Az elemzők a pozitív hírek mellett egy sor kérdést tettek fel, melyre keresik a válaszokat. Fontos meggyőződni ugyanis arról, hogy a pénzügyi válságot már ténylegesen magunk mögött hagytuk-e, illetve az utóbbi néhány hónapban az is forró témának számított, hogy a lakásépítések felfutása nem valamilyen lufi-e, ami könnyen kidurranhat. Emellett érdemes gondolni a 2018-at követő időszakra is, ugyanis a kormány konkrét intézkedései addig definiáltak.

Az utóbbi két év nyertesei azok a befektetők, akik, kivárták a nehéz éveket. Elmondható ugyanis, hogy országszerte átlagosan 20%-al emelkedtek az ingatlan árak. Budapesten, vagy keresettebb megyeszékhelyeken a növekedés mértéke az átlag kétszeresét is elérhette, míg a perifériának számító települések esetében az árrobbanás még nem következett be.

30 négyzetméteres garzon 3,5 év nettó keresetből

2008-ban, a lakáspiaci boom csúcsának számító évben átlagosan 30%-al drágábban juthattunk lakásokhoz a mostani bérekhez viszonyítva, ami kedvez a mostani potenciális lakás vásárlóknak. Egy példán szemléltetve, a 2000-es évek elején egy 30 négyzetméteres garzonlakás megvásárlásához több mint 5 évnyi nettó átlagfizetésre volt szükség, addig jelenleg elegendő 3,5 évnyi kereset a vásárlásra.

Érdekes adat, hogy Magyarország lakásállománya 4,4 milliós, emellett az elmúlt években mindig tízezernél kevesebb új lakás épült évente. Ennek fényében kijelenthető, hogy ha marad ez a trend, akkor az ország teljes lakásállománya csak 4-500 év alatt újulna meg.

Magyarországon a jelenlegi gazdasági környezet támogatja az ingatlanpiaci árak növekedését. A jegybanki alapkamat és a hitelkamatok történelmi mélyponton vannak. Szakértők szerint 2016-ban Magyarországon 10-12 ezer lakás is épülhet, mely szám növekedését prognosztizálják: 2017-ben 20 ezret, 2018-ban pedig akár 30 ezer új lakást jósolnak a szakemberek. Ezeket a számokat érdemes párhuzamba állítani a 2004-es 44 ezer új lakás építésének adatával.

Legfrissebb lakáshitel ajánlatainkért nézzen be kalkulátorunkba >>

Hogyan hat a CSOK az új lakások számára, a lakáspiaci árakra?

Az FHB Lakásárindexből jól látszik, hogy 2015-ben egy, az országot érintő lakáspiaci fordulat következett be. A drágulás legnagyobb mértékben Közép-Magyarországon jelentkezett, itt egy 23%-os növekedés volt tapasztalható 2014 viszonylatában. 2015-ben a legkisebb emelkedést Nyugat-Dunántúlon regisztrálták, ami összesen 11,5%-os volt. 2016 első negyedévében a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) még nagyobb fellendülést eredményezett, melynek kapcsán év végéig további kínálati bővülés várható.

A CSOK-hatásról szóló MNB elemzését itt olvashatja >>

A kihelyezett forint lakáshitelek értéke 2015 harmadik és negyedik negyedévében meghaladta a 100 milliárd forintot. 2014 azonos időszakához képest a tavalyi év utolsó negyedévében a bővülés 57 százalékos volt. A havi kihelyezett lakáshitelek összege mindhárom hónapban meghaladta a 30 milliárd forintot.

Elemzők szerint...

A lakáspiaci trendekről íme a legfontosabb néhány tudnivaló röviden:

  • A lakáspiaci fellendülés hátterében a jegybanki alapkamat csökkenése és a befektetői bizalom áll.
  • További piaci emelkedés várható, a fellendülés döntően a nagyobb városokban zajlik majd, ahol a munkakörülmények megfelelőek.
  • A piaci szereplők közül senkinek nem áll érdekében, hogy a jövőben árcsökkenés legyen a szegmensben, ezért valószínűleg tartósak maradnak a magas árak.
  • Idén várhatóan 20 ezer új lakás kerül piacra, melyeket a fejlesztők egymásra figyelve, időben elosztva fogják teríteni, ezzel is csökkentve egy esetleges árcsökkentő verseny esélyét.
  • Tisztult és szűkült az ingatlanközvetítői piac, mely szerencsés a lakosságra nézve.

A fentiek mellett a szakemberek egybehangzó véleménye az, hogy kiszámítható és stabil gazdasági környezetre van szükség továbbra is, illetve az építőiparban valóban nem 2-3 évre, hanem közép távra érdemes tervezni. A munkaadói járulékcsökkentéssel a kormány hosszabb távú célja a külföldön dolgozó szakemberek hazacsábítása, mely a fellendülés egyik mozgató rugója lenne.

Vissza a lap tetejére