Életbiztosítás

Dr. Sziklai Csaba, a pszichológia doktora (USA), a CIG-Pannónia Biztosító rendezésében 2009 májusában magyar nyelven tartott 8 előadás és tréning keretében bemutatta, hogyan válhat az üzletkötő az ügyfél szeretteinek érdekvédőjévé. A tradicionális üzletkötési rendszer elavultságát hangoztatva, új pszichológiai alapokra helyezte a címgyűjtés, az ügyfél közelítési, tárgyalási és ajánlási módszereket. Az értékesítési ciklus minden fázisában paradigmaváltást tart szükségesnek, új és más dimenzióba helyezve a képviselő, mint védőügyvéd vagy mint őrangyal szerepét. Ezen témakörökről beszélgettünk az új értékesítési rendszer kidolgozójával.

Biztosítási Szemle: Milyen céllal érkezett és tartózkodik hazánkban?

Több mint tíz éve találkoztam először Horváth Bélával az Egyesült Államokban. Az ő felkérésére érkeztem Budapestre azzal a céllal, hogy segítséget nyújtsak képviselőiknek az általam kifejlesztett új biztosítási technikai módszerek eladásához, amelyek alapvető változást hoztak a tradicionális értékesítési szisztémához képest.

Kérem, mutatkozzon be a Biztosítási Szemle olvasóinak.

1956-ban, Szegeden jogászhallgató voltam, amikor kitört a forradalom. Először Németországba kerültem abban a reményben, hogy eljutok az Egyesült Államokba. Hamburgban rakodómunkásként tartottam el magam. 1959-ben egyéves New York-i tartózkodás után, ahol elsajátítottam az angol nyelvet, túljutva egyéves főiskolai tanulmányokon, ösztöndíjat nyertem az Egyesült Államok egyik legjobb egyetemén, ahol végül elértem a bölcsészdoktori címet, a klinikai pszichológia területén.

Összefoglalná életútja szakmai tevékenységét?

E kérdést egy példával illusztrálnám. Amerikában ismert az ún. „lift beszéd”, amelynek lényege, hogyha valaki a földszintről eljut az ötödik emeletre, addig el kell tudni mondani, hogy mivel foglalkozik. Nekem nagyon messze, szinte a Holdig kellene eljutnom, hogy elmondjam praktizálásom 40 éves történetét. Kezdetben saját praxist nyitottam, és működtettem mint klinikai pszichológus.

Mikor és minek hatására kezdett a biztosítással foglalkozni?

1969-től dolgoztam üzletkötőkkel, abból a célból, hogy növeljük a produktivitásukat. Azért jöttek, hogy növekedjen önbizalmuk, önbecsülésük, hogy képesek legyenek kezelni a gyakori elutasításokat, aminek segítségével hatékonyabbak lehetnek az üzleti életben. Végül is mindannyian sikeresebbé váltak a maguk szakterületén, ezáltal havonta több mint száz képviselővel dolgoztam. 1984-től teljes munkaidőben praktizáltam, hogy ellenőrizzem és alakítsam szisztémám elméletét és alkalmazását.

Hogyan foglalná össze a védőügyvédi szerepkör lényegét?

Az eladási pszichológia pontosan rámutat a leendő ügyfelek gondolkodására és cselekedetére. Arra a megállapításra jutottam, hogy az értékesítési módszerek alapjaiban kevéssé változtak az előző évtizedekéhez képest. A fogyasztók viszont kifinomultabbá váltak, átlátnak jó néhány manipuláción, amit az eladók folyamatosan használnak. Azt is érzékeltem, hogy nem az üzletkötővel van gond, hanem a problémát az üzletág eladási szokásaiban kell keresni. A képviselők körében a legfőbb gondot az elutasítás elviselése okozza. Az elutasítás alapja a halhatatlanságba vetett hit, hogy nem gondolunk a gyermekeink és családunk jövőjére, és a sajátunkéra sem. Gyakran ennek a hibának az árát kell megfizetnie sok családnak, akiknek anyagi kiszolgáltatottsággal, a túléléssel kell megküzdeniük. Amikor az üzletkötő egy szülőt életbiztosítás vásárlására ösztönöz, akkor a gyermek nevében beszél, aki még nem tudja képviselni saját érdekeit. Kizárólag az életbiztosítással foglalkozó kollégák vannak abban a helyzetben, hogy megtegyék azt, amit a partnerek nem tudnak, vagy nem akarnak megtenni. Nevezetesen, hogy megnyugtató jövőt biztosítsanak tragédia helyett. Amennyiben ezt a partnerek is tudnák, másként alakulna életük. Az emberek jövőbeni boldogulásukat nem bíznák a véletlenre vagy a vak szerencsére. Az üzletkötés minden szereplőjének más kötelezettsége van. Az ügyfeleknek egy tudatos döntést kell hozniuk jövőjük vonatkozásában. Ha ezt nem teszik meg, akkor a jelenük és a jövőjük értékrendszere nem áll szinkronban. A képviselőkkel pedig elfogadtatjuk, hogy életbiztosításra nincsenek motivált vevők, ezért ne csak az értelemre, hanem az érzelmekre is koncentráljanak.

Hogyan fogadták és mennyire elterjedt az USA-ban az Ön által kidolgozott módszer?

Két évtized óta számos amerikai biztosítási cég átvette az általam kialakított eladási szisztémát. Előadások tartására kértek fel a szakma legnevesebb képviselői részére, mint például a LAMP 2000 konferencia szervezői, vagy előadást tarthattam az Egymillió Dolláros Kerekasztal klubban (MDRT) is. A világon az összes üzletkötőnek csak 5-6 % a tagja a legsikeresebb biztosítási üzletkötők klubjának. Úgy gondolom, hogy e tagság valamiféle mércéje a sikerességnek az üzletágban, akkor nyilvánvaló, hogy 95%-uk mérsékelten sikeres vagy sikertelen. Tehát a sikerre történő ráhangolódáshoz az eddigiektől eltérő gondolkodásmód és eszmeiség megváltoztatása szükséges.

Mit üzen a rendszer magyarországi alkalmazóinak?

A védőügyvédi szerepkör nem csak egy eladási szisztéma, hanem egy másféle megközelítés és kommunikáció az ügyféllel, egy másfajta közlési mód, amelyen keresztül az üzletkötő ráébreszt arra, hogy felelősek vagyunk a szeretteinkért, azok jövőjéért, akik tőlünk függnek. A képviselő pedig legyen elkötelezett a vásárlók felé. Meggyőződésem, hogy a módszerek adaptálásával az eladás pszichológiája Magyarországon is működni fog.

Hol vannak már a régi szép idők, amikor a biztosítási szektor szárnyalásáról adott hírt minden média, még természetes volt a kétszámjegyű növekedés, és a múltbéli mesés hozamok szinte vonzották a vevőket a unit-linked piacára? Szertefoszlott az a kép, mely szerint az alacsony megtakarítási hajlandóság és biztosítottság még hosszú évekre táptalajt biztosít a piac növekedéséhez.

2008-ban a biztosítási szektor egésze több mint 4 százalékos díjbevétel-csökkenést ért el év/év alapon, jóllehet 2007-ben az előző évi adatokhoz képest még 13 százalékos díjbevétel-növekedésről számolhattunk be. Kétségkívül az előző évek növekedésének motorja állt meg 2008-ban. A unit-linked konstrukciók megtorpanása (mintegy 15 százalékkal csökkent a díjbevétel az előző évhez képest) rányomta bélyegét az élet üzletágra, amelynek díjbevétele közel 9 százalékkal csökkent a tavalyi évben (mintegy 465 milliárd forintra), igaz így is megelőzte a nem élet üzletág 426 milliárdos díjbevételét, amely gyakorlatilag stagnál az előző évhez képest: csupán 1,57 százalékos emelkedést volt képes produkálni. Mindez azonban még kétségbejtőbb, ha a nem élet üzletág díjbevételének változási ütemét összehasonlítjuk az ebben a szegmensben felmerülő kárkifizetések változásának ütemével.

Míg a nem élet üzletágban lévő szerződések száma stagnál, és ezek díjbevétele bőven infláció alatt növekszik, addig a kárkifizetésre fordított összegek növekedésének dinamikája a tavalyi évben is meghaladta a 4 százalékot. A kárkifizetések növekedése nagyrészt a megváltozott szélsőséges időjárási viszonyoknak köszönhető. Az üzletág további problémás pontjai azonban a következők: a stagnáló szerződésszám, a jelentős alulbiztosítottság, illetve az egyes termékek piacszerzés miatti alulárazása, amelyből képzett tartalékok egyáltalán nem vagy csak alacsony mértékben fedezik a személyi sérülésekből adódó károkat. Ez pedig hosszú távon komoly problémát jelenthet az ágazat számára.

Élet üzletágban egyértelműen az egyszeri díjas termékek drasztikus visszaesése jelenti a legnagyobb kihívást. A kedvezőtlen piaci környezet és a betéti akciók hatására 2008-ban elmaradt az év végi unit-linked hajrá, ami az egész szektor teljesítményére igencsak nagy hatással volt.

A több mint 80 milliárdos, 42 százalékos díjbevétel-csökkenés az egyszeri díjas életbiztosítások piacán a 2006-os szintekre vetette vissza a hazai piacot. A helyzetet tovább árnyalja, ha az élet üzletág díjbevétel-változását és a jutalék jellegű szerzési költségek változását hasonlítjuk össze.

A jutalékmértékek százalékos csökkenéséről nem beszélhetünk, azok volumenében azonban olyan drasztikus visszaesés figyelhető meg, amely mindenképpen a jutalékfizetések újragondolását (alacsonyabb szerzési jutalékok és a fenntartási jutalékok erőteljesebb megjelenése) és a közvetítői szektor megcsappanását, illetve költséghatékony értékesítési csatornák megjelenését vetíti előre. A javulást az sem segíti, hogy egyrészt rengeteg olyan szerződés van a rendszerben, amelynek a lejárata 2008 és 2010 közé tehető, valamint a rossz piaci körülményeknek köszönhetően jelentős visszavásárlásokra lehet számítani. Év/év alapon 2008-ban mintegy 2 százalékkal csökkent az élet üzletágban lévő szerződésállomány.

Alapvetően kétfajta kilábalási stratégiával találkozhatunk a piacon. Az egyik a hagyományos termékek előtérbe helyezésére fekteti a hangsúlyt. Itt leginkább a kockázati termékek újrapozicionálására kell gondolni. Ez a stratégia jól nyomon követhető a halálesetre szóló biztosítások díjbevételének mintegy 9 százalékos emelkedésében, illetve a piacon megjelenő kombinált konstrukciókon, amelyekben a kockázati életbiztosítás meghatározó szerepet játszik.

A másik stratégia, amelyben sok piaci szakember bízik, a unit-linked konstrukciók újraélesztése. Ehhez a legrövidebb út a garantált eszközalapok és a különböző bónuszrendszerek bevezetésén (pl.: évente egy havi díjat a biztosító fizet) keresztül vezet. Ez az út viszont korántsem rövid, és egy elhúzódó válság idején kérdéses, hogy hatékonyan tudja-e kezelni a forgalom elmaradásából adódó problémákat. Főleg akkor, ha sokan szabadulni szeretnének a biztosításuktól. Ebben a helyzetben talán időszerű lehet az életbiztosítások másodpiacának felépítése, amellyel egyrészt kiküszöbölhető a visszavásárlások drasztikus emelkedése, másrészt életben tartható mind a közvetítői szektor, mind pedig az élet üzletág.

Józsa Ferenc

Portfolio.hu, Biztosítás II. Konferencia

Király Júlia

A befektetési jegyekhez kötött biztosítási termékek piaci részaránya emelkedik

A vegyes életbiztosítások két fő típusra bonthatók

• Klasszikus eléréses biztosítások
  • Jogszabály által meghatározott eszközökbe fektethet
  • A biztosító egy előre meghatározott kifizetést ígér

• Befektetési egységekhez kötött (unit linked) biztosítások
  • A biztosítás vásárlója dönt arról, hogy milyen eszközökbe kell befektetni a megtakarítását, ő viseli a befektetés kockázatát

A befektetési egységekhez kötött biztosítások egyre népszerűbbek

->

A bankok kínálatában megjelentek a vegyes életbiztosítással kapcsolt háztartási jelzálog típusú hitelek

Két sikeres termék összekapcsolva is sikeres lehet a piacon?

• A jelzálog hitelezési potenciál magas
• Csökkenő de erős banki hitelezési hajlandóság
• Sikeres biztosítói termék
• Biztosítási termékek adókedvezményei -> Jó piaci potenciál
  • Személyi jövedelemadó
  • Kamatadó
• Ügynökhálózatok hatékony kihasználása
• Marketing kampányok

Vegyes életbiztosítással kapcsolt jelzálog típusú termékek: új kockázatok a hitelezésben?

• Miért jó a bankoknak az új termék?

• További növekedési potenciál a hitelpiacon
• A keresztértékesítés emeli a jutalék bevételeket

• De: a kombinált hitelek növelik a bankok hitelezési és reputációs kockázatát

1. Növekvő árfolyamkockázat

• Az új folyósítású jelzálog típusú hitelek döntő többsége svájci frank alapú hitel míg a megtakarítások ettől eltérő devizában / forintban gyűlnek.
• A megtakarítás lejáratkori napi árfolyamon számít bele a tőketartozásba (gambling).
• Annuitásos hiteleknél csak hosszabb időszak kedvezőtlen árfolyama hathat kedvezőtlenül

2. A biztosítási megtakarítás hozama volatilis

• A megtakarítás láb hozamának jövőbeni alakulása bizonytalan a unit linked termékeknél, a hitelfelvevő pótbefizetésre kényszerülhet tőketörlesztéskor, sőt!

3. Az adókedvezmény kontraszelektál(hat) az adósok között (csak marketing eszköz?)

4. A biztosítás idő előtti visszaváltása magas költséggel járhat – ügynöki jutalék!

Ügynöki értékesítés kockázatai

• Ügynöki értékesítési csatorna előretörése segíti a piacnyerést, de a kockázatokat is növeli
  • Az ügynöki értékesítés részaránya növekszik a jelzálog típusú hiteleknél
  • Az ügynökök által értékesített hitelek minősége számottevően rosszabb
• Miért rosszabb a közvetített hitelek minősége?
  • Megfelelő ügyfél-tájékoztatás hiánya
    • Szakmai követelmények szigorítása?
  • Az ügynök jutalékmaximalizáló célja ellentétbe kerülhet a prudens hitelezéssel
    • Félreértékesítés
    • Kockázatosabb ügyfelek felé történő termék kiajánlás
    • Hitelkiváltás erősödése a kockázatosabb hitelek felé tereli a háztartásokat

Osztrák példa: deviza alapú hitelezés kombinált befektetési termékkel

• Az osztrák háztartási hitelezésben a deviza alapú hitelek részaránya körülbelül 27 %-ot tesz ki jelenleg, a csúcs 32 % volt 2005-ben. A jen alapú hitelek 1998-2002 között épültek fel, majd viharos sebességgel csökkent a részarányuk 2004 végére
• A hitelek nagy részéhez (80-90 %) kapcsolódik befektetési termék, befektetési alap, vagy vegyes életbiztosítás
• Szabályozói reakció: osztrák felügyeleti hatóság „kötelező ajánlásai” 2003 végén
  • FX hitelezéssel kapcsolatban: korlátozás, adósminősítés, stressz teszt, jövedelem-elemzés
  • Befektetéssel kapcsolt hitelek esetében: kapcsolt befektetés hozam-előrejelzés, fogyasztó informálása, intézkedési tervek

Az MNB hogyan léphet fel a növekvő pénzügyi stabilitási kockázatokkal szemben?

• Az elsődleges szerep az értékesítőé
  • Felelős értékesítés
• Jegybanki eszközök: morális ráhatás – szabályozói közreműködés
  • Rendszerszintű kockázati elemzések - feltárt kockázatok kommunikálása (morális ráhatás)
  • Szabályozói közbelépés szakmai támogatása:
    • Múlt: devizahitelezéssel kapcsolatos ajánlások megfogalmazása
    • Jövő: MIFID kiterjesztése, kvalifikációs követelmények, etikai követelmények
  • Piaci önszabályozás támogatása
  • Pénzügyi kultúra növelése a fogyasztók között

Dr. Urai Klára - Prof. Dr. Varga Tibor - Dr. Fraknói Péter - Dr. Csevár Antal

Az Aggteleken 2008.05.29-31. között megrendezésre került Magyar Életbiztosítási Orvostani Társaság XIII. kongresszusán elhangzott kazuisztikai összefoglalónkat igyekszünk az alábbiakban összefoglalni, majd röviden a tanulságokat levonni. Lényegesnek tartjuk említeni, hogy előadásunk elsőrendű célja az volt, hogy olyan esetek bemutatására törekedjünk, melyek bizonyítják, hogy nem áll rendelkezésünkre olyan biztonságos kidolgozott egységes módszer, az élet és baleset-biztosítás területén, mely az egyes biztosítótársaságok szereplői, az egészségügyi szolgáltatók, valamint az egyéb szervezetek között olyan koherens zárt logikai rendszert képezne, mely a biztosítást megkötni szándékozók, majd a károsultak megalapozott kárelbírálási gyakorlatának egységes elveit, gyakorlatát lehetővé tenné.

Mind a belgyógyászati, mind a baleseti sebészeti biztosítási esetek elemző értékelése során rendszeresen találkozunk olyan esetekkel, ahol alapvető kórelőzményi adatok hiányoznak, (közlési kötelezettség), majd az adott esemény bekövetkezése után igen sokszor kerülünk szembe olyan helyzetekkel, amikor az orvosi dokumentációkban alapvető hiányosságok találhatók, az elbíráláshoz nélkülözhetetlen adatok az orvosi iratokban nem találhatók, olvashatatlanok és utólag beszerezhetetlenek. Azon túl, hogy e körülmények az adott eset egyértelmű megítélésének folyamatát rendkívül elhúzzák, aggályokat vetnek fel, időt és energiát követelő munkaigényes folyamatot jelentenek. Mindezek a biztosítótársaságok társadalmi megítélését is rendkívül kedvezőtlenül érintik.

Rendkívül sok zavar forrása, hogy a laikus ügyfelek, de a szakemberek jelentős része sincs tisztában azzal, hogy a megkötött biztosítási szerződések feltételeit, valamint az ORSZSZI egybe vetni nem lehet. Az elhúzódó ügyekben az ügyfél részéről, a polgári peres eljárás során számos szakértői vélemény készül, melyek köszönő viszonyban sincsenek egymással, és ezen iratok átnézése során rendszeresen találkozunk az inkompetenciából adódó számos szakmai hiányossággal. E körülmények rendszeresen gondot okoznak a különböző reklamációs esetekben, peres eljárásokban. Számos nehézség adódik a személyiségi jogok kedvezőtlen értelmezéséből és komoly akadálya elsősorban a megalapozatlan kárigények elutasításában az a jelenleg fennálló helyzet, hogy a biztosítótársaságok nem kommunikálhatnak egymással, szemben a bankok nyilvántartási rendszerével. E területen kívánatos lenne a Biztosítási Törvény módosítása különös tekintettel a szaporodó jogtalan biztosítási kártérítési igényekre. Nem hagyható figyelmen kívül a veszélyközösség károsodása, ebből adódóan a biztosítottakat érintő kedvezőtlen anyagi következmények.

Jelen összefoglaló kereteit a kongresszus alkalmával bemutatásra került számos negatív példa meghaladja, egy tanulságos eset bemutatásával érzékeltetni igyekszünk az említett negatív példák lényegét.

Kazuisztika:

• 42 éves férfi egészségügyi nyilatkozata negatív
• Kockázatviselés kezdete 2000.03.08
• A 2000.09.22-én elszenvedett jobb oldali kül, belboka, peremtörés (hármas bokatörés) biztosítótársaságunkhoz történt bejelentést követően beszerzett házi orvosi iratokból kitűnt, hogy Nevezett 1962.02.06-2000.10.03 között mintegy 60 alkalommal járt rendelésen és a jelentkezések okai az említett bokaizületi sérülést megelőzően történt rándulása, derékfájdalom, fej zúzódása, a jobb oldali felső végtag Ízületeinek arthrotikus elváltozásai voltak.
• A jobb oldali hármas bokatörésnek műtéti leírása az orvosi iratokban szerepel, de oldal tévesztés van.
• Házi orvosi irat szerint a jobb oldali bokasérülés és annak műtétet követően a sérült tíz hétig feküdt (?) és 25-30 kg súlygyarapodás következett be.
• Meglévő betegségeire is tekintettel 2000. 05. 01-jétől kérték az Országos Orvosszakértői Intézettől össz-szervezeti károsodásának megállapítását. A szakvélemény azzal a megjegyzéssel készült el, hogy a korábban meglévő betegségek alapján 50% munkaképesség csökkenés sem véleményezhető. A 2000.09.22-én bekövetkezett baleseti esemény következményeinek figyelembevételével az Országos Orvosszakértői Intézet 2000. 12. 14-én a munkaképesség csökkenés mértékét 67%-ra módosította, ideiglenes jelleggel, újabb felülvizsgálati időpontot megjelölve.
• Az AVIVA Életbiztosító Zrt. a bejelentett hármas bokatöréssel baleseti szolgáltatást nem nyújtott, majd azt fellebbezés után is elutasította, tekintettel arra, hogy az elvégzett személyes vizsgálatot követő orvosszakértői vélemény alapján a szóban forgó baleseti esemény funkcionális gyógyulását követően a károsodás mértéke 31%-ot nem ért el.
• Ezt követően a biztosított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez fordult panaszával, mely miatt harmadik alkalommal is felülvizsgálatra került sor, de ekkor sem állapítottak meg 31%-nál magasabb állandósult testi károsodást a jobb oldali hármas bokatörés utáni állapottal kapcsolatban.
• Az Országos Orvosszakértői Intézet 2001. 12. 11-én ismételten 67%-os össz-szervezeti munkaképességet véleményezett a jobb oldali hármas bokatörés utáni állapot leírása mellett a fentiekben már leírt egyéb kórképek felsorolásával kiegészítve májbetegséggel, máj alkoholos ártalmával, elhízással, cukorbetegséggel.
• 2004. 06. 21-én Igazságügyi Orvosszakértői Intézet szakértői véleménye az általános állapot alapul vételével a szervezeti károsodás mértéke 35%.
• 2004. 10. 24-én újabb Igazságügyi Orvosszakértői vélemény készült a jobb oldali bokaizületi funkciójának figyelembevételével, mely szerint az állandósult károsodás a bekövetkezett baleset, annak műtéti gyógyítását követően nem éri el a 30%-ot.

Tanulság:

• Önmagában a közlési kötelezettség sértése számos megoldatlan kérdést vet fel.
• A tankönyvekben, módszertani levelekben, kollégiumi állásfoglalásokban, az ÁNTSZ irányelveiben foglaltakat mind a diagnosztikában, mind a terápiában, de a dokumentációban is a jogszabályok által rögzítettek szerint meg kell követelni, ezt a gyakorlatot általánossá tenni.
• Számos a jogalkotással és jogalkalmazással kapcsolatos kérdést az illetékesekkel meg kellene vitatni, és szükség esetén a jelen gyakorlatot felülvizsgálni.
• Az össz-szervezeti egészségkárosodás, a munkaképesség csökkenés, az állandósult funkcionális testi kár (ebből a baleseti kár mértéke) fogalmainak értelmezése, egységesítése sürgető feladat.

Haris Anna

Összehasonlító vizsgálatot végeztem arról, hogy az Allianz Hungária Biztosító és a K&H Biztosító kockázatelbírálója milyen útmutatók alapján dolgozik, és mennyiben tér, térhet el attól.

Konkrét esettanulmányok alapján vizsgáltam, hogy a nyugati anyacégünk milyen kockázatsúlyosbítást javasol kockázati életbiztosítási fedezetekre a kiválasztott esetekben, illetve itthon mennyiben térünk el ettől, és mi lehet az eltérés oka.

Az Allianznál az ARUM (Allianz Reinsurance Underwriting Manual) alapján Dr. Horváth Imre főorvos úr által a magyarországi viszonyokra adaptált kockázatelbírálási útmutatót használjuk, a K&H Biztosító a SwissRe elektronikus kockázatelbírálói útmutatóját használja, de az elbíráló eltérhet az ebben javasolt döntéstől, ami általában szigorúbb döntést jelent.

1. eset:

37 éves férfi, építőipari munkás, bevallása szerint alkoholt nem fogyaszt, nem dohányzik, BMI: 24, laborleletein az ALT értéke több mint kétszerese, GGT értéke tízszerese a normál értéknek, hasi ultrahangon a máj elzsírosodására utaló jelek és epehólyagkő láthatók.

Döntési javaslatok:

ARUM: postponálás, elutasítás

Allianz Hungária: elutasítás, esetleg 6 hónap reponálás, utána ismételt hasi ultrahang és májfunkciós vizsgálatok és ha ezek a leletek normál értéket mutatnak: 200%-os díjemelés,

SwissRe és K&H Biztosító: elutasítás javasolt.

2. eset:

33 éves férfi, asztalos, naponta 1-másfél liter sört iszik, BMI: 30, egy éve diabetes és hypertonia miatt áll gyógyszeres kezelés alatt, májfunkciós értékei kétszeresei a normál értéknek, hasi ultrahangon a máj elzsírosodására utaló jelek láthatók.

Döntési javaslatok:

ARUM: +200%-os díjemelés,

Allianz Hungária: +250%-os díjemelés,

SwissRe: +125%-os díjemelés,

K&H Biztosító:+125-150%-os díjemelés javasolt.

3. eset:

45 éves nő, édesanya 65 évesen halt meg stroke miatt, nővére 44 éves hypertoniás, BMI: 39, három éve hypercholesterinaemia miatt gyógyszeres kezelés alatt áll, vérnyomása: 140-150/90-100, laborértékek normálisak.

Döntési javaslatok:

ARUM: +100%-os díjemelés,

Allianz Hungária: +150%-os díjemelés vagy elutasítás,

SwissRe: +150%-os díjemelés,

K&H Biztosító: amennyiben vérnyomása gyógyszerrel beállított: +200%-os díjemelés javasolt.

4. eset:

26 éves férfi, BMI: 31, vérnyomása: 150/95, dohányzik: 30 szál cigaretta/nap, AST értéke kétszerese a normálisnak, a többi lelete normális.

Döntési javaslatok:

ARUM: +200%-os díjemelés,

Allianz Hungária: +300%-os díjemelés vagy reponálás a vérnyomás beállításáig, utána: +200% díjemelés,

SwissRe: +100%-os díjemelés,

K&H Biztosító: amennyiben vérnyomása gyógyszerrel beállított: +225%-os díjemelés vagy reponálás a vérnyomás beállításáig.

Ezek az esetek is azt mutatják, hogy általában szigorúbban ítélünk, mint a nyugati biztosítók ajánlásai. Ennek okai az alábbiakban látjuk:

• a biztosítótársaság mortalitási morbiditási adatai (érthetően) eltérnek a hazai adatoktól,
• szubjektív tényezőt jelent az ügyfelek mentalitása: az egészségi nyilatkozatra adott válaszok jellemzően nem mindig egyértelműek: „csak időszakosan van magas vérnyomásom”, „a mindenkinél előforduló magas vérnyomásom van”,
• hazai tapasztalatok szerint alkoholfogyasztás esetén is gyakran többet fogyasztanak az emberek, mint a bevallott mennyiség, ezzel szembesülünk az ügyfeleknél is káreseményeknél.

A szigorúbb elbírálást alátámasztják a stockholmi székhelyű Health Consumer Powerhouse egészségfelmérő cég vizsgálatának adatai is, miszerint:

• egy Magyarországon élő férfi és nő 10 évvel rövidebb ideig egészséges, mint az európai uniós átlag (ffi: 49 év, nő: 50 év)
• az EU-ban a hazai rákstatisztika a legszomorúbb,
• minden ötödik magyar túlsúlyos, Magyarországon 40%-kal több a túlsúlyos ember, mint az EU átlag,
• az alkoholfogyasztás miatti halálozásban hazánk a harmadik helyen áll az Európai Unióban,
• Magyarországon 15%-kal többen dohányoznak, mint az EU átlag.

A Magyar Jogász Egylet Biztosítási Jogi Szakosztálya és annak Élet- és Nyugdíj-biztosítási Munkacsoportja a közelmúltban kerekasztal-beszélgetést szervezett a génkutatás és a biztosítás összefüggéseiről a Biztosítási Jogászok Nemzetközi Szervezete (AIDA) tiszteletbeli elnöke, a szakosztály elnöke, dr. Bárd Károly és az AIDA Elnöksége magyar tagja, dr. Kiss Ferenc Kálmán kezdeményezésére. A sikeres rendezvényt a biztosítási szakma jogász és nem jogász neves művelői közül sokan megtisztelték jelenlétükkel és hozzászólásaikkal.

A beszélgetést dr. Hajdu István, a Munkacsoport vezetője nyitotta meg. Bevezetőjében kiemelte, hogy az eszmecsere témája már hosszabb ideje foglalkoztatja a hazai és a nemzetközi biztosítási közvéleményt, a jogvédőket és a génkutatással foglalkozó szakembereket, valamint nem utolsósorban a biztosítási jogászok nemzetközi szervezetét, az AIDA-t is.

Magyarországon 2004. évben törvénytervezet készült a humán genetikai adatok védelméről, valamint a genetikai vizsgálatok és kutatások szabályairól. E tervezet előkészítése már 1999-ben megkezdődött. A tervezet rögzítette, hogy genetikai vizsgálat csak diagnosztikus, prevenciós, illetve terápiás célból végezhető és szoros adatvédelmet kívánt bevezetni. A biztosítást érintő főbb rendelkezések szerint:a.) genetikai tulajdonságai alapján senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés,b.) a biztosítók nem gyűjthetnek genetikai adatokat, bár a törvény meghatározott szolgáltatások esetén kivételt tehet,c.) genetikai adatokat nem szabad felfedni biztosítási társaságok számára, kivéve törvényben meghatározott eseteket, vagy ha az érintett személy beleegyezik az adatközlésbe,d.) a biztosítók csak törvényben meghatározott esetekben kérhetik genetikai teszt elvégzését, illetve korábbi teszteredmények feltárását.Bár a tervezetből nem lett törvény, mégis hatást gyakorol a biztosítási szakmára és környezetére. Néhány európai ország teljes vagy részleges tilalommal állít akadályokat az egyénileg azonosítható génadatok biztosításban való felhasználhatósága ellen.Végezetül a bevezető utalt arra, hogy a biztosítási jogászok világszervezete annyira fontosnak és időszerűnek találta a géntechnológiai adatok és a biztosítás összefüggését, hogy ez év októberében Buenos Airesben tartandó világ kongresszusán napirendre tűzte azt. Az AIDA kérte nemzeti szekcióit - véleménye kialakításához - az általa összeállított kérdőív kitöltésére és a saját álláspontjuk kialakítására. Az eszmecsere a nemzeti szekció véleménye kialakításához is hozzájárulhat.

A bevezető előadásokat Dr. Sándor Judit (Közép-európai Egyetem, Central European University tanára ), Dr. Majtényi László (ügyvéd, a korábbi adatvédelmi biztos), Juhos András (aktuárius, UNIQA Biztosító Rt. Igazgatóságának tagja) és Dr. Váradi András (biokémikus, Magyar Tudományos Akadémia Enzimológiai Intézete tudományos kutatója) tartották.

Dr. Sándor Judit előadásában először a genetikai adatok sajátosságait és az erre vonatkozó nemzetközi normákat ismertette. Kiemelte, hogy a genetikai adat esetenként nem csupán kezelhető, megelőzhető betegségekre utalhat, de olyanokra is, amelyekkel szemben jelenleg semmiféle kezelés, megelőzés, életmódbeli javaslat nem áll rendelkezésre. A fent említett tulajdonságokból nyilvánvaló, hogy a genetikai adat komoly hatással lehet az egyén életmódjára, életvezetésére, párválasztására, gyermekvállalására, pályaválasztására, sőt tanulási ambícióira is. Ha bárki kíváncsi és felkészült a genetikai jellemzőivel való szembenézésre, és sorsának e koordináták közötti alakítására, elvileg szabadon dönthet a genetikai vizsgálat elvégzéséről. Jogi szempontból világszerte inkább az a kérdés, hogy milyen célokra használható fel a genetikai adat. A genetikai információk sok esetben fontosak a társadalom számára is, hiszen betegségek kialakulásának, kezelésnek jobb megértését, eredményességét növelhetik. Persze nyomós gazdasági érdekek is húzódhatnak a genetikai kíváncsiskodás mögött. A munkáltatókat, biztosítókat komolyan érdekelhetik munkavállalóik, pályázóik, ügyfeleik genetikai adatai kockázatcsökkentés vagy éppen az optimális munkaerő-kihasználás érdekében. Tudnunk kell, hogy a genetikai ismeretek révén „átláthatóságunk” egyre nő. Fontos információk nyerhetők rólunk és családunkról halálunk után is, hiszen bár testünk elpusztul, génmintáink az adatbankban továbbra is tanulmányozhatók. Ezáltal olyan genetikai jellemzők tudhatók meg, amelyek a kutatásban részt nem vevő, de még élő családtagokat is érinthetik. Sándor Judit kiemelte, hogy az üzleti biztosítások kockázati közösségen alapulnak. Éppen ezért a biztosítónak komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy a biztosítandó személy jövőbeni kockázatait a lehető legpontosabban előre felmérje. Európa nagy részén az egészségügyi szolgáltatások szolidaritáson nyugvó általános biztosításon alapulnak, ebből következően itt egyelőre csekély jelentőséggel bír a genetikai kockázat felmérése, hiszen ez amúgy sem eredményezne magasabb díjszabást vagy a biztosításból való kizárást. Az élet, baleset és munkaképtelenség esetére kötött biztosítások esetén merőben más a helyzet. Itt általános jogi alapelv az uberrimae fides, amely a legmagasabb szintű bizalmat feltételezi a szerződéses partnerek között. Ebből fakad az, hogy a biztosítandó személy nem hallgathat el semmiféle olyan információt, amely a kockázat felmérésében jelentőséggel bírhat (McGleenan, Wiesing and Ewald, 1999). Ha tehát valaki olyan genetikai „lelettel” rendelkezik, amely érinti az életbiztosításban a biztosító által vállalt kockázatot, akkor elvileg nem hallgathatja el azt az információt a biztosító előtt (Doherty and Posey, 1998). Adódhatnak olyan esetek is, amikor a genetikai teszt éppenséggel kedvezőbb biztosítási díjtételt jelenthetne az érdekelt számára a hagyományos módon kalkulált díjhoz képest. Ha például a biztosító által szerepeltetett egészségi állapotra vonatkozó kérdések között a családban előforduló betegségek kedvezőtlen képet vetítenek elő, de genetikai teszt révén bebizonyosodik, hogy a biztosítandó személy mégsem hordozója a betegség kialakulásáért felelős génnek, akkor ezzel megmenekülhet a magasabbra becsült kockázat miatt kiszabott díjtól. Az Oviedói Konvenció 12. Cikkelye értelmében prediktív genetikai teszt megfelelő genetikai konzultáció alapján és kizárólag egészségügyi vagy tudományos kutatási célból végezhető. E szerint a biztosító nem kötelezheti a biztosítandó személyt arra, hogy genetikai vizsgálatnak vesse magát alá. Igaz, ezzel a probléma még nem teljesen megoldott, mert azon kevesek, akik rendelkeznek már kedvezőtlen genetikai „lelettel”, hátrányba kerülhetnek a biztosítás során. Ha ezt a cikkelyt és az adatvédelmi normákat egymásra vonatkoztatjuk, akkor viszont az adatfelvétel célhoz kötöttségéből következik, hogy a már keletkezett adatot más célra legfeljebb csak az érdekelt külön engedélyével lehet felhasználni. A másik probléma - hangsúlyozta Sándor Judit -, hogy a biztosítók meglehetősen széles körben kérnek egészségügyi információt ügyfeleiktől. Bár az egészségügyi adatok túlnyomó része hagyományos egészségügyi információra kérdez rá, azonban egyre több ilyen információ bír majd a jövőben genetikai jelleggel is. Azaz, amint egyre többet tudunk az egyedi betegségek genetikai hátteréről, úgy erősödik a genetikai komponens ezekben az adatokban. Érdemes felfigyelni arra, hogy a hazai életbiztosítók már régóta érdeklődnek a családban előforduló betegségekről. A szülők, testvérek által megélt életkorról, sőt, az elhalálozás okáról is. Ez tulajdonképpen már egyfajta genetikai adatnak tekinthető, hiszen nem az érintett egészségügyi adatait veszi csak alapul, hanem mérlegeli a családi anamnézist is. Bár az egyes biztosítók esetében az egészségügyi lap más és más, de előfordul, hogy kifejezetten öröklődő betegségek családi előfordulására kérdeznek rá. Nyilvánvaló, hogy ezekre az adatokra azért kíváncsi a biztosító, mert a jövőbeni egészségügyi állapot előrebecslése nagyon is hozzátartozik a biztosítási szemlélethez. Egyes biztosítók kizárólag otthoni környezeti hatásként értékelik az adatokat, míg mások közvetett bizonyítékként a magasabb egészségügyi kockázatra. Ha például rákos megbetegedés, cukorbetegség halmozottan fordul elő a családban, ez a tény kihatással lehet a megkötendő életbiztosításra. Elméleti bevezetője után Sándor Judit beszámolt a hazai biztosítóknál 2001-ben végzett kutatásáról is. A kutatás során egy előzetesen elkészített kérdőív alapján igyekezett feltárni, hogy miként kezelik a hazai biztosítók az egészségügyi és genetikai adatokat. A kutatás során, 14 Magyarországon működő, nagyobb biztosítótársasággal készített interjút. Egészségügyi nyilatkozattal a biztosító azt kívánja, minél pontosabban meghatározni, hogy vajon a leendő biztosított egészségi állapota alkalmas-e arra, hogy az adott biztosítónál biztosítva legyen, illetve ha alkalmas, akkor milyen feltételek szerint. Érdemes még megjegyezni, hogy a férfiak és a nők egészségügyi kockázatának elbírálása a személybiztosítások területén eltér egymástól. Az ügyfelek biztosítási ajánlatát a kockázatelbírálók többnyire az egészségügyi nyilatkozatok alapján sorolják be a megfelelő kockázati osztályokba, illetve utasítják el, ha úgy ítélik meg, hogy a leendő ügyfél egészségügyi állapota a biztosító szempontjából túl kockázatos. Amennyiben a biztosítás típusa, az ügyfél életkora, vagy a biztosítási összeg nagysága miatt orvosi vizsgálat elvégzését kívánja meg a biztosító, akkor az ügyfél kockázatát az orvosi vizsgálat és az egészségügyi nyilatkozat együttes értékelésével állapítják meg. Az ajánlattevő ügyfélnek a biztosítás megkötése érdekében a valóságnak megfelelően kell kitöltenie az egészségügyi nyilatkozatot. Az ügyfél közlési kötelességét a Ptk. biztosítási szerződésekre vonatkozó szabályai írják elő. Amennyiben a biztosított nem a valóságnak megfelelően tölti ki az egészségügyi nyilatkozatot, tehát megsérti közlési kötelezettségét, akkor a káresemény beálltakor a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott tény, vagy a valóságnak nem megfelelő nyilatkozat nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. Az egészségügyi nyilatkozat a biztosító kockázatának elbírálásához, illetve fizetési kötelezettségének megállapításához nélkülözhetetlen. Hiszen a nem invazív és egyszeri orvosi vizsgálatok nem elegendőek a valós kockázat megállapításához. Továbbá az orvosi vizsgálatok jóval költségesebbek, és az egészségügyi nyilatkozatokra vonatkozó közlési kötelezettség törvényi előírása is jobban szolgálja a biztosító érdekeit.

Az egészségügyi nyilatkozatok többsége tartalmaz ún. egyéb rovatokat is, ahol az ügyfélnek arról kell nyilatkoznia, hogy esetlegesen más, kifejezetten meg nem nevezett betegségei, rendellenességei, vagy vizsgálatai voltak-e. Az egyéb rovatok jogi megítélése a közlési kötelezettség szempontjából nem egyszerű. Közlési kötelezettséget sért-e valaki, ha olyan betegségét nem említi, amelyet nem tart betegségnek, illetve olyan vizsgálatát nem említi, amelyet ugyan tudott, de elfelejtett, s mivel konkrétan nem kérdeznek rá, nem jut eszébe. Valamint orvosi képzettséggel nem rendelkező ügyfeleknek sokszor nehéz eldönteni, hogy egyes idegen szóval elnevezett betegségek pontosan melyik betegségcsoportba tartoznak, pl.: egyik biztosító az allergiás megbetegedéseket légzőszervi betegségként tüntette fel. Nem valószínű az sem, hogy az ügyfelek tisztában vannak az „egyéb idegrendszeri betegségek” kategóriája alá tartózó betegségekkel. Az egészségügyi nyilatkozatok nagy részét nehéz a leendő biztosítottaknak segítség nélkül kitölteni, a tét viszont nagy, mert ha félreértés miatt hibásan tölti ki az ügyfél az egészségügyi nyilatkozatot, akkor egyes esetekben a biztosító fizetési kötelezettsége nem áll be. Végül idetartozhat az a probléma is, ha valakinek genetikai vizsgálati eredményei vannak, azokat az egyéb rovat alatt közölnie kell-e a biztosítóval, illetve ennek eredményeképpen be kell-e mutatni ilyen vonatkozású leleteit.

A kutatás során kiderült, hogy a biztosítók által használt egészségügyi nyilatkozatok szinte minden esetben tartalmaznak olyan kérdést, amelyek a családban előforduló betegségekre kérdeznek rá. Csak azok a nyilatkozatok nem kérdeznek erre rá, amelyeket kis biztosítási összegű ajánlatok esetén kell kitölteni. S ezek a kérdések tágabb értelemben már genetikai adatnak minősülhetnek. A családi anamnézisre vonatkozó kérdések közül egyesek csak az egyenes ági rokonok, azaz a szülők betegségeire, míg más kérdések a szülők, a testvérek, sőt a házastársak betegségeire is kíváncsiak. Egyes biztosítók nem csak a családban előfordult betegségekre, hanem a családtagok esetleges halálának okára is rákérdeznek. Sok egészségügyi nyilatkozaton már az első kérdés a biztosított családi kórtörténetére vonatkozik („Tud-e vérszerinti rokonságában valamilyen örökletes betegségről?”), sőt van olyan egészségügyi nyilatkozat, ahol több kérdés is vonatkozik a biztosított családjára, pl.: „ Halt-e meg egyenes ági rokona szív és érrendszeri vagy daganatos megbetegedésben 50 évesnél fiatalabb korban?” illetve „ Kérdések a rokonságról”. Ezen belül ez a biztosító szülők és testvérek életkorára, egészségügyi állapotára, esetleges halálának időpontjára, okára kérdez rá, valamint arra, hogy hány éves korában halt meg az adott rokon. Általában a családi anamnézis önmagában nem befolyásolja az ügyféllel kötendő szerződést, csak akkor, ha az ügyfélnél is előfordulnak betegségre utaló leletek. A családban halmozottan előforduló betegségek általában nagyobb óvatosságra intik a biztosítókat, de ilyen esetben is csak akkor emelnek díjat vagy módosítanak szerződést, ha az ügyfél sem egészséges.

Az ügyfeleknek az egészségügyi nyilatkozat kitöltésekor gondot okozhat az, hogy esetleg nincsenek tudatában annak, hogy mely betegségek örökletesek. Mankóként a biztosítók általában felsorolják, hogy a biztosított különösen a daganatos, szív és érrendszerrel kapcsolatos megbetegedésekre, az epilepsziára, a depresszióra, magas vérnyomásra, cukorbetegségre, vérzékenységre és elmebetegségre legyen figyelemmel. Sok esetben azonban a családtagok nem is tudják egymásról, hogy depressziósak, sőt azt sem, hogy saját maguk azok. Ilyen esetekben a közlési kötelezettség megfelelő teljesítése kérdéses lehet. Az egyik biztosító orvosa szerint: „A családban előforduló betegségek közül igazán csak ötféle betegségnek van jelentősége és ennek is csak akkor, ha halmozottan fordul elő. De ilyen halmozott előfordulás esetén is csak 20% esély van arra, hogy a leszármazottnál előfordul azonos betegség, a többi 80%- a körülményektől függ. Tehát ebben az esetben azt lehet biztosan megállapítani, hogy az ügyfél, akinek a családjában ezen öt betegség közül az egyik halmozottan előfordul, az inkább lehet olyan beteg, mint az, akinek a családjában ez a betegség nem jelenik meg.” Ennek ellenére egyes biztosítók a családban előforduló betegségeknek önmagukban is jelentőséget tulajdonítanak, így az egyén tágabb értelemben vett genetikai adatai alapján a biztosítás szempontjából más elbírálás alá esik. Egyik biztosító például úgy nyilatkozott, hogy „ A szülői és a testvéri anamnézis önmagában befolyásolhatja a fizetendő biztosítási díjat, illetve a biztosítási szerződést.” A policisztás vesebetegség esetében például, ha a biztosított 34 éves elmúlt és a családban van ilyen betegség, akkor a biztosítottat nagyon részletes vesevizsgálatnak vetik alá, és ha találnak valamilyen a betegségre utaló rendellenességet, akkor nem kötnek szerződést, viszont ha nem találnak a biztosítottnál semmilyen a betegségre utaló rendellenességet, akkor standard díjjal megkötik a szerződést. Abban az esetben, ha a biztosított még nem múlt el 34 éves, és családban előfordult policisztás vesebetegség, a biztosított, amíg el nem éri a 34. életévét és negatív eredményű vesevizsgálaton át nem esik, addig emelt, ún. prémium díjas biztosítást köt vele a biztosító. Egy másik biztosító szerint „ A szülői és a testvéri anamnézis önmagában befolyásolja a fizetendő biztosítási díjat, illetve a biztosítási szerződést. A biztosítandó személy szüleinek illetve testvéreinek a betegségei számítanak, amennyiben 60 éves koruk előtt meghaltak, vagy betegek.” A fenti két biztosítón kívül több biztosító is nyilatkozott úgy, hogy a családi anamnézis önmagában elegendő, hogy 10-15%-os díjemelést, vagy csökkentett biztosítási összeget, elhalasztott szerződéskötést vagy végső esetben a szerződéses ajánlat elutasítást vonjon maga után.

A megkérdezett biztosítók közül csak egy biztosító egészségügyi nyilatkozata tartalmazott kifejezetten genetikai vizsgálati eredményre vonatkozó kérdést. Ez a biztosító 2001-ben készített egy teljesen új egészségügyi nyilatkozatot, amely a 20. kérdésben tartalmaz genetikai tesztre vonatkozó kérdést : „Végeztek-e Önnél genetikai tesztet? Ha igen, annak eredménye:……..”. Ez a kérdés a Sidney-ben 2001-ben megrendezett, ún. ICLAM (International Committee for Life Disability and Health Assurance Medicine - Élet- és Egészségbiztosítási Orvosok Nemzetközi Társasága) konferencia hatására került bele az egészségügyi nyilatkozatba. Ennek a biztosítónak az egészségügyi nyilatkozatát a biztosító vezető orvosa készítette el, aki a hivatkozott konferencián részt vett. Az egészségügyi nyilatkozatokban ezen kívül is voltak olyan egészségügyi adatok, amelyek az ügyfelek jövőbeli egészségügyi állapotára utaltak. Az egészségügyi nyilatkozatokkal kapcsolatban tehát megállapíthatjuk, hogy a biztosítótársaságok nyilatkozatai sok hasonlóságuk ellenére jelentős mértékben eltérnek egymástól. Megfigyelhetjük, hogy e tekintetben a biztosítók nem követnek egységes irányelvet. Viszont szinte valamennyi egészségügyi nyilatkozat tartalmaz tágabb értelemben vett genetikai adattal kapcsolatos kérdést a családi anamnézisre történő rákérdezéssel. Az ügyfél családjában előforduló betegségek biztosítónként eltérő mértékben érintik az ügyfelek biztosítási ajánlatát. Konkrét genetikai vizsgálattal kapcsolatos kérdést a megkeresett 14 biztosító közül azonban csak egy biztosító egészségügyi nyilatkozata tartalmaz, amelyre azonban pozitív választ a kutatás befejezéséig még senki sem adott.

A biztosítókkal készített interjúk alapján úgy tűnik, hogy a biztosítók többsége örömmel fogadná az ügyfelek genetikai adatait, amelynek ismeretében pontosabban meg lehetne határozni a leendő biztosítottak életesélyeit, egészségügyi kockázatát. Egyelőre azonban a biztosítók még nem készültek fel genetikai adatokkal kapcsolatos ismeretekből. Az egyik biztosító vezető kockázatelbírálója szerint: „A biztosító mindenkori érdeke, hogy az ügyfél ossza meg az összes általa ismert információt a biztosítóval, tehát, amit az ügyfél tud magáról, azt mondja el a biztosítónak is, hogy ezzel a biztosító elkerülje a számára legveszélyesebb jelenséget: az ,antiszelekciót'. Nem alakult ki tehát egységes álláspont a tekintetben, hogy az ügyfél köteles-e közölni a biztosítóval a már meglévő genetikai vizsgálatainak eredményét. Volt olyan vélemény, hogy a már meglévő genetikai adatokat az ügyfelek kötelesek a biztosítóval közölni. Egy másik biztosító álláspontja szerint viszont „amennyiben a biztosító figyelembe venné a már meglévő genetikai teszteredményeket, akkor a biztosítás során létrejövő, biztosítottakból álló veszélyközösségben hátrányos helyzetbe kerülnének azok, akik rendelkeznek ilyen genetikai adatokkal”. A biztosítók többsége azonban a már meglévő genetikai információk közlési kötelezettsége mellett foglalt állást. Ugyanakkor az Oviedói Konvenció 12. Cikkelye értelmében prediktív genetikai teszt megfelelő genetikai konzultáció alapján és kizárólag egészségügyi vagy tudományos célból végezhető. E szerint a biztosítók nem kötelezhetik a biztosítandó személyeket arra, hogy genetikai vizsgálatoknak vessék alá magukat. […] Sok országban a biztosítók önkéntes moratórium alapján tekintenek el attól, hogy rákérdezzenek ügyfeleik genetikai adatára. Magyarországon a biztosítók nem fogadtak ilyen moratóriumot, sőt a kutatás befejezésig a MABISZ keretein belül erre irányuló kezdeményezések sem voltak.Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a biztosítók egyelőre Magyarországon nem alakítottak ki egységes álláspontot a genetikai információk biztosítási szektorban történő felhasználásáról. Sem moratóriumot, sem egyéb erre vonatkozó etikai kézikönyvet (Code of Practice) nem dolgoztak ki a biztosítók, illetve szövetségük sem. A MABISZ, illetve a MÉBOT keretein belül azonban már foglalkoznak a szakemberek ezzel a problémával.

Genetikai tesztre vonatkozó információk egyelőre még - eltekintve egy kivételtől - nem találhatók a biztosítók egészségügyi nyilatkozataiban. A magyarországi biztosítók várhatóan felzárkóznak nyugat-európai társaikhoz, ahol egyelőre moratóriumok, jogszabályok és etikai irányelvek rendezik a genetikai információk biztosítók által történő felhasználását.

Előadásának végén Sándor Judit utalt a humán genetikai adatok védelméről, valamint a genetikai vizsgálatok és kutatások szabályairól szóló törvénykoncepció 2004. évi tervezetére. Ez a törvénytervezet tartalmazta, hogy a biztosítók nem gyűjthetnek genetikai adatokat a biztosítottjaikról vagy a biztosítási ajánlattevőkről, illetve nem kérhetik, hogy szövetmintákat vagy DNS leírásokat szolgáltassanak számukra. A biztosító csak akkor kérdezhet rá már meglévő genetikai adatra, ha ezt a törvény kifejezetten megengedi, és csak meghatározott, emelt szintű biztosítási szolgáltatás esetén. Törvénykoncepció ugyancsak kimondta, hogy a biztosítók nem alkalmazhatnak prediktív genetikai adatokon alapuló diszkriminatív biztosítási feltételeket és preferenciális tarifákat, illetve nem alkalmazhatják korlátozó módon a biztosítási eseményeket a különböző genetikai kockázatokkal rendelkező személyek esetében. A koncepció nem vált törvénnyé, de tartalma már bepillantást enged egy jövőbeli szabályozás alapelveibe.

Majtényi László a genetikai adatvédelem (az új tudás és az új technológia adatvédelmi implikációi) nézőpontjából közelítette meg a génkutatás és a biztosítás témakörét.

A genetikai adatok kezelése az adatvédelmi jogvédelem igényének és szerkezetének működésébe enged bepillantást (talán valamelyest az általános értelemben vett emberi jogokéba is). Tetten érhető ebben az általános félelem az újtól, ami, ne tagadjuk, sajátja az adatvédelmi felfogás főáramának, és a haladás kritikátlan kultusza, ami pedig a technokrata gondolkodás sajátja¹. Mindkettő következménye a racionális és nem ésszerű megfontolások együttlétezése. Az ilyen ügyeknek van általános menetrendje. Részben nyomon követhetjük, részben modellezhetjük a történéseket: az alapjogi fundamentalizmustól² a felhasználás garanciáit követelő óvatos hátrálásáig módosuló, előttünk kibontakozó viszonyt, képviselőinek viselkedését az autonómiánkat, a magánéletünket fenyegető új tudományos felismerések és az ebből fakadó új tudások és technológiák megjelenésekor. Pusztán a genetikai adatok megismerhetőségével a személyiség kiterjedésének dimenziói is megváltoznak, ami új fénybe von unt helyzeteket, olykor elsőre viccesnek tűnő következményekkel is komolyan kell számolnunk, át kell gondolnunk olyan helyzeteket, amelyekre nem is számítottunk. A német (és tegyük hozzá a magyar) joggal teljes összhangban a kieli tartományi adatvédelmi biztos egyik állásfoglalása rámutatott³, hogy a bölcsődei, pelenkából származó gyerekkaki is az adatvédelmi jog hatálya alá tartozó személyes adatot tartalmazó adathordozó. Az előadó hozzátte, hogy egyetlen vércseppünk, az ajkunkról a kocsmai poháron vagy a fodrászüzletben, a kozmetikai szalonban hagyott bőrhám, köröm, hajhagyma ugyanezeket a problémákat vetik fel. (A jogi problémát, ha tetszik, súlyosbítja az is, hogy a magyar adatvédelmi jog a némethez hasonlóan a személyes adat abszolút fogalmát alkalmazza, azaz attól függetlenül tekint bármely információt személyes adatnak, hogy az adatkezelő - esetünkben a bölcsőde, kocsma, fodrászüzlet - képes-e azt értelmezni.) Ha valaki felkészült és akarja, ezekből az „adathordozókból” feltárhatja genetikai állományunkat, ami félelmetes hatalmat jelent kezében. Majtényi László szerint Sándor Judit ezekre a fejleményekre utalva éles elméjű felismerést tesz, amikor azt mondja, hogy míg az eutanázia és az abortusz-típusú privacy-tárgyak az élet határait, a genetikai privacy a test határainak bizonytalanságát tárgyalja, sőt provokatívan, de nem egészen indokolatlanul a test újsütetű halhatatlanságának kérdését is megpendíti, mert az örökítőanyagunk információtömegét jártunkban-keltünkben szórjuk szét magunk körül. Másfelől porladó testünkbe zárt akár töredezett DNS darabjaiból is sokáig kirakható az örökítőanyagba zárt információ, mely beláthatatlan időtávban túlélheti élő személyünket⁴. Ugyanez megtörténhet laboratóriumokban is, még nagyobb biztonsággal. Az adatvédők Észak-Amerikában, különösen a fejlettebb adatvédelmi kultúrával rendelkező Kanadában a 80-as évektől figyelmeztetnek arra, hogy a munkaerőpiacról a nem megfelelőnek minősített genetikai háttérrel rendelkezők (ráadásul itt az emberi alrasszok valamelyikéhez tartozás is felmerült genetikai kockázati tényezőként, mert autógyárak úgy vélték, hogy valamelyik indián nép fiai az autógyárak festékműhelyeinak szennyezett levegőjétől gyakrabban betegszenek meg, mint mások). A veszély tehát abban áll, hogy genetikai alfákra, bétákra és gammákra oszlik majd egyszer a társadalom. A genetikai tesztek ugyanakkor - pár kivétellel - mostani tudásunkkal valószínűségeket jeleznek, ritkábban pontosan beütő végzetet, amelyek kimenetele a táplálkozástól a bennünket érő stresszig sok egyéb tényezőtől is függ. Léteznek ugyan monogenetikus, azaz egy gén által biztosan kiváltott betegségek, de ezek elég ritkák. A genetikai vizsgálatok eredményeként valószínűleg természettudományosan is tévesen „kialakulhat az 'alkalmazhatatlanok', a 'biztosíthatatlanok' osztálya, olyan embereket, akik a 'nemkívánatos' tulajdonságok hordozói, akiket skarlát betűvel bélyegeznek meg, és e bélyeget ők generációról generációra örökítik tovább”⁵ - írják jeles É-amerikai privacy-védők. Aki olvasott a privacy közgazdasági elméletéről, hozzáteheti, hogy a szép új világban ezek a csoportok akár a biológiai reprodukcióból is kiszorulhatnak, mert miért is ne igényelhetne bárki genetikailag tökéletes házastársat, de ugyanezen az alapon az anyák genetikailag hibátlan magzatra is igényt tarthatnának. Kongathatjuk a vészharangot. Megszűnik az emberi sokszínűség, mert, hogy csak egy példát említsek, mi marad a kultúrából, ha például a depresszió-gén által „fertőzött” magzatot nem engednék megszületni. Ha ez bekövetkezne, a legszebb versektől fosztanánk meg magunkat, de talán azoktól is, akik megértik ezeket a verseket. Ennek alapján poszthumán kortól félhetnénk⁶. A vita ugyan nyitott, de valószínűbb, hogy a genetikai determinizmus, legalábbis erős megfogalmazásában, helytelen felfogás⁷.

A veszélyek azért nagyon is valóságosak. Csak drámaibb a boszorkányüldözés, ha a boszorkányhit hipotézisei tévedésen alapulnak. 1998. decemberében heves viták után fogadta el az izlandi parlament azt a törvényt, amely alapján az egész népesség genetikai, genealógiai, egészségügyi adatait egyetlen központ adatbázisba rendezik. A feladatra deCODE néven céget is alapítottak⁸, mely az államtól monopóliumot kapott ez a tőzsdére vitt cég, hogy a teljes adatbázisból nyert tudást értékesítse. Az izlandi genóma különösen értékes, a lakosság, a minimális migráció miatt, genetikai zártsága miatt kivételesen alkalmas génkutatásokra, a rossz gének útjának és mutációinak követésére. A terv szerint betegségeket, családtörténetet vetnek össze és génmutációkat, betegségeket okozó hibás géneket vadásznak így le. 1998-ban a az európai adatvédelmi biztosok Santiago de Compostelaban tartották éves találkozójukat, amikor az izlandi törvénytervezetet már benyújtották. Az értekezlet, melyen résztvettem és szegény izlandiak mellettem ültek, elfogadott egy nyilatkozatot, amely udvariassági formulában, de a terv elhagyását követlte, felhívta továbbá a figyelmet az anonimitás fontosságára, és arra, hogy a gazdasági érdekek nem lehetnek fontosabbak az eredeti egészségügyi célnál. Az érintettek opt-out tiltakozási jogot kaptak⁹, amit az Izlandi Legfelsőbb Bíróság jogi követelményként erősített meg. Ez az eset közvetlen előzménye az adatvédelmi biztosok 29-es munkacsoportjának¹⁰ a genetikai adatok felhasználásról szóló állásfoglalásának¹¹. A nemzetközi fejlemények közül az Európa Tanács Oviedo-ban 1997-ben elfogadott egyezményt kell említeni, amely, amellett hogy az információs privacyt a genetikai beavatkozások esetén erősen hangsúlyozza, tiltja a genetikai diszkriminációt¹² és csak gyógykezelési és tudományos célból engedi meg a genetikai vizsgálatokat. A számos korlátozás mellett az embereken végrehajtott beavatkozást csak korlátozottan, diagnosztikai és gyógyító célból engedélyezi. Az EU Alapjogi Chartájának 21. cikke ugyancsak tételesen tiltja a genetikai diszkriminációt. Az adatvédelmi biztosi munkacsoport szerint a genetikai adatokat ne ismerhessék meg olyanok, akik az érintettet hátrányosan megkülönböztethetik. Az EU sok államában hiányoznak a szektorális genetikai adatkezelési szabályok. A genetikai adatok jogosulatlan felhasználásának, a szabadsággal kapcsolatos kockázatai miatt, magas szintű jogi védelmet kell kapniuk. Ezek természetesen különleges adatok, melyek nem is kizárólag az egészségre vonatkozhatnak, hanem például etnikai eredetre is.

A genetikai adatok kezelésének a legelfogadhatóbb célja a diagnosztika és a gyógyítás, de ezeknek is feltétele a tájékozott beleegyezés. Külön problémát jelent, hogy az egyének genetikai információi bizonyos mértékben más egyénekre, biológiai rokonaikra is vonatkoznak (az egypetéjű ikrek ebben a vonatkozásban külön esetet jelentenek, jogaik különösen veszélyeztetettek, például egymás által).

Az olasz adatvédelmi hatóság 1999-ben úgy foglalt állást, hogy a leánynak az apa hozzájárulása hiányában is joga van, saját egészsége védelme érdekében, megismerni apja genetikai adatait. Ebben az összefüggésben a nem tudás joga „right not to know” különös értelmet és fontosságot kap és már a családon belül is nehéz, talán lehetetlen érvényesíteni. A munkacsoport álláspontja szerint általában meg kell tiltani, hogy a genetikai adatokat a munkáltatók és a biztosítók kezelhessék, de a szöveg ezt más helyen kategorikusan nem zárja ki, hisz garanciákról szól ezekre az esetekre. Hátrányt mindazonáltal a munkavállaló nem szenvedhet. A biztosítók úgy vélik, a genetikai adatok kezelése segíthet a kockázati tényezők elbírálásánál, ám a munkacsoport szerint meg kell tiltani, hogy a biztosítók genetikai adatokat kezeljenek. De ha mégis, csakis törvényi szabályozással, kivételes esetben. Több tagállam már kinyilvánította, jogszabályba foglalta, hogy genetikai adatok kezelése biztosítási célból nem jogszerű. Más országokban kifejezett tilalom hiányában a biztosítók közös megegyezésre és némi külső nyomásra moratóriumot hirdettek a genetikai adatok kezelésére. A genetikai adatok kiválóan alkalmasak biometriai azonosítónak. Ezekre bűnüldözési és egyéb célra az európai és a nemzeti jogszabályok, korlátozásokkal, lehetőséget adnak.

Azért még a legádázabb adatvédelmi biztosok sem tudják megakadályozni, hogy nyitogassák a kiskapukat, például a biztosítók is. Ilyenkor a hátráló jogvédelem a garanciákat kezdi emlegetni.„A munkáltatók és biztosítótársaságok általi kezelésük csak nagyon kivételes esetekben engedélyezhető, törvényi felhatalmazással, védelmet kell nyújtani a hátrányos megkülönböztetéssel szemben.” - mondják az európai adatvédelmi hatóságok vezetői, ugyanabban a dokumentumban, amelyben a genetikai adatok üzleti felhasználásának betiltását követelik. Hatáskörre is igényt tartanak, mikor is követelik, hogy azok az adatbankok, ahol genetikai személyes adatokat kezelnek, álljanak az adatvédelmi hatóságok ellenőrzése alatt, sőt már az üzembe helyezés előtt ellenőrizhessék azokat.

Majtényi László néhány következtetést is megfogalmazott. Kifejtette, hogy egyetért azzal a követeléssel, hogy a biztosítók és az élet-halál üzletben érdekelt más intézmények (a munkaadóktól a bankokon át a vállalkozásként működtetett idősek otthonáig széles a skála) ne kezelhessenek genetikai adatokat. Ugyanakkor azt is gondolja, hogy ez valószínűleg szélmalomharc. De nem haszontalan szélmalomharc, mert a jogvédőknek, a részleges vereségük elismerésével, végül majd engedményeket kell kicsikarniuk. Természetesen nem kétséges, hogy a gyógyításban, a betegségek prevenciójában, a diagnosztikában, a részkérdéseket illető komoly morális dilemmák mellett, a genetikai információkat az emberek szolgálatába kell állítani, azaz felhasználhatóak. A bűnüldözésben és a személyazonosítás terén máshol is, ma is használnak a törvények által is elismerten genetikai adatokat, bár ezek az alkalmazások az előzővel szemben már komolyabb vitákat generáltak.

Számára meglehetősen valószínűnek látszik, hogy a nem távoli jövőben (néhány évtized, talán annyi sem) minden újszülöttön (talán még a méhen belül) - remélhetőleg az anya tiltakozási jogát elismerve - elvégzett vizsgálat után, a gyermekre vonatkozó genetikai kockázati listát vehetnek át a szülők, és ennek kedvező tartalmával a játszótéren büszkélkednek majd egymás előtt a kismamák. (A vizsgálat jelenleg horribilis költségei nyilván zuhannak majd.)A biztosítók, melyek talán a leginkább érdekeltek, már nagyon régen kutatnak olyan információk után, amelyek révén az ügyfelek genetikai hátteréről informálódnak. Azok a kérdések, amelyek a felmenők élettartama, haláluk oka, a családban ismétlődő betegségek iránt érdeklődnek, csak azáltal relevánsak, hogy a genetikailag talán megörökölt kockázatokat segítenek kiszámolni. Azaz a biztosítási matematika szofisztikált módszertanával a kockázat kockázatát számolják. Ezek a kérdések genetikai adatokra vonatkoznak. Ugyanakkor cinkelt kártyával játszik az a biztosítási lobbista, aki azt javasolja, töröljük el a jogi tilalmakat most, vagy szüntessük meg a genetikai adatok használatára hirdetett moratóriumot, ám ha az eredmények kedvezőtlenek, utólag a biztosítók készek lesznek korlátozásokról tárgyalni. A tapasztalat szerint, gondoljunk a direkt marketingnek az adatvédelmet figyelembe nem vevő szerzett jogaira, nem ismerjük a varázsszót, amellyel a palackba visszaküldhető lenne a személyes adatokkal varázsló dzsin.

Juhos András aktuáriusi megközelítésben vizsgálta a biztosítás és a génkutatás viszonyát. Felvázolta, hogy a genetikával összefüggő újdonságok megjelenése előtt is már számos változás következett be, amely a kockázat elbírálással összefüggésben kihatással volt. Így pl. csökkent a csecsemőhalandóság, a várható élettartam drasztikusan javult (a legnagyobb mértékben a nőknél). A várható élettartam eltéréseiben megnövekedett jelentőségű a környezeti, kulturális, szociális tényezők szerepe, csökkent a csecsemőhalandóság. Az orvostudomány fejlődése következtében a kockázatelbírálás hagyományos eszköztára, az egyéni rizikó felmérése az orvosi szűréssel több adatot ad az elbíráláshoz, ennek ellenére a kockázatelbírálás szokásosan orvosilag mérhető adatokra, illetve az egyén szokásos tevékenységében (foglalkozás, szabadidős tevékenység) rejlő kockázatok felmérésére épít, míg egyéb ugyancsak releváns tényezőket (lakóhely, végzettség, népcsoporthoz tartozás) figyelmen kívül hagy.

A kockázatelbírálás alapelve: információs szimmetria. A biztosító kockázatkezelése az információs szimmetriára épít (polgári törvénykönyv 540. §, röviden : Ptk):540. § (1) A biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését.(2) A felek megállapodhatnak, hogy a biztosított és a szerződő fél a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását megfelelő határidőn belül köteles legyen a biztosítónak írásban bejelenteni.(3) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében.

A kockázatközösség - információs szimmetrián alapuló - érdekeinek érvényesítése, nemcsak a biztosító, de a biztosítottak érdeke is. Ellentétben a társadalombiztosítással - amelyre jellemző az egyenlőség és a szolidaritás, az azonos szolgáltatás - jövedelemarányos hozzájárulás mellett, valamint a kötelező jelleg -, a privát (üzleti) biztosítás más elveken alapul. Ezek a kölcsönösség (kockázat-közösség, „fair”-ség), és (a szabadon?) választható mértékű szolgáltatás - kockázatarányos hozzájárulás mellett. Bár ezeket az elveket természetesen nem lehet tisztán érvényesíteni, mégis lényeges, hogy a kockázatközösséghez az eltérő kockázatok stabil keveréke kell, valamint amellett, hogy csak szokásos és/vagy „társadalmilag elfogadott” osztályozás alkalmazható.

A genetika fejlődésével az utóbbi években a prediktív (azaz valamely betegség későbbi bekövetkezését előrejelző, nem pedig már meglévő, tünetekkel rendelkező betegséget diagnosztizáló) genetikai tesztek megjelenése, illetve ezek biztosító általi felhasználhatósága igen érzékeny és vitatott területté vált. Egyrészt e tesztek eredményének felhasználása a biztosítói kockázatelbírálás során az Európa Tanács az Emberi Jogokról és a Biomedicináról szóló 164-es számú Konvenciója 11. cikkébe ütközne, mely szerint tilos a hátrányos megkülönböztetés a genetikai örökség alapján. Másrészt, az ügyfelek oldaláról egy - még a tünetmentes fázisban elvégzett - pozitív eredményt mutató prediktív genetikai teszt nyilvánvalóan megnöveli a később súlyos beteggé váló egyén biztosításkötési hajlandóságát, azaz antiszelekcióhoz vezet. A még tünetmentes ügyfelek esetében ugyanis hagyományos kockázatelbírálási módszerekkel nem mutatható ki a betegség majdani biztos bekövetkezése. Itt érdemes megjegyezni, hogy sokan még a családi kórtörténet felhasználhatóságát is tiltani szeretnék. A prediktív genetikai tesztek eredményének biztosító általi felhasználhatóságának tilalma esetén a kockázatelbírálás alapját képező információs szimmetria elve sérül, az így szabad utat kapó antiszelekció pedig a magasabb kárgyakoriság miatt megemelkedő díjtételek következtében - végső soron - a kockázatközösség egészének érdeksérelméhez vezet. Az aktuáriusi megközelítés lényege pontosan annak a vizsgálata, hogy a kockázatközösséget érő antiszelekciós hatásokat tegyék mérhetővé, azokat kvantifikálják.

Az aktuáriusi modellek tipikusan a következő tényezők hatását vizsgálhatják:- pozitív prediktív genetikai teszteredménnyel rendelkezők esetén a normális biztosításkötési aránytól és összegtől való eltérés mértéke (antiszelekciós hatás: az érintettek nagyobb arányban kötnek biztosítást, illetve magasabb biztosítási összeget választanak)- a genetikai tesztek előfordulási gyakorisága- a vizsgált mutáció gyakorisága- milyen kockázatelbírálási lehetőségek vannak (mit tudhat a biztosító, van-e lehetőség családi kórtörténet bevonására)- milyen típusú biztosításról van szó (életbiztosítás, ápolásbiztosítás, jövedelemkiegészítő járadék biztosítás)A genetikai adatok felhasználása lehetséges következmények aktuáriusi megközelítése körében érdemes felidézni a brit megközelítést a prediktív genetikai tesztek felhasználhatóságáról. Az 1998.-évi megállapodás lényege: prediktív genetikai teszt-eredményeket csak akkor lehet használni, ha azt a (kormány által létrehozott) GAIC (Genetics and Insurance Committee) jóváhagyja. Az engedély feltétele életbiztosításnál 50%-os (másutt betegségbiztosításnál 25%-os) többletmortalitás, illetve többletkifizetés (járadék jellegű szolgáltatásoknál), minimum egy tartam-kor kombinációnál. Az aktuáriusi vizsgálatok során felmérték, hogy egy átlagos egyén mekkora többletmortalitás esetén produkál akkora várható kárt, mint egy tünetmentes egyén pozitív teszttel. Az eredmény: az életbiztosítást 2-10-szeres mortalitás jellemezte, mégis míg jövedelempótlásnál - a korai halálozás miatt - a hatás minimális volt. Végül a 18 benyújtott esetből csak a Huntington teszt eredményének felhasználását engedélyezték. E kóros elváltozás magas bekövetkezési valószínűségének tényét azonban nemcsak génvizsgálatból, hanem jobbára a családi kórtörténetből is lehet következtetni.

Az előadó érveket és ellenérveket sorakoztatott fel a genetika adatok felhasználásával kapcsolatban.

A biztosítói oldal érvei:

a) status quo megtartása: a kockázatelbírálás tradicionális szabadságának megtartása,b) antiszelekció elleni védelem: az információs szimmetriához való jog,c) versenyhátrány okozása: aránytalanul sok magasabb rizikójú egyén esetleges megjelenése valamely biztosítónál,d) ideológiai: a rizikó kockázat és az ár illesztése, a keresztfinanszírozási kényszer visszautasítása,e) fairség: a genetikai sérültek előnyben részesítése az egyéb növelt rizikójúakkal (például idősekkel!) szemben,f) működőképesség: a magas kockázatú ügyfelek úgy felhajthatják a standard díjat, hogy a normál kockázatúak már nem fizetik meg,g) a jövő bizonytalansága: noha a jelen helyzet kezelhetőnek tűnik, helyzetből korai a jövőre nézve következtetéseket levonni.

Ellenérvek:

a) társadalmi érzékenység, diszkrimináció ellenesség (nemcsak a genetikai rendellenességgel rendelkezőket kell védeni, de a genetikai „super class” sem kerülhet jobb helyzetbe a kockázatelbírálásnál),b) a közhangulat mindig az egyén, és nem a „gazdag” biztosító oldalán áll,c) a prediktív genetikai tesztek nem terjedtek el, így minimális a hatásuk a biztosítási piacra (nincs működésképtelenség és keresztfinanszírozás),d) a biztosítók kiválóan működtek (az esetenként önkéntes) tesztfelhasználási moratórium alatt, azaz annak ellenére, hogy nem vették figyelembe a genetikai teszt eredményeket a kockázatelbírálás során,e) az egyetlen hatékony érv az (erkölcsi) veszélyek; ún antiszelekció, azaz a biztosítottság csökkenti a kockázatkerülő hozzáállást, nőhet a kárgyakoriság, továbbá információt ferdíthetnek, vagy visszatarthatnak. A genetikai információ megléte növelheti, a hasonló jellegű veszélyeket. Kérdéses az antiszelekció gazdasági hatása; azaz az aktuáriusilag releváns (prediktív) genetikai tesztek számossága; e tesztek elterjedtsége (ára), továbbá a helyettesítő információk pontossága (pl. családi kórtörténet), az információ eltitkolásának lehetősége (törvényi szabályozás / társadalmi elvárás), feltárt eltitkolás esetén következmények alkalmazhatósága (pl. mentesülés; kizárás), a biztosítótársaság pénzügyi ereje lehetővé teszi-e, a kockázatvállalást a genetikailag fontos adatok ismerete nélkül,f) végső soron általános díjemeléshez vezethet.

Juhos András végezetül utalt az Európa Tanács az Emberi Jogokról és a Biomedicináról szóló 164-es számú Konvenciójára, amely kimondja a hátrányos megkülönböztetés tilalmát a genetikai örökség alapján. Megemlítette, hogy a prediktív genetikai tesztek tekintetében Európában gyakori az önkéntes korlátozás (moratórium), vagy a törvényi tiltás. Az egyetlen kivétel az antiszelekciós veszély elismerése nagyon magas (több százezer eurós) biztosítási összegek, illetve nagy összegű jövedelempótló, vagy ápolási járadékok esetén. Ilyenkor egyes - egyébként a tesztek alkalmazását tiltó - európai országokban engedik a prediktív genetikai tesztek eredményének figyelembevételét. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy az európai gyakorlatban a prediktív (tünetmentes egyéneken végrehajtott) teszt eredményét nem veszik figyelembe, kivéve extrém magas biztosítási összegeknél (250 ezer € BÖ, vagy 30 ezer € járadék), Az előadó szerinte azonban a diagnosztikai tesztek (a már tünettel rendelkező egyéneknél a diagnosztikai tesztek) eredményei az európai gyakorlatban felhasználhatók.

Források:

[1] C.D. Daykin, D.A. Akers, A.S. Macdonald, T. McGleenan, D. Paul, P.J. Turvey: Genetics and Insurance - Some Social Policy Issues (2003)[2] Munich Re Group: Genetic Testing and Insurance - a Global View, 2^nd edition (2004)[3] Munich Re Group: Geneletter 01 - Impact of Genetics on Insurance (2005)[4] Dr. Christoph Nabholz (Swiss Re): Do Genetic Tests Require Special Legislation (Bologna 2004)[5] Dr. Christoph Nabholz (Swiss Re): Genetics, Environment and Insurance (ICLAM 2004)[6] J. Lemaire (Wharton School, U. of Pennsylvania): Adverse Selection due ti Genetic Testing in Insurance Markets (ICLAM 2004)[7] C.D. Daykin: Current Issues in Genetics Affecting Health Insurance (The 2004 Healthcare Conference, U. of Warwick)[8] J.A. Lowden: Genomics and the Future of Insurance (The Storefront Genome, UCLA 2003)[9] Munich Re Group: Genetic Engineering - A Challenge for the Insurance Industry (2003)

Váradi András biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Enzimológiai Intézete tudományos tanácsadója bevezetőjében arról szólt,hogy az emberi genom megismerése, az emberi gének nagy részének azonosítása a XXI. század kezdetének talán legnagyobb tudományos eredménye.

Ezt követően nagyon röviden áttekintést adott a humán genetika alapjairól. Az a genetikai információ, amely egy egyénben minden sejtosztódásnál megőrződik, és amely „tervrajzként“ tartalmazza a sejtek, a szervek és az egész organizmus működéséhez szükséges „biológiai tudást“ kémiai formában, a DNS molekula szerkezetébe írva tárolódik sejtmagban. A DNS kettős-spirál szerkezete teszi lehetővé, hogy a sejtosztódásnál a teljes tárolt információról pontos másolat készülhessen, és azt is, hogy ez az infromáció az egyik generációból a másikba átöröklődjék. Szerencsére egy faj (pl. az emberiség) minden tagja nem teljesen azonos DNS-állománnyal rendelkezik - ezért vagyunk genetikailag különbözőek - és ezek az apró különbségek magyarázzák meg azt is, hogy milyen betegségekre vagyunk fogékonyak.

Azok az súlyos öröklődődő betegségek, amelyek egyetlen génben előforduló „hibára“ (ezt a genetikában mutációnak nevezzük) vezethetők vissza, szerencsére viszonylag ritkák. A kérdéses gén azonosítása, a mutációk felderítése nagy tudományos és diagnosztikai jelentőséggel bír. De már az ilyen egyszerűnek tűnő esetekben is nagyon furcsa paradox helyzetek alakulhatnak ki. A saját laboratóriumuk gyakorlatából példát ismertetve elmondta, hogy bár molekuláris biológiai (alap)kutatásokkal foglakoznak, de emellett különféle klinikákkal és egészségügyi centrumokkal együttműködve már tizenöt éve munkálkodnak genetikai diagnosztikai programok kidolgozásán, laboratóriumi módszerek fejlesztésén. Az egyik igazán sikeres történet a pajzsmirigydaganatok egyik fajtájához kötődik. Ez a tumoros megbetegedés (tudományos neve MEN2) viszonlag ritka, de nagyon rossz kimenetelű. Az esetek mintegy ötöde az öröklődő forma. Az ilyen családokban - miután a beteg esetében sikerült a mutációt azonosítani - el kell végezni a tünetmentes családtagok genetikai vizsgálatát. Ugyanis ennél a kórképnél a mutáció öröklésének a valószinűsége 50% (domináns öröklődésmenet). A statisztikai adatok pedig azt mutatják, hogy aki ilyen mutációval születik, annál szinte teljesen biztosan ki fog alakulni ez a rákbetegség. Jogos kérdés: akkor mi az értelme a genetikai diagnosztikának? Erre nem mindig könnyű válaszolni, de a MEN2 pozitív példa. Azok a családtagok, akik nem örökölték a mutáns gént, mentesülnek a lelki terhektől, a rettegéstől, és a gyakori szűrővizsgálatok nyűgétől. De lehet-e segíteni azokon, akik a veszélyt hozó mutációval születtek? Az Európai Unió országai a MEN2 esetében még a kilencvenes évek legvégén olyan ajánlást tettek, hogy a genetikai vizsgálatokat a lehető legkorábbi életkorban el kell végezni, és a mutációval született, veszélyeztetett gyerekeknek hatéves koruk táján el kell távolítani (az egyébként teljesen egészséges) pajzsmirigyét. A pajzsmirigy ugyanis nem életfontosságú szervünk, az általa termelt hormonok gyógyszerként adhatóak. Tehát preventív műtéti beavatkozással, a genetikai információ alapján, ez a rákbetegség megelőzhető. De ez az ajánlás elég jelentős szemléletváltozást is megkíván, ugyanis általában a orvosok idegenkednek attól, hogy egy egészséges szervet kioperáljanak egy teljesen egészséges gyerekből. A szűlők számára - akik beleegyezése nélkül természetesen ilyen beavatkozás nem végezhető el - gyakran szintén felfoghatatlan, hogy egy, a távoli jővőben bekövetkező betegséget úgy kerülhet el a gyermekük, ha egy operáción esik át, és aztán egész életében hormonpótló gyógyszerre szorul. A MEN2 pedig még a viszonylag egyszerű esetek közé tartozik, ahol a mutáció megléte esetén a baj bekövetkezése szinte 100%, és a megelőző műtét pedig akár életmentőnek is tekinthető.

Váradi András egy másik példát is megemlített, amely szerencsére nem egy annyira súlyos betegséghez kapcsolódik, mint az előző, viszont a populáció sokkal nagyobb részét érinti. A véralvadási rendszer működése nagyon pontosan szabályozott, hiszen ha túl lassan alakul ki az alvadék, akkor túl sok vért veszítenénk egy kis sérülés nyomán is, ha pedig túl gyorsan, akkor vérrög alakulhat ki, amely elzárja a vérereket. Az egyik véralvadásban fontos szerepet játszó faktor mutációjáról (az V. faktor Leiden mutációja) kiderült, hogy olyan genetikai rizikófaktort jelent, amely a trombózis valószinűségét 5-8-szorosra fokozza. Magyarul, aki ezzel a mutáns változattal születik, annak lényegesen nagyobb az esélye, hogy trombózis lép fel nála. A populációban ennek a mutáns variánsnak a gyakorisága nagyon magas, 5% körüli, tehát minden huszadik embert érint. Ezen a genetikai rizikófaktoron jelenleg „nem tudunk segíteni“. De nem árt tudni, hogy a trombózis esélyét nem csak genetikai rizikófaktorok, hanem környezeti hatások is növelik. Például a dohányzás. Az előadó még fontosabb példának tartotta, hogy a szteroid alapú fogamzásgátló szerek nem elhanyagolható módon emelik a trombózis kockázatát. És ezeknek a valószínűség jellegű mutatóknak az a „fránya“ tulajdonságuk, hogy „összeszorzódnak“. Tehát, ha egy Leiden mutációval rendelkező nő szteroid alapú fogalzásgátlót szed, amely önmagában háromszorosra emeli a trombózis esélyét, akkor a genetikai és a „környezeti“ kombinált rizikó már tizenötszörös. Épp ezért a nőgyógyászok rendszerint elvégeztetik a Leiden mutáció vizsgálatot, mielőtt ilyen gyógyszert írnának fel. A említett példák az egygénes öröklődő kórképek, rizikófaktorok egyszerű eseteit mutatták be.

A népbetegségnek számító magas vérnyomás, cukorbetegség, szív- és koszorúér betegségek, asztma - hogy csak néhányat említsünk - sok génben előforduló variáció és a környezet bonyolult kölcsönhatásaként alakulnak ki.

Váradi András szerint a tudomány még elején van annak a hosszú útnak, amely ezeknek a komplex betegségeknek valamennyi rizikófaktorát megismerhetővé teszi. Tegyük fel, hogy 2026-ot írunk. Ízületi fájdalmainkkal felkeressük orvosunkat, aki előveszi a genetikai személyi igazolványunkat, és megmondja, melyik a legalkalmasabb gyógyszer számunkra. Sőt, arra is választ ad, hogy az életünk során az egyes betegségek kialakulására mekkora az esélyünk. Álom ez, vagy valóság? Egyesek szerint már nincs messze az idő, mikor az egyén genotípusának (a DNS-t alkotó nukleotidok sorrendjének) megállapítása után személyre szólóan meg tudják azt is jósolni, hogy egy gyógyszernek milyen várható káros mellékhatásai lesznek. Sőt, ha tovább tekintünk, az is lehetségessé válik, hogy az adott hatóanyagra jól és kevésbé jól reagálók csoportjait megkülönböztessék, kiválasszák az egyén számára leghatásosabb készítményt. Hiszen a gyógyszerek is a gének által kódolt fehérjékre hatnak, és a kis egyedi genetikai eltérések befolyásolhatják a gyógyszer felszívódását, a célfehérjéhez való kötődését. Ennek a tudásnak a mindennapi alkalmazása remélhetően az életkor és az aktív életpálya meghosszabbodásához vezet.

Nem csak a tudománynak, az orvoslásnak, hanem az egész társadalomnak, a jogrendszernek, fel kell készülnie ezekre a kihívásokra. Gondoljunk csak arra, hogy a miránk vonatkozó genetikai információ a mi legközvetlenebb „sajátunk” - fejezte be előadását Váradi András.

Dr. Sziklay Júlia, az Adatvédelmi Biztos Irodájának főosztályvezető-helyettese hozzászólása szerint az Adatvédelmi Biztos Irodája több szempontból is „érintett” a témában;1.) tudományos felmérést végeznek kapcsolódva az unió hasonló munkájához. Az Európai Unió országainak adatvédelmi biztosaiból álló tanácsadó testülete, az ún. 29-es Adatvédelmi Munkacsoport jelenleg folyó felmérése a magán-biztosítótársaságok egészségügyi adatkezelési tevékenységét térképezi fel, „világítja át”. Megkeresték az ezen a területen reprezentánsnak mondható magyar biztosítótársaságokat és az egységes kérdőívre adott válaszok elemzésének befejeztével - talán szeptemberben - sor kerülhet egy átfogó tanulmány kiadására. Ez alapján megtudható, hogy a biztosítási szerződések megkötésénél és végrehajtásánál az ügyfelektől, esetleg a kezelőorvosoktól milyen körben és feltételek mellett kérhet be egészségügyi - köztük genetikai - adatokat a biztosító.2.) Az adatvédelmi biztos jogszabály-véleményezési tevékenysége kapcsán 2004-ben a genetikai adatok kezeléséről és védelméről szóló - meglepően jól kidolgozott - törvényjavaslatra adott véleménye hangsúlyozta, hogy a munkaadók mellett a biztosítók vonatkozásában is megkövetelendő a genetikai adatok kezelésére vonatkozó tilalom. Sajnálatos módon a javaslat útja megakadt és nem lett belőle törvény.3.) Egészen a kezdetektől érkeznek az adatvédelmi biztoshoz elég nagy számban a biztosítók ellen állampolgári panaszok. A biztosítók és ügyfeleik kapcsolatának igen érzékeny területe - jellemzően a baleset- és életbiztosítási szerződéseknél, illetve mostanában az egészségbiztosítási szerződéseknél - az egészségügyi adatok felvétele és továbbítása. Sokan joggal kifogásolták az általános és korlátlan orvosi titoktartás alóli felmentésre vonatkozó klauzulát. Hasonló volt a helyzet, mikor a biztosító a hagyatékátadó végzés mellett bekérte a hozzátartozóktól az elhunyt ambuláns kezelőlapját is. Más ügyben a biztosító által finanszírozott orvosi vizsgálat eredményét nem közölték az érintettel. Az adatvédelmi biztosi állásfoglalások mindig szigorún kiállnak amellett, hogy az ügyfelek információs önrendelkezési joga nem sérthető meg egyoldalúan (pl. jogellenes általános szerződési feltételek beiktatásával), minden ügyfélnek joga van az őrá vonatkozó iratok megismeréséhez (pl. szakértői vélemények), az adatkérés pedig nem terjeszkedhet túl a célhoz kötöttség elvén. Személyes véleménye szerint a genetikai információk - bár a tudomány a lehetőséget már felkínálja - még nem nyert olyan teret a gyógyításban, hogy a kezelésükre való felhatalmazás a biztosítók vonatkozásában szükségszerű vagy indokolt lehetne. A genetikai adatok jellegzetessége, hogy nem csak a mintát adó személyről, hanem tág értelemben vett családjáról, még meg sem született összes vérrokonáról információkat hordoz. Márpedig az adatvédelem alapelve az információs önrendelkezési jog, melynek értelmében - a közérdeken alapuló, törvényben elrendelt kötelező adatkezelés esetét kivéve - mindenki kizárólag a rá vonatkozó személyes adatokkal rendelkezhet, másokéval nem. A felszólalók közül Szász András, ismert biztosítási szakember hangsúlyozta - mintegy ellenpólusként a többségében a biztosításban történő alkalmazást vitató véleménnyel szemben -, hogy a kockázatközösségnek okozhat igazán kárt, ha az ismert vagy megismerhető adatokat a biztosítók díjkalkulációjuknál nem használhatják fel.

Az ülés zárszavaként, Bárd Károly megköszönte a bevezető és a kerekasztal meghívott előadóinak magas színvonalú előadásait, jelezve, hogy a Magyar Jogász Egylet Biztosításjogi Szakosztálya a jövőben - szélesebb körben - ismét foglalkozik a témával, aminek jogosságát ez az ülés is igazolta.

(Szerk.: dr. Hajdu István)

Az ING Matters az ING Csoport magazinja, melyet Ausztráliától Japánon át egészen az Egyesült Államokig több mint 50 országban 114 ezer kolléga olvas rendszeresen. A lap novemberi számának címlapján dr. Bordás György szerepel, a vezető szerkesztőségi anyag pedig a magyarországi üzleti egység kiemelkedő sikerét dolgozza fel.A magyarországi üzleti egység az elmúlt 14 év során az ING legsikeresebb zöldmezős beruházásának bizonyult, mely hat év alatt az életbiztosítási piac vezetőjévé vált, és ezt a pozícióját 1997 óta őrzi is. Az egész világon sikeresen működő pénzügyi szolgáltató esetében ez a cikk egy kis országban működő üzleti egység kiemelkedő sikerének jelentős elismerése.

1991-ben Bordás György volt az ING első alkalmazottja Magyarországon. Ma, tizenöt évvel később az ING egyik legjövedelmezőbb üzleti egységét vezeti Közép-Európában, a cég elnök-vezérigazgatója. Egy céltudatos ember sikertörténete.

Bordás György még ma is tisztán emlékszik az ING első globális konferenciájára, amelyet 1991 májusában, Hágában tartottak. Mivel Magyarország egyike volt a Vállalatcsoport legújabb tagjainak, Bordás Györgyöt kérték fel a konferencia megnyitására. Nem sokkal korábban Bordás György még egy magyar állami vállalatnál dolgozott, és egyetlen szót sem beszélt angolul. És most itt ült, egy sikeres nyugati cég vezetői között. Ez volt a kezdete egy - szavaival élve - „15 évig tartó álomnak, életem legcsodálatosabb időszakának”.

Jólét és elegancia

Bordás ma az ING vadonatúj budapesti irodaépületének hatodik emeletén található modern irodájában beszél a kezdetekről. Amikor 1990 nyarán megismerkedett Dick Harryvannel, a Nationale-Nederlanden (N-N) nemzetközi divíziójának akkori alelnökével, Bordás még csak nem is hallott az N-N-ről. „Ismertem néhány német és osztrák biztosítótársaságot, de ez volt minden. Kaptam néhány ismertető anyagot, majd 1990 októberében utaztam ki először Hollandiába. Az út nagy hatást tett rám. A cég egy rendkívül profi szervezet benyomását keltette, ahol elegancia és jólét uralkodik. Egészen más volt, mint amit addig láttam. Ráadásul az N-N vezetői hozzám hasonlóan szintén láttak perspektívát a magyarországi életbiztosítási piacban.”Bordás nagyon jól ismerte a magyar piacot. Még 1971-ben biztosítási ügynökként kezdett dolgozni egy magyar biztosítótársaságnál, amely teljes állami tulajdonban volt. Az 1986-ban kezdődött reformok után a szektor több kisebb vállalkozásra bomlott. Bordás az egyik ilyen kis vállalatnak lett a vezérigazgatója.

A Hilton-terv

1991. január 1-jén Bordás lett az ING első alkalmazottja Magyarországon. „Persze, ez nem jelentette azt, hogy teljesen egyedül dolgoztam - mondja -, rengeteg segítséget kaptam Hollandiából. Rendkívül szoros időbeosztásban dolgoztunk. Az egyik héten az N-N-esek jöttek Magyarországra, majd egy hét szünet következett, aztán mi töltöttünk egy hetet Hágában. És ez így ment még hónapokig.” A holland üzletemberek Budapesten mindig a Hilton Hotelben szálltak meg; azon a napon is, amikor magukkal hozták a végső üzleti tervet Amsterdamból (akkoriban még nem volt e-mail). Bordás ezért adta az első üzleti tervnek a „Hilton-terv” nevet. „A terv nagyon merésznek tűnt - emlékszik vissza -, gyors növekedést akartunk, és a piacon a legjobbak és legnagyobbak akartunk lenni. Az N-N számára hatalmas volt a kockázat. Egyike voltak az első öt nyugati cégnek, amely a magyar piacra belépett.” A politikai kockázatokon kívül a gazdasági viszonyok is meglehetősen zavarosak voltak. Vágtázó infláció és a magyar GNP zsugorodása jellemezte a gazdaságot. „De az N-N mert kockáztatni. Az elfogadott üzleti terv szerint az első profit realizálását 2001-re várták.”

Rekordbevételek

Az árukínálat egyszerű volt: hagyományos életbiztosítás. Az N-N számára ez nem jelentett újdonságot, de a magyar piacon forradalmian újnak számított, akárcsak a piaci szemlélet és a jól képzett biztosítási képviselők, akik mindig jól öltözötten (nem farmerben, hanem öltönyben) és pontosan jelentek meg a megbeszélt találkozókon. A képviselőknek további motivációt jelentett, hogy az N-N az akkori piaci átlagnál jóval magasabb jutalékot fizetett. A Nationale-Nederlanden márkanév egyre népszerűbb lett. A magyarok szimpatizáltak Hollandiával: egy nem túl nagy ország, amely remek művészeket adott a világnak, és ahol racionálisan gondolkodó, szorgalmas emberek élnek. Ez pontosan beleillett abba az imázsba, amelyre a egy életbiztosítónak szüksége van. Pontosan az a kép, amely megfelelt egy életbiztosítónak.

A bevételek rekordokat döntöttek. 1993-ra a megkötött szerződések száma meghaladta a százezret. „Ez hihetetlen nagy meglepetést jelentett - mondja Bordás -, már 1995-ben profitot realizáltunk, öt évvel korábban a Hilton-tervben előirányzott időpontnál. Azóta is mindig nyereségesek maradtunk, és mindig meghaladtuk a tervet.”

A döntés

A növekedés folytatódott, de persze voltak hullámzások. 1996-ban például Bordást a cég belső problémái az elmúlt 15 év legnehezebb döntésének meghozatalára késztették: felmondott értékesítő és marketing csapata nagy részének. „Nem volt világos, hogy a cégnek dolgoznak-e vagy maguknak” - foglalja össze a probléma lényegét. Ezzel egy időben a piacon agresszív verseny kezdődött, melynek folyamán sok N-N alkalmazott vándorolt át más cégekhez. „Igazi háború volt - jellemző egy fejlődő piacra.” Elérkezett a kitartás és az állhatatosság ideje. Egy teljesen új értékesítő és marketing csapatot vettek fel: fiatal, tehetséges és fegyelmezett kollégákat, akik elődjeiknél is produktívabban dolgoztak.

A legnagyobb

Az N-N 1997-ben keményen visszavágott, amikor piacra dobta az első befektetéssel kombinált (unit-linked) életbiztosítási terméket. Az egyre növekvő jövedelemmel és megtakarításokkal bíró magyar fogyasztók azonnal ráharaptak a termékre. Az N-N abban az évben vált piacvezetővé. Ezt a pozícióját máig is tartja, és azóta már 10 százalékpontos előnyt szerzett a második helyezett Aegon előtt. Az egyik legfrissebb sikertermék az Euró Alap, egy euró alapú kifizetéseket és hozamot garantáló biztosítási termék, amelyet az ING 2004-ben, nem sokkal a magyar EU-csatlakozást követően vezetett be. Bordás szeme szinte ragyog, amikor erről a termékről beszél. „Nagyon egyszerű az ötlet, de az ING Vagyonkezelő szakértelme és támogatása nélkül nem lett volna ilyen könnyen megvalósítható. És persze az időzítés is jó volt.”Bordás irodájának falát két fotó díszíti Magyarország büszkeségeiről, a magyar vízilabda-válogatottról. A csapat 2003-ban világbajnok lett, majd a rákövetkező évben immár második ízben olimpiát nyert. Az ING 2003 óta a csapat főszponzora. Ugyanebben az évben, némi sajnálattal, a vállalat úgy döntött, végleg megválik a Nationale-Nederlanden márkanévtől. Ezt a nevet Magyarországon szinte mindenki ismerte, míg az ING teljesen új névnek számított. „Ez hátrányt jelent, de egy idő után újra a helyére kerül minden” - véli Bordás. „Ez nem csupán a vízilabdacsapatnak köszönhető, hanem a tv-reklámjainknak is. A televízió tudatos médiaválasztás volt, mert jóval nagyobb hatása van, mint az óriásplakátoknak vagy a nyomtatott reklámnak.”

Beérett

Az ING Hungary mára érett pénzügyi szolgáltatóvá nőtte ki magát. Csak a biztosítási ágazatban több mint 2100 munkatárs tartozik a cég kötelékébe, közülük 1900 fő közvetlenül a biztosítónak dolgozó képviselő. Bordás elégedett a vállalatával. „Hogyan is ne lennék elégedett? Annyival többet elértünk a vártnál! Nem csak a legnagyobb, de a legjobb biztosítótársaság lett belőlünk. Minden versenytársunk bennünket utánoz, és próbálja elcsábítani az alkalmazottainkat.”. Az alkalmazottakat azonban nem könnyű rábírni a váltásra. Amikor az ING Nationale-Nederlanden 2001-ben tízéves születésnapját ünnepelte, kitüntetett közel 150 „alapító tagot”, közöttük vezetőket és értékesítőket, akik Bordáshoz hasonlóan ott voltak a cég alapításánál, és annyi év után még mindig vele dolgoznak. Bordást és csapatát manapság más kérdések foglalkoztatják, mint 15 évvel ezelőtt. A gyors forgalomnövekedés az elmúlt néhány évben kiegyenlítődött, részben azért, mert az első hullámban megkötött szerződések mostanában járnak le. Most már nem csupán az új ügyfelek megszerzése a cél, hanem a meglévők megtartása is. Ezért az ING tovább erősíti értékesítési csapatát, és rendszeresen lép piacra új, innovatív termékekkel. Egy nemrég bevezetett ügyfél-információs rendszernek köszönhetően az ügyfeleket a korábbinál jóval célzottabban fogják tudni elérni. Számtalan ok van tehát arra, hogy a jövő évre is magas célokat tűzzenek ki. Bordás mostanában már csak évi egy-két alkalommal utazik Amszterdamba. A központtal e-mailen és videókonferenciákon keresztül tartja a kapcsolatot. Ma délután a 2006-os üzleti tervet kell elküldeniük e-mailen. A Hilton-terv már a múlté.

A következő lépés: Bulgária

Az ING Magyarország jelenleg a bolgár üzleti egység felállításában nyújt segítséget. Vajon meg tudják ismételni a kivételes sikert Bulgáriában? „A helyzet más - mondja Bordás -, Bulgária természetesen nincs 15 évvel lemaradva Magyarország mögött. De a tapasztalataink mindenképpen hasznosnak fognak bizonyulni. Jelenleg az üzleti tervek elkészítésében segédkezünk, s e szerint 2006 márciusában kezdődik az üzleti tevékenység. Onnantól fogva maguknak kell helytállniuk. Ám a mi termékeinkkel és a magyar üzleti egységgel a hátuk mögött a bolgár csapatra dinamikus indulás vár. Én azt tanácsolnám nekik, hogy törekedjenek magas minőségi színvonalra, nagy eladásokra és mindenekelőtt ne legyenek kishitűek. Mert ezt az utóbbi hibát mi sem követtük el soha.

Dr. Adorján Erzsébet, Dr. Imre Sándor

Az öregedés a legáltalánosabb életjelenségek közé tartozik. Úgy is mondhatjuk, ami él és ameddig él, öregszik. Az öregedés jeleit a közember csak az élet második felében észleli, de alapjában véve az öregedés már az élet legelején elkezdődik. Az öregedés élettani folyamat, mégis az öregedés során megnövekszik a betegségek előfordulásának kockázata.Az öregedés titkát már régóta keresi, kutatja az ember. A múlt században a neves belgyógyász Korányi Sándor az öregedés lényegét az alkalmazkodási képesség csökkenésében látta, Verzár Frigyes a kísérletes gerontológia nemzetközi hírű megalapítója az alkalmazkodóképesség csökkenését állatkísérletekkel demonstrálta. Fiatal és öreg patkányokat helyezett +20C-os, -2C⁰ -os és -12C⁰ -os hőmérsékletű környezetbe, s azt tapasztalta, hogy a fiatal patkányok testhőmérséklete ki tudta a lehűlt környezetet egyensúlyozni, míg az idős patkányok nem, azok testhőmérséklete erősen lecsökkent.Ma sem szűnt meg az ember kíváncsisága, s természetesen folynak vizsgálatok az öregedés titkának megfejtése érdekében. E vizsgálatok elsősorban a molekuláris változásokat vizsgálják, mely szerint:

• az öregedési változások részben a DNS repair mechanizmusok hatékonyságának csökkenésére,
• részben az oxigén szabad gyökök okozta károsodás fokozódására vezethetők vissza.
• A legújabb kutatások a mitochondriális DNS károsodás jelentőségére hívják fel a figyelmet. A mitochondriális DNS sérülése exponenciálisan nő a korral.
  Mindebből is látható, hogy az öregedés genetikai meghatározottsága csupán közvetve bizonyítható, mégis valószínű. Az elérhető maximális élettartamot determinálja, viszont a véletlen folytán fellépő környezeti hatásokon, az életmódot, a fizikai aktivitást, táplálkozást, társadalmi és természeti környezetet is magában foglaló epigenetikai faktorokon múlik, hogy e genetikai programból mi valósul meg. Megfigyelések igazolják, hogy az életkor előrehaladtával a szervezet teljesítménye és teljesítőképessége csökken. Így a fizikai erő, az izomtömeg, a szív indexek, a szív perctérfogatának, a vitálkapacitásának (FEV₁ ; Tiffenau-index), a vese vérátáramlásának, az idegingerület terjedési sebességének csökkenése. Az érzékszervi működések (ízlelés, szaglás, éleslátás, hallás) életkortól függő csökkenése jól ismert. Itt az edzésnek, gyakorlatnak kisebb a szerepe. Mindez normális folyamat, kezelni nem kell, de az, hogy mikor következzék be, helyes életmóddal befolyásolható!Ha a társadalmi, munkahelyi, családi vagy egyéni elvárások nem igazodnak a fentiekhez és nem veszik figyelembe a teljesítőképesség és terhelhetőség csökkenését, időszakos vagy tartós túlterheléshez, a szervezet kimerüléséhez és a betegségek idő előtti kifejlődéséhez vezetnek.

2001-ben, Debrecenben Dr. Imre S. és munkatársai a 60 év feletti lakosokat vizsgálták, mégpedig olyan 60 év felettieket, akik nem estek át sem myocardiális infarctuson, sem strocke-n, s ezek rizikótényezőivel sem rendelkeztek. 15 laboratóriumi paramétert vizsgáltak vérből, valamint ezek változásait, és összehasonlító elemzéseket végeztek három korcsoportra ( idősödő: 60 - 74 év, idős: 75-89 év, aggastyán: 90 < év ) vonatkozóan. A laboratóriumi paraméterek különböző kimutatott értékei alapján úgy tűnik, az előrehaladott korban levő szervezet képes elviselni a lassan, fokozatosan kialakuló változásokat, de csökken az alkalmazkodóképesség, ami növeli a betegségek kialakulási kockázatát.A kísérletben az is megfigyelhető volt, hogy az aggastyánok olyan populációt képeznek, akik relatíve védettebbek bizonyos betegségekkel( pl. daganatok, szív-érrendszeri és központi idegrendszeri) szemben. Ennek oka genetikai adottságaikban keresendő. Ugyanezen korcsoportnál a funkciók már nem csökkennek tovább, sőt bizonyos „javulási” folyamat figyelhető meg az életfunkciókban.

Ez annak bizonyítéka, hogy a jó adottságú genetikai programból a környezeti tényezők hatására minden megvalósult. Nem aggastyánként lettek egészségesek!

Mi hát a hosszú életűség és az egészséges öregedés biológiai rejtélye?

A szervezetben oxidatív folyamatok zajlanak. Ennek lényege az energianyerés, az energiatermelés. De vannak olyan változások is, amelyek a szervezet öregedését eredményezik, mint például az oxigén szabad gyökök és metabolitjaik. Pl. a szervezetben működik egy enzim (SOD= superoxid dismutáz), amely antioxidáns enzymként ismert, az O₂ szabad gyököket semlegesíti. A SOD aktivitás és az élethosszúság pozitív korrelációt mutat különböző fajoknál.

A szervezetbe kívülről is tudunk antioxidánsokat bejuttatni táplálékainkkal, tehát a helyes táplálkozás szerepét - melyet a helyes életmóddal kapcsolatban már említettem - itt is kiemelem.

Sajnálatos, hogy a különböző gyógyhatással is rendelkező fűszernövények gyakran hiányoznak ételeinkből, pedig illóolajokban gazdagok és erős antioxidánsok. (Pl. kakukkfű, bors, szerecsendió, aloe, szegfűszeg, mandula)Példaként szeretném megemlíteni, mi a helyzet az Okinawa szigetén élőkkel. Ez a szigetcsoport Japán legelmaradottabb prefektúrája, lakosai másodlagos állampolgároknak minősülnek, és a II. világháború a legnagyobb emberáldozatát itt okozta.

Mindezek ellenére a Földön a legtöbb 100 éves, illetve 100 év feletti ember itt él. Ennek okait vizsgálva megállapítható, hogy az itt élők kedvező genetikai adottsággal rendelkeznek. Az életmódjuk pedig e kedvező adottságokat érvényre tudja juttatni. Életmódjuk eltér a többi embertől táplálkozásukban, közösségi szellemükben és vallásos hitükben, ami igen erős; aktív mozgásban bővelkedő életmódjukban a tánc, sport előtérbe kerül.Táplálkozási szokásaikat összehasonlították az USA táplálkozási szokásaival. Azt tapasztalták, hogy az okinawaiak főként a teljes értékű gabonából készült ételeket fogyasztják, étrendjükben az omega-3 zsírsavakban gazdag halolaj nagy szerepet kap, előnyben részesítik a friss hal (tonhal, makréla) és a lazac fogyasztását, halfogyasztásuk a táplálék 11%-át teszi ki (USA-ban 1%). A baromfifogyasztás 5% (USA: 52%) az okinawai étrend 84%-a antioxidánsokban gazdag és növényi eredetű zöldségekből, teljes őrlésű gabonából, hüvelyesekből tevődik össze.

A Földön 2000-ben 600 millió 60 év feletti ember élt. A számítások azt mutatják, 2025-ben 1 milliárd 200 millió 60 év feletti lesz.Ha Európában vizsgáljuk a 60 éveseknél idősebbek arányát, jelenleg ez 20%-ra teendő. Az előrejelzések szerint ez 2025-ig 25%-ra, 2050-ig 33%-ra fog növekedni, ami azt jelenti, hogy 2025-ben minden 4., 2050-ben minden 3. ember 60 évesnél idősebb lesz, amennyiben a jelenlegi demográfiai tendenciák tovább folytatódnak.

Ez nagy kihívást jelent mind az egészségügy, mind a munkaerőpiac, mind a gazdasági élet számára. Erre a kihívásra fel kell készülni!A felkészülés legfontosabb, de talán leggazdaságosabb eleme az, ha az egészséges öregedésre törekszünk. Ezt propagálni kell, ezt reklámozni kell, de programot is kell biztosítani!Az öregedési folyamat ugyan elkerülhetetlen, de az egészségben való megöregedés nem!

A prevenciós tevékenységek éppen ezért fontos szerepet kell, hogy betöltsenek az egészségügyben, de mindjárt kapcsoljuk ehhez a biztosítókat is, hiszen ez komoly anyagi fedezetet kíván.

Jelenleg a társadalombiztosítás Magyarországon nem tesz különbséget biztosított és biztosított között, a törvény szerint nem is tehet!Az üzleti biztosítóknál pedig mint kockázati elem jelenik meg az öregség (gondoljunk csak az életbiztosítási módozatokra!).Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a biztosítók - legyen az társadalombiztosító vagy üzleti - gondolkodjanak el azon és sürgősen döntsenek hogyan, mi módon tudják preferálni az egészségre törekvést, hogyan tudják biztosítottjaikat rászorítani az egészségük megőrzésére, megóvására. Számtalan javaslatomból kiemelem a mozgásszervi megbetegedést, amely a morbiditási (főleg a keresőképtelen morbiditási) adatokban előkelő helyet foglal el. Az ilyen jellegű betegségek megelőzéseképpen, illetve karbantartásuk végett 2-3 évente 3 hetes rehabilitációs kúra ingyenesen való kötelezővé tétele a 40 év felettiek körében. Ha nem él vele a biztosított, akkor megszorítások alkalmazása adott esetben.Másik példaként az önpusztító életmódot folytatók esetében különböző szankciók alkalmazása, illetve a lehetőségek beszűkítése (pl: OSZI eljárásnál). Az ötletsort lehetne folytatni a végtelenségig, de az idő véges, így nem maradt más hátra, mint az, hogy megköszönjem megtisztelő figyelmüket.

Dr. Adorján Erzsébet (MEP, orvosigazgató-helyettes, Debrecen)Dr. Imre Sándor habil. egyet. docens (DE OEC, Gerontológiai Intézet, intézetvezető)

Ágoston Kolos - Kovács Erzsébet - Kovács Gyula¹

Milyen forrásból szerez információt, és hogyan választ az ügyfél az egyes öngondoskodási formák közül?

Bevezetés

Az elmúlt években a biztosítási és pénztári piac fejlődését vizsgálva sok szó esett a pénzügyi tanácsadók, biztosításközvetítők szerepéről, munkájáról, továbbképzésük fontosságáról. A másik oldalon pedig konferenciákon, szakmai beszélgetéseken hangsúlyoztuk az öngondoskodás kereteinek kiterjesztését, az emberek pénzügyi ismereteinek bővítését, mélyítését. Vajon hol értünk el többet?Kutatásunk elsődleges célja az volt, hogy a pénzügyi szervezetek, és köztük elsősorban a nyugdíjpénztárak, biztosítók által kínált „termékek” ismertségét felmérje. A kérdőív kérdéseinek összeállítása során arra törekedtünk, hogy a pénzintézetek és termékeik ismertsége, elfogadottsága mellett a válaszolók demográfiai jellemzőit is megismerjük. Részletesen vizsgáltuk azt is, hogy ki tagja a magán- és az önkéntes nyugdíjpénztáraknak, egészségpénztárnak és/vagy önsegélyező pénztárnak, és azt is, hogy milyen szerepet tölt be az életbiztosítás az öngondoskodásban. Bemutatjuk azt is, hogy a megkérdezettek saját maguk mennyire ismerik az egyes formákat, és ezt összevetjük azzal, hogy a tagság ténye milyen információs többletet jelez.

Az öngondoskodást középpontba állító empirikus vizsgálat elvégzése érdekében a tanszéki munkacsoport összeállított egy kérdőívet. Az adatelvételt a TÁRKI Zrt. készítette telefonos megkereséssel, 2006. július 17. és július 21. között. Az adatbázis 449 megkérdezett adatait tartalmazza, és reprezentálja a 18-62 év közötti budapesti lakosságot. A válaszolók között 213 férfi (47%) és 236 nő (53%) volt, ez megfelel a felnőtt magyar társadalom nemek szerinti összetételének. A férfiak fele 37 év alatti, átlagéletkoruk 39 év. A nők fele 42 évesnél fiatalabb, átlagéletkoruk 41,33 év. A válaszolók további jellemzőit a Függelék tartalmazza.

1. Öngondoskodás és informáltság

1.1. Mennyire informáltak az emberek?

Először nézzük meg, hogy a válaszadók a különböző öngondoskodási formák közül hányat említettek meg spontán módon, a lehetséges válaszok felsorolása nélkül.1. táblázat: Az öngondoskodás lehetséges formáiAz 1. táblázatból látható, hogy a válaszadók döntő többsége (95%) legfeljebb három öngondoskodási formát tudott megemlíteni, és 41%-uk csak egyet. Nézzük meg részletesen, milyen öngondoskodási formákat ismernek az emberek. 2. táblázat: Az öngondoskodási formák ismertségeA 2. táblázat alapján az emberek több mint fele jelölte meg a megtakarítást mint öngondoskodási formát. Az életbiztosítást és magánnyugdíjpénztárat az emberek kevesebb, mint egyharmada (31,6% és 27,2%) említette. Az önkéntes nyugdíjpénztárak öngondoskodásként valamelyest megelőzik a társadalombiztosítást. Legkevesebben az önsegélyező pénztárat említették, és előtte végzett a sorban az önkéntes egészségpénztár 4,23%-kal. Nézzük meg a 3. táblázatban a demográfiai adatok szerinti bontásban azt, hogy kik milyen öngondoskodási formákat ismernek inkább.

3. táblázat: Az öngondoskodási formák ismertsége a demográfiai jellemzők szerint

A megkérdezettek közül a nők körében többen említik az életbiztosítást, mint a férfiak. Életkor tekintetében a középkorúak, családi viszony tekintetében pedig a kapcsolatban élők gondolnak többen életbiztosításra, illetve magánnyugdíjpénztárra mint öngondoskodásra. A vállalkozók inkább megtakarításokban, míg az alkalmazottak inkább nyugdíjpénztárakban és életbiztosításban gondolkoznak. A válaszok azt jelzik, hogy az átlagos vagy az átlagosnál jobb egészségűek fontosnak tartják az életbiztosítást, és inkább gondolnak nyugdíjpénztárra, mint a magukat kevésbé egészségesnek ítélő társaik.Nézzük meg, hogy rákérdezve egy-egy öngondoskodási formára, mennyiben változik a kép. 4. táblázat: A felsorolt formák ismertségeAmi rögtön feltűnik a 4. táblázatból az, hogy a magánnyugdíjpénztárat szinte mindenki ismeri (98,5%). A másik véglet az önsegélyező pénztár, amit a válaszadók 64%-a még rákérdezés után sem ismer. Az önkéntes nyugdíjpénztárakat a válaszadók 15,4%-a nem ismerte, ennél kicsit többen voltak (18,9%) azok, akik az egészségpénztárat nem ismerték mint öngondoskodási formát.

Az 5. táblázatban azt láthatjuk, mennyire tudtak különbséget tenni a válaszadók (akik hallottak a magánnyugdíjpénztárakról illetve az önkéntes nyugdíjpénztárakról) a két öngondoskodási forma között. 5. táblázat: Miben különbözik a magán- és az önkéntes nyugdíjpénztár?Akik egyáltalán hallottak mind a két nyugdíjpénztárról, azok sem tudtak pontosan válaszolni a fenti kérdésekre. Az első kérdésre a válaszadók 45%-a adott pontos választ, míg a harmadik kérdésre³ mindössze 31%. Az egyetlen köztudottnak tűnő tény az, hogy pályakezdőknek kötelező a belépés valamelyik magánnyugdíjpénztárba.

A 6. táblázat az egészségpénztár és az önsegélyező pénztár összehasonlítását tartalmazza. (151-en voltak olyanok, akik mindkét önsegélyező formát ismerték.) 6. táblázat: Miben különbözik az egészségpénztár és az önsegélyező pénztár?A 6. táblázat alapján hasonlóan alacsony informáltsági szintet tapasztalunk, mint az előző táblázatnál. Érdekes módon a szemüvegvásárlással kapcsolatos kérdésre kaptuk a legpontosabb válaszokat (47% válaszolt helyesen), a munkanélküliséggel kapcsolatos kérdésre az önsegélyező pénztárat csak a válaszadók 36% jelölte meg, és meglepő módon az adókedvezménnyel kapcsolatos kérdésnél volt a legkisebb a helyes válaszok aránya (27%).

1.2. Tudatos-e a tagság az egyes öngondoskodási formákban?

A 7. táblázat a válaszadók megoszlását mutatja meg aszerint, hogy hány öngondoskodási formának a tagjai, továbbá azt, hogy hányat említenek meg. A válaszadók 71,3%-a tagja valamilyen öngondoskodási formának. Érdekes módon átlagosan mindenki 1-2 öngondoskodási formát említ spontán akkor is, ha egyébként többnek a tagja.7. táblázat: Tagság és említésNézzük meg a pénztári formák szerinti bontásban a válaszadók megoszlását, illetve azt, hogy a tagok és a nem tagok körében mennyire ismertek a különböző formák:8. táblázat: Pénztári formák ismertségeLátható, hogy a magánnyugdíjpénztár ismertsége azok körében is maximális (97,2%), akik nem tagok, míg az önsegélyező pénztár mind tagság, mind ismertség tekintetében kevesebb fővel szerepel. A tagok viszont kiemelkedően magas arányban, 89%-ban említik mint öngondoskodást. Tagság tekintetében is a magánnyugdíjpénztár vezet, az önkéntes nyugdíjpénztárat már csak fele, míg az egészségpénztárat harmadannyian veszik igénybe.

A 9. táblázat azt mutatja, hogy milyen kapcsolatban vannak egymással a különböző öngondoskodási formák. A táblázat első oszlopában szerepel, hogy hány válaszadó tagja az adott öngondoskodási formának. Az utolsó oszlop azt tartalmazza, hogy ha véletlenszerűen kiválasztunk egy válaszadót, akkor ő mekkora eséllyel tagja az adott formának. A többi oszlop azt mutatja meg, hogy ha az adott tagságból választunk véletlenszerűen valakit, akkor ő milyen eséllyel tagja az oszlopban szereplő önsegélyezési formának. Az önsegélyező pénztárnál kapott eredményeket a kis taglétszám miatt nem vettük figyelembe.9. táblázat: Öngondoskodási formák együttes választásaAz eredmények azt mutatják, hogy a magánnyugdíjpénztári tagok nagy eséllyel - 71%-ban - önkéntes nyugdíjpénztár tagok is, illetve az egészségpénztári és önkéntes nyugdíjpénztári tagság is gyakran jár együtt (52% a várt 34%-hoz képest, illetve 30% a várt 20%-hoz képest jelentős összefüggést jelez).

1.3. Kinek a tanácsára választották az egyes pénztárakat?

A kutatás során kíváncsiak voltunk, hogy a tagok hogyan választottak a meglévő pénztárak és biztosítók közül. A megadott válaszlehetőség között meglepően alacsony az ügynöki tevékenység említése (10. táblázat). Ennek hátterében az állhat, hogy az ügynökök inkább cégeket kerestek meg, és a munkavállalóknak a pénztárat már a munkaadó ajánlotta. 10. táblázat: A pénztárválasztási döntés előkészítéseA táblázat szerint kiemelkedően sok tag abba a pénztárba lépett be, amit a munkaadó ajánlott. A saját információk alapján választók aránya konzekvensen 10% körül van.

Minél kevesebben ismerik az egyes pénztártípusokat, annál nagyobb azok aránya, akik az oda történő belépési döntés meghozatalánál a munkaadójuk vagy könyvelőjük véleményére támaszkodtak. A munkaadó, könyvelő után a családtagok véleménye a második legmeghatározóbb, de most az előbbivel ellentétben az ismertebb pénztártípusok esetében nagyobb a szerepük. Nem meglepő, de akik több pénztárban is tagok, döntően ugyanabból a forrásból szerzik be az információkat. Megvizsgáltuk azt is, hogy demográfiai jellemzők alapján tudunk-e a csoportok között különbséget tenni. A demográfiai változók közül csak az befolyásolta a választást, hogy a megkérdezett alkalmazott, vállalkozó vagy inaktív. A vállalkozók inkább támaszkodnak saját információkra, mint az alkalmazottak vagy az inaktívakAz életbiztosítással rendelkezőktől is megkérdeztük, hogy kinek a hatására választották az adott biztosítót. A 11. táblázatot érdemes összevetni azzal, amit a pénztáraknál tapasztaltunk.11. táblázat: A biztosítóválasztási döntés A pénztárakhoz képest nagyobb az ügynökök és a családtagok szerepe, és azt is többen állítják, hogy saját maguk jártak utána az információknak. Felmerül a kérdés, hogy akik a pénztárak esetében a munkaadójukra támaszkodtak, életbiztosítás esetén honnan szerzik be az információt. Általánosságban elmondható, hogy ügynöktől vagy családtagtól kérdeznek.

A demográfiai különbségeket vizsgálva megállapítható, hogy a vállalkozók itt is inkább saját információikra támaszkodnak, de a hatás már csak 10%-os szignifikancia szint esetén szignifikáns. A biztosítók közötti választásában fontos tényező az életkor. A fiatalok kevésbé támaszkodnak az ügynökökre, jobban a családtagokra és a saját információkra.

2. Tagság és informáltság közötti kapcsolat

Az általános, mindenkinek feltett kérdések után megvizsgáltuk azt is, hogy milyen esetekben mutatható ki kapcsolat a tagsági viszony és az adott öngondoskodási formával kapcsolatos informáltság között. Feltételeztük azt, hogy a taggá válás folyamatában az emberek tájékozódnak, tudatosan is gyűjtenek információt az öngondoskodás különböző formáiról. Azt azonban mérni kívántuk, hogy az információk mennyire megbízhatóak, pontosak. A következő hat táblázatban csak a többségre érvényes helyes válaszok megoszlását mutatjuk be.Nézzük először a 12. és 13. táblázatban a magán- és önkéntes nyugdíjpénztárakat. 12. táblázat: A magánnyugdíjpénztár jellemzői13. táblázat: Az önkéntes nyugdíjpénztár jellemzőiLátható, hogy mindkét esetben a tagok magasabb hányada adott jó választ a kérdésekre, mint a nem tagok. Ugyanakkor ez az arány nem olyan magas, mint az elvárható lenne. Például önkéntes nyugdíjpénztár esetén a válaszadók 35%-a mondta csak azt, hogy ez a pénztár az élettartamtól függetlenül havi fix jövedelmet biztosít. A következő kérések az egészségpénztárakra és az önkéntes nyugdíjpénztárakra vonatkoztak, és a válaszokat a 14. és 15. táblázat mutatja. 14. táblázat: Az egészségpénztár jellemzői15. táblázat: Az önsegélyező pénztár jellemzőiItt is azt láthatjuk, hogy a tagság körében magasabb az informáltság, ám itt érdekes módon az előző vizsgálattal ellentétben a tagság körében a helytelen válaszok megjelölésének aránya is magasabb, azaz vélekedéseket is megfogalmaznak. Ugyanakkor látható, hogy a helyes válaszoknál 20% körüli az eltérés, míg a téveseknél csak mintegy 10%-kal magasabb az arány a tagok esetében.

Az előző négy táblázatból látható, hogy a tagok valamivel jobban informáltak, mint a nem tagok. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a tagok között a pénztárválasztás módja befolyásolja-e az informáltságot. A vizsgálatokat a magánnyugdíj-pénztári és önkéntes nyugdíjpénztári tagokra (16. és 17. táblázat) végeztük el, mert az egészségpénztáraknak és önsegélyező pénztáraknak kevés tagjuk volt a mintában a további megosztáshoz.16. táblázat: A magánpénztári információ forrása és pontosságaA táblázatból jól látszik, hogy akik pénzügyi tanácsadót vettek igénybe, a legmagasabb arányban adtak helyes választ az összes kérdésre. A második hely kérdésenként különböző.17. táblázat: Az önkéntes pénztári információ forrása és pontosságaÖnkéntes nyugdíjpénztárak esetében nem találunk egyértelmű tendenciát a többségre érvényes helyes válaszokban. Az értelmezésnél figyelembe kell venni azt is, hogy itt kisebbek a csoportok elemszámai. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a PSZÁF honlapját meglátogatók körében magasabb-e az informáltság, mint egyébként. Azt találtuk, hogy minden kérdés esetén a honlapot meglátogatók magasabb arányban adtak helyes választ, de a jobban informált csoportok (pl. a tagok) magasabb arányban látogatták a honlapot. Az adatokból nehezen dönthető el az ok-okozati arány, vagyis az a kérdés, hogy a honlapot meglátogatók váltak jobban informálttá, vagy az eleve jobban informáltak látogattak el a honlapra.

Időrendben az önkéntes pénztárak alakultak meg előbb, de a magánnyugdíjpénztárakkal való szembesülést nem kerülhette el senki, ez látszik abból is, hogy e forma ismertsége gyakorlatilag teljes körű. A következő vizsgálatoknál azt mutatjuk be, hogy a magánnyugdíjpénztáraknál megfigyelt viselkedés befolyásolja-e az önkéntes pénztárakban a viselkedést.

Az önsegélyező pénztárakat ebben a szakaszban kihagytuk a vizsgálatból, mert kicsi az ismertsége, a tagság pedig a mintában elenyésző. Természetesen az ok-oksági irány megállapítása itt sem egyértelmű. 18. táblázat: Mivel társul a magánpénztári tagság?A magánnyugdíjpénztári tagság a 18. táblázat szerint megnöveli valamelyest (4-7%-ban) az önkéntes pénztárak ismertségét, és jelentős mértékben (13-30%-ban) megnöveli a tagság valószínűségét.19. táblázat: A magánpénztár-választás hatásaiA 19. táblázat érdekessége, hogy akik pénzügyi tanácsadóra hallgattak, több információval rendelkeznek más pénztári formákról, de az informáltság viszonylag csekély aktivitással (tagsággal) társul. Ha a munkahely a meghatározó a pénztárválasztásnál, akkor pont fordított a helyzet: viszonylag alacsony informáltsághoz magasabb tagsági arány társul. Az egyéni információgyűjtés hatékonysága sem az ismertség, sem a tagság vonatkozásában nem marad el a többi forrásétól.

3. Összefoglalás

A kutatás elsődleges célját a pályázati kiírás nyomán abban határoztuk meg, hogy a pénzügyi szervezetek, és köztük elsősorban a nyugdíjpénztárak, biztosítók által kínált öngondoskodást szolgáló „termékek” ismertségét felmérjük. Megállapítottuk, hogy a szektor intézményeit, termékeit eltérő mértékben ismerik, használják a budapesti 18-62 év közötti emberek. Van még teendő a biztosítási és pénztári szektor számára, hiszen a megkérdezettek 29%-a nem gondoskodik egyik formában sem önmagáról, és az emberek 35%-a csak egy öngondoskodási formában tag. 36% azok aránya, akik már több helyre beléptek. A magánnyugdíjpénztárak tagjai döntően a 30-50 év közötti, társas kapcsolatban élő, alkalmazottként dolgozó, átlagos vagy annál kicsit jobb egészségi helyzetben levő emberek.Életbiztosítással is elsősorban a 30-50 év közötti, társas kapcsolatban élő, vállalkozó vagy alkalmazott rendelkezik, akinek az egészségi állapota az átlagosnál lényegesen jobb. Többségük nő. Saját megtakarítást legnagyobb arányban a vállalkozók és a nem dolgozók, a 30 alatti egyedülálló emberek említenek. Pénztárválasztáskor a munkaadó vagy a vállalkozás könyvelője által (44% -71% közötti arányban) ajánlott pénztárakat választották legtöbben, míg az életbiztosításról a családi/baráti tanács (39%) alapján döntöttek elsődlegesen. A biztosító pénzügyi tanácsadója/ügynöke csak 29,5%-ban győzte meg a megkérdezetteket. Modelleztük⁴ azt, hogy az egyes emberekről összegyűjtött információk alapján milyen eséllyel becsülhetjük meg a pénztári tagságukat. A modellek statisztikai értelemben a legsikeresebbek az önkéntes nyugdíjpénztárak tagjai esetében voltak. 80 %-os biztonsággal azonosítja modellünk az önkéntes pénztári tagokat (és az önkéntes pénztárat ismerőket is), akik gyermekesek, alkalmazottak vagy vállalkozók, és nagyobb eséllyel tagjai a magánnyugdíjpénztár mellett egy egészségpénztárnak is. A magánpénztári tagok körében a legmagasabb valószínűséget arra a csoportra becsüljük, ahol a jobb egészségű, alkalmazott, családos fiatalok vannak, számuk a mintában 89 fő (20%). Az együttes hatás nyomán a magánnyugdíj-pénztári tagság valószínűsége ebben a csoportban 73%, ez a maximális érték.

Mit mondhatunk tehát a 2006 nyarán elvégzett fővárosi kérdőíves vizsgálat alapján? Az öngondoskodás messze elmarad attól a szinttől, amit az egyéni elvárások indokolnak. Az egyes emberek biztosítással és pénztárakkal kapcsolatos ismeretei jelentősen bővíthetők és pontosíthatók. Ennek egyik csatornája a pénzügyi tanácsadás, az ügynöki munka, amelynek hatékonysága tovább javítható.

Felhasznált irodalom

1. Augusztinovics Mária: Népesség, foglalkoztatottság, nyugdíj, Közgazdasági Szemle, LII. évf. 2005. május, 429-447. oldal2. Banyár József-Mészáros József: Egy lehetséges és kívánatos nyugdíjrendszer, Gondolat Kiadó, Budapest, 2003.3. Csaba Iván- Karácsony Gergely: Tájékozottság és informáltság a hazai nyugdíjrendszer példáján, Előadás a Generali Reform Műhely által szervezett „Nyugdíjkérdés és öngondoskodási hajlandóság” konferencián, Budapesti Corvinus Egyetem, 2006. nov. 2. 4. Csaba Iván - Csete Zsófia: Társadalombiztosítási lefedettség és potyautasok, Előadás a Generali Reform Műhely által szervezett „Nyugdíjkérdés és öngondoskodási hajlandóság” konferencián, Budapesti Corvinus Egyetem, 2006. nov. 2. 5. Gonda László Péterné Rozinka Edina: A hazai nyugdíjrendszer nem-állami pilléreinek áttekintése kiemelt jellemezők alapján, Biztosítási Szemle, LII. évf. 2006. október, 11-31. oldal 6. Janky Béla: A magánnyugdíjpénztárak tagsága, TÁRKI Tanulmányok, 18. füzet, Budapest, 1999.7. Kollman Anikó: Magánnyugdíjpénztár - választás? Budapesti Corvinus Egyetem, Aktuárius diploma dolgozat 2006. (rövidített változat, Biztosítási Szemle LII. évf, 2006. november-december)8. Matits Ágnes: ÖSSZEFOGLALÓ a magyar nyugdíjrendszerről és problémáiról, valamint a lehetségesnek tartott megoldásokról vallott nézetekről, előadás. Bismarck-Beveridge Klub, 2006. október 24.9. Simonovits András: Optimális rugalmas nyugdíjrendszer tervezése, Közgazdasági Szemle, LI. évf. 2004. október, 1101-1112. oldal 10. Nyugdíjrendszerek, nyugdíjpénztárak, kihívások. Cikkek, hozzászólások a Stabilitás Nyugdíj Konferencián, Bank&Tőzsde különszáma 2006.7-8. szám

Függelék: A válaszolók főbb jellemzői

• Mi az Ön családi állapota? Milyen az Ön anyagi helyzete?
• Hány élő gyermeke van Önnek?
• Ön jelenleg dolgozik?

Kollman Anikó¹

A népesség elöregedése világméretű probléma, ami a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát erőteljesen befolyásolja. Erre a kihívásra az egyik megoldási lehetőség az öngondoskodás és ezzel együtt a fogyasztói tudatosság erősítése, ugyanis a tőkefedezeti elemmel rendelkező rendszereknél a fogyasztók felelőssége és szerepe sokkal nagyobb nyugdíjuk megtervezésében, mint a csak felosztó-kirovó elven működő rendszerek esetében. Ennek ellenére a rendszer és intézményeinek ismerete igen hiányos és általában a döntés sem racionális. Ebben az írásban a magyarországi helyzetet vizsgálom.

Az új nyugdíjrendszer bevezetésével (1998) a gazdaságilag aktív népesség döntési helyzet elé került, döntenie kellett arról, hogy belép-e a vegyes nyugdíjrendszerbe és, ha igen, akkor melyik magánnyugdíjpénztárt választja. Magyarországon a pályakezdők kivételével (számukra kötelező volt) mindenki számára adott volt a lehetőség, hogy az új rendszert válassza, de természetesen nem mindenki számára érte meg átlépni és valamelyik pénztár tagjává válni. Magyarországon a nyugdíjpénztárakba való be- és átlépések vizsgálatára főleg a kezdeti időszakban került sor. A második pillér indulásakor nagy figyelem lengte körül a szektort, mindenki kíváncsi volt, hogy a rendszer sikeres lesz-e. Ennek egyik mérőszámaként foghatjuk fel az önkéntes átlépéseket. Ez a lehetőség azonban 1999. augusztus 31-én véget ért és ezzel együtt a kutatások középpontjából is kikerült a döntés mögött meghúzódó tényezők vizsgálata. Ebben a témakörben 1998 és 2000 között a GKI Gazdaságkutató Rt. és a TÁRKI is végzett kutatásokat. Jelen összefoglaló a TÁRKI módszertanát követő elemzést mutat be².

1. Egyéni döntések

Belépni, vagy sem a második pillér valamelyik pénztárába, és ha igen melyikbe, összetett döntést igényelt, amit számos tényező befolyásolhatott. Ezeket objektív érdekeltség (életkor, jövedelem, iskolázottság és nem) és tájékozottság (általános informáltság, munkahely és lakóhely szerepe) szerint vizsgálom.

1.1 Objektív érdekeltség az átlépésben

Az életkor közvetlenül és közvetetten is befolyásolhatja a döntést. Közvetlen hatásként az életkor és az átlépések aránya között negatív kapcsolatot tételezek fel, azaz a fiatalabbak között várok magasabb átlépési arányt. Ezt indokolja, hogy a fiatalabb korosztály előtt még hosszabb felhalmozási időszak áll. Az életkor azonban más tényezőkkel is összefügghet, például a fiatalabbaknak eltérő a régi rendszerhez való viszonyuk, más lehet a felfogásuk, jövőképük, optimizmusuk, és más csatornákon keresztül tájékozódnak (pl. Internet), vagy könnyebben fogadják az újdonságokat. A korcsoportos adatok vizsgálata alapján érdekes, hogy a 30 éven aluliak kisebb arányban döntöttek az átlépés mellett, mint a harmincasok. Ezt magyarázhatja, hogy a felmérés nem tartalmazza az átlépési időszak legvégét, amikor a legfiatalabbak tömeges átlépése volt jellemző. Ezt erősítheti, hogy egyes szakemberek szerint a fiatalabbak kevésbé törődnek a jövőjükkel, főleg az olyan távolival, mint a nyugdíjas évek, ezért nem foglalkoztatta őket a magánnyugdíjpénztárba való átlépés.

A jövedelem nagysága nem közvetlenül, hanem az életpálya-jövedelem profil meredekségével való kapcsolatán keresztül van összefüggésben az érdekeltséggel. Általában elmondható, hogy várhatóan minél meredekebben nő valakinek a jövedelme, annál inkább ösztönzi ez az új rendszerbe való belépésre, mivel a második pillérben a befizetések és a jövőbeli kifizetések között sokkal szorosabb a kapcsolat. A jövedelem nagysága közvetlenül is befolyásolhatja a döntést, mivel magasabb jövedelem nagyobb magánpénztári befizetést von maga után, így nagyobb vagyon halmozható fel a nyugdíjas évekre. A kereset nagysága számos más tényezővel is összefügghet. Egyes szerzők szerint a magasabb végzettséggel rendelkezők könnyebben tájékozódnak és több alapvető pénzügyi ismerettel rendelkeznek. Az iskolázottság és a különböző képzettségekhez kötődő foglalkozások szintén az életpálya-jövedelem időbeli alakulásán keresztül befolyásolhatják az átlépésben való érdekeltséget. Emellett az iskolázottság mértéke valószínűsíthetően összefügg a tájékozottság szintjével is. Ezek alapján várható volt az, hogy a meredekebb keresetnövekedési lehetőséget kínáló magasabb iskolai végzettségűek nagyobb arányban választották a magánnyugdíjpénztárakat, azonban az egyes szintek közötti különbség nem jelentős.

Az illető neme is számos tényezőn keresztül befolyásolhatja az átlépést, mert közvetetten befolyásolja a kockázattűrő képességet, az optimizmust, valamint az intézményekbe vetett bizalmat, és közvetlenül összefüggésben van a munkaerőpiacon eltöltött idővel. Mivel a nők kevesebb időt töltenek a munkaerőpiacon, ezért a nők alacsonyabb átlépési arányát vártuk, de ez a mintában pont fordítva alakult. A különbség nem jelentős ugyan, de további magyarázatra szorul. Erre a regressziós elemzésnél kerül sor.

1.2 Informáltság

Átlépni a vegyes rendszerbe és egy megfelelő magánnyugdíjpénztárt választani nem költségmentes tevékenység. Nem a direkt költségek számottevőek, hanem az információszerzés költségei jelentősek. Ezt erősíti a bizonytalanság jelenléte is. A szükséges információ megszerzése mindenki számára más költségvonzattal jár, amit befolyásol az előzetes tájékozottság mértéke, az alapvető pénzügyi ismeretek megléte, de akár a munkahely szerepe sem tekinthető elhanyagolható mértékűnek.

A TÁRKI kutatása során feltételezte, hogy a világról való általános tájékozottság, az információszerzésben szerzett gyakorlat is befolyásolja a tranzakciós költségeket, és nem csak a konkrét nyugdíjrendszerhez köthető ismereteknek van ilyen szerepe. Mivel az informáltság fokát nagyon nehéz mérni, ezért a felmérésben feltételezték, hogy a tömegtájékoztatást jobban figyelemmel kísérők a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban is általában tájékozottabbak. Ezt az újságolvasási szokással és a Kossuth rádió hallgatásán keresztül próbálták mérni. A felmérés szerint a rendszeresen és alkalomszerűen újságot olvasók közötti különbség az átlépések tekintetében nem jelentős. Ezt a nem jelentős különbséget talán a nem túl jól specifikált kérdés okozza. A Kossuth rádió választását indokolja, hogy ez az adó sugározta a legtöbb hírműsort és tájékoztató jellegű programot, de a választás ellen szól, hogy a Kossuthot hallgatók korösszetétele jelentősen különbözik az aktív korúak korosztályi megoszlásától. Talán ennek az ellentétes hatásnak tulajdonítható, hogy a mintában a Kossuth rádió hallgatósága kisebb arányban választotta az átlépést, mint azok, akik nem hallgatják ezt az adót.

A munkahely befolyásolhatja az átlépési döntést, de magát a pénztárválasztást is, mivel léteznek olyan munkahelyek, ahol valamelyik munkatárs foglalkozik a szervezéssel, maga a munkahely nyújt információt. Ahol ezek a lehetőségek nem adottak, az illetőnek magának kell az összes szükséges információt összegyűjtenie.

Az alkalmazottak körében nagyobb a tagság aránya, mint a vállalkozók között. Ez annak is a következménye, hogy a vállalkozók egy része minimálbérre van bejelentve, és ekkora jövedelemmel nem érheti meg átlépni a pénztárakba. A munkahely mérete is meghatározható tényező lehet, de a kutatás csak a tíz főnél kevesebbet foglalkoztató munkahelyek és az ennél több alkalmazottal rendelkező cégek alkalmazottja között mutatott ki szignifikáns különbséget.

Az elemzés során feltételezték, hogy a településnagyság és az információ között nemlineáris a kapcsolat, azaz egy túl kis településen még a szűk kínálat gátolja a választást, de a túl nagy piac is káros lehet, mivel túl sok információt kellene megszerezni a döntéshez. Ezt a hipotézist az adatok igazolták, mivel a falusiak 26%-a lépett át az új rendszerbe, ez az arány a budapestiek esetén 22%, míg a vidéki városokban lakók harmada döntött az új rendszer mellett.

2. Regressziós elemzés

2.1 A TÁRKI modellje

A vegyes rendszerbe való átlépés becslésére logisztikus regressziós (ún. logit) modell alkalmazható. A magyarázó változók lineáris formában kerültek a TÁRKI modelljébe³, a csak aktívakat tartalmazó minta elemszáma 1279 fő volt, a változók leírása és az outputok a függelékben találhatóak (1. táblázat).

A végső modellből (2. táblázat) hiányzik a jövedelem és az iskolai végzettség, ezek nem voltak szignifikánsak. Elképzelhető, hogy más függvényformát kellett volna választani. Például, ha az iskolázottság segíti a tájékozódást, a helyes döntés meghozatalát, akkor ennek hatása nem azonos irányú a különböző tartományokban; egy bizonyos pontig növeli a belépés valószínűségét, de utána határozottan csökkenti azt. A kor hatását is általában nemlineárisnak szokták feltételezni, a kor négyzetét is indokolt lehet magyarázó változóként használni és jelen esetben érdekes, sőt szükséges lett volna a kor és nem interakciója is. Ezen kívül pontosan definiálni kell a határvonalat az alkalmanként és rendszeresen újságot olvasók között, sőt a sajtótermék típusát is specifikálni kell. A regressziós elemzés is megerősítette, hogy Budapesten ceteris paribus kisebb az átlépések valószínűsége, viszont nem erősítette meg a TÁRKI azon feltevését, hogy a vidéki városokban nagyobb lenne az átlépési arány, mint falun. Hasonlóan, a regresszió megerősítette a nembeli különbségeket is. Itt bár a parciális hatás nem állandó, de annak iránya igen, és megegyezik a paraméter irányával. A logit modellben két változó parciális hatásának hányadosa megegyezik a paraméterek hányadosával⁴, azaz például a nők 6,67 év (0,500/-0,075) előnnyel rendelkeznek a férfiakkal szemben. Pontosabban ez azt jelenti, hogy a többi tulajdonságában azonos egyéneknél azonos átlépési valószínűség mellett a nők közel hét évvel idősebbek. Ez első meggondolásra pont ellentétes irányú, mint várnánk. De talán más, a nőkkel összefüggő tulajdonságok magyarázhatják ezt az irányú kapcsolatot. Például a gyengébbik nem előrelátóbb, jobban szeretnek adminisztratív ügyeket intézni, többet beszélgetnek és ezáltal több információhoz jutnak, vagy akár az is fennállhat, hogy könnyebben meggyőzhetőek, azaz egy ügynöknek egyszerűbb a nőket meggyőznie, még akkor is, ha esetleg egyéb tulajdonságaik miatt ez a döntés számukra nem kifizetődő. Másrészről, modellezési szempontból a kor és nem interakciója segíthetne ezt a problémát tovább elemezni, a tényleges okokat feltárni.

2.2 Egyéb modellek

A TÁRKI modelljének finomítása érdekében, az intézet saját adatbázisát⁵ felhasználva vizsgálom a fentiekben felvetett kérdéseket. Először a TÁRKI modelljének a reprezentálása a cél, hogy a további következtetéseim érvényesek legyenek. A változók (3. táblázat) szignifikanciája és előjele hasonló, de az iskolai végzettség (tanév) változó ebben a modellben 10%-on még szignifikáns. A kor és Budapest csökkenti a belépés valószínűségét. A nők paramétere ebben az esetben is pozitív, itt azonos belépési valószínűségnél a nők 6 évvel (0,467116/-0,077766) idősebbek, mint férfi társaik. A modellt finomítja a 2.1-ben említett nemlineáris kapcsolatok vizsgálata. Az iskolázottság nemlineáris hatásának figyelembevételéhez az IDOS változót használom, aminek értéke egy, ha az illető legalább 45 éves, mert e kor fölött már nagyon rövid a hátralévő felhalmozási idő, így az ennél idősebbeknek racionálisan már nem érheti meg átlépni a vegyes rendszerbe. Ezen kívül a mintában törés mutatkozott ennél az életkornál a tagok és nem tagok arányában. A bevont változó (TANEV*IDOS) szignifikáns és előjele megegyezik a várttal (4. táblázat). Ezen kívül a többi változó is szignifikáns maradt (újságolvasás 10%-on) és irányukat megőrizték. A modell egyfajta jóságát mutatja, hogy ugyanezen változókra alkalmazott logit modell helyett a probit és a lineáris valószínűségi modell is hasonló eredményeket adott. A 45 éves határvonal fölött az iskolázottság hatása nem növeli tovább a belépési valószínűséget, az csak a kor előrehaladta miatt csökken. (1. ábra) A budapestiek belépési valószínűsége minden más változatlansága mellett, átlagosan 7,8%⁶-kal kevesebb, mint vidéki társaiké (a lineáris valószínűségi modell szerint ez a hatás 7,3%).

A modell előrejelzési jósága 67,72%, ami közepesen jónak mondható. Az ehhez szükséges ún. cut-off value értékének a mintaátlagot használtam (36%).1. ábra: Lineáris belépési valószínűség a kor függvényébenA nemlinearitás modellezésének másik lehetősége a kor négyzetének szerepeltetése a magyarázó változók között (4. táblázat), mert a kor növekedése bizonyos tartományban növelheti a belépés valószínűségét (nagyon fiatalok között), és elképzelhető, hogy az egyes életkorok hatása nem állandó. A belépési valószínűség minden más tényező változatlansága mellett 24,5⁷ évesen a maximális. (2. ábra)2. ábra: A belépési valószínűség logit becslése A feltételezett függvényforma miatt itt nem látható nagyobb törés a belépési valószínűség alakulása tekintetében, ami a nyugdíjkorhatár felé egyre inkább elenyésző nagyságúvá válik. A modell előrejelzési jósága 67,5%.

3. Kérdőíves eredmények

Az 1999-es és 2000-es modell vizsgálat után a jelenlegi helyzet megismerésére „mini-felmérést” készítettem két csoportban: a) egyetemi végzősök, akik fél éven belül pályakezdők lesznek és pénztárt kell választaniuk; illetve b) pár éve végzettek, akik ezt a döntést már meghozták. Mindkét esetben egyfajta tájékozottságot és a pénztárválasztás mögött rejlő tényezőket kerestem. A felmérés két kérdőív alapján készült, a két fókusz csoportra külön-külön. A minta nagysága mindkét esetben 20-20 fő, de nem tekinthető véletlennek, ezért nem alkalmas statisztikai következtetések levonására. Az alapvető tájékozottság „objektív” kérdésekkel és önbevallásos módon is mérhető. A szubjektív tájékozottság átlaga a végzősök körében a mintában 2,25 (1-5 skálán). A végzettek körében - a döntés előtti tájékozottságuk - 2,7 volt, a döntés óta csak átlagosan 2,2 az érték. A két csoport közti különbség nem szignifikáns. Az egyes pénztárak ismertségét nyílt kérdéssel mértem a végzősök körében, a megkérdezettnek minél több magánnyugdíjpénztárt kellett felsorolniuk. A mintában 30% (6 fő) volt azok aránya, akik nem tudtak egy pénztárat sem megemlíteni. Az említések tükrözik a piaci erőviszonyokat. A végzettek között egy ember nem tudta megnevezni, hogy melyik pénztár tagja, a pénztártagság megoszlása hasonlít az országoshoz. A felsorolásban sokan bankként tüntették fel a nyugdíjpénztárakat, azaz nem maguk a pénztárak, hanem a banki vagy biztosítói cégcsoportok az ismertebbek. Így megfogalmazható egy olyan hipotézis, hogy a választást befolyásoló tényező lehet az illető bankja.

4. Összefoglalás

Az adatok regressziós elemzése szerint az átlépési periódus alatt az életkor negatívan befolyásolta a belépési valószínűséget. Ugyanilyen irányú kapcsolat mondható a fővárosiak esetében is, de meglepő módon, minden más tulajdonság változatlansága mellett a nők belépési esélye magasabb volt, mint férfi társaiké. Az iskolázottság főleg a tájékozottságon keresztül hat a fogyasztó döntésére, és az elemzés szerint a jövedelem nagysága sem bír szignifikáns magyarázó erővel.

Az átlépési periódus lezárulta óta a pénztárak közti átlépések aránya igen alacsony, aminek magyarázata lehet egyféle tájékozatlanság, de az ún. status quo hatás sem kizárható. A pályakezdők többségében a nagy banki vagy biztosítói csoportba tartozó pénztárakat ismerik és választják.

Felhasznált irodalom

Adler Judit- Hegedűs Miklós- Skultéty László - Sulok Zoltán - Vértes András (1998): A kötelező magánnyugdíjpénztárakba történő belépés kezdeti tapasztalatai. GKI Gazdaságkutató Rt.

Adler Judit- Akar László- Skultéty László - Sulok Zoltán - Vértes András (1998): A kötelező magánnyugdíjpénztárakba történő belépés kezdeti tapasztalatai II. kötet. GKI Gazdaságkutató Rt.

Augusztinovics Mária - Gál Róbert Iván - Matits Ágnes - Máté Levente - Simonovits András - Stahl János (2002): A magyar nyugdíjrendszer az 1998-as reform előtt és után. Közgazdasági Szemle, XLIX. évf. június Gábos András - Janky Béla (2000): Önkéntes átlépés a magánnyugdíjpénztárakba. in Társadalmi Riport 2000Janky Béla (1999): A magánnyugdíjpénztárak tagsága. TÁRKI Társadalompolitikai Tanulmányok 18Az alkalmazott módszereket részletes ismerteti:Füstös L. - Kovács E. - Meszéna Gy. - Simonné M.N.: Alakfelismerés (Sokváltozós statisztikai módszerek), ÚMK, Budapest, 2004.

Függelék

1. táblázat: A TÁRKI modelljében szereplő változók megnevezése és rövid leírása

Emma Hartley

Sokan úgy tekintünk Európára és benne az Európai Unióra, mint egy tőlünk független, kissé unalmas és megszokott helyre. Olyan gyakran hallunk az Európai Unió jövőjéről, gazdasági és politikai kilátásairól, hogy sokszor elfelejtjük, milyen sokszínű és érdekes helyen is élünk. Lassan elveszünk a szabványok és a bürokrácia világában, és eközben észre sem vesszük, hogy például az Unió bővülésének nem csupán gazdasági vagy politikai következményei vannak, de eközben kulturális sokszínűséget is eredményez.

Ez a könyv nem száraz tudnivalókat, hanem inkább kevésbé ismert, meglepő tényeket gyűjt össze. Azoknak szól, akik az elvont fogalmak mellett az érdekességekre is kíváncsiak, nem elégszenek meg a híradások gyakran száraz stílusával, nem akarnak ítéletet alkotni vagy az európai vitában bármelyik oldalra is állni - egyszerűen csak érdekli őket a körülöttük lévő világ.

Emma Hartley könyve 50 meglepő tényt gyűjt össze Európa minden tájáról, elgondolkodtató, nemegyszer megdöbbentő érdekességeket, rövid háttérmagyarázatokkal. Azokat, akik még többet szeretnének tudni a könyvben tárgyalt konkrétumokról, további hivatkozások segítik a tájékozódásban.

A európaiak 350 órával kevesebbet dolgoznak évente, mint az amerikaiakA Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) felmérése szerint az átlagos európai évi 350 órával kevesebbet dolgozik, mint amerikai társa.

Az OECD statisztikájából kiderül, hogy Izlandon, Csehországban és Svájcban magasabb az egy évre eső munkaórák száma, mint Amerikában, de a többi európai ország rontja az átlagot. Ami az egy munkaórára jutó termelési értéket illeti, kontinensünkön Belgium, Hollandia és Franciaország vezet, jócskán lekörözve az amerikaiakat. Ebből is látszik, hogy nem annyira a munkahelyen töltött idő mennyisége, hanem sokkal inkább a minősége a fontos. Termelékenységi szempontból Németország, Írország és olaszország is megelőzi az Egyesült Államokat.

Az egy főre jutó éves munkával töltött idő alapján azonban az USA vezet, mert az átlagos európai dolgozó évi 5-6 hét szabadságot vehet ki, míg az amerikaiak csak két hetet kapnak (ami ráadásul nincs is törvényben garantálva). Az európai munkaerők átlagos termelékenysége az amerikai 92-97%-ának felel meg, attól függően, hogy miként értelmezzük az adatokat.

A '70-es évek elején Európa és az Egyesült Államok nagyjából egyformán állt a ledolgozott órák, a fizetett szabadság mértéke és az egy főre jutó éves jövedelem szempontjából. Amikor mindkét földrészen jelentős növekedésnek indult a termelékenység, az átlagos amerikai úgy döntött, hogy ő inkább ugyanolyan sokat dolgozik továbbra is, hogy ezáltal többet keressen és többet is fogyaszthasson. Az európaiak többsége viszont azt gondolta: nem kell neki több pénz, inkább a hosszabb szabadságot választja. Emiatt alakult úgy, hogy ma az európaiak egy főre jutó éves jövedelme alig 72%-a az amerikaiakénak.

A két kontinens munkakultúrája közötti különbség jól tükrözi az életszemléletbeli eltéréseket is. A legnagyobb különbség az amerikai és az európai munkavállalók között a legkisebb keresetűeknél tapasztalható. Az értelmiségi munkakörökben a főnökök Amerikában sem nagyon mérik a dolgozók munkaidejét, a lényeg ott is az, hogy a munka el legyen végezve.

A fizikai dolgozóknál és más, alacsonyabb iskolai végzettséget igénylő munkavállalóknál azonban más a helyzet. Egyrészt őket jobban ellenőrzik, másrészt a munkaórák maximalizálása náluk kemény anyagi kényszer, nagyobb, mint európai sorstársaiknál.

Az Egyesült Államokban például nincs minimálbér, ami azt jelenti, hogy a cégek szabadon versenyezhetnek egymással a fizetések és az órabérek leszorításában, és ebben csak az korlátozza őket, hogy minél kisebb bért kínálnak, annál nehezebben találnak megfelelő munkaerőt. Mivel pedig nincs államilag garantált egészségügyi védőháló sem, az alacsonyabb keresetűeknek többet kell dolgozniuk ahhoz, hogy ki tudják fizetni az egészségbiztosítást. Ezt a kényszert és a velejáró félelmet viszonylag kevés európai ismerheti.

A másik oldalról viszont az USA-ban sokkal erősebben él az a hit az emberekben, hogy aki keményen dolgozik, az meg tudja változtatni az életét, és biztosítani tudja gyermekeinek mindazt, amiben neki nem lehetett része. A gazdasági elemzésekből persze az is kiderül, hogy az esetek többségében ez egyáltalán nem feltétlenül következik be, de a hit mégis erősen él az amerikaiakban.

Az európaiak ezzel szemben sokkal inkább hajlamosak morogni társadalmi helyzetük miatt, és a legtöbbjük úgy érzi, hogy az esélyeit főleg az határozza meg, hogy milyen családból származik, kik a szülei, hová született, és egy sor további, az akaratunktól független tényező. Az esélyegyenlőtlenség és az igazságtalanság érzetének csillapítására más módszert találtak az európai munkavállalók: nem a több munkában hisznek, hanem az erősebb szakszervezetekben.

Harvardi egyetemi tanárok egy csoportja „Work and Leisure in the U.S. and Europe” (Munka és szabadidő az Egyesült Államokban és Európában) címmel közölt nemrég tanulmányt, amelyben arra a következtetésre jutottak, hogy az aktív szakszervezeti mozgalom és az átfogóbb munkaügyi szabályozás hosszú távú hatásának tudható be, hogy az európaiak a szabadidőt fontosabbnak tartják, mint az amerikaiak.

A tanulmány szerzői azt állítják, hogy ott, ahol valamiért csökken a ledolgozott munkaórák száma, az emberek vágyni kezdenek a rövidebb munkaidőre. Mivel Európa és az USA között a '70-es évek elején még alig volt különbség munkaügyi szempontból, nehéz lenne azt állítani, hogy az európaiak természetüknél fogva hajlamosak munka helyett szundikálni egy fa alatt. Inkább arról van szó - mondják az amerikai kutatók -, hogy az ember társas lény, és a szabadidőt szinte csak akkor élvezi, ha nem egyedül, hanem családjával vagy barátaival tudja eltölteni. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az amerikaiak sem lennének munkamániások, ha a szabadidő igénybevehetőségét az USA-ban is szabályoznák. Az amerikaiak ugyanis a tapasztalatok szerint még akkor sem mennek szabadságra, amikor megtehetnék, egyszerűen azért, mert akikkel jól éreznék magukat, azoknak éppen dolgozniuk kell. Márpedig mi értelme van kivenni egy szabadnapot, ha a barátaid és a családtagjaid úgysem érnek rá?Ráadásul a siker is nagyon relatív fogalom. Igaz, hogy a több munka eredményeként az amerikaiaknak magasabb a jövedelmük, de kimutathatóan egyre rosszabb az egészségi állapotuk. Pont a kevés szabadidő miatt kénytelenek igénytelenebbül élni, például gyorsan és rosszul táplálkozni.Rövidlátó szemlélet, ha egy nemzetet csupán a gazdasági ereje alapján értékelünk. Robert F. Kennedy amerikai szenátor egyszer azt mondta: „Nemzeti jövedelmünkben benne van a levegőszennyezés, a cigarettareklám és a közúti balesetekhez kiszálló mentőautók költsége is. Beleszámítandó a biztonsági zár és a börtön is, ahová a lakásainkat feltörő bűnözőket zárják. Az erdők pusztulása, a Felső-tó kiszáradása. A nemzeti jövedelem növekszik a napalm, a katonai rakéták és a nukleáris robbanófejek gyártásától is... Nincs viszont benne a családunk egészsége, az oktatás minősége, a játék öröme. A nemzeti jövedelem nem függ attól, hogyan bánnak a gyári munkásokkal,vagy attól, mennyire biztonságos az utcán sétálni. Nem tartalmazza a költészet szépségét, a házasság tartósságát, a közügyek intézésének színvonalát, a köztisztviselők becsületességét... Röviden, a nemzeti jövedelem nagyságával mindent lehet mérni, csak azt nem, amiért érdemes élni.” Paul Tsongas - demokrata politikus, szenátor és elnökjelölt - híressé vált mondása pedig így szól: „Egyetlen ember sem mondta még azt a halálos ágyán, hogy bárcsak több időt töltött volna az irodában”.

A nemzetközi versenyképesség mérése persze fontos, de egy ponton fel kell tenni a kérdést: miért is rivalizálunk? Lehet, hogy Európa gazdasága sok szempontból kevésbé sikeres, mint az Egyesült Államoké - de lehet pénzzel mérni a boldogságot?

Az Európai Unió vállalkozásként nem volna életképes

Edward Leigh brit parlamenti képviselő, az alsóház számvizsgáló bizottságának (Public Accounts Committee - PAC) elnöke a széke mögé dugta papucsát, amikor beléptem a szobájába. Ő az a személy, aki hazájában a közpénzekkel kapcsolatos visszaélésekről felvilágosítást tud adni, így valószínűleg úgy érezte, hogy a kényelmetlen témához kényelmetlen lábbeli dukál. Pedig nem akartam, hogy rosszul érezze magát, de volt itt egy 226 milliárd forintnak megfelelő aprócska hiány, ami nem hagyott nyugodni.

Az Európai Unió 2003-as költségvetése 25 000 milliárd forintnak felelt meg. Ugyanebben az évben az Európai Csalás Elleni Hivatal (European Anti-Fraud Office - OLAF) a kimutatott visszaélések összegét 226 milliárd forintra, vagyis a teljes büdzsé egy százalékára becsülte.

Az Európai Számvevőszék 1994 óta vizsgálja az Unió pénzügyeit, ugyanúgy, ahogy az Arthur Andersen vagy a PriceWaterhouseCoopers a nagyobb vállalatok pénzügyi beszámolóinak megbízhatóságát. Csakhogy szinte minden esetben korlátozási záradékokkal fogadja el a beszámolókat, mert azok rendre hiányosak.

Amennyiben egy vállalkozás nem tudná auditáltatni beszámolóját, a gazdasági lapok bizonyára negatív jelentéseket közölnének róla, részvényeinek ára zuhanni kezdene a tőzsdén, valamint az adóskockázati besorolása jelentősen leromlana. Az EU pénzügyi adataival egy vállalkozás bizonyára rövid időn belül csődbe menne! Hogy mindez még nem következett be, csak újabb bizonyíték arra, hogy az állami szektort merőben másképpen kezelik, mint a magánt.

Megjegyzendő, hogy ez az anomália a világ majdnem minden országára jellemző. Mindezek mellett azt kell megérteni, hogy egy ország és egy vállalat között az alapvető különbség az, hogy a vállalatok létezését minden esetben egy állam konstituálja. Az államok rendelkeznek olyan jogi eszközökkel, mint a bankjegykibocsátás, a devizaárfolyamok befolyásolása... Egyszerűbben fogalmazva, ha egy vállalkozás hitelképtelenné válik, és a működésének költségeit egy idő után a nyereségéből nem képes finanszírozni, akkor csődbe megy, egy állam viszont rendelkezik olyan fiskális, monetáris, valamint diplomáciai eszközökkel, amelyek segítségével folyamatos költségvetési hiány mellett is képes hosszú távon gazdálkodni.

Természetesen az „államcsőd” fogalma nem ismeretlen a világgazdaság számára sem, bár nehezen képzelhető el, hogy államcsőd esetén a hitelezők az állam ellen - mint a vállalatok esetében - „felszámolási eljárást” kezdeményezzenek. Az államcsőd bekövetkezése esetén általában a hitelezők elengedik, vagy bizonyos feltételek mellett átütemezik a hiteleket. Az ilyen események bekövetkezése gyakran jár együtt az adott országban bekövetkező gazdasági változásokkal, ezután pedig az új kormány „tiszta lappal” vehet részt a világgazdasági folyamatokban - némi presztízsveszteség lesz pusztán a kára.Érdemes megemlíteni, hogy előfordult már olyan eset is, amikor egy állam pénzügyi gondjainak enyhítése céljából saját területét értékesítette. 1866-ban II. Sándor cár kincstára már nem volt képes az ország pénzügyi működését tovább finanszírozni, így 1867. március 29-én eladta Alaszkát az USA-nak. A vételár mindössze 7 millió dollárnyi arany volt. A megállapodás rögzítette, hogy magántulajdon nem kerül lefoglalásra, és a templomok birtokjoga az orosz ortodox egyház kezében marad. Október 18-án Sitkában (az orosz közigazgatás központjában) vonták fel az amerikai zászlót. Alaszka nem tagállamként csatlakozott az USA-hoz, hanem csupán mint territórium - mint például a vele szomszédos Yukon terület Kanadához. 1959. január 3-án vált az unió 49. államává, miután Dwight D. Eisenhower elnök 1958. július 7-én aláírta az államiságát rögzítő Alaska Statehood Act nevű törvényt.

Ugyanakkor tudnunk kell, hogy bár az EU nem állam, az említett tények mindegyike mégis igaz rá, tekintve, hogy pénzügyi működése tranzitíve az európai államok pénzügyeitől függ.

A brit Nemzeti Számvevőszék (National Audit Office - NAO) ugyanolyan szerepet tölt be a szigetországban, mint az Európai Számvevőszék az Unióban. A brit közpénzek felhasználását vizsgálja, és megmondja, hogy az adófizetők nincsenek-e megrövidítve. A brit számvevőszéket a parlamenti képviselőkből álló szakbizottság felügyeli. Nagy-Britannia 2003-ban 2500 milliárd forintot fizetett be az EU közös kasszájába, de csak 1800 milliárd forintnyi uniós pénzt kapott különböző címeken, így az Európai Unió második legnagyobb nettó befizetőjének számít Németország után.

Ezért a „papucsos” számvizsgáló bizottsági elnök, Leight úr véleménye szerint nem kell ahhoz euroszkeptikusnak lenni, hogy belássuk, az EU nagyon rosszul irányított szervezet. Ugyanakkor a nemzetközi szervezeteknél szerinte általános ez a probléma.- Ott van például az ENSZ, ott is hasonló a helyzet. De nincs felelősségre vonás, mert senki sem törődik vele igazán. Az a gond, hogy nincs olyan politikai erő, amelyik valójában felelősségre szeretné vonni az EU-t. A felderített csalások egy része ugyanis nyilvánvalóan Nagy-Britanniát is érinti, és egyik brit sem igazán szeretné, ha az Európai Számvevőszék vagy valamelyik európai bürokrata, mondjuk, egy yorkshire-i farmig követné az elsíbolt pénz útját.

Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy az EU-nak meg van kötve a keze! Azért nem tud többet tenni a csalások ellen, mert a tagországok nem engedik meg, hogy az uniós hatóságok pontosan átlássák költségvetési trükközéseiket - nyilván sok tagország olvasói értik, hogy mire gondolok!

Az európai nyugdíjrendszer hamarosan összeomolhat

1903-ban egy Charles Ponzi nevű vállalkozó kedvű olasz gazfickó kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol hamarosan csekkhamisításért börtönbe került. Ám húsz éven belül ő lett Boston egyik legismertebb milliomosa, aki időközben sok más embert is igencsak gazdaggá tett.

Gyors meggazdagodásának receptje hazugságon alapult: azt ígérte az embereknek, hogy ha odaadják neki a pénzüket, nemzetközi postai kuponokba fekteti azt, és a valutaárfolyamok közötti különbségre spekulálva 90 nap alatt megduplázza az összeget.Módszere látszólag működött is, legalábbis ami a pénz megduplázását illeti. Nyolc hónapon át egyre több készpénzt vett át a befektetőktől, akik a hamarabb beszálló ügyfelektől már hallották, hogy milyen jó üzletet csinálnak. Volt olyan időszak, amikor a kuncsaftok heti egymillió dollárt adtak át neki.

A probléma csak az volt, hogy Ponzi nem fektette be a pénzt, egyszerűen az újonnan beszállók részleteiből fizette ki a korábbiak osztalékát. Ez a módszer azért működhetett, mert sok befektető döntött úgy, hogy ismételten beteszi a pénzét - hiszen ilyen haszonkulcsot máshol nem tudtak volna elérni -, és így sikerült elodázni a piramis összeomlásának pillanatát.

Amikor a krach elkerülhetetlenül bekövetkezett, Ponzi úr ismételten börtönben találta magát. Akiket gazdaggá tett, ünnepelték, akiknek a pénzét elherdálta, gyűlölték, de mindenesetre rengetegen csodálták ritkaságszámba menő leleményességét.

Az európai állami nyugdíjrendszerek többsége ugyanezen az elven alapul, azzal a különbséggel, hogy a szerencsés befektetők a mai nyugdíjasok, a vesztesek pedig a gyermekeik lesznek. Az állami nyugdíjpénztárak ugyanis nem halmoznak fel olyan összegű tartalékalapot, amelynek kamatai fedezetet nyújtanának a következő generációk számára. A mai rendszer úgy működik, mintha egy hatalmas csővel kiszippantanák a pénzt (a nyugdíjjárulékot) a fiatal dolgozók zsebéből, és belepotyogtatnák nyugdíjas szüleik pénztárcájába. Az állami nyugdíjakat ugyanis a mai fiatal munkavállalók által befizetett járulékokból utalják ki.

A mai nyugdíjrendszert Otto von Bismarck találta fel 1889-ben - és akkor még úgy tűnt, hogy jól is működik. Méghozzá azért, mert az aktív népesség száma messze meghaladta a nyugdíjasokét, hiszen míg a nyugdíjkorhatár 70, a várható élettartam 48 év volt. A várható élettartam azonban 300 év óta folyamatosan nő. Kiugróan emelkedett a XX. század második felében, és a tendencia azóta is töretlen.

A II. világháború után megugrott a születések száma. Az úgynevezett baby-boom generáció szülöttei Nyugaton már amúgy is a gazdasági fellendülés gyümölcseit élvezhették, ráadásul szüleik - akik a háborús nélkülözés közepette nőttek föl - igyekeztek bőkezűen ellátni gyermekeiket minden földi jóval, hogy ezzel kompenzálják saját gyerekkori szegénységüket. Ennek hátulütője az volt, hogy felnevelték az első önző generációt, amelyik ráadásul még büszke is volt egocentrizmusára. Az öntudatos, jómódú tinédzserekkel együtt elérkezett a rock and roll, a béke és a szeretet kultusza, a fogamzásgátlás, a világjárás és a fura frizurák korszaka. Ezek a fiatalok csak saját nemzedékükkel törődtek, nem érdekelte őket más korosztályok gondja, nem volt meg bennük az együttérzés hajlama - páratlan anyagi helyzetük tette őket ilyenné.Ez a generáció sosem látott tanulmányi lehetőségekhez jutott - ingyenes gimnáziumok, technikumok, egyetemi ösztöndíjak álltak rendelkezésükre, ami később irigylésre méltó társadalmi mobilitást tett lehetővé számukra. Ennek a népes generációnak nem született sok gyermeke - a sok gyerek ugyanis veszélyeztette volna szüleik életszínvonalát -, amivel egy olyan időzített demográfiai bombát hoztak működésbe, ami majd az ő gyermekeik nyugdíjba vonulásával robban.

A mai Európai Unió területén 1960 és 1965 között az egy nőre jutó gyermekek száma 2,7 volt, ami kényelmesen meghaladta a lakosság létszámának fenntartásához szükséges 2,1-es sarokszámot (két gyerek szükséges a két szülő pótlására, és az „egytized” az esetleges fatális események kompenzálására). 2005-ben ez a szám 1,5-re esett vissza. olaszországban és Spanyolországban pedig, ahol jelenleg a világon a legalacsonyabb a születési arány, 1,3 ez a mutató.Európában mindeközben egyre nő a várható élettartam, így a nyugdíjválság is évről évre súlyosbodik: egyre kevesebb fiatal fizeti egyre több idős ember nyugdíját. A politikusok és más döntéshozók hamar átlátták a helyzet komolyságát, így az öregkori gondoskodás felelősségét a magánszektorra és az egyénekre igyekeznek hárítani. Ennek egyik sajnálatos következményeként egyre több az olyan vállalat, amelyik nem foglalkoztat bejelentett alkalmazottakat, hiszen akkor társadalombiztosítást is kellene fizetnie utánuk. A mai fiataloknak ezért nehezebb alkalmazotti állást találniuk, mint a szüleiknek volt, és így belekényszerülnek a szabadúszói vagy a szerződéses munkavégzésbe, ami sokkal több bizonytalansággal jár.

Ebből pedig az következik, hogy a fiatalok nehezebben tudják előteremteni a családalapításhoz szükséges stabil hátteret: az állandó jövedelmet és a saját lakást. Nyilván ennek a nemzedéknek is kevés gyermeke lesz, de ezúttal nem feltétlenül saját elhatározásból, hanem anyagi kényszerből - ennek egyik első jele az is, hogy a nők egy része a végsőkig késlelteti a gyermekvállalást. Ráadásul állandó munkahely nélkül nagyon nehéz magán-nyugdíjpénztári taggá válni.

Felnövekedett egy olyan dolgozó nemzedék a nyugati országokban, amely semmit sem kapott az államtól az erősen hiányos középiskolai oktatáson kívül, a felsőfokú képzésért pedig fizetnie kellett, miközben a szüleinek mindez még ingyen járt. Ez a generáció a jövőtől sem várhat sokat, hiszen jóformán nem lesz nyugdíja, és még az sem garantált, hogy az állami egészségbiztosítási rendszer túl fogja élni a meghosszabbodott időskor okozta keresletnövekedést.

Jenny Joseph angol költőnő egyik verse, a When I am an old woman I shall wear purple (Vénasszony koromban bíborba fogok öltözni) kezdetű, pontosan kifejezi az ellentmondást. Az 1932-ben született hölgy azóta már talán elő is vette a megfelelő színű ruháit és kiegészítőit. A költemény egy gondtalan életet élő nyugdíjasról szól, aki mit sem törődik felelőtlenségével. „Brandyre, nyári kesztyűre és szaténszandálra fogom költeni a nyugdíjamat, és majd azt mondom, vajra nem futja” - így festi le a költő a vidám idős hölgyet, akinek nincs jobb dolga, mint hogy az esernyőjével csörömpöljön a vaskorlátokon és habzsolja a szendvicseket... Ám a Ms. Josephet követő nemzedék jogosan teszi majd fel a kérdést: „Nyugdíj? Az meg micsoda?”. Különösen égető probléma ez a nők szempontjából, hiszen a munkán kívül, gyermekneveléssel töltött évek csak tovább súlyosbítják anyagi gondjaikat. Egészen a hetvenes éveikig dolgozniuk kell majd, és ami a legszomorúbb, jobb lesz, ha a szaténszandált teljesen elfelejtik.

Hogy miként tudnánk kivédeni az idősebb generáció kíméletlen támadását? Nos, Európa fiataljai, legyen annyi gyereketek, amennyit csak megengedhettek magatoknak. Hosszú távon ugyanis a több gyerek nagyobb anyagi biztonságot jelent mindenkinek. Nemcsak azért, mert többen fizetnek majd a nyugdíjunkért, de még az is előfordulhat, hogy egyik-másik megkedvel minket annyira, hogy idős korunkban gondoskodik rólunk. Adjunk magunknak minél több esélyt!

Tajti Zsuzsanna

Korunkban az elhízás valóban népbetegségnek tekinthető, másfelől ugyanakkor egyre többször lehet hallani a különféle táplálkozási zavarokról, valamint - különösen a kisgyermekek és az időskorúak esetében - az alultápláltságról, illetve annak komoly, hosszú távú veszélyeiről.

Ugyancsak hatalmas problémát jelent, hogy a magyar „dohányos társadalom” az utóbbi években sem szűkült számottevő mértékben, annak ellenére, hogy a dohányzásból adódó kockázatok tekintetében viszonylag jól tájékozottak vagyunk. A népességnek sajnos továbbra is mintegy egyharmad része számára jelent személyes problémát a nikotinfüggőség.

Jelen tanulmány keretében e problémák okán kívánok rövid áttekintést nyújtani a testtömeg-index (BMI) és a dohányzás halálozási kockázattal való kapcsolatáról.

A BMI értékek és a halálozási kockázat között fennálló kapcsolat empirikus vizsgálataiA testtömeg-index (body mass index, BMI, kg/m²) értékei és a halálozási kockázat közötti kapcsolat jellegére vonatkozóan nincs a kutatók körében teljes egyetértés, különösképpen az idősebb korcsoportokba tartozó személyek vonatkozásában.Néhány tanulmány az összefüggés hiányát¹, sőt esetenként inverz kapcsolatot² mutatott ki, számos longitudinális kutatás azonban U-alakú, illetve J-alakú görbével jól közelíthető összefüggést talált³. Ez úgy interpretálható, hogy a kifejezetten alacsony, illetve magas BMI értékkel rendelkező személyek általában korábban halnak meg, mint akik az átlaghoz közeli BMI értékkel jellemezhetők.

Stevens és kutatótársai⁴ 324 135 személyt követtek végig 12 éven keresztül, és így vizsgálták a BMI értékek és a halálozási kockázat kapcsolatát. Azt találták, hogy a magasabb BMI értékek rendszerint fokozottabb halálozási kockázattal jártak együtt, de ez a magasabb BMI értékkel kapcsolatos relatív kockázat az életkor előrehaladtával - tehát az idősebb korosztályok esetében - valamelyest csökkent.

Allison és kutatótársai⁵ az LSOA (Longitudinal Study of Aging) adatbázis alapján 7260 résztvevő (70 éves, illetve annál idősebb egyének) adatait felhasználva ugyancsak arra a következtetésre jutottak, hogy U-alakú függvénnyel jellemezhető kapcsolat áll fenn a BMI értékek és a halálozási kockázat között mind a férfiak, mind a nők tekintetében, még azokban az esetekben is, amikor számos változó alapján korrigálták a modellt, tehát kiszűrték azok hatását (ezeket az eredményeket további kutatási eredmények⁶ is megerősítették).

Az LSOA adatbázisban nem állt rendelkezésre arra vonatkozóan információ, hogy az egyes résztvevők dohányoztak-e életük során bármikor is, mindazonáltal a BMI értékek, a dohányzás/nemdohányzás és a halálozási kockázat közötti kapcsolat jellegéről jelentős szakmai viták bontakoztak ki.

Fontaine, Heo, Cheskin és Allison dohányzás/nemdohányzás változójával kibővített modelljének vizsgálati eredményei

A BMI értékek, a dohányzás/nemdohányzás és a halálozási kockázat közötti kapcsolat jellegének feltérképezésére Kevin R. Fontaine, Moonseong Heo, Lawrence J. Cheskin és David B. Allison időskorú nők reprezentatív mintája alapján végeztek egy kutatást⁷, amelynek során a PSID (Panel Study of Income Dynamics) adatait használták fel.

A PSID előretekintő longitudinális kohorszvizsgálat adatgyűjtése 1968-ban indult azzal a céllal, hogy feltérképezzen bizonyos gazdasági és demográfiai folyamatokat. A vizsgálatba bevont 1355 nő (50 éves, illetve annál idősebb) 1990-ben kitöltött egy önbevallásos kérdőívet, ami alapján a kutatók rendelkezésére állt a megkérdezettek testmagassága és testsúlya, iskolai végzettsége, négy egészségi állapottal kapcsolatos célirányos kérdésre adott válasza (pl. betegség miatti nyugdíjazás), továbbá az arra vonatkozó információ, hogy az egyes vizsgálati alanyok dohányoztak-e valaha életük során vagy sem. Az adatokat 1994-ig folyamatosan gyűjtötték, beleértve az esetleges időközbeni elhalálozások időpontját is.

Mind a dohányzás/nemdohányzás változójával kibővített, mind pedig az alapmodell esetében - amelyben figyelmen kívül hagyták a dohányzás/nemdohányzás tényét - ugyanazon változók alapján végeztek korrekciót, tehát ugyanazon változók hatását szűrték ki mindkét modellből. E tanulmány célja azon hipotézis ellenőrzése volt, hogy a dohányzás/nemdohányzás változójának a modellbe történő beépítése jelentős mértékben módosítja-e az eredményül kapott összefüggések jellegét és konkrét megvalósulását.

Ennek érdekében a kutatók bevezettek egy olyan dichotóm változót, amely 0 értéket vesz fel abban az esetben, ha az illető soha életében nem dohányzott, illetve 1-et akkor, ha valaha akár rövid ideig is dohányosként élt. A kutatók egy olyan modellt is készítettek, amely a dohányzás, a BMI értékek és azok négyzetei közötti kapcsolatot vizsgálták lehetséges magyarázó tényezők után kutatva, továbbá ennek felhasználásával meghatározták a minimális halálozási kockázathoz tartozó BMI értékeket is.

A vizsgálat 4,5 éves időtartama során 110 halálesetet regisztráltak (ez a minta 8,1%-a). Mind a dohányzás/nemdohányzás változóját magába foglaló, mind az azt figyelmen kívül hagyó modell U-alakú összefüggést mutatott ki a BMI értékek és a halálozás között (1. és 2. ábra). 1. ábra: A BMI=25 kontrollcsoporthoz viszonyított relatív halálozási kockázat a BMI értékek függvényében, a dohányzás/nemdohányzás dichotóm változót figyelmen kívül hagyó modellben2. ábra: A BMI=25 kontrollcsoporthoz viszonyított relatív halálozási kockázat a BMI értékek függvényében, a dohányzás/nemdohányzás dichotóm változót is beépítő modellbenA dohányzás/nemdohányzás változója, a BMI értékek, illetve azok négyzete közötti kapcsolat nem bizonyult szignifikánsnak (X²₍₂₎=5,28; p=0,071), tehát a BMI értékek és a halálozási kockázat közötti összefüggés nem különbözött jelentősen a dohányosok és a nemdohányzók esetében.Összefoglalóan elmondható tehát, hogy a BMI értékek és a halálozási kockázat közötti kapcsolatot leíró függvény grafikonjának U-alakjára a dohányzás/nemdohányzás ténye nem nyújt megbízható magyarázatot, mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a p=0,071 megközelíti a szokásosnak tekinthető 0,05-ös (5%) szignifikanciaszintet, és egy nagyobb mintaelemszám esetén a szignifikancia valószínűsíthető, ezért a további vizsgálatok szempontjából ezek az eredmények is jó kiindulópontként szolgálhatnak.

A dohányzás/nemdohányzás változóját beépítő további modellek alapján levonható következtetések

A BMI értékek és a halandóság között fennálló, U-alakú görbével jellemezhető kapcsolat tehát újabb és újabb megerősítést nyert az elvégzett vizsgálatok során⁸, továbbá az a következtetés is levonható az empíria alapján, hogy az idős nők esetében viszonylag magas BMI értékek esetén lehet minimális halálozási kockázatra számítani⁹.

A dohányzás/nemdohányzás önmagában nem nyújt magyarázatot a BMI értékek és a halálozási kockázat közötti kapcsolat jellegére, az azonban leszögezhető az empirikus vizsgálati eredmények alapján, hogy az alacsonyabb BMI értékkel rendelkező idős nők esetében a dohányzás/nemdohányzás ténye erőteljesebb kapcsolatban van a halálozási kockázattal, mint a magasabb BMI értékkel jellemezhető nők tekintetében. A dohányzásnak a BMI értékek és a halálozási kockázat közötti összefüggésre gyakorolt hatása ugyanakkor általában véve a vártnál jelentősen gyengébbnek bizonyult, különösen akkor, ha a kutatók a dohányzás/nemdohányzás változóját tovább differenciálták pl. a dohányzás intenzitása és/vagy időtartama szerint.

Hasonló következtetésekre jutott Durazo-Arivizu¹⁰ is, amikor egy 230 020 fős csoportot vont be az elemzésbe. Azt találta ugyanis, hogy - függetlenül a dohányzás/nemdohányzás dichotóm változójának a modellbe való beépítésétől, illetve annak figyelmen kívül hagyásától - a BMI értékek és a halálozási kockázat közötti kapcsolat alapvetően azonos U-alakú másodfokú függvénnyel közelíthető.E vizsgálatok tanúbizonysága szerint tehát a BMI értékek és a dohányzás kapcsolatának a BMI értékek és a halálozási kockázat közötti összefüggésre gyakorolt hatása meglehetősen kétséges.

A dohányosok, illetve nemdohányzók relatív halálozási kockázata

A magyar halandósági viszonyok a rendelkezésre álló - 1986 és 1992 közötti időszakra vonatkozó - kanadai adatbázis által tartalmazott halandósági adatokkal elfogadható módon közelíthetők (az összehasonlítás Arató Miklós és kutatótársai¹¹ tanulmányában alkalmazott minősítési kritériumokon alapul). Az alábbiakban bemutatom, hogy milyen eredményekre jutottam, amikor ezen adatok felhasználásával elvégeztem a dohányosok, illetve nemdohányzók relatív halálozási kockázatának meghatározását magyar viszonylatban.

Az említett kanadai adatbázis az életjáradékos (biztosított) populációra vonatkozó, életkori csoportok és nemek szerinti általános halandósági adatokon¹² túlmenően a dohányosokra és a nemdohányzókra vonatkozó specifikus halandósági adatokat¹³ is tartalmazza, amelynek alapján a 3. és 4. ábrán láthatók a dohányos és a nemdohányzó nők, illetve férfiak halálozási kockázatának szorzószámai - azaz a dohányosok, illetve a nemdohányzók halálozási valószínűségének az általános halálozási valószínűséghez mért viszonyszámai - a 60 és 90 év közötti életkorokra vonatkozóan.3. ábra: A dohányos és a nemdohányzó nők halálozási kockázatának szorzószámai az életkor függvényében (Kanada, 1986-1992)4. ábra: A dohányos és a nemdohányzó férfiak halálozási kockázatának szorzószámai az életkor függvényében (Kanada, 1986-1992)Az ábrák szemléletesen mutatják, hogy milyen erőteljes a kapcsolat a halálozási valószínűségek és a dohányzás/nemdohányzás között, különösképpen a férfiak esetében; ugyanakkor az is szembetűnő, hogy az életkor előrehaladtával - tehát az idősebb korosztályok esetében - a specifikus csoportok viszonyszámai között megfigyelhető eltérések egyre mérséklődnek. Ez utóbbi feltehetően azzal magyarázható, hogy idősebb életkorban az általános halálozási kockázat is számottevő mértékben emelkedik, így a dohányzás/nemdohányzás ekkor már nem jelent olyan erőteljesen érvényesülő kockázati faktort/antifaktort.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyűjti és szolgáltatja a népmozgalmi - köztük a lakosság néphalandósági viszonyait jellemző - adatsorokat. Az 5. és 6. ábrán látható általános női, illetve férfi néphalandóság vonalát a Magyar Statisztikai Évkönyv 2004. évi kihalási rendje alapján számított nyers adatok alapján készítettem; a dohányos, illetve nemdohányzó nők és férfiak néphalandósága pedig ezen adatoknak a 3. és 4. ábrán szemléltetett halálozási valószínűségi viszonyszámokkal korrigált értékeit reprezentálja.5. ábra: A dohányos, a nemdohányzó és az általános női halálozási valószínűségek az életkor függvényében (Magyarország, 2004)6. ábra: A dohányos, a nemdohányzó és az általános férfi halálozási valószínűségek az életkor függvényében (Magyarország, 2004)Az eltérések ez esetben is a férfiak vonatkozásában jelentősebbek: bizonyos életkorokban még akár 6 százalékpont körüli eltérés is mutatkozik a dohányos és a nemdohányzó férfiak halálozási valószínűségének az általános halálozási valószínűséghez mért viszonyszámai között; ezzel szemben a nők esetében az eltérés egyetlen életkori csoportot tekintve sem haladja meg a 3 százalékpontot - ami azonban ugyancsak nem elhanyagolható, és a modellek további szofisztikálásának szükségességére hívja fel a figyelmet.

A vizsgálatba bevont személyek körének szűkítése, valamint ennek következménye az elemzési eredményekre vonatkozóan

Stevens és kutatótársai egyik tanulmányukban¹⁴ lényegében monoton csökkenő függvénnyel jellemezhető kapcsolatot véltek felfedezni a bizonyos korcsoportokba tartozó nemdohányzó nők esetében a BMI értékek és a halálozási kockázat között. E vizsgálat sajátossága, hogy kizárták az elemzésből azokat az egyéneket, akik a felmérés első évében elhaláloztak, illetve azokat, akiknek a kezdő időpontban fennálló betegség következtében jelentősen csökkent a testsúlyuk.

Azon személyek elemzésből történő kizárása tehát, akiknek a testsúlya számottevő mértékben csökkent vagy ingadozott, a BMI értékek és a halálozási kockázat közötti összefüggés vonatkozásában monoton csökkenő függvényt eredményezett. Ez arra enged következtetni, hogy a rejtett, lappangó betegségek kézenfekvő és elfogadható magyarázatul szolgálhatnak az U-alakú függvénnyel jellemezhető összefüggésre¹⁵.Kétségtelen, hogy a lappangó betegségek által gyakorolt hatás valószínűsége valamelyest csökkenthető további változóknak a modellben való szerepeltetésével, e hatások azonban nem figyelhetők meg egyértelműen és nem különíthetők el teljesen. A lappangó betegségek hatásainak kiszűrésére a leggyakrabban alkalmazott technika azoknak a személyeknek a modellből történő kizárása, akik a vizsgálat első néhány évében elhaláloztak. Ez azonban a már kiindulásként is kicsi mintaelemszámot tovább csökkenti, ami pontatlan becsléseket és nem megfelelő statisztikai magyarázó erőt eredményez. További problémaként kell megemlíteni, hogy ez az eljárás nem szükségszerűen csökkenti a jelentkező zavaró hatásokat, hanem akár újakat is teremthet.

Calle és Petrelli sokváltozós modelljének vizsgálati eredményei

A témában megjelent tanulmányok többsége szerint mind a nőket, mind a férfiakat tekintve bármely életkorban annál nagyobb a halálozási kockázat, minél szélsőségesebben magas vagy alacsony az egyén testsúlya.

Eugenia E. Calle epidemiológus 1999-ben publikálta a Cancer Prevention Study II eredményeit¹⁶. A tanulmány alapját képező vizsgálat során a kutatók egymilliónál is több személyt követtek végig az 1982 és 1996 közötti időszakban. Az elemzésben olyan változókat is tekintetbe vettek, mint az életkor (a vizsgálat kezdő időpontjában az egyének átlagos életkora 57 év volt), az iskolai végzettség, a fizikai aktivitás, az esetleges alkoholfogyasztás, a családi állapot, a zsiradék- és zöldségfogyasztási szokások, valamint nők esetében a fogamzásgátló tabletta szedése. A vizsgálati alanyokat négy csoportba sorolták aszerint, hogy dohányoztak-e életük során bármikor is, illetve hogy a felmérés során említettek-e számottevő betegséget (beleértve a vizsgálat időpontjában fennálló egészségügyi problémákat és azokat az eseteket is, amelyekben a vizsgálati alany testsúlya a megelőző év során legalább 4,5 kg-mal [10 lb] csökkent).

A 7. és 8. ábrán látható, hogy a halálozási kockázat és a magas BMI értékek közötti kapcsolat azoknak az egészséges vizsgálati alanyoknak az esetében bizonyult a legerőteljesebbnek, akik életük során sohasem dohányoztak. A 40-nél magasabb BMI értékkel rendelkező férfiak halálozási kockázata hozzávetőlegesen 2,68-szor akkorának mutatkozott (relatív kockázat), mint a 23,5 és 24,9 közötti tartományba eső BMI értékkel jellemezhető kontrollcsoport tagjaié. A nők esetében ez a szorzószám - tehát a relatív kockázat mérőszáma - jelentősen kisebb értéket (1,89) vett fel.

A halálozási kockázat és az alacsony BMI értékek közötti kapcsolat azon jelenlegi és korábbi dohányosok esetében mutatkozott a legerősebbnek, akik valamilyen betegségben szenvedtek. Erre a fokozott halálozási kockázatra elsődlegesen a keringési rendellenességek, a tüdőgyulladás és a központi idegrendszer megbetegedései szolgálhatnak magyarázatul.7. ábra: A férfi 23,5<BMI<24,9 kontrollcsoporthoz viszonyított relatív halálozási kockázat a BMI érték függvényében8. ábra: A női 23,5<BMI<24,9 kontrollcsoporthoz viszonyított relatív halálozási kockázat a BMI érték függvényébenA férfiak esetében a legkisebb halálozási arány a 23,5 és 24,9 közötti, a nők esetében pedig a 22,0 és a 23,4 közötti BMI értékekhez tartozott. A halálozási kockázat kismértékű, de statisztikailag szignifikáns növekedése a férfiak esetében a 26,5 és 27,9, a nők vonatkozásában pedig már a 25,0 és 26,4 közötti BMI értékeknél megfigyelhető volt, ami más tanulmányokhoz képest jelentősen alacsonyabb. Ennek feltehetően az az oka, hogy a tanulmány önbevallásos adatokon alapult. A kutatók szerint a BMI értékeket e vizsgálat során valamelyest alulbecsülték, mert az emberek a magasságukat rendszerint felül-, testsúlyukat pedig alulértékelik¹⁷. Ez a torzítás a nagyobb testsúlyú egyének esetében valószínűsíthetően még az átlagosnál is nagyobb, ami e csoport halálozási kockázatának kalkulációja során további problémák forrása lehet.

A magas BMI értékek és a halálozási kockázat közötti kapcsolat minden vizsgált korcsoport vonatkozásában szignifikánsnak bizonyult, de az életkor növekedésével párhuzamosan egyre gyengült. Ezt a kutatók azzal magyarázták, hogy az idősebb emberek halálozási kockázata alapvetően magasabb, ezért a BMI értékek különbözősége nem gyakorol rá olyan erőteljes hatást, mint a fiatalabb korosztályok esetében. A 75 évnél idősebb, 35-nél magasabb BMI értékkel rendelkező, nemdohányzó vizsgálati alanyok halálozási kockázata a kontrollcsoporthoz képest 1,5-szeres volt. A 20,5-nél kisebb BMI értékkel jellemezhető személyek esetében a kockázat a magasabb életkorral párhuzamosan enyhén csökkent, és a legidősebb férfiak vonatkozásában 1,2-es értéket vett fel.

Az idős nők relatív kockázata mind a 40-nél magasabb, mind pedig a 18,5-nél alacsonyabb BMI értékek esetében 1,4 körül volt, ami arra enged következtetni, hogy a szélsőségesen magas, illetve alacsony testsúly is számottevő kockázati tényezőt jelent a halálozás szempontjából.

További klasszifikációt alkalmazó sokváltozós modellek és elemzések

További tanulmányok, amelyek a BMI értékek és a halálozási kockázat közötti összefüggést vizsgálták olyan egészséges felnőttek körében, akik életük során sohasem dohányoztak, azt találták, hogy az enyhén túlsúlyos (25<BMI<29,9) emberek esetében a kockázat mintegy 1,5-szerese a kontrollcsoporténak, a kifejezetten elhízottak (BMI"30) esetében ez a szorzószám 2, míg a legalacsonyabb testsúly-kategóriában a multiplikátor értéke hozzávetőlegesen 1,2.

Az elvégzett elemzések tanúsága szerint a nemdohányzók halálozási kockázata a BMI érték növekedésével párhuzamosan egyre inkább fokozódik, ezzel szemben a dohányosok számára a 30-at meghaladó BMI érték már nem jár együtt a halálozási kockázat további számottevő növekedésével¹⁸.Anna Peeters és szerzőtársai¹⁹ is hasonló eredményekről számoltak be. Anna Peeters, Jan Barendregt és Luc Bonneux az Original Framingham Heart Study keretében, egy 40 éves időtartamra kiterjedő adatsor alapján végzett elemzés során a 30 és 49 év közötti életkorú, 30-nál magasabb BMI értékkel rendelkező aktív dohányosok halálozási kockázatára vonatkozóan a normál testsúlyú (18,5 és 24,9 közötti BMI értékű) kontrollcsoporthoz viszonyítva csupán 1,09-szeres értéket kaptak eredményül.

Manson és munkatársai²⁰ további differenciálást hajtottak végre e modell keretein belül az egyes vizsgált személyek által naponta elszívott cigaretta mennyisége és a dohányzással eltöltött évek száma alapján, mindazonáltal így is nagyon hasonló eredményekre jutottak. Anna Peeters és kutatótársai ezt követően a vizsgálatba bevont személyek körének homogenitása érdekében, valamint a téves klasszifikáció kockázatának csökkentése céljából egy szűkebb elemzés keretében csupán azokat a 30 és 49 év közötti egyéneket vizsgálták, akik átlagosan napi 15 szálnál több cigarettát szívtak, nem szenvedtek semmiféle szív- és érrendszeri megbetegedésben, és a vizsgálat megkezdése után 4 évvel még életben voltak. A számítások elvégzését megelőzően a vizsgált személyek neme, életkora és a naponta elszívott cigaretta mennyisége alapján korrigálták az adatokat, hogy e változók hatását kiszűrjék.

A várakozásokkal ellentétben még ebben a viszonylag homogén csoportban is mérsékeltebbnek bizonyult az enyhe túlsúlyból adódó relatív halálozási kockázat az erős dohányosok körében (1,11), mint azok esetében, akik életük során soha nem dohányoztak (1,55). A kifejezetten elhízott vizsgálati alanyokra vonatkozóan elvégezve ugyanezt az elemzést, az eredmények valamelyest eltérően alakultak: az erős dohányosok 2,35-ös és a nemdohányzók 2,26-os relatív halálozási kockázata között nem volt olyan számottevő a különbség, mint a csupán enyhén túlsúlyos egyének vonatkozásában. Ezeket az eredményeket a későbbiekben újabb vizsgálatok és elemzések is alátámasztották.

A testsúly-kategória, a dohányzás/nemdohányzás dichotóm változója és a halálozási kockázat között szignifikáns kapcsolat mutatkozott (p<0,0321). Ugyanezt a vizsgálatot a Framingham adatbázis egészére (a 28 és 62 év közötti életkorú egyének összességére) elvégezve, a dohányzás/nemdohányzás dichotóm változóját alkalmazva már nem találtak szignifikáns összefüggést, amiből arra lehet következtetni, hogy a szignifikancia hiányáért feltehetően - legalábbis részben - a téves klasszifikáció okolható a korábbi vizsgálatok esetében is.Összefoglalásképpen tehát elmondható, hogy amennyiben a halálozási kockázatra vonatkozóan kívánunk előrejelzéseket tenni (e feladat elsősorban az évjáradékot szolgáltató intézmények esetében jelent számottevő kihívást), akkor sem a dohányzás ténye és a BMI értékek közötti kapcsolat létezéséről, sem e tényezőknek az egyes egyének halálozási kockázatára gyakorolt hatásáról nem feledkezhetünk meg a kalkulációk során; a szorzószámok meghatározásakor pedig figyelmet kell fordítani az említett változók közvetlen és a közvetett - áttételes - kapcsolataira egyaránt.

Jegyzetek

¹ Vandenbroucke JP, Mauritz BJ, de Bruin A, Verheesen JH, van der Heide-Wessel C, van der Heide RM: Weight, smoking, and mortality. JAMA 1984, 252:2859.; Stevens J, Keil JE, Rust PF, Tyroler HA, Davis CE, Gazes PC: Body mass index and body girth as predictors of mortality in black and white women. Arch Intern Med 1992, 152:1257.² Wilcosky T, Hyde J, Anderson JJB, Bangdiwala S, Duncan B: Obesity and mortality in the Lipid Research Clinic Program follow-up study. J Clin Epidemiol 1990, 43:743.³ Rissanen A, Knekt P, Heliovaara M, Aromaa A, Reunanen A, Maatela J: Weight and mortality in Finnish women. J Clin Epidemiol 1991, 44:787.; Rissanen A, Heliovaara M, Knekt P, Aromaa A, Reunanen A, Maatela J: Weight and mortality in Finnish men. J Clin Epidemiol 1989, 42:781.; Losonczy KG, Harris TB, Comoni-Huntley J, et al.: Does weight loss from middle age to old age explain the inverse weight mortality relation in old age? Am J Epidemiol 1995, 141:312.; Troiano RP, Frongillo EA, Sobal J, et al.: The relationship between body weight and mortality: A quantitative analysis of combined information from existing studies. Int J Obes 1996, 20:63.⁴ Stevens J, Cai J, Pamuk ER, Williamson DF, Thun MJ, Wood JL: The effect of age on the association between body-mass index and mortality. N Engl J Med 1998, 338:1.⁵ Allison DB, Gallagher D, Heo M, Pi-Sunyer FX, Heymsfield SB: Body mass index and all-cause mortality among people age 70 and over: The Longitudinal Study of Aging. Int J Obes 1997, 21:424.⁶ Manson JE, Willett WC, Stampfer MJ, et al.: Body weight and mortality among women. N Engl J Med. 1995, 333:677-85.; Lindsted K, Tonstad S, Kuzma JW: Body mass index and patterns of mortality among Seventh-day Adventist men. Int J Obes 1991, 15:397.; Allison DB, Faith MS, Heo M, Kotler DP: Hypothesis concerning the U-shaped relation between body mass index and mortality. Am J Epidemiol 1997, 146:339.; Wannamethee G, Shaper AG: Body weight and mortality in middle aged British men: Impact of smoking. Br Med J 1987, 299:1497. Manson JE, Stampfer MJ, Hennekens CH, Walter C, Willet C: Body weight and longevity: A reassessment. JAMA 1987, 257:353.⁷ Fontaine KR, Heo M, Cheskin LJ, Allison DB: Body Mass Index, Smoking, and Mortality among Older American Women. Journal of Women's Health 1998, 5:1257-1261.⁸ Vandenbroucke JP, Mauritz BJ, de Bruin A, Verheesen JH, van der Heide-Wessel C, van der Heide RM: Weight, smoking, and mortality. JAMA 1984, 252:2859.; Stevens J, Keil JE, Rust PF, Tyroler HA, Davis CE, Gazes PC: Body mass index and body girth as predictors of mortality in black and white women. Arch Intern Med 1992, 152:1257.; Andres R: Mortality and obesity: The rationale for age-specific height-weight tables. In: Andres R, Bierman EL, Hazzard WR (eds.): Principles of geriatric medicine. New York: McGraw-Hill, 1985, 311.; Lindsted KD, Singh PN: Body mass and 26-year risk of mortality among women who never smoked: Findings from the Adventist mortality study. Am J Epidemiol 1997, 146:1.⁹ Rissanen A, Knekt P, Heliovaara M, Aromaa A, Reunanen A, Maatela J: Weight and mortality in Finnish women. J Clin Epidemiol 1991, 44:787.; Rissanen A, Heliovaara M, Knekt P, Aromaa A, Reunanen A, Maatela J: Weight and mortality in Finnish men. J Clin Epidemiol 1989, 42:781.; Losonczy KG, Harris TB, Comoni-Huntley J, et al.: Does wight loss from middle age to old age explain the inverse weight mortality relation in old age? Am J Epidemiol 1995;141:312.¹⁰ Durazo-Arivzu RA: The BMI in Diverse Populations Collaborative Group. Effect of smoking on the BMI-mortality relationship: Empirical evidence from 13 studies. Submitted.¹¹ Arató NM, Bozsó D, Elek P, Zempléni A: Forecasting and stimulating mortality tables. North American Actuarial Journal, 2002¹² Canadian Institute mortality studies, direct standard individual insurance: 1986-92 Canada CIA Basic Female, Nearest (#429); Canadian Institute mortality studies, direct standard individual insurance: 1986-92 Canada CIA Basic Male, Nearest (#428)¹³ Canadian Institute mortality studies, direct standard individual insurance: 1986-92 Canada CIA Basic Female, Nonsmoker, Nearest (#433); Canadian Institute mortality studies, direct standard individual insurance: 1986-92 Canada CIA Basic Male, Nonsmoker, Nearest (#432); Canadian Institute mortality studies, direct standard individual insurance: 1986-92 Canada CIA Basic Female, Smoker, Nearest (#437); Canadian Institute mortality studies, direct standard individual insurance: 1986-92 Canada CIA Basic Male, Smoker, Nearest (#436)¹⁴ Stevens J, Cai J, Pamuk ER, Williamson DF, Thun MJ, Wood JL: The effect of age on the association between body-mass index and mortality. N Engl J Med 1998;338:1.¹⁵ Losonczy KG, Harris TB, Comoni-Huntley J, et al.: Does wight loss from middle age to old age explain the inverse weight mortality relation in old age? Am J Epidemiol 1995, 141:312.¹⁶ Calle EE, Thun MJ, Petrelli JM, et al.: Body-Mass Index and mortality in a prospective cohort of US adults. N Engls J Med 1999, 341:1097-1105.¹⁷ Rowland ML: Self-reported weight and height. Am J Clin Nutr 1990, 52:1125-33.¹⁸ Manson JE, Willett WC, Stampfer MJ, et al.: Body weight and mortality among women. N Engl J Med. 1995, 333:677-85. Shaper AG, Wannamethee SG, Walker M: Body weight: implications for the prevention of coronary heart disease, stroke, and diabetes mellitus in a cohort study of middle aged men. BMJ. 1997, 314:1311-7. Calle EE, Thun MJ, Petrelli JM, Rodriguez C, Heath CW, Jr: Mody-mass index and mortality in a prospective cohort of U.S. adults. N Engl J Med. 1999, 341:1097-105.¹⁹ Peeters A, Barendregt J, Bonneux L: Why Don't Smokers Show an Increased Mortality Risk with Overweight? Letter to the Editor. Obesity Research Vol. 10 No. 10 2002, 2:1092-1093.²⁰ Manson JE, Willett WC, Stampfer MJ, et al.: Body weight and mortality among women. N Engl J Med. 1995, 333:677-85.

(Pálos Miklós 1927-2006)

Egon Erwin Kisch - a száguldó riporter - egyszer azt mondta: a vérbeli újságíró előre megírja a saját nekrológját. Miklósé is elő fog kerülni; Ő maga is egyetértett azzal, hogy a Biztosítási Szemle ne közöljön nekrológokat. Nem azért, mert eleve szomorú műfaj, hanem azért, mert úgy tartotta: az ember ne egy részvéttel teli flekket hagyjon maga után, hanem egy életművet.

Az Ő életműve amúgy sem férne rá a lapzártakor szorongva üresen hagyott nyomdai oldalra. Pálos Miklós mindent teljes odaadással művelt. Ha színpadra lépett, a csillogó előadótermek kulisszái, az országos rendezvények arénái, vagy a vidéki kultúrházak kopott deszkái számára valóban a világot jelentették. De igazi életeleme az írás, az újságírás. A Guttenberg-galaxis talán utolsó földi helytartója volt. Nem szövegszerkesztővel dolgozott, hanem egy ócska írógépen, nem szóközökkel számított karakterekben számolt, hanem flekkben, hasábban, kolumnában. Rengeteget írt, de még többet olvasott. Mire a könyvesboltokban egy-egy új kötetet kiraktak a polcra - Pálos Miklós már kiolvasta. Nem a lexikonok szócikkeiből tanulta meg, hogy mi is az a PR. Ehhez valami veleszületett, természetes érzéke volt, s ezen a téren bármikor versenyre kelhetett a kreatív műhelyek sztárjaival. Immár negyed évszázada annak, hogy kapcsolatba került a biztosítási szakmával, amelynek sokat köszönhetett. Ennél többet talán csak a hazai biztosításügy köszönhet neki. Megszállottan csinálta ezt is, mert csak úgy tudott dolgozni. Kezdeményezései, ötletei gyakran lepattantak a falakról, de ő soha nem csüggedt, a kudarcok sem vették kedvét. Persze azért megélte őket!Az állandósult, eposzi jelző szerint: „nehéz ember” volt. Ez a stigmát büszkén viselte, mert tudta, hogy ez a jelző ma már nem elmarasztaló. A nehéz emberekre oda kell figyelni. Ehhez haláláig ragaszkodott.Jó volt vele dolgozni, mert nagyon megbízható. Két évtizede Ő a Biztosítási Szemle főszerkesztője. Írt, szerkesztett, tördelt, korrigált, előfizetőket gyűjtött, terjesztette a lapot. Címekre, rangokra soha nem vágyott, csak egyetlen titulusára volt büszke: felelős szerkesztő. Ezt használta az előkelőbb „főszerkesztő” helyett is.

Az utolsó hónapok nagyon nehezek voltak. Neki is. Talán ez volt az egyetlen olyan kihívás, amellyel már nem tudott megbirkózni.

A frázissá szelídült igazság szerint: senki nem pótolhatatlan. De mielőtt ezt leírtam, azért egy kicsit elbizonytalanodtam.

Búcsúzunk, Miklós! És a Biztosítási Szemlében továbbra sem lesznek nekrológok! Ezt sem annak szántuk.

Budapesten, 2006. március 17-én

(2006. május 18-20.)

Dr. Lengyel Gabriella MÉBOT elnök: Előszó

A Magyar Életbiztosítási Orvostani Társaság 1994. évi megalakulásakor már célul tűzte ki a biztosítási pénzügyi, jogi és közgazdasági tevékenységeket is magába foglaló élet- és egészségbiztosítási orvosszakértői feladatainak biztosítási orvostani tudományos kérdéseivel való foglalkozást. Ezért a Társaság tagjai sorába hívta az orvosok mellett a biztosítási gazdasági és jogi szakembereit is. Az életbiztosítási szakterület mellett pedig programjába foglalta az egészségbiztosításon belül a rokkantsági biztosítást is.

A 30/2002. (V. 24.) Eü.Min. rendelettel megindult egészségbiztosítási szakorvosképzéssel a szakmai egységbe foglalt biztosítási orvostan lehetőséget teremtett arra, hogy a biztosítás valamennyi területén működő orvosok: az élet- és egészségbiztosítási, a társadalombiztosítási és mindezekhez kapcsolódó igazságügyi orvosok egy szakmai társaságban fejtsék ki tudományos tevékenységüket, a Magyar Életbiztosítási Orvostani Társaságban (MÉBOT).Társaságunk azonban megőrizte ezt a hagyományos nevét a kibővült szakmai tartalom mellett. Ez történt az 1935-ben alakult Nemzetközi Életbiztosítási Orvostani Bizottságnál is, az ICLAM- nál (International Committe et Life Assurance Medicine), amelyik elhatározta 1992-ben, hogy a jövőben a kiterjedtebb orvosi tevékenységnek megfelelően feladatkörébe tartozónak tekinti az életbiztosítási orvostan mellett a rokkantsági és egészségbiztosítási orvostani gyakorlati tudományos tevékenységet, megtartva azonban a régi, szakmai körökben közismert ICLAM elnevezést. Az előző évi X. jubileumi MÉBOT kongresszus (Pécs, 2005. május 20-21.) alkalmával tartott Közgyűlés határozatának megfelelően megalakult szakmai társasági szakterületi szekciók (underwriting-, utasbiztosítási-, társadalombiztosítási-, egészségpénztári-, igazságügyi-orvostani- és biztosítási-történeti-nemzetközi szekció) már felkészülten mutatkoztak be a XI. kongresszuson. Jelentős hangsúlyt kapott az utasbiztosítási szekció keretébe tartozó biztosítási témakör, mert az utasbiztosítási káresemények magukba foglalják a társadalombiztosítási, rokkantságii, esetenként az igazságügyi orvostani, haláleseti eseménynél pedig az életbiztosítási kérdéseket.

A XI. kongresszus volt a befejező állomása az egészségbiztosítási szakorvosképzést ellátó egyetemek székhelyén szervezett kongresszus-sorozatnak (Budapest, Szeged, Pécs, Debrecen). Ez alkalommal tehát - az egyetemi Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója Prof. Dr. Varga Mihály meghívásának is eleget téve - Debrecenben, a megújult és megszépült városközpontban, az Arany Bika szállodában került sorra a kongresszus. Ez a helyszín kiváló lehetőséget biztosított a tanácskozásnak, hozzátéve, hogy különleges élményt nyújtott a Hortobágyon tartott kihelyezett tudományos ülés az utasbiztosítás témájában.

A Kongresszus ünnepélyes megnyitását jelentette, hogy a hagyományosan sorra kerülő dr. Halász Géza kitüntető emlékérem adományozása mellett először történt kitüntetés a „Kemény György emlékérem”-mel. Ez utóbbit a 2005. évi pécsi kongresszusi Közgyűlés határozata alapján alapította a MÉBOT, a kiváló és kiemelkedő munkásságú Kemény György (1921-1987) biztosítási matematikus emlékére.

A kongresszus programfüzetében mindkét történeti személyiség, Halász Géza és Kemény György életpályájának leírása szerepel. A róluk elnevezett emlékérmek (Miletics Katalin szobrászművész alkotása) fényképeivel, ezt a füzetet a kongresszus minden részvevője kézhez kapta.

A megnyitó ünnepségen dr. Fraknói Péter, a Groupama Biztosító vezető főorvosa kapta meg ebben az évben a „dr. Halász Géza emlékérem” kitüntetést. A „Kemény György emlékérem” kitüntetés első ízben került átadásra, ezt dr. Trunkó Barnabás, a MABISZ főtitkárának ítélte oda a MÉBOT vezetősége. A kongresszusi előadásoknak a Biztosítási Szemlében történő közreadását elsősorban az utasbiztosítási Szekció témaköréhez tartozó anyagok bemutatásával kezdjük. Várhatóan a további lapszámokban valamennyi MÉBOT Szekcióhoz kapcsolódó előadás közlésére sor kerülhet dr. Trunkó Barnabás főtitkár úr támogató intézkedése alapján, melyért a MÉBOT Elnöksége szeretné e helyen is köszönetét kifejezni.

A XI. MÉBOT Kongresszus előadásainak közreadásához kérjük és köszönjük a nagyrabecsült olvasóközönség megtisztelő figyelmét, egyúttal várva, hogy a szerkesztőséghez eljuttatják a megjelent munkákkal kapcsolatos észrevételeiket, véleményeiket. Az előadásokat összeállítók, a szerzők nevében is tisztelettel köszöntjük az olvasót.

Dr. Felkai Péter szekcióvezető A MÉBOT utazási biztosítási szekciójának kezdeti eredményei

2004-ben, hazánk uniós csatlakozása előtt, széles körben elterjedt az a vélekedés, hogy nincs már szükség Magyarországon az utasbiztosításra, hiszen a bevezetendő EU kártya fedezi a magyar állampolgárok külföldi orvosi kezelésének költségeit. E téves vélekedés ellen tiltakoztak a MÉBOT szakemberei, állítván, hogy az utasbiztosítás orvosi része korunkban fontosabb, mint valaha, hiszen az a széles szolgáltatási körén kívül azt az előnyt is kínálja, hogy azt a társadalombiztosítók által nem finanszírozott szolgáltatók is elfogadják.

A MÉBOT vezetősége még abban az évben befogadta az utazási orvostant a Társaság tevékenységi körébe, és evvel ez az új interdisciplina polgárjogot nyert a biztosítás klasszikus orvosi szakágai között. Sőt, 2005-ben létrehoztuk a MÉBOT utazási biztosítási és utazási orvostani szekcióját . Az utazók igénye az utazás alatti biztos egészségügyi ellátó háttere megnőtt. Ennek anyagi fedezetét a magánbiztosítók utazási biztosítása adja. Az egészségügyi kockázat elemzéséhez, a megfelelő utasbiztosítási formák kidolgozásához elengedhetetlen az utazási orvostani háttér: így fonódik össze az utazási orvostan és a biztosítás.

Az utazási orvosbiztosításnak hosszú hagyománya van Magyarországon. A MÉBOT vezetői között többen közreműködtek az első magyar utasbiztosítás létrehozásában ( Horváth I. 1978 ) így remélhető, hogy az új szekció hathatós segítséget tud nyújtani az új elvárásoknak megfelelő utasbiztosítási módozatok orvosi szempontjainak kidolgozásánál. Mivel a szekció tagjai között nem csak orvosok, hanem biztosítási szakértők, az assistance tevékenységgel naponta foglalkozó szakemberek is vannak, remélhető, hogy a betegellátásra olyan standardok születnek, melyek figyelembe veszik a biztosító financiális és a betegek gyógyulási érdekeit is.

A tömegturizmus (mint a szabadidő eltöltésének leggyakoribb módja), minden korosztály között népszerűvé vált, azonban a különböző korú és egészségi állapotú utazók között a mortalitás is megnövekedett. Az utazás indukálta és az utazás közben fellépő betegségek felismerése előtérbe helyezte az egészséges utazók számára is kockázatcsökkentő tényezőként szereplő védőoltásokat és életmódi tanácsokat. Mégis, kevesen veszik igénybe az utasbiztosítás által kínált előnyöket. Jó lenne, ha a biztosítók is hozzájárulnának az eladáshoz például avval, hogy kedvezőbb árakat kínálnának azoknak, akik védőoltással, vagy utazási tanácsadáson való megjelenéssel rendelkeznek. Az utazási orvostan tudományának művelésében Magyarország az élen jár. Elsőnek fogalmaztuk meg az utazási orvostan komplex rendszerét ( eltérően az addig csak infektológiai problémának tartott orvosi kérdésekkel szemben). Evvel a bemutatkozással Magyarország sikert aratott a külföldi kongresszusokon is. Kiáltó ellentétben ezzel, az utazási orvostan alig rendelkezik infrastrukturával, az utazók egészségnevelésével hazánkban. Szekciónk kezdeti eredményei, melyeket a következő előadások reprezentálnak, azt a reményt keltik, hogy nemcsak az utazók, de a biztosítók egészségnevelését is elkezdtük.

Dr. Karai Gábor (Advance Medical Hungary Kft.) Utazás közbeni morbiditás

A MÉBOT XI. Kongresszusán elhangzott előadás összefoglalása

Az utazási orvostan több ezer éves múltja

Az utazási orvostan az orvostudomány egészéhez képest fiatal diszciplína, mely az utazási kedv napjainkban tapasztalható növekedésének köszönhetően rohamosan fejlődik. Az utazási orvostan tudománya az ókorig nyúlik vissza, bár a régmúlt idők orvosainak az utazók betegségeire vonatkozó feljegyzései csak utólag váltak az utazási orvostan első írásos emlékeivé. Thuküdidész feljegyzéseket készített a peloponnészoszi háború idején, Kr. e. 430. és 426. között több alkalommal is pusztító pestisjárványról. Megfigyelte, hogy az athéniek egyharmadát elpusztító betegség, melynek valószínűleg maga Periklész is áldozatul esett, a kereskedelmi útvonalak mentén terjedt. Ma már egyre valószínűbb, hogy az athéni pestisjárványként híressé vált epidémia valódi oka hastífusz volt. Ugyancsak évszázadokkal ezelőtt élt orvosok tapasztalatai nyomán alakult ki a középkorban már bevett gyakorlatnak számító karantén, azaz a keletről érkező hajósok 40 napig tartó kényszerpihenője, mely alatt nem hagyhatták el hajójukat. A XIX. századi Angliában már publikációk jelentek meg a misszionáriusok és felfedezők rejtélyes betegségeiről, melyek a beszámolók szerint akár az érintettek egynegyedét is sújtották.

Egyre több utazó - növekvő kockázat

A kiutazások száma évről évre 10-15%-kal növekszik Európában. Ugyanilyen arányban növekszik az egzotikus tájakra, távoli kontinensekre utazók száma is. Az utazás egyre népszerűbb az idősebb emberek és a gyermekes családok körében. Az úticélok és az utazás közben végzett sporttevékenységek egyre extrémebbek, így széles rétegek vállalnak fokozott kockázatot, mely az utazás közbeni megbetegedések és balesetek emelkedő számában mutatkozik meg. Az utazóknak tisztában kell lenniük azokkal a kockázati tényezőkkel, melyek növelik a betegségek utazás közbeni előfordulásának valószínűségét (1. táblázat)

Az utazók otthonában is fennálló kockázati tényezőkön kívül az utazás során újabb kockázati faktorok is megjelennek, melyek - sok esetben felelőtlenséggel, saját képességeink túlértékelésével párosulva - olyan betegségek kialakulását, kiújulását vagy súlyosbodását idézik elő, amelyek a beteg megszokott környezetében nem jelentkeztek volna, vagy nem befolyásolták volna a mindennapi életvitelt.

Gyakori kórképek

A következőkben a teljesség igénye nélkül igyekszünk felsorolni az utazás során leggyakrabban előforduló kórképek fő csoportjait. (2. táblázat)

Nagyon gyakori a diabetes mellitus, a hypertonia, az ISZB, a COPD, a gyulladásos bélbetegségek, a krónikus pancreatitis, cholecystitis, hepatitis, epilepszia akut fellángolása, illetve egyensúlyi állapotból történő kibillenése, mely sürgősségi esetet eredményez, és sok esetben a beteg hospitalizációjához vezet. Ugyancsak gyakori megbetegedések forrását jelentik azok az ismeretlen pathogének, allergének és egyéb környezeti ártalmak, melyekre az utazó szervezete nem lehet felkészülve. Nagyon gyakoriak a fertőzéses eredetű megbetegedések, melyek közül az utazók hasmenésének külön bekezdést szentelünk. Gyakori jelenség a napégés, a napszúrás, az ezek következtében fellépő kiszáradás, mely a balesetekkel (búvár-, közúti, vízi, sportbalesetek stb.) együtt gyakran az utazók figyelmetlenségének és elővigyázatlanságának következményei. A terhesség során fellépő szövődményekre külön fel kell hívni a figyelmet, ugyanis számos terhes anya felkészületlenül, előzetes orvosi tanács nélkül vág neki az utazásnak úgy, hogy meg sem győződik arról, hogy utasbiztosítása mely esetben, milyen kizárások mellett fedezi, illetve fedezi-e egyáltalán a terhességgel kapcsolatos orvosi költségeket. Az utazás közbeni mortalitás vezető okai között első helyen a kardiovaszkuláris megbetegedések állnak. Második helyen a baleseti halál, harmadik helyen a cerebrovaszkuláris kórképek állnak, a negyedik helyet pedig a súlyos szövődménnyel járó infekciók foglalják el.

Utazók hasmenése

Az utazók hasmenése a betegség magas incidenciája miatt kiemelt figyelmet érdemel. A hasmenés az utazókat érintő leggyakoribb megbetegedés, az utazók mintegy 5-70%-ában lép fel. Gyakoriságában jelentős földrajzi különbségek vannak. A betegség leggyakrabban az iparilag fejlett országokból a trópusi vagy fejlődő országokba utazókat érinti. Kockázata 5-25%-ra tehető Kelet- és Dél-Európában, és nagyon magas, 20-70% a Közel-Keleten, Ázsiában és Dél-Amerika számos országában. A betegek 1%-a kórházba kerül, 20%-a válik időszakosan ágyhoz kötött, és 40%-a eredeti úticéljának megváltoztatására kényszerül. A CDC (Centers for Disease Control and Epidemiology) meghatározása szerint naponta három vagy több híg székletürítés vagy a habituális székürítések számának megkétszereződése és az ezzel együtt jelentkező egyéb tünetek (láz, hasi görcsök, hányás, láz) esetén lehet az utazók hasmenése diagnózist felállítani.

A kórképet az esetek min. 80%-ában baktériális fertőzés (enterotoxicus, enteroinvazív e. coli, campylobacter jejuni, egyes shigella, salmonella törzsek) okozzák. A betegség súlyosságát a szubjektív panaszok mellett a test folyadékvesztésének mértéke határozza meg, mely gyermekek és idősebb betegek esetében gyakran súlyos dehydrációhoz vezet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy bizonyos óvintézkedések (nyers zöldség, gyümölcs, csapvíz, jég, hidegkonyhai készítmények fagylalt stb. fogyasztásának mellőzése) betartásával a betegség az esetek jelentős részében megelőzhető lenne. Több tanulmány vizsgálta az antibiotikum profilaxis létjogosultságát, mely az egyre terjedő antibiotikum rezisztencia következtében csak minősített esetekben indokolt. A kialakult kórkép kezelésének alapja a bőséges folyadékpótlás, motilitásgátlók alkalmazása, és a megfelelő antibiotikus terápia. A javasolt antibiotikumokat a 3. táblázatban olvashatjuk.

Prevenció

Az utazók megbetegedéseinek megelőzésében legfontosabb eszköz a kellő tájékoztatás. Nagyon fontos, hogy bizonyos alapvető szabályokat minden utazó ismerjen és betartson. (4. táblázat)

A megelőzés terén nem elhanyagolható az utazásszervezők felelőssége sem, hiszen nekik nem csak az a dolguk, hogy a társasutazásokra és a fakultatív programokra utasokat toborozzanak, hanem, hogy időben tájékoztassák az utazókat mindazokról a testi és esetleg pszichés megpróbáltatásokról, melyeknek az utazás során kiteszik magukat. A hatékony tájékoztatás által megvalósuló prevenció a betegségben közvetlenül érintett utasokon kívül a biztosítótársaságoknak is elemi érdeke, hiszen a kármegelőzés jelentősen kevesebb költséggel jár, mint a külföldön elvégzett gyógykezelés. Ez a gondolat különösen mély értelmet nyer, ha belegondolunk abba, hogy világszerte hány egészségügyi szolgáltató próbálja meg a turistaszezon maximális kiaknázásával, azaz a biztosítók felé történő túlszámlázás, és az epidemiológiai adatok ismeretében hamis biztosítási események generálásával gyarapítani vagyonát.

Összefoglalás

Mára az utazási orvostan Magyarországon is a jegyzett diszciplínák sorába lépett elő. Bízva abban, hogy a biztosítótársaságok - akár csak józan önérdekből is - de támogatják ezt a hazánkban még fiatal tudományt, remélhetjük, hogy az utazási orvostannal foglakozó kollégák lehetőségei és a megelőzésre fordított eszközök egyre bővülnek, és ennek következtében az utazók körében előforduló megbetegedések gyakorisága a jövőben csökkenni fog.

Sajtófigyelő

Újabb csúcsra tört tavaly a hazai biztosítási piac. A 830 milliárd forintos díjbevétel külön érdekessége, hogy az életbiztosítási üzletág először gyűrte le a nem életbiztosítási piacot. Az előzésben jelentős szerepet játszott a kamatadó bevezetése is.

Az áttörés évének tartják a szakemberek a 2006-os esztendőt, tavaly történt meg ugyanis először, hogy az életbiztosítási piac leelőzte a nem életbiztosítási ágazatokat. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy míg a hazai biztosítók életbiztosításokból 420 milliárdot kasszíroztak, addig az összes többi biztosítási változatból - lakás-, gépjármű-, vagyon-, betegség- és baleset-biztosítás - csak 410 milliárd forintos díjbevételre tettek szert. (Egy évvel korábban még a nem életbiztosítások esetében 376 milliárd, az életbiztosításoknál pedig 302 milliárd forintot mutattak ki a díjbevételi statisztikák.) Ezzel Magyarország csatlakozott a fejlett nyugat-európai országokhoz, ahol az életbiztosítások részesedése már évek óta meghaladja a biztosítási szektor többi részét. A biztosítók tavalyi - előzetes - eredményének alakulását alapvetően meghatározta a kamatadó őszi bevezetése. Ez jelentősen megdobta az életbiztosításokat, s ezen belül is az unit-linked (befektetéshez kapcsolt) konstrukciók taroltak. Utóbbiak már a 2005-ös évben is 160 százalékos növekedést mutattak, és a díjbevétel felét tették ki. Tavaly a lakosság jelentős része menekítette pénzét a kamatadómentes konstrukciókba, nem is meglepő az ehhez köthető díjbevétel megduplázódása. A biztosítási piac átrendeződése módosította a társaságok közti erősorrendet is. Kiderült, hogy azok a cégek erősödtek, amelyek főleg az életbiztosítási üzletágban utaznak. Az ING tavaly például 37 százalékkal növelte díjbevételét, de még ennél is jobb formát mutatott az Aviva, amely 266 százalékkal tudta fokozni forgalmát. Az átrendeződés miatt az OTP-Garancia tavaly már több mint négymilliárdos különbséggel előzte meg az Aegont - az elmúlt években a kettejük közti különbség néhány tízmillió forintos volt csupán. (Az életbiztosítói piacot vezető ING-t már az OTP-Garancia követi 46 milliárddal, a harmadik helyen pedig a Generali-Providencia áll 42,5 milliárd forinttal.) A piacvezető holland pénzintézet helyzetét várhatóan tovább erősíti, hogy az idén saját hálózatán kívül a Brókernet egykori sztárbrókerének csapata is hadba áll. Ezt lapunknak megerősítette Bordás György, az ING vezérigazgatója is. Mint elmondta, február végétől együttesen lépnek fel, és új termékekkel rukkolnak elő.

SZ.P.Magyar Hírlap, 2007.02.14.

Bevezetés

A módszertani útmutatók általában, s így a jelen, életbiztosítási igényfelmérésről és a termékismertetőről szóló is, bemutatja egy adott témában a Felügyelet megközelítését, azt, hogy az adott kérdést felügyelési tevékenysége, ellenőrzései során hogyan vizsgálja, így az nyilvánosságra hozott felügyeleti módszertannak is tekinthető. Segít tehát megérteni az igényfelmérés és a termékismertető vonatkozásában a Felügyelet gondolkodásmódját, de az ott leírtak nem tekinthetőek kötelezően előírt gyakorlatnak - célja az, hogy a témában a Felügyelet által a legjobbnak ítélt gyakorlatot mutassa be, s így követése az érintettek (elsősorban a biztosítók, azok értékesítési apparátusa és a független biztosításközvetítők) érdekét is szolgálja. A módszertani útmutató nem lehet felügyeleti kötelezés vagy szankció alapja.

Az igényfelmérésről és a termékismertetőről általában

A vonatkozó törvényhelyek

A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.), a korábbiakhoz képest jelentősen új gyakorlatként, kötelező jelleggel bevezette az életbiztosítások (és kizárólag az életbiztosítások) értékesítési folyamatába az igényfelmérés és a termékismertető intézményét. Az erről szóló törvényhely a következőképpen fogalmaz:¹„Bit. 166. § (1) Életbiztosítási szerződés megkötése előtt - az olyan megtakarítási elemet nem tartalmazó, tisztán kockázati életbiztosítások kivételével, amelyeket pénzügyi intézmény az általa nyújtott, pénzügyi szolgáltatással összefüggésben javasolt, vagy amelyeknek a biztosítási összege nem haladja meg az 1 millió forintot - a biztosító, illetve a biztosításközvetítő köteles felmérni, illetve legalább az ügyfél által megadott információk alapján pontosítani az ügyfél igényeit. … Bit. 166. § (3) Azon életbiztosítási szerződések esetében, amelyek megkötése előtt az (1) bekezdés alapján igényfelmérést kell készíteni, a biztosító és a biztosításközvetítő köteles … az (1) bekezdés szerinti igényfelmérés, illetve igénypontosítás alapján legkésőbb a biztosítási kötvénnyel egyidejűleg a 10. számú melléklet B) pontja szerinti termékismertetőt is igazolható módon átadni.” A Bit.10. számú melléklet B) pontja szerint pedig: „B) Az életbiztosítási termékismertető minimális tartalma: 1. Annak rövid indokolása, hogy az igényfelmérés, illetve igénypontosítás alapján miért az adott a) szolgáltatású, b) tartamú, és c) biztosítási összegű biztosítás megkötésére tesznek javaslatot. 2. Annak bemutatása …, hogy a megkötni javasolt életbiztosítás tartama alatt … mekkora az adott biztosítási szerződésre: a) a visszavásárlási érték, b) a díjmentes leszállítás értéke.”

Az igényfelmérés és a termékismertető célja

Az igényfelmérés és a termékismertető bevezetése egyértelműen ügyfélvédelmi² céllal történt. Ezen belül és pontosabban, a cél az, hogy az ügyfél eszközt kapjon a kezébe, aminek segítségével tudatosíthatja a saját, életbiztosításokkal kapcsolatos szükségleteit, s pontosabb információk alapján tudjon dönteni a konkrét szerződés megkötéséről. Az ügyfélvédelmet az igényfelmérés közvetve és hosszú távon úgy éri el, hogy - azoknál a biztosítóknál, amelyek azt korábban nem vezették be - átalakítja az életbiztosítások értékesítési folyamatát, hogy az egyre tudatosabban az ügyfél - s ne a biztosításközvetítő - tényleges igényeiből induljon ki. Mivel az életbiztosítások értékesítése az esetek többségében bizalmas, a biztosításközvetítő és az ügyfél közötti folyamat, ezért az értékesítési folyamat átalakításának kulcseleme a biztosításközvetítő esetleg hibás attitűdjének a megváltoztatása. A törvény bizonyos más, újonnan bevezetett rendelkezései komplex egységet alkotnak az igényfelméréssel. Itt elsősorban a biztosításközvetítőkkel kapcsolatos képzettségi követelmények bevezetésére lehet utalni. A hivatalos biztosításközvetítői tananyagban is megjelenik az igényfelmérés, illetve ennek általánosabb kerete, az életpálya pénzügyi tervezése. Javasolható, hogy a biztosítók a belső oktatásuk keretében erre a témára külön hangsúlyt helyezzenek. Az igényfelmérés és termékismertető bevezetése az életbiztosítások értékesítési folyamatába, s annak átgondolt használata hosszabb távon nem csak az ügyfeleknek, hanem az összes résztvevőnek, így a biztosítóknak, biztosításközvetítőknek, s a Felügyeletnek is előnyös, tehát nem csak az ügyfelek érdekeit szolgálja. Ennek révén ugyanis alapvetően az ügyfelek igényeinek megfelelő, tehát hosszú távon fenntartható szerződések születnek, vagyis javul a megmaradás, csökken a jutalék-visszaírás, a biztosító költsége, s hosszabb távon a biztosítások költségrésze is. Azt, hogy az igényfelmérés nem csak az ügyfelek érdeke, mutatja az is, hogy több biztosító, már a törvényi kötelezés előtt felismerte ennek üzleti hasznát, s saját gyakorlatába önállóan bevezette azt. Természetesen az igényfelmérést csak akkor lehet megfelelően, sőt egyáltalán elvégezni, ha a biztosításközvetítőnek sikerült bizalmi viszonyt kialakítania az ügyféllel. Ez a jövőben még inkább aláhúzza a biztosítók és független biztosításközvetítők felelősségét a közvetítést végző kollégák kiválasztásában. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az igényfelmérés megfelelő elvégzésének a tétje nem csak az, hogy a biztosítók és a független biztosításközvetítők egy esetleges felügyeleti vizsgálatnak megfeleljenek. Természetesen a Felügyelet - mivel általában vizsgálja a törvényeknek való megfelelést - vizsgálni fogja, hogy a biztosítók és a független biztosításközvetítők gyakorlata megfelel-e a törvény előírásainak. Ugyanakkor a legfontosabb dolog az, hogy az igényfelmérés segítse elő, hogy az ügyfél ténylegesen az igényeinek megfelelő terméket vásárolja (vagy utasítsa el a számára nem megfelelő megvételét). A nem megfelelően felmért igények alapján történő, s így az ügyfél igényeinek nem megfelelő értékesítés esetén a biztosító, illetve a független biztosításközvetítő más módon, a felügyelettől függetlenül is elmarasztalható (pl. bíróság). Az igényfelmérés megfelelőségéért az ügynök esetében a biztosító, a független biztosításközvetítő természetes személy esetében a független biztosításközvetítő cég a felelős. Mivel a Bit. 166. § (1) bekezdése szerint az igényfelmérésért „a biztosító, illetve a biztosításközvetítő” párhuzamosan és önállóan felelős, s a biztosítót ez alól a felelősség alól a Bit. 166. § (4) bekezdése nem menti fel, ezért az igényfelmérés elvégzéséért a biztosító még a független biztosításközvetítő által közvetített biztosítások esetében is felelős - igaz ez nem jelenti azt, hogy ilyenkor az igényfelmérést kétszer kellene elvégezni. Ebből eredően célszerű, ha a biztosító és a biztosításközvetítő egymás között szerződésben rendezi, hogy az igényfelmérés elvégzése a független biztosításközvetítő kötelezettsége. Ez a felelősség természetesen nem terjed ki arra az esetre, ha az igényfelmérés az ügyfél által nyújtott téves tájékoztatás miatt nem megfelelő. És végül: a törvény ugyan konzekvensen „igényfelmérés”-ről beszél, de a Felügyelet tapasztalata az, hogy a piacon a különböző biztosítók erre a legkülönbözőbb más kifejezéseket használják, mint például „igényfeltáró”, „jövő-tervező”, „szükséglet-elemzés” stb. Ezt a helytelen gyakorlatot kérjük megszüntetni.

Az értékesítési szituációk és az igényfelmérés lehetséges típusai

Az ügyfelek és biztosításközvetítők csoportosítása

Az igényfelmérések lehetséges változatai szempontjából a különböző életbiztosítási értékesítési szituációknak van leginkább jelentősége, ami a szituáció két főszereplője, az ügyfél és a biztosításközvetítő³ szerint csoportosítható leginkább. Az igényfelmérés szempontjából az ügyfeleket két csoportba oszthatjuk: 1. „lakossági” és 2. „szakértő” (alapvetően a könyvelővel, adószakértővel stb. rendelkező vállalati) ügyfél Szakértőnek tekintünk mindenkit - alapvetően a nagyobb cégeket, szervezeteket - akiknek elegendő erőforrás áll rendelkezésükre ahhoz, hogy - akár ideiglenesen is - a piacról megfelelő szakértelmet vásároljanak. A lakossági kifejezést viszont itt széles értelemben használjuk, s gyakorlatilag mindenkit ideértünk, akit nem lehet szakértőnek tekinteni. Ebből a szempontból egy kisebb vállalkozást inkább lakossági, mint szakértő ügyfélnek lehet tekinteni, illetve általában és biztonsági megfontolásból javasoljuk, hogy tekintsünk mindenkit lakossági ügyfélnek, akinél bizonytalan, hogy szakértőnek tekinthető-e. A biztosításközvetítőknek - ugyanebből a szempontból - két fajtáját különböztethetjük meg: 1. Alkusz 2. Függő (akár egyes, akár többes) ügynök A független többes ügynök is ügynök (akit itt azért nem vettünk önálló kategóriának, mivel a törvény szerint főszabályként a biztosításközvetítő vagy a biztosító, vagy az ügyfél megbízásából jár el, tehát két tiszta eset létezik), ezért megbízóit, a biztosítókat képviseli, egyben - mivel különböző biztosítók versengő termékeit is értékesíti - e termékkörben ügyfele számára optimalizálást is végezhet, így tevékenysége tartalmazhat az alkuszéval azonos tevékenységi elemeket. Az ügyfél a független többes ügynököt is megkeresheti azzal az igénnyel, hogy az általa kínált biztosítási termékek közül ajánlja számára a megfelelőt, függetlenül attól, hogy csak az alkuszt terheli az a Bit. 46. § (3) bekezdésében megfogalmazott kötelezettség, hogy a biztosítási szerződés megkötésének előkészítése során kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemezzen. Ellentétben az alkuszokkal tehát, a törvény nem írja elő számára, hogy ügyfelének fel kell vonultatnia a piac által kínált alternatívákat, így lényegében az értékesítési szituáción múlik, hogy tevékenysége során az ügyfél, vagy valamelyik biztosító szempontjait tartja szem előtt. Amennyiben az ügyfél azzal keresi meg a független többes ügynököt, hogy válassza ki számára az általa terjesztett versengő termékek közül a megfelelőt, vagy fordítva, a független többes ügynök keresi meg az ügyfelet ugyanezzel, akkor a független többes ügynök az alkuszéhoz hasonló pozícióba kerül.

Az értékesítési szituációk csoportosítása

A fentiek alapján az alábbi értékesítési szituációkat érdemes megkülönböztetni: 0. Szakértő ügyfél találkozik bármifajta biztosításközvetítővel. A szakértő ügyfélnél az igényfelmérés szükséges, de jellemzően nem vagy csak nehezen standardizálható, és ügyfélvédelmi szempontból nem is mindig releváns kérdés, ezért jelen útmutatóban ezzel az ügyféllel, illetve értékesítési szituációval nem foglalkozunk. Ennek megfelelően a továbbiakban kizárólag a lakossági ügyfelekre koncentrálunk. Ezért az, hogy ők milyen értékesítési szituációkba kerülhetnek, alapvetően az életbiztosítások közvetítőitől függ. 1. Az alkusz esetében (az alkusz törvény által adott definíciója alapján, nevezetesen, hogy ő az ügyfél megbízottja) abból indulhatunk ki, hogy az ügyfél őt keresi és bízza meg, nem fordítva. Ennek két változata lehetséges. Az alkusz az ügyféltől: 1.1. általános megbízást kap életbiztosítás keresésére 1.2. célzott és egyértelmű megbízást kap (pl. „keresse meg a nekem legjobban megfelelő hitelfedezetre alkalmas életbiztosítást”). Ide lehet érteni azt a helyzetet is, amikor az ügyfél önálló szolgáltatásként igénybe vette az életpálya pénzügyi tervezését, s ez alapján keres konkrét terméket. 2. A függő ügynök esetében (mivel ő a biztosító megbízottja) fordítva, abból indulhatunk ki, hogy ő az aktív, kezdeményező az ügyfélnél. (Ha a kezdet kezdetén nem is így lenne, akkor is az ügyfélnek számolnia kell azzal, hogy az ügynök nem az ő, hanem a biztosító megbízottja, így a kezdeményezés átkerül az ügynök kezébe.) Ekkor szintén kétféle értékesítési szituáció képzelhető el. A függő ügynök az ügyfelet az ügyfélről való: 2.1. előzetes információk nélkül, illetve 2.2. előzetes információkkal keresi meg. A 2.1. talán a leggyakoribb szituáció, mikor a biztosításközvetítő akár ajánlás útján, akár telefonkönyvből, akár „kopogtatással” keresi meg ügyfelét. A 2.2.-re példa lehet a fent említett eset, amikor az ügyfél maga jelentkezik valamely konkrét igénnyel, vagy ha az ügyfélkör valamilyen szempontból előzetesen szűrt. Példa lehet erre a DM akcióval megszűrt, vagy speciális címanyag - pl. babacímek - révén elért ügyfélkör. Ide vesszük azt is, ha az ügyfél maga fárad oda⁴ egy bankban a „megtakarítási életbiztosítás” feliratú pulthoz, vagy ha lakáshitel mellé a törlesztő részlet (egy részét) is magába foglaló, csomagban árult kockázati + megtakarítási konstrukciót kínálnak az ügyfél számára. A független többes ügynök, ha az értékesítés során valamely biztosító szempontjai figyelembe vételével jár el, akkor gyakorlatilag a 2.1. és 2.2. szituációval találja magát szemben, ha viszont az ügyfél szempontjait tartja szem előtt, akkor az 1.1. és 1.2.-vel. Az igényfelmérés lehetséges típusai A fenti szituációkban, nagy általánosságban, a következő igényfelmérés szükséges: 0. egyedi igényfelmérés. Egyebek mellett ebbe a kategóriába tartoznak a csoportos életbiztosítások, a menedzsment tagjaira kötött kulcsember biztosítások, s a menedzserszerződések alapján kötött életbiztosítások. Igényfelmérés, és annak dokumentálása szükséges, de itt ezzel az esettel - a fentiekben leírtak okán - a továbbiakban nem foglalkozunk; 1.1. komplett igényfelmérés, és a feltárt szükségletek rangsorolása szükséges, valamint javaslattétel a legfontosabb szükségletek kielégítésére - alternatívák (több biztosítótól) megjelölésével és rangsorolásával; 1.2. az igények komplett felmérése (s így rangsorolása) nem szükséges, elég a kifejezett igény vagy igények pontos beazonosítása, s javaslattétel azokra - alternatívák (több biztosítótól) megjelölésével és rangsorolásával; 2.1. komplett igényfelmérés, és a feltárt szükségletek rangsorolása nem szükséges (bár javasolt). Elfogadható, ha meghatározott szükségletre, vagy szükségletekre vonatkozólag méri csak fel az ügyfél igényét az ügynök. A lényeg az, hogy a közvetítő ne adjon el olyan terméket, amire az ügyfélnek egyáltalán nincs szüksége, vagy amely irreális anyagi terhet jelent az ügyfélnek; 2.2. komplett igényfelmérés nem szükséges, bár azonosítani és indokolni kell, hogy miért egyértelmű az ügyfél igénye. Elegendő az így meghatározott szükségleten belül felmérni az ügyfél lehetőségeit és attitűdjeit (pl. kockázatvállalási hajlandóság); Meg kell még említeni, hogy a Bit. 166. § (1) bizonyos esetekben felmentést ad az igényfelmérés kötelezettsége alól, tehát ezeket az eseteket kivételként kezeljük. Ezek az esetek „az olyan megtakarítási elemet nem tartalmazó, tisztán kockázati életbiztosítások …, amelyeket pénzügyi intézmény az általa nyújtott, pénzügyi szolgáltatással összefüggésben javasolt, vagy amelyeknek a biztosítási összege nem haladja meg az 1 millió forintot”. A kivétel alapja, hogy az értékesítési szituációból egyértelműen következik, hogy milyen típusú életbiztosítás értékesítésére kerülhet sor, ráadásul ezek jellemzően csak nagyon egyszerű termékek lehetnek. Ilyenek elsősorban a bankfiókokban vagy tartós fogyasztási cikk vásárlásakor értékesített hitelfedezeti életbiztosítások, illetve például a lakásbiztosítások mellé értékesített kis összegű kockázati biztosítások. Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a Bit. idézett szövege alapján nem minden bank által értékesített életbiztosítás mentesül az igényfelmérés alól.

Az igényfelmérő és termékismertető célszerű felépítése

A fentiek alapján a 4 lehetséges igényfelmérő típusból 3 olyan, hogy azokat a leginkább komplex negyedik, az 1.1. típusú igényfelmérés bizonyos részei elhagyásával elő lehet állítani. Ennek megfelelően az alábbiakban előbb definiáljuk az 1.1. típusú (a továbbiakban „komplex”-nek nevezett) igényfelmérés célszerű részeit, majd azt, hogy a többi igényfelmérésnél (és termékismertetőnél) mely részeket lehet ebből elhagyni. Az igényfelmérés nyomtatvány elején célszerű lehet hivatkozni az azt elrendelő törvényhelyre, illetve ismertetni lehet az igényfelmérés célját.

A komplex igényfelmérő javasolt részei

A fentiek alapján az igényfelmérő következő részei javasolhatóak: 1. Az ügyfél, mint szerződő azonosítása. Mivel a biztosítást a szerződő köti, módosítja és szünteti meg, valamint ő teszi a biztosítással kapcsolatos jognyilatkozatokat, ezért az ügyfél első körben mindenképpen a (potenciális) szerződő. Az ügyfél - a módszertani útmutatóban vizsgált esetekben - elsősorban természetes személy lehet, de célszerű gondolni a nem természetes személy ügyfelekre is. Igaz, ezek jelentős részében (pl. betéti társaságok esetében) az elvileg „nem természetes személy” ügyfél mögött valójában konkrét természetes személy áll. A szerződő személyes adatai (elsősorban neme, kora, családi állapota, eltartottak száma, azok kora) már önmagában is orientáló abból a szempontból, hogy milyen életbiztosítási igényei lehetnek. 2. Az egyes lehetséges konkrét célok, szükségletek, élethelyzetek beazonosítása, különösen: a. váratlan események anyagi fedezete Hosszabb távú, általános jellegű tartalék képzése váratlanul bekövetkező, jelentős negatív anyagi kihatással járó események, mint a baleset, betegség, munkanélküliség stb. anyagi terheinek a fedezésére, illetve az esetleges jövedelem hullámzás kisimítására. b. gondoskodás gyermekekről Felnőtt koráig az eltartó halála, rokkantsága esetére, illetve későbbi tanulmányai, önálló életkezdése, illetve általában véve a „jövője” megalapozása. c. lakásvásárlás, korszerűsítés, lakáshitel Előtakarékosság az otthonteremtés hosszú távú céljának teljesítésére, illetve a hitel visszafizetés terheinek a hozzátartozóktól való megóvása a hitelfelvevő halála vagy rokkantsága esetén. d. gondoskodás egyéb hozzátartozókról Házastárs, idős szülők, egyéb hozzátartozók anyagi biztonságának megteremtése, illetve függetlenítése az eltartójukat érő váratlan eseményektől. e. nyugdíjas évek anyagi biztonsága A megszokott, illetve megcélzott életszínvonal fenntartása nyugdíjas korban, amennyiben azt egyéb források (tb, pénztárak, egyéb vagyon jövedelme, esetleg azok felélése) nem, vagy nem megfelelő módon, illetve mértékben biztosítják. f. ápolási szükséglet Saját vagy hozzátartozó alapvetően időskori olyan szükséglete, amikor esetleg önmagát ellátni már részben vagy egyáltalán nem képes, s ápolásra szorul. g. temetkezés, hagyaték Gondoskodás a kívánt színvonalú temetésről, az esetleges hagyaték pénzbeli részéről (beleértve az esetleges örökösödési illeték fedezetét). 3. Az ügyfél szükségleteinek (a 2. a)-g) szükségletek, az életvitel kockázatai) számszerűsítése, teherviselő-, illetve kockázatvállalási képessége szintjének (miből tudja a díjat fizetni?) beazonosítása. (A kockázatvállalási képesség esetében hangsúlyosan a képességen és nem a hajlandóságon van a hangsúly, hiszen lehetséges, hogy az ügyfél esetleg rosszul méri fel az objektív kockázatvállalási képességét.) 4. Az ügyfél, mint biztosított, illetve kedvezményezett beazonosítása. A szükségletek beazonosítása után lehetséges biztosan eldönteni azt, hogy a szerződő egyben biztosítottként is szerepeljen vagy sem, s hogy ki, vagy kik a célszerű kedvezményezettek. Amennyiben az ügyfél nem azonos a biztosítottal, illetve a kedvezményezettel, akkor célszerű az ügyfél ezen személyekhez való rokoni vagy egyéb kapcsolatát megjelölni. 5. Az adatkezeléshez, szerződéses konstrukció kidolgozásához való hozzájárulás. 6. Esetleges egyéb információként az újabb személyes találkozó megbeszélt időpontja és helyszíne, amikor a feltárt igények alapján javasolt termék személyesen átadásra és az ajánlat kitöltésre kerül.

A komplex típusú termékismertető javasolt részei

Logikailag ezután következik a termékismertető: 1. A feltárt szükségletek rangsorolása. 2. Az igényfelmérés alapján az ügyfélnek elkészített javaslat. A javaslat esetében célszerű nyitva hagyni azt a lehetőséget, hogy azt a biztosító egy alaposabb elemzést követően később, nem az igényfelmérés elkészülte után közvetlenül tegye meg. Emiatt célszerű, ha az igényfelmérés és a javaslat nem egy nyomtatványon van - bár ekkor ügyelni kell arra, hogy az egy ügyfélhez tartozó két nyomtatvány beazonosítható legyen - vagy ha igen, akkor egymástól elkülönítve szerepeljenek, hogy azt különböző időpontban is ki lehessen tölteni. Emiatt célszerű, ha az ajánlat és az igényfelmérés sincs egy lapon! Amennyiben a kötvény kiadása előtt átadott termékismertető tartalma eltér - a biztosító kockázatelbírálása, vagy más ok eredményeképpen - a létrejött szerződés adataitól, úgy a termékismertetőt annak megfelelő tartalommal ismét ki kell állítani, és át kell adni. 3. A javaslatra egy záradék lehetőség (ha kell), miszerint a biztosító kínálatában nincs megfelelő termék, és, hogy ezt az ügyfél tudomásul veszi. Alkusz esetében - tekintve, hogy sok biztosító kínálatából választhat - ez a záradék ritkán fordulhat elő.

A különböző igényfelmérő- és termékismertető típusok kapcsolata

A fenti, 1.1. értékesítési szituációra, mint mindent magában foglalóra („komplex”-re) konstruált igényfelmérésből és termékismertetőből bizonyos részek elhagyásával kaphatjuk a többi értékesítési szituációra szóló igényfelmérés és termékismertető nyomtatványokat (természetesen azzal, hogy a „komplex” (1.1.) nyomtatványa használható a többi szituációban is). Általában megjegyezhető, hogy a termékismertető 1. része a többi értékesítési szituációban elhagyható. Ezen felül: • az 1.2 esetben elhagyható az igényfelmérés 2. részéből a meg nem nevezett igények, • a 2.1. esetben ki lehet emelni az igényfelmérés 2. részéből bizonyos célokat, s az igényfelmérést csak arra elvégezni. • a 2.2. esetben a 2. részből csak egy cél marad Az igényfelméréssel kapcsolatosan érdemes megjegyezni, hogy azt elvileg lehetséges formálisan, „minimalista” módon elvégezni, ez azonban nem felel meg a törvény elvárásainak.

Kinek az igényfelmérője?

Ha az igényfelmérő nyomtatvány gazdáját vizsgáljuk, akkor elsősorban a biztosításközvetítők szerint csoportosíthatjuk a szóba jöhető lehetőségeket. Abból a szempontból, hogy ki tölti/tölteti ki a nyomtatványt, 3 esetet lehet megkülönböztetni: • a biztosító alkalmazottja vagy ügynöke általi értékesítés esetében a nyomtatvány gazdája egyértelműen a biztosító, neki kell azt előállítania, s ellátnia vele alkalmazottait, illetve ügynökeit. A nyomtatvány lehet értékesítési csatornánként, esetleg értékesítési szituációnként, illetve főbb igénycsoportonként különböző, de nem feltétlenül. • az alkusz általi értékesítés esetében egyértelműen az alkusz a nyomtatvány gazdája, neki kell azt archiválnia, kezelnie. Emiatt nem szerencsés, ha az alkusz egyes biztosítók logóval ellátott igényfelmérő nyomtatványait használja a sajátja helyett. (Ugyanakkor a kitöltött nyomtatvány egy példányát a biztosítónak is archiválnia kell.) • független többes ügynök általi értékesítés esetén az előbbi két eset jegyei kombinálódnak. A független többes ügynök rendelkezhet saját nyomtatvánnyal is, illetve alkalmazhatja a vele szerződéses kapcsolatban lévő életbiztosító(k) nyomtatványait is, attól függően, hogy az ügyfél, vagy az őt megbízó biztosítók valamelyikének a szempontjai szerint jár el. Az első esetben saját nyomtatványt célszerű használnia, az második esetben viszont az adott biztosítóét. Ez utóbbi esetben azonban célszerű tekintettel lenni az alábbiakra: o Javasolt felhívni az ügyfél figyelmét arra, hogy az adott esetben melyik biztosító megbízásából jár el. o mindegyik biztosító nyomtatványát csak az adott biztosító termékei vonatkozásában használhatja.

Az igényfelmérés és a termékismertető kapcsolata

A termékismertető szintén a 2003. évi LX. törvény által, az igényfelméréssel együtt bevezetett, ahhoz szorosan kapcsolódó új fogalom, s mint ilyen egy speciális tartalmú, elkülönített eleme az ügyfelek tájékoztatásának. A termékismertetőre vonatkozó törvényhely A Bit. 10. számú melléklete „Az ügyfelek tájékoztatásáról” ezzel kapcsolatosan így fogalmaz: „B) Az életbiztosítási termékismertető minimális tartalma: 1. Annak rövid indokolása, hogy az igényfelmérés, illetve igénypontosítás alapján miért az adott a) szolgáltatású, b) tartamú, és c) biztosítási összegű biztosítás megkötésére tesznek javaslatot. 2. Annak bemutatása a 3. pontban meghatározott módon, hogy a megkötni javasolt életbiztosítás tartama alatt - I. és II. életbiztosítási ágazatba tartozó biztosítás esetében a tartam végéig, illetve határozatlan tartamú biztosítás esetén legalább 20 évig, III. életbiztosítási ágazatba tartozó biztosítás esetén a tartam végéig, de legfeljebb 5 évig - feltéve, hogy a biztosítási szerződés a visszavásárlást, illetve a díjmentes leszállítást lehetővé teszi - minden évre nézve a biztosítási év első napján mekkora az adott biztosítási szerződésre: a) a visszavásárlási érték, b) a díjmentes leszállítás értéke. 3. A visszavásárlási, illetve a díjmentes leszállítási érték meghatározásánál az alábbiak szerint kell eljárni: 3.1. A szerződő figyelmét fel kell hívni, hogy az alábbi pontokban foglaltak szerint bemutatott adatok - figyelemmel arra, hogy részben feltételezéseken alapulnak - tájékoztató jellegűek. 3.2. Befektetési egységekhez kötött életbiztosítások esetén fel kell hívni az ügyfél figyelmét, hogy a befektetett egységek értéke csökkenhet, illetve növekedhet. Ezzel összefüggésben tájékoztatni kell az ügyfelet arról is, hogy a biztosítási szerződésben rögzített tőkegarancia vagy tőke- és hozamgaranciára vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően az egységek értékének változásából eredő kockázatot ki viseli. 3.3. Rendszeres díjas biztosítás esetén a biztosítási év elején a díjfizetés időpontja előtti állapotot kell figyelembe venni. 3.4. Azzal a feltételezéssel kell élni, hogy a biztosítás főbb jellemzői (biztosítási díj, biztosítási összeg, különböző elvonások stb.) a tartam során nem változnak, kivéve a szerződésben előre meghatározott változást. 3.5. Befektetési egységekhez kötött életbiztosítások esetén a 3.4. pontban foglaltak figyelembevételén túl azzal a feltételezéssel is élni kell, hogy a befektetett egységek értéke nem változik. Amennyiben a biztosító tőkegaranciát vagy tőke- és hozamgaranciát vállal, a visszavásárlási értéket ennek figyelembevételével kell megállapítani. 3.6. Technikai kamatlábbal nem rendelkező, az I. és II. életbiztosítási ágazatba tartozó biztosítások esetén - értelemszerű módosításokkal - a 3.5. pontban foglaltaknak megfelelően kell eljárni.” A termékismertető elkészítéséről és átadásáról a törvény így nyilatkozik: „Bit. 166. § (3) Azon életbiztosítási szerződések esetében, amelyek megkötése előtt … igényfelmérést kell készíteni, a biztosító és a biztosításközvetítő köteles … az … igényfelmérés, illetve igénypontosítás alapján legkésőbb a biztosítási kötvénnyel egyidejűleg a 10. számú melléklet B) pontja szerinti termékismertetőt is igazolható módon átadni.”

A termékismertető elkészítése

A termékismertetőt tehát csak az igényfelmérés elvégzése után lehet elkészíteni, mert annak adatai szükségesek hozzá. A termékismertető készítésére vonatkozóan a Bit. nem tartalmaz rendelkezéseket, így arra mind a biztosításközvetítő, mind a biztosító jogosult, ugyanakkor abból kifolyólag, hogy a termékismertető a biztosítási szerződés lényeges elemeit tartalmazza, logikus, hogy ennek kiállítása a biztosító felelőssége. A termékismertető átadásáért - a Bit. már idézett 166. § (3) bekezdése alapján - a biztosító és a biztosításközvetítő egyaránt, párhuzamosan és önállóan felel. Itt is igaz az, hogy a termékismertető átadásáért a biztosító a független biztosításközvetítő által közvetített biztosítások esetében is felelős - igaz ez nem jelenti azt, hogy ilyenkor a termékismertetőt kétszer kellene átadni. Az eltérő adattartalommal való kiadás, illetve az átadás elmaradásának elkerülése érdekében javasolt a biztosító és a biztosításközvetítő között olyan írásbeli megállapodás kötése, amely tartalmazza, hogy a termékismertetőt ki (a független biztosításközvetítő vagy a biztosító) adja át. Rendelkezhet továbbá a két fél szerződésben akár az előállítás tekintetében is akként, hogy a termékismertető előállítására is a biztosításközvetítő köteles (természetesen a számítások elvégzéséhez szükséges biztosítói szoftverek átadása mellett), azonban ha az előzetesen átadott termékismertető tartalma eltér - a biztosító kockázatelbírálása, vagy más ok eredményeképpen - a létrejött szerződés adataitól, úgy a termékismertetőt a végleges szerződésnek megfelelő tartalommal ismét ki kell állítani, és át kell adni. Amennyiben a termékismertetőt a biztosításközvetítő adja ki a szerződés létrejött előtt, az ilyen jellegű előzetes tájékoztatást nyújtó biztosításközvetítő köteles figyelemfelhívásra alkalmas módon felhívni az ügyfél figyelmét arra, hogy ez a tájékoztatás csak a várható értékeket tartalmazza, az csak tájékoztató jellegű, és amennyiben a kockázatelbírálás során a biztosítás végleges értékei változnának, a végleges termékismertetőt a biztosító fogja kiküldeni. Az ügyfél érdekeinek leginkább megfelelő eljárás ezzel kapcsolatosan tehát a következő: • Első lépésben megtörténik az igényfelmérés, majd ezt a biztosító, illetve alkusz elemzi. • Az elemzés alapján elkészül a biztosító, illetve az alkusz (esetleg alternatívákat is tartalmazó) javaslata a termékismertetővel azonos tartalmú (de legalábbis a javaslatban szereplő biztosítás vagy biztosítások pontos visszavásárlási és díjmentes leszállítási értékeit magában foglaló), előzetes tájékoztatása, amit a biztosításközvetítő - valószínűleg egy második ügyféltalálkozó keretében (amennyiben nem áll rendelkezésére megfelelő igényfelmérő-kiértékelő szoftver a helyszínen) - átad az ügyfélnek. • Ezután kerül sor az ajánlat felvételére, a javaslatban szereplő paraméterekkel, majd a szerződés létrejöttével a végleges termékismertető átadására. Mivel ez az „ideáltipikus” biztosításközvetítési algoritmus eléggé időigényes, s a jelenleg általában alkalmazott közvetítési mechanizmushoz képest radikális változást jelentene, ezért a törvény kompromisszumként elfogadja, hogy a termékismertetőt az ügyfél esetleg csak a kötvénnyel egyidejűleg kapja meg először. Ez viszont nem változtat azon, hogy az ajánlatnak az igényfelmérésen kell alapulnia. A fentihez képest a gyakorlatban az 1.2., 2.1., illetve 2.2. értékesítési szituációban képzelhető el egyszerűsítés akkor, ha a cél egy vagy néhány meghatározott ügyféligény felmérése csak. Ekkor elképzelhető, hogy a biztosításközvetítő az igényfelmérés alapján azonnal meg tudja tenni a javaslatát, s ez alapján sor kerülhet az ajánlat kitöltésére. Ekkor - mivel az egyfordulós értékesítés miatt a biztosításközvetítő azokat nem biztos, hogy ismeri - a pontos visszavásárlási és díjmentes leszállítási értékeket a biztosító valószínűleg központilag számolja ki, s a kötvénnyel együtt küldi ki az ügyfélnek. Amennyiben az ügyfél ezeket az újonnan megismert számokat elfogadhatatlannak tartja (vagy egyéb megfontolásból) - a Bit. 96. § (2) bekezdése értelmében - 30 napig még utólag felmondhatja a szerződést.

Eljárási kérdések

Javasoljuk, hogy az igényfelméréssel és a termékismertetővel (illetve általában az életbiztosítások értékesítésével) kapcsolatos teendőkről minden lakossági életbiztosításokat értékesítő biztosító és független biztosításközvetítő rendelkezzen egy saját belső szabályzattal, illetve eljárásrenddel. Ez legalább az alábbiakra térjen ki:

• az életbiztosítások értékesítésének folyamata;
• a nyomtatványok kitöltése;
• a nyomtatványok kezelése, feldolgozása;
• a biztosító ügyfélre szabott javaslatának elkészítése, az ajánlat felvétele.

A teljesség igénye nélkül az alábbiakban felhívjuk ezekkel kapcsolatosan néhány szempontra a figyelmet. (A szempontokat, mint az eljárásrend részeit fejtjük ki, de az eljárásrend hiányában is javasolt követni őket.)

Az életbiztosítások értékesítésének folyamata

Az eljárásrendnek célszerű kitérnie arra, hogy az életbiztosítás értékesítése hány lépésben, főleg hány ügyféltalálkozóval történik. Ebből a szempontból javasolt, hogy az igényfelmérés és a biztosító javaslattétele időben váljon el egymástól, tehát az értékesítés legalább két ügyféltalálkozóval történjen. A különböző értékesítési szituációk ugyanakkor ebből a szempontból eltérhetnek egymástól. A legalább két ügyféltalálkozó az 1.1. értékesítési szituációban elengedhetetlen, s a 2.1.-ben is erősen javasolt. Az 1.2. és a 2.2. szituációkban elképzelhető egylépcsős értékesítés, tehát ahol az igényfelmérést közvetlenül követi az ajánlat kitöltése. A többlépcsős értékesítés esetében javasolható, hogy az ajánlat, a javaslat és az igényfelmérés ne szerepeljen egyetlen nyomtatványon (bár az egyes ügyfelekhez tartozó különböző nyomtatványoknak egymással beazonosíthatóaknak kell lenniük)! A több lépcső lehetőségét a jellemzően egylépcsős szituációkban is célszerű nyitva hagyni, így a nyomtatványokat általában célszerű elválasztani egymástól. Fontos, hogy a biztosításközvetítő már az elején felhívja az ügyfél figyelmét, hogy: 1. nem teljes körű, minden részletre kiterjedő körülmények közlésére is lehetősége van (ebben az esetben az ügyfél csak korlátozottan tájékoztatja a biztosításközvetítőt anyagi helyzetéről és igényeiről); 2. nem kötelező az igényfelmérés, ha nem akarja (erről írásban nyilatkozik). (Erre a szempontra célszerű az ügyfél-tájékoztatóban is kitérni, ahol az igényfelmérésről írnak.) Célszerű, ha az eljárásrendben szerepel az, hogy a biztosításközvetítő egy adott, hosszú távú igényhez kapcsolódó, törvény alapján az ügyfélnek várhatóan járó kifizetésekről is tájékoztatást ad az ügyfél számára, hiszen ennek ismerete az ügyfél számára lényeges saját hosszú távú igényei tudatosítása szempontjából. Ehhez természetesen a biztosítónak vagy a független biztosításközvetítőnek az értékesítést végző biztosításközvetítő számára megfelelő segédeszközöket (táblázatokat, szoftvereket) kell rendelkezésére bocsátania, vagy a megfelelő számításokat egy specializált részlegében elvégeznie. Ebből a szempontból a várható nyugdíjról szóló tájékoztatás kiemelt jelentőséggel bír, különösen az 1.1. és 2.1. szituációkban, illetve az 1.2. és 2.2. esetekben, amennyiben az ügyfél vagy a biztosító által kielégíteni szándékozott hosszú távú pénzügyi igény kapcsolatban áll a nyugdíjjal. Mivel a várható nyugdíjhoz, illetve egyéb kifizetésekhez szükséges információkat az ügyfél tudja a biztosításközvetítőnek megadni, s nagyon gyakran előfordul, hogy az ügyfél bizonyos adatokat nem, vagy nem pontosan ismer, ezért fel kell készülni arra, hogy a biztosító tájékoztatása a kérdésben nem egyetlen összeg lesz, hanem egy intervallum, ami reflektál az ügyfél által közölt adatok bizonytalanságára.

A nyomtatványok kitöltése

Az igényfelmérő nyomtatványt - praktikus megfontolásokból - nem feltétlenül az ügyfélnek kell kitöltenie, de mindenképpen fontos, hogy azt az ügyfél - ellenőrzés után - aláírásával hitelesítse. Nagyon fontos, hogy az igényfelmérést mindenképpen az ajánlat felvétele előtt kell kitölteni. Annak az ajánlat felvétele utáni kitöltése abból a célból, hogy a biztosításkötési eljárás formálisan megfeleljen a törvény betűjének, vagyis a már megkötött ügylethez utólag készített igényfelmérés, ellentétes a törvény szellemével, s erre a biztosításközvetítő figyelmét az eljárásrendben és az oktatásokon célszerű felhívni.

A nyomtatványok kezelése, feldolgozása

Amennyiben az igényfelmérés elkészülte (a nyomtatvány kitöltése) után az ügyfél azonnal kinyilvánítja azt, hogy nem kíván biztosítást kötni, a kitöltött nyomtatvány egy másolati példányát teljes egészében akkor is át szükséges adni az ügyfélnek. Amennyiben ezen vagy más okból (pl. a biztosító, illetve független biztosításközvetítő javaslatát az ügyfél elutasítja, vagy javaslattételre az eljárásrendben meghatározott időn belül nem került sor) a nyomtatvány alapján mégsem jönne létre biztosítás, akkor az igényfelmérés nyomtatványt, illetve az esetlegesen más adathordozóra másolt ügyféladatokat, a Bit. 161. § (1) és (2) bekezdése alapján, miután a biztosítási szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény már nem érvényesíthető, meg kell semmisíteni - hacsak az ügyfél írásban hozzá nem járult ezek biztosító, illetve független biztosításközvetítő általi kezeléséhez. Az igényfelmérő nyomtatványt legalább két, alkusz, illetve az ügyfél szempontjai alapján biztosítást értékesítő többes ügynök esetében legalább három példányban célszerű kitölteni. A kitöltött nyomtatvány egyik (véglegesített) példányát javasoljuk az ügyfélnek átadni, a másikat a biztosítóhoz, a harmadikat az alkusz, illetve az ügyfél szempontjai alapján biztosítást értékesítő többes ügynök céghez eljuttatni. Az igényfelmérő nyomtatvány az alkusz, illetve az ügyfél szempontjai alapján biztosítást értékesítő többes ügynök általi közvetítés esetén az alkusz (illetve a többes ügynök) céghez, más esetekben a biztosítóhoz kerül, s ő dolgozza fel, illetve archiválja azt, s - többfordulós közvetítés esetén - ő készíti el ez alapján a biztosító javaslatát (aminek legfontosabb paramétereit a termékismertető tartalmazza). A biztosító független biztosításközvetítő általi értékesítés esetén is felelős az igényfelmérés megfelelőségéért és megtörténtéért, a független biztosításközvetítő által hozzá eljuttatott példány ennek ellenőrzése, illetve a kockázatelbírálás során az ajánlattal való összevetése érdekében szükséges. Az igényfelmérő nyomtatványt az érintett biztosító mindenképpen archiválja, de érintettként az alkusznak, illetve az ügyfél szempontjai alapján biztosítást értékesítő többes ügynöknek is célszerű ezt egy másolati példánnyal megtennie. Az archiválást a biztosító esetében javasoljuk az elkészült ajánlattal együtt, egy dossziéban megtenni. Az igényfelmérést ugyanannyi ideig meg kell őrizni, mint ameddig az ajánlatot, vagyis, a Bit. 160. § (3) bekezdése alapján addig, amíg a biztosítási, illetve a megbízási jogviszonyból eredő igények érvényesíthetők. Az archivált igényfelmérés adatait természetesen az alkusz, illetve az ügyfél szempontjai alapján biztosítást értékesítő többes ügynök, illetve a biztosító számítógépre is viheti. Az eljárásrend tartalmazzon szabályt a kitöltetlenül, illetve hiányosan kitöltve beküldött igényfelmérők kezelésére. Javasoljuk, hogy a biztosító, illetve a független biztosításközvetítő küldje vissza ezeket, vagy szólítsa fel a biztosításközvetítőt a hiánypótlásra. Nem minősül az igényfelmérő nyomtatvány ki nem töltésének, ha az ügyfél az igényfelmérés (vagy annak egyes részei) elkészítéséhez nem járult hozzá, és ezt a tényt a nyomtatvány az ügyfél aláírásával hitelesítve tartalmazza. Az igényfelmérés alapvetően nem a kockázatelbírálás szempontjai szerint készül, s célja nem is annak segítése, ennek ellenére célszerű, hogy a biztosító a kockázatelbírálás folyamatában felhasználja ezt is.

A biztosító ügyfélre szabott javaslatának elkészítése, az ajánlat felvétele

Az igényfelmérés alapján, a termékismertető részeként a biztosító vagy a független biztosításközvetítő elkészíti az ügyfélnek a javaslatát. Az 1.1. értékesítési szituációban ez biztosan nem történhet azonnal, az igényfelmérés felvétele után, a többi értékesítési szituációban azonban elképzelhető (de nem mindig lehetséges!), hogy a biztosításközvetítő azonnal kiértékeli az ügyfél igényeit, s javaslatot tesz életbiztosítás kötésére. Természetesen a kiértékelés eredménye az is lehet, hogy a biztosítónak (és ez elsősorban a biztosító esetében fordulhat elő - alapvetően a 2.1. értékesítési szituációban - alkusznál, elvileg sokkal ritkábban) nincs az ügyfél igényeinek megfelelő terméke. Ekkor a biztosító ezt a javaslatában rögzíti, s az ügyfél pedig aláírásával tudomásul veszi. A biztosító javaslatát célszerű a második ügyféltalálkozónál átadni, amennyiben a biztosító - 7. oldalon javasoltak szerint kialakított - eljárásrendje szerint van ilyen. A javaslat átadása után kerülhet sor az ajánlat (vagy ajánlatok) felvételére. Felhívjuk a figyelmet, hogy az igényfelmérés elkészítése új ajánlat esetében akkor is szükséges, ha az ügyfél korábban már kitöltött ilyet (hiszen változhattak közben az igényei)! Amennyiben a javaslatot a biztosításközvetítő közvetlenül az igényfelmérés után teszi meg, és ekkor sor is kerül az ajánlat felvételére, előfordulhat, hogy a biztosításközvetítő nem tud tájékoztatást adni az adott szerződésre vonatkoztatott pontos visszavásárlási és díjmentes leszállítási értékekről. Ekkor a biztosításközvetítőnek tájékoztatnia kell az ügyfelet, hogy az ajánlat felvételekor javasolt életbiztosítás visszavásárlási értékéről és a díjmentes biztosítási összegekről szóló tájékoztatót (a termékismertetőben) a biztosító - a szerződés létrejötte esetén - a kötvénnyel együtt küldi meg. Az eljárásrendnek célszerű rögzítenie, hogy az ajánlatot a biztosító nem fogadja be, illetve alkusz nem továbbítja a biztosítóhoz teljesen kitöltött igényfelmérő nélkül, kivéve ha az ügyfél aláírásával hitelesítve elutasította az igényfelmérés elkészítését. A termékismertető átadására - akár a biztosító, akár a biztosításközvetítő adja át - a Bit. 166. § (3) bekezdése alapján, igazolható módon kell, hogy sor kerüljön. Az igazolhatósági kritériumot javasolt az ügyfél által aláírt átvételi elismervény útján megvalósítani.

Adatvédelem

Az eljárás során végig figyelemmel kell lenni az ügyfelek adatainak védelmére. Habár a törvények ebből a szempontból nem adnak egyértelmű eligazítást, az a helyes, ha úgy tekintjük, hogy az ügyfél már a kapcsolatfelvétel kezdetétől ügyfélnek számít, nem csak akkor, ha biztosítást is köt. Az adatvédelmi törvény (1992. évi LXIII. tv.) nem tartalmazza az „ügyfél” fogalmát, a Bit. viszont igen. Eszerint (Bit. 3. § 61. pont) „ügyfél: a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett, a károsult, a biztosító szolgáltatására jogosult más személy; az adatvédelemre vonatkozó rendelkezések alkalmazásában ügyfél az is, aki a biztosító számára szerződéses ajánlatot tesz”. Ez a szövegrész ugyan nem sorolja az ügyfelek közé azt, aki már felvette a biztosítóval a kapcsolatot, de még nem tett ajánlatot (hanem „csak” az igényét mérik fel éppen), mivel azonban a Bit. „Az ügyfelek tájékoztatása” c. fejezetében (Bit. 166-167.§) az előzetes ügyfél-tájékoztatásnál azt a kifejezést használja, hogy „a szerződést kötni kívánó ügyfél” (Bit. 166.§ (2) bekezdés), ezért a Bit. alapján ő is ügyfélnek tekinthető. Az adatvédelem jelen esetben - az ügyfelek adatainak kezdetektől bizalmas kezelésén kívül - azt is jelenti, hogy, ha az igényfelmérés alapján nem jön létre a szerződés az ügyféllel, akkor annak adatait, a Bit. 161. § (1) és (2) bekezdése alapján, miután a biztosítási szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény már nem érvényesíthető, meg kell semmisíteni - hacsak külön nem járult hozzá azok kezeléséhez.

Melléklet: Az igényfelmérés lehetséges jövője

1. Az életbiztosítási igényfelmérés egy általánosabb témának, az életpálya pénzügyi tervezésének egy speciális, egyszerű esete. Egyszerű, mert az életpálya pénzügyeit kizárólag az életbiztosítások szemszögéből nézi. Speciális, mert az igényfelmérés, ahogyan a törvényben és jelen módszertani útmutatóban megjelenik, feltételezi, hogy azt az életbiztosításokat értékesítő biztosításközvetítő végzi. Ez - bizonyos értelemben - számvetés azzal, hogy Magyarországon jelenleg az életpálya pénzügyi tervezése, mint önálló, a biztosítás értékesítésétől független szolgáltatás még nem igazán jelent meg, illetve egyelőre nem számíthat jelentős fizetőképes keresletre. Ez a helyzet azonban remélhetőleg fokozatosan meg fog változni, s a jövőben számíthatunk arra, hogy mind szélesebb ügyfélkör számára az életpálya pénzügyi tervezése - s így az életbiztosítási, valamint a más biztosítási ágazatokba tartozó termékekre vonatkozó igényfelmérés (amivel egyébként már most javasoljuk kiegészíteni az eljárást) - önállóan megfizetett, nem csak biztosításközvetítők által végzett szolgáltatássá válik. Bár ez általánosabb téma, mint amit jelen útmutatónkban tárgyalunk, az itt leírtak hasznosak lehetnek az ilyen szolgáltatás kifejlesztésekor is.

2. A Bit. az életbiztosítási szerződés megkötését megelőzően, illetőleg a szerződés létrejöttével kapcsolatosan az igényfelmérés és a termékismertető intézményét szabályozza, így a fenti módszertani útmutató is ezzel kapcsolatosan fogalmaz meg gyakorlati javaslatokat. A piacon azonban gyakorta előforduló eset az is, amikor az ügyfél korábban kötött életbiztosítási szerződését megszünteti és annak „helyettesítésére” új elvárása szerint számára megfelelőbb életbiztosítási szerződést köt. Noha ilyenkor is alkalmazni kell a Bit. igényfelmérésre és termékismertetőre vonatkozó szabályait, a gyakorlatban felmerülő problémák arra engednek következtetni, hogy erre az esetre mind az ügyfél érdekeinek védelme, mind a „fair eljárás” követelménye szükségesnek mutatja megfontolni speciális garanciális szabályok kialakítását. Az Egyesült Államok joggyakorlata ennek a problémának a kezelésére kialakította az ún. replacement eljárást és szabályokat. E szabályok egyrészről biztosítják, hogy az ügyfél valamennyi előny és hátrány ismeretében hozhassa meg hosszú távú döntését, másrészről a korábbi biztosítónak is lehetősége legyen az új ajánlat ismeretében termékét összehasonlítani a másik biztosító új ajánlata szerinti termékkel vagy akár a szerződést átdolgozni az ügyfél igényének megfelelően. A téma feldolgozásának előkészítése érdekében a Felügyelet fel kívánja tárni a replacement eljárás amerikai és uniós gyakorlatát, szabályozottságát, az esetleges jogi szabályozás tartalmát illetőleg az ezzel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot és szakmai egyeztetést szándékozik kezdeményezni.

(2/2006. számú módszertani útmutató az életbiztosítási igényfelmérésről és a termékismertetőről. Közzétették a PSZÁF honlapján október 25-én.)

A GfK Hungária Piackutató Intézet biztosításpiaci adatai alapján a nyugat-dunántúli régióban legmagasabb a biztosítással rendelkezők aránya. Az életbiztosítással rendelkezők egyre inkább a megtakarítási célú biztosításokat részesítik előnyben.

A GfK Hungária Piackutató Intézet Pénzügykutatási részlege folyamatosan monitorozza a hazai biztosítási piacot és a piaci szereplők teljesítményét. A folyamatos mérés eredményeit pedig negyedévente publikálja Biztosításpiaci Adatszolgáltatások tanulmányában. Általában jellemző, hogy 2006. II. negyedévében csökkenő mértékben nőtt a biztosítási piac: az összes megkérdezett közül az új biztosítást kötők aránya 2005 végéhez képest 18,6 százalékról 14,6 százalékra esett vissza. A vizsgált időszakban ugyanakkor a kilépők aránya is csökkent, ám ennél jóval kisebb mértékben: a 2005. év végi 8,6 százalékról 2006 júliusában 6,5 százalékra. Az egyes biztosítási típusok rangsorában jelentős változás nem következett be a legutóbbi, I. negyedévi adatokhoz képest. Továbbra is az ingatlanbiztosítással rendelkezők vannak a legnagyobb arányban - a biztosítással rendelkezők mintegy háromötöde, azaz 61 százaléka lakását, vagy házát biztosítja. Ezt a típust a kötelező felelősségbiztosítás követi 44 százalékos piaci részesedéssel. A személybiztosítások közül az elérésre szóló életbiztosítás vezet, hiszen szinte minden tizedik biztosítással rendelkező honfitársunk köt ilyen biztosítást. A vegyes életbiztosítással rendelkezők aránya 8 százalékos, azaz enyhén emelkedett az elmúlt időszakban, míg a jelenleg leggyakoribb elérésre szóló életbiztosítás piaci aránya némiképp csökkent. Az életbiztosítottak körében egyre nagyobb súllyal esik latba a megtakarítási céllal történő biztosításválasztás.

Hogyan választunk?

A leendő ügyfeleket egyre növekvő mértékben befolyásolja biztosító választásakor a barátok és ismerősök véleménye. 2005 végén 44 százalék, 2006. II. negyedévében pedig már 55 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy barátai, illetve ismerősei ajánlása alapján választana biztosítót. A következő leggyakoribb szempont praktikus: a megkérdezettek 45 százaléka választana azon biztosítótársaságok közül, amelyeket már ismernek vagy már volt kapcsolatuk vele. A potenciális ügyfelek megnyerése, illetve a meglévő ügyfelek megőrzése érdekében mindenképpen fontos lehet ezek alapján a ügyfélszolgálati tevékenységek minősége.

Az ország régiói közül - a GfK vásárlóerő tanulmánya alapján módosabb - nyugat-dunántúli régiókban a legmagasabb a biztosítással rendelkezők aránya, mely mintegy 92,2 százalékra tehető. Ezt követi Észak-Magyarország 85,6 százalékos, valamint Közép-Dunántúl 84,4 százalékos lefedettséggel.

Farkas Patrícia kockázatelbírálási és kárrendezési vezető (Erste Sparkassen Biztosító Zrt.)

„Húsz éve nem voltam orvosnál, nincsen nekem semmi bajom. Milyen dolog ez, amikor nekem pénz kell a banktól, maguk mindenféle vizsgálatra küldözgetnek, csak pénzt ne kelljen adniuk. Akkor megyek majd én orvoshoz, ha beteg vagyok!”A biztosítótársaságoknál ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel/véleményekkel találkozunk nap mint nap. Potenciális ügyfeleink nagyrésze meg van győződve arról, hogy nincsen semmi szükség/nincsen semmi értelme az életbiztosítás-kötést megelőző egészségi nyilatkozatoknak, kérdőíveknek, orvosi vizsgálatoknak.Társadalmunk mai - a köznép számára elfogadott - értékrendjében az orvos mint intézmény egyet jelent a betegséggel, betegségekkel. Minden ami „megelőző” céllal szolgál, a felesleges rossz kategóriába sorolandó.Az általam készített - a társaságunknál előfordult haláleseti adatokon alapuló - statisztika ennek az ellenkezőjét támasztja alá. Valamint újabb kérdést is felvet. Mikor, milyen körülmények között éri meg a leendő ügyfélnek őszintének lenni a biztosítókkal; adott esetben a saját, illetve a hozzátartozói, esetenként a biztosítótársaság/ok érdekében.

Erre jó példa az úgynevezett közlési kötelezettség sértés vizsgálata, mely eljárás jól ismert minden életbiztosítási terméket forgalmazó cég előtt.Társaságunknál a ki nem fizetett káresemények 76%-át a bizonyíthatóan közlési kötelezettség megsértése miatti mentesülések adták. Az érintett betegségek - melyek a szerződés megkötése előtt már ismertek voltak az ügyfél számára, azt azonban nem hozták a tudomásunkra - májbetegségek, rosszindulatú daganatos megbetegedések, agyi érbetegségek, emésztőszervi megbetegedések. Az össz. halálozási adatokat a Központi Statisztikai Hivatal adataival összehasonlítva kiemelkedően magas a rosszindulatú daganatos megbetegedés, valamint a szándékos önártalom, és a motoros jármű balesetek haláloki előfordulása.E két utóbbi ok és a magyar lakosság hitelfelvételi hajlandósága között érdekes párhuzam vonható. Kinek milyen anyagi, erkölcsi jó - jobb - létet biztosít a pénz? Hitelt igényelnek az emberek, hogy nagyobb lakást, házat vásároljanak, hogy az életszínvonalukat magasabbra emelhessék, hogy nyugodtabb, „biztonságosabb”, szebb jövőt biztosítsanak szeretteiknek és önmaguknak. A megnövekedett anyagi teher, ami a felvett hitel törlesztésével és az ehhez kapcsolódó járulékos tényezőkkel jár, pont egy olyan „pénzügyi-mókuskerékbe” hajtja az embereket, ami még több munkát, még több felelőséget, még több stresszt, ugyanakkor kevesebb családdal töltött időt, kevesebb kikapcsolódást, nyugalmat, „biztonságot” generál. Vagyis a fő célkitűzések, amelyek indukálták a folyamatot, kerülnek elsősorban és leghamarabb veszélybe. Sőt, ezen túlmenően az addigi, ugyan lehet, hogy szerényebb, de stabilitást adó életszínvonaluk visszaállítása is nehézségekbe ütközhet. Valamint az egyre nagyobb szükséggel jelentkező „testi, lelki, szociális jólét” utáni igényt is egyre nehezebb kielégíteni. Az amúgy is felgyorsult világunkban, a rohanó életmód mellett nem jut elég figyelem a táplálkozásra, az egészségmegőrzésre, az egyéneknek saját magukra. Így fogékonyabbak lesznek a civilizációs megbetegedésekre, melyek gyakran csak később okoznak olyan súlyos tüneteket, melyek ijesztőn hatnak ránk, s életbe lép a bevezetésben leírt tézis, miszerint: „akkor megyek orvoshoz, ha beteg vagyok”.Életbiztosítási szempontból a tökéletes ügyfél nagyon ritka; azonban az üzleti biztosítóknak sem üzletpolitikailag, sem morálisan nem az a céljuk (nem lehet az a céljuk), hogy lehetetlenné tegyék a biztosítás megkötését, hogy káresemény esetén ne szolgáltassanak az ügyfeleknek. A cél az, hogy a társadalmi normáknak megfelelően, korrekt kockázatelbírálási protokollok alkalmazásával valódi életbiztosítást nyújtsunk az ügyfeleknek. Ennek megvalósításához az alappillér az ügyfelek és a biztosítók közötti partnerkapcsolat kell, hogy legyen.

Ezekhez szükségünk van új és inkább minket, embereket szolgáló tézisek állítására. Amelyeket a prevenció, a kooperáció, az „egészségesen élni akarás”, az „én is tudok és akarok tenni az egészségemért, a jövőmért a gyerekeimért” elvek vezetnek, azzal az alázattal, aminek tanulását sohasem lehet abbahagyni.

A Német Biztosítástudományi Társaság idei ülését május 25-27. között tartotta Berlinben. Ugyanebben az időben tartották a nemzetközi biztosítási jogi szövetség (AIDA) elnökségi ülését is. Az ülés egyebek közt áttekintette a jövő évi Buenos Aires-i világkongresszussal kapcsolatos teendőket.

A Német Biztosítástudományi Társaság rendes évi taggyűlését követően került sor a globalizáció jelentőségének áttekintésére, a biztosításban való megjelenésére és a kihívásokra. Mindennek közgazdasági, jogi és orvosi dimenzióit Schwalbach, Basedow, illetve Dinkel professzorok tekintették át.

Schwalbach szerint a globalizáció a tényezők kiegyenlítődése és specializálódása törvényének engedelmeskedik és megfelelő magatartás esetén esélyeket kínál a piacon. A növekedési esélyekre tekintettel a biztosítóknak a fejlődő piacokon való megjelenést ajánlotta, annak ellenére, hogy ezeken még mindig igen jelentős az állami biztosítók szerepe, a külföldi biztosítók azonban több okból is jó esélyekkel indulhatnak; ha ezek nem realizálódnak, ki kell lépni az adott piacról. A globalizáció is befolyásolható és lehetővé teszi a szakosodásból származó előnyök hasznosítását.

Dinkel rostocki egyetemi tanár a globalizáció orvosi-demográfiai vetületeit érintette. Úgy vélte, az átalakulóban levő keleti államok kivételével a német halandósági tábla másutt is alkalmazható Európában, mert a halandóság hasonlóvá válik. Ha a lakosság korösszetételét állandónak vesszük, egységes halálozási arányok alapján, férfi és nő szerinti bontásban kimutatható volt a rák és a szívbetegségek mint halálokok egyre csökkenő befolyása. Japán kivételével más országokban, így az Egyesült Államokban is hasonló tendenciák mutatkoznak. A halálozás csökkenése egészében véve az orvostudomány fejlődésére vezethető vissza, de hatását biztosan nem lehet előre jelezni. Nem az egyes halálokokra, hanem az összhalandóságra kell figyelni, vélte Dinkel, nem is az egyes országok születéskor várható élettartam adatait kell alapul venni, mert a számbavételi módszerek igen eltérőek pl. a csecsemőhalandóság esetében is.

A rendezvény délután párhuzamos szekcióüléseken folytatódott. Az egyik szekció a rendezvény egyik fő témáját vette górcső alá: a fogyasztóvédelem helyzetét a biztosítási piacokon. Ennek megfelelően külföldi előadókat is meghívtak.Közülük elsőként Bill Dufwa, stockholmi professzor emelkedett szólásra. Kifejtette, hogy a nemrégiben elfogadott új törvénnyel voltaképpen megszűnt a svéd biztosítási szerződési jog megkettőződése, hiszen korábban - és még ma is - fogyasztóvédelmi biztosítási törvény is hatályban volt Svédországban. Be kellett látni azonban, hogy a fogyasztóvédelem irányai másképpen alakultak. Hátrányos volt az is, hogy a különtartás megbontotta a skandináv egységet. Az új, idén március 10-én elfogadott, és jövő január 1-jével hatályos biztosítási szerződési törvény huszonhat évi vajúdás, törvénymódosítás, koncepciókészítés után lépett hatályba. Célja, hogy több biztosítói kötelezettséggel jobb fogyasztóvédelmet lehessen elérni. Korábban, 1980-tól fogyasztóvédelmi biztosítási törvény volt hatályban, amely hatféle lakossági tömegbiztosításra vonatkozott, jobbára kogens szabályokkal, és egyidejűleg az 1927. évi biztosítási törvény, amelynek fontos részei kogensek. Az előbbi 43, az utóbbi 124 §-ból állt, a mostani egységes új törvény pedig ennél jóval bővebb, 254 §-ból. A kodifikáció menete a következő volt: a fogyasztóvédelmi biztosítási törvény 1977-ben készült el, 1986-ban személybiztosítási törvénytervezet, majd 1989-ben kártalanítási biztosítási tervezet is készült.1993-ban az igazságügyi minisztériumban két tervezetet egybeszerkesztettek, ennek végső állomása a most elfogadott törvény. Szerkezetileg négy részre bontható, a meghatározásokat az egyéni kár-, majd személybiztosítás, a negyedik fejezetben pedig az úgynevezett kollektív biztosítások követik, ismét csak kár-, személy- és csoportos személybiztosítási bontásban.

Az egyéni kárbiztosításnál a tájékoztatási kötelezettségek után a biztosító mentesülése, szerződési felelősség korlátozásai következnek, majd a biztosítási díjról, a kártalanítás módjáról, a kárrendezésről, a vállalati biztosításról, végül kilencedikként a harmadik fél jogairól esik szó.

Az előadó ezután szólt a különböző európai reformtörekvésekről is. Ezeket az indokolja, hogy ma a szerződés jelentőségének nagyobb fontossága van az unióban, mint korábban és az ügyfél jogainak erősítésére is szükség van. Az egységes pénzügyi piac igazából versenysemleges feltételeket teremtő szerződés jogot tenne szükségessé. A svéd biztosítók szövetsége ellenezte is a svéd szerződéstervezet hatályba léptetését. Ezt azzal is indokolta, hogy meg kellene várni az EU-n belüli jogharmonizáció első eredményeit. Az ellenkezés megmaradt, a törvény mégis hatályba lép. Az új törvény rendszerében tehát kár-, személybiztosítás, fogyasztói biztosítás, egyedi vállalati biztosítás, majd a különleges biztosítási fajták stb., és a hatályra vonatkozó szabályozás van. Az ismétlési technikák a norvég törvényből erednek. Az egyoldalú kogencia elve is rögzítve lett. Ezt követően Anton K. Schnydert, a svájci biztosítási szerződési jogi reformbizottság elnökét hallhatták a jelenlevők. Az előadó röviden arra utalt, Svájcban úgy vélik, mind a biztosítási szerződési, mind a biztosításfelügyeleti törvény teljes revíziója esedékes. Még nincs ilyen új törvény. Svájc és az EU egymás közti viszonyát bilateralizmussal, azaz azzal lehet jellemezni, hogy a közösségi jognak az acquis communautaire-nek a swiss lex a megfelelője.2004. december 17. óta Svájcban új biztosításfelügyeleti törvény van, kb. 100 §-ban; a közvetítők felügyeletére is kiterjed. Ennél jóval bővebb a jövő január 1-jén hatályba lépő végrehajtási rendeleteknek a terjedelme, kb. 300 §. A végrehajtási rendelet 157. §-ának E5 melléklete a biztosítási szerződési törvény szempontjából is fontos szabályokat tartalmaz. Ami a svájci biztosítási szerződési törvény reformját illeti, 2004. december 7-ével módosították, és jövő év január 1-jétől lesz ez hatályos. A módosítások közül ki kell emelni a biztosító tájékoztatási kötelezettségére, annak megszegésére vonatkozó szabályokat. Ugyanígy a szerződéskötési kötelezettséget is, a díjoszthatóság elvét, a biztosító felelősségét a közvetítőért, tulajdonosváltozás esetén a biztosítás alakulását, és számos más kisebb, egyéb változást. A biztosítási szerződés teljes revíziója is tervbe van véve. A felügyeleti törvénnyel kapcsolatban a javaslat nem volt sikeres, több éves előkészítés után is ellenzést váltott ki. Ott is politikai kérdésként kezelik, ráadásul szövetségi törvény lévén, ügyében népszavazás is elképzelhető. Év végére lesz azonban tervezet. A nagy dilemma a fogyasztói szerződés és ipari üzlet közti sáv kitöltése, ez nincs eldöntve. Az új szerződési törvény 3. cikk 1. bekezdése az EU irányelvek szerint, és a vonatkozó melléklet 30., 40. pontban részletezi a tájékoztatási kötelezettséget, annak megszegését pedig a 3./A cikkelyben lehet találni. A közlési kötelezettség megsértésére is új 6. cikk vonatkozik. A svájci reformbizottság elnöke ezután kitekintést is nyújtott, remélve, hogy az új német biztosítási szerződési törvény is rövidesen hatályba lép. Mindenesetre idén év végére, jövő év elejére modern svájci tervezet áll majd rendelkezésre.

Ezután Römer, a német biztosítási ombudsman, a német biztosítási szerződési jogi reformbizottság tagja emelkedett szólásra. Szerinte Svájc is például szolgál a reformoknál, példamutató a mindent vagy semmit elv megszüntetése tekintetében. A svéd technikát azonban nem tartotta követhetőnek, különösen a 177 és 43 § közti arányt. Egyébként úgy vélte, hogy 1990 óta erős a fogyasztóvédelem, hiszen az előzetes felügyeleti kontroll megszüntével a szövetségi felsőbíróság (BGH) is fogyasztó - ügyfélbarát szerződésértelmezési gyakorlatot követ, s igen erős az általános szerződési feltételek kontrollja is.

A német biztosítási szerződési törvény tervezetével kapcsolatban igen előnyös, hogy ez a bizottság részletekbe menő konkrét szövegjavaslatot is tett, kidolgozta azt. Kérdés, mennyiben befolyásolja az esetleges kormányváltozás a tervezet sorsát, hiszen még nincs úgynevezett referensi tervezet. Meggyőződése azonban, hogy bármilyen kormány is lesz, lényeges változtatás nélkül fogják a tervezetet elfogadni, talán két-három pont kivételével. A tervezetről szólva megemlítette, hogy a 40. § a díjoszthatatlanság helyébe arányos díjat vezet be, ugyanakkor megszünteti a mai törvény 12. § 3. bekezdésében írott biztosítotti, 6 hónapos, jogvesztéssel járó perlési kötelezettséget.

Nagy vitát vált ki a mai törvény 61. § tervbe vett megváltoztatása, mert a mentesülés esetében is - miközben a súlyos gondatlanságot a bíróságoknak értelmezniük kell -, a vétkesség fokához igazodó arányos biztosítói helytállás, illetve mentesülés valósul majd meg. Nem annyira új gondolat az általános elállási jog 14, illetve életbiztosításnál 30 napban, hiszen azt a mai törvény 5a. §-a is többé-kevésbé tartalmazza. Nehézkessé teszi persze a tervezetet, hogy a szerkesztők minden vonatkozó EU irányelvet próbáltak beledolgozni. Lényeges még a közvetítő általános tájékoztatási kötelezettsége is.

A biztosítások futamidejének három évben való maximálása is vitát vált majd ki. Kritikus ügy a feltételek módosulása, hiszen általános módosítási jogot nem lehet adni a biztosítónak. Ma ilyen lehetőség- független szakértő véleményének igénybevételével - az élet-, illetve betegbiztosításban áll fenn.

A módozatok részleteit taglalva: a felelősségbiztosításban több elavult szabály törlését javasolja a tervezet, ideértve az engedményezés, elismerés tilalmát, ami terhes az ügyfelekre, és aránytalan a mentesülés szankciója.

Ombudsmanként Römer professzor jelzi, hogy a panaszok közel egyharmada az életbiztosítással kapcsolatos. A fogyasztónak érthetetlen a szerződési szabályozás, a nyereségrészesedés fogalma, az ügynökök által használt mintaszámítások pedig akaratlanul is szuggerálnak. A tervezet szerint ezért ezt a mintaszámítást szabályozni kell. Hasonló a helyzet a visszavásárlási összeggel kapcsolatban. Alapvetően a jutalékrendszert kellene megváltoztatni, aki viszont azt megteszi, magára maradhat a piacon. Nehéz probléma ez. Új jutalékrendszerrel egész más lesz az életbiztosítás, és fordítva. Addig is azonban fogyasztóbarát megoldást kell találni. Römer szerint elfogadhatatlan, hogy három év elteltével, ha megszűnik a szerződés, a biztosított semmit ne kapjon vissza. Magyarázat után sem fogja érteni, hiszen akkor a zilmerezést is el kellene magyarázni neki. A középút a részleges visszavásárlás. Tudatában van annak, hogy ez az egyik nagy vitakérdés, és az is marad. Az ún. munkaképtelenségi biztosításnál is vannak ugyanígy hevesen vitatott problémák. Ugyanígy a bizottság tudatosan nem adott megoldást a betegségbiztosítás esetén az öregedési tartalékok egyik biztosítótól a másikhoz való átvitele tárgyában. Legjobb lenne, ha itt maga a biztosító tenne megoldási javaslatot. Egyébként - talán önmagát is felülbírálva - Römer is szkeptikus a sokféle tájékoztatási kötelezettség tekintetében. A biztosítottat elöntik információkkal, nem tudja abból kiszűrni azt, ami neki igazán szükséges, így 98% felesleges, viszont nem tudja, hogy mi az a 2%, ami neki fontos (feltéve, hogy a tájékoztatás egyáltalán tartalmazza azt).

A következőkben Jürgen Basedow professzor, a Max Planck Intézet igazgatója, egyúttal a nemzetközi biztosítási szerződési jogi, ún. Restatement csoport tagja adott röviden tájékoztatást a szerződési jog harmonizációjának kérdéseiről. Basedow megvonta a biztosítási szerződési szabályozás európai hátterének kereteit. Felvetette, vajon megvalósult-e az európai szerződés 14. cikkében szabályozott alapszabadságok mindegyike. A válasz: többségében igen, a határon átnyúló szolgáltatás lehetősége is megteremtődött, meg is valósult az ipari kockázatok esetében a biztosításban, azonban a biztosítás belső piaca nem jött igazából létre. Egyszerű példa erre az egész Európában értékesíteni szándékozott kis kocsi esete, amelyet a felelősségbiztosítással együtt szerettek volna eladni. Bebizonyosodott, hogy ez ma jogilag nem lehetséges, elsősorban az eltérő belső szabályok miatt. Van, ahol kogensek ezek a szerződési szabályok, például Belgiumban. Most is megoldásra vár a kérdés, az első lehetőség: -a szabad jogválasztás- legyen általános; mindenki saját jogát alkalmazná, viszont akkor módosítani kellene a 44/2001 sz. EU joghatósági rendeletet, mert aszerint a biztosított, az ügyfél joga irányadó. Ez az út így nem járható. Szóba jöhet ebben az esetben a második lehetőség, a szerződéses jogszabályok, az anyagi jogok egybehangolása - legyünk szerényebbek -, jogközelítés. Ma a harmonizációt akadályozza, és ezt szintén tudomásul kell venni, hogy egész Európában csupa új törvény születik. Ez a politikát is elbátortalanítja.

Harmadik megoldás végül, hogy legyen egy uniós szerződésekről szóló törvény, egyfajta 26. modul, amelyet a felek választhatnak, ha az számukra ésszerűnek tűnik. Ezt tartalmazza egy koherensebb európai szerződési jog akcióterve. A Restatement csoport, amelynek Basedow professzor is tagja, inkább a második megoldás híve, vagy legalábbis aszerint járt el eddig. Lehet azonban, hogy a harmadik megoldás lesz a végleges.

Ami a munkacsoportot illeti, 1999-ben alakult Stockholmban, azóta 13-14 konferenciát is tartott. Sajátos módszerei és sajátos céljai vannak. Az amerikai ún. restatement módszert követve törvényszerű szabályokat alkotnak angolul, ehhez magyarázatokat fűznek, majd ezeket jog-összehasonlító megjegyzések követik, figyelembe véve az egyes jogokat. A jog-összehasonlítás nélkülözhetetlen, amikor 16-17 ország jogát kellene valahogy egybehangolni, Svájcot is ideértve. Ennek egyik eszköze az a Max Planck Intézet által készített, korábban már megjelent háromkötetes biztosítási szerződési jogi jog-összehasonlító munka. Nem reális 25 tag mellett mást követni, hiszen itt új törekvések, új törvények vannak.

Nem világos, az „új tizek” egyöntetűen akarnak-e valamit, és ha igen, mit. Úgy tűnik az Unió kogens szabályait kellene összeszedni és opcionális eszköz lehet a szerződéses jog, egyfajta 26. jog. Ha ezt választják, a nemzeti jog figyelmen kívül marad. Nyitott kérdés, hogy tagállamon belüli felek választhatják-e ezt a 26. jogot. Értelmet ennek hosszabb távon az internetes biztosítás ad majd; ez lesz igazi terrénuma. Másrészt az egyik tagállamból a másikba költöző, mindegyikben éveket eltöltő „euromobil” emberek, ma kénytelenek mindannyiszor biztosítási jogot (is) változtatni. Az új opcionális eszköz ezen segíteni tudna.Ún. közös referenciakeretet kell tehát majd alkotni. Kb. 9 fejezet most már az európai szerződési jog kerete, amelybe betagozódik a biztosítási szerződés joga is különböző bizottsági határozatok nyomán, s így a tervezet előkészíthető.

A tanácskozás második napján a plenáris ülésen két előadó segítségével azt tekintették át: mi a biztosítás reakciója a globalizációra.

Patrick M. Liedtke, a genfi biztosítási tudományos egyesület főtitkára a szervezet bemutatását követően négy pontban összegezte a kihívásokat.

1. A nemzetközi számviteli standardok bevezetése a biztosításban.
2. A nyugdíjrendszer reformja, az időskori ellátás problémái.
3. A biztosító és a kommunikációs kihívások.
4. Az Egyesült Államokból a világ más részeibe folyamatosan áramló, egyre súlyosbodó felelősség, kockázat és kihívás.

Más értelemben a biztosítás szervezeti rendszerét is egyre több kihívás, külső behatás éri más nemzetközi szervezetek részéről. Különösen az IMF, az OECD tartós hatása, kritikája emelendő ki. Sergio Balbinot a Generali (Trieszt) egyik vezetője a multinacionális biztosító szemszögéből tekintette át a globalizáció fő kérdéseit.Úgy vélte, a multinacionális cégek inkább képesek a kockázatokat a tőkepiacokra hárítani, viszont a nemzetközi számvitel folytán nagyobb mérvű volatilitással kell számolniuk. Az értékesítésben nincsenek előnyök, mert az üzletet a helyszínen kell megkötni. Balbinot felvetette, a felügyelet vegye tekintetbe a konszernek pénzügyi szerkezetét, a kockázati tőke szükségletet pedig az egész csoport szükségleteihez igazítva határozzák meg. Az egységes konszern kockázat-menedzselés mellett érvelt és bemutatta, hogy a csoport kockázati modellje 99,75%-os ún. konfidencia intervallumot mutat, ami 400 évenkénti „bedőlési” valószínűségnek felel meg.

A Német Biztosítástudományi Társaság évi tanácskozása második napjának délutánja is szekcióülésekkel folytatódott. A biztosítástörténeti szekcióban a múltban keresték a biztosítás globalizációs kihívásait és az arra adott választ. A második szekció a személybiztosítás szerződések orvosi alapjainak jövőbeli modelljeivel foglalkozott. Hangsúly a megnövekedett élettartam személybiztosítási következményein volt. Végül a harmadik szekció a biztosítási ipar jogi kereteinek jelentőségét és jövőjét tekintette át. Az egyik előadó Manfred Wandt, frankfurti egyetemi tanár a biztosítási szerződési jog helyzetét elemezte, míg Ingo Möllhoff a német biztosításfelügyelet osztályvezetője az ottani biztosításfelügyeleti törvény legutóbbi módosításaival előállt helyzetet elemezte előadásában. Wandt professzor nemcsak a biztosítási szerződés jogának helyzetét, hanem a pénzügyi jogi szabályozás egészét egy nagy, óriási építkezés kaotikus látványához hasonlította.

Leszögezte, ma más elvárások vannak, mint a polgári törvénykönyv (BGB) és a biztosítási szerződési jogi törvény (VVG) megalkotásakor a XIX. század elején, amikor is a liberális ideológia jellemezte a polgári jogalkotást, a magánautonómia állt előtérben.

Ma döntő elvárás, hogy biztos jogi kereteket adjanak a gazdaság résztvevőinek működésükhöz, hogy a címzettek kellő időben felkészüljenek a változásokra, és a jogi szabályozásban viszonylagos állandóság legyen. A joggal kapcsolatban sokféle elvárás és csalódás is van. Felvethető, mi a jelentősége egyáltalán a jognak a biztosítási szerződéssel kapcsolatban. Általános felfogás, hogy külön szabályozandó terület a biztosítás. A mostani Restatement group is e különállás mellett van.

Az uniós dereguláció óta tíz év telt el és sok csalódást hozott.

Most már olyan igény van, hogy a szabályozást kell csökkenteni. Egyfajta regulált liberalizációra van szükség, de uniós biztosítási kötvény nem született, nem működik a határon átnyúló szolgáltatás, ugyanakkor a verseny mégis erősebb lett, és sokkal színesebb a termékpaletta. Szabályozásra tehát szükség van. 1999-ben akcióterv is született Brüsszelben a pénzügyi szektor szabályozására, ebből már látható, hogy végül is minden meg fog változni a jogi kereteket illetően. A Lámfalussy eljárás keretében új szereplőket is be kellett vonni az uniós szabályozási metodikába. A Restatement group, amelyet elhunyt kezdeményezőjének egyeteméről Innsbruck Group-nak is neveznek, 2009-re várhatóan lezárja működését és átnyújtja annak eredményét a bizottságnak.

A biztosítási szerződés sajátosságait tekintve óriási jelentősége van - és ez most újabb hangsúlyt kap - az áttekinthetőségnek, amit a BGB 2002. évi módosítása is hangsúlyosan szem előtt tart.

A gazdasági élet egyéb szerződéseitől eltérően különleges jelentősége van az általános szerződési (biztosítási) feltételeknek, hiszen itt maga a termék van benne e feltételekben.

Itt kell említést tenni a módosulási kikötésekről, ahol a szövetségi felsőbíróság (BGB) német jogterületen kellő iránymutatást adott. A törvényi szabályozásban pedig intelligens eszközt kell a fogyasztó érdekében a törvényhozónak alkotnia a biztosításban. Ennek alapvető oka, hogy tipikusan tartós jogviszony, ez az állapot nem előnyös a fogyasztónak sem, mindkét oldalon van módosulási kockázat, nem lehet előre látni a változások irányát, egyensúlyteremtés kell e kikötésekben (Produktgestaltung durch Recht).

A biztosítás jogi szabályozás utóbbi években egyre kritikusabb eleme a fizetőképességi szabályozás.Lényeges megemlíteni továbbá az információs aszimmetriát és általában azt, amit a német reform is tudomásul vesz, hogy nagyon gorombák a szankciók a biztosításban az ügyfél terhére a kötelmi jog egyéb szerződéstípusaihoz képest. Wandt professzor véleménye az volt a mentesüléssel kapcsolatban, hogy a tipikus biztosítási érdeket kell megragadni a fogyasztói körben.

Ezzel az utóbb felszólalók mindegyike egyetértett. A módosulási kikötéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az nem lehet egyoldalú, szűken kell értelmezni, hiszen a pacta sunt servanda alóli kivételnek minősül.

Vita a körül bontakozott ki, vajon kell-e és lehet-e kármegosztás a biztosításban, mi a bírói gyakorlat szerepe. A vitában felszólalt Römer, aki maga is korábban a szövetségi felsőbíróság bírája volt biztosítási ügyekben, úgy vélte, hogy ennek nincs semmilyen akadálya. A fellebbezési bíróság képviselői ezt vitatták. Végül vita volt abban is, vajon a biztosítás felügyeleti törvény 1908-ban megfogalmazott eredeti célja, hogy tudniillik a biztosítottak érdekeit képviseli, hogyan, milyen módon érvényesíthető és igaz ma.

Ez a vita vezetett át a szekcióülés második előadásába, amely kifejezetten a biztosítás felügyeleti jog fejleményeivel foglalkozott. Joggal állapította meg az előadó, hogy az elvárások vagy a szabályozásra, vagy annak mellőzésére irányulnak.

Ilyenkor beszélnek szabályozási buzgalomról, és ilyen értelemben a biztosítás felügyeleti törvény is nagy építkezés színhelyéhez hasonlít. A múlt években sok lényeges változás volt; az előadás első részében ezeket ismertette, különösen a főbiztosító felügyeletének új szabályait - a viszontbiztosítási felügyelet újdonságai előtt -, megjegyezve, hogy a napokban az EU irányelvet fogadott el a viszontbiztosítási felügyeletről. Ezt a német szabályozás megelőzte. Majd a holdingok, a biztosítási csoportok, a pénzügyi konglomerátumok felügyeletének új szabályait elemezte az előadó. A jövőbeli jogi keretek kifejtésére a második részben került sor. Az előadásban hangsúlyt helyezett a 2003-as novella fizetésképtelenségi szabályainak ismertetésére. Itt egyrészt biztonsági vagyont hoztak létre, aztán abszolút elsőbbséget biztosítottak ebből a külön vagyonból a biztosítottaknak fizetésképtelenség esetén, és legutóbb a felügyeleti megbízottra vonatkozó, kissé pontatlanra sikerült szabályozást (a törvény 83a. §-ában) is helyre tette a 2004. évi módosítás. Azt szeretnék elérni, hogy a szerződés továbbfolyjon.

Vita volt a törvényi szabályozás és a biztosítási szakma nagy, milliárdos volumenű, Protector és Medicator nevű önkéntes ügyfélvédelmi intézményeinek viszonyát tekintve.

Az alapra rakja tehát a felügyelet a vagyont, a jogokat, kötelezettségeket, ha nincs állomány-átruházás. Ma erre nem nagyon van hajlandóság, szerződéssel az alap átruházhatja a biztosítókra az állományt. Eközben persze változhatnak az általános biztosítási feltételek is, ha ezzel a külön megbízott (Treuhänder) egyetért.

Igazságügyi minisztériumi rendelet szabályozza majd az alapot, akárcsak a bankok esetében.

A szabályozás lényeges változását jelenti a viszontbiztosítók felügyelete, korábban itt csak adatszolgáltatásról volt szó. A 2004-es felügyeleti novella itt is engedélyezési eljárást vezetett be, szolvencia követelményeket, és majd igazodni kell a most meghozott EU irányelvben foglaltakhoz is. Ez a captívekre is vonatkozik. A sietős szabályozás oka az IMF kritikája is volt, hogy feleljen meg a nemzetközi feltételeknek, így az első- vagy főbiztosítóra vonatkozó engedélyezési szabályok egyszerűbb változata vonatkozik a német viszontbiztosítókra. (Persze azokra a kompozitokra nem, amelyek viszontbiztosítást is művelnek.)Ami a jövőbeli jogi kereteket illeti, az ún. szolvencia II után nem tudni, milyen lesz a felügyeleti jog.

Keretirányelv fog 2006-ban megjelenni; a szabályozást két-három éven belül a viszontbiztosítási irányelv is meghatározza. 2005-ös felügyeleti novella is van.

A vitában - egyebek között osztrák közreműködéssel is - a felügyelet céljainak újradefiniálásáról volt szó. Nem vitatták az előadók, hogy az továbbra is a biztosított érdekeit tartja szem előtt, azonban újabb pontosításra is szükség lehet, hiszen a pénzügyi szektor zavarainak elhárítása került előtérbe.

Farny professzor (Köln) felvetette, nem jogászként most már végképp nem érti a felügyeleti törvényt, hiszen annak egyébként még vannak századfordulós megmaradt részei, az utóbbi években azonban elöntötte az EU érthetetlen és értelmezhetetlen nyelvezete. Mások is egyetértettek azzal, hogy az irányelv jogtechnikájának átszűrődése szerencsétlenül befolyásolja a törvények fogalomkészletét.

Szakértők szerint az elkövetkező évtized legsúlyosabb népegészségügyi problémája Magyarországon a munkahelyi stresszártalmakból fakad. Erre figyelmeztet tanulmányában Juhász Ágnes, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ergonómiai és Pszichológiai Tanszékének tanársegédje.

Amerikában növekszik a vállalatoknál a stresszmenedzsment. Hosszú távon a cégek sem kötnek jó üzletet, mert korábban a munkáltatók egységesen úgy vélték, hogy a munkahelyi stressz a profitért és a vállalati produktivitásért folytatott küzdelem mellékterméke. Afféle „szükséges rossz”, amit a versenyben maradáshoz el kell vállalni. Brit és amerikai kutatók azonban kimutatták, hogy a munkahelyi stressz a hatékonyság helyett inkább a táppénzen töltött napok számát növeli.

Stresszt okoz minden, az egyén alkalmazkodóképességén túlmutató hatás - mondja Juhász Ágnes. A munkahelyi stresszforrások hosszú sorában leginkább a kontrollálhatatlanság és az előrejelezhetetlenség a közös elem. Stressz kiváltó oka lehet például, ha bizonytalan az egyén munkahelyi és közösségi pozíciója, munkaideje, munkaköre, munkája eredménye, fizetésének mértéke, saját és munkatársai döntési és feladatköre. Az egyén egy idő után úgy érzi, nem tudja kontrollálni a saját életét, illetve a külvilág eseményeit, és magára maradt. Egyénenként eltérő, kinek mi okoz stresszt - vannak jó és kevésbé jó stressztűrő képességű emberek. A cégek felvételi eljárásaik során sokszor a lehető legjobban terhelhető munkaerőt keresik, ami egy bizonyos ponton túl már etikátlanná válhat, hiszen a dolgozó gyakorlatilag arra kényszerül, hogy a piaci versenyben áruba bocsássa az egészségét.Ráadásul hosszú távon a cégek sem kötnek jó üzletet. Korábban a munkáltatók egységesen úgy vélték, hogy a munkahelyi stressz a profitért és a vállalati produktivitásért folytatott küzdelem mellékterméke, afféle „szükséges rossz”, amit a versenyben maradáshoz el kell vállalni. Brit és amerikai kutatók néhány éve kimutatták, hogy a munkahelyi stressz a hatékonyság helyett inkább a táppénzen töltött napok számát növeli. Becslések szerint az amerikai gazdaságban a stressz évente 300 milliárd dollárnyi veszteséget okoz a csökkent termelékenység, az alkalmazottak helyettesítése, a balesetek, a betegbiztosítási költségek miatt. Ezek a veszteségek meghaladják az 500 listavezető amerikai cég nettó összprofitját. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslései szerint pedig a munkahelyi stressz évente átlagosan tíz százalék kiesést produkál az egyes országok bruttó nemzeti össztermékéből.

A felismerés nyomán az Egyesült Államokban a nagy társaságok fele már alkalmazza a stresszmenedzsmentet. A legelterjedtebb a dolgozóknak tartott rendszeres relaxációs tréning, ami a kimutatások szerint igen nagy mértékben csökkentheti az olyan stressz szimptómákat, mint az idegesség és az alvászavar. Ez ráadásul olcsó, és nem igényel különösebb szerkezetátalakítást, igaz, hatása is csak tüneti, és rövid távú. Számos cégnél stressztanácsadó működik, aki javaslatokat tesz a munkahelyi feltételek javítására. A kutatók szerint a két megoldás, tehát a stressztréning és a munkafeltételek javításának együttes alkalmazása hosszú távon a leghatékonyabb módszer a stresszártalmak enyhítésére.

Ilona egy kábeltelevíziós társaság telefonos ügyfélszolgálatán dolgozik. A munkaszerződése szerint naponta nyolc órán keresztül kellene fogadnia a panaszosok hívásait, azonban e bejövő hívások mennyiségének növekedésével a cég nem akar felvenni új munkaerőt, inkább meglévő alkalmazottait dolgoztatja, csökkentett pihenőidőkkel és egyre gyakrabban kötelező túlórákban. A munkatársaival - főnökeit is beleértve - jó a kapcsolata, családi élete is rendezett, mégis a két év alatt az amúgy is vékony, 22 éves lány hat kilót fogyott, állandóan ingerlékeny, fejfájással és alvászavarokkal küszködik. Főnökeinek nem számolhat be panaszairól, mert szerinte egykettőre elbocsátanák.

Kutatások szerint a hozzá hasonló körülmények között dolgozóknak rövid távon gyomorfekéllyel, ízületi fájdalmakkal, magas vérnyomással vagy szorongásos depresszióval kell szembenézniük, hosszabb távon háromszor nagyobb az esélyük szívkoszorúér és daganatos megbetegedések kialakulására, mint kevésbé stresszes környezetben dolgozó társaiknak.

Arról egyelőre nincs adat, hogy Magyarországon hányan vannak azok, akik Ilonához hasonló körülmények között kénytelenek naponta dolgozni, de az uniós átlag azt mutatja, hogy minden harmadik munkavállaló jelentős stresszhatást él át a munkahelyén. Magyarországon - bár sokszor ugyanazokról a cégekről van szó - ez a dolgozókra és a munkakörülményekre egyszerre fókuszáló megközelítés nem jellemző. Juhász Ágnes szerint az olcsó munkaerőt előszeretettel alkalmazó multinacionális cégeket itt erre sem jogszabályok, sem a szakszervezetek nem kötelezik, mint teszik azt több más európai országban. Viszont mind az itthoni, mind pedig külföldi cégekre egyformán jellemző, hogy a különösen nagy stresszhatásnak kitett pozíciókban elsősorban fiatalokat foglalkoztatnak, akik a gyors előrejutás érdekében hajlamosabbak „bevállalni” a megnövekedett stresszt, valamint az a tendencia is érvényesül, hogy a nagy fluktuáció miatt a stressz következtében jelentkező esetleges egészségkárosodás a dolgozó következő munkahelyén fog kiesést, hiányzást okozni. Mivel a krónikus stresszbetegségek többnyire hosszú évek alatt jelennek meg, a stresszártalmak megelőzésre fordított költségek is hosszabb távon térülnek meg. A dolgozóikkal csak rövid távra tervező cégeknek így nem áll érdekében a változtatás.

Magyarországon a munkahelyi stressz miatt szenvedők pontos számáról nincs adat, ilyen irányú felmérés eddig még nem készült hazánkban. Következtetni azonban lehet - véli a szakértő -, mivel a munkahelyi stresszártalom és a depresszió többnyire együtt és egymással szoros kölcsönhatásban jelentkezik. Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy a depresszió hazánkban igazi népbetegséggé vált, és nyomós okunk van azt feltételezni, hogy az esetek jelentős hányada mögött a munkahelyi stresszhatások állnak. A legfrissebb felmérések szerint a problémakör az Európai Unió munkavállalóinak 28 százalékát, mintegy 40 millió alkalmazottat érint, ami éves szinten húszmilliárd euró többletköltséget jelent a tagállamoknak. A múlt hónapban az Európai Unió legnagyobb munkavállalói és munkaadói szervezetei keretegyezményt írtak alá a munkahelyi stressz elleni közös fellépésről. A megállapodás szerint közösen vizsgálják meg a stresszel kapcsolatos problémákat, együtt próbálják meg kezelni azokat, és kötelezettségeket vállaltak arra, hogy a benne foglaltakat valamennyi általuk képviselt cég, szervezet és egyén végrehajtja. Azt még nem tudni, mindez milyen kötelezettségeket fog róni hazánkra, de azon érdemes elgondolkozni, hogy hasonló tartalmú egyezmények korábban is léteztek a EU-ban, de többnyire a szakszervezetek voltak azok, amelyek kikényszerítették a vállalati vezetéstől a stresszcsökkentő intézkedések végrehajtását.

Mivel a problémakör rendkívül szerteágazó, nincsenek csodareceptek. A kívánatos szerkezeti átalakításokat a hazai cégek többsége nem tudja, vagy nem akarja megtenni, ezért azt csak hosszú távon, lépésről lépésre, a munkaadó és az alkalmazottak kölcsönös együttműködésével lehet megvalósítani. Juhász Ágnes szerint a munkahelyi stressz csökkentése, a dogozók egészségének fejlesztése nem valósulhat meg a munkaadók támogatása nélkül. A munkahelyi egészségfejlesztés lehetséges módszerei a stresszkezelő tréningek, az ismeretterjesztés a stressz ártalmas hatásairól, a egészségnevelés, de a legfontosabb a dolgozók bevonása a stressz csökkentését célzó döntésekbe.

A BME Ergonómia és Pszichológia Tanszékén már két és fél éve dolgoznak egy, az NKFP által támogatott, munkahelyi egészségfejlesztési programon. A megoldás lényege, hogy a munkahelyeken olyan alkalmazotti egészségfejlesztő fókuszcsoportokat hoznak létre, amelyek áttekintik a munka, a munkahely potenciálisan egészségromboló, stresszt okozó elemeit, majd javaslatokat dolgoznak ki az ártalmas hatások kiküszöbölésére és javaslataikat egyeztetik a cég vezetőségével. A kísérlet egy magyar nagyvállalatnál jelenleg is folyik, az eredmény a nyárra várható.

Az American Psychologist szerint a menedzsment viselkedésének változása is eredményt hozhat: olyan vállalati légkört kell teremteni, amely erősíti a dolgozók egyéni értékérzetét, a menedzseri döntéseknek pedig igazodniuk kell a vállalati értékekhez, ami növeli az alkalmazottak biztonságérzetét.És végül: felmérések bizonyítják, hogy a főnöki dicséret által motivált dolgozó összehasonlíthatatlanul jobban dolgozik. A beosztottjaik iránt türelmetlen főnökök számára ez annál inkább megszívlelendő, mert a cég legjobban megtérülő befektetése - egy fillérbe se kerül.

1990. november 19. napján a patinás Gellért Szálló recepciósai régi ismerősként üdvözölték az ott gyülekező biztosítósokat. A Hotel Gellért gyakran szolgált helyszínéül biztosítós rendezvényeknek; ez a szokás még abból az időből származott, amikor a monopol magyar biztosítás fellegvárához, a Gazdáktól örökölt Kálvin téri palotához, ez a szálloda esett a legközelebb. (Akkoriban az ÁB székházzal szemben még nem épült fel a Hotel Korona; a helyén autóparkoló volt, és a környező foghíjas telkeken sem magasodtak még rémséges üvegpaloták.)A biztosítósok külföldi vendégei is szívesen választották a családias hangulatú Gellértet a Duna-parti franchise-nejlonszállodák helyett. Itt tartottuk 1981-ben a Szocialista Országok Biztosító Intézeteinek évente esedékes találkozóját, ami a szállodások számára is emlékezetes maradt, mert addig még nem nagyon találkozhattak kubai vagy vietnami biztosítós vezérigazgatókkal, illetőleg az őket kísérő párttitkárokkal. 1986-ban a Gellértben rendeztük meg az első (és utolsó) Nagy Biztosítós Bált is, melynek vezérszlogenje - és a báli újság címe - az volt, hogy: „Az utolsó tangó”. A háború utáni hazai biztosítás történetében ez volt az első olyan alakalom, hogy a bálon egyszerre két magyar állami biztosító vezérigazgatója is megjelenhetett, ugyanis már csak néhány héttel voltunk a nevezetes szétválás előtt.

Az általunk rendezett 86-os AIDA Világkongresszusnak is a Duna-parti szálloda volt az egyik helyszíne, s azóta ugyanitt tartjuk kétévenként a méltán elhíresült AIDA Budapest Nemzetközi Kollokviumokat. Talán ennek a ragaszkodásnak köszönhető, hogy az egyik, újonnan alakult hazai biztosítónk - bizonyos Nationale Nederlanden Rt. -, (amikor még nem volt palotája Budán, majd Pesten), a Gellért Szállóban rendezte be székhelyét, ráadásul abban a lakosztályban, ahol egykor (1919-ben) a fővárosba fehér lovon bevonuló vitéz nagybányai Horthy Miklós lakott a vezérkarával. A kormányzó úr őfőméltóságának egykori ágyát biztosítási ajánlatok borították, a gardróbszekrényben tartották nyílván az NN-esek az akkor még szerény állományukat, az ügyeletes parancsőrtiszt szobájában pedig egy nagy teljesítményű fénymásoló gép zihált. A telephely további előnyének bizonyult, hogy az üzemi koszt viszonylag jó volt. A minibár viszonyt aránytalanul kicsi.1990-ben, azon a borongós novemberi napon a biztosítósok azért gyülekeztek a Gellértben, hogy megalapítsák a Magyar Biztosítók Szövetségét. Ennek pontosan 15 esztendeje.

Az Ószövetség

A Mabisz megalakulása nem volt előzmény nélküli. Szakmai elődjét, a Biztosító Intézetek Országos Szövetségét (BIOSZ) egy érdekes időpontban jegyezték be a bíróságon: 1919. március 20-án. Másnap kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. A proletárdiktatúra természetesen célul tűzte ki a biztosítási szektor államosítását is (a Népbiztosok Tanácsának 25/1919. sz. rendelete), és valószínűleg nem a BIOSZ-on múlott, hogy erre végül is - időhiány miatt - nem kerülhetett sor. A lendületből mindössze arra futotta, hogy a biztosítási direktórium hatáskörébe rendelték a hazai jégbiztosítás teljes vertikumát, a szerződéskötéstől egészen a kárrendezésig. Abban az esztendőben szerencsére nem volt jég…A BIOSZ-t egyébként 35 biztosító alapította, de az ősz folyamán gyakorlatilag minden hazai társaság csatlakozott, így a taglétszám elérte a 63-at. Ez a szám később átmenetileg csökkent, de nem a csődök, kizárások vagy kilépések okán, hanem azért, mert egy Párizs környéki palotában aláírták a békeszerződést, és emiatt néhány tagbiztosító elcsatolódott. A BIOSZ amúgy sajátos szervezet volt; valójában a biztosítóvállalatok részvényeseinek érdekvédelmét vállalta fel, tehát elsősorban tulajdonosi érdekképviselet volt. Az alapító okirat nem is kertelt: rögzítette, hogy a BIOSZ egyik kiemelt célja a biztosítók között kialakult éles verseny lehetséges kiküszöbölése. Egyszóval: kartellszervezet. Ennek akkoriban nem volt törvényi akadálya, hiszen az európai versenyjogi szabályozás csak a nagy gazdasági világválság idején kezdett magához térni, éppen a Versenyjogi Liga 1936-os budapesti világkongresszusán.

A BIOSZ tulajdonosi érdekképviseleti karakterét jelzi, hogy működésével párhuzamosan sorra alakultak a horizontális, szakmai, elsősorban ágazati jellegű tömörülések, mint például a Magyar Betörésbiztosítási Kötelék.

K, mint kartell

A Szövetség sokat munkálkodott azon, hogy a háború utáni megcsonkított biztosítási piacot normalizálják, és rendezzék a koronában megkötött biztosítások átkerült állományainak az elszámolását, illetőleg tartalékfedezetét, de ez egyáltalán nem vezetett sikerre. Már a BIOSZ is rájött arra, hogy a Magyarországon működő biztosítók költséghányadai nehezen vethetők össze az európaival, és erről a törvényhozást is igyekezett meggyőzni, mivel a költségek emeléséhez akkor még jogszabályi engedély kellett. De a lobbi munka sikeres lehetett, mert a háború kitörésekor az engedélyezett költséghányad elérte az 52 (!) - azaz ötvenkét - százalékot. Ámde a piacon megjelent egy még erősebb kartell, a Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) is. A biztosítók a tőkeerős iparmágnások kedvébe akartak járni, és a GYOSZ-tagoknak látványos díjengedményeket adtak. (I. kartell-megállapodás.) Az iparosok azonban vérszemet kaptak, és az eddig feltételhez kötött engedményeket - pl. tartam, volumen, illetve kárhányad - már általános kondícióként követelték. (Az eszetlen kedvezmények mértéke elérte a 40 százalékot, amit egyes biztosítók titokban még meg is fejeltek!) Úgy látszik, a GYOSZ -hengernek a biztosítók nem tudtak ellenállni, a végén már a vagyonértéken alapuló biztosítási összegek alkalmazásáról is le kellett mondaniuk, és az gyárosok premiere risque típusú biztosításokat követeltek épületeikre és gépeikre.

Az áldatlan állapotot - 1922-ben - a BIOSZ egy díjegyezménnyel próbálta megszüntetni (II. kartell-megállapodás). A megállapodás azonban, hosszas vita után, elég ügyetlenre sikerült; vagy már akkor úgy döntöttek a biztosítók, hogy úgy sem fogják betartani. Végül is az egyezménynek csupán egyetlen pontja érvényesült teljes körűen: a biztosítók nem adtak nyakra-főre díjhalasztást, ami az inflációs körülmények között már tényleg életveszélyes volt!A BIOSZ azt is felismerte, hogy az akkoriban induló, vadonatúj üzletágnak, az autóbiztosításnak - nemcsak nagy jövője lehet, hanem komoly veszélyei is, ezért összetákolták a III., más néven autókartellt, amelyet „furcsa”, vagy „féllábú” kartellnek is tituláltak. A biztosítók ugyanis csak a díjakban állapodtak meg; az autó-, baleset- és szavatossági (felelősség) biztosítás feltételeiben azonban nem. Ebből óriási piaci káosz lett, volt olyan autós, aki egy évben kétszer is biztosítót váltott. A részvényesek 1930-ban új kartellt kötöttek, ez már kiterjedt az autóbiztosítás valamennyi részletére. Egyetlen sebezhető pontja volt: a biztosítók nem tartották be, a kaotikus állapotok állandósultak és az egész üzletágat összeomlással fenyegették. A helyzet csak az évtized végére normalizálódott, amikor a kartell létrehozott egy Revíziós Komissziót, amely jogosult volt ellenőrizni a társaságok feltételeit, díjait és a kötvénymanipulációját.

S lőn felügyelet!

Pedig akkoriban már nálunk is létezett állami biztosításfelügyelet! Ilyen szervezetet a svájciak 1885-től, a materiális felügyeletet kitaláló németek meg 1901 óta működtettek. Nálunk egy 1923. évi törvény hozta létre a Biztosító Magánvállalatok Állami Felügyelő Hatóságát (BIMÁF), amely a pénzügyminiszter irányítása alatt álló önálló szervezet volt. A hivatal mellett működött egy Biztosítási Szaktanács is, amely tripartit módon szerveződött: a tagok egyharmadát az érdekelt minisztériumok delegálták, a továbbiakat pedig a pénzügyminiszter nevezte ki a BIOSZ és a biztosítottak képviselői közül.

A BIMÁF viszonylag önálló szervezeti státusa 1940-ben megszűnt, ettől kezdve a pénzügyminisztériumi hierarchiába sorolt egyik ügyosztályaként igyekezett ellátni feladatát. A PM Biztosítási Szakosztálya - mint állami biztosításfelügyelet - egészen 1954-ig működött. De ne gondoljuk, hogy ezt követően a hazai - immár monopol - biztosítási piac felügyelet nélkül maradt! Egy elegánsnak nem mondható szervezeti húzással a piac - vagyis a monopol ÁB - állami felügyeletét maga az ÁB látta el, mint a PM Biztosítási Főigazgatósága. (Karinthy után szabadon: Álmomban két szervezet voltam, és önmagamat felügyeltem.)

A Phőnix-ügy

Máig sem tisztázott a BIOSZ és a felügyelet szerepe a Phőnix-csőd kapcsán. A Phőnix egy bécsi központú életbiztosítási birodalom volt; 21 országban működtek vállalatai. A budapesti székház ma is áll a Belvárosban, a Fehérhajó utcai főbejáratot márványba vésett felirat őrzi: „PHŐNIX cs. és kir. szab. Életbiztosító”. A kőbe vésett felirat maradandóbbnak bizonyult, mint a vállalat, amelynek működését már akkoriban is a „Kisgömböc szindrómá”-val illették. A cég szokatlanul dinamikus üzletpolitikát folytatott, és buzgón vásárolt fel állományokat is a gazdasági világválság idején. Ez persze - az erőfölény megszerzésén túl - még nem lett volna baj, de a tartalékok nem követték ezt a dinamikát, és a szolvencia hamarosan elkopott. Ekkor a Phőnix már a pénze után futott, és az „előre menekülés” vélt sikerében reménykedett. Egyre kockázatosabb tőzsdei befektetéseket eszközölt, és valójában az inflációra spekulált a hosszú távú kötelezettségvállalásai kapcsán.

Magyarországon a Phőnix 32 ezer szerződést kezelt, és övé volt az életbiztosítási díjbevétel 22-24 százaléka. 1936 tavaszán a Fehérhajó utcában mintegy 45 százalékos díjtartalékhiányt állapítottak meg. A 15 millió pengős mínusz kezelésére a BIOSZ dolgozott ki egy „többcsatornás” megoldást. Azt vállalta, hogy tagbiztosítói a hiány 22 százalékát - piaci részesedésük arányában - 20 év alatt feltöltik. (Ez nevezték akkoriban „Phőnix-járulék”-nak.) További forrás volt a társaság érdekkörébe tartozó Turul Biztosító részvényeinek (áron aluli) értékesítése, illetve az állomány-átruházásért kapott vételár. De a konszolidációból az ügyfeleknek is részt kellett vállalniuk, ami biztosítási összegek leszállításában, illetőleg a díjmentes tartamhosszabbításokban realizálódott.

Az átruházott állományokat az újonnan gründolt Unitas Rt. vette át, amelyet a becső­dölt Phőnix legnagyobb versenytársai, az Első Magyar (EMABIT), a Generali és a Gazdák alapítottak. A háború után az Unitast is felszámolták, és állományát az alapítók kapták meg.

A Phőnix birodalom bukását azóta is tanítják a menedzser-tréningeken, és mivel a történelmet (a gazdaságtörténetet is!) mindig az utókor írja, a csődnek ma már van más olvasata is. Az osztrák, olasz, cseh és szlovák Phőnix biztosítók valóban menthetetlenek voltak, a magyarországi céget azonban rendbe lehetett volna hozni. A korabeli pletykák szerint a csőd siettetése mögött az Első Magyar, és az EMABIT erős befolyása alatt álló BIOSZ állott. És ebben asszisztált a felügyelet is!A felügyelet a következő csődnél már szalonképesebb eljárást választott. A Magyar-Hollandi Biztosító is tartalékhiánnyal birkózott, sőt annak mértéke és aránya - állítólag - nagyobb volt, mint a Pnőnixé. Ezt a felügyelet úgy oldotta meg, hogy a Magyar-Hollandit (ugye kitalálták?) az Első Magyar irányítása alá juttatták, a tartalékhiány fedezetére pedig a minisztérium hozott létre egy Életbiztosítási Rendezési Alapot. Az új ÉRA forrása jórészt a felügyeleti díj(!) volt; s ezzel megoldódott az ügyfélvédelmi alap kérdése is. (Ezt Brüsszel napjainkban is forszírozza; talán ötletet lehetne adni annak forrására is.)

Rekviem

A BIOSZ tekintélyes gazdasági érdekképviseleti szervezetté vált a két háború közötti időszakban. Működését 1947-ben szüntette be, amikor „kiürült” a taglista, és kirajzolódtak a jövő körvonalai is: a piacon csak egyetlen, állami biztosító marad. Annak meg nem lesz szüksége érdekképviseletre. Pontosabban: az érdekvédelmet majd a felügyelet látja el! Ami egyébként azonos magával, a monopol biztosítóval. Szóval, izgalmas évtizedek következtek…

Patrizia Baur, Klaus-Gregor Hahn*

A Szolvencia II. munkálatok keretében bekövetkező egyik legfőbb változás a kockázatnak megfelelő tőkeköltségek bevezetése. Ezek a költségek átláthatóvá fogják tenni azt, hogy mely termékek lényegesek valamely biztosító fizetőképességi helyzetét illetően és melyek nem, és fontos hatásuk lehet a biztosítási termékek tervezésének és árképzésének módjára. A kockázat/megtérülés alaptényezők határozottan reflektorfénybe fognak kerülni.

A Szolvencia II. irányelvvel kapcsolatos munka rohamosan folytatódik. A 2. Mennyiségi hatástanulmány (QIS 2) eredményeinek lehetővé kell tenniük az eszközök és források újbóli megállapítása biztosítókra gyakorolt hatásának mennyiségi meghatározását és választási lehetőségeket kell biztosítaniuk a tőkeszükségletek megállapításához. Az elkövetkező hónapok során fogják meghatározni annak részleteit, hogy hogyan kell kiszámítani a szükséges tőkét a Szolvencia II. reform keretében. Két sarokkő azonban már ismert: először is, valamely biztosító fizetőképességi helyzetét a piaccal összhangban értékelt eszközök és források felhasználásával számítják ki; másodszor, valamely biztosító által tapasztalt valamennyi kockázatot figyelembe vevő integrált kockázati megközelítést alkalmaznak a szükséges tőke meghatározásához. Ezeknek a változtatásoknak megfelelőbben kell tükrözniük valamely biztosító fizetőképességi helyzetét. A kockázatok és kölcsönös összefüggéseik világos modellezése továbbá átláthatóságot eredményez - kockázati tőkeköltségek formájában - arra vonatkozóan, hogy mely termékek lényegesek valamely biztosító fizetőképességi helyzetét illetően, és melyek nem. A jelenlegi Szolvencia I. rendszerből hiányzik ez a megkülönböztetés, mivel egységes kockázati tőkeköltséget alkalmaz a biztosítási kockázatokra.

Az egységes tőkeköltségektől a kockázatnak megfelelő tőkeköltségek irányába való eltolódás befolyásolni fogja a biztosítási kötvények tervezésének és árképzésének módját. A Szolvencia II. reform biztosítási iparra gyakorolt hatásáról szóló legutóbbi Swiss Re sigma tanulmány¹ szerint valószínűleg a következő termékeknél merülnek fel magasabb tőkeköltségek az új rendszer keretében:

• átlagon felüli kárkockázatú nem-életbiztosítási termékek,
• hosszú lejáratú termékek, valamint
• termékek opciókkal és garanciákkal.

Katasztrófára hajlamos üzletágak átlagon felüli kárkockázatot mutatnakÁtfogó piaci szinten a tőkeellátottsági mutatók várhatóan megfelelőek lesznek a Szolvencia II. reform keretében. Ez a feltevés indokolt azon az alapon, hogy

• a Szolvencia II. reformot nem vezérelték olyan aggodalmak, hogy a biztosítási ipar alultőkésített; és
• Svájcban a Svájci fizetőképesség-vizsgálat eredményei nem tárták fel a svájci biztosítási piac semmilyen jelentős alul- vagy túltőkésítését.

A Szolvencia II. reform megkívánja, hogy a biztosítók megfelelő tőkefedezettel rendelkezzenek a kárigényeik kockázatosságának fedezésére. A franciaországi, németországi, olaszországi és egyesült királysági nem-életbiztosítási üzletág (vagyon, felelősség, gépjármű, baleset, egyéb) kárhányadainak elemzése utal arra, hogy mely üzletágak mutathatnak átlagon felüli kockázatosságot. Az eredmények azt mutatják, hogy a nem várt kárigény ingadozások² fedezéséhez szükséges tőke a franciaországi gépjármű-biztosítási kárigények 116%-os értékétől az egyesült királysági vagyonbiztosítási kárigények 197%-os értékéig terjedt. Az 1. sz. táblázat azt szemlélteti, hogy a vagyonbiztosítási és „egyéb” üzletágak, pl. hitel, repülési és tengeri, átlagon felüli kockázatosságot mutattak valamennyi piacon. Az e kockázatokat fedező termékek tehát magasabb tőkeköltségekkel számolhatnak. Másrészt viszont a gépjármű-biztosítási üzletágban várhatóan kevesebb fizetőképességi tőkére van szükség átlagon aluli kockázatossága következtében. Az elemzés azt mutatja, hogy főként a katasztrófára hajlamos üzletágak számolhatnak többlet tőkeköltségekkel. Ez azonban csak megközelítés: az elemzés eltúlozza a kockázatveszélyt a vagyonbiztosításban, mivel a figyelembe vett 20 éves időszak néhány katasztrofális kárt foglal magában hosszabb megtérülési idővel. Ezzel szemben a felelősségbiztosításban a tőkeköltség talán alábecsült, mivel a biztosítási díjak és a kárigény kifizetések közötti időeltolódás lehetővé teszi a kárhányad³ csillapítását.1. sz. táblázat: Relatív tőkeszükségletek üzletáganként- Alacsonyabb tőkeszükségletek + Magasabb tőkeszükségletekAz „egyéb” többek közt a hitelt, repülési- és tengeri biztosítást foglalja magábanForrás: Swiss Re sigma No. 4/2006Hosszú lejáratú termékek valamint termékek garancia- és opció tulajdonságokkalA nem-életbiztosítási rövid lejáratú üzletágban a várható károk kockázatossága teszi ki a biztosítási kockázat egy jelentős részét. A hosszú lejáratú üzletágak esetén a kockázati jellemzőkben bekövetkező változásokhoz szükséges tőkeköltségek jelentik az egyik fő tényezőt. Ez igaz lehet a felelősség- vagy egészségbiztosításra, ahol a törvényi változások vagy a jobb orvosi kezelés magasabb összegű kifizetéseket vagy hosszabb fizetési kötelezettségeket eredményezhet. A sigma elemzés azt mutatta, hogy az életbiztosítás különösen kockázatos: a hosszú élettartamú termékek, például, könnyen tarthatnak 30 évig vagy még tovább. Az életbiztosítási termékek általában biztosítási és/vagy befektetési garanciákat és opciókat foglalnak magukban. Az európai biztosítók, például, garantálják a kamatlábakat a javadalmazásos kötvények után és az átváltási árfolyamokat az évjáradékkötvények után. A biztosítási díjakról való lemondás vagy az elhalálozási segélyek növelésének opciói szintén gyakori termékjellemzők. A hagyományos biztosításmatematikai gyakorlat gyakran nem tudja megbecsülni és értékelni az ilyen termékjellemzőket. A Szolvencia I. reformmal ellentétben a Szolvencia II. meg fogja kívánni az ilyen termékjellemzőkből származó kockázatok piaccal összhangban való értékelését és az azokhoz szükséges világos tőkeköltséget. Kiderülhet, hogy ezek a tőkeköltségek jelentősek, főként a befektetési garanciáknál. 1. sz. ábra: Negatív kamatkülönbségek 1990 és 2003 között kötött termékeknél Forrás: Swiss Re sigma No. 4/2006Németországban a kötvényhozamok majdnem 3%-ra csökkentek 2005-ben az 1990-es évek eleji körülbelül 8%-ról; az 1. sz. ábra összehasonlítja a garantált életbiztosítási kötvény kamatlábak alakulását a hosszú lejáratú államkötvények hozamaival. Míg a biztosítók mostanra összhangba hozták az új kötvények utáni garantált kamatlábakat a kötvényhozamok eme csökkenésével, portfóliójukban még mindig szerepelnek 3% felett garantáló öröklött kötvények. Más szóval: az 1990 januárja és 2004 januárja között kötött garantált kamatlábú kötvények magasabb kamatlábat ígértek, mint a jelenlegi kötvényhozam. A biztosítók többsége nem tudta fedezni az általa garantált biztosítékokat - mivel nem számolt azzal, hogy a kamatlábak ilyen alacsonyra süllyednek, és mivel a hosszú távú fedezetek drágák vagy nem könnyen elérhetők voltak - most pedig nehéznek találják előteremteni az ilyen garanciák kifizetéséhez szükséges, befektetésekből származó jövedelmet.

A Szolvencia II. reform ösztönözni fogja a kockázatnak megfelelő árképzést és terméktervezést

A kockázatnak megfelelő tőkeköltségek bevezetése növelni fogja annak átláthatóságát, hogy milyen költségesek valamely biztosító kockázatai, ami pedig ösztönözni fogja a kockázatnak megfelelő árképzést és terméktervezést. Ami a meglévő portfóliókat illeti, a biztosítók úgy határozhatnak, hogy ösztönzőket ajánlanak fel kötvénytulajdonosaik részére, hogy kötvényeiket olyan szerződésekké váltsák át, amelyek jobban tükrözik az új kockázati környezetet. Egy másik választási lehetőség lenne az érintett portfólió lezárása az új üzletkötés elől (lefuttatás), illetve annak eladása. A biztosítók amellett, hogy kiigazítják az új üzletkötésre vonatkozó áraikat valamely kockázat költségességének tükrözése céljából, módosíthatják a termék konstrukciót is a tőkeigényes elemek kiküszöbölése érdekében. Ez a következő módokon érhető el:

• a nyereségrészesedési megállapodások, valamint az opciók és hosszú távú garanciák szükségességének felülvizsgálata;
• önrészesedési rendszerek bevezetése, amelyekben a kötvénytulajdonos viseli a kár egy részét;
• a kiigazítást lehetővé tevő feltételek bevezetése; például a biztosítási díjak inflációhoz való indexálása vagy az évjáradék átváltási árfolyamának rendszeres felülvizsgálata;
• a kockázatok enyhítése kombinált kockázatú termékek kínálásával, a kockázati alap kiterjesztésével a jobb diverzifikáció előnyének kihasználása érdekében, a kockázatok fedezésével, azoknak a viszontbiztosítókra való hárításával, vagy az értékpapír-forgalom növelésével.

Ennek következtében a biztosítók kevesebb garanciát és opciót kínálhatnak és olyan termékeket támogathatnak, amelyeknek változatosabb a kockázatmegosztása a kötvénytulajdonos, a viszontbiztosítók és a pénzügyi piacok között. A gyakorlatban az árakban vagy a termék konstrukcióban bekövetkező lehetséges változás attól függ majd, hogy a biztosítók milyen mértékben építették már be a biztosítási és befektetési kockázatot. Általánosságban az átlagos árszintnek nem kellene drasztikusan változnia, mivel az iparág átlagos fizetőképességi helyzete várhatóan megfelelő.

Fokozott összpontosítás a kockázat/megtérülés alapelemekre

A közelgő Szolvencia II. reform erősíteni fogja az iparág összpontosítását az alapul szolgáló kockázati jellemzők megfelelő felbecsülésére és értékelésére. Az árképzést és a terméktervezést következetesebben összhangba kell hozni a kockázatveszéllyel. Továbbá a körültekintő eszköz-forrásgazdálkodás lesz az egyik kulcs sikertényezője annak, hogy megbirkózzanak a befektetési kockázat költségeivel, amelyek a teljes tőkeszükségletek jelentős részét tehetik ki. A kockázatok és kölcsönös összefüggéseik jobb megértése erősíteni fogja a helyes kockázatkezelési folyamatokat és megfelelő irányítási struktúrákat. Fokozni fogja a biztosítótársaságokon belüli vitát is az optimális portfólió összetétellel és a stratégiai pozicionálással kapcsolatban. A Szolvencia II. reform tehát megerősíti majd a biztosítók kockázat/megtérülés alaptényezőkre való összpontosítását - valamennyi piaci résztvevő érdekében.

A szerző iránti megelőlegzett bizalom érdekében annyit érdemes tudni, hogy Chester Karrass a világ legnagyobb tárgyalásoktatási cégének elnöke és egyben tulajdonosa. Cége az Egyesült Államok 15 vezető nagyvállalata közül 9 az ügyfele. A tulajdonos mondása: „az életben nem azt kapod amit megszolgáltál, hanem azt, amit tárgyalással elérsz”! A magyarul most megjelent tanulmányából ezt is megérthetjük és megtanulhatjuk.

Időszerűsége miatt még megemlíthetjük, hogy a munkanélküli elhelyezkedésével kapcsolatos tanácsai is igazi bölcsességről tanúskodnak.

A munkavégzők beállítottságáról vallott felfogásban olyan változás történt, ami gyökeresen módosította a vezetés koncepcióját. Douglas McGregor a The Human Side of Enterprise (A vállalkozás emberi oldala) című könyvében kifejtette azokat a rejtett feltételezéseket, melyek a tizenkilencedik századi menedzsment alapját képezték. A munkaadók abból indultak ki, hogy az emberek természetüknél fogva ellenszenvvel néznek a munkára, ezért minden módon igyekeznek szabadulni tőle. Meggyőződéssel hitték, hogy a beosztottak állandóan ellenőrizni kell, és kényszer különböző formáit kell alkalmazni, hogy teljesítsenek.

Mc Gregor kidolgozott egy másik elméletet. Azt állította, az emberek igénylik a felelősséget és örömmel végeznek hasznos munkát, ha megértik annak célját. Szerinte a vezetésnek lehetőséget kell adnia az alkalmazottaknak, hogy részt vehessenek a döntésekben, mert ez felszabadítja az emberekben lévő alkotóerőket.

1938-ban, húsz évvel azt megelőzően, hogy McGregor kifejtette volna elképzeléseit, a The Functions of the Executive (A vezető feladatai) című munkájában egy másik vezetési szakember, Chester I. Barnard azt írta, hogy a felettes hatalmát korlátozza, hogy mit hajlandók a beosztottak elfogadni. Barnard autodidakta volt, kevés iskolát végzett, de magas pozícióba küzdötte fel magát a távközlésben. Egy élet tapasztalatával a háta mögött úgy látta, a vezető feladata koordinálni az információt, tervezni és biztosítani a beosztottak részvételét a tervek megvalósításában. Ugyanakkor a régi vezetési szakemberek szerint az emberek pénzért dolgoznak, és pontosan meg kell nekik mondani, mit csináljanak. Barnard többet tételezett fel a dolgozóról. Úgy vélte, az egyén kész maximálisan hozzájárulni a közös ügyhöz, ha ezzel arányos ösztönzésre számíthat a vezetés részéről. Az elsők között volt, aki megállapította, hogy a közreműködés serkentésében az erkölcsi ösztönzés lehet eredményesebb az anyaginál. Noha a beosztott-vezető viszonyt nem tárgyalásos viszonyként írja le, elméletének üzenete világos: az együtt dolgozó emberek között mindig alku folyik.

Ebben a fejezetben hat alkuhelyzetet írunk le, ezek naponta előforduló problémák megoldásában mutatják a vezetőt. A helyzetek nem kitaláltak, a neveket azonban megváltoztattam.

Megismerkedünk Tommal, aki elkövette azt a hibát, hogy elfogadta új helyén a felajánlott fizetést; Donnal és Billel, akik osztályvezetők, és merőben más elképzelésük van a pénzügyekkel kapcsolatban; Carollal, a kiváló programmenedzserrel; Joe-val, aki rátermett, de nehezen tudja elnyerni mások tiszteletét; Harryvel, aki ösztönösen tudja, hogyan kell embereket befolyásolni; Janettel, aki egyetlen határidőt sem képes tartani. Napi munkájuk során mindnyájan sokkal többet tárgyalnak, mint amennyi időt a hétköznapi értelemben vett adásvételre fordítanak.

Tárgyalás a fizetésről az új munkahelyen

A legnagyobb tévedés, amit Tom elkövetett, hogy elvállalta a munkát azért a fizetésért, amit felajánlottak neki. Belépés után néhány héttel már rájött erre, de már késő volt. Öt év kellett, hogy anyagilag újból rendbejöjjön. Egyetlen tárgyaláson 14 000 dollárt vesztett, ötéves periódusra vetítve. Ez egy középvezető esetében nagyon sok pénz, hogy csak úgy elveszítse. A legrosszabb a dologban az, hogy elkerülhető lett volna.

Tom felelős posztot töltött be egy laza konglomerátumnál. Ismerjük ezeket: az alkalmazotti létszámuk gyorsan növekedik, aztán ugyanolyan gyorsan kezdik elküldeni az embereket. Ő akkor került sorra, amikor sorra került a főnöke. Miután odaadóan dolgozott heti ötven órát hat éven át, különleges elbánásban részesült - egy hét helyett két hét felmondási időt kötöttek ki nála. Aki keresett már évi 45000 dollárt azt tudja, milyen nehéz két hét alatt munkát találni.

Az üzleti élet nem különösebben virágzott Kaliforniában. Annak ellenére, hogy Tom diplomás volt és tizenöt éves tapasztalattal rendelkezett a beszerzésben, néhány hét alatt csak három felvételi beszélgetést tudott összehozni. Amikor az egyik cég behívta, olyan ideges volt, mint egy gyerek, akit először bírságolnak meg közlekedési szabálysértésért.

Nem a pénz volta a probléma, hanem a büszkeség. Volt pénze a bankban és a felesége dolgozott, így megengedhette volna magának, hogy várjon. A gondolat azonban utálatos volt számára. Apja munkanélküli volt a harmincas válság idején, és emlékezett, milyen nehezen talált helyet. Látva helyzetét megijedt. Jól kijött az emberekkel, komoly tapasztalatokkal rendelkezett a beszerzés területén és sikeres vezetőnek mondhatta magát, de mindez eltörpült amellett, hogy most végig kell csinálnia a felvételi beszélgetéseket.

A beszélgetés barátságosan indult. A beszerzési menedzser egy sor dolgot mondott neki majdani pozíciójáról és a hosszú távú lehetőségekről. Dícsérte Tom tapasztalatát és sajnálkozását fejezte ki, hogy a fizetés, amit ajánlati tudnak, 10 százalékkal alatta van annak, amit korábban keresett. Biztosította őt, hogy bár a címe menedzserhelyettes, a felelőssége és jogköre nagyobb, mint előző munkahelyén. A monológ során megemlítette, milyen nehéz rátermett embereket találni az ilyen munkára. Nyolc hete próbálja betölteni az állást, és Tom az első személy, akinek a képzettsége és tapasztalata tökéletesen alkalmassá teszi őt a munkára. „Nos, Tom, mit gondol a dologról?” Tom megragadta a lehetőséget.

Néhány hét múlva már megbánta. Túl azon, hogy közben több jelentkezésre is pozitív választ kapott, egy internetes körkérdezésből megtudta, hogy társai hasonló poszton 20 százalékkal többet keresnek. Kiderült az is, hogy egy harminc százalékos fizetési sáv legalsó határát fogadta el. Hogyan mehetett vele egy tíz százalékos fizetéscsökkenésbe szó nélkül egy olyan valaki, aki egész életében tárgyalásokkal foglalkozott?

A dolog nagyon is érthető. Mintha egész életében erre az eseményre készült volna. A baj az volt, hogy mindig biztosra akart menni. Ez nem jó. Még rosszabb, ha az ember kevesebbre értékeli magát, mint amit ér. Nem a teljesítményével mérte magát, hanem állandóan azon rágódott, milyen nehéz volt munkát találni a nagy válság idején. A fizetéssel kapcsolatos igényét csökkentette, ahelyett hogy emelte volna. Nem ragaszkodott az igazgatói vagy menedzseri poszthoz, hanem gyorsan elfogadott egy alacsonyabb pozíciót. Ahelyett, hogy előnyére aknázta volna ki a beszélgető panaszát, hogy milyen nehéz rátermett embert találni, saját gyenge tárgyalási pozíciója miatt szorongott. Nem vette az üzenetet, hogy a beszélgető már döntött a javára, és legalább annyira szeretne megállapodni, mint Tom.

A sokéves tárgyalási tapasztalat ellenére Tom nem ismerte fel, hogy az induló fizetés mindig alku tárgya. Amikor megkérdezték, mi a szándéka, el kellett volna mondania, hogy régi munkahelyén néhány hónap múlva esedékes volt egy 15-20 százalékos emelés, ezért it már szeretné megkapni ezzel kezdeni. Ehelyett félénken azt mondta, hogy szeretné megkapni a régi pénzét. Az induló igénye nem volt elég magas. Amikor a beszélgető megtette az ajánlatát, Tomnak nem kellett volna azonnal igent mondania. Érvelnie kellett volna, hogy méltányos többet kapnia. De ha ez nem is sikerül, ígéretet csikarhatott volna ki arra, hogy 30 napon belül kiigazítják a fizetését. Vagy kaphatott volna ígéretet fokozatos emelésre vagy más természetű juttatásra.

Tom egyetlen pillanatra sem tekintett tárgyalásként a helyzetre. Nem elemezte az ellenfél szervezeti és személyes tárgyalási nehézségeit. Nem keresett olyan megoldást, ami mindkét fél számára előnyös lehet. Nem elemezte saját stratégiai céljait és taktikáját. Nem ismerte fel, hogy a tárgyalóerő mindig viszonylagos, és akik megpályáznak egy állást, gyakran jobb tárgyalási pozícióval rendelkeznek, mint gondolják. Sokba került ez a tévedés.

A Nemzetközi Könyvfesztiválról szóló beszámolónkban már jeleztük, hogy a hazai pénzpiac résztvevőinek érdeklődésére számot tartó szakmai kötetek is szép számmal jelentek meg külföldi és hazai szakemberek tudományos és informatív jellegű szerkesztésében. Már igyekeztünk ezekből is olvasásra ösztönző részleteket közre adni a Szemlében.

Ezúttal egy „csemegével” szolgálunk: Paulo Coelho, a fesztivál brazil díszvendége jóvoltából, akit a davosi Világgazdasági Fórumon Crystal-díjával tüntettek ki „A Zahir” című kötetéért. A letehetetlen regényben - úgy mellékesen - a szívességbank fogalmával ismerteti meg az olvasót. Addig is, amíg az egész kötetet elolvassák, íme a szakma számára különösen figyelemfelkeltő téma.

- Mi az a Szívességbank?

- Tudja jól. Minden élő ember ismeri.

- Lehetséges, de egyelőre nem értem, miről beszél.

- Egy amerikai író nevezte így az egyik könyvében. A világ leghatalmasabb bankja. Mindenütt jelen van.

- Én olyan országból jövök, amelynek nincsenek irodalmi hagyományai. Senkinek sem tudnék szívességet tenni.

- Ennek a legcsekélyebb jelentősége sincs. Mondok egy példát: tudom, hogy magából még lesz valaki, nagy befolyásra fog szert tenni. Tudom, mert valaha én is ilyen voltam, mint maga: ambiciózus, független, tisztességes. Ma már nincs bennem annyi energia, mint akkor, de magának segíteni akarok, mert nem tudok és nem akarok megállni, nem akarok nyugdíjba vonulni, harcolni akarok, folytatni akarom ezt az izgalmas küzdelmet, aminek a neve: élet, hatalom, dicsőség. Ezért elhelyezek a számlájára egy összeget, de nem pénzt adok magának, hanem kapcsolatokat. Bemutatom magát ennek-annak, megkönnyítem az ügyeit amennyiben tisztességes ügyekről van szó, természetesen. Maga pedig tudni fogja, hogy tartozik nekem, holott én soha nem fogom behajtani magán ezt a tartozást.

- És egy napon...

- Pontosan. Egy napon majd kérek magától valamit, mondhat rá nemet, de tudja, hogy tartozik nekem. Megteszi, amire kérem, én pedig tovább egyengetem az útját, mások is megtudják, hogy becsületes ember, és ők is tesznek a számlájára - soha nem pénzt; mindig kapcsolatokat, mert ez a világ kapcsolatokból áll, semmi másból. Majd ők is kérnek magától valamit, maga pedig segít mindenkinek, akitől támogatást kapott. Ahogy telik az idő, egész kiterjedt hálózatra tesz szert a világban, ismerni fog mindenkit, akit ismernie kell, és egyre befolyásosabb lesz.

- De meg is tagadhatom magától a szívességet.

- Világos. A Szívességbank ugyanolyan kockázatokkal jár, mint minden más bank. Maga esetleg nem teszi meg a szívességet, amire kérem, mert úgy érzi, hogy annak idején azért segítettem, mert maga megérdemelte, mert maga a csúcs, és mindannyian fejet kell hajtanunk a tehetsége előtt. Rendben van; megköszönöm, és megkérek másvalakit, aki szintén tartozik nekem, de ettől a pillanattól kezdve az egész világ tudni fogja, anélkül hogy bármit mondanék, hogy magában nem lehet megbízni. Lehet, hogy egy darabig még gyarapszik, de nem fog mindent elérni, amit akart. Aztán egyszer csak elkezd hanyatlani, mert nincs tovább, eljutott valameddig, de tovább nem tud lépni, örül is, meg szomorú is, s lehet, hogy nem lesz egészen frusztrált, de akkor sem tudta tökéletesen megvalósítani magát: Nem is hideg, nem is meleg, hanem langyos, és - ahogy valamelyik evangélista mondja valamelyik szent könyvben - a langyos dolgok íztelenek.

*

Ez a bizonyos könyvkiadó rengeteg kapcsolatot tesz a szívességbanki számlámra. Sokat okulok, szenvedek, a könyveimet lefordítják franciára, és az ország hagyományai szerint pozitívan fogadják a külföldi író műveit. De nem csak erről van szó: az a külföldi kifejezetten sikeres lesz! Tíz év múlva hatalmas lakásom van a Szajna-parton, imádnak az olvasók, gyűlöl a kritika (bezzeg hogy szerettek, amíg el nem adtam az első százezer példányt, de onnantól kezdve már nem lehetett rám azt mondani, hogy „meg nem értett zseni”). Mindig időben visszafizetem a szívesség-tartozásaimat, és lassacskán én kezdek kapcsolatokat hitelezni másoknak. Növekszik a befolyásom. Megtanulok kérni, és megtanulom teljesíteni mások kéréseit.

Esther megkapja az újságírói engedélyét. Eltekintve azoktól a konfliktusoktól, amelyek minden normális házasságban előfordulnak, boldog vagyok. Megértem, hogy az összes kudarcom a szeretőimmel és a feleségeimmel kizárólag önmagamból, a keserűségemből fakad, és nem belőlük. Mindazonáltal Esther volt az egyetlen, aki megértett egy igen egyszerű dolgot: ahhoz, hogy megtaláljam, előbb magamat kellett megtalálnom. Már nyolc éve együtt vagyunk, úgy érzem, hogy ő életem szerelme, és bár néha-néha (na jó, viszonylag gyakran) beleszeretek más nőkbe is, akikkel összehoz a sors, egy pillanatig sem merül föl bennem a válás gondolata. Soha nem kérdezem, hogy tud-e a szerelmi ügyeimről. Ő pedig soha nem tesz megjegyzést ezzel kapcsolatban.

Ezért lepődőm meg annyira, amikor a moziból kilépve közli velem, hogy az újságnál, ahol dolgozik, azt kérte, hogy küldjék ki Afrikába polgárháborús tudósítónak.

*

- Miről beszélsz?

- Hogy háborús tudósító akarok lenni.

- Te teljesen megőrültél, minek ez neked? Azt csinálod, amit szeretsz. Jól keresel, bár nincs is szükséged rá, hogy jól keress. Minden szükséges kapcsolatod megvan a Szívességbankban. Tehetséges vagy, és felnéznek rád a munkatársaid.

- Akkor mondjuk úgy, hogy egyedül szeretnék lenni.

- Miattam?

- Együtt építettük föl az életünket. Szeretem a férjemet, ő is szeret engem; bár nem éppen a leghűségesebb férj.

- Ez az első alkalom, hogy erről beszélsz.

- Mert nincs jelentősége. Mi az a hűség? Az érzés, hogy birtokolhatok egy testet és egy lelket, amelyek nem az enyémek? És te, azt hiszed, én soha nem feküdtem le más férfiakkal, amióta együtt vagyunk?

- Nem érdekel. Nem akarom tudni.

- Na, hát én sem.

- Akkor meg mi ez a história a háborúval, Isten háta mögött?

- Szükségem van rá. Mondtam, hogy szükségem van rá.

- Nincs meg mindened?

- Mindenem megvan, amit egy nő kívánhat.

- Akkor mi a baj?

- Éppen ez. Mindenem megvan, mégis boldogtalan vagyok. Nem én vagyok az egyetlen: annyiféle emberrel élek együtt, és annyiféle emberrel készítettem interjút: gazdagokkal, szegényekkel, hatalmasokkal, a szokás rabjaival. És minden szempárban valami végtelen szomorúságot látok. Szomorúságot, amiről talán nem is vesznek tudomást, de ott van, mindegy, mit mondanak. Figyelsz rám egyáltalán?

- Figyelek, figyelek, csak gondolkodom. Szerinted tehát senki sem boldog?

- Van, aki boldognak tűnik. Ők egyszerűen nem gondolnak bele a dolgokba. Mások terveket szőnek: lesz egy férjem, házam, két gyerekem, egy hétvégi házam. És amíg ezzel vannak elfoglalva, olyanok, mint a bika, aki a torreádort üldözi: ösztönösen cselekszenek, csak mennek a fejük után, anélkül, hogy látnák, hol van a cél. Megszerzik az autójukat, talán még Ferrarijuk is lesz, és azt hiszik, hogy ez az élet értelme. Soha nem teszik föl a kérdést maguknak. De a szemükben látom, hogy szomorúak, és még csak nem is tudnak róla. Te boldog vagy?

- Nem tudom.

- Nem tudom, hogy mindenki boldogtalan

-e. De azt tudom, hogy szörnyen elfoglaltak: túlóráznak, gondoskodnak a gyerekeikről, a férjükről, folyton a karrierjükkel törődnek, meg a diplomájukkal, meg azzal, hogy mit fognak csinálni másnap, mit kell még vásárolni, mire lenne még szükségük, hogy ne érezzék magukat alacsonyabb rendűnek stb. Valójában nagyon kevesen mondták azt, hogy „boldogtalan vagyok”. A többség azt mondja: „Nagyszerűen érzem magam, mindenem megvan, amire vágytam”. Erre megkérdezem: „Mi az, ami boldoggá teszi?” Azt felelik: „Mindenem megvan, amiről valaha is álmodtam: család, lakás, állás, egészség.” Újra megkérdezem: „Elgondolkodott valaha is azon, hogy ez valóban minden-e?” Azt felelik: „Igen, ez minden.” Tovább makacskodom: „Tehát az élet értelme a munka, a család, a gyerekek, akik felnőnek és elmennek, a feleség, illetve férj, aki egy idő után inkább barát, mint szerető. A munkának pedig egyszer majd vége lesz. Mit fog akkor csinálni?” A válasz? Nincs válasz. Másra terelik a szót.

- Vagy azt felelik: „Ha majd a gyerekeim felnőnek, ha majd a férjem - vagy feleségem

- inkább barát lesz, mint szerető, ha majd nyugdíjba megyek, lesz elég időm arra, amiről mindig is álmodtam: utazni. Erre azt kérdezed: „De hát nem azt mondta az imént, hogy boldog? Hát mégsem azt csinálja, amiről mindig is álmodott?” Na, erre azt felelik, hogy mostanában nagyon elfoglaltak, és másra terelik a szót.

- Ha tovább faggatom őket, végül mindig kiderül, hogy valami hiányzik az életükből. A vállalat tulajdonosa még nem kötötte meg az álomüzletet, a háziasszony több függetlenséget vagy több pénzt akar, a szerelmes fiú attól fél, hogy elveszíti kedvesét, a frissdiplomás nem tudja, hogy maga választotta-e a karrierjét, vagy mások választották neki, a fogorvos énekes szeretne lenni, az énekes politikus, a politikus író, az író meg földműves. De ha véletlenül olyasvalakivel találkozom, aki valóban azt csinálja, amiről mindig is álmodott, akkor azt tapasztalom, hogy még ő is kiábrándult. Nem találta meg a nyugalmát. De ha már itt tartunk, hadd kérdezzelek meg még egyszer: te boldog vagy?

- Nem. Mindenem megvan: a nő, akit szeretek, a karrier, amiről álmodtam. A szabadság, amit minden barátom irigyel. Az utazások, az elismerés, a gratulációk. De van valami...

- Micsoda?

- Úgy, érzem, hogy ha megállnék, az élet elveszítené az értelmét.

- Nem pihenhetsz, nem kószálhatsz Párizs utcáin cél nélkül, nem foghatod meg a kezem, hogy azt mondd: elértem mindent, amit akartam, mostantól ne is csináljunk mást, csak élvezzük az életet.

- Kószálhatok Párizsban, megfoghatom a kezed, de ilyet valóban nem mondhatok.

- Fogadni mernék, hogy itt, az utcán, mindenki ugyanezt érzi. Az az elegáns nő, aki most ment el mellettünk, azzal tölti a napjait, hogy próbálja megállítani az időt, és vigyáz a vonalaira, mert azt hiszi, hogy ezen múlik a szerelem. Vagy nézz csak oda, az utca másik oldalára: az a házaspár, ott, a két gyerekkel. Valódi boldog pillanatokat élnek át, amikor elmennek sétálni a gyerekeikkel, de a tudatalattijuk egy pillanatra sem hagyja őket nyugodni: folyton azzal rémisztgeti őket, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetik az állásukat, vagy bármikor megbetegedhetnek. És mi lesz, ha a társadalombiztosítás nem fizet? És ha valamelyik gyereket baleset éri? Próbálnak lazítani, de nem sikerül; amikor sétálnak, nem felhőtlenül boldogok, csak az állandó rettegéstől akarnak megszabadulni.

- És a koldus a sarkon?

- Azt nem tudom: soha nem beszélgettem velük. Az a koldus, ott, a boldogtalanság élő szobra, de a tekintete, akár a többi koldusé, mintha leplezni akarna valamit. Annyira látványosan szomorú, hogy nem hiszek neki.

- Mi hiányzik?

- Halvány fogalmam sincs. Ránézek a magazinok címoldalán villogó hírességekre, és azt látom, hogy mosolyognak, elégedettek. De mivel magam is egy híresség felesége vagyok, tudom, hogy ez nincs így: mindenki csak abban a pillanatban mosolyog, csak azon a fényképen, és éjszaka, vagy reggel már nem. „Mit tegyek, hogy továbbra is érdekeljem a sajtót?” „Hogy titkoljam el, hogy már nincs elég pénzem, hogy fönntartsam eddigi fényűző életemet?” „Hogy tehetném még fényűzőbbé az életemet, hogy mindenkinél csillogóbb legyen?” „Ez a színésznő, aki itt mosolyog mellettem a fotón, biztosan el akarja lopni a szerepemet!” „Vajon én jobban öltözködöm, mint ő? Minek mosolygunk, ha ki nem állhatjuk egymást?”

Kaszab Attila ügyvezető igazgató (Argosz)

Több oka lehet annak, ha egy középvezető rövid idő alatt több biztosítócégnél is megfordul. Lehet, hogy nem kellő körültekintéssel választja ki új munkahelyét, vagy éppen a róla elterjedt jó hír miatt minden megüresedő helyen szívesen fogadják be, ha éppen egy fejvadász ajánlja. Ez utóbbi helyzet jellemző Kaszab Attilára, akivel legutóbb az Európa Biztosítónál találkoztunk, ahol a Zürich biztosító megszűnése után volt a menedzsment tagja. Különösen a felvásárolt Zürichnél olyan „sikeres” bróker-gazda volt, hogy munkatársaival kétszer nyerte el az írországi testvér szövetségtől átvett minőségi értékesítők szolgáltatásra kiírt versenyt, elnyerve a győztesnek járó egyik serleget. (Figyelmeztető példa arra, hogy nemcsak a rossz hírű „vándormadarak” mennek egyik helyről a másikra.)

Kaszab Attilát most legfrissebb munkahelyén, az Argosz Biztosítónál kerestük fel, ahol jelentős változások történtek a cég vezetésében. Ezért arra kértük, hogy az Argoszhoz kerülésének beszámolóját kösse össze a cégnél történt változásokról szóló tájékoztatással is.

- A menedzsmentnek 4 tagja van - kezdte a beszámolót. Az első számú vezető a vezérigazgató, aki szintén új, 2004 júniusában érkezett Magyarországra Dirk Van Limpt és szeptemberben vette át a korábbi vezérigazgató, Decker úr posztját, aki visszatért Belgiumba az anyacég központjába és jelenleg egy projekt irányítását végzi. Az Argosz új főnöke egyben a magyarországi K§H életbiztosítónál is vezérigazgató, miután elődje, David Truman a KBC lengyelországi leányvállalatánál kapott vezető beosztást. (És még mondja valaki, nincs igazán mobilitás a nagy multi biztosítóknál. Szerk.)

Megjegyzem Decker úr érdemeit mind az anyavállalatánál,mind az Argosznál a kollégák egyaránt elismerik. Nagyrészt neki köszönhető, hogy irányítása alatt jutott el az Argosz: az nem-élet biztosítási üzletágban a hatodik, a teljes piacot tekintve pedig a hetedik helyre Magyarországon. A jól működő profitábilis cég jó költséghányaddal érte el ezt az eredményt, amíg Decker úr 12 évig vezette az Argoszt. Belgiumban most is mindig talál időt, ha napi kapcsolatban szükségem van rá és vállalja a segítségnyújtást.

2004 februárjában jöttem a céghez, ketten vagyunk ügyvezető igazgatóként a menedzsment tagjai. Miseta Gyula, aki a lakossági területért és én, aki a vállalati ügyfelekért vagyok a felelős. Az Argosz szervezeti felépítése némileg eltér a többi hazai cég felépítésétől, ahol többnyire a szakmai és az értékesítési vonal mentén épül fel a szervezet. Nálunk pedig egy-egy divízió fogja egybe az értékesítést és a szakmai irányítást. A szervezeti felépítés jellemzője az is, hogy az értékesítési csatornák is szét vannak osztva. A lakossági divízió működteti az ügynöki hálózatunkat, a vállalati divízió pedig az alkuszokkal szervezi az értékesítést. Jelenleg 72 független alkusszal van szerződésünk.

Végére hagytam az egyik legfontosabb csatornát, a banki értékesítést, amelyik a vállalati területen piacvezető banknak tekinthető K§H és amelyhez nagy reményeket fűzünk rövid és hosszú távon egyaránt.

Bizonyára nem volt felesleges, hogy a szakma átfogóan megismerje egy az átlagostól eltérő működő cég, az Argosz szervezetét. Nem elhanyagolható üzleti kapacitás a mintegy 550 fővel működő saját hálózatunk, mely részben főállású, részben mellékállású üzletkötőkből áll. Többségük tevékenységére jellemző, hogy nemcsak üzletet köt, hanem állománykezelő, és segítséget nyújt a kárrendezésben is.

Az utóbbi néhány évben volt lehetőségem üzletkötőkkel együtt dolgozni. Mondhatom, hogy itt teljesítményben is magas színvonalat elérő, szakmailag korrekt értékesítő állománnyal találkoztam. Közöttük szép számmal vannak olyanok, akik több mint száz millió forintos állománnyal rendelkeznek. Az adatok azt is bizonyítják, hogy az állománymegtartási képesség is egyértelműen kiemelkedőnek bizonyul. Talán ennél is nagyobb vagy nagyra értékelhető az a légkör, ami az Argosz dolgozóit egy nagyobb család baráti közösségének láttatja. Itt gyakorlatilag nincs fluktuáció, az ország északi csücskében dolgozó minden alkalmat, lehetőséget felhasznál, hogy a legdélibb országrészben dolgozókkal találkozzon.

- Végül egy kérdés. Vajon Kaszab Attila jelenlegi hangulata azt jelzi, hogy az Argosznál tapasztalható kiegyensúlyozottságot élvezik a dolgozók?

- Részemről a válasz igen, én is sokat és jó kedvvel dolgozom,és úgy érzem, élvezem a kölcsönös bizalmat - fejezte be tájékoztatóját az ügyvezető igazgató.

Stachó Andrea (PSZÁF Közgazdasági Főosztály)

I. Bevezetés

Az intézményi befektetők az elmúlt időszakban intenzív növekedést mutattak világszerte, melynek oka, hogy a lakosság megtakarításainak egyre növekvő hányadát kollektív megtakarítási formákba helyezi el. Ennek egyik kiváltója a nyugdíjkorra való takarékosság előtérbe kerülése. Az intézményi befektetők által kínált termékek (a kollektív megtakarítási eszközök) alapkategóriái ugyan néhány produktumra - befektetési alapjegyek, unit-linked termékek, nyugdíjpénztári megtakarítások - vezethetők vissza, ezek legkülönbözőbb struktúrái miatt azonban a tényleges kínálati paletta rendkívül széles. Az ügyfelekért folytatott fokozott versenyben - melybe a bankok is bekapcsolódtak - sorra jelennek meg újabb és újabb összetett termékek, melyek jogszabályi kategorizálása sem egyszerű feladat. A betétektől a biztosítási termékekig, a két alaptípust kombináló termékek óriási, folyamatosan bővülő választéka pedig megnehezíti a transzparenciát.

Az intézményi befektetők által kezelt globális portfólió nagysága

Forrás: IMF: Global Financial Stability Report (2005. szeptember)

A hazai lakossági megtakarításokkal kapcsolatban elmondható, hogy a nemzetközi tendeciákhoz illeszkedő módon, 2005. végén az intézményi befektetők (befektetési alapok, biztosítók, nyugdíjpénztárak) portfóliójának összpiaci értéke meghaladta a háztartások banki betétállományát. Ebben szerepet játszott az is, hogy az elmúlt két és fél évben a jegybanki alapkamattal párhuzamosan a banki betéti kamatok is folyamatosan csökkentek, mindeközben szárnyalt a tőzsde, így a részvényt is tartalmazó diverzifikált portfólió jóval magasabb hozammal kecsegtetett. Az intézményi befektetőknek többnyire két számjegyű hozamokat sikerült jóváírni ügyfeleik számláján, így nem véletlen, hogy a banki betétállomány növekedése megtorpant, az intézményi befektetőké pedig exponenciális növekedést mutat.

A lakossági megtakarítási kultúrát két érdek feszíti: egyrészt a tulajdonosok profit maximalizálása, melyhez kapcsolódóan megnőtt a lakosság kockázatvállalási hajlandósága is, másrészt megfigyelhető az öngondoskodás előtérbe helyeződése. Ezen érdekek pedig az intézményi befektetőknél találkoztak. Az intézményi befektetők viselik a működési kockázatok egy részét (esetleg egészét), és a termékek csomagolásakor profizmusukat kölcsönzik, felajánlva annak előnyét, hogy - lévén az összes szervezett tőke- és pénzpiacon jelen vannak - olcsóbban tudnak diverzifikált termékcsomagot előállítani. Ugyanakkor az ilyen termékekbe befektetők a piaci kockázatok nagy részét, vagy egészét magukra vállalják.

Ezzel szemben a bankok betéteikkel átvállalják a befektetési kockázatot, ezért azonban meg kell fizetniük az ennek fedezetéül szolgáló, a rendszerbe beépített materiális garanciák (a tőkekövetelmény, komoly kockázatkezelési technikák) költségét; ezek meglétét erős felügyeleti kontroll is biztosítja. Mindez természetesen lefelé nyomja a banki betéti kamatokat.

E tanulmány fő célja az intézményi befektetői szektor - pontosabban a kollektív befektetések - sebezhetőségének felmérése.

Nemzetközi tapasztalatok alapján szembetűnik, hogy a szektor rendkívül volatil, az esetleges csődök látványosak, nagy nyilvánosságot kapnak. A felügyelő szervek szerepe ezek megelőzése tekintetében elsődleges, hiszen fogyasztóvédelmi szempontból fontos, hogy egy adott termékhez kapcsolódó kockázatok még azelőtt fel legyenek térképezve, mielőtt tömegesen elterjednek, és a lakosság ilyen konstrukciókban helyezné el megtakarításait.Ráadásul az intézményi befektetői szektorokban jelentős a koncentráció. Ennek kockázati szempontból azért van jelentősége, mert ha egy erősen koncentrált piacon egy intézménynél (működési, illetőleg likviditási) problémák merülnek fel, az a „fertőzési hatásnak” való kitettségnek köszönhetően pillanatok alatt az egész piacon pánikot kelt. Az intézményi befektetők alaposabb megismerése azért is fontos, mert az alaptevékeny-ségükhöz szorosan kapcsolódó kockázatkezelést gyakorlatilag úgy végzik, hogy szétporlasztják a teljes kockázatot az ügyfélállományon. A befektetési alapkezelők ezt természetesen alaponként teszik, a biztosítóknál is termékenkénti kockázati közösség van, a magánnyugdíjpénztári vagyon egy, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a választható portfólión kívüli vagyon szintén egy kockázati közösséget képez.

Az intézményi befektetők termékei - a hozzájuk kapcsolódó, mögöttes befektetés kialakításában egyre nagyobb teret hagyva a fogyasztónak - lehetővé teszik az ügyfél számára megtakarítása, illetve annak jövedelmezősége nagyobb mértékű kézben tartását; ugyanakkor az intézmények által felszámított költségek nincsenek kellő részletességgel feltüntetve, a termékek összetettségének, bonyolultságának növekedése pedig egyre jobban nehezíti a fogyasztó számára megtakarítása aktuális, valós értékének és kockázatainak nyomon követését.

A fentiek alátámasztásának céljával az anyagban bemutatásra kerül a csoport megtakarítási láncban betöltött szerepe, az egyes típusok fejlődését elősegítő tényezők sora, az újonnan megjelent, széles körben elterjed alaptermékek jellemzői, az alszektorok működésében rejlő kockázatok, a lakossági megtakarítások - portfólió összetételen keresztüli - kezelése, valamint az intézményi felügyelés területén a közeljövőben figyelembe veendő szempontok.

Az elemzés során a nemzetközi tendenciákat, az egyes országokbeli sajátosságokat is kiemeljük, különös tekintettel a közép-kelet-európai régióra.

II. Az intézményi befektetők gazdasági szerepe és fejlődésének története

Szerepük a megtakarítási láncban

Az intézményi befektetők pénzügyi közvetítők, melyek forrás oldalát jellemzően az egyéni befektetők által vásárolt rendkívül sokrétű, különböző termékek széles skálája jellemez, eszköz, illetve befektetési oldalról az így összegyűjtött források kihelyezése (vagyonkezelése) történik amelyet professzionális, jogilag szabályozott, szervezett és felügyelt intézmények végzik.

Az intézményi befektetők kategóriát a különböző nemzetközi szervezetek eltérően értelmezik. Alapvetően a befektetési alapkezelők, a nyugdíjalapok és az életbiztosítók sorolhatók ide, bizonyos tanulmányok azonban sokkal szélesebben értelmezik a gyűjtőfogalmat, és a bankokat, a teljes biztosítási szektort is ide sorolják. A kategória kiterjedtségének eltérő megközelítése ellenére elmondható, hogy az intézményi befektetők a pénz- és tőkepiacon az alábbi alaptevékenységeket folytatják:

• megtakarításokat gyűjtenek, főleg háztartásoktól
• a forrás gyűjtés során különböző eszközcsoportokat (értékpapírokat, pénzpiaci eszközöket, ingatlanokat, devizát, származtatott termékeket, és árucikket) tartalmazó „csomagokat” kínálnak , azaz befektetési szolgáltatást nyújtanak
• professzionális befektetőként tevékenykednek az elsődleges és másodlagos részvény- és kötvénypiacokon, külföldi tőzsdéken, a hitelpiacon és a derivatívák piacán.

  Ennek megfelelően tőkepiaci közvetítőkként az alábbi funkciókat látják el:

• különböző eszközöket tartalmazó csomagok összeállításával, a különböző kockázati étvágyú befektetők igényeit szolgálják ki
• a megfelelő lejárati szerkezet kialakítása
• diverzifikáción keresztüli kockázatcsökkentés („kockázat porlasztás”)
• a befektetésekhez kapcsolódó költségek csökkentése (pl.: szerződéskötés; információáramlás; tranzakciós költségek)
• jövőbeli kifizetésekre történő tartalékolás

A tanulmány a továbbiakban az intézményi befektetők és az általuk kínált „csomagolt” termékek elemzésére szorítkozik, az intézményes befektetés további típusaival (banki, tőkepiaci stb. termékek) kizárólag, mint befektetési alternatívákkal - összehasonlítás erejéig - foglalkozik.

Az intézményi befektetők termékeinek skálája kétpólusú, melynek egyik végén a banki betét, a másik végén pedig a klasszikus (elérési) életbiztosítás áll, ez utóbbi egy függő kötelezettséget (contingent liability) takar, melynek értelmében az ügyfél akkor válik jogosulttá a szolgáltatásra, ha elér egy adott életkort, ellenkező esetben nem. Sorra jelennek meg a két alaptípust kombináló termékek, egyedül bankoknak nem lehet olyan termékük, melyek biztosítási tevékenységet jellemző kockázatot tartalmaznak.

Az intézményi befektetők piaci jelenlétükkel részben meghosszabbítják a megtakarítási láncot. Korábban a megtakarítási lánc három elemű volt: a lakosság megtakarítását banki betét formájában lekötötte, ezt pedig a bank hitel formájában kiközvetítette a végső felhasználók, a vállalatok felé. Az intézményi befektetők láncbeli beépülésével a lánc meghosszabbodhat, ha a lakosság megtakarításait olyan befektetési alapokban, nyugdíjalapokban, illetve életbiztosítási termékekben helyezi el, mely intézmények ezután (ez utóbbiak esetleg befektetési alapkezelőt közbeiktatva) banki kötvényeket vásárolnak. A bankok ezután a végső felhasználókhoz, a vállalatokhoz, a számukra szükséges forrást hagyományos módon, hitel formájában transzferálják. Ha azonban a befektetési alapok közvetlenül a tőkepiacon fektetnek be, akkor még a vagyonkezelők beiktatása esetén is közvetlenebbül jelennek meg finanszírozóként.

Az intézményi befektetők gazdasági jelentősége azért is kiemelkedő, mert a lakossági szinten összegyűjtött megtakarításokat visszaforgatják a gazdaságba. Többnyire értékpapírokat vásárolnak, mellyel a vállalati szektor finanszírozási igényét elégítik ki (részvények, vállalati és banki kötvények vásárlása esetén; pl.: Németország), vagy állampapírokba fektetik, mellyel az államháztartási hiány finanszírozását segítik elő (pl.: Magyarország). A vállalati szektor finanszírozásával hozzájárulnak a gazdaság fejlesztéséhez, áttételesen a munkahelyteremtéshez, és az életszínvonal növeléséhez is. Az intézményi befektetőket érintően a következő tendenciák látszanak kirajzolódni:

• szolgáltatók versenye felerősödött;
• a szektor szorosan együttműködik a tőkepiacokkal;
• egyre jobban elterjednek a pénzügyi konglomerátumok;
• új értékesítési csatornák épültek ki;
• az európai piac egységesebbé válik.

Fejlődésük története

A pénz- és tőkepiaci szektor szereplőinek megjelenését, illetve elterjedését érdemes időpont tekintetében jobban szemügyre venni. Megfigyelhetjük ugyanis, hogy az intézményi befektetők által inventált termékek hogyan alakultak ki a társadalmi igényekre adott válaszként. A banki befektetések mellett a '30-as években, a nagy gazdasági világválság után, megjelentek a - befektetési kockázatokat a diverzifikáció segítségével költséghatékonyság mellett csökkenteni képes - első alapkezelők. A fejlődés kiindulási pontja többnyire az angolszász kultúra, elsősorban az Egyesült Államok. A befektetési alapok és a pénz/vagyonkezelési tevékenységét szabályozó jogi keret az Egyesült Államokban az 1929-es részvénypiaci válságot követően született meg. Az Értékpapírok és Tőzsdék Bizottságának (Securities and Exchanges Comission; „SEC”) megalakulása az 1933-as Értékpapír Törvény (Securities Act) elfogadásához datálódik. Az 1934-ben életbe lépett Értékpapír Tőzsde Törvény a befektetési alapok szabályozását a SEC alá rendelte, és az Értékpapír Kereskedők Nemzeti Szövetségének (National Association of Securities Dealers; „NASD”) hatáskörébe utalta, mely a közzétételt és az allokációs szabályokat rendezte.

A befektetési alapokhoz és a befektetés védelemhez kapcsolódó legfontosabb szabályozást 1940-ben adaptálták a Befektetési Vállalkozási (Investment Company Act) és a Befektetési Tanácsadási Törvénnyel (Investment Advisers Act). Ekkor írták elő, hogy az alapkezelőknek naponta piaci értéken ki kell számítaniuk az egy befektetési jegyre jutó értéket; betiltották az alap és vagyonkezelője közti tranzakciót; meghatározták a tőkeáttételi korlátokat.

A befektetési alapok térhódítását tehát az 1940-es évektől számíthatjuk.

A fejlettebb gazdaságokban a nyugdíjkorhatárt elért emberekről való állami (társadalmi) gondoskodás szükségessége már a XIX. század végén felmerült. A kormányra jutott pártok ekkor kezdték el kiépíteni a központi, „államilag finanszírozott” felosztó-kiróvó rendszer alapjait. A XX. század első felében az ún. fedezeti nyugdíjrendszerek is sikeresen működtek. A második világháború azonban lerombolta alapjaikat, így a nyugdíjrendszereket a háborút követően újra fel kellett építeni; ekkor jelentek meg újra a felosztó-kiróvó állami nyugdíjrendszerek. A '70-'80-as években a fejlett világban a népesség öregedését kimutató tanulmányok hatására központi kérdéssé vált a „nyugdíjreform”, melynek hatására létrejöttek a „két”, és még több szintű nyugdíjrendszerek, melyek a költségvetéstől teljesen leválasztott, egyéni szintű megtakarítást is lehetővé tettek. A tőkefedezeti rendszerek reneszánszukat a '90-es évek elejétől élik (Chile, Lengyelország, Magyarország).

A biztosítástörténet kutatói szerint az ember kezdetekben nem saját életét, egészségét kívánta biztosítani, sokkal inkább vagyontárgyait: házát, lovát, hajóját, rabszolgáját (hiszen az ókori rómaiaknál a rabszolga is vagyontárgynak számított). A kapitalizmus idején helyeződött át a súlypont az emberi élet fontosságára, következtetésképpen biztosítására. Ekkor kezdődött az életbiztosítás virágkora, mely kezdetben kizárólag a „halál elleni” kockázatot takarta. Az életbiztosítási tevékenység természetében az 1970-es években jelentős változások következtek be. Az 1970-es évek volatilis inflációs rátáinak, majd az 1980-as és 1990-es évek pénzpiaci deregulációjának következtében megnövekedett a verseny miatti nyomás, mely hatására a biztosítók diverzifikáltabb és vonzóbb termékek szolgáltatására kényszerültek.

A unit-linked termékek először az '50-es években jelentek meg Angliában, a fejlettebb országokban már a '70-es évektől jelen voltak, de csak a '90-es években terjedtek el igazán.

Az intézményi befektetők elterjedését kiváltó közös tényezők

A fentieken túlmenően az alábbi tényezők is hozzájárultak az intézményi befektetők elterjedéséhez és biztosítják jövőbeli fejlődésüket:

• A fejlett gazdaságok lakosságának öregedése növekvő igényt támaszt különböző nyugdíjtermékek iránt, mely már nem csupán a nyugdíjalapokat érinti. A háború utáni baby-boom jelentős fiskális problémát jelent az elsődlegesen az állam által finanszírozott felosztó-kirovó rendszerre támaszkodó gazdaságokban. A nyugdíj-rendszerrel kapcsolatos probléma megoldásával összefüggésben annyit sikerült elérni, hogy növekszik a társadalmi tudatosság a nyugdíjkorra való előtakarékoskodást illetően, melynek következtében nő az életbiztosítást nyújtó biztosítók és befektetési alapkezelők szerepe is.
• A kommunikáció és a technológia fejlődése keresletet támasztott a pénzügyi szolgáltatások fejlődése kapcsán, a nagy tömegű információáramlást gyorsan és alacsony költséggel kezelni képes pénzügyi közvetítők, és kockázatkezelés területén, melynek következtében megnövekedett a szofisztikált befektetési termékek palettája. Új árazási módszerek láttak napvilágot. Az Egyesült Államok tőkepiaca, melyet az innováció és a kreativitás jellemez, erőteljes hatást gyakorolt a globális pénzügyi szektorra.
• A bankok és az értékpapírpiac 1980-as évek óta tartó deregulációja növelte a bankok és egyéb pénzügyi intézmények közötti versenyt, melyet a nemzetközi tőkeáramlás korlátainak eltörlése tovább erősített. Ezek a tényezők a bankokat érintő nemzetközi tőkeelőírások deregulációjával együttesen hozzájárultak ahhoz, hogy ez utóbbiak erőteljesen fellépjenek a díjak és jutalékok piacán, elmosva a biztosítók és a befektetési alapkezelők tevékenysége határán lévő demarkációs vonalat.
• A banki betétek és a tradicionális megtakarítások iránti kereslet relatív csökkenésének következtében a bankok teljesítmény-orientáltabb instrumentumok (pénzpiaci- és részvény alapok) irányába mozdultak el. Ez a tendencia Észak-Amerikában a leglátványosabb, ahol a banki betétek részesedése a teljes pénzügyi befektetés állományon belül jelentősen visszaesett.
• Az intézményi befektetők széles körű elterjedését segítették továbbá a nyugdíj megtakarításokra, illetve az intézményi befektetők hozamaira vonatkozó adókedvezmények, a szabályozási/felügyeleti infrastruktúra, illetve annak fejlődése, valamint a lakosság különböző befektetési termékekhez való viszonyának változása is („részvény kultúra” esetleg „banki kultúra”).
• A betéti kamatok a '70-es évektől globálisan csökkenő tendenciát mutatnak (leszámítva az USA utóbbi időszaki tendenciáit). A fejlett világban a megtakarítási ráták csökkennek, a világ másik felén azonban növekedés tapasztalható, melynek eredője - lévén ez utóbbi tendencia erősebb - egy lassú vagyonnövekedés. A befektetők hozaméhségéből adódóan a nagyobb hozamért cserébe magasabb kockázatot is hajlandóak vállalni. Az intézményi befektetők által kínált termékek skálája hozamkockázat szempontból rendkívül széles, a szektor - többek közt - ennek köszönheti intenzív növekedését.

Az Egyesült Államok és Németország részvény- és 10 éves kötvényhozamai

Forrás: Global Stability Report (IMF, 2005. április)A szektor eddigi (főleg az utóbbi évekbeli) fejlődését, valamint a jövőbeli növekedési potenciálját erősíti az a tény is, hogy a jelenlegi termékgazdagságot önmagukban az intézmények (az intézményesített befektetés nélkül) nem tudnák kínálni.

A pénzügyi szektorban kimutatható tendenciák

Az európai tőkepiac egyik kiugró jelensége az elmúlt időben az intézményi befektetői szektor GDP-nél gyorsabb növekedése. Az egyéni befektetők a banki betét, illetve az egyedi értékpapírok tartása helyett az intézményi befektetők által kínált termékeket keresik. Az intézményi befektetők termékei ma már az egész modern pénz- és tőkepiaci világ egyfajta tükre, mivel köztük a betétektől a biztosításokig gyakorlatilag minden terméket megtalálni.

A fő pénzügyi eszközök növekedése (1970-2004)

Forrás: IMF: Safeguarding financial stability

Nem csupán az intézményi befektetői szektor növekszik ütemesen, lassabb mértékben ugyan, de a teljes pénzpiaci szektor növekedést mutat. Fejlett gazdaságokban ma a pénzpiaci eszközök növekedési üteme a többszöröse az éves gazdasági termelés növekedésének. A fenti ábra különböző fejlett gazdaságok heterogén csoportjának növekedését mutatja 1970-2004-ig. Ezen időszak alatt a pénz- és tőkepiaci eszközök állománya közel megtriplázódott a GDP-hez képest. A pénzpiaci rendszer áttétele megnőtt; 1970-ről 2000-re ugyanis a pénzügyi eszközökön belül jelentősen megemelkedett a szélesebb értelemben vett financiális eszközök aránya a jegybanki pénzhez viszonyítva.

A szektorközi és a határon átnyúló tevékenység fokozódásának köszönhetően a pénzügyi rendszer folyamatosan integrálódik. A pénzpiaci intézetek ma sokkal szélesebb tevékenységi kört mondhatnak magukénak, mint korábban a hagyományos bankok, melyek csupán betétgyűjtéssel és hitelkihelyezéssel foglalkoztak. Ezt tükrözi a pénzpiaci konglomerátumok számának növekedése is, mely utat nyitott a banki, a garanciavállalási, a közvetítői, a vagyonkezelői és a biztosítói termékek és szolgáltatások növekedésének.

A pénzügyi rendszer a termékeinek sokfélesége és a vele járó kockázatok áthelyeződésének köszönhetően bonyolultabbá vált. A dereguláció és a liberalizáció teret adott a pénzügyi innovációnak, és növelte a kockázatok mobilitását. Az egyéni tőkepiaci befektetők visszaszorulása miatt, az intézményi befektetők rendszerbeli fokozott részvételével meghosszabbodott a megtakarítási lánc, mely tovább csökkentette a transzparenciát, a végső megtakarítók, a közvetítők és az adósok egyértelmű megkülönböztethetőségét. Mindez megnehezíti a piaci szereplők, a felügyelők és a jogalkotók munkáját, a kockázat fejlődésének követését „térben” és időben.

A pénz- és tőkepiaci szektor növekedését egy relatíve alacsonyabb fokú banki eszköznövekedés és egy erőteljesebb intézményi befektetői szektor növekedés táplálja. Az intézményi befektetők növekedésének okai - hasonlóan más tendenciákhoz - keresleti és kínálati oldalon egyaránt fellelhetőek. A kínálati oldalt tekintve feltételezhető, hogy az intézményi befektetők a bankoknál hatékonyabban értékesítik termékeiket. A keresleti oldal felől közelítve a kérdést a lakosság, illetve az egyéni befektetők elvárásait a pénzpiacon inkább az intézményi befektetők tudják kielégíteni. A kockázat diverzifikálásának képessége, a szabályozottság alacsonyabb foka, a technológiai fejlődés ügyesebb kiaknázása, az adózási szabályok, a vagyonkezelők közti verseny, a nyugdíjrendszert érintő reformok szükségessége mind hozzájárulnak ahhoz, hogy növekvő részben vegyenek részt a gazdasági életben. Meg kell jegyezni azonban, hogy a piaci alapú finanszírozási rendszer növekedése országonként egyenlőtlen, ahol például nem jellemző a vállalati kibocsátás (Németország, Japán), ott megmaradt a banki finanszírozás. A bankszektor is nő, a bankoknak azonban más a szerepük; zömében erősen szabályozott, szabványosított termékeket állítanak elő: hitelt, betétet. Fizikai forgalomhoz kapcsolódó befektetési terméket is kínálnak, de nem ez a fő profiljuk. Kezdetben szükségszerűen a bankok álltak a központban, mára az igények szerkezetének változásával jelentős szerephez jutottak az intézményi befektetők is.

A bankok és az intézményi befektetők tevékenysége közti fő különbség az, hogy a végbefektetők az intézményi befektetés esetén egyre nagyobb teret kapnak, egyre közelebb kerülnek befektetéseikhez. A bank szolgáltatási struktúrája kialakított szervezet, mely erős interface a bank és a befektető között. A bank a mérlegében összegyűjti a befektetők pénzét, valamint az eszköz oldalon az annak kihelyezéséhez kapcsolódó kockázatokat. Míg az intézményi befektető a nála elhelyezett megtakarítást közvetlenül befekteti, és a befektetés teljesítményének megfelelő hozamot realizál a befektető pénze, addig a betétbe lekötött pénzének bankbeli felhasználásáról a betétesnek nincs tudomása, és ennek megfelelően annak kamata nem is függhet a felhasználásától. További különbség, hogy míg az intézményi befektetők valós piaci kockázatot adnak el a végső megtakarítóknak, jellemzően nem vállalják át ezeket, legfeljebb szakmai tudással, adott időpontban diverzifikációval oldják meg a kockázatkezelést, és többek közt emiatt tőkére kevésbé van szükségük, addig a bankok időszakok közt simítják ki a kockázatot, és relatíve több kockázati tőkét kell képezniük.

Az intézményi befektetői szektor mérete a gazdaságon belül - nemzetközi összehasonlítás

Az intézményi befektetői szektor növekedése mind az eszközállomány növekedését, mind a gazdasági szerepüket tekintve (GDP%) jelentős, azonban országonként és szektoronként eltérést találunk. (lásd 2. Melléklet) A fejlettebb gazdaságokban, különösen az Egyesült Államokban, Angliában, Svájcban, és Hollandiában az intézményi befektetők eszközállománya az éves GDP közel duplája (2000-2001-es adat). Ezzel szemben a közép-kelet-európai gazdaságon belül jelentős elmaradás tapasztalható: Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban a GDP 20%-át sem éri el a csoport mérete.

Az intézményi befektetők három alapformáját tekintve országonként eltérés mutatható ki. Míg Svájcban és Hollandiában a nyugdíjalapok a GDP 100%-ának megfelelő eszközállományukkal az intézményi szektorbeli befektetések 50%-át kezelik, addig Angliában, Németországban és Japánban a biztosítóké a vezető szerep, az Egyesült Államokban, olaszországban és Luxemburgban pedig a befektetési alapkezelők kezelik a megtakarítások döntő többségét. Hazánkban az intézményi befektetők által kezelt portfólió nagysága közel azonos, Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában a biztosítók szerepe a legjelentősebb (50% feletti).Összességében elmondható, hogy a kontinentális Európa nagy részén az intézményi befektetési szektor fejlettsége még mindig elmarad az angolszász országokétól. Relatív gyenge szerepüket a bankalapú rendszer, az állami felosztó-kirovó alapon működő nyugdíjrendszer, valamint a részvény kultúra relatív elmaradottsága indokolja.

III. Az intézményi befektetők új termékei és az alaptevékenységükhöz kapcsolódó kockázatok

A szektorok tevékenységének elmosódott határai

A pénzügyi szektor liberalizálása lazított a bankok, valamint az egyéb pénzügyi közvetítők, és az értékpapírpiac közötti szabályozott, fizikai határokon. Mindez hozzájárult a pénzügyi szektor és az intézményi befektetők szektorának növekvő mértékű integrálódásához, valamint a hagyományos intézményi befektetői, valamint a banki szektori tevékenység új hibrid termékeinek keletkezéséhez.

Az erősödő versenynek megfelelően a pénz- és tőkepiac különböző szereplői újabb és újabb termékeket fejlesztenek, melyek egy részét már más szektorok termékeinek a saját működési kereteikbe történő ágyazása jellemez. A korábban tiszta szektorközi határok elmosódnak, az együttműködés hatékonyabbá tételének elősegítésére együttműködések, csoportosulások, valamint konglomerátumok sora jött létre. A másik trend a pénzügyi szféra szereplőinek (bankok, biztosítók, pénztárak, befektetési alapok) egymáshoz történő közeledése. A cél a szinergiák kiaknázása, az optimális vállalati méret létrehozásán keresztül, a költségek minimalizálásával, illetve a már kiépített értékesítési csatornák további felhasználásával.

• A (univerzális) bankok a befektetési alapkezelői tevékenység felé nyitottak.
• A működéssel kapcsolatos jogszabályok liberalizálásával a bankokat és biztosítókat tömörítő pénzpiaci konglomerátumok szolgáltatása rendkívül kiterjedt.
• Nagy biztosítók, melyek megengedhetik maguknak, hogy önállóan kezeljék portfólióikat, egyre nagyobb arányban mozdulnak el befektetési alapkezelői tevékenység irányába egyrészt unit-linked termékeiken keresztül, másrészt olyan saját alapkezelőt alapítva, mely ügyfeleket is kiszolgál, és nem feltétlenül csak biztosítási termékhez kötődően nyújt szolgáltatást.
• Azok a biztosítók, és nyugdíjalapok, melyek nem folytatnak önálló portfóliókezelési tevékenységet, általában szoros kapcsolatban állnak a tőkepiaccal, mivel vagyonuk kezelését külső cégre „outsource”-olják.
• A pénztárak önkéntes választható portfólióikkal gyakorlatilag a zárt végű befektetési alapok egyfajta mutációját hozták létre.
• A nyugdíj takarékossági dömpingből igyekeznek kivenni részüket a biztosítók is járadékszolgáltatási termékeket dobva a piacra.

Az intézményi befektetők - mint csoport - kétségkívül kiterjedt gazdasági befolyással rendelkeznek. Mivel eltérő célt szolgálnak, befektetési céljaik is eltérőek, eltérő szabályozási és adózási jogszabályi keretek közt működnek, továbbá kockázatviselési hajlandóságuk is különböző, a profitért való küzdelemben azonban sokszor szembe kerülnek egymással és a bankokkal is. A bankokon például az elmúlt években egyre nagyobb nyomás volt a kamatmarzs csökkentését illetően, többek közt az intézményi befektetők által generált versenynek köszönhetően, ez az intézmények profitabilitására is kihatott.

A hazai intézményi befektetői szektor működése, versenytársaik

Az elmúlt években az egyéni befektetőkért folyatott harc egyre élesebbé vált, az intézményi befektetők egymás elleni, valamint a bankok elleni küzdelmébe egyre több szektor igyekszik beleszólni. Az igazi verseny természetesen azon területek között élesedett ki, melyek azonos befektetői kört céloznak meg, helyettesíthető termékeket kínálván.

A - különböző befektetői igényt kiszolgálni képes - konglomerátumok elterjedésével ugyan a szektorok közti versenyről a csoportok egymás közti versenyére helyeződik a hangsúly, a csoporton belül a profitcentrumok egymás elleni, illetve a befektetőért vívott küzdelmében azonban az alábbi érdekkörök fennmaradnak.

Még mielőtt részleteiben rátérnénk az egyes érdekkörök bemutatására, érdemes két sajátosságot kiemelni: egyrészt, hogy a befektetési folyamat két szinten megy végbe: a felszínen a végbefektetők felé közvetített piacon (magánnyugdíjpénztárak, biztosítók, bankok, a befektetési szolgáltatókon keresztül a tőkepiacon), mögötte pedig az operátor szerepét betöltő alapkezelők piacán, akik a különböző pénz- és tőkepiaci intézmények számára kezelik, portfólióba „csomagolják” a terméket (többek közt saját termékeiket: a befektetési alapjegyeket is). Másrészt pedig megfigyelhető, hogy az - elsősorban lakossági - megtakarításokon nem kizárólag piaci alapon szerveződött intézmények osztoznak, hanem jogszabályi kötelezésen alapuló intézmények is, mint a magánnyugdíjpénztárak.

• Az intézményi befektetők, az értékpapírpiac és a bankok „háromszögében”, az intézményi befektetők közül elsődlegesen a befektetési alapkezelőket érinti a verseny, hiszen a befektetési jegyekről, a banki betétről és az értékpapírokról elmondható, hogy működő másodpiaci kereskedelmük van, tehát bármely időpontban különösebb nehézség nélkül mobilizálhatóak (szemben a nyugdíjpénztárakba, illetve a biztosítók termékeibe fektetett vagyonnal), legfeljebb árfolyamveszteséggel kell kalkulálni.
• A társadalombiztosítás és a magánnyugdíjpénztárak közt is érdekellentét van, igaz ez egyoldalú, és nem is igazi verseny, hiszen az államilag „finanszírozott” tb-be, valamint a piaci alapon működő magánnyugdíjpénztárakba fizetendő járulék mértéke törvényileg szabályozva van. Van azonban egy kiskapu, mely bizonyos feltétellel lehetővé teszi 2012-ig a tb-be való visszalépést, ezzel a korábbi kedvezőtlen tőkepiaci tendenciák folytán többen is éltek.
• Versenyhelyzet mutatható ki továbbá az önkéntes nyugdíjpénztári, valamint a biztosítói szektor között is, amióta a biztosítók is megjelentek járadékszolgáltatási termékeikkel, továbbá a unit-linked termékek is képesek a nyugdíjkori megtakarítást elősegíteni, bár a hazai lakosság átlagosan 3-5 évre köti le e formában pénzét. Akad azonban olyan biztosító is, ahol határozatlan időtartamra köthető unit-linked szerződés (szemben az önkéntes pénztárakkal, ahol 10 évig nem férhet hozzá a tag befizetéséhez, ezt követően pedig még 10 évig személyi jövedelemadót kell fizetni a felszabadított összeg egy része után). Ezen kívül az érdekegyezés a nyugdíjpénztárakba befizetett járulékok jövőbeli kifizetése terén is megfigyelhető, mivel azt valószínűleg a biztosítók fogják szolgáltatni.
• Az egészségpénztárak, az önsegélyező pénztárak és a biztosítók is kínálnak hasonló termékeket, melyekkel az emberi élet különböző eseményeire lehet „biztosítást kötni”.
• Hasonló elven működnek továbbá a unit-linked biztosítások által takart alapok, valamint a befektetési alapok, melyeknél a vagyonkezelő a terméktípusonként kötelezően kidolgozott befektetési szabályzatban foglaltak szerint helyezi el ügyfele pénzét.

Természetesen a lakosság megtakarításait gyűjtő szektorok mindegyike egymás versenytársának tekinthető, hiszen egyazon tortáért folyik a harc, és a foglalkoztatók által nyújtott természetbeni juttatásnak minősülő önkéntes pénztári munkavállalói hozzájárulás is egy fix keret, melyért történetesen az önkéntes, az egészség- és az önsegélyező pénztárak versenyeznek.

A lakosság a hazai intézményi befektetők számára azért fontos tulajdonosi kör, mert egyrészt a külföldi szektoron kívül egyedül a lakosság rendelkezik tetemes aggregált szintű nettó pénzügyi vagyonnal (2004-ben 11,950 ezermilliárd forinttal), másrészt pedig azért, mert bizonyos szektorok termékeit (életbiztosítások, pénztárak termékei) kizárólag a lakosság számára értékesítik. A befektetési jegyek 73%-át, a bankbetétállomány 66%-át, az állampapírok 12,8%-át, a tőzsdei részvények 4%-át is magukénak tudhatják (Forrás: MNB: Az értékpapír-állomány tulajdonosi megoszlása).Szemmel látható, hogy hazánkban a lakossági megtakarítás döntően még mindig készpénzben és betétekben, illetve tulajdoni részesedésben (elsősorban üzletrészben) nyugszik, az intézményi befektetők tehát még tudnak hova fejlődni.

A hazai intézményi befektetők és versenytársaik

Az intézményi befektetők kockázatai - hazai példával szemléltetve

A végbefektetőnek megtakarítása elhelyezésekor gyakorlatilag kétféle típusú döntést kell mérlegelnie: egyrészt, hogy saját maga kívánja-e a portfóliójának összetételét meghatározni, és ez esetben az intézményi befektetőknek csupán azon képességét használja ki, mely szerint azok méretüknél fogva alacsonyabb költséggel képesek a diverzifikált portfólió előállítására, vagy pedig a portfólió összetételét is az intézményre bízza (azonban ez esetben is van/lehet a befektetőnek nagy vonalakban elképzelése arról, hogy az intézmény mibe fekteti a megtakarításait), mely esetben már az intézményi befektetők profizmusát is kihasználja. A másik döntés pedig alapvetően az, hogy a megtakarítását mely típusú intézménynél szándékozik elhelyezni. Ilyenkor a befektetés célja mellett a kapcsolódó kockázatokat is érdemes számba venni.

Az intézményi befektetők termékei változatosak a különböző kockázatok - likviditás, volatilitás és teljesítmény /visszafizető képesség - tekintetében. Ezek sorba vétele előtt azonban fontos kiemelni azt a tényt, hogy a hazai intézményi befektetői szektorokon belüli jelentős a koncentráció. A befektetési alapoknál egyetlen alap teszi ki a mintegy 181 alap össz nettó eszközértékének 22%-át (13 alap a 60%-át), a magánnyugdíjpénztáraknál 18-ból 5 pénztár kezeli a szektorbeli megtakarítás 80%-át, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál 75 pénztárból 10 kezeli a vagyon 72%-át, az életbiztosítóknál pedig 20-ból 5 koncentrálta az éves tagdíjbevétel 75%-át 2005 végén. A koncentráció mértékének kockázati szempontból azért van jelentősége, mert ha egy erősen koncentrált piacon egy intézménynél (működési, illetőleg likviditási) problémák merülnek fel, az a „fertőzési hatásnak” való kitettségnek köszönhetően pillanatok alatt az egész piacon pánikot kelt. A hazai intézményi szektort illetően a végbefektetők által futott kockázatok három szempont szerint csoportosíthatóak: egyrészt az intézményekkel szembeni operatív kockázatok (III) szerint másrészt az általuk kínált „csomagok termékek” likviditási (I) és piaci kockázatai (II), harmadrészt pedig a „csomagolt termékek” összetevőinek likviditási és piaci kockázatai szerint.⁴ Ezek közül az első két kockázat közvetlenül, az utolsó pedig közvetetten érinti a végbefektetőt. A továbbiakban kizárólag a végbefektetőt érintő közvetlen kockázatokkal foglalkozunk; a csomagolt termékek elemeinek - kockázati szempontú - részletes feltérképezését jelen anyag nem vállalja fel.

Az intézményi befektetők kockázatainak rangsorolása

• Elöljáróban még annyit, hogy a kockázatok ilyen típusú megbontása kissé elnagyoltnak tűnhet, célunk azonban az intézményi befektetők által kínált termékek alaptermékeihez (nem a teljes termékpalettához) fűződő kockázatok számbavétele volt; a bankbetétet, mint likvid, piaci kockázatot nem hordozó pénzpiaci terméket bázisterméknek tekintjük (jóllehet például a banki betétek közül is a folyószámla, illetve a látra szóló betét esetében igaz csak a „költségmentes” teljes likviditás).

I. Likviditási kockázat

⁵

• A bankbetétekhez hasonlóan és a befektetési jegyek⁶ a leglikvidebb befektetési termékek, hiszen folyamatos árjegyzésük van, azaz gyakorlatilag bármikor pénzzé tehetőek.
• A unit-linkednek csak egy része mozgatható, a másik része le van kötve. A klasszikus (elérési) életbiztosítást többnyire 3-5 év után lehet visszavásárolni.
• Az önkéntes nyugdíjpénztárba fektetett pénzéhez a tag 10 évig nem nyúlhat, utána is csak a kamatokhoz adó- és járulékmentesen, a tőke rész kivétele 20 év után, illetve a nyugdíjkorhatár elérésekor válik teljes egészében adó- és járulékmentessé.
• A magánnyugdíj-pénztári befizetéshez a nyugdíjkorhatár elértéig nem lehet hozzáférni.

II. Piaci / (nettó) árfolyamkockázat

• A fix kamatozású betétnek nincs piaci kockázata, mivel a befektető bármely pillanatra vonatkozóan ki tudja kalkulálni, mennyit ér lekötött pénze, és a tőke részt minden esetben maradéktalanul vissza kell kapnia.- A klasszikus életbiztosításban van ugyan egyfajta hozamgarancia (technikai kamat), és az elérési összeg is ismert, azonban van a terméknek egy folyamatosan változó része is.
• A magyar nyugdíjpénztári rendszer DC típusú, azaz befizetéssel meghatározott. A felhalmozási időszak alatt tehát a befektető a teljes piaci kockázatot futja, ráadásul az önkéntes nyugdíjpénztári és a magánnyugdíj-pénztári befizetés a hosszú időtartam miatt további kockázatot jelent. Az igazi kockázat itt abban van, ha valakinek mintegy 40 éve halmozódik a megtakarítása, és közvetlenül nyugdíjba vonulása előtt következik be a teljes portfólión egy (akár 1-2%-os) csökkenés, hiszen ez esetben az addigi teljes megtakarítása (kamatostul) veszteséget szenved, ugyanis az egész tőkeállomány mozog
• A unit-linked biztosítások és a befektetési alapok árfolyama a piaci trendeknek megfelelően naponta változik, mivel gyakorlatilag ugyanúgy működnek, azonos a piaci kockázatuk is.

III. A jövőbeli szolgáltatások nyújtásának kockázata

• A jövőbeli szolgáltatások nyújtásának kockázata a magánnyugdíjpénztáraknál a legnagyobb, mivel DC típusúak, tehát a befektetési döntések hatása közvetlenül érvényesül (bár előírás, hogy aktuáriust alkalmazzanak, de a rendszer jellege és szavatoló tőke hiánya miatt ez nem jelent a felhalmozási időszak alatt valós védelmet). Az önkéntes pénztár is hasonlóan működik.
• A unit-linkednél és a befektetési alapkezelőknél a szolgáltatás nyújtására valamelyest kockázatcsökkentést eredményezhet a szolgáltatók tőkéje, de ezeknél a befektetési formáknál sincs szolgáltatási garancia (kivéve a garantált alapokat).
• Az életbiztosításnál két garancia elem van: az egyik a tőkekövetelmény, a másik az aktuárius kötelezően előírt alkalmazása, illetve az aktuáriusi jelentés évenkénti kötelező elkészítése.

A fent kiemelt kockázatok csökkentésének lehetséges módja

A magas likviditási kockázat a nyugdíjpénztáraknál az intézmény típus alapvető funkciójából - a hosszú távú megtakarításra való ösztönzésből - ered, így ezt az ügyfélnek be kell vállalnia. Annyi lehetőséget ma már (2005-től) enged a jogszabály, hogy az önkéntes nyugdíjpénztáraknál vezetett számla legfeljebb 50%-áig a legalább tíz éve takarékoskodók, illetve a nyugdíjszolgáltatásra jogosultak egyéni számlájukat hitel fedezeteként felhasznál-hatják.

A piaci / (nettó) árfolyamkockázat csökkentése többféleképpen lehetséges, ezek azonban többnyire az intézmények saját szuverén döntése alapján alkalmazott (nem felülről az intézetre kényszerített) eszközök: diverzifikáció, egyszerű és összetett derivatív termékek, kötvényportfóliónál az eszköz-forrás lejáratának folyamatos összehangolása, illetve ahol az elvárt szolgáltatás hosszú időre jövedelmet biztosít (nyugdíjpénztárak, járadék biztosítások), elvárható, hogy a portfólió választásánál az intézmények önmérsékletet tanúsítsanak (ez a hazai intézményeknél érvényesül). A Felügyelet ugyan a portfólió összetételt jogszabályban korlátozhatná, annak fő feladata azonban a jogszabályok betartatása, és a prudens működés ellenőrzése. Ez a típusú kockázat egyébként annál a két terméknél a legmagasabb, melyeknél az ügyfélnek a legnagyobb beleszólása van a számára megfelelő kockázatú befektetés kiválasztásában.

A jövőbeli szolgáltatások nyújtásának kockázata felügyeleti szempontból a legfontosabb, hiszen lehet és kell is csökkenteni pl. a magánnyudíjpénztárak szolgáltatási teljesítésének kialakításánál.

IV. Az intézményi befektetői szektorban rejlő fejlődési potenciál

A nyugdíjkorra való takarékosság, mint elsődleges cél

Kezdetben, a befektetési alapkezelőkkel szembeni elvárás a banki betétek helyettesítő termékének előállítása volt, mely azt jelentette, hogy a tőkepiaci termékek diverzifikációjára építve, a kockázat és a költségek minimalizálása mellett minél magasabb hozam elérése volt a cél. Ma már az intézményi befektetők a banki költségek szintjén a banki betétet tökéletesen helyettesítő terméket tudnak kínálni. A piac újabb elvárásokat támasztott a szektorral szemben: előtérbe került az öngondoskodás, annak igénye, hogy az aktív munka abbahagyása után életszínvonalunkban ne következzen be változás. Az elmúlt időszakban a nyugdíjpénztárak mellett a biztosítók, a befektetési alapok is kifejlesztették a maguk nyugdíjtermékét, mellyel az inaktív korra való takarékosságot segítik elő, a hosszú távú befektetéseket részesítve előnyben.

Az intézményi befektetők termékei iránti keresletet nagy részben már ma is az idős korra való megtakarítás igénye táplálja, az alább részletezett folyamatok alapján pedig e tendencia jövőbeni erősödése valószínűsíthető.Az intézményi befektetők szerepének növekedését a fejlett társadalmakra jellemző demográfiai változások is elősegítik. Miközben a várható életkor nő, az aktív korbeli életszínvonal ingadozva, visszaesésekkel ugyan, de szintén növekvő tendenciát mutat. Az állami nyugdíjalapoknál eshet a helyettesítési ráta, ezért az idős korra irányuló megtakarítások egyre nélkülözhetetlenebbek, ennek elősegítése elsősorban a nyugdíjpénztárak feladata, de más intézményi befektetők is nyújtanak szolgáltatást.

Számos tanulmány hívta már fel a figyelmet arra, hogy a közeljövőben a fejlett gazdaságoknak világszerte számolniuk kell az inaktívak számának növekedésével, ugyanis folyamatosan nő a népességen belül a 65 évesek, illetve idősebbek száma. Ez elsősorban a csökkenő születések számából, a várható élettartam növekedéséből és a befelé irányuló migráció alacsony szintjéből következik. A nyugdíjkorhatár változatlanul hagyása mellett, a jelen demográfiai helyzetben rejlő tendenciákkal kalkulálva, a jövőben a felosztó-kiróvó rendszereket jelentősen megterhelik majd a nyugdíjba lépők számának az aktív dolgozókhoz képesti növekedése. A nyugdíjasok számának növekedésével párhuzamosan a keresőképesek aránya csökken, az általuk befizetett adó (társadalombiztosítási hozzájárulás) pedig nem lesz elegendő a társadalombiztosítási kiadások fedezésére. A különböző országok költségvetésének túlterhelése pedig hatással lehet az életszínvonalra és a versenyképességre is. Ráadásul számos európai uniós tagország a jelenleg átlagosan 8,5%-os munkanélküliségi rátát a korai nyugdíjazással kívánja csökkenteni, ahelyett, hogy a gazdasági növekedés gyorsítását szolgáló intézkedésekkel teremtenének új munkahelyeket. A megoldást ugyanis általánosságban pont az segítené elő, ha a nyugdíjkorhatárt felemelnék, csökkentenék a helyettesítési rátát, növelnék a járulékfizetés időtartamát, egyszóval csökkentenék a korai nyugdíjazást. Ez azonban kiélezheti a munkanélküliség problémáját.

Természetesen mindezt kizárólag egy átfogó reform keretében lehet végrehajtani, melyet a legtöbb európai ország felismert, és ennek részeként létrehozta az állami költségvetéstől leválasztott második, harmadik stb. szintű nyugdíjrendszert. (lásd 4. Melléklet) A sikeres reform ennél persze sokkal szélesebb körű változtatást kellett jelentsen: a portfólió kezelési szabályok enyhítését, az adókedvezmények növelését, az állami rendszerből történő kilépés lehetővé tételét stb. Az elmúlt évtizedekben a születéskor várható élettartam jelentősen megnőtt a fejlett gazdaságokban, a háború utáni 68 évről 78 évre, és becslések szerint 2020-ra eléri a 80 évet. Ami a nyugdíjrendszer szempontjából kiemelkedően fontos, hogy 65 éves korban a hátralévő várható életkor is számottevően nő, az Egyesült Államokban és néhány európai országban a jelenlegi 18 évről 2020-ra 20 évre.

Születéskori várható élettartam, hátralévő várható élettartam a 65 éves kort elérteknél

Forrás: Global Stability Report (IMF, 2004. szeptember)

Ezzel szemben a teljes termékenységi mutatók csökkennek, főleg Európában: az 1950-es évek és az 1990-esek vége között 2,8-ról 1,7-re egy nőre vetítve.

Habár az öregedés világjelenség, néhány országban kiemelkedően jól látható a tendencia: olaszországban, Japánban és Svájcban, ahol ma az életkor mediánja 40 év, de 2020-ra várhatóan megközelíti az 50-et.

Az életkor mediánja országonként (2000)

Forrás: Global Stability Report (IMF, 2004. szeptember)

A fenti folyamatot jól szemlélteti a függőségi ráta (dependency ratio; a nyugdíjasok és az aktív népesség számának aránya) folyamatos növekedése is. Jelenleg Európában, Japánban és Észak-Amerikában 20% körül van, feltehetőleg 2010-re, amikor a „baby boom” nemzedék eléri a nyugdíjkorhatárt, jelentősen megnő. 2030-ra ez az arány elérheti a 30%-ot Észak-Amerikában, 45%-ot Európában és 55%-ot Japánban. Az OECD tagországokban 1970-ben egy férfi átlagosan 11 évet töltött életéből nyugdíjasként, ma 18-at tölt. A nőknél ugyanezen időszak alatt 14-ről 23-ra nőtt a nyugdíjasként leélt évek száma. A nemzetközi szervezetek (pl.: OECD) szakértői úgy látják, a nyugdíjreform önmagában nem elegendő az idősebbek foglalkoztatásához, olyan adórendszert kell működtetni, ami ösztönzi a továbbdolgozást.

Függőségi ráta 2000-ben és 2050-ben országonként

Forrás: Policies for an ageing society (OECD)

Az alábbi ábra az egy főre jutó átlagos nyugdíj vagyont (USD-ban), valamint a bruttó és nettó helyettesítési rátát (a nyugdíj és az aktív kori kereset aránya) mutatja. Az ábrából kitűnik, hogy a luxemburgi állampolgár jár a nyugdíjba vonulással a legjobban, hiszen inaktívként többet keres, mint aktívként, és az átlagos nyugdíjvagyon is náluk a legmagasabb. A többi fejlett észak- és nyugat-európai államban (Svájc, Finnország, Hollandia, Norvégia stb.) az egy főre jutó nyugdíjvagyon jóval magasabb, mint Közép-, Kelet-Európában (Törökország, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia), de többnyire nagyobb jövedelembeli visszaeséssel kell számolni nyugdíjba vonulásnál.

Helyettesítési ráta, nyugdíj vagyon az OECD-ben (2002)

Forrás: Pensions at a Glance (OECD)

Nyugdíjpénztárak és termékeik

A nyugdíjrendszer fejlettsége országonként jelentős eltérést mutat (a GDP több mint 60%-át teszi ki Hollandiában, Svájcban, Angliában és az Egyesült Államokban, és kevesebb mint 20%-át Franciaországban, Németországban és Japánban).Számos országban a nyugdíjalapok a legnagyobb szektor az intézményi befektetőkön belül, részesedésük 50% vagy magasabb Hollandiában és Svájcban, 33% körüli Angliában és az Egyesült Államokban, és valamivel 20% alatt alakul Japánban. Arányuk elhanyagolható azon gazdaságokban, ahol az egyéni nyugdíj takarékosság fejletlen, illetve ahol a megtakarításokat főleg biztosítók kezelik, pl.: Franciaországban vagy Németországban. (Forrás: OECD; bővebben lásd 1. Melléklet)

Páneurópai nyugdíjpénztárak

Az Európai Unió nemrégiben elfogadott egy új direktívát, mely lehetőséget biztosít pán­európai nyugdíjpénztárak működésének. Ezzel összhangban készülőben van egy olyan új direktíva, mely a nyugdíjpénztári egyéni számla hordozhatóságáról szól. A páneurópai nyugdíjpénztárak nagy munkáltatói alapon szerveződött alapok (pl.: Shell, IBM), melyek a szinergiákat kihasználva költséghatékony módon képesek hatalmas tömegű vagyont kezelni. A tőke koncentrálása a költségek, következésképp a hozamok szempontjából is előnyös. Jaap Maassen, a Nyugdíjszolgáltatók Európai Szövetségének (EFRP) elnöke szerint ezen alapok működésüket tekintve körülbelül fél százalékpontos költségmegtakarítást érhetnének el egy átlagos nyugdíjalaphoz képest.

A hazai pénztárszektor

A hazai nyugdíjrendszerben a tb mellett 1994-ban megjelentek az önkéntes-, és 1998-ban a magánnyugdíjpénztárak, 2006 januárjától pedig új elemmel bővül a kör; az „új” pillér a nyugdíj előtakarékossági számla néven vált ismertté (bár sokan ez utóbbit nem tekintik új pillérnek, sőt nem is intézményesített forma, ezért ennél részletesebben nem foglalkozunk vele).Az egyes alszektorokban a pénztárak közti verseny egyre élesedik, az ügyfelekért vívott harc leginkább a magánnyugdíjpénztáraknál figyelhető meg, hiszen számukra jelentős terjeszkedés a ma már felosztott piacon csak egymás rovására történhet, a piacon gyakorlatilag csakis a pályakezdők révén lehet új tagokat toborozni, a fiatalok nagy része pedig a munkáltató által ajánlott pénztárt választja.

Biztosítók (unit-linked, életbiztosítás)

Az életbiztosításoknál az ügyfelek által befizetett összeg nagy része tartalékba kerül, tartósan a biztosítónál marad, de a szolgáltatásra általában sor kerül, ezért a tartalékok megléte kulcsfontosságú. A nem-életbiztosításoknál ilyen jellegű tartalékolás nincs⁷, a biztosító a befolyt díjakat nagyrészt a bekövetkezett káreseményekre illetve saját költségei fedezésére fordítja. A modern európai jogok a két biztosítási ágat szigorúan kettéválasztják. 1996 óta hazánkban sem alapítható kompozit típusú biztosító, a jelenleg működők megtarthatják mindkét üzletágukat, azonban a belső számviteli és informatikai rendszerükben szigorúan el kell különíteniük a két ágat.

A két alaptípus közül az életbiztosítás az, amelyet intézményi befektetésnek tekintünk, ezért a továbbiakban elsősorban ezzel foglalkozunk.

Az életbiztosítás kezdetekben kizárólag a halál ellen nyújtott fedezetet. Az életbiztosítási tevékenység természetében az 1970-es években jelentős változások történtek. Az 1970-es évek volatilis inflációs rátái, majd az 1980-as és 1990-es évek pénzpiaci deregulációjának hatására megnövekedett a verseny miatti nyomás, melynek következtében a biztosítók diverzifikáltabb és vonzóbb termékek szolgáltatására kényszerültek:

• banki hiteltermékekhez kapcsolódó életbiztosítás
• unit-linked (a biztosítók létrehozták a maguk befektetési alap termékét)
• járadékbiztosítás
• hitelbiztosítás
• megjelentek az euró alapú életbiztosítási termékek

Az intézményi befektetők közül a biztosítókra mondható el leginkább, hogy „betörnek” más piacokra is. A banki hiteltermékekkel kombinált életbiztosításokkal a bankokkal hoztak létre szoros együttműködést, a járadékszolgáltatási termékeikkel a pénztári piacon, a unit-linkeddel a befektetési alapok piacán jelentenek versenytársat.

A kombinált termékeknek köszönhetően a piaci szereplők további felfutásra számítanak. A hitelezési tevékenység ugyanis önmagában indokolja a hozzá kapcsolódó biztosítási terület fellendülését, az ügyfelek is egyre felelősségteljesebbek, ráadásul a bankok a hiteligényléskor jellemzően „erősen ajánlják” biztosítás kötését. Az ügyfél számára egyébként vonzerőt jelentenek a kombinált termékek, hiszen olcsóbban jutnak hozzá, mintha a két konstrukciót szeparáltan vásárolnák meg.

Az életbiztosítási termékeken belül a legnagyobb növekedési potenciállal a unit-linked rendelkezik, mivel a korábbi termékeknél jóval nagyobb szabadságot kínál. Egyes országokban más, a fiatalabb (0-20 éves) korosztályt célzó változatai is megjelentek, melyek a nyugdíj helyett a hosszú távú gondoskodást, az egészséges életmódot helyezik előtérbe. E termék megjelenése a közeljövőben a magyar piacon is valószínűsíthető.Élet-, baleset- és egészségbiztosításból továbbá egy személyre több is köthető - szemben a vagyonbiztosítással -, ugyanis az emberi élet és egészség értéke pénzben nem fejezhető ki, ezért a vállalt kockázatoknak nincs felső határa.

Nemzetközi összehasonlítás, a hazai életbiztosítási szektor

Az életbiztosítási ág az utóbbi években növekedést mutat, a magyar lakosság azonban nemzetközi összehasonlításban még mindig alulbiztosított. A globális növekedés ellenére Közép-Kelet-Európában lényegesen kevesebbet költenek az emberek/cégek biztosításra, mint a világ fejlettebb területein. Ez a lemaradás feltehetőleg a gazdaság fejlettségi szintjével függ össze.

A szektorbeli fejlődés ráadásul hazánkat is érinti, hiszen az új típusú kockázatokkal már Magyarországnak is számolnia kell, különösen mióta hazánk európai uniós taggá vált. A magyar lakosság pénzügyi eszközei folyamatosan nőnek, az életbiztosítási díjtartalékok aránya stabilan 5% körül mozog.

Háztartások pénzügyi eszközeinek alakulása a GDP százalékában (konszolidált állományok)

Forrás: MNB

Hazánk uniós csatlakozásával a szolgáltatások szabad áramlása lehetővé vált, ezzel a pénz- és tőkepiaci intézmények határon átnyúló szolgáltatások nyújtására, illetve fióktelepeken keresztüli megjelenése lehetővé vált. A fentiek a biztosítási piacot döntően nem befolyásolják, hiszen a legnagyobb európai biztosítótársaságok már jelen vannak Magyarországon leányvállalataikkal, így nagyobb méretű fiókosítással nem kell számolni.

Az elmúlt évben az életbiztosítási piac sikerterméke hazánkban is a unit-linked volt. A biztosítók tapasztalatai szerint ebben a termékben a fogyasztók a befektetési jelleget tartják szem előtt, jellemzően két-három évre helyezik ebbe a konstrukcióba a megtakarításaikat. Biztosítás esetén a minimum 10 éves lekötés adókedvezmény igénybevételi lehetőséggel is párosul (ennek összege az éves biztosítási díj 20%-a, de legfeljebb 100 000 Ft). Ez elég sokat nyom a latban. A 2004 végén működő 29 biztosítóból 13 foglalkozott unit-linkeddel.

Befektetési alapok

A befektetési alapok piaca ma már egy kifejlett piac mind az Egyesült Államokban, mind Európa fejlettebb gazdaságaiban. Az intézményi befektetők közül elsőként jelentek meg termékeikkel a piacon, bár termékeiket elsődlegesen még ma is befektetési, nem nyugdíj előtakarékossági céllal vásárolják.

Mutual Fund-ok által kezelt portfólió nagysága régiónként

Forrás: Global Financial Stability Report (IMF, 2005. szeptember)

A befektetési alapok fő előnye a többi intézményi befektető által kínált termékhez képest, hogy a befektetési alapokba elhelyezett befektetéséhez, tehát a jegyeire jutó nettó eszközértékhez az ügyfél bármikor hozzájuthat, a biztosítási eszközalapokban, illetve a nyugdíjpénztárakban elhelyezett pénz ellenben kevésbé mobilizálható. (Ez teljes mértékben csak a nyílt végű befektetési alapokra igaz. Nálunk a befektetési alapok 95,5%-a nyílt végű alap).Amikor adókedvezmény is társul működésükhöz, a befektetési alapok különböző befektetési célok kivitelezésében (életbiztosítás, nyugdíj megtakarítás) hatékonynak bizonyultak. Létjogosultságukat erősíti, hogy a biztosítótársaságok és nyugdíjalapok portfóliójuk növekvő részét befektetési alapkezelőkre bízzák.

Nemzetközi összehasonlítás, a hazai befektetési alapok

Európa fejlettebb országaiban a befektetési alapok piacának GDP arányos mérete megközelíti az Egyesült Államokban lévőt, a közép-kelet-európai régió azonban jelentős lemaradást mutat.

Hazánkban a befektetési alapokat kezelő alapkezelők zömében bankok, illetve biztosítók köré szerveződnek. A befektetési alapok palettája ma már igen széles, a befektetőknek a különböző típusú alapok között elsőként a befektetés várható időtávja, a kockázati szintek és a saját értékelésük alapján kell választaniuk. A befektetési alapok nettó eszközértékének növekedése a tőkepiaci tendenciákat rendkívül jól tükrözi. Forrás: OECD, PSZÁF

A befektetési alapkezelők a befektetési alap portfóliók mellett nyugdíjpénztári vagyont és egyéb (döntően biztosítói) portfóliókat is kezelnek. Az elmúlt években a nyugdíjpénztárak és a biztosítók vagyonuk kezelését egyre nagyobb arányban bízták alapkezelőkre; a nyugdíjpénztárak és biztosítók, valamint az alapkezelők közötti széles és jelentős volumenű kapcsolat felügyeleti szempontból is fontos: a konszolidált felügyelés egyik kiemelt területe.

A szűkebb értelemben vett intézményi befektetők termékei közül a befektetési alapok jegyei az egyetlen, melybe nem kizárólag a lakosság fektethet, az európai befektetési alapok ügyfélköre - ennek ellenére - elsősorban a lakosság köréből kerül ki. Hazánkban is a lakosság a fő tulajdonosi kör 2005 végi 73,3%-os részesedésével, ráadásul áttételesen - a pénztárakon, és a biztosítókon keresztül - még 9,4% a tulajdonukban van. A pénzügyi vállalatok részesedése 16,7%, a nem pénzügyi vállalatoké 6,8%, a külföldiek pedig mindössze 1,4%-át birtokolják a teljes állománynak. A külföldiek (elsősorban nyugdíjalapok) ugyanis közvetlenül fektetnek kötvényekbe és részvényekbe. A részvényállomány 77,7%-a, az állampapírok 27,7%-a, a nem állam által kibocsátott kötvények 10,7%-a van külföldiek tulajdonában.

Megfigyelhető továbbá, hogy a rezidensek közvetlen külföldi alapokba történő befektetése az elmúlt egy-másfél évben intenzív növekedést mutat.

külföldiek tulajdonában lévő befektetési jegy állomány és a belföldi lakosság külföldi alapokban fekvő megtakarítása (Mrd Ft)

A befektetési jegyek állományának tulajdonosi megbontása (Mrd Ft)

Forrás: MNB

V. Az intézményi befektetők portfólió összetétele

Az intézményi befektetők sérülékenységének vizsgálata kapcsán az általuk kezelt ügyfélvagyon befektetési oldalának elemzése elengedhetetlen - egyrészt -, mivel a kockázatokat illetően a piaci / (nettó) árfolyam kockázat az, melynek kézben tartása pusztán felügyeleti / szabályozási eszközökkel a legnehezebb. Másrészt, érdekes annak vizsgálata, hogy egyes intézménytípusok alaptevékenységeikhez időtáv, hozamkockázat szempontból mennyire illesztik portfólióikat. Léteznek ugyan jogszabályi korlátozások, ezek azonban folyamatosan lazulnak, ami persze prudens működés esetén kifejezetten jó, hiszen a túlzott kockázatkerülő befektetői magatartás a magasabb hozamról való lemondással jár. Az intézményi befektetők befektetési politikája - a kezelt portfólió nagyságából adódóan - meghatározó egy adott tőkepiacon, hiszen befektetéseik jelentős átcsoportosításával a piaci volatilitást is fokozni képesek. A volatilitás kérdése akkor válik központivá, amikor a pénz- és tőkepiacok likviditáshiánnyal szembesülnek. E kérdésnek az intézményi befektetők szempontjából akkor van kiemelt szerepe, amikor azok lépéseit a „csordaszellem”, a „potyautas” magatartás, illetve a „reszkető kezű” befektetők döntése irányítja. Ebből a szempontból az alábbi tényeket érdemes sorra venni:

• A vagyonkezelők mindegyike profitorientált, céljuk, hogy minimum az „átlagos” hozamot teljesítsék. A vagyonkezelőknek azonos a célja, hasonlóan viselkednek, portfólióik kialakítása is hasonló.
• Egymás kereskedéséből információkra következtetnek, mely hasonló döntéshez vezethet.
• Egy piaci hírre többnyire azonos módon reagálnak, ilyenkor a döntés aggregált formában jelenik meg. A portfólióik teljes átalakítása is bekövetkezhet egyszerre (példa erre az 1994-es kötvénypiaci turbulencia).

Az intézményi befektetők portfóliókezelési tevékenységét illetően két alapvető kategóriát érdemes megkülönböztetni; azt, mely esetében az ügyfél határozza meg a portfólió összetételét, a másik, amikor a befektetési stratégia teljes egészében magára az intézményi befektetőre van bízva.

Portfoliókezelést az alábbi négy kategóriába tartozó intézmény végezhet: (1) bankok alapkezelői részlegei; (2) bankok vagy biztosítók tulajdonában lévő alapkezelők; (3) független alapkezelők; (4) nagyobb biztosítókon és nyugdíjalapokon belül működő vagyonkezelők.

A befektetési alapkezelők szerepe ezért kiemelkedő az intézményi befektetők és a pénzügyi piac közti kapcsolat elemzésénél, ráadásul erősödő tendencia, hogy az intézményi befektetők növekvő mértékben delegálják a portfólió menedzsmentet szakmai alapkezelők körébe.

Elmondható továbbá, hogy fejlett intézményi befektetői szektorral rendelkező országokban (pl.: Anglia, Egyesült Államok, Kanada) többnyire jól fejlett értékpapírpiacok vannak. Számos tanulmány kimutatta, hogy az intézményi befektetők - méretüknél fogva - a tőkepiac működésére is jelentős kihatással vannak. Minél nagyobb a csoport, a hatás annál erőteljesebb. Az intézményi befektetők ugyanis hatalmas tömegű portfóliókat kezelnek, hatékony működésük így fejlett tőkepiacot feltételez, a befektetési lehetőségek széles választékával. Tevékenységükkel erősíthetik a helyi tőkepiac fejlődését, ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy eszközeik átcsoportosításakor jelentős csapást mérhetnek egy adott instrumentum árfolyamára⁸.

Az intézményi befektetők és a tőzsdei részvény- és kötvénypiac kapitalizációjának viszonya

Az erősen kockázatkerülőtől az agresszív stratégiát folytatóig, a rövidtől a hosszú távon gondolkodókig, az aktívtól¹⁰ az indexáláson alapuló passzív tevékenységet folytató alapokig az intézményi befektetők allokációs döntései - az alkalmazott technikák szofisztikáltságának megfelelően - szembetűnő eltérést mutatnak. Portfólió összetételüket számos tényező befolyásolja, befektetési stratégiájuk országonként és szektoronként is eltérő.

• Egyrészt bizonyos gazdaságokban a befektetések allokációját, az egy adott értékpapír típusba történő befektetést jogszabályi korlátok befolyásolhatják. Számos országban főleg a részvények arányát jogszabály korlátozza, illetve sokáig korlátozta (kivétel ez alól Anglia, illetve az Egyesült Államok). A nyugdíjalapokat és az életbiztosítási megtakarítások allokációját jobban kötik a jogszabályok, mint a befektetési alapokét.
• Az adózási előírások szintén torzítólag hathatnak. Az államnak is érdeke az intézményi befektetők adókedvezménybeli támogatása, mivel azok befektetéseiken keresztül vagy a gazdaságot segítik (vállalati kötvény, részvényvásárlással; pl. Németország) vagy az államháztartási hiányt finanszírozzák (államkötvényeken keresztül; pl. Magyarország).
• A fentieken túl egy adott gazdaságon belül a szektorbeli befektetők céljainak megfelelően is eltér a portfólió összetétel, hiszen az eltérő célok eltérő kockázatviselési hajlandósággal párosulnak. (Egy befektetési alapba invesztáló ügyfél magasabb hozam érdekében nagyobb kockázatot is bevállal, mint a nyugdíjkorhatár előtt álló takarékoskodó.) A nyílt végű befektetési alapoknak ráadásul folyamatosan biztosítaniuk kell a likviditást, hiszen szemben a nyugdíjalapok és a biztosítók által kínált termékekkel, a nyíltvégű alapok által kibocsátott befektetési jegyekben lekötött pénzéhez az ügyfélnek bármikor hozzá kell tudnia férni.
• Ezen túlmenően szektorbeli eltérések is kimutathatóak. Az intézményi befektetők szektoronként is széles termékpalettát kínálnak: a befektetési alapkezelők eltérő összetételű alapokat hoznak létre, a fejlettebb nyugdíjalapok a tagság összetételéhez igazítják portfóliójukat (A nyugdíjalapok és életbiztosítási termékek kezelésénél szerepet játszik például a tagok/biztosítottak átlag életkora is, hiszen fiatalabb tagság esetén nagyobb lehetőség adódik kockázatosabb befektetési termékekbe történő befektetésre.)

Forrás: IMF: Global Financial Stability Report¹¹ (2005. szeptember)

A nyugdíjalapoknál és a biztosítók befektetési célú termékeinél a hosszú távú tervezés lehetőségét törvény is biztosítja: a nyugdíjpénztáraknál az egyéni számlán felhalmozott összeghez általában nyugdíjba vonulásig, illetve Magyarországon például az önkéntes pénztáraknál a tagság első 10 évében nem lehet hozzáférni; a biztosítóknál pedig szerződésben kötik ki, hogy a befektetés hány évre történő lekötést jelent. A fentiek ellenére a hosszú távú tervezés még nem alakult ki teljesen. Az intézményi befektetőket sokan kritizálják rövid távú befektetési stratégiájuk miatt. A befektetési stratégia időtávja elsősorban a hozamokra van hatással, hiszen a kockázatosabb értékpapírok (részvények) hosszabb távon - elméletileg - magasabb átlagos hasznot hoznak, mint az államkötvényekbe történő befektetés. A hozam pedig kulcsfontosságú tényező a befektetők számára, annak ellenére, hogy az intézményi befektetők hatékonyságának / teljesítményének mérése és az átláthatóság problémát jelent. Egyrészt a legtöbb országban még ma sincs egységes gyakorlat a hozamok mérését illetően, másrészt fennáll annak lehetősége, hogy a különböző alapok valós portfólió tevékenységüket eltakarják: közvetlenül a jelentési időszak előtt átváltják befektetéseiket olyan összetételre, melyet ki kívánnak mutatni, mely eltér a két jelentési periódus közt fennálló portfólió összetételtől. Ráadásul - a kevésbé fejlett tőkepiacú országokban - az alapkezelők tevékenysége nem igazán transzparens, már ami a díjakat és költségeket jelenti, főleg a lakossági befektetők szolgáltatásait illetően.

Az intézményi befektetők által kezelt portfóliók jellemzően kötvényeket és részvényeket tartalmaznak. Ezek aránya természetesen szektoronként és országonként eltérő. Az Egyesült Államok és Kanada portfólióiban több a részvény, az országok többsége azonban (kivéve Angliát és Ausztráliát) hagyományosan a fix-hozamú piacokon fektet be inkább. Az Európai Unióban általánosságban a 3/3 szabály érvényesül: pénzpiaci instrumentumban, kötvényben és részvényben azonos arányban oszlik meg a portfólió összetétele. Az Egyesült Államokban 50% a részvény, 25-25% a kötvény és a pénzpiaci termék. A közép-kelet-európai régióban többnyire kötvényekben fekszik az intézményi befektetők által kezelt portfólió (Magyarországon 76%; Lengyelországban 65%; Csehországban 59%), kivételt képez ezek ahol Szlovákia, ahol egyéb pénzügyi eszközök teszik ki a portfólió nagy részét, befektetéseik relatíve nagy részét alkotja ugyanis a bankbetét.

Forrás: Financial Assets of Institutional Investors (OECD)Közép-Kelet-Európában az intézményi befektetők portfólióiban mindenütt egyértelmű a kötvények dominanciája¹², az egyes szektorokon belül azonban eltérő súlyt képviselnek. Magyarországon és Csehországban a nyugdíjpénztárak, Lengyelországban a biztosítók fektetik vagyonuk legnagyobb részét kötvénybe (rendre: 84%; 82%; 78%). Jelentősebb részvény mennyiséggel Csehországban az alapkezelők, Lengyelországban a nyugdíjalapok rendelkeznek.

A fejlettebb országok portfóliói sokkal változatosabb képet mutatnak. Angliában például aggregált szinten mindhárom szektorban részvényekben van a portfólió minimum 50%-a (biztosítóknál 57%; befektetési alapoknál 83%; nyugdíjalapoknál 61%). Az Egyesült Államokban a biztosítók tartalékai elsősorban kötvényben (55%), a nyugdíjalapok vagyona döntően részvényben (59%) fekszik, a befektetési alapok befektetésein belül azonos arányt képvisel a kötvény (43%) és részvény arány (45%). Svájcban az intézményi befektető típusok mindegyikének portfóliója 1/3-át kötvényben, a befektetési alapokat leszámítva (50%) egyharmada részvényben kamatozik.

Intézményi befektetőknél lévő vagyon portfolió összetétele országonként (2001)

Forrás: Financial Assets of Institutional Investors (OECD)

A portfólió befektetéseket illetően az alábbi tendenciák figyelhetőek meg aggregált szinten:

• Kötvények helyett részvényekbe áramlik a pénz hosszú távon.
• Az intézményi befektetők portfóliójában 1997 és 2003 közt látványosan nőtt (mintegy 12%-kal) a külföldi eszközök aránya. A '90-es évek óta az intézményi befektetők portfóliójában a külföldi eszközök aránya folyamatos növekedést mutat. Kiemelkedik Hollandia és Anglia. A külföldi eszközök iránt egyébként leginkább a befektetési alapkezelők nyitottak.
• A hazai eszközök aránya az életbiztosítóknál a legmagasabb, ez feltételezhetően a szabályozásnak köszönhető.
• Az intézményi befektetők korábban kevésbé fektettek hangsúlyt a befektetéseik és a kötelezettségeik lejárati szerkezetének összehangolására.

A pénz- és tőkepiacon működő intézmények portfólióik allokálásánál számos tényezővel kell számoljanak.

• A bankok (ide értve a befektetési bankokat), a befektetési alapkezelők és hedge fundok többnyire rövid távon gondolkodnak, és aktív befektetőkként mozognak a piacokon.
• A befektetési alapkezelők az alapok széles skáláját hozták létre, a döntően kötvény, illetve részvény összetételű alapokon túl már ingatlanba, indexbe, derivatív termékekbe, sőt alapokba fektető alapok is léteznek. Aggregált portfóliójukban nagyjából egyenlő a részvény-kötvény mennyiség.

A különböző dominanciájú alapok portfólió technikája természetesen eltérő. Vannak aktív és passzív stratégiák, rövid és hosszú távúak stb. A portfólió menedzserek felelőssége a megfelelő összetevők kiválasztása, a folyamat során a durációt és a hitelminősítést is figyelik. A befektetési alapkezelők célja, hogy több fajta alap kínálatával minél stabilabban tartsák az ügyfélkört, ennek megfelelően igyekeznek az igényeket minél hatékonyabban kielégíteni, hiszen az ügyfél mobilitása e szektorban a legkönnyebb.

A különböző hedge fundok - értelemszerűen - befektetési politikájuknak megfelelően eltérő időtávra terveznek: pl. a főleg kötvényekkel rendelkezők rövid, a részvényekkel rendelkezők hosszú távra terveznek. A hedge fundok mindemellett nagyon rugalmasak, szükség esetén gyorsan tudják változtatni portfólióikat. - A nyugdíjpénztári alapok portfóliójának összetételét számos országban kvantitatív szabályok korlátozzák. Ezzel szemben az angolszász országokban pl. a „prudent person rule” uralkodik.

Tanulmányok kimutatták, hogy a korlátozások alatt működő nyugdíjalapok alacsonyabb megtérüléssel működnek, mint azok, melyeknek a megfontolt befektetési stratégiát írják csak elő. Itt azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a portfólió összetételt szigorúan korlátozó piacokon az intézmények meg sem közelítik a jogszabályi korlátokat. A korlátok ugyanis ezen gazdaságokban az általános befektetési kultúrához vannak igazítva, a lakossági megtakarítások általános összetétele az előírt korlátoknak bőven megfelel. A nyugdíjalapok hagyományosan részvényekbe fektetnek, ma portfóliójuk több mint egyharmada részvényekben van, ugyan '97-ben még 44% volt ez az arány. A kötvények aránya 2003-ban 27% volt.

A legtöbb országban a nyugdíjadóztatási politika a hosszú távú befektetést előnyben részesíti.

A nyugdíjpénztáraknál két alaptípusának, a járulék determinált nyugdíjtervnek (Defined contribution pension plan; DC), valamint a járadék determinált nyugdíjtervnek (Defined benefit pension plan; DB) eltérő a befektetési politikája.

A DB-k - az életbiztosításokhoz hasonlóan - meghatározott szolgáltatást ígérnek, ezért éves szinten terveznek, jobban támaszkodnak külső tanácsadókra. Ahhoz képest, hogy elvileg évente az új piaci trendeknek megfelelően újrastrukturálják a portfólióikat, a külső vagyonkezelők - habár fel vannak hatalmazva arra, hogy aktív portfóliókezelést folytassanak - az eszközök összetételét nem nagyon változtatják, hiszen az ígért szolgáltatás kalkulálhatósága fontosabb, mint a változtatás miatti bizonytalanság, amelynek kockázata nagyobb. Náluk - egyébként - különösen fontos az eszközök és források lejárati szerkezetének összehangolása. - A biztosítóknak többnyire hatalmas tartalékaik vannak, melyeket elsősorban közép- és hosszú távra fektetnek be. Ritkán alkalmaznak külső tanácsadót. A biztosítóknál a vagyonkezelőknek együtt kell működnie a kockázatkezeléssel és az aktuáriusokkal is. Az életbiztosítások esetében a befektetések nagyrészt hosszú lejáratú kötvényekben fekszenek. Az életbiztosítást szolgáltató intézmények befektetés politikáját jelentősen befolyásolja kötelezettségeik hosszú lejáratú természete. Igaz, számos országban a befektetések nagy részét részvényben tartják. Az életbiztosítási portfólió befektetéshez többnyire adókedvezmény társul. A befektetések összetételét szabályozási tényezők is befolyásolják, habár ezek a kvantitatív korlátok meglehetősen magasak, így nem igazán van valós korlátozó hatásuk.

VI. A Felügyelet feladatai

A pénz és tőkepiac új kihívásaihoz a felügyeleti intézményeknek, a szabályozó hatóságoknak is alkalmazkodniuk kell tudni, hiszen a rendszer számos kockázatot hordoz magában. A fentieknek megfelelően a Felügyelet(ek)nek az alábbiakra kell különös figyelmet fordítania:

• Egyrészt az utóbbi időben különösen fontossá vált a transzparencia biztosítása, hiszen - mint már korábban említettük - a hatékony működés, a szinergiák kihasználásának céljával egyre jobban elterjednek a pénzügyi konglomerátumok, elmosódnak a szektorok tevékenysége közti határok. A konglomerátumokban pedig nagyobb lehetősége kínálkozik arra, hogy az elkülönült tevékenységekben összegyűlt megtakarításokat összevontan kezeljék. Ráadásul a legtöbb országban még ma sincs egységes gyakorlat a hozamok mérését illetően, és elmondható, hogy például az alapkezelők tevékenysége nem igazán transzparens, már ami a díjakat és költségeket jelenti, főleg a lakossági befektetők szolgáltatásait illetően.
• A transzparencia kérdéséhez szorosan kapcsolódik a Felügyelet egyik fő feladata, a fogyasztóvédelem. Az intézményi befektető a nála elhelyezett megtakarítást közvetlenül befekteti, így a befektető pénze a befektetés teljesítményének megfelelően kamatozik, szemben a bankbetéttel. A konglomerátumokbeli befektetői vagyon tevékenységenkénti elkülönítésének biztosítása ezért elsősorban a fogyasztók érdeke, mint ahogy az is, hogy a különböző alapok valós portfólió tevékenységüket ne tudják eltakarni oly módon, hogy közvetlenül a jelentési időszak előtt átváltják befektetéseiket olyan összetételre, melyet ki kívánnak mutatni, mely eltér a két jelentési periódus közt fennálló portfólió összetételtől. Ezenkívül fontos a befektetőt illető valós hozamok folyamatos - időszakos elszámoláson keresztüli - kimutatása is, hogy a fogyasztónak az intézményi befektetőnél elhelyezett megtakarítása ilyen értelemben ne függjön a belőle eszközölt befektetések lejárati szerkezetétől.

Szükség volna a lakosság és a Felügyelet közti minél hatékonyabb információs hálózat kiépítése is, annak érdekében, hogy egy új termék felbukkanásakor a feltárt kockázatokról a Felügyelet minél hamarabb széleskörűen tájékoztatni tudja a lakosságot. Törekedni kellene továbbá a külföldi piacokon lévő folyamatok fokozottabb nyomon követésére, hogy egy-egy új termék megjelenésekor a Felügyelet még a hazai piacon való felbukkanása előtt fel tudjon készülni annak „fogadására”. Az új termékek külföldön ugyanis jóval hamarabb megjelennek, elterjednek, mint idehaza. Időközben lehetőség adódik a termék paramétereinek, kockázatainak feltárását célzó kutatások, elemzések készítésére. Az újonnan megjelenő, összetett termékek megismerésénél, szabályozásának kialakításánál a Felügyeleti osztályok szoros együttműködése szükséges.

• Elengedhetetlen ezenkívül a kockázati transzferek monitorizálása és szabályozása. A dereguláció és a liberalizáció teret adott a pénzügyi innovációnak és növelte a kockázatok mobilitását. A termékek sokfélesége, és a vele járó kockázatok áthelyeződésének, valamint a meghosszabbodott megtakarítási láncnak köszönhetően bonyolultabbá vált a pénzügyi szektor, ez pedig megnehezíti a piaci szereplők, a felügyelők és a jogalkotók munkáját, a kockázat fejlődésének követését „térben” és időben. A fentieken túl ide tartozik a tőkepiac likviditásának, illetve volatilitásának kérdése is, abból a szemszögből, hogy a már korábban említett „csordaszellem”-nek köszönhetően az intézményi befektetők drasztikus folyamatok beindítására képesek, növelve a volatilitást. Ennek elkerülése végett a portfólió összetétel diverzifikáltságának, illetve a portfólióban lévő papírok összkockázatának a papírba fektetők igényeihez, céljaihoz való igazítása, illetve ennek biztosítása a jövőben kiemelkedő szerepet kaphat (hitelminősítés gyakorlatának elterjesztése).
• A különböző típusú intézményi befektetőkre eltérő szabályozási és felügyeleti szabályok vonatkoznak. Mivel azonban a működés tekintetében számos átfedés van a különböző szektorok között, ez felveti az eltérő területek közti szabályozásból adódó különbségek problémáját. Például az életbiztosítási terméket közvetítő biztosítók és a nyugdíjalapok is kínálnak „nyugdíjbiztosítási” terméket, ezen a piacon pedig a biztosítók számára ez a verseny méltánytalan, hiszen kemény szolvencia kritériumoknak kell megfelelniük, szemben a nyugdíjalapokkal. Egy másik példa lehet a bankok és befektetési alapok egyenlőtlen versenye, melyben az alapkezelők - a bankok a tőke és likviditási megfelelési követelmények miatt - versenyelőnyben vannak. Ezenkívül az adóztatás összehangolása is várat magára, hiszen az ugyanazt a terméket nyújtó különböző intézményeket célszerű lenne azonosan kezelni. A különböző pénz és tőkepiacokat felügyelő intézményeknek tehát egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a szektorközi felügyeletre.
• A cross-border tőkeáramlás korlátainak leépítése, széles régiókban eltörlése tovább erősítette a versenyt, ezzel összefüggésben van egy általános meglátás, mely szerint a jövőben feltehetően elvárás lesz, hogy több ország felügyeleti szervei együttműködjenek az intézményi befektetők felügyelésében és szabályozásában.

Összességében elmondható, hogy az intézményi befektetők szerepe a pénzügyi stabilitás - mind makrogazdasági, mind monetáris vetülete - szempontjából rendkívül fontos. Nem véletlen tehát, hogy számos fejlett ország központi bankja és az IMF is jelentős erőforrást összpontosít a pénzügyi stabilitás monitorizálására, valamint stabilitási jelentések készítésére, melyben az intézményi befektetői szektorok egyre nagyobb szerepet kapnak. Minden szektornak megvan a maga - működési sajátosságaiból fakadó - kockázata, ezek mértéke azonban elfogadható, hatékony felügyelettel minimálisra csökkenthető. Mivel a fejlődési potenciál a szektorban igen nagy, a termékek kombinációja „végtelen”, fontos, hogy a Felügyelet egyre nagyobb figyelmet fordítson a szektorok közötti összefonódásokra is.

(A Tanulmányhoz tartozó mellékleteket l. a PSZÁF honlapján)

MELLÉKLETEK

1. Az intézményi befektetők eszközei (millió US dollár)Forrás: OECD: Financial Assets of Institutional Investors (in million US dollars and as a percentage of GDP)2. Az intézményi befektetők eszközei (GDP %-a)Forrás: OECD: Financial Assets of Institutional Investors (in million US dollars and as a percentage of GDP)3. Az intézményi befektetők portfólió összetételeForrás: OECD: Financial Assets of Institutional Investors (in million US dollars and as a percentage of GDP)4. A nyugdíjrendszer összetevőinek a teljes nyugdíjrendszeren belüli vagyonalapú aránya (%)Megjegyzés: A táblázat egy adott gazdaságban működő különböző nyugdíjpilléreken belül felhalmozott megtakarításoknak a teljes rendszeren belüli arányát mutatja. A kérdőjellel ellátott cellákat jelölő pillérekben felhalmozott összeg nem ismert, vagy nem értelmezhető (a felosztó-kiróvó rendszereket többségében ugyanis az államháztartáson belül nem különítik el a jövőbeli nyugdíj kifizetésekre szánt összeget).Forrás: OECD: Pensions at a Glance (2005)5. Az OECD különböző országainak nyugdíjrendszerét jellemző mutatókForrás: OECD Pensions at a Glance (2005)6. Bruttó életbiztosítási díjbevételForrás: Insurance statistics yearbook:1994-2003 (OECD)7. Egy főre jutó életbiztosítási díjbevételForrás: Insurance statistics yearbook:1994-2003 (OECD)

IRODALOMJEGYZÉK

IMF: Global Financial Stability ReportsIMF: Safeguarding financial stabilityMNB statisztikákOECD: Insurance statistics yearbook:1994-2003 (OECD)OECD Pensions at a Glance (2005)OECD: Financial Assets of Institutional Investors OECD: Policies for an ageing societyOECD : Financial Assets of Institutional Investors; OECD: Survey of quantitative investment regulation of pension fundsOECD: Institutional investors in the new financial landscape (1998)OECD: Institutional Investors statistical yearbook (1992-2001) OECD: Pension funds and European Financial MarketsWorld Federation of Exchanges

Gonda László Péterné Rozinka Edina
aktuárius, OECD/PSZÁF elemző

A unit-linked biztosításokat világszerte az életbiztosítási piac egyik slágertermékeként tartják számon, mégis viszonylag kevés szakirodalom foglalkozik vele. Ez a kivonat megpróbálja a magyar helyzetet néhány jellemző alapján nemzetközi megvilágításban vázolni, betekintést engedve a várható tendenciákba.

A unit-linked életbiztosítások

A unit-linked biztosítások kialakulása az 50-es években Angliában kezdődött, de szerte a világban inkább csak a 80-as, 90-es években terjedtek el. A 90-es évek végére már vezető szerepet töltöttek be a Nyugat-Európai háztartások pénzügyi megtakarítási terveiben. A unit-linked szerződésekhez tartozó díjbevétel aránya a teljes életbiztosítási díjbevételen belül (Nyugat-Európára kalkulálva) 1997-ben 21% volt, míg ez az arány 2001-re már 36%-ra emelkedett. 2001 végére az életbiztosítók által eladott unit-linked szerződésekhez tartozó eszközállomány értéke 1020 milliárd euróra volt tehető, ami a nyugat-európai GDP 11%-át tette ki. Jelenleg a legdinamikusabb növekedés a balti-tengeri országoknál tapasztalható. Litvániában és Észtországban a unit-linked az 1999-2000-es években jelent meg a piacon. 2004-ben az ebből származó díjbevétel Litvániában meghaladta a 25 millió eurót, Észtországban pedig a 17,3 milliót. A kereslet az égbe szökött, Litvániában 25%-kal, Észtországban 234%-kal növekedett. Jelenleg a unit-linked biztosítások körülbelül egyharmadát adják az életbiztosítási termékpiacnak.Érdekesnek tartom megemlíteni, hogy a unit-linked nem csak az európai biztosítási piacokon hódít, de például Pakisztánban is egy jelentős hányadot, 20%-ot tudhat magáénak az életbiztosítási piacból. (Ázsiában először Szingapúrban engedélyezték, a 90-es évek végén Malajziában és Indonéziában is megjelent. Csak 2000 óta található meg Kínában, 2001-től Indiában, 2002-től Tajvanban. Japánban csak 2003-tól, Koreában pedig tavalytól elérhető az életbiztosítási piacon.)A unit-linked életbiztosítások más néven befektetési egységekhez kötött életbiztosítások¹ az 1990-es évek végén a magyar biztosítási piacra is betörtek.

Ezek az új típusú termékek jelentősen megváltoztatták az életbiztosításról alkotott elképzeléseket- sok kötöttségét feloldották a hagyományos biztosításoknak. A unit-linked biztosítások nagy érdeme, hogy az életbiztosítási termékek az ügyfelek számára átláthatóbbá váltak, nagyobb és újfajta lehetőségeket kínáltak a befektetési portfólió megválasztása és változtatása tekintetében, de cserébe nagyobb felelősséget is raktak az ügyfelek vállára saját pénzügyei intézése tekintetében.

Hazánkban a lakossági felhalmozásoknak egyelőre csak csekély hányada található élet- és nyugdíjbiztosítás jellegű megtakarításokban.

Magyarországon a unit-linked tartalékoknak a lakosság pénzügyi megtakarításain belüli aránya rendkívül alacsony, 2001-ben mindössze 1% volt; szemben az Egyesült Királyságnál tapasztalható12%-kal, vagy a Hollandiában és Franciaországban mért 6%-kal.

A unit-linked tartalékok a lakosság teljes pénzügyi megtakarításaihoz viszonyítva
Forrás: OECD, PSZÁF, PM

Az életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékokat vizsgálva elmondható, hogy hazánkban a unit-linked biztosítások gyorsan jelentős piaci részt szereztek meg az életbiztosítási piacból, részarányuk folyamatos növekedést mutat, bár térnyerésük dinamikája megtorpant.

A unit-linked biztosítások előretörése Magyarországon
Forrás: PSZÁF

Magyarországon a unit-linked típusú életbiztosítások térnyerését a többi életbiztosításokhoz viszonyított (nemzetközileg is) magas aránya is bizonyítja. 2000-es adatok alapján a 20%-ot meghaladó arány a franciával és a hollanddal volt közel azonos.

A unit-linked biztosításokhoz tartozó tartalék a teljes életbiztosítási tartalékokhoz viszonyítva
Forrás: OEE, PSZÁF

Ez látható a díjbevétel alapú biztosítási statisztika alapján is. A jelentős hányad ténye mellett, annak növekedési üteme európai viszonylatban is említésre méltó.

A unit-linked biztosításokhoz tartozó díjbevétel a teljes életbiztosítási díjbevételhez viszonyítva
Forrás: OEE, PSZÁF

A díjbevételt tovább vizsgálva (2001-es adatok alapján) elmondható továbbá az is, hogy a unit-linked biztosítások legnagyobb hányada Franciaországban, olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyság területén egyszeri díjas szerződésekhez köthetőek. Kevesebb, mint a fele a szerződéseknek köthető csak az egyszeri szerződésekhez Hollandia, Svájc és hazánk esetében.

Az egyszeri díjas unit-linked biztosításokhoz tartozó díjbevétel a teljes unit-linked díjbevételhez viszonyítva
Forrás: Swiss Re, PSZÁF

Érdemes vizsgálni a szolgáltatás-kifizetéseket is, a díjbevételhez viszonyított arányát szemlélteti a következő ábra. (L. a következő oldalon.) A 2000-es adatok szerint Magyarország csak csekély mértékben marad el a franciaországi és a spanyolországi egyenlegtől, jóval magasabb az olaszországra, Ausztriára, Svédországra, Portugáliára vagy Dániára kalkuláltaktól. Fontosnak tartom néhány mondat erejéig a befektetési politikára is kitérni. A konzervatív befektetési politika Magyarországon nem csak az életbiztosításokra általában igaz, de a unit-linked üzletágban is nagy hányadot (60-70%-ot) tesznek ki a befektetésekben a kötvények. Ezzel szemben például a nyugat-európai unit-linked piac vezető szereplője az Egyesült Királyság (amely 2001-ben például a nyugat-európai unit-linked piac 56,7%-át tudhatta magáénak), a unit-linked szerződésekhez tartozó befektetett eszközeinek 60-70%-át részvényekben tartja!

A unit-linked biztosításokhoz tartozó szolgáltatás-kifizetés a unit-linked biztosítási díjbevételhez viszonyítva
Forrás: OEE, PSZÁF

A unit-linked, mint nem „csak” életbiztosítás

A világszerte népszerű unit-linked biztosítások témakörét sok szempontból lehet vizsgálni. A unit-linkeddel kapcsolatban Magyarországon sokszor elhangzottak olyan kijelentések, miszerint sokkal inkább befektetések, mint biztosítások. Más országokban a unit-linkedet a jó befektetési lehetőséget kínáló biztosításon kívül nyugdíjbiztosítási alternatívaként is számon tartják. A cikk erre az új aspektusra kívánja felhívni a figyelmet, hangsúlyozva a unit-linked biztosítások növekvő szerepét a lakossági megtakarításokban! Az európai országok a nyugdíjrendszerre komplex rendszereket dolgoztak ki, amelyekben helyet kapott a unit-linked mint nyugdíjbiztosítási alternatíva. (Ausztriában, Finnországban, Görögországban, Portugáliában, Svédországban és Svájcban már találkozhatunk vele, míg más országokban csak még most tettek lépéseket a bevezetésére.)Szakértők szerint a nyugdíjreformok várhatóan még nagyobb teret nyithatnak a unit-linked piacnak. A következő ábra a nyugdíjreformok várható hatását vetíti elő:

A nyugdíjreformok várható hatása a unit-linked piacra²
Forrás: Swiss Re

A unit-linked biztosításokkal nyugdíjalternatívaként nem csak Európában találkozhatunk. Indiában például ezen alternatívát nagy segítségnek tartják az új „Pension scheme for the Goverment employees”(az állami szférában dolgozók számára kidolgozott nyugdíjterv³) sürgős helyreállításában.

A unit-linked alternatíva engedélyezésével az említett országokban az volt a cél, hogy ezzel is támogassák azt a lehetőséget, hogy az emberek beleszólhassanak saját megtakarításuk befektetésébe, és bizonyos korlátok között maguk határozzák meg az eszközösszetételt és a befektetési politikát. Ez azért lehetett életképes koncepció a unit-linked esetében, mert a nyugdíj alternatíva is rendelkezik a rugalmasságot biztosító termékfeltételekkel, vagy az adókedvezmény lehetőségével.

A legtöbb európai országban a unit-linked termék esetében akár az életbiztosítás, akár a nyugdíj alternatíva választása mellett dönt az egyed, adókedvezményt vehet igénybe, de a mértéke eltérhet.

Magyarország esetében a unit-linked életbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás ugyanolyan adókedvezményt biztosít az ügyfélnek, mivel a jogszabály nem tesz különbséget. A nyugdíjbiztosítás valóban felfogható egy speciális életbiztosításként- halasztott járadékként. De jelenleg ha ezt a terméket biztosítótól vásároljuk, akkor nem azok az adószabályok érvényesíthetők, mintha ezt egy önkéntes nyugdíjpénztártól tennénk! A befektetési szabadság tehát a gyakorlatban hazánkban is elérhető az ügyfél számára mindkét piacon. Egyre több biztosító kínál nyugdíjbiztosítási célú unit-linked konstrukciót, és az önkéntes nyugdíjpénztárak közül hatnál is megjelent a választható portfólió opciója. A legnagyobb különbség a kétfajta termék között, hogy a biztosító által kínált termékek több rugalmasságot kínálnak - a portfólió kialakítására és váltásra tekintettel. A unit-linked biztosítások tehát a jövőben Magyarországon már nem csak a befektetési alapok, hanem az önkéntes nyugdíjpénztárak jelentős riválisaként is előléphetnek, növelve gazdasági és társadalmi jelentőségüket a hazai hosszú távú lakossági megtakarításokban és öngondoskodásban. Jelenleg a modern életbiztosítások közül Magyarországon a unit-linked bír a lehető legnagyobb reális növekedési potenciállal, hiszen az Európában már megjelenő, a nyugdíj helyett az egészség célú 'Long term care' biztosításoknak nehezebb piaci rést hasítaniuk az erős szociális háló, valamint az egészségpénztárak pozíciója miatt. A unit-linked biztosítások nemcsak a nyugdíjkorosztály felé orientálódhatnak. Más kelet-európai országokban (Csehországban) már megjelentek azok a speciális gyerek életbiztosítási módozatok, amelyek az új unit-linked konstrukcióval a 0-20 éves korosztály lefedését célozzák meg. Ezen termékek valószínűleg hazánkban is előbukkannak majd a nagy biztosítótársaságok magyarországi leányvállalatain keresztül.

Hivatkozások:

• www.pszaf.hu
• A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. Törvény
• BANYÁR JÓZSEF [2003]: Életbiztosítás, AULA
• SWISS RE [2003]: Unit-linked life insurance in Western Europe: regaining momentum?
• OEE (Observatoire de L'Epargne Européenne) [2002]: Unit-linked and fixed-rate life insurance in Europe 1997-2000
• OECD (Organisation for Economic Co-opertaion and Development): OECD Classification and Glossary of Private Pensions
• Daniele Fano [2003]: House wealth and retirement savings (research with OEC, OEE)-Powerpoint prezentation, www1.ku.edu.tr/files/corporate/ Pension_Funds_Conference_Daniel_Fano.ppt
• Jamshaid Islam [2005]: Life insurance in Pakistan-Powerpoint prezentation, 7th Global Conference of Actuaries in New Delhi
• Indirect taxation on insurance contracts in Europe 2005, www.cea.assur.org
• Kristine Lomanovska [2005]: Life insurance boost, www.baltictimes.com
• What are unit-linked insurance plans?, www.economictimes.indiatimes.com
• Gath Jones [2004]: Successful product management-Powerpoint prezentation,www.prudential.co.uk/prudentialplc/investor_home/results_presentations/presentations/2004archive/2004-11-02/2nov2indexed/prodmanagement.pdf

Az amerikaiak vallják magukat a legvagyonosabbnak Budapest, 2005. december 7. - A GfK Befektetési barométer őszi felmérésének eredményei szerint a tengerentúlon nőtt azoknak az aránya, akik megtakarításaikat valamilyen befektetési eszközbe invesztálták. Míg az Egyesült Államokban a tőzsdei értékpapírok a legkedveltebbek, addig Európa befektetési kérdésekben továbbra is megfontolt - állapítja meg a GfK Custom Research Worldwide és a Wall Street Journal Europe legfrissebb tanulmánya.

A GfK Custom Research Worldwide és a neves pénzügyi napilap, a Wall Street Journal együttműködésében félévente elkészülő Befektetési barométer a magánszemélyek vagyoni helyzetét elemzi; rákérdez arra, hogyan fektetne be egy-egy magánember 50 000 eurót (az Egyesült Államokban 50 000 dollárt, Közép- és Kelet-Európában 25 000 eurót) és hogy mely befektetési formák pozíciói erősödtek, melyek gyengültek. A tanulmány készítése során, 2005 őszén összességében 16 országban - 13 európai országban, továbbá az Egyesült Államokban, Oroszországban, és az Európa Unióba igyekvő Törökországban - folytak megkérdezések.

Az Egyesült Államok továbbra is vezet a háztartások aktuális anyagi helyzetének tekintetében, hiszen a válaszadóknak - a tavaszi felméréshez képest 4 százalékkal alacsonyabb arányban - 40 százaléka rendelkezik saját bevallása szerint 50 000 dollárnál nagyobb vagyonnal. Európa gazdagabb, nyugati felében ennél mérsékeltebb - mintegy 13 százalék - az 50 000 eurónál nagyobb vagyonnal rendelkező családok aránya. Hazánkban a közép-európai 2 százalékos átlagnál 1 százalékkal magasabb az e térség számára mérceként megjelölt 25 000 eurót meghaladó vagyonnal rendelkezők aránya. Ez a magyarországi arány egyébként a legutóbbi felmérés eredményéhez képest csökkent, bár nem érte el 2002 őszén mért legalacsonyabb, 2 százalékos arányt.

A meglévő befektetéseket firtató kérdésekre adott válaszokból kiindulva megállapítható, hogy nem változott az Egyesült Államok és Európa között fennálló eltérés a biztonság tekintetében. Az európaiak többsége továbbra is a kevésbé kockázatos befektetési formák mellett tette le voksát. A megtakarítási kedve viszont továbbra is Nyugat-Európának a legnagyobb, hiszen ebben a régióban a legalacsonyabb - 33 százalék - a befektetést nem eszközlők aránya. A nyugat-európai magánbefektetők változatlanul óvatosnak bizonyultak: 32 százalékuk fektette pénzét kockázatmentes rövid lejáratú betétekbe - tavasszal arányuk elérte a 37 százalékot -, és 10 százalékuk életbiztosításba.

Az Egyesült Államokban mintegy öt százalékkal nőtt a valamilyen befektetést eszközlők aránya. Az egyes befektetési formák közül továbbra is a részvényalapokat és részvényeket részesítik előnyben, ám két százalékkal nőtt az alacsony hozamot ígérő, ám kockázatmentes betétekbe fektetők aránya is az előző időszakhoz képest.

A közép- és kelet-európai térségben mintegy stagnál - 68 százalékos - azoknak az aránya, akik megtakarításaikat nem bízzák valamely befektetési megoldásokat kínáló intézményre. A közép-európai befektetők többsége, 17 százaléka itt is rövid lejáratú betétekbe invesztált.Magyarországon a helyzet némiképp romlott a tavaszi felmérés óta, hiszen a befektetést nem eszközlők aránya 72 százalékról 78 százalékra emelkedett. A lakosság másik 22 százaléka legnagyobb arányban rövid lejáratú betétekbe fektette megtakarításait (10 százalék), 4 százalék az életbiztosításba in