Újabb versenyt generálhat a Parlament tegnapi döntése a biztosítók között azáltal, hogy a tervezettel ellentétben differenciált adófizetési kötelezettséget állapított meg az egyes társaságok részére. Míg a most elfogadott törvény szerint a 8 milliárd forint ágazati bevételt elérő társaságoknak (jellemzően Allianz, Generali-Providencia, Aegon, Uniqa és Groupama-Garancia Biztosítóknak) az adó teljes összegét meg kell fizetniük, addig a kisebb bevételt realizáló társaiknak csak az adó felének, illetve negyedének megfizetését írja elő a törvény(!).

A különböző mértékben előírt adó milliárdos előnyhöz juttathatja a kisebb biztosítótársaságokat, ami jelentősen felboríthatja a biztosítóknak az adó továbbhárításával, (vagyis a díjak emelésével) kapcsolatos előzetes elképzeléseit. Az adó tervezete kapcsán ugyanis a biztosítók még úgy nyilatkoztak, hogy az új adót díjemelések formájában lesznek kénytelenek továbbhárítani az ügyfeleikre. Ekkor azonban még nem tudták, hogy lesznek közöttük olyan társaságok is, akiknek csak töredék adó terheli majd a lakás- és CASCO biztosítási termékeit.

A megváltozott helyzetben sokkal óvatosabban kell majd bánniuk a nagyobb biztosítótársaságoknak az adó továbbhárításával, hiszen könnyen elveszíthetik ügyfeleiket, ha a lakás- és a CASCO biztosítások díjaiban az egyes biztosítók ajánlatai között már most is meglévő több tízezer forintos különbségeket az adóval tovább növelik.

A Parlament ezzel a nem mindennapi döntéssel sikeresen akadályozhatja meg, hogy az adó a lakosság széles tömegeinek zsebét terhelje, sőt a kötelező biztosítási adóhoz hasonló módon az adó paradox módon ismét a biztosítási átlagdíjak csökkenését eredményezheti. A Biztosítás.hu internetes alkuszi portál adatai szerint ugyanis az előző évek biztosítási adói az ügyfelek figyelmét fokozottan a biztosítások díjaira irányították, ami a biztosítók közötti piaci versenyt és ezáltal folyamatos díjcsökkenést eredményezett. Mivel eközben a biztosítók szolgáltatási színvonala szemernyit sem csökkent, az ügyfelek egyértelműen jól jártak a biztosítók, főként Interneten dúló versenyével.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére