A pénzügyi szektor szabályozásában döntő, az addigi gyakorlathoz képest minőségi, egyes vélemények szerint történelmi fordulat következett be 1996-ban azzal, hogy a Bázeli Bizottság döntése alapján lehetővé vált a kereskedési könyvi tőkekövetelmény (illetve egyes részei) belső modellek alkalmazásával történő kiszámítása. Az első látásra technikainak tűnő lépés mögött komoly változások húzódtak meg.

Az elméletileg is jól megalapozott, a gyakorlatban is működtethető és hasznosítható piaci kockázati modellek megjelenése és beépülése az intézmények mindennapos munkájába azzal járt, hogy a szofisztikált módszereket alkalmazó bankok kezdték terhesnek érezni a merev, nem elég érzékeny tőkeszámítási módszert, érvényesíteni akarták a modern modellezési és kockázatkezelési eszközök használatával elérhető tőkeoptimalizálást (remények szerint megtakarítást). Az így megindult változás nyomán, azonos filozófiai alapon formálódott a Bazel II. tőkekövetelmény rendszer, és a kialakulóban lévő Solvency II. Az új megközelítés alkalmazása és kiterjesztése természetesen visszahatott magára a filozófiára is, amely mai formájában a következőkben vázolható:

  • a szabályozás fő célja, így elvárása az intézményekkel szemben a kockázatkezelés és az irányítás felügyelete, minőségének javítása:
    - a rule based szabályozás a „szabadjára engedett” területeken többé-kevésbé lehetetlenné vált, helyét átveszi a principle based szabályozás, ami kulturális váltást igényel mind a szektorban, mind a felügyeleti munkában,
    - nem kötelező szabályozói egyenzubbonyt viselni: míg a CRD a szabályozói minimum tőke (I. pillér) számítására vonatkozóan meghatározza az intézmények által választható módszereket, addig a belső tőkekövetelmény számítások módszerének kialakítása az intézményekre van bízva. A rendszer kidolgozásáért, valamint a tőkekövetelmény számítás minőségéért elsősorban az intézmény vezetése a felelős. Ez a felelősség erősödik azzal, hogy az intézmény belső tőkekövetelmény számítási folyamatai a csoportszinten kidolgozott módszertanra és követelményekre alapulnak,
    - a CRD és a majdani SII nem egyszerűen szofisztikáltabb és a működési kockázat beemelésével kiterjesztett módja a tőkeszámításnak, de szemléletváltozást követel az intézmény egészét áthatóan,
    - a rendszer csak akkor működhet jól, ha a kockázattudatos gondolkodás az üzleti területeken is beépül a napi gyakorlatba,
    - a belső eljárások megítélése és a principle based eljárások felügyelete az elvek állandó értelmezését, a felügyelt intézményekkel való új típusú, szimmetrikusabb, konzultatív jellegű kapcsolatot igényel,
    - nyilvánvalóvá vált, hogy nem elég a szabályozói tőkeszámításra szűkíteni a kérdést (második, harmadik pillér),
    - az eddig a felügyelet felelősségébe tartozó bizonyítási kötelezettség az intézmények feladatává vált; az intézményeknek kell meggyőznie a felügyeleti szervet a követelmények teljesítéséről,
    - felértékelődik a kockázatkezelés szerepe, újragondolásra kerülnek a kockázatkezelési tevékenység, a kockázatok csökkentésének eszközei, átkerülnek a hangsúlyok a vállalatirányítási elemekre (internal governance, corporate governance),
  • mindez változásokat indukál a felügyeletek stílusában, munkamódszerében, személyi állományában is. A bankok fejlett módszereket alkalmazó szakembereivel konzultálni tudó, az intézmény egészét kockázatkezelési és irányítási szempontból megítélni képes munkatársakra van szükség,
  • a közös döntési felelősség révén új típusú viszonyt kell kialakítani a felügyeletek közötti kapcsolatrendszerben.

Sajátosság az intézményekkel közös és egyidejű tanulási folyamat, a partneri viszony (természetesen a felügyeleti funkciók és eszközök következetes alkalmazása mellett), amely a CRD szelleméből fakad (fejlett módszerek kommunikálása, ICAAP-SREP párbeszéd).

Kiemelendő, hogy a CRD nemcsak a tőkekövetelmények megállapításának eszköz- és feltételrendszeréről szól, de hosszú távra meghatározza az intézmények működését, ezért a felügyeleteknek igen nagy a felelőssége mind az engedélyezés szakaszában, mind az azt követő párbeszéd kezelésében.

A CRD implementálási folyamat eddigi tapasztalatai

A CRD megteremtése többéves, nemzetközi munka eredménye volt. Miután a részletekbe menő szabályozás nem a direktíva szintjén megoldandó elsődleges feladat, a nemzeti jogszabályok bázisát képező általános megfogalmazás országonként eltérő értelmezést, így eltérő szabályozást, ennek következtében eltérő felügyelési gyakorlatot eredményezett, ami a több országot átfogó csoportok esetében komoly kihívás. A Felügyelet igyekszik a szabályozási arbitázsból fakadó pozíciók lehetséges kiegyenlítésére.

Az intézmények felkészülését a 2006-ban elkészített Validációs Kézikönyv közreadásával segítette a Felügyelet, azonban egyes esetekben a jogszabályi előírás a kézikönyv készítésekor ismert dokumentumokban foglaltaktól eltért, így az eredeti elképzelésekhez képest módosításokat kellett megvalósítani.

A prevalidációs folyamat hozzájárult a közös gondolkodáshoz, egymás értéséhez, és muníciót adott a jogszabályalkotáshoz. A munkát segítette a folyamatos konzultáció és ajánlások kiadása, de mivel a CRD sajátossága, hogy nincs egyetlen, minden helyzetre érvényes megoldás, az útmutató funkció sem működtethető általános érvényességgel, hiszen a rendszer és elemei intézményenként eltérőek lehetnek.

A tapasztalatok folyamatos gyűjtése azt is célozza, hogy kezdeményezzük a jogszabályok kiigazítását, pótlási, harmonizációs és pontosítási céllal. A legfontosabb, jelenleg nyitott kérdések:

  • kiszervezés (fogalomkörének a mai gyakorlathoz közelítése, különösen a nemzetközi csoportok központosított feladatai vonatkozásában),
  • független hitelkockázat ellenőrzés (CRCU) kérdése (különösen központosított funkciók esetében nincs mindig relevanciája helyi szinten),
  • minősítési rendszerek validálása (intézményi feladat, de az anyavállalatnál történő fejlesztés esetén nem reális elvárás a leányvállalatoknál),
  • jelzálogjog (nem rögzített, hogy a tulajdonjog bejegyzése széljegyként nem megfelelő jogerő),
  • követeléseken alapított jelzálogjog regiszter megteremtése,
  • sortartó állami kezesség elismerhetősége körül kialakult értelmezési vita egyértelmű¬sítése,
  • csoporton belüli követelések tartós mentesítése járulékos vállalkozások esetén,
  • csoport összevont alapon számított tőkekövetelménye (nem készült el a rendelet),
  • és a működési kockázat néhány rendezetlen kérdése.

Home-host együttműködés

Tapasztalataink szerint a bankcsoportok esetében, a hatáskörök pontos tisztázásának hiányában a host felügyeleteknek egyedileg kell kivívnia és megtartania a pozícióit. A magyar felügyelet mind az elvek szintjén: EU bizottságok, mind a felügyelői csoportok szintjén az egyenszilárdság megteremtésére törekedett (következetességével nemzetközi tekintélyt érve el), annak érdekében, hogy a különböző felügyeleti politikák ne okozhassanak eltérő versenypozíciót a hazai piacon.

A home felügyeletek eltérő együttműködési hajlandósága az egyes host felügyeletek érdekérvényesítő képessége révén közeledést mutattak, de ennek köszönhetően a megoldás nem rendszerszintű. A nemzetközi felügyeleti együttműködésben kialakult helyzetet fel kellett oldani: elmondható, hogy jelentős előrelépés történt, így jelenleg a szabályozások és a felügyelési gyakorlat közelítése – konvergencia – a legfontosabb fejlődési irány. Nő az egy-egy csoportra specializált többoldalú együttműködési megállapodások, és a felügyelői kollégiumok (Supervisory Colleges) jelentősége. Az EU munkacsoportok ebben a keretben a horizontális konvergenciát (is) biztosítják annak érdekében, hogy a megközelítések ne csak egy-egy csoport felügyelésében mutassanak azonos irányba.

Fontos kiemelni, hogy a létező intézményi keretek és szabályok is jelentős teret biztosítanak a felügyeleti együttműködés hatékonyabbá tételére, a felügyelési módszertanok közelítésére. Ennek elősegítése érdekében például lehetőség van a nemzetközi csoportok felügyeletei által végzett közös, csoportszintű kockázatértékelésre, közösen végzett helyszíni ellenőrzésekre, munkatársak cseréjére, valamint közös képzési programokra (a lehetőségekkel a Felügyelet rendszeresen él).

A magyar piacon meghatározó csoportok esetében a Felügyelet kialakította, illetve folyamatosan fejleszti a szükséges együttműködési csatornákat. Az eddigiekben a home felügyeletek minden általunk kért bankcsoporti, módszertani, szabályozási és egyéb, a CRD intézményi implementálását érintő információt megadtak, kérdéseinkre és kéréseinkre reagáltak, több kérdésben a véleményünket kérték, maguk is kezdeményeztek egyeztetéseket, meghívtak a számunkra is releváns egyeztetésekre, illetve a magyarországi leányvállalatokkal kapcsolatban elfogadták az álláspontunkat. Home felügyeletként szintén megalapoztuk a felügyeleti kapcsolatokat, multilaterális és bilaterális konzultációk keretében. Ezen munkánkat segítették a host pozíciónkból származó tapasztalatok.

A csoport-validálás során a szakmai szempontok mellett esetenként presztízs-szempontok is felmerültek, mert a home felügyelet számára kiemelkedően fontos volt, hogy legalább egy csoport a lehető legkorábban elinduljon az IRB módszer alkalmazásával. A magyar felügyelet ennek ellenállt, ragaszkodva a minimumkövetelmények meglétéhez; az idő minket igazolt, mivel időközben az intézmény is többszöri halasztást kért, felismerve a meg nem oldott feladatok mennyiségét, súlyát. A közel másféléves halasztás alatt jelentős és érdemi változások következtek be, a folyamatos konzultációk és a szisztematikus felkészülés eredményeképpen.

A szektor felkészülése, felkészültsége

A szektor felkészülése összességében pozitív képet mutat. Az intézmények és a Felügyelet közötti párbeszéd, a home felügyeletekkel való együttműködésben közvetített host elvárások, a szabályozás előkészítésében folyó együttműködés, az intézmények által a felkészülés során szerzett tapasztalatok és az anyaintézmények támogatása is hozzájárult ahhoz, hogy az intézmények többségében ma már nem egyszeri, teljesítendő feladatot látnak a felkészülésben, hanem a jogszabályi megfelelés mellett azt is keresik, hogy milyen területeken hasznosíthatják a megszerzett tudást, az elért eredményeket.

Természetesen vannak hiányosságok a felkészülés terén, és vannak véleménykülönbségek a Felügyelet és az intézmények között, azonban kialakult egy olyan szakértői szintű szakmai párbeszéd, amelyre a Felügyelet támaszkodhat ezen problémák megoldása vagy feloldása során.

Általános tapasztalat, hogy a rendszer csak akkor működik hatékonyan, ha az intézmény egészét áthatja; nem elegendő a jól felkészült szakemberek szűk, elszigetelődött csoportjának munkája, elengedhetetlen a vezetés azonosulása a feladattal. Fontos a rendszerszintű gondolkodás, nem állhat meg a folyamat az egyes elemek magas szintű, de a folyamatokba szervesen nem beépült kialakításánál.

Továbbra is problémát jelent, bár a helyzet itt is javult valamelyest, hogy a banki fejlesztések elsősorban közvetlenül a minősítési rendszerekre és a paraméterek becslésére koncentrálnak, elmaradásokat mutatva az ún. „alkalmazási környezet” (a bank működése) fejlesztése terén. Ez annak ellenére így van, hogy a CRD logikájának megfelelően – szofisztikáltabb tőkekalkulációt az alkalmazhat, aki szofisztikáltabb irányítási és kockázatkezelési rendszereket épített ki – a szabályozás azt mondja, a belső minősítésen alapuló minősítő rendszerek felügyeleti célokra történő alkalmazását a felügyelet akkor engedélyezi, ha az ún. minőségi követelmények is teljesülnek. A legjobb modell sem méri ugyanis megfelelően a kockázatokat, ha az input adatok, valamint a kialakított rendszerek és folyamatok nem megfelelőek. Ezen helyzeten segítenek a prevalidáció alapján megfogalmazott követelmények, az engedélyezés feltételeinek rögzítése.

Erőteljesebb a belső ellenőrzés véleményezési aktivitása, és jelentős mértékben javult a belső ellenőri riportok színvonala. A belső szabályozások ugyanakkor jellemzően nem kapnak megfelelő figyelmet, gyakran hiányoznak, hiányosak, inkonzisztensek, és ami a legjellemzőbb, elszakadnak a tényleges gyakorlattól. Tipikus hiányosságnak számít az is, hogy a validációs helyszíni vizsgálat kezdetéig nem készül el a CRD által előírt dokumentáció teljes köre, ami a felügyeleti értékelést is akadályozza. Az intézményi munkák fókusza ma is az I. pillér, de megindult a munka a II. pillérrel kapcsolatban is. Még a nagyobb pénzügyi csoportok is egyszerűbb – építőkocka elven alapuló, vagy „pillér 1+” - megközelítést választottak a belső gazdasági tőkeszámításhoz, és mostanáig jellemzően csak a koncepciók elfogadásáig jutottak a bankok.

A fejlett - IRB, illetve AMA - megközelítést alkalmazó intézmények esetében kulcsfontosságú kérdés a kialakított rendszerek integráltsága, a use teszt követelményének teljesülése. Tipikusnak mondható, hogy a minősítési rendszerek eredményei beépítésre kerülnek a hiteldöntés folyamatába, egyéb területeken – adós/ügylet monitoring, céltartalékképzés, tervezés, árazás stb. – azonban ma még kevéssé alkalmazzák azokat, pedig egy olyan rendszer, amely kizárólag a hitelezési döntés során használja fel a minősítési rendszerek információit, nem teljesíti a use teszt követelményét.

A modellezéssel kapcsolatos feladatok terén összességében pozitív a kép. A központi fejlesztésű modellek tekintetében mérséklődött a „fekete doboz” hatás, részben a felügyeleti elvárások, részben pedig a helyi fejlesztésű, tipikusan retail és SME modellek kidolgozása során szerzett tapasztalatok hatására. Ezen modellek jobban leképzik a hazai viszonyokat. A szektorban professzionális tudás halmozódott fel, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem mutatható ki minőségi különbség a lokális fejlesztésű modellek rovására, sőt inkább szofisztikáltabbak, átgondoltabbak, több oldalról teszteltek, mint a központi fejlesztésűek, és a továbbfejlesztés irányai is ismertek.

A humán erőforrás kissé szűk, az igényekhez viszonyítva kevés a CRD-s és matematikai-statisztikai tudással egyaránt rendelkező szakember, ezért az intézmények egymástól csábítják el a szakértőket.

Tipikusnak tekinthető probléma, hogy a bankok bizonyos, általuk kisebb súlyúnak, vagy nem annyira sürgősnek ítélt feladatokat – stressz tesztek, downturn LGD, backtesztek, korrelációs vizsgálatok, override elemzés stb. –, valamint egyes IT fejlesztéseket, az eredmények folyamatba építését stb. nem fejeznek be az engedélyezési kérelem benyújtásáig. Mivel ezek gyakorlati működésének értékelésére nincs lehetőség, továbbá mivel ezek valójában csak ígéretek, nem jelenthetik az engedélyezés alapját, mivel az 1. pillér tekintetében a minimumkövetelmények teljesítése az engedélykérelem benyújtásakor kötelező.

Az implementációs terv is az elhanyagolt területek között van, ami azért probléma, mert a határozattal a Felügyelet az implementációs tervet is engedélyezi. Ezzel az implementációs terv jogi dokumentummá válik, vagyis amennyiben hibás, vagy hiányos, akkor az intézménynek – elvileg – a hibás, illetve hiányos tartalommal kell azt megvalósítania.

Egy-egy ilyen „tévedés” később milliárdos fejlesztési igényű feladatok, vagy éppen milliárdos nagyságrendű tőkekövetelmény kiváltója lehet (pl. ha a hibás hivatkozások miatt a Felügyelet nem engedélyezi a szuverén portfólió tartós mentesítését, és ezzel 0%-os kockázati súlyozását).

A működési kockázatok tőkekövetelményének fejlett mérésen alapuló megközelítésével kapcsolatban a legfőbb problémát az okozza, hogy a lokális rendszerek nem működnek menedzsment eszközként, pusztán a tulajdonosi tőkekalkulációs igény kielégítését szolgálják, vagyis alapvetően a tőkeszámítás technikai kivitelezésében kerülnek figyelembevételre. Ez nem motiválja a hazai leányvállalatokat a működési kockázattudatosság erősítésére, nem segíti elő a működési kockázatok kezelésének integrált rendszerré történő átalakítását. Az integrált működési kockázatkezelési rendszer hiánya tipikus hiányosságnak tekinthető, e tekintetben mindenképpen a tulajdonosok felelősségét kell kiemelni.

A tőkekalkulációk ellenőrzése során azt tapasztaltuk, hogy a tőkekövetelmény gyakran semmilyen kapcsolatban nem áll az adott leányvállalat tényleges kockázati profiljával. Van olyan intézményünk, ahol az allokált AMA tőkekövetelmény olyan mértékben meghaladta a működési kockázati kitettséget, hogy a Felügyelet eltekintett a csoportszintű egységes alkalmazástól, és engedélyezte, hogy a magyarországi leányvállalat BIA megközelítést alkalmazzon.

Tapasztalataink szerint a sztenderdizált módszer alkalmazása esetén is a tőkekövetelmény jelentős mértékben felülbecsüli a működési kockázati kitettséget.

Fontos feladatok állnak még a bankcsoportok előtt a csoportszintű megfelelés és a csoportirányítás terén. A felkészülés ma még erősen a csoportot vezető bankra koncentrálódik, vagy legfeljebb a lízingcsoportra terjed ki. A bankok kialakították a csoportszintű utasítások rendszerét, az ezekkel kapcsolatos eljárásokat, és előírták, hogy a csoporttagok szabályzatai kizárólag a csoportot vezető bank szakmai irányító területének egyetértése esetén léphetnek hatályba.

Mindezek ellenére azt tapasztaljuk, hogy a leányvállalatok nem, vagy nem megfelelően szerepelnek a CRD implementációs projektekben. A leányvállalatok szabályzatai gyakran nem kerülnek aktualizálásra, olyan hiányosságok, amelyeket a Felügyelet felhívására a bank a saját szabályzataiban kijavított, a csoporttagok szabályzataiban tovább élnek.

A minősítések teljes körűségére vonatkozó követelmény nem teljesül, a folyamatok IT támogatottsága a leányvállalatok oldalán hiányzik, a leányvállalati adat- és információszolgáltatások, noha beérkeznek a csoportot vezető bankhoz, nem hasznosulnak, az ügyfélcsoportok figyelése olyan ügyfelek esetében, akik a banknak és a leányvállalatoknak is ügyfelei, nem megoldott. A hiányosságok részben a gyenge csoporttudatosságból, a nem megfelelő csoportirányításból, a projekt erőforrásigényének téves meghatározásából, illetve a home felügyelet elvárásaiból fakadnak. Ez utóbbival kapcsolatban problémát jelent, hogy a nemzetközi csoport szintjén a home felügyelet a home ország jogszabályai alapján határozza meg azon intézmények körét – a konszolidált csoportot -, amelyekre a nemzetközi csoport (és a home felügyelet) figyelme kiterjed. A hazai bankcsoportok gyakran ugyanerre a körre fókuszáltak, annak ellenére, hogy a jogszabályok egyértelműen a konszolidált felügyeleti körben határozzák meg a csoportszintű megfelelés hatókörét.

Mára jelentős különbség alakult ki a pénzügyi csoportok és a csoporthoz nem tartozó, egyedi intézmények felkészültsége, tudásbázisa között. A jelentős piaci szerepet betöltő csoportok a fejlett megközelítések alkalmazására való felkészülés során óriási fejlesztéseket hajtottak végre, szemléletváltáson mentek keresztül, és mindehhez fontos módszertani támogatást kaptak az anyavállalatoktól, egyúttal folyamatos nyomás alatt álltak a feladatok ütemezését illetően. A kisebb solo intézmények többsége, és a szövetkezeti szektor egésze ezzel szemben az egyszerű megközelítéseket választotta, jellemzően 2007. év végére ütemezve a felkészülést. E szektornak még sokat kell tennie a kockázatvállalási, kockázatértékelési és kockázatkezelési rendszerek minőségi változtatása érdekében.

2007. december 31-ig megvalósított validálások

A működési kockázat tőkekövetelményének meghatározáshoz szükséges engedély megadására az alábbi intézményeknél került sor (ennek megfelelően a többi hitelintézet és a szövetkezeti szektor egésze a nem engedélyköteles BIA módszert alkalmazza):

Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Nyrt.
CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt.
FHB Jelzálogbank Nyrt.
Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zrt.
Kereskedelmi és Hitelbank Nyrt.
Magyar Külkereskedelmi Bank Zrt.
Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt.
Raiffeisen Bank Zrt.
UniCredit Bank Hungary Zrt.
WestLB Hungaria Bank Zrt.

Döntő többségében a sztenderdizált módszerre vonatkozó engedélykérelmek elbírálására került sor (fejlett mérési módszert egyelőre csak egy intézmény alkalmaz, és egy csoportnál, míg a csoporttagok alternatív sztenderd módszert vezetnek be, csoportszinten a sztenderdizált módszer alkalmazása került jóváhagyásra), amelynek keretében mindössze két esetben került sor az engedély feltétel nélküli megadására. A legjellemzőbb feltételek:

  • rendszerek teljes körűvé tétele,
  • dokumentálás pótlása, kiegészítése
  • üzletági megfeleltetés egyértelmű, maradéktalan és utólag is ellenőrizhető rögzítése, többoldalú egyeztetése,
  • az üzletágak meghatározása során az egyes tevékenységek besorolását végző szervezeti egység ellenőrzését ellátó független személy, vagy szervezeti egység biztosítása,
  • helytelen besorolások korrigálása,
  • becslések megfelelő alkalmazása, illetve kiváltása.

A hitelkockázati tőkekövetelmény esetében két banknál (ING Bank Zrt. és WestLB Hungaria Bank Zrt.) a Felügyelet hozzájárult a nemzetközi csoport indulásához, az FHB Jelzálogbank Nyrt.-nél a belső minősítésen alapuló rendszer előzetes engedélyezésére 2008 közepén történő indulással került sor. Az Erste Bank Hungary Nyrt. részére. 2008 elején adtuk meg hozzájárulásunkat a II. negyedévtől történő alkalmazásra.

Vissza a lap tetejére