Személyi sérüléses kárrendezési segítség

Szakmai konzultáció kérése
személyi sérüléses károk esetére

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset esetén a baleset minden vétlen résztvevőjét, azaz a vétlen autóvezetőt, annak utasait, a vétkes autóvezető utasait, illetve a sérült gyalogosokat, kerékpárosokat vagy motorkerékpárosokat kártérítés illeti meg. Közlekedési balesetnek minősül minden olyan baleset, amely egy mozgó jármű részvételével, a jármű mozgásából eredően, a közlekedési szabályok megsértésének gondatlanságából, egy szándékosan vagy véletlenül előidézett váratlan esemény keletkezik, és a bekövetkezett kár és a jármű mozgása között ok-okozati összefüggés áll fenn. Amennyiben a vétkes elismeri a felelősségét, egy baleseti bejelentő nyomtatványt kell kitölteni, majd azt mindkét félnek aláírni. Ezt a kék-sárga nyomtatványt bármelyik biztosítótársaságtól ingyenesen beszerezhetjük. Ha a felelősség vitatott, rendőri intézkedésre van szükség annak megállapítására. A balesetet nyolc napon belül be kell jelenteni a károkozó biztosításánál.


Vagyoni vagy nem vagyoni kártérítési igényünk érvényesítéséhez érdemes szakember segítségét kérnünk, hiszen egy magánember nem feltétlenül tudja, mi a teendő ilyenkor, milyen dokumentumokat kell csatolni a kárigényhez, illetve azt hogyan kell megfogalmazni ahhoz, hogy sikerre számíthassunk. Egy hozzáértő, nagy gyakorlattal rendelkező, az adott területen tapasztalt ügyvéd segítségét igénybe véve magasabb kártérítési összegre és gyorsabb ügyintézésre számíthatunk. A kártérítést általában a balesetért felelős gépjárművezető kötelező biztosításának terhére fedezik. A kártérítésnek fedeznie kell az okozott vagyoni és nem vagyoni károkat, a felmerült költségeket, illetve az elmaradt hasznot és nyereséget. Az összeget a károsultak járadék formájában vagy egy összegben is megkaphatják, illetve a két formát gyakran ötvözik is. A kártérítés összegéhez peres vagy nem peres eljárás útján is hozzájuthatunk.

A Ptk. elsősorban az eredeti állapot helyreállítását szorgalmazza, illetve amennyiben ez nem lehetséges, anyagi juttatásra jogosult a károsult. A kártérítés összege mindig az okozott kár mértékéhez alkalmazkodik. A baleset következtében munkaképtelenné vált, maradandó egészségkárosodást vagy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett károsultak is kaphatnak kártérítést. Kártérítési igényünket ügyvédi segítséggel terjeszthetjük elő a vétkes biztosítója felé. A biztosító egyezségi ajánlatot tesz, és a károsult eldöntheti, elfogadja-e. Ha igen, a kárrendezési folyamat felgyorsítható. Ha pedig az összeg nem felel meg, a károsult polgári peres eljárás keretében érvényesítheti igényét, ehhez szintén ügyvéd segítségére lesz szüksége.

Vissza a lap tetejére