Bevezetés

Tíz esztendővel ezelőtt tartottam első biztosításgazdaságtani előadásaimat a Pécsi - akkor Janus Pannonius - Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. Mivel korábban gazdaságtörténettel foglalkoztam, a kurzusra történő felkészülés során első dolgom a biztosítási szakma múltjának megismerése volt. Hamarosan kiderült, hogy átfogó, monografikus jellegű és főként korszerű gazdaságtörténeti könyv nem áll rendelkezésre a biztosításról. Az 1970-es évektől megjelent biztosítási könyvek történeti fejezetei Csury Jenő 1931-es munkájára vagy az évfordulós kiadványokra (pl. 100 éves a Generali) alapoztak. A banktörténet-írás 1990-es évekbeli fellendülése sajnos nem húzta magával a biztosítástörténet-írást. Azért sajnos, mert a banktörténeti alapkutatások jelentősen gazdagították korábbi ismereteinket a magyarországi pénzintézetek gazdaság- és társadalomtörténetéről (példaként említhetem Kövér György, Pogány Ágnes és Tomka Béla munkáit.)

Jelen tanulmány természetesen nem elegendő a lemaradás pótlására, de talán a címben jelzett téma - biztosítási kultúra a 20. század első felében - segítségével egy kis ablakot tudok nyitni a tapasztalatokban oly gazdag magyarországi biztosításügy történetére. Maradva az ablaknyitás 'hasonlatánál': az ablakot szakszerűen kell kinyitni, gazdaság- és társadalomtörténeti tudományos szakszerűségére gondolok, lehetőleg úgy, hogy a beáramló fény - a történeti tények - se a kutatót, se a biztosítási szakma mai művelőit ne kápráztassa el, azaz a tények és összefüggések értékelése megbízható legyen.

Dolgozatom szerkezete rendhagyónak mondható. Az első részben a cím értelmezésével fogok foglakozni, a második részben a szakirodalom újraolvasása és levéltári kutatások alapján néhány „érdekes” biztosítástörténeti esetet fogok ismertetni.

Előadásom címe nem csak egyszerűen egy konferencia-előadás címe, hanem egy kutatási program része, fejezete.2 Amikor a címet értelmezem, akkor egy kutatás fő elemeit ismertetem. Néhány esetben komolyan vitatom a biztosítástörténet-írás eddigi megállapításait. Az esetek ismertetése kapcsán fontosnak tartom megjegyezni, hogy azok bármilyen hasonlatossága közelmúltbeli vagy mai eseménnyel pusztán a véletlen műve. A felfedezhető hasonlóság erősítheti bennünk a „nincs új a nap alatt” igazságát, de talán elgondolkozhatunk azon, hogy vannak-e hosszú távon érvényesülő, rendszereket túlélő jellegzetességei a magyarországi biztosításügynek. Véleményem szerint vannak ilyenek, és tanulmányommal ezekre is szeretnék rámutatni.

1. A tanulmány címéről

1.1. Miért a 20. század első fele?

A 20. század első fele alatt az 1899 és 1952 közé eső időszakot értem, és fő jellemzőjének az állami beavatkozás erősödését tartom. A korszakhatárok a következő eseményekhez köthetők: 1899-ben alapították a Gazdák Biztosító Szövetkezetet, amelyben az állam tulajdonosként volt jelen. A „Gazdák” alapítása illeszkedett az agrárius mozgalomhoz, amely egyre erőteljesebb beavatkozást követelt az államtól a magyar mezőgazdaság érdekében, elsősorban a nagyüzemek/nagybirtokok érdekében. 1952-ben pedig - a biztosítótársaságok „államosítása” után - kimondták a biztosítás állami monopóliumát.

Felvetődhet a kérdés, hogy miért nem 1914/18 vagy 1945 a korszakhatár. A 20. század első felében véleményem szerint - az állami beavatkozás növekedése mellett - a piaci, profitorientált biztosításügy visszaszorulása a meghatározó tendencia. A biztosítók fél évszázadon belül kétszer veszítik el saját vagyonukat és az ügyfelek (biztosítottak és kedvezményezettek) vagyonát, az elsősorban pénzügyi befektetésekben (állampapír, hadikölcsön) tartott díjtartalékokat és a biztosítók tulajdonosainak vagyonát. A háborúkat követő és a Magyarország számára különösen kedvezőtlen nemzetközi helyzet lehetetlenné tette a gyors és hatékony (vissza)illeszkedést a nemzetközi biztosítási piachoz. A viszontbiztosítási kapcsolatok szűkülése, illetve elvesztése jelentősen korlátozta a Magyarországon működő biztosítók kockázatvállalási lehetőségét. Megoldást jelenthettek a különféle együttműködési megállapodások, egyezmények, amelyek lehet, hogy biztosították a kockázat- (és költség-)arányos biztosítási díjakat, egyúttal azonban szűkítették a piac és a verseny terét.

1.2. Magyarország

Magyarország az első világháború végéig a Magyar Korona Országait („Nagy-Magyarország”) jelentette. A biztosítók ebben a gazdasági egységben (térségben) építették fel állományaikat. Csonka-Magyarország biztosítási állományainak egy részét is elveszítette, amiket nem tudtak pótolni. A területi átrendeződés a biztosítási díjakat is átrendezte, és ez az ügyfelek elvesztésével járt. Az első világháborút követően a biztosítótársaságok pénzügyi teljesítésére vonatkozó rendelkezések (az utódállamok felé történő kifizetések) súlyosbították az egyébként is kritikus pénzügyi helyzetben lévő biztosítók terheit.

1.3. Kultúra

Mi a kultúra, és mit jelent ez a biztosításban? Könnyű a dolgunk, ha egy lexikont hívunk segítségül a kultúra fogalmának meghatározásához. A kultúra: „Az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége.” Az első pillanatra használhatónak tűnő meghatározásról azonban gyorsan kiderül, hogy statikus, nem magyarázza a kultúra létrejöttét, a folyamatot. Közelítsük meg a kérdést a kultúraelmélet felől, amely legfontosabb megállapítása: „Csak a modern gondolkodás definiálja egy közösség vagy az egész társadalom anyagi termelő tevékenységét gazdaságnak, uralmi viszonyainak önállósult formáit, az emberek közötti viszonyokat társadalomstruktúrának. És a szimbolikus tevékenységet kultúrának.”3 Az emberi létforma jelölése alapvetően három fogalommal történik:
1) gazdaság; 2) társadalom(struktúra); 3) kultúra.

A gazdaság a termelő, újratermelő és/vagy elsajátító tevékenységek összessége, rendszere. „Közgazdászabbul”: az emberi szükségletek kielégítése a szűkösen rendelkezésre álló erőforrások felhasználásával (termelés, elosztás, tulajdonlás, fogyasztás). A társadalom emberi egyedek hierarchikus rendszere (osztályok, rétegek, hatalmi viszonyok), amely elsősorban a gazdasággal kölcsönhatásban változik. A kultúra a gazdaság és a társadalom közötti kölcsönhatások rendszere. Az elosztási- és a tulajdonviszonyokat, a politikát egyaránt kultúrának tekinthetjük, mivel a gazdaság és a társadalom kölcsönhatásának megfelelően változnak.

Az egyes rendszereknek is van saját kultúrájuk, a gazdaságot elsősorban az anyagi kultúra jellemzi, a társadalom anyagi kultúrájához tartozik például a lakás, az étkezés, és szellemi kultúrájához például a művészetek, a vallás.

A kultúra bizonyos esetekben jelentős hatást gyakorolt a gazdaságra. A szentbenedeki regulák szerint működő kolostorok jelentősen hozzájárultak a középkori európai gazdaság kommercializációjához (piacosodásához), felesleg-termelésükkel és speciális keresletükkel.

A biztosítás(történet) területére vonatkoztatva a fentieket, a kultúra részének tartom a biztosításpolitika meglétét vagy hiányát (szimbolikus tevékenység). A biztosítási kultúra, a gazdasági-anyagi kultúra részének tekintem például a kötvényeket, a biztosítók reklámtárgyait stb. A biztosítási kultúra, a szellemi kultúra része például egy-egy termék, egy-egy biztosítástechnikai megoldás, de ide sorolható a szponzorációs tevékenység is.

A kultúra meghatározható még úgy is, hogy az az emberi tökéletesedés állapota vagy folyamata, értékek vállalása, keresése, továbbá dokumentálása. A biztosítástörténeti kutatások során a dokumentált kultúrát viszonylag könnyű megtalálni, az értelmezés pedig szakmai felkészültség kérdése. Az értékek felkutatása, kiderítése és utólagos dokumentálása azonban már nehezebb és bonyolultabb feladat. A biztosítók ügyfélszolgálati kultúráját napjainkban viszonylag könnyen vizsgálhatjuk - tárgyi és „szellemi” kultúráját egyaránt -, leveleket kapunk és küldünk, személyes ügyintézésre is alkalmunk nyílik. De milyen volt az ügyintézés mondjuk a 20. század első felében? Ügyfél-leveleket találunk szép számmal, de mi történt a fiókokban, a képviseleteken, az ügynökségeken, amikor az ügyfél „ügyintézett”?

Igazán izgalmas kérdés a kultúra és a pénz kapcsolatának elemzése, hagyományosan úgy tekintjük ezt a kapcsolatot, hogy pénzt költünk a kultúrára. És mi történik akkor, ha megfordítjuk ezt a kapcsolatot? „… nem az a döntő, mennyi pénz kell a kultúrára, hanem az, hogy mennyi és milyen kultúra kell a pénzhez (a pénzcsináláshoz)”.4

1.4. Biztosítás

Előadásomban biztosítás alatt a kockázatfelosztásra alapozott, non-profit vagy for-profit jogi-gazdasági formában végzett kockázat-áthelyezési tevékenységet értem. Ezt a tevékenységet szokta a szakirodalom magánbiztosításnak és/vagy üzleti biztosításnak nevezni. A kutatást így egyértelműen elhatárolom a társadalombiztosítástól.

2. A 20. század első felének biztosítási kultúrája, példák

2.1. Emlékkönyvek - Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság és a Generali jubileumi kiadványai

1. Első Magyar Általános Biztosító Társaság 1857-1907 (Pallas, Budapest, 1908) 178 oldal + 10 oldal statisztikai táblázat

Érdekes korszakolást olvashatunk a kiadványban:

  • 1857 - 1867 (10 év, és a kapóra jött kiegyezés)
  • 1867 - 1882 (15 év, és a negyedszázados évforduló)
  • 1882 - 1897 („újabb” 15 év)
  • 1897 - 1907 (10 év, és félévszázados jubileum)

Az emlékkönyv alapszerkezete a következő: az egyes „üzletévek” bemutatása, milyen események befolyásolták a társaság működését, vezetők megnyilatkozásai, személyzeti hírek.

Az első, különösen hangsúlyos rész: az alapítás, az első szervezés, a működés megkezdése, az első mérleg. Legtanulságosabb rész ez az első 70 oldal, amit mai gazdaságtudományi fogalmaink szerint leginkább az EMÁBIT marketing stratégiának nevezhetünk.

2. A másik vizsgált jubileumi kiadvány: A Triesti Általános Biztosító Társulat (Assicurazioni Generali) és a biztosítási intézmény 100 éves története Magyarországon. A Triesti Általános Biztosító Társulat kiadása, Budapest, [1931] 273 oldal + névmutató (működő és megszűnt biztosítók felsorolása, személyek, intézmények, vállalatok) + Forrásmunkák + igen szép illusztrációk (eredeti iratok fotói).

A könyv szerkezete:

  • A biztosítási intézmény történetének rövid ismertetése a Generali alapítása előtt
  • Történelmi adatok - A Generali alapításától kezdve évtizedenként (A Generali és a biztosítási piac helyzetének ismertetése)

Két érdekesség a könyvből:

  • Irodalmi pályázat a Rév-komáromi Császári és Királyi Hajózást Bátorságosító Társaság alapításának 100. évfordulójára! (1908. január 22.)
  • A konkurencia tárgyilagos megítélése, kimagasló személyiségek elismerése (pl. Lévay H.).

2.2. „Szigoruan bizalmas” - Jegyzőkönyv a Gazdák Biztosító 1930. november 17-én tartott főnöki értekezletéről

A főnöki értekezleten jelen voltak: az elnök, a vezérigazgató, a központ és a főügynökségek vezetői. Az elnöki beszámolót követően a biztosító működését érintő üzletszerzési és adminisztrációs témákról hallgattak és vitattak meg beszámolókat a résztvevők.

Összesen 16 szakmai témát vitattak meg az értekezlet résztvevői:

  • A főügynökségek adminisztrációs munkálatainak beosztása különös tekintettel az üzletszerzési ténykedésre
  • A díjbehajtásról általában, különös tekintettel a halasztásokra és perlésekre, valamint a megindítandó peres eljárások előtti teendőkről
  • Az életüzlet-szerzésről és ezzel kapcsolatos kérdésekről - legtöbb hozzászólás
  • Az összes ágazatbeli általános szerzési, szervezési és egyéb külszolgálati ténykedések összhangba hozatala, különös tekintettel a kiküldöttek tervszerű foglalkoztatására és a kiküldetési, valamint általában az üzletviteli költségek ésszerű takarékosságára
  • Észleletek a havi elszámolások körüli munkálatoknál
  • Tapasztalatok a perlésre feladott tételek körüli eljárásokról …
  • A hivatalos levelezés feldolgozásáról …
  • „Tapasztalataim az útitervek alapján való utazások bevezetésének időpontjától kezdve a régi koronás stb. biztosítások átdolgozása tekintetében”
  • A viszontbiztosításról és ezzel kapcsolatos kérdésekről
  • A kárbejelentés, kárrendezés és ezzel kapcsolatos kérdésekről
  • A baleset és szavatossági üzletágról
  • A jégbiztosítási üzletről
  • A gyári- és géptörés-biztosításokról, különös tekintettel a jelenlegi gazdasági helyzetre
  • Az értékszállítmány és szállítmánybiztosítói üzletről
  • A betörésbiztosításról
  • Az üvegbiztosításról

Az egyes témák a jegyzőkönyv tanúsága szerint különböző fontosságúak lehettek. Szakmailag nagyon tanulságosak a témák, külön előadás és/ tanulmány témája lehetne mindegyik. Most csak kettőt emelek ki. Az egyik az elnöklő vezérigazgató bevezetője, a másik az üzletszerzéssel foglalkozó beszámoló, amelyet a jegyzőkönyv tanúsága szerint a legtöbb hozzászólás követett.

A vezérigazgató bevezetőjében szólt a vállalaton belüli munkamegosztás és együttműködés fontosságáról, a fegyelemről, amelyet „… nem lehet és nem szabad szolgai megalázkodásnak minősíteni. A fegyelemmel nem csak hogy nem ellentétes, hanem azzal okvetlenül velejár a szabad véleménynyilvánítás. Természetes, hogy a szabad véleménynyilvánításnak az a célja, hogy a rendelkező orgánumokat felvilágosítsa az esetleges vagy vélt hibákról, vagy tévedésekről.”7

Figyelemre méltó az üzletkötésekkel kapcsolatos vezérigazgatói vélemény: „… nem elég üzletet szerezni, jó üzletet kell szerezni: a rossz üzlet nem ér semmit, rossz üzletet nagyon könnyű szerezni, rossz üzleten tönkre lehet menni”.8

„Felhívja a főügynökségi vezetőket, hogy a politikától, legyen az társadalmi, városi, vagy napi politika, a politikai állásfoglalástól és nyilatkozatoktól a legteljesebb mértékben tartózkodjanak. A főügynökségi vezetők üzletemberek, ez a hivatásuk és hivatásuk betöltésével felelnek meg legjobban hazafias kötelességüknek. (…) továbbá értessék meg a közönséggel, hogy ha drágábbak is vagyunk, mint más társaságok, azért vagyunk drágábbak, mert az első osztályon való utazás többe kerül, mint a harmadik osztályon, de viszont az első osztályon jobban és kényelmesebben lehet utazni.”9

Himmler István cégvezető a következő gondolatokkal kezdte beszámolóját az életüzlet-szerzésről: „Társaságunk ezidei, új életszerzeménye különösen az év második felében, a tavalyihoz képest, lényeges visszaesést mutat. (…) Ezért a főügynökségek vezetőinek mindent el kell követniök, hogy az adott gazdasági helyzethez képest is társaságunk produkciója olyan legyen, hogy e tekintetben is a társaságok között régi vezető pozícióját, az első helyet megtarthassa.”10

Hogyan lehet teljesíteni a feladatot? Először is szívós, kitartó és tervszerű működéssel. Másodszor úgy, hogy kapcsolatot kell találni a társadalom minden rétegéhez, támogatókat, ajánlókat és alügynököket toborozni a körükből.

„Társaságunk az életüzlet előmozdítására egyes főügynökségekhez központi üzletszerzőket is küld ki.”11 A központi üzletszerzők ellenséges fogadásának legfőbb oka az üzlet, a jutalék féltése.

Az előadó részletesen értékeli az életbiztosítási egyezmény hatását: „Az egyezmény az egész életbiztosítási intézmény konszolidációja szempontjából eddig üdvös hatást gyakorolt, (…) látható eredményei a következők”:

  • „A társaságok ügynökei biztosításokat nem bolygatnak meg és nem igyekeznek a lehetetlennél lehetetlenebb feltételekkel a feleket régi biztosításuk abbahagyására rábírni, …”12
  • „A törlések száma mindenesetre csökkent.”13
  • A minimális díj bevezetés csökkentette az árverseny (egymás alá ígérés) lehetőségét, ezért azonos díjak esetén a presztízs és a jó hírnév miatt a társaság előnye jelentős.
  • Éven aluli fizetéseknél a pótlékok elengedése nem csorbítja a jutalékot.
  • Szerzési és behajtási jutalék el- illetve átengedésének tilalma.

Összefoglalva: „… a kikapcsolások megszüntetése társaságunkra nézve, az erkölcsitől eltekintve, fontos anyagi érdeket is jelent és az üzlet is sokkal egészségesebb mederbe terelődött, mint amilyen azelőtt volt”.14

Természetesen a kikapcsolást tiltó rendelkezések után nem oldódott meg a kérdés azonnal. „A társaságok általában mindent elkövetnek a kikapcsolások megakadályozására. Díjbeszüntetés, visszaváltás vagy tőkésítés esetén igyekezzenek megtudni azt, vajjon nincsen-e kikapcsolásról szó és azt közöljék velünk még abban az esetben is, ha a kikapcsoló társaság nevét nem tudnák meg. A társaságok ugyanis az ilyen biztosításokat a BIOSZ (Biztosító Intézetek Országos Szövetsége - F.) útján körözik.”15

Az „életszerzéssel” kapcsolatos hozzászólásában a vezérigazgató a következőket emelte ki: „Az üzletszerzésnél tehát első és legfontosabb kérdés az, hogy a fél vagyoni és kereseti viszonyai indokolják-e olyan összegű biztosítás megkötését, amelyről szó van.”16

Ebédig sikerült az első három témát részleten megbeszélni, a többi tizenhárom beszámoló ebéd utánra maradt, így az értekezlet elhúzódott.

Gergely Tódor vezérigazgató a következő szavakkal zárja a főnöki értekezletet: „Térjenek vissza székhelyeikre azzal a tudattal, hogy itt a központban oly feljebbvalóik és kartársaik vannak, akik ha néha szigort is mutatnak, de ez csak az apai szigort jelenti és szolgálják ügyünket ezentúl is olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel mi fogadjuk vidéki munkatársainkat.”17

Miért fontos biztosítástörténeti dokumentum a jegyzőkönyv?

1. Egy igen nehéz időszak belső dokumentuma. Rögzíti egy biztosítótársasági menedzsment válaszait a kihívásokra.

2. Információhoz jutunk arról, hogyan kezeltek szakmai kérdéseket.

2.3. Biztosítási közbeszerzés 1934-35-ben

A Győr város levéltárában megtalálható az 1934-ben és 1935-ben meghirdetett tűz-kárbiztosítási közszállítás (közbeszerzés) anyaga, amely rendkívül értékes információkkal szolgál a kor biztosítási mentalitásáról, a kultúra egy területéről. Az egész közszállítási afférnak három mozzanata emelhető ki:

  • 1) a nyilvános versenytárgyalás kiírása és értékelése
  • 2) a zártkörű versenytárgyalás kiírása és értékelése
  • 3) a polgármester döntése és a döntést befolyásoló tényezők.

A nyilvános versenytárgyalás kiírása

A megbízott főszámvevő 1934 novemberében tárgyalásokat folytatott - polgármesteri felhatalmazással - az Első Magyar, a Fonciére, a Gazdák és a Providentia biztosítótársaságokkal egy 300.000 pengős hitel felvételének lehetőségéről. „Szóval jelentem Méltóságodnak, hogy ezek a tárgyalások, elvi okok miatt sikerre nem vezettek. Függetlenül ettől, vizsgálat tárgyává tettem a biztosításokat pénzügyi szempontból.” Ez a vizsgálódás vezetett a közbeszerzéshez, a lejáró városi biztosítások újrakötésének meghirdetéséhez.

Dr. Szauter Ferenc polgármester a város ingatlanaira 1934 decemberében meghirdette a tűzkár-biztosítási nyilvános versenytárgyalást (a biztosítás kezdete 1935. január 1., tartama 10 év). Az ajánlatokat 1934. december 15-én, délelőtt 11 óráig kellett személyesen vagy postán benyújtani, hogy déli 12 órakor felbonthassák azokat. Az ajánlathoz csatolni kellett:

  • 100 pengő bánatpénz letételét igazoló nyugtát,
  • az Országos Társadalombiztosító Intézettel szemben fennálló tartozásokról szóló kimutatást,
  • a versenytárgyalási hirdetményhez tartozó részletes feltételeknek egy aláírt példányát.

A nyilvános versenytárgyalásra beérkezett ajánlatok felbontása alkalmával felvett jegyzőkönyv szerint 16 ajánlat érkezett be határidőre. A sorrend a következő volt:

1. Hermes Biztosítási Rt. Budapest

2. Középeurópai és Minerva Általános Biztosítási Rt. győri főképviselete

3. Magyar Francia Biztosító Rt.

4. Providentia Biztosítási Rt. Budapest

5. Magyar Hollandi Biztosító Rt. Budapest

6. Fonciére Általános Biztosító Rt. győri vezérügynökség

7. Trieszti Általános Biztosító Társaság győri főügynöksége

8. Adria Biztosítási Társaság győri vezérügynöksége

9. Anker Általános Biztosító Rt. győri fiókja

10. Angol-Elemi Biztosító Rt.

11. Első Magyar Általános Biztosító Társaság Budapest

12. Gazdák Biztosító Szövetkezete

13. Phőnix Általános Biztosító Rt. Győr

14. Royal Exchange Assurance Budapest

15. Pénzintézetek Országos Biztosító Rt. Budapest

16. Hazai Általános Biztosító Rt. Győr.

A jegyzőkönyv szerint az ajánlatokat a számvevőség kapta meg értékelésre, hogy annak megtörténte után Győr szab. kir. város törvényhatósági kisgyűlése döntsön a legkedvezőbb ajánlat elfogadásról.

A beérkezett ajánlatokat 1935. január 7-én a polgármester a Győr tiszti főügyészének adta ki, felülvizsgálatra és a közszállítási szabályzat szerint figyelembe nem vehető ajánlatok kiszűrésére. A tiszti főügyésznek két nap állt rendelkezésre, mivel az iratokat a biztosítóintézetek állami felügyelő hatóságához kell beterjeszteni véleményezésre. A tiszti főügyész a határidőre elkészített véleményében a Hermes, a Középeurópai és az Anker biztosítók ajánlatainak kizárását javasolta, mivel azok hiányosak voltak.

A nyilvános versenytárgyalás értékelése

A városi számvevőség értékelte, összesítette az ajánlatokat. A benyújtott 16 ajánlatból 15 teljesen egyforma, csak a Pénzintézetek Országos Biztosító Rt. ajánlata helyez kilátásba 10% visszatérítést a város javára. Mivel a biztosító csak 200 000 pengő alaptőkével rendelkezett a közel 13 millió pengős városi vagyon biztosításához, a polgármester felszólította a társaságot, hogy három napon belül igazolja a viszontbiztosítók vállalási szándékát.

A város törvényhatósági kisgyűlés 1934. december 27-én tárgyalta és fogadta el a polgármester jelentését a városi ingatlanok és ingóságok tűzkár-biztosításáról. A jelentés rögzítette, hogy a 16 beérkezett ajánlatból 15 kartell-ajánlat, csak a Pénzintézetek Országos Biztosító Rt. ajánlata kedvezőbb a kartell-ajánlatoknál 10%-kal, azaz az éves biztosítási díjból 10%-ot „... térít vissza a város inségeseinek javára”. Mivel a Pénzintézetek Országos Biztosító Rt. kizárólag külföldi cégekkel osztotta volna meg a biztosítást, nem nyújtott volna teljes garanciát, ezért a polgármester az állami felügyelő hatósághoz fordult véleményért, és csak ennek beérkezése után döntött a biztosítás ügyében. A döntés elhalasztása nem okozott károkat, mivel a polgármester elfogadta az Első Magyar Általános Biztosító Társaság kockázatviselési előjegyzését.

A polgármester 1935. január 15-én levélben fordult a Biztosító Magánvállalatok M. Kir. Állami Felügyelő Hatóságához, hogy az „... méltoztassék véleményt adni arra vonatkozólag, hogy a Pénzintézetek Országos Biztosító Rt. által felsorolt fenti biztosítási vállalatok állami ellenőrzés alatt állnak-e, hazai területen fiókintézettel bírnak-e, itt adóznak-e és a velük való esetleges szerződéskötés esetén a város érdekei minden tekintetben biztosítva vannak-e”.

A megbízott városi főszámvevő és egy városi tanácsos 1935. január 16-án tette meg jelentését a polgármesternek a Koller miniszteri tanácsossal folytatott megbeszélésekről. A jelentés szerint Koller tanácsos ismerte az ügyet, „...voltak nála már mindkét érdekeltség részéről”, Koller tanácsos a biztosítók megbízhatósága tekintetében nem foglalt állást. A kérdéses társaságok tekintetében az érdeklődőket megnyugtatta, hogy azok az állami felügyelet számára ismertek, felügyelete alatt állnak. „Továbbiakra vonatkozólag véleményt adni nem áll módjában, legfeljebb még azt mondhatná meg, hogy melyik az olcsóbb ajánlat, de ezt mi is éppen ugy el tudjuk bírálni.

A befolyásolás technikái - egy ajánlat kísérő levele

A feltárt dokumentumok között találtunk egy levelet, amely igen udvariasan próbálta elnyerni a döntéshozó jóindulatát. A Magyar-Hollandi Biztosító Részvénytársaság 1934. december 14-én kelt levelében a következőket olvashatjuk: „Mindenkor igen nagy sulyt fektettünk arra, hogy Győr szab. kir. város nb. közönségének minél fokozottabb mértékben álljunk szolgálatára. - Ezen cél vezetett bennünket akkor is, amikor ez év nyarán 7 darab utjelző oszlopot bocsátottunk a város rendelkezésére, de őszinte örömünkre szolgálna az is, ha Méltóságod bölcs döntése folytán megbízást nyernénk a város tulajdonát képező ingatlanok tüzkár elleni biztosítására is. - Azon tiszteletteljes kérelemmel fordulunk tehát Méltóságodhoz, hogy döntésének meghozatalánál egyenlő ajánlatok esetén méltoztassék figyelemmel lenni éppen az utjelző oszlopokkal kapcsolatosan Méltóságod és illetve Koller és Walló városi tanácsos urak által tett szives igéretekre is ...

Döntés az 1934. decemberi nyilvános versenytárgyalásról

Győr város 1935. március 28-án tartott rendes közgyűlésén dr. Szauter Ferenc polgármester előterjesztése alapján az 1934. decemberben megtartott nyilvános versenytárgyalást a Közszállítási Szabályzat 53.§. 2. bekezdés 2. és 7. pontja alapján eredménytelenné nyilvánította. (A 2. pont szerint: „ha az árakat irreális módon befolyásoló alkalmi összebeszélés jelei mutatkoznak”, a 7. pont: „ha ajánlat egyáltalán nem érkezett, vagy oly kevés érkezett, hogy verseny nem alakulhatott ki”.) A közgyűlés utasította a polgármestert, hogy a Közszállítási Szabályzat 15.§. 1. pont 3. bekezdése szerint tartson zártkörű versenytárgyalást a tűzkárbiztosítások megújítására, amelyre hívja meg a nyilvános versenytárgyaláson ajánlatot tett összes biztosítót.

A zártkörű versenytárgyalás kiírása és a beérkezett ajánlatok értékelése

Dr. Szauter Ferenc polgármester 1935. április 16-án írta ki a zártkörű versenytárgyalási felhívást, ekkor egyfelől tájékoztatta a biztosítótársaságokat a nyilvános versenytárgyalás sikertelenségéről, másfelől felkérte a társaságokat, hogy a nyilvános versenytárgyalás során közölt feltételekkel adják meg újabb ajánlataikat. Határidőként 1935. április 27-ét jelölte meg a polgármester, amit a húsvéti ünnepek miatt később 1935. május 1-jére módosított. A zártkörű versenytárgyalásra beérkezett ajánlatok felbontásakor, 1935. május 1-jén készült jegyzőkönyv szerint 13 ajánlat érkezett a következő sorrendben:

1. Providentia Biztosító Rt.

2. Fonciére Általános Biztosító Intézet

3. Magyar Francia Biztosító Rt.

4. Középeurópai és Minerva Általános Biztosító Rt.

5. Magyar-Hollandi Biztosító Rt.

6. Anker Általános Biztosító Rt.

7. Adriai Biztosító Társulat

8. Phőnix Általános Biztosító Társulat

9. Első Magyar Általános Biztosító Társaság

10. Trieszti Általános Biztosító Társulat

11. Angol-Elemi Biztosító Rt.

12. Royal Exchange Assurance

13. Pénzintézetek Országos Biztosító Rt.

A Hermes, a Gazdák és a Hazai Általános biztosítók nem adtak ajánlatot a zártkörű versenytárgyalási felhívásra. (A jegyzőkönyv most is rögzítette, hogy az ajánlatok értékelését a számvevőség fogja elvégezni, azt követően pedig Győr szab. kir. város törvényhatósági kisgyűlése dönt.)

Az értékelés szerint az első 11 biztosító az éves biztosítási díjra teljesen megegyező ajánlatot tett. (Az Adria Biztosító nem adta meg az 5%-os engedményt. A Royal Exchange 10%-os engedményt ajánlott.) A Pénzintézetek Országos Biztosító Rt. csak az eléghető részekre adta meg ajánlatát, így a Pénzintézetek Biztosító esetében az éves díj jelentősen alacsonyabb a többi társaságénál. (Az 1934 végén adott ajánlatoktól összegszerűségüket tekintve nem tértek el szignifikánsan az 1935-ös díjtételek.)

Győr szab. kir. város törvényhatósági kisgyűlésére a polgármester olyan előterjesztéssel élt, amely a zártkörű versenytárgyalást a Közszállítási Szabályzat 53.§. 2. bekezdés 2. és 7. pontja alapján eredménytelenné nyilvánítja és a Közszállítási Szabályzat 16.§. 1. bekezdés 6. pontja alapján „... a tűzbiztositások megujitása tárgyában versenytárgyaláson kivül szabadkézből való vállalatba adás utján gondoskodjék”. A város rendkívüli közgyűlése 1935. május 13-án tartott ülésén helyben hagyta a dr. Szauter Ferenc polgármester előterjesztését.

A „szabadkézből való vállalatba adás” szabadsága

Dr. Szauter Ferenc „szabad kézből” dönthetett a városi ingatlanok tűzkárbiztosításáról. „Szabadsága” persze csak látszólagos és a versenytárgyalási anyagok értékelése során a szabadság korlátai is kijelölésre kerültek. A korlátok a következők voltak:

• Közszállítási Szabályzat

• A tűzkárbiztosítási ágazatban 1923 óta kartellmegállapodás volt érvényben, amellyel a biztosító társaságok igyekeztek kizárni az árversenyt. (Természetes sokan vitatták, hogy a társaságok megegyezése kartell jellegű volt avagy sem.)

• Mivel a korszak három meghatározó biztosítási konszernje közül csak egyről lehetett feltételezni, hogy „kizárólag magyar”, az Első Magyar Általános Biztosító Társaságról, ezért a döntés szabadságának a társaság választás szempontjából (is) adva voltak a korlátai.

• A helyi társadalom kapcsolati hálója is különösen eredményesen működött Győrött, vagyis joggal hivatkozott az Első Magyar a várossal meglévő jó „üzletbaráti” kapcsolatra. (A Jerfy család az Első Magyar alapításától, 1857-től kapcsolódott a társasághoz. Jerfy Antal, aki a Győri Első Takarékpénztár vezérigazgatójáként és az Első Magyar vezérügynökeként tevékenykedett egyidőben, a magyar „bankbiztosítós” archetípusaként jellemezhető18 . Az unoka, Jerfy Iván, a két világháború között az Első Magyar győri igazgatóságán dolgozott. A családi hagyományokat a II. világháború sem szakította meg, az 1950-es években az Állami Biztosítónál dolgozott egy Jerfy leszármazott.)

Dr. Szauter Ferenc polgármester mérlegelve a helyzetet illetve a szabad kézi döntés korlátait, a város ingatlanaira szóló tűzkárbiztosítást az Első Magyar Általános Biztosító Társasággal kötötte meg, és ez a döntés optimálisnak mondható.

Az igazi kérdést persze a kortársak is feltették, kinek az érdekében? Nem eshetünk azonban a korabeli sajtónak abba a hibájába, ahogy a Magyar Városok Országos Kongresszusa és az Első Magyar, a Fonciére, a Gazdák, a Triesti, az Adriai közötti megállapodást értékelték: „... az öt biztosítótársaság, kizárva a versenytárgyalások lehetőségét, szinte monopolszerűen jut a városok biztosításához, másrészt az eddigi üzletközvetítők sérelmezik, mert az ő jutalékaikat a biztosítóintézetek a Magyar Városok Gazdasági Központjának, ahol Várhidy Lajos az ügyvezető igazgató, fizetik ki”.

A közbeszerzési eset kapcsán nem csak a biztosítási-szakmát látjuk, hanem a társadalom, egy intézmény viszonyulását a biztosításhoz.

Összegzés

Befejezésül tanulmányom alcímében feltett kérdésre szeretnék válaszolni, és röviden indoklom válaszomat. Nem csak a gazdaságtörténet kutatói elkötelezettség mondatja velem, hogy igen, szükség van biztosítástörténeti kutatásokra. Hivatkozhatok a nemzetközi szakirodalomra, amely a biztosítástörténeti tanulmányok, könyvek számát tekintve jóval előttünk jár. Talán presztízskérdés lehet(ne) a lemaradás csökkentése.

Számomra a legfontosabb érv az, hogy keveset tudunk a sokszínű, szakmai szempontból rendkívül érdekes magyarországi biztosítástörténetről. A kaposvári konferencia előadásai is azt bizonyították, hogy hozzáértő kutatók segítségével a források sok-sok új dolgot mondanak el a biztosításügy történetéről, a társaságokról, a munkatársakról és vezetőikről, a társadalmi környezetről, az akkor létező biztosítási megoldások sokféleségéről (pl. önsegélyező egyletek).

A harmadik támogató érvem a biztosítástörténeti kutatások mellett, hogy egyetemi oktatóként a biztosítási szakma múltjának bemutatásával, az arra történő hivatkozással érvelhetek hallgatóimnak a biztosítás tagadhatatlan negatív közmegítélése ellen.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére