A jutaléktranszparenciára irányadó szabályozás 2005. január 14-én került bevezetésre a Financial Services Authority (FSA) által kiadott, és a biztosítási piac szereplői számára kötelező irányelveket és szabályokat tartalmazó Insurance Conduct of Business Source Book (ICOBS) keretében . Fontos hangsúlyozni, hogy a most ismertetendő tájékoztatási kötelezettség kizárólag a vagyonbiztosítások közvetítése során alkalmazandó. Az ICOBS külön rendelkezik a megbízó által a közvetítőnek fizetett díjról, illetve a biztosítótól kapott jutalékról.

A közvetítői díj vonatkozásában az ICOBS 4.3.1R szabálya a következőket írja elő: „A vállalkozás köteles ügyfeleit minden olyan díjról tájékoztatni, amely a biztosításközvetítői tevékenységéért jár, és nem biztosítási díj. Ezen tájékoztatásnak az ügyfél díjfizetési kötelezettségének bekövetkezése, vagy a szerződés megkötése előtt kell megtörténnie, attól függően, hogy melyik következik be előbb. Amennyiben az aktuális díjnak a mértékét nem lehet megállapítani, a vállalkozás köteles a számítás alapját közölni.”

Az ICOBS 4.4.1R szabálya a jutalék-közzétételről úgy rendelkezik, hogy „a biztosításközvetítő köteles a vállalati ügyfél kérésére azonnal közzétenni azt a jutalékot, amelyet ő, vagy bármelyik partnere a biztosítási szerződéssel kapcsolatban kap. A tájékoztatásnak pénzben kifejezhetőnek kell lennie (ha ez nem lehetséges, becsülni kell) és írásban, vagy más azonosítható módon kell megtörténnie. Amennyiben ez nem lehetséges, a vállalkozás köteles a számítás alapját közölni.”

Nem sokkal ezen szabályok bevezetését követően, 2005 januárjában Eliott Spitzer, New York állam főügyésze pert indított a világ legnagyobb alkuszcégei ellen arra hivatkozással, hogy sikerdíjaikkal manipulálják a piacot. A főügyészi vizsgálat és perek következménye az lett, hogy ezek a nemzetközi szinten, és így a londoni piacon is jelentős alkuszcégek önkéntesen vállalták, hogy az általuk kapott jutalékokról automatikusan tájékoztatják az ügyfelet. Emellett elhatározták, hogy a javadalmazásuk bizonyos formáit megszüntetik. Ez elsősorban a támadott sikerdíjakra vonatkozott, melyeket a közvetített szerződések volumene vagy profitabilitása alapján fizetett részükre a biztosító. Az FSA a vizsgálat hatására nem változtatta meg az önkéntes jutalék-közzétételre vonatkozó szabályokat, azonban vezetői levélben felhívta a biztosítók figyelmét ezen szabályok következetes betartására, illetve jelezte, hogy a jövőben megfontolás tárgyává teszik a jutalék-transzparencia mindenki számára kötelezővé tételét.

A szabályok felülvizsgálatára, illetve azok piaci hatásainak elemzésére vonatkozó munkák már 2006-ban megkezdődtek. Ezen kutatások eredményei azt mutatták, hogy a közvetítők nem mindenben tesznek eleget tájékoztatási kötelezettségüknek, sőt időközben egyes piaci szereplők részéről olyan jelzések is érkeztek, hogy a jutaléktranszparencia hiánya piaci zavarokat eredményez. A nagy nemzetközi alkuszcégek azt kifogásolták, hogy a kötelező jutaléktranszparencia hiánya számukra versenyhátrányt jelent az Egyesült Királyságban, hiszen ők önként vállalták, hogy jutalékaikat automatikusan közzéteszik. A biztosítottak részéről egyfajta bizonytalanság mutatkozott, hogy milyen jutalék információkra jogosultak, illetve, hogy a jutaléktranszparencia kiterjed-e a biztosításközvetítőknek fizetett sikerdíjakra is. A londoni piac egyes biztosítói pedig azt vetették fel, hogy a közvetítőknek nemcsak az ügyfelek felé, hanem a biztosítók felé is közzé kellene tenni, hogy milyen jutalékokat és díjakat kapnak, illetve, hogy ezen javadalmazások milyen arányban oszlanak meg a közvetítői lánc egyes szereplői között. Érvelésük szerint ez nagyban segítené, hogy a biztosítók az ügyfelek érdekében hatékonyabban kezeljék a különböző érdek-összeütközéseket.

Ezen felvetésekre és a korábbi kutatás tapasztalataira válaszolva az FSA úgy döntött, hogy egy független tanácsadó céget kér fel a téma alaposabb vizsgálatára, és a szükséges piacelemzések elvégzésére. Az FSA a tanulmány megrendelésekor azt kérte a tanácsadótól, hogy vizsgálja meg, a jutaléktranszparencia (vagy annak hiánya) a vállalati vagyonbiztosítások piacán eredményez-e bármilyen piaci zavart, illetve a jutalék-közzététel kötelezővé tétele a költséghatékonyság szempontjából több hasznot hozna-e, mint az ezzel járó beavatkozás költségei.

A CRA International 2007. december 5-én tette közzé tanulmányát („CRA-jelentés”), melynek címe „Jutalék-közzététel a vállalati biztosítások piacán: piaci zavarok elemzése és magas szintű költséghatékonyság elemzés”. A CRA-jelentés talán sokak számára meglepő módon azt a konklúziót vonta le, hogy a jutalék-közzététel kötelezővé tétele nem feltétlenül szünteti meg a fennálló piaci zavarokat, illetve az ennek bevezetésével járó költségek meghaladnák azokat az előnyöket, amelyeket ezen intézkedés következményeként a piac élvezhetne. A tanácsadó cég megállapította, hogy a biztosítási piac vállalati vagyonbiztosítás szegmensében a jutaléktranszparencia hiányára visszavezethető piaci zavarok körülbelüli a biztosítottak 10%-át érinthetik. Ugyanakkor az is megállapításra került, hogy a jutalékok eltitkolása miatti piaci zavar is limitált, hiszen a vállalati vagyonbiztosításokkal foglalkozó közvetítők 50-60%-a közzéteszi az általa kapott jutalékok mértékét. A teljes és kötelező jutaléktranszparenciának legfőbb előnye az lenne, hogy a biztosításközvetítők közötti verseny fokozódásának következményeként a biztosítási díjak is csökkennének. Ugyanakkor az iparágat érintő, a kötelező közzététel miatti egyszeri költségek a CRA számításai szerint 87 millió fontra tehetőek, illetve emellett 34 millió font összegű folyamatosan jelentkező költséggel kellene számolni, mely elsősorban a kisebb közvetítőket érintené.

A CRA-jelentés két részből áll, az első rész a piaci zavarokat elemzi, míg a második a költséghatékonyság szemszögéből vizsgálja a jutaléktranszparencia kérdéskörét. A részletesebb megállapítások ennek alapján a következők:

Piaci zavarok elemzése

Az Egyesült Királyság vállalati vagyonbiztosítási piacán árbevétel alapján három fő szegmenst lehet megkülönböztetni.

A mikrovállalkozások (500 000 font éves árbevétel alatt) a piac 17%-át teszik ki, és jelentős részük, közel 50%-uk jellemzően közvetlenül vásárol biztosítási szolgáltatást, közvetítők igénybevétele nélkül (interneten vagy telefonon). Az egyre erősödő direkt biztosítások, illetve a közvetítők ezen szegmensben csökkenő részvétele azt eredményezi, hogy a jutaléktranszparenciának különösebb jelentősége a mikrovállalkozások körében nincsen. A kis-és középvállalkozások (éves árbevétel 500 000 font és 100 millió font között) érezhetik leginkább annak hátrányos következményeit, hogy a közvetítőknek fizetett jutalékokról nem rendelkeznek kellő információval. Ez a szegmens adja a biztosítási piacon vásároló biztosítottak többségét, 52%-át. Jellemzően ezek a cégek biztosításközvetítőket vesznek igénybe, amelyek szolgáltatásaiért még nem közvetítői díjjal, hanem jutalékkal fizetnek. A közvetítők szolgáltatásait azért is kénytelenek igénybe venni, mert méretüknél fogva alternatív biztosítási formákról még nem tudnak gondoskodni, ugyanakkor már jelentős és komplex biztosítási igényeik merülnek fel. Megállapítható a kutatás eredményeiből, hogy a kis- és középvállalkozások ritkán váltanak biztosításközvetítőt, és rendszerint abban a tudatban élnek, hogy a jutalék mértéke 10% körüli, holott az átlagos jutalék a gyakorlatban közelebb van a 20%-os mértékhez. Ezen ügyfelek szintén nincsenek azzal tisztában, hogy a közvetítők gyakran használnak sikerdíjakat, amelyek sok esetben érdek-összeütközést eredményezhetnek. Habár a jutaléktranszparencia ezen problémákat orvosolhatná, az ügyfelek egyharmada azzal sincs tisztában, hogy kérheti a közvetítőtől, hogy tájékoztassa a kapott jutalék mértékéről. Az is megállapításra került, hogy ha az ügyfél tisztában is van ezen jogával, gyakorlatban nagyon kevesen élnek ezzel. A harmadik nagy csoport a nagy multinacionális vállalkozások csoportja (éves árbevétel 100 millió font felett). Ezek a cégek a piac 31%-át teszik ki, és jellemzően a londoni biztosítási piacon kötnek biztosításokat. Gyakran alkalmaznak kockázatmenedzsereket, továbbá esetükben már nem annyira a jutalékért folyatott közvetítés a jellemző, hanem gyakran közvetítői díjat fizetnek jutalék helyett. Méretüknél fogva lehetőségük van arra is, hogy a tradicionális biztosítás helyett egyéb alternatív megoldásokat vegyenek igénybe, így ezen ügyfeleknél többször kerül sor „captive” biztosító alapításra, önbiztosításra, vagy az alternatív kockázat-átruházás termékeinek az igénybevételére. A jutaléktranszparencia hiányával kapcsolatos piaci zavar ebben a szegmensben azért sem jelentős, vagy tekinthető nagyobb kockázatnak, mert ezeket a vállalkozásokat jellemzően azok a nagy multinacionális közvetítők szolgálják ki, akik már korábban önként vállalták, hogy közzéteszik a jutalékok mértékét, illetve lemondtak a sikerdíjak alkalmazásáról.

Összefoglalva a piaci zavarok elemzését, a CRA-jelentés egyedül a kis- és középvállalkozásokat magába foglaló szegmensben mutatott ki piaci zavart, azonban ez csak azokat az ügyfeleket érinti, akik jutalékot és nem közvetítői díjat fizetnek a biztosításközvetítőknek, akik nem hasonlítják össze az így ajánlott díjakat a direktbiztosítás díjaival, illetve akik korábban még nem kaptak tájékoztatást közvetítőjüktől a jutalékokat illetően.

Költséghatékonyság elemzés

A költséghatékonyság elemzés négy forgatókönyvet vett alapul. Az első forgatókönyv szerint a jelenlegi szabályok szerinti (azaz önkéntes) jutaléktranszparenciát tennék kötelezővé. A második forgatókönyv már a jutalékok teljes körének közzétételét foglalná magába, beleértve a sikerdíjakat és az egyéb speciális jutalék megállapodásokat. A harmadik forgatókönyv szerint a teljes javadalmazás közzététele nem csak a biztosítottal közvetlen kapcsolatban álló közvetítő számára lenne kötelező, hanem a közvetítői láncban érintett összes vállalkozás jutalékáról tájékoztatást kellene adni. A negyedik forgatókönyv szerint, ha nem vesznek igénybe közvetítőt, a biztosítónak akkor is közzé kell tennie a bruttó biztosítási díj szerzési költség részét. Természetesen ez csak abban az esetben kerülne bevezetése, ha a jutaléktranszparencia kötelezővé tétele a közvetítőknél is megtörténne.

A CRA-jelentés megállapította, hogy a költségek növekedése leginkább a regionális közvetítőket és a kisebb cégeket érintené. Ezzel szemben a szigorúbb szabályozás várható kedvezményezettjei a teljes vagyonbiztosítási piac 5%-át tennék ki a bruttó biztosítási díj alapján, elsősorban azon cégek közül, akik eddig nem kaptak ilyen tájékoztatást (feltéve, hogy a kapott információt megfelelően tudják hasznosítani).

A költséghatékonyság vizsgálata során a tanácsadó egyéb értékes észrevételeket is tett. Az könnyen belátható, hogy azok az ügyfelek, akik már most is kapnak ilyen információkat, nem húznak hasznot ennek kötelezővé tételéből. Ugyanakkor az már elgondolkoztató, hogy csak az ügyfelek egyötöde használja valóban ezeket az információkat. Ezek az adatok tartalmukat és részletességüket tekintve igen különbözőek, ami azért is fontos, mert összehasonlítható adatok hiányában önmagában a jutaléktranszparencia nem változtatja meg az ügyfelek magatartását, nem javítja a közvetítői szolgáltatás minőségét.

A CRA a kutatás elvégzése alatt több olyan problémát is feltárt, melyek a jutalék¬transz¬parencián túlmutatnak, ugyanakkor a piaci hatékonyságot érintik. Első helyen került megállapításra, hogy az ügyfeleknek valójában nincs információjuk arról, hogy az általuk megbízott közvetítő pontosan miként működik, és valójában kinek a képviseletében jár el.

A folyamat következő állomásaként az FSA 2008 márciusában adta ki azt a vitairatot, amely már nemcsak a jutaléktranszparenciát helyezi a középpontba, hanem a CRA-jelentés megállapításai szerint a különböző érdek-összeütközésekről is ír a vállalati biztosítások területén. A vitairat deklarált célja, hogy a piaci szereplők megismerjék az FSA álláspontját, illetve véleményt mondjanak az abban írtakról.

A vitairat alapvetésként, részben a CRA-jelentés alapján a következő megállapításokat teszi. A vállalati ügyfelek úgy tűnik, hogy több tekintetben is alulinformáltak, így nem rendelkeznek kellő információval arról, hogy a közvetítés teljes költsége milyen tételekből tevődik össze, tartalmazza-e a sikerdíjakat, illetve a közvetítői láncban szereplő egyéb szereplők díjazását. Szintén hiányosak az arra vonatkozó ismereteik, hogy az igénybe vett közvetítő milyen piackutatást végzett az adott biztosítás ajánlása előtt, továbbá a biztosítók és a közvetítők közötti különböző speciális megállapodások (kiszervezések, szerződéskötésre feljogosító megállapodások stb.) eredményeként sok esetben már az sem látszik világosan, hogy az adott közvetítő kiknek az érdekében, képviseletében jár el. Ha az ügyfelek kapnak is a jutalékokról információt, azt nem mindig olyan formában kapják meg, mely lehetővé tenné számukra, hogy az adott szolgáltatást és annak költségeit egy másik közvetítő hasonló szolgáltatásával és költségeivel össze tudnák hasonlítani. Folyamatos bizonytalanság tapasztalható a tekintetben is, hogy a különböző javadalmazási megállapodásokat, amelyek egyre inkább elmossák a biztosítók és biztosításközvetítők klasszikus szerepei közötti határokat, közzé kell-e tenni, meg kell-e az ügyféllel osztani az ezzel kapcsolatos információkat.

Az FSA a vitairatban egyértelműen rögzíti jövőbeni céljait, és azt, hogy a vitairat eredményeként milyen szabályozást szeretne viszontlátni. Eszerint a vállalati ügyfeleknek megfelelő információkkal kell rendelkezni a közvetítés teljes költségét illetően, beleértve a sikerdíjra és a közvetítői láncban fizetett jutalékokra vonatkozó adatokat is. Szintén megfelelő információval kell rendelkezniük arról, hogy a közvetítő milyen mértékben folytatott kutatást a biztosítási igény kielégítése érdekében, illetve, hogy kinek a képviseletében jár el. Fontos, hogy a közvetítő által adott információk megfelelően standardizáltak legyenek annak érdekében, hogy a könnyű összehasonlítást az egész piacon lehetővé tegyék. A különböző javadalmazási megállapodásokból, üzleti modellekből eredő érdek-összeütközéseket megfelelően kezelni kell, és tájékoztatni kell erről az ügyfeleket. Végezetül, fontos, hogy minden ügyfél tisztában legyen a jutalékok megismerésére vonatkozó jogával, illetve segíteni kell őket abban, hogy ezen jogukkal megfelelően élni tudjanak.


Lehetséges megoldásként az FSA a vitairatban három opciót vázol.


(i) szigorúbb felügyelet a jelenlegi alapelvek és szabályok végrehajtása tekintetében;

(ii) továbbfejlesztett szabályozás, de marad az ügyfél kérésére történő jutaléktranszparencia;

(iii) kötelező jutaléktranszparencia a teljes javadalmazásra, mely mindenfajta jutalék- és javadalmazástípusra vonatkozna, és érintené a közvetítői lánc szereplői által kapott jutalékokat.


Mindezen opciókat természetesen kiegészítené egy olyan belső szabályozási rendszer, mely megfelelő módon kezeli a potenciális érdek-összeütközéseket.

A vitairat ezen felül tartalmaz egy tervezetet arra vonatkozóan, hogy az FSA a harmadik opció szerint miként képzelné el a kötelező jutaléktranszparencia szabályozását. A szabályzat szerint minden egyesült királyságbeli biztosító köteles lenne vállalati ügyfelét automatikusan, és a szerződés megkötése előtt információval ellátni a teljes jutalékról, melyet a közvetítői láncon keresztül a közvetítők kapnak (pénzben kifejezve). Amennyiben a pontos összeget nem lehet pénzben meghatározni (pl. tekintettel a sikerdíjakra), a vállalkozásnak egy becslést kellene adnia arról a maximális összegről, melyet a biztosítóktól a közvetített biztosítási szerződésekre tekintettel kaphatna (pl. ha nincs kár). Ezen tájékoztatási kötelezettség alapvetően a biztosítót terhelné, ugyanakkor lehetőség van arra is, hogy ennek a kötelezettségnek az a közvetítő tegyen eleget, aki az ügyféllel közvetlen kapcsolatban áll. Alternatívaként felmerült, hogy ne a szerződés megkötése előtt, hanem a biztosítási kötvény kiküldésével, átadásával egyidejűleg kerüljön sor erre a tájékoztatásra. Habár ez a megoldás nagyban egyszerűsítené és költséghatékonyabbá tenné a jutaléktranszparenciát, az így kapott információt az ügyfél igazából csak akkor tudja használni, ha jövőben új biztosítást akar kötni, vagy a biztosítását akarja megújítani, ezért a mintaszabályzat a szerződéskötés előtti jutaléktranszparenciát írja elő. A kiszervezési és egyéb speciális megállapodásokat illetően a mintaszabályzat arról rendelkezik, hogy ezeknek az értékét nem kell közzétenni.

A vitairat nemcsak a felügyeleti szabályozás elképzelt változatát mutatja be, de egyúttal biztatja is a piaci szereplőket, hogy saját megoldásokkal, javaslatokkal mutassák be, miként képzelik el az ebben felvetett problémák kezelését.

A biztosításközvetítők álláspontja a kötelező jutaléktranszparencia kérdésében élesen szemben áll az FSA legújabb elképzeléseivel. Álláspontjuk szerint a jelenlegi, alapelvi és tételes jogi szabályozás megfelelőn működik. Mint azt a vitairatra reagáló közleményében a British Insurance Brokers’ Association kifejti, nem látnak olyan igényt az ügyfelek részéről, mely a mostani szabályok módosítását kívánná, sőt véleményük szerint arra sincs bizonyíték, hogy az önkéntes jutaléktranszparencia nem nyújtana kellő védelmet és támogatást az ügyfeleknek. A szakmai szövetség ugyanakkor egyetért az FSA átláthatóbb piac megteremtésre vonatkozó szándékával, de a felügyeleti beavatkozás helyett a piaci szereplők által elfogadott, és az önkéntes jutaléktranszparencia elvén nyugvó szabályozásban látja megvalósíthatónak ezt a célkitűzést.

A vitairat alapján indult konzultáció 2008. június 25-én lezárult. Az azóta eltelt időben az angol biztosítási piacot leginkább a hitelpiaci és pénzügyi válság foglalkozatja, azonban mindannyiunk számára érdekes lehet, hogy végül a felügyeleti akarat, vagy egy piaci önszabályozás fogja a jutaléktranszparenciát a jövőben meghatározni.

Vissza a lap tetejére