Az említett szempontok azonban nem sajátosan magyar jelenségek. A baby-boom, azaz a II. világháború után született gyermekek a gazdaságilag fejlett országokban már napjainkra elérték a nyugdíjkorhatárt, míg a Ratkó-generáció előőrsei 2012-től vonulnak tömegesen nyugdíjba. A korfa Európában szinte mindenhol „lombos”, azaz a gyermekek száma jóval elmarad a felettük lévő korosztályok létszámától.

A biztosítók, a pénzügyi intézmények, a demográfusok, az OECD, a Világbank saját szempontjaik szerint rendre elemzik a hosszabbodó élettartam és a megtakarítások hatását. Az elemzésekből kitűnik, hogy a nyugdíjrendszerre ható erők hasonlóak, de ez nem mondható el a nyugdíjrendszerektől. Az elvek szintjén választható nyugdíjrendszerek, nyugdíjparadigmák összevetéséről számos cikk, tanulmány jelent meg az MNB honlapján és a Portfolio.hu-n az utóbbi években. Itt most csak a nyugdíjparaméterek nemzetközi összehasonlítására vállalkozunk.

1. Nyugdíjrendszerek

Egy nyugdíjtanulmány nem nélkülözheti annak tisztázását, hogy tőkésített vagy nem tőkésített rendszert vizsgál, továbbá azt, hogy nyugdíjformula van vagy nincs a rendszerben. Így már elvileg is négy különböző nyugdíjrezsim képzelhető el, amelyek mindegyike más-más módon érzékeli és másként viszonyul a felvetődő problémákra. Hazánkban a vegyes nyugdíjrendszerben a fenti besorolás alapján egymástól teljesen eltérő két séma él egymás mellett. A felosztó-kirovó elvű társadalombiztosításban nyugdíjformula van, de tőke nincs, míg a befizetéssel meghatározott magánpénztárakban gyűlik a felhalmozott tőke. Az OECD tagállamok többsége is vegyes nyugdíjrendszerű, de természetesen a magyartól eltérő sémákkal. Vannak tőkével és nyugdíjformulával egyaránt rendelkező várományfedezeti elvű rendszerek, és vannak mindkettőt nélkülöző, ún. névleges egyéni számlás nyugdíjrendszerek. Tovább szélesíti a skálát az alapnyugdíj léte/nem léte, ennek kiterjedtsége.

Ez a klasszifikáció nyugdíj-politikai szempontból döntő jelentőségű. Az egyes megoldások közötti választás, vagy kombinációk alkalmazása már távlatos döntést igényel. Az átmenet szerzett jogokat sérthet, ezért óvatosan, jól előkészítve szabad csak róla dönteni.

Itt most nem paradigmákról, csak paraméterekről lesz szó. Bemutatjuk, hogy miben hasonlóak és miben különböznek az OECD tagállamok.

2. Nyugdíjkorhatár

Az OECD tagállamokban a férfiak átlagosan 64,4 éves korban, a nők 63,9 évesen mennek nyugdíjba. A 30 ország kétharmadára a 65 éves nyugdíjkorhatár jellemző.

A minimum 60 év, Franciaország, Korea és Törökország adatai alapján. A maximális 67 év jellemzi Izlandot, Norvégiát és az USA-t. Hivatalosan 62 évet jelez Magyarország és Szlovákia. De tudjuk, hogy más a hivatalos korhatár és a nyugdíjazás korcentruma. A magyar adatok alapján a férfiak átlagosan 2-3 évvel hamarabb mennek nyugdíjba, nem várva meg a 62 éves kort. A nők nyugdíjazási korcentruma – bár fokozatosan emelkedő – de a további kedvezmények révén még alacsonyabb.

A következő két ábrán a férfiakra és nőkre külön mutatjuk be a hivatalos nyugdíjkorhatár és a tényleges nyugdíjazási kor eltéréseit országonként. Az emelkedő egyenes az egyező értéket jelzi. Hazánkat (Hu) mélyen a vonal alatt találjuk mindkét ábrán. A korhatár emelése önmagában azonban nem oldja meg a nyugdíj finanszírozási gondokat.

Számos olyan ország van, ahol a hivatalos nyugdíjkor betöltése után is dolgoznak mind a férfiak, mind a nők. Ez is alátámasztja azt a véleményt, hogy a nyugdíjkorhatár emelése foglalkoztatási kérdés is, nem választható el annak vizsgálatától, hogy a nyugdíjhoz közeledő korosztály tud-e, képes-e dolgozni.

3. A nyugdíjas periódus hossza és a várható élettartam

Az OECD országokban átlagosan 18,66 évet tölt nyugdíjban egy férfi.

A maximumot – 24 évet – Franciaország, a minimumot – 16 évet – Mexikóban találjuk. A magyar férfiak 18,8 évnyi nyugdíjas periódusa az OECD tagállamok között tipikusnak tekinthető, amint ezt a 3. ábra is mutatja.

A várható élettartam emelkedése sem választható el a nyugdíjkorhatártól. A kettő közötti szoros kapcsolatot indokolja az a pénzügyi szemlélet, hogy a nyugdíjas kor eléréséig befizetett járulék és/vagy tőke fedezi a nyugdíjas évek járadékát.

A harmónia megteremtését sürgetően követeli az alacsony születésszám, amelynek révén az egy foglalkoztatottra jutó nyugdíjasok száma emelkedik. Az időskori függőségi rátát egyidejűleg két hatás emeli: a számlálóban a tovább élő, emiatt növekvő létszámú nyugdíjas, a nevezőben pedig a csökkenő születésszám és az alacsony foglalkoztatási ráta miatt kisebb aktív népesség.

Az emelkedő várható élettartam különösen Japánban és a skandináv országokban érezteti hatását. A 2040-re készült előrejelzések a 65 éves korban várható teljes élettartam jelentős emelkedését mutatják férfi-nő bontásban. Az átlagos különbség várhatóan 3,5 évre csökken. A 4. ábrán a férfiak élettartama szerint növekvő sorrendben szerepelnek az országok, és a függőleges vonalak hosszából látható, hogy még mindig Magyarországon (valamint Luxemburgban) becslik a legnagyobb eltérést a két nem várható élettartama között. A magyar nők és férfiak között 2040-re feltételezett 4,2 évnyi eltérés azonban már kisebb, mint amit a korábbi elemzések és a tényszámok mutattak.

Az élettartamban becsült eltérések kismértékben éreztetik hatásukat a nyugdíjkorhatárra, hiszen a 65 éves korhatárt bevezették olyan országok is, ahol a várható élettartam jelenleg alig haladja meg a 78-80 évet.

Hazánkban a – viszonylag lassan, de – emelkedő várható élettartam lehetővé teszi a nyugdíjkorhatár lassú, fokozatos emelését. Az előrejelzésekből évente 3-3,5 hónapnyi élettartam emelkedés látható, ez 3-4 évente lehetővé tesz 1-1 évnyi nyugdíjkorhatár emelést. Természetesen a munkaerő keresleti oldalt is fel kell készíteni erre a változásra, hisz a nyugdíj előtt álló magas bérű emberek további foglalkoztatása jelentős járulékterhet jelent a munkáltató számára.

4. A nyugdíjak indexálása

Az összes nyugdíjkifizetést több tényező együttesen határozza meg, közülük a már nyugdíjban lévők és az adott évben nyugdíjba vonulók száma mellett a nyugdíjak nagysága és emelkedésének mértéke a legfontosabbak. A nyugdíjak emelésének kérdése a jövedelemarányos állami nyugdíjat adó országokban vethető össze. Az OECD 11 tagállamában nincs jövedelemarányos állami nyugdíj, ezért az emelési mértékre ott nincs adat.

A 19 tagállam közül 10 (53%) csak az árindexhez igazítja a jövedelemarányos nyugdíjak indexálását. A bérindexet és az árindexet 50-50%-os súllyal vette figyelembe Svájc , Szlovákia és Magyarország 2004-ben.

Van egy-egy példa arra, hogy a bérindex-árindex 33-67%, a 25-75%, és a 20-80%-os súllyal szerepel, és van 3 olyan ország is, ahol teljesen a bérindexhez kötik a nyugdíjemelés mértékét.

Az index megválasztását gazdasági és politikai szempontok is befolyásolják. Általában vett jó index nincsen. Elég csak arra gondolnunk, hogy a 90-es évek elején hazánkban a bérek emelkedése nem követte az inflációt. Ilyen helyzetben a nyugdíjak svájci indexálása kisebb emelést jelent, azaz kedvezőtlen a nyugdíjasok számára.

Fellendülő gazdaságban, magas béremelkedés mellett pedig az inflációt követő indexálás révén maradnak el a nyugdíjak a bérektől.

Az 5. ábrán a magyar nyugdíjindex három lehetséges pályája látható három különböző súlyozás mellett. A tényleges nyugdíjemelkedés ettől eltért, mert méltányossági emelések is voltak.

5. A nyugdíjvagyon nagysága

A jövőbeni nyugdíj ígérvények diszkontált jelenértéke a helyettesítési rátán és a nyugdíj szinten kívül a fentiekben vizsgált három tényezőtől függ. A várható élettartam, a nyugdíjkorhatár (a kettő különbségeként a tartam) és az indexálás mikéntje alapján vizsgálható a nyugdíjvagyon nagysága. Az OECD országokra a különböző forgatókönyvek úgy készültek, hogy alapváltozatként 65 éves korhatárt és 100 %-os árindexálást tételeztek fel.

A 6. ábrán a nyugdíjkorhatár 62 és 67 év közötti változtatásának a teljes jövőbeni nyugdíjra gyakorolt hatását foglaljuk össze. Ha egy évvel emelkedik a nyugdíjkorhatár – minden más tényező változatlanságát feltételezve –, akkor 3,5 százalékkal csökken átlagosan a teljes nyugdíjvagyon. A korhatár 62-ről 65 évre emelése mindkét nemnél 10% körüli mértékben csökkenti a jövőbeni nyugdíjak jelenértékét.

A férfiak nyugdíjkorhatárának változása 62 és 65 éve között nagyobb hatású, mert a rövidebb várható élettartamhoz viszonyítva az 1 évnyi változás súlya nagyobb.

A korhatár mellett az indexálásnál alkalmazott súlyozás is hatással van a jövőbeni nyugdíjvagyonra. A svájci indexálás alkalmazása mintegy 10 százalékkal emeli a jövőbeni nyugdíjvagyont. Az árindex szerinti emeléshez viszonyítva a nők nyugdíjvagyona minden esetben nagyobb a hosszabb várható élettartam miatt. A nyugdíjígérvény átlagosan – más tényezők változatlansága mellett – mintegy 6-7%-kal csökken, ha a svájci indexálásról a 80% árindex és 20% bérindex szerinti nyugdíjemelésre térünk át. A fenti számokat az 1. táblázat foglalja össze.

6. Az országok tipizálása a nyugdíjparaméterek alapján

Az OECD tagállamokat csoportosíthatjuk a várható élettartam, a nyugdíjkorhatár, a nyugdíj szintje, a nyugdíj vagyon nagysága és a nyugdíjvagyon GDP-hez viszonyított aránya alapján.

A hasonló országok egymás mellett jelennek meg az ábrákon, és a 30 ország a figyelembe-vett mutatóktól függően 2-4 típusba sorolható, de nem különülnek el markánsan a csoportok az ábrákon.

Már láttuk a 3. pontban, hogy az alacsonyabb férfi élettartam, az alacsonyabb nyugdíjkorhatár erősen megkülönbözteti hazánkat a többi országtól. Az OECD tagjai között a legnépesebb csoportra a 65 éves korhatár és a 83-85 éves várható élettartam jellemző. A nyugdíjkorhatár emelése révén könnyebb ebbe a csoportba átkerülni, mert a várható élettartam lassabban növekedik.

A nyugdíj szintje és a nyugdíjvagyon (jövőbeni ígéret) együttes vizsgálata két fő csoport elkülönülését mutatja a 7. és 8. ábrán. A nyugdíj átlagos szintje az adott országban mért átlagkeresethez viszonyított százalékban van kifejezve.

A 7. ábrán a nyugdíjkorhatár szerinti címkével láttuk el az ország-pontokat. Itt is szembetűnő a kettősség: a magasabb nyugdíjszint és nyugdíjvagyon 60-65 év közötti nyugdíjkorhatárral jár együtt, míg az alacsonyabb nyugdíjszint és vagyon bár 60 évtől indul, de inkább 65-67 éves korhatárral társul. Luxemburg teljesen elkülönül nagyon magas értékeivel, a 8. ábráról egyedisége miatt ki is hagyjuk.

Ugyanezt az ábrát az országok nevével is címkézhetjük. Így látható, hogy Magyarország mellett Ausztria (továbbá Svédország, Finnország és Hollandia, Spanyolország, Portugália és Olaszország), valamint Görögország és Törökország van a „felső” csoportban. Egy átlagos magyar férfi nyugdíja az átlagkereset 70%-a, és a várható élettartama alapján számára még kifizetendő nyugdíjak jelenértéke 12-szerese a jelenlegi átlagbérnek. Ennél nagyobb nyugdíjteher csak Görögországra hárul.

Az alacsonyabb értékek jobban szóródnak. A legkisebb nyugdíjszintet és jövőbeni nyugdíjterhet Mexikó, az USA és Írország adatai jelzik. A csehek, lengyelek, szlovákok is ebben a csoportban foglalnak helyet.

Hasonlóképpen grafikusan összevetjük a 9. ábrán az egyéni nyugdíjvagyon és a GDP alakulását. A legfelső pont ezúttal is Luxemburg lenne, ezért az ábráról elhagyjuk. Az országok itt már nem egy egyenes körül rendeződnek el, nincsen lineáris – és semmilyen más – tendencia a nyugdíjvagyon nagysága és a nyugdíjvagyonnak az egy főre jutó GDP-hez viszonyított aránya között. Az ábra függőleges tengelyén egy szorzószám van, amely azt fejezi ki, hogy a jövőbeni nyugdíjvagyon hányszorosa az egy főre jutó GDP-nek.


Mit is mutat ez az ábra?

  • Egyrészt látjuk, hogy a magyar nyugdíjrendszer által ígért jövőbeni nyugdíj nagyon magas, jelenértékben 12-szerese a magyar átlagbérnek. Ez messze meghaladja a hasonló gazdasági erejű országok arányszámait. A magas arány az alacsonyabb átlagbérek miatt is adódhat.
  • Másrészt az is szembetűnő, hogy a magyar nyugdíjvagyon csak 3,6 szorosa az egy főre vetített GDP–nek. Ez a szorzó jóval kisebb, mint más országoké, pedig a magyar GDP/fő nem kiemelkedően magas. Itt az alacsonyabb várható élettartam csökkentő hatása jelentkezik.

Mit is mutat az ábra?

Nem tudjuk leképezni egy ábrán azt, hogy a magyar nyugdíjrendszer teljesen egyedi, az OECD egyik tagállamához sem hasonlít.

Nem tudjuk statisztikailag azt a sokszínűséget bemutatni, amit az OECD tagállamok nyugdíjrendszere mutat. Több alkotóelemből, több pillérből áll egy-egy országban a nyugdíjrendszer, és az ellátottak más-más körére terjed ki.

Van olyan ország, ahol alapnyugdíj van, és van, ahol a nyugdíjnak van egy rögzített minimális szintje. Más szempontok alapján van befizetés meghatározott (Defined contribution, DC) és van szolgáltatás meghatározott (Defined benefit, DB) rendszer. E kettő mindegyike lehet jellemzője állami pillérnek és a kötelező magánnyugdíjnak is. De az állami nyugdíjrendszerben a járulékbefizetés pontokban és névleges számlán is nyilvántartható.

A nemzetközi nyugdíj-tanulmányokban nem találunk adatokat arra, hogy egy-egy országban hányan maradnak nyugdíjellátás nélkül. Nem elemzik azt sem, hogy az egyes országokban mennyire jellemző az öngondoskodás, egy átlagember mekkora egyéni megtakarítással rendelkezik.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a magyar nyugdíjrendszert nemzetközi összehasonlításban alacsony nyugdíjazási korcentrum és relatíve magas nyugdíjszint jellemzi. A nyugdíjszint azonban csak egyik, bár fontos eleme az időskori megélhetésnek. Az összkép megítéléséhez hozzátartozik az egyéni vagyon, az életbiztosítások, az önkéntes pénztári befizetések nagyságának ismerete és elemzése.

Vissza a lap tetejére