A fejlett országokban nemcsak a modellek esetében, hanem a háztartásokkal szemben is elvárás, hogy a korábbinál nagyobb felelősséget viseljenek a saját anyagi jólétükért, annak ellenére, hogy a pénzügyi piacok egyre összetettebb termékeket kínálnak a számukra.

A fenti folyamat a pénzügyi oktatási programok meglódulásához vezetett, amelyet kormányok, nemzetközi ügynökségek és maga a pénzügyi piac is támogat világszerte. Az Európai Bizottság egy szakértői munkacsoportot állított össze, ami azt vizsgálja, hogy Európa- és világszerte milyen programok működnek.

A kép rendkívül változatos. Több országban, beleértve az USA több tagállamát, a pénzügyi oktatás a tananyag szerves részét képezi. Máshol az egyetemi diákságot célozzák meg a programokkal, vagy azokat a fiatalokat, akik már kikerültek a képzési rendszerből. Megint máshol a dolgozóknak kínálnak online konzultációkat, ahol megtanulhatják, hogyan kezeljék nyugdíj-megtakarításaikat. Több ügynökség pedig azoknak nyújt segítséget, akik pénzügyi krízishelyzetben vannak, pl. kezelhetetlen adósságcsapdában.

Az Egyesült Királyságban a Personal Finance Education Group abban nyújt segítséget az iskoláknak, hogy biztosítani tudják a gyerekeknek azt a tudást, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy érdemben részt tudjanak venni a társadalom életében. Az angol Pénzügyi Felügyelet (FSA) egy ötéves programot dolgozott ki „A pénzügyi teljesítőképesség felé” címmel, amely elsősorban az oktatásra koncentrál. A Felügyelet ezzel párhuzamosan folyamatosan keresi azokat az eszközöket, amelyekkel hatékonyabban el lehet juttatni az ismereteket a megcélzott csoportoknak.

A témával kapcsolatosan az FSA több kutatást is megrendelt. A kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy csak kevés történt annak érdekében, hogy kiértékeljék a futó programok tényleges hatását. Ahol folyt ilyen munka, az azt mutatta, hogy a pozitív hatás csak elenyésző volt, ami nem adott elég alapot a programok folytatásához.

Egy másik kutatás, ha lehet, még elkeserítőbb eredményre jutott a pénzügyi oktatás hatékonyságával kapcsolatosan. „A pénzügyi alkalmasság tudást és készségeket egyesít, de azok a kísérletek, amely ezeket kívánják javítani, nem vezetnek szükségszerűen jobb eredményre.”A legjobbnak tartott empirikus tanulmány azt a megállapítást tette, hogy „a pénzügyi oktatás kevés valószínűséggel hagy maradandó nyomot az ismereteken, és legfőképpen nem a viselkedésen. Pszichológiai szempontból a legfontosabb vezérmotívum az lehet, hogy az ember aktuálisan éppen mit csinál, mivel foglalkozik.” Egyes kommentátorok szerint ez azt jelenti, hogy az a megközelítés, amely a fogyasztók oktatására koncentrál, és szabályzókkal kívánja biztosítani, hogy a vásárló hozzáférjen minden szükséges információhoz, nem feltétlenül az ideális megoldás. Az angol Financial Inclusion Centre alapítója, Mick Mcateer szerint „a szabályalkotók hosszú ideje keverik a termékek és szolgáltatók elburjánzását a tényleges versennyel. A dolog iróniája, ami egyébként a pénzügyi magatartásmintákból adódik, hogy az emberek előtt minél több választási lehetőség van, annál kevésbé hajlandóak lépéseket tenni a választás érdekében.”

Van, aki még ennél is tovább megy. Lauren Willis, a Los Angelesben lévő Loyola Law School professzora egyenesen azt a kérdést teszi fel, hogy egyáltalán reális-e produktivitást elvárni ezektől a programoktól. „A pénzügyi oktatás úgy tűnik ürügy arra, hogy ne kelljen elvégezni a nehéz munkát.” Ezzel a felelősséget átteszik a fogyasztóra, akitől sokszor reálisan nem lehet elvárni, hogy megértse a pénzügyi piacokon megtalálható, rendkívül összetett termékeket. A professzor szerint a pénzügyi oktatás bizonyos szempontból akár kontra produktív is lehet. „Több bizonyíték is van arra, hogy az emberek azzal a tudattal jönnek ki ezekről a programokról, hogy pontosan tudják, hogyan kell a pénzügyeiket kezelni, amikor viszont arra kérik őket, hogy üljenek le és tervezzék meg a saját nyugdíjprogramjukat, nem képesek rá. Túlságosan magabiztossá válhatnak, ami veszélyes.” Az extenzív oktatás nem védte meg azokat a befektetőket sem, akik másodlagos jelzáloghiteleken alapuló értékpapírokat vásároltak. A kockázatok leírása megtalálható volt minden egyes prospektusban, az oktatás azonban nem vette rá a fogyasztókat, hogy elolvassák és figyelembe vegyék az ott leírtakat.

A kutatók azt tanácsolják a döntéshozóknak, hogy több figyelmet szenteljenek a különösen bonyolult pénzügyi termékek design-szabályozásra. Az is a tanácsok között szerepel, hogy az oktatás inkább az általános használható alapelvek elsajátítására koncentráljon, semmint a speciális részletekre. Olyan piac-kompatibilitis ismeretek elsajátítása lenne hasznos, amelyek nem csak a pénzügyi szolgáltatásokra alkalmazhatóak. Cél azt megtanítani az embereknek, hogy milyen keveset tudnak, és döntéseiket hogyan befolyásolhatják azoknak az érdekeltsége, akik a terméket árulják, megértetni velük a marketing pszichológiáját, ez az, ami valóban eredményre vezethetne.

Magyarországról nézve persze a kérdés más aspektusból vetődik fel, mint a szigetországban. A hazai pénzügyi szakemberek nagy része valószínűleg elégedett lenne, ha a magyar lakosság általános pénzügyi kultúrája akárcsak megközelítené az angolokét. Az ugyanis összességében elmondható, hogy a kontinentális Európa nagy részén a befektetési szektor fejlettsége elmarad az angolszász országokétól, (ez utóbbihoz sorolható témánk szempontjából Hollandia is).

A kontinens országainak többségében ún. banki alapú intézményi rendszer működik, ahol

  • a háztartások kockázatvállalási hajlandósága alacsony, főleg bankbetétbe helyezik megtakarításaikat,
  • bankok szerepe a vállalkozások finanszírozásában is meghatározó. Az angolszász országokra jellemző piaci alapú közvetítői rendszer, ahol
  • a lakosság kockázatvállalási hajlandósága magasabb, fejlett a részvénykultúra,
  • a vállalkozások jobban támaszkodnak a piacon keresztüli forrásbevonásra, (mint pl. kötvénykibocsátás).

A lakosság pénzügyi ismereteinek kérdése napjainkban különösen aktuális, mivel az amerikai jelzálogpiaci válság nyomán az európai döntéshozók is keresik a módját, hogyan előzhetnék meg a nagyobb bajokat a közösség területén. Az Európai Bizottság konzultáció-sorozata jó ideje tart már, melynek témája a kiskereskedelemben forgalmazott pénzügyi termékek tájékoztatási kötelezettsége. A konzultációkat követően a Bizottság konkrét javaslata az év végére várható.

A kirajzolódó irány sajnos az, amit a fent ismertetett angol kutatások eredmény szempontjából kétségesnek tartanak: a pénzügyi szolgáltatókat arra kötelezni, hogy egyre több és egyre részletesebb tájékoztatást adjanak át a jövőbeli fogyasztónak. Annak ellenére, hogy minden lehetséges fórumon hangsúlyozzák az érintettek, mindenképpen el kell kerülni a túlzott mennyiségű információ rázúdítását az ügyfélre, rendületlenül készülnek az újabbnál újabb tervezetek az egyre részletesebb tájékoztatási kötelezettségekről. Az európai biztosítók közlési kötelezettségét már így is 5 különböző uniós irányelv szabályozza , ami tagországi szinten további helyi szabályozásokkal egészül ki, létrehozva ezzel Európa-szerte a szabályozás tarkabarka szövetét.

Az európai biztosítók az életbiztosítási szektorban már most is 49 különböző információt kötelesek átadni az ügyfélnek a biztosítás megkötése előtt. A magyarországi biztosítók jelenleg legkevesebb 10 féle különböző nyomtatvány segítségével teljesítik azokat az információs elvárásokat, amelyeket a közösségi és hazai szabályozás támaszt velük szemben. Könnyen belátható, hogy egy átlagos fogyasztó már ezzel a papírmennyiséggel is nehezen boldogul.

Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy a befektetési termék tájékoztatójának és magának eladási folyamatnak az alábbi alapvető elvárásoknak kell megfelelniük:

  • világos, pontos és érthető tájékoztatás a termékről, ami kiterjed a kockázatokra, költségekre és a várható hozamokra,
  • a közvetítőknek magas szakmai elvárások mentén kell működniük, ami biztosítja azt, hogy az ügyfél valódi igényeihez szabott ajánlat szülessen,
  • a közvetítőt nem befolyásolhatja a saját érdekeltségi rendszere az ajánlattétel/tanácsadás során,
  • a marketing anyagok nem lehetnek félrevezetőek,
  • a szolgáltatás nyújtójának és a közvető felelősségének, valamint a szerződő vállalt kötelezettségeinek egyértelműen ki kell derülnie.

Abban már lényegesen kisebb az egyetértés a döntéshozók és a szakma között, hogy a fenti elvek a gyakorlatban miként valósíthatóak meg a legcélravezetőbb módon. Az európai biztosítók azt szorgalmazzák, hogy további, közösségi szabályozás csak akkor szülessen, ha az bizonyíthatóan hozzáadott értéket jelent a fogyasztó számára. A fogyasztóvédelem szabályokat ugyanis célszerű a fogyasztói szofisztikáltság színvonalához szabni.


(Az írás első része a Finacial Times-ban, 2008. július 28-án megjelent cikk felhasználásával készült: „Doubts cast over the benefits of finance education” by Sophia Green).

Vissza a lap tetejére