Működik-e Magyarországon a pénzügyi szabályozás? Lehet-e többet tenni az ajánlását? Lemaradt-e az a bizonyos aláírás? Be kell-e tiltani a shortolást? Ki védi az ügyfelek érdekeit? Mit kezdünk a Providenttel és a devizahitelesekkel? Ellopták-e az ingatlanalaposok pénzét? Farkas Istvánnal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökével beszélgetett a Portfolio.hu munkatársa.

Biztonságban a betétek!

Portfolio.hu: Rövidesen öt esztendeje lesz, hogy kinevezték Önt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöki tanácsának élére. Ha visszatekintünk erre az időszakra, még felsorolni is nehéz, mennyi ügy vált a közbeszéd tárgyává a pénzügyi szektorban. Volt MÁV ABE-ügy, Provident-ügy, kombihitelek, nem fizető ingatlanalapok és ott vannak a devizahitelezés körüli problémák – hogy csak néhányat említsek ezek közül. Mind-mind olyan kérdések, amelyek felvetik a felügyelet és a pénzügyi szabályozó rendszer felelősségét. Kinek a hibája, hogy itt tartunk?

Farkas István: Ha végignézünk az elmúlt fél évtizeden, az első években meglehetősen kevés üggyel szerepelt a felügyelet a nyilvánosság előtt. Az utóbbi időben valóban nagyobb az érdeklődés, a szóvivőnk, Binder István igen gyakori vendége lett a médiának. A kérdés az, mi változtunk meg, a körülöttünk lévő világ, vagy mindkettő. A világ nyilvánvalóan megváltozott: 2007 elején az Egyesült Államokból elindult a subprime válság, ami fokozatosan likviditási, majd bizalmi válsággá terebélyesedett. Ebben a helyzetben a PSZÁF-nak a 2004-ben készített stratégiánkban leírtak szerint változnia kellett, hiszen azt rögzítettük, hogy mindig az adott helyzetre kell megfelelő választ adnunk. Mit is jelent ez pontosan? A mostani megváltozott helyzetben egyrészt a piaci szereplők, a szolgáltatók és ügyfeleik egyaránt idegesebbek, és hajlamosabbak mindenféle információra szélsőségesen reagálni. Ezért is nő a panaszok száma. Nem elégséges például csak egyszer elmondani, hogy a magyar pénzintézetek tőkehelyzete stabil, Magyarországon minden lakossági bankbetétet 13 millió forintig törvényben rögzített garancia véd és a magyar állam efelett is jótáll a betétekért. Ha ebben a légkörben bármilyen – akár minden józan eszű ember számára nevetségesnek és logikátlannak tűnő – pletyka, szóbeszéd szárnyra kel, nekünk újra és újra el kell mondanunk azt a nyilvánvaló tényt: a betétesek pénzét a magyar bankokban semmiféle veszély nem fenyegeti. Más oldalról most sokkal több a konfliktus, hiszen a rövid távú érdekek olyan termékek értékesítését és olyan értékesítési csatornák felhasználását is ösztönzik, amelyek a piac hosszabb távú működésének zavartalanságát korlátozhatják. Ebben a helyzetben azonban a konfliktusokat, vitákat is fel kell vállalni, és határozottan végre kell hajtanunk a jogszabályok által ránk ruházott feladatokat.

– Ez a határozottság nem nagyon érződött, amikor Magyarország kimaradt a pénzügyi felügyeletek közös nyilatkozatából. A sajtóban meglehetősen dehonesztáló jelzőket is lehetett látni a Felügyeletet illetően. Mi történt pontosan?

– Tisztázzunk néhány dolgot! Magyarország az elsők között mondta azt, hogy a válság gondjaira közös európai felügyeleti megoldásokat kell találni. Már tavaly elkészült egy anyagunk arról, hogyan kellene összeállítani egy európai felügyeleti rendszert, s ez kísértetiesen hasonlított az európai szinten nemrég kiadott de Larosiere jelentésre. Az európai felügyeleteket tömörítő bizottságokban (CESR, CEIOPS, CEBS) a magyar felügyelet következetesen azt képviseli, hogy egyenjogú uniós tagországként az egységes európai pénz és tőkepiac erősítésében vagyunk érdekeltek. Még néhány gyors megjegyzés arról, hogy mi történt: ha valaki vette a fáradságot és el is olvasta a dokumentumot, azt láthatta, hogy az aláírók az Európai Bankfelügyelők Bizottságának (CEBS) tagjaiként jelölték meg magukat. A bizottság ülése szerdán 4 óra után fejeződött be, s az ülésen az a döntés született, hogy a kezdeményező megküldi a titkárságon keresztül valamennyi résztvevőnek az anyagot, abból a célból, hogy aki akar, csatlakozzon hozzá. Az informális megbeszéléseken, amelyek a nyilatkozatról folytak, részünkről kommunikációs, publikálási kérdéseket vetettünk fel, és ameddig az ülés folyt, lehetett arra számítani, hogy ezek a kérdések még megoldódhatnak. Aztán már ülés közben nyilvánosságra hozták a szövegtervezetet, amelynek aláírói közül így lemaradt nemcsak Magyarország, hanem például Szlovénia is. Aztán a banális technikai malőr köré néhány név nélküli „forrás” szép kerek összeesküvés-elméleteket gyártott. Az például, hogy a felügyeleti aláírás lemaradása a közös nyilatkozatról okozta a forint aznapi árfolyamzuhanását, tényszerűen nem igaz. Az óra ugyanis mást mutatott: már a közlemény megjelenése előtt egy órával elkezdett gyengülni a forint, így azt nehéz lenne az utóbbival magyarázni, bár egyeseknek mégis sikerült. Ez az eset számomra inkább azt mutatja: ebben a már-már hisztérikus hangulatban minden apró hibának jelentősége lehet.

– Úgy tűnik, hogy az elmúlt években a Felügyelet nem vette fel a kesztyűt. Amikor gond van, azt látják az ügyfelek, hogy nem volt elég kemény a fellépésük.

– Mi nem vagyunk jogalkotók, eszközeinket és jogosultságainkat a jogalkotók alakítják ki. Ezek pedig a korábbi „békés” időszakhoz igazodóan zömmel utólagosak, amelyek a jogsértések megtorlását, nem pedig a megelőzését helyezik előtérbe. A globális pénzügyi krízis azonban egyértelműen bebizonyította azt, hogy a felügyeletnek előrelátónak kell lennie, hosszú távra kell tekintenie, és ehhez persze meg kell neki adni az eszközöket. Ami a jogszabályok adta lehetőségeken belül van, azt mindet megtettük, felvállalva ezekért a pofonokat is. Például legutóbb azt mondtuk, ebben a helyzetben a bankoknak nem kellene osztalékot fizetniük, és nem kellene a tartalékokat csökkenteniük. Azt viszont nem tehetjük meg, hogy egy olyan hitelkonstrukciót, amit veszélyesnek tartunk, ideiglenesen betiltsunk.

Meg lehet-e regulázni a bankokat?

– A parlament asztalán fekszik egy törvényjavaslat, amely arra vonatkozik, hogy a bankok egyoldalú szerződésmódosítását korlátozni kell. Miért kellett várunk három évig, hogy eljussunk eddig?

– A PSZÁF Felügyeleti Tanácsa már 2006-ban kiadott egy ajánlást, amely a bankok egyoldalú szerződésmódosításairól is rendelkezett. Ez a jelenlegi törvénytervezet egyik alapja. Mivel nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt hatalmi szóval véghez tudtuk volna vinni, egyeztetni kellett az érdekeket. Nagyon nehéz beleírni egy jogszabályba, hogy például egy telefonszámlát hogyan lehet továbbhárítani az ügyfelekre, az pedig nem jogszabály, hogy „tessék tisztességesen viselkedni”. A világ nagy részén így működnek a felügyeletek, a jogszabály felhatalmazza őket, hogy mondják meg, hogy bizonyos szerződéseknél mik azok a paraméterek, amelyek változhatnak. Ebben meg lehet állapodni, ez a megoldás ugyanolyan transzparens, mint egy jogszabály, azzal a különbséggel, hogy ha mondjuk holnaptól nem telefonon kötnek üzleteket, hanem lovas futárral, akkor ezt érvényesíteni lehet anélkül, hogy törvényt módosítanának miatta. Hogy egy másik példát mondjak: ha kapok egy mobiltelefonos visszajelzést a számlaegyenlegemről, akkor nem az a kérdés, hogy ennek mennyi az induló ára. Ha azt mondják, hogy 13 500 forint, akkor eldöntöm, hogy nekem ennyiért megéri-e ez a szolgáltatás. Az fontosabb, hogy tudjam, holnap ez mitől fog megváltozni.


– Kinek a felelőssége, hogy a bankok olyan szerződéseket köthetnek, ami alapján bármit megtehetnek? A fogyasztóvédelemé? A GVH-é? A PSZÁF-é? A civil szervezeteké? A kormányé?

– Nagy híve vagyok a felelős vállalatirányításnak és a fogyasztóvédelemnek, és azt remélem, a fogyasztóvédelemnek az a része, amelyet mi végzünk, a pozitív példák egyike. Felvilágosítást nyújtunk a fogyasztónak, hogy mi mindent kellene tudnia, és arra ösztökéljük, hogy olvassa el a szerződést, mielőtt aláírja. Ezt azonban mégis sokszor elmulasztják, de utána hiába tárják szét a karjukat. Kell húzni egy nagyon éles határt, amelyik megmondja, hogy bizonyos esetekben nem tud mást csinálni bármilyen felügyelet, mint hogy megpróbál információkat adni és adatni. A Felügyeletnek az az óriási előnye egy fogyasztóvédelmi szervezettel szemben, hogy nemcsak információkat ad, hanem rá tudja kényszeríteni, hogy adjanak információkat. A fogyasztót néha önmagától is meg kell védeni. Kell például lennie egy olyan intézménynek, amely adott esetben azt mondja, hogy – bár a fogyasztó nagyon lelkesen felvenné a devizahitelt, és a szolgáltató ugyanilyen erősen szeretné adni a devizahitelt – ezt most mindannyiunk érdekében csak olyanoknak lehessen értékesíteni, akik rendelkeznek az adott devizában fedezettel (például ilyen bevételük van), vagy jövedelmi pozíciójuk bármilyen szélsőséges árfolyammozgást el tud viselni.


– A jenhitel erre jó példa, amiről a szakmának kezdettől az volt róla a véleménye, hogy az a sátántól származó ötlet.

– Igen, csak senkinek nem volt arra jogosítványa, hogy azt mondja: csak olyan vegye fel a jenhitelt, akinek megvan hozzá a fedezete. Ha valakinek jenben van a bevétele, miért ne vehetne fel jenhitelt? A többieknek azonban ne legyen szabad. Ezzel szemben annak idején minden pénzintézetnek az volt az érdeke, hogy felvegyék. Úgy látom, a felügyeleteknek kellene jogot kapniuk arra, hogy időlegesen betiltsanak bizonyos termékeket. Erre mi tettünk egy javaslatot a mostani módosításban is, felvállalva az ebből fakadó konfliktusokat és az ezzel együttjáró nagyobb felelősséget.

Működik-e az asztalborítás?

– Az asztalborítás nem működik? Nem lehet évente egyszer bemenni a PM-be és kiverni a balhét, hogy valami fontos és változtatni kell rajta?

– Lehetne, ez habitus kérdése, ám én nem ez a típus vagyok. Nyilvánvalóan az a kérdés, hogy kinek használna az asztalborítás. A Felügyelettel szemben megnyilvánuló bizalmatlanság nem intézményi hiúság kérdése, hanem nagyon is pénzügyi stabilitási kérdés. Nem tenne jót a piacnak, ha a különböző felelősségeket viselő jegybank, Pénzügyminisztérium, PSZÁF látványosan veszekednének. Volt már erre precedens Magyarországon. Minden olyan jelenség, amelyik a három szabályozó hatóság jogalkotó (PM, kormány, parlament), monetáris hatóság (MNB), és a felügyelő hatóság (PSZÁF) önállóságát, saját felelősségét és együttműködési lehetőségét és kényszerét csorbítja, időlegesen ugyan egyik-másik számára hozhat tiszavirág-életű hozadékot, de hosszabb távon az egész rendszert gyengíti. Ezért én a közös megoldásokban, és nem a látványos asztalborításokban hiszek.


– Nyugat-Európában több joguk van a felügyeleteknek?

– A 27 tagország mindegyikében más a helyzet. Vannak természetesen nagyobb jogosítványokkal rendelkező felügyeletek is, de többségében az a rendszer működik jól, ahol egyenrangú partnerként a felügyeletek saját felelősségi körébe tartozó döntéseket a másik két hatóság a lehetőségek szerint a legrugalmasabban támogatja. Ez az alapja a közös fellépések nagyobb erejének is.


– A miniszterelnöknek volt egy olyan javaslata, hogy be kellene tiltani a shortolást. A Felügyelet tudná ezt ellenőrizni ebben a komplex befektetési környezetben?

– Hadd legyek pontos! A shortolást soha senki nem akarja betiltani, ez egy olyan eszköz, amellyel a piac normális körülmények között él. A shortolásnak azonban vannak olyan elemei, amelyek veszélyesek, ha például olyan koncentráltan történik és olyan tömegben, hogy már az elszámolást veszélyezteti. Aki elfogad egy megbízást, annak biztosítania kell a nagyságrendeket, hogy ha szállítani kell, szállítani tud. Ennek hiányában a kockázat rendszer méretű lehetne.


– A Felügyelet tehát ellenőrizni tudna egy ilyen shortkorlátozást?

– Teljes mértékben. De a shortolás teljes betiltása nem járható út. Meg kellene állapodni a feltételekről, hogy mikor tekintjük nagynak, veszélyesnek az ügyletet és azokat kell esetleg időlegesen korlátozni.

Mi legyen a hitelügynökökkel?

– Az IMF-csomag ellenében vállaltuk, hogy szabályozzuk a hitelügynökök tevékenységét. Ez most hogy áll?

– Folyik és már nagyjából le is zárult a témavizsgálat az ügyben. Ennek három eleme van: egyrészt nyilvánvaló, hogy ha van ilyen közvetítő elem, akkor arra ugyanolyan követelményeket kell alkalmazni, mint például a biztosítási területen. Most ha valaki biztosítási ügynök akar lenni, vizsgáznia kell, de hitelközvetítő bárki lehet. Ez nincs így rendben. Másrészt világosan áttekinthetőnek kell lenniük a megbízó és a megbízott – az intézmény és a közvetítő – közti kapcsolatoknak. Harmadrészt ebben az esetben is alkalmaznunk kell a Felügyelet prioritásait az ott meghatározott alapelvekre építkezve: eszközminőség, likviditás, az üzleti filozófia megértése és tisztességes magatartás.


– A biztosítóknál jól szabályozott az ügynöki hálózat, ettől függetlenül náluk is vannak problémák. A kombhiteleseknek például elég nagy a veszteségük, és a unit-linked sem nevezhető transzparens terméknek. Mit tud tenni a Felügyelet ebben a két kérdésben?

– A kérdés egyik fele az, hogy milyen transzparenciakövetelményeket tudunk felállítani ezekre. Ajánlás szinten mind a kettőt megtettük. Látni kell azt is, hogy a unit-linked alapvetően befektetési termék, ajánlásainkban ezt szeretnénk érvényesíteni de ekként kellene kezelni a jogszabályalkotás során is. Ez jogszabályi kérdés, ami pedig a mi részünket illeti, állásfoglalásainkat ennek megfelelően készítettük el. Attól még, hogy egy biztosító csinálja, a unit-linked befektetési termék. Miért ne vonatkozna rá az ugyanolyan (vagy ugyanaz) a szabály, ami a befektetések nyilvánosságára és a kockázatkezelésére vonatkozik?


– Nézzünk egy másik példát! Az ingatlanalapoknál az történt, hogy az alapkezelők, bankok és értékbecslők vonalzóval húzták fölfelé a hozamot, de az ügyfelek mást kaptak, mint amit ígértek nekik. Hogyan épülhetett ki ilyen rendszer? Akik benne szorultak, máig nem értik, hogy mi a probléma.

– Van, aki azt mondja, hogy egyáltalán nem lenne szabad nyílt végű ingatlanalapot működtetni. Én azt mondom, hogy lehessen, mégpedig azzal a kockázattal, hogy akkora likviditást kell benne tartani, ami rontja az ingatlanok hozamát normál körülmények között. Azt gondolom, hogy ez két kérdés: a likviditás és az ár kérdése. Eddig a likviditás volt a probléma, most az ár. Ameddig az ingatlanokat korlát nélkül lehetett vásárolni, vonalzóval húzták felfelé az értéküket és folyamatos volt a likviditás, addig semmi baj nem volt. Ha valamelyik elkezd megmozdulni, nem jönnek folyamatosan a befektetések, vagy az ingatlan értéke csökken, a dolog elkezd visszafelé működni. Máig azt kell mondanom, hogy miközben a részvényárak megfeleződtek, az ingatlanárak nem feleződtek meg, az ingatlanokban nem volt akkora túlértékeltség. Egy ingatlanalappal még mindig jobban járhat az ember, mint egy részvényalappal, ha a hosszabb távú eredményt tekinti, ennek azonban nyilvánvalóan likviditási ára van. A részvényeket alacsonyabb áron gyorsan lehet pénzzé tenni, az ingatlanoknál azonban – és ezt mindenki tudja, aki eladott vagy vett lakást életében – sokszor hosszú hónapok is eltelnek amíg a megfelelő szerződés létrejön.. De nyilván aki nem erre számított, az ettől nem lesz boldog.


– Az ügyfelek úgy látják, hogy nekik kellett elkönyvelniük komoly veszteségeket, miközben sehol nem hullottak fejek, és mindenki elhárítja a felelősséget. A bank, az alapkezelő nem járt rosszabbul, az értékbecslők felelősségét senki nem firtatta, mindenki „tökéletesen” működött. A balhét az ügyfél vitte el.

– Ki vigye el a balhét egy befektetésnél, ha nem a befektető? Bocsánat: nem lopták el a pénzét! Ha ellopták volna, akkor ez a kérdés jogos. Nem az történt, hogy valaki azt mondta: befektetünk a bahamai aranybányákba, ahol nincs is aranybánya. Ezek tényleges befektetések, amelyeknek az ára természetesen változik, és most az ingatlanpiacra sem az emelkedő árak a jellemzőek. Abban biztosan van felelősségük az alapkezelőknek, hogy felvilágosították-e kellőképpen az ügyfeleket.


– Egyre több a tőkevédett alap. A Felügyelet mit tud tenni ez ellen?

– Nekünk nem tőkegarantált alapjaink vannak, itt azt garantálja az alapkezelő, hogy olyan befektetési politikát folytat, hogy a tőkét vissza tudja adni. Ezt is teszi, ezért olyan költséges a dolog. Ha garantált lenne, akkor a garantőrnek ehhez tőkével kellene rendelkeznie. Ilyen is van, de nagyon kevés. Ami számunkra mint Felügyelet számára fontos, hogy ez a különbségtétel világos legyen a tőkegarantált és tőkevédett alapok között. Az megint más kérdés, hogy az ügyfél ezt elolvassa, megérti-e. Mondok egy példát. Valaki elhelyezett 100 ezer forintot a banknál, amelyik azt mondta neki, hogy 10 százalékos kamatot kap. Végül nem kapott ennyit, csak 5 százalékot, azt is két részletben. Beküldte a teljes dokumentációt hozzánk, és kiderült: vett egy befektetési alapot 50 százalékban és vett 50 százalékban betétet 10 százalékos kamattal. Az igazság tehát az, hogy ha az előbbi nem teljesít, akkor átlag 5 százalék a kamat, ha jól teljesít, akkor több. Ilyenkor azt kellene mondani a felügyelő hatóságnak, hogy ilyen konstrukciót, mondjuk 5 millió alatt ne lehessen eladni. 5 millió forintért pedig valaki olvassa el az apró betűt is!


– Az alapkezelők teljesítményét is rendkívül nehéz összehasonlítani, mert az alapok tényleges költségterheléséről nincsenek friss adatok.

– Sokáig dolgoztam egy tanácsadó cégnél, és ugyanezzel a problémával szembesültem. A kérdés egyik fele, hogy ami a BAMOSZ adataiban megjelenik, az csak a BAMOSZ-tagok adata, akik a piacnak csak 90 százalékát fedik le, tehát nem teljes az összkép.


– Nagyon fontos téma a Provident-botrány. Nem akarom megbélyegezni az ügyfeleiket, de egy részük számára vajmi keveset jelent a hirdetés végén elhangzó THM. Nekik nem lehetne valahogy segíteni?

– A kérdés egyik vetülete a dolog erkölcsi-társadalmi megítélése. A Felügyelet négy prioritása közül kettő érinti a Provident-ügyet. Amikor valaki gyorshitelt ad, meg kell nézni, hogy milyen a valószínűsége a visszafizetésnek. Ezt mi folyamatosan figyelemmel kísérjük. Nem mindenki csődöl be, aki nem prudens, de ha valaki olyanoknak nyújt hitelt, akik nem tudják ezt felmérni, az nagy kockázat. A másik vetülete a kérdésnek, hogy reálisak-e ezek a rendkívül magas THM-ek. Az uzsora büntetőjogi kategória, ezért a Felügyeletnek azt kell megnéznie, arányos-e a teher. Ez mindenkire igaz, a Providentre is, meg kell nézni, hogy melyek azok a költségek, amelyek indokolják a 400 százalékot. Ha ez esetleg arányos is, még mindig fennáll a másik kérdés, hogy tisztességes-e. Ráadásul ez gazdasági tartalma szerint gyorshitel, de ha valaki felvesz 10 ezret, és amikor vissza kellene fizetnie, akkor megint felveszi, az már nem az. Ezt világossá kell tenni.

Levél a bankoknak

– Kiküldött a Felügyelet egy körlevelet is a bankoknak, hogy az általános kockázati céltartalékot meg kell képezniük. Ez azt jelenti, hogy egyes bankok részéről érkezett nyomás, hogy ezt ne kelljen megtenni?

– Nem, ez tényleg preventív javaslat volt. Úgy szól a jogszabály, hogy azok a bankok, amelyek meghatározott paramétereknek eleget tesznek, kérhetik, hogy ne kelljen megképezniük. Mi azt mondtuk, hogy ne is kérjék, hiszen a bankok megbízható működésének anyagi hátterét megerősíteni mindannyiunk közös érdeke.


– A végére néhány gyorskérdés. Meg kell-e menteni a magyar devizahiteleseket?

– Megmenteni nem kell. Azokat az adósokat azonban, akik lehetetlen élethelyzetbe kerülnek, a társadalomnak valamilyen módon segítenie kell.


– Kiderült a válságban, hogy a pénzügyi modellek nem működőképesek. Magyarországon lesz-e ebben valamilyen változás, vagy el kell fogadni, hogy százévente összeomlik a rendszer?

– Közhely, de igaz: rosszul működő pénzintézeti rendszer mellett nem lehet jól teljesítő gazdaság, de jól működő pénzügyi rendszer még nem garancia a gazdaság jó teljesítésére. Fontos azt hangsúlyozni, hogy ugyan a globális pénzügyi válság az amerikai pénzintézetektől indult ki, de a magyar pénzintézetekben nem volt olyan eszköz ami ott hatalmas veszteségeket okozott. A nemzetközi pénz és tőkeáramlás drámai lefékeződése azonban természetesen a magyar pénzügyi szektor növekedését is megakasztotta, de amit most látunk, az reálgazdasági – elsősorban a felvevő piacok beszűküléséből adódó feszültség. Nem a pénzintézetek stabilitásával, megbízhatóságával van gond, hanem azzal, hogy hogyan lehet úgy erősíteni őket, hogy visszanyerjék azt a dinamizmust ami a gazdaság élénkítéséhez szükséges. Számunkra a legfontosabb következmény, hogy ezután nemzetközileg és ágazatilag is integráltabb felügyeleti politikának kell működnie. Akármilyen integrált is lesz azonban nemzetközileg a rendszer, biztosan lesznek továbbra is helyi felügyeletek.


www.pszaf.hu

Vissza a lap tetejére