Jogi

A gépjármű kiterjesztett garancia biztosítás egy újszerű termék a gépjárművekhez adható biztosítások palettáján. A hagyományosnak tekinthető gépjármű-biztosításokkal ellentétben ez a biztosítás a biztosított gépjármű belső meghibásodásaira nyújt fedezetet úgy, hogy a jellemzően egy-két éves gyártói garanciát további két-három évvel meghosszabbítja.

A termék rövid leírásából látható, hogy több szempontból is különleges nem-életbiztosításnak tekinthető. A többéves tartam, valamint az, hogy a biztosító csak évek múltán – a gyártói garanciát követően – kezdi meg szolgáltatását, kiemeli a hagyományos nem-élet-biztosítások köréből. Ezáltal a módozat kezelése során számos specialitás merül fel mind kockázati, mind tartalékolás szempontjából. A hosszú tartamból adódóan a meg nem szolgált díjak tartalékának képzése kiemelt jelentőséget kap. Ezért elsősorban arra a két kérdésre keresem a választ, hogy mikor és milyen ütemezés szerint kell a biztosítónak az egyszeri díjat megszolgálnia.

Elemzésemben a termék és a benne rejlő kockázatok ismertetésén túl rámutatok a specialitásokra, különösképpen azokra, amelyek speciális aktuáriusi megfontolásokat és megoldásokat igényelnek. Látni fogjuk, hogy egy több szempontból is különleges nem-élet biztosításról van szó a kiterjesztett garancia esetén, ezért komplex gondolkodást igényel.

1. A kiterjesztett garancia biztosításról általában

A termék leírását, főbb jellemzőit nagyrészt az általános szerződési feltételek pontjai mentén mutatom be, valamint kitérek azon jellegzetességeire, amelyekben eltér a hagyományos nem-életbiztosításoktól.

1.1. A szerződés biztosítottja és szerződője, a biztosított gépjármű

A szerződés biztosítottja általános megfogalmazás szerint az a személy, akinek (mint tulajdonosnak, bérlőnek, üzembentartónak stb.) érdeke fűződik a gépjármű biztonságos és rendeltetésszerű működtetéséhez. A szerződés szerződője eltérő lehet az egyes módozatok esetén. Ugyanis szerződő – akit a díjfizetési kötelezettség terhel – lehet egy autókereskedő, lehet egy bank, amely egyéb szolgáltatásához kínálja a kiterjesztett garancia biztosítást, alapesetben azonban a szerződés szerződője, vagyis díjfizetője a biztosított. A biztosított gépjármű az a gépjármű, amely a biztosító által szabott feltételeknek megfelel. A biztosított gépjármű meghatározásánál a biztosítók általában két korlátozó feltételt szoktak használni, nevezetesen azt, hogy a szerződés megkötésének időpontjában a gépjármű nem lehet idősebb egy meghatározott életkornál, valamint a futásteljesítménye nem haladhat meg egy előre megadott szintet.

Itt szeretném megjegyezni, hogy külön kell kezelnünk az új és a használt gépjárműveket. Jelen írásban használt autónak tekintek minden olyan gépjárművet, amelyre már nem vonatkozik a gyártói garancia. Új autónak nevezek minden olyat, amely 0 km futásteljesítménnyel rendelkezik, újszerűnek pedig azokat, amelyekre még él a gyártói garancia, de már használták őket.

1.2. A biztosítási esemény

A biztosítási esemény definíciója alapvetően két részből tevődik össze. Az első felében általánosságban meghatározza, hogy a biztosított járműben, alkatrészeiben és tartozékaiban meghibásodás által okozott mechanikus- és elektronikus kárt térít. A második felében viszont pontosítja, hogy az előzőekben meghatározott károkat mely alkatrészek esetén fedezi a biztosítás.

Ezen a ponton a biztosítók különböző csomagokat hoznak létre, attól függően, hogy az alkatrészek mely körére vonatkozik a fedezet. A biztosítói gyakorlat általában háromféle biztosítási csomagot határoz meg, amelyek közül a legalacsonyabb a fő alkatrészegységeket, míg a legmagasabb az alkatrészek széles körét fedezi. Itt szokás megállapítani akár alkatrészenként is az önrész mértékét, illetve a térítés felső határát, amennyiben van ilyen.

1.3. Kizárások

A fent említett definíción túl a biztosítók különféle kizárásokat fogalmaznak meg, amelyek a kockázatot hivatottak mérsékelni. A kizárások köre két csoportra osztható: (1) amelyek a kizárt gépjárműveket határozzák meg, valamint (2) amelyek a kizárt károkat sorolják fel.

Kizárt gépjárművek között találhatóak a különleges, speciális gépjárművek (pl. mentőautók, sportautók, különleges/egyedi márkák és autótípusok), a professzionális célra felhasznált járművek (taxik, áruszállításra, autós iskolákban oktatási célra használt gépjárművek), valamint a gyártói specifikációtól eltérően átalakított gépjárművek.

Kizárt károknak minősülnek azon károk, amelyeknek a bekövetkezési oka a nem rendeltetésszerű használat, azok, amelyek a normál elhasználódásból adódnak, valamint az esztétikai károk. Kizártak azok a károk is, amelyek már a biztosítás kezdete előtt megvoltak, illetve amelyek más autóbiztosítás által biztosítva vannak. A karbantartás/szervizelés, és az asszisztencia szolgáltatás körébe sorolható „károk” nincsenek fedezve a kiterjesztett garancia biztosítások által.

1.4. A biztosító szolgáltatása

Szolgáltatási oldalon a kiterjesztett garancia biztosítás esetén a többi nem-életbiztosításhoz hasonlóan kár biztosításról beszélünk, ahol a biztosító szolgáltatása a biztosított vagyontárgy (itt inkább alkatrészek) javítása vagy cseréje a biztosító által kijelölt szervizhálózat által.

Cserére abban az esetben kerül sor, ha a becsült kárköltség, vagyis az adott alkatrész javításának költsége meghaladja az új alkatrész beszerzési árát; vagy akkor, ha az alkatrész javítása nem oldható meg. A biztosítási feltételekben rögzítésre kerülő további elem az önrész kérdése – ahogy ezt a korábbiakban említettem –, ezt szokás megjeleníteni a biztosítási esemény szakaszban felsorolt biztosított alkatrészeknél külön-külön. Az önrész meghatározható százalékosan is, használhat a biztosító egy összeghatárt, amely alatti részt teljes egészében a biztosított fizeti – így elkerülheti az ún. bagatell károkat –, illetve használhatja ezek kombinációját.

A gépjármű kiterjesztett garancia biztosítás esetén fontosnak tartom megemlíteni a kárrendezést, ugyanis ez a fázis speciális szakismeretet igényel, itt ugyanis a kárrendezőnek azt is tudnia kell kontrollálni, hogy nem történik-e a szervizhálózat részéről visszaélés. Tehát rendelkeznie kell olyan ismerettel, amellyel viszonyítási alapot (benchmarkot) tud képezni az elvégzett javításhoz, és meg tudja állapítani, hogy indokolt-e annak a szintje.

1.5. A biztosítás tartama

Már az első lépésben szükséges tisztázni azt, hogy jelen esetben kettéválik a szerződésileg meghatározott biztosítási tartam és a tényleges szolgáltatási tartam. Ez utóbbi nem általános szerződéses terminológia, bevezetését azonban a későbbi magyarázat miatt nélkülözhetetlennek tartom.

A biztosítási tartam a szerződésekben azt az időszakot foglalja magában, amely a gépjármű vásárlása és a kiterjesztett garancia biztosítási fedezet vége között telik el. Itt azonban ne feledjük, hogy ez a tartam nem egyezik meg azzal a tartammal, amely alatt a biztosító szolgáltatást nyújthat, az ugyanis csak a gyártói garancia lejártát követően kezdődik el. Tényleges szolgáltatási tartamnak tehát a gyártói garancia lejárta és a kiterjesztett garancia vége közti időszakot értem. Ez másként értelmezhető a használt autókra nyújtott kiterjesztett garancia esetén, ott ugyanis már nem él a gyártói garancia a gépjárművekre, így a biztosítási tartam és az általam tényleges szolgáltatási tartamnak nevezett időszak megegyezhet.

Az új autókra ajánlott kiterjesztett garancia biztosítások esetén a biztosítói gyakorlat általában két korlátot alkalmaz a „tartam” meghatározásához: az autó életkorát illetve futásteljesítményét, vagyis a fedezet akkor jár le, a kockázatviselés akkor ér véget, ha az egyik korlátot a biztosított gépjármű eléri. Amennyiben tehát a kiterjesztett garancia biztosítás 5 év/60 000 km-re szól, akkor a biztosítás akkor ér véget, ha az autó életkora eléri az 5 évet, vagy a kilométeróra alapján a futásteljesítménye eléri a 60 000 km-t. Természetesen az új autókra a gyártó köteles gyártói garanciát adni. Tegyük fel, hogy a gyártói garancia 2 év/24 000 km, ekkor a kiterjesztett garancia szolgáltatási szakasza a gyártói garancia lejártát követően kezdődik el, tehát vagy a 2 év lejártát követően, vagy akkor, amikor a gépjármű futásteljesítménye eléri a 24 000 km-t: amelyik hamarabb bekövetkezik.

Használt autók esetén eltérés van a biztosítás tartamában az új autókhoz képest, itt ugyanis már nincsen meglévő gyártói garancia, amelyet követhetne a kiterjesztés. Ekkor általában a biztosítók belépési és kilépési maximális életkort és futásteljesítményt határoznak meg, és a kiterjesztett garancia módozatok pedig ezen keretek között kínálnak egy bizonyos tartamra, de maximum egy meghatározott (a biztosítás tartama alatt) futott km-re fedezetet.

1.6. Díjfizetés

A díjfizetés az esetek többségében a biztosított gépjármű vásárlásával egy időben, a biztosítási tartam elején egy összegben történik, de eltérő módozatok is lehetségesek, ahol a díjfizetés gyakorisága havi.

1.7. Kockázatelbírálás

Új, 0 km-t futott autókra kockázatelbírálás nem történik, azt a biztosító a termékfejlesztés során a gyűjtött statisztikák elemzésével teszi meg. Használt és újszerű gépjárművek esetén viszont erre a biztosítónak szüksége van. Leggyakrabban erre állapotfelmérést használnak, amely formailag egy állapotfelmérő lista kitöltését jelenti, amelynek az eredménye befolyásolhatja a díj mértékét, esetleg azt, hogy a jármű, illetve annak bizonyos alkatrésze biztosított lehet-e vagy sem.

1.8. A kiterjesztett garancia biztosítás vs. nem-életbiztosítások

Érdemes áttekinteni a kiterjesztett garancia biztosítások azon jellemvonásait, amelyek megkülönböztetik a hagyományos nem-életbiztosításoktól. A biztosítás tartama az első megemlítendő különbség, amely eltér a nem-élet-biztosításoknál általánosan megszokottól, ez utóbbinál ugyanis jellemzően egyéves tartamú biztosításokról szokás beszélni. A kiterjesztett garancia biztosításokra jellemző hosszabb tartam inkább az életbiztosítások specialitása.

A biztosító szolgáltatásának kezdete sem megszokott, ugyanis itt a gyártói garancia lejártát követően kezdi csak a biztosító a szolgáltatását. Ennek elkerülése érdekében szokás a kiterjesztett garancia biztosításokat olyan kiegészítő biztosításokkal „feldíszíteni”, amelyeknél a biztosító szolgáltatása a biztosítási tartam első napján már lehetséges. Ilyen kiegészítő fedezet például az asszisztencia szolgáltatás.

Végül az előbbiek következménye együttesen az, hogy bizonyos pontokon az életbiztosításokkal rokonságot mutató módszert kell alkalmazni ennél a biztosításnál. Ilyen például az elvárt hozam, amelyet a díjkalkulációnál illetve a meg nem szolgált díjak tartalékának számítása során fel kell használnunk. A biztosító által beszedett egyszeri díj ugyanis a kockázat jellege miatt a biztosítás tartamának első időszakában bizonyos kezdeti költségeket leszámítva a biztosító tartalékállományával együtt befektetésre kerül , amelyen a biztosító hozamot ér(het) el. Ez a hozam a díjkalkuláció során alkalmazásra kerül, így ebben az esetben hasonlóságot mutat a hagyományos életbiztosításoknál ismert technikai kamattal, lévén, hogy egy „kiígért” hozamnak felel meg.

2. Felmerülő kockázatok, kockázatkezelés

A biztosítással kapcsolatos kockázatokat a forrásuk szerint csoportosítom, vagyis aszerint, hogy azokat mi generálja, honnan erednek. Ez alapján kiindulásként ötféle kockázat-csoportról beszélhetünk: (1) az ügyfél viselkedéséből származó, (2) a gyártótól származó, (3) az értékesítésből származó, (4) makroökonómiai, és végül (5) a biztosítói (működési) kockázatáról, amely a nem megfelelő kockázatkezelésből adódik.

2.1. Az ügyfél viselkedéséből származó kockázatok

A legszélesebb – és egyben talán a legjelentősebb – köre a kockázatoknak, az ügyfél viselkedéséből adódó kockázatok.

2.1.1. Morális kockázat

A biztosított morális kockázata jelen esetben azt jelenti, hogy kiterjesztett garancia biztosítás vásárlása esetén a biztosított nem eléggé óvatosan, körültekintően használja az autóját, tehát nem úgy, mintha az csupán a gyártói garanciával rendelkezne.

Az Egyesült Királyságban, ahol elterjedtek a műszaki cikkekre ajánlott öt évre szóló fedezetek hároméves kiterjesztett garancia biztosításokkal , az empirikus megfigyelések alapján megállapítható, hogy a biztosított műszaki cikkeken bekövetkezett meghibásodások legnagyobb része az első évben következik be. Ez az arány a készülék életének második évében nagymértékben lecsökken, a tartam végére, az ötödik évre, viszont ismét megemelkedik. Ez az érték nem csak a készülék életkora, öregedése miatt ugrik meg, azt ugyanis a trend nem indokolná. Itt egy másik hatás is megjelenik, és így eljutottunk a morális kockázatnak egy másik megjelenési formájához, amely abból adódik, hogy a biztosított számon tartja a kiterjesztett garancia fedezet végét, és arra törekszik, hogy annak lejárta előtt még kárt jelenthessen be. Ez a fajta magatartás megfelel annak az általános, biztosítások esetén a fogyasztók oldaláról megjelenő felfogásnak, hogy a befizetett díjért cserébe a biztosított pénzt akar visszakapni, ezért mindent elkövet, hogy kárt jelenthessen be.

Ez a kockázat teljes mértékben nem kezelhető, a mérséklését a biztosítók a feltételeikben próbálják megoldani azokkal a kizárásokkal, amelyek a nem rendeltetésszerű használat miatt bekövetkezett meghibásodások, illetve azon meghibásodásokra vonatkoznak, amelyek a használó szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása okozott.

Ezen kizárási feltételek ellenőrzése (ahogy a fentiekben is írtam) speciális szakértelmet igényel. Annak megállapítása tehát, hogy adott kár egyfajta szándékosság miatt következett-e be, tapasztalt szakértők bevonását igényli a kárrendezésbe.

A gondatlanság és a szándékosság kockázatát véleményem szerint mérsékli a gépjárművek veszélyes üzem volta. A biztosító „kijátszása” végett külsőleg előidézett belső meghibásodások ugyanis adott esetben akár súlyos balesethez is vezethetnek.

2.1.2. Szelekciós kockázat

A szelekciós kockázat – mint a hagyományos kockázatok másik fajtája – ennél a biztosításnál alapvetően úgy léphet fel, hogy azok az emberek vásárolják meg a biztosítást, akik tudják magukról, hogy rossz kockázatúak, és ezáltal tudják, hogy várhatóan kárt fognak bejelenteni. Ez a rossz kockázat adódhat abból, hogy az illető tudja magáról például, hogy vezetési szokására jellemző a sportosság, vagy tapasztalata alapján az általa használt autók az átlagosnál többször szorulnak szerelésre, alkatrészek cseréjére stb.

A negatív szelekciós kockázat másik megjelenési formája (amennyiben a biztosító lehetőséget ad rá) az ún. utólagos értékesítés alkalmával jelentkezik. Ha az autó vásárlása, és a kiterjesztett garancia biztosítás vásárlása időben nem esik egybe, úgy feltételezhető, hogy azok az emberek vásárolják meg a biztosítást, akik tudják, vagy jó okkal feltételezhetik, hogy a kiterjesztés tartama alatt kárt fognak bejelenteni. Ebben az esetben aszimmetrikus informáltság lép fel a biztosított és a biztosító között a biztosított előnyére. Különösen nagy mértékű kockázatot jelent ez akkor, ha a két vásárlás között hosszú idő telik el, a kockázat feltehetőleg az idő múlásával egyre jelentősebb. Ezért utólagos értékesítésre maximum a gépjármű vásárlását követő korlátozott időn belül érdemes lehetőséget biztosítani. További kockázatkezelési megoldás lehet az, hogy a biztosító az utólagos értékesítéskor a biztosított járművet egy állapotfelmérésnek veti alá. Abban az esetben, ha hibát tár fel a biztosító, több lehetősége van:

• a hibás alkatrészt kizárja a biztosított alkatrészek köréből,
• a hibás alkatrész biztosított lehet ugyan, de egy pótlólagos díjat állapít meg ennek fedezésére,
• előírhatja az autó hibás alkatrészeinek, illetve tartozékainak a javítását, hogy ezt követően gyakorlatilag hibamentesen legyen az autó biztosított.

Amennyiben utólagos értékesítéskor nem akar vagy nincs lehetősége a biztosítónak állapotfelmérésre, akkor alkalmazhat magasabb díjtételt, amely ezt a szelekciós kockázatot hivatott kezelni.

2.2. A gyártótól származó kockázatok

A kiterjesztett garancia biztosításnál az autó tulajdonosához (a biztosítotthoz) hasonlóan a biztosító is szemben találja magát a gyártói garanciát követően az aszimmetrikus információ problémájával, azzal, hogy a gyártó többnyire tisztában van az általa gyártott autók, és a benne található alkatrészek és tartozékok minőségével, időtállóságával, lehetséges belső meghibásodásaival. A gyártási folyamat során ugyanis ezen részeket alávetik olyan teszteknek, amelyek eredményeként megállapítható, hogy a meghibásodás várhatóan hány éven belül vagy hány kilométer megtétele után következik be.

Gyártók részéről egy további kockázatot gerjeszt a biztosítóknál a technológiai újítások megjelenése. Hogyan állapítható meg például a különböző kényelmi funkciót nyújtó elektronikák időtállósága a legújabb gyártmányok esetén? Ezt ma még a gyártón kívül senki sem tudja, nem is tudhatja, mivel ezek a technológiák olyannyira újak, hogy ilyen hosszú időszakra vonatkozó megfigyeléseink nem lehetnek. Ez felveti azt a problémát, hogy az adatok megbízhatósága is megkérdőjelezhető.

Itt jegyzem meg, hogy a biztosítónak vigyáznia kell arra, hogy a portfóliójában ne legyen az adott gyártóval szembeni kockázati kitettsége túlságosan magas. Az oka ennek az, hogy felléphetnek olyan, még a gyártó által sem ismert rejtett hibák, amelyek drasztikusan ronthatják a kiterjesztett garancia biztosításainak eredményét. További kockázat a nagyfokú függőség esetén az, hogy a gyártó anyagi nehézsége miatt emelheti az alkatrészek árait, amelyek a biztosító kárköltségét közvetlenül érintik, nem is beszélve a csőd hatásáról. Jelen gazdasági válság közepette ez a kockázat fokozottabban jelentkezik.

A gyártótól származó kockázatok kezelésének legjobb módja az, ha a biztosítónak lehetősége van információkat/statisztikákat kérni a biztosítani kívánt termékek gyártóitól. A kockázat kezelésének egy másik lehetősége az, hogy a biztosítást olyan autómárkákra árazza a biztosító, amelyekre megfelelő, időben is megbízható adatokkal rendelkezik. Az új, nem ismert technológiákkal kapcsolatban pedig a legalkalmasabb mód a kockázatkezelésre ezeknek a kizárása.

2.3. Az értékesítésből származó kockázatok

Az értékesítésnél az a kockázat jelentkezhet, hogy az eladhatatlan, illetve rossz műszaki állapotú autót úgy értékesítik, hogy kiemelik a kiterjesztett garancia vásárlásának lehetőségét, és az ebben rejlő kedvező hozzáadott értéket. Így viszont megnő annak az esélye, hogy a biztosító a negatív szelekció következtében csak a rossz kockázatot gyűjti.

Különösen jellemző ez a kockázat a használt gépjárművek értékesítésére, ott ugyanis a hosszú ideje a telepen álló, eladhatatlan autók egy ilyen biztosítással együtt jobban eladhatóak. Gondolnunk kell arra a kockázatra, hogy a használtautó-kereskedő az ismert hiba kijavításában nem érdekelt, az ugyanis a kiterjesztett garancia biztosítás keretében úgyis javításra kerül majd. A kockázatkezelési lehetőségek közül hármat ismertetek az alábbiakban.

A már említett állapotfelmérés továbbra is egy alkalmazható megoldás, amennyiben azt egy független szakértő végzi el. Ennek az alkalmazása költséget növelő tényező kétség kívül, akár a biztosító, akár a potenciális biztosított köteles azt megfizetni. Lehetőség van arra is, hogy a folyamatot lelassító és költségessé tevő állapotfelmérést a biztosító mellőzze, mégpedig hatékony dealer-management alkalmazásával, amely a rossz kockázatot gyűjtő értékesítők szankcionálását jelenti. Végül a harmadik megoldás például a várakozási idő használata lehet.

Látható, hogy a használt gépjárművekre kötött kiterjesztett garancia biztosítás több szempontból is többletkockázatot jelent a biztosító számára. Ez alapvetően abból adódik, hogy nem áll fenn a fedezetnek a folytatólagossága. Amennyiben a fedezet megszakad, úgy a biztosító magasabb kockázattal szembesül, ugyanis a saját kockázatviselését nem előzi meg fedezett időszak.

2.4. Makroökönómiai kockázatok

A biztosítás tartamának hossza miatt a kiterjesztett garancia biztosítás kalkulációja során a biztosítónak bizonyos paraméterek (középtávú) előrejelzését is el kell végeznie. Ilyen paraméter a kiterjesztett garancia biztosítások esetén a biztosító szolgáltatására hatással levő költséginfláció, valamint a devizaárfolyam.

A költséginflációt további két részre kell osztanunk: (1) a bérköltség inflációra, és (2) az alkatrészköltség-inflációra. Érdemes ezeket külön kezelni, ugyanis ezen költségek inflálódása eltérő képet mutathat.

Látnunk kell azt is, hogy a devizaárfolyam közvetlenül érinti az alkatrészek beszerzési árát, jellemzően ugyanis külföldi autómárkák javításáról beszélünk, amelyekhez az alkatrészeket többnyire külföldről szerzik be a szervizhálózatok.

A makroökonómiai paraméterek tehát ténylegesen közvetlenül érintik a biztosító kárköltségeit, de ezt bizonyos módszerekkel lehet kezelni. A biztosító a szervizhálózattal megállapodhat a költségek változtathatóságának mértékében, így a bizonytalanságot kiszűri/mérsékli. A kockázatkezelésnek egy másik módja az, ha a biztosító a módozatra kifejleszt egy olyan Eszköz-forrás Menedzsmentet (ALM), amelynek eredményeként a tartalékait (nagyrészt itt a meg nem szolgált díjak tartalékát) az eszköz oldalon úgy fekteti be, hogy azzal lefedje, vagy legalábbis minimalizálja a makroökonómiai kockázatot.

2.5. Biztosítói (működési) kockázatok

A korábban javasolt megoldások tulajdonképpen mind a biztosító kockázatára adott válaszok, itt viszont azon kockázatokat szeretném bemutatni, amelyek abból adódnak elsősorban, hogy a biztosító belső módszertana nem megfelelő.

Kiterjesztett garancia biztosítások díjkalkulációjának első lépéseként, az adatgyűjtési fázisban az elérhető adatok szűkösségével találjuk szemben magunkat, illetve további kérdés merül fel az adatok időbeli konzisztenciájával kapcsolatban. Az idő előrehaladtával ugyanis a vásárlók egyre tudatosabbá váltak , ma már kisebb meghibásodások esetén is javíttatják az elromlott készüléket/gépjárművet. A meghibásodások arányának az idősora tehát tartalmaz egy emelkedő trendet, emögött azonban nem csupán a romló minőség állhat, ez lehet az – angol kifejezéssel – underdeclaration factor csökkenésének a következménye is, amely azt jelenti, hogy a biztosítottak növekvő tudatossága miatt 100 meghibásodásból, ha korábban például csak 60-at javíttattak meg a szervizekkel, akkor ma már ez a szám akár 70-80 is lehet.

Az imént említett underdeclaration factor többnyire a kis összegű károkra jellemző. A faktornak a csökkenése a kis összegű károk nagyobb súlyát eredményezheti a későbbi megfigyelésekben, vagyis a kárnagyság trendje tartalmaz egy csökkenést még akkor is, ha végeredményben, a hatások eredőjeként (elsősorban az infláció hatására) nominálisan nő.

Látható, hogy a biztosítónak a megszerzett adatokon minden esetben átalakítás(oka)t, előrejelzést kell végrehajtania, hogy a biztosítási tartamra vonatkozó számokat kapjon, ez tartalmaz egy módszertani kockázatot. Ennek elkerülése érdekében egyfajta kontrollt kell próbálnunk beépíteni az adatszerzésbe, amely az adatokat nagyságrendileg ellenőrzi.

Kockázatot jelent az is, ha a termékfejlesztés során a biztosító nem kellő körültekintéssel méri fel a gyártói garanciák hosszát. Az extrém hosszúságú gyártói garanciák kedvezőtlenül érinthetik a módozat eredményét.

Végül a fennmaradó biztosítói (működési) kockázatokat jelentő tényezők a következők:

• a korábbiakban felsorolt kockázatok (értékesítési mód miatti, ügyfél viselkedéséből adódó stb.) nem megfelelő számszerűsítése, alul/felülbecslése;
• nem megfelelő szegmentumok létrehozása;
• lényeges kockázati faktor figyelmen kívül hagyása, például a biztosított vezetési habitusa (vérmérséklet, reflex stb.);
• egyszeri díjas módozatok esetén a meg nem szolgált díjak tartalékának nem megfelelő képzése: túl nagyarányú díjtartalék megszolgálása a biztosítási tartam elején veszélyezteti a tartam későbbi éveinek az eredményét;
• a törlések esetén visszatérítendő biztosítási díj számításának nem megfelelő metodikája.

További kérdés az is, hogy a biztosító mekkora biztonsági pótlékot képezzen a fentiekben említett paraméterek ingadozásaira.

A kiterjesztett garancia biztosítási módozatok esetén egy lényeges kockázat adódik a termék sajátosságából, vagyis abból, hogy a biztosító a kalkulációjának, és az alkalmazott módszertanának a „jóságát” csupán évek elteltével tudja ellenőrizni, amikor a gyártói garancia lejárt. Így az esetleges kalkulációs korrekcióra azonnal nem, csak később nyílik lehetősége. Ilyen szempontból ez a biztosítás elég rugalmatlan.

Az említett kockázatok kezelésére megoldási javaslat a kalkuláció során végzett érzékenységvizsgálat, hogy a biztosító tudatában legyen annak, hogy milyen mértékű eltérésekre számíthat a módozat működése során.

3. Meg nem szolgált díjak tartaléka (MNSZDT)

A kiterjesztett garancia biztosítások esetében, jellegzetességüknél fogva a legnagyobb súllyal szereplő tartalék a meg nem szolgált díjak tartaléka.

A módozatra jellemző hosszú tartam és az egyszeri díjfizetés miatt a biztosítók meg nem szolgált díjak tartalékát kötelesek képezni , ennek legnagyobb az aránya a teljes, erre a módozatra képzett biztosítástechnikai tartalékok állományában.

A meg nem szolgált díjak tartaléka az értékelési nap utáni időszak(ok)ra vonatkozó bruttó díjat tükrözi. A Tartalékrendelet a következőképpen fogalmaz: „…a tárgyév, illetve az azt megelőző évek folyamán előírt díjakból képzett tartalék, amely a díjfizetés alapját képező biztosítási szerződésekből származó, tárgyévet követő év(ek) kötelezettségeinek fedezetére szolgál”. A meg nem szolgált díjak tartalékát általában olyan arányban képezik meg az áteső díjból, amilyen arány a kockázat volumenének valamely várt mértéke tekintetében az értékelési napon áteső időszak és a díjjal fedezett teljes időszak között van. A legtöbb esetben ez a kockázati mérték az idő. [Hanák, 2008]

Látni fogjuk, hogy a gépjármű kiterjesztett garancia biztosítás ez utóbbi alól kivételt képez, a kockázat ugyanis időben nem állandó. Az új autókra kínált biztosítások esetén ráadásul a kezdeti időszakban – amikor még él a gyártói garancia – a teljes egyszeri díj – a kezdeti költségek fedezésére hivatott loading kivételével – ebben a tartalékban található meg.

3.1. Alapfeltevések

Azzal a feltevéssel élek, hogy a biztosítási díj, pontosabban a nettó díj adott, valamint a kalkulációjáról felteszem, hogy a best estimate-en, azaz a legjobb becslésen alapul, a biztosított portfólióra tett alapfeltevések alapján a kockázatot teljes egészében lefedi.

Feltevésem szerint az ügyfelek kárbejelentésében nincs késés, és a tartalékok záró állományának meghatározásakor a tételes függőkárok állománya is nulla. Így a kártartalékok összege is nulla, ezért ezzel a továbbiakban nem kell foglalkoznunk, feladatunk a díjtartalék meghatározása.

A számításokban használt biztosítási termék jellemzői az alábbiak:

• 5 év/60 000 km-es fedezet új autók esetén, a kiterjesztett garancia szolgáltatási tartamát megelőző gyártói garancia az árazásban használt feltételezés szerint 2 év/24 000 km-re nyújt fedezetet,
• a biztosító nem alkalmaz önrészt, vagyis a teljes kár esetén a biztosító a teljes kárköltséget megtéríti,
• a biztosítás egyszeri díjas, díjfizetés a tartam elején egy összegben történik a biztosító felé,
• a biztosító egyféle kiterjesztett garancia csomagot ajánl, tehát nincs többféle csomag különböző fedezetekkel,
• törlés nem lehetséges, így az egyszeri biztosítási díj visszatérítésének módjával a biztosítónak nem kell foglalkoznia.

A megcélzott portfólióban a potenciális biztosítottakra vonatkozó magatartási feltevés: a biztosított vezetési szokásai alapján havonta 1000 km-t vagy annál kevesebbet vezet, a biztosító által megcélzott célközönség tehát az inkább kevesebbet vezető sofőrök.

Kockázati oldalról használt egyszerűsítő feltevések a következők: a várható kárkifizetést a modellemben egy faktor befolyásolja: az autó életkora. Ez az egyszerűsítő feltételezés összhangban van a külföldi szakirodalmakban is használt egyszerűsítéssel. Ebből következik továbbá az is, hogy a biztosítás tartamára vonatkozó futásteljesítmény korlátozás arra szolgál, hogy bizonyos esetekben – pontosabban akkor, ha egy bizonyos szint feletti az autóhasználat – korlátozza a fedezet tartamát.

3.2. Károk eloszlása

A következőkben azt mutatom meg, hogy a fedezett károk milyen módon futnak ki. Arra keresem a választ, hogy ha adott egy biztosítási kötvény, akkor a biztosított gépjárműre várható károk mikor, és milyen összegben következnek be, a nettó díjat várhatóan hogyan, milyen ütemezés alapján fogom felhasználni a biztosítási tartam alatt.

Jelen alfejezetben, az autó életkorát mint a kárbekövetkezést – a feltevések alapján – egyedül befolyásoló tényezőt vizsgálom meg. Abból az információból indulok ki, amelyet a díjkalkulációnál felhasznált a biztosító, valamint felteszem, hogy a károk eloszlása nominális értékekből áll, amely már tartalmazza a kárbekövetkezés valószínűségét, a kárnagyságot, valamint az infláció hatását, és egyéb, a kockázatot tárgyaló fejezetben felvázolt biztosítotti magatartást is, kivéve a biztosított morális kockázatának egy speciális megjelenési formáját. Továbbá felteszem, hogy a tartalékokon a biztosító nem ér el hozamot, vagyis az MNSZDT befektetését, annak jótékony hatását nem tárgyalom.

3.2.1. Az autó életkora és a károk kapcsolata

A gépjármű kiterjesztett garancia biztosítások esetén – a korábbiakban említetteknek megfelelően – feltételezem, hogy az alkatrészek belső meghibásodását csupán az autók életkora befolyásolja. Kiterjesztett garancia biztosítások esetén a károk eloszlására a külföldi szakirodalmak azt említik, hogy az időben csökkenő. [Nishimura, 2008] alapján feltételezem, hogy az autó életkora függvényében a károk Weibull eloszlást követnek. Ezt az eloszlást jelen keretek között az autó életének kezdetétől a 60. hónapjáig vizsgálom, mivel az ezt követő időszak a példában szereplő módozat esetén nem releváns számunkra. Így a továbbiakban a számításokhoz használt eloszlás egy csonkított eloszlás.

A fent említett forrás a károk eloszlására három különböző példát hoz, ezen példák az eloszlás paramétereiben különböznek egymástól. A következő ábrán látható, hogy az eloszlás a leírtakat megfelelően tükrözi: a tartam elején, vagyis a gépjármű életének kezdetén több kárkifizetés várható, a harmadik évtől kezdődően ezek lényegesen lecsökkennek.

A bemutatott eloszlások közül a továbbiakban azzal a feltevéssel élek, hogy a károk eloszlása Weibull eloszlást követ k=1,5, =2 paraméterekkel. Az eloszlásfüggvény alakja intuitíve azt jelenti, hogy feltevéseim szerint egy autó életének első kettő-három évében következik be a meghibásodások jelentős része, az eloszlás sűrűségfüggvénye az 1. év végén éri el a maximumát.

Az MNSZDT becsléséhez azt a módszert fogom alkalmazni, amelyhez az ún. earning pattern – magyarul (díj)megszolgálási minta vagy ütem –, és az egyszeri nettó díj szükséges, ez utóbbi tulajdonképpen magában foglalja a károk összegét is. Ezek felhasználásával kiszámítható az adott időszak várható kárkifizetése.

3.2.2. Károk eloszlásának és a biztosítottak magatartásának kapcsolata

A kockázatokat tárgyaló részben kifejtettem azt, hogy a kiterjesztett garancia biztosítások esetén a károk eloszlását nem csupán a fedezett alkatrészek meghibásodásának eloszlása befolyásolja, hanem a biztosítottak magatartása is. Az alábbi táblázatban [Nishimura, 2008] alapján bemutatok két befolyásoló tényezőt, illetve azok hatását.

1. táblázat: A biztosítottak magatartásának a hatása a káreloszlásra

Ok	Hatás
Biztosítottak tudatossága	A károk szintjének emelkedése a tartam alatt
A kiterjeszett garancia tartama	A károk szintjének emelkedése a kiterjesztett garancia tartamának a végén

A második ok azt a morális kockázatot tartalmazza, amelynek következtében a biztosítási tartam vége felé a biztosítottak megpróbálják úgy használni az autójukat, hogy kárt jelenthessenek be, vagyis a kiterjesztett garancia biztosítások esetén a károk eloszlásának a farokrészét külön megfontolásnak kell alávetni. A modellemben erre is feltevéssel élek, mégpedig a következőkkel: (1) a biztosítottak morális kockázata a biztosítási tartam lejártát megelőző fél évben jelentkezik, (2) ez a hatás exponenciálisan növekvő mértékben rakódik rá multiplikatíve a károk eloszlására.

Rövidebb futamidő esetén ez a hatás nagyobb összegszerűen az eloszlásfüggvény alakjából adódóan, mivel magasabb várható kárnagyságot módosít felfele. Ez – ha jobban belegondolunk – nem jelent valótlan feltételezést, ugyanis az autó fiatalabb korában az eloszlásfüggvény alapján a kárkifizetés várhatóan nagyobb, tehát hajlamosabb a belső meghibásodásra. Ilyen esetben a biztosított morális kockázata is nagyobb lehet a tartam vége felé közeledve.

3.3. A biztosítottak eltérő vezetési szokása

A vezetési szokás az MNSZDT számításánál egy szükséges paraméter, ugyanis meghatározza a biztosító tényleges szolgáltatási tartamát, vagyis azt, hogy mikor ér véget a gyártói garancia, mikor kezdődik a kiterjesztett garancia, és meddig tart.

A termék feltételei következtében, ha birtokunkban van az az információ, hogy a biztosított havi lebontásban mennyit vezet, akkor a probléma rögtön megoldódik. Ennek a paraméternek a megszerzése azonban nem egyszerű.

Térjünk vissza tehát a példabeli módozatra, és vizsgáljuk meg három képzeletbeli biztosítottal, hogy mit is jelent a biztosító szemszögéből az eltérő biztosítotti magatartás. Definiálok három típusú sofőrt:

1. sofőr: átlagos autóhasználó, havonta 1000 km-t vezet,

2. sofőr: átlagon felüli, havonta 1500 km-t vezet,

3. sofőr: átlagon aluli, havonta 500 km-re használja az autóját.

A díjkalkulációs feltevésnek elsősorban ezen példák közül az 1. sofőr felel meg, illetve a további feltevésnek – miszerint a biztosító az 1000 km/hó-nál kevesebbet autózó embereket is célozza – a 3. sofőr felel meg. A valóságban azonban a 2. sofőr számára sincs megtiltva az, hogy ezt a biztosítási terméket megvásárolja, ezért őt is vizsgálnunk kell. A 2. ábra szemlélteti a sofőröket a gyártói garancia és a kiterjesztett garancia tekintetében.

A szaggatott vonallal határolt terület szemlélteti a gyártói garanciát: 2 év/24 000 km, az azon kívüli pedig a kiterjesztett garanciát: 5 év/60 000 km. Jól látható, hogy egyes sofőrök mikor „merítik ki” a gyártói fedezetet és mikor kerülnek a kiterjesztett garancia fedezete alá, valamint mikor hagyják el azt. Az 1. sofőr az, akire a biztosító kalibrálta a biztosítást, az autó életkorának 5. éve végére kimeríti mind az életkor mind a futásteljesítmény szerinti abszolút korlátot. A 2. sofőr csupán a biztosítási tartam kétharmadáig marad biztosított, a 3. sofőr a biztosítási tartam végére pedig a megtehető kilométerszámnak csak a felét használja ki.

Ezen esetek természetesen azt mondják, hogy a sofőrök havonta levezetett kilométereinek a száma állandó. Ez a feltevés feloldható, és egészen extrém helyzetek is elképzelhetőek. Ilyen extrém mértékű vezetési szokás-változások meglehetősen ritkák lehetnek a valóságban, azonban bekövetkezésük igencsak szélsőségesen kedvező/kedvezőtlen hatással lehet a módozat eredményére. A hatás végső mértékét és irányát az egyes „sofőr-típusok” portfólión belüli súlya határozza meg.

Szeretném megjegyezni, hogy a biztosított vezetési szokásának változása tulajdonképpen korlátozottan érdekes. Jelen feltételezések mellett ugyanis két időpont számít a meg nem szolgált díjak tartalékának képzése szempontjából: a kiterjesztett garancia tényleges tartamának az eleje és a vége. Ezen két pont meghatározza a károk kifutását, és így a díjtartalék mértékét a tartamon belül.

Az ábra a meg nem szolgált díjak tartalékát képző aktuárius számára két kulcsfontosságú problémára is felhívja a figyelmét.

Egyrészt nyilvánvaló, hogy a különböző sofőrök esetén a biztosítás tényleges futamideje, és a biztosító szolgáltatásának a kezdete és a vége eltérő lehet, így a díjtartalék feloldásához eltérő ütemezésre lehet szükség.

Következésképp kijelenthetjük, hogy a feltevéseim alapján amennyiben a biztosítottak a kalkulációnak megfelelően nem vezetnek többet havi 1000 km-nél, akkor a meg nem szolgált díjak tartaléka egyszerűen becsülhető, mert annak mindenkire ugyanazt a várható kárkifizetést kell követnie. A probléma abban az esetben jelentkezik, ha a biztosítottak egy része vagy egésze havi 1000 km-nél többet vezet. Ekkor ugyanis a biztosító abban a helyzetben találhatja magát, hogy a biztosítási díjak egésze még tartalékban van, amikor beérkeznek az első kárigények.

A díjak megszolgálásának időzítésén túlmenően a másik probléma a díjak elégségességének vizsgálata. A biztosító szolgáltatási tartama ugyanis – ahogy az imént említésre került – azt is meghatározza, hogy a biztosító a károk eloszlásának mely szakaszából „részesül”, mely belső meghibásodások kifizetésére kell számítania. A kiterjesztett garancia biztosításokra jellemző, hogy a károk eloszlása időben nem állandó, sőt ahogy láttuk, az autó életének elején lényegesen nagyobb, mint a vége felé. A biztosító szolgáltatási időszakát mutatja a következő ábra a károk kifutásán.

Annak megállapítása, hogy a biztosító eredmény szempontjából egyértelműen „jobban” vagy „rosszabbul” jár a tervezetthez képest – amint a későbbiekben látni fogjuk – nem egyszerű. Az igaz, hogy a biztosító az eloszlásfüggvény magasabb károkat tartalmazó szakaszán kezdi meg szolgáltatását, viszont rövidebb idő után fejezi be.

3. 4. Meg nem szolgált díjak tartalékának számítása

Eddig azokat a tényezőket vettem sorba, amelyek a meg nem szolgált díjak tartalékának számításához elengedhetetlenek. A most következő alfejezetekben ezeket egy rendszerbe foglalom, és bevezetek egy modellt a díjtartalék számítására.

3.4.1. A számítási modell egy kötvényre

A meg nem szolgált díjak tartalékának képzésénél a kockázat-arányos módon történő díjmegszolgálást alkalmazom, mivel ez követi megfelelően a kockázatot. A cél egy olyan earning pattern, vagyis megszolgálási ütemterv felállítása, amely a biztosító számára megadja azt az információt, hogy a beszedett nettó díját milyen ütemezés szerint szolgálja meg a biztosítási tartam során egy kötvény esetén. Ehhez a csonkított Weibull eloszlást és a biztosítottak tartam végi magatartására tett feltevéseinket felhasználva megkapjuk a havi kárnagyságok (relatív) értékét, amely gyakorlatilag megfelel az earning pattern-nek. Ebből az MNSZDT havi értékei már könnyen kiszámíthatóak.

3.4.2. MNSZDT az egész állományra

Az előzőnél szofisztikáltabb megoldás, ha a biztosítottak vezetési szokására feltételezünk egy eloszlást. A becslésben biztosítottanként meghatározható a havi futásteljesítmény értéke, majd egyenként ki lehet számolni a meg nem szolgált díjak tartalékának megszolgálási ütemét, végül az állomány egészére egy átlag számítással meghatározható az a díjtartalék kifutás, amely várhatóan fedezni fogja a károkat. Egy ilyen megoldás egyértelműen méretében és időigényességében is nagyobb, mint az előző, viszont adott eloszlás feltételezése mellett a díjtartalékra egy jóval megbízhatóbb eredményt ad.

Ha a biztosítottakról feltételezhető, hogy az általuk havonta levezetett kilométerek száma normális eloszlást követ μ=1000 várható értékkel és =250 szórással, akkor a meg nem szolgált díjak tartaléka egy 50 fős modellezett állomány esetén a biztosítási tartam alatt a 4. ábrán látható módon fut ki. Az ábrán a modellezett állományra vonatkozó díjtartalék-kifutás mellett szerepeltetem az árazásban használt feltevések melletti kifutást is, hogy érzékeltessem mennyire különböznek egymástól.

Az állományra számított díjtartalék esetén fontos megjegyezni, hogy az állomány átlagos futásteljesítményéhez tartozó MNSZDT nem feltétlen egyezik meg az egyes biztosítottak MNSZDT-jének az átlagával. Gondoljunk arra az esetre, ha az állományunkban vannak sokat vezető sofőrök, az átlagos havi futásteljesítmény mégis 1000 km alatti.

4. Egyéb specialitások – a biztosító eredménye

Jelen írás hátralévő részében górcső alá veszem a kiterjesztett garancia biztosítások során felmerülő specialitásokat, amelyek a biztosító eredményével kapcsolatosak. A továbbiakban is élek azokkal a feltevésekkel, amelyeket a meg nem szolgált díjak tartalékának számítása során lefektettem. Bizonyos esetekben szükséges lesz feloldani ezen feltevések némelyikét, ezt az adott helyen jelölni fogom.

4.1. Vezetési szokás

Vezetési szokás alatt – ahogy eddig is – a biztosított által átlagosan egy hónap alatt vezetett kilométerek számát értem. Az előzőekben használt feltételezések alapján elmondható, hogy a biztosító a díjkalkuláció során azon célközönséget választotta a biztosítása számára, amely havonta 1000 km-t vezet vagy annál kevesebbet. Ez a feltételezés egyébként nem áll messze a valóságtól, szokás ezzel az átlagos értékkel számolni.

Korábban rámutattam már arra, hogy abban az esetben, amikor a biztosított ennél a szintnél többet vezet átlagosan, az a kiterjesztett garancia biztosítás esetén azt jelenti (a példámban), hogy a gyártói garanciát korábban kimeríti, minthogy az autó elérje a 2 éves korát. Ebből adódóan a biztosító szolgáltatása hamarabb elkezdődik, amely maga után vonja azt a következményt, hogy a várható kárnagyság kifutásából is hamarabb kezd el részesülni a biztosító. Ezzel egyidejűleg bemutattam azt is, hogy állandó havi futásteljesítményt feltételezve rövidebb szolgáltatási tartamra számíthat a biztosító.

Mit is jelent ez számunkra eredmény szempontjából? Egyfelől kedvezőtlen a magasabb vezetett kilométerszám, mert a biztosító a károk eloszlásának magasabb szakaszán lép be a szolgáltatási tartamába, amikor a várható kárkifizetés magasabb. Másfelől viszont ezt mérsékli az a hatás, hogy a károkból viszont rövidebb ideig „részesül”, lévén a biztosított hamarabb kimeríti a kiterjesztett garancia biztosítás keretét is, mint az eredetileg tervezett 36 hónap.

Mindezek összevont – a biztosító eredményére gyakorolt – hatásának szemléltetésére lássuk a következő ábrát, amely a biztosítás teljes tartamára számított kárhányadot mutatja be a biztosított havi átlagos futásteljesítményének függvényében.

Jól látható az ábrán, hogy az 1000 km/hó, vagy az annál kevesebbet vezető sofőrök esetén a biztosító 100%-os kárhányaddal rendelkezik. Ez abból adódik, hogy ezen sofőrök mindegyikének kiterjesztett garancia biztosítása a gépjármű életkorának 25. hónapjának elejétől a 60. hónapjának a végéig tart, vagyis azon két időpont között amelyet a biztosító a díjkalkulációja során feltételezett. Továbbá az ábra jól szemlélteti azt is, hogy ekkor a biztosító a várható károk eloszlásának ugyanazon szakaszán szolgáltat, tehát az eredménye is ugyanaz lesz. A futásteljesítmény ezen szint fölé emelkedése a biztosító kárhányadát is növeli, tehát először a negatív hatás erősebb. 2000 km/hó körül éri el a kárhányad a maximumát, onnantól kezdve a pozitív hatás kezd erősödni a negatív hatással szemben. A biztosító azon biztosítottak esetén éri el ismét a 100%-os kárhányadot, amelyek 4000 km-t vezetnek havonta. Efölött a kilométerszám fölött pedig már a pozitív hatás – vagyis az, hogy a biztosító rövid ideig szolgáltat – felülmúlja azt a negatív hatást, hogy jellemzően a károk kifutásában lévő magas károkat kell fizetnie, és a biztosító 100%-nál alacsonyabb kárhányadot ér el, eredménye pozitív.

Az ábrán látható kárhányad-függvény alakjában felfedezhetünk egyfajta lépcsőzetességet. Ez alapvetően két okra vezethető vissza: (1) az ábra készítéséhez a havi futásteljesítményt 250 km-enként növeltem; (2) a biztosítás tényleges szolgáltatási tartamának eleje és vége diszkrét időpont, másként fogalmazva a kiterjesztett garancia egész hónap elején kezdődik, és egész hónap végén ér véget.

4.2. Várható kárhányad – szükséges biztonsági pótlék

A különböző havi futásteljesítmények mellett azt már tudjuk, hogy adott biztosított esetén mekkora kárhányadra számíthat a biztosító a teljes biztosítási tartam alatt. Azt azonban még nem elemeztem, hogy a teljes állományára milyen kárhányad várható. Ehhez szükségünk van egy állományra, amelynek a modellezéséhez ugyanazt a módszert használom fel, amelyet már a meg nem szolgált díjak tartalékának becslésénél is használtunk, és amelyben feltettük, hogy a biztosítottak által havonta vezetett kilométerek száma normális eloszlást követ μ=1000 várható értékkel és =250 szórással. Az állomány nagyságát azonban most megnöveltem 1000 főre.

A számításhoz gyakorlatilag annyit kell tennem amennyiben a biztosító azonos díjú biztosításokat értékesít – jelen példában éljünk ezzel az egyszerűsítéssel –, hogy a biztosítottak kötvényein jelentkező kárhányadot átlagolom. Ez egyenlő a teljes állományra várható kárhányaddal. A számítások eredményeként 107,86%-ot kaptam. Mit is jelent ez tulajdonképpen? Kétféle oldalról lehet megközelíteni ezt a kérdést.

Egyfelől egy „elrontott árazás” esetén – amelyben a biztosítottak köre, a célközönség nem megfelelően került bele a díjkalkuláció feltételezésébe – ez az érték azt jelenti, hogy a biztosító egy ilyen mértékű kárhányadra számíthat a biztosítás teljes futamidejére vonatkozóan.

Másfelől viszont ha kilépünk abból a feltételezésből, hogy a biztosítási díjjal rendelkezünk, vagyis ha a díjkalkuláció oldaláról közelítjük meg a kérdést, akkor a példa számainál maradva a következőt mondhatjuk. Ha egy olyan biztosítást szeretnék beárazni, amellyel alapvetően az 1000 km/hó futásteljesítményű sofőröket szeretnénk megcélozni, de tudomásunk szerint jelenleg a piacon a sofőrök által havonta levezetett kilométerek száma 1000 km várható értékű és 250 km szórású normális eloszlást követ, akkor az eredményül kapott százalék (1-et levonva belőle) megadja annak a biztonsági pótléknak a mértékét, amelyet a díjra alkalmaznunk kell annak érdekében, hogy a díj várható értékben elegendő legyen a károk fedezésére. Erre a biztonsági pótlékra akkor van szüksége a biztosítónak, ha nem sikerült megfelelően szegmentálnia. Nem megfelelő szegmentálás a korábban bevezetett példa esetén azt jelenti például, hogy az állományban lévő sofőrök jellemzően mégsem 1000 km/hó illetve az alatti futásteljesítménnyel rendelkeznek, hanem a piacon lévő sofőrök átlagos jellegzetességét követik, és havi futásteljesítményük 1000 km várható értékű, 250 km szórású normális eloszlást követ.

Befejezés

Összefoglalásként tehát elmondható, hogy a kiterjesztett garancia biztosítások mind kockázati, mind módszertani szempontból különlegesek, ezért speciális gondolkodásmódot igényelnek. A hosszú tartam, a biztosított vagyontárgy (jelen esetben a gépjármű) magas értéke, valamint a biztosítottak egyre tudatosabbá válása miatt a kockázatok széles körét tartalmazzák, amelyeket a biztosítónak kezelnie kell. A biztosítás jellegzetessége miatt a meg nem szolgált díjak tartalékának a becslése is speciális, jelen írás keretei között erre mutattam be egy lehetséges megoldást. A számításaim során egyszerűsítésekkel éltem, ezek feloldása jelenthetné a számítási modell továbbfejlesztésének az irányát.

Végezetül úgy gondolom, hogy a biztosítási termék által nyújtott szolgáltatások vonzóak az emberek szemében, ezért a termék elterjedése várható Magyarországon.

Forrásjegyzék

8/2001. PM rendelet a biztosítástechnikai tartalékok tartalmáról, képzésének és felhasználásának rendjéről

Doug Nishimura [2008]: An Overview of Warranty Loss Reserving Evaluating the Unearned Premium Reserve for automobile extended service contracts (http://www.casact.org)

Hanák Gábor [2008]: Bevezetés a nem-életbiztosítás aktuáriusi vonatkozásaiba (Posztgraduális aktuárius képzés – 2008 tavaszi félév) J. M. Taylor, B.Sc., Dip Stats., F.I.A [1985]: Extended Warranty Insurance

Joe S. Cheng: Automobile warranty unearned premiums and deferred policy acquisition expenses

MAISZAKI Gépjármű kiterjesztett garancia biztosítás általános feltételei

Simon J. Noonan: The use of simulation techniques in addressing auto warranty pricing and reserving issues

Koncz Tamás

A tagállamoknak 2007. december 21-ig kellett átültetni nemzeti jogrendszerükbe a 2004/113/EK számú irányelvet (ún. „Gender” irányelvet), amely általános szabályként tilt bármilyen megkülönböztetést a nemek között. (A Biztosítási Szemle annak idején a 2005. áprilisi számában tudósított az irányelv létrejöttének körülményeiről.)

A direktíva alapelvként kimondja, hogy a tagállamok a jövőben, új biztosítási szerződések megkötése esetén már a nemet, mint díjképző, differenciáló szempontot, nem alkalmazhatják, és nem tehetnek különbséget férfi és nő között a kifizetésre kerülő szolgáltatások vonatkozásában sem. Ugyanakkor opcionális jelleggel („opt out”) lehetőség van arra, hogy a tagállamok indokolt esetben és arányos mértékben lehetővé tegyék a biztosításmatematikai és statisztikai adatokkal alátámasztott, nemek szerint különbségtétel alkalmazását a díjképzésnél. A terhességgel és az anyasággal kapcsolatos költségek azonban semmilyen körülmények között sem alkalmazhatóak díjdifferenciáló szempontként. (Ez utóbbi rendelkezés alkalmazásának legvégső határideje 2009. december 21.)

Magyarország a 2003. évi LX tv. („Biztosítási tv.) és a 2003. évi CXXV tv. („Esélyegyenlőségi tv.) módosításával tett eleget implementációs kötelezettségének, lehetővé téve a biztosítók számára, hogy továbbra is alkalmazzák a nemi hovatartozáson alapuló különbségtételt a díjszámításban, amennyiben ezt a különbséget releváns és pontos statisztikai adatokkal alá tudják támasztani. A terhességgel és az anyasággal kapcsolatos különbségtétel azonban a jövőben már tilos. Magyarország azt vállalta, hogy 2008 decemberétől (az uniós tagországoknál korábban) életbe lépteti az irányelv terhességi diszkrimináció megszüntetésére vonatkozó részeit.

A jogszabály által – bár nem azonos mértékben – érintett területek a következők:

• életbiztosítások
• egészségbiztosítások
• baleset-biztosítások (utasbiztosításokon belül is)
• gépjármű-biztosítások

A magyar biztosítási szakma időben megkezdte az alkalmazással kapcsolatos feladatok értelmezését. Felvetődött az az értelmezési kérdés, hogy a terhesség kizárása a kockázatból diszkriminációnak minősül-e az új szabályozás nyomán. Azok a biztosítók, amelyek továbbra is alkalmazzák a különbségtételt a díjszámításban, az irányelvben előírt kötelezettségüknek, miszerint statisztikai adatokkal kell alátámasztaniuk a különbségtételt, jellemző módon a társaságok honlapján keresztül tesznek eleget.

Az Európai Bizottság 2008 nyarán – a „Gender” szabályozás által inspirálva – egy újabb horizontális irányelv elfogadására tett javaslatot a diszkrimináció minden formájának tiltására a szolgáltatásokhoz való hozzáférésben, amennyiben a megkülönböztetés az életkoron, valamely fogyatékosságon, vallási meggyőződésen vagy szexuális irányultságon alapszik.

A jogszabály-javaslat előzményeként az Európai Bizottság még 2008. első félévében egy konzultációt bonyolított le arra vonatkozóan, hogy a kor-, vallás-, testi fogyatékosság vagy szexuális irányultságon alapuló diszkrimináció milyen formái léteznek a munkaerőpiacon kívül. A konzultáció célja nem titkoltan az volt, hogy szükség esetén az EB egy vonatkozó irányelv elfogadására tegyen javaslatot.

A nyilvánosan meghirdetett konzultációra több észrevétel is beérkezett. Az AGE (egy idősügyi szervezet) diszkriminációként jelölte meg, hogy a biztosítók bizonyos életkor felett egyáltalán nem, vagy csak lényegesen magasabb áron kínálnak utasbiztosítást, illetőleg azt, hogy egészségbiztosításnál az életkort is figyelembe veszik a díjképzésnél. Az AGE megkérdőjelezte a gyakorlat jogosságát, és azzal érvelt, hogy ez korlátozza az idősebb állampolgárok szabad mozgását, illetőleg a szolgáltatásokhoz való szabad hozzáférését.

A biztosítók európai szervezete, a CEA munkatársai többször találkoztak az EB képviselőivel, és a konzultációk során kiderült, hogy a probléma nem csupán a fent jelzett biztosításokkal van. A fokozott érdeklődés a gépjármű-biztosításokra is kiterjed, konkrétan arra, hogy mi indokolja a fiatalok jelentősen magasabb díját.

Az európai biztosítók erőteljes lobbi-munkába kezdtek. Részletekbe menő tanulmányokkal, statisztikai adatsorokkal támasztották alá a bizottsági konzultáció fázisában, miszerint a biztosítók által alkalmazott differenciálás nem tekinthető diszkriminációnak. Tavaly nyár elején még úgy tűnt, hogy a szakmai érvek célba találtak, és az EB elállt attól a tervétől, hogy horizontális irányelvet dolgozzon ki a kor-, vallás- vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönbözetés tiltására. Az akkori információk szerint első lépésként kötelező irányelv csak a fogyatékosságon alapuló megkülönböztetés tiltására készült volna úgy, hogy a pénzügyi szolgáltatók az indokolt mértékben általános kivételt kaptak volna. Az egyéb területek vonatkozásában (ezek közül számunkra legfontosabb az életkor) legfeljebb ajánlás kibocsátását tervezte a testület.

A különböző, érintett társadalmi szervezetek nyomása azonban végül is erősebbnek bizonyult a szakmai érveknél, mivel az Európai Bizottság úgy döntött, hogy visszatér az eredeti elképzeléséhez, és egy horizontális irányelv elfogadására tesz javaslatot a diszkrimináció minden formájának tiltására a szolgáltatásokhoz való hozzáférésben, amennyiben a megkülönböztetés az életkoron, valamely fogyatékosságon, vallási meggyőződésen vagy szexuális irányultságon alapszik. A jogszabály tervezett szövegét az EB 2008. július 2-án fogadta el. A tervezet a biztosítók számára megadja a kivétel (opt out) lehetőségét, a következők szerint:

„A tagállamok a pénzügyi szolgáltatások vonatkozásában lehetővé tehetik az arányos különbségtételt a kérdéses termékre, amennyiben a kor vagy fogyatékosság alkalmazása kulcsfontosságú faktor a kockázat értékelésénél, és az idevágó és pontos biztosításmatematikai vagy statisztikai adatokon alapszik.”

Az európai biztosítási szakma örömmel üdvözölte az Európai Bizottság álláspontját, miszerint a biztosítók által alkalmazott, a valós kockázati különbségeken alapuló differenciálást nem tekinti diszkriminációnak. A biztosítási szerződéseknél alkalmazott eltérő tarifák nem jelentenek hátrányos megkülönböztetést, hanem a kétségtelenül meglévő különbségek érvényre juttatását biztosítják egy olyan szerződésben, amely szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyenértékűségén alapul.

A magánbiztosítók tevékenységének lényege, hogy összegyűjtik a hasonló kockázatoknak kitett egyének csoportját, és a begyűjtött díjakból fedezik a kárt szenvedett biztosítottak kifizetéseit. Az egyén pénzügyi kockázata azáltal csökken, hogy azt szét tudja teríteni a közösségen belül. A biztosítási díj megállapításánál a biztosító a szerződő egyéni kockázatát veszi figyelembe, amely a biztosítási esemény bekövetkezési valószínűségét tükrözi. Ennek kiszámításához a biztosító múltbéli tényadatokat használ fel. A valós, egyéni kockázat pontos felmérése tehát feltétele a fair díjszabásnak, és így magának a biztosítási tevékenységnek. Bármilyen ez irányú korlátozás tovább ronthatná a biztosító és az ügyfél között amúgy is (a biztosító kárára) meglévő információs aszimetriát, ami végső soron a termékek megdrágulásához, antiszelekcióhoz, szélsőséges esetben pedig bizonyos termékek piacról történő kivonásához vezethet.

A mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy a fogyasztók részéről is erőteljesen jelentkezik az igény, hogy az általuk képviselt tényleges kockázat fair módon kerüljön beárazásra. Magyarországon ezt mi sem támasztja jobban alá, mint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás bonus-malus rendszere, amelynek átsorolási rendjét a fogyasztók kiemelt odafigyeléssel követik, sőt – nagyon helyesen – ki is követelik, hogy ne kelljen más kockázatát megfinanszírozniuk a díjon keresztül. A biztosítók ez irányú gyakorlata tehát messzemenően egybecseng a fogyasztók igényével.

Az európai biztosítási szakma mindazonáltal aggályosnak találta a kivétel fenti megfogalmazását a következők miatt.

1. Az irányelv-tervezet „opt out” lehetőséget kínál fel, vagyis a tagországokra bízza, hogy továbbra is megengedik-e a különbségtételt a biztosítási díjképzésben. Ez a megoldás jogi bizonytalanságot eredményez mind a biztosítási szektor, mind a fogyasztók számára, ami ellentétes az egységes európai piac kialakítására vonatkozó szándékokkal. A közelmúltban tanulságos példával szolgált a 2004/113/EK irányelv, amely az opt out lehetőség révén a nemzeti szabályozások olyan eltérő változatait hozta létre, ami nem áll összhangban az egységes piac igényeivel, nehezítve a határon átnyúló szolgáltatások szélesebb körben való elterjedését is. Magyarországon különösen aktuális a kérdés, mivel a magyar biztosítótársaságok szinte kivétel nélkül nagy európai biztosítási (pénzügyi) csoportok itteni leányvállalatai, messzemenően érdekeltek tehát az egységes, átlátható európai szabályozás megvalósulásában.

2. Az induló szövegjavaslattal további probléma, hogy indokolatlanul leszűkíti a differenciálás alapjául szolgáló eszközök tárát. Az aktuáriusi és statisztika adatokon túlmenően a biztosítók az átfogó kockázatértékelés során egyéb tényezőket is figyelembe vesznek, ilyenek például az orvosi jelentések, orvosi kutatások és egyéb orvosi tapasztalatok, vagy adott esetben a foglalkozásból, hobbi-tevékenységből eredő tényezők hatása. A szövegjavaslat ugyanakkor nem teszi egyértelművé, hogy a fenti adatok figyelembe vehetőek-e a díjképzés során. Ezen tényezők figyelmen kívüli hatása torzítaná a kockázatarányosság elvét, amivel megfosztanánk a fogyasztót attól a lehetőségtől, hogy hozzáférjen a valós kockázatának megfelelő fair díjszabáshoz. Hasonló módon jogi bizonytalanságot eredményez a szövegjavaslatban alkalmazott „kulcsfontosságú tényező” kifejezés. A magánbiztosítók törekvése arra irányul, hogy a lehető legtöbb egyénnek kínáljanak biztosítási védelmet, mindeközben azonban közgazdasági szempontoknak és szolvencia elvárásoknak is meg kell felelniük a társaságoknak. A biztosítási piac mindig is élen járt az innovációban, igyekszik személyre szabott, a fogyasztók naponta megújuló igényeinek megfelelő termékeket reális árszínvonalon kínálni, ehhez azonban rugalmas kockázatértékelésre van szüksége a szakmának. A „kulcsfontosságú” kifejezés használata behatárolhatja ezt a lehetőséget.

Az elkövetkező döntéshozatali szakaszban ennek megfelelően a biztosítási szakma prioritásai – nemzeti és európai szinten egyaránt – a következőek:

• az opt out lehetőség helyett – amely a tagországokra bízná a döntést –, azt a megoldást alkalmazzák, hogy a kivétel az irányelv szövegébe kerüljön beépítésre,
• cél a kivétel pontos megfogalmazásának további bővítése.

A szövegjavaslat bizottsági elfogadásával a konzultációs szakasz lezárult. A jogszabálytervezet egyszerre került benyújtásra az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak, a két intézmény azt párhuzamosan tárgyalja. Ebben az esetben a Parlamentnek csak arra van jogosítványa, hogy véleményezze a tervezetet, a végső döntést a Tanács hozza meg egyhangú szavazással.

Az első féléves cseh elnökség nem tervezett gyors előremenetelt a kérdésben, szerette volna előbb felmérni a majdani szabályozás hatását. Úgy vélték, hogy a már hatályban lévő egyenlőségi jogszabályok átültetési tapasztalatait kellene kiértékelni, mielőtt az új szabályozást elfogadnák.

A parlamenti szakasz ugyanakkor aktívnak bizonyult. A beérkező módosító javaslatok – előre megjósolható módon – a fogyasztóvédelmi előírásokat kívánják erősíteni. A módosító javaslatok részben új fogalmak bevezetésére irányulnak (fogyatékosság fogalmának definiálása, illetőleg a diszkrimináció fogalmának kiterjesztése a „társítás útján történő diszkrimináció”-ra). A javaslatok egy más csoportja pedig – az eredeti szöveghez képest – új szabályok bevezetését célozza. Ilyen pl. a biztosítók differenciálási lehetőségének további szűkítése, illetőleg a kockázatelbírálás során felhasznált adatok rendszeres publikálása és frissítése, valamint ezen adatok nem-diszkriminatív módon történő felhasználásának lehetséges monitorozása. A fogyasztóvédelem erősítésére irányuló, jó szándékú javaslatok ugyanakkor sokszor nehezen egyeztethetőek össze a biztosításszakmai szempontokkal.

A téma jelentőségére való tekintettel az Európai Bizottság februárban hivatalosan is párbeszédet kezdeményezett a pénzügyi szolgáltatók képviselőivel a most készülő és a már életben lévő diszkriminációt tiltó szabályozások kapcsán. A konzultációs folyamat három területet fed le.

1. Az új irányelvtervezet (életkor és fogyatékosság alapján történő megkülönböztetés tilalma) kapcsán felmerülő kérdések

A párbeszéd célja egymás szempontjainak jobb megismerése. Egy találkozó sorozatról van szó, amely 20 résztvevővel zajlik (bankok, biztosítók, fogyasztóvédelmi szervezetek bevonásával). A „Gender” irányelv tanulságait leszűrve, segíteni szeretnék a tagországokat a megfelelő értelmezés kialakításában az alábbi kérdésekre koncentrálva:

• a definíciók (pl. aktuáriusi alapelvek) pontosítása,
• az információforrások eredete és azok nyilvánosságra hozatala,
• „kulcsfontosságú” terminus tisztázása,
• a vonatkozó termékek azonosítása,
• a jelenlegi legjobb iparági gyakorlat (best practice) elemzése a diszkrimináció elkerülése érdekében, az önszabályozás elősegítendő.

2. Fórum a „Gender” irányelv 5. pontjának átvétele kapcsán (biztosítós kivétel)

Fentiek vonatkozásban az EB kifejezetten a biztosítási vonatkozásokat kívánja áttekinteni, és az alábbi témákra koncentrál:

• a tagországok jelenlegi gyakorlatának megismerése az 5. cikk átvétele kapcsán (opt out),
• az érintettek közötti párbeszéd elősegítése,
• a „best practice” megosztásának ösztönzése,
• az EB 2010-re esedékes, az irányelv működésére vonatkozó jelentésének segítése. Az EB ennek kapcsán módosításokat kezdeményezhet a szabályozásban, ha szükségét látja.

3. Tanulmány az életkoron, fogyatékosságon, nemi hovatartozáson, származási alapon, hiten/valláson, szexuális beállítódáson alapuló megkülönböztetésről a pénzügyi szolgáltatások területén, különös tekintettel a banki és biztosítói szolgáltatásokra

Az EB most keresi a fenti tanulmány elkészítőjét, a várható elkészülési idő 2010 tavasza. A tanulmány feladata az alábbiak feltérképezése lesz:

• a tagországok pénzügyi szolgáltatóinak jelenlegi, vonatkozó gyakorlata,
• a diszkrimináció eltérő alapjainak jelenlegi és lehetséges problémái,
• intézkedések a diszkriminációs gyakorlatok megakadályozására: tagországok joggyakorlata, önszabályozási megoldások,
• javaslatok tétele a kérdés kapcsán.

A tanulmány kitér majd a „Gender” irányelv átvételének kérdéseire is. A CEA azt szorgalmazza, hogy a tanulmány külön kezelje a banki és biztosítói termékeket, sőt, a biztosítási termékek differenciálása is indokolt lehet.

Az európai biztosítási szakma továbbra is aktívan részt vesz a közösségi szintű konzultációkban, melyek során azokat a szakmai érveket vonultatja fel, amelyeket már korában is megfogalmazott.

• Az európai és a magyar biztosítók támogatnak minden diszkriminációt tiltó intézkedést, feltéve, hogy az a biztosítási tevékenység sajátosságainak figyelembevételével készül. A biztosítási szakma ugyanakkor nem tekinti diszkriminációnak azt az évszázadok során kialakult biztosítási üzemgazdasági gyakorlatot, miszerint a biztosítók az ügyfél tényleges kockázatának figyelembevételével alakítják ki díjaikat. A kockázatarányos díjszámítás nem tekinthető diszkriminációnak, sőt előfeltétele a magánbiztosítás megfelelő működésének.
• A biztosíthatóság határait a szakma folyamatosan tágítja, a biztosításhoz való garantált hozzáférés azonban nem lehet feltétlen elvárás. Bizonyos feltételek esetén a biztosító már nem tud olyan magas – és megfizethető – díjat megállapítani, ami lehetővé tenné az adott kockázat elvállalását a veszélyközösség tagjai érdekeinek sérelme nélkül. A dolog lényegéből adódóan ugyanis a biztosító feladata, hogy a veszélyközösség egésze „helyett” megítélje, hogy az adott kockázat beilleszthető-e a veszélyközösség profiljába.
• A felhasznált információk forrása nem szűkíthető le a jelenlegi gyakorlatra, továbbá az adatok publikálása nem szükségszerűen szolgál hozzáadott értékkel az ügyfelek számára. A biztosítási piac mindig is élen járt az innovációban, igyekszik személyre szabott, a fogyasztók naponta megújuló igényeinek megfelelő termékekkel, reális árszínvonalon kínálni, ehhez azonban rugalmas kockázatértékelésre van szüksége a szakmának.
• A kis piacok (Ciprus, Málta) felvetették a statisztikai források hiányának problematikáját. A ciprusi felügyelet a „Gender” irányelv kapcsán nem engedélyezte az európai adatok használatát. Mivel az élet-statisztikákon kívül más statisztika nem elérhető – az alacsony lélekszám és alacsony biztosítási telítettség kombinációja okán – az ország nem tudott élni az opt out lehetőséggel. Felmerült ezért az a lehetőség, hogy legyen lehetséges az európai statisztikák használata is.
• A tagországi „opt out” lehetősége jogi bizonytalanságot eredményez mind a biztosítási szektor, mind a fogyasztók számára, ami ellentétes az egységes európai piac kialakítására vonatkozó szándékokkal. Célszerű, hogy a biztosítókra vonatkozó eltérés közösségi szinten kerüljön megfogalmazásra.

A készülő új, diszkriminációt tiltó jogszabály természetszerűleg nem csak a pénzügyi szektort érinti, hanem az egyéb szolgáltató ágazatokat is, szállodákat, vendéglátó ipari egységeket stb., különös tekintettel a fogyatékosságot érintő vonatkozásokra. Az európai munkáltatók szervezete, a BusinessEurope a közelmúltban arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy vonja vissza a javaslatot. Ahogy a szervezet fogalmazott: „A mostani válság nem teszi lehetővé a szokásos üzleti attitűd alkalmazását a szabályozási törekvésekhez. El kell ezért kerülni minden olyan új jogszabály javaslatot, ami extra terheket rakhat a vállalkozásokra.” A kisebb méretű vállalkozások különösen megkérdőjelezik a szabályozás gyakorlati alkalmazhatóságát.

A BusinessEurope javaslata előre látható módon felzúdulást keltett a szociális partnerek körében, és az Európai Bizottság is védelmébe vette a tervezetet azzal, hogy az üzleti szervezet által jelzett költségkihatások eltúlzottak. Következő lépésként az Európa Unió Tanácsa (EPSCO Council) júniusi ülésén tárgyalja a témát.

Lencsés Katalin

A megváltozott világgal a pénzügyi felügyeletek hatáskörének is módosulnia kell. Nem elég, ha a hatóságok csak akkor avatkoznak be, ha már megtörtént a baj, a megelőzés is szükséges - állítja Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felügyeleti tanácsának elnöke, aki üdvözli a közös uniós felügyelet létrehozásának tervét.

– A kormány kibővítené a PSZÁF határkörét. A Felügyelet megtilthatná például a shortolást vagy a kockázatos pénzügyi termékek piacra kerülését. Mi erről a véleménye?

– A világ a pénzügyi válsággal jelentősen megváltozott, ehhez minden országban alkalmazkodni kell. Az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is szakértői egyeztetések folynak arról, hogy ezekben a válságos időkben milyen hatásos szerepe legyen a felügyeleteknek. Alapvető, hogy olyan hatáskörük legyen, hogy ne csak akkor avatkozhassanak be, ha a baj már megtörtént, hanem akkor is, ha látszik a bekövetkezés veszélye. Tekintettel arra, hogy a Felügyelet nem jogalkotó, hanem jogalkalmazó csak remélni tudom, hogy javaslataink a Kormány szándéka szerint jogszabályokba megjelenő valósággá válnak. A hatásos, a várható kockázatokat is figyelő felügyeleti munka ugyanis a piac egészének biztonságát szolgálná. Az ilyen preventív helyzetben hozott döntések persze könnyen vita tárgyát képezhetik, de ezt a felelősséget a Felügyeletnek fel kell vállalnia, hiszen a döntés helyességét többnyire csak később lehet igazolni.

– A tervezett közös európai pénzügyi felügyelet hogyan illeszkedik ebbe?

– Ami ma történik a pénzügyi piacokkal a világban, az országos szinten már nem kezelhető. A Jacques de Larosiere vezette bizottság jelentése szerint ezért kell létrehozni egy integrált összeurópai felügyeletet. A magyar miniszterelnök az egységes európai felügyelet gondolatát az elsők között vetette fel tavaly, ezt követően a Felügyelet novemberben kidolgozta az egységes európai felügyelet kialakításának megvalósítható kereteit és ütemtervét. A bizottság javaslata logikájában, ütemezésében 80 százalékban megegyezik a Felügyelet által készített dokumentumban foglaltakkal. Már csak ezért is a Felügyelet üdvözli és támogatja az erre irányuló munkák megindulását..

– Hogyan állapítaná meg a Felügyelet, hogy mekkora a kockázat, ha maguk a piaci szereplők sem voltak képesek erre?

– A pénzügyi szolgáltatók üzleti modelljének megismerésével, megértésével pontosabban látható a Felügyelet számára, hogy mi mennyire kockázatos. Így előfordulhat, hogy maga a pénzügyi tevékenység briliáns logikára épül, viszont a szolgáltatás egy olyan fogyasztói kört ér el, amely nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja mérni a kockázatokat. Ilyenkor többek között a Felügyeletnek kell megvédenie a fogyasztókat az esetleges felelőtlen döntésektől. Az amerikai tőzsde- és értékpapír-felügyeletnek (SEC) például van olyan hatásköre, hogy a fogyasztók egy csoportjára megtilthatja egyes pénzügyi termékek értékesítését.

– Milyen termékektől kell megvédeni a magyar fogyasztókat?

– A bonyolult, nagyon nehezen átlátható termékek kockázataival csak a fogyasztók szűk rétege van tisztában. A befektetési alapokkal kombinált betéteknél például – ha lenne erre vonatkozóan felhatalmazásunk – azt javasolnánk, például, hogy csak meghatározott összeg (pl. 5 millió forint) felett lehessen értékesíteni.

– A shortolás megtiltásról mit gondol?

– Jelenleg nem tiltja jogszabály, hogy valaki úgy kereskedjen, hogy nincs a birtokában az értékpapír. Ha nagyon koncentráltan élnek ezzel a módszerrel, annak komoly következményei lehetnek. Például előfordulhatna, hogy a magyar brókercég, amelyik a megbízást végrehajtja, nem lenne képes a Központi Elszámolóház és Értéktárba (KELER) határidőre leszállítani a papírokat, akkor gondok lehetnének az elszámolásokkal, és hozzá kellene nyúlni a KELER tartalékaihoz. Ennek megelőzése, megakadályozása érdekében a Felügyeletnek kellene rendelkeznie átmeneti beavatkozási lehetőséggel. Ez is annak, a felügyeleti megerősítését ígérő csomagnak a része, amelyről már beszéltünk. Hangsúlyozom: a Felügyelet jogalkalmazó, a jogszabályokat tartja be maradéktalanul. A hatásosabb felügyeleti munkához tehát a jogszabályi feltételeket kell megteremteni.

– Az ingatlanalapoknál beavatkozott a PSZÁF. Nagy botrányt is kavart ezzel.

– Az ingatlanalap az egyike azon kevés esetnek, amikor a Felügyeletnek van joga megelőző lépéseket tenni, ha úgy látja, hogy ez a piac biztonsága érdekében indokolt. Mi éltünk ezzel a joggal, és 10 napra felfüggesztettük az alapok forgalmazását.

– Korábban nem látták az ingatlanalapok veszélyeit? Miért engedélyezte például a Felügyelet, hogy a konstrukciók T+3 napos visszaváltási határidővel működjenek?

– Jogszabály ezt lehetővé tette, lehetőséget adva akár T+3 napos visszaváltásra is. Az alapkezelők ezzel éltek és sokáig jól is működtek, tavaly szeptemberben kaptuk az első jelzéseket, hogy az erősödő tőkekivonások miatt gondok lehetnek. November 7-én éppen a Világgazdaságban volt egy oldal, amelyiken két hír szerepelt: az egyik arról szólt, hogy Németországban kilenc ingatlanalapot függesztettek fel, a másik pedig arról, hogy a hazai ingatlanalapokból mennyi tőkét vontak ki. Az előzményeket is figyelembe véve ezek után nincs mit csodálkozni a döntésünkön.

– A befektetők azonban nem elégedettek a PSZÁF döntésével.

– Éppen a befektetők érdekében vállalnunk kell a konfliktusokat. Olyan döntést nehéz hozni, ami mindenkinek jó. Ennél a befektetésnél általában úgy viselkedtek az emberek, mintha az nem lett volna kockázatos, pedig az volt. Nem lehetett volna meglepetés a befektetők számára, hogy az ingatlanokat nem lehet három nap alatt értékesíteni, és hogy az áruk sem garantált. A pénzügyi termékek értékesítésénél nagyon fontos a tájékoztatás, ezért a 10 napos felfüggesztés egyik indoka éppen az volt, hogy kötelezzük az alapkezelőket a befektetők teljesebb körű tájékoztatására.

– Amerikában is előfordult, hogy a bankok kockázatmentes, likvid befektetésként értékesítettek bizonyos konstrukciókat. Ott az SEC kötelezte őket, hogy névértéken vásárolják vissza a befektetéseket az ügyfelektől. Itt viszont úgy tűnik, a befektetők viszik el a balhét.

– Az értékesítők elképzelhető, hogy sokszor nem mondták el szóban, részleteiben az ügyfélnek a kockázatokat. Az alapok tájékoztatói azonban tartalmazzák a kockázatok leírását az árak alakulásától a likviditási kockázatokig. Az amerikai bankok bizonyos termékekről azonban sehol nem közölték, hogy kockázatosak, így ott jogilag más volt a helyzet.

– A többi befektetési termékek hozama is gyenge lett. Kell-e ezt a Felügyeletnek kezelni?

– A panaszok száma megnőtt, és az ingerültség is egyre nagyobb, ami a helyzet változása miatt érthető, bár a szolgáltatások színvonala nem esett vissza ugyanekkora mértékben. Mi többek között a honlapunkon is próbáljuk felvilágosítani a fogyasztókat, emellett arra kényszerítjük a szolgáltatókat, hogy adjanak minél több információt az ügyfeleknek.

– Hétfőn lépett hatályba az uzsoráról szóló törvény. A Providentet fel is jelentették ez alapján. A felügyelet mit gondol erről?

– A Felügyelet meghirdette a 2009. évi prioritásait és a felügyelési tevékenység középpontjaiba ezt állítottuk. Ez az uzsora esetében két ponton is találkozik a törvénymódosítás szándékaival, nevezetesen a stratégiák elemzésénél, és a tisztességes üzleti magatartás megkövetelésénél. Ennek megfelelően a Providentnél is meg kell nézni, hogy a szabályokat betartva bánik-e az ügyfelekkel a hitel nyújtásakor, másrészt, hogy tisztességes-e a piaci magatartása. Ha azt látjuk, hogy a szerződési feltételek egyoldalúak, aránytalanok és az uzsora hatálya alá tartoznak, akkor intézkedünk, és mi magunk teszünk feljelentést.

– A bankok egyoldalú szerződésmódosítását is sokan kifogásolják manapság. Ebben mi az álláspontjuk?

– Már 2006-ban kiadtunk egy nem kötelező érvényű ajánlást, amelyben felhívtuk a szolgáltatók figyelmét arra: tegyék világossá az ügyfelek előtt, hogy pontosan mitől változnak a kondíciók. Az ajánlást a hitelintézetek tömegesen nem alkalmazták, ezért egyetértünk azzal, hogy ezt foglalják jogszabályba.

– A legproblémásabb termék mostanában valószínűleg a devizahitel. Mennyiben növeli ez a bankok működési kockázatát?

– Működési kockázat szempontjából mindegy, hogy milyen devizában zajlik a hitelezés. Ami nem mindegy, hogy a hitelfelvevők életében milyen szerepe van a devizának. A bankok portfóliója egyrészt a forint gyengülése miatt romlik, és amiatt is, hogy nő a munkanélküliség, ami a forinthitelek minőségét is rontja.

– A bankok megállapodtak a kormánnyal tavaly ősszel arról, hogy bizonyos engedményekkel segítik a devizahiteleseket. Több bank azonban állítólag nem tartja be a paktumot. Ellenőrzik, esetleg szankcionálják ezt valamilyen módon?

– Megállapodást betartani szokás és nem szankcionálni. Mi a panaszok értékelésénél, a panaszkezelési statisztika készítésénél külön is figyelemmel leszünk azonban a megállapodások betartására. Ha gondokat látunk, akkor jelezzük a megállapodást aláíró feleknek, közvetlenül is figyelmeztetjük a bankot, hogy a panaszosok szerint nem tartják be a megállapodást. Ha sűrűn érkeznek ilyen panaszok, nyilvánosságra hozhatjuk akár a piaci szereplő nevét is. Mindenkinek érdeke a megállapodást betartó, egységes és elfogadható gyakorlat létrehozása, a felügyelet különböző eszközeivel ezt segíti.

– Mennyire követi most szorosabban a Felügyelet a piaci szereplők tőkehelyzetét?

– Mindig így teszünk azzal, de most alaposabban átnézzük azokat az elemeket – például a likviditást, az eszközkészletet –, amelyek a tőkehelyzetre is hatással lehetnek. Ha ugyanis csak azt vizsgáljuk negyedévről negyedévre, hogy megfelel-e az adott cég a tőkekövetelményeknek, nem végezzük jól a munkánkat. Azt is figyelnünk kell, hogy a jövőben, dinamikájában figyelve biztonságosan működik-e a piaci szereplő.

– Melyik piaci szegmensben lehetnek nagy problémák?

– Jelenleg sem a bankoknál, sem a biztosítóknál, sem a tőkepiacon nem látunk olyan problémát, amely lényegi kockázatnövekedést jelentene a magyar pénzügyi szektor tőkeellátottsága a jelenlegi aktivitást figyelembe véve stabil. A betétesek teljes biztonságban vannak, és a pénzügyi rendszer szereplőinek működése sem veszélyeztetett.

– A MÁV ÁBE körüli botrányban a Felügyelet felelősségét is felvetették, emiatt 19 munkatársuk ellen kezdődött vizsgálat. Hol tart ez?

– Mostanában fejeződik be. Ez azonban nem fegyelmi vizsgálat. Létrehoztunk egy közvetlenül nekem jelentő, független belső ellenőrzési részleget, amely az eljárások szakmai megalapozottságát vizsgálja. Ha a vizsgálat arra a megállapításra jut, hogy valaki személyesen felelős, akkor kell lefolytatni ellene egy fegyelmi eljárást.

– Lezáródhat úgy is a vizsgálat, hogy nem lesz személyes felelős? Ezt reálisnak tartaná?

– Hangsúlyozom, hogy a vizsgálatok még nem záródtak le, tehát a végeredményt nem szeretném prejudikálni. Elvileg természetesen elképzelhető, hogy ha nem szándékosan követte el az illető a hibát, hanem az a nem megfelelő eljárásrendet követve következett be, akkor a személyi felelősség nem biztos, hogy fennáll.

– Indítottak pert a MÁV ÁBE-ügyfelek a Felügyelet ellen?

– Hallottam olyanról, hogy valaki fenntartotta magának ezt a lehetőséget.

– A problémás piaci szereplőkre kirótt PSZÁF-bírságok elég alacsonyak. Miért?

– A felügyeleti bírságok mértékét jogszabályok határozzák meg. A szankcionálás azonban nem kizárólag a bírságot jelenti. A rendkívüli intézkedések között ott van a számlák zárolása, és akár az engedélyek visszavonása is. Azon persze el lehet gondolkodni, hogy érdemes-e a bírságokat harmonizálni úgy, hogy hasonló helyzetekben a versenyhivatali, a fogyasztóvédelmi és a felügyeleti bírságok hasonló összegűek legyenek.

– Legutóbb az HSBC-re piacbefolyásolás miatt kirótt 80 millió forintos bírságnál volt olyan érzésünk, hogy nevetségesen alacsony?

– A szankciónak a bírság nagyon kicsi része. Az HSBC-re a magyar felügyelet nem tudna olyan bírságot kiszabni, ami igazán jelentős lenne a jövedelméhez képest, de nem ez a lényeg. Erről a bírságról tucatnyi embernek kell majd igazoló jelentést írnia, el fog jutni a legfelsőbb vezetőségig, belső vizsgálat lesz belőle, és ez megtörténne akkor is, ha két forint lenne a büntetés. Ettől függetlenül én is el tudnék képzelni nagyobb bírságokat.

– A vállalkozói számláknál a tényleges tulajdonosi nyilatkozatok határideje lejárt, a bankoknak zárolniuk kellett volna ezeket a számlákat, ám a sajtóban megjelent hírek szerint nem tették meg. A Felügyelet tud erről?

– A jogszabály azt mondja ki, hogy ilyen esetben 2009. január 1-jétől zárolni kell a számlákat. Folyamatosan vizsgáljuk, hogy a piaci szereplők betartják-e a jogszabályokat. Viszont egyelőre még nem megyünk ki ez ügyben helyszíni vizsgálatra, mivel nem lenne szerencsés, hogy az egyik nap életbe lép a jogszabály, és másnap pedig már közli is a hatóság, hogy azt ki nem tartotta be.

www.pszaf.hu

Az interjú rövidített verziója a Világgazdaság 2009. március 5-i számában jelent meg.

„Mindenkinek joga van a munkanélküliség esetére szóló biztosításhoz”

(Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata)

„Everyone has the right to security in the event of unemployment”

(Universal Declaration of Human Rights)

„Jeder hat das Recht auf Sicherheit im Falle von Arbeitslosigkeit”

(Allgemeine Erklärung der Menschenrechte)

Elöljáróban

Az álláskeresési támogatások, azok megszerzésének feltételei jogilag szabályozott, világos és közérthető formában kerülnek az álláskeresők imaginárius asztalára. A holland példa nem minden állam számára jelent reálisan követendő és követhető példát. A hollandiai jogintézmények Földünk egyik legfejlettebb államában, a Holland Királyságban jól működnek. Eltérő körülmények között, eltérő normatív textussal, de hasonlóan eredményes próbál lenni minden ország. Hol több, hol kevesebb sikerrel.

Magyarországon napjainkban ismét terítékre került a foglalkoztatáspolitika kapcsán megfogalmazódó, örökké vissza-visszatérő kérdés: az álláskeresés kollektív-országos és individuális problémája. A magánbiztosítás körében megjelent a jövedelemkiesés-biztosítás. A foglalkoztatási feszültségek feloldása, a foglalkoztatás elősegítése, valamint az álláskeresők támogatása és a munkanélküliség prevenciója a fejlett országokban az állam és az önkormányzatok egyik fő feladata. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1948. december 10.) 23. cikkének 1. bekezdése értelmében minden személynek joga van a munkanélküliség elleni védelemhez; a 25. cikk 1. bekezdése szerint a munkanélküliség esetére szóló biztosításhoz.

Az álláskeresőt mindenekelőtt álláshoz kell juttatni. Addig is, amíg ez be nem következik, gondoskodni kell a megélhetéséről. A Eurostat mérései szerint már hosszú évek óta Hollandiában a legalacsonyabb a munkanélküliség aránya az Európai Unióban.

„A már korábban is alkalmazott munkanélküliségi mutató a munkaügyi központokban történő regisztráción alapult. (…) A fejlett országokban alkalmazott módszer reprezentatív lakossági adatfelvétel útján rögzítette (…) a munkanélküliségi arányszámot” – írta Munkácsy Ferenc 2002-ben a Munkaügyi Szemlében (Munkácsy, 2002, 2.). 2008 augusztusában az EU-ban összesen mintegy tizenhatmillió regisztrált álláskereső volt. Az eurózónában a munkanélküliség 2008 augusztusában 7,4 százalékos volt, ami 0,1 százalékkal magasabb a 2008. júliusi adathoz képest. Hollandiában azt mondják: aki dolgozni akar, dolgozni is tud. Itt a legkönnyebb állást találni. Még egy külföldi is könnyen – sokszor könnyebben, mint a hazájában – jut munkához, megélhetéshez.

Az álláskeresők száma nemcsak Magyarországon és Hollandiában, de az egész unió szintjén, valamint a világ minden államában a jóléti szint egyik releváns mutatója. Az álláshoz jutás nemcsak a pályakezdők gondolkodásának centrális eleme. Az életút során előbb vagy utóbb a többség találkozik ezzel a gonddal. A szociális diszkomfort érzésén túl gazdasági, politikai, kulturális, inter- és szupranacionális vonatkozásai is vannak. Az alapvető állampolgári jogok és a gazdasági rend szabályozása finomra hangolt, egyeztetéses megoldást igényel.

Az álláskeresés a fejlett társadalmi rendszerek működésének szükséges velejárója. Negatív felhangja van, de összességében, megfelelő kanalizációval hosszabb távon a további társadalmi-gazdasági fejlődést szolgálja. Méltányosan és erősen szubjektivizált jelleggel eljárva, a szükségességi-arányossági társadalmi teszt alapján kell kezelni az álláskeresők helyzetét. Arkánum nem létezik, de a társadalmilag általánosan elfogadható mértékig terjedő szociális érzékenységgel elviselhetővé lehet tenni az álláskeresők életkörülményeit. Mindezt viszonylag tág határok között lehet és érdemes fluktuáltatni: a nemzet- és világgazdasági hatások függvényében. Mert a munkajogot és a munka világát mindenekelőtt gazdasági faktorok befolyásolják.

A holland példa

Hollandiában 1949-ben lépett hatályba a munkanélküliséggel foglalkozó első törvény. 1986-ban hatályosult a – módosításokkal ma is hatályban lévő – Werkloosheidswet, azaz az álláskeresésről szóló törvény. 1987. január 1-jei hatállyal inkorporálták az álláskeresési támogatásról szóló rendelkezést.

A törvény a hatvanöt év alattiakra vonatkozik. Akár a köz-, akár a magánszférában álltak alkalmazásban. Aki álláskeresővé válik, támogatásra jogosult,

• amennyiben legalább öt munkaórát, vagy munkaidejének legalább a felét elvesztette, és nem kap az így elmaradó keresetet pótló fizetést, továbbá
• ha – és ez konjunktív feltétel - munkaképes.

Munkaóra alatt a munkaviszony megszűnését közvetlenül megelőző 26 hét átlagában számolt munkaórát értik. További feltétel, hogy az álláskeresővé válást közvetlenül megelőző 36 hétből 26 hétben munkaviszonyban kellett állni a támogatásra való jogosultság megszerzéséhez.

A nem várt természeti körülmények – mint hóesés, árvíz stb. – miatt munka nélkül maradók számára szintén jár az álláskeresési támogatás a nem várt természeti körülmény idejére. Nem kaphat álláskeresési támogatást, akire a következő, nem konjunktív feltételek igazak:

• az egészségbiztosítás keretén belül nyújtott pénzbeli ellátást vagy annak megfelelő egyéb ellátást kap,
• rokkantsági nyugdíjat kap; ha a munkaképesség hiánya legalább nyolcvan százalékos,
• lakóhelye, illetve tartózkodási helye nem Hollandiában van,
• szabadságvesztés-büntetését tölti,
• annak a hónapnak az első napjától, amelyben a hatvanötödik életévét betölti,
• szabadságát tölti,
• sztrájk idejére, vagy a munkaviszonynak a munkavállaló önhibájából eredő megszűnése miatt.

Az álláskeresési járadék három hónapig jár. Az álláskereső az első két hónapban az utolsó havi fizetése 75 %-át, a harmadik hónapban pedig a 70 %-át kapja. (Vö. Werkloosheidswet 47. cikkely.)

Ha a munkaviszonya megszűnését megelőző öt esztendőn belül az álláskereső legalább négy évig dolgozott úgy, hogy évente minimum ötvenkét napra fizetést kapott, a három hónap leteltét követően, minden munkaviszonyban töltött év után további egyhavi, az utolsó fizetés 70 %-ának megfelelő összegű járadékra jogosult. Azonban ekkor is csak összesen legfeljebb harmincnyolc hónapon át. (Vö. Werkloosheidswet 42. cikkely 2. bek.)

Attól az évtől számítva, amelyben a álláskereső a tizennyolcadik életévét betöltötte, egészen 1997-ig minden esztendő, praesumptio iuris et de iure alapján, munkában töltöttnek számít. 1997 után azonban kizárólag a faktuálisan munkaviszonyban töltött évek számítanak. Tehát azon évek, melyekben az álláskereső legalább ötvenkét napra fizetést kapott. (Vö. Werkloosheidswet 42. cikkely 4. bek.)

A Werkloosheidswet értelmében az UWV, azaz az Uitvoeringsinstituut Werknemers¬verze¬keringen, tehát a munkavállalók biztosítását végző intézmény az álláskeresési támogatásban részesülő betegellátási költségeit az Egészségbiztosítási Alap számára megtéríti, az álláskeresési támogatás összegének terhére. Hasonlóképpen térít az önkormányzatnak stb. A folyamat automatizmusához nem szükséges az álláskereső meghatalmazása.

Az álláskeresési támogatást nem lehet kölcsöntörlesztés céljából elvonni. Amennyiben a támogatás összege kevesebb lenne, mint a minimálbér nyolcada, a de minimis szabály értelmében a támogatás nem kerül kifizetésre.

A Werkloosheidswet 3. fejezetében foglaltak szerint, álláskeresési támogatásra való jogosultság megszerzése céljából önként szerződhet az UWV-vel

(1) a hatvanöt év alatti,

(2) munka vagy támogatás révén egyébként nem biztosított,

(3) ugyanannak a személynek, vagy ugyanabban a háztartásban hetente kevesebb mint négy napot dolgozó természetes személy. (Ezek konjunktív feltételek.)

Ez a biztosítás kizárólag az egészségbiztosítással együtt köthető. Kivéve, ha az érintett betegség, terhesség vagy szülés miatt egyébként is jogosult az egészségbiztosításra. (Vö. Werkloosheidswet 55. cikkely.) Az 56. cikkely szerint az önkéntesen szerződő a többi álláskeresővel esik egy tekintet alá. Ha az önkéntesen szerződő egybefüggően több mint két hónapon át nem vagy nem teljesen, illetve határidőn túl fizet, megszűnik a biztosítása. Megszűnik – egyebek mellett – akkor is, ha másként jogosultságot szerez az álláskeresési támogatásra. A támogatást csak az veheti igénybe, aki Hollandiában tartózkodik. A külföldi tartózkodás idejére a támogatás kifizetése szünetel.

Csőd vagy felszámolás esetén

A Werkloosheidswet 4. fejezete alapján a felszámolási vagy csődeljárás alá vont munkaadó helyett a munkabért, a szabadságmegváltást, a szabadidő-utalványt és a harmadik személynek a munkaviszonnyal kapcsolatban felmerülő jogosultságát támogatás formájában fizeti ki az UWV az arra jogosult kérelmezőnek. A kérelmet az UWV-hez kell benyújtani. Maximum tizenhárom heti munkabért, illetve a felmondás idejére járó munkabért. A tizenhárom hét alatt a munkaviszony felmondással vagy közös megegyezéssel történő megszűnését, illetve az egyéb, jogszabály alapján történő megszűnését közvetlenül megelőző tizenhárom hetet értik. A szabadságmegváltásnál, a szabadidő-utalványnál és a harmadik személynek járó kifizetésnél maximum a munkaviszony megszűnését megelőző egy év vehető figyelembe. (Vö. Werkloosheidswet 64. cikkely.)

Áthajló korú és idősödő álláskeresők

„A II. világháború után a nyugat-európai országokban egy átmeneti születési hullám alakult ki. (…) Természetesen az érintett országok igyekeznek intézkedéseket hozni az öregedés gazdasági hatásainak kivédésére, de ezek hatásfoka változó. A magas munkanélküliség levezetésének talán legkézenfekvőbb eszköze a korai nyugdíjazás támogatása” – írta Munkácsy Ferenc 2003-ban a Munkaügyi Szemlében (Munkácsy, 2003, 3.).

Hollandiában várhatóan 2009. december 1-jétől kezdve

(1) azon hatvanéves vagy ennél idősebb munkavállalók,

(2) akik 2006. október 1. és 2011. július 1. között álláskeresővé válnak, és

(3) több mint három hónapig álláskeresési járadékra voltak jogosultak,

ennek lejártát követően ún. IOW-segélyt kaphatnak. Az álláskeresési járadék (WW-uitkering) lejártát követő naptól a hatvanötödik életévük betöltéséig terjedő időben. Ennek összege a mindenkori hollandiai minimálbér 70 %-a. Az IOW-segélyben csak a munkaképes idősebb álláskereső részesülhet, aki köteles elfogadni a számára felajánlott, általánosan elfogadhatónak tekinthető munkát (algemeen geaccepteerd werk). A feltételek közé tartozik minimálisan huszonöt, munkaviszonyban töltött év igazolása.

Az IOAW a Wet inkomensvoorziening oudere en gedeeltelijk arbeidsongeschikte werkloze werknemers, azaz az idősebb és a részlegesen csökkent munkaképességű álláskeresők keresetpótlásáról szóló törvény elnevezésének holland rövidítése. Az IOW (= Inkomensvoorziening voor Oudere Werklozen) az idősebb álláskeresőkre vonatkozik. 2016. július 1-jén a szabályozás hatályát veszti, tehát csupán egy átmeneti megoldásról van szó, amely temporálisan szűken dimenzionált. Aki 2006. október 1. előtt vált álláskeresővé, IOAW-segélyért folyamodhat.

A szociális és munkaügyi miniszter a Tweede Kamer, a holland parlament alsóháza számára tett törvényjavaslat-előterjesztés kapcsán utalt rá, hogy eredetileg az ötven és hatvan év közötti álláskeresőkre is az IOW-hoz hasonló szabályozást akartak keresztülvinni, de ez nem sikerült. Kifejtette továbbá, hogy az aktuális gazdasági helyzetben az idősebb álláskeresők nehezebben jutnak munkához. Ezért meg kell akadályozni, hogy jövedelmük egyik napról a másikra lényegesen lecsökkenjen.

Aki legalább ötvenéves, amikor a munkáját elveszíti, maximum hatvanöt éves koráig, ha lejárt az álláskeresési járadék folyósítási ideje, IOAW-segélyre válik jogosulttá. Ennél a segélynél nincs vagyonvizsgálat. Az IOW esetén, tehát az idősebb álláskeresőknél, nemcsak vagyonvizsgálat nincs, de, szemben az IOAW-segéllyel, a házastárs vagy élettárs jövedelmi viszonyait sem veszik figyelembe. Az IOAW-segély iránti kérelmet a házastárssal vagy élettárssal együtt érdemes benyújtani. Az IOAW-segély összege holland viszonylatok között meglehetősen alacsony, így rendkívül szűkös megélhetést biztosít. A cél az átmeneti jellegű segélyezés megteremtése, nem pedig a segélyből élés feltételeinek biztosítása. Fontos, hogy a segélyezett ne „rendezkedhessen be” segélyből élésre. A társadalmi védőháló egy olyan szociális piacgazdaságban, mint Hollandia, ultima ratio reginae. Ezt a szempontot Magyarországon is mindinkább figyelembe veszi a szociális állam, amikor elsődlegesen a piacgazdaságot kívánja érvényre juttatni. Hollandia ebben is követendő példát nyújt.

Kooperációért segítséget

A Werkloosheidswet, azaz az álláskeresőkről szóló törvény 22. cikkelye értelmében az UWV a beadványozó kérelmére dönti el, hogy a beadványozó jogosult-e álláskeresési támogatásra. A kérelmet az állami foglalkoztatási szervnél (CWI = Centrale organisatie werk en inkomen) kell benyújtani, amely azt továbbítja az UWV-hez. Legkésőbb az álláskeresőként eltöltött első napot követő napig be kell jelenteni a CWI-nél az álláskeresővé válás tényét. Legkésőbb egy héten belül kell benyújtani az álláskeresési támogatás iránti kérelmet. Az álláskereső köteles magát ebben a minőségében regisztráltatni, és részt venni a reintegrációjához szükséges átképzésben, illetve továbbképzésben. Köteles továbbá alávetni magát az orvos, a pszichológus vagy a pályaválasztási tanácsadó által lefolytatott vizsgálatnak. Ennek elmulasztása - kötelességellenes megtagadása - esetén a támogatás összegét csökkentheti vagy megvonhatja az UWV, valamint bírságot alkalmazhat.

Fontos, hogy az álláskereső kooperáljon a reintegrációját végző szervezettel. Ha a szervezet olyan jelzést ad, hogy az álláskereső nem működik együtt, az UWV szükséges és arányos szankcióval kényszerítheti ki a jogkövető magatartást. Elsősorban az álláskereső munkába történő reintegrációja érdekében. Jogorvoslatra az Algemene wet bestuursrecht, azaz a közigazgatási eljárási törvény alapján van lehetőség. A Werkloosheidswet ezzel kapcsolatban lex specialisként viselkedik. Az UWV folyósítja az IOAW-segélyeket is, és majdan az IOW-segélyeket is.

Összegzés

Álláskeresőnek lenni Hollandiában sem könnyű. Mégis jóval kedvezőbb helyzetben van, aki Hollandiában válik álláskeresővé, mint aki egy szegényebb társadalomban marginalizálódik. Minthogy Hollandia a világ egyik leggazdagabb jóléti állama, az álláskeresők többsége, ha akar, álláshoz is juthat.

Az álláskereső ma már nem munkanélküli. Munka nélkül van (legalábbis fehéren nem dolgozik), de keresi a lehetőséget, hogy ismét munkája legyen: a statikus munkanélküliség helyett a dinamikus álláskeresés jellemzi. Az állam és az önkormányzatok, valamint a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek pedig azon vannak, hogy segítsenek neki ebben. Optimális esetben a törekvések - egymást erősítve – eredményre vezetnek. Hogy ez az eredmény milyen minőségű, azt a konkrét társadalmi-gazdasági rendszer nagymértékben befolyásolja. Nem mindegy tehát, hogy Hollandiában válik álláskeresővé az ember, vagy egy kevésbé fejlett államban. Harti kifejezéssel élve, az álláskeresőt megillető statikus jogok a munkaviszony dinamikusságában kerülhetnek feloldásra. A cél, hogy a szükséges-elégséges abszolút szerkezetű jog, az álláskeresési támogatáshoz fűződő jog helyét minél előbb relatív szerkezetű jogviszonnyal válthassa fel az álláskereső. Mert anyagilag és életszínvonalában is ebben érdekelt. Ez egyaránt érdeke az individuális álláskeresőnek és a kollektív társadalomnak. A hangsúly az álláskeresés átmenetiségén van.

A fent írtak szerint Hollandiában is átmenetet él meg az álláskeresés jogi szabályozása. Minden országban szükség van normatív átmenetre. Hollandiában a jogi kísérletezésnek pl. a Werkloosheidswet „Experimenten” című XA. fejezete (130-130f cikkelyek) expressis verbis lehetőséget biztosít „algemene maatregel van bestuur”-nek nevezett normatív formában. Az „algemene maatregel van bestuur” végrehajtási rendelet, amelyet a kormány alkothat meg, de a holland jogalkotásban ez többet jelent, mint a hazai „végrehajtási rendelet” terminus technicusa.

Dr. Julesz Máté, tudományos kutató (Szeged)

Bibliográfia

Munkácsy Ferenc (2002): Munkanélküliségi murphológia. Munkaügyi Szemle, 4. p. 2.

Munkácsy Ferenc (2003): Az idős munkavállalók foglalkoztatásának sajátosságai. Munkaügyi Szemle, 3. p. 3.

www.pszaf.hu

A PSZÁF, eleget téve a felügyeleti módszerekkel szemben támasztott transzparencia követelményeknek, a felügyelt szektorok számára nyilvánosságra hozza a kockázatalapú felügyelés során alkalmazott módszereit bemutató tájékoztatót. A nyilvánosságra hozatal célja, hogy a felügyelt intézményeket tájékoztassa azokról az elvekről és módszerekről, amelyek alapján az egyes intézmények napi felügyelése során eljár.

A „Tájékoztató a PSZÁF kockázatalapú felügyelési módszertanáról” és Mellékletei, a felügyelt intézmények részére iránymutatásul szolgál, képet kíván nyújtani az alkalmazott módszerekről, de részletes eljárásokat nem tartalmaz. A felügyelési folyamat az itt bemutatott elvek alapján részletesen lebontott módszertani útmutatók és eljárásrendek alapján folyik.

Fontos figyelemmel lenni továbbá arra, hogy az anyag kialakításánál fontos szempont volt, hogy valamennyi felügyelt szektorra alkalmazható legyen, az egyes szektorok/alszektorok egyedi sajátosságaiból fakadó eltérések kezelése a részletes dokumentumokban került lefektetésre, és a konkrét felügyeleti munka során kerül figyelembevételre.

Az alábbiakban közöljük a tájékoztató 1. fejezetét. A teljes anyag a honlapon megtalálható.

1. A kockázatalapú felügyelés és érvényesülése a felügyeleti folyamatokban

1.1. A kockázatalapú felügyelés

A kockázatalapú felügyelés új követelménye, hogy a kockázat fogalmát a felügyeleti feladatok fényében értelmezzük. A felügyelet maga is kockáztat, hiszen nem zárja le az összes – egyébként elvileg is lezárhatatlan – veszélyforrást, ezért előfordulhat, hogy egyes törvényes feladatainak csak részlegesen képes eleget tenni. A kockázatalapú felügyelés során a felügyelet kockázatokat vállalva felügyel kockázatokat.

A kockázatokat vállaló felügyelés megvalósításának kiinduló pontjait

• a felügyeleti célokat veszélyeztető kockázati források feltárása, illetve a feltárás folyamatosságát biztosító felügyeleti eljárások működtetése,
• a feltárt kockázatok mérlegelő priorizálását, a Felügyelet kockázatvállalási lehetőségeit és kockázatkezelési céljait előíró kockázati étvágyról döntő ciklikus eljárás alkotják.

Ezek az eljárások nemcsak a felügyelési munka hatékonyságát és eredményességét hivatottak javítani, de erősítik a felügyelettel szembeni corporate governance elvárásoknak való megfelelést is, amennyiben a felügyeleti működés elszámoltathatósága (accountability) és átláthatósága (transparency) jelentős növekedését eredményezik. A kockázatorientált felügyelés részelemei a prudenciális felügyelés térhódítása óta jelen vannak a Felügyeleten. Az elődfelügyeletek első - a felügyelési munkafolyamatba ágyazódó – kockázatértékeléseire az ezredforduló éveiben került sor. A kockázatértékelés az intézmények adatainak statisztikai összehasonlításán (objektív kockázatértékelés), valamint a felügyelők szakértői megítélésén (szubjektív kockázatértékelés) alapult. 2003 első negyedévétől kezdve az intézményi kockázatok felügyeleti értékelése alapján került kialakításra a helyszíni vizsgálatok terjedelme és mélysége. A kockázatalapú felügyelés a teljes – helyszíni és nem helyszíni – felügyelési folyamatot a kockázatokhoz igazítja.

1.2. A felügyelés kockázati ciklusa

A kockázat az ésszerűen elvárt jövőbeni állapottól való lehetséges, de nemkívánatos eltérések jellemzésére használt fogalom – az eltérést a lehetséges hátrányok leírásával, a hátrányok bekövetkezési esélyeivel, valamint – ha lehetséges – az ezekből képzett mutatószámmal mérik.

A kockázatkontroll ciklusának logikai lépései:

a. Az elvárt jövőbeni állapot rögzítése: milyen jellemzőkkel és funkciókkal bír az elvárható állapot.

b. A potenciális veszélyek azonosítása: veszélyhelyzetek és veszélyeztető események rögzítése

c. A kockázati mértékek meghatározása: a potenciális veszélyek csoportosítása, a lehetséges károk és bekövetkezési valószínűségeik becslése, valamint azok együttes jellemzésére alkalmas mérték megválasztása.

d. A kockázatok kezelése: A kockázatok kiértékelése: a rendelkezésre álló erőforrások ismeretében, az előnyök és hátrányok mérlegelésével ítéletalkotás a kockázat elfogadhatósági szintjéről, szükségesnek ítélt kockázatkezelési eljárások kialakítása.

e. A kockázatkezelés hatásának megfigyelése, és a kockázati szint vezetés felé történő folyamatos jelentése – monitoring, reporting.

1.2.1. Az elvárt állapot

A „felügyeleti elvárt állapot” az uniós és hazai jogszabályokban megfogalmazott elvárásokban, feladatokban, és az ezek alapján kialakított, a Felügyeleti Tanács által megfogalmazott felügyeleti célokban, politikában, stratégiában jelenik meg.

Hazai jogszabályi elvárások

A Felügyelet törvényben kijelölt feladatai alapján a Felügyeleti Tanács a Felügyelet céljait, feladatait a következőképpen fogalmazta meg:

A Felügyelet az Európai Unió felügyeleti közösségének tagjaként, az integrálódó pénzügyi piacon

• biztosítja a pénzügyi piacok megbízható, folyamatos és átlátható működését;
• erősíti a pénzügyi piacok iránti bizalmat;
• előmozdítja a pénzügyi piacok tisztességes versenyen alapuló fejlődését;
• védi a piaci szereplők jogos érdekeit;
• szolgálja a fogyasztói döntések kockázatának csökkentését a szükséges információk hozzáférhetőségének biztosításával;
• aktívan részt vesz a pénzügyi bűnözés visszaszorításában.

Uniós elvárások

A pénz- és tőkepiaci intézményekre irányadó 2005-ben elfogadott európai tőkeirányelv (CRD), a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv (MiFID) és a biztosítók esetében a várható szolvenciairányelv, UPC Fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról egyaránt lényeges követelményeket támaszt a pénzügyi felügyeletekkel szemben.

• A CRD célja az intézmény kockázati profilja, kockázatkontrollja és a tőkeellátottsága közötti kapcsolat egyértelművé tétele. Az intézménynek magának kell kidolgoznia a megfelelő kockázatkontroll és tőkeallokációs folyamatokat (ICAAP) - a felügyelés feladata ennek értékelése.
• A biztosítói területre kialakítás alatt álló szolvencia-direktíva alapelvei hasonlítanak a CRD elveire, mind szándékát, mind tartalmát érintően párhuzamba állítható a CRD EU-s munkálataival.
• A befektetési vállalkozások felügyelési módszereinek megújulása a CRD és a MiFID alkalmazását jelentik. A CRD prudenciális szabályai a hitelintézetek mellett a befektetési vállalkozásokra is érvényesek. A MiFID a befektetési szolgáltatások vonatkozásában az alternatív kereskedési rendszerek és eljárások szabályozásán kívül a piacok átláthatósági követelményeire is kiemelt figyelmet fordít.
• A munkáltatói pénztárakkal, és általában a pénztári jellegű intézményekkel szemben egyre erősebben jelennek meg a kockázatalapú felügyeléssel kapcsolatos követelmények, illetve ehhez kötődően, a szervezet belső kockázatkezelési rendszerének az erősítése.

A Felügyelet felügyelési politikája és stratégiája

A felügyelési politika tézisei szerint a felügyelés

• magatartási normák összességének közvetítését és számonkérését;
• a felügyelés európai kereteibe illeszkedést;
• a versenysemlegességet nem sértő, az egyenlő elbíráláson és az arányosságon alapuló felügyelési gyakorlatot;
• a felügyelők felelősségvállalásán alapuló, átlátható és számon kérhető felügyelést jelenti.

„Hatékony felügyelet” – a PSZÁF 2010-ig szóló stratégiája

A Felügyelet illetve a felügyelés fő cselekvési irányai:

• reagálóképesség – a cél, hogy a Felügyelet rendelkezzen a felügyelt piacok változásának dinamikájával azonos ütemű alkalmazkodásra való képességgel és készséggel;
• folyamatos és tartalmi felügyelés – a működés középpontjába a pénzügyi piacok és tevékenységek valós tartalmának folyamatos felügyeletét kell állítani;
• szakmai összefüggések elemzése – határozott elmozdulásnak kell bekövetkeznie az ellenőrző, utólagos, alapvetően a jogszabályi megfeleltetést vizsgáló hatóságtól a szakmailag felkészült, a piaci folyamatok lényegi összefüggéseit átlátó, értő és előrelátó felügyelet irányába;
• a felügyelet és a felügyelés nemzetközi jellegének erősítése - a magyar felügyelésnek nemzetközivé kell válnia, s ezzel képesnek kell lennie a más, nemzetközileg elfogadott módszertanokat alkalmazó felügyeletekkel való együttműködésre is;
• az uniós szabályozás implementálása – a Felügyeletnek fel kell készülni az Európai Unió belső piacának további egységesülésére, illetve a nemzeti szabályozások harmonizálására, ezért a lehető leggyorsabban és a lehető legkevesebb kivétellel implementálni kell az uniós szabályozást, ideértve a felügyelet által kibocsátott ajánlásokra vonatkozó követelményt is;
• a piac átláthatóbb működésének aktív befolyásolása – a Felügyeletnek a jogszabályok kezdeményezésén, azok passzív megfeleltetésének követelményén túlmenően, a piaci viszonyok átláthatóbb működésének aktív befolyásolójaként határozottan és időben kell fellépnie;
• a prudenciális és a piaci felügyelési tevékenységek egyenértékűsége – a pénzügyi intézmények biztonságos működésére vonatkozó (prudenciális) felügyeletnek, illetve a piaci tevékenység és viselkedés felügyeletének egyenlő fontosságúakká kell válniuk;
• a stratégiai céloknak megfelelő erőforrás-felhasználás - a személyi és pénzügyi erőforrásokat elsődlegesen a stratégiai célok teljesítéséhez lehet és kell felhasználni.

1.2.2. A kockázatok azonosítása

A felügyelés változó céljait változó veszélyek fenyegetik, a kockázatazonosítás folyamatosan megújuló feladat.

Kockázati környezet

A veszélyes események, a veszélyhelyzetek keresése a múlt tapasztalatainak elemzésével és/vagy a jövő lehetőségeinek latolgatásával történhet.

A felügyeleti célokat veszélyeztető kockázati források általános szerkezetét a „külső” és a „belső” fenyegetések mentén térképeztük fel:

• Külső kockázatok
  • Környezeti kockázatok
    • konjunkturális – gazdaságpolitikai
    • társadalmi – szociológiai
    • politikai – jogi – szabályozási
  • Piaci kockázatok
    • fogyasztók magatartási mintái
    • termékjellemzők
    • piaci folyamatok és a piacok kölcsönhatásai
  • Intézményi kockázatok
    • felügyeltek
    • engedélynélküliek

• Belső kockázatok
  • a felügyelet működésében (IT, HR, vizsgálati eljárásrendek stb.) rejlő kockázatok

A külső kockázati körök (környezeti, piaci és intézményi) fenyegetéseinek feltárási folyamataiban biztosítani kell az interaktivitást. A környezeti és piaci kockázatok azonosításának azonnali folyamatos inputtal kell szolgálni az intézményi kockázatok feltárásához, illetve megfordítva. Hasonló kapcsolatot kell létrehozni a másik két kockázati kör tekintetében is.

Kockázati étlap és veszélykarton

A kockázati környezetből adódó kockázatok azonosításának eszközeiként a kockázati étlap és a veszélykartonok szolgálnak. A múltbeli tapasztalatok alapján definiálható kockázatokat a kockázati étlap rendszerezi. Az étlapot olyan előre definiált hierarchikus szerkezetként alakítottuk ki, amelynek elemei csak szigorú munkafolyamatokkal módosíthatók. Az étlap bemutatja a kockázatok „vertikális” és „horizontális” szerkezetét, és megadja a kockázatok és aggregátumaik egyszerű fogalmait.

A veszélykarton az innovatív megközelítésben a Felügyelet bármely területén feltárt, vagy az esetleg csak sejtett – a tapasztalatokkal még nem kellően alátámasztott veszélyek jelzésére szolgál, a kockázatértékelést végző felügyelők számára.

A kockázatazonosítás folyamata

A veszélyek feltárásában nemcsak a felügyeleti főosztályoknak van szerepe, hanem a Felügyelet valamennyi, alaptevékenységet végző szervezeti egysége is érintett (elemzők, piacfelügyelők, fogyasztóvédők, panaszügyesek, engedélyezők). A veszélyek feltárását a jelenlegi, az intézményelemzéstől a pénzügyi rendszer egészének elemzéséig vezető, a részletektől az átfogó felé haladó gyakorlattól eltérően „lentről felfelé” és „fentről lefelé” párhuzamosan mozgó többlépcsős folyamatokra kell felépíteni. A folyamatok lehetséges lépcsőfokai:

a. a pénzügyi termékek, szolgáltatások és piacok, a pénzügyi intézmények, valamint a pénzügyi „fogyasztók” magatartásai kockázatainak Unión kívüli és Unión belüli fejleményei

b. a pénzügyi rendszer uniós szabályozásának várható változásainak és az Unión kívüli szabályozási filozófiák irányadó elmozdulásainak elemzése

c. a pénzügyi rendszerre hatást gyakorló hazai gazdasági, politikai és szabályozási környezeti változások elemzése

d. a hazai hitelintézeti (pénzügyi vállalkozások nélkül) és befektetési szolgáltatások, biztosító és pénztári szolgáltatások, pénzügyi vállalkozások és kibocsátások szolgáltatásai, termékei, értékesítési módszerei jellemző mozgásirányainak elemzése

e. a hazai pénzügyi fogyasztók szokásai, informáltsága, pénzügyi jártassága és panaszainak, illetve az új szolgáltatások és termékek „fogyaszthatóságának” (inherens kockázatok, tájékoztatási és képzettségi igények, tisztességes szerződési feltételeinek és megfelelő értékesítési csatornák) elemzése

f. az intézmények kockázatértékelése – a kockázati profil feltárása.

A felügyeleti célokat fenyegető lényeges kockázatok rendszeres áttekintése során megtárgyalásra kerülnek az adott időszakra vonatkozó makro-, szektor-, illetve termék- és fogyasztóelemzések is.

A veszélyfeltáró elemzések eredménye új veszélykartonok születésén túl alapját képezik a kockázati súlypontok, a kockázati étvágy Felügyeleti Tanács általi meghatározásának.

1.2.3. A kockázat mérése

A kockázat kvantált veszély: a veszély lehetséges kimeneteinek mennyiségi hatása van egy kvantifikált célállapotra, illetve becsülhető a kimenetek bekövetkezési valószínűsége.

A kockázat „képletes” mértéke:

K = H x V

ahol, H a következmény „hatása” az elvárt állapotra, (súlyossága), V pedig a bekövetkezés valószínűsége.

Statisztikai becslés és szakértői mérlegelés

A kockázati mennyiségeket statisztikai és/vagy szakértői becslésekkel szokás felmérni. A kockázatok, és megítélésükhöz szükséges információk sokfélesége indokolja, hogy a kockázatok nagyságát – a károk mértékét és a bekövetkezés esélyeit – kvalitatív szakértői mérlegeléssel célszerű megállapítani. A szakértői mérlegelést – ahol lehet – statisztikai becslési eljárások eredményeire, egyéb mennyiségi mutatókra és más szakértők véleményére támaszkodva kell kialakítani.

Az egyéb mennyiségi mutatók között kiemelkedő jelentőségű a felügyeleti intézményektől a felügyeletre érkező adatok összehasonlító és/vagy a szokatlan állapotokat kiszűrő feldolgozása. A Felügyelet az intézmények működését a rendes adatszolgáltatás keretében beküldött adatok gépi feldolgozásával kíséri figyelemmel. A feldolgozás három módon szolgálja a felügyelést:

• ha az adatok jogszabálysértésre engednek következtetni, vagy szokatlan változásra az intézménynél, akkor az érdekelt felügyeleti dolgozók (a dedikált vagy a kontaktfelügyelők) figyelemfelhívó üzenetet kapnak;
• az adatokból és feldolgozás közben keletkező mutatókból idősoros és keresztmetszeti, valamint csoportosító lekérdezések segítik az elemzéseket;
• a mutatószámok egy részének felhasználásával vonatkozási csoportokhoz mért összehasonlító elemzések készülnek.

A Felügyelet KIR rendszere több száz (felügyelt szektorok összességére), zömében összehasonlító mutatóval támogatja az intézmények kockázatértékelését. A jól megválasztott összehasonlító mutatók komoly segítséget jelentenek a szakértői mérlegeléskor.

Az intézmények kockázatainak értékelése

Az intézmények kockázatát a felügyeleti célokra gyakorolt hatásuk (Hatás módszertan) és a felügyeleti célokat veszélyeztető helyzetek kialakulásának valószínűsége (Intézményértékelés) segítségével mérjük.

Az intézményértékelés során a Felügyeletnek együtt kell mérlegelni az intézmény által futott kockázatok jellegét, valamint mértékét (inherens kockázat) és a kockázat kezelésének minőségét (kockázatkontroll), és ezek alapján meg kell határoznia a fennmaradó nettó kockázatot. A felügyeleti értékelésnek mindkét szálat tartalmaznia kell, de nem szabad őket összemosnia. Az intézményi kockázatok és kockázatkontroll felülvizsgálatának az intézmény/intézmény-csoport vállalt kockázatainak nagysága, a kockázatkontroll minősége, ügyvitelének megbízhatósága és az ellenőrzés színvonala tekintetében minden jelentős tevékenységet, és minden jelentős üzleti egységet le kell fednie. Amennyiben az intézmény folyamatai nem megfelelőek, meg kell hoznia a megfelelő felügyeleti intézkedéseket.

A Felügyelet intézményfelügyeléssel kapcsolatos erőfeszítéseinek az arányosság elvére kell épülnie. A felügyeleti célokat kevésbé veszélyeztető intézményeknél egyszerűbb felügyelési eljárások is alkalmazhatók. Az arányosságra sem mennyiségi, sem minőségi értelemben nincs általánosan bevett meghatározás. Az arányos felügyelés azt jelenti, hogy a felügyeleti célokra más-más módon veszélyes intézményeket nem azonos eszközökkel felügyeljük. A differenciálás az alkalmazott felügyeleti módszerek és a felügyelés mélységére, terjedelmére egyaránt kiterjed.

1.2.4. Kockázatkezelés

A felügyeleti kockázatkezelés célja a felügyeleti célokat leginkább veszélyeztető veszélyek csökkentése. A kockázatok a felügyelt intézményeknél, az intézmények szolgáltatatásainak igénybevevőinél (fogyasztóknál), a termékeknél és a pénzügyi közvetítői rendszer környezetében egyaránt megjelenhetnek.

Mérséklésük lehetőségei is különbözőek:

• a felügyelt intézmények tekintetében a jogszabálykövetés és a prudens működés felügyeleti eszközökkel való ösztönzése, néha kényszerítése;
• tájékoztatókkal, orientáló összehasonlításokkal a fogyasztói ismeretek és kultúra fejlesztése;
• jogszabályi és gazdaságpolitikai elképzelések véleményezése, esetenként lobbi tevékenység.

A Felügyelet kockázatkezelési tevékenységének felelőssége - a kockázatazonosításhoz hasonlóan – nem kizárólag az intézmény felügyelőkre hárul. A piacfelügyelők, a fogyasztóvédelemmel foglalkozók, engedélyezők és a felügyeleti elemzők felelőssége sem kisebb, ezért nemcsak a kockázatok feltárásában, hanem azok kezelési módjának kialakításában, illetve a kezelés eredményességének figyelemmel kísérésében is szerepük van.

1.2.5. Monitoring – Reporting

A kockázati ciklus befejező eleme az azonosított, mért és kezelt kockázatok folyamatos figyelemmel kísérése, és a lényeges kockázatok jelentése, vezetés elé tárása, a Felügyelet kockázati állapotának összefoglalása.

Takáts Péter

Az európai biztosításközvetítési irányelv (Insurance Mediation Directive, 2002/92/EC – a továbbiakban: IMD) kimondott célja a tevékenység egységes közjogi szabályozásának megalapozása volt. Az IMD preambulumának (9) megfontolása hangsúlyozza a különböző közvetítői csatornák egyenlő kezelésének („equality treatment”) fontosságát. Ezzel függ össze, hogy az irányelv fókuszába a piacra lépés (a piacon maradás) feltételrendszerének kialakítása került – itt pedig az igazán fontos cezúra a saját nevében és kockázatára tevékenykedő független, illetve a biztosító felelősségvállalása mellett működő függő közvetítő helyzete között van – és emiatt mellőzi az IMD a hagyományos, a közvetítők magánjogi státusán alapuló biztosításközvetítői kategóriákat (alkusz, ügynök).

Az irányelv transzformálása az egyes nemzeti jogrendszerekbe az Európai Unió összes tagállamában megtörtént, ám úgy tűnik, hogy ennek során az IMD vázolt koncepcióját korántsem valósították meg következetesen. Erre az adott lehetőséget, hogy az IMD minimum standardokat határoz meg és nem tiltja, hogy az implementáció során a hagyományos biztosításközvetítői kategóriákat is megjelenítsék – nem egy tagállam esetében lehet megfigyelni, hogy a jogalkotó a közvetítő közjogi státusa mellett a magánjogi státust is relevanciával ruházta fel, az egyes kategóriák közötti közjogi „átjárást” megtiltva. Könnyű belátni, hogy a szempontrendszer megkettőzése (többszörözése) hatással bír a közvetítők mozgásterére, azt kisebb-nagyobb mértékben szűkíti, ez pedig az adott közvetítő nemzetközi versenyképességét érinti. Aligha véletlen ezért, hogy a téma az AIDA biztosításközvetítéssel foglalkozó nemzetközi munkacsoportja 2008. november 26-i, budapesti ülésén is előkerült.

Carlo Galantini professzor felszólalásában egyenesen irányelv-ellenesnek minősítette az IMD implementációját a közelmúltban megvalósító olasz törvényt, amely a biztosításközvetítői nyilvántartást – nem is egységes kritériumok alapján – öt, egymástól elkülönített alszekcióra bontotta, kimondva, hogy egy közvetítő egy időben csak egy alszekcióban szerepelhet. Elkülönítetten vannak nyilvántartva az alkuszok, az ügynökök, a bankok és a pénzintézetek, továbbá az említettek közreműködői (alügynökei). A következmény az, hogy legálisan pl. két alkusz csak akkor működhetne együtt az ügyfél kiszolgálásában, ha egyikük az alkuszi nyilvántartásból „átigazol” a közreműködői nyilvántartásba, ám így saját jogon már nem végezhetne tevékenységet. A tevékenység korlátai az olasz közvetítőket a határon átnyúló szolgáltatások területén hátrányos helyzetbe hozzák: a „home country control” elve alapján az olasz közvetítő külföldön is csak a hazai besorolásának megfelelően működhet, ugyanakkor az olasz szabályozás az említett korlátozást nem alkalmazó tagállami közvetítők olaszországi tevékenységére nem hat ki. Galantini professzor véleménye szerint az érdek-konfliktusok kikerülésére hivatkozó olasz szabályozás azért megy szembe az IMD-vel, mert az irányelv a biztosításközvetítésre csak egy, közös definíciót ad és az ügyfél védelmét nem különböző közvetítői altípusok kialakításával, hanem a közvetítőt a szerződéskötést megelőzően terhelő, többek között a saját státusára és ajánlatának motivációjára vonatkozó tájékoztatási kötelezettség útján rendeli megoldani.

Takáts Péter kritikusan állapította meg, hogy a magyar Bit. hasonló logikát követ, mint az olasz, amennyiben a 38.§ (1) bekezdése értelmében a PSZÁF alkuszi vagy többes ügynöki (és nem általában független biztosításközvetítői) tevékenységi engedélyt ad ki, továbbá a 46.§ (2) bekezdése az alkusznak a többes ügynöki, a 47.§ (2) bekezdése pedig a többes ügynöknek az alkuszi tevékenységet kifejezetten megtiltja. A felszólaló rámutatott, hogy a biztosításközvetítés gyakorlata ezt a bináris logikát nem igazolja. A valóságban a piaci szereplők nem tisztán alkuszi, illetve tisztán többes ügynöki tevékenységet végeznek, hanem ezek elemei a konkrét piaci igények, illetve lehetőségek függvényében különböző kombinációkban jelentkeznek („inkább alkusz”, illetőleg „inkább többes ügynök”). A megoldás a hivatkozott tevékenységi „tűzfalak” eltörlése lehet. Az IMD preambulumának (18) megfontolása, valamint 12. cikkének 1. és 2. bekezdései ugyanis esetről esetre írják elő, hogy a közvetítő arról nyilatkozzon, hogy ajánlatát a biztosítási vállalkozások széles körével kapcsolatban állva, vagy csak meghatározott biztosítási vállalkozások termékei ismeretében, esetleg egy, vagy több biztosítási vállalkozásnak elkötelezetten teszi-e meg.

Pierpaolo Marano professzor véleménye szerint az olasz (és következésképpen a magyar) megoldás nem feltétlenül irányelv-ellenes, legfeljebb nem szolgálja a szóban forgó országokban honos közvetítők érdekeit, illetve nemzetközi versenyképességét. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az IMD több fajta közvetítői közjogi modell alkalmazására is lehetőséget ad. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az irányelv logikájának leginkább a Hollandiában is alkalmazott multifunkciós közvetítői modell felelhet meg, amelynek megfelelően pl. a független biztosításközvetítőként besorolt vállalkozás jogilag bármely közvetítői tevékenységet folytathat, feltéve, hogy ügyfelét az adott helyzetben betöltött szerepéről esetről esetre korrekt módon tájékoztatja.

Dr. Pataky Tibor

A Magyar Jogász Egylet Biztosítási Jogi Szakosztályának legutóbbi ülésére 2008. október 28. napján került sor, melynek címe „A szerződésen kívüli kártérítés nemzetközi magánjogi szabályainak 2009-től várható változásai, különös tekintettel a közlekedési balesetekre („Róma II.”); a károsultak és a biztosítók nézőpontja, a kárrendezés és a bírói gyakorlat gyakorlati kérdései” volt.

Dr. Bárd Károlynak, a szekció elnökének a felvezetőjét követően a bevezető előadást Dr. Nagy Csongor István, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának a tanársegédje tartotta. Előadását azzal kezdte, hogy a szerződésen kívüli kötelmi viszonyok jelentős részét a közlekedési balesetek teszik ki. A Róma II. rendelet, vagyis az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról azonban nem hoz egységes szabályozást. Annak ellenére sem, hogy a Róma II. rendelet preambulumában több helyen található utalás az egységes szabályozás követelményére.

Jelen rendelet 28. cikke szabályozza a meglévő nemzetközi egyezményekkel való kapcsolatot. Ezen cikk (1) bekezdése kimondja, hogy e rendelet nem érinti az olyan nemzetközi egyezmények alkalmazását, amelyekben e rendelet elfogadásának időpontjában egy vagy több tagállam részes, és amelyek a szerződésen kívüli kötelmek vonatkozásában kollíziós szabályokat állapítanak meg. A (2) bekezdésben arról található rendelkezés, hogy kizárólag két vagy több tagállam közötti nemzetközi egyezmény tekintetében élvez elsőbbséget ez a rendelet.

E körben a közlekedési balesetre alkalmazandó jogról szóló 1971. május 4-i Hágai Egyezménynek van jelentősége. Ezen nemzetközi szerződésnek nemcsak tagállamok a részesei, hanem más államok is, így a Róma II. rendelet 28. cikk (1) bekezdése értelmében elsőbbséget élvez ez az egyezmény e rendelettel szemben. Azonban nem mindegyik tagállam részese ezen egyezménynek, így az egyik tagállamban a Hágai Egyezményt kell alkalmazni, míg a másikban, amelyik nem részese ennek az egyezmények, a Róma II. rendeletet. Ez pedig tág teret ad a forum shoppingra.

A tagállamok közül Ausztria, Belgium, Csehország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia ratifikálta idáig ezt az egyezményt, míg Portugália ugyan aláírta, de még nem ratifikálta. Az EU-n kívüli országok közül ezen egyezményt Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Horvátország, Macedónia, Szerbia, Montenegró és Svájc ratifikálta.

Látható ezen felsorolásból, hogy Magyarország nem tagja ennek a Hágai Egyezménynek, így hazánkban a Róma II. rendeletet kell alkalmazni.

Ami a Róma II. rendelet főszabályát illeti, a kár bekövetkezésének a helye szerinti jog (lex loci damni) az alkalmazandó. Ez a szabály e rendelet 4. cikk (1) bekezdésében található, miszerint ha e rendelet másképp nem rendelkezik, a jogellenes károkozásból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyra azon ország jogát kell alkalmazni, amelyben a kár bekövetkezik, függetlenül attól, hogy mely országban következett be a kárt okozó esemény, valamint függetlenül attól, hogy ezen esemény közvetett következményei mely országban vagy országokban következnek be. Ez az új főszabály a közlekedési balesetek vonatkozásában nem hoz robbanásszerű változást, mivel közlekedési balesetek során a károkozás helye és a kár bekövetkezése gyakorlatilag egybeesik.

Az előadó ezt követően a kár kollíziós jogi értelemben vett fogalmára tért rá. Először egy példát említett, miszerint egy holland lakos, aki Magyarországra utazott koncertet tartani, Németországban balesetet szenvedett, míg hozzátartozói ekkor az USA-ban éltek. Ez alapján Németországban merült fel a gépjárműben okozott kár, Magyarországon elmaradt haszna keletkezett. Mivel a baleset miatt a hozzátartozóit nem tudta eltartani, így őket az USA-ban az elmaradt tartás miatt érte károsodás.

Az előadó kifejtette, hogy nem szerencsés a feldarabolás. Ezért a Róma II. rendelet szerint a közvetlenül bekövetkezetett kár számít kárnak kollíziós jogi értelemben, tehát e szempontból szűkebb a kárfogalom. A főszabály alól két kivétel található a rendeletben, ami a közlekedési baleseteket illeti. Az egyik a közös szokásos tartózkodási hely szabálya, ami szerint ha a károkozásért felelősnek tekintett személy és a kárt elszenvedő személy szokásos tartózkodási helye a kár bekövetkezésének időpontjában ugyanabban az országban található, a jogellenes károkozásra ezen ország jogát kell alkalmazni.

A másik kivétel a nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat elve. Ezen elv értelmében amennyiben az eset valamennyi körülménye alapján egyértelmű, hogy a jogellenes károkozás nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy, a rendelet 4. cikk (1) vagy (2) bekezdésben említettektől eltérő országhoz, akkor e másik ország jogát kell alkalmazni.

Ezt követően az előadó a közvetlen keresetindításra tért rá. A Róma II. rendelet alapján a kárt elszenvedő személy követelését közvetlenül érvényesítheti a kártérítésért felelős személy biztosítója ellen, amennyiben a szerződésen kívüli kötelmi viszonyra alkalmazandó jog vagy a biztosítási szerződésre alkalmazandó jog így rendelkezik. Az előadó szerint ennek azonban nincs jelentősége, mivel a gépjármű-biztosítási irányelvek alapján van lehetőség közvetlen keresetindításra a biztosító ellen.

Ezek után az előadó a Hágai Egyezmény szabályairól beszélt. Kiemelte, hogy ezen egyezmény szabályozása igen bonyolult. Az egyezmény 3. cikkében található főszabály szerint az alkalmazandó jog annak az államnak a joga, ahol a baleset bekövetkezett. Ezen főszabály alól azonban számos kivétel található. Így például ha egy jármű érintett a balesetben, akkor a regisztráció helye szerint jog alkalmazandó az utas kárára, ha a baleset nem abban az államban történt, ahol szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett az utas, a gyalogos kárára, ha a szokásos tartózkodási helye nem a baleset helye, hanem a regisztráció helye szerinti államban van. Ha két azonos államban regisztrált jármű ütközött egymásnak, akkor az alkalmazandó jog a járművek regisztrációjának a helye szerinti jog. Az előadó felhívta a figyelmet, hogy ezen egyezményben a gépjárművek regisztrációjának a helye a döntő, míg a rendelet alkalmazásában a balesetben részesek azonos tagállamban lévő szokásos tartózkodási helyének van jelentősége.

Az előadó kifejtette, hogy a főszabály vonatkozásában a Római II. rendelet és a Hágai Egyezmény elvileg jelentősen eltérő szabályt tartalmaz, azonban gyakorlatilag nincs különbség a két főszabály között. Az előadó befejezésül néhány példán keresztül bemutatta, hogy milyen tág tér áll rendelkezésre a forum shoppingra. Tehát az egységes szabályozás kialakítása nem sikerült.

Ezt követően Dr. Erdélyi Leonóra ügyvéd felkért hozzászólása következett, aki gyakorlati példákon keresztül mutatta be a Róma II. rendelet működését. Álláspontja szerint nem az alkalmazandó jog meghatározása a legnehezebb, hanem a külföldi jog alkalmazása. Szintén azon a véleményen volt , hogy az alkalmazandó jog kérdésében a Róma II. rendelet nem hoz lényeges változást.

Az előadó először a síbalesetekkel foglalkozott. Példaként említette, hogy ha egy magyar károkozó Ausztriában egy német síelőnek okoz balesetet, akkor a bíróságok a nemzetközi síszövetség szabályzatát alkalmazzák annak ellenére, hogy az nem jogszabály.

Ha magyar károkozó Magyarországon okoz balesetet, akkor is előfordulhat, hogy külföldi jogot kell alkalmazni. Így például a külföldi casco megtérítési pereknél, illetve tb pereknél szintén felvetődik a külföldi jog alkalmazása. Ilyen ügyekben a jogátszállást kell levezetni. Ha osztrák casco biztosítóról van szó, akkor az osztrák jog határozza meg a jogátszállást, a törvényi engedményt. Amennyiben német tb szerv az érintett, akkor a német jog alapján kell elbírálni a jogátszállást.

Abban az esetben, ha magyar károsult Ausztriában szenved balesetet, amit egy német gépjárművezető okozott, a magyar károsultnak lehetősége van egyrészt arra, hogy a német biztosító magyarországi kárrendezési megbízottján keresztül peren kívül rendeztesse a kárt , másrészt arra, hogy közvetlenül a német felelősségbiztosítóval intézze az ügyét, harmadrészt pedig arra, hogy az osztrák nemzeti irodával szemben érvényesítse a kártérítési igényét. Az első megoldás akkor célravezető, ha a károsultnak, illetve a jogi képviselőjének nyelvi nehézségei vannak, míg a második esetben a közvetlen ügyintézés miatt gyorsabban befejezhető az ügy. A harmadik megoldás pedig amiatt lehet előnyös, mert a osztrák rendőrségi iratokat kell beszerezni.

A Brüsszel I. rendelet alapján az Európai Bíróság döntésére figyelemmel a külföldön kárt szenvedett magyar károsultnak célszerű a Magyarországon történő pereskedés, mivel számára a magyar per költségei jobban kiszámíthatók. Egy magyar ügyvéd például a német vagy osztrák eljárásjogi szabályokat nem ismeri.

Egy közlekedési baleseti ügyben felvetődhet az a kérdés, hogy melyik ország bíróságai előtt pereljen a károsult, ha peren kívül nem sikerült elintézni a kártérítési ügyet. Lehet az alperes biztosítótársaság székhelye szerinti országban perelni, vagyis a példa szerint Németországban, lehet a baleset helye szerinti országban, vagyis a példa alapján Ausztriában, s végül lehetőség van arra, hogy a károsult a saját lakóhelye szerinti országban pereljen, vagyis a példa szerint Magyarországon.

Az előadó ezt követően a keresetlevéllel kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet. Szükséges a felelősségbiztosító pontos neve. Ez általában a cég honlapjáról letölthető. Elengedhetetlen külföldi cégkivonat beszerzése. Ehhez nagy valószínűséggel külföldi ügyvéd segítségét kell igénybe venni, ami külön költséggel jár.

Nehézséget jelent továbbá a külföldi jog szabályainak a meghatározása. Ehhez megint külföldi kolléga közreműködését kell kérni, ami további költséget jelent. Ezt követően a beszerzett jogszabályi rendelkezések hiteles fordítását kell elkészíttetni az OFFI-nél, ami szintén nem kis költséget von maga után.

Újdonságként említette az eladó, hogy alperes külföldi biztosítók a magyar ügyvédeket, akik azokat képviselik, jól felvértezik a külföldi joggal és joggyakorlattal kapcsolatban minden információval. Így a felperesnek megint a zsebébe kell nyúlnia azért, hogy az ő képviselője egy külföldi kollégától a külföldi bírói gyakorlatra vonatkozóan információt szerezzen be.

Az előadó felvetette ezzel kapcsolatban a magyar ügyvédek felelősségét. Ha az adott külföldi joghoz nem ért a kolléga, akkor vagy ne vállaljon ilyen ügyet, vagy pedig vegye igénybe külföldi kolléga segítségét. A Római II. rendelet 4. cikkével kapcsolatban kifejtette az előadó, hogy értelmezési bizonytalanság alakulhat ki a közvetett kár tekintetében. Felvetette, hogy egy külföldön elhunyt személy magyarországi hozzátartozója, aki tartást pótló járadék és nem vagyoni kártérítés iránt érvényesíti igényét, mondhatja-e azt, hogy ő Magyarországon szenvedett kárt, s nem lehetne-e a magyar jogot alkalmazni.

Az előadó az irányadó jog alkalmazási körével kapcsolatban újdonság ként értékelte a Róma II. rendelet 15. cikk d) pontját, miszerint a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra e rendelet szerint alkalmazandó jog különösen vonatkozik azon intézkedésekre, amelyeket a bíróság az eljárási joga által meghatározott hatáskörök korlátain belül a sérülés vagy károsodás megelőzése és megszüntetése, illetve a kár megtérítése érdekében megtehet. Abban az esetben, ha magyar bíróság osztrák anyagi jogot alkalmaz, a magyar polgári perrendtartás szerint jár el. Ez az előbb idézett szabály viszont eljárásjogi kérdésről szól, tehát adott esetben bizonyos mértékig például az osztrák polgári eljárásjogot kell magyar bíróságnak alkalmaznia.

A Róma II. rendelet 17. cikke tartalmazza, hogy a felelősnek tekintett személy magatartásának megítélése során – tényszerűen és megfelelő mértékben – figyelembe kell venni a felelősségre okot adó cselekmény helyén és időpontjában hatályban lévő biztonsági és magatartási szabályokat. Az előadó álláspontja szerint a „tényszerűen és megfelelő mértékben” kifejezés relativizáló értelmű, melynek az értelmezhetősége megkérdőjelezhető.

Az előadó a megtérítési igényre vonatkozó 19. cikkel kapcsolatban azon véleményének adott hangot, hogy eddig ilyen szabály nem volt, de mégis megoldódott ez a probléma.

Az előadó végezetül a Róma II. rendelet 21. cikkére hívta fel a figyelmet. Ezen cikk értelmében egy szerződésen kívüli kötelmi viszonnyal kapcsolatos, egyoldalú jogügylet alakilag érvényes, ha akár a kérdéses szerződésen kívüli kötelmi viszonyra alkalmazandó jog alaki követelményeinek, akár a jogügylet megtételének helye szerinti ország jogában előírt alaki követelményeknek megfelel.

Dr. Erdélyi Leonóra előadását követően Dr. Bárd Károly megjegyezte, hogy végső soron bírók döntenek a jogvitákban, s egyetlen bíró sincs jelen a szekcióülésen.

A szekcióülés utolsó előadását Dr. Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd tartotta. Kiemelte, hogy a biztosítók számára a tömeges kárrendezés során nem a kártérítés mértéke vagy az országok közötti mértékbeli eltérés a döntő, hanem a kiszámíthatóság a biztosítók érdeke.

A nem vagyoni kártérítések vonatkozásában óriási eltérések vannak. Ez pedig alapot ad az ún. „forum shopping”ra. Például Németországban a hozzátartozói nem vagyoni kárigényt nem ismeri a jog, más országban pedig hatalmas összegű kártérítésre jogosult a hozzátartozó. Nyilván a károsultnak az az érdeke, hogy ez utóbbi jog alapján rendezzék kárigényét. Sőt, talán akkor járna legjobban a károsult, ha mindig az olasz jogot kellene alkalmazni. Persze akkor a felelősségbiztosítási díjakat is ehhez a kárszínvonalhoz kell igazítani…

Az előadó kiemelte, hogy hazánkban az EU-s átlagnál feltehetőleg magasabb a külföldi elemet tartalmazó közlekedési balesetek aránya. Ma lényegében három kollíziós jogi rezsim alkalmazása merül fel: a) Róma II. rendelet, b) Hágai Egyezmény és c) a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (Nmj. tvr.). A Róma II. rendelet, ami a belső jog része, és az Nmj. tvr. között jelentős különbségek vannak. Az előadó véleménye szerint az Nmj. tvr.-t össze kellene hangolni a Róma II. rendelettel.

A C-463/06. számú ügyben született európai bírósági döntéssel kapcsolatban az előadó kifejtette, hogy számos kérdés merül még fel: a perbehívással, beavatkozással, kármegosztással és a regresszel kapcsolatban.

Az előadó felhívta a figyelmet egy elemzésre, aminek a lényege az, hogy a bírók sok esetben fel sem ismerik, hogy a perbeli jogviszony jelentős külföldi elemet tartalmaz. Változások azonban tapasztalhatók. Illusztrációképpen két táblabírósági ítéletet ismertetett. Az egyikben a közlekedési baleset magyarok részvételével Ausztriában történt, míg a másikban Olaszországban. Az osztrák helyszínű ügyben született táblabírósági ítéletben(vitatható módon) az osztrák jogot alkalmazta a bíróság. Az olaszországi baleset ügyében pedig egy másik táblabíróság huszonkét oldalas ítéletében amellett érvelt, hogy a magyar jog alkalmazandó arra a jogviszonyra.

Az előadásokat követően Dr. Erdélyi a Róma II. rendelet (33) preambulumbekezdését emelte ki, azt ti., hogy a károsult otthoni életviszonyaira is figyelemmel kell lenni.

Dr. Pataky Tibor hozzászólásában a C-347/08. számú ügyben az osztrák Landesgericht Feldkirch által előzetes döntéshozatali eljárásban feltett kérdésekre hívta fel a figyelmet. 1. Úgy kell-e értelmezni a 44/2001/EK tanácsi rendelet 11. cikkének (2) bekezdésében található, ugyanezen rendelet 9. cikke (1) bekezdésének b) pontjára történő utalást, hogy a társadalombiztosítási szerv, akire a közvetlen károsult követelései az Allgemeines Sozialversicherungsgesetz (a társadalombiztosításról szóló általános osztrák törvény, a továbbiakban: ASVG) 332. §-a alapján törvényileg átszálltak, abban a tagállamban, ahol székhellyel rendelkezik, székhelyének bírósága előtt közvetlenül keresetet indíthat a biztosító ellen, amennyiben az ilyen közvetlen keresetindítás megengedett, és a biztosító valamely tagállamban székhellyel rendelkezik? 2. Ha az 1. kérdésre a válasz igenlő: Fennáll-e ez a joghatóság akkor is, ha a közvetlen károsultnak a kereset bírósághoz történő benyújtásának időpontjában nincs lakóhelye, vagy szokásos tartózkodási helye abban a tagállamban, amelyben a társadalombiztosítási szerv székhelye található?

Dr. Dispiter Szabolcs

A jutaléktranszparenciára vonatkozó szabályok módosítása, és a közvetítői jutalékok kötelező közzétételének bevezetésére vonatkozó felügyeleti elképzelések ez év elején élénk visszhangot váltottak ki az Egyesült Királyság biztosítási piacán. Annak ellenére, hogy az angol és a magyar biztosítási piac közötti különbözőségek több ponton könnyen tetten érhetőek, különösen a londoni piac hatása az európai biztosítási piacra mindenképpen jelentős, ezért az ottani fejleményeket a hazai szakmai közvéleménynek is érdemes figyelemmel kísérnie. Ebből kiindulva, a jelen cikkben szeretnék röviden áttekintést adni a kötelező jutaléktranszparencia igényének megfogalmazódásáig tartó folyamatról, illetve bemutatni, hogy a jelen állapot szerint milyen irányai lehetnek a jövőbeni szabályozásnak.

A jutaléktranszparenciára irányadó szabályozás 2005. január 14-én került bevezetésre a Financial Services Authority (FSA) által kiadott, és a biztosítási piac szereplői számára kötelező irányelveket és szabályokat tartalmazó Insurance Conduct of Business Source Book (ICOBS) keretében . Fontos hangsúlyozni, hogy a most ismertetendő tájékoztatási kötelezettség kizárólag a vagyonbiztosítások közvetítése során alkalmazandó. Az ICOBS külön rendelkezik a megbízó által a közvetítőnek fizetett díjról, illetve a biztosítótól kapott jutalékról.

A közvetítői díj vonatkozásában az ICOBS 4.3.1R szabálya a következőket írja elő: „A vállalkozás köteles ügyfeleit minden olyan díjról tájékoztatni, amely a biztosításközvetítői tevékenységéért jár, és nem biztosítási díj. Ezen tájékoztatásnak az ügyfél díjfizetési kötelezettségének bekövetkezése, vagy a szerződés megkötése előtt kell megtörténnie, attól függően, hogy melyik következik be előbb. Amennyiben az aktuális díjnak a mértékét nem lehet megállapítani, a vállalkozás köteles a számítás alapját közölni.”

Az ICOBS 4.4.1R szabálya a jutalék-közzétételről úgy rendelkezik, hogy „a biztosításközvetítő köteles a vállalati ügyfél kérésére azonnal közzétenni azt a jutalékot, amelyet ő, vagy bármelyik partnere a biztosítási szerződéssel kapcsolatban kap. A tájékoztatásnak pénzben kifejezhetőnek kell lennie (ha ez nem lehetséges, becsülni kell) és írásban, vagy más azonosítható módon kell megtörténnie. Amennyiben ez nem lehetséges, a vállalkozás köteles a számítás alapját közölni.”

Nem sokkal ezen szabályok bevezetését követően, 2005 januárjában Eliott Spitzer, New York állam főügyésze pert indított a világ legnagyobb alkuszcégei ellen arra hivatkozással, hogy sikerdíjaikkal manipulálják a piacot. A főügyészi vizsgálat és perek következménye az lett, hogy ezek a nemzetközi szinten, és így a londoni piacon is jelentős alkuszcégek önkéntesen vállalták, hogy az általuk kapott jutalékokról automatikusan tájékoztatják az ügyfelet. Emellett elhatározták, hogy a javadalmazásuk bizonyos formáit megszüntetik. Ez elsősorban a támadott sikerdíjakra vonatkozott, melyeket a közvetített szerződések volumene vagy profitabilitása alapján fizetett részükre a biztosító. Az FSA a vizsgálat hatására nem változtatta meg az önkéntes jutalék-közzétételre vonatkozó szabályokat, azonban vezetői levélben felhívta a biztosítók figyelmét ezen szabályok következetes betartására, illetve jelezte, hogy a jövőben megfontolás tárgyává teszik a jutalék-transzparencia mindenki számára kötelezővé tételét.

A szabályok felülvizsgálatára, illetve azok piaci hatásainak elemzésére vonatkozó munkák már 2006-ban megkezdődtek. Ezen kutatások eredményei azt mutatták, hogy a közvetítők nem mindenben tesznek eleget tájékoztatási kötelezettségüknek, sőt időközben egyes piaci szereplők részéről olyan jelzések is érkeztek, hogy a jutaléktranszparencia hiánya piaci zavarokat eredményez. A nagy nemzetközi alkuszcégek azt kifogásolták, hogy a kötelező jutaléktranszparencia hiánya számukra versenyhátrányt jelent az Egyesült Királyságban, hiszen ők önként vállalták, hogy jutalékaikat automatikusan közzéteszik. A biztosítottak részéről egyfajta bizonytalanság mutatkozott, hogy milyen jutalék információkra jogosultak, illetve, hogy a jutaléktranszparencia kiterjed-e a biztosításközvetítőknek fizetett sikerdíjakra is. A londoni piac egyes biztosítói pedig azt vetették fel, hogy a közvetítőknek nemcsak az ügyfelek felé, hanem a biztosítók felé is közzé kellene tenni, hogy milyen jutalékokat és díjakat kapnak, illetve, hogy ezen javadalmazások milyen arányban oszlanak meg a közvetítői lánc egyes szereplői között. Érvelésük szerint ez nagyban segítené, hogy a biztosítók az ügyfelek érdekében hatékonyabban kezeljék a különböző érdek-összeütközéseket.

Ezen felvetésekre és a korábbi kutatás tapasztalataira válaszolva az FSA úgy döntött, hogy egy független tanácsadó céget kér fel a téma alaposabb vizsgálatára, és a szükséges piacelemzések elvégzésére. Az FSA a tanulmány megrendelésekor azt kérte a tanácsadótól, hogy vizsgálja meg, a jutaléktranszparencia (vagy annak hiánya) a vállalati vagyonbiztosítások piacán eredményez-e bármilyen piaci zavart, illetve a jutalék-közzététel kötelezővé tétele a költséghatékonyság szempontjából több hasznot hozna-e, mint az ezzel járó beavatkozás költségei.

A CRA International 2007. december 5-én tette közzé tanulmányát („CRA-jelentés”), melynek címe „Jutalék-közzététel a vállalati biztosítások piacán: piaci zavarok elemzése és magas szintű költséghatékonyság elemzés”. A CRA-jelentés talán sokak számára meglepő módon azt a konklúziót vonta le, hogy a jutalék-közzététel kötelezővé tétele nem feltétlenül szünteti meg a fennálló piaci zavarokat, illetve az ennek bevezetésével járó költségek meghaladnák azokat az előnyöket, amelyeket ezen intézkedés következményeként a piac élvezhetne. A tanácsadó cég megállapította, hogy a biztosítási piac vállalati vagyonbiztosítás szegmensében a jutaléktranszparencia hiányára visszavezethető piaci zavarok körülbelüli a biztosítottak 10%-át érinthetik. Ugyanakkor az is megállapításra került, hogy a jutalékok eltitkolása miatti piaci zavar is limitált, hiszen a vállalati vagyonbiztosításokkal foglalkozó közvetítők 50-60%-a közzéteszi az általa kapott jutalékok mértékét. A teljes és kötelező jutaléktranszparenciának legfőbb előnye az lenne, hogy a biztosításközvetítők közötti verseny fokozódásának következményeként a biztosítási díjak is csökkennének. Ugyanakkor az iparágat érintő, a kötelező közzététel miatti egyszeri költségek a CRA számításai szerint 87 millió fontra tehetőek, illetve emellett 34 millió font összegű folyamatosan jelentkező költséggel kellene számolni, mely elsősorban a kisebb közvetítőket érintené.

A CRA-jelentés két részből áll, az első rész a piaci zavarokat elemzi, míg a második a költséghatékonyság szemszögéből vizsgálja a jutaléktranszparencia kérdéskörét. A részletesebb megállapítások ennek alapján a következők:

Piaci zavarok elemzése

Az Egyesült Királyság vállalati vagyonbiztosítási piacán árbevétel alapján három fő szegmenst lehet megkülönböztetni.

A mikrovállalkozások (500 000 font éves árbevétel alatt) a piac 17%-át teszik ki, és jelentős részük, közel 50%-uk jellemzően közvetlenül vásárol biztosítási szolgáltatást, közvetítők igénybevétele nélkül (interneten vagy telefonon). Az egyre erősödő direkt biztosítások, illetve a közvetítők ezen szegmensben csökkenő részvétele azt eredményezi, hogy a jutaléktranszparenciának különösebb jelentősége a mikrovállalkozások körében nincsen. A kis-és középvállalkozások (éves árbevétel 500 000 font és 100 millió font között) érezhetik leginkább annak hátrányos következményeit, hogy a közvetítőknek fizetett jutalékokról nem rendelkeznek kellő információval. Ez a szegmens adja a biztosítási piacon vásároló biztosítottak többségét, 52%-át. Jellemzően ezek a cégek biztosításközvetítőket vesznek igénybe, amelyek szolgáltatásaiért még nem közvetítői díjjal, hanem jutalékkal fizetnek. A közvetítők szolgáltatásait azért is kénytelenek igénybe venni, mert méretüknél fogva alternatív biztosítási formákról még nem tudnak gondoskodni, ugyanakkor már jelentős és komplex biztosítási igényeik merülnek fel. Megállapítható a kutatás eredményeiből, hogy a kis- és középvállalkozások ritkán váltanak biztosításközvetítőt, és rendszerint abban a tudatban élnek, hogy a jutalék mértéke 10% körüli, holott az átlagos jutalék a gyakorlatban közelebb van a 20%-os mértékhez. Ezen ügyfelek szintén nincsenek azzal tisztában, hogy a közvetítők gyakran használnak sikerdíjakat, amelyek sok esetben érdek-összeütközést eredményezhetnek. Habár a jutaléktranszparencia ezen problémákat orvosolhatná, az ügyfelek egyharmada azzal sincs tisztában, hogy kérheti a közvetítőtől, hogy tájékoztassa a kapott jutalék mértékéről. Az is megállapításra került, hogy ha az ügyfél tisztában is van ezen jogával, gyakorlatban nagyon kevesen élnek ezzel. A harmadik nagy csoport a nagy multinacionális vállalkozások csoportja (éves árbevétel 100 millió font felett). Ezek a cégek a piac 31%-át teszik ki, és jellemzően a londoni biztosítási piacon kötnek biztosításokat. Gyakran alkalmaznak kockázatmenedzsereket, továbbá esetükben már nem annyira a jutalékért folyatott közvetítés a jellemző, hanem gyakran közvetítői díjat fizetnek jutalék helyett. Méretüknél fogva lehetőségük van arra is, hogy a tradicionális biztosítás helyett egyéb alternatív megoldásokat vegyenek igénybe, így ezen ügyfeleknél többször kerül sor „captive” biztosító alapításra, önbiztosításra, vagy az alternatív kockázat-átruházás termékeinek az igénybevételére. A jutaléktranszparencia hiányával kapcsolatos piaci zavar ebben a szegmensben azért sem jelentős, vagy tekinthető nagyobb kockázatnak, mert ezeket a vállalkozásokat jellemzően azok a nagy multinacionális közvetítők szolgálják ki, akik már korábban önként vállalták, hogy közzéteszik a jutalékok mértékét, illetve lemondtak a sikerdíjak alkalmazásáról.

Összefoglalva a piaci zavarok elemzését, a CRA-jelentés egyedül a kis- és középvállalkozásokat magába foglaló szegmensben mutatott ki piaci zavart, azonban ez csak azokat az ügyfeleket érinti, akik jutalékot és nem közvetítői díjat fizetnek a biztosításközvetítőknek, akik nem hasonlítják össze az így ajánlott díjakat a direktbiztosítás díjaival, illetve akik korábban még nem kaptak tájékoztatást közvetítőjüktől a jutalékokat illetően.

Költséghatékonyság elemzés

A költséghatékonyság elemzés négy forgatókönyvet vett alapul. Az első forgatókönyv szerint a jelenlegi szabályok szerinti (azaz önkéntes) jutaléktranszparenciát tennék kötelezővé. A második forgatókönyv már a jutalékok teljes körének közzétételét foglalná magába, beleértve a sikerdíjakat és az egyéb speciális jutalék megállapodásokat. A harmadik forgatókönyv szerint a teljes javadalmazás közzététele nem csak a biztosítottal közvetlen kapcsolatban álló közvetítő számára lenne kötelező, hanem a közvetítői láncban érintett összes vállalkozás jutalékáról tájékoztatást kellene adni. A negyedik forgatókönyv szerint, ha nem vesznek igénybe közvetítőt, a biztosítónak akkor is közzé kell tennie a bruttó biztosítási díj szerzési költség részét. Természetesen ez csak abban az esetben kerülne bevezetése, ha a jutaléktranszparencia kötelezővé tétele a közvetítőknél is megtörténne.

A CRA-jelentés megállapította, hogy a költségek növekedése leginkább a regionális közvetítőket és a kisebb cégeket érintené. Ezzel szemben a szigorúbb szabályozás várható kedvezményezettjei a teljes vagyonbiztosítási piac 5%-át tennék ki a bruttó biztosítási díj alapján, elsősorban azon cégek közül, akik eddig nem kaptak ilyen tájékoztatást (feltéve, hogy a kapott információt megfelelően tudják hasznosítani).

A költséghatékonyság vizsgálata során a tanácsadó egyéb értékes észrevételeket is tett. Az könnyen belátható, hogy azok az ügyfelek, akik már most is kapnak ilyen információkat, nem húznak hasznot ennek kötelezővé tételéből. Ugyanakkor az már elgondolkoztató, hogy csak az ügyfelek egyötöde használja valóban ezeket az információkat. Ezek az adatok tartalmukat és részletességüket tekintve igen különbözőek, ami azért is fontos, mert összehasonlítható adatok hiányában önmagában a jutaléktranszparencia nem változtatja meg az ügyfelek magatartását, nem javítja a közvetítői szolgáltatás minőségét.

A CRA a kutatás elvégzése alatt több olyan problémát is feltárt, melyek a jutalék¬transz¬parencián túlmutatnak, ugyanakkor a piaci hatékonyságot érintik. Első helyen került megállapításra, hogy az ügyfeleknek valójában nincs információjuk arról, hogy az általuk megbízott közvetítő pontosan miként működik, és valójában kinek a képviseletében jár el.

A folyamat következő állomásaként az FSA 2008 márciusában adta ki azt a vitairatot, amely már nemcsak a jutaléktranszparenciát helyezi a középpontba, hanem a CRA-jelentés megállapításai szerint a különböző érdek-összeütközésekről is ír a vállalati biztosítások területén. A vitairat deklarált célja, hogy a piaci szereplők megismerjék az FSA álláspontját, illetve véleményt mondjanak az abban írtakról.

A vitairat alapvetésként, részben a CRA-jelentés alapján a következő megállapításokat teszi. A vállalati ügyfelek úgy tűnik, hogy több tekintetben is alulinformáltak, így nem rendelkeznek kellő információval arról, hogy a közvetítés teljes költsége milyen tételekből tevődik össze, tartalmazza-e a sikerdíjakat, illetve a közvetítői láncban szereplő egyéb szereplők díjazását. Szintén hiányosak az arra vonatkozó ismereteik, hogy az igénybe vett közvetítő milyen piackutatást végzett az adott biztosítás ajánlása előtt, továbbá a biztosítók és a közvetítők közötti különböző speciális megállapodások (kiszervezések, szerződéskötésre feljogosító megállapodások stb.) eredményeként sok esetben már az sem látszik világosan, hogy az adott közvetítő kiknek az érdekében, képviseletében jár el. Ha az ügyfelek kapnak is a jutalékokról információt, azt nem mindig olyan formában kapják meg, mely lehetővé tenné számukra, hogy az adott szolgáltatást és annak költségeit egy másik közvetítő hasonló szolgáltatásával és költségeivel össze tudnák hasonlítani. Folyamatos bizonytalanság tapasztalható a tekintetben is, hogy a különböző javadalmazási megállapodásokat, amelyek egyre inkább elmossák a biztosítók és biztosításközvetítők klasszikus szerepei közötti határokat, közzé kell-e tenni, meg kell-e az ügyféllel osztani az ezzel kapcsolatos információkat.

Az FSA a vitairatban egyértelműen rögzíti jövőbeni céljait, és azt, hogy a vitairat eredményeként milyen szabályozást szeretne viszontlátni. Eszerint a vállalati ügyfeleknek megfelelő információkkal kell rendelkezni a közvetítés teljes költségét illetően, beleértve a sikerdíjra és a közvetítői láncban fizetett jutalékokra vonatkozó adatokat is. Szintén megfelelő információval kell rendelkezniük arról, hogy a közvetítő milyen mértékben folytatott kutatást a biztosítási igény kielégítése érdekében, illetve, hogy kinek a képviseletében jár el. Fontos, hogy a közvetítő által adott információk megfelelően standardizáltak legyenek annak érdekében, hogy a könnyű összehasonlítást az egész piacon lehetővé tegyék. A különböző javadalmazási megállapodásokból, üzleti modellekből eredő érdek-összeütközéseket megfelelően kezelni kell, és tájékoztatni kell erről az ügyfeleket. Végezetül, fontos, hogy minden ügyfél tisztában legyen a jutalékok megismerésére vonatkozó jogával, illetve segíteni kell őket abban, hogy ezen jogukkal megfelelően élni tudjanak.

Lehetséges megoldásként az FSA a vitairatban három opciót vázol.

(i) szigorúbb felügyelet a jelenlegi alapelvek és szabályok végrehajtása tekintetében;

(ii) továbbfejlesztett szabályozás, de marad az ügyfél kérésére történő jutaléktranszparencia;

(iii) kötelező jutaléktranszparencia a teljes javadalmazásra, mely mindenfajta jutalék- és javadalmazástípusra vonatkozna, és érintené a közvetítői lánc szereplői által kapott jutalékokat.

Mindezen opciókat természetesen kiegészítené egy olyan belső szabályozási rendszer, mely megfelelő módon kezeli a potenciális érdek-összeütközéseket.

A vitairat ezen felül tartalmaz egy tervezetet arra vonatkozóan, hogy az FSA a harmadik opció szerint miként képzelné el a kötelező jutaléktranszparencia szabályozását. A szabályzat szerint minden egyesült királyságbeli biztosító köteles lenne vállalati ügyfelét automatikusan, és a szerződés megkötése előtt információval ellátni a teljes jutalékról, melyet a közvetítői láncon keresztül a közvetítők kapnak (pénzben kifejezve). Amennyiben a pontos összeget nem lehet pénzben meghatározni (pl. tekintettel a sikerdíjakra), a vállalkozásnak egy becslést kellene adnia arról a maximális összegről, melyet a biztosítóktól a közvetített biztosítási szerződésekre tekintettel kaphatna (pl. ha nincs kár). Ezen tájékoztatási kötelezettség alapvetően a biztosítót terhelné, ugyanakkor lehetőség van arra is, hogy ennek a kötelezettségnek az a közvetítő tegyen eleget, aki az ügyféllel közvetlen kapcsolatban áll. Alternatívaként felmerült, hogy ne a szerződés megkötése előtt, hanem a biztosítási kötvény kiküldésével, átadásával egyidejűleg kerüljön sor erre a tájékoztatásra. Habár ez a megoldás nagyban egyszerűsítené és költséghatékonyabbá tenné a jutaléktranszparenciát, az így kapott információt az ügyfél igazából csak akkor tudja használni, ha jövőben új biztosítást akar kötni, vagy a biztosítását akarja megújítani, ezért a mintaszabályzat a szerződéskötés előtti jutaléktranszparenciát írja elő. A kiszervezési és egyéb speciális megállapodásokat illetően a mintaszabályzat arról rendelkezik, hogy ezeknek az értékét nem kell közzétenni.

A vitairat nemcsak a felügyeleti szabályozás elképzelt változatát mutatja be, de egyúttal biztatja is a piaci szereplőket, hogy saját megoldásokkal, javaslatokkal mutassák be, miként képzelik el az ebben felvetett problémák kezelését.

A biztosításközvetítők álláspontja a kötelező jutaléktranszparencia kérdésében élesen szemben áll az FSA legújabb elképzeléseivel. Álláspontjuk szerint a jelenlegi, alapelvi és tételes jogi szabályozás megfelelőn működik. Mint azt a vitairatra reagáló közleményében a British Insurance Brokers’ Association kifejti, nem látnak olyan igényt az ügyfelek részéről, mely a mostani szabályok módosítását kívánná, sőt véleményük szerint arra sincs bizonyíték, hogy az önkéntes jutaléktranszparencia nem nyújtana kellő védelmet és támogatást az ügyfeleknek. A szakmai szövetség ugyanakkor egyetért az FSA átláthatóbb piac megteremtésre vonatkozó szándékával, de a felügyeleti beavatkozás helyett a piaci szereplők által elfogadott, és az önkéntes jutaléktranszparencia elvén nyugvó szabályozásban látja megvalósíthatónak ezt a célkitűzést.

A vitairat alapján indult konzultáció 2008. június 25-én lezárult. Az azóta eltelt időben az angol biztosítási piacot leginkább a hitelpiaci és pénzügyi válság foglalkozatja, azonban mindannyiunk számára érdekes lehet, hogy végül a felügyeleti akarat, vagy egy piaci önszabályozás fogja a jutaléktranszparenciát a jövőben meghatározni.

Beszámoló a Magyar Jogászegylet Biztosításjogi Szekciója 2008. június 6-án tartott üléséről

A Magyar Jogászegylet Biztosításjogi Szekciója 2008. június 6-án tartott ülést, amelynek témája a nemvagyoni kártérítés bírói gyakorlata volt, mégpedig abból a megfontolásból, hogy a lehetséges tényállások köre új esetkörökkel – a nem baleseti eredetű esetekkel – bővült, és a hagyományos tényállások megítélésében mutatkozó jelentős eltérés is indokolja az áttekintést.

Az első vitaindító előadást dr. Bárdos Péter ügyvéd tartotta, aki egy általános megközelítést adott a nemvagyoni kár fogalmáról, jogdogmatikai helyéről, normatív szabályozásáról, de lege lata és de lege ferenda.

Nézete szerint a nemvagyoni kártérítés sérelemdíjjá minősítése segít a tisztánlátásban és egy kiszámíthatóbb bírói gyakorlat megalapozásában. Ehhez definiálni kell a sérelem fogalmát, a sérelemdíj célját és alanyait, és meg kell határozni a sérelemdíj mértékénél irányadó elveket.

Álláspontja szerint a sérelem olyan, a személyiség integritását ért trauma (testi-lelki szenvedés, szégyenérzet, megalázottság, rossz fizikai közérzet, a társadalmi-családi kapcsolatok csorbulása), amelynek hatására a sérelmet szenvedett általános életérzése rosszabbá válik és ami vagyoni eszközökkel nem reparálható és nem kompenzálható.

Ebből következik, hogy

• a nemvagyoni kártérítés célja nem lehet sem a reparáció, sem a kompenzáció, kizárólag valamiféle, a jog által kínált és a sérelem társadalmi megítélés szerinti súlyosságával arányos „jóvátétel”,
• továbbá, hogy a nemvagyoni kárpótlás alanya kizárólag természetes személy lehet.

A sérelemdíj mértékének a sérelem objektív – tehát nem a sérelmet szenvedett által szubjektíve megélt – mértékéhez kell igazodni. Ennek meghatározásánál a fő elv az lehet, hogy a kárpótlás sem a maximumot, sem a minimumot tekintve nem lehet parttalan. A maximumot a társadalom aktuális teherbíró képessége és a társadalom erkölcsi érzéke határozhatja meg, akár abszolút összegben is (erre vannak külföldi példák). Pl. azt lehet mondani, hogy a legsúlyosabb nemvagyoni káresetben, az életminőség gyakorlati megszűnése esetében (pl. éber kóma) a sérelemdíj összege ötvenmillió forint, minden más esetben ennél arányosan kevesebb.

Az alsó határt pedig azok a sérelmek, bosszúságok, traumák képezik, amelyek a mindennapi élet szokásos velejárói (hivatalok packázásai, kisebb súlyú becsületsértések, szomszédkonfliktusok stb.), amelyeknél tehát nem tűnik indokoltnak a sérelemdíj komoly fegyverének bevetése.

A sérelemdíj a jövőben is alapvetően bírói jog marad. Ezért rendkívül nagy jelentősége van a bírói gyakorlat megismerhetőségének és folyamatos, rendszeres feldolgozásának (erre mutattunk be egy számítógépes rendszert, amelynek továbbfejlesztése és reményeink szerint őszi nyilvánosságra hozatala folyamatban van).

A következő vitaindítót Dr. Kiss Ferenc Kálmán, a szekció alelnöke tartotta, A nem baleseti nemvagyoni károk összegszerűségi szempontjai címmel.

Az előadó leszögezte, hogy a nemvagyoni kártérítés egyre univerzálisabb személyiségi jogi védelmi eszköz.

Innen a bátorság, hogy az általa inkább ismert baleseti (nemvagyoni) kártérítés nézőpontjából vegye szemügyre a nem baleseti tényállások gyakorlatát. Ismertetett egy 2007-ben született ítélőtáblai határozatot, miszerint tiltott fairtás miatt az ügyészség 200 millió forint nemvagyoni kártérítés megfizetése iránt indított pert. A bíróság határozatában 6 millió forint kártérítést ítélt meg. A határozat indokolása kitért arra, hogy a jogbiztonság megköveteli, hogy a nemvagyoni kártérítés összegszerűségében kirívó aránytalanság ne legyen.: „A nemvagyoni kártérítésre irányuló perek többnyire egyedi tényállásúak és csak kevéssé összehasonlíthatóak. Az ítélkezési gyakorlat kiszámíthatóságának és előreláthatóságának jogbiztonsági szempontjai azonban megkövetelik, hogy a személyiségi jogok nagy családján belüli sérelmek esetén megállapított nemvagyoni kártérítések összegében kirívó különbségek, aránytalanságok ne forduljanak elő (arányosság elve)”. Szegedi Ítélőtábla Pf. I. 20 187/2006., BDT 2007.1565.

Az előadó felvetette azt a kérdést, hogy hiteles módon fel lehet-e tárni a nem baleseti nemvagyoni kárt, hogy az arányosság követelményének is megfeleljünk a nemvagyoni kártérítés sokféle tényállásának egybevetésekor.

Ami a tényállásokat illeti, a bírói gyakorlatot számbavéve kiderül, hogy nemvagyoni kártérítés megítélésére kerül sor általában a személyes szabadság korlátozása, kényszervallatás, magánéletbe való beavatkozás, viszonylag gyakran a jó hírnév megsértése, kegyeleti jogok megsértése, szerzői jogi jogsértések, az egészséges, zavartalan környezethez való jog megsértése, valamint zajártalom miatt is. Nemvagyoni kártérítést nemcsak természetes személy, hanem jogi személy is kapott.

Közszereplő esetében mintegy tíz különféle szempontot mérlegelnek a bíróságok a nemvagyoni kártérítés megítélésekor (egyebek közt a jogsértés szándékosságát és tudatosságát, a sértett tiltakozását, azt, hogy egy vagy több személyiségi jog sérült-e, a lejáratást, a bizalom csökkenését és különösen hogy a jogsérelem a károsult pályáját, jövőbeli karrierjét megtörte-e, a bizalom csökkent-e irányába, nem vált-e nevetségessé, milyen kép alakult ki róla stb.

Dr. Kiss kifejtette, hogy míg a baleseti nemvagyoni kártérítésnél elsődleges a biztosítás, a kollektív teherviselés szerepe, addig ez idő szerint nem mondható el a nem baleseti nemvagyoni kártérítés esetében. Itt szinte csak perek vannak és nincs ügyek ezreiben peren kívüli kárrendezés.

Éppen azért van szükség az ilyen ügyekben legalább a kártérítésben marasztaló ítéletek rendszerezésére, számbavételére és hozzáférhetővé tételére, hogy egyáltalán foglalkozni lehessen a biztosíthatóság kérdésével. A biztosítási piacról nincs áttekintés, annyi tény, hogy az osztrák mintafeltételek az egyenlőtlen elbánás, a zaklatás stb. miatti kártérítési követeléseket kifejezetten kizárják. Ugyanakkor Németországban fordított a helyzet, nagy kiadóknak van is ilyesfajta biztosításuk.

Nemcsak a biztosítók díjkalkulációjának igénye, hanem a jogkereső közönség elvárása az összegszerűségek megismerhetősége. Ami erről elmondható, hogy a nem baleseti nemvagyoni kártérítés összege 50 ezer és néhány millió forint között mozog.

Képmással visszaélés miatt általában 3-500 000 forint körüli nemvagyoni kártérítést ítélnek meg a bíróságok, közszereplők általában 100 000 forint és 3 millió forint között kaptak eddig nemvagyoni kártérítést.

Szakmai körökben már régebben elégedetlenség tapasztalható az összegek alacsony mivolta miatt, egyes, a témában járatos ügyvédek szerint a több tízmilliós kártérítésekről szóló ítéletek nyilván kellő visszatartó erőt jelentenének (Tóth L.: Alacsony kártérítés?, Pesti Ügyvéd 2005/9,8-9. o.). Az előadó hivatkozott Tattay Levente: A közszereplők személyiségi jogai című könyvére (Nordex Kft. – Dialóg Campus, 2007), mint olyan forrásra, amelyben számos jogeset részletes bemutatására került sor.

Részletes külföldi kitekintésre nem volt mód, mindenesetre a kép igen tarka; így pl. a németországi személyiségi jogi sérelmekkel kapcsolatos bírói gyakorlatot visszafogottnak tartják az angliaihoz képest.

A kártérítés összegének a meghatározásánál számos hasonlóságot mutat a baleseti és a nem baleseti eredetű nemvagyoni károk megítélése.

Nem döntő a károsult kora, neme, a munkaképesség-csökkenés mértéke. Nem játszik szerepet itt sem, hogy deliktuális vagy kontraktuális a felelősség, sőt a felelősségi alakzatnak sincs jelentősége.

Mind a baleseti, mind az egyéb nemvagyoni károk további eleme, hogy járadék formájában nem ítélnek meg kártérítést. Közös az is, hogy egy cselekmény kapcsán több károsult különböző módon és mértékben károsodhat. Ami a károkozókat illeti, mindkét tényálláscsoportban eltérő felelősségi alakzat szerint, egyetemlegesen vagy annak mellőzésével is felelhetnek. Közös, az összegszerűséget befolyásoló ismérv továbbá a következmények súlyosságának foka, az életminőség változása, halmozott kivételes többlettényállás fennállta stb.

A nem baleseti nemvagyoni károk esetében is ugyanaz lehet az elkövetés ill. az elbírálás időpontjának hatása a kártérítés összegére ill. a kamatra Ami csak a nem baleseti nemvagyoni károkat jellemzi, az annak kitüntetett jelentősége, hogy a károsult közszereplő-e vagy sem. A tényállás megállapításakor, különösen a jogsértés következményei tekintetében feltűnő továbbá a bizonyításra nem szoruló, köztudomású tények figyelembevétele, a hivatás/karrier, a politikai pálya alakulása, a jogsértéssel érintett nyilvánosság foka, köre s az, vajon a kárt bűncselekménnyel okozták-e. Az előadó szerint nem szentségtörés a nem baleseti nemvagyoni károk esetében sem az ismert ügyek alapján a döntést összegszerűen befolyásoló ismérvek-tényezők-szempontok egybefoglalása, segédletbe, komputerprogramba írása, hogy egy napon ezekben az ügyekben is „mankót” kapjon a jogalkalmazó.

Példa a lehetséges osztályozásra:

1. kárösszeg – fizetve: perben/peren kívül, az elkövetés: egyszeri /többszöri/folyamatos/ a károsult: maga közvetlenül/ügyész/hozzátartozók, örökösök

2. Ügyszám, név, forrás

3. A tényállás, a sértett jogtárgy, káridőpont (a jogsértés-károsodás egyszeri, többszörös, folyamatos jellege szerint)

4. Marasztalás időpontja, kamat, ítéletkori/elkövetéskori értékviszonyok figyelembevétele

5. közszereplő: igen-nem

6. köztudomású tény

7. Megjegyzés, egyedi tényezők

Az előadó rövid összegzésében végül az alábbi eredményekre és következtetésekre jutott:

A felületen zajlott elemzés, a múltról való hiányos kép s annak ellenére, hogy a gyakorlat a baleseti nemvagyoni károkhoz képest kb. fele annyi időre tekinthet vissza valamint, hogy – megint csak a baleseti nemvagyoni károkkal ellentétben – szakosodott ítélet-tényállás gyűjtemények, táblázatok közzétételére sem került sor, mégis adottak a feltételek olyan, számítástechnikával is támogatott külön keresőrendszerek megalkotására, amelyek segítségével kompetens eligazítást kap a szakember, hogy az előtte levő nem baleseti nemvagyoni kárügyben mekkora összeggel számolhat. Ebben a szerkesztő munkában ma már segítenek az anonomizált ítéletek, a bírósági portálon (www.birosag.hu) található Bírósági Határozatok Gyűjteménye. Mindennek megvalósulása továbblépést jelentene egy egységes személyiségvédelem bemutatása felé.

A harmadik – befejező – vitaindító előadást dr. László György, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. jogtanácsosa tartotta „A baleseti eredetű nemvagyoni kártérítést bírói gyakorlata” címmel.

Az előadó elsőként a bizonyítás kérdéseit hozta szóba.

Erről megállapította, hogy a bizonyítási eszközök vizsgálatánál el kell különíteni a saját jogú illetve a hozzátartozói nemvagyoni kár eseteket: A sajátjogú kárigényeknél minden esetben a bíróság kirendel orvosszakértőt (pszichiáter, pszichológus szakértőt), akik véleményt adnak nem csak az elszenvedett sérüléseket, azok mértékét illetően, de nyilatkoznak a káresemény bekövezése után alkalmazott orvosi beavatkozásokról, azok jellégéről, eredményéről, illetve emellett a kár következtében a károsult egészségében, munkaképességében beállott változásról is.

Egyszersmind nyilatkoznak a károsult gyógyulási esélyeiről illetve kialakult vagy várható végállapotáról, a későbbi élet kilátásáról.

Ebben a körben gyakori tapasztalat, hogy a szakértő nem minden kérdésre ad érdemi választ, ugyanakkor az sem ritka, hogy mint „ténybíró”, kompetenciakörét meghaladóan nyilatkozik.

E körben egy első fokú ítéletet is idézet:

„A bíróság megállapította, hogy önmagában a személyiségi jogok sérelme nem alapozza meg a nemvagyoni kártérítést, csupán a Ptk. 84. §-ban foglalt jogkövetkezmények alkalmazását, a kárt azonban bizonyítani kell. A nemvagyoni kártérítéshez azt kellett volna a felperesnek bizonyítania, hogy olyan testi vagy lelki hátrány érte, amely életminőségére, életvitelére negatív kihatással van, tartósan megnehezült korábbi élete. A felperes csak egy olyan orvosszakértői véleményt csatolt, amely csak a sérülések természetes gyógyulási folyamatát tartalmazza, maradandó fogyatékosságot nem állapít meg. A II. fokú bíróság az ítéletet helybenhagyta, mivel bár a személyiségi jogok sérelme valóban megalapozza a nemvagyoni kártérítés iránti igényt, a kár bekövetkeztét, annak mibenlétét a felperesnek kellett volna bizonyítania. A felperes személyesen egyetlen alkalommal sem jelent meg, tanúkat nem állított, szakértő kirendelését a bíróság felhívására sem kérte, pusztán a jogsérelem tényére hivatkozott, hogy az önmagában megalapozza igényét. Ez azonban nem elegendő a nemvagyoni kártérítés megállapításához.”

A hozzátartozói igényeknél felmerült az a kérdés: mennyire kell bizonyítani, hogy az adott káresemény következtében a károsultat, „lelki” károsodás is érte, vagy ezt evidenciaként kezelve a bíróságnak csupán a kár mértékéről kell döntenie?

Szintén a hozzátartozói károk körében merült fel, hogy milyen hozzátartozói kör az, amelyik kellő okkal igényelhet ilyen címen kártérítést?

Végül arra is van példa, amikor a bíróság egyáltalán nem folytat le bizonyítási eljárást, hanem a felperes előadása, valamint az eset összes körülményeiből von le következtetést.

A második kérdéskör, amit az előadó megvitatásra ajánlott, hogy a bíróság a nemvagyoni kár összegét káridőponti vagy az ítélet meghozatalakor érvényes érték- és árviszonyok alapulvételével állapítja meg? Ennek megfelelően jár-e a káridőponttól kamat, vagy sem?

A bírói gyakorlat szinte kivétel nélkül a káridőpontra hivatkozva állapítja meg a nemvagyoni kár összegét, és ítél meg ettől az időponttól kamatot. Ugyanakkor arra nincs adat, hogy a bíróság a káridőpontra visszamenőleg valóban beszerzett-e összehasonlításra alkalmas ítéleteket?

Ezt követően rátért a bírói gyakorlat kialakítást álláspontja szerint leginkább hátráltató, és az előbbiekkel szorosan összefüggő problémára: a bírói gyakorlat megismerhetőségére.

A bírói ítéletek közzététele esetleges, ebből eredően az ítélkezési gyakorlat nem megismerhető, nem áll össze szerves egésszé. Így felmerülhet az aggály, hogy a „bírói gyakorlatra” hivatkozás üres szólam, mert nincs mögötte a számos ügyből kinyerhető tapasztalat.

Ugyanakkor feltehető az a kérdés is: összehasonlításon alapuló ítélkezés vagy egyediesítés?

Két egymással lényegében konkuráló megközelítés olvasható ki az ítéletekből:

• a bíróság a bírói gyakorlatra figyelemmel, azokat egymással összevetve, az adott eset összes körülményeit alapul véve dönt;
• minden ügy teljesen egyedi, más és más, egymással lényegében nem összevethetők, ezért a bíróság kizárólag az adott ügyben felmerült szempontokat mérlegelheti, és becsléssel állapíthatja meg a nemvagyoni kár összegét.

Szerinte az első a helyes álláspont, még akkor is, ha természetesen az egyes ügyek sajátos többlet tényállási elemeit figyelembe kell venni az ítélet meghozatalánál.

Minden más esetben a bírói ítélet abszolút kiszámíthatatlan, átlengi a bírói szubjektum, és a károsult jogérvényesítésének az esélyeit, annak mértékét gyakorlatilag az dönti el, hogy annak a bírónak, akihez az ügy kerül, mi a személyes felfogása a nemvagyoni kárról általában, milyen élettapasztalata van, tud-e konzultálni más bírókkal stb.

Az előadó kísérletet tett arra – a bíróságok következetes gyakorlatával szembeszállva –, vitássá tegye, hogy a károsult közrehatásán alapuló kármegosztás a nemvagyoni károk esetében nem alkalmazható.

Hivatkozott arra, nem ritka, hogy az ítélet megállapítja a közrehatás mértékét, és az összegszerűség pontosan annak az aránynak felel meg, amelyet a kármegosztás aránya tükröz.

Dr. László szintén beszélt – dr. Bárdoshoz hasonlóan – az úgynevezett bagatell károkról.

Ő kérdésként tette fel azt, amit dr. Bárdos inkább állításként fogalmazott meg: a károkozás minden esetben kiválthatja-e a nemvagyoni kártérítési igényt, vagy vannak-e olyan sajátos többlet tényállási elemek, melyek ezek bizonyításához szükségesek? E kérdésen belül vetődik fel az is, hogy van a károsodásnak egy olyan csekély foka, amely mellett az igény már nem ismerhető el, illetve ez a határpont hol húzható meg?

Ezt követően azt vizsgálta, hogy az eljáró bíróságok a nemvagyoni károk megállapításánál milyen szempontokat mérlegelnek?

Véleménye szerint a bírói ítéletek jelentős részében homályban maradnak azok a szempontok, amelyekre tekintettel a nemvagyoni kár tényét és a kártérítés összegét a bíróság alapítja, néhány ezek közül mégis általánosítható.

• okozati összefüggés a kár és a baleset utáni állapot között, melynek különösen a balesetet megelőzően kialakult természetes kor-okú betegségek, korábbi sérülések esetleges állapot súlyosbító hatása szempontjából van jelentősége;
• a baleset előtti és utáni állapot, melynek megállapításához a bíróságok többnyire a felperes saját előadását, esetleg – vita esetén – tanúk vallomásait tekintik irányadónak; (pl. minden károsult egészséges és színes életmódról számol be, esetleg a baleset miatt meghiúsult ígéretes életpályáról, miközben a bíróság nem feltétlenül vizsgálja meg ezeknek az állításoknak a valóságtartalmát.)

Ennek bizonyítatlansága eshet a kárért felelő károkozó, biztosító terhére, de eshet a károsult terhére is, ezért lenne fontos, hogy az ítéletek indoklásából kitűnjék, hogy a bíróság ezeket a szempontokat figyelembe vette vagy éppen mellőzte:

• gyógytartam,
• a károsult életkora,
• baleseti eredetű munkaképesség csökkenése,
• személyi körülmények,
• a mindennapi életvitelben csökkent vagy elveszített önállóság,
• a baleset miatt szükségessé vált életmódváltozás,
• jövőbeli kilátások.

Összegezve megállapította, hogy részletes jogi szabályozás hiányában a bírói gyakorlatnak kellene kitöltenie tartalommal a nemvagyoni kár fogalmát és a nemvagyoni kártérítés megállapításának feltételeit, de ennek előfeltétele lenne, hogy az egységes bírói gyakorlat az egyes esetkörök és az ezen alapuló ítéletek megismerésén nyugodjon.

A vitaindítókat Dr. Bárdos Péterné prezentációja követte. Ebben egy olyan adatbázis modelljét mutatta be, amely a nemvagyoni kártérítésről szóló bírói ítéleteket dolgozza fel. Az egyes ítéleteket specifikálva rögzíti az adatbázis, mely 8-10-féle keresési szempont alapján teszi lehetővé a bírók, ügyvédek, biztosítók és általában a jogkereső közönség számára az adott ügyben valódi összehasonlításra alkalmas ítélet gyors megkeresését. Ezt követően az előadó három mintaeseten mutatta be a program funkcióit. Az előadó annak a reményének adott hangot, hogy a HVG-ORAC kiadó segítségével őszre sikerül létrehozni egy nagy adatbázist.

A vitaindítókat és a számítógépes program bemutatóját a hozzászólások követték.

Dr. Pataky Csaba ügyvéd felvetette azt, hogy Magyarországon jóval kisebb összegű a nemvagyoni kártérítés, mint tőlünk nyugatabbra eső országokban. Amennyiben a szerződéses vagy szerződésen kívüli kötelmi viszonyokban a magyar jog lenne az alkalmazandó, a külföldi károsult a nemvagyoni kártérítés tekintetében igen rosszul járna.

Ragályi István a MABISZ GKI ügyvezető igazgatója reagálva Dr. Pataky Csaba hozzászólására elmondta, hogy úgy néz ki, hogy a lex loci damni elve lesz főszabályként az alkalmazandó, vagyis annak az országnak a joga, ahol a kár bekövetkezik.

Dr. Kovács Zsolt a kártérítési eseteket tartalmazó adatbázissal kapcsolatban felvetette, hogy emiatt nem fog-e egysíkúvá válni a gyakorlat. Mindazonáltal hasznosnak tartotta az adatbázis létrehozását.

Dr. Bárdos Péter az előző kérdésre reflektálva kifejtette, hogy Németországban több ilyen témájú könyv létezik, például az ADAC, vagyis a német autóklub gyűjteménye. Ott ezek a kiadványok nem sekélyesítették el a kártérítési gyakorlatot.

Dr. Bárd Károly felvetette azt, hogy gazdag károsult esetében nagy a keresetveszteség, míg szegény károsultnál kevesebb, akkor náluk hogyan alakul a nemvagyoni kártérítés összege? A másik probléma a nemvagyoni kártérítés összegének az egységesítése. A hozzászóló kifejtette, hogy ez nem könnyű feladat. Van olyan ország, pl. ahol a szülők nem kapnak nemvagyoni kártérítést akkor, ha a gyermek meghatározott életkor felett vesztette életét balesetben.

Dr. Duda Attila ügyvéd kiemelte hozzászólásában, hogy a munkajogi ügyekben a bíróságok nagyvonalúbbak a nemvagyoni kártérítés összegszerűsége tekintetében. Kifogásolta a hozzászóló, hogy sok biztosító még egy éves kárrendezés esetén is azért nem fizet kamatot, mert arra hivatkozik, hogy az elbíráláskori értékviszonyok alapján térítette meg a nemvagyoni kárt. A hozzászóló annak a véleményének adott hangot, hogy a nemvagyoni kártérítés elbíráláskori értékviszonyok alapján történő megállapítását arra találták ki, hogyha az ügy elbírálása nagyon elhúzódik. Az adatbázissal kapcsolatban kifejtette a hozzászóló, hogy hasznos lehet, de egy kicsit szkeptikus.

Dr. Bárd Károly kiemelte az adatbázissal kapcsolatban, hogy biztosan jó orientáció, ha van egy minta. Mindazonáltal több jogászi munkába telik majd a mintában foglaltaktól való indokolt eltérés elérése. Dr. Kocsis Kálmán a MABISZ GKI kárfőnöke örömét fejezte ki, hogy ebben az adatbázisban a bírósági ügyszám is benne van.

Dr. Bárdos Péter szerint alapos jogász nemcsak a főbb adatokat tartalmazó táblázatot nézi meg az adatbázisban, hanem a bírósági döntéseket is.

Dr. László György hangsúlyozta, hogy az az értelme egy ilyen gyűjteménynek, hogy ne csak az általános bírói gyakorlatra történjék hivatkozás, hanem egyes bírósági döntésekre. Egy ilyen rendszer a hozzászóló szerint sokat segít a tisztánlátásban.

Dr. Novák Imre kifejtette, egyetért azzal, hogy az új Ptk.-ban sérelemdíj kerül bevezetésre, ami egy jó 30 éves vita eredménye. Kiemelte a hozzászóló, hogy orvosi műhibák esetében a nemvagyoni kártérítés összege nagyon elszabadult.

Veszprémi István - Kelemen László

Csoportos adóalanyiság terjedése

A 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról (a továbbiakban: áfa-törvény) egyik legnagyobb újdonság a csoportos adóalanyiság bevezetése. A csoportos adóalanyiság elsősorban a pénzügyi intézmények körében terjed, 2008. január elsején történt bevezetése óta Magyarországon 48 darab áfaalany-csoport jött létre. A csoportos adóalanyiság legnagyobb előnye, hogy a csoport tagjai közötti termékértékesítésekre és szolgáltatásnyújtásokra nem kell áfát felszámítani, és tekintettel arra, hogy a csoporttagok közötti ügyletek áfa-szempontból nem értékelhető ügyletek, áfás bizonylat kiállítására sincs szükség.

Szeretnénk felhívni a figyelmet azonban arra, hogy a csoportos adóalanyiság bevezetése előnyei mellett adminisztrációs terhekkel is jár a társaságok számára. A csoportos adóalanyiság választása esetén ugyanis az áfaalany-csoportnak egyetlen, csoportszintű levonási hányadot kell képeznie, és az adólevonásra jogosító és arra nem jogosító tevékenységéhez egyaránt kapcsolódóan beszerzett termékekhez és igénybe vett szolgáltatásokhoz kapcsolódó előzetesen felszámított áfát a csoportos levonási hányad segítségével kell megosztania. Ugyanakkor tapasztalataink szerint a csoportos adóalanyiság megvalósításában a vállalkozások elsősorban az adminisztrációs kötelezettségek kerültek előtérbe, de a forgalmi adózási követelmények (például az adólevonási jog vonatkozásában a tételes elkülönítés, és az arányosítás szabályainak való megfelelés) háttérbe szorultak.

Ügynöki és biztosítást kiegészítő szolgáltatások áfa-kezelése

Az áfa-törvény 86. § (1) bekezdésének a) pontja szerint mentes az adó alól a biztosítási, viszontbiztosítási szolgáltatás nyújtása, ideértve a biztosítási alkusz és közvetítő által – ilyen minőségében – teljesített szolgáltatásnyújtást is, továbbá az életbiztosítási és nem életbiztosítási ág elkülönült művelésére tevékenységi engedéllyel rendelkező, ugyanazon személyek, szervezetek többségi tulajdonában álló felek egymás közötti olyan szolgáltatás nyújtása, amely közvetlenül szükséges az egyik fél biztosítási, viszontbiztosítási szolgáltatásának nyújtásához, és az ellenérték, amelyet a másik fél kap vagy kapnia kell, nem több annál, mint a nála ezzel összefüggésben igazoltan felmerült költség.

Tekintettel arra, hogy sem az áfa-törvény, sem a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héa irányelv) nem tartalmaz egyértelmű meghatározást arra, hogy mit kell biztosítási szolgáltatásnak tekinteni, ezért az adómentes biztosítási szolgáltatás tartalmának meghatározásánál az Európai Bíróság jogértelmezését hívhatjuk segítségül.

Az Európai Bíróság C-349/96. számú ügyben (CPP) ismertetett értelmezése szerint a biztosítási szerződés lényege, hogy a biztosító előre fizetett biztosítási díj alapján vállalja, hogy a lefedett kockázat bekövetkezése esetén a biztosítottnak a szerződésben előre meghatározott szolgáltatásokat nyújtja. Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az adómentes biztosítási szolgáltatás további feltételeként határozza meg, hogy a biztosítási szolgáltatást nyújtó és a biztosított jogi kapcsolatban álljanak egymással (C-240/99. számú ügy, Försäkringsaktiebolaget Skandia).

A C-472/03. számú ügyben (Arthur Andersen) hozott ítélet ugyanakkor jelentősen szűkíti az adómentes biztosítási szolgáltatásnak minősülő ügyletek körét. Az ítélet szerint nem minősülnek biztosítási ügyletekhez tartozó biztosítási ügynöki és közvetítői szolgáltatásoknak az olyan back office tevékenységek (pl. biztosítási ajánlatok elfogadása, szerződési és díjszabási módosítások kiállítása, kötvények kiállítása, kezelése és felmondása, kárigények intézése, informatikai háttér megszervezése és kezelése), amelyek valamely biztosítási vállalkozásnak díj ellenében nyújtott szolgáltatásokból állnak.

Bár a fenti jogesetek szerint a biztosítási szolgáltatást nyújtó és a biztosított közötti biztosítási szolgáltatások adómentességének feltétele a felek közötti szerződéses jogviszony, az Európai Bíróság a közelmúltban a C-124/07. számú ügyben (J.C.M. Becheer) is megerősítette, hogy a biztosítási ügynök vagy a közvetítő tevékenységének adómentessége abban az esetben is teljesülhet, ha a közvetítő nem közvetlen, hanem más adóalany révén közvetett kapcsolatban áll a közvetítésével létrejött biztosítási vagy viszontbiztosítási szerződés feleivel, azaz az ügynöki szolgáltatás adómentességéhez már nincs szükség közvetlen szerződéses kapcsolatra a biztosítóval.

Magánnyugdíj-pénztári szolgáltatások

Az adóhatóság 2008.06.13-án tette közzé a magánnyugdíjpénztár és az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár valamint a kiegészítő önsegélyező, illetve kiegészítő egészségpénztár tevékenységének és a pénztári tagsági jogviszonyban közreműködő ügynök tevékenységének áfarendszerbeli megítéléséről szóló tájékoztatóját.

A közzétett tájékoztató szerint az áfa-törvény illetve a Héa irányelv szerinti definíció hiányában a biztosítási ügylet definícióját az Európai Bíróság a C-349/96 esetben kifejtett álláspontja szerint kell meghatározni, mely szerint a biztosítási ügylet lényege, hogy a biztosító előre fizetett biztosítási díj alapján vállalja, hogy a lefedett kockázat bekövetkezése esetén a biztosítottnak a szerződésben előre meghatározott szolgáltatásokat nyújtja.

Ennek megfelelően a tájékoztató szerint mind a magánnyugdíjpénztár, mind az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár egyfajta biztosítóként működik. Azaz a magánnyugdíj-pénztári, önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári, kiegészítő önsegélyező, és a kiegészítő egészségpénztári szolgáltatás biztosítási szolgáltatásként, az ezen pénztári tagsági jogviszony létrejöttében más nevében és javára történő közreműködés pedig biztosítási szolgáltatás közvetítéseként adómentes az áfa-törvény 86. § (1) bekezdés a) pontja szerint.

Nem a munkáltatótól kapott tárgyjutalom

A biztosításközvetítők értékesítésének ösztönzése érdekében egyes biztosítók tárgyjutalomban részesítik a biztosításukat legnagyobb értékben értékesítő közvetítőket (például külföldi nyaralást kapnak a kiemelkedően teljesítő ügynökök).

Az adóhatóság „a munkaviszonyra tekintettel, nem a munkáltatótól kapott tárgyjutalom adó- és járulékkötelezettsége” című, 2008. március 18-án közzétett tájékoztatása szerint, amennyiben egy biztosítótársaság a termékeit értékesítő és a nem vele munkaviszonyban álló – de egyébként a munkaviszony keretében elvégzendő feladatot ellátó - ügynökök között olyan felhívást tesz közzé, amely alapján azok meghatározott juttatásban (tárgyjutalomban) részesülnek, a juttatás nem minősül természetbeni juttatásnak a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint, mivel a biztosító itt a juttatás vonatkozásában foglalkoztatónak minősül. Ennek megfelelően a biztosítótársaság által nyújtott tárgyjutalom szokásos piaci értéke a magánszemély munkaviszonyára tekintettel megszerzett nem önálló tevékenységéből származó bevételének, valamint járulékalapot képező jövedelemnek minősül. Azaz az általánosan alkalmazott gyakorlat (amely szerint a biztosító természetbeni juttatásként kezeli a tárgyjutalmat és megfizeti az erre vonatkozó jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást 54+11%) nem megfelelő, hiszen a biztosítónak tb-járulékot, egyéni egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot kellene fizetni (29+6/4+9,5%), továbbá a magánszemélynél összevonandó jövedelemként adózik a juttatás piaci értéke (18/36%). Tehát ha jelenleg a biztosító által egy egzotikus útra mehetnek a legjobb ügynökök, az adóhatóság joggal követelheti tőlük, hogy az út értéke után ők fizessék meg a személyi jövedelemadót.

A fentiekre tekintettel szükségesnek mutatkozhat a biztosítótársaságok jelenleg is tartó, a fentiekhez hasonló ösztönző akcióinak személyi jövedelemadó szempontból történő felülvizsgálata.

A Hír-ADÓ, a Deloitte hírlevelet ügyfeleihez elektronikus úton érkezik. Amennyiben Ön is szeretné megkapni a kiadványt, kérjük, jelezze igényét Sápi Mónikánál (tel.: +36-1-428-6812; e-mail: msapi@deloitteCE.com).

Váradi Ágnes

„Conqueri fortunam adversam, non lamentari decet.”

A balszerencsét nem siratni kell, hanem legyőzni – állította Cicero, s talán ez a biztosítás céljának tömör összefoglalásaként is értékelhető.

Az egészség védelme, a balesetből és betegségből eredő kockázatok hatékony megelőzésének és kezelésének igénye már a római jog időszakában is megjelent, különböző jogintézmények szabályozási rendszerébe ágyazva. Az egységes szabályozási előkép hiányában a különböző személyi csoportok egészségében, testi épségében beállt károsodások jellegét és azok kompenzálási módjait kell áttekintenünk. Ezen vizsgálat során felvetődnek olyan elvi jellegű kérdések is, melyek az orvosi felelősség római jogi értelmezésének alapjait jelenthetik.

A felelősség fogalmának értelmezése a római jogban

Elsőként a felelősség fogalmára és annak értelmezési lehetőségeire kell kitérnünk. Marton Géza [1] szerint a felelősség egy kötelezettség, egy kötelem elmulasztását jelenti, nem más, mint egy kötelesség megszegése miatt előállt következmények rendezésének alapja.

Ez egyben azonban azt is feltételezi, hogy létezik egy olyan személyes, alanyi kötelezettség, melynek megsértése a felelősséget maga után vonja. Ezek az általában objektív normák társadalmi magatartási szabályok formájában jelentkeznek. Ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a felelősség jogi következményekkel is jár.

A jogi felelősség határai általában ott húzódnak, ahol a kötelezettségszegés olyan mértékben veszélyes a társadalomra, hogy szükséges vele szemben az egész közösség, modern körülmények között az állam fellépése [2].

Ez a fellépés pedig a római jog rendszerében is indokolt volt, tekintettel arra, hogy más életét és egészségét sértő magatartás a jog parancsába ütközőnek minősült.

Iulianus szerint a jog három előírást állít fel: becsületesen élni, mást meg nem sérteni és mindenkinek megadni, ami őt megilleti.

„Iuris praecepta sunt haec: honeste vivere, alterum non laedere, suum cuique tribuere.”

A római jog rendszerében azonban a jogellenes cselekményekkel szembeni fellépés körében még nem, illetve csak részben alakultak ki az állami büntetőigény és a magánszemély kártérítési igényének határai. Amikor az elkövetkezőkben a – nem teljes jogú római polgárok – életében és testi épségében okozott károk megtérítésére térünk ki, el kell szakadnunk a mai büntetőjogias szemlélettől: a delictumok ugyanis sem tényállásukban sem jogkövetkezményeikben nem hasonlítottak a mai bűncselekményekhez.

Főszabály szerint a magándeliktumok esetén [3] poena fizetésére került sor, mely mellett kártérítési igénnyel fellépni nem lehetett. A büntetés mellett külön kártérítés követelésére csak akkor volt lehetőség, ha az más jogcímen, például egy bonae fidei contractus megszegése miatt önmagában is megállt[4]. Egyéb esetekben a poena kártérítési funkciót is betöltött.

A jogellenes károkozás és a lex Aquilia

Mely eszközök álltak akkor rendelkezésre annak, akinek vagyonában vagy személyében más jogellenesen kárt okozott? Ehelyütt az ilyen típusú károkozás szabályozásának általános előképeként számon tartott lex Aquiliáról kell említést tennünk.

A XII. táblás törvényben megtalálható iniuria fogalma és az ebből kifejlődő damnum iniuria datum tényállása alapozta meg a károkozás deliktuális felfogását.

Ennek az intézménynek a részletes jogi szabályozása a lex Aquilia, mely eredeti formájában taxatíve nevesített elkövetési tárgyak irányába és felsorolt elkövetési magatartásokkal történő elkövetés esetén tette lehetővé kereset megindítását. Témánk szempontjából az idegen rabszolga megölésének és megsebesítésének kérdése érdemel említést. Mivel azonban a rabszolgák dolognak minősültek az ókori Rómában (servi rei sunt), ez a kártérítési szabály leginkább a vagyonban bekövetkezett károkra és azok megtérítésére vonatkozik.

Kérdés azonban, hogy mi a helyzet a szabad ember életében és testi épségében keletkezett károk esetében?

Jogesetek a lex Aquilia alkalmazási köréből

Ezekre a kérdésekre leginkább a Digestának a lex Aquilia alkalmazásáról szóló fejezetének esetei alapján adhatunk választ. A fragmentumok ugyanis általában több jogtudós szemszögéből közelítik meg a jogeseteket, jól szemléltetve az egyes értelmezési lehetőségeket.

Egy esetben a következő kérdéssel fordultak Ulpianushoz: Tartozik-e felelősséggel a cipész, ha a magához vett tanoncot a kaptafával úgy fejbe ütötte, hogy az megvakult [5]. A jogtudós szerint a válasz attól függ, hogy a tanonc filius familias volt-e vagy rabszolga. Ha rabszolgáról van szó, egyértelmű a lex Aquilia alkalmazhatósága. A fizetendő büntetés mértéke ebben az esetben a 30 napra visszamenő legmagasabb értéke a rabszolgának [6].

Ha azonban filius familiasról van szó, a kérdés összetettebb. Ebben az esetben ugyanis egy római polgárról van szó, aki atyai hatalom, patria potestas alatt állt ugyan, de nem minősült a pater familias tulajdonának [7]. Azaz a bekövetkezett károk peresítése vagy a mesterrel kötött szerződés alapján vagy az esetre alakított in factum actio segítségével lenne lehetséges.

A jogtudós mégis elfogadja a damnum iniuria datum fennállását. Azaz a klasszikus jogban megjelent egyfajta kiterjesztő értelmezése a jogintézménynek, mely lehetővé tette, hogy a lex Aquilia már a szabad embernek okozott testi sértés alapján is alkalmazható legyen. Ennek elsősorban praktikussági indokai voltak. Az eljárást ugyanis egyszerűsítette, ha egy nevesített keresetért lehetett a praetorhoz fordulni és nem kellett az adott esetre formulát kidolgozni. Azaz a lex Aquilia alanyi körét tekintve a szűkítés nélkül alkalmazható volt egészségben vagy testi épségben bekövetkezett károk megtérítésére.

A következő kérdés a felelősség problémája, azaz mi képezte a felróhatóság alapját. Az első, sokszor idézett eset alapján egy borbély éppen borotvált egy vendéget, amikor egy labda berepült és úgy találta el a borbély kezét, hogy az elvágta a vendég torkát [8]. Kérdés, kit terhel a felelősség?

Proculus szerint a borbélyt. Aki olyan helyen borotvál, ahol rendszeresen játszanak vagy élénk a forgalom, az nem úgy jár el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ulpianus szerint azonban a borbély nem tartozik felelősséggel. Aki beül egy olyan borbély székébe, aki ilyen forgalmas helyen állította fel a székét, ő maga a hibás. Ez az eset is mutatja, hogy a felelősségi alakzatok elhatárolása számos elméleti kérdést vet fel.

Ezeknek a felelősségi szempontoknak a részletes értelmezése pedig átvezet a római jog komplex felelősségi rendszerének értelmezésébe.

Számos esetben a fragmentumok olyan tényállásokat hoznak fel példaként, melyek egyben az orvosi felelősség római jogi koncepciójának magyarázata is lehet. Az esetek ugyanis gyakran olyan esetekről tesznek említést, melyben az orvos „kvázi-műhibája” folytán állt elő vagyoni kár, tipikusan a beteg rabszolga dominusa oldalán.

A legtöbb szerző egyetért abban, hogy a lex Aquiliához tartozó felelősségi alakzat nem írható le a klasszikus dolus-culpa-custodia hármas fogalomrendszerrel.

Az ún. akviliánus felelősség alapja a culpa levissima, a leggyengébb gondatlanság ill. a culpa commissiva, azaz a tevőleges magatartáson alapuló felelősség, szembe állítva a mulasztásban megnyilvánuló culpa omissivával. Ez utóbbi megállapítást cáfolja egy eset, melyben az orvos felelősségéről kérdezték a jogtudóst. Gaius azt mondta, hiába operálta megfelelően az orvos a beteget, ha az utókezelést elmulasztotta, a lex Aquilia szerint felel. Ebből kétféle megállapításra juthatunk. Az egyik szerint az akviliánus felelősség minden esetben megállt tevéssel illetve mulasztással okozott károk esetében. A másik lehetséges értelmezés szerint létezett az orvosi felelősségre nézve olyan külön követelmény, mely alapján a mulasztás is megalapozta az actio legis Aquiliae megadását: az orvosi hivatásból fakadó tevési-segítési kötelezettség. Wening-Ingenheim [9] egy megállapítása összekapcsolja a két értelmezést: A római jogban a kártérítési igényt a nem megengedett magatartások alapozták meg. Nem megengedett minden, amit a törvény tilt, de egyben minden olyan magatartás elmulasztása, melyet a törvény előír.

Itt érdemel említést az okozati kapcsolat jellege, mely a károkozó magatartást a kárhoz kötötte. Ulpianus egy olyan esetről tesz említést, melyben egy bába gyógyszert adott egy rabszolganőnek, aki a rossz gyógyszerezés miatt meghalt [10].

A jogtudós szerint ha a bába maga adta be a gyógyszert, akkor megölte a rabszolgát. Ha azonban csak javasolta a gyógyszert, de azt más készítette el és a rabszolga maga vette be, akkor az okozatiság közvetett volta miatt csak in factum actio alapján felelhet.

Mindezeknek a felelősségi megállapításoknak egy kompakt összegzését tárja fel Ulpianus, amikor a következő esetről szól: egy sportpályán gerelyhajítást gyakoroltak.

Egy eltévedt sporteszköz megsebesített egy arra járó rabszolgát. Ha szándékosan dobta el a versenyző, akkor fennáll a felelősség. Ha azonban látható volt, hogy éppen ott gyakorolnak, felelősség nem állapítható meg, a sértett maga is előre láthatta volna a veszélyt.

Ez az értelmezés még egy problémát vet fel: az önokozta kár és a megengedett kockázat kérdését. Ez a kategória a mai büntető és polgári joggyakorlatban is megtalálható, a római jogihoz hasonló tartalommal, igaz a jogszabályok nem nevesítik.

Szemléletes példákat erre a sporttal kapcsolatban találunk: Ha valaki egy másikat birkózás vagy pankráció közben megölt, a lex Aquilia nem alkalmazható. Ha ugyanis valaki szabad emberként egy nyilvános versenyben vesz részt, az ezt dicsőség végett teszi. Ha pedig ennek során másnak sérülést okoz, az nem jogellenes. Jogellenes azonban olyan ellenfél megsebesítése, aki a küzdelmet már feladta. Más a helyzet rabszolgáknál. Ők ugyanis nem vehettek részt sportrendezvényeken, így ha birkóztak is, az egymásnak okozott sérülés jogellenes volt. Ha pedig a rabszolgát a dominus kifejezetten küzdelem céljára bocsátotta rendelkezésre, a lex Aquilia sem alkalmazható, a tulajdonos a vagyonában bekövetkező esetleges kárral tisztában volt.

Következtetések

Milyen következtetésekre juthatunk a lex Aquilia szabályozása, s ezáltal az egészségben és testi épségben okozott károk viselése terén? A lex Aquilia megalapozta a széles körben érvényesíthető kárigény jogi elismerését. Bár még Iustinianus korában is elsősorban büntető jellegű igényként tartották számon, a történeti fejlődés során egyre inkább kártérítési törvényt láttak benne, mely a jogellenesen és vétkesen okozott károkért való helytállást, azaz a modern értelemben vett polgári jogi deliktumokért való felelősség alapja lett [11].

Ezek a kárfelelősségi szabályok pedig elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a biztosítás és az abban meghatározó helytállási kötelezettség alakulása szempontjából. Mit jelentenek a modern jogfejlődés szempontjából ezen történeti megállapítások? Hordoznak-e valamely napjainkban is hasznosítható üzenetet? Úgy gondolom, igen.

„Exemplis discimus” – példákból tanulunk – fogalmazta meg Phaedrus, s talán ez a megállapítás itt is helytálló. Az egyes történeti előzmények, különösen a római jog komplex rendszerében rejlő, elsősorban dogmatikai alapok hozzájárulhatnak egy-egy modern intézmény – így a biztosítás – értelmezésének, értékelésének továbbfejlesztéséhez.

Jegyzetek

[1]MARTON GÉZA: A polgári jogi felelősség, Budapest, 1993 p. 14

[2] UJVÁRINÉ ANTAL EDIT: Felelősségtan, Miskolc 2002 p. 22

[3]Vizsgálataim során a crimenekre, azaz a közbűncselekményekre nem térek ki, mivel azok kártérítési igényt nem, csak büntetést alapoztak meg a közjogias jogviszony miatt.

[4]FÖLDI ANDRÁS – HAMZA GÁBOR: A római jog története és institúciói, Budapest, 2006 p.556

[5] D. 9. 2. 5. 3.

[6] Gai 3, 210

[7] Ők tulajdonképpen szabad jogállású családtagok voltak, akik korlátozott magánjogi jogképességgel rendelkeztek.

[8] D. 9. 2. 11. pr.

[9] WENING-INGENHEIM, JOHANN NEPOMUK VON: Die Lehre vom Schadensersatze nach römischem Rechte , Heidelberg 1841 p. 77

[10] D. 9. 2. 9.pr.

[11] FÖLDI ANDRÁS – HAMZA GÁBOR: id. m. p. 569

www.pszaf.hu

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (továbbiakban: Hatóság) a függő és független biztosításközvetítői hatósági képzés követelményrendszeréről és a hatósági vizsgáról szóló 18/2008 (VI.13.) PM rendelet (továbbiakban: PM rendelet) alapján az alábbi tájékoztatást teszi közzé.

2008. június 16. napján lépett hatályba a PM rendelet, amely lehetővé teszi a pénzügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai követelményeiről szóló 2/1995. (II. 22.) PM rendelet 2. számú mellékletében meghatározott Országos Képzési Jegyzék (a továbbiakban: OKJ) szerinti vizsga alternatívájaként a függő és független biztosításközvetítői hatósági vizsga letételét. Az OKJ szerinti képzés és az OKJ szerinti vizsga továbbra is fennálló változatlan lehetőség a biztosításközvetítői szakképesítés megszerzésére a PM rendeletben meghatározott hatósági képzés és vizsga mellett.

I. A Hatóság feladatai:

A Hatóság a PM rendelet szerinti hatósági képzés és vizsga tekintetében a következő feladatokat végzi:

• A Pénzügyminisztériummal egyetértésben és annak jóváhagyásával elkészíti a Vizsgaszabályzatot, mely a hatósági vizsga és vizsgáztatás valamennyi részletes szabályát tartalmazza.
• A képzést és vizsgáztatást végző szervek (továbbiakban: képző szerv) jelentkezésére és nyilvántartásba vételére vonatkozó útmutatóját elkészíti és honlapján közzé teszi.
• A képző szervek jelentkezéseit fogadja és nyilvántartásba veszi, azokról jegyzéket vezet.
• A képző szervek megnevezését, elérhetőségét a honlapján közzé teszi.
• Ellenőrzi a hatósági képzést és vizsgáztatást.
• Elbírálja a képzéssel és vizsgáztatással kapcsolatban benyújtott kifogásokat.
• Kijelöli, nyilvántartásba veszi a vizsgabiztosokat, és jegyzéket vezet róluk.
• A vizsgabiztosok nevét, elérhetőségét a honlapján közzé teszi.
• Havonta – augusztus és december hónapok kivételével – legalább két vizsgaidőpontot biztosít, és azok előzetes időpontjait 90 nappal előre, közlemény formájában a honlapján közzéteszi.
• A Hatóság a jelentkezés beérkezését követő 2 hónapon belül vizsgaidőpontot biztosít.
• Meghatározza a hatósági vizsgán számonkérhető tesztkérdéseket.
• A sikeres vizsgákról Tanúsítványt állít ki, a Tanúsítványokról és a vizsgázókról nyilvántartást vezet.
• A vizsgázók adataik nyilvántartásához szükséges beleegyező nyilatkozatokat nyilván tartja.
• A hatósági vizsga jelentkezési lapját, a PM rendeletet, annak mellékleteit, valamint a Vizsgaszabályzatot és annak mellékleteit letölthető formában a honlapján közzéteszi.

II. A képző szervek, feladataik:

Az a szerv minősül képző szervnek, amely szerepel a Hatóság által a képző szervekről vezetett jegyzékben, és a pénzügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai követelményeiről szóló 2/1995. (II. 22.) PM rendelet 2. számú mellékletében meghatározott OKJ szerinti szakképzést végez, vagy a Magyar Köztársaság területén biztosítási tevékenység végzésére jogosult, és biztosításközvetítői alapképzést végez.

• Végzi a függő és független biztosításközvetítői hatósági képzéssel és a hatósági vizsgáztatással kapcsolatos teendőket.
• A képző szerv a nyilvántartásba vételhez történő jelentkezés esetén az alábbi iratokat csatolja:
  • az OKJ szerinti szakképzés végzésére vonatkozó engedély másolatát
  • a képzés elvégzése esetén kiállított igazolás aláírására jogosult személyek nevét
  • a képzési programot
  • a képzéshez és vizsgáztatáshoz szükséges, megfelelő személyi és tárgyi feltételek meglétének igazolását.
  • A nyilvántartásba vételi kérelmét a Hatóság Biztosítási és Pénztári Engedélyezési Főosztályára nyújtja be.

• Képzési programot készít, mely tartalmazza a képzés során megszerezhető ismereteket, a képzésre történő jelentkezés, illetve részvétel feltételeit, a képzés tartamát (függő biztosításközvetítői képzés esetén: 30 óra, független biztosításközvetítői képzés esetén: 40 óra), a képzés módszerét, a maximális csoportlétszámot és a résztvevők nyilvántartási rendjét.
• A képzésekről, a vizsgázókról, a képzésen való részvételről kiállított igazolásokról, oktatókról nyilvántartást vezet.
• A vizsgázók adataik nyilvántartásához szükséges beleegyező nyilatkozatokat beszerzi.
• A képzésen részt vevő mindazon személyek részére igazolást állít ki, akik a nyilvántartás szerint igazolt módon az oktatott vizsgatárgyhoz rendelt óraszám legalább 80%-ában a képzésen részt vettek.
• A képző szerv a Hatóság által meghatározott vizsgaidőpontokon túl további vizsgaidőpontok biztosítását kérheti, mely időpontokat a Hatóság a honlapján közzé tesz.
• A vizsgabiztost a képző szerv választja ki a Hatóság által honlapján közzétett vizsgabiztosok közül.
• A hatósági vizsgára történő jelentkezési lapot és mellékleteit a jelen Tájékoztató V. pontjában foglaltak szerint a képző szervnél kell leadni.
• A hatósági képzés költségét, díját megállapítja.
• A képzés időpontjairól és a képzéssel kapcsolatos egyéb tudnivalókról a képző szerv a honlapján nyújt tájékoztatást.

III. A vizsgabiztosok, feladataik:

Ezúton hívjuk fel a vizsgabiztosi feladatok ellátására azon személyeket, akik az alábbi feltételeknek megfelelnek:

A Hatóság által kijelölt vizsgabiztos kizárólag az a büntetlen előéletű, cselekvőképes személy lehet, aki vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezik, továbbá biztosítónál, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdasági társaságnál, illetve az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén vagy biztosítók, biztosításközvetítők, szaktanácsadók szakmai érdek-képviseleti szervénél legalább 5 éves biztosításszakmai tapasztalatot szerzett, vagy középfokú végzettséggel rendelkezik, és biztosítónál, biztosításközvetítőnél vagy szaktanácsadónál legalább 10 éves biztosításszakmai tapasztalatot szerzett.

Amennyiben Ön a fenti feltételeknek megfelelő személy és vállalja a vizsgabiztosi feladatokat, úgy kérjük, hogy a PM rendeletben szereplő feltételek igazolásával kérelmezze a Hatóságtól a vizsgabiztosi nyilvántartásba történő felvételét.

Amennyiben a fenti feltételeknek megfelelő személyek az Ön intézményében vállalják a vizsgabiztosi feladatokat, úgy kérjük, hogy tájékoztassák őket erről a lehetőségről, és érdeklődésük esetén javasolják részükre, hogy a PM rendeletben szereplő feltételek igazolásával kérjék a Hatóságtól a vizsgabiztosi nyilvántartásba történő felvételüket.

• A vizsgabiztos nem lehet olyan személy, aki a vizsgázó képzésében részt vett, illetve aki a vizsgázóval a Ptk. 685.§-ának b) pontja szerinti hozzátartozói kapcsolatban áll, továbbá aki a Hatóság alkalmazottja, illetve a Hatósággal köztisztviselői jogviszonyban áll.
• A vizsgabiztos a Hatóság Biztosítási és Pénztári Engedélyezési Főosztályához benyújtott jelentkezést követően kerül nyilvántartásba vételre, mely jegyzéket a Hatóság a honlapján közzé teszi.
• A vizsgabiztos a vizsgáról vizsgajegyzőkönyvet vezet, felügyeli a vizsga rendjét, értékeli a vizsgát.
• A vizsgabiztos a vizsga eredményét megállapítja, és a vizsgajegyzőkönyvben rögzíti.
• A vizsgabiztos a vizsga eredményét tartalmazó vizsgajegyzőkönyvet a Hatósághoz benyújtja, amely alapján a Hatóság a sikeres vizsgákról Tanúsítványt állít ki.
• A hatósági képzést és vizsgáztatást ellenőrző személy kizárólag büntetlen előéletű, cselekvőképes, legalább középiskolai végzettséggel rendelkező személy lehet. Az ellenőrző személy a Hatóság alkalmazottja, illetve a Hatósággal köztisztviselői jogviszonyban álló személy.

IV. Vizsgaszabályzat:

• A Hatóság a Pénzügyminisztériummal egyetértésben és annak jóváhagyásával készíti el a Vizsgaszabályzatot, mely a hatósági vizsga és vizsgáztatás valamennyi részletes szabályát (vizsga feltétele, vizsga időtartama, vizsga rendjére vonatkozó szabályok, stb.) tartalmazza.
• A vizsgázó a Vizsgaszabályzatot a jelentkezési lap aláírásával elfogadja.
• A hatósági vizsga díját a Vizsgaszabályzat tartalmazza.
• A hatóság a Vizsgaszabályzatot honlapján közzé teszi.

V. A hatósági képzés és vizsga:

• A hatósági vizsga letételét megelőzően a vizsgázó kötelező hatósági képzésen vesz részt, melynek időtartama függő biztosításközvetítői képzés esetén 30 óra, független biztosításközvetítői képzés esetén 40 óra.
• A függő biztosításközvetítői hatósági vizsga az 1. számú mellékletben meghatározott „pénzügyi és biztosítási piac szereplői”, a „biztosításszakmai alapfogalmak” és a „biztosítási szerződésjog” vizsgatárgyakból áll. Valamennyi vizsgatárgyból a vizsgát egyidejűleg kell letenni.
• A független biztosításközvetítői hatósági vizsga a 2. számú mellékletben meghatározott „pénzügyi és biztosítási piac szereplői”, a „biztosításszakmai alapfogalmak”, a „biztosítási szerződésjog” és a „független biztosításközvetítői alapismeretek” vizsgatárgyakból áll. Valamennyi vizsgatárgyból a vizsgát egyidejűleg kell letenni.
• A függő és független biztosításközvetítői hatósági vizsga előre meghatározott helyszínen és időben, számítógépes vizsgaprogram igénybevételével vagy írásban, magyar nyelvű feleletválasztós feladatlap kitöltésével tehető le.
• A Hatóság minden vizsgára jelentkező részére a jelentkezéstől számított két hónapon belül vizsgaidőpontot biztosít, és arról a jelentkezőt a képző szerv írásban értesíti.
• A jelentkezési lap a Hatóság a honlapjáról ingyenesen letölthető.
• A hatósági vizsgára történő jelentkezés a jelentkezési lap kitöltésével történik, amelyhez csatolni kell az érettségi bizonyítvány hiteles másolatát, vagy a PM rendeletben meghatározott, a munkáltató által kiállított, biztosításszakmai tapasztalatra vonatkozó eredeti igazolást, továbbá a vizsgadíj befizetésére vonatkozó igazolást, valamint a képző szerv által kiállított igazolást.
• A hatósági vizsgára történő jelentkezést a képző szervhez kell benyújtani, amely a tervezett vizsga előzetes időpontjának megjelölésével, a vizsgaidőpontnál legalább 15 nappal korábban továbbítja a jelentkezéseket a Hatósághoz.
• A hiányosan benyújtott jelentkezést a képző szerv nem fogadja el, azt hiánypótlásra visszaküldi.
• A hatósági vizsga tartama alatt a vizsgahelyiségben kizárólag a vizsgázók, a Hatóság által kijelölt vizsgabiztosok, valamint a vizsgáztatást ellenőrző személyek tartózkodhatnak.
• A hatósági vizsga akkor sikeres, ha a vizsgázó a feladatok megoldására adható összpontszám legalább 75%-át elérte.
• Sikertelen hatósági vizsga esetén a hatósági képzés megismétlése nem kötelező az újabb hatósági vizsgára történő jelentkezéshez.

VI. Jogorvoslat:

A hatósági képzéssel, illetve vizsgával kapcsolatban felmerült sérelem esetén a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a képző szervnél benyújtandó kifogásnak van helye. A képző szerv a kifogást – annak beérkezésétől számított 15 napon belül – megküldi a Hatóságnak, kivéve, ha a képző szerv a kifogás tárgyát képező intézkedését visszavonja, illetve a kifogásnak megfelelően jár el. A Hatóság a kifogás beérkezésétől számított 30 napon belül a kifogást megvizsgálja, és annak eredményéről értesíti az érintettet.

A hatósági vizsgára első ízben azt követően kerülhet sor, ha a képző szervek nyilvántartásba vételre kerülnek, a vizsgázók a kötelező képzést elvégzik, a vizsgára történő jelentkezésüket leadják, és a jogszabályi előírásoknak megfelelő vizsgabiztosok jelentkezését követően őket a Hatóság nyilvántartásba veszi.

A hatósági vizsgaszervezés további feltétele, hogy a Vizsgaszabályzat – melyet a vizsgázóknak el kell fogadniuk – a Pénzügyminisztérium által jóváhagyásra kerüljön, melynek várható ideje 2008. július 16.

A Hatóság a hatósági vizsgával kapcsolatos egyéb tudnivalókat a honlapján teszi közzé.

A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 235. § b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában foglalt feladatkörömben a következőket rendelem el:

A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya kiterjed:

a) a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) 33. § (4)-(5) bekezdéseiben meghatározott függő biztosításközvetítői tevékenység gyakorlását lehetővé tevő függő biztosításközvetítői hatósági vizsgán és az ahhoz szükséges képzésen részt vevő személyre,

b) a Bit. 33. § (4) bekezdésében meghatározott független biztosításközvetítői tevékenység gyakorlását lehetővé tévő független biztosításközvetítői hatósági vizsgán és az ahhoz szükséges képzésen részt vevő személyre,

c) az e rendeletben meghatározott biztosításközvetítői hatósági képzés és vizsgáztatás végzésére jogosult Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére (a továbbiakban: Hatóság),

d) az e rendeletben meghatározott biztosításközvetítői hatósági képzést és vizsgáztatást végző szervre (a továbbiakban: képző szerv).

A képző szerv és a hatósági képzés

2. § (1) A képzés és vizsgáztatás lebonyolítására az a szerv jogosult, amely szerepel a Hatóság által a képző szervekről vezetett jegyzékben, és

a) a pénzügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai követelményeiről szóló 2/1995. (II. 22.) PM rendelet 2. számú mellékletében meghatározott Országos Képzési Jegyzék (a továbbiakban: OKJ) szerinti szakképzést végez, vagy

b) a Magyar Köztársaság területén biztosítási tevékenység végzésére jogosult, és biztosításközvetítői alapképzést végez.

(2) A Hatóság – kérelemre – azt a képző szervet veszi fel a jegyzékbe, amely megfelel az e rendeletben a képző szervre vonatkozó szabályoknak.

(3) A Hatóság által a képző szervekről vezetett jegyzékbe történő felvétel iránti kérelemhez csatolni kell:

a) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott OKJ szerinti szakképzés végzésére vonatkozó engedély másolatát, vagy az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott, a Bit. 64. §-a szerinti tevékenységi engedély másolatát és a biztosításközvetítői alapképzés végzésére vonatkozó nyilatkozatot,

b) a 4. § (1) bekezdés szerinti igazolás aláírására jogosult személyek nevét,

c) a 3. § szerinti képzési programot,

d) a képzéshez és vizsgáztatáshoz szükséges, megfelelő személyi és tárgyi feltételek meglétének igazolását.

(4) A hatósági képzés az 1. számú mellékletben meghatározott vizsgatárgyak ismeretanyagának oktatása révén a függő biztosításközvetítői vizsgára, a 2. számú mellékletben meghatározott vizsgatárgyak ismeretanyagának oktatása révén a független biztosításközvetítői vizsgára történő felkészítést biztosítja.

(5) A képző szervekről vezetett jegyzék tartalmazza:

a) a képző szerv megnevezését, székhelyét, levelezési címét, a képzés helyszínének címét,

b) a jegyzékszámot,

c) a jegyzékbe való felvétel időpontját,

d) a jegyzékből való törlés időpontját és okát.

(6) A képző szerv köteles a (3) bekezdésben és az (5) bekezdés a) pontjában foglaltak változása esetén a Hatóságot a változástól számított 15 napon belül tájékoztatni.

(7) A képző szervek jegyzékének vezetésével kapcsolatos eljárás során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(8) A képző szerv jegyzékben foglalt adatait a Hatóság tevékenységének ellenőrzése, valamint egyéb hatósági, bírósági eljárásban történő felhasználás céljából a Hatóság a képző szerv jegyzékből való törlését követő 5 évig köteles megőrizni.

3. § (1) A képző szervnek rendelkeznie kell képzési programmal.

(2) A képzési program tartalmazza:

a) a képzés során megszerezhető ismereteket,

b) a képzésbe való bekapcsolódás és részvétel feltételeit,

c) a képzés időtartamát (vizsgatárgyanként 10 óra),

d) a képzés módszereit,

e) a maximális csoportlétszámot,

f) a résztvevők jelenléti nyilvántartásának rendjét.

(3) A képző szervnél oktatóként az a személy foglalkoztatható, aki

a) felsőfokú végzettséggel rendelkezik, valamint biztosítónál, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél, az államigazgatásban pénzügyi, illetve gazdasági területen vagy biztosítók, biztosításközvetítők, szaktanácsadók szakmai érdek-képviseleti szervénél legalább 3 éves biztosításszakmai tapasztalatot szerzett, vagy

b) középfokú végzettséggel rendelkezik, és biztosítónál vagy biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél legalább 10 év biztosításszakmai tapasztalatot szerzett.

4. § (1) A képző szerv a képzésen részt vevő mindazon személyek részére igazolást állít ki, akik a nyilvántartás szerint igazolt módon az oktatott vizsgatárgyhoz rendelt óraszám legalább 80%-ában a képzésen részt vettek.

(2) Az (1) bekezdés szerinti igazolás tartalmazza:

a) a képző szerv pontos megnevezését,

b) az oktatott vizsgatárgyak az 1., illetve 2. számú melléklet szerinti felsorolását,

c) a vizsgára jelentkező az 5. számú mellékletben meghatározott adatait,

d) az igazolás kiállításának helyét, dátumát,

e) az igazolás aláírására jogosult személy nevét, aláírását.

(3) A képző szerv – a képzésen részt vevő személy beleegyező nyilatkozata birtokában – az (1) bekezdés szerinti igazolásról és a jelenléti nyilvántartásról az igazolás kiadását követő 2 évig nyilvántartást vezet.

5. § (1) A képzést és a vizsgáztatást a Hatóság ellenőrzi.

(2) A Hatóság az ellenőrzés során észlelt hiányosságok megszüntetésére megfelelő határidő kitűzésével szólítja fel a képző szervet.

(3) A Hatóság törli a jegyzékből a képző szervet, ha

a) a képző szerv kéri a törlését,

b) a képző szerv jogutód nélkül megszűnik,

c) az ellenőrzés során a Hatóság ismételt hiányosságot vagy jogszabálysértést észlel,

d) a képző szerv a változásbejelentési kötelezettségének nem tesz eleget,

e) a képző szerv a képzési programban foglaltakat megszegi.

6. § (1) A képzés időpontjairól és a képzéssel kapcsolatos egyéb tudnivalókról a képző szerv az internetes honlapján nyújt tájékoztatást.

(2) A képző szervek jegyzékéről, elérhetőségéről, a képzések időpontjairól a Hatóság az internetes honlapján nyújt tájékoztatást.

A biztosításközvetítői hatósági vizsga

7. § (1) Hatósági vizsgát az tehet,

a) aki rendelkezik érettségi vizsgával, vagy

b) aki biztosítónál, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdasági társaságnál (munkaviszony, megbízási vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében), illetve az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén vagy biztosítók, biztosításközvetítők, szaktanácsadók szakmai érdek-képviseleti szervénél (a továbbiakban együtt: munkáltató) legalább 10 éves biztosításszakmai tapasztalatot szerzett, vagy

c) akinek a szakmai képesítése megszerzésének határidejére a Bit. 229. § (1) vagy (4) bekezdésének e rendelet hatálybalépésekor hatályos előírásai vonatkoznak.

(2) A függő biztosításközvetítői hatósági vizsga az 1. számú mellékletben meghatározott „pénzügyi és biztosítási piac szereplői”, a „biztosításszakmai alapfogalmak” és a „biztosítási szerződésjog” vizsgatárgyakból áll. Valamennyi vizsgatárgyból a vizsgát egyidejűleg kell letenni.

(3) A független biztosításközvetítői hatósági vizsga a 2. számú mellékletben meghatározott „pénzügyi és biztosítási piac szereplői”, a „biztosításszakmai alapfogalmak”, a „biztosítási szerződésjog” és a „független biztosításközvetítői alapismeretek” vizsgatárgyakból áll. Valamennyi vizsgatárgyból a vizsgát egyidejűleg kell letenni.

(4) Függő biztosításközvetítői hatósági vizsgával, illetve a pénzügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai követelményeiről szóló 2/1995. (II. 22.) PM rendelet 2. számú mellékletében megjelölt függő biztosításközvetítő szakképesítéssel rendelkező biztosításközvetítő a vizsga megszerzését követő 2 éven belül – a képzés teljesítése nélkül – a 2. számú mellékletben meghatározott „független biztosításközvetítői alapismeretek” vizsgatárgyra vonatkozó önálló különbözeti vizsga sikeres letételével független biztosításközvetítői tanúsítványt szerezhet.

A hatósági vizsga általános szabályai

8. § (1) A Hatóság által kijelölt vizsgabiztos kizárólag az a büntetlen előéletű, cselekvőképes személy lehet, aki

a) felsőfokú végzettséggel rendelkezik, továbbá biztosítónál, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdasági társaságnál, illetve az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén vagy biztosítók, biztosításközvetítők, szaktanácsadók szakmai érdek-képviseleti szervénél legalább 5 éves biztosításszakmai tapasztalatot szerzett, vagy

b) középfokú végzettséggel rendelkezik, és biztosítónál, biztosításközvetítőnél vagy szaktanácsadónál legalább 10 éves biztosításszakmai tapasztalatot szerzett.

(2) A hatósági vizsgáztatást ellenőrző személy kizárólag büntetlen előéletű, cselekvőképes, legalább középiskolai végzettséggel rendelkező személy lehet.

(3) A vizsgabiztos, illetve a vizsgáztatást ellenőrző személy nem lehet olyan személy, aki a vizsgázóval a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § b) pontja szerinti (hozzátartozói) kapcsolatban áll, illetve aki a vizsgázó hatósági képzésében részt vett.

(4) A függő és független biztosításközvetítői hatósági vizsga előre meghatározott helyszínen és időben, számítógépes vizsgaprogram igénybevételével vagy írásban, magyar nyelvű feleletválasztós feladatlap kitöltésével tehető le.

(5) A képző és vizsgáztató szervnek rendelkeznie kell a képzés, illetve a vizsga helyszínén az azon részt vevők létszámának megfelelő számú számítógéppel, illetve a szükséges számítógépes programokkal.

(6) A hatósági vizsga tartama alatt a vizsgahelyiségben kizárólag a vizsgázók, a Hatóság által kijelölt vizsgabiztosok, a vizsgáztatást ellenőrző személyek tartózkodhatnak.

(7) A hatósági vizsga a 7. § (2)-(3) bekezdéseiben meghatározott vizsgatárgyak alapszintű szakmai ismeretét kéri számon.

9. § (1) A vizsgára történő jelentkezést a Hatósághoz kell benyújtani a tervezett vizsga előzetes időpontjának megjelölésével, a vizsgaidőpontnál legalább 15 nappal korábban.

(2) A jelentkezés az 5. számú mellékletben megjelölt jelentkezési lap kitöltésével történik, amelyhez csatolni kell az érettségi bizonyítvány hiteles másolatát, vagy a 7. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott, a munkáltató által kiállított, biztosításszakmai tapasztalatra vonatkozó eredeti igazolást. A jelentkezési laphoz csatolni kell továbbá a vizsgadíj befizetésére vonatkozó igazolást, valamint – a 7. § (4) bekezdésében meghatározott személyek kivételével – a képző szerv által kiállított, a 4. § (1) bekezdésében meghatározott igazolást. A vizsgára jelentkező a jelentkezési lapon köteles a vizsgaszabályzat elfogadásáról nyilatkozni.

(3) A hiányosan benyújtott jelentkezést a Hatóság nem fogadja el, azt hiánypótlásra visszaküldi.

(4) A Hatóság minden vizsgára jelentkező részére a jelentkezéstől számított két hónapon belül köteles vizsgaidőpontot biztosítani, és arról a jelentkezőt írásban értesíteni.

(5) A vizsgán az a jelentkező vehet részt, akinek a Hatóság a jelentkezését elfogadta, és eleget tesz az e rendeletben meghatározott feltételeknek.

(6) A vizsgára jelentkező helyszíni azonosítása arcképes igazolvány adatai alapján történik.

(7) A Hatóság köteles szükséges számú, de havonta – augusztus és december hónapok kivételével – legalább két vizsgát szervezni, és azok előzetes időpontjait legalább 90 nappal előre, közlemény formájában az internetes honlapján közzétenni.

10. § (1) Sikertelen vizsgát követő újabb vizsgára történő jelentkezés az 5. számú mellékletben megjelölt jelentkezési lap megfelelő kitöltésével történik, amelyhez csatolni kell a vizsgadíj újbóli befizetésére vonatkozó igazolást.

(2) A hatósági vizsga akkor sikeres, ha a vizsgázó a feladatok megoldására adható összpontszám legalább 75%-át elérte.

(3) A függő és független biztosításközvetítői hatósági vizsga sikeres letételét a Hatóság által kiállított, a 3. és a 4. számú melléklet szerinti tanúsítvány igazolja. A Hatóság az általa a 3. és a 4. számú mellékletnek megfelelően kiállított tanúsítványokról és a vizsgázókról – azok beleegyező nyilatkozatai birtokában – nyilvántartást vezet.

(4) A vizsgabiztos a vizsgáról vizsgajegyzőkönyvet állít ki. A vizsgajegyzőkönyv tartalmazza a vizsgázók nevét, aláírását, a vizsga helyszínét, kezdő és befejező időpontját, a vizsgabiztos, a vizsgáztatást ellenőrző személyek aláírását, a vizsga eredményét vizsgázók szerint. A sikeresen vizsgázók a tanúsítvány átvételét aláírásukkal igazolják a vizsgajegyzőkönyvön. A vizsgajegyzőkönyv tartalmazza a felfüggesztett vizsgázó nevét, a felfüggesztés okát és a körülményekre vonatkozó rövid ismertetést.

(5) A Hatóság érvényteleníti annak a vizsgázónak a vizsgáját, aki a vizsgát a Hatóság félrevezetésével, hamis adatok közlésével, illetve jogszabályban meghatározott feltételek hiányában vagy a vizsgáztatás szabályainak megsértésével tette le. Amennyiben a tanúsítványt a Hatóság már kiadta, úgy intézkedik annak visszavonásáról.

(6) Az elveszett vagy megsemmisült tanúsítvány pótlására igény esetén a Hatóság a nyilvántartása alapján másodlatot állít ki, amit az igénylő díj megfizetése ellenében és az 5. számú melléklet vizsgaidőpontban érvényes adatainak megküldésével igényelhet.

(7) A vizsga lebonyolítására vonatkozó szabályokat tartalmazó vizsgaszabályzatot a Hatóság a pénzügyminiszter jóváhagyásával készíti el és teszi közzé az internetes honlapján az e rendelet hatálybalépését követő 30 napon belül, illetve annak bármely változása esetén legalább 30 nappal az alkalmazást megelőzően. A függő és független biztosításközvetítői hatósági vizsgával kapcsolatos egyéb tudnivalókról a Hatóság az internetes honlapján közleményt tesz közzé.

11. § A hatósági képzéssel, illetve vizsgával kapcsolatban felmerült sérelem esetén a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a képző szervnél benyújtandó kifogásnak van helye. A képző szerv a kifogást – annak beérkezésétől számított 15 napon belül – megküldi a Hatóságnak, kivéve, ha a képző szerv a kifogás tárgyát képező intézkedését visszavonja, illetve a kifogásnak megfelelően jár el. A Hatóság a kifogás beérkezésétől számított 30 napon belül a kifogást megvizsgálja, és annak eredményéről értesíti az érintettet.

Záró rendelkezés

12. § E rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 18/2008. (VI. 13.) PM rendelethez Függő biztosításközvetítők hatósági vizsgájának követelményei

1. A hatósági képesítés megnevezése: függő biztosításközvetítő

2. Iskolai előképzettség vagy szakmai tapasztalat: a rendelet 7. § (1) bekezdése alapján

3. Elmélet aránya: 100%

4. Gyakorlat aránya: 0%

I. Vizsgatárgy: Pénzügyi és biztosítási piac szereplői

A) Pénzügyi piacok szereplői, tevékenységük és szolgáltatásaik

1. Pénzügyi piac fogalma

2. Pénzügyi közvetítőrendszer intézményei (hitelintézet, szakosított hitelintézet, hitelszövetkezet, pénzügyi vállalkozás, biztosítók, befektetési szolgáltatók, befektetési alapkezelők)

3. Kétszintű bankrendszer fogalma (Magyar Nemzeti Bank, kereskedelmi bankok), a jegybank és a kereskedelmi bankok feladatai és szolgáltatásai

4. Értékpapír fogalma, fajtái

5. Tőzsde fogalma és szerepe

6. A bankszerűen működő pénzintézetek tevékenységei (takarékszövetkezetek, szakosított hitelintézetek)

7. Pénztári szolgáltatások csoportosítása és fő szolgáltatásai

• Önkéntes egészségpénztár
• Magánnyugdíjpénztár (kötelező)
• Önkéntes nyugdíjpénztár

8. Eltérés és kapcsolódás a banki, a befektetési, a pénztári és a biztosítói szektor és szolgáltatásai között

B) Biztosítási piac szereplői (a Bit. vonatkozó szabályai)

1. Biztosítók szervezeti formái és értékesítési csatornái

2. Biztosításközvetítői tevékenység formái

• függő biztosításközvetítő
• független biztosításközvetítő
  • többes ügynök
  • alkusz

3. Biztosításközvetítők piacra lépésének feltételei és működésük főbb szabályai

• regisztrációs követelmény
• a végzettségre/szakképesítésre/képesítésre vonatkozó követelmények
• jogkör, kötelezettség

4. Biztosításközvetítők általános tájékoztatási kötelezettsége

5. Szakmai szövetségek tevékenysége, célja, feladatköre

• MABISZ tevékenysége, célja, feladatköre, Etikai kódex, Kártalanítási Számla
• FBAMSZ, MABIASZ tevékenysége, célja

C) A biztosítási piac működését érintő hatóságok és egyéb szervezetek

1. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének főbb feladatai, jogkörei (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének biztosításközvetítőkre vonatkozó ajánlásai, útmutatói)

2. Gazdasági Versenyhivatal (a biztosítást érintő versenyszabályok lényege)

3. Adatvédelmi Biztos Hivatala, tevékenységei (a biztosítási szektorra vonatkozó adatvédelemmel kapcsolatos szabályok)

4. Biztosítási titok és személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályok

5. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére és megakadályozására vonatkozó jogszabály

6. A békéltető testület feladata, jogköre

7. Fogyasztóvédelem, az esetleges jogsérelem orvoslásának lehetőségei

II. Vizsgatárgy: Biztosításszakmai alapfogalmak

1. Veszély, bizonytalanság, kockázat fogalma

2. Kár, kártérítés, kármegelőzés, kárenyhítés, kárkiegyenlítés fogalma

3. Kockázatkezelési módszerek (elkerülés, megelőzés, áthárítás, megtartás) kockázatviselés, öngondoskodás

4. Veszélyközösség fogalma

5. Biztosíthatóság feltételei (jövőbeliség, véletlenszerűség, bizonytalanság, kalkulálhatóság)

6. A biztosítás fogalma

7. Biztosítók kockázatmegosztási programjai (hazai, nemzetközi)

• Viszontbiztosítás fogalma
• Együttbiztosítás fogalma
• Pool fogalma
• Fronting fogalma

8. Biztosítási ág, ágazat, termék fogalma

9. Alapbiztosítás, kiegészítő biztosítás fogalma

10. Biztosítási igény felmérése, dokumentálása

11. Összeg-, kárbiztosítás fogalma, a kárrendezés, a kárrendezés menete és dokumentálása (belső és kiszervezett)

12. Biztosítási díj elemei és funkciói

13. Engedmények, pótdíjak fajtái

14. Pénzforgalommal kapcsolatos szabályok (átvett díj kezelése)

15. Biztosítástechnikai tartalékok, a tartalékok fogalma, szerepe és fajtái

16. Pénzügyi matematikai alapműveletek

• Kamat, kamatos kamat fogalma
• Jelenérték fogalma
• Jövőérték fogalma
• Belső megtérülési ráta fogalma

III. Vizsgatárgy: Biztosítási szerződésjog

A) Általános szabályok

1. Biztosítási szerződés fogalma

2. Biztosítási szerződések alapelvei

2.1. Önkéntesség

2.2. Egyenjogúság

2.3. Egyoldalú kogencia tilalma

2.4. Írásbeliség

2.5. Díjoszthatatlanság

3. A biztosítási szerződés szereplői

3.1. A biztosító

3.2. A szerződő

3.3. A biztosított

3.4. A kedvezményezett

3.5. A károsult

4. A biztosítási szerződés megkötése

4.1. A szerződés megkötésének folyamata

4.2. A biztosítási szerződés létrejötte, hatálybalépése és a kockázatviselés kezdete

4.3. A biztosítás technikai kezdete

5. A felek egyes kötelezettségei a szerződés megkötése előtt és fennállása alatt

5.1. Díjfizetési kötelezettség

5.2. Közlési és változásbejelentési kötelezettség

5.3. Bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettség

6. Biztosítási szerződés módosítása

6.1. Módosítás a szerződés megkötésének folyamatában

6.2. Módosítás a szerződés fennállása alatt

6.3. Értékkövetés (indexálás)

6.4. A szerződésmódosítás egyéb esetei

7. A biztosítási szerződés megszűnése

7.1. A kockázatviselés megszűnése

7.2. A felek megállapodása (közös megegyezés

)

7.3. Rendes felmondás

7.4. Lejárat

7.5. Biztosítási esemény bekövetkezése

7.6. Biztosított halála

7.7. Biztosítási érdek megszűnése (érdekmúlás)

7.8. Lehetetlenülés

7.9. Díjnemfizetés

7.10. Rendkívüli felmondás

7.11. Visszavásárlás

7.12. A biztosítási összeg kimerülése

7.13. Biztosítási szerződés szüneteltetése

7.14. A biztosítási szerződés technikai megszűnése

8. A biztosító törvényi engedményesi joga és visszakövetelési joga (regressz)

B) Az egyes biztosítási típusokra vonatkozó polgári jogi szabályok

1. Vagyonbiztosítás

1.1. A biztosítási összeg

1.2. Túlbiztosítás tilalma

1.3. Alulbiztosítás jogkövetkezménye

2. Felelősségbiztosítás

2.1. Felelősségbiztosítás fogalma

2.2. A felelősségbiztosítás alanyai

2.3. Gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosítása

3. Életbiztosítás

3.1. Az életbiztosítás és a hozzá kapcsolódó fogalmak

3.2. Tájékoztatási kötelezettség az életbiztosítás esetén

3.3. A szerződő jogai és kötelezettségei

3.4. A biztosított jogai és kötelezettségei

3.5. A biztosító szolgáltatása életbiztosítási szerződés esetén

3.6. Az életbiztosítási szerződés megszűnése a biztosítási összeg kifizetése nélkül

3.7. Díjmentesítés

4. Baleset-biztosítás

4.1. Életbiztosítási szabályok alkalmazása

4.2. Speciális szabályok alkalmazása

4.3. Vagyonbiztosítási szabályok alkalmazása

2. számú melléklet a 18/2008. (VI. 13.) PM rendelethez Független biztosításközvetítő hatósági vizsgájának követelményei

1. A hatósági képesítés megnevezése: független biztosításközvetítő

2. Iskolai előképzettség vagy szakmai tapasztalat: a rendelet 7. § (1) bekezdése alapján

3. Elmélet aránya: 100%

4. Gyakorlat aránya: 0%

I. Vizsgatárgy: Pénzügyi és biztosítási piac szereplői

A) Pénzügyi piacok szereplői, tevékenységük és szolgáltatásaik

1. Pénzügyi piac fogalma

2. Pénzügyi közvetítőrendszer intézményei (hitelintézet, szakosított hitelintézet, hitelszövetkezet, pénzügyi vállalkozás, biztosítók, befektetési szolgáltatók, befektetési alapkezelők)

3. Kétszintű bankrendszer fogalma (Magyar Nemzeti Bank, kereskedelmi bankok), a jegybank és a kereskedelmi bankok feladatai és szolgáltatásai

4. Értékpapír fogalma, fajtái

5. Tőzsde fogalma és szerepe

6. A bankszerűen működő pénzintézetek tevékenységei (takarékszövetkezetek, szakosított hitelintézetek)

7. Pénztári szolgáltatások csoportosítása és fő szolgáltatásai

• Önkéntes egészségpénztár
• Magánnyugdíjpénztár (kötelező)
• Önkéntes nyugdíjpénztár

8. Eltérés és kapcsolódás a banki, a befektetési, a pénztári és a biztosítói szektor és szolgáltatásai között

B) Biztosítási piac szereplői (a Bit. vonatkozó szabályai)

1. Biztosítók szervezeti formái és értékesítési csatornái

2. Biztosításközvetítői tevékenység formái

• függő biztosításközvetítő
• független biztosításközvetítő
• többes ügynök
• alkusz

3. Biztosításközvetítők piacra lépésének feltételei és működésük főbb szabályai

• regisztrációs követelmény
• a végzettségre/szakképesítésre/képesítésre vonatkozó követelmények
• jogkör, kötelezettség

4. Biztosításközvetítők általános tájékoztatási kötelezettsége

5. Szakmai szövetségek tevékenysége, célja, feladatköre

• MABISZ tevékenysége, célja, feladatköre, Etikai kódex, Kártalanítási Számla
• FBAMSZ, MABIASZ tevékenysége, célja

C) A biztosítási piac működését érintő hatóságok és egyéb szervezetek

1. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének főbb feladatai, jogkörei (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének biztosításközvetítőkre vonatkozó ajánlásai, útmutatói)

2. Gazdasági Versenyhivatal (a biztosítást érintő versenyszabályok lényege)

3. Adatvédelmi Biztos Hivatala, tevékenységei (a biztosítási szektorra vonatkozó adatvédelemmel kapcsolatos szabályok)

4. Biztosítási titok és személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályok

5. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére és megakadályozására vonatkozó jogszabály

6. A békéltető testület feladata, jogköre

7. Fogyasztóvédelem, az esetleges jogsérelem orvoslásának lehetőségei

II. Vizsgatárgy: Biztosításszakmai alapfogalmak

1. Veszély, bizonytalanság, kockázat fogalma

2. Kár, kártérítés, kármegelőzés, kárenyhítés, kárkiegyenlítés fogalma

3. Kockázatkezelési módszerek (elkerülés, megelőzés, áthárítás, megtartás) kockázatviselés, öngondoskodás

4. Veszélyközösség fogalma

5. Biztosíthatóság feltételei (jövőbeliség, véletlenszerűség, bizonytalanság, kalkulálhatóság)

6. A biztosítás fogalma

7. Biztosítók kockázatmegosztási programjai (hazai, nemzetközi)

• Viszontbiztosítás fogalma
• Együttbiztosítás fogalma
• Pool fogalma
• Fronting fogalma

8. Biztosítási ág, ágazat, termék fogalma

9. Alapbiztosítás, kiegészítő biztosítás fogalma

10. Biztosítási igény felmérése, dokumentálása

11. Összeg-, kárbiztosítás fogalma, a kárrendezés, a kárrendezés menete és dokumentálása (belső és kiszervezett)

12. Biztosítási díj elemei és funkciói

13. Engedmények, pótdíjak fajtái

14. Pénzforgalommal kapcsolatos szabályok (átvett díj kezelése)

15. Biztosítástechnikai tartalékok, a tartalékok fogalma, szerepe és fajtái

16. Pénzügyi matematikai alapműveletek

• Kamat, kamatos kamat fogalma
• Jelenérték fogalma
• Jövőérték fogalma
• Belső megtérülési ráta fogalma

III. Vizsgatárgy: Biztosítási szerződésjog

A) Általános szabályok

1. Biztosítási szerződés fogalma

2. Biztosítási szerződések alapelvei

2.1. Önkéntesség

2.2. Egyenjogúság

2.3. Egyoldalú kogencia tilalma

2.4. Írásbeliség

2.5. Díjoszthatatlanság

3. A biztosítási szerződés szereplői

3.1. A biztosító

3.2. A szerződő

3.3. A biztosított

3.4. A kedvezményezett

3.5. A károsult

4. A biztosítási szerződés megkötése

4.1. A szerződés megkötésének folyamata

4.2. A biztosítási szerződés létrejötte, hatálybalépése és a kockázatviselés kezdete

4.3. A biztosítás technikai kezdete

5. A felek egyes kötelezettségei a szerződés megkötése előtt és fennállása alatt

5.1. Díjfizetési kötelezettség

5.2. Közlési és változásbejelentési kötelezettség

5.3. Bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettség

6. Biztosítási szerződés módosítása

6.1. Módosítás a szerződés megkötésének folyamatában

6.2. Módosítás a szerződés fennállása alatt

6.3. Értékkövetés (indexálás)

6.4. A szerződésmódosítás egyéb esetei

7. A biztosítási szerződés megszűnése

7.1. A kockázatviselés megszűnése

7.2. A felek megállapodása (közös megegyezés)

7.3. Rendes felmondás

7.4. Lejárat

7.5. Biztosítási esemény bekövetkezése

7.6. Biztosított halála

7.7. Biztosítási érdek megszűnése (érdekmúlás)

7.8. Lehetetlenülés

7.9. Díjnemfizetés

7.10. Rendkívüli felmondás

7.11. Visszavásárlás

7.12. A biztosítási összeg kimerülése

7.13. Biztosítási szerződés szüneteltetése

7.14. A biztosítási szerződés technikai megszűnése

8. A biztosító törvényi engedményesi joga és visszakövetelési joga (regressz)

B) Az egyes biztosítási típusokra vonatkozó polgári jogi szabályok

1. Vagyonbiztosítás

1.1. A biztosítási összeg

1.2. Túlbiztosítás tilalma

1.3. Alulbiztosítás jogkövetkezménye

2. Felelősségbiztosítás

2.1. Felelősségbiztosítás fogalma

2.2. A felelősségbiztosítás alanyai

2.3. Gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosítása

3. Életbiztosítás

3.1. Az életbiztosítás és a hozzá kapcsolódó fogalmak

3.2. Tájékoztatási kötelezettség az életbiztosítás esetén

3.3. A szerződő jogai és kötelezettségei

3.4. A biztosított jogai és kötelezettségei

3.5. A biztosító szolgáltatása életbiztosítási szerződés esetén

3.6. Az életbiztosítási szerződés megszűnése a biztosítási összeg kifizetése nélkül

3.7. Díjmentesítés

4. Baleset-biztosítás

4.1. Életbiztosítási szabályok alkalmazása

4.2. Speciális szabályok alkalmazása

4.3. Vagyonbiztosítási szabályok alkalmazása

IV. Vizsgatárgy: Független biztosításközvetítői alapismeretek

1. Bit. a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről:

• a független biztosításközvetítő társasági formái, tárgyi, személyi, pénzügyi feltételei, felelőssége
• az alkuszi, többes ügynöki tevékenység tartalma
• a független biztosításközvetítő határon átnyúló tevékenységének szabályai

2. A független biztosításközvetítő felelőssége és a felelősségbiztosítási szerződés minimális tartalmi követelményei

3. Adatkezelés, adatok kiadhatósága, különös tekintettel a különböző biztosítók közötti információáramlás tilalmára

4. A pénzkezelés független biztosításközvetítőkre vonatkozó eltérő szabályai

5. Meglevő szerződések összehasonlítása a piacon hozzáférhető aktuális lehetőségekkel

6. Alkuszok szerepe a kárrendezésben

7. Termékek bemutatása, összehasonlítása, kapcsolódási pontjai

• az egyes termékek összehasonlításának lehetséges paraméterei
• biztosítók és biztosítási termékek és más pénzügyi termékek általános összehasonlítási szempontjai és kapcsolódási pontjai

3. számú melléklet a 18/2008. (VI. 13.) PM rendelethez Tanúsítvány a függő biztosításközvetítői hatósági vizsgáról

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Tanúsítvány száma:

Vizsgázó neve:...............................................................................................................

Születési helye, ideje:....................................................................................................

Anyja neve:....................................................................................................................

Lakcíme:........................................................................................................................

Jelen tanúsítvány igazolja, hogy a vizsgázó a függő biztosításközvetítői hatósági vizsgát sikeresen letette.

P. H.

.............................................

a Felügyeleti Tanács elnöke

Budapest, 200 .

4. számú melléklet a 18/2008. (VI. 13.) PM rendelethez Tanúsítvány a független biztosításközvetítői hatósági vizsgáról

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Tanúsítvány száma:

Vizsgázó neve:...............................................................................................................

Születési helye, ideje:....................................................................................................

Anyja neve:....................................................................................................................

Lakcíme:........................................................................................................................

Jelen tanúsítvány igazolja, hogy a vizsgázó a függő biztosításközvetítői hatósági vizsgát sikeresen letette.

P. H.

.............................................

a Felügyeleti Tanács elnöke

Budapest, 200 .

5. számú melléklet a 18/2008. (VI. 13.) PM rendelethez Jelentkezési lap a hatósági vizsgára

Jelentkező neve:............................................................................................................

Születési helye, ideje:....................................................................................................

Anyja neve:....................................................................................................................

Lakcíme:........................................................................................................................

Személyi igazolvány száma:.........................................................................................

A hatósági vizsga típusa:

• függő
• független
• független különbözeti

A hatósági vizsga letételének módja:

• számítógépen
• írásban

A hatósági vizsgára bocsátás alapja:

• érettségi vizsga igazolt 10 éves szakmai tapasztalat
• Bit. 229. § (1) vagy (4) bekezdése

Megismételt vizsga esetén az előző, sikertelen vizsga időpontja:.................................

Aláírásommal igazolom, hogy a vizsgaszabályzatot megismertem és annak feltételeit elfogadom.

..........................................., 200.... ......................................... .........................................

aláírás

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) – összhangban a törvényi, felügyelési követelmények változásával – átdolgozta intézkedési politikáját. A jelenleg nyilvános szabályozással ellentétben az új intézkedési politika elvei nem csak a jogi aktusokra, hanem a felügyelet egyéb eljárásaira és cselekményeire is vonatkoznak.

A Felügyelet egyre szélesebb körben alkalmazza a kockázat alapú felügyelés módszertanát, ezért a jövőben hangsúlyozottabban veszi figyelembe a jogsértés piacra gyakorolt súlyát, ami természetesen arányos az intézmény piacon elfoglalt részesedésével, befolyásával.

A közelmúltban a Felügyelet és a Magyar Nemzeti Bank jelentései piaci zavarokról adtak számot. Tekintettel arra, hogy a Felügyelet feladata a pénzügyi piacok megbízható működésének biztosítása, indokolt egy szigorúbb és áttekinthetőbb intézkedési politika kiadása. Ez magában foglalja a Felügyelet valamennyi jogosítványát, különös tekintettel a 1996. évi CXII. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló (Hpt.) és a 2007. évi CXXXVIII. a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatásokról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló (Bsztv.) törvények kapcsán felmerülő új hatáskörökre. Ezzel egyidejűleg a jogsértések kapcsán a Felügyelet a bírságolási gyakorlatát szigorítja.

A Felügyelet intézkedései során továbbra is szektorsemlegesen, egységesen és általános módon kívánja érvényre juttatni szakmai álláspontját a jogszabályokban és a felügyeleti stratégiában deklarált célokat zavaró piaci magatartások esetén. Az intézkedések célja a piaci rend, biztonság, tisztességes verseny, ügyfélvédelem biztosítása, szükség esetén helyreállítása.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének intézkedési politikája

I. Az intézkedési politika célja

1. A pénz-, tőke-, biztosítás- és pénztárpiac zavartalan működésének biztosítása érdekében – a nyilvánosság és a jog erejével – a felügyelt, illetve a Felügyelet feladat- és jogkörébe jogszabály alapján tartozó intézmények olyan magatartásának elősegítése, szükség esetén kikényszerítése, amely:

• a rövid és hosszú távon várható piaci kockázatokhoz igazodó üzletvitelt;
• a hazai és az EU pénz- és tőkepiacain kialakuló szokványoknak, normáknak megfelelő működést;
• tisztességes piaci versenyt;
• a fogyasztók ismereteit figyelembe vevő termékértékesítést, tájékoztatást;
• a pénzügyi bűnözés visszaszorítását eredményezi.

2. A pénz-, tőke-, biztosítás- és pénztárpiacra lépő új szolgáltatók felkészültségének biztosítása.

3. Megmutatni az általa alkalmazott összetett eszközrendszer – amely a személyes tárgyalástól, a nyilvánosságra hozatalon keresztül, az intézkedések különböző típusáig terjedhet – alapját képező elveket, eljárásokat, hogy intézkedései kiszámíthatók, előreláthatók, következetesek legyenek.

II. Az intézkedési politika elvei

4. A Felügyelet intézkedéseit a piaci zavarok kialakulásának megelőzése, továbbá a piac zavartalan és eredményes működésének biztosítása vezérli.

5. A Felügyelet az intézkedése alá vont eseménnyel kapcsolatban teljeskörűen mérlegeli a jogi, piaci és felügyelési elvárásoknak való megfelelést.

6. A Felügyelet intézkedései, eljárásai során egyedileg mérlegel:

• A Felügyelet a tényállás tisztázása során a mérlegelést megalapozó folyamatokat, cselekményeket a mérlegeléshez szükséges mértékben felderíti;
• A folyamatok, a cselekmények kockázatának mértékét és az általuk kiváltott hatás nagyságát – a jogalkotó által meghatározott keretek között szabadon – összefüggésükben értékeli;
• A jogszabályokban meghatározott hatáskörének keretei között, valamint a mérlegelési szempontok alapján minden egyes intézmény vizsgált tevékenységét, esetleges jogsértését a maga sajátossága alapján bírálja el;
• A felügyelt intézménnyel szemben alkalmazandó intézkedést, annak formáját és mértékét az általa ismert, illetve tudomására jutott összes tényre, körülményre, egyéb információra tekintettel határozza meg.

7. A Felügyelet az intézkedése alá vont ügyeket, általa vizsgált folyamatokat egyenlően bírálja el, mely azt jelenti, hogy:

• Minden esetben azonos módon, a teljesség igényével és körültekintően végzi el – a törvények adta keretek között – a cselekmény vagy cselekmények, folyamatok együttesének értékelését;
• A jogszabályokban, ajánlásokban, felügyeleti politikákban, belső szabályokban meghatározott mérlegelési szempontok és elvek a Felügyelet minden eljárásában egyformán érvényesülnek.

8. A Felügyelet intézkedései során mindenkor a tisztességes eljárás elvét szem előtt tartva jár el.

• Az eljárás, vizsgálat során – kivéve, ha jogszabály ettől eltérően rendelkezik– mindvégig érvényesül az ügyfél iratbetekintési-, valamint nyilatkozattételi joga, ami magába foglalja a vizsgálati jelentés megismerésének és véleményezésének lehetőségét.
• A Felügyelet az intézkedést tartalmazó határozatainak indokolása során mindig kitér arra, hogy milyen mérlegelési szempontok, és elvek alapján minősítette az adott cselekményt vagy cselekmények együttesét, folyamatot, jogsértés esetén milyen enyhítő és súlyosbító tényezőket vett figyelembe. A felügyeleti határozatok általános szabályként nyilvánosak, ezen általános szabálytól a Felügyelet csak kivételes – a piac, az intézmény vagy az ügyfelei biztonságát veszélyeztető - esetben tér el;
• Felügyelet eljárása során minden esetben kiemelt gondot fordít arra, hogy az intézkedés alapjául szolgáló tényállást a bizonyítottság elvének szem előtt tartásával, az ügy természetétől függően mielőbb és szakszerűen tisztázza, és ez alapján rövid határidővel tegye meg intézkedését;
• A Felügyelet intézkedéseinek következetesen, részlehajlás nélkül érvényt szerez, ezzel biztosítja, hogy a jog- és normakövető intézmények ne szenvedjenek versenyhátrányt.

9. A Felügyelet a vizsgált, elemzett folyamathoz, cselekményhez illeszkedő, arányos intézkedést hoz, ennek során mérlegeli:

• a folyamat/cselekmény lehetséges piaci hatását, súlyát;
• az intézmény jövőbeli zavartalan működésének biztosítottságát;
• a jogszabálysértés esetén annak súlyosságát, piaci hatását.

10. A Felügyelet intézkedései meghozatalakor figyelembe veszi az intézkedés alá vont személyek (természetes, jogi és egyéb nem jogi) együttműködését.

11. A Felügyelet intézkedéseinek meghozatala során a fokozatosságot tartja szem előtt.

• Az ügy súlyosságától, a vizsgált folyamat elemzésének eredményétől függően a figyelemfelhívástól, javaslattételen, megegyezésen alapuló előíráson, a nyilvános helytelenítésen keresztül halad a súlyos represszív elemeket tartalmazó intézkedések felé.
• Figyelembe veszi az ügyben érintett személy(ek) korábbi norma és jogkövető magatartását.

III. Eszközök

12. Értékelő megbeszélés (az eljárás során betöltött szerepétől függően lehet prudenciális, megelőző, vagy egyéb típusú megbeszélés), ahol a Felügyelet az ügyfelet tájékoztatja tapasztalatairól, módosító javaslatairól.

13. Cselekvési terv, mely az értékelő megbeszélés eredményeit és az ebből származó követelményeket rögzíti az intézménnyel kapcsolatosan.

14. Vizsgálati levél, amelyben a Felügyelet tájékoztatja az ügyfelet kisebb hibákról, javasolja ezek kijavítását.

15. Prudenciális levél, amelyben a Felügyelet a felügyeleti felülvizsgálat keretében folyamatos párbeszédet folytat a felügyelt intézményekkel azok tőkemegfelelésével, valamint az azzal összefüggő szabályzatokkal, stratégiákkal, eljárásokkal és módszerekkel, valamint az értékelt kockázatokkal kapcsolatban.

16. Vezetői körlevél, amelyben a Felügyelet az intézmények vezetőit nyilvánosan tájékoztatja valamilyen eseménnyel kapcsolatos véleményéről, az általa követendőnek tartott magatartásról.

17. Határozat, amelyekben a jogsértések megszüntetésére és/vagy a Felügyelet számára jogszabály által meghatározott követelmények megvalósítására kötelezi a jogsértőt. A határozatok tartalmuk szerint lehetnek:

• meghatározott feladatot, cselekvést előíró, illetve tiltó jogi aktusok, melyek valamilyen felügyeleti követelmény megvalósulását célozzák;
• reparatív jogi aktusok, mely a jogsértés előtti helyzet visszaállítását célozzák;
• represszív jogi aktusok, amelyben az állam rosszallása fejeződik ki, célja a büntetés, megtorlás. Represszív jogi aktusnak tekinthető tehát pl. a bírság, a felügyeleti biztos költségeinek megfizetésére kötelezés, bizonyos kifizetések (pl. osztalék) megtiltása, korlátozása, a tevékenységi engedély felfüggesztése stb.

IV. Módszertan

18. A felügyeleten rendszeresen jelentkező vagy tipizálható felügyeleti feladatokat előre rögzített belső eljárások, szempontok, valamint jelen intézkedési politika alapján értékeli és ezen értékelések alapján határozza meg az alkalmazott intézkedéseit a jogszabályok keretei között.

19. Szankcionálandó jogsértés esetén a bírság összegének meghatározása következetes logikai rend alapján történik, mely logikai rend a kockázatalapú felügyelés módszertanában lefektetett elvekhez illeszkedik.

20. A bírságokban kifejezésre jut a fentiek értelmében a jogsértő intézmény, valamint a jogsértés kockázatossága és hatásbesorolása, így különösen az alábbiakat értékeli majd a Felügyelet:

• a cselekménynek a piacra gyakorolt hatását,
• a cselekménynek a felügyelt szervezetekre, azok tagjaira és az ügyfeleire gyakorolt hatását,
• a cselekménynek a pénzügyi intézményrendszer más tagjaira gyakorolt hatását,
• valamint a szabályszegéssel vagy a mulasztással okozott és /vagy előidézett kockázatot, kár mértékét.

Dr. Pataky Tibor

2008. március 26-án került sor a Magyar Jogász Egylet Biztosítási Jogi Szakosztályának következő ülésére, melynek témája a Polgári Törvénykönyv tervezete Biztosítási Címének néhány vitára érdemes rendelkezése volt.

Dr. Bárd Károly bevezetőjében azt emelte ki, hogy biztosítók és jogászaik – egyesek kivételével – eddig nem mutattak kellő érdeklődést a tervezet iránt. Ez is indokolta a mostani vitaülés összehívását.

A vitaindítót Dr. Kiss Ferenc Kálmán tartotta, aki először az egyoldalú kógencia kérdéskörével foglalkozott. Abból indult ki, hogy a jelenleg is hatályos, az akkori viszonyok közt teljesen indokolt – szabályozás – a monopolbiztosítóra (ÁB) épült. Ez a helyzet mára jócskán megváltozott. A biztosítási szabályokat ma már továbbá – többek között – az intézményesült biztosításfelügyelet, a versenyjog is befolyásolja.

A biztosítottak védelmének számos más eszköze is van. A tisztességtelen üzleti gyakorlatokról szóló törvény elfogadás előtt álló tervezete – amely agresszív biztosítói gyakorlatot is nevesít feketelistás mellékletében – szintén ebbe az irányba mutat. Ebből következően – az előadó véleménye szerint – helyes, hogy az új Ptk. tervezete a nem időszerű, teljes körű egyoldalú kógenciát mellőzi. A német, osztrák szabályozás mintájára még a tervezeti hivatkozáshoz képest is egyértelműbben, paragrafusonként kellene megjelölni, hogy melyek legyenek egyoldalúan kógensek.

Dr. Kiss szerint az ún. fogyasztói biztosítás esetében indokolt az egyoldalú kógencia fenntartása. Azon persze lehet vitatkozni, hogy éppen a tervezet 5:437. §-ában meghatározott kérdésekben érvényesüljön-e az egyoldalú kógencia, lehet, hogy egyesek esetében nincs szükség rá, másokat pedig akár hiányolhatunk is a felsorolásból.

Az előadó kitért arra is, hogy egyes vélemények szerint az egyoldalúan kógens szabályozás nyújtotta előnyökben nem csupán természetes személy fogyasztók kell részesülniök, így vannak, akik a fogyasztói kör bővítését szorgalmazzák például a mikrovállalkozásokra és az őstermelőkre vonatkozóan. Dr. Kiss kérdésessé tette, vajon szükség van-e erre.

A kógencia és a diszpozitivitás ellentétpárja mindenképpen új szemléletmódot tesz majd szükségessé és csak növeli a biztosítási szakemberek, különösen a jogászok felelősségét a feltételek kialakítása kapcsán. A tervbe vett szabályozás ellenzőit azzal nyugtatta az előadó, hogy a Biztosítási Cím jelentős része továbbra is egyoldalúan kógens maradna, hiszen pl. az összegbiztosítások összes szabálya az.

A második kérdéskör a biztosítási díjfizetési kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményeivel volt kapcsolatos. E tekintetben a tervezet új szabályokat tartalmaz. Az előadó kifejtette, hogy a jelenleg hatályos szabályozás – a biztosítási szerződés automatikus megszűnése – brutalitását jogos bírálat éri. Az új szabályozással az előadó alapvetően egyetértett, de felvetette, mi a helyzet akkor, ha a biztosító nem küld díjfizetésre vonatkozó felszólítást, megintést. Azt a kérdést is feltette, hogyan kell kezelni ezt a megintést: szükséges-e tértivevényes küldemény. Véleménye szerint a tervezet legutóbbi változata arany középút : a biztosítónak a felszólítás kiküldését kell bizonyítania.

Dr. Kiss ezt követően kitért a kockázatsúlyosbodás problémakörére. Ez a kérdéskör véleménye szerint leginkább életbiztosítás során vetődik fel. Lényegében itt azt jelenti, hogy a tervezet szerint életbiztosítási szerződés esetében tilalmazott a biztosító részéről a felmondás és csak kockázatsúlyosbodás esetén van erre lehetőség; az utóbbit számosan kifogásolják. Hozzátette, hogy a jelenleg hatályos szabályok szerint sem kizárt az életbiztosítás tekintetében ilyenkor a felmondás a biztosító részéről, bár gyakorlati alkalmazása nehézségekkel jár és példa is alig van rá.

Az előadó egyetértett a tervezet legutóbbi változatának azon megoldásával, hogy az új Ptk.-t ne terheljék közjogi szabályok.

Nem érezte problémának azt sem, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás szabályait külön jogszabály eltérően szabályozhassa. Ez a továbbiakban is fenntartható.

A tervezet a felsoroltakon kívül is számos előnyös változást tartalmaz pl. az általános biztosítási feltételek módosításával kapcsolatban, a viszontbiztosítás kezelése terén, s mindenek előtt a felelőségbiztosításban. Új, bár vitatott szabályokat hoz a betegségbiztosításban is.

Az előadó szerint a gyakorlat túlment a jelenleg hatályos Ptk. 537. §-ában meghatározott, írásbeliségre vonatkozó szabályon. Álláspontja: be kellene vallani, hogy e tekintetben közbenső szabályokra van szükség. Ez azonban a tervezetből hiányzik.

Végül azon véleményének adott hangot, hogy ha a közvetítői fejezet nem is, de a közvetítők jogcselekményeire, a szerződéskötéssel kapcsolatos aktusaikra stb. vonatkozó szabályozás hiányzik a tervezetből. Hiányolni lehet a biztonságos üzletmenet a betegségbiztosításéhoz hasonló polgári jogi garanciáit az életbiztosítási szabályokból.

Sok tervbe vett rendelkezés a viták után már nem szerepel, pl. rendkívüli felmondás, a kárbiztosításban. Több jogintézmény pl. az együttbiztosítás szabályozása pedig ma már nem tűnik olyan fontosnak mint néhány éve; lehet, hogy helyette a többes-többszörös biztosítást kellett volna jobban részletezni.

Dr. Bárd Károly a Biztosítási Jogi Szakosztály elnöke hozzászólásában elismeréssel szólt azokról, akik akár egy teljesen új biztosítási fejezet megfogalmazására vállalkoztak. Megemlítette Dr. Sömjén Pál, Dr. Zavodnyik József és a reform keretében Dr. Takáts Péter tervezetét, Dr. Vékás Lajos és munkatársainak munkáját. A hozzászóló szerint elismerést érdemelnek azok a kollégák, sajnos elég kevesen, akik végig aktívan vettek részt a különböző tervezetek megvitatásában, szövegjavaslatok kidolgozásában.

Véleménye szerint az új biztosítási fejezetben legalább két-két elv érvényesül, néha ütközik.

Egyrészről a diszpozitivitás érvényesülése a biztosítási szerződéseknél is és a fogyasztó, a biztosított védelme; másrészről a biztosítási szerződések részletes szabályozása, mintegy pótolva, hogy sok országgal ellentétben hazánkban nem születik önálló biztosítási szerződési törvény, szemben egy törvény terjedelmi lehetőségeivel.

A hozzászóló részletesebben foglalkozott azzal, amit Dr. Kiss Ferenc Kálmán bevezetőjében is érintett, hogy nagyobb feszültséget okozhat a diszpozitivitás erőltetése a biztosítási jogviszonyban a féloldali kógencia jelenlegi szabályainak megváltoztatásával. A hatályos szabályozást – amit korábban maga is bírált – a fokozott fogyasztóvédelmi szempontok érvényesülése érdekében megvédhető „biztosítási hungaricumnak”. Kérdéses, hogy a féloldali kógenciát még a fogyasztói szerződésekben is csak kivételként felsorolt esetekben való fenntartása megnyugtató megoldás-e. Talán szerencsésebb megoldás lenne a féloldali kógencia általános fenntartásával a kivételek számát bővítve. Csak mellékesen jegyezte meg a hozzászóló, hogy a méltányosság szabályozása hiányzik a féloldalú kógencia körében maradt esetek felsorolásából.

Sérelmezte a hozzászóló, hogy az egyeztetés alkalmával javaslatára egy már elfogadott, kis módosítás mégis kimaradt a jelenleg véglegesnek szánt szövegből. Azt javasolta a hozzászóló, hogy azonosan a fél közlési kötelezettségként használt feltételhez, ami közlendőnek írja elő azt a lényeges körülményt is a biztosítóval, amelyeket „ismert vagy megfelelő gondosság mellett ismernie kellett”, a biztosító kötelezettsége fennmaradjon a közlési és a változás-bejelentési kötelezettség megszegése esetében is, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító szerződéskötéskor nemcsak ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében, hanem „azt a biztosítónak megfelelő gondosság mellett ismernie kellett”.

Hozzászólásában a felelősségbiztosítás jelenlegi szabályozás, mint egy másik „biztosítási hungaricum” megtartása mellett érvelt, legalább a fogyasztói szerződések körében. Szerinte szándékosság esetének kizárási lehetőségével a biztosítók élni fognak. Az új megoldás nem erősíti a prevenciót, mert a jelenlegi rendszerben is teljes regresszus joga van a biztosítónak. Kárvallott azonban a károsult. Míg a biztosító, ha a regresszusa eredménytelen, ami nagyon valószínű, azt jobban elbírja gazdasági erejénél fogva, és a díjban ez a kárvalószínűség is kalkulálva volt. A károsult azonban hoppon maradhat a fogyasztói szerződéssel rendelkező károkozóval szemben. Ha pedig a szakmai felelősségbiztosításra (pl. ügyvédi vagy a könyvvizsgálói felelősségbiztosításra) gondolt a javaslat, akkor legyen e kockázatra igen magas önrész kikötve.

Végül ugyancsak egy „biztosítási hungaricum” védelméről tett említést a hozzászóló. A hatályos jog azon szabályát, hogy az esedékes díj meg nem fizetése esetén harminc napos türelmi idő elteltével a biztosítási szerződés automatikusan megszűnik, a tervezet mellőzi. Az új megoldás szerint kötelező írásbeli figyelmeztetés és póthatáridő adása. Ennek teljesítése, beérkezése a biztosítotthoz ennek bizonyítása, joggal okozhat gondokat a biztosítók oldalán. A hallgatólagos megszűnést korábban ő is sérelmes rendelkezésnek tartotta. A fenntartás mellett szólhat azonban, hogy szerinte az esetek 90%-ban a biztosítók, a közvetítők minden eszközzel a biztosítás fenntartására, a díj beérkezésére törekednek. Alacsony azoknak az eseteknek a száma, amikor rossz biztosítástól legalább a nem időben fizetőknél meg akarnak szabadulni. Végül a hozzászóló azt a kérdést vetette fel, hogy miért ne lehetne a verseny egyik példája a három hónapos respiró gyakrabb vállalása akkor, amikor az informatika néha még három hónapnál is több időt igényel az állományok helyzetének tisztázására.

Dr. Takáts Péter hozzászólásában azt emelte ki elsőként, hogy az lenne a jó, ha minél kevesebb hungaricum lenne, mert akkor európaizálódunk. A díjfizetési késedelem miatti szerződésmegszűnést illetően a hozzászóló hangot adott annak a véleményének, hogy a biztosítók 30 nap után is elfogadják a biztosítási díjat, de ha kár van, akkor a fizetési kötelezettségük alól kihátrálnak. A hozzászóló vitatkozott Dr. Bárd Károllyal abban a kérdésben, hogy a biztosítási szerződések mekkora részét érinti a díjnemfizetés miatti megszűnés. Véleménye szerint az említettnél jóval több szerződés esik ebbe a körbe.

A felelősségbiztosítás során a szándékosság problémakörével kapcsolatban a hozzászóló vitatkozott Dr. Bárd Károly álláspontjával. Angolszász mintára hivatkozva külön biztosítás kellene a szándékos károkozásra. A letétet elsikkasztó ügyvédet hozta fel példaként a hozzászóló.

Ezen álláspont mellett állt ki Dr. Sebes Ágnes, aki kijelentette, hogy hadd ne ő fizesse meg a biztosítási díjban azt, amit az ügyvédkollégája elsikkasztott.

Dr. Vermes Attila, a Széchenyi István Egyetem adjunktusa nem tartja célravezetőnek azt a gyakorlatot, hogy felmondás helyett az ügyfél a biztosítási díjat nem fizeti meg. Ezzel a biztosítót is bizonytalanságban tartja, sőt maga az ügyfél is bizonytalanságban van. A fizetési felszólítást jónak tartja a hozzászóló, és pártolja azt a megoldást, hogy a felszólítással kapcsolatos költséget az ügyfél fizesse. Arra is lehetőséget lát, hogy nagyobb összegű biztosítások esetében a felek éljenek az óvadék intézményével. Az írásbeliséggel kapcsolatban kifejtette, hogy az elektronikus aláírás használata esetében csak a feladást tudjuk bizonyítani. A puszta e-mailt a visszaélések lehetősége miatt veszélyesnek tartja.

Dr. Kiss Ferenc Kálmán az írásbeliségre reflektálva hozzátette, hogy a fax is a korlátlan hamisítás melegágya. A szándékosságot illetően hozzátette, hogy jogdogmatikailag nem jó, ha felelősségbiztosítás esetében a szándékos károkozáskor is térít a biztosító.

Dr. Bárd Károly kijelentette, hogy a „hungaricumok” fenntartása vagy elvetése nem jelenti az európaiság elnyerését vagy elvesztését.

Dr. Kiss Ferenc Kálmán elmondta, hogy számára az óvadék szerepe nem világos. A megintéssel kapcsolatban olyan megoldást tart elfogadhatónak, ami olcsó és flexibilis. Véleménye szerint olyan megintési modell található a tervezetben, ami működni fog.

Dr. Vermes Attila felvetette azt az ötletet, hogy az első felszólítás költségét még a biztosító állja, s csak azt követőket kellene a díjnemfizetőknek viselniük.

Egy hozzászóló kiemelte, hogy a díjnemfizetők felszólításához komoly számítástechnikai fejlesztés szükséges.

Dr. Vermes Attila nem vitatta, hogy kapacitásbővítés kell ehhez a biztosítók részéről, ugyanakkor szerinte nem megvalósíthatatlan.

Dr. Takáts Péterre az előbbi hozzászólására reflektálva hangsúlyozta, hogy ne a számítástechnika határozza meg a jogalkotást.

Dr. Kiss Ferenc Kálmán a reaktiválással kapcsolatban kiemelte, hogy a biztosított, illetve a szerződő fél kérelmére van erre lehetőség. Mindazonáltal hangsúlyozandó a hozzászóló szerint, hogy ez nem kötelezettség a biztosító számára. Főleg akkor célszerű megtagadni azt, hogy a biztosított ez irányú kérésének eleget tegyen, ha többször esik késedelembe a biztosított.

Zárszóként Dr. Bárd Károly kifejtette, hogy talán azért szóltak kevesen hozzá, mert jó a tervezet. Következő lépésként az új Ptk. szabályainak a megtanulása következik.

MiFID ügyféltájékoztató

Jelen ügyféltájékoztató a CESR 08-003 ref. számú „A Consumer’s guide to MiFID” című anyagának, illetve a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) alapul vételével készült. (A dokumentum letölthető a PSZÁF honlapjáról: www.pszaf.hu)

Mi a MiFID és hogyan érinti Önt mint ügyfelet?

Jelen tájékoztató azoknak készült, akik megtakarításaikat pénzügyi eszközökbe fektették vagy most tervezik befektetni. Célja az európai szabályozás egyik új elemének a MiFID (a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv, angolul: „Markets in Financial Instruments Directive”; továbbiakban: „MiFID”) legalapvetőbb szabályainak bemutatásán túl az arról való tájékoztatás, hogy mindez hogyan érinti Önt, ha egy Európában tevékenykedő befektetési vállalkozással kerül szerződéses kapcsolatba.

A MiFID irányelvben foglaltakat a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) ültette át a magyar jogi szabályozásba.

Önnek is gondolnia kell saját pénzügyi befektetéseire, hisz bizonyosan rendelkezik egy vagy több bankszámlával, jelzáloghitellel, hitelkártyával, esetleg részvénnyel, nyugdíjpénztári megtakarítással, befektetési jeggyel…. A MiFID hatálya a felsorolt eszközöknek csak egy részére terjed ki, ilyenek például a részvények, kötvények, származtatott eszközök vagy befektetési jegyek. Nem vonatkozik viszont a betétekre, hitelekre vagy biztosítási termékekre.

A MiFID hatálya alá tartozó befektetési lehetőségek esetében, a befektetési vállalkozások olyan szolgáltatásokat nyújthatnak ügyfelükként Önnek, mint például a portfóliókezelés, befektetési tanácsadás vagy pénzügyi eszközök adásvétele.

Az irányelv egyik fő célkitűzése az, hogy egész Európában egységesítse a befektetők védelmét. A befektető-védelem foka közvetlenül kapcsolódik az Ön befektetési vállalkozásba, illetve saját magába vetett bizalmához. Ha például Ön csekélyebb pénzügyi ismerettel és tapasztalattal rendelkezik, és így kér tanácsot egy befektetési vállalkozástól vagy a vállalkozás az Ön nevében jogosult befektetési döntést hozni (portfóliókezelés), akkor Önt a legmagasabb fokú védelem illeti meg.

A MiFID három olyan átfogó elvet határoz meg, melyeket a befektetési vállalkozásoknak az ügyletkötés során alkalmazniuk kell. Ezek a következők:

• Tisztességes, tárgyilagos és szakszerű eljárás az Ön érdekeinek legmesszebbmenőbb figyelembevételével. Ez az elv védi Önt, mivel az ügyletkötés során a befektetési vállalkozás szakértőként erősebb pozícióban van Önnél.
• Tisztességes, világos és nem félrevezető, vagyis megfelelő és átfogó információszolgáltatás. Ez az elv elősegíti, hogy Ön a termékeket és szolgáltatásokat megértve körültekintő döntést hozzon, és biztosítja, hogy ne kapjon részrehajló vagy megtévesztő információt.
• Az Ön egyéni körülményeit figyelembe vevő szolgáltatás nyújtása. Ez az elv azt biztosítja, hogy befektetései megfelelnek az Ön befektetői típusának, igényeinek, és kockázatviselő képességének.

A tájékoztató szerkezete nagyjából időrendi, rávilágít a befektetési folyamat különböző szakaszaira és arra, hogy a befektetési vállalkozások hogyan szervezik és hajtják végre ügyletkötéseiket napi szinten.

1. rész – Befektetés előtt

1.1. Melyik ügyfélkategóriába tartozik Ön?

Mielőtt bármilyen szolgáltatást nyújtana, a befektetési vállalkozás köteles megvizsgálni, hogy Ön lakossági vagy szakmai ügyfélnek minősülne. Nagy valószínűség szerint Ön a lakossági ügyfelek csoportjába fog tartozni, mint az egyéni befektetők jelentős része.

Mint lakossági ügyfél, Ön a legmagasabb szintű befektető-védelemben részesül.

A MiFID a kisebb befektetési ismerettel és tapasztalattal rendelkező ügyfeleknek (lakossági ügyfelek) több védelmet biztosít, míg azok az ügyfelek, akik a befektetések terén több ismerettel és tapasztalattal rendelkeznek (szakmai ügyfelek), csekélyebb védelmet élveznek.

A szakmai ügyfelek közé tartoznak például a bankok, a biztosítók, a magánnyugdíjpénztárak és az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak, valamint a tőzsde és kivételesen néhány természetes személy is.

Mi történik, ha Ön szakmai ügyfél szeretne lenni? Mik ennek a következményei?

Bizonyos körülmények között Ön szakmai ügyfélként kezelhető, azonban ebben az esetben biztosnak kell lennie abban, hogy befektetési döntéseit önállóan is képes meghozni, fel tudja mérni, hogy milyen kockázatot vállal, és nem szorul magasabb szintű befektető-védelemre.

Mindenekelőtt azonban bizonyos törvényi feltételeknek meg kell felelnie ahhoz, hogy szakmai ügyfélminősítést szerezhessen.

Amennyiben Ön a szakmai ügyfélként való besorolást választja, elveszít néhány olyan kötelezően előírt védelmi intézkedést, mely a lakossági ügyfeleket megilleti.

A befektetési vállalkozás ezt el fogja Önnek magyarázni, de általánosan elmondható, hogy kisebb mennyiségű információt, korlátozottabb feltáró vagy figyelemfelhívó nyilatkozatot fog kapni.

1.2. Milyen szolgáltatásokat vehet igénybe?

Tág értelemben véve Ön valószínűleg a következő típusú szolgáltatások közül vesz majd igénybe egyet vagy többet:

• a befektetésekre, termékekre és a befektetések menetére vonatkozó személyre szóló javaslatok (befektetési tanácsadás);
• pénzügyi eszköz vétele és eladása befektetési tanácsadás nélkül (megbízások felvétele, továbbítása és végrehajtása);
• portfóliókezelés

A tájékoztató ezen szakasza bemutatja azokat a különböző típusú szolgáltatásokat, melyeket Önnek nyújthatnak a befektetési vállalkozások, valamint azokat az eljárásokat, melyeket az Ön megfelelő szintű védelme érdekében követni fognak.

Befektetési tanácsadás

Amennyiben Ön befektetési tanácsot kér vagy portfóliókezelést vesz igénybe, nagyobb mértékben támaszkodik a befektetési vállalkozásra, mint egyéb esetekben, például egyszerű, tanácsadás nélküli szolgáltatások esetén. Ezért ebben az esetben Önnek szüksége van arra a biztonságérzetre, hogy a befektetési vállalkozás megérti egyedi igényeit és körülményeit, és így a megfelelő termékeket javasolja Önnek. A MiFID egy alkalmassági tesztnek nevezett eljárást ír elő, melynek során a befektetési vállalkozás kérdéseket tesz fel Önnek annak megértése érdekében, hogy milyen típusú befektetések lennének megfelelőek az Ön számára.

Amennyiben a befektetési vállalkozás nem tudja az „alkalmasság” felméréséhez szükséges információt megszerezni vagy csak korlátozott mennyiségű információ áll rendelkezésére, úgy törvényi kötelezettségéből fakadóan megtagadja a szolgáltatás nyújtását.

Befektetési tanácsadás nélküli termékkereskedelem

(a) Megfelelési teszt

Ha tehát egy befektetési vállalkozás befektetési tanácsot vagy portfóliókezelési szolgáltatást nyújt Önnek, meg kell győződnie arról, hogy a tanács megfelelő Önnek.

Amennyiben Ön egy befektetési vállalkozástól nem kap befektetési tanácsot (vagy portfóliójának kezelését nem a befektetési vállalkozásra bízza), Ön a saját döntéseiért nagyobb felelősséget vállal. Ha azt kívánja, hogy a befektetési vállalkozás egyszerűen pénzügyi eszközöket vásároljon vagy adjon el az Ön utasításának megfelelően, más eljárás alkalmazandó. Ekkor a befektetési vállalkozás felméri és értékeli a pénzügyi eszközökkel és ezek kockázataival kapcsolatos ismereteit és tapsztalatait, melyre megfelelési tesztként hivatkozik a MiFID.

A teszt célja, hogy védelmet nyújtson azoknak a befektetőknek, akik nem értik vagy nincsenek tisztában egy tranzakció következményeivel és kockázatával, különösen azokban az esetekben, ahol „komplex” termékekről van szó, vagy a tranzakció nem az Ön kezdeményezésére megy végbe.

A megfelelési teszt részeként befektetési ismereteire és tapasztalataira vonatkozó kérdésekre kell majd választ adnia.

• Amennyiben a befektetési vállalkozás azt állapítja meg, hogy Ön rendelkezik a kockázatok felméréséhez szükséges ismeretekkel és tapasztalatokkal, egyszerűen végrehajthatja a tranzakciót.
• Amennyiben a befektetési vállalkozás azt állapítja meg, hogy Ön a szükséges ismeretekkel és tapasztalattal nem rendelkezik, vagy nem szolgáltatott elegendő információt ennek eldöntéséhez, úgy a befektetési vállalkozás figyelmezteti Önt, hogy a kezdeményezett tranzakciót nem tartja megfelelőnek, vagy a szolgáltatott információ nem elegendő a tranzakció megfelelőségének megállapításához. Ha Ön ennek ellenére ragaszkodik a tranzakció végrehajtásához, azt a saját kockázatára teszi.

(b) „Nem komplex” pénzügyi eszközök kereskedelme

A megfelelési teszt elmaradhat bizonyos szolgáltatásoknál. Ezt a szolgáltatást nevezik „kizárólag végrehajtás”-nak. Azok az esetek, melyekben a teszt nem alkalmazandó, a következők:

• a kezdeményezett tranzakcióban szereplő termék a MiFID szerinti „nem komplex” termék; és
• a tranzakció végrehajtása érdekében Ön kereste fel a befektetési vállalkozást (olyan esetekben például, amikor Ön on-line vásárol részvényeket). Ez azt jelenti, hogy nem a befektetési vállalkozás olyan személyre szóló ajánlatára válaszol, amelynek a célja az volt, hogy az Ön figyelmét egy bizonyos termékre vagy tranzakcióra felhívja.

Ilyen esetekben nem kell a befektetési ismereteivel és tapasztalataival, pénzügyi helyzetével vagy befektetési céljaival kapcsolatos kérdésekre válaszolnia. A befektetési vállalkozás természetesen feltehet Önnek kérdéseket egyéb célokból (például jogszabály szerinti ügyfélazonosítás), különösen akkor, ha Ön új ügyfél a befektetési vállalkozásnál.

Portfóliókezelés

Végezetül, ha befektetéseit egy befektetési vállalkozás kezeli, Ön teljes mértékben a cég döntéseire és választásaira hagyatkozik. Mivel a vállalkozás nem tájékoztatja Önt minden egyes alkalommal, amikor az Ön nevében fektet be, a kezdetekkor megfelelő mennyiségű információra van szüksége a befektetési vállalkozásnak ahhoz, hogy a kívánt szolgáltatást nyújtsa az Ön számára. Ahhoz, hogy ezt elérje, hasonlóan a fent ismertetett befektetési tanácsadáshoz, a befektetési vállalkozás alkalmassági tesztet végez. Amennyiben nem látja el a vállalkozást kielégítő információval, az portfóliókezelést az Ön részére nem végezhet!

1.3. Milyen információkkal látják el Önt a befektetés előtt?

A befektetési vállalkozással fennálló szerződéses kapcsolata teljes időtartama alatt az Önnek szolgáltatott valamennyi információnak „tisztességesnek és világosnak kell lennie és nem lehet megtévesztő”. Ez az elv az Önnek nyújtott információ tartalmára és formájára is vonatkozik. A befektetési vállalkozás a szükséges információt időben, még a befektetés megtétele előtt kell, hogy közölje, hogy így Ön megalapozott döntést hozhasson. A befektetést megelőzően az Önnek nyújtott információk típusai – melyeket a befektetési vállalkozás honlapján is közzétehet – a következők:

Marketingkommunikáció

Függetlenül attól, hogy az adott befektetési vállalkozás ügyfele-e vagy sem, hirdetések és egyéb, a befektetési vállalkozás által kibocsátott marketingkommunikáció eljuthatnak Önhöz. Valamennyi hirdetést és marketing kommunikációt olyan módon kell közölni, hogy abból világosan felismerhető legyen annak promóciós természete.

Szerződések

Ön és a befektetési vállalkozás írásbeli szerződést kötnek a befektetési szolgáltatások igénybevétele céljából, mely tartalmazza a felek jogait és kötelezettségeit. Amennyiben Ön és a befektetési vállalkozás között portfóliókezelési tevékenység végzésére vonatkozó keretszerződés már létrejött, az ennek keretében végrehajtott egyedi, pénzügyi eszközre vonatkozó ügylet végrehajtása során újabb szerződés megkötése a törvény értelmében nem szükséges.

A befektetési vállalkozásra vonatkozó információ A befektetési vállalkozás köteles általános információt szolgáltatni magáról az Ön számára, mely magában foglalja a szabályozó hatóság megnevezését és az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokat, így segítve, hogy Ön megérthesse a nyújtott szolgáltatások természetét és kockázatát.

Portfóliókezelésre vonatkozó információ

Amennyiben Ön befektetéseinek kezelésével bízza meg a befektetési vállalkozást, olyan információt fog kapni, melyben szerepel a portfóliója kezelése során érvényesülő befektetési célok leírása és az azokhoz kapcsolódó kockázati szintek a portfólióját érintő termékek és ügyletek lehetséges típusai és a befektetése értékelésének módszerére és gyakoriságára vonatozó információ.

Pénzügyi eszközökre vonatkozó információ

Önt a pénzügyi eszközök természetéről, kockázatairól és költségeiről is tájékoztatják. Ebbe a körbe tartozik például a pénzügyi eszközre vonatkozó kockázatok leírása és pénzügyi eszköznek a szerződéskötést megelőző időszakra vonatkozó árfolyamának alakulása, valamint a piaci árak változékonyságának a ténye. Az információ mennyisége a termék típusától, összetettségétől és kockázati tényezőitől függ.

Költségekre és díjakra vonatkozó információ

Ön a szolgáltatás vagy termék közvetlen és közvetett költségeire vonatkozó információt is fog kapni, beleértve ebbe az esetleg felszámított vagy megfizetett megbízási díjat is. Ennek világosan meg kell mutatnia a teljes költséget. Előfordulhat azonban, hogy az információ szolgáltatásának időpontjában a teljes költség pontos összege még nem ismert. Ebben az esetben arra vonatkozóan fog megfelelő információt kapni, hogy hogyan számítják majd a teljes költséget, így ellenőrizheti később a végleges árat.

2. rész Befektetés során és azt követően

2.1. Mi történik, amikor Ön megbízást ad egy befektetési vállalkozásnak?

Hogyan kezelik a megbízást?

Amikor Ön azzal bízza meg a befektetési vállalkozást, hogy pénzügyi eszközt vegyen vagy adjon el, a cégnek az Ön megbízását azonnal, időbeli sorrendben kell teljesítenie, azaz abban a sorrendben, ahogy azt a cég megkapta.

Ha bármilyen okból a befektetési vállalkozásnak jelentős nehézséget okoz a megbízások időbeli sorrendben történő kezelése, erről értesítenie kell Önt.

Mit jelent a legjobb végrehajtás?

A pénzügyi eszközök vétele vagy eladása során a befektetési vállalkozásnak az Ön megbízását olyan módon kell végrehajtania, hogy azzal az Ön számára minden körülmények között a lehető legjobb eredményt érje el. A legjobb végrehajtás elve a gyakorlatban azt jelenti, hogy a befektetési vállalkozás az ügyfelek számára következetesen legjobb végrehajtás érdekében követendő szabályokról végrehajtási politikát készít és a megbízás végrehajtása során e szerint jár el.

A befektetési vállalkozás végrehajtási politikájában megjelöli azokat a végrehajtási helyszíneket, melyek lehetővé teszik a legjobb végrehajtás elérését. Végrehajtási helyszín lehet például a tőzsde, a kereskedési platformok, egyéb befektetési vállalkozások vagy akár az adott befektetési vállalkozás maga is.

A befektetési vállalkozás számos tényező figyelembevételével éri el az Ön megbízása szerinti legjobb végrehajtást. Ilyen tényezők lehetnek: az ár, a végrehajtás költsége, a gyorsaság és a végrehajtás valószínűsége.

A legfontosabb tényezők, melyeket a befektetési vállalkozás szem előtt tart az Ön megbízásának teljesítésekor: az ár és a teljes költség (azaz az Ön által a tranzakcióért fizetendő teljes ellenérték, beleértve az árat, valamennyi költséget, végrehajtási díjat, az elszámolás és véglegesítés díját és bármely más olyan díjat, mely a tranzakcióban részt vevő harmadik személynek fizetendő).

2.2. Milyen információkkal látják el Önt a befektetés során és azt követően?

Milyen információkra számíthat attól a befektetési vállalkozástól, mely az Ön megbízásait végrehajtja?

Információt fog kapni arról, hogy a befektetési vállalkozás hogyan valósítja meg a gyakorlatban az Ön számára legkedvezőbb végrehajtást. Ebbe beletartozik:

• a befektetési vállalkozás által alkalmazott módszer a legjobb végrehajtás eléréséhez szükséges főbb tényezők megállapításához
• hogy melyek azok a végrehajtási helyszínek, amelyekre a cég hagyatkozik
• az arra vonatkozó figyelmeztetés, hogy amennyiben a befektetési vállalkozásnak kifejezett végrehajtási utasítást ad, a cég nem követheti saját eljárását a legjobb végrehajtás elérése érdekében, hanem egyszerűen az Ön utasítását követi. Például amennyiben Ön arra utasítja a befektetési vállalkozást, hogy a tranzakciót egy meghatározott piacon hajtsa végre, elveszítheti azt a lehetőséget, hogy egy másik piacon kedvezőbb árat érjen el.

Milyen jelentéseket szolgáltat a befektetési vállalkozás?

Miután a befektetési vállalkozás a pénzügyi eszközöket megvette vagy eladta, megküldi Önnek a tranzakcióról szóló megerősítést, mely a leglényegesebb információkat tartalmazza. Ilyen például a termék neve, kereskedési egysége, ára, a végrehajtás időpontja, valamint a megbízási díjak és költségek teljes felszámított összege. Amennyiben a befektetési vállalkozás az Ön nevében kezeli a befektetéseit, a cég időszakos jelentést köteles Önnek küldeni, mely a befektetése tartalmi jellemzőiről és értékéről, a díjak és költségek teljes összegéről hordoz információt, és arról, hogy a befektetései hogyan teljesítettek az elmúlt jelentéstételi időszakban. Az Ön érdeke, hogy a vállalkozástól kapott valamennyi dokumentumot megőrizze.

3. rész: Folyamatosan fennálló követelmények

A MiFID szervezeti követelményeket ír elő arra vonatkozóan, hogy a befektetési vállalkozás hogyan köteles az üzletmenetét irányítani. Ezek közül néhány rendkívüli jelentőséggel bír az ügyletkötés során.

3.1. Összeférhetetlenség

A befektetési vállalkozásoknak az Ön érdekének legmesszebbmenőbb figyelembevételével kell eljárniuk. Erre vonatkozóan hatékony intézkedéseket kell tenniük az Ön érdekét hátrányosan érintő összeférhetetlenség megakadályozása érdekében. A befektetési vállalkozásnak el kell kerülnie, hogy az Önnek történő szolgáltatásnyújtás során alaptalanul más ügyfelek vagy a vállalkozás érdekeit helyezze előtérbe. Az összeférhetetlenségre példa az az eset lehet, amikor a vállalkozás az Ön kárára jut vagyoni előnyhöz vagy hárít el veszteséget; vagy ha esetleg más ügyfelek érdekeit az Ön érdekei elé helyezi. A befektetési vállalkozás értesíti ügyfeleit azokról a kulcsfontosságú lépésekről, melyeket az összeférhetetlenség felismerése és kezelése érdekében tesz.

Amennyiben a befektetési vállalkozás által tett intézkedések nem elegendőek az összeférhetetlenség kezelésére, köteles még az ügyletkötést megelőzően világosan közölnie Önnel az összeférhetetlenség természetét és forrását.

3.2. Az Ön vagyoni eszközeinek és pénzének védelme

Amikor Ön egy befektetési vállalkozásnál helyezi el vagyoni eszközeit vagy pénzét, a cég az Ön vagyoni eszközeit és pénzét az alábbi intézkedésekkel védelmezi:

• az Ön pénzét mind a vállalkozás, mind más ügyfelek pénzétől elkülönítetten kezeli;
• pontos nyilvántartásokat és számlákat vezet, és rendszeres ellenőrzést végez;
• legalább évente egyszer kimutatást küld Önnek, melyben a kezelt vagyont és pénzt részletezi.

3.3 Ügyfélpanaszok

Az Ön panaszainak kezelésére a vállalkozások hatékony és átlátható eljárási rendet kötelesek kialakítani. Az Ön által bejelentett panaszt a befektetési vállalkozás köteles nyilvántartani, és a megoldásra vonatkozó intézkedések megtételét is köteles ott feltünteti.

Következtetés

A jelen tájékoztató kibocsátásával az a célunk, hogy felhívjuk figyelmét azokra a változásokra, melyek a MiFID következményeként érintik Önt. A tájékoztatóban részletezett minden változás és szempont azt kívánja biztosítani, hogy Ön megfelelő védelemben részesüljön a befektetés során.

Az alkalmassági teszt részeként a következő témakörökben tesznek fel kérdéseket Önnek:

• Befektetési céljai
  Itt arra vonatkozó információt kérnek, hogy mennyi időre kívánja pénzét befektetni, milyen a kockázatvállalási hajlandósága és típusa, jövedelmi vagy növekedési célzattal fektet-e be, biztonságban akarja-e tudni a tőkét és kerülni kíván-e minden kockázatot, vagy vállal-e a nagyobb rizikót.
• Pénzügyi helyzete
  A pénzügyi helyzetére vonatkozóan is felmerülhetnek kérdések, például rendszeres jövedelmének forrásait és mértékét illetően. Ezen kívül vagyontárgyait, ingatlanjait, bármilyen adósságát és egyéb pénzügyi kötelezettségeit is feltérképezhetik.
• Ismeretei, tapasztalatai
  Az ismereteire és tapasztalataira vonatkozó kérdések kiterjedhetnek arra, hogy milyen típusú szolgáltatásokat és termékeket ismer; milyen természetűek, mértékűek és gyakoriságúak voltak korábbi tranzakciói; de feltehetnek képzettségi szintjét, jelenlegi vagy múltbéli foglalkozását érintő kérdéseket is.

Példák „nem komplex” pénzügyi eszközökre:

• szabályozott piacra bevezetett részvények
• pénzpiaci eszközök
• a kötvények több típusa
• bizonyos befektetési alapok befektetési jegyei

Példák komplex pénzügyi eszközökre:

• opciók, határidős ügyletek, swap-ok és egyéb származtatott eszközök
• különbözeti ügyletek
• átváltható kötvények,
• opciós utalványok (warrant)

Mielőtt befektet, bizonyosodjon meg arról, hogy milyen intézkedések megtételére kerülhet sor, ha a befektetési vállalkozásra vonatkozó panasszal kell élnie vagy jogorvoslatért kell folyamodnia, valamint arról, hogy milyen befektető-védelmi rendszerhez tartozik a cég. A befektetési vállalkozás köteles erre vonatkozó információval szolgálni, ezért keresse fel befektetési vállalkozása honlapját vagy személyesen érdeklődjön.

Még egyszer hangsúlyozzuk azokat a legfontosabb elveket, melyeket a befektetési vállalkozásoknak teljesíteniük kell az Önnel való ügyletkötés során:

• tisztességes, tárgyilagos és szakszerű eljárás az Ön érdekeinek legmesszebbmenőbb figyelembevételével
• megfelelő és átfogó információ nyújtása, melye tisztességes, világos és nem félrevezető
• olyan szolgáltatás nyújtása, mely az Ön egyedi igényeit veszi figyelembe

Common frame of reference (CFR)

Szerkesztette a Szövegező bizottság: Jürgen Basedow, John Birds, Malcolm Clarke (vezető), Herman Cousy, Helmut Heiss

III. FEJEZET, IX. szakasz, A Biztosítási szerződés tervezet, Állapot: 2007. december 17.

2008. április 2. és 5. között Budapesten ülésezett a „Restatement of European Insurance Contract Law” munkacsoport, mely maga is része az EU Bizottság által finanszírozott, az európai szerződési jog alapelvein dolgozó hálózatnak (Network of Excellence, Common Principles of European Contract Law, bővebben: www.copecl.org). A munkacsoport, melynek Európa 20 vezető jogi professzora a tagja, megalakulása óta évente három alkalommal ülésezik. Az ülések sorában ezúttal Budapest volt a házigazda. A munkacsoport folytatta az európai biztosítási szerződési jog elveinek kidolgozását (Principles of European Insurance Contract Law – PEICL, bővebben: www.restatement.info), mely – a viszontbiztosítás kivételével – az összes biztosítási szerződésre irányadó általános szabályokat, továbbá a kárbiztosításokra és az összegbiztosításokra vonatkozó különös szabályokat tartalmaz. Jogi természetét tekintve a PEICL ún. opcionális eszköz, amelyet a biztosítók és a szerződő felek az egyébként irányadó nemzeti jogok helyett választhatnak szerződésükre irányadó jogi instrumentumként. A PEICL jelentős szerepet tölthet be a belső biztosítási piac egységes, azaz közös nevezőre hozott szerződési szabályok szerinti működésének megteremtésében, melyet ma még a tagállamok biztosítási szerződési jogai között fennálló különbségek hátráltatnak. A munkacsoport budapesti ülésezésének alkalmából a Biztosítási Szemle szerkesztőbizottsága örömmel teszi közzé a PEICL eddig elkészült szövegének magyar nyelvű változatát.

Első rész

Az Európai biztosítási szerződési jog alapelvei (PEICL) által szabályozott összes szerződésre vonatkozó közös szabályok

1. Első fejezet, Bevezető rendelkezések

(a) Első szakasz

A PEICL hatálya

Cikk 1:101:

Tárgyi hatály

(1) A PEICL hatálya kiterjed a biztosítási szerződésekre általában, beleértve a kölcsönös biztosítást.

(2) A PEICL hatálya nem terjed ki a viszontbiztosításra.

Cikk 1:102:

Alávetés

A PEICL akkor alkalmazható, ha a nemzetközi magánjognak az alkalmazandó jog korlátozására vonatkozó szabályaira tekintet nélkül, a felek abban állapodtak meg, hogy szerződésüket annak vetik alá. Az 1:103 cikk keretei között a PEICL, mint egységes egész alkalmazandó, egyes szabályainak kizárása nem megengedett.

Cikk 1:103:

Kogencia

(1) A cikkektől nem lehet eltérni.

(2) A felek szerződése eltérhet a PEICL szabályaitól, ha az eltérés a szerződőnek, a biztosítottnak vagy a kedvezményezettnek nem okoz hátrányt. Bármelyik fél érdekében el lehet térni azonban a következő esetekben:

(a) az e cikk függelékében felsorolt 4., 5., 6., 7., 11. vagy 12. ágazat kockázatait illetően;

(b) az e cikk függelékében felsorolt 14. vagy 15. ágazat kockázatait illetően, ha a szerződő gazdasági vagy ipari tevékenységet vagy valamely szabad foglalkozást folytat és a kockázatok e tevékenységekhez kapcsolódnak;

(c) az e cikk függelékében felsorolt 3., 8., 9., 10., 13. vagy 16. ágazat kockázatait illetően, ha szerződő jellemző adatai a következő háromból legalább két értéket meghaladnak:

• mérlegfőösszeg: 6,2 millió euró
• nettó forgalom: 12,8 millió euró
• alkalmazottak átlagos száma a pénzügyi évben: 250.

Függelék

1. Baleset (beleértve a munkahelyi balesetet és a foglalkozásból adódó megbetegedést)

• egyszeri szolgáltatások
• többszöri vagy folyamatos szolgáltatások
• kombinált szolgáltatások
• szállított személyeknek nyújtott szolgáltatások

2. Betegség

• egyszeri szolgáltatások
• többszöri vagy folyamatos szolgáltatások
• kombinált szolgáltatások

3. Szárazföldi jármű-casco (sínpályához kötött járművek nélkül)

• gépi meghajtású szárazföldi járművekben,
• gépi meghajtással nem rendelkező szárazföldi járművekben bekövetkezett károk

4. Sínpályához kötött jármű-casco

Sínpályához kötött járművekben bekövetkezett károk

5. Légijármű-casco

Légi járművekben bekövetkezett károk

6. Tengeri, tavi és folyami jármű-casco

• folyami,
• tavi,
• tengeri járművekben bekövetkezett károk

7. Szállítmány (beleértve árukat, poggyászt és valamennyi más vagyontárgyat)

A szállított árukban vagy poggyászokban keletkezett károk, függetlenül a használt szállítási eszköz típusától

8. Tűz és elemi károk

Minden olyan vagyoni kár – ha nem tartozik a 3., 4., 5., 6. vagy a 7. ágazathoz – melynek az okozója:

• tűz
• robbanás
• vihar
• viharon kívüli egyéb természeti (elemi) kár
• atomenergia
• talajsüllyedés és földrengés

9. Egyéb vagyoni károk

A 3., 4., 5., 6. és 7. ágazatba nem tartozó vagyontárgyakban bekövetkezett olyan kár, amelyet jégverés, vagy fagy, valamint más, a 8. ágazatba nem tartozó esemény okozott, például lopás

10. Önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség

Önjáró szárazföldi járművek használatából eredő felelősség, beleértve a fuvarozó felelősségét is

11. Légi járművekkel összefüggő felelősség

Légi járművek használatából eredő felelősség, beleértve a fuvarozó felelősségét is

12. Tengeri, tavi és folyami járművekkel összefüggő felelősség

Tengeri, tavi és folyami járművek használatából eredő felelősség, beleértve a fuvarozó felelősségét is

13. Általános felelősség

Minden olyan egyéb felelősség, amelyik nem tartozik a 10., 11. és 12. ágazatokba, így például a környezetszennyezéssel kapcsolatos felelősség

14. Hitel

• általános fizetésképtelenség
• exporthitelezés
• részletfizetési ügylet
• jelzáloghitelezés
• mezőgazdasági hitelezés

15. Kezesség

• közvetlen kezesség
• közvetett kezesség

16. Különböző pénzügyi veszteségek

• foglalkoztatással összefüggő kockázatok
• elégtelen jövedelem
• rossz időjárás
• nyereségkiesés
• folyó mellék- és többletköltségek bármely fajtája
• előre nem látható üzleti mellék- és többletköltségek
• értékvesztés
• bérletidíj- vagy jövedelemkiesés
• az eddig említettektől eltérő közvetett kereskedelmi veszteségek
• nem kereskedelmi pénzbeli veszteségek
• egyéb pénzügyi veszteségek

17. Jogvédelem

Jogi képviseleti költségek és eljárási költségek

18. Segítségnyújtás

Segítségnyújtás utazás közben bajba került, otthonuktól vagy állandó tartózkodási helyüktől távol lévő személyek számára

Életbiztosítás (kivéve a a 20. és a 21. pontban található ágazatokat)

Házassági biztosítás és születési biztosítás

Beruházási alapokra vonatkozó biztosítások

Cikk 1:104

Értelmezés

A PEICL értelmezése szempontjából irányadó annak szövege, a szövegösszefüggések, célja és összehasonlító jogi háttere. Tekintettel kell lenni különösen a jóhiszeműség és a tisztesség elvének támogatására a biztosítási szektorban, a biztonságra a szerződéses viszonyokban, az alkalmazás egységességére és a szerződők megfelelő védelmére.

Cikk 1:105

Nemzeti jog és PEICL

(1) Nem megengedett a nemzeti jog alkalmazása sem a PEICL korlátozására, sem annak kiegészítésére. Ez a szabály azonban nem érinti a nemzeti törvények kifejezetten a biztosítás egyes ágazataira vonatkozó kogens szabályait, amelyekre a PEICL különös szabályokat nem állapít meg.

(2) A biztosítási szerződéssel kapcsolatos azon kérdéseket, amelyeket a PEICL kifejezetten nem szabályoz, az Európai Szerződési Jog Alapelveivel (PECL) összhangban kell rendezni, illetve, ez utóbbi alkalmazható szabályainak hiányában, a Tagországok jogainak közös általános elvei szerint.

(b) Második szakasz

Általános szabályok

Cikk 1:201

A biztosítási szerződés

(1) A „biztosítási szerződés” olyan szerződés, amelyben az egyik fél, a biztosító, ígéretet tesz a másik félnek, a szerződőnek, hogy díj ellenében egy meghatározott kockázatra fedezetet nyújt;

(2) A „biztosítási esemény” a biztosítási szerződésben meghatározott kockázat megvalósulása;

(3) A „kárbiztosítás” olyan biztosítás, amelynek alapján a biztosító a biztosítási esemény következtében előállt vagyoni kárt téríti;

(4) Az „összegbiztosítás” olyan biztosítás, amelynek alapján a biztosító a biztosítási esemény bekövetkeztekor meghatározott pénzösszeg fizetésére köteles.

Cikk 1:202

További fogalommeghatározások

(1) A „biztosított” az a személy, akinek az érdekét a kárbiztosítás a kár ellen védi;

(2) A „kedvezményezett” az a személy, akinek, összegbiztosítás esetében, a biztosítási összeg kifizethető;

(3) A „veszélyeztetett személy” az a személy, akinek élete, egészsége, testi épsége vagy állapota biztosítva van;

(4) A „károsult” az a személy, akinek haláláért, testi sérüléséért, vagy károsodásáért felelősségbiztosítás esetén a biztosított felel;

(5) A „biztosítási ügynök” az a biztosításközvetítő, akit a biztosító foglalkoztat biztosítási szerződések kiajánlása, megkötése vagy kezelése érdekében;

(6) A „biztosítási díj” az a pénzösszeg, amit a szerződő a biztosítónak fizet a kockázatviselés ellenében;

(7) A „szerződési futamidő“ azt a kötelezettségvállalási időszakot jelenti, ami a szerződés megkötésekor kezdődik és a megállapodás szerinti időtartam lejártával ér véget;

(8) A „biztosítási időszak“ azt az időszakot jelenti, amelyre vonatkozóan a felek megállapodása szerint a biztosítási díjat meg kell fizetni;

(9) A „felelősségvállalási időszak“ azt az időszakot jelenti, amelyre vonatkozóan a biztosítási fedezet fennáll.

Cikk 1:203

A szerződési dokumentáció nyelve és értelmezése

(1) A biztosító által szolgáltatott összes irat világos és érthető kell hogy legyen, továbbá azokat a szerződési tárgyalások nyelvén kell kiállítani.

(2) Ha a biztosító által szolgáltatott bármely irat, vagy tájékoztatás szövegének jelentésével kapcsolatban kétség merül fel, a szerződő, a biztosított, vagy a kedvezményezett számára legkedvezőbb értelmezés az irányadó.

Cikk 1:204

A szerződési dokumentáció kézhezvétele: bizonyíték

Annak a ténynek a bizonyítása, hogy a szerződő a biztosító által szolgáltatott szerződési dokumentációt kézhez vette, a biztosítót terheli.

Cikk 1:205

A nyilatkozatok formája

Ha csak a PEICL erre vonatkozó különös szabályt nem tartalmaz, az ajánlattevő, a szerződő, a biztosított vagy a kedvezményezett által tett nyilatkozatok érvényességéhez formai követelmény nem fűződik.

Cikk 1:206

Beszámított ismeret

Ha a szerződő, a biztosított vagy a kedvezményezett bármely személyt a szerződés létrejöttével, vagy teljesítésével kapcsolatban felelősséggel ruház fel, azt az ismeretet, amelyet ez a személy a megbízatásának végrehajtása során szerzett vagy szereznie kellett, a szerződő, a biztosított vagy a kedvezményezett tudomásának kell tekinteni.

Cikk 1:207

Egyenlő bánásmód

(1) A nemi hovatartozás, mint a biztosítási díj és a szolgáltatások megállapításának egyik tényezője, nem vezethet eltéréshez az egyes díjakban és szolgáltatásokban, ha csak a biztosító nem igazolja, hogy az egyes biztosítási díjak és szolgáltatások között mutatkozó arányos különbségek megfelelő és pontos biztosításmatematikai és statisztikai adatokon alapulnak. A terhesség és az anyaság semmiképp nem eredményezhet az egyes biztosítási díjak és szolgáltatások között különbségeket.

(2) Nemzetiségi, faji vagy népcsoportbéli eredet nem lehet olyan tényező, amely különbségekhez vezet az egyes díjak és szolgáltatások között.

(3) A szerződés azon feltételei, ide értve a díjra vonatkozó feltételeket is, amelyek az 1. és 2. bekezdésben említett szabályokkal ellentétesek, a szerződőt vagy a biztosítottat nem kötelezik. A 4. bekezdésben írt esettől eltekintve, a szerződés, a nem diszkriminatív feltételek alapján a felek között továbbra is hatályban marad.

(4) Az 1. vagy a 2. bekezdésben írtak megszegése esetén a szerződő jogosult a szerződés felmondására. A felmondást a biztosítóval két hónapon belül írásban kell közölni attól számítva, hogy a sérelem a szerződő tudomására jutott.

(c) Harmadik szakasz

Végrehajtás

Cikk 1:301

Jogsértés megszüntetésére irányuló eljárás

(1) A 2. bekezdésben meghatározott szervezetek jogosultak arra, hogy az illetékes nemzeti bíróságok vagy közigazgatási hatóságok előtt, a PEICL szabályai megsértésének megszüntetése vagy megtiltása iránt eljárást kezdeményezzenek, amennyiben ez az 1:102 cikkel összhangban alkalmazható.

(2) Erre jogosult bármely olyan testület vagy szervezet, melyet a Bizottság az Európai Parlament és a Tanács 98/27/EK (1998. május 19.) a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló irányelv 4. cikke szerint elkészített jegyzékben szerepel.

Cikk 1:302

Bíróságon kívüli fellebbezési és jogorvoslati lehetőségek

A PEICL alkalmazása nem zárja ki a bíróságon kívüli panasz és jogorvoslati lehetőségeket, amelyek a szerződő, a biztosított vagy a kedvezményezett rendelkezésére állnak.

2. Második fejezet, A biztosítási szerződés kezdeti szakasza és időtartama

(a) Első szakasz

Az ajánlattevő szerződést megelőző közlési kötelezettsége

Cikk 2:101

Közlési kötelezettség

(1) Az ajánlattevő a szerződéskötéskor köteles a biztosítóval minden olyan körülményt közölni, amelyet ismer, vagy kell, hogy ismerjen és amelyről a biztosító világos és pontos kérdéseket tett fel.

(2) Az 1. bekezdésben említett körülmények kiterjednek azokra, amelyeket a biztosítandó személy ismert vagy ismernie kellett.

Cikk 2:102

A közlési kötelezettség megszegése

(1) Ha a szerződő a 2:101 cikkben írt kötelezettségét megszegi, a 2. és az 5. bekezdés szabályaitól eltekintve, a biztosító jogosult a szerződés ésszerű módosítását javasolni, vagy a szerződést felmondani. A biztosító erre vonatkozó szándékát, a kötelezettségszegésről való tudomásszerzéstől vagy annak nyilvánvalóvá válásától számított egy hónapon belül írásban tartozik közölni, együtt a döntéssel járó jogi következményekről szóló tájékoztatással.

(2) Ha a biztosító ésszerű módosítást javasol, a szerződés a módosító javaslat alapján marad érvényben, kivéve ha a szerződő az 1. bekezdésben megjelölt közlés kézhezvételétől számított egy hónapon belül a javaslatot visszautasítja. Ebben az esetben a biztosító jogosult a szerződést a szerződő írásbeli visszautasító nyilatkozatának kézhezvételétől számított egy hónapon belül felmondani.

(3) A biztosító nem jogosult felmondani a szerződést, ha a szerződő a 2:101 cikkben írt kötelezettség megszegésében vétlen volt, kivéve ha a biztosító bizonyítja, hogy az ismeret birtokában a szerződést nem kötötte volna meg.

(4) A szerződés felmondása egy hónappal azután lép hatályba, hogy az 1. bekezdésben megjelölt közlést a szerződő kézhez vette. A szerződésmódosítás a felek megegyezése szerint lép hatályba.

(5) Ha a biztosítási eseményt a kockázat egy olyan eleme okozza, amelyet a szerződő gondatlanságból közölni elmulasztott, vagy tévesen közölt, és a biztosítási esemény az előtt következik be, hogy a szerződés felmondása vagy módosítása hatályba lépne, a biztosítási összeg nem fizethető ki, ha a biztosító az ismeret birtokában a szerződést nem kötötte volna meg. Amennyiben azonban a biztosító a szerződést magasabb díj ellenében vagy más feltételek mellett megkötötte volna, a biztosítási összeg arányosan vagy e feltételeknek megfelelően kifizethető.

Cikk 2:103

Kivételek

A 2:102 cikkben megállapított jogkövetkezmények nem alkalmazhatók

(a) olyan kérdéssel kapcsolatban, amely megválaszolatlan maradt, vagy a nyilvánvalóan hiányos vagy hibás tájékoztatásra;

(b) a közölni elmulasztott, vagy pontatlanul közölt olyan adattal kapcsolatban, amely egy ésszerűen eljáró biztosító számára nem lényeges annak eldöntéséhez, hogy a szerződést megkösse-e, vagy azt a megállapodás szerinti feltételekkel tegye-e;

(c) olyan adattal kapcsolatban, amelyről a biztosító alakította ki a szerződő téves feltevését, hogy azt nem kell közölnie; vagy

(d) olyan adattal kapcsolatban, amelyet a biztosító ismert, vagy ismernie kellett volna.

Cikk 2:104

Csalárd kötelezettségszegés

A 2:102 cikkben megállapított jogkövetkezmények sérelme nélkül, a biztosító mentesül a helytállási kötelezettség alól, a biztosítási díjra vonatkozó igénye fenntartásával, ha a szerződést a szerződő a 2:101 cikkben írt kötelezettsége csalárd megszegésével kötötte meg. Erről a biztosító írásban köteles tájékoztatást adni a szerződő részére, a csalásról való tudomásszerzés időpontjától számított két hónapon belül.

Cikk 2:105

Kiegészítő adatszolgáltatás

A 2:102-2:104 cikkekben megállapított szabályok alkalmazandók a szerződő által a szerződés megkötésekor teljesített, a 2:101 cikkben meghatározott adatokon túlmenő adatszolgáltatásra is.

(b) Második szakasz

A biztosító szerződést megelőző kötelezettségei

Cikk 2:201

A szerződési dokumentáció átadása

(1) A biztosító köteles átadni az ajánlattevőnek a javasolt szerződési feltételek egy példányát, továbbá tájékoztatást adni a következőkről, amennyiben ezek lényegesek:

(a) a szerződő felek neve és címe;

(b) a biztosított és a kedvezményezett neve és címe;

(c) a biztosítási ügynök neve és címe;

(d) a biztosítás tárgya és a fedezett kockázatok;

(e) a biztosítási összeg és bármely önrészesedés;

(f) a biztosítási díj összege vagy annak kiszámítási módja;

(g) a biztosítási díj esedékessége továbbá a fizetés helye és módja;

(h) a biztosítási időszak és a felelősségi időszak;

(i) az ajánlat visszavonásának a joga vagy a szerződéstől való elállás joga a 2:303 cikknek megfelelően;

(j) a szerződésre irányadó jog, vagy a szerződésre a biztosító által javasolt irányadó jog, amennyiben a jogválasztás megengedett;

(k) az ajánlattevő bíróságon kívüli panasz és jogorvoslati lehetőségei és azok hozzáférhetősége;

(l) kártalanítási (garancia) alap, vagy más kompenzációs megoldás fennállása.

(2) Ha lehetséges, ezt a tájékoztatást az ajánlattevő részére úgy kell teljesíteni, hogy annak elegendő ideje legyen mérlegelni, hogy a szerződést megköti-e vagy sem.

(3) Ha az ajánlattevő a biztosításra a biztosító által rendelkezésre bocsátott ajánlati lap és/vagy adatközlő útján tesz ajánlatot, a biztosító köteles az ajánlattevőnek a teljes kitöltött dokumentációt átadni.

Cikk 2:202

A fedezet hiányosságaira vonatkozó figyelemfelhívási kötelezettség

(1) A szerződés megkötésekor a biztosító köteles az ajánlattevő figyelmét felhívni bármely eltérésre az ajánlott fedezet és az ajánlattevő igényei között, amelyet a biztosító ismer, vagy ismernie kellene, tekintettel a körülményekre és a szerződéskötés módjára, továbbá különösen arra, hogy az ajánlattevőt független biztosításközvetítő segítette-e.

(2) Az 1. bekezdésben írt kötelezettség megszegése esetén

(a) a biztosító köteles megtéríteni a szerződő összes, a figyelemfelhívási kötelezettség megszegéséből eredő kárát, kivéve ha a biztosító vétlen volt, és

(b)a szerződő jogosult a szerződést a kötelezettségszegésről való tudomásszerzéstől számított két hónapon belül írásban felmondani.

Cikk 2:203

A kockázatviselés kezdetére vonatkozó figyelemfelhívási kötelezettség

Ha az ajánlattevő alappal, de tévesen azt feltételezi, hogy a biztosító kockázatviselése az ajánlat átadásával kezdődik és a biztosító ezt felismerte, vagy fel kellett volna ismernie, a biztosító köteles azonnal felhívni az ajánlattevő figyelmét, hogy a biztosítási fedezet nem áll fenn a szerződés megkötése, illetve adott esetben az első díj befizetése előtt, ha csak előzetes fedezetvállalás nem történt. A biztosítót, ha a figyelemfelhívási kötelezettségét megszegi, a 2:202 cikk 2 bekezdésének (a) pontja szerint felelősség terheli.

(c) Harmadik szakasz

A szerződés megkötése

Cikk 2:301

A szerződéskötés módja

A biztosítási szerződés megkötése sem az érvényesség, sem a tanúsítás szempontjából nem igényel sem írásbeliséget, sem bármely más formai követelményt. A szerződés bármely módon bizonyítható, beleértve a szóbeli tanúsítást is.

Cikk 2:302

A biztosítási ajánlat visszavonása

Az ajánlattevő a biztosítási ajánlatot visszavonhatja, ha a visszavonás hamarább érkezik meg a biztosítóhoz, mint az ajánlattevő a biztosítótól az elfogadó nyilatkozatot kézhez veszi.

Cikk 2:303

Gondolkodási idő

(1) A szerződő jogosult a szerződéstől az ajánlat elfogadásától, vagy a 2:501 cikkben említett dokumentáció kézhezvételétől számított két héten belül írásbeli nyilatkozattal elállni, attól függően, hogy melyik esemény következik be később.

(2) A szerződőt nem illeti meg az elállás joga, ha

(a) a szerződési futamidő kevesebb, mint egy hónap;

(b) a szerződés a 2:602 cikk szerint meghosszabbításra került; továbbá

(c) előzetes biztosítás, felelősségbiztosítás vagy csoportos biztosítás esetén.

Cikk 2:304

Tisztességtelen szerződési feltételek

(1) Az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel nem kötelezi a szerződőt, a biztosítottat vagy a kedvezményezettet, ha a jóhiszeműség és tisztesség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a szerződő kárára, figyelembe véve a biztosítási szerződés természetét, a szerződés minden más feltételét és a körülményeket, amelyek a szerződés megkötésének idején fennálltak.

(2) A szerződés továbbra is kötelezi a feleket ha az a tisztességtelen szerződési feltételek nélkül is működőképes. Ellenkező esetben a tisztességtelen feltételt olyan feltétellel kell helyettesíteni, amelyben ésszerűen eljáró felek megállapodtak volna, ha ismerték volna a szerződési feltétel tisztességtelen voltát.

(3) A jelen cikk rendelkezéseit alkalmazni kell az olyan feltételekre, amelyek a biztosítási fedezetet korlátozzák vagy módosítják, de nem alkalmazhatók sem

(a) fedezet mértéke és a biztosítási díj megfelelőségére, sem

(b) az olyan feltételekre, amelyek a fedezet lényegi leírását vagy a megállapodás szerinti díjat határozzák meg, feltéve hogy ezek nyelvezete világos és érthető.

(4) A szerződési feltétel minden esetben egyedileg meg nem tárgyalt feltételnek minősül, ha azt előzetesen megfogalmazták és emiatt a szerződő nem tudta annak tartalmát befolyásolni, különösen az előzetesen kidolgozott szabványszerződések esetében. Az a tény, hogy egy feltétel bizonyos elemeit vagy egy meghatározott feltételt egyedileg megtárgyaltak, nem zárja ki ennek a cikknek az alkalmazhatóságát a szerződés többi részére, ha a szerződés átfogó megítélése arra enged következtetni, hogy a szerződés mégiscsak egy előre kidolgozott szabványszerződés. Olyan esetekben, amikor a biztosító arra hivatkozik, hogy a szabvány feltételt egyedileg megtárgyalták, ennek bizonyítása a biztosítót terheli.

(d) Negyedik szakasz

Visszamenőleges és előzetes fedezet

Cikk 2:401

Visszamenőleges fedezet

(1) A szerződéskötést megelőző időszakra nyújtott fedezet (visszamenőleges fedezet) esetében, ha a szerződéskötéskor a biztosítónak tudomása van arról, hogy biztosítási esemény nem történt, a szerződő csak a szerződéskötést követő időszakra köteles díjat fizetni.

(2) Visszamenőleges fedezet esetében, ha a szerződéskötéskor a szerződőnek tudomása van arról, hogy a biztosítási esemény bekövetkezett, a biztosító a 2:104 cikk rendelkezései szerint, csak a szerződéskötést követő időszakra köteles fedezetet nyújtani.

Cikk 2:402

Előzetes fedezet

(1) Előzetes fedezetvállalás esetén a biztosító köteles a 2:501 cikk (a), (b), (d), (e) és (h) pontjaiban meghatározott adatokat tartalmazó fedezetigazolást kiadni, amennyiben azok a tárgyra vonatkoznak.

(2) A 2:201-2:203 cikkek és, az előző bekezdést kivéve, a 2:501 cikk nem alkalmazhatók az előzetes fedezetvállalásra.

Cikk 2:403

Az előzetes fedezet időtartama

(1) Ha az, aki biztosítási szerződésre ajánlatot tett, előzetes fedezetet kapott, ez a fedezet nem szűnhet meg azt megelőzően, hogy a biztosítási szerződés szerinti fedezet a megállapodás alapján elkezdődik, vagy az ajánlattevő az ajánlat végleges elutasítását a biztosítótól kézhez veszi.

(2) Abban az esetben, ha olyan személy kap előzetes fedezetet, aki nem az előzetes fedezetet vállaló biztosítónak tett biztosítási szerződésre ajánlatot, az előzetes fedezet szólhat a 2:601 (1) cikkben írtnál rövidebb időre. Az ilyen fedezetet bármelyik fél két hét felmondási idő mellett bármikor felmondhatja.

(d) Ötödik szakasz

A biztosítási kötvény

Cikk 2:501

Tartalom

A biztosítási szerződés megkötésekor a biztosító köteles biztosítási kötvényt kiállítani és az általános szerződési feltételeket átadni, amennyiben azok nem szerepelnek a kötvényben. A kötvény a következő adatokat kell tartalmazza, amennyiben ezek a tárgyra vonatkoznak:

(a) a szerződő felek neve és címe;

(b) a biztosított és a kedvezményezett neve és címe;

(c) a biztosításközvetítő neve és címe;

(d) a biztosítás tárgya és a fedezett kockázatok;

(e) a biztosítási összeg és bármely önrészesedés;

(f) a biztosítási díj összege vagy annak kiszámítási módja;

(g) a biztosítási díj esedékessége továbbá a fizetés helye és módja;

(h) a biztosítási időszak és a felelősségi időszak;

(i) a szerződéstől való elállás joga a 2:303 cikknek megfelelően;

(j) a szerződésre irányadó jog;

(n) az ajánlattevő bíróságon kívüli panasz és jogorvoslati lehetőségei és azok hozzáférhetősége;

(l) kártalanítási (garancia) alap vagy más kompenzációs megoldás fennállása.

Cikk 2:502

A kötvény hatásai

(1) Ha a biztosítási kötvény tartalma az ajánlattól, vagy a felek közötti bármely korábbi megállapodástól eltér, úgy kell tekinteni, hogy a szerződő a kötvényben külön kiemelt eltéréseket elfogadta, ha csak a szerződő a kötvény kézhezvételétől számított egy hónapon belül kifogást nem emel. A biztosító köteles a szerződő figyelmét a külön kiemelt eltérések kifogásolásának lehetőségére vastag betűs nyomtatással a kötvényben felhívni.

(2) Ha a biztosító nem a jelen cikk 1. bekezdése szerint jár el, a szerződést, az adott esettől függően, a szerződő ajánlatában vagy a felek korábbi megállapodásában szereplő feltételek szerint megkötöttnek kell tekinteni.

(f) Hatodik szakasz

A biztosítási szerződés időtartama

Cikk 2:601

A biztosítási szerződés időtartam

(1) A biztosítási szerződés időtartama egy év. Ha a kockázat természete megkívánja, a felek eltérő időszakban is megegyezhetnek.

(2) Az 1. bekezdés nem vonatkozik a személybiztosításra.

Cikk 2:602

Meghosszabbítás

(1) A 2:601 cikkben megjelölt egy éves időtartam lejárta után a szerződés automatikusan meghosszabbodik, kivéve

(a) ha a biztosító legalább egy hónappal a szerződés lejárta előtt írásban jelezte ellenkező szándékát és döntésének okát; vagy

(b) ha a szerződő írásban jelezte ellenkező szándékát legkésőbb a szerződés lejárata napján vagy a biztosító díjszámlájának kézhezvételétől számított egy hónapon belül, attól függően, hogy melyik időpont a későbbi. Ez utóbbi esetben az egy hónapos időszak csak akkor kezdődik, ha erre a figyelmet a számlán világosan, vastag betűvel szedve felhívták.

(2) Az 1. bekezdés (b) pontjának alkalmazása szempontjából a nyilatkozat hatálya annak elküldésével áll be.

Cikk 2:603

A szerződési feltételek módosítása

(1) Érvénytelen a 2:602 cikk szerint meghosszabbítható biztosítási szerződés azon kikötése, amely a biztosító számára lehetővé teszi a biztosítási díj vagy bármely más feltétel módosítását, kivéve, ha a kikötés szerint

(a) a módosítás nem lép hatályba a soron következő meghosszabbítás előtt,

(b)a biztosító a módosítási szándékról a szerződőt legkésőbb egy hónappal a folyó szerződési időszak lejárta előtt írásban tájékoztatja és

(c) a tájékoztatás felhívja a szerződő figyelmét az őt megillető felmondási jogra és annak következményeire, ha ezzel a jogával nem él.

(2) Az 1. bekezdés alkalmazása nem érinti a módosító kikötések érvényességének más követelményeit.

Cikk 2:604

Felmondás a biztosítási esemény bekövetkezése után

(1) Érvénytelen az olyan szerződési feltétel, amely lehetővé teszi a szerződés felmondását a biztosítási esemény bekövetkezése után, kivéve, ha

(a) a felmondás jogát mindkét fél számára biztosítja és

(b) a kötvény nem személybiztosításra vonatkozik.

(2) A felmondásra vonatkozó rendelkezés és bármely felmondási jog érvényesítése egyaránt ésszerű kell, hogy legyen.

(3) A felmondási jog megszűnik, ha az érintett fél a biztosítási eseményről való tudomásszerzéstől számított két hónapon belül a másik félnek írásban nem tett felmondó nyilatkozatot.

(4) A biztosítási fedezet a 3. bekezdés szerinti írásbeli felmondó nyilatkozatot követő két hét elteltével szűnik meg.

(g) Hetedik szakasz

A biztosító tájékoztatási kötelezettségei a szerződéskötés után

Cikk 2:701

Általános tájékoztatási kötelezettség

A biztosítási szerződés tartama alatt a biztosító köteles a szerződőt írásban indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatni bármely, a nevét, címét, jogi formáját és a központi iroda, valamint a szerződést megkötő ügynökség vagy a fiókiroda címét érintő változásról.

Cikk 2:702

További tájékoztatás kérelemre

(1) A szerződő kérelmére, a biztosító köteles indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatást adni

(a) minden, a szerződés teljesítése szempontjából lényeges ügyről, amennyiben ez a biztosítótól ésszerűen elvárható;

(b) a biztosítónak az ugyanolyan típusú biztosítási szerződésekre vonatkozó új szabvány feltételeiről, mint amilyet a szerződő megkötött.

(2) A szerződő kérelmét és a biztosító válaszát egyaránt írásban kell közölni.

3. Harmadik fejezet, Biztosításközvetítők

Cikk 3:101

A biztosítási ügynökök jogköre

(1) A biztosítási ügynök jogosult a biztosító nevében minden olyan ügyben eljárni, amely a biztosításgazdaság jelenlegi gyakorlata szerint munkaköréhez tartozik. Az ügynök jogkörének bármely korlátozásáról a szerződőt külön okiratban világosan tájékoztatni kell. Mindazonáltal, a biztosítási ügynök jogköre legalább a tényleges feladatai ellátására ki kell, hogy terjedjen.

(2) A biztosítási ügynök jogköre minden esetben ki kell, hogy terjedjen:

(a) a szerződő tájékoztatására és tanáccsal való ellátására, és

(b) a szerződő nyilatkozatainak átvételére.

(3) Az lényeges ismeret, amelyről a biztosítási ügynök foglalkozásának gyakorlása során tudomást szerez, vagy tudomást kellene, hogy szerezzen, a biztosító tudomásának tekintendő.

Cikk 3:102

A biztosító magát függetlennek kiadó ügynöke

A biztosító felelős, ha ügynöke független biztosításközvetítőnek adja ki magát és eljárása során megszegi az ilyen közvetítőket a törvény alapján terhelő kötelezettségeket.

4. Negyedik fejezet, A biztosított kockázat

(a) Első szakasz

Kármegelőzési teendők

Cikk 4:101

Kármegelőzési teendők: meghatározás

Kármegelőzési teendők alatt a biztosítási szerződés olyan kikötései értendők, amelyek – függetlenül attól, hogy a biztosító helytállási kötelezettsége előfeltételei-e vagy sem – a szerződő vagy a biztosított részére előírják, hogy a biztosítási esemény bekövetkezte előtt meghatározott magatartást tanúsítson vagy ne tanúsítson.

Cikk 4:102

A biztosító felmondási joga

(1) Érvénytelen a szerződés azon kikötése, amely a biztosítót a kármegelőzési teendők elmulasztása esetére a szerződés felmondására jogosítja fel, kivéve, ha a szerződő vagy a biztosított e kötelezettségét a károkozás szándékával, vagy gondatlanságból annak tudatában szegte meg, hogy a kár bekövetkezhet.

(2) A felmondást a szerződővel írásban kell közölni, attól az időponttól számított egy hónapon belül, hogy a kármegelőzési teendők elmulasztásáról a biztosító tudomást szerzett vagy az számára nyilvánvalóvá vált. A szerződés felmondásával egyidőben a biztosítási fedezet is megszűnik.

Cikk 4:103

A biztosító mentesülése a helytállási kötelezettség alól

(1) A kármegelőzési teendők elmulasztása esetén a biztosítót a helytállási kötelezettség alól egészen vagy részben mentesítő szerződési kikötés csak akkor érvényes, ha a kárt a szerződő vagy a biztosított mulasztása a kár előidézésének a szándékával, vagy gondatlanságból, annak tudatában okozta, hogy a kár bekövetkezhet.

(2) Attól függően, hogy a szerződési kikötés világosan rendelkezzék a biztosítási összegnek a vétkesség súlyával arányos mértékű csökkentéséről, a szerződő, illetve a biztosított térítésre a kármegelőzési teendők pusztán gondatlan elmulasztásával okozott kár esetén igényt tarthat.

(b) Második szakasz

Kockázatnövekedés

Cikk 4:201

A kockázat növekedésére vonatkozó feltételek

Érvénytelen a biztosítási szerződésnek a biztosított kockázat növekedésére vonatkozó kikötése, kivéve ha a biztosítási szerződésben meghatározott kockázat növekedéséről van szó és a növekedés lényeges.

Cikk 4:202

Bejelentési kötelezettség a kockázat növekedéséről

(1) Ha a biztosított kockázat növekedésére vonatkozó kikötés a kockázatnövekedés bejelentését előírja, a bejelentést – a körülményekhez képest – a szerződő, a biztosított vagy a kedvezményezett köteles teljesíteni, feltéve, hogy a bejelentésre kötelezett személy a biztosítási fedezet fennállásáról és a kockázat növekedéséről tudott, vagy tudnia kellett volna. Más személy által tett bejelentés is hatályos.

(2) Ha a kikötés szerint a bejelentést meghatározott időn belül kell megtenni, az előírt időnek ésszerűnek kell lennie. A bejelentés hatálya annak elküldésével áll be.

(3) A bejelentési kötelezettség megszegése esetén a biztosító ezen az alapon nem mentesülhet az olyan, később bekövetkező kárért való helytállási kötelezettség alól, amelyet biztosítási esemény okoz, kivéve, ha a kár a kockázat növekedésével okozati összefüggésben áll. Más biztosítási esemény által okozott kárért a helytállási kötelezettség a 4:203 cikk (3) bekezdésének keretei között fennáll.

Cikk 4:203

A biztosító felmondási joga

(1) Ha a szerződés lehetővé teszi, hogy a biztosított kockázat növekedése esetén a biztosító a szerződést felmondja, a biztosító a felmondás jogát a szerződőhöz intézett írásbeli nyilatkozattal gyakorolhatja, attól az időponttól számított egy hónapon belül, hogy a kockázat növekedéséről tudomást szerzett, vagy az nyilvánvalóvá vált.

(2) A biztosító kockázatviselése a felmondás közlését követő egy hónap elteltével, vagy azonnali hatállyal szűnik meg, amennyiben a szerződő a 4:202 cikkben meghatározott kötelezettségét szándékosan szegte meg.

(3) Ha a biztosítási eseményt még a kockázatviselés megszűnése előtt olyan megnövekedett kockázat okozta, amelyről a szerződő tudott, vagy tudnia kellett volna, a biztosító mentesül a helytállási kötelezettség alól, ha a megnövekedett kockázatot egyébként nem vállalta volna. Mindazonáltal, ha a biztosító a megnövekedett kockázatot magasabb díj ellenében vagy más feltételekkel vállalta volna, a biztosítási összeg arányos mértékben, vagy e más feltételek szerint kifizetendő.

(c) Harmadik szakasz

A kockázat csökkenése

Cikk 4:301

A kockázat csökkenésének következményei

(1) Ha a kockázat lényegesen csökken, a szerződő jogosult kérni a biztosítási díj arányos csökkentését a hátralévő szerződési időszakra.

(2) Ha a felek a kérelem előterjesztését követő egy hónapon belül nem állapodnak meg a biztosítási díj arányos csökkentésében, a szerződő jogosult a szerződést írásban, a kérelem előterjesztésétől számított két hónapon belül felmondani.

5. Ötödik fejezet, Biztosítási díj

Cikk 5:101

Az első vagy az egyszeri díj

Ha a biztosító a szerződés létrejöttét, vagy kockázatviselése kezdetét az első vagy az egyszeri díj kifizetéséhez köti, ez a feltétel csak akkor érvényes, ha

(a) a feltételt az ajánlattevővel írásban, érthető és világos nyelvezettel közlik és felhívják a figyelmét, hogy a fedezet a díj befizetéséig nem áll fenn, és

(b) az (a) pont követelményeinek megfelelő számla kézhezvételét követően két hét eltelt anélkül, hogy a fizetés megtörtént volna.

Cikk 5:102

A folytatólagos díj

(1) Az a kikötés, amely a biztosítót a folytatólagos díj fizetésének elmulasztása esetén a helytállási kötelezettség alól mentesíti, csak akkor érvényes, ha

(a) a szerződőnek a fizetendő díj pontos összegét és a fizetési határidőt tartalmazó számlát küldenek;

(b) a díjfizetési határidő lejártával a szerződőnek a biztosító az esedékes díj pontos összegét és legfeljebb két hét póthatáridőt tartalmazó emlékeztetőt küld, amelyben felhívja a szerződő figyelmét, hogy nemfizetés esetén a biztosítási fedezet azonnali hatállyal felfüggesztésre kerül, és

(c) a póthatáridő a (b) pont követelményei szerint fizetés nélkül eltelt.

(2) A biztosító a helytállási kötelezettség alól az 1. bekezdés (b) pontjában írt póthatáridő lejártával mentesül. A biztosítási fedezet a jövőre nézve feléled, amint a szerződő az esedékes díjat kifizeti, ha csak a szerződés az 5:103 cikk szerint nem szűnt meg.

Cikk 5:103

A szerződés felmondása

(1) Ha az 5:101 cikk (b) pontjában, vagy az 5:102 cikk 1. bekezdésének (b) pontjában írt határidő díjfizetés nélkül telik el, a biztosító jogosult a szerződést írásban felmondani, feltéve, hogy az 5:101 cikk (b) pontjában előírt számla, illetve az 5:102 cikk 1. bekezdésének (b) pontjában előírt emlékezető a biztosító felmondási jogát tartalmazza.

(2) A szerződés megszűntnek kell tekinteni, ha csak a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesíti,

(a) az első díj esetén két hónappal az 5:101 cikk (b) pontjában említett határidő lejártát követően, vagy

(b) a folytatólagos díj esetén két hónappal az 5:102 cikk 1. bekezdésének (b) pontjában említett póthatáridő lejártával.

Cikk 5:104

A díj oszthatósága

Ha a biztosítási szerződést a szerződési futamidő lejárta előtt felmondják, a biztosító csak a felmondást megelőző időszakra vonatkozó díjra jogosult.

Cikk 5:105

A díjfizetési jogosultság

A biztosító nem jogosult a harmadik fél által történt befizetést visszautasítani, ha

(a) a harmadik fél a szerződő egyetértésével jár el; vagy

(b) a harmadik félnek jogos érdeke fűződik a biztosítási fedezet fenntartásához és a szerződő a fizetést elmulasztotta vagy nyilvánvaló, hogy nem fog fizetni amikor az esedékes.

6. Hatodik fejezet, A biztosítási esemény

Cikk 6:101

A biztosítási esemény bejelentése

(1) A biztosítási esemény bekövetkezését a szerződő, a biztosított, illetve a kedvezményezett köteles a biztosítónak bejelenteni, feltéve, hogy a bejelentésre kötelezett személy a biztosítási fedezet fennállásáról és a biztosítási esemény bekövetkezéséről tudott, vagy arról tudnia kellett volna. Más személy részéről történt bejelentés is hatályos.

(2) A biztosítási eseményt indokolatlan késedelem nélkül kell bejelenteni. A bejelentés az elküldéssel válik hatályossá. Ha a szerződés szerint a bejelentést meghatározott időn belül kell megtenni, az előírt időnek ésszerűnek kell lennie semmi esetben sem lehet öt napnál rövidebb.

(3) A fizetendő biztosítási összeget a biztosító csökkentheti annyiban, amennyiben bizonyítja, hogy neki az indokolatlan késedelem kárt okozott.

Cikk 6:102

Együttműködés a kárrendezésben

(1) A szerződő, a biztosított, illetve a kedvezményezett köteles a biztosítóval együttműködni a biztosítási esemény kivizsgálásában a biztosító indokolt kéréseinek teljesítése útján, különös tekintettel:

• a biztosítási esemény okaira és következményeire vonatkozó adatszolgáltatással;
• a biztosítási esemény okirati vagy más úton történő bizonyításával;
• a biztosítási eseménnyel érintett helyszín hozzáférhetővé tételével.

(2) Az 1. bekezdésben írt kötelezettség bármely megszegése esetén, a 3. bekezdésre figyelemmel, a fizetendő biztosítási összeget a biztosító csökkentheti annyiban, amennyiben bizonyítja, hogy neki a kötelezettségszegés kárt okozott.

(3) Ha az 1. bekezdésben írt kötelezettséget károkozás szándékával, vagy gondatlanságból annak tudatában szegték meg, hogy kár következhet be, a biztosító a biztosítási összeg kifizetése alól mentesül.

Cikk 6:103

A kártérítési igény elfogadása

(1) A biztosító minden ésszerű lépést köteles megtenni a kár mielőbbi rendezése érdekében.

(2) A kártérítési igényt elfogadottnak kell tekinteni, ha csak azt a biztosító írásban, indokainak közlése mellett nem utasítja vissza, vagy halasztja el a vonatkozó okiratok átadása és más információk szolgáltatása után egy hónapon belül.

Cikk 6:104

A teljesítés ideje

(1) A kárigény elfogadása esetén a biztosító köteles indokolatlan késedelem nélkül a fizetést, illetve az ígért szolgáltatást teljesíteni.

(2) Ha a kárigény teljes mértékben még nem határozható meg, de az igénylő annak legalább egy részére jogosult, ezt a részt indokolatlan késedelem nélkül ki kell fizetni vagy teljesíteni.

(3) A biztosítási összeget, akár az 1., akár a 2. bekezdés szerint, legkésőbb egy héttel a kárigény teljes, illetve részbeni elfogadása és számszerűsítése után ki kell fizetni.

Cikk 6:105

Késedelem

(1) Ha a biztosítási összeg nem kerül kifizetésre a 6:104 cikk szerint, az igénylő jogosult annak késedelmi kamatára a fizetés esedékességének időpontjától a fizetés teljesítéséig, éspedig az azt hét százalékponttal meghaladó kamatlábon, amit az Európai Központi Bank által az adott félév első naptári napja előtt lebonyolított legutóbbi fő refinanszírozási műveletnél alkalmaztak.

(2) Az igénylő jogosult a biztosítási összeg késedelmes kifizetése által okozott bármely járulékos vesztesége megtérítésére.

Hetedik fejezet

Elévülés

Cikk 7:101
Díjperlés

A biztosítási díj fizetésére vonatkozó igény a fizetés esedékességétől számított egy év után elévül.

Cikk 7:102
A biztosítási szolgáltatások teljesítése iránti kereset

(1) A biztosítási szolgáltatások teljesítése iránti igény általában három évvel azután évül el, hogy a biztosító a 6:103 cikknek megfelelően a kárigényre vonatkozó végső döntését meghozta vagy azt meg kellett volna hoznia. Mindazonáltal, nem indítható kereset a biztosítási esemény bekövetkezésétől számított tíz év elteltével, kivéve az életbiztosítást, ahol ez az időszak 30 év.

(2) Az életbiztosítás visszavásárlási összegének kifizetése iránti igény három évvel azután évül el, hogy a szerződő a biztosítótól a végleges elszámolást kézhez vette. Mindazonáltal, kereset az életbiztosítási szerződés megszűnését követő 30 év elteltével nem indítható.

Cikk 7:103
Az elévülést érintő más kérdések

A PEICL 7:101 és 7:102 cikkeitől eltekintve, az Európai Szerződési Jog Alapelveinek (PECL) 14:101 – 14:503 cikkeit kell alkalmazni a biztosítási szerződésből származó igényekre. A biztosítási szerződés a PEICL 1:103 cikk 2. bekezdésének megfelelően eltérhet ezektől a rendelkezésektől.

Második rész
A kárbiztosításra vonatkozó közös szabályok

Nyolcadik fejezet
A biztosítási összeg és a biztosított érték

Cikk 8:101
A kártérítés felső határa

(1) A biztosító nem köteles többet fizetni annál, mint amennyi a biztosított tényleges kárának megtérítéséhez szükséges.
(2) Érvényes a biztosított vagyontárgy értékét meghatározó szerződési kikötés akkor is, ha ez az érték a biztosított vagyontárgy tényleges értékét meghaladja, feltéve, hogy a szerződő vagy a biztosított az érték megállapításakor nem járt el csalárdul vagy szándékos félrevezetéssel.

Cikk 8:102
Alulbiztosítás

(1) A biztosító a biztosítási összeg erejéig köteles helytállni minden kárért akkor is, ha a biztosítási esemény bekövetkeztekor a biztosítási összeg kisebb, mint a biztosított vagyontárgy értéke.
(2) Amennyiben a biztosító az 1. bekezdésnek megfelelően ajánl fedezetet, vagylagosan jogosult azon az alapon is biztosítást ajánlani, hogy a fizetendő kártérítést abban az arányban korlátozza, ahogy a biztosítási összeg viszonyul a vagyontárgy tényleges kárkori értékéhez. Továbbá, ebben az esetben, a kárenyhítés költségeit, a 9:102 cikk meghatározása szerint, ugyanilyen arányban kell megtéríteni.

Cikk 8:103
A feltételek módosítása túlbiztosítás esetén

(1) Ha a biztosítási összeg meghaladja a biztosítás szerint kifizethető legmagasabb kárösszeget, bármelyik fél jogosult kérni a biztosítási összeg leszállítását és a szerződési időszak hátralévő részére fizetendő díj megfelelő csökkentését.
(2) Ha a felek egy hónapon belül nem egyeznek meg ilyen csökkentésben, bármelyik fél jogosult a szerződés felmondására.

Cikk 8:104
Többszörös biztosítás

(1) Ha ugyanazt az érdeket több biztosító egymástól függetlenül biztosítja, a biztosított jogosult igényét ezek közül a biztosítók közül egyhez vagy többhöz benyújtani az általa elszenvedett tényleges kár erejéig.
(2) A biztosító, amelyhez a kárigényt benyújtották, az általa kiállított kötvényben megállapított biztosítási összeg erejéig köteles fizetést teljesíteni, a kárenyhítési költségeket is, ha ilyen van, beleértve, azon jogainak sérelme nélkül, hogy bármely más biztosítótól térítést igényeljen.
(3) A biztosítók egymás közötti viszonyában, a 2. bekezdésben említett jogoknak és kötelezettségeknek arányban kell lenniük azokkal az összegekkel, amelyek mértékéig a biztosított irányában külön-külön felelnek.

Kilencedik fejezet
A kártérítésre való jogosultság

Cikk 9:101
Károkozás

(1) Sem a szerződő, sem a biztosított nem jogosult a kártérítésre annyiban, amennyiben a kár az ő általa, akár a károkozás szándékával, akár gondatlanságból annak tudatában elkövetett cselekmény vagy mulasztás következménye, hogy a kár bekövetkezhet.
(2) Attól függően, hogy a kötvény világos kikötése a biztosítási összegnek a vétkesség súlyával arányos mértékű csökkentése lehetőségéről rendelkezik, a szerződő, illetve a biztosított igényelhet térítést bármely gondatlan cselekménnyel vagy mulasztással okozott kár esetén.
(3) Az 1. és a 2. bekezdések alkalmazásában, a károkozás kiterjed a kármegelőzés és a kárenyhítés elmulasztására is.

Cikk 9:102
A kárenyhítés költségei

(1) A biztosító köteles megtéríteni a szerződőnek vagy a biztosítottnak a kárenyhítési költségeket, illetve a kárenyhítési intézkedésekkel okozott veszteségeket annyiban, amennyiben a szerződő vagy a biztosított az adott körülmények között a tett intézkedéseket okkal tekinthette ésszerűeknek, még akkor is, ha nem vezettek eredményre.
(2) A biztosító köteles a szerződőt vagy a biztosítottat minden, az 1. bekezdés szerint tett intézkedésre vonatkozóan kártalanítani akkor is, ha a fizetendő összeg a biztosítási kártérítéssel együtt a biztosítási összeget meghaladja.

Tizedik fejezet
Visszakövetelési jog

Cikk 10:101
Visszkereset

(1) A 3. bekezdésben írt korlátok között a biztosító, amennyiben a biztosítottat kártalanította, visszkeresetét a kárért felelős harmadik személlyel szemben érvényesítheti.
(2) Amennyiben a biztosított az ilyen harmadik személlyel szemben fennálló jogáról lemond és ezzel a biztosító viszakövetelési jogát veszélyezteti, erre a kárra vonatkozóan a biztosítási szolgáltatásra való jogát elveszíti.
(3) A biztosító nem jogosult visszakövetelési jogot érvényesíteni a szerződővel vagy a biztosítottal közös háztartásban élő személlyel, illetve a szerződővel vagy a biztosítottal ezzel egyenértékű társadalmi kapcsolatban lévő személlyel, avagy a szerződő, vagy a biztosított alkalmazottjával szemben, kivéve ha a biztosító bizonyítja, hogy a kárt ez a személy szándékosan vagy gondatlanságból, annak tudatában követte el, hogy a kár bekövetkezhet.
(4) A biztosító viszakövetelési jogának érvényesítésével nem okozhat hátrányt a biztosítottnak.

Tizenegyedik fejezet
Biztosítási szerződés harmadik személy javára

Cikk 11:101
A biztosított jogosultságai

(1) Ha a biztosítási szerződést a szerződőtől különböző más személy javára kötik, ez a harmadik személy jogosult a biztosítási összegre, amennyiben a biztosítási esemény bekövetkezik.
(2) Az ilyen biztosítási fedezetet a szerződő jogosult visszavonni, kivéve ha
(a) a kötvény másképpen rendelkezik; vagy
(b) a biztosítási esemény már bekövetkezett.
(3) A visszavonás akkor hatályosul, amikor az erről szóló írásbeli nyilatkozatot a biztosító kézhezveszi.

Cikk 11:102
A biztosított tudomása

A 11:101 cikk szerint biztosított személy tudomása nem tudható be a szerződőnek, amikor a szerződő a biztosító részére köteles tájékoztatást teljesíteni, kivéve, ha ennek a személynek tudomása van saját biztosítotti helyzetéről.

Cikk 11:103
Egy biztosított személy kötelezettségszegése

Az egyik biztosított személy kötelezettségszegése nem érintheti hátrányosan a többi személyt, akire ugyanaz a biztosítási szerződés vonatkozik, kivéve, ha a kockázatot egyetemlegesen biztosították.

Tizenkettedik fejezet
A biztosított kockázat

Cikk 12:101
A biztosított kockázat hiánya

(1) Ha a biztosított kockázat sem a szerződés megkötésekor, sem a biztosítási időszak során bármely más időpontban sem létezik, a biztosítási díjat nem kell megfizetni. A biztosító azonban méltányos térítésre jogosult a felmerült kiadásaiért.
(2) Ha a biztosított kockázat megszűnik a biztosítási időszak alatt, a szerződést a biztosító részére teljesített erről szóló értesítés kézhezvételének időpontjában megszűntnek kell tekinteni.

Cikk 12:102
Tulajdonátruházás

(1) Ha a biztosított vagyontárgy tulajdonjogát átruházzák, a biztosítási szerződés egy hónappal az átruházás időpontját követően szűnik meg, ha csak a szerződő és az a személy, akire a tulajdonjogot átruházzák, nem állapodik meg a szerződés egy korábbi időpontban történő megszűnéséről. Ez a szabály nem alkalmazható, ha a biztosítási szerződést a jövőbeli jogosult javára kötötték.
(2) Az a személy, akire a tulajdonjogot átruházzák, attól az időponttól kezdve minősül biztosítottnak, amikor a biztosított vagyontárgyhoz kapcsolódó veszélyviselés is átszáll.
(3) Az 1. és a 2. bekezdés rendelkezései nem alkalmazhatók
(a) ha a biztosító, a szerződő és a jogutód másképp állapodnak meg; vagy
(b) ha a vagyontárgy tulajdonjoga öröklés címén száll át.

[Tizenharmadik fejezet
Csoportos biztosítás és kollektív biztosítás]

Harmadik rész
Az összegbiztosításra vonatkozó közös szabályok

Tizennegyedik fejezet
Alkalmazási kör

Cikk 14:101
összegbiztosítás

A baleset-, egészség-, élet-, házassági, születési vagy más személybiztosítások köthetők meg összegbiztosításként.

[Negyedik rész
Az egyes biztosítási ágazatokra vonatkozó különös szabályok]

Budapest, 2006. szeptember 19. (Origo) - A magyarországi biztosítók méltányosságból kifizetnék a televízió székházában és az ott parkoló autókban esett károkat, annak ellenére, hogy a tüntetés vagy zavargás miatt bekövetkezett károkra mentességük lenne. A tárgyalások már folynak az ügyben. A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint a biztosítási szerződésben szereplő feltételek az irányadóak, ezek viszont nem vonatkoznak a zavargás, háború vagy terrorizmus miatt keletkezett károkra.

A Magyar Televízió vagyonbiztosítása vandalizmus elleni kockázatra is kiterjed - közölte a HavariaPress. Meg nem erősített információk szerint, az MTV-nek van közbeszerzési eljárás keretében kötött vagyonbiztosítása, mely kiterjed vandalizmus okozta károkra is. Ennek fényében vélhetően a biztosító fogja megtéríteni az épületben, annak berendezéseiben, valamint a Televízió gépjárműveiben keletkezett károkat. A felgyújtott fél tucat gépkocsi legalább fele a köztévé szolgálati autója volt.

A biztosítók között jelenleg a tárgyalások folynak arról, hogy a társaságok méltányosságot gyakoroljanak az élszakai tüntetés ügyében. A televíziónál történteket együttesen rongálásnak minősítve nem élnek majd a fizetés alóli mentesülés lehetőségével.

A zavargás, tüntetés, terrorizmus, háború okozta károkra vonatkozó kártérítés általában nem szerepel a biztosítási szerződésekben - jelentette ki Flachner Tamás, a Magyar Biztosítók Szövetége (MABISZ) lakásbiztosítási tagozatának elnöke. Flachner az [origo]-nak elmondta: a MABISZ álláspontja a Szabadság téren esett károkkal kapcsolatban az, hogy a biztosítók tartsák magukat a biztosítási szerződésekben lefektetett általános feltételekhez.

Flachner elmondta: a biztosítási szerződésekben a 2001. szeptember 11-i WTC elleni terrortámadások óta szerepel tételesen, hogy azok alapesetben nem vonatkoznak terrorizmus, zavargások, vagy háborús helyzet miatt keletkezett károkra. A MABISZ illetékese az [origo]-nak elmondta: azért sem szerepelnek ezek a tételek a biztosítási szerződésben, mert azzal esetleg "bátorítanák ilyen cselekmények elkövetését". Flachner azt nem tudta megmondani, hogy az egyes biztosítók méltányosságból fizetnek-e a zavargások okozta károkért.

A nemzetközi gyakorlatban általános, hogy a biztosítók kizárási - azaz fizetés alól mentesítő - okokként deklarálja a háború, zavargás, vagy tüntetés miatt bekövetkező károkat, mivel az ilyen esetek nem kalkulálhatók előre, és a biztosítók tevékenységükből adódóan csak a várható kockázatokra készülnek fel - mondta Papp-Váry Borbála, a Generali kommunikációs csoportvezetője.

Az Allianz-Hungáriához egyelőre nem érkezett kérbejelentés a hétfői Kossuth- illetve Szabadság téri események kapcsán. A biztosító illetrékese az [origo]-val közölte, hogy minden tekintetben az irányadó törvények és a konkrét szerződéesk alapján járnak el.

Mindenki előtt ismert, hogy ha egy biztosítási, kárrendezési ügyben a biztosító és az ügyfél nem jut közös álláspontra, akkor a végső döntést a bíróság mondja ki. Ilyen ügyeket szinte mindennap tárgyalnak, de ezek eredménye általában csak az adott ügyre van hatással. Néha azonban a bíróság olyan megállapításokat tesz, amely már nem csak a konrét esetre vonatkozik, hanem akár a biztosítók által alkalmazott eljárásokat, sőt, akár a biztosítási szerződések feltételeit is megváltoztatják.

Nyilván sokan emlékeznek a pár évvel ezelőtti, nagy port felvert "kulcsnyilatkozattal" kapcsolatos döntésre, amely a casco biztosítás esetében, az ellopott gépjárművek kárrendezési folyamatát változtatta meg. Ehhez hasonló jelentőségű döntések születtek a közelmúltban is.

A Legfelsőbb Bíróság előtt zajló perben a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség nyert pert az egyik vezető biztosító ellen, amelyet a tisztességtelen szerződési feltételek megállapítása miatt indított. A bíróság ítéletében két ponton is osztotta a Főügyészség álláspontját, ezzel precedensértékű döntést hozva semmisnek nyilvánított a szerződési feltételek között szereplő kitételeket.

Az egyik döntés arra vonatkozik, hogy olyan káreseteknél, amely rendezéséhez eddig a biztosító hatósági okirat benyújtását követelte meg (betöréses lopás, autólopás, rablás vagy tűzkár), a biztosító ezentúl nem teheti meg, hogy csak a jogerős hatósági végzés beérkezése után fizeti ki a kártérítést. Ez főleg azokban az esetekben volt különösen hátrányos a károsultak számára, amikor a rendőrség elfogta az elkövetőt, és a biztosító az ellene hozott jogerős bírósági ítélet bemutatását követelte meg ? ez azon túl, hogy évekig is eltarthat, azzal a következménnyel is járt, hogy a károsult nem volt érdekelt a tettes elfogásában? A Bíróság álláspontja szerint a biztosító kártérítését az esemény bekövetkezése alapozza meg, nem pedig a hatósági eljárás (eredményes, vagy eredménytelen) befejezéséről hozott határozat.

A másik döntés pedig az újérték-biztosítással kapcsolatos. A biztosítási szerződésekben a biztosító vállalja, hogy bizonyos esetekben a károsodott, megsemmisült vagy eltűnt vagyontárgyat annak újértékén téríti meg, de eddig ezt csak akkor tette meg, ha a károsult pótolta a tárgyat ? ellenkező esetben csak a kárkori, avult értéket térítette. Az ítélet indoklása szerint a biztosító nem írhatja elő ügyfelének a vagyontárgy pótlását. Ha a szerződésben vállalta az újérték megtérítését (és nyilván a biztosítás díját is ennek megfelelően magasabb összegben állapította meg), akkor a kártérítést is így kell megfizetnie, függetlenül attól, hogy ügyfele a kapott kártérítést mire fordítja.

Takáts Péter

Kiss Ferenc Kálmán tudósítása korrekt áttekintést adott a polgári jogi kodifikáció állásáról és a Javaslat biztosítási szerződési fejezetének egyes rendelkezései körül kialakult szakmai vita állásáról, ide értve a fontosabb témákat érintő kompromisszumos megoldásokat is. Én úgy látom, azon elvi kérdések többségében, ahol vita volt, jobbára a Mabisz csatlakozott a Javaslat koncepciójához, ugyanakkor a Javaslatba átment a Mabisz legtöbb, inkább pontosító, mint koncepcionálisan módosító jellegű indítványa. Fel kell hívni ugyanakkor a figyelmet, hogy a kodifikációs folyamat irányításában történt változások kapcsán elvi szabályozási kérdések újra gondolása is szükségessé válik.

1. Polgári Törvénykönyv versus ágazati törvény

A polgári jogi kodifikáció korábbi alapelve volt a teljesség – a Ptk. tartalmazzon minden magánjogi szabályt, oda kerüljenek át azok a rendelkezések is, amelyeket a korábbi, a Polgári Törvénykönyvön kívül, egyes fogyasztóvédelmi, illetőleg ágazati, vagy éppen az EU egyes irányelveit a magyar jogban megjelenítő jogalkotás fogalmazott meg. A biztosítás területén ennek megfelelően azt tűzték ki célul, hogy a Bit. maradjon tisztán közjogi törvény, magánjogi relevanciájú rendelkezései mind kerüljenek be a Ptk.-ba, továbbá az életbiztosítás, illetőleg a távértékesítés során létrejövő biztosítási szerződések külön szabályai is épüljenek be az új Polgári Törvénykönyvbe. A Javaslat korábbi verzióinak vitái során a szerkesztőnek éppen azt volt szükséges hangsúlyoznia, hogy pl. a Bit. által a biztosító, illetőleg a biztosításközvetítő részére előírt tájékoztatási kötelezettségeket nem lehet maradéktalanul a Ptk.-ba átemelni, mert közülük nem egynek a szerződésre nincsen kihatása.

A Javaslat revíziója során ez az irány megfordult. A törvényelőkészítők a korábban a Bit.-ből és más jogszabályokból átemelt rendelkezéseket a Javaslatból törölték és kijelölték, hogy azok helye a jövőben is az ágazati, illetőleg más külön törvényekben lesz. Sőt, a Bit. magánjogi tartalmú szabályainak köre a jövőben bővülhet is, akár a biztosítási szerződésre vonatkozó olyan rendelkezésekkel, amelyeket – részletszabályoknak ítélve – a törvényhozó nem tart a Polgári Törvénykönyv általános szabályozási szintjéhez méltónak.

A Javaslat országgyűlési elfogadását követően a tervek szerint egy év áll rendelkezésre ahhoz, hogy az új Ptk. hatályba lépéséig az ágazati jogszabályokat a Polgári Törvénykönyvhöz igazítsák. Ez az idő azonban egyes hivatalnokok szerint túl szűkös, így már most tapasztalhatók törekvések olyan rendelkezéseknek a Javaslat szövegéből történő eltávolítására, amelyek az ágazati jogalkotónak nagyobb lélegzetű feladatot adnának.

Ennek esett áldozatul a Javaslat 5:420.§ (2) bekezdése, mely a Ptk. biztosítási szerződési fejezetét mögöttes jogként, szubszidiárius jelleggel rendelte volna alkalmazni a magánnyugdíjpénztár és tagja, továbbá az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár és tagja közötti jogviszonyra. Az ezt megalapozó elvet – e jogviszonyok alapvetően biztosítási természetét – senki sem vitatta. Az illetékes főhatóság részéről ugyanakkor az fogalmazódott meg, hogy a nyugdíjpénztári jogszabályok szükséges revíziója az új Ptk. hatályba lépéséig nem valósítható meg, ennek megfelelően az utaló szabályt a Javaslatból törölték. A szakértők szerint a hídverésre a Polgári Törvénykönyv és a biztosító pénztári jogszabályok között „majd később”, e jogszabályok jövőbeni átdolgozása során kerülhet sor – ha egyáltalán sor kerül.

2. A fogyasztó meghatározása

A Javaslat revíziója során a szakértők azt támogatták, hogy az egyoldalú kogencia a jövőben csak a fogyasztóval létrejövő biztosítási szerződésekre irányadó, a törvényben külön felsorolt rendelkezésekre vonatkozzék. Ennek megfelelően kulcskérdés, hogy az új Polgári Törvénykönyv kit tekint majd „fogyasztónak”. A hatályos Ptk. 685.§ e) pontja ezt a minősítést a természetes személyekre vonatkoztatja, ugyanakkor EU szinten is tapasztalható törekvés e fogalom – és a vele együtt járó védelem – szélesítésére, a mikrovállalkozások, illetve kis- és középvállalkozások (SME) bevonására a fogalmi körbe.

Még nem dőlt el, hogy az új Ptk. általános jelleggel melyik fogyasztó-fogalmat használja majd. Arra vonatkozóan ugyanakkor a szakma képviselői az illetékes szakállamtitkártól nyilvános ígéretet kaptak, hogy a biztosítási szerződésre vonatkozóan – ha szükséges, külön szabály beiktatásával – a fogyasztói szerződés szűkebb, csak a természetes személy szerződő felekre vonatkoztatott meghatározása lesz érvényes.

3. Az írásbeliség

Az írásbeliség követelményét a Javaslat a hatályos szabályozással összhangban tartja fenn. Úgy gondolom, hogy garanciális okokból – hiszen a biztosítási terméket rendszerint terjedelmes, szaknyelven megfogalmazott általános szerződési feltételek és kiegészítő megállapodások testesítik meg – ettől, mint érvényességi feltételtől továbbra sem lehet eltekinteni. A Javaslat az írásbeliséget ugyanúgy kiterjesztően értelmezi, mint a jelenlegi, a technikai fejlődést is tükröző polgári jogi értelmező szabályok.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a biztosító és a szerződő fél közötti kommunikáció nem mindegyik eleme tarthat megalapozottan igényt az írásbeliség adta garanciákra – és az ebből adódó ügyintézési kényelmetlenségekre és tranzakciós költségekre. A szakértők között egyetértés van abban, hogy – jövőben megalkotandó rendelkezés folytán – az írásbeliség követelményét csak a szerződés létrejöttével, illetve megszűnésével közvetlenül összefüggő (ezek valamelyikét eredményező) kommunikációra indokolt fenntartani, a felek közötti egyéb üzenetváltások esetében írásos, de a törvény értelmében írásbelinek már nem minősülő forma is elegendő lehet (pl. szokvány e-mail, SMS). A megoldás során ugyanakkor problémát jelenthet, hogy a magyar jog – ellentétben a német jogban szereplő „Textform” fogalmával – ilyen jogintézményt nem ismer, továbbá a probléma a biztosítási szerződésen túl, más pénzügyi szolgáltatásoknál is jelentkezik, így nem pusztán biztosítási részletszabályt kell megalkotni. Csak remélni lehet, hogy az új Ptk. hatályba lépését megelőző egy éves időszak ennek kidolgozására elegendő lesz.

4. Közvetítői szerződés

A bürokratikus logikát tükröző rapid törvényalkotói megoldások áldozata lett a Javaslat közvetítői szerződési fejezete. Kétségkívül ez volt az a szerződési típus, ahol a Javaslat eredeti szövegezését – abszolút jogosan – a legtöbb kritika érte, de talán még a Javaslat további processzuálásának rövid határidői mellett is indokolt lett volna (új szakértők bevonásával) a problematikus pontokon módosítani (erre vonatkozóan az IRM részére több szervezet, köztük a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége, konkrét szövegjavaslatot is tett), hiszen különböző áruk és szolgáltatások közvetítéséből százezrek élnek az országban, s ha valahol, itt lett volna fontos az átgondolt, egységes logikára felépülő és a közvetítő – mint gyengébb fél – védelmét is megvalósító szabályozás.

A biztosításközvetítők – itt is elsősorban az alkuszok – esetében az alkalmazott megoldás különösen hátrányos. Az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló törvény áru-ügynöki logikájába az alkuszi szolgáltatás aligha illeszthető bele, a vonatkozó, az 1995. évi Bit.-ben még megvolt speciális magánjogi szabályok többségét ugyanakkor a hatályos Bit. kodifikációja során arra hivatkozással törölték, hogy ezeket majd az új Ptk. fogja szabályozni. Hát nem fogja. Indokolt ezért a Bit. ez irányú módosításának szükségességét felvetni.

Úgy vélem, hogy a nehezen halasztható Bit.-módosításnak kettős logika mentén szükséges haladnia. Egyrészt, közjogi oldalról, indokolt és az EU biztosításközvetítési irányelvével (IMD) való összhang megteremtése szempontjából is szükséges az egységes független biztosításközvetítői tevékenységi engedély bevezetése, valamint az alkuszi és többes ügynöki tevékenység közé felépült közjogi „tűzfal” lebontása. Hangsúlyozni kell, hogy az egységes független biztosításközvetítői engedély birtokosa az ügyfél részére az IMD szabályai szerint esetről esetre teljesítendő tájékoztatás mellett mind biztosítási alkuszi tevékenységre (ilyen esetben a releváns piac megfelelő számú szerződésének pártatlan elemzésén alapuló ajánlattétel szükséges), mind többes ügynöki tevékenységre egyaránt jogosult (ilyenkor az ajánlati körbe bevont piacokat kell nevesíteni). Másrészt, magánjogi oldalról, a törvénynek tartalmaznia kell mind az alkuszi, mind pedig az ügynöki szerződés legfontosabb szabályait. Ezek, véleményem szerint, legalább a következők lehetnek.

A biztosítási ügynöki szerződés esetében az ügynök felhatalmazottsága, képviseleti joga, díjazása és a jutalék folyósítására vonatkozó szabályok, végül a többes biztosítási ügynök (mint független biztosításközvetítő) joga az állományhoz és az őt pozitíve megillető kiegyenlítés (a hatályos Bit. 2004. nyári módosításába becsempészett szabály egyidejű hatályon kívül helyezésével).

A biztosítási alkuszi szerződés esetében rendezni szükséges az alkusz díjazását (a biztosítótól kapott jutalék, illetőleg a megbízási díj formájában, ide értve a kettő egymáshoz való viszonyát és annak a megbízási értéknek a meghatározását, amelyet meghaladóan az alkusz köteles transzparenssé tenni a megbízó irányában jutaléka mértékét – kérésre minden esetben), jogát az állományhoz és a nem szerződésszegésre alapított megbízói felmondás esetén a megbízó által fizetendő kiegyenlítést.

Dr. Kiss Ferenc Kálmán

A szerző mentegetődzése: az alábbi írás nem tud kimerítő tájékoztatással és még kevésbé megalapozott dogmatikai elemzéssel szolgálni, ráadásul a most végső alakját éppen elnyerő szabályozás tervéről sem lehet jogásztól elvárható pontossággal tájékoztatni. Amit azonban lehet: tudósítani a viták közepéből, a főkérdésekről,a szakmában jártas és fejleményei iránt fogékony olvasó számára – a történtek viszonylag pontos ismeretében – felvázolni, megjelölni, bemutatni az aktuális vitapontokat, szabályozási dilemmákat, azt is jelezve, milyen pozíciókat vett fel a biztosítók érdekképviselete (1).

A szövetség egészében véve – akárcsak a több éve tartó jogalkotási folyamat kezdetén – most is leszögezte: támogatja a korszerű, az ügyfelek érdekeit messzemenőkig figyelembe vevő törvény tervezetét, amelytől remélhetőleg a mainál esetleg még kisebb tranzakciós költségek mellett az ügyletek jobb lebonyolódása várható.

2007 végén az az igazságügyi tárca közvetlenül bekapcsolódott a jogszabály-előkészítésébe; ezzel megélénkült és döntő szakaszába érkezett a polgári jogi kodifikáció. A szakma hosszabb idő folyamán kialakított álláspontját összegezve a szövetség 2007 decemberében terjedelmes állásfoglalást is eljuttatott.

Az észrevételek az új Ptk. tervezetének három részét érintették:

1. A közvetítői fejezetről

A biztosítási címmel szoros tartalmi kapcsolatban levő szabályanyag (az ügynöki és az üzletszerzői szerződés (5:290. § – 5:309. §)) nem szerepelt a kodifikációs koncepcióban és a korábban megismert első tervezetben sem, az nemrégiben komplett módon nyert abba elhelyezést.

A joganyag a német kereskedelmi törvénykönyv (HGB) vonatkozó szabályrendszerének a hazai szabályozási környezethez igazított, ámde valójában igazából csak német jogi kontextusban, környezetben érthető, a Magyarországon az utóbbi évtizedekben jól-rosszul kialakult gyakorlathoz kevéssé illeszkedő.

A biztosításhoz hasonlóan az egyoldalúan kogens jogszabályi szerkesztéstechnikával él a fejezet, de attól eltérően törvényhelyenként akkor, amikor a szabályozással érintett kereskedői -ügynöki réteg csak kivételesen jogosult a kedvező eltérés előnyeinek élvezetére, vállalkozókról és nem munkavállalókról lévén szó.

A gyakorlati alkalmazás elsőre szembeötlő akadálya, hogy az eddigi jogszabályokban (Bit., Ptk.) is meghonosított terminológiát megfordítva érthetetlenné teszi a közvetítő, az ügynök, az alkusz, a függő és a független biztosításközvetítő stb. fogalmát. Ezen a fogalmak egyszerű felcserélésével nem lehet segíteni.

A szabályok jelentős része tradícionális áruközvetítést vesz tekintetbe és valójában kivételes tényállásként kezeli a számszerűen is leggyakoribb esetcsoportot, a biztosításközvetítést. Lehetséges, hogy ezek a szabályok megfelelnek az ingatlan-, házasságközvetítőknek, a biztosításközvetítés mára kialakult kereskedelmi és bírói gyakorlatának azonban nem, sőt a jogviszonyok elrendezésének legfőbb akadályává válnának bevezetésük esetén. A felvetés ezért az, hogy a biztosításközvetítést jogszabály a törvény rendelkezéseitől eltérően is szabályozhassa.

Ezzel a megoldással lehetővé válik a Bit. mostani szabályainak a Ptk. hatálybalépése kapcsán az addigra kidolgozandóbiztosításközvetítési szabályokkal történő felváltása.

(A HGB [a német Kt.] szabályainak átvétele idézheti elő azt a furcsaságot, hogy ottani mintára a javaslat csupán a mellékfoglalkozású lakás-takarékpénztári (5:308. § (5)) üzletszerzőre vonatkozik, a lakás-takarékpénztári üzletszerzés sajátosságait tartalmazó korábbi 5:310. § a javaslatba most nem került bele, miközben ma már a pénzügyi szféra egészét átszövi az ügynöki közvetítői tevékenység.)

A közvetítői fejezet végül nem kerül a tervezetbe, a törvényelőkészítést a szakmáknak másutt (pl. Bit. Hpt, külön tv.) kell megoldaniuk.

2. A szerződésen kívül okozott kárért való felelősségről

2.1 A kártérítés szabályai a biztosítási szakma számára közvetve bírnak kitüntetett jelentőséggel; az utóbbi évek során részleteiben is megismert szabályanyaggal voltaképpen a szakma is megbarátkozott. A mostani vitában a deliktuális felelősség főszabálya kapcsán újra felmerült, hogy a kimentéses vétkességi felelősség eddigi koncepciója maradjon fenn, vagy az objektív felelősség legyen a fő szabályozási elv.

Az általános jogászi- szakmai véleményt követve a tervezet előkészítése kapcsán az első, vagyis az A./ variáns lett elfogadva, ami a biztosítástechnikai szempontokkal is inkább összhangban levőnek látszik.

2.2.A kártérítés – és ezzel szoros összefüggésben az adózás szabályai a biztosítással sajátos kölcsönhatásban vannak.

A szakma részéről ennek eddigi jele az áfával kapcsolatban tett szövetségi javaslat,hogy a törvény szerint a kár pénzben történő megtérítése csak akkor foglalja magában a forgalmi adót, ha és amennyiben az ténylegesen felmerült. A tervezet szerint (5:546.§):

(1) A károkozónak elsősorban a károkozás előtti állapotot kell természetben helyreállítania.

(2) A kárt pénzben vagy – ha törvény így rendelkezik – természetben köteles megtéríteni.

(3) A kár természetben való megtérítésének különösen akkor van helye, ha a kártérítés tárgyát a károkozó maga is termeli, vagy egyébként az a rendelkezésére áll, illetőleg ha a természetbeni jóvátételt a károkozó kifejezetten vállalja. A természetbeni megtérítés helyett az eredeti állapot természetbeni helyreállítása is elrendelhető.

Ehhez képest a tervezet 5:546.§(2) az alábbiakkal egészülne ki:

A kár pénzben történő megtérítése csak akkor foglalja magában a forgalmi adót, ha és amennyiben az ténylegesen felmerült.

Az eredeti állapot helyreállításának, illetőleg a kár pénzben való megtérítésének hagyományos szabálya értelemszerűen nem számolhatott a forgalmi adó megjelenésével a jogrendszerben. Mára már azonban világossá vált, hogy a károk közt meglehetősen nagy súllyal bíró dologi kárral kapcsolatos költségek és ráfordítások közel negyedét kitevő adótartalom nem oszthatja a fennmaradó rész sorsát, az csak akkor válhat kárrá, ha a károsult azt is tényleg megfizette és azt bizonyítani is tudja. Ilyen feltételek hiányában a forgalmi adó kártérítésként a károsultnak történő juttatásával valójában jogalap nélkül gazdagodik.

Ezt a körülményt ismerte mára fel hazánkban is a bírói gyakorlat és most már – bár némi ingadozással – a fenti szabályt követi mindazokban az esetekben, amikor a felmerült kárt, vagyis az áfát is, tartalmazó kifizetést bizonyító okmányt a károsultak bemutatni nem tudják.(2)

A kártérítési jog művelőinek körében a javaslatnak erős – egyúttal igen vegyes visszhangja volt, további sorsát követni fogjuk.

3. A Biztosítási Cím tervezete

(A szerződés szabályainak végső megformálásába a szakma képviselőit bevonták és az számos lényeges kérdésben megváltozott vagy változóban van; az olvasó figyelmét nagyon igénybe venné az összes változás/változtatás részletes bemutatása és kommentálása, noha ezek túlnyomó része mögött fontos szakmai, jogi kérdések vannak. Az alábbiakban ezért az eddigi tapasztalatok alapján igazán fontosnak bizonyult néhány kérdéssel foglalkozunk részletesebben, majd azt követően – röviden – a szövetség elfogadott javaslatait soroljuk fel.)

3.1. A normaszöveg mostanra jelentős mértékben változóban van.

Lényeges véleményeltérések a vitában az A-val és B-vel jelölt változatok kapcsán (A biztosító kockázatviselésének kezdete, a díjfizetés elmulasztása jogkövetkezményei, a felelősségbiztosító szolgáltatása, felmondás betegségbiztosítás esetén) voltak.

Most alapelv és szabályozási szempont a közjogias elemek mellőzése, rövidítés, a fogyasztói kivételes szabályozás egységének megteremtése.

Ennek következtében a tervezetet karcsúsították, és abból egészen kimaradt többek között a biztosító általános szerződési feltételei kötelező tartalma, a biztosító különös tájékoztatási kötelezettsége, állományátruházás, a jogvédelmi biztosítás, az életbiztosítási szerződés kötelező tartalma, a biztosító tájékoztatási kötelezettsége életbiztosítás esetén, a fogyasztó felmondási joga, a biztosított közvetlen igényérvényesítése – ezek jórészt a Bit.-ben maradnak.

3.2.A javaslat a biztosítási szerződés érvényességét a továbbiakban is írásbeli alaktól teszi függővé, az egyes jognyilatkozatok kapcsán pedig huszonhat esetben külön említi azt. Ennek kapcsán a szövetség felvetette: ez a megoldás következetlen; a lényeges kellékek írásba foglalása követelményének rögzítése után nincs szükség az írásbeliség újból és újból történő felemlítésére. Éppen fordítva, mindezt mellőzve kell minél több esetben lehetővé tenni, hogy az adott kötelezettség egyéb bizonyítható módon is teljesíthető legyen.

Számolni kell azzal a tényhelyzettel, hogy a biztosítási szerződések egyre növekvő része már ma sem írásbeli alakban jön tényleg létre. Anélkül, hogy e szabályozási problémakört elemeznénk, ehelyütt csak azt vetjük fel, hogy a garanciális követelmények meghatározása mellett a törvény minél szélesebb körben tegye lehetővé nem írásbeli eszközök alkalmazását az írásbeliség követelményének fenntartása mellett. Erre egyébként a külföldi biztosítási törvényhozások is például szolgálnak.

A kodifikáció során a korszerű írásbeliséget általában kívánják megoldani.

Olyan szempont is felmerült, hogy az általános kötelmi jogi problémamegoldásnak esetleg elébe menve a biztosítási cím – a szerződés létrejöttére és megszűnésére vonatkozó jognyilatkozatok kivételével – engedje meg, ill. a felek megállapodására bízza az írásbeliség felváltását szövegszerű alakban történő, bizonyítható, felidézhető nyilatkozatokkal (e-mail). Ilyen lehetne adott esetben a biztosító díjfelszólítója is.

3.3. Eltérést nem engedő rendelkezések- egyoldalú kogencia

A szakma ill. a jogalkotás régi adósságot törleszt az egyoldalú kogencia újraszabályozásával: már az Állami Biztosító által a Ptk. 1978-ban történt módosításához készített javaslatban is jelentkezik ez az igény.(3)

Mint ismeretes, a Ptk. 567. § (1) bekezdése szerint a biztosítási fejezet rendelkezéseitől a biztosítási szabályzat és a felek szerződése a biztosított, illetőleg a kedvezményezett hátrányára a törvény kifejezett engedélye nélkül nem térhet el.

A tervezet eredetileg kimondta (Eltérést nem engedő rendelkezések, 5:419. §): Ha a szerződő fél fogyasztó, a szerződés csak a szerződő fél, illetve a biztosított javára térhet el a biztosító ráutaló magatartásával történő szerződéskötésre, a díjfizetés elmaradásának következményeire, a biztosított és a károsult egyezségére, a jogvédelmi biztosítás kötelező tartalmára, továbbá az élet-, baleset- és betegségbiztosításra vonatkozó rendelkezésektől.

(2) A szerződés – a viszontbiztosítási szerződés kivételével – csak a szerződő fél, illetve a biztosított javára térhet el a jelen címnek a szerződés megszűnése esetén fennálló díjfizetési kötelezettségre, a fedezetfeltöltésre, a kárbiztosítások rendkívüli felmondására, a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségre, valamint a törvényi engedményre vonatkozó rendelkezéseitől.

A biztosítók, de ipari-kereskedelmi ügyfeleik jó része számára is fontos, hogy a mára szükségtelenül merevvé vált egyoldalú kogencia egyrészt a valóban garanciális jelentőségű szabályokra, másrészt a fogyasztói szerződésekre szűküljön.

A tervezet ezt a merevséget feloldva különbséget tesz: a cím nem minden szakasza egyoldalúan kogens, hanem egyes szabályai a fogyasztó, míg mások általában a biztosított javára egyoldalúan kogensek.

A Mabisz véleménye szerint sem indokolt egyrészt, hogy a javaslat a fogyasztó fogalmát kiterjessze a természetes személy fogyasztói körön túlmenően is védelemben részesülő személyekre is (5.34.§(3); mikrovállalkozás), másrészt a további különbségtételnek – amely a cím rendelkezéseinek alkalmazását amúgy is megnehezíti – nincs értelme és csupán a fogyasztó javára kell rögzíteni az egyoldalú kogenciát. Ez az 5: 419. § (1) és (2) bekezdésének egybeszerkesztésével megoldható.

A biztosítási cím egyoldalú kogenciájának kérdését a tervezet várhatóan úgy rendezi, hogy ha a szerződő fél fogyasztó, a szerződés csak a szerződő fél, illetve a biztosított javára térhet el a biztosító ráutaló magatartásával történő szerződéskötésre, a díjfizetés elmaradásának következményeire, a biztosított és a károsult egyezségére, a jelen címnek a szerződés megszűnése esetén fennálló díjfizetési kötelezettségre, a fedezetfeltöltésre, a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségre, továbbá a törvényi engedményre, illetőleg az élet-, baleset- és betegségbiztosításra vonatkozó rendelkezésektől.

(A szabály elfogadása esetén talán már nem is kell felvetni, hogy az ún. nagykockázatokra vonatkozó szerződéseket a javaslat kifejezetten vegye ki a cím tárgyi hatálya alól és így azokra a kötelmi jog általános szabályai vonatkozzanak. Más megközelítésben ugyanígy feleslegessé válhat annak felvetése, hogy a javaslat vegye ki tárgyi hatálya alól a kizárólag professzionális biztosítási ügyleteket, amelyek esetében egyébként az általános szabályok által szinte kezelhetetlen, de a kereskedelmi szokások oldaláról indokolt eltérésekkel kell számolni. Ilyennek tekinthető – egyebek közt – a (tengeri) szállítmány-, a fuvarozói és a szállítmányozói felelősségbiztosítás, a viszontbiztosítás, a hitel- és a kezességi biztosítás.)

3.4. A kötelező és a nem piacképes biztosítás

A tervezet mostani alakjában már rögzíti: a kötelező és a nem piacképesbiztosítást jogszabály eltérően szabályozhatja. Továbbra is jogszabályi eltérésre lesz lehetőség – sőt szükség – a kötelező különösen a gépjármű-biztosításban, a tervezet ezért végül is lemondott az erre vonatkozó külön szabályozásról, mellőzve azt. Javasolni kellett azonban, hogy az utóbbira vonatkozó, némileg esetlegesnek tűnő, ámde a hatályos rendelettel (190/2004 (VI.8.) Korm. sz.r.) történt részletes szabályozás alapjait megkérdőjelező rendelkezéseket (5.444.§. 5.434.6.§) a tervezet ne tartalmazza. (A törvényi engedmény eltérő szabályozásának lehetőségéről egyébként amúgyis felesleges külön rendelkezni, amikor az általában való eltérés lehetőségét maga a javaslat is tartalmazza (5.419.§(3), ugyanez a helyzet a közvetlen perléssel (5.441.§.(1)).

Élő gyakorlati tapasztalat, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piacosulása forrásban, talán lezárulóban van, mindenesetre e változásokhoz igazodó részletes, korszerű, rugalmas külön szabályozása, rendszeres változtatása indokolt, aminek a mai rendeleti keretek jobban megfelelnek (erre a felhatalmazást a javaslat, a fentiek szerint – helyesen – megadja (5.419.§(3)). A tervezet más szabályainak pedig csak bármilyen kötelező biztosítás esetében van értelme (pl. a biztosítási összeg kimerülése esetén követendő, károsultvédelmi érdekű eljárás 5.441.§).

A tervezet várhatóan mellőzi (a közvetlen perlés lehetővé tételének ma is érvényesülő kivételével) a gfb-re, valamint a felelősségbiztosítási összeg kimerülésére vonatkozó külön szabályokat

3.5. Az általános szerződési feltételek módosulása

Törvényi alapja lesz viszont nemcsak a reaktiválásnak, hanem az ún. átdolgozásnak is. Elfogadott lesz majd ui. olyan rendelkezés, hogy a szerződés fennállása alatt az általános biztosítási feltételek a következő biztosítási időszak első napjától kezdődő hatállyal (ténylegesen egyoldalúan) módosulhatnak. A kikötés érvényességének feltétele azonban további garanciális feltételek teljesülése.

A szövetség úgy foglalt állást, hogy a tartós jogviszonyok, mint éppen a biztosítás szabályozásának számot kell vetnie az egyedi veszélykörülmények változásával (ún. kockázatsúlyosbodás, ami a javaslatban, helyesen, meg is történik, 5.405.§). Az elmúlt évtizedek szabályozási gyakorlata másutt törvényes kereteket is teremtett azonban a biztosítási szerződésállományok módosítási lehetőségeinek, amelyek a szerződések feltételeit érinthetik. Külön garanciális szabályok megalkotására van szükség ahhoz, hogy a módosulási kikötésekkel törvényesen lehessen alakítani a tartós biztosítási jogviszonyokat. Ilyen megoldást a javaslat a betegbiztosítás erre utalni látszó szabályán kívül (5.474.§(1) azonban nem tartalmaz.

Kívánatos lenne azonban, ha a tervezet – nem is csak egyes biztosítási ágazatokra vonatkozóan, hanem általában – törvényileg rögzítené a módosulási kikötés tényállását nagyjából-egészében követve a hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási jogszabály megoldását (190/2004 (VI.8).Korm.sz.r.18.§).

A szerződésmódosítás általános kötelmi jogi eszköztárát a tervezet általános része bővíti (előzetes kikötés esetén a szerződés tartalma egyoldalúan is módosítható 5.165.§(4)), az ún. módosulási kikötés törvényi tényállásával azonban – különös szabályként – a biztosítási cím tervezetének kell foglalkoznia; a körülmények megváltozásával foglalkozó 5.165, ugyanitt a (4)-ben egyébként utal is a jogszabályi eltérés lehetőségére.

Az általános szerződési feltételek módosulása a tervezet új 5:401. §-a alapján következhet be: (1) Az általános szerződési feltételek tartalmazhatnak olyan rendelkezést, amely szerint a felek megállapodhatnak abban, hogy a szerződés fennállása alatt az általános biztosítási feltételek a következő biztosítási időszak első napjától kezdődő hatállyal módosulhatnak. A kikötés érvényességének feltétele a (2)-(3) bekezdésben foglalt rendelkezések megvalósulása. (2) A biztosító az (1) bekezdés szerinti módosulásról a (3) bekezdésben meghatározott következményekre történő figyelmeztetéssel egyidejűleg – a következő biztosítási időszak kezdete előtt legalább hatvan nappal köteles a szerződő felet írásban értesíteni. A figyelmezetés elmaradása esetén a szerződés az eredeti tartalommal marad hatályban. (3) Ha a szerződő fél a módosítást nem fogadja el, az arról szóló értesítést követően – a biztosítási időszak végére (utolsó napjára) legalább harminc nappal azt megelőzően – a szerződést írásban felmondhatja. Ha a szerződő fél nem él a felmondási jogával, a szerződés a biztosító által közölt módosítás szerint marad hatályban.

3.6. A biztosító hallgatásával létrejött szerződés sorsa

Továbbra is a biztosító hallgatásával, egyszerűsített lebonyolítással adhatók el a tömegtermékek. A Mabisz felvetése nyomán a díjszabásnak meg nem felelő ajánlat is érvényes, de hallgatás esetén nem jár a szerződés létrejöttével.

A Ptk. 537.§ .(3) bekezdése a kérdést ui. az alábbiak szerint rendezte: ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés eltér a biztosítási szabályzattól, a biztosító tizenöt napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést a szabályzatnak megfelelően módosítsák. Ezt a határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen az ajánlat a biztosítónak kötvénykiállításra jogosult szervéhez beérkezett. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, az elutasítástól, illetőleg a módosító javaslat kézhezvételétől számított tizenöt napon belül a szerződést harminc napra írásban felmondhatja.

Ezt a konstrukciót váltaná fel a tervezetnek „A biztosító ráutaló magatartása fogyasztói szerződésben” elnevezésű 5:403. §.-nak az alábbiak szerint kiegészített szabálya; (a határidők meghosszabbítását is a Mabisz vetette fel.): (1) Ha a szerződő fél fogyasztó, aki a jogviszony tartalmára vonatkozó, a törvényben előírt tájékoztatás birtokában az ajánlatot a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és a díjszabásnak megfelelően tette, a szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatra tizenöt napon, ha az ajánlat elbírálásához orvosi vizsgálatra van szükség, hatvan napon belül (kockázatelbírálási idő) nem nyilatkozik.

3.7. A biztosító kockázatviselésének kezdete

Már az Állami Biztosító által a Ptk. az 1978-ban történt módosításához készült javaslatban is felmerült a díjfizetéssel kapcsolatos szabályok reformjának szükségessége, a vita tehát most is csak a „hogyan” körül folyik.(4)

A tervezet vitatott új tétele szerint a biztosító kockázatviselése a felek által a szerződésben meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában kezdődik. A biztosító kockázatviselésének kezdete, várakozási idő, 5:404. §.

A felek szolgáltatásai egymást kölcsönösen feltételezik, ezt az alapvető jogtételt, vagyis hogy biztosítási kockázatviselés csak a kikötött biztosítási díj megfizetése ellenében áll fenn, a javaslat szabályai nem tükrözik. Nemcsak a biztosítónak, hanem a biztosítottnak is alapvető érdeke ugyanis, hogy mindenkor biztonságban lehessen a tekintetben, hogy a helytállás, azaz a biztosítási fedezet díjfizetéssel fennáll és ha az esemény bekövetkezik, joggal számíthat kártalanításra. A Mabisz korábbi javaslata a Ptk. megoldását fenntartva ezért a biztosító kockázatviselését a biztosítási díj megfizetéséhez, vagy az ún. díjfizetési halasztáshoz mint feltételhez köti. Ez egyfelől összhangban áll a kialakult gyakorlattal, másfelől azzal a tapasztalattal, hogy a polgárok iskolázottsági szintjének emelkedése, üzleti ismereteinek gyarapodása, a vagyoni forgalomban való eligazodási képességük mellett nyilvánvaló, hogy a biztosító díjfizetéstől teszi függővé a kockázatvállalást és az esemény bekövetkezése esetén vállalt szolgáltatás teljesítését. Tudomásul kellett azonban venni, hogy a korszerű szabályozás – és gyakorlat – ezt a megoldást merevnek tartja, így a diszpozitív főszabály az, hogy a kockázatviselés-díjfizetés alakítása a felekre van bízva, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a felek a kockázatvállalásnak a díjfizetéstől függővé tételében továbbra is megállapodhatnak, amint azt eddig a törvény rendelte.

3.8. A díjfizetési kötelezettség elmulasztásának következményei

A díjfizetés mulasztásának egyoldalúan kogens következményei ugyanilyen alapvető jelentőségüek mindkét fél szemszögéből nézve. A javaslattal kapcsolatban kezdettől fogva az az ellenvetés fogalmazódott meg, hogy új szabálya (5.409.§(1) bizonytalan jogi helyzetet teremt, a mulasztó felet, vagyis a díjnemfizető biztosítottat hozza indokolatlanul kedvezőtlen helyzetbe, s az is, hogy a sorozatos szerződésszegés a tranzakciós költségek (akár havonta tértivevényes felszólító) indokolatlan növekedésével jár. Tény az is, hogy a díjfizetést részben vagy egészben mulasztó fél megintésének elmaradása a biztosítót hozza nehéz helyzetbe. A díj-nemfizetés és következményeinek a fogyasztó javára egyoldalúan kogens! szabályozása (5.426.§) az egyik legkritikusabb az új szabályok közül; az is kérdés, mi a kézhezvétel, hányszor lehet mulasztással is fenntartani a szerződést, lehet-e a sokszori megintésért költségeket felszámítani stb?

Várható volt tehát, hogy a tervezet új szabálya, élénk vitát fog kiváltani. A vitában hivatkozás történt a hazai biztosítók törvényrontó gyakorlatára, illetőleg külföldi megoldásokra is. A Mabisz részéről aggódtak, hogy a modell működőképes lesz-e. Felvetették, hogyan alakul a jogi helyzet, ha tevéssel vagy nemtevéssel, de megintésre egyáltalán nem kerül sor, illetve ha azt nem bizonyítják pl. tértivevénnyel. (E kérdésben külön vita bontakozott ki. Volt olyan álláspont, hogy ezt a költséget a díjaknak el kell bírniuk, ez, úgymond, a rend ára. Más felfogás szerint ez indokolatlan, különös figyelemmel arra, hogy az ügyfél mulasztásáról van szó és arra is, hogy más vállalkozók, pénzügyi szolgáltatók nem keveredhetnek ehhez hasonló jogi helyzetbe, mert nincs ilyen előírás [pl. bankkölcsön törlesztő részletének késedelmes fizetése]). Felvetették, hogy a függő helyzetnek az időszak elteltével véget kell vetni, míg mások a határidőket is hiányolták, pl. díjperlés esetén.

A tervezet szabályának elemző értelmezése nyomán a felvetések nyomán módosított szöveget végül a Mabisz is elfogadhatónak tartotta. A díjfizetési kötelezettség elmulasztásának következményei módosított szabálya szerint ui. ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító a következményekre történő figyelmeztetés mellett a szerződő felet a teljesítésre a felszólítás kézhezvételétől számított harminc nap póthatáridővel írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve ha a biztosító a díjkövetelést bírósági úton érvényesíti. A fentiek elmaradása esetén a biztosítási szerződés díjfizetés hiányában a biztosítási időszak végén megszűnik.

1.) Az alapeset, hogy ti. a biztosító küld felszólítót és a megküldést bizonyítani is tudja. Ha a biztosítási időszak folyamán ezt bármikor megteszi, elérheti a biztosított részéről az önkéntes jogkövetést, illetve az időszakra nézve perrel kierőszakolhatja a szerződés fennmaradását, illetve a díjfizetést.

2.) Abban az esetben, ha akár úgy dönt a biztosító, hogy nem küld felszólítót (valószínű azonban, hogy a felügyelet közigazgatási eszközökkel szankcionálna egy, ilyesfajta, a szerződések nagy tömegére vonatkozó mulasztást), vagy az elküldést nem tudja bizonyítani, a szerződés díjfizetés nélkül érvényben marad az időszak leteltéig és a biztosító nem jut hozzá a díjhoz.

Külön kell foglalkozni azzal az esettel, ha az esedékességet követően – bármikor – bekövetkezik a biztosítási esemény. Az első pontbeli esetben a két időpontnak nincs köze egymáshoz, illetve annyiban van, hogy a mulasztó biztosított kockázata vajon a biztosítási esemény a póthatáridő leteltét megelőzően vagy azt követően következik-e be. Ha felszólítás nem történt vagy nincs bizonyítva és a biztosítási esemény az időszak lejártáig bekövetkezik, a biztosítónak is lehetősége van arra, hogy a kárbejelentés kapcsán a maga részéről a díjat követelje, vagyis hogy átadja a felszólítót az ügyfélnek és az átvételt igazoltassa is vele. Ezek után az ügyfél köteles lesz majd a lejárt díjat megfizetni, illetve a felek megállapodnak majd a kölcsönös tartozások elszámolásának módjában. (A minősítésnek ezt az elemét még pontosítani kell és meg kell vizsgálni, hogyan és miképpen van beszámításnak helye, nehogy olyan jogi helyzet álljon elő, amelyben az ügyfél megkapja a kártalanítási összeget, a biztosító pedig fut a pénze után A formális dogmatikai érvelés ezzel szemben az lehet, hogy díjfizetéssel érvényben tartott szerződés hiányában a biztosító szolgáltatása sem esedékes a káresemény bekövetkeztének időpontjában).

Az új szabályok alkalmazása kapcsán felvethető, hogy a jogkövetkezmények mérlegelését a biztosítóra lehet bízni; a felszólítás meg nem történte mindenesetre hátrányosabb következményekkel jár számára- de mégsem aránytalanul súlyosabb. Az pedig, hogy most már nem a megérkezést, hanem a feladást kell bizonyítani, a biztosító számára könnyítést és jóval kisebb költségterhet jelent.

Fel kellett ismerni azt is, hogy a tervbe vett megoldás sem alkalmas igazán a kötelező gépjármű-biztosítással elérni kívánt jogpolitikai célok szolgálatára.

Ott ugyanis annak van jelentősége, hogy lehetőleg a törvény erejénél fogva azonnal, tényleges díjfizetéssel hatályosuljanak a szerződések.

Elfogadhatatlan egy olyan megoldás, amelyben a biztosított potenciális károkozók tömegei nem fizetnek díjat, a biztosító díjfelszólításának megtörténtét, elküldését sikerrel vitatják, díjat pedig legfeljebb a káresemény bekövetkezte kapcsán hajlandók fizetni. (Tömeges méretekben egyébként általában véve is tűrhetetlen, hogy a biztosítási díjat – ha egyáltalán – jelentős kamatveszteséggel fizessék meg, különösen, hogy a késedelmi kamat és a költségek felszámításának – a díjperlés esetét kivéve – nem is alakult ki megfelelő gyakorlata.) Az utóbbi megfontolások miatt volt szükség a díj-nemfizetés kapcsán előálló, némiképp tisztázatlan függő jogi helyzet időbeli keretek közé szorítására a biztosítási időszak elteltéig. Tartani kellett ugyanis attól, hogy különben a díjfelszólításra esetleg évek elteltével is sor kerülhetne, illetőleg a díj-nemfizetéssel örökké érvényben levő szerződésre alapítva évek múltával is kárigényt érvényesíthetnének.

Ez még akkor sem kívánatos, ha a kár ellenében ilyenkor is mód lenne a kamatokkal, költségekkel növelt hátralékos díj beszámítására.

Összegezve: korszerűsödik a díjfizetés módja, egész rendszere. Változik a lebonyolítás módja és a díj-nemfizetés jogkövetkezményei is; elegendő lesz azonban a díjfelszólító elküldését bizonyítani a biztosító részéről (esetleg e-mailen?) de ha mégsem került sor rá vagy nincs bizonyítva, a szerződés a biztosítási időszak eltelte után már nem állhat fenn dijfizetés nélkül. Nem kell tehát milliókat tértivevényre költeni és nem maradnak fenn az idők végeztéig tisztázatlan jogi helyzetek sem.

3.9.További változások

– A kockázatsúlyosbodás új szabályával (A biztosítási kockázat jelentős növekedése 5:405. §) kapcsolatban tudomásul kellett venni, hogy egy ilyen lépésre – a direktbiztosító ügyfeleinek védelmében – csak a szakhatóság (PSZÁF) azonnali hatályú megállapító határozata nyomán kerülhessen sor. Az új szabály szerint a biztosító javasolhatja a szerződés megfelelő módosítását, vagy azt felmondhatja azon biztosítási kockázatok vonatkozásában, amelyekre nézve viszontbiztosítási fedezete a szerződéskötést követően az érdekkörén kívül eső okból lényegesen csökkent vagy megszűnt és emiatt e kockázatok további vállalására nem képes.

• Az együttbiztosítás tervezetbeli fogalmából, (5:400. §) mellőzve lett, hogy a szerződés tartalmára is a vezető biztosító által alkalmazott általános szerződési feltételek az irányadók
• A változás-bejelentési kötelezettség (5:411. §) körében pedig kimondásra kerül majd, hogy lényeges körülménynek minősül a szerződő fél (biztosított) lakcímének megváltozása is.
• A közlési és a változás-bejelentési kötelezettség megszegésének következményei körében (5:414. §) mellőzve lett, hogy nem hivatkozhat a biztosító a közlésre irányuló kötelezettség megsértésére, ha bizonyítják, hogy a szerződő fél, illetve a biztosított jóhiszemű volt és a kötelezettségszegést a biztosító megbízása alapján eljáró biztosításközvetítő okozta.
• A biztosítási egyesületek, magánnyugdíjpénztárak ügyében (Biztosítási szerződések cím rendelkezéseinek kiterjesztése, 5:420. §) az az álláspont alakult ki, hogy elfogadható, a cím rendelkezéseit alkalmazni kell az egyesületi tagsági viszonyon alapuló biztosítási jogviszonyra is. Vita volt azonban abban, mellőzhető-e a (2) bekezdés, amely szerint ha törvény eltérően nem rendelkezik, e cím rendelkezéseit alkalmazni kell a magánnyugdíjpénztár és tagja, valamint az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár és tagja közötti jogviszonyra is. Ez a szabály mellőzve lett, így a biztosítási cím rendelkezéseit kell csak az egyesületi tagsági viszonyon alapuló biztosítási jogviszonyra kell alkalmazni, a magánnyugdíjpénztár és tagja, valamint az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár és tagja közötti jogviszonyra azonban nem.
• A tervezet sokat vitatott szabálya szerint (Rendkívüli felmondás kárbiztosítás esetén, 5:432. §) a szerződést bármelyik fél írásban harminc napra felmondhatja, ha a másik fél lényeges szerződési kötelezettségének – tizenöt napos póthatáridő mellett közölt előzetes írásbeli figyelmeztetés ellenére – nem tesz eleget. A többféle megoldást felmutató vita hozadéka, hogy szükségtelenné vált a kárbiztosításban rendkívüli felmondásról rendelkezni, mert azt a törvény általános szerződési szabályai erre az esetre nézve is megfelelően rendezik, figyelemmel a tervezet 5:114.§(2)bek.-re.
• A felelősségbiztosítás szabályainak újralkotása, bővítése – részben szövetségi kiegészítésekkel – a tervezet fontos vívmánya. (Újít a tervezet pl. amikor leszögezi – 5:434. § [A biztosító helytállási kötelezettségének kizárása] –; érvényes a biztosítási szerződés azon rendelkezése, hogy a biztosító a biztosított szándékos károkozásáért történő helytállási kötelezettségét kizárja. Sokat vitatott volt továbbá a 5:436. § A biztosítási esemény bejelentése kapcsán az a kitétel, hogy a bejelentési kötelezettség teljesítése – úgymond – nem lehet a biztosítási esemény meghatározásának eleme. Ezt váltja fel egy olyasféle megfogalmazás, hogy a biztosítási esemény bejelentésére a biztosítási szerződésben legalább harminc nap kiterjesztett bejelentési időt kell meghatározni.)

A szövetség észrevételei nyomán is remélhető, hogy a tervezet erősíti a felelősségbiztosítás (passzív) jogvédelmi szerepét – a költségek megfelelő kezelésével (A felelősségbiztosítás fogalma 5:433. §). Ha tehát a biztosítás a védelem költségeire is kiterjed, azok akkor járnak, ha a biztosító útmutatásai nyomán merültek fel. A biztosítónak az útmutatása nyomán vitt jogvita és a védelem költségét, továbbá a kamatokat azonban akkor is meg kell térítenie, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják. A biztosított követelésére a biztosítónak a költségeket meg kell előlegeznie.

A szövetség észrevételei nyomán módosuló tervezet a felelősségbiztosítási jogviszony felei jogait – kötelezettségeit tovább részletezi: Ha ugyanis a biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelősségét vagy összegszerű helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a biztosítottat terhelik, ha pedig azokat a biztosító viselte, a biztosított azokat neki visszafizetni tartozik. Másrészt azonban a biztosított a biztosító előzetes hozzájárulása nélkül egészben vagy részben sem ismerhet el, fizethet meg vagy teljesíthet bármilyen egyéb módon kártérítési követelést. Érvényes lesz a biztosítási szerződésnek az a kikötése, hogy a biztosított a felelősségbiztosítási szerződésre alapított követelését a biztosító hozzájárulásával jogosult másra engedményezni. (A biztosító szolgáltatása 5:437. §., A biztosított és a károsult egyezsége, 5:439. §) Nem hivatkozhat azonban a biztosító arra, hogy a harmadik személy követelésének a biztosított által történt elismerése hatálytalan, ha a követelés nyilvánvalóan megalapozott, vagy – a szövetség álláspontja szerint és – a körülmények között a biztosított nyilvánvalóan nem tagadhatta meg az elismerést (A biztosított és a károsult egyezsége, 5:439. §).

• Az életbiztosítás szabályaival kapcsolatban a lefolyt vita nyomán kiemelendő, hogy nemcsak a halál esetére szóló életbiztosítási szerződésben lehet kedvezményezett a szerződésben megnevezett személy (és a többiek). (A kedvezményezett 5:442. § )
• A betegségbiztosítás egyoldalúan kogens tervezeti szabályai Felmondás betegségbiztosítás esetén, 5:474.§) tiltják a kockázatsúlyosbodási szabályok alkalmazását; ugyan a felek a szerződésben megállapodhatnak abban, hogy a biztosított egészségi állapotának a biztosítási szolgáltatás tartós igénybevételét eredményező megromlása esetén a biztosító arányos pótdíj érvényesítésére, vagy a szolgáltatás időbeli korlátozására jogosult, a betegségbiztosítást a biztosító viszont még rendes felmondással nem szüntetheti meg. A szövetség álláspontja szerint a magán-betegségbiztosítás művelése – már csak a fenti korlátok miatt is – csak úgy képzelhető el, ha az általános, az egész veszélyközösséget érintő változások miatti módozati egyensúly megbomlása esetén mód van az állomány szanálására, úgy, hogy a biztosító a megállapodás szerinti díj újbóli megállapítására jogosult: a) szolgáltatási szükségletnek a megállapodás szerinti díj számítási alapjaihoz viszonyítva bekövetkezett, nem átmeneti, előre nem látható változása miatt b) a díjnak a módosított kalkulációs alapoknak megfelelő újbóli meghatározása azért szükséges és indokolt, hogy a biztosítási szolgáltatás tartós teljesíthetőségét biztosítsa, feltéve, hogy ezt egy független szakértő a kalkulációs alapokat és az a) és b) pont szerinti feltételeket felülvizsgálja és azokat igazolja.

Principles of European Insurance Contract Law – PEICL)

Fontos lépés az Európai Unió nemzeti biztosítási piacai integrációja irányában

Jóllehet a közösségi jog megengedi, hogy a biztosítók az Európai Unión belül határon átnyúló szolgáltatásokat teljesítsenek, a gyakorlatban csak nagyon kevés biztosítást értékesítenek ebben a formában. Az EU Bizottság szerint „a társaságok nem képesek, vagy nem mernek pénzügyi szolgáltatásokat a határon túl kiajánlani, mert a termékeket a helyi jogi követelményeknek megfelelően kell kialakítani” (COM (2003) 68 final, no. 47). Különösen igaz ez a biztosításban. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság az európai biztosítási szerződésről készített véleményében (OJ 2005 No C 157/1) azt emelte ki, hogy a belső biztosítási piac a biztosítási szerződési jog nagyobb mérvű uniformitását igényli.

Válaszul a Restatement of European Insurance Contract Law” munkacsoport, mely maga is része az EU Bizottság által finanszírozott, az európai szerződési jog alapelvein dolgozó hálózatnak (Network of Excellence, Common Principles of European Contract Law, bővebben www.copecl.org), megalkotta az európai biztosítási szerződési jog elveit (Principles of European Insurance Contract Law” – PEICL, bővebben: www.restatement.info). A dokumentum – a viszontbiztosítás kivételével – az összes biztosítási szerződésre irányadó általános szabályokat, továbbá a kárbiztosításokra és az összegbiztosításokra (pl. életbiztosítás) vonatkozó különös szabályokat tartalmaz.

A PEICL minta-szabályozásul szolgálhat az európai törvényhozó számára. Természetét tekintve „opcionális eszköz”, amelyet a biztosítók és a szerződő felek a nemzeti jog helyett választhatnak, annak kötelező előírásait is ide értve. A PEICL alapján történő szerződéskötés révén a biztosítók a szerződő fél magas szintű védelmére épülő, egységes szabályok alapján nyújthatnák szolgáltatásaikat a belső piacon. Az Európai Unió polgárai külföldi biztosítási termékekhez férhetnének hozzá. Az „opcionális eszköz” ezért jelentős mértékben járulhat hozzá a belső biztosítási piac működéséhez.

2007. december 31.

Prof. Dr. Helmut Heiss, LL.M.Prof. Dr. Takáts Péter

Zürichi Egyetem ELTE JTI, Budapest

Dr. Pataky Tibor

A Magyar Jogász Egylet Biztosítási Jogi Szakosztálya, a szakosztály Polgári Jogi Felelősség Munkacsoportja, valamint a Gépjármű Biztosítási Munkacsoportja 2007. november 28. napján „Időszerű jogalkalmazási kérdések a gépjármű-balesetekkel kapcsolatos kártérítési ügyekben” címmel szekcióülést tartott.

Dr. Bárdos Péter ügyvéd, aki szakosztály Polgári Jogi Felelősség Munkacsoportjának a vezetője, a szekcióülés levezetőelnöke, bevezetőjében három problémakörre hívta fel a figyelmet: a nemvagyoni kártérítéssel kapcsolatos problémák között a lelki traumára, az elmaradt haszon megítélésénél megítélésére, vagyis meddig hozható ez okozati összefüggésbe a káreseménnyel, valamint az ésszerű előreláthatóság fogalmára mint leendő új szabályra. Kitért továbbá a bírósági eljárás gyorsításának szükségességére.

Az első előadást Dr. Kéringer Csaba, a K&H Biztosító Zrt. Kiemelt Károk vezetője tartotta. Először a járadékfizetés kérdéseiről beszélt. 2006. évi adatok szerint a gépjárműbalesetekből eredő összes kárkifizetés 6%-át tette ki a nemvagyoni kártérítés, míg járadékokra az összes kifizetés 70%-a esett. Kiemelte, hogy a járadékok tekintetében felfűtött a károsultak igénye. Álláspontja szerint a járadékok egyösszegű megváltása eredményezi a legnagyobb bizonytalanságot, ugyanis erre hazánkban jelenleg nincs jogszabály, hanem a biztosítók a várható hozamot, a várható életkort és a várható inflációt figyelembe véve eltérő módszerekkel számolnak. Gyakori, hogy a biztosító és az a károsult ad hoc alkuja határozza meg ezt az összeget. Megemlítette, hogy Belgiumban és Szlovákiában jogszabályt alkottak arra, hogy a járadék tőkésített értékét hogyan kell kiszámolni.

Az előadás második részében a rendőrség személyes adatok védelme tekintetében elfogadott retrográd álláspontját bírálta, mely véleménye szerint a jogkeresőket nem segíti. Végül az előadó a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői eljárásról szólt. Ezen eljárás során abban látja a legnagyobb problémát, hogy a tényállás ekkor még tisztázatlan, és ez alapján születhet meg a megállapodás. Ez azután vitához vezethet az érintett felelősségbiztosítóval, mely természetesen a tényállás teljes körű feltárása alapján kívánja a kárt rendezni. A kártérítési felelősség körülményeinek tisztázása szempontjából idő előtti megállapodás azonban sokszor elszegi a további bizonyítás (igazságügyi szakértő kirendelése, tanúmeghallgatás stb.) lehetőségét.

A második előadó Dr. Lak Edit ügyvéd volt, aki a veszélyes üzemi felelősség alóli mentesülésről beszélt. Az elháríthatatlan külső ok forgalmát elemezte a praxisában előfordult két ítélet alapján. Az előadó véleménye szerint e két döntésben a bíróság az elháríthatatlanság vétkesség vizsgálatának teret nem engedő felfogása felől a felróhatóság felé mozdult el, azonban nem tudható, hogy ez tendencia-e.

Az első ügy tényállása szerint a balesetet szenvedett gépkocsi tulajdonosa érvényesítette igényét a balesetben elhalt biciklis örököseivel szemben. Az út szélén kissé imbolyogva közlekedő biciklist a gépkocsi vezetője mintegy 48-50 méterről látta, emiatt a felezővonalhoz húzódott, azonban a biciklis hirtelen balra kanyarodott, s a gépkocsi elütötte. A biciklis a balesetben elhalálozott. Az elsőfokú bíróság kimondta, hogy elég, ha a gépjárművezető a felezővonalhoz húzódik, nem kell gázelvételt vagy lassító fékezést alkalmaznia a vezetőnek. Ezt az álláspontot a másodfokú bíróság helybenhagyta.

A másik ügy tényállása alapján Budapest belterületén egy teherautó a kereszteződésben balra kívánt kanyarodni, azonban a forgalomirányító lámpa tilos jelzése miatt várakozni kellett a zöld jelzésre. Ekkor egy gyalogos megpróbált átkelni az úttesten, és beleakadt a teherautó egyik alkatrészébe. Mivel ez a tehergépkocsi holtterében történt, nem vette észre a vezető, és így indult el, magával vonszolva a gyalogost. A PKKB megállapította, hogy csak akkor vehette volna észre a vezető a gyalogost, ha a jármű üléséből felemelkedik. A bíróság álláspontja szerint ez azonban nem várható el tőle. Ebben az ügyben még nem született meg a másodfokú bíróság ítélete.

Az előadó kiemelte, hogy az elháríthatatlanság fogalmát a technika relatívvá teszi, ugyanis a technika adott állásától függ, hogy pontosan mi hárítható el. Másrészt ez gazdasági kérdés is, mivel figyelembe kell venni, hogy milyen gazdasági áldozat árán van lehetőség az elhárításra. A fent említett két esetben az előadó szerint lett volna lehetőség az elhárításra, tehát nem lehetett volna megállapítani elháríthatatlanságot.

Végül KSH által publikált statisztikai adatokra hivatkozva kitért arra az előadó, hogy 2000 és 2005 között a személygépkocsik száma hozzávetőleg 500 000 darabbal nőtt, és felvetette azt a kérdést, hogy a motorizáció indokolja-e a felelősség ilyen irányú enyhítését.

A harmadik előadást Dr. Kozma Péter ügyvéd tartotta, aki először az ún. „pléhkárokról”, ezen belül is kiemelten a műszakilag nem azonosítható károkról beszélt. Kiemelte, hogy praxisában többször előfordult, hogy a biztosító kárfelvételi jegyzőkönyvében a biztosító szakértője arra a kérdésre, hogy a kár műszakilag azonosítható-e, az „igen” rubrikát ikszelte be, míg a biztosító ellenőrző szakértője később már nemleges választ adott e kérdésre. Ez azonban a bíróság előtt elég nehezen védhető álláspont az előadó szerint. Sőt olyan eset is előfordult, amikor ugyanaz a biztosító a casco biztosítás alapján fizetett, míg a kötelező felelősségbiztosítás alapján – a casco által meg nem térült összeget – nem. Az előadó bírálta a biztosítók azon gyakorlatát, hogy sok esetben indokolatlanul elhúzzák a pert.

Másodsorban a rendőrségi igazolólappal kapcsoltban az előadó kifejtette, hogy – mivel ez az okirat közokirat – célszerűtlen minden esetben a biztosítónak ez ellen komoly bizonyítást lefolytatniuk.

Ezek után az előadó a Fővárosi Bíróság egyik határozatát ismertette, mely hatályon kívül helyezte az I. fokú ítéletet. A tényállás szerint az egyik autó megállt, míg a másik hátulról beleütközött. A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a baleset tényének megállapításához nem kell szakértő, hanem elég a felek előadása, illetve a tanúk vallomása. Szakértőt csak arra a kérdésre kell kirendelni, hogy a gépkocsin lévő összes sérülésből melyek keletkeztek a perbeli baleset során.

Az előadó véleménye szerint az igazságügyi szakértők közreműködése jelentősen drágult, a költségek növekedése azonban nem minden esetben tükröződik a szakvélemény megalapozottságában, illetve a perben való felhasználhatóságában. Ugyanakkor a szakértők sok esetben késedelmesen terjesztik elő szakvéleményüket. Álláspontja szerint ez utóbbi esetben kivétel nélkül alkalmazni kellene a Pp. azon szabályát, mely kimondja, hogy annak a szakértőnek a munkadíját, aki a véleménynyilvánítással alapos ok nélkül késlekedik és a véleménynyilvánításra nyitva álló határidő alatt a határidő meghosszabbítását nem kéri, illetve a meghosszabbított határidő alatt sem nyilvánít véleményt, a határidő lejártát követő naptól kezdve naponta egy százalékkal csökkenteni kell.

A biztosítási csalásokkal kapcsolatban az előadó kifejtette, hogy ma már töréskár esetében fordulhat elő ilyen, a lopáskáros csalás már nem domináns.

Ezek után az előadó a javítási költség áfa vonzatával kapcsolatos problémákra tért rá, vagyis hogy a biztosítóknak kell-e áfát is fizetniük, ha a károsult nem csatol javítási számlát, de a gépjárműben keletkezett kár és annak összege bizonyított. Felhozta példaként, hogy ha a károsult a jogerős ítélet után javíttatja meg a gépjárművét és a bíróság nettó összeget ítél meg, akkor soha többé nem tudja érvényesíteni az áfát.

Az előadó még több problémát vetett fel, bírálva a biztosítók gyakorlatát. Véleménye szerint a biztosítók sok esetben nagyon alacsony kárkori értéket állapítanak meg magas javítási költség mellett, ez ahhoz vezet, hogy a biztosító totálkárossá nyilvánítja az autót, ami egyébként indokolatlan. A bérautó kölcsönzése miatt felmerült költség megtérítéséhez a biztosító az előadó véleménye szerint túl sok feltétel teljesülését kívánja meg. Ha a vétlen károsultnak autója van, ez – a mai életviszonyok mellett – elégséges feltétel ahhoz, hogy ezen költség megfizetését alappal követelje a biztosítótól, amennyiben a károkozó magatartása miatt nem tudja saját járművét használni.

Előadása befejezéseként annak a véleményének adott hangot, hogy célszerű lenne, ha a per előtt a károsult és a biztosító jogi képviselője leülne megbeszélni a vitás kérdéseket, ugyanis a károsultnak sem érdeke, hogy csak többéves per után jusson hozzá a kártérítési összeghez.

A szekcióülés utolsó előadását Dr. László György, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. jogtanácsosa tartotta, aki négy témakört érintett. Először arról beszélt, hogy mikor tesz eleget a biztosított cascós kár esetében kárbejelentési kötelezettségének. Az ügy tényállása szerint a biztosított a gépkocsiját sérült állapotban találta. A gépkocsit egy szakértői jogosítvánnyal nem rendelkező személy szemlézte meg, aki a sérüléseket rögzítette. A biztosított ezután a járművet kijavította. A javítás szakszerűségét egy igazságügyi szakértő szemlézte, aki a javítást szakszerűnek találta. A biztosított ezután bejelentette a gépjárműben keletkezett kárt. A biztosító késedelmes kárbejelentésre hivatkozva utasította el a biztosított igényét, aki keresetet terjesztett elő. I. fokon a bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a Ptk. 544 § (2) bekezdése alapján a biztosító kötelezettsége nem áll be, amennyiben a biztosított az 544. § (1) bekezdésben előírt kötelezettségeket nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak. Ez azt jelenti, hogy a biztosítottnak a biztosítási eseményt be kell jelentenie, a szükséges felvilágosítást meg kell adnia, és lehetővé kell tenni ezek ellenőrzését. Hivatkozott továbbá a bíróság a Ptk. 557. §-ára is. II. fokon a bíróság megváltoztatta az I. fokú ítéletet. A bíróság a döntését azzal indokolta, hogy a felperes eleget tett bejelentési kötelezettségének. A biztosító csak akkor mentesül kötelezettsége alól, ha a kárbejelentési kötelezettség elmulasztása miatt tények és körülmények kideríthetetlenné válnak. A biztosított ezen kötelezettségének eleget tett azzal, hogy a gépkocsit lefotózták, és a károkat rögzítették. A biztosítót terheli a bíróság szerint annak bizonyítása, hogy a fotók nem a kár kapcsán készültek, a fotók nem a károsult gépkocsit mutatják, és a sérülések nem a balesetkor keletkeztek. Az előadó álláspontja szerint a II. fokú ítélet megalapozatlan, mert igaz, hogy a késedelmes kárbejelentés esetén csak lényeges körülmények kideríthetetlensége miatt mentesül a biztosító, de a bizonyítási teher átszáll a biztosítottra, a kár magándokumentálása ennek nem felel meg, és a Ptk. 557. (1) bekezdése értelmében változtatás csak a kárenyhítés körében megengedett.

A második témakör arról szólt, hogy a biztosító jogi képviselője mellett a biztosító képviseletében meghatalmazottként a biztosító szakértője is eljárhat-e az igazságügyi szakértő meghallgatása során. Az előadó a Pp. 67. §-ára hivatkozott, mely többek között lehetőséget ad arra, hogy meghatalmazottként a gazdálkodó szervezet alkalmazottja munkáltatójának gazdasági tevékenységével kapcsolatos perekben a munkáltatóját képviselheti. Kifejtette azt is, hogy ha a biztosítót többen képviselik, akkor egy-egy perbeli cselekménynél azonban csak egyik képviselő járhat el. Az előadó tapasztalata szerint a bíróságok ezen álláspontot nem osztják. A bíróságok részéről e felvetésre többféle reakciót ismertetett az előadó; többek között azzal érveltek a bíróságok, hogy a kárrendezés nem tartozik a biztosító gazdasági tevékenységébe, vagy azért ne bocsátkozzon vitába a biztosító kárszakértője a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértővel, mert ez a per elhúzódásához vezet. Volt olyan bíróság is, ahol az esélyegyenlőtlenségre hivatkozással utasította el a biztosító álláspontját. Előfordult az is, hogy hallgatóságként vette jegyzőkönyvbe a kárszakértőt a bíróság. Az előadó ismertetett egy II. fokú döntést is, melyben a bíróság kifejtette, hogy az I. fokú ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan, ugyanis az I. fokú bíróság lényeges eljárási szabályt sértett meg, mert megfosztotta a biztosítót a kirendelt igazságügyi műszaki szakértő meghallgatásakor a jogszerű képviselettől. A biztosító gazdasági tevékenységébe nemcsak a szerződéskötés, hanem a kárrendezési eljárás is beletartozik a bíróság álláspontja szerint. Tehát meg kell engedni, hogy a biztosítót munkavállalója is képviselje, továbbá a szakértőhöz kérdést intézzen. Az előadó véleménye szerint a szakértelemmel rendelkező képviselő részvétele a perben elősegítené, hogy a nem jogi, hanem műszaki jellegű kérdések kellő mélységig felszínre kerüljenek, és az egyébként e kérdésekben laikus bíró számára érthetőbbé váljon a felek közötti ellentét lényege.

Harmadsorban az előadó az áfa megfizetésével foglalkozott, amit már az előtte szóló előadó is érintett. Álláspontja szerint a bírói gyakorlat nem egységes ebben a kérdésben. Vannak olyan bírók, akik szerint a teljes reparáció elvét sértené, ha nem ítélne meg áfát minden esetben, valamint álláspontjuk szerint az áfa fizetési és a számlaadási kötelezettség független a kártérítési kötelezettségtől; míg ismert olyan bírósági döntés is, mely abból indul ki, hogy az áfa közteher, mely akkor merül fel, ha megfizetik, tehát ahhoz, hogy a bíróság áfát is megítéljen, kell a számla. Ez utóbbi álláspont szerint az áfa a Ptk. 355. § (4) bekezdése értelmében költség, továbbá a bíróság nem legalizálhat olyan jogellenes állapotot, amelyben a jogszabály kötelezése ellenére nem viselték a közterheket. Az előadó véleménye szerint az utóbbi álláspont a helyes.

A negyedik problémakör a késedelmi kamattal volt kapcsolatos. A kérdés az, hogy a gazdálkodó szervezet által kötött casco szerződés tekintetében vagy a kötelező felelősségbiztosítási szerződés alapján a károsult gazdálkodó szervezetnek a késedelmi kamat főszabály szerinti összege 7 százalékponttal növelten jár-e. Az előadó álláspontja az, hogy csak a főszabály szerinti késedelmi kamat jár a gazdálkodó szervezeteknek casco és felelősségbiztosítás alapján. Az előadó álláspontja indokolásaként az Európai Parlament és Tanács kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2000/35/EK irányelv (13) preambulum bekezdésére hivatkozott, mely a következőket rögzíti: „Ez az irányelv kizárólag a kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítésére vonatkozik, és nem rendelkezik a fogyasztókkal kötött ügyletekről, illetve más, például a csekkekre és váltókra vonatkozó jogszabályok szerinti fizetésekkel kapcsolatos kamatokról, a kártérítési kifizetésekről, ideértve a biztosítótársaságok kifizetéseit is.” Ezen felül az előadó felhívta a figyelmet a 2002. évi XXXVI. törvény indokolására, mely a következőket tartalmazza: „Kereskedelmi ügyleteknek minősíti [az irányelv] a vállalkozások (akár egyetlen személy is) egymás közötti, vagy vállalkozások és állami szervek közötti olyan ügyleteket, amelyek ellenérték fejében áruk szállításához vagy szolgáltatások nyújtásához vezetnek. Az irányelv tehát csak a kereskedelmi szerződésekre vonatkozik, így nem érinti a fogyasztókkal kötött szerződéseket, továbbá az értékpapírokból eredő fizetéseket, kártérítési összegek kifizetését.”

Végül az előadó kifejtette, hogy jó lenne külön ülést tartani a közvetítői eljárással kapcsolatban.

Az előadások után Dr. Bárdos Péter levezetőelnök reagált az elmondottakra. Kiemelte, hogy az elháríthatatlanság fogalmának a felpuhulását még nem tapasztalta, de ezzel a felpuhításra irányuló állásponttal nem ért egyet. Az áfa megfizetésével kapcsolatban nem ért egyet azzal, hogy csak számla alapján jár az áfa.

Dr. Pataky Csaba ügyvéd hozzászólásában azt emelte ki, hogy ha a szabálysértési eljárásban a sértett polgári jogi igényt terjeszt elő, akkor a szabálysértési határozatot vele is közölni kell, mert valamilyen módon a polgári jogi igényről rendelkeznie kell a határozatban a szabálysértési hatóságnak, mely az esetek döntő többségében egyéb törvényes útra utasítja a sértett igényének az érvényesítését. Mivel a sértettre is tartalmaz így rendelkezést a határozat, vele is közölni kell, és ez az ügyfél számára a biztosítóknál megkönnyíti a kárrendezést, mert így tudja igazolni a jogalapot.

Dr. Németh Ferenc ügyvéd az áfával kapcsolatban tett észrevételt. Hivatkozott a BH 2006. 111. számú jogesetre, melyben a Legfelsőbb Bíróság azt az álláspontot fogadta el, mely szerint csak akkor kell a biztosítónak áfát fizetni, ha a károsult a számlát becsatolta. Ugyanakkor hozzátette a hozzászóló, hogy ettől eltérő II. fokú álláspont is ismert.

Dr. Kovács Kázmér ügyvéd hozzászólásában annak a véleményének adott hangot, hogy az áfát számla nélkül is meg kellene fizetnie a biztosítónak. Az ún. „pléhkárral” kapcsolatban kifejtette, hogy nem követelmény a sérült jármű kijavítása.

A nagy érdeklődéssel, sok résztvevővel lezajlott szekcióülés indokolta a témaválasztást, s élesen rávilágított az ellenérdekű felek jogászainak gyakran ellentétes jogi véleményére, ami csak megerősítette a témaválasztás helyességét és célszerűségét.

József-Polonyi Gábor

A téma átfogó feldolgozásához annak idején, 2000 végén azzal a reménnyel fogtam hozzá, hogy a megszülető könyv majd széles körben elterjed, és hozzájárul valamilyen mértékben a biztosítási kultúra magyarországi fejlődéséhez. A tapasztaltak minden képzeletet felülmúltak. A Biztosítások adózási és elszámolási szabályai című könyv eddig sok-sok ezer példányban jelent meg, és az érdeklődők már a hetedik kiadást olvashatják – jelenleg még csak a PSZÁF honlapján, digitális formában.

A biztosítások szabályozási, adózási környezete is folytonosan változik, ezért nem kerülhetjük meg, hogy azokkal lépést tartsunk, ha a saját szakterületünkön, saját munkánkban sikeresek akarunk lenni. Nyilvánvaló, hogy sikeresek pedig csak akkor lehetünk, ha örökösen képezzük magunkat, és a versenytársainknál jobban vagyunk. Az ebben való felkészülést hivatott segíteni ez a könyv is választott témájának területén. A hetedik kiadás a legfrissebb szabályokat is magában foglalja. A legutóbbi – hatodik kiadáshoz – képest, tartalmazza a 2007. évi változásokon – köztük az adókedvezmény érvényesítésének jövedelemhatárának nagy mértékű csökkentésén – túl a 2006. évi jelentős törvénymódosításokat is. Melyek is voltak ezek? Néhány fontosabbat kiemelve közülük: 2006-tól már bármely kifizető által fizetett adóköteles biztosítási díj után érvényesíthető adókedvezmény, nem csak a munkáltató által fizetett után; a biztosítási díj csökkentésének szerződéses kikötése nem zárja ki eleve az adókedvezmény igénybevételét; a rendelkezési joggyakorlásnak nem minősülő szerződésmódosítások terjedelme pedig jelentősen kiszélesedett; és végül, a rendelkezési joggyakorlás miatt – az összes helyett – csak legfeljebb háromévnyi korábban igénybe vett adókedvezményt kell növelt összegben visszafizetni. 2006. szeptember 1-jétől pedig bevezetésre került a kamatadó.

Ezen a helyen is említést kell tennünk arról, hogy az első kiadást a SALDO Kiadó jegyezte, de az nem jöhetett volna létre az AEGON Magyarország Általános Biztosítótársaság támogatása és anyagi áldozatvállalása nélkül. A későbbi kiadásokban pedig a Biztosításoktatási Szakképző Intézet játszotta a legfontosabb szerepet. Nem tehetjük meg azt, hogy amikor arra alkalom nyílik, ne fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik e könyv kiadásában és népszerűsítésében az elmúlt hét évben elévülhetetlen érdemeket szereztek. Reméljük, hogy a PSZÁF honlapján is sokat megtalálják majd ezt a könyvet, de még ennél is jobban reméljük azt, hogy hagyományos könyvalakban történő megjelenéséhez is elégséges akaratot és forrásokat találunk, különös tekintettel arra, hogy ilyen irányú igény a könyvet korábban forgatók körében folyamatosan jelentkezik.

A Biztosítások adózási és elszámolás szabályai című könyv részletesen tárgyalja a biztosítások adózási elszámolási szabályai szempontjából fontos polgári jogi rendelkezéseket és a Bit. vonatkozó szabályait, majd sorra veszi azokat az adótörvényeket, amelyek valamilyen formában érintik, befolyásolják a biztosítási jogviszonyokat. A könyv kimerítően tárgyalja a személyi jövedelemadóról szóló törvény, a társadalombiztosítási jogszabályoknak, a társasági adóról szóló törvény, a számviteli törvény, az adózás rendjéről szóló törvény és más úgynevezett kisadónak nevezett jogszabály biztosításokra vonatkozó rendelkezéseit. A könyv nem egyszerűen ismerteti a szabályokat, hanem kifejezetten a mindennapi gyakorlat szempontjából érteti meg és magyarázza azokat, közérthető formában A következő részletek az egyes jogszabályok eltérő biztosítás-fogalmait, a személyi jövedelemadó-törvény legfontosabb szabályait, továbbá egy áfa-kérdésként felmerült nagyon fontos kárrendezési téma tárgyalását, az adózás rendjéről szóló szabályokat és a rendeltetési joggyakorlás egyes kérdéseinek emel ki a könyvből, ha lehet ezt mondani, mintegy kedvcsinálóként.

Mit értünk az üzleti biztosítások kifejezés alatt

Ma Magyarországon, de a világ bármely más konszolidált államában, két nagy biztosítási rendszer biztosan található. Az egyik a kötelező társadalombiztosítás rendszere (beleértve a magánnyugdíjpénztárakat is), amely a nyugdíj- és egészségügyi ellátások fedezetére képez, illetve képeztet törvényi erővel fedezetet. Hangsúlyozandó, hogy az e biztosítási rendszerhez való tartozás nem szabad választás kérdése. A másik nagy biztosítási rendszer intézményei a piacgazdaság törvényszerűségei mentén működő biztosítótársaságok, illetve nonprofit biztosítóegyesületek és szövetkezetek. A két nagy rendszer közötti alapvető különbség abban ragadható meg, hogy a biztosítótársaságokkal létrejövő biztosítási jogviszonyok – jellemzően – a szerződő felek szabad akaratából jönnek létre, mégpedig a piacgazdaság szabályai, törvényszerűségei mentén. A biztosítótársaságok jellemzően profitorientált vállalkozások, ügyfeleik pedig – jellemzően – valós kockázataikat igyekeznek a biztosítási jogviszonyba való belépéssel csökkenteni. Különbség van a két rendszer között a tekintetben is, hogy a biztosítótársaságok kockázatvállalási palettája sokkal szélesebb terjedelmű, mint a – gyakorlatilag két nagy területet lefedő – kötelező társadalombiztosításé.

A két nagy biztosítási rendszer mellett természetesen léteznek még más – semmiképpen sem elhanyagolható, egyre nagyobb teret nyerő – öngondoskodási formák is. Ilyenek például az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak, azaz a nyugdíj-, egészség- és önsegélyező pénztárak, amelyek – főleg az önkéntes nyugdíjpénztárak – súlya a biztosítási piacon dinamikusan növekszik. A magyarországi öngondoskodási formák között meg kell említenünk a 2006-tól bevezetésre került egyéni nyugdíj-előtakarékossági számlát is. Ez az intézmény lehetővé teszi, hogy belföldi befektetési szolgáltatónál vezetett sajátos számlán (NYESZ-R) értékpapír-befektetéseket helyezzünk el. Az ilyen megtakarításokhoz, valamint cél szerinti (nyugdíjaskori) felhasználásához – az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakéhoz kísértetiesen hasonló – izmos adójogi kedvezményeket rendelt a jogalkotó. Ezt az öngondoskodási formát botorság lenne negyedik nyugdíjpillérnek nevezni – mint ahogyan ezt sokan teszik –, hiszen ez kifejezetten az öngondoskodási formákat magában foglaló harmadik pillér egyik eszközének (biztosítótársasággal kötött nyugdíjbiztosítás, önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíj-előtakarékossági számlák) tekinthető.

E könyvben az üzleti biztosítások alatt a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) és a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló törvény (Bit.) szabályai alapján működő biztosítótársaságok – ide nem értve a biztosítóegyesületeket – által értékesített biztosítási módozatokat, termékeket értjük. E biztosításokat érintő jogszabályokat, pontosabban az e jogszabályok biztosításokra vonatkozó legfontosabb rendelkezéseit tesszük vizsgálatunk tárgyává úgy, hogy elsősorban – de a kapcsolódó tudnivalók ismertetéséről teljesen nem lemondva – az adókötelezettségek szabályszerű teljesítését segítsük vele.

Fogalmi kavalkád

A gyakorlati életben sok zavart okoz az egyes biztosítási fogalmak eltérő tartalma, és fordítva, az azonos tartalmú dolgok eltérő elnevezése. És mindezt még a köznyelv és a szakzsargon is elmélyíti a maga gazdagságával.

A különböző – a kockázatokra és biztosítási termékekre utaló – fogalmak közül számunkra a Ptk., a Bit., és az adótörvények közül a személyi jövedelemadóról szóló törvény (szja) bír különös jelentőséggel. Vegyük sorra és nézzük meg e törvények biztosításokat tipizáló, csoportosító fogalmait!

A kizárólag haláleseti (kockázati) életbiztosításról

A Ptk-s fogalmak ismertetésekor, a biztosítások megszüntetésekor előforduló visszavásárlási összeg kapcsán már ejtettünk szót a haláleseti biztosítások azon változatáról, amikor a biztosítási időszak hossza nem naptári dátum által meghatározott, hanem a pontos időpontját tekintve egészen biztosan nem meghatározható halál bekövetkezésének időpontjához kötött. Meg nem ismételve a korábban már más aspektusból leírtakat, ezen a helyen csak arra a kérdésre térünk ki e módozattal kapcsolatosan, hogy a teljes életre (whole life) szóló haláleseti (kockázati) életbiztosítás a szó szoros értelmében véve tekinthető-e haláleseti biztosításnak, különös tekintettel természetesen a hatályos Ptk. és Bit. rendelkezéseire is. Válaszunk egyértelműen igenlő! Egyrészt azért, mert ennek a biztosításnak csak egyetlen biztosítási eseménye van: a biztosított halálának bekövetkezése. Tehát eszerint megfelel a jogszabályok szerinti haláleseti fogalomnak. Másrészt nem kérdéses, hogy életbiztosításról van szó. Harmadrészt pedig a Ptk. nem jelzős szerkezetként definiálja a halál esetére szóló életbiztosítást, tehát nem tesz különbséget a tekintetben, hogy az ilyen biztosítások tartamát a biztosítási jogviszony szereplői miként határozták meg. Továbbmenve, a Bit. is – a kockázati terjedelem vonatkozásában – azonosan kezeli a tartamos és a teljes életre szóló kockázati életbiztosítást. Tehát, semmiféleképpen nem lehet kétségbe vonni jogszerűségét az olyan tartam-meghatározásnak, amely a biztosítási tartam végét – előre kikötötten – a biztosított személy halálának bekövetkezése napjához köti. És végül, amennyiben a biztosítási jogviszonyokat szabályozó alapjogszabály (Ptk.) és a biztosítási tevékenységet szabályozó jogszabály (Bit.) az ilyen biztosításokat haláleseti biztosításoknak tekintik, akkor ettől eltérő értelmezésre nincs lehetőség, amennyiben más törvények, így az adótörvények és a számviteli törvény az említett jogszabályokat mögöttes jogforrásnak tekintik és a mögöttes jogforrásban használt fogalmaktól eltérő saját fogalom-meghatározást nem adnak. Annak természetesen nincs akadálya, hogy amennyiben más törvények – például az szja – olyan jövedelmet ismer fel egy adott biztosítási módozatnál, amelyet adóztatni szeretne, akkor azt megtegye. De akkor annak meg kell teremteni a jogtechnikai megoldását, mint ahogy a jogalkotó azt meg is tette 2000. január 1-jétől, éppen a szóban forgó módozathoz kapcsolódó visszavásárlási összeg adóztatása esetében, és ahogyan azt egyébként most is kezeli a hatályos szja.

A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások

A biztosítótársaságok törvényi kötelessége, hogy jövőbeli várható szolgáltatásaik fedezetére tartalékot képezzenek, és a megképzett tartalékot a legjobb tudásuk szerint, szigorúan szabályozott törvényi keretek között, alacsony kockázat vállalása mellett befektessék. A tartalékok befektetésével elért hozamot pedig – a konkrét módozatra vonatkozó szabályzatban előírt mértékben és módon – az érintett ügyfeleknek visszajuttatják. Az a – világban már korábban is széles körben elterjedt – gyakorlat, miszerint a biztosítótársaságok megosztják ügyfeleikkel befektetési döntéseiket, illetve annak teljes jogát ügyfeleik kompetenciájába utalják, Magyarországon is ismert, és részarányuk már nem jelentéktelen. Az ügyfelek ezáltal nem elszenvedői, hanem aktív részesei lehetnek az őket igen érzékenyen érintő befektetési döntéseknek. Az emberek – a befektetési kultúra növekedésével összhangban – igényelték ezt a lehetőséget, és az ezzel járó nagyobb önállóságot. Azt is mondhatjuk, a biztosítási piac kikényszerítette, hogy Magyarországon is megjelenjenek az úgynevezett befektetési egységekhez (unit linked) kötött életbiztosítások. Ezzel megnyílt annak a lehetősége – természetesen csak az ilyen biztosítások mögött lévő pénzalapok tekintetében –, hogy a nagyobb hozam elérése reményében a nagyobb kockázattűrő képességgel rendelkező ügyfelek az állampapíroknál kockázatosabb befektetéseket is elhelyezzenek portfoliójukba. Az ügyféldöntések figyelembevételéhez és kezeléséhez pedig kézenfekvő megoldást kínált a befektetési piacon már jól bevált nyílt végű befektetési alapok által alkalmazott technika, amely arra is lehetőséget kínált, hogy az ügyfelek – a befektetési (elszámolási) egység, mint kvázi befektetési jegy árfolyamának alakulásán keresztül – naprakészen követni tudják befektetési döntésük eredményét. A biztosítók – a piac pulzusán tartva kezüket – azzal egészítették ki befektetési szolgáltatásaikat, hogy különböző kockázatú alapokat hoztak létre, illetve ezekből az alapokból eltérő kockázatú standard kombinációkat alakítottak ki, és az ügyfelek döntésére bízzák az azok közötti választást.

A Bit. – érzékelve a piaci változásokat – bevezette, és külön soron rendeli kimutatni a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokat. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az életbiztosításhoz ilyen befektetési szolgáltatás is kapcsolódik, akkor az ilyen életbiztosításokat a biztosítók adatszolgáltatásában a többi életbiztosítástól elkülönítetten kell szerepeltetni. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások ne minősülnének továbbra is a Ptk. szerint életbiztosításnak. Magyarul: az elérési biztosítás továbbra is elérési biztosítás marad, mint ahogy a nyugdíjbiztosítás minőségét (kockázati terjedelmét) sem érinti, hogy a mögött van-e befektetési egység vagy nincs. De ebből az okfejtésből következik az is, hogy a halál esetére (teljes életre) szóló biztosítások sem zárhatók ki ebből a körből.

Az adótörvények és más kapcsolódó jogszabályok kockázatviselés tartalmára utaló biztosítási fogalmai

Az adótörvények és más kapcsolódó jogszabályok esetében a Ptk., illetve a Bit. – főleg a biztosítási jogviszony fogalmai tekintetében – alapvetően mögöttes jogszabályként funkcionálnak, de arra is van példa, hogy az adótörvények ezektől eltérő fogalmakat is bevezetnek. A tágabb értelemben vett adótörvények hol szűkítik, hol szélesítik a mögöttes jogszabályok biztosításfogalmait, továbbá új, eltérő rendszerezési ismérvek alapján új biztosítási csoportokat alkotnak, természetesen csak az adott jogszabály „saját használatára”. Ilyen kivételnek tekinthető a számunkra kitüntetett jelentőséggel bíró szja által megadott élet- és nyugdíjbiztosítás fogalmak, amelyek aprólékosan definiálják az adókedvezmény érvényesítésére jogosító élet- és nyugdíjbiztosítások tartalmi elemeit. Ettől függetlenül, pontosabban minderre tekintettel, az adótörvények sajátos rendelkezéseinek alkalmazása során az egyes biztosítások minősítésekor – tekintettel természetesen az adótörvények előírásaira is – minden esetben a mögöttes jogszabályok (Ptk., Bit.) rendelkezései az irányadók. Ez különösen érvényes a kockázati terjedelem kérdésében.

Az szja sajátos, a kockázatvállalás tartalmára utaló biztosítási fogalmai

A személyi jövedelemadóról szóló törvény több szempontból is csoportosítja a biztosításokat és ennek megfelelően alakul fogalmi rendszere is. Egyrészt bevezeti az adóköteles és adómentes biztosítás fogalmakat, amelyek nyilván csak kifizetők – illetve más, nem magánszemélyek – által magánszemélyek javára kötött biztosítások esetében és csakis a díjfizetés időpontjára vonatkozóan értelmezhetők, magánszemélyek saját vagy más magánszemély javára – ha az nem valaminek az ellenértéke – történő befizetéseire sohasem. Másrészt bevezeti a kedvezmény igénybevételére jogosító biztosítás fogalmát, amely egy másik szempont szerint differenciálja a befizetett díjakat. A kedvezmény igénybevételére jogosító biztosítások körét, illetve az adókedvezmény érvényesítésének feltételeit – amelyre egyébként külön cím alatt még részletesen kitérünk – külön mellékletben, igen nagy alapossággal szabályozza az szja.

Az adóköteles biztosítások csoportjába tartozó biztosítási kockázatok

Az szja szerint adóköteles biztosítási díjnak minősül a magánszemély, mint biztosított vagy kedvezményezett javára kötött biztosítási szerződés alapján más személy által fizetett díj, ide nem értve a más magánszemély által fizetett díjat, továbbá a magánnyugdíjpénztár által biztosítóintézettől történő járadékvásárlás ellenértékét, illetve a kifizető által kötött biztosítás 1. számú melléklet szerinti adómentes díját. Tehát – eltekintve most a magánnyugdíjpénztári járadékvásárlástól – az adóköteles biztosítások köre gyakorlatilag az adómentes biztosítások komplementereként került meghatározásra, hiszen az szja taxatíve csak az adómentes biztosításokat sorolja fel. Az szja a kockázati (halál esetére szóló) életbiztosítás, a baleset-biztosítás, a teljes és végleges munkaképtelenségre szóló betegségbiztosítás, valamint – 2004-től – a kizárólag a díjat fizető kártérítési felelősségi körébe tartozó kockázat elhárítására kötött biztosítás díját tekinti adómentesnek. Ebből viszont következik, hogy minden más, a kifizető által magánszemély javára kötött biztosítás díja adóköteles, amennyiben a biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatására – akár biztosítottként vagy akár kedvezményezettként – magánszemély lesz jogosult. De ebből az is következik – bár nem minősülnek adómentes biztosításoknak –, hogy nem tekinthetők adóköteles biztosításoknak azok a kifizető által kötött biztosítások – még ha magánszemélyek is a szerződés biztosítottjai vagy kockázati tényezői –, amelyek a kifizető üzleti tevékenységének kockázatait hivatottak ellensúlyozni, enyhíteni, gondoljunk most az olyan hitelfedezeti életbiztosításokra, ahol a hitel adósa a kifizető, a kedvezményezett pedig a hitelező bank. A magánszemély – mint pusztán kockázati tényező – ebben az esetben jövedelmet nyilvánvalóan nem szerez.

Az adóköteles biztosításokkal kapcsolatosan tisztáznunk kell még egy régebben gyakori, és egy újabb sütetű félreértést. Kezdjük a régebbivel, és rögtön jegyezzük is meg: amennyiben egy kifizető, munkáltató a foglalkoztatottjára vagy más jogviszonyban álló magánszemélyre – mint biztosítottra – köt egy személybiztosítási szerződést, akkor minden esetben a kifizetővel valamilyen jogviszonyban lévő biztosított szerzi meg a jövedelmet, és nem a kedvezményezett! Ezt a szakmai álláspontunkat erősítette meg az szja 2004. évi módosítása is, amely most már egyértelműen kimondja, hogy a kifizető által fizetett díj annak a magánszemélynek a jövedelme, akire tekintettel a biztosítási díjat fizetik. Ez pedig nem lehet más, mint a biztosított. A második, nyilván rövidebb életű és kisebb jelentőségű félreértést az adóköteles biztosítás újrafogalmazott fogalmának felületes olvasása idézhette elő, és keltett némi ijedséget a szakmában. 2004-től a „kifizető által” fizetett díj helyett a „más személy” által fizetett díjat lehet olvasni. És ugye, ez azt is jelenhetné, hogy a más magánszemély által fizetett díj is adóköteles. De nem így van, mivel a más magánszemélytől megszerzett bevétel – törvénybe foglaltan is – adómentes.

A természetbeni juttatásnak minősülő biztosítási díj fogalma

Befejezésül jegyezzük meg, hogy a kifizető által fizetett biztosítás díjának adójogi minősítése szempontjából (adóköteles, adómentes vagy egyik sem) teljesen közömbös, hogy azt a kifizető egyedi (nevesített) biztosításként kötötte-e meg, vagy olyan csoportos biztosításként, ahol a biztosítói szolgáltatás jogosultja előre nem ismert (nem tudhatjuk előre, hogy kinél fog bekövetkezni a biztosítási esemény). A csoportos (úgynevezett nem nevesített, nem egyéni) biztosításokkal kapcsolatosan gyakran okoz zavart az a körülmény, hogy a csoport személyi összetétele a szerződéskötés időpontjára (vagy más adott időpontra) végül is rekonstruálható, sőt, kedvezményezettjelölés esetén a Ptk. által előírt biztosítotti nyilatkozataikat is meg kell hogy tegyék a csoportba tartozó magánszemélyek, adott esetben még orvosi vizsgálatnak is alá kell vetniük magukat, de nem ismert, hogy kivel történik majd meg a baj. E körülmények persze mit sem változtatnak azon, hogy a kifizetői díjfizetés még természetbeni juttatásnak fog minősülni, feltéve persze, hogy a biztosítási szerződésben valóban kizárólag a munkakör, a beosztás, a munkaviszonyban eltöltött idő, az életkor vagy más közös ismérv alapján határozzák meg a biztosítottak körét.

A Számviteli Törvény (Szt.) kockázatviselésre utaló biztosításfogalmai

A számviteli törvény a biztosítás