Az első előadást Dr. Kéringer Csaba, a K&H Biztosító Zrt. Kiemelt Károk vezetője tartotta. Először a járadékfizetés kérdéseiről beszélt. 2006. évi adatok szerint a gépjárműbalesetekből eredő összes kárkifizetés 6%-át tette ki a nemvagyoni kártérítés, míg járadékokra az összes kifizetés 70%-a esett. Kiemelte, hogy a járadékok tekintetében felfűtött a károsultak igénye. Álláspontja szerint a járadékok egyösszegű megváltása eredményezi a legnagyobb bizonytalanságot, ugyanis erre hazánkban jelenleg nincs jogszabály, hanem a biztosítók a várható hozamot, a várható életkort és a várható inflációt figyelembe véve eltérő módszerekkel számolnak. Gyakori, hogy a biztosító és az a károsult ad hoc alkuja határozza meg ezt az összeget. Megemlítette, hogy Belgiumban és Szlovákiában jogszabályt alkottak arra, hogy a járadék tőkésített értékét hogyan kell kiszámolni.

Az előadás második részében a rendőrség személyes adatok védelme tekintetében elfogadott retrográd álláspontját bírálta, mely véleménye szerint a jogkeresőket nem segíti. Végül az előadó a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői eljárásról szólt. Ezen eljárás során abban látja a legnagyobb problémát, hogy a tényállás ekkor még tisztázatlan, és ez alapján születhet meg a megállapodás. Ez azután vitához vezethet az érintett felelősségbiztosítóval, mely természetesen a tényállás teljes körű feltárása alapján kívánja a kárt rendezni. A kártérítési felelősség körülményeinek tisztázása szempontjából idő előtti megállapodás azonban sokszor elszegi a további bizonyítás (igazságügyi szakértő kirendelése, tanúmeghallgatás stb.) lehetőségét.

A második előadó Dr. Lak Edit ügyvéd volt, aki a veszélyes üzemi felelősség alóli mentesülésről beszélt. Az elháríthatatlan külső ok forgalmát elemezte a praxisában előfordult két ítélet alapján. Az előadó véleménye szerint e két döntésben a bíróság az elháríthatatlanság vétkesség vizsgálatának teret nem engedő felfogása felől a felróhatóság felé mozdult el, azonban nem tudható, hogy ez tendencia-e.

Az első ügy tényállása szerint a balesetet szenvedett gépkocsi tulajdonosa érvényesítette igényét a balesetben elhalt biciklis örököseivel szemben. Az út szélén kissé imbolyogva közlekedő biciklist a gépkocsi vezetője mintegy 48-50 méterről látta, emiatt a felezővonalhoz húzódott, azonban a biciklis hirtelen balra kanyarodott, s a gépkocsi elütötte. A biciklis a balesetben elhalálozott. Az elsőfokú bíróság kimondta, hogy elég, ha a gépjárművezető a felezővonalhoz húzódik, nem kell gázelvételt vagy lassító fékezést alkalmaznia a vezetőnek. Ezt az álláspontot a másodfokú bíróság helybenhagyta.

A másik ügy tényállása alapján Budapest belterületén egy teherautó a kereszteződésben balra kívánt kanyarodni, azonban a forgalomirányító lámpa tilos jelzése miatt várakozni kellett a zöld jelzésre. Ekkor egy gyalogos megpróbált átkelni az úttesten, és beleakadt a teherautó egyik alkatrészébe. Mivel ez a tehergépkocsi holtterében történt, nem vette észre a vezető, és így indult el, magával vonszolva a gyalogost. A PKKB megállapította, hogy csak akkor vehette volna észre a vezető a gyalogost, ha a jármű üléséből felemelkedik. A bíróság álláspontja szerint ez azonban nem várható el tőle. Ebben az ügyben még nem született meg a másodfokú bíróság ítélete.

Az előadó kiemelte, hogy az elháríthatatlanság fogalmát a technika relatívvá teszi, ugyanis a technika adott állásától függ, hogy pontosan mi hárítható el. Másrészt ez gazdasági kérdés is, mivel figyelembe kell venni, hogy milyen gazdasági áldozat árán van lehetőség az elhárításra. A fent említett két esetben az előadó szerint lett volna lehetőség az elhárításra, tehát nem lehetett volna megállapítani elháríthatatlanságot.

Végül KSH által publikált statisztikai adatokra hivatkozva kitért arra az előadó, hogy 2000 és 2005 között a személygépkocsik száma hozzávetőleg 500 000 darabbal nőtt, és felvetette azt a kérdést, hogy a motorizáció indokolja-e a felelősség ilyen irányú enyhítését.

A harmadik előadást Dr. Kozma Péter ügyvéd tartotta, aki először az ún. „pléhkárokról”, ezen belül is kiemelten a műszakilag nem azonosítható károkról beszélt. Kiemelte, hogy praxisában többször előfordult, hogy a biztosító kárfelvételi jegyzőkönyvében a biztosító szakértője arra a kérdésre, hogy a kár műszakilag azonosítható-e, az „igen” rubrikát ikszelte be, míg a biztosító ellenőrző szakértője később már nemleges választ adott e kérdésre. Ez azonban a bíróság előtt elég nehezen védhető álláspont az előadó szerint. Sőt olyan eset is előfordult, amikor ugyanaz a biztosító a casco biztosítás alapján fizetett, míg a kötelező felelősségbiztosítás alapján – a casco által meg nem térült összeget – nem. Az előadó bírálta a biztosítók azon gyakorlatát, hogy sok esetben indokolatlanul elhúzzák a pert.

Másodsorban a rendőrségi igazolólappal kapcsoltban az előadó kifejtette, hogy – mivel ez az okirat közokirat – célszerűtlen minden esetben a biztosítónak ez ellen komoly bizonyítást lefolytatniuk.

Ezek után az előadó a Fővárosi Bíróság egyik határozatát ismertette, mely hatályon kívül helyezte az I. fokú ítéletet. A tényállás szerint az egyik autó megállt, míg a másik hátulról beleütközött. A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a baleset tényének megállapításához nem kell szakértő, hanem elég a felek előadása, illetve a tanúk vallomása. Szakértőt csak arra a kérdésre kell kirendelni, hogy a gépkocsin lévő összes sérülésből melyek keletkeztek a perbeli baleset során.

Az előadó véleménye szerint az igazságügyi szakértők közreműködése jelentősen drágult, a költségek növekedése azonban nem minden esetben tükröződik a szakvélemény megalapozottságában, illetve a perben való felhasználhatóságában. Ugyanakkor a szakértők sok esetben késedelmesen terjesztik elő szakvéleményüket. Álláspontja szerint ez utóbbi esetben kivétel nélkül alkalmazni kellene a Pp. azon szabályát, mely kimondja, hogy annak a szakértőnek a munkadíját, aki a véleménynyilvánítással alapos ok nélkül késlekedik és a véleménynyilvánításra nyitva álló határidő alatt a határidő meghosszabbítását nem kéri, illetve a meghosszabbított határidő alatt sem nyilvánít véleményt, a határidő lejártát követő naptól kezdve naponta egy százalékkal csökkenteni kell.

A biztosítási csalásokkal kapcsolatban az előadó kifejtette, hogy ma már töréskár esetében fordulhat elő ilyen, a lopáskáros csalás már nem domináns.

Ezek után az előadó a javítási költség áfa vonzatával kapcsolatos problémákra tért rá, vagyis hogy a biztosítóknak kell-e áfát is fizetniük, ha a károsult nem csatol javítási számlát, de a gépjárműben keletkezett kár és annak összege bizonyított. Felhozta példaként, hogy ha a károsult a jogerős ítélet után javíttatja meg a gépjárművét és a bíróság nettó összeget ítél meg, akkor soha többé nem tudja érvényesíteni az áfát.

Az előadó még több problémát vetett fel, bírálva a biztosítók gyakorlatát. Véleménye szerint a biztosítók sok esetben nagyon alacsony kárkori értéket állapítanak meg magas javítási költség mellett, ez ahhoz vezet, hogy a biztosító totálkárossá nyilvánítja az autót, ami egyébként indokolatlan. A bérautó kölcsönzése miatt felmerült költség megtérítéséhez a biztosító az előadó véleménye szerint túl sok feltétel teljesülését kívánja meg. Ha a vétlen károsultnak autója van, ez – a mai életviszonyok mellett – elégséges feltétel ahhoz, hogy ezen költség megfizetését alappal követelje a biztosítótól, amennyiben a károkozó magatartása miatt nem tudja saját járművét használni.

Előadása befejezéseként annak a véleményének adott hangot, hogy célszerű lenne, ha a per előtt a károsult és a biztosító jogi képviselője leülne megbeszélni a vitás kérdéseket, ugyanis a károsultnak sem érdeke, hogy csak többéves per után jusson hozzá a kártérítési összeghez.

A szekcióülés utolsó előadását Dr. László György, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. jogtanácsosa tartotta, aki négy témakört érintett. Először arról beszélt, hogy mikor tesz eleget a biztosított cascós kár esetében kárbejelentési kötelezettségének. Az ügy tényállása szerint a biztosított a gépkocsiját sérült állapotban találta. A gépkocsit egy szakértői jogosítvánnyal nem rendelkező személy szemlézte meg, aki a sérüléseket rögzítette. A biztosított ezután a járművet kijavította. A javítás szakszerűségét egy igazságügyi szakértő szemlézte, aki a javítást szakszerűnek találta. A biztosított ezután bejelentette a gépjárműben keletkezett kárt. A biztosító késedelmes kárbejelentésre hivatkozva utasította el a biztosított igényét, aki keresetet terjesztett elő. I. fokon a bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a Ptk. 544 § (2) bekezdése alapján a biztosító kötelezettsége nem áll be, amennyiben a biztosított az 544. § (1) bekezdésben előírt kötelezettségeket nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak. Ez azt jelenti, hogy a biztosítottnak a biztosítási eseményt be kell jelentenie, a szükséges felvilágosítást meg kell adnia, és lehetővé kell tenni ezek ellenőrzését. Hivatkozott továbbá a bíróság a Ptk. 557. §-ára is. II. fokon a bíróság megváltoztatta az I. fokú ítéletet. A bíróság a döntését azzal indokolta, hogy a felperes eleget tett bejelentési kötelezettségének. A biztosító csak akkor mentesül kötelezettsége alól, ha a kárbejelentési kötelezettség elmulasztása miatt tények és körülmények kideríthetetlenné válnak. A biztosított ezen kötelezettségének eleget tett azzal, hogy a gépkocsit lefotózták, és a károkat rögzítették. A biztosítót terheli a bíróság szerint annak bizonyítása, hogy a fotók nem a kár kapcsán készültek, a fotók nem a károsult gépkocsit mutatják, és a sérülések nem a balesetkor keletkeztek. Az előadó álláspontja szerint a II. fokú ítélet megalapozatlan, mert igaz, hogy a késedelmes kárbejelentés esetén csak lényeges körülmények kideríthetetlensége miatt mentesül a biztosító, de a bizonyítási teher átszáll a biztosítottra, a kár magándokumentálása ennek nem felel meg, és a Ptk. 557. (1) bekezdése értelmében változtatás csak a kárenyhítés körében megengedett.

A második témakör arról szólt, hogy a biztosító jogi képviselője mellett a biztosító képviseletében meghatalmazottként a biztosító szakértője is eljárhat-e az igazságügyi szakértő meghallgatása során. Az előadó a Pp. 67. §-ára hivatkozott, mely többek között lehetőséget ad arra, hogy meghatalmazottként a gazdálkodó szervezet alkalmazottja munkáltatójának gazdasági tevékenységével kapcsolatos perekben a munkáltatóját képviselheti. Kifejtette azt is, hogy ha a biztosítót többen képviselik, akkor egy-egy perbeli cselekménynél azonban csak egyik képviselő járhat el. Az előadó tapasztalata szerint a bíróságok ezen álláspontot nem osztják. A bíróságok részéről e felvetésre többféle reakciót ismertetett az előadó; többek között azzal érveltek a bíróságok, hogy a kárrendezés nem tartozik a biztosító gazdasági tevékenységébe, vagy azért ne bocsátkozzon vitába a biztosító kárszakértője a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértővel, mert ez a per elhúzódásához vezet. Volt olyan bíróság is, ahol az esélyegyenlőtlenségre hivatkozással utasította el a biztosító álláspontját. Előfordult az is, hogy hallgatóságként vette jegyzőkönyvbe a kárszakértőt a bíróság. Az előadó ismertetett egy II. fokú döntést is, melyben a bíróság kifejtette, hogy az I. fokú ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan, ugyanis az I. fokú bíróság lényeges eljárási szabályt sértett meg, mert megfosztotta a biztosítót a kirendelt igazságügyi műszaki szakértő meghallgatásakor a jogszerű képviselettől. A biztosító gazdasági tevékenységébe nemcsak a szerződéskötés, hanem a kárrendezési eljárás is beletartozik a bíróság álláspontja szerint. Tehát meg kell engedni, hogy a biztosítót munkavállalója is képviselje, továbbá a szakértőhöz kérdést intézzen. Az előadó véleménye szerint a szakértelemmel rendelkező képviselő részvétele a perben elősegítené, hogy a nem jogi, hanem műszaki jellegű kérdések kellő mélységig felszínre kerüljenek, és az egyébként e kérdésekben laikus bíró számára érthetőbbé váljon a felek közötti ellentét lényege.

Harmadsorban az előadó az áfa megfizetésével foglalkozott, amit már az előtte szóló előadó is érintett. Álláspontja szerint a bírói gyakorlat nem egységes ebben a kérdésben. Vannak olyan bírók, akik szerint a teljes reparáció elvét sértené, ha nem ítélne meg áfát minden esetben, valamint álláspontjuk szerint az áfa fizetési és a számlaadási kötelezettség független a kártérítési kötelezettségtől; míg ismert olyan bírósági döntés is, mely abból indul ki, hogy az áfa közteher, mely akkor merül fel, ha megfizetik, tehát ahhoz, hogy a bíróság áfát is megítéljen, kell a számla. Ez utóbbi álláspont szerint az áfa a Ptk. 355. § (4) bekezdése értelmében költség, továbbá a bíróság nem legalizálhat olyan jogellenes állapotot, amelyben a jogszabály kötelezése ellenére nem viselték a közterheket. Az előadó véleménye szerint az utóbbi álláspont a helyes.

A negyedik problémakör a késedelmi kamattal volt kapcsolatos. A kérdés az, hogy a gazdálkodó szervezet által kötött casco szerződés tekintetében vagy a kötelező felelősségbiztosítási szerződés alapján a károsult gazdálkodó szervezetnek a késedelmi kamat főszabály szerinti összege 7 százalékponttal növelten jár-e. Az előadó álláspontja az, hogy csak a főszabály szerinti késedelmi kamat jár a gazdálkodó szervezeteknek casco és felelősségbiztosítás alapján. Az előadó álláspontja indokolásaként az Európai Parlament és Tanács kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2000/35/EK irányelv (13) preambulum bekezdésére hivatkozott, mely a következőket rögzíti: „Ez az irányelv kizárólag a kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítésére vonatkozik, és nem rendelkezik a fogyasztókkal kötött ügyletekről, illetve más, például a csekkekre és váltókra vonatkozó jogszabályok szerinti fizetésekkel kapcsolatos kamatokról, a kártérítési kifizetésekről, ideértve a biztosítótársaságok kifizetéseit is.” Ezen felül az előadó felhívta a figyelmet a 2002. évi XXXVI. törvény indokolására, mely a következőket tartalmazza: „Kereskedelmi ügyleteknek minősíti [az irányelv] a vállalkozások (akár egyetlen személy is) egymás közötti, vagy vállalkozások és állami szervek közötti olyan ügyleteket, amelyek ellenérték fejében áruk szállításához vagy szolgáltatások nyújtásához vezetnek. Az irányelv tehát csak a kereskedelmi szerződésekre vonatkozik, így nem érinti a fogyasztókkal kötött szerződéseket, továbbá az értékpapírokból eredő fizetéseket, kártérítési összegek kifizetését.”

Végül az előadó kifejtette, hogy jó lenne külön ülést tartani a közvetítői eljárással kapcsolatban.

Az előadások után Dr. Bárdos Péter levezetőelnök reagált az elmondottakra. Kiemelte, hogy az elháríthatatlanság fogalmának a felpuhulását még nem tapasztalta, de ezzel a felpuhításra irányuló állásponttal nem ért egyet. Az áfa megfizetésével kapcsolatban nem ért egyet azzal, hogy csak számla alapján jár az áfa.

Dr. Pataky Csaba ügyvéd hozzászólásában azt emelte ki, hogy ha a szabálysértési eljárásban a sértett polgári jogi igényt terjeszt elő, akkor a szabálysértési határozatot vele is közölni kell, mert valamilyen módon a polgári jogi igényről rendelkeznie kell a határozatban a szabálysértési hatóságnak, mely az esetek döntő többségében egyéb törvényes útra utasítja a sértett igényének az érvényesítését. Mivel a sértettre is tartalmaz így rendelkezést a határozat, vele is közölni kell, és ez az ügyfél számára a biztosítóknál megkönnyíti a kárrendezést, mert így tudja igazolni a jogalapot.

Dr. Németh Ferenc ügyvéd az áfával kapcsolatban tett észrevételt. Hivatkozott a BH 2006. 111. számú jogesetre, melyben a Legfelsőbb Bíróság azt az álláspontot fogadta el, mely szerint csak akkor kell a biztosítónak áfát fizetni, ha a károsult a számlát becsatolta. Ugyanakkor hozzátette a hozzászóló, hogy ettől eltérő II. fokú álláspont is ismert.

Dr. Kovács Kázmér ügyvéd hozzászólásában annak a véleményének adott hangot, hogy az áfát számla nélkül is meg kellene fizetnie a biztosítónak. Az ún. „pléhkárral” kapcsolatban kifejtette, hogy nem követelmény a sérült jármű kijavítása.

A nagy érdeklődéssel, sok résztvevővel lezajlott szekcióülés indokolta a témaválasztást, s élesen rávilágított az ellenérdekű felek jogászainak gyakran ellentétes jogi véleményére, ami csak megerősítette a témaválasztás helyességét és célszerűségét.

Vissza a lap tetejére