Már csak öt napjuk van az ASTRA S.A. Biztosító magyarországi ügyfeleinek, hogy a román felszámolási eljárás megindulása előtt elhagyják jelenlegi, csődbe ment biztosítójukat. Az ügyfeleknek szeptember 30-ig kell dönteniük arról, hogy élnek-e az ASTRA által felajánlott lehetőséggel és - október elsejei kezdettel - átszerződnek-e más hazai biztosítóhoz. Azok, akik szeptember 30-a után is az ASTRA ügyfelei maradnak, annak a már most több ezer ügyfélnek és autószerviznek a számát növelik, akiknek már most is tartozik a fizetésképtelenné vált biztosító.

Hatalmas a kár

A piaci becslések alapján az ASTRA csőd után fennmaradó kárigények elérik majd a négy milliárd forintot. Ebben nemcsak a kötelező felelősségi és egyéb vagyoni károk, hanem a személyi sérülések, a súlyos balesetek élethosszig fizetendő járadékai is beletartoznak. Ez ráadásul csak a magyar károsultak adata, emellett ott van még a román, a szlovák és a német ASTRA tartozása is. Csak Romániában mintegy 35 milliárd forintnak megfelelő összeg hiányzik az ASTRA pénztárából.

A hétvégén várható a roham

Az összesített adatok szerint eddig körülbelül az ügyfelek fele intézte el ASTRÁ-s biztosításának lecserélését. Mindez azt jelenti, hogy sokan most is az utolsó pillanatra hagyják az ezúttal kényszerű biztosítóváltást.

A távozó ügyfeleknek szerdáig kell új biztosítót választaniuk és visszaküldeni az ASTRA biztosító részére az ehhez szükséges - a szerződések közös megegyezéssel történő megszüntetéséről szóló - nyilatkozatukat, amit az ASTRA elviekben már postázott részükre. A Biztosítás.HU tájékoztatása szerint azonban azoknak is segítenek, akik még nem kapták meg az ASTRÁ-tól a szerződésbontáshoz szükséges nyilatkozatukat. Számukra - gyorsított ügyintézés keretében - azonnal megküldik a szükséges nyilatkozatot új biztosítóhoz való szerződés kezdeményezése esetén.

Tovább az ASTRA biztosító váltás oldalra

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére