Az Európai biztosítási szerződési jog szabályrendszere (restatement)

I. Története

1999 szeptemberében, a nemrégiben elhunyt Fritz Reichert-Facilides professzor meghívására az innsbrucki egyetemen gyűlt egybe a biztosítási szerződési jog európai szakértőinek egy csoportja. A professzor korábban, egy 1998-ban, a svájci Baselben a biztosítási szerződési jog európai távlatairól tartott konferencián jelezte, mi fog következni.1 Reichert-Fachilides előadásában az EU tagállami biztosítási jogalkotásának távlatait vázolta föl, rámutatva az összes európai jogrend közös alapvető célkitűzéseire és felismeréseire.2 Elemzésére támaszkodva a biztosítási szerződés kogens szabályainak közösségen belüli egységesítésére tett javaslatot annak érdekében, hogy tökéletesen működő, belső biztosítási piac jöjjön létre.3 Reichert-Facilides határozott meggyőződése volt, hogy a biztosítási jog területén működő egyetemi oktatóknak kell egyfajta modellt szerkesztenie az uniós törvényhozó számára, ezért európai biztosítási szerződési szabályrendszer (restatement) kidolgozására tett javaslatot.4 Tervét támogatta Jürgen Basedow egyetemi tanár,aki Baselben szintén előadást tartott a biztosítási jogalkotás uniós nézőpontjairól. Basedow véleménye szerint a nemzetközi biztosítási jog európai rezsimje folytán az európai belső piacon a határon átnyúló biztosítási szolgáltatások szabályozása hiányos volt.5 A brüsszeli konvenció a biztosított számára lehetővé tette, hogy lakóhelye szerinti bíróságnál nyújthasson be keresetet.6 Ezen felül, a biztosítási jogi irányelvekbe került nemzetközi magánjogi szabályok azt követelték meg a legtöbb esetben, hogy a biztosított lakóhelye szerinti jog kerüljön alkalmazásra.7 Ennek eredményeképpen a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében értékesített biztosítási terméknek összhangban kell lennie a biztosított állandó lakhelye szerinti jog kogens szabályaival.8 A szerződési feltételek és a kogens jog összeütközése megbonthatja a biztosítási kockázat és a fizetett díj közötti egyensúlyt és megzavarhatja a nagy számok törvényének működését is, aminek a biztosítás üzlet számára igen nagy jelentősége van.9 Az Innsbruckban összegyűlt szakértők erre az elemzésre építve igen nagy szükségét érezték egy szabályrendszer összeállításának, hogy a nemzetközi biztosítási piac számára ösztönzést adjanak. Még ha akkoriban nem is lehetett előrelátni, vajon a Bizottság valaha is érdeklődést tanúsít majd munkájuk iránt, elhatározták, hogy nekiállnak az európai biztosítási szerződési jogi szabályrendszere tervezete elkészítésének. Kb. ugyanabban az időben az európai polgári törvénykönyv munkabizottsága tagjaként Basedow a biztosítási szerződésekről szóló fejezettel foglalkozó hamburgi csoport elnöke volt. Ezen elkötelezettsége ellenére Basedow elhatározta, hogy csatlakozik a munkacsoporthoz és támogatja annak munkáját, így segítve az innsbrucki csoportot saját szakértelmével. Ezzel egyidejűleg Basedow azt is tudatta, hogy attól az időponttól fogva, a hamburgi munkacsoport az európai biztosítási szerződési jog összehasonlító elemzésére fog koncentrálni,10 a szövegezést a munkacsoportra hagyva. Ennek következtében a munkacsoport támaszkodhat a Max Planck intézetben végzett kutatómunkára, vitáik céljára így összehasonlító jogi iránymutatást adva nekik.

Ezen felül Reichert-Facilidesnek intézményes segítséget is módjában állt nyújtani a munkacsoportnak. Támogatást nyújtott az osztrák tudományos alap, amely lehetővé tette, hogy az innsbrucki egyetemen Restatement irodát hozzon létre. Felvettek két részállású segéderőt és elvégezték a munkacsoport adminisztrációját .Így született meg az innsbrucki csoport Reichert-Facilides, mint alapító atya jóvoltából. Elnöke is volt a munkacsoportnak 2003. október 23-án bekövetkezett haláláig. Azóta e tanulmány szerzője a munkacsoport elnöke.

II. A munkacsoport jelenlegi összetétele

A munkacsoport 1999. szeptemberi megalakítását követően állandóan bővült. Ma 18 tag vesz részt a munkában, és az elképzelések szerint néhány további tagot is meghívnak a munkában eddig részt nem vett országokból. A jelenlegi tagok: Jürgen Basedow, a hamburgi Max Planck nemzetközi jogi és magánjogi intézetből, további egyetemi tanárok:Juan Bataller Grau (Valencia) l, John Birds (Sheffild), Zdizlaw Brodeczki (Gdansk) Diana Cerini (Milánó), Malcolm A. Clarke Cambridge, Hermann Cousy (Leuven) Bill W. Dufwa (Stocholm), Helmann Heiss, elnök (Mannheim ), Jerome Kullmann (Párizs), Jorge Pegadoliz (Lisszabon), Ioannis Rokas (Athén), Bernhard Rudisch (Innsbruck,) Anton K. Schnyder (Zürich), Jahananorimu Tihonen (Tampere), Takáts Péter (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest), végül Pedró Pais de Vasconelos (Lisszabon).

III. A munkacsoport munkamódszere

1. A munkacsoport egyes tagjai által történő tervezeti előkészítés

A csoport egyes tagjai az európai biztosítási jogi alapelvek tervezetének elkészítésére fogadnak megbízásokat, a javasolt szabályokat magyarázó megjegyzésekkel egyetemben, rögzítik azokat az alapokat, amelyekre épülnek, és példákkal is bemutatják mindezt. Ugyanakkor a megjegyzések rögzítik azt is, vajon a fennálló közösségi jog vagy az európai szerződési jogi alapelvek11 tartalmaznak-e a javasolt tervezetnek megfelelő szabályokat.

2. A tervezetek elfogadása a munkacsoport értekezletein

A tervezetet készítők a munkacsoport évente háromszor megrendezésre kerülő értekezletein mutatják be műveiket. A munkacsoport megvitatja a javaslatokat, szükség esetén megváltoztatja őket, végül elfogadja a szöveget.

3. Az elfogadott szövegek áttekintése a szövegező bizottságban

2002-ben szövegező bizottmány alakult, ennek elnöke Malcom Clarke, tagjai pedig: Jürgen Basedow, John Birds, Hermann Cousy és Helmuth Heiss. A szövegező bizottság évente háromszor ülésezik Mannheimben.

A bizottság célja, hogy a munkacsoport által elfogadott szövegeket revízió alá vegye abból a szempontból, hogy tovább igazítson rajta és a használt nyelvezetet egységesítse. Nem csupán, hogy jó angolságú legyen, hanem hogy a jogi szakkifejezések egységes és következetes alkalmazását is biztosítsa az európai biztosítási jogi szabályrendszerrel és az európai szerződési jogi alapelvekkel összhangban.

Az utóbbi tartalmat illetőleg a szövegező bizottság kísérletet tesz arra, hogy megszüntesse a az egyenetlenségeket vagy éppenséggel ellenmondásokat. Ezek annak folytán keletkeznek, hogy a szabályrendszer egyes részeit más-más tagok alkották, és azok a terv különböző fejlődési stádiumában kerültek megvitatásra. Ha ilyenre kerül sor, a szövegező bizottmány javaslatot dolgoz ki az egyenetlenségek megszüntetetésére, majd az anyagot végső elfogadás céljából visszaküldi a munkacsoportnak.

4. A Hamburgi Max Planck Intézet kommentárjai

Az alapelvekhez és a megjegyzésekhez a tagállamok mindegyike biztosítási szerződési jogának pillanatnyi állapotát rögzítő kommentárok társulnak. E kommentárokat a hamburgi székhelyű nemzetközi Max Planck Intézet készíti Jürgen Basedow felügyeletével, és azokat a munkacsoport egyes tagjai saját tagállami biztosítási jogukkal összehasonlítva veszik ellenőrzés alá.

IV. Szabályozási megközelítés

1. Belpiaci megközelítés: a biztosítási szerződési jog kogens alapelvei

Annak ellenére, hogy a szabályrendszer jellegét tekintve tudományos karakterű és nem bír kötőerővel, szabályozási célja, hogy az európai törvényalkotót olyan modell-joggal lássa el, amely alkalmas arra, hogy a jövőben európai biztosítási szerződési rendeletként kerüljön beiktatásra. Mivel pedig minden jövőbeli biztosítási jogi uniós szabályozásnak a belső biztosítási piac tökéletes működéséhez szükséges szabályok megalkotására kell szorítkoznia (lásd az alapszerződés 95. cikkét), a munkacsoport csak olyan mértékig alkotja meg az európai alapelveket, amennyiben azok a belső piac működéséhez szükségesnek tekintenek.12A belső piaci megközelítés legfontosabb következménye, hogy a munka a biztosítási szerződési jog kogens szabályaira korlátozódik. Mint már fentebb említettük, a belső biztosítási piac megfelelő működését a biztosítási szerződési jog kogens szabályai garantálják.13 Ezek arra kényszerítik a biztosítót, hogy termékeit minden olyan tagállam helyi piacaihoz igazítsák, ahol tevékenységüket folytatják.14 Ezzel ellentétben a diszpozitív szabályoknak a jelek szerint kisebb hatása van a belső piac működésére. A biztosítók rendszerint képesek arra, hogy a tagállami biztosítási jogok egymástól eltérő diszpozitív szabályait összes biztosítási szerződésük esetében egységesen alkalmazott általános szerződési feltételekkel helyettesítsék.15 A tagállami jogrendek diszpozitív biztosítási szerződési jogi szabályával kapcsolatban szerzett tapasztalatok valóban azt mutatják, hogy az ilyen szabályokat rendszerint a biztosító általános szerződési feltételeivel váltják föl. A diszpozitív szabályok tehát holt jognak tűnnek, míg a biztosítók általános szerződési feltételeit valójában élő biztosítási jognak szokták mondani.16

2. Az európai szerződési alapelvek és a munkacsoport tevékenysége közti kapcsolat

Alapjában véve az elsővel az volt a szándék, hogy a biztosítási szerződést az általános európai szerződési jog keretei közt szabályozza. Ezért van az, hogy a munkacsoport az előbbit saját normaszövegéhez képest főszabályként kezeli, és amennyire csak lehet igazodik annak jogi szakszóhasználatához. Ezen kívül, olyankor, amikor a biztosítás sajátos természete nem követeli meg a szerződési jogtól való eltérést, nem készülnek új szabályok. Abban a kivételes esetben, ha a szerződési jog szabálya a biztosított védelme értelmében kogens jelleget kíván meg, ezt a szabályt a munkabizottság beiktatja.

Az európai szerződési jog közös vonatkoztatási kerete

I. Az európai szerződési jog vonatkoztatási kerete általában

Az EU bizottság 2004. október 14-én „Az európai szerződési jog és a közösségi jog revíziója: az előremutató út” elnevezése közleményt tett közzé.17 A közlemény: első ízben hirdeti meg az európai szerződési jog egybehangolása irányába tett lépéseket egy, ún. közös vonatkoztatási keret kidolgozását tűzve ki célul.18 A cél olyan szabályrendszer meglapozása, amelyben a tagállami szerződési jogok összehasonlító elemzése nyomán alakulna ki az európai szerződési jog fogalomrendszere, meghatározásai és szerkezete és tartalma.19 Szűkebb értelemben véve e meghatározások és alapelvek nem bírnak majd kötőerővel, hiszen nem fogják őket törvényként beiktatni.20 A bizottság azonban egyértelműen elhatározta azt, hogy a jövőben minden későbbi szerződésre vonatkozó jogalkotás esetében a közös vonatkoztatási keret terminológiájához és rendszeréhez fogja igazítani.21 A közös vonatkoztatási keret az európai bíróság számára, de ugyanígy a közösségi jogot alkalmazó tagállami bíróságok számára is hathatós segítséget nyújthat a hatályos közösségi jog értelmezése során.Végül, de nem utoljára, az európai határokon átnyúló tudományos vita közös szabályokon alapulhat, olyanokon, amelyeket a közös vonatkoztatási keret tartalmaz. Ekképpen ez az eszköz Európa számára közös jogi nyelvet ad majd, ahogy ez volt a helyzet a latin nyelvvel, míg a nemzeti kodifikációk fel nem váltották a ius commune-t. Lehetővé teszi majd a jogi karoknak , hogy a szerződéses jogot európai és összehasonlító jogi szemszögből tanítsák. A tagállami törvényhozók az egybehangoláshoz úgy járulhatnak hozzá, hogy a közös vonatkoztatási keret szabályait alkalmazzák a tagállami szerződéses jog jövőbeli reformjai esetében. Mindez különösen vonatkozik a korábbi szocialista országokra, amelyek most veszik revízió alá szerződési jogukat.22 Végül pedig, a közös referenciakeretet európai kereskedelmi jogként Lex mercatoria-ként23 is felfoghatjuk, és így a választott bírósági eljárásokban is alkalmazást nyerhet.

II. A biztosítási szerződések a közös referencia kereten belül

A biztosítási szerződési jog fontos szerepet játszik a bizottság 2004. évi közleményében. A közös referenciakeret szerkezetét tekintve, a 2004. évi közlemény megállapítja „a két konkrétan elkülönített szerződéstípus a fogyasztói és a biztosítási szerződés volt. A bizottság reméli, hogy a közös referenciakeret kialakítása során e két jogterület külön figyelmet kap majd.”24 Ezt a nézőpontot tükrözi vissza a közös referenciakeret tervezete, amikor külön megemlíti a biztosítási szerződést.25 Ez a szerződés a harmadik fejezet része, a közös referenciakeret IX. szakasza és az adásvételi szerződésekkel egyetemben az egyetlen külön kezelt szerződéstípus.

III. A 6. sz. keretprogrammal történő finanszírozás

A bizottság szilárd elhatározását, hogy ti. közös referenciakeretet teremt, abból is láthatjuk, hogy a 6. keretprogramot az európai szerződéses jognak szentelik.26 A különböző kutatócsoportokból álló szaktekintélyek hálózatát 2005. május 1-jei hatállyal hozták létre.27 Az európai biztosítási szerződéses jogi szabályrendszer munkacsoportja köztük van, és a biztosítási szerződési jog közös referencia keretét készíti. Két részből fog állni, az egyik az összes biztosítási szerződés,28 míg a másik a kártalanítási biztosítások külön szabályait fogja tartalmazni.29 A hálózat 2007 végére mutatja be, mit végzett.

IV. A közös referenciakeret és a szabályrendszer munkacsoportjának szabályozási megközelítése

A közös referencia keretnek kell megteremtenie az európai szerződéses jog fogalomrendszerét, szerkezetét és tartalmát.30 Ez áll a szerződésekre nézve általában és így a biztosítási szerződésekre vonatkozó fejezetre is. A munkacsoport alapelveit e követelményeknek megfelelően alkotja meg, meghatározva az első fejezetben a biztosítási szerződési jog technikai szakkifejezéseit, a többi részt pedig különböző részekbe szerkeszti. Az első rész „A szabályrendszerbe foglalt összes szerződésre vonatkozó közös rendelkezések” címet viseli. A második rész „A kártalanítási biztosításokra vonatkozó külön szabályok” címet31 viseli. E két rész alkotja majd a biztosítási szerződéses jog közös referenciakeretét. A közös referenciakeret kiteljesítése során a munkacsoport új fejezeteken kidolgozva folytatja majd a munkát, ide értve a csoportos biztosítást és a közös megállapodásokon alapuló biztosítást, a fix összegű biztosítások különleges szabályait, valamint az egyes biztosítási ágazatokra vonatkozó külön szabályokat. Mint már fentebb említettük32 a munkacsoport belpiaci megközelítése folytán munkáját a biztosítási szerződések kogens szabályaira korlátozza. Ez azt jelenti, hogy a szabályrendszerben nem találjuk meg a biztosított által előidézett kockázat súlyosbodás jogkövetkezményeit, a biztosító és a biztosított erre vonatkozó megállapodásait ui. kizárólag kogens szabályokra korlátozza. Ez a megközelítés összhangban van azzal az általános megfigyeléssel, hogy a biztosítási szerződési jog diszpozitív szabályai kisebb szerepet játszanak az élő biztosítási jogban, mert ezeket általában szerződéses szabályok váltják föl, vagyis a biztosító általános szerződési feltételei.33 Ennek következtében az európai biztosítási szerződési jog közös referenciakerete csupán tendenciájában fogja a szerződéses szabadságot korlátozni és nem fog e tárgyban konkrét szabályokat hozni.34

Az európai biztosítási szerződési jog választható eszköze

I. A választható eszköz

1. Mi is az a válaszható eszköz?

Az európai szerződési jog választható eszközét az a tény jellemzi, hogy alkalmazása a szerződő felek választásának függvénye.35 Így nem felváltja a tagállami szerződéses jogot, hanem alternatívát nyújt a szerződő feleknek.36 Ekképpen a lehetséges jövőbeli választható eszközt az európai szerződésjog 26. jogrendjének nevezték.37 Általánosságban fogalmazva összehasonlítható az áruk adás-vételéről szóló ENSZ egyezmény rendelkezéseivel, ez ugyanis 6. cikkelyében a felek számára lehetővé teszi a kizárást, vagyis, hogy abban állapodhassanak meg, hogy ez a nemzetközi egyezmény az ő szerződésükre nem nyer majd alkalmazást.38 Európai választható eszköz esetében azonban sokkal valószínűbb, hogy az európai jogszabályalkotó az ENSZ adás-vételi egyezmény 6. cikkelyének mellőzést lehetővé tevő szabályával szemben alkalmazásra irányuló megközelítést fog választani.39

2. A választható eszköz előnyei

A választható eszköz a felek számára lehetővé tenné, hogy szerződésüket európai jog alapján kössék meg tagállami jog helyett. Választásuk, különösen a többfelé játszó szereplők számára, így az Európa-szerte vállalkozói tevékenységet folytatók számára nyújtana előnyöket, akiket nem zavarna a különböző eltérő tagállami szerződési jogi rendszere különbözősége üzletkötésük során.40 Megszűnne a jogi vizsgálódás és az egyes tagállami szerződési jogokhoz való alkalmazás költsége. Egészében véve egy választható európai eszköz ösztönözné az ügyletkötést.41 A fentebb említett előnyök azonban nem csupán a választható eszközöket jellemzik. Ezeket el lehet érni a tagállami rendszereket felváltó, nem választható európai szerződési joggal is. A választható eszköz mellett szóló döntő érveket másutt lelhetjük föl. Mindenek előtt egy ilyen választható eszköz sokkal valószínűbb, hogy inkább politikai elfogadásra talál, mint egy nem választható eszköz. A jogász szakmai hazai képviselői által fölbátorított tagállami törvényhozók sokkal inkább hajlamosabbak lennének, hogy a nemzeti tagállami szerződési jogot felváltó eszközzel szemben ellenállást tanúsítsanak. Nem látnák okát azonban annak, hogy tagállami jogot érintetlenül hagyó 26. szerződéses jogi rezsimmel szemben ellenálljanak.42 Másodsorban a választható eszköz közgazdasági értelemben hatékonyabbnak tűnik, mert nem kényszeríti a feleket arra, hogy megváltoztassák hagyományos üzletkötési módjaikat, hanem csupán további választási lehetőséget nyújt számukra.43 A nemzetközi téren ügyködő vállalkozók sokkal valószínűbb, hogy élnek majd ezzel a lehetőséggel, mint azok, akik csak helyben ténykednek. Más szóval nincs szükség arra, hogy az európai szerződési jog alá vonjunk egy olyan mindennapos szerződést, mint egy londoni pék és a vásárlók közti adás-vételt. Az angol common law felváltása csupán tovább költségekbe verné a péket és a vevőt is, mert arra kényszerülnének, hogy szerződéskötésük módját hozzáigazítsák az új európai szabályokhoz, azonban minden előny nélkül. Másrészt viszont a határon átnyúló adásvételt kötő elektronikus készülék gyártó igencsak érdekelt abban, hogy az összes szerződés ugyanolyan alapon, vagyis az európai szerződési jog alapján köttessék meg, közömbös, hogy angol, német vagy francia vevőnek ad el.

II. A választható eszköz és az európai biztosítási szerződési jog

1. A választható európai biztosítási szerződési jog igénye

A választható eszköz iránti igény különösen a biztosítás területén erőteljes. Mivel a biztosítási ügylet a nagy számok törvényén alapul, vagyis nagyszámú kockázat egybefonódásával, illetőleg a veszélyközösség tagjai közti elosztásával, éspedig a biztosító szervezése- igazgatása mellett történik.44 A biztosítási ügylet egyszerűbbé válik, hiszen az egyedi kockázatok egyre hasonlóbbá vállnak. A kockázatok mindenekelőtt olyan tényszerű körülményektől függenek, hogy, mint hogy miképp épület a ház, milyen a biztosított egészségi állapota stb. Ezek a különbségek nem mellőzhetők , de ha figyelembe veszik őket, a biztosító által követelt díjat növelhetik, vagy csökkenthetik. Ezen kívül a biztosító kockázata a biztosítási szerződésre alkalmazandó jogtól is függ, mert a biztosítási szerződési jogok igen gyakran szabályozzák, vagy legalábbis hatással vannak a biztosítási fedezet tartalmára.45 Ez az oka annak, hogy termék kialakításakor és a díj kalkulálása során a biztosítónak figyelembe kell venni azon tagállam biztosítási jogát, ahol biztosítási tevékenységet folytat. Emiatt a biztosító számára igen gyakran lehetetlenné válik termékeinek egynél több tagállamban történő értékesítése. Ezzel ellentétben, ha az európai biztosítási szerződési jog opcionális intézménye elfogadásra került, a biztosító összes ügyleteit közösségi jogra alapíthatja, és biztosítási termékeit ugyanolyan módon értékesítheti bárhol a közösségben. Nyilvánvaló az is, hogy a biztosítási szerződési jog opcionális eszköze hatékonyan támogatja majd a belső biztosítási piac létrejöttét és tökéletes működését.46

2. A biztosítási szerződésnek az opcionális eszközzel kapcsolatban figyelembe veendő sajátosságai

a) Az opcionális eszköz alkalmazásának hatályaA biztosítási ügyleteknek egyetlen európai piacon belül történő megkötése csak akkor éri el teljes hatását, ha egy adott biztosító összes szerződését e választható eszköz hatálya alá rendelik. Így a feleknek erre meg kell adni a lehetőséget teljesen belföldi szerződések esetében is akkor tehát, ha a biztosítási szerződés ugyanazon tagállamban állandó lakhellyel, illetőleg székhellyel bíró biztosított és biztosító közt jön létre, és ugyanezen tagállamban levő kockázatra vonatkozik. Máskülönben azok a belföldi biztosítási szerződések, amelyek rendszerint egy adott biztosító állományának a legnagyobb részét teszik ki, szükségképp a tagállami jog alapján készülnek és kalkulálják őket, és csupán a határon átnyúló szolgáltatások rendelhetők a választott eszköz alá. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy a kockázatok egybegyűjtése még sokkal terhesebb lesz és nagyon valószínű, hogy a biztosítók nem fognak határon átnyúló szolgáltatásokba kezdeni.47 Ezért, számos szerző javaslatával ellentétben - legalábbis ami a biztosítást illeti, el kell vetni azt, hogy az európai szerződési jog szerinti opcionális intézmény alkalmazásának hatálya csupán a határon átnyúló ügyletekre terjedjen ki.

b) A minimális szinvonalú szabályozás helyetti átfogó és kötelező jellegű szabályozásA biztosítási jog a fogyasztói joghoz hasonló annyiban, hogy a gyengébbik felet védi.48 A fogyasztói szerződési jog területén számos olyan EU irányelvet bocsátottak ki, amelynek jó része minimum szerződési feltételeket tartalmaz, ami lehetővé teszi a tagállami törvényhozók számára, hogy a fogyasztókat magasabb szintű védelemben részesítsék, feltéve, hogy ezek a tagállami szabályok nem sértik a közösségi szerződés szerinti alapvető gazdasági jogokat és szabadságokat.49 Itt kell megemlíteni azt, hogy legutóbb - a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéséről szóló irányelv esetében- az Unió nem alkotott szerződési minimum feltételeket.50 Ez az EU jogpolitika változását jelentheti. Akárhogy is van, a biztosítási szektor esetében a választható eszköz nagyban hátráltatná az alapvető célt, vagyis azt, hogy minden biztosító számára lehetővé váljon, hogy bárhol értékesíthessen biztosítást Európában is, és ugyanez a lehetősége meglegyen a biztosítottnak is, ugyanolyan jogszabályi rendelkezések alapján. Ezzel a céllal ellentétes, ha a tagállami jogszabályalkotók magasabb védelmet célzó szabályokat alkothatnak.51 Az opcionális eszköznek a biztosítási szerződést teljes mértékben kell szabályoznia.52 Mindezzel nem mondtuk azt, hogy egy részleges, vagy egy minimális általános feltételi előírás semmilyen segítséget nem nyújtana. Csupán nem lenne elegendő, hogy elérjük az egységes belső biztosítási piac létrejöttét és végső soron erre kell törekedni.

c) Hogy célját elérhesse, a választott eszköznek a felek számára lehetővé kell tennie, hogy a tagállami biztosítási szerződési jognak ne csupán a diszpozitív, hanem a kogens szabályait mellőzhessék.53 Ennek fejében az EU kötelessége, hogy a választható eszköz esetében magasabb fokú biztosítotti védelmet teremtsen54 ugyanolyan módon, ahogy a közösségi szerződés 95. cikk 3. bekezdésen alapuló közösségi jog normák esetében ezt tennie kell. Mindebből tehát az következik, hogy a választható eszköznek megfelelő biztosítási szerződési jogi kogens szabályokat kell tartalmazni, amelyek felváltják a tagállami jog alapján a biztosítottat megillető védelmet.55 Ellentmondásosnak tűnik olyan választható intézményt kívánni, ami csupán akkor lehetne alkalmazható, ha a felek azt választják, ugyanakkor meg kell követelni azt is, hogy egy ilyen választható eszköz a biztosítási szerződési jog kogens szabályainak teljes szabályozását tartalmazza. Ez a látszólagos ellentmondás azonban megszűnik akkor, ha a felek választását csupán arra korlátozzuk, hogy vagy az eszközt választják, vagy sem, vagy egyáltalán nem.56 Így a magasabb biztosított védelmet nyújtó tagállami rendszert felváltaná egy másfajta európai rendszer, ami azonban éppen olyan magas szintű védelmet biztosítana.57 Mivel a részleges jogválasztás ki lenne zárva, a biztosítók számára nem lenne megengedett, hogy mindegyik rendszerből a nekik legjobban tetsző részeket „ kimazsolázzák”. Így tehát az opcionális eszköznek a részleges jogválasztást ki kell zárnia.58

d) A választható eszköz és a harmadik személyek

aa. Utólagos jogválasztásAz európai nemzetközi szerződési jog általános alapelve, hogy ha a felek a szerződés megkötése után, utólag választottak jogot, ez harmadik személyek jogi helyzetét hátrányosabbá nem teheti.59 Ennek a szabálynak a szerződési jog európai választható eszköze esetében általában, a biztosítási szerződési jog esetében pedig különösen érvényesülnie kell.60 Az opcionális eszköznek ki kell zárnia az utólagos választást, ha az harmadik felek terhére történne.61

bb. A harmadik személyeket védő közösségi jogi szabályok a gépjármű-felelősségbiztosításbanA harmadik személy károsult jogi helyzete az EU-n belül intenzív egybehangolási törekvések tárgya volt. Ez idő szerint öt gépjármű-biztosítási irányelv van érvényben.62 A biztosítás e területén az európai biztosítási szerződési jog, mint választható eszköz, a felek számára nyitva álló lehetőség. Nem szabad megengedni , hogy a közösségi jog harmadik személyt védő szabályait félretehessék, függetlenül attól, hogy a jogválasztásra előbb, vagy utóbb került csak sor. Ez az oka annak, hogy az opcionális eszköznek vagy fenn kell tartania a gépjármű-biztosítási irányelveket átültető tagállami jogszabályok alkalmazását, vagy ami ennél jobb megoldás, közvetlenül át kell venni szabályaik közé az irányelvet, ily módon megakadályozva, hogy az opcionális eszköz választása lehetővé tegye a közösségi jog útján a harmadik személyi károsultak védelmét szolgáló szabályok mellőzését.63

III. A választási lehetőség

1. A felek választhatják-e az európai szerződési jog általános elveit?

a) A Róma I. rendelet javaslatának 3. cikk (2) bek.-eEddig az volt a vélemény, hogy az európai szerződési jog jelenlegi rendje, vagyis a Római Megállapodás 3. cikke szerint a felek nem csupán valamelyik ország jogát, hanem a szerződési jog általános alapelveit, vagyis a Lando-féle alapelveket vagy az Unidroit alapelveket választhatják a szerződésre alkalmazandó jogként.64Ez azt jelenti, hogy a diszpozitív szabályok a felek választása folytán kötelező erejűvé válnak, felváltva a tagállami jogrendet, amelyet jogválasztás híján alkalmazni kellett volna.65 Persze ezt a felfogást még most is erősen vitatják a jogi szakirodalomban és eddig semmilyen bírósági határozat nem erősítette meg azt. A Római Megállapodást közösségi jogforrássá67 változtatni szándékozott Róma I. rendelettervezet 3. cikk (2) bekezdése66 azonban azt sugallja, hogy a felek a szerződési jog általánosan elfogadott diszpozitív szabályait választják.68 A felek így az európai szerződési jog alapelveit is szerződésükre alkalmazandó joggá tehetik. Elviekben a választás lehetőségének az európai biztosítási szerződési jogi alapelveket is magában kellene foglalnia. Ez azzal járna, hogy a felek választásuk szerinti eszközhöz jutnának anélkül, hogy az kötelező erővel bíró közösségi eszközként lenne beiktatva. A bizottság javaslata tehát a választható európai biztosítási szerződési jog megteremtéséhez vezető járható útnak tűnik.

b) A megközelítés szerkezeti hiányosságai Downes és Heiss azonban már rámutattak arra, hogy egy ilyesfajta megközelítés olyan szerkezeti hiányosságokat rejt magában, amelyek részben csorbítják a választható eszközzel kitűzött célokat.69 Ez főképp azért fog megtörténni, mert a Róma I. rendelet alapján történő jogválasztás számos kizárás és korlátozás függvénye. A tisztán belföldi ügyekben a tagállami kogens szabályok nem ronthatók le.70 A felek jogválasztása fogyasztói szerződések esetében kizárt,71 munkaszerződések esetében pedig korlátozva van.72 A tagállami bíróságoknak módjukban áll a nemzetközi kogens szabályokat kikényszeríteniük akkor is, ha opcionális eszközt választanak,73 ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy a tagállam jogának még mindig jelentős befolyása lesz az Unióban kötött szerződésekre.74

c) A biztosítási szektorban mutatkozó sajátos fogyatékosságok

Mindenek előtt a Róma I. rendelet 3. cikk (2) bekezdés által a feleknek biztosított választási lehetőség nem vonatkozik a belső piacot érintő biztosítási szerződésekre, vagyis az EU-n belüli kockázatokra fedezetet nyújtó és a Róma I. rendelet javaslat 22. cikk a) és 1. sz. függeléke szerinti, az EU-ban székhellyel rendelkező biztosítókkal kötött biztosítási szerződésekre, vagyis a biztosítási jogra vonatkozó irányelvekbe mindenek előtt a 2. nem-élet és az 1. élet irányelvbe vett nemzetközi biztosítási szerződési jogra, hatálya alól kiveszi. A meglepő eredmény az, hogy a Róma I. rendelet javaslatának 22. cikkelye, valamint 3. cikkelye (2.) bekezdése alapján a biztosítási szerződésre nézve az európai biztosítási szerződési jogi alapelvek irányadók, ha a biztosító székhelye vagy az általa viselt kockázat az EU-n kívül van. Ez éppen az ellentétes azzal, mint amit a belső biztosítási piac megkövetel.

Alternatívát kínál a 2. nem-élet irányelv 7. cikkelyének (3) bekezdése, valamint az élet irányelv 32. cikkelyének (5) bekezdése. Mindkét cikkely a nemzetközi magánjog általános szabályainak mögöttes alkalmazását írja elő az irányelvekkel nem érintett kérdésekben. Fel lehet vetni, hogy a Róma I rendelet javaslatának 3. cikkelye (2) bekezdését a nemzetközi szerződési jog általános szabályának tekinthetjük és így az alkalmazható a biztosítási irányelvekkel érintett szerződésekre is. Ez az érvelés azonban inkább hibásnak tűnik.75 A biztosítási jogot szabályozó irányelvek a felek jogválasztását viszonylag részletesen szabályozzák, illetőleg korlátozzák.76 Az irányelvekben nincs olyan szabályozási hiányosság, amely indokolhatná az általános szabályok mögöttes alkalmazását, mint a Róma I rendelet javaslata 3. cikk (2) bekezdése.77A tagállamok azonban bizonyos mértékig lehetővé tehetik az európai szerződési jogi alapelvek választását. A 2. nem-élet irányelv 7. cikkelye (1) bekezdés a) és d) pontja szerint, továbbá az élet irányelv 32. cikkelye (1) bekezdése szerint is bizonyos körülmények esetében a tagállamok a feleknek nagyobb mérvű választási szabadságot adhatnak. A Róma I rendelet javaslata 3. cikkelye (2) bekezdésének elfogadását követően a tagállamok fenti választása magában kell, hogy foglalja a biztosítási szerződési jog általánosan elfogadott alapelveinek választására történő kiterjesztést. A tagállamok számára rendelkezésre álló ezen választási lehetőség azonban nem elégíti ki a belső piac szükségleteit. Aligha számolhatunk azzal, hogy a tagállamok mindegyike él e választással és megengedi a kötelmi jogi alapelvek választását.

A következmény az, hogy a biztosítók nem tudják majd összes ügyleteiket egy és ugyanazon biztosítási jogi szabályrendszer alapján megkötni Európában. A belső piac továbbra sem lesz teljes.

2. Az EU rendelet

Hogy a felek számára lehetővé tegyük az egységes szerződési jogi és/vagy biztosítási jogi alapelvek választását, EU rendeletbe kell iktatni őket.78 Ez azzal járna, hogy a kétféle alapelv nem jelenítené meg a 26. európai biztosítási szerződési jogrendet, hanem minden tagállamban megkettőzné a szerződéses biztosítási jogi szabályozást.79 Az EU rendeletek ugyanakkor egyoldalú kollíziós szabály segítségével lehetőséget adnak a feleknek, hogy a különben alkalmazandó hazai (biztosítási) szerződési jogukat felválthassák az európai szerződési, illetőleg biztosítási szerződési jogi alapelvekkel. A Downes és Heiss vezette elemzés azt mutatja, hogy egy ilyesfajta megközelítéssel elkerülhető lesz a Róma I. rendelet javaslat 3. cikk (2) bekezdésével kapcsolatban említett szerkezeti hiányosság.80 Ezért ezt a megoldást kell előnyben részesíteni.

IV. A választható eszköz politikai esélyei

Már említettük, hogy a választható eszköz politikai esélye jobb a tagállami jogokat felváltó európai szerződési jog esélyeinél. Ez persze nem jelenti azt, hogy tényleg a választható eszköz kerül elfogadásra. Esélyei a Bizottság és a tagállamok cselekvési hajlandóságától, valamint az érdekelt feleknek (a biztosítók és a fogyasztóvédők) a jól működő belső biztosítási piac megteremtésében mutatott együttműködésétől függenek.

Ugyanakkor egyes EU intézményektől egyértelmű jelzések érkeznek. Az európai gazdasági és szociális bizottság saját kezdeményezésére 2004 végére „az európai biztosítási szerződés” elnevezésű véleményt készíttette el.81 Ebben arra ösztönzik a Bizottságot, hogy foglalkozzék a biztosítási szerződési jog jogalkotással történő harmonizációjával, a tagállamokat pedig közreműködésre szólították fel. Az Európai Bizottság európai szerződési jogról szóló 2003-as82 és 2004-es83 közleményei megemlítették a választható eszköz lehetőségét, végül pedig, és ez a legfontosabb, a Róma I. rendelet-javaslatnak nem szabad előre kilátásba helyezni olyan közösségi aktusok meghozatalát, amelyek „szerződéses kötelezettségeket szabályoznak és amelyeket a felek akarata folytán kollíziós jogi helyzetekben alkalmazni kell a 22. cikk b) pontja alapján”.

A következő években az európai szerződési jogról szóló viták izgalmas éveit élhetjük majd meg. Ezekben a még megalkotandó biztosítási rendelkezések kitüntetett helyet foglalnak majd el.

Vissza a lap tetejére