Polgári törvénykönyvünk 200. §-a értelmében semmis az a biztosítási kontraktus is, amely áperte a jó erkölcsbe ütközik. A biztosítási szerződés alapján a biztosító meghatározott jövőbeni esemény bekövetkeztétől függően bizonyos összeg megfizetésére vagy más szolgáltatás teljesítésére kötelezi magát, míg a biztosított, ill. a másik szerződő fél díj fizetésére köteles. Alkotmánybíróságunk a 2002. október 8-án kelt 534/E/2001. számú határozatában kimondta, hogy a jogszabály mindig általánosságban, elvontan szabályoz, így az absztrakt norma konkrét esetre alkalmazása – és ezáltal tartalommal kitöltése – a jogalkalmazó feladata. Egy jogszabály vagy annak valamely rendelkezése csak akkor tekinthető az alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság szerves részét képező jogbiztonság követelményébe ütközőnek, ha megfogalmazása olyannyira homályos, hogy jogalkalmazói értelmezéssel sem tölthető ki tartalommal, vagy határozatlansága lehetőséget ad a szubjektív jogalkalmazói döntésre, a különböző jogalkalmazók eltérő gyakorlatára, a jogegység hiányára.

Az alkotmánybírósági megfogalmazás szerint a jó erkölcs egységes, azaz objektív megítélésén van a hangsúly. A jó erkölcs követelményét tehát a gyakorló jogászok definiálják kázusról kázusra, de az elméleti jogtudomány és a szociológia eredményeit is szem előtt tartják.

A jogállamiság konstitucionális követelményéhez a megfelelő demokráciaszint is hozzátartozik. A jó erkölcs mint zsinórmérték csak megfelelő demokráciaszint mellett alkalmazható.

A BH 2009. 106. értelmében nem állapítható meg a szerződés jó erkölcsbe ütközése, ha az a közfelfogásban érvényesülő erkölcsi normarendszert súlyosan nem sérti. A közfelfogás természetesen egy-egy közösség tárgyi súlyú mércéjét kell, hogy jelentse, így a jó erkölcs fogalma sem ívelhet át minden történelmi és földrajzi határt. A jó erkölcs idődimenziója a közösség létezésének adott történeti korszakához kötődik, míg a térdimenziót az államisághoz kapcsolódó joghatóság jelöli ki. Alkotmánybíróságunk fenti határozata szerint a nem kellő pontossággal megfogalmazott jogszabály is alkalmazható, ha a megfogalmazás pontatlansága a jogalkalmazás során, a jogalkalmazói értelmezés által – a kialakult jogi hagyományt, joggyakorlatot, valamint a jogalkotó szándékát tekintetbe véve – orvosolható.

Bizalom és biztonság

A biztosítási jogügylettel összefüggésben a biztosító és a vele szerződő fél, valamint az egyéb szerződéses alanyok között adekvát bizalmi helyzetnek kell kialakulnia. Hogy ez a bizalom feltétlen legyen, a biztosító képviselőjének elmélyült erkölcstani és pszichológiai ismeretekre van szüksége. Kellő erkölcsi érzékkel ki lehet pótolni a jogi ismeretek hiányát, de a jogi normák ismerete önmagában nem segíti ki az esetleges szubjektív morális defektust. A jog tehát a biztosításszociológia mostohagyermeke: szükség van rá, de egyedül vajmi keveset jelent. Hegellel élve, „az objektív erkölcsi, amely az elvont jó helyébe lép, a szubsztancia, amelyet a szubjektivitás mint végtelen forma tesz konkréttá. (…) Ha az erkölcsiséget az objektív álláspontról nézzük, akkor azt lehet mondani, hogy az erkölcsös ember tudattalan önmagának. Ebben az értelemben jelenti ki Antigoné: senki sem tudja, honnan jönnek a törvények; ezek örökkévalók.” (Hegel, 1971, 177-178.) A jogszabályok a törvénykezésben teljesednek ki. A jogalkotó teremtette normák lehetnek – hegeliánus felfogásban – örökkévaló bionormák, de az erkölcs mérésére csak az egyéni morál átlagolása bizonyul alkalmas eszköznek. Azé a morálé, amely bennünk termelődik, és amely által erkölcsösek lehetünk, azaz a bizalom és biztonság atmoszféráját hozhatjuk létre önmagunk körül. A törvény előtt mindenki egyenlő, és minden megkülönböztetés nélkül jogosult a törvény egyenlő védelmére – olvassuk az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 7. cikkelyében.

A biztosítás alapvetően anyagi és ekként pszichés biztonságot nyújt, valamint – inherens jelleggel – a jogbiztonság is szerephez jut általa. Az anyagi biztonság az emberiség közös vágya és közös ügye. Az embernek igénye van a tangibilis javakra, és lényeges szempont, hogy ki segít neki ebben. A biztosítás több mint profitvezérelt érdekszövetség – a biztosításra mint valós társadalmi kötőerőre is támaszkodik az állampolgár.

A társadalmat persze nem lehet fedezetlen ígéretekből felépíteni. A biztosítás akkor reális, ha megalapozott biztonságérzetet nyújt. Mai társadalmunkban a valószerűtlen ígéretek helyett a vállalható kockázat jut érvényre. A biztonságérzet mögött tartható ígéretek és teljesíthető követelések húzódnak meg. A fejlett civilizáció sarokkövét jelenti a biztosítás: mind a magán-, mind pedig a társadalombiztosítás, a maga sajátos funkciója szerint.

A biztonságérzet kialakításához a gazdasági jogviszonyok felügyelete is nagyban hozzájárul. Trunkó Barnabás 2005. évi tanulmányából kitűnik, hogy Magyarországon egy 1923. évi törvény hozta létre a Biztosító Magánvállalatok Állami Felügyelő Hatóságát (BIMÁF), amely a pénzügyminiszter irányítása alatt álló önálló szervezet volt. Svájcban 1885-től, Németországban 1901 óta működött állami biztosításfelügyelet. (Trunkó, 2005, 3-6.)

A bizalom és biztonság a társadalmi élet minden alrendszerében nélkülözhetetlen. Az ökonómiai relációkban különösen nagy szerephez jut az egymást erősítő fogalmi kettős. A

(1) magánviszonyokban a biztosítás alapvető funkciója megegyezik

(2) az alkotmányban (70/E. §) és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában (9. cikkely) szereplő társadalombiztosításéval.

Az első esetben a bizalom egyenrangúnak tekintett felek kontraktuális jogviszonyán nyugszik, míg a második esetben hiányzik a klasszikus értelemben vett kontraktualitás. Míg az egyenlő felek egymással szemben formálnak bizalmat, a társadalombiztosítás az államba vetett bizalmon alapul. Akkor is, ha történetesen az állam kiszervezi a társadalombiztosítás egyes elemeit, és kontraktualizálni igyekszik a társadalombiztosítást (ill. annak egy részét).

Egy-egy társadalomban a bizalmi tőke sohasem eleve adott: meg kell küzdeni érte. Mint ahogy a biztonság értékét is folytonos igyekezettel lehet csak megteremteni és fenntartani. A biztosítás ennek a mozgásnak az alapképlete. A biztosítás (magán- és társadalombiztosítás) fogalma köré szerveződik a jogbiztonság, amely nélkül elképzelhetetlen lenne a jogállamiság emberi jogi és konstitucionális igénye. A joguralomhoz mindig társul valamiféle erkölcsiség. Ennek az erkölcsiségnek a pozitív oldala mutatja meg a társadalom igazi kvalitását.

Korszakváltás határán

Magyarországon a jó erkölcs idődimenziójában mintegy két évtizede változás állott be. A már meglévő jogi konceptusok némiképp átértékelésre, átértelmezésre kerültek. A biztosításszociológia nyomon követte ezeket a módosulásokat. Az új társadalmi szituáció jogi finomra hangolása nagyjából napjainkra zárul le. Annak idején a BH 1993. 604. számú jogesetben a bíróság megfogalmazta, hogy egy rendszerváltozás folyamatát élő országban a jó erkölcs követelményének szintjén megfogalmazott igény: győződjenek meg arról, hogy az ügyleteik nem ellentétesek-e a társadalmi közmegegyezéssel. A felbomlott politikai és társadalmi struktúra helyét egy új foglalta el, amely kialakította sui generis erkölcsi posztulátumait. Az új polgári törvénykönyvnek az 1003/2003. (I. 25.) kormányhatározattal elfogadott koncepciójában expressis verbis megfogalmazódott, hogy a Magyarországon 1990 óta követett társadalompolitikai célkitűzések és az azok megvalósítására elfogadott alkotmányos garanciák a mai fejlett Európában elfogadott társadalomképet, a szociális piacgazdaság társadalmi mintáját tekintik modellnek. A Ptk.-koncepció szerint a szerződési szabadságnak a forgalmi erkölcs, azaz a jóhiszemű és tisztességes eljárás kell, hogy keretet adjon.

Az adott helyzetben általában elvárható magatartás és a rendeltetésszerű joggyakorlás a jó erkölcs fogalmi terrénumát újabb, pontosítást igénylő fogalmakkal határozza meg. Ezeket a fogalmakat a iuris dictio nagyfokú precizitással értelmezte a konkrét szociális közeg társadalmi paramétereinek megfelelően. Így a biztosításszociológia kellő akríbiával jelölheti ki a biztosítással élők társadalmának határait. Ezeken, a joggyakorlattal megerősített társadalmi-gazdasági várfalakon belül képzelhető el a biztosítók és biztosítottak (szerződők, kedvezményezettek) társas autonómiája.

Individuális igények, kollektív megoldások

A biztosítás társadalmi becsatornázása igen régre nyúlik vissza. Annak is „hagyománya” van, hogy historikus korszakváltások idején a biztosítás jogintézménye újabb aspektusokkal gazdagodik, miközben elavult institúciók kerülnek ki a biztosítás tágabb jogfogalmi köréből. A biztosítás lényege azonban nem változik. Mintegy bionormaként viselkedik, jóllehet mai formájában nem az. Archetipikusan tekinthetjük a biztosítást öröktől fogva létezőnek, melyet azonban minden kor és állam a saját képére gyúr át.

A biztosítás éppen olyan fontos lételeme az emberi közösség fennállásának, mint az egyéb társadalomszervező intézmények. Illetve azon intézmények, melyek az emberi létezéshez elengedhetetlenek. A biztosítás társadalomontológiailag kódolt, aktuális modusaira nézve viszont képlékeny; gyorsan és könnyen alkalmazkodik a társadalmi-gazdasági, valamint az alapjogi változásokhoz.

A biztosított társadalom a központi hatalomtól várja exprimált bizalma megerősítését. A biztosítók szintén a központi kormányzat segítségét igénylik. A biztosítók és biztosítottak státuszának stabil egyensúlya az állami szerepvállalás függvénye. Felmerülhet olyan álláspont is, miszerint ezt a harmadik pólust (az államét) ki kellene iktatni a biztosításból. Csakhogy ilyen megoldást radikális jelleggel nem lehet keresztülvinni a társadalmi kontrollmechanizmuson. Ahogy államra számos más okból is szüksége van a mindinkább individualizálódó társadalomnak, a biztosítás innovációja sem vezethet az állami szerep teljes körű kiiktatásához. De részleges ki- és átszervezéseknek helye lehet, a társadalmi fejlettség fokához mérten.

A biztosítás a temporális és a geográfiai kiterjedésben foglalja el azt a pozíciót, melyet az egyének sokaságából szerveződő kollektív felfogás és nézet determinál. A biztosító tehát több mint gazdálkodó szervezet. A birtokba vehető dolgokon felül tevékenysége – szélesebb értelemben – a társadalomformálás egészére is kiterjed. A biztosítószervezetek minden korban arra törekszenek, hogy termékeik megállják helyüket a biztosítók versenyében. Ehhez pedig állandóan revideálni kell az általuk nyújtott szolgáltatások tárházát. A termékváltáson kívül a biztosításszociológia alapszabályait is szükséges konsziderálni. A társadalom és az egyes ember viszonya a biztosítás intézményéhez a biztosítók mérlegfőösszegében manifesztálódik. A biztosítók gyakran egy vagy több viszontbiztosítóban találkoznak. Egy jól működő indirekt biztosítási rendszer nagymértékben növelheti a bizalom- és biztonságérzetet, és így a jóléti társadalom mérőszámait.

A kodifikációs termék mint ultimum remedium

Az erkölcsiség kérdése a biztosításszociológiában sem kizárólag a szerződés megkonstruálása folyamán jut szerephez. A szerződéses jogviszonyból eredő igények érvényesítése során legalább akkora jelentősége van a biztosításszakmai erkölcsnek. A jogviszony fennállása alatt a biztosító fokozott professzionális erkölcsi mércének kell, hogy megfeleljen, míg a biztosított (vagy a szerződő fél) a jó erkölcs átlagosnak számító mértékét kell, hogy megüsse. A közfelfogás erkölcsi normarendszere mindenki számára világos szabályokat jelent, melyeket a mindennapokban nem szükséges külön elmagyarázni. A szellemileg és erkölcsileg érett állampolgárnak világos, hogy mi a helyes és mi nem; akkor is, ha nem olvassa el az erkölcsi-törvényi szabálykódexeket. A jogalkotó mégis szükségesnek tartja kodifikálni, és ezáltal jogszabályi nyomatékot adni ezeknek az alapvető társadalmi együttélési normáknak.

  • Például a polgári törvénykönyvünk 565. §-a (4) bekezdésének a) pontja szerint az életbiztosítási szerződés a biztosítási összeg kifizetése nélkül szűnik meg, ha a biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben hal meg.
  • Vagy a Ptk. 556. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a biztosító mentesül fizetési kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen, valamint szándékosan / súlyosan gondatlanul okozta a biztosított, ill. a szerződő fél.

Az erkölcs egzakt törvénybe öntése mindig okoz nehézségeket. Ezért is fontos, hogy a biztosítók és biztosítottak társadalmában a törvény betűjéhez csak végső esetben nyúljanak a társadalmi aktorok. Első lépésben a józan ész és a jó erkölcs diktálta viselkedési szabályok mentén érdemes megpróbálni eljárni. Ha ez nem vezet eredményre, csak akkor vegyék elő a felek a kodifikációs termékeket.


Dr. Julesz Máté, tudományos kutató (Szeged)

Irodalom

AB Közlöny, XI. évf. 10. szám.

Hegel, Georg Wilhelm Friedrich (1971): A jogfilozófia alapvonalai, vagy a természetjog és államtudomány vázlata. Fordította Szemere Samu. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Magyar Közlöny, 2003. évi 8. szám.

Trunkó Barnabás (2005): Volt egyszer egy BIOSZ, Biztosítási Szemle, 11-12., pp. 3-6.

Vissza a lap tetejére