jobban ismeri saját várható életkörülményeit, mint a biztosítótársaság, s így az életjáradékoknál folyósításhoz szükséges tartalék prudens megképzésének fontos szerepe van. Az eddigi tapasztalatok szerint a biztosítótársaságok többsége az árazásnál használt halandósági táblák készítésénél megfelelően járt el, illetve csak tudatosan tért el. (Lehet, hogy már a piaci versenytől nem kell tartaniuk.) Ennek a veszélynek a hatása egyébként kisebb az érintett nyugdíjba vonulási időpontjának növekedésével, hiszen kevesebb évre kell az előrejelzést készíteni.

Chilében a relatíve magas járadékosítási fokot, a banktechnikai- és az életjáradékokat választók csoportjait a leginkább meghatározzák:

  • a korai nyugdíjba vonulók és a hivatalos nyugdíjkorhatárnál visszavonulók közötti éles jövedelmi különbségek,
  • a magasabb jövedelmű banktechnikai járadékosok befektetési és hosszú életből fakadó kockázati kitettsége,
  • az alacsonyabb számlaegyenleggel rendelkezőket banktechnikai járadék igénybevételére kötelező szabályok,
  • az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők számára a garantált nyugdíjminimum nagyobb jelentősége,
  • a korai nyugdíjba vonulásra és a szolgáltatások közötti választásra (életjáradékokra) vonatkozó ügynöki hatások, akik a nagyobb számlaegyenleggel rendelkező biztosítottakra koncentrálnak a nagyobb jutalék, és a korai nyugdíjba vonulás lehetősége miatt.

Ügyféltoborzás

A banktechnikai járadékok a nyugdíjalapok, míg az életjáradékok értékesítése a biztosítók munkavállalói és ügynökei, valamint független biztosításközvetítők által történik. A gyakorlatban azonban inkább csak az utóbbiak végeznek ilyen tevékenységet, hiszen az előbbiek nem tartanak fenn értékesítői állományt, és nem is fizetnek bónuszt az alkalmazottaknak ilyen esetre. Az indok e mögött az, hogy a felhalmozási időszak számukra sokkal jobb üzlet, hiszen a banktechnikai járadékot igénybevevők kétharmada csak a garantált minimum-nyugdíjat veszi igénybe, s az ezután levonható működési költség kb. a szolgáltatási kifizetés 1%-a.

Az életbiztosítók számára a nyugdíjalapok tagjai részére történő életjáradék-értékesítés a legfontosabb üzlet. A független biztosításközvetítőknek szakmai és megfelelősségi vizsgákon kell átmenniük, ahol a kurzusok általában 120 órásak. A bejegyzett brókerek számára jogilag kötelező az ügyfelek érdekeit képviselni és a jövedelmüket az életjáradékok értékesítéséből fakadó jutalékbevételből szerzik. Nem megengedett viszont értékesítéshez kötött mennyiségi visszatérítést kapniuk a biztosítótól. A piacon kb. 1300 független biztosításközvetítő működött 2003-ban, ami elég jelentős szám ahhoz képest, hogy abban az évben 22 000 új szerződést kötöttek, s ennek 40%-át értékesítették a független biztosításközvetítők. Tapasztalatok szerint kb. 10 tájékoztatóból lesz egy tényleges megállapodás, amelynek teljes lebonyolítása kb. 3 hónapot vesz igénybe, ugyanis részletes szabályok vannak a tájékoztatásra, s egyszerre kell "eladni" a nyugdíjba vonulást és a szolgáltatástípust is. A(z egyes) függő közvetítők, akiket szintén regisztráltatni kell, képezik a maradék 60%-ot. (Alkalmazottakat nem kell regisztráltatni.)

Hiába vannak részletes szabályok a kötelező tájékoztatásra, a döntési helyzet bonyolultsága miatt, többször előfordult, hogy a nem megfelelő döntésre beszélte rá az ügynök az érintettet, akinek döntenie kell:

  • nyugdíjba vonulás időpontjáról,
  • nyugdíjszolgáltatás típusáról (meghatározott körülmények figyelembevételével),
  • a szolgáltató életbiztosítóról.

Az utóbbi években bizonyos előnye volt a banktechnikai járadékok igénybevételének, hiszen a központi halandósági táblát nem frissítették, a számítási módszer "visszatekintő", adott esetben a kedvező múltbeli teljesítményeket vette figyelembe, melynek következtében viszonylag magas induló járadékok keletkeztek. Ezt a választást erősítette az is, hogy sokan csak az induló járadékot vették figyelembe a döntésnél, s nem gondoltak arra, hogy a banktechnikai járadékoknál nincsen nominális értékvédelem. A felsorolt, a banktechnikai járadékok mellett szóló érvekkel szemben viszont erős ügynöki tevékenység valósult meg az életjáradékok igénylésére. A korai nyugdíjba vonulás mellett pedig azzal érveltek, hogy a nyugdíj mellett még lehet munkát vállalni.

Jogszabályi előírások miatt, a nyugdíjba vonuló számára legalább hat életbiztosítási ajánlatot kellett tenni, összegyűjteni, s ezt a nyugdíjalap számára kellett megküldeni, amelyik csak akkor küldte meg a számlán összegyűjtött pénzt egy életbiztosítónak, ha ez a hat ajánlat már beérkezett és döntött a tag. A szabály mögött az a megfontolás húzódott meg, hogy ne szükségszerűen a nyugdíjalappal azonos pénzügyi csoportba tartozó életbiztosítóval kössön üzletet a nyugdíjalap tagja. A gyakorlatban azonban manipuláltan érvényesült a szabály, hiszen az ügynökök a biztosan rosszabb ajánlatokat gyűjtötték össze a sajátjuk mellett. (Arra vonatkozóan nem készült felmérés, hogy a korai nyugdíjba vonulók mekkora része dolgozik tovább, illetve mennyire végeznek önkéntes nyugdíjcélú megtakarítást az alacsonyabb nyugdíjak kiegészítésére.) A kedvezőtlen tapasztalatok miatt (sok korai nyugdíjba vonulás, nem feltétlenül a legjobb életjáradék-szolgáltató kiválasztása stb.) jogszabályi szigorításokra került sor:

  • különösen szigorították a korai nyugdíjba vonulás feltételeit,
  • jogszabályban a díj 2,5%-ában maximálták az ügynöki jutalékot,
  • új elektronikus árajánlati rendszert vezettek be,
  • bankokat beengedték az életjáradékok értékesítésébe,
  • a banktechnikai járadékot meghatározó formulát parametrikusan változtatták,
  • kibővítették a nyugdíjtípusok körét,
  • egyéb változtatások, amelyek a rokkantsági és hátramaradotti szolgáltatásokat érintik.

Az új elektronikus árajánlati rendszer szerint, a nyugdíjba vonulni szándékozó részére, a nyugdíjalapja kiállít egy elektronikus bizonyítványt az illető számlaegyenlegéről és személyi adatairól, és a tag vagy a nyugdíjalapja, vagy egy életbiztosító, vagy egy biztosításközvetítő közreműködésével elküldi ezeket az információkat a központi adatbázisba. A központ megkéri az ajánlatokat az életbiztosítóktól és kikalkulálja a banktechnikai járadékot. A biztosított vagy elfogad egy ajánlatot a rendszerből, vagy azon kívül megkeresi még egyszer az ajánlattevő biztosítókat új ajánlatért, de azok már csak kedvezőbbet ajánlhatnak a tagnak a korábbiakhoz képest. Az új rendszer eddig jól működik: lecsökkent az ügynöki megkeresések száma, olcsóbbakká váltak a járadékok, csökkentek a jutalékok (kb. 2,2%-ra) és megváltozott a biztosításközvetítők szerepe is, hiszen valójában pénzügyi tanácsadókká váltak. Az azóta eltelt időszakban eladott életjáradékok kétharmada az ajánlati rendszer által adott legjobb, a több mint 85%-a, a legjobb 3 ajánlat közül került ki. A változtatás következtében viszont koncentráltabbá vált az életbiztosítók piaca is, aminek értékelése mélyebb elemzést igényel.

Biztonsági szabályok

A nyugdíjszolgáltatások kifizetését a Nyugdíjtörvény szabályozza, míg az életbiztosítók által történő szolgáltatásnyújtást a Biztosítási törvény is szabályozza. Mind a nyugdíjalap, mind a biztosítói működésnek meg kell felelnie a Társasági törvénynek is, kivéve, ahol van lehetőség a specialitások figyelembe vételére. A nyugdíjalapok és az üzleti biztosítók különböző pénzügyi felügyelet alá tartoznak.

Tekintettel arra, hogy a nyugdíjalapok esetében a tagok viselik a legnagyobb kockázatot ("defined contribution" a rendszer), a bonyolult befektetési szabályokkal szemben, a tőkekövetelmény egyszerűbb. Az természetes, hogy a kizárólag nyugdíjalap kezelését végző részvénytársaságok vagyonát elkülönülten kell kezelni a nyugdíjalap vagyonától. A minimális tőkekövetelmény kb. 130 000 USD, ami a taglétszámmal növekszik, egészen 10 000 tagig, ahol ez 500 000 USD. Sokkal szigorúbb a követelmény a tartalékalapra vonatkozóan, ami a garantált hozamtól való elmaradást pótolja; a nyugdíjalap vagyonának 1%-át kell képezni ilyen célból, a társaság vagyonából. A nyugdíjalap által a tagoknak osztott hozam ugyanis nem lehet kevesebb, mint a piaci átlag a megelőző 36 hónapban. (Ennek következtében az azonos típusú portfóliók szinte azonosan vannak befektetve, hogy nagyon ne kelljen lehívni ezt a garanciát.)

Tekintettel arra, hogy az üzleti biztosítók esetében, a szolgáltatások tekintetében a társaság viseli a legnagyobb kockázatot ("defined benefit" a rendszer), az egyszerűbb befektetési szabályokkal szemben, a tőkekövetelmény szigorúbb, és részletesebben szabályozott. Életbiztosító társaság alapításához legalább 2,4 millió USD szükségeltetik, s megkövetelt az egytizenötödnyi (6,67%) szolvencia marzs is. (Az ehhez kapcsolódó, ún. "gearing ratio"-nak, ami a biztosítástechnikai tartalékok és a jegyzett tőke + eredménytartalék hányadosa, legalább 15-nek kell lennie.) A biztosítóknak továbbá képezniük kell egy speciális tartalékot (CALCE), ami alapvetően az eszköz-forrás illeszkedési kockázatot hivatott kezelni: az életjáradék értéke a várható jövőbeli cash-flowk jelenértéke a szerződés szerint. A cash-flowk valószínűségi súlyokkal vannak képezve, figyelembe véve a szerződés típusát, és a (biztosított és örökösei) halandósági jellemzőit:

FPt= Pt px + (1- tpx) n nPt nPy

ahol:

FPt: jövőbeli nyugdíjkifizetés t időpontban, korrigálva azzal a valószínűséggel, hogy ki lesz fizetve;

Pt: kifizetendő nyugdíjérték a járadékosnak, feltéve, hogy életben van a t időpontban;

tpx : annak valószínűsége, hogy az x idős járadékos a szerződés kezdetekor, életben van a t időpontban;

nPt: fizetendő járadék értéke az n-ik jogosultnak a t időpontban, feltéve, hogy a járadékos már akkor nincs életben;

nPy: annak valószínűsége, hogy az n-ik jogosult, aki y éves a szerződés kezdetekor, életben van a t időpontban.

A valószínűségek meghatározása a felügyelet által szabályozott. A biztosítói befektetési szabályok általában ugyan egyszerűbbek a nyugdíjalapokénál, de a CALCE tartalék befektetésére nagyon szigorú szabályok vonatkoznak. Piaci szereplők szofisztikáltabb kockázat-alapú megközelítést szeretnének.

Első alkalommal 2003-ban kellett a hatóságoknak egy életbiztosító csődje által előidézett helyzetet kezelni. Amikor ennek a kis biztosítónak (az Iverlink pénzügyi csoportba tartozó Le Mans társaság) a csődhelyzet elkerülhetetlenségét a felügyelet felfedezte, kirendelt egy biztost hozzá, és elkezdték felmérni a kötelezettségeket. A Le Mans a kötelezettségek jelenértéke alapján minősült ugyan csődben lévőnek, pedig több viszontbiztosítást is vásárolt egyébként. A speciális chilei szabályok miatt, nem került volna sor minden nyugdíjkövetelés kielégítésére (kielégítési sorrend miatt), még a viszontbiztosítás lehívása után sem. Így az állami garanciának kellett belépnie. Az esetet követően felmerült a fizetésképtelenség definíciójának újragondolása, a garantált minimumnyugdíj szintjének változtatása, valamint ennek a piaci szereplők (esetleg egy alap létrehozatalával) történő finanszírozása is, de végül nem változtattak semmit.

A könyv szerzőinek véleménye

A könyv szerzői szerint a chilei járadékpiac hatalmasat fejlődött az elmúlt 20 évben. A banktechnikai- és az életjáradékok száma a 80-as évekbeli gyakorlatilag nulla szintről 520 000-re növekedett 2004-re. Az életjáradékok a szerződések 60%-át, és a díjbevétel 70%-át jelentik, ennek eredményeként az ország az egyik legnagyobb életjáradéki piaccal rendelkezik a világon. Ennek szükséges, de nem elégséges feltétele volt az 1981-es nyugdíjreform, hiszen pl. Ausztráliában is bevezettek kötelező, nem állami tőkefedezeti rendszert, mégsem érte el az ország ezt a magas járadék-igénybevételi szintet. Chilében további erős hatást fejtett ki az első pillér hiánya, a szigorú egyösszegű felvételi korlátok, az alacsony garantált nyugdíjminimum és az ügynökök tevékenysége. Hiányzik viszont az egész lakosságra kiterjedő, friss halandósági tábla, amit a nyugdíjminimum kalkulációjánál lehetne használni.

A chilei nyugdíjasok általában jól járnak a szolgáltatásokkal, amit mutat az átlagos, nemzetközi összehasonlításban (pl. az Egyesült Királyságban 0,9-1 a nominális járadékoknál, 0,8-0,85 az inflációhoz kötötteknél) is magas 1,04-1,06-os pénzérték hányados az elmúlt évekre. A szolgáltatók egyértelműen ki vannak téve a halandósági és az újra-befektetési kockázatoknak, és a nagyobb kockázatnak a hosszabb futamidejű szerződéseknél. Az indexált járadékok kínálatát megkönnyíti az inflációhoz kötött – nemcsak állampapír – befektetési eszközök viszonylag nagyobb kínálata az országban, amelyek lehetőséget adnak az efölötti hozam megosztására is a járadékossal. A magas pénzérték hányados mögött a nagy életbiztosítói verseny is áll, hiszen a 90-es években, amikor a nyugdíjalap piac már nagyon koncentrált volt, a biztosítói akkor vált élessé. Az ügyfelekért folyó harcban viszont több biztosító nem bírta a versenyt, és elhagyta a piacot. A korábbi években, a kötelezően, nagymértékben felhalmozott tartalékokból ugyan finanszírozni tudták a magas járadékokat, de ez huzamosabb ideig nem tartható fenn.

A szabályozás – ideértve a tőkepiacot is – folyamatosan fejlődött, s a fix, inflációhoz kötött életjáradékokkal, a nős férfiak kötelezésével elérte azt, hogy nem kell tartani tömegében a fedezetek gyors felélésétől. A kezdeti időszakban az értékesítés szabályozása és gyakorlata rendkívül rossz képet mutatott. A nemrég bevezetett jogszabályi követelmények eredményeként viszont a jutalékszint lecsökkent 2,2%-ra, és az elektronikus ajánlati rendszer éles és transzparens versenyt eredményezett a szolgáltatók között. A kezdeti időszakban szigorú tartalékképzési szabályok miatt, amelyek keményen büntették az eszköz-forrás illeszkedési hiányosságokat, nagyobb biztonsági tartalékok épültek ki. A nagyobb biztonsági tartalékok viszont jól funkcionáltak az éles verseny idején. Általában elmondható, hogy a szabályozás, és a piac jól működik jelenleg. A jövő kihívásai között van a közvetlenül a nyugdíjelőtti időszakban lévő tagok védelme a kamatváltozásoktól (amit a járadékosításnál használnak), és – mint minden más országban – a hosszú életből fakadó kockázat kezelése az életjáradékoknál, valamint a származékos termékek és a viszontbiztosítási piac fejlesztése.

A könyv szerzőinek javaslatai

A könyv szerzői az alábbi fontosabb javaslatokat fogalmazták meg a chilei szabályozás részére:

  • Szükséges a nyugdíjalapok befektetési szabályozásának egyszerűbbé és liberálisabbá tétele. Az "E" portfólióban engedni kellene valamilyen mértékű részvénybefektetést is, valamint a közvetlen nyugdíjba vonulás előtt állók részére továbbnövelni a mögöttes portfólió átlagos futamidejét, esetleg egy további portfólió-kategória bevezetésével.
  • A tőkepiac látványos fejlődésen ment eddig keresztül, de fontos lenne az ún. hosszú életből fakadó kockázatokat kezelő kötvények ("longevity bonds") kibocsátásának a megfontolása.
  • A szolgáltatások kínálata eléggé széles már most is, de meg kellene fontolni az ún. korrigált életjáradékok ("adjustable annuities") és kiterjesztő életjáradékok ("escalating annuities") bevezetését. Az előbbiek lehetőséget adnának a járadékosnak a kezdeti időkben magasabb kifizetésekre, miközben a szolgáltató kevésbé van kitéve az újra-befektetési kockázatnak. Az utóbbi esetben pedig egy előre meghatározott növekedési üteme lenne a kifizetéseknek, bár így alacsonyabbak lennének a kezdeti járadékok az eredeti indexált kifizetésekhez képest.
  • Az új árjegyzési rendszer nagymértékben erősítette a piaci transzparenciát és versenyt. Tovább kellene viszont erősíteni a tájékoztatási rendszert abban a vonatkozásban, hogy az érintettek ne csak a kezdeti kifizetésekre koncentráljanak az összehasonlítás során, hanem vegyék figyelembe az egyes konstrukciókban meglévő kockázati jellemvonásokat is, leginkább a változó életjáradékoknál.
  • Erősíteni kell a kockázatalapú felügyelési és beavatkozási rendszert, például a piaci értékek nagyobb használatával a könyvszerinti értékek helyett a biztosítóknál.
  • A legfontosabb kezelésre váró probléma a hosszú életből fakadó kockázat kezelése. Folyamatosan követni kell a halandósági jellemvonások változását és tükröztetni ezt a termék- és tőkeszabályozásban.
  • A kormányzatnak pedig fejlettebb modellt kell készítenie a várható garanciális lehívások költségének előrejelzésére.

A könyv szerzői megfogalmazták a chilei helyzetből fakadó tanulságokat más országok részére is:

  • A legfontosabb tanulság szerintük az, hogy lehetséges egy fejlett járadékos piac kialakítása egy nagyon alacsony szintről indulva is. A nyugdíjreform idején gyakorlatilag nem volt járadékpiac Chilében, s manapság már a fejlett piacokéval összemérhető a helyzet.
  • A termékszabályozás chilei megközelítése elsősorban azokban az országokban használható, ahol az új második pillér jelentős szerepet tölt be a szociális biztonságban és nyugdíjellátásban. A szigorú egyösszegű felvételi szabályok erősítik a járadékoltatást, a várható hátralévő élettartam figyelembevétele a banktechnikai járadékoknál megakadályozza a fedezetek idő előtti felhasználását, mint ahogy az elszegényedés elleni védelem mellett ezt erősíti az inflációhoz kötött indexálás, és a kétéletre szóló járadékok rendszere is. Az új járadéktípusok (változó és korrigált életjáradékok) bevezetése, egy minimum fíx résszel, korábban is megtörténhet máshol, mint ahogy Chilében esetleg megvalósítják.
  • Azokban az országokban, ahol az új második pillér csak elhanyagolható szerepet tölt be az állami ellátások mellett, egy liberálisabb termékszabályozás is kialakítható. Ez elsősorban nem az egyösszegű felvétel lehetőségeire, hanem a választható termékek körére és szabályozására vonatkozik (pl. változó életjáradékok fix rész nélkül).
  • Eredményes járadékpiac nincs fejlett tőkepiac nélkül. A pénzérték hányados magas értékéhez az is hozzájárult, hogy sok – nemcsak állami kibocsátású – inflációs védelmet biztosító befektetési lehetőség érhető el, amelyekkel az ezen szint fölötti hozamot elérő szolgáltató megosztja a nyereséget a járadékossal.
  • Tekintettel arra, hogy a szolgáltatók a hosszú lejáratú termékeket árazzák a legdrágábbra a pénzérték hányados szerint, fontos a hosszú lejáratú befektetési eszközök kibocsátása / elérhetősége, az újra-befektetési kockázat csökkentése céljából is.
  • Életjáradékot szolgáltatóknak meg kellene engedni, hogy árazási célból szabadon használhassák saját, folyamatosan frissített halandósági tábláikat, amelyek a leginkább megfelelnek a saját ügyfeleik körülményeinek. A banktechnikai járadékok meghatározásához viszont központilag előírt formulát kell követni. Chilében nyugdíjalapok csak banktechnikai járadékot, életbiztosító táraságok csak életjáradékot folyósítanak. Engedni kellene ez utóbbi szervezeteket is banktechnikai járadékok folyósítására.
  • Habár a kezdeti időszakban a biztosításközvetítők, ügynökök tevékenysége sok problémát jelentett, de az új elektronikus árjegyzési rendszer működtetése és a jutalékok központi korlátozása nagyot javított a rendszer átláthatóságán és hatékonyságán. Ezek a tapasztalatok jól hasznosíthatók más országok által is.
  • Az újra-befektetési és halandósági kockázatokat szigorú tőkekövetelménnyel kezelték Chilében, valamint az eszköz-forrás illeszkedési hiányosságra magas forráskövetelményt írtak elő, amit elősegített a kötelezettségek előrejelzéséhez használandó alacsony diszkontláb is. Ezek a magas tartalékok jól működtek, szükség volt rájuk az erős piaci versenyben.
  • Egy központilag elkészített, és folyamatosan frissített halandósági tábla sok szempontból nagyon fontos, függetlenül attól, hogy milyen széles körben kerül felhasználásra. 46
  • Csőd- illetve felszámolási eljárás során a járadékosok nem szenvedhetnek hátrányt a többi "hitelezővel" szemben.
  • Azoknak az országoknak, amelyek Chiléhez hasonlatosan kötelező tőkefedezeti rendszert vezetnek be, esetleg egy ellátási garanciát is működtetniük kell, hiszen a kényszerű felhalmozás után, az életciklus utolsó részében nem szabad védelem nélkül hagyni a járadékost, ha ebben az időszakban már nem válthat szolgáltatót. Természetesen nem teljes garanciáról van szó, hanem egy bizonyos co-payment résznek szerepelnie kell benne. Chilében a garancia finanszírozása teljesen költség vetési forrásokból történik, de esetleg más országok megfontolhatják egy kisebb alap létrehozását is a piac által finanszírozva.

A cikk szerzőjének javaslatai

Mint ahogy az írás korábbi része sem foglalkozott a chilei rendszer értékelésével, most sem ez fog következni zárásként. A cikk szerzője arra vállalkozik most, hogy felvesse azokat a kérdéseket, amelyeket célszerű végiggondolni a chilei példa alapján a magyar magánnyugdíjpénztári szabályozásban a szolgáltatások szabályozásakor. Nem az összes probléma kerül itt említésre, hanem csak a bemutatott külföldi példából származó releváns kérdések. (Ebben a témában egyébként is már hosszabb ideje folyik szakértői munka: korábban a PSZÁF-hoz, jelenleg pedig az Államreform bizottság egyik szakértői albizottságához kötődően, így az alább felvetett gondolatok nagy része a szakértők részéről már ott is elhangzott.)

Nyugdíjrendszer egészét érintő kérdések:

1. Meggyőzőnek tűnik az érvelés, miszerint egy alacsony szintű járadékpiaccal rendelkező ország is befuthat hatalmas fejlődést. Egy tőkésítésen alapuló nyugdíjreform lehetőséget ad erre, de ez nem jelent automatikus elmozdulást az alacsony szintről. Megfelelő, átfogó, más területekkel (pl. tőkepiac, közvetítői piac) összhangban lévő stratégia és annak végrehajtása szükséges.

2. Ennek ékes példája a tőkepiaci (nem egyenlő tőzsde!) fejlesztés szükségessége. Egyrészt, az előzőekhez hasonlóan, a tőkésítésen alapuló nyugdíjreform sem jelent önmagában szükségszerű tőkepiaci fejődést az adott országokban. Csak szükséges, de nem elégséges feltétele lehet ennek. Attól, hogy tőkefedezeti nyugdíjalapok, magánnyugdíjpénztárak jelennek meg a tőkepiacon, még nem keletkeznek munkahelyek az országban. A megjelenő többletkeresleti nyomás akkor fejt ki ilyen hatást, ha erre reagálva tőkeemelések, és új kibocsátások jelennek meg a tőkepiacon, amelyeket az állami gazdaságpolitikának támogatnia kell. Ennek a fejlesztésnek ki kell terjednie új típusú befektetési termékek bevezetésére, pl. infrastrukturális kötvények, és jelzálogalapú értékpapírok kibocsá- tására.

Másrészt, amint azt láttuk Chilében, a hatékony járadékpiacnak is az egyik alapfeltétele a fejlett tőkepiac. A magánnyugdíjpénztárak (hasonlóan az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz) természetes keresletet támasztanak a hosszú lejáratú értékpapírok (nemcsak állampapírok!), illetve az eszköz-forrás illeszkedési hiányosságot kezelő származékos eszközök iránt. A szakirodalom már felveti, az ún. hosszú életből fakadó kockázatokat kezelő, valamint az inflációs indexálású kötvények kibocsátásának szükségszerűségét. A hazai tőkepiacnak a nyugdíjpénztárak szempontjából történő fejlesztési szükségszerűségét az is indokolja, hogy ennek hiányában ezek a legnagyobb hazai intézményi befektetők külföldön fektetik be a vagyonukat, s az eredetileg megcélzott kedvező hatás is ott fog érvényesülni, miközben a hazai nyugdíjasok is élvezhetnék ennek hatását.

3. A járadékszabályozás kialakításakor a kiindulópontnak a magánnyugdíjpénztárak által a nyugdíjrendszerben betöltött szerepnek kell lennie. Chilében pl., az állami alappillér hiánya meghatározza a járadékszabályozás több, lényegi elemét, pl. a kötelező inflációs indexálást, a házas férfiak kötelező, kétéletre szóló járadékvásárlását, valamint a garantált nyugdíjminimum intézményét. A hazai magánpénztárak esetében is más járadékszabályokat kell kialakítani akkor, ha lényegében marad a jelenlegi nyugdíjrendszer struktúra és megint mást, ha pl. az állami ellátás csak alapnyugdíjat nyújtana. Jelenleg a magánpénztárak ugyan nem töltenek be a chileihez hasonlóan erős szerepet, de nem tekinthető a helyzetük marginálisnak sem. Ebből következően indokolt az egyösszegű felvételi lehetőség szűk keretek között tartása, a járadékoltatás irányába történő nyomás, jogszabályilag előírt indexálási kötelezettség. (Ez utóbbi még a nem kötelező, foglalkoztatói nyugdíjrendszereknél is tipikusnak tekinthető. Lásd melléklet.)

4. A járadékszabályozásnak több, egymásnak ellentmondó elv között kell egyensúlyt találnia. A különböző szabályok közötti választást az határozza meg, hogy mit válaszolunk arra a kérdésre, hogy mennyire töltenek be a magánpénztárak szociális és mennyire (szabad)piaci szerepet. Abban is egyensúlyt kell találni pl., hogy a különböző járadéktípusok közötti nagy választási lehetőség egyik oldalról ugyan elvileg lehetőséget ad a pénztártagnak a számára leginkább megfelelő ellátástípus kiválasztása (hangsúlyozottan elvileg, mert a hiányos ismeretek miatt egyáltalán nem biztos, hogy a számára legmegfelelőbbet találná így meg), másik oldalról viszont tisztában kell lenni azzal, hogy a választásnak ára van, ami kisebb járadékban ölt testet. Kérdés, hogy megéri-e a választás ezt az árat? Aki ezt mondja, szerinte a járadékos tudja leginkább a saját élet-, egészség- stb. körülményeit, ezért érdemes neki választási lehetőséget adni. Az ezzel vitatkozók szerint az egyes konkrét ügyfelek igényei elég nyilvánvalóak, ezért nem érdemes ezt az árat megfizetni, s felesleges szolgáltatás (pl. garanciaidő) megvásárlásának lehetőségét felajánlani neki. A chilei példa inkább a szélesebb termékpaletta irányába mutat, s igazolja azt is, hogy ennek ára van.

5. Chilében a rokkantság kockázatát is – állami alapellátás hiányában – a nyugdíjalapok kezelik, külön járulékot szedve érte. Mivel azonban ez a fajta kockázatkezelés nem tartozik a nyugdíjalapok természetes működési logikájába, üzleti biztosítóval kell szerződniük. Nálunk ez utóbbi elvből is következik, hogy a magánpénztári rendszerrel nem kellene ezt a kockázatkezelést terhelni, hanem az állami ellátórendszerrel azonos módon, egy külön állami alapban kezelni. Illúzió azonban azt gondolni, hogy ez megoldaná a jelenlegi problémákat a rokkantsági ellátásokban, hanem csak transzparensebbé tenné a helyzetet. Önmagában ettől még nem lenne hatékonyabb az orvosi ellenőrzés és rehabilitáció, valamint vonzóbb a későbbi nyugdíjba vonulás.

Nyugdíjpénztári kérdések

Szolgáltatások

A szolgáltatások igénybevételi, valamint nyújtási feltételeinek a meghatározása, kiegészítve a szóba jöhető járadéktípusokról szóló döntéssel, alapvetően meghatározza a járadékos szakasz működési jellemvonásait.

  • A lényeg, hogy a pénztártag a számára, az egyéni élethelyzetéhez és kockázatviselési hajlandóságához leginkább kapcsolódó szolgáltatástípust választhassa ki. A korábbiakban már kifejtettek miatt, ez azt jelentheti, hogy a banktechnikai járadékok mellett, a klasszikus életjáradékok, valamilyen pontosan meghatározott garanciaidős járadék, és esetleg kétéletre szóló életjáradék nyújtása lehet indokolt. (A választás ára problematika egyértelműen látszik a chilei helyzetben a gazdagabbak életjáradék, s a szegényebbek banktechnikai járadék igénylésénél.)
  • Az egyéni életkörülmények rugalmas figyelembevétele történhet meg úgy, hogy bizonyos ellátások közötti átváltást célszerű szabadon hagyni: pl. banktechnikai járadékos kérhessen életjáradékot és fordítva, vagy a banktechnikai járadékok szintjének bizonyos feltételek megléte esetén történő rugalmas megállapítása. A lényeg az, hogy a járadékos tisztában legyen a különböző járadéktípusok kockázati jellemvonásaival (lásd a marketingszabályozásnál).
  • A banktechnikai járadékok meghatározásánál – Chiléhez hasonlóan – felvethető a halandósági szempontok kötelező figyelembevétele, a számlaegyenleg idő előtti kimerülését elkerülendő, de ez is függ az egész nyugdíjrendszer átalakításától (pl. alapnyugdíj esetén nem kell ilyen követelmény). Az olyan típusú életjáradékok esetében pedig – a szociális szempontok miatt – a magánpénztárak esetében csak családtagot lehessen megjelölni örökösnek, illetve járadékostársnak. (Ez természetesen vonatkozik a felhalmozási időszak örököseire is.)
  • A chilei kötelező inflációs indexáláshoz hasonlóan, nálunk is kellenek kötelező szabályok az indexálásra. A banktechnikai járadékok esetén lehetne szabadságot adni a tagnak, hogy adott évben, az elért hozamokból milyen mértékű emelésre tart igényt, míg az életjáradékoknál a (bruttó) többlethozam-visszatérítés előírt magas (legalább 90-95%-os) szintje biztosíthatja a megfelelő értékkövetést a járadékosoknak, ami hosszabb évek átlagában remélhetőleg infláció feletti indexálást jelentene. Képezhető speciális tartalék is, ha a járadékosok részére legalább inflációs indexálást ígérne valaki, de ennek természetesen költsége van. A "0" %-os technikai kamatláb más szempontból is indokolható előírása erősítené a megfelelő indexálást.
  • A hosszú életből fakadó kockázat kezelésére megoldást kell találni; szükséges a lehetséges tőkepiaci, tartalékolási és biztosításmatematikai eszközök felmérése.
  • "Cipőt a cipőboltból" – tartja a klasszikus mondás, és valóban így van. Életjáradék nyújtását csak életbiztosító társaságnak, banktechnikai járadékot életbiztosítónak és magánnyugdíjpénztárnak kellene megengedni.

Versenyszabályozás

Az erős verseny általában jótékony hatással van az ügyfelek számára, de a túlzott küzdelem, nem megfelelő prudenciális szabályokkal, veszélyes is lehet nekik.

  • A járadékszolgáltatások esetében, a verseny irányulhat az induló járadékok szintjére és/vagy a szolgáltatások megfelelő szinten tartására, illetve növelésére. Az előbbi esetben az ígéretek és feltételek versenyeznek (alkalmazott halandóság, várható – beígért költségek és kiígért hozamok), míg az utóbbiban az ügyfélnek inkább a szolgáltató addigi tevékenységéről szóló tapasztalatot kell figyelembe vennie. A chilei példa az előbbi utat járja, amelynek alapfeltétele az, hogy a biztosítók a járadékok (induló)szintjét szabadon állapíthatják meg, vagyis saját halandósági táblát használhatnak. Egyik oldalról üdvözlendő ez a megoldás, hiszen a tényleges ügyfélkörre specializált halandósággal lehet számolni, másrész viszont nagy a veszélye a verseny miatti felelőtlen ígéreteknek és várakozásoknak, amelyet aztán később nem tud tartani a biztosító. Chilében a kezdetekben a szabályozás magas tartalékolási szintet, puffert eredményezett, amit később használtak a biztosítók az ígéretek teljesítéséhez, amit mutat a magas pénzérték hányados is. A jövőben viszont nem tartható ez az állapot. Többek között emiatt is, illetve ismerve a hazai helyzetet, és védendő a jövő nyugdíjasait, inkább a központi, a tartalékolásra és díjszámításra kötelezően használandó halandósági tábla és 0%-os technikai kamat használatának az előírása lenne indokolt. (A speciális korösszetétellel rendelkező pénztárak esetében, központi kiegyenlítési mechanizmusnak kellene működnie.) A központi halandósági tábla használata megfelelő feltétel a járadékos időszakban történő szolgáltató-váltásnak is.
  • Chilében nem kötelező unisex, vagyis a férfi-női halandóságot azonos mértékben figyelembe vevő halandósági táblát használni, mint nálunk. Az üzleti biztosítók, mint mindenhol a világon, gyakorlatilag nem és életkor szerint határozzák meg a díjaikat. Magyarországon az előírt unisex tábla használata változtatásának nincsen nagy valószínűsége. Az ebből fakadó problémákat tudná kezelni a már említett kiegyenlítési "pool", illetve a kor mellett a kalkulációt jelentősen befolyásoló tényező lehet a számlaegyenleg használata, amit a pénztárak érvényesíteni tudnának, hiszen a halandósági és jövedelmi (vagyoni) helyzet közötti összefüggés is elég egyértelmű. Más tényező, pl. egészségi állapot figyelembevételét most tiltani kell, mint Chilében. (Az unisex táblából fakadó helyzetet némileg enyhítheti, ha bizonyos felhalmozási szint fölötti számlaegyenlegekből lehetőség lenne egyösszegű felvételre, s ezáltal a járadékok közötti különbség csökkenne.)
  • A szolgáltatókkal szemben előírt töke-követelmény adódik az életbiztosítókra egyébként is előírt szabályozásból (esetleg részletesebb szabályok az eszköz-forrás illesztésre), másrészt csak banktechnikai járadékok nyújtása esetén, a pénztárak esetében nem kellene új tartalékolási rendszert kitalálni, hanem csak esetleg a működési kockázatok fedezésére, illetve a banktechnikai járadékok indexálási szabályaitól függően kellene erre speciális tartalékolást előírni.

Marketing és ügyféltoborzás

A chilei szabályozás, a járadékválasztásra kialakított új, elektronikus árjegyzéssel megfontolandó ötletet adhat a magyar szabályozásnak.

  • Tekintettel arra, hogy a járadékválasztás, még esetleg szűk választási lehetőségek esetén, valamint a megfelelő szolgáltató kiválasztása sokkal nehezebb döntés egy átlagos pénztártag számára, mint pl. a jelenlegi pénztárválasztás, miközben nagy jelentőségű döntésről van szó, indokolt lehet egy chileihez hasonló árjegyzési rendszer kialakítása. A rendszer lényege az kell legyen, hogy az ügynököket kikerülve, egy központi, automatikusan működő rendszer (épülhetne a már most is működő központi pénztári adatbázisra, az ún. PKN-re), a piaci szereplők számára közvetlenül nem azonosítható pénztártagok részére, mutatná be a piaci kínálatot. Ennek a megoldásnak nagy szerepe lenne a csoporton belüli verseny nélküli megoldások elkerülésében, a költségek csökkentésében, a tagnak lehető legjobb megoldások kialakításában. A biztosításközvetítők szerepe pedig átalakulna tanácsadóvá.
  • A hazai biztosításközvetítői szabályozás alapvetően az életbiztosítások területén követeli meg az ügyféligények alapos felmérését, és a lehetőségek bemutatását. A pénztári aspektus teljes mértékben hiányzik a közvetítői szabályozásban, amivel a jogszabályi részek kiegészítendőek.
  • Ha a piac nem működik hatékonyan, hasonlóan a nemrég bevezetett költséglimitekhez, végső sorban a jutalékok szintje is korlátozható központilag.
  • A biztosításközvetítők részére felvethető a magánpénztári részre vonatkozó speciális vizsga letételének kötelezése és a bejegyzési előírások kiegészítése, külön feltüntetendő az ilyen tevékenység is.
  • A szabályozás kialakításakor figyelemmel kell lenni arra, hogy lehetőleg a tag választása ne csak az induló járadékok mechanikus összehasonlítására korlátozódjék, hanem más szempontok (egyéni élethelyzet, kapcsolódó szolgáltatások, költségek stb.) is figyelembe legyenek véve a döntésénél; leginkább az adott szolgáltatástípus kockázati jellemvonásainak ismerete (befektetési, likviditási, csőd, illetve hosszú életből fakadó kockázatok.).

Befektetések

A nyugdíjalapok befektetéseinek szabályozása szempontjából hasznos tapasztalatokat mutat a chilei rendszer, hiszen ott már régóta működik az a választható portfóliós rendszer, ami a magánpénztárak számára 2009-től lesz előírva kötelezően.

  • A válaszható portfóliós rendszer hazai bevezetése szükséges lépés volt a megfelelő járadékoltatás szempontjából is, hiszen a felhalmozási időszak utolsó éveinek befektetési kockázata relatíve sokkal nagyobb a korábbiakhoz képest a járadékosítás szempontjából. A hazai szabályozás egyszerűbb, ilyen szempontból jobb, de a hazai három portfólió a chilei öttel szemben lehet, hogy később bővítésre szorul majd a kezdeti tapasztalatok után.
  • A hazai szabályozás még nem tartalmazza azt a megoldást, hogy ha a magánpénz tárak banktechnikai járadékot nyújthatnak, akkor a tartalékok befektetése is történ het a választható portfóliók keretében.
  • Kevesen élnek Chilében azzal a lehetőséggel, hogy felhalmozásukat több portfólió között megosszák; valószínűleg nálunk is hasonló lenne a helyzet, ha jogszabály megengedné.
  • A nyugdíjalap járadéktartalékok befektetési összetétele, ha elérhetőek a megfelelő befektetési eszközök, hűen tükrözik a hosszabb futamidejű értékpapírok iránti természetes keresletet. Itt is igazolódik az a nálunk is hasznosítandó elv, hogy ön magában nem a részvény- vagy kötvénybefektetéseket kell elvárni a nyugdíjpénztáraktól, hanem az adott helyzetnek (pl. tagsági korösszetétel) megfelelő, diverzi- fikált portfóliót.

Melléklet: Hozzájárulással meghatározott nyugdíjtervek szabályozása néhány OECD országban

ország foglalkoztatói nyugdíjtervek
ausztria Választás egyösszegű kifizetés, időszaki- és életjáradék között.
Belgium Választás egyösszegű kifizetés, időszaki- és életjáradék között.
Dánia Választás egyösszegű kifizetés, időszaki- és életjáradék között.
Finnország Egyösszegű lehetséges, de adóköteles. Járadékok időköziek- vagy életjáradékok
Franciaország Nincs külön szabályozás.
Németország Nincs külön szabályozás.
IzlandKötelező járadékoltatás a teljes számlaegyenleg mértékéig nyugdíjazásnál.
Írország Nyugdíjba vonuláskor egy meghatározott mértékig kötelező járadékvásárlás.
Fennmaradó összeg felvétele egy összegben lehetséges.
OlaszországKötelező járadékoltatás, legalább a számlaegyenleg 50%-áig.
Luxemburg Választás egyösszegű kifizetés, időszaki- és életjáradék között
Hollandia Kötelező járadékoltatás a teljes számlaegyenleg mértékéig nyugdíjazásnál.
Norvégia Kötelező járadékoltatás a teljes számlaegyenleg mértékéig nyugdíjazásnál.
Lengyelország Egyösszegű kifizetés, csak egy lehetséges igénybevétel, a nyugdíjalap szabályzata szerint.
Portugália Kötelező járadékoltatás a számlaegyenleg kétharmadáig. A maradék egy összegben felvehető.
Spanyolország Választás egyösszegű kifizetés, időszaki- és életjáradék között.
Svédország Kötelező járadékoltatás a teljes számlaegyenleg mértékéig nyugdíjazásnál.
svájc Kötelező járadékoltatás a teljes számlaegyenleg mértékéig nyugdíjazásnál.
Egyesült Királyság Az adókedvezmények által meghatározott részt járadékoltatni kell valamikor 60-75 év között. Ehhez kapcsolódva, 25% általában felvehető adómentesen egy összegben.

Forrás: Investment and Pensions Europe, 2006. december, 26.o.

Vissza a lap tetejére