Biztosítási hírösszefoglaló - 17. hét

A Generali nemrégiben végzett kutatást a 20 és 55 év közöttiek körében, melynek célja az volt, hogy felmérje a két legnagyobb egészségügyi kockázat, a dohányzás és a túlsúly gyakoriságát, valamint a megkérdezettek elképzelését az egészséges életmódról.

Biztosítási hírösszefoglaló - 16. hét

A fokozódó piaci verseny a gépjármű felelősség és lakásbiztosítások után a vállalati vagyonbiztosítások területét is elérte. A FBAMSZ összevetette a KKV-k 2008-as biztosítási díjait az ideiekkel, melyek összehasonlításából az jött ki, hogy a kis-, és középvállalkozások ma alapvetően 20-40 %-al alacsonyabb árért fedezhetik alapvető kockázataikat.

Biztosítási hírösszefoglaló - 15. hét

Április 12-én és 13-án került megrendezésre az IIR Magyarország szervezésében a Biztosítás 2011 konferencia, melyen az összes vezető biztosító részt vett. A kétnapos rendezvényen terítékre került többek között a biztosítási piac helyzete, valamint az online értékesítési lehetőségek is.

Biztosítási hírösszefoglaló – 14. hét

A munkanélküliség és munkaképesség elvesztése esetére köthető biztosítások legújabb generációja a Groupama-Garancia Biztosító által piacra dobott Életszínvonal Biztosítás nevű termék. A Groupama az OTP Bank stratégiai partnereként debütált ezen konstrukciójával, ami már nemcsak jövedelem kiegészítést ad az ügyfeleknek, hanem a bankban csoportos beszedési megbízással kezelt közüzemi számlákat is téríti. Berentés László, a Groupama bankbiztosítási főosztályvezetője úgy véli, hogy termékük iránt nagy lesz a kereslet az OTP ügyfelek körében, melyet egy, az ügyfelek körében végzett friss kutatással is alátámasztott.

Biztosítási hírösszefoglaló - 13. hét

A nemek közötti eddigi különbségtétel következtében az egyes biztosítások díjai a nőknek kedveztek inkább. Ez a különbség a legmarkánsabban az életbiztosítások terén jelentkezett.

Biztosítási hírösszefoglaló - 12.hét

Portfolio.hu Biztosítási Konferencia

A múlt hét egyik legfontosabb eseménye a március 22-én kedden a Portfolio.hu által megrendezésre került 2011-es Biztosítási Konferencia, melynek során a legnevesebb hazai szakértők, illetve a legnagyobb biztosítók vezetői tartottak előadást, adtak interjút.

Az öröm négy keréken érkezett

Fekete Jánosné duplán örülhetett annak, hogy a Biztosítás.hu internetes portálon váltott olcsóbb kötelezőre tavaly novemberben. Ő lett ugyanis a társaság által kisorsolt autó nyertese.

Ami a számok mögött van…..

Az előzetes várakozásokat felülmúlva közel 1,5 millióan cserélték le kötelező biztosításukat a novemberi kampányban!!!

Időben megérkeznek idén a kötelező csekkek!

Januárban 50%-kal nőtt a kötelező biztosítások átlagdíja

A rekordszámú novemberi kötelező váltás miatt idén is késnek majd valamennyit a biztosítók csekkjei. A Biztosítás.hu internetes portál közleménye szerint egy törvény változásának köszönhetően azonban az autósoknak nem kell aggódniuk díjaik befizetése miatt. A Biztosítás.hu ugyanakkor arról is tájékoztat, hogy január 1-jével, több mint 50%-kal nőttek a kötelező biztosítások díjai. A díjak növekedése az egységes biztosítási évforduló eltörlése miatt a jövőben egyre jobban sújtja majd az autósokat.

Inkább egyénileg mennek síelni a budapestiek

Nem segít a síelőknek az Európai Egészségbiztosítási Kártya

A késve indult síszezon ellenére 2010-ben is a neten kötött utasbiztosítások számának növekedésére számít a Biztosítás.hu internetes alkuszi portál.

Kétszer többen váltottak az első napokban, mint tavaly

12 és 15 milliárd Ft között spórolhatunk az idei kampányban!

Több mint kétszer annyi autós váltott kötelezőt az idei kampány első három napján, mint az előző évben, adta hírül a Biztosítás.hu internetes portál. A rendkívüli érdeklődésnek köszönhetően idén minden bizonnyal megdől majd a tavalyi 700 ezres váltási rekord, és akár 15 milliárd is lehet a biztosítót váltó autósok együttes megtakarítása.

Időben kapunk majd csekket

Bemondásra is el kell majd fogadni a biztosítóknak a váltók bónuszát

Az autósok számára kedvező változásokat tartalmaz a Pénzügyminisztérium "Bonus-Malus" rendszert szabályozó új rendelete, mely a nyáron elfogadott Kötelező Biztosításról szóló törvényhez kapcsolódóan a napokban jelent meg.

Alacsonyabb végzettséggel is köthetünk munkanélküliség biztosítást

Megindult a verseny a munkanélküliség biztosítások piacán és ez egyre jobb szerződési feltételeket teremthet a munkanélküliség veszélyével komolyan szembenézni kénytelen magyar munkavállalók részére – adta hírül a munkanélküliség biztosításokat ez idáig kizárólagosan forgalmazó internetes portál, a www.biztositas.hu sajtóközleménye.

Megjelent a Biztosítási szemle 2009/6.-7. dupla száma

A tartalomból:

  • Lencsés Katalin: Diszkrimináció vagy differenciálás?
  • Koncz Tamás: A gépjármű kiterjesztett garancia biztosítás speciális kérdései
  • The Boston Consulting Group: Válságálló biztosítási ágazat megteremtése Hollandiában
  • Tánczos Vanda: Beértük-e már Európát?
  • Boros Pál: Új lehetőségek az életbiztosítások értékesítésének folyamatában

Megjelent a Biztosítási szemle 2009/5. száma

A tartalomból:

  • Boros Pál: A függő és független biztosításközvetítők képzésének és hatósági vizsgáztatásának kezdeti tapasztalatai az érintett szereplők nyilatkozatai tükrében
  • Vanek Balázs: A gazdasági válság hatása a vállalatokra a kintlévőség-kezelés szemszögéből, avagy a hitelbiztosítás szerepe a válságban és az azt követő fellendülésben
  • Dr. Julesz Máté, tudományos kutató (Szeged): A jó erkölcs a biztosításszociológiában
  • Dr. Szabados Éva: Egészségbiztosításunk – egy gyakorló orvos szemével
  • BIZTOSÍTÁRS Magazin: Ha kár érte szakmailag, Felelősségbiztosítási körkép
  • Közelkép; A célt mindig szem előtt tartva; Beszélgetés Martijn Gribnauval, az ING Biztosító vezetőjével
  • www.gfk.com: A GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb tanulmányaiból
  • HVG könyvek, Jack Foster: Az ötlet

Változatlan az utazási kedv

A síszezon után a nyári utazási szezon is jelentős változásokat hozhat aszerint a felmérés szerint, melyet a 20 legnagyobb utazási iroda megkérdezésével készített el a Biztositas.hu internetes oldal. Az utasbiztosítások terén piacvezető portál szerint, az internetes vásárlások erősödése mellett arra lehet számítani, hogy idén nyáron csökken a külföldi nyaralások átlagos tartama, ugyanakkor jelentősen nő majd a szabadságukat belföldön eltöltő honfitársaink száma.

Megjelent a Biztosítási szemle 2009/4. száma

A tartalomból:

  • Trunkó Barnabás: A Mabisz 2008. évi tevékenységéről és további céljairól
  • Dr. Julesz Máté, tudományos kutató (Szeged): Mindenkinek joga van
  • BIZTOSÍTÁRS Magazin:Ki van zárva?
  • BIZTOSÍTÁRS Magazin: A mackók világa
  • BIZTOSÍTÁRS Magazin: Biztonságban otthon vagyunk?
  • Cseh biztosításpiaci körkép - Ema Novotná, a Pojistny obzor főszerkesztőjének előszava
  • www.pszaf.hu: Kihívások előtt a Felügyelet

Megjelent a Biztosítási szemle 2009/3. száma

A tartalomból:

  • Dr. Horváth János: Az egészségbiztosítás szakorvosképzés rövid története
  • BIZTOSÍTÁRS MAGAZIN, Bartha Zoltán: Belebetegszünk a válságba?!
  • Mi a panasz? - Válaszúton az egészség- és nyugdíjbiztosítás
  • Józsa Ferenc: „Kihalt minden, zene sem szól…” - A TANÁCSADÓ első számából
  • A PSZÁF Felügyeleti Tanács elnökének interjúja
  • www.piacesprofit.hu: A jövő a takarékoskodóké!
  • Richard Watson: Jövő-dosszié - Mit jósol a jelen a következő öt évtizedre?
  • www.scolar.hu: Soros György: A 2008-as hitelválság és következményei - A pénzügyi piacok új paradigmája

Változások a kgfb-szabályozásban

Benyújtotta a parlamenthez a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény tervezetét a Pénzügyminisztérium. Az ellenzői a kötelező kampányok megszűnésétől és az ezzel együtt járó díjemelkedéstől féltik a piacot, a biztosítók azonban a lökésszerűen jelentkező adminisztrációs teher csökkentése és az ezzel együtt járó jobb szolgáltatási színvonal elérése érdekében, a tervezet mellett voksolnak. Úgy tűnik, hogy a tervezetből törvény lesz, így 2010 január elsejétől hivatalosan megszűnik az egységes évforduló.

Megjelent a Biztosítási szemle 2009/2. száma

A tartalomból:

  • Összefoglaló beszámoló a X. AIDA BUDAPEST Biztosítási Kollokviumról és a II. AIDA EUROPE Konferenciáról
  • Dr. Julesz Máté: A Magyarországon külföldi fegyveres erők által üzemeltetett gépjárművel okozott károkról
  • Bartha Zoltán: „No casco” után „No díj”?
  • Biztonsági övek – szorosabbra húzva

Korszakváltás az utasbiztosításban

A kötelező biztosításokhoz hasonlóan, az utasbiztosítási piacot is átrendezni látszik az Internet biztosította összehasonlíthatóság. Az öldöklő versenyben lemaradnak azok a biztosítók, amelyek nem differenciálják termékeiket az utazás célja, típusa és az utazók értéktárgyai szerint. Az Interneten keresztül néhány perc alatt megismerhető árak és szolgáltatások, egyszerű választást tesznek lehetővé, amivel egyre nagyobb számban élnek is honfitársaink.

Megjelent a Biztosítási szemle 2009/1. száma

A tartalomból:

  • Dr. Pataky Tibor: Beszámoló a Magyar Jogász Egylet Biztosítási Jogi Szakosztályának 2008. október 28-i szekcióüléséről
  • Takáts Péter: A biztosításközvetítés közjogi szabályozásáról az "AIDA Distribution of Insurance Products working Party" budapesti ülése kapcsán
  • BDr. Julesz Máté: Abiztosítóegyesület szolidáris jellege

Indul a kötelezőverseny

Akár 2-3-szoros árkülönbség is lehet a biztosítóknál kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások között - derül ki a napilapokban ma közzétett ajánlatokból. Aki vált, annak december 1-jéig kell felmondania régi biztosítójánál, és december 31-ig kell átszerződnie az újhoz.

MÁV átkötés - Mit kell tudnia annak, aki csak később tud váltani?

Azok, akik csak augusztus 15-e után váltanak az alábbiakkal kell számoljanak:

Mit kell tudni a MÁV közelgő bezárásával kapcsolatban

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének javaslatára, a Pénzügyminisztérium, várhatóan 2008. október 1-től hagyja jóvá az egyesület tevékenységi engedélyének visszavonását.

A Pénzügyminisztérium közleménye - MÁV Biztosító

A Pénzügyminisztérium a PSZÁF kezdeményezéséről – MÁV ÁBE tevékenységi engedélye

A Pénzügyminisztérium – azután, hogy megkapja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete kezdeményezését a MÁV Általános Biztosító Egyesület biztosítási tevékenységi engedélyének visszavonásáról – azonnal megvizsgálja az ügyet.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére