Az elmúlt évtizedekben a Bíróság több ítéletet hozott a biztosítási tevékenységre vonatkozó szabályozással összefüggésben. Ezen ítéletek sorából példaként kiemeljük, a Bíróság a biztosítási tárgyú Verband der Sachversicherer e.V. kontra Európai Közösségek Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) 45/85. sz. ügyben 1987. január 27-én hozott ítéletében, hogy a közösségi versenyszabályok alkalmazandók a biztosításra [Verband der Sachversicherer eV ko. Európai Közösség Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) C-45/85].1 Megemlítendő továbbá, a közösségi szintű együttbiztosítási irányelv nemzeti jogokba történő emelése során egyes tagállamok által elkövetett jogsértés kapcsán a Bizottság kontra Franciaország 220/83. sz., a Bizottság kontra Dánia 252/83. sz., a Bizottság kontra Németország 205/84. sz. és a Bizottság kontra Írország 206/84. sz. ügyekben 1986. december 4-én hozott ítéletek fontos szerepet játszottak a második generációs, a szolgáltatásnyújtás korlátozott szabadságát megteremtő irányelvek tartalmának meghatározásában.2 Az elmúlt években a Bíróság ítéletet hozott a biztosítási termékek feletti tagállami ellenőrzés, a termékek kialakítását befolyásoló állami szabályozás tárgyában, s több esetben nyilatkozott meg a tagállamoknak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás bonus-malus rendszerével összefüggésben követett gyakorlatának egyes kérdéseit illetően. Az alábbiakban - a közösségi biztosítási jog vonatkozó rendelkezéseinek áttekintését követően - ezen ítéleteket ismertetjük. 2. Az egységes belső biztosítási piac megteremtése érdekében a tagállamok biztosításfelügyeleti hatóságainak le kellett mondaniuk egyes korábbi jogosítványaikról. A szolgáltatásnyújtás helye szerinti állam felügyelete meghatározó kérdésekben kénytelen volt a szolgáltatást nyújtó biztosító letelepedés szerinti felügyeleti hatósága ellenőrzésére hagyatkozni, amely feltételezi a biztosításfelügyeleti hatóságok tevékenységére, illetve általában az állam biztosítók életébe történő beavatkozása mikéntjére vonatkozó szabályok korábbinál szigorúbb összehangolását. A biztosítási irányelvek három nemzedéke jelentős változásokat hozott a tagállamok biztosítási jogában, biztosítási köz- és magánjogában egyaránt. A változások a korábbi materiális-kontinentális felügyeleti rendszer egyik legsúlyosabb (a biztosítási közjog magánjogba történő behatolása szempontjából valószínűleg a legjelentősebb, a szerződési szabadság oldaláról a legmarkánsabb) intézményét, a biztosítási termékek3 (és ezen belül egyebek között az általános szerződési feltételek) előzetes engedélyezését is érintették, vagyis azon szabályozást, amelynek értelmében egy biztosítási termék csak akkor jelenhet meg a piacon, ha azt a felügyelő hatóság előzetesen engedélyezte.4 A változások a biztosítási termékek feletti állami kontroll engedélyezés melletti másik sajátos eszközét sem hagyták változatlanul, a biztosító által alkalmazott dokumentumoknak, meghatározott adatoknak a biztosítási termék terjesztésének megkezdése előtti vagy utáni bejelentésének az előírását is.5 A biztosítási termékek előzetes engedélyezésének biztosítási irányelvek általi megtiltására nem azért került sor, mert az előzetes engedélyezés teljes egészében elveszítette korábbi indokoltságát. A termékellenőrzés materiális felügyeleti rendszert követő tagállamokban történő visszaszorulása a biztosítási közjog esetében bekövetkezett változások sorába illeszkedett [amelyek közül az egységes engedély (single licence) és a letelepedés szerinti állam által gyakorolt felügyelet (home county control) alapelveit emeljük ki], azaz az egységes biztosítási piac létrehozatala és a verseny fejlődése feltételeinek megteremtése tette szükségessé az előzetes engedélyezését.6

Közösségi jogi háttér

3. Az Európai Közösségek Tanácsa 1992. június 18-i, az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosításra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról és a 73/239/EGK irányelv, valamint a 88/357/EGK irányelv módosításáról szóló 92/49/EGK (harmadik nem-életbiztosítási) irányelvének 6. cikke több vonatkozásában módosította a 73/239/EGK (első nem-életbiztosítási) irányelv 8. cikkét. Ez utóbbi - módosított - (3) bekezdése értelmében a tagállamok nem hozhatnak olyan rendelkezéseket, amelyek előzetes jóváhagyatási vagy rendszeres tájékoztatási kötelezettségét írnak elő az általános és különös biztosítási szerződési feltételekkel, a biztosítási díjtáblákkal és a nyomtatványokkal, valamint olyan egyéb nyomtatott dokumentumokkal kapcsolatosan, amelyeket a vállalkozás a biztosítottakkal bonyolítandó ügyletei során kíván használni. A jogszabály azt is kimondja, hogy a tagállamok nem tarthatnak fenn és nem vezethetnek be a biztosítási díjak emelésére vonatkozóan előzetes tájékoztatási, vagy jóváhagyatási kötelezettséget, kivéve, ha azok az általános árellenőrzési rendszerek részét képezik. Mindazonáltal a 92/49/EGK irányelv 30. cikkének (2) bekezdése szerint az a tagállam, amely az adott a biztosítást kötelezővé teszi, előírhatja a biztosító számára, hogy az juttassa el a kötelező biztosítás általános és különös szerződési feltételeit piacra bocsátása előtt az adott tagállam illetékes hatóságához. A Tanács 1992. november 10-i, a közvetlen életbiztosítási tevékenységre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról és a 79/267/EGK, illetve a 90/619/EGK irányelv módosításáról szóló 92/96/EGK (harmadik életbiztosítási) irányelvének 5. cikke hasonló módosítást eszközölt a 79/267/EGK (első életbiztosítási) irányelv 8. cikkében, annak (3) bekezdésében előírva, a tagállamok nem fogadhatnak el olyan rendelkezéseket, amelyek megkövetelnék az általános és különös szerződési feltételek, díjtáblázatok, különösen a díjtáblázatok és a biztosítástechnikai tartalékok számításához alkalmazott biztosítástechnikai alapok, illetve a biztosítóintézet által a biztosítottakkal folytatott ügyletei során felhasználni kívánt űrlapok és más nyomtatványok előzetes jóváhagyását, vagy az ezekre vonatkozó rendszeres értesítést. A (4) bekezdés ugyanakkor lehetővé tette, hogy - kizárólag a biztosításmatematikai elvekre vonatkozó nemzeti rendelkezések betartásának igazolása céljából - a székhely szerinti tagállam megkövetelheti a díjtáblázatok és a biztosítástechnikai tartalékok számításához alkalmazott biztosítástechnikai alapokra vonatkozó rendszeres értesítést, anélkül azonban, hogy ez a követelmény a vállalkozás folytatásának előfeltétele lenne. 8 A 92/49/EGK irányelv 29. cikke leszögezi, a tagállamok nem hozhatnak olyan rendelkezéseket, amelyek az általános vagy különös szerződési feltételek, a biztosítási díjtáblák és nyomtatványok, valamint az olyan egyéb nyomtatott dokumentumok előzetes jóváhagyatásának, vagy azokról való rendszeres tájékoztatásnak a kötelezettségét írják elő, amelyeket a vállalkozás a biztosítottakkal bonyolítandó ügyletei során kíván használni. A tagállamok csak a szerződési feltételekről és az egyéb dokumentumokról történő nem rendszeres tájékoztatási kötelezettséget írhatnak elő a biztosítási szerződésekre vonatkozó nemzeti jogszabályaik betartásának ellenőrzése céljából, és ez a követelmény nem képezheti a biztosítóintézet tevékenysége folytatásának előfeltételét. Az irányelv szerint a tagálla­mok nem tarthatnak fenn, és nem vezethetnek be a tervezett biztosítási díjemelésekre vonatkozóan előzetes tájékoztatási, vagy jóváhagyatási kötelezettséget, kivéve, ha azok az általános árellenőrzési rendszerek részét képezik. A harmadik életbiztosítási irányelv 29. cikke ehhez hasonlóan kimondja, a tagállamok nem fogadhatnak el olyan rendelkezéseket, amelyek megkövetelnék az általános és különös szerződési feltételek, a díjtáblázatok, különösen a díjtáblázatok és biztosítástechnikai tartalékok számításánál alkalmazott biztosítástechnikai alapok vagy a biztosító által a biztosítottakkal fenntartott kapcsolatában alkalmazni kívánt űrlapok vagy más nyomtatványok előzetes jóváhagyását, vagy azokra vonatkozó rendszeres értesítést. A székhely szerinti tagállam ugyanakkor - kizárólag a biztosításmatematikai elvekre vonatkozó nemzeti rendelkezések betartásának igazolására - megkövetelhetik a díjtáblázatok és biztosítástechnikai tartalékok számításánál felhasznált biztosítástechnikai alapok rendszeres közlését, anélkül azonban, hogy ez a követelmény a vállalkozás tevékenysége folytatásának előfeltétele lenne. Mindkét irányelv preambuluma (a 92/49/EGK irányelv preambulumának 20., a 92/96/EGK irányelv preambulumának 21. pontja) rögzíti, e rendelkezések hátterében az áll, hogy a tagállamoknak képeseknek kell lenniük biztosítani, hogy a területükön a letelepedés joga vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján a kockázatok fedezetére kidolgozott biztosítási termékek és szerződéses dokumentumok megfeleljenek az idevonatkozó, a közérdek védelmében hozott specifikus jogszabályi rendelkezéseknek, illetve a felügyeleti rendszernek meg kell felelnie a belső piac követelményeinek, de ezek alkalmazása nem képezheti a biztosítási tevékenység gyakorlásának előfeltételét, mert ebből a szempontból a szerződési feltételek előzetes jóváhagyására irányuló rendszerek nem tűnnek indokoltnak; s ezért szükséges más, a belső piac követelményeihez jobban alkalmazkodó olyan rendszerekről rendelkezni, amelyek lehetővé teszik minden tagállam számára, hogy a biztosítottaknak kellő védelmet biztosítson. A 92/49/EGK irányelv és a 92/96/EGK irányelv 28. cikke leszögezi, a kockázat, illetve a kötelezettségvállalás szerinti tagállam nem akadályozhatja a biztosítottat, hogy a 73/239/EGK, illetőleg a 79/267/EGK az első nem-élet- és életbiztosítási) irányelv alapján engedéllyel rendelkező biztosítóval szerződést kössön, mindaddig, amíg az nem áll ellentétben a kockázat, illetve a kötelezettségvállalás szerinti tagállam közérdek védelmében hozott jogi rendelkezéseivel. A 92/49/EGK irányelv 29. cikke a szolgáltatásnyújtás szabadsága körében előírja továbbá, a tagállamok nem hozhatnak olyan rendelkezéseket, amelyek az általános vagy különös szerződési feltételek, a biztosítási díjtáblák és nyomtatványok, valamint az olyan egyéb nyomtatott dokumentumok előzetes jóváhagyatásának, vagy azokról való rendszeres tájékoztatásnak a kötelezettségét írják elő, amelyeket a biztosító a biztosítottakkal bonyolítandó ügyletei során kíván használni. A tagállamok csak a szerződési feltételekről és az egyéb dokumentumokról történő nem rendszeres tajékoztatási kötelezettséget írhatnak elő a biztosítási szerződésekre vonatkozó nemzeti jogszabályaik betartásának ellenőrzése céljából, és ez a követelmény nem képezheti a biztosító tevékenysége folytatásának előfeltételét. A tagállamok nem tarthatnak fenn, és nem vezethetnek be a tervezett biztosítási díjemelésekre vonatkozóan előzetes tájékoztatási vagy jóváhagyatási kötelezettséget, kivéve, ha azok az általános árellenőrzési rendszerek részét képezik. A 92/49/EGK irányelv a 88/357/EGK (második nem-életbiztosítási) irányelv több rendelkezését is módosította, így a 35. cikk által a 88/357/EGK irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságai a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül a következő adatokat továbbítják ahhoz a tagállamhoz, vagy tagállamokhoz, amely vagy amelyek területén a biztosító a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján üzleti tevékenységet szándékozik folytatni: a) egy igazolást arról, hogy a vállalkozás rendelkezik a 73/239/EGK irányelv 16. és 17. cikkeinek rendelkezéseivel összhangban számított minimális szavatoló tőkével, b) azon biztosítási ágazatoknak a megnevezését, amelyek biztosítására a vállalkozás engedélyt kapott, c) azoknak a kockázatoknak a természetére vonatkozó információkat, amelyeket a vállalkozás abban a tagállamban kíván biztosítani, ahol a szolgáltatást nyújtja. Az a tagállam, amelynek területén egy biztosító a szolgáltatásnyújtás szabadságának alapján a 73/239/EGK irányelv mellékletének A. pontjában meghatározott 10. ágazathoz tartozó kockázatokat (a fuvarozók felelősségbiztosításának kivételével) kívánja biztosítani, előírhatja a biztosító számára, hogy közölje az irányelvben meghatározott képviselő nevét és címét, illetőleg nyilatkozzon arról, hogy azon tagállam nemzeti irodájának és nemzeti garancia alapjának tagja lett, amelyben a szolgáltatást nyújtja. Ennek megfelelően módosította a 92/96/EGK irányelv 35. cikke a 90/619/EGK (második életbiztosítási) irányelv 14. cikkét, amelynek (1) bekezdése szerint a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságai a következőket közlik, illetve küldik meg annak a tagállamnak vagy tagállamoknak, amelynek a területén a biztosító a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján üzleti tevékenységet kíván folytatni: a) egy igazolás arról, hogy a vállalkozás rendelkezik a 79/267/EGK irányelv 19., illetve 20. cikke szerint számított minimális szavatoló tőkével, b) azok az ágazatokat, amelyek művelésére a vállalkozás engedélyt kapott, c) azoknak a kötelezettségeknek a jellege, amelyeket a vállalkozás a szolgáltatásnyújtás szerinti tagállamban vállalni kíván. A 92/49/EGK irányelv 39. cikkének (2) bekezdése szerint a fióktelep szerinti tagállam vagy a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam nem hozhat olyan rendelkezéseket, amelyek az általános vagy különös szerződési feltételek, a biztosítási díjtáblázatok és nyomtatványok, valamint olyan egyéb nyomtatott dokumentumok előzetes jóváhagyatásának, vagy az azokról való rendszeres tájékoztatás kötelezettségét írják elő, amelyeket a biztosító a biztosítottakkal bonyolítandó ügyletei során kíván használni. Ezek a tagállamok csak a szerződési feltételekről és az egyéb dokumentumokról történő nem rendszeres tajékoztatási kötelezettséget írhatnak elő a területükön a letelepedés joga vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján biztosítási tevékenységet folytatni kívánó biztosítók számára a biztosítási szerződésekre vonatkozó nemzeti jogszabályaik betartásának ellenőrzése céljából, s ez a követelmény nem képezheti a biztosító tevékenysége folytatásának előfeltételét. A (3) bekezdés kimondja, a fióktelep szerinti tagállam, vagy a szolgáltatásnyújtás szerinti tagállam nem tarthat fenn, és nem vezethet be biztosítási díjak emelésére vonatkozóan előzetes tájékoztatási, vagy jóváhagyatási kötelezettséget, kivéve, ha azok az általános árellenőrzési rendszerek részét képezik. A 92/96/EGK irányelv 39. cikkének (2) bekezdése hasonló előírásokat tartalmaz: a fióktelep vagy a szolgáltatásnyújtás szerinti tagállam nem határozhat meg olyan rendelkezéseket, amelyek az általános és különös szerződési feltételek, díjtáblázatok, különösen a díjtáblázatok és biztosítástechnikai tartalékok számításához felhasznált biztosítástechnikai alapok, illetve a biztosítottakkal történő kapcsolattartásában a biztosító által használni kívánt űrlapok és más nyomtatványok előzetes jóváhagyását, vagy a rájuk vonatkozó rendszeres értesítést írná elő. Az életbiztosítási szerződésekre vonatkozó nemzeti jogszabá­lyok betartásának igazolása érdekében azonban megkövetelheti, hogy az a biztosító, amely életbiztosítási tevékenységet kíván végezni területén a letelepedés joga vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján, kizárólag nem rendszeres módon adjon értesítést az ilyen szerződési feltételekről és egyéb nyomtatványokról, anélkül azonban, hogy ez a követelmény a vállalkozás tevékenységei folytatásának előfeltételét jelentené. A 92/49/EGK irányelv 44. cikkének (2) bekezdése értelmében minden biztosítónak tájékoztatnia kell a székhelye szerinti tagállam illetékes hatóságát külön a letelepedés joga alapján és külön a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján végrehajtott ügyletekkel kapcsolatban, a biztosítási díjak, a kárigények és jutalékok összegéről tagállamonkénti és ágazatcsoportonkénti bontásban és a viszontbiztosítás levonása nélkül, valamint a 73/239/EGK irányelv mellékletének A. pontjában felsorolt 10. ágazat tekintetében - a fuvarozók felelősségbiztosításának kivételével - a biztosítóval szembeni kárigények gyakoriságáról és átlagos költségéről. A székhely szerinti tagállam ésszerű időn belül, összesített formában továbbítja ezeket az információkat valamennyi érintett tagállam illetékes hatóságaihoz, amennyiben azok ezt kérik. Végezetül felhívjuk a figyelmet arra, hogy a három életbiztosítási irányelv helyébe lépett az Európai Parlament és a Tanács 2002. november 5-i, életbiztosításról szóló 2002/83/EK irányelve. A 79/269/EGK irányelv 8. cikkének (2)-(4) bekezdésének előírásai a 2002/83/EK irányelv 6. cikkének (4)-(6) bekezdésében, a 90/619/EGK irányelv 14. cikkének szabályai az új irányelv 42. cikkében találhatók meg. A 92/96/EGK irányelv előzőekben ismertetett és a későbbiekben áttekintett ítéletekben hivatkozott egyes rendelkezései a 2002/83/EK irányelvben a következő helyeken lelhetők fel: a 28. cikk a 33. cikkben, a 29. cikk a 34. cikkben, a 39. cikk (2) bekezdése a 45. cikkben.

A Bizottság 2000/C 43/03 számú közleménye

4. A közérdek kérdésével és a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében végzett biztosítási tevékenység kapcsolatával összefüggésben számos, a harmadik élet- és nem-életbiztosítási irányelv által kialakított rendszert sértő, tényleges vagy lehetséges hatását tekintve az egységes biztosítási piac működését akadályozó eltérésekben megmutatkozó bizonytalanság volt tapasztalható a nemzeti szabályozásokban, ezért az Európai Közösségek Bizottsága 2000-ben szükségesnek ítélte, hogy a biztosítási szektor vonatkozásában közleményt adjon ki a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a közérdek tárgyában.9 A 2000/C 43/03 számú közlemény az Európai Közösség Bíróságának gyakorlatára támaszkodva egyebek között részletezi a szabad szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadsága közötti különbségeket, kitér a távollévők között létrejövő biztosítási jogviszonyok, illetőleg a biztosítókat a fióktelep más tagállamban történő megnyitása vagy a szabad szolgáltatásnyújtás keretében más tagállamban való megjelenés kapcsán teljesítendő tájékoztatási kötelezettség egyes sajátosságaira, valamint - áttekintve a harmadik élet- és nem-életbiztosítási irányelvek egyes szabályait - összefoglalja a Bizottság álláspontját a közérdek problematikájával összefüggésben.10 E körben a közlemény ismerteti a Bizottság véleményét a biztosítók által alkalmazott általános szerződési feltételek előzetes bejelentésére és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás bonus-malus rendszerére vonatkozó előírásokról is.11 5. A közlemény kiemeli, a harmadik élet- és nem-életbiztosítási irányelvek kifejezetten kimondják a biztosítási szerződési feltételek és szerződéses dokumentumok előzetes vagy rendszeres materiális ellenőrzésének a tilalmát, bármilyen formában, elnevezéssel is valósuljon az meg (hallgatólagos engedélyezés vagy „letétbe helyezés” a terjesztés megkezdésétől számított várakozási idővel vagy anélkül stb.). A Bizottság leszögezte, e dokumentumok előzetes vagy rendszeres ellenőrzése csak akkor lehetséges, ha ez kifejezetten szerepel az irányelvekben. A nem-életbiztosítások körében erre a kötelező biztosítások (például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás) vagy a társadalombiztosítási rendszert helyettesítő betegségbiztosítás esetén van lehetőség. Ezekben az esetekben tehát a tagállamok megkövetelhetik ezen biztosítások általános szerződési feltételeinek alkalmazásuk előtti bejelentését, ugyanakkor nem írhatnak elő engedélyezést. Az életbiztosítási ág vonatkozásában kiemelendő, a székhely szerinti tagállam megkövetelheti a díjtáblázatok és a biztosítástechnikai tartalékok számításához alkalmazott biztosítástechnikai alapokra vonatkozó rendszeres tájékoztatást. A Bizottság álláspontja értelmében a biztosítók tevékenysége vonatkozásában megnyilvánuló tagállami korlátozás arányosságának megítélése során figyelembe veendő, hogy tevékenységét a biztosító a letelepedés szabadságával élve, fióktelep útján vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében végzi-e. A két tevékenység természete eltérő, így egy korlátozás könnyebben tekinthető arányosnak egy olyan piaci szereplővel szemben, aki állandó jelleggel tevékenykedik egy tagállam területén, mint egy olyan piaci szereplő esetében, aki csak átmeneti jelleggel végzi tevékenységét az adott tagállamban. A Bizottság kiemelte, a Bíróság szerint a szolgáltatásnyújtás keretében végzett tevékenység vonatkozásában egy jogilag kevésbé korlátozott megközelítést kell alkalmazni, mint a letelepedés szabadsága esetében. A Bizottság arra is felhívta a figyelmet, a joggyakorlat szerint a Római Szerződés nem foglalja magában azt, hogy a szolgáltatásnyújtás szerinti tagállam honosaira alkalmazandó valamennyi, a tagállamban letelepedett vállalkozások állandó tevékenységét célzó nemzeti előírás teljes mértékben, azonos módon alkalmazható lenne a más tagállamokban letelepedett vállalkozások által átmeneti jelleggel végzett tevékenységekre.12 Mindezek alapján a Bizottság aláhúzta: ugyanaz a közérdekre visszavezetett korlátozás adott esetekben arányos lehet egy fiókteleppel szemben, de aránytalan lehet egy szolgáltatásnyújtóval (a szolgáltatását a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében kínáló vállalkozással) szemben. A Bizottság szerint például ha egy tagállam közérdekű okokból bizonyos formalitásokat ír elő a biztosítók számára (felügyelet, nyilvántartásba vételek, díjak, adatszolgáltatás stb.), figyelembe kellene vennie az ezen vállalkozás által választott azon működési módot, amelyet a területén gyakorol. Mindazonáltal a Bizottság szerint nem indokolt ezt a különbségtételt alkalmazni a fogyasztóvédelmi szabályokat illetően - a fogyasztóvédelmi követelmény azonos lehet úgy a letelepedés, mint a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében végzett tevékenység vonatkozásában.13 6. A Bizottság a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás bonus-malus rendszerével összefüggésben ismertette, hogy egyes tagállamokban a nemzeti jogszabályok igen részletesen meghatározzák a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjainak kiszámítása során figyelembe veendő szempontokat, s ezek között szerepel a tagállamok által szabályozott bonus-malus rendszer.14 A kötelező bonus-malus rendszer melletti legfontosabb érv a tagállamok szerint az, hogy hozzájárul a közúti megelőzéshez (mivel a vezetőknek magasabb díjat kell fizetniük baleset esetén, óvatosabbak és figyelmesek lesznek), illetve a piaci átláthatósághoz is hozzájárul (a szerződőknek lehetővé teszi a különböző biztosítási termékek összehasonlítását és a közöttük való választást, s ez megkönnyíti a szerződők mobilitását).15 A Bizottság szerint a 92/49/EK (harmadik nem-életbiztosítási) irányelv nemcsak a díjszabási szabályokat, a díjak és a szerződések előzetes vagy rendszeres ellenőrzését törölte el, hanem megteremtette a székhely szerinti tagállama kizárólagos hatáskörét is a biztosító pénzügyi felügyeletét illetően.16 Aláhúzta, egy kötelező díjszámítási mechanizmus fenntartása ellentétes a harmadik nem-életbiztosítási irányelv betűjével és szellemével. Ezzel összefüggésben megvizsgálandó, hogy nem teszik-e lehetővé ugyanazon eredmény elérését más, kevésbé korlátozó eszközök, olyanok, amelyek tiszteletben tartják a biztosítók díjszabási szabadságának harmadik irányelv által megteremtett alapelvét. A Bizottság szerint a cél díjszabási elemeket nem tartalmazó megoldások révén elérhető anélkül, hogy a díjszabási szabadság alapelve megkérdőjeleződne. A közlemény értelmében ha egy tagállam a piac áttekinthetősége és a szerződők mobilitása érdekében egy olyan kötelezően alkalmazandó szabályozást tart fenn, amely rögzíti a bonus-malus osztályokat, az osztályba sorolás változásának minden elemét meg kell vizsgálni, nincsenek-e más olyan, kevésbé korlátozó eszközök, amelyek lehetővé tennék a tagállam által megfogalmazott cél elérését. A Bizottság kijelentette, ellentétes a harmadik nem-életbiztosítási irányelv rendelkezéseivel, ha a kötelező bonus-malus rendszer díjszabási rendelkezéseket tartalmaz. Az ilyen rendszerek fenntartásának indokaként a tagállamok nem hozhatják fel a közérdek védelmét, mert olyan szabályokra hivatkoznak, amelyek már közösségi szintű szabályozás tárgyai voltak.17 Amint azt az alábbiakban látni fogjuk, a Bíróság nem minden kérdésben osztotta a Bizottság álláspontját. Az Európai Bíróság Bizottság kontra Francia Köztársaság C-296/98. sz. ügyben 2000. május 11-én hozott ítélete 7. A francia biztosítási kódex L. 310-8 cikke értelmében ha Franciaországban első alkalommal alkalmaznak egy biztosítási szerződési módozatot, a biztosítók vagy tőkésítési vállalkozások (entreprises de capitalisation) erről tájékoztatják a gazdasági és pénzügyi minisztert az ennek rendeletében meghatározott feltételek szerint. A miniszter megkövetelheti azon szerződéses vagy reklám jellegű dokumentumok közlését, amelyek tárgya a biztosítási vagy tőkésítési ügylet.18 Ha úgy tűnik, hogy egy irat ellentétes a törvényi vagy rendeleti előírásokkal, a miniszter megkövetelheti ennek módosítását vagy az ún. biztosítási konzultatív bizottság (commission consultative de l'assurance) véleményének kikérését követően dönthet annak visszavonásáról. A kódex A. 310-1 cikke előírja, hogy az L. 310-8 cikk első bekezdésében meghatározott információt francia nyelven kell megadni, s a bejelentésnek a külön mellékletben meghatározott információkat kell tartalmaznia. A melléklet szerint a biztosítónak egy új életbiztosítási termék esetén közölnie kellett például a szerződő biztosító nevét és címét, a szerződés jellemzőit (a kínált biztosítási fedezetet, a szerződés tartamát, a díjak fizetésének módját stb.), a visszavásárlásra és a többlethozam visszatérítésére vonatkozó szabályokat. Egy új nem-életbiztosítási termék esetén ismertetni kell például a biztosító nevét, címét, a kínált fedezeteket, csoportos szerződés esetén a felmondás és az átruházás szabályait, a megcélzott ügyfélkört (magánszemélyek, mások), továbbá azt, hogy a termék kizárólag nagy kockázatra vonatkozik-e vagy sem, kizárólag franciaországi kockázatot fedez-e, a szerződés a francia jog alkalmazását írja-e elő. 8. Az ügy kapcsán a francia kormány jelezte, annak érdekében, hogy megszűnjön annak a gyanúja, a bejelentés teljesítése az új biztosítási szerződések alkalmazásának előzetes feltétele, az 1999. június 25-i 99-532 törvény 91. cikkének (1) bekezdésével a következőkre módosították az L. 310-8 cikkének első bekezdését: egy új biztosítási módozat alkalmazását követő három hónapon belül a biztosítók és a tőkésítési vállalkozások erről tájékoztatják a gazdasági és pénzügyi minisztert az ennek rendeletében meghatározott feltételek szerint. A francia kormány nem vitatta, a 92/49/EGK és 92/96/EGK irányelv megtiltja a tagállamoknak, hogy előírják azon általános feltételek rendszeres bejelentését, amelyet a biztosítók először akarnak alkalmazni a területükön és csak ezen feltételek utólagos (a posteriori) szúrópróbaszerű ellenőrzést teszik lehetővé. Mindazonáltal a közösségi szabályozás nem tartalmaz semmilyen meghatározást a „biztosítási általános feltételeket” illetően. Az elmélet szerint olyan feltételekről van szó, amelyek ugyanazon biztosító által kötött ugyanazon szerződéskategóriára szólnak. Kiemelte, a bejelentési kötelezettség nem követeli meg az előző értelemben vett általános biztosítási feltételek valamely alkotó elemének közlését, csak rövid információk közlésére szorítkozik, anélkül, hogy lehetővé válna az általános biztosítási feltételek részletes megítélése. A francia kormány szerint az általa előírt bejelentési kötelezettség az utólagos szúrópróbaszerű ellenőrzés gyakorlásához szükséges dokumentumokra terjed ki. Ezt az ellenőrzést nem lehet megvalósítani az általa kért információk nélkül. Megjegyezte továbbá, a székhely szerinti tagállamtól kapott információk nem elegendőek, mivel azok a szerződések, amelyeket abban a tagállamban kötnek, ahol a tevékenységet a szabad szolgáltatásnyújtás keretében végzik, nem ugyanazok, mint amelyeket a székhely szerinti tagállamban kötnek. 9. A Római Szerződés 226. cikke értelmében ha a Bizottság megítélése szerint egy tagállam a Római Szerződésből eredő valamely kötelezettségét nem teljesítette, az ügyről indokolással ellátott véleményt ad, miután az érintett állam­nak lehetőséget biztosított észrevételei megtételére. Ha az érintett tagállam a Bizottság által meghatározott határidőn belül nem tesz eleget a véleményben foglaltaknak, a Bizottság a Bírósághoz fordulhat. A Bizottság ebben az esetben annak megállapítását kérte a Bíróságtól, hogy a Francia Köztársaság elmulasztott eleget tenni az őt a Római Szerződés és a 92/49/EGK irányelv 6., 29. és 39., illetve a 92/96/EGK irányelv 5., 29. és 39. cikkének rendelkezése alapján terhelő kötelezettségeknek a biztosítási kódex L. 310-8 cikkének és A-310-1 cikkének hatályban tartásával. A Bizottság szerint a francia biztosítási kódex L. 310-8 cikkének új bekezdése, még ha az általános biztosítási feltételek egyfajta utólagos ellenőrzését is írja elő, azért mégis egy olyan ellenőrzés rendszeres jellegét tartja fenn, amely ellentétes a 92/49/EGKés 92/96/EGK irányelv követelményeivel. 10. A Bíróság kiemelte, a 92/49/EGK irányelv 6., 29. és 39. cikke, illetve a 92/96/EGK irányelv 5., 29. és 39. cikke a tagállamoknak megtiltja, hogy megköveteljék azon általános és különös biztosítási feltételek közlését, amelyeket a biztosító a tagállam területén a szerződőkkel való kapcsolatában alkalmazni kíván. A francia biztosítási kódex által közölni rendelet információkkal összefüggésben a Bíróság megállapította, ezek rendszeres közlésének kötelezettsége a biztosítási termékek Közösségen belüli - a 92/49/EGK és 92/96/EGK irányelv által megvalósítani szándékozott - szabad kereskedelmével ellentétes követelmény. Az a tagállam, amelynek területén a szabad szolgáltatásnyújtás megvalósul, a 92/49/EGK irányelv 6. cikke és a 92/96/EGK irányelv 5. cikke alapján ellenőrzést gyakorolhat a területén árusított biztosítási termékek felett. Ez a tagállam már rendelkezik az azon biztosítási ágazatokra vonatkozó információkkal, amelyeket a biztosító művelhet és azon kockázatok természetére vonatkozó információkkal is, amelyeket fedezni kíván, valamint annak igazolásával, hogy rendelkezik a minimális szavatoló tőkével. Ezeket az információkat a másik tagállam illetékes hatósága közölt vele a 88/357/EGK irányelv 16. cikke és a 90/619/EGK irányelv 14. cikke alapján (lásd még a 92/49/EGK irányelv és a 92/96/EGK irányelv 35. cikkét). A Bíróság szerint a 92/49/EGK irányelv 6. cikke és a 92/96/EGK irányelv 5. cikke lehetővé teszi a tagállamnak, amelynek területén a szabad szolgáltatásnyújtást végzik, hogy egy utólagos szúrópróbaszerű ellenőrzés keretében megkérje a területén terjesztett általános biztosítási feltételekre vonatkozó információkat, azonban arra nincs lehetőség, hogy az ilyen információkérés rendszeres jelleget öltsön. A terjesztésre vonatkozó bejelentések által megvalósuló, az általános biztosítási feltételek elemeire vonatkozó rendszeres közlést nem lehet úgy tekinteni, mint amely a 92/49/EGK irányelv 6. cikke és a 92/96/EGK irányelv 5. cikke szerinti azon ellenőrzés normál gyakorlásához szükséges, amelyet az a tagállam gyakorol, amelynek területén a szabad szolgáltatásnyújtás megvalósul. 11. Figyelemmel a fentiekre a Bíróság a Bizottság kontra Francia Köztársaság C-296/98. sz. ügyben 2000. május 11-én hozott ítéletében megállapította, a Francia Köztársaság elmulasztotta teljesíteni az őt a 92/49/EGK irányelv 6., 29. és 39. cikke, illetve a 92/96/EGK irányelv 5., 29. és 39. cikke alapján terhelő kötelezettségeknek a biztosítási kódex L. 310-8 és A. 310-1 cikkének hatályos rendelkezéseivel, amelyek arra kötelezik a Franciaországban első alkalommal egy biztosítási módozatot alkalmazó biztosítókat és tőkésítési vállalkozásokat, hogy az általános biztosítási feltételek elemeit rendszeresen közöljék a gazdasági és pénzügyi miniszterrel.

Az Európai Bíróság Bizottság kontra Olasz Köztársaság C-59/01. sz. ügyben 2003. február 25-én hozott ítélete

12. Az Olaszországban az inflációs hatások kapcsán hozott intézkedésekről szóló - a 2000. május 26-i 137. törvényerejű rendelet által módosított - 2000. március 28-i 70. törvényerejű rendelet értelmében a gépjárművek, a tavi, tengeri és folyami járművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló szerződések a törvényerejű rendelet hatályba lépését követő évben egy olyan díjszabási előírással újulnak meg, amely a díj változását írja elő a bekövetkezett káresemények függvényében, s a biztosítók semmilyen díjemelést sem alkalmazhatnak azokra a szerződések esetében, amelyek kapcsán a vezető semmilyen, az utolsó megfigyelési időszak alatt neki betudható káreseményt sem okozott. A törvényerejű rendelet hatályba lépését követő évben kötött és a díjak káresemények bekövetkezésének függvényében történő változását írják elő, az adott időpontban hatályos díjszabást kötelesek alkalmazni. Ezek az előírások a törvényerejű rendelet hatályba lépésének időpontjától azokra a gépkocsikra, motorkerékpárokra és segédmotoros kerékpárokra irányadók, amelyekre alkalmazandók az 1969. december 24-i 990. törvény 12. cikkében meghatározott díjszabási formulák, valamint a telefonon vagy elektronikus úton javasolt szerződésekre, és azokra a szerződésekre, amelyek semmilyen hivatkozott megújítási kitételt sem tartalmaznak vagy a biztosító által felmondott szerződésekre, ha azok megkötését ugyanaz a biztosító ismét javasolja. A jogszabály hatályba lépését követő egy éven belül a biztosítók nem módosíthatják sem a bonus fokozatok számát, sem a díj meghatározó együtthatóit, sem a díjaknak a bekövetkezett károk függvényében történő változását előíró díjszabási formula változására vonatkozó előírásokat. Ezt követően a biztosított a biztosító székhelyére vagy a szerződéskötés helyéül szolgáló ügynökségre címzett tértivevényes levélben, telefaxon felmondhatja a szerződést, amennyiben a nem a különböző díjszabási formulák alkalmazásából fakadó díjemelkedés meghaladja a programozott inflációs mértékét. A jogszabály értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ágazatban tevékenykedő biztosítók a velük szerződő felek kérésére olyan szerződést kötelesek elfogadni, amely 500 000 és 1 000 000 ITL közötti, a káresemény esetén a károsult harmadik személyekkel szemben nem érvényesíthető önrészesedést tartalmaz. Kizárólag a biztosítottat illeti meg az önrészesedést tartalmazó bonus-malus formula, így az adott önrészesedési összeg megválasztásának a joga. A törvényerejű rendelet előírásainak tiszteletben tartását a biztosításfelügyeleti hatóság (ISVAP) felügyeli. Azok a biztosítók, amelyek nem az előírások szerint járnak el, 3-9 millió ITL bírságot kötelesek fizetni. A jogszabály azt is előírja, hogy az Olaszországban rendszámtáblával ellátott gépjárművek kötelező biztosítása terén tanúsított csalárd magatartások megelőzésének javítása érdekében az ISVAP mellett egy, ezen járműveket érintő káreseményekre vonatkozó adatbank jön létre. Az ISVAP felelős azért, hogy 2001. január 1-jétől ez az adatbank működjön. Ezen időponttól minden biztosító köteles közölni az ISVAP-pal a biztosítottjait terhelő káreseményeket, negyedévente egyszer, az ISVAP által meghatározott módon. Az ISVAP a biztosítókkal való konzultációt követően meghatározza az eljárásokat és az adatbank működési módjait. Az adatbank kezelési költségei a biztosítók között kerülnek szétosztásra az ISVAP által gyakorolt felügyelet díjaira alkalmazott felosztási kritériumok szerint. A megkövetelt adatok ISVAP-pal való közlése kötelezettségének nem teljesítése közigazgatási bírságot von maga után (a megadott adatok hibája esetén 1-6 millió ITL, az adatok késedelmes vagy nem teljes körű szolgáltatása esetén 1-3 millió ITL, s minden ismétlődés esetén a bírságok 10%-kal növekednek). 13. A Bizottság az Olasz Köztársaságnak a következőket rótta fel a jogszabályi rendelkezések kapcsán: - a biztosítóknak megtiltotta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések díjainak emelését, mielőtt a törvényerejű rendelet hatályba lépésének évében megújulna és a bekövetkezett károktól függő díjváltozást ír elő (bonus-malus klauzula), ha a figyelési időszak alatt a biztosított nem okozott kárt, - a biztosítókat arra kötelezte, hogy a 2000. március 29-én hatályos díjaikat alkalmazzák minden olyan új szerződésre, amelyet a törvényerejű rendelet hatályba lépését követő évben kötnek és hogy egy, a díjaknak a bekövetkezett károktól függő változását előíró díjszabási formulát alkalmazzanak, - a törvényerejű rendelet alkalmazását kiterjeszti a telefonon vagy elektronikus úton árusított biztosítási termékekre, - a biztosítóknak megtiltja, hogy a törvényerejű rendelet hatálybalépését követő egy éven át módosítsák a bonus fokozatok számát, a díj meghatározásának együtthatóit és a díjaknak a bekövetkezett károktól függő változását előíró díjszabási formula változására vonatkozó előírásokat, - a biztosítókat arra kötelezi, hogy a szerződő kérésére fogadják el az 500 000 és 1 000 000 ITL közötti önrészesedést, s ennek, illetve az önrészesedés összegének megválasztása a biztosítottat illeti meg, - lehetővé teszik a biztosítottaknak, hogy a törvényerejű rendelet adott rendelkezései hatályának lejártát követően felmondják szerződéseiket, amennyiben a nem a különböző díjszabási formulák alkalmazásából fakadó díjemelkedés meghaladja a programozott inflációs mértékét. A Bizottság szerint a törvényerejű rendelet ellentétes a 92/49/EK irányelv 6., 29. és 39. cikkével egyrészt a díjak befagyasztása által (a biztosítóknak már nincs joguk szabadon megállapítani a biztosítási díjakat a károk és a költségek függvényében), másrészt a szerződéses szabadság korlátozása által (például egy kötelező önrészesedés kerül bevezetésre). Következésképpen az olasz területen tevékenykedő biztosítók, ideértve a letelepedés vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében tevékenykedő biztosítókat is, már nem rendelkeznek szabadsággal a szerződéseik díjszabási változását illetően, míg a 92/49/EK irányelv rendelkezései a nem-életbiztosítási szektorban tevékenykedő biztosítók díjszabási szabadsága alapelvét, illetve a tarifák és a szerződéses klauzulák előzetes vagy rendszeres ellenőrzésének ebből következő eltörlését szentesíti. A Bizottság hangsúlyozta, a tagállamok a biztosítókat az általános és különös feltételek nem rendszeres bejelentésére kötelezhetik, azzal, hogy ez a kötelezettség a biztosítók számára nem képezi tevékenységük gyakorlásának előzetes feltételét. A kötelező biztosítások esetében a tagállamok a 92/49/EK irányelv 30. cikkének (2) bekezdése alapján fenntarthatják az általános és különös szerződési feltételek előzetes és rendszeres bejelentésének kötelezettségét, anélkül, hogy ez az adott díjszabások gazdasági megfelelőségének vizsgálatát jelentené. A Bizottság értelmezése szerint a díjszabási szabadság (amelyet korábban a Bíróság elismert a C-296/98. Bizottság kontra Franciaország ügyben 2000. május 11-én hozott ítéletében) derogációinak vagy korlátozásainak eseteit a 92/49/EK irányelv meghatározza: - az általános árellenőrzési rendszer részeként [a módosított 73/239/EGK irányelv 8. cikke (3) bekezdésének harmadik francia bekezdése, a 92/49/EK irányelv 29. cikkének második francia bekezdése és 39. cikkének (3) bekezdése], - a kockázat helye szerinti tagállamban hatályos közérdekű jogszabályi rendelkezések (92/49/EK irányelv 28. cikk). Ennek megfelelően a kockázat helye szerinti tagállam hatásköre a 92/49/EK irányelv rendelkezéseinek és különösen a díjszabási szabadság tiszteletben tartásával gyakorolható, amely magában foglalja az Európai Unió területén tevékenykedő biztosítók szerződései és díjai minden előzetes vagy rendszeres materiális ellenőrzési rendszerének a hiányát. A Bizottság kiemelte, az olasz törvényerejű rendelet által létrehozott díjszabási szabályozás nem minősíthető a 92/49/EK irányelv értelmében vett általános árellenőrzési rendszernek, sem „közérdekű rendelkezésnek”. A Bizottság annak megállapítását kérte a Bíróságtól, hogy egy, olasz területen lévő kockázatot fedező gépjármű közlekedésből fakadó, minden felelősségbiztosítási szerződésre alkalmazandó díjmeghatározási rendszer létrehozása és fenntartása (amely nem tesz különbséget az Olaszországban székhellyel rendelkező biztosítók és azok között, amelyek tevékenységüket fióktelep útján vagy a szabad szolgáltatásnyújtás keretében végzik), megsérti a) a díjszabási szabadság és a díjak és szerződések előzetes vagy rendszeres kontrollja eltörlésének alapelvét, amelyet a 92/49/EK irányelv 6., 29. és 39. cikke ír elő, b) az irányelv 44. cikkének előírását, amely szerint minden biztosítónak a székhelye szerinti tagállam illetékes hatóságát kell tájékoztatnia külön a letelepedés joga alapján és külön a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján végrehajtott ügyletekkel kapcsolatban, a biztosítási díjak, a kárigények és jutalékok összegéről tagállamonkénti és ágazatcsoportonkénti bontásban és a viszontbiztosítás levonása nélkül, valamint a 73/239/EGK irányelv mellékletének A. pontjában felsorolt 10. ágazat tekintetében - a fuvarozók felelősségbiztosításának kivételével - a biztosítóval szembeni kárigények gyakoriságáról és átlagos költségéről. A székhely szerinti tagállam ésszerű időn belül, összesített formában továbbítja ezeket az információkat valamennyi érintett tagállam illetékes hatóságaihoz, amennyiben azok ezt kérik. 14. Az Olasz Köztársaság úgy vélte, a kifogásolt rendelkezések egy „általános árellenőrzési rendszer” részét képezik. A törvényerejű rendelet 2000. március 28-i változatában olyan előírásokat tartalmazott, amelyek egyes gazdasági ágazatok inflációs hatásait kívánták korlátozni és a Parlament a jogszabály vitája során - annak ésszerűsítése érdekében - egy olyan szöveg mellett döntött, amely a vonatkozó szektorra, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat érintő rendelkezésekre vonatkozik, s nem tartalmaz inflációellenes harcot célzó rendelkezéseket más gazdasági szektorban. Az árakra gyakorolt különböző beavatkozásokat, köztük a kifogásolt rendelkezéseket egy általános árellenőrzési rendszernek kell tekinteni, még ha csak egy jogi eszköz került is elfogadásra, s csak egy időszakra. Az általános árellenőrzési rendszer részét képező rendelkezések kerültek említésre az illetékes minisztériumközi bizottság által kiadott (a regionális és a helyi önkormányzatoktól függő közszolgáltatások áraira vonatkozó) irányelv az infláció kezeléséről, illetve a pénzügyi és ipari miniszter által a kőolajtermékekkel kapcsolatos előírások. Egy ilyen „általánosnak” minősíthető intézkedés esetében nem szükséges, hogy egy adott termék- vagy szolgáltatáskategória minden árára vonatkozzon és az infláció által leginkább érintett szektorokra korlátozódhat. Az Olasz Köztársaság azt is aláhúzta, a kifogásolt rendelkezések a 92/49/EGK irányelv 28. cikke értelmében „közérdekű rendelkezéseknek” minősülnek. Lehetővé teszik a megfelelő és arányos fellépést az inflációval szemben. Bizonyos szerződések díjai emelésének átmeneti időszakra szóló megtiltását, amely ezen díjak jelentős növekedése azonnali megakadályozását lehetővé tevő egyetlen eszköz, igazolja a fogyasztók védelme és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos szociális természetű indok. A kifogásolt rendelkezések lehetővé teszik a csalások és a versenyellenes magatartások elleni fellépést az adott piacon. 15. A Bíróság ítéletében felhívta a figyelmet a 92/49/EGK irányelv preambulumának (1) bekezdésére, amelynek értelmében a belső piacot a nem-életbiztosítás területén teljessé kell tenni mind a letelepedés joga, mint a szolgáltatásnyújtás szabadsága szempontjából, annak érdekében, hogy könnyebbé váljon a Közösség területén székhellyel rendelkező biztosítók számára a Közösségen belül felmerülő kockázatok fedezése. Idézte továbbá a preambulum (19) bekezdését, amely szerint a belső piac keretében a biztosított érdeke, hogy a Közösségben rendelkezésre álló biztosítási termékek lehető legszélesebb választékához férhessen hozzá, azért, hogy az igényének legjobban megfelelőt ki tudja választani közülük. A kockázat helye szerinti tagállam feladata biztosítani azt, hogy semmi ne akadályozza területén a Közösségben eladásra kínált valamennyi biztosítási termék piacra kerülését mindaddig, amíg e termékek nem ütköznek a kockázat helye szerinti tagállam közérdeket védő jogszabályaival, amennyiben a biztosító székhelye szerinti tagállam szabályai nem tartalmaznak garanciát a közérdek védelmére, feltéve, hogy az ilyen intézkedéseket az adott tagállamban működő valamennyi biztosítóra megkülönböztetés nélkül alkalmazni kell. Az ilyen intézkedéseknek továbbá objektív szempontból szükségesnek és az elérendő célkitűzéssel arányosnak kell lenniük. Kiemelte, a 92/49/EGK irányelv célja az adott szektorban a biztosítási termékek szabad kereskedelmének megvalósítása. Ezzel összefüggésben idézte a 73/239/EGK irányelv 8. cikke (3) bekezdésének második francia bekezdését, a 92/49/EGK irányelv 29. cikkének első francia bekezdését és 39. cikkének (2) bekezdését. A Bíróság rögzítette, a 73/239/EGK irányelv 8. cikk (3) bekezdésének harmadik francia bekezdésének és a 92/49/EGK irányelv 39. cikk (3) bekezdésének megfelelően a tagállamok csak akkor vezethetik be vagy tarthatják fenn a biztosító által alkalmazni kívánt díjak előzetes bejelentését vagy engedélyezését, ha az az általános árellenőrzési rendszer egy eleme. Megemlítendő a 92/49/EGK irányelv 30. cikkének (2) bekezdése is, amely szerint ha egy tagállam egy biztosítás megkötését írja elő, csak a kötelező biztosítások általános és különös szerződési feltételeinek illetékes hatóságával való bejelentését követelheti meg alkalmazások előtt. Az irányelvi előírásokból következően a közösségi jogalkotó egyértelműen kiterjesztette a díjszabási szabadság alapelvének garantálását a nem-életbiztosítási szektorra, beleértve a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást is. Ez az alapelv a biztosítási által alkalmazni kívánt díjak előzetes vagy rendszeres bejelentésének és engedélyezésének minden rendszerére vonatkozik. A 92/49/EGK irányelv egyetlen egy derogációt tesz lehetővé ezen, a tarifák többségének előzetes bejelentésére és engedélyezésére vonatkozó alapelv alól, az általános árellenőrzési rendszer vonatkozásában. A Bíróság utalt a 92/49/EGK irányelv 28. cikkére is. Ez lehetővé teszi a kockázat helye szerinti tagállamnak annak megakadályozását, hogy a szerződő egy olyan szerződést kössön egy biztosítóval, amely ellentétes lenne az ezen államban hatályban lévő közérdekű rendelkezésekkel. Mindazonáltal ezt a rendelkezést nem lehet úgy értelmezni, hogy a 73/239/EGK irányelv 8. cikk (3) bekezdése harmadik francia bekezdésének, a 92/49/EGK irányelv 30. cikke (2) bekezdésének és 39. cikke (3) bekezdésének rendelkezéseit megfossza hatásuktól, amelyek meghatározzák azokat az okokat, amelyek a díjszabási szabadság alapelve alóli derogációkat igazolhatják. Ezt a következtetést alátámasztja az a körülmény, hogy a 92/49/EGK irányelv 28. cikke ugyanezen részben egy olyan rendelkezést előz meg közvetlenül, amely kifejezetten megismétli a tagállamok számára a díjszabási szabadság korlátozásának tilalmát, kivéve, ha ez egy általános árellenőrzési rendszer eleme. A Bíróság megállapította, a Bizottság és Olaszország egyetértett abban, hogy a törvényerejű rendeletben meghatározott díjszabási szabályozás jelentősen korlátozza a biztosítók szabadságát (beleértve a letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága rendszerében kifejtett tevékenységeiket is), amely az olasz területén lévő kockázatra vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések díjainak meghatározását és változását illeti. Mindazonáltal az olasz kormány fenntartotta, hogy ez a szabályozás ugyan korlátozza a biztosítók díjszabási szabadságát, azonban ez mindenekelőtt azzal igazolható, hogy az az általános árellenőrzés egy eleme, a 73/239/EGK irányelv 8. cikke (3) bekezdésének harmadik francia bekezdése és a 94/49/EGK irányelv 29. cikkének második francia bekezdése és 39. cikkének (3) bekezdése értelmében. Ezzel összefüggésben a Bíróság aláhúzta, korlátozó módon kell értelmezni, hogy ezen, a díjszabási szabadság alapelvét derogáló rendelkezéseknek megfelelően egy tagállam a díjemelések előzetes bejelentését vagy engedélyezését írhatja elő a biztosítók számára. Az általános árellenőrzési rendszer feltételezi, hogy alkotóelemeinek kötelező jellege legyen, s a rendszer egyfajta általánossági és homogenitási fokkal legyen jellemezhető. A kifogásolt díjszabási szabályozás a nem-életbiztosítás egy különleges szektorába avatkozik be, a kötelező gépjármű-biztosításba, s nem tesz eleget annak az általánossági kritériumnak, amelyet egy ellenőrző rendszernek teljesítenie kell ahhoz, hogy igazolható legyen a díjszabási szabadság alapelve alóli derogáció. A Bíróság aláhúzta: a kifogásolt díjszabási szabályozás nem tekinthető [a 73/239/EGK irányelv 8. cikk (3) bekezdés harmadik francia bekezdése és a 92/49/EGK irányelv 29. cikke második francia bekezdése és 39. cikke (3) bekezdése szerinti] általános árellenőrzési rendszer részének és nem esik az ezen rendelkezések által meghatározott kivétel alá. Az Olasz Köztársaság által a 92/49/EGK irányelv 28. cikkére alapozott, a kifogásolt díjszabási szabályozás igazolására hivatkozott különböző közérdekű észrevételeket illetően a Bíróság kifejtette, az ezen rendelkezés szerinti közérdekre nem lehet hivatkozni azért, hogy igazolják azon díjszabási szabadság alapelvébe ütköző nemzeti rendelkezések bevezetését vagy fenntartását, amely alóli kivételek a 92/49/EGK irányelv 6., 29. és 39. cikkének tárgyát képezik. Figyelemmel a fentiekre a Bíróság megállapította, hogy a Bizottság első, a 92/49/EGK irányelv 6., 29. és 39. cikkeinek megsértésére vonatkozó kifogása megalapozott volt. 16. A 92/49/EGK irányelv 44. cikkének megsértésére vonatkozó kifogást illetően a Bizottság úgy vélte, a letelepedés vagy a szolgáltatásnyújtás szabadságának rendszerében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ágazatban tevékenykedő biztosítók a törvényerejű rendelet révén egy, a 92/49/EGK irányelv 44. cikke szerinti mechanizmussal összeegyeztethetetlen bejelentési kötelezettség alá esnek, amely szerint a biztosítónak pl. a káresemények számára vonatkozó információkat az eredet szerinti tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságainak kell szolgáltatniuk. Vagyis az Olasz Köztársaság által a biztosítási csalások elleni harcban fontosnak vélt információk kizárólag a székhely szerinti tagállam hatóságai közvetítésével adhatók meg, egyébként a 92/49/EGK irányelv által a tagálla­mok között létrehozott együttműködési mechanizmus sérelmének kockázata áll fenn. A közigazgatás megfontolásai nem igazolhatják a 44. cikk szabályának a derogációját. Aláhúzta továbbá, a biztosítók (beleértve a letelepedés vagy a szabad szolgáltatásnyújtás rendszerében tevékenykedő biztosítókat is) törvényerejű rendelet szerinti finanszírozási kötelezettsége ellentétes a közösségi joggal. Az olasz kormány egyrészt kiemelte, a C-275/92. számú Schindler ügyben 1994. március 24-én hozott ítélet szerint a bűncselekmények megelőzése igazolhatja a szolgáltatások szabad nyújtása alapelvének derogációját, másrészt az eredet szerinti tagállam által kérésre teljesített információszolgáltatás, illetve az információk biztosítók általi összegyűjtése nem teszi lehetővé a csalások megelőzését a szükséges gyorsasággal és kimerítő jelleggel. Egy adatbank Olaszországban való létrehozatala tűnik az egyetlen megfelelő eszköznek a csalások elleni hatékony harcban. 17. A Bíróság ítéletében rögzítette, a törvényerejű rendelet értelmében minden biztosító köteles a biztosítottjait terhelő károkra vonatkozó adatokat közölni az ISVAP-pal. Ez a rendelkezés egy adatbank létrehozatalát írja elő, amelynek finanszírozása a biztosítók között kerül szétosztásra. A jogszabály bírság kiszabását helyezi kilátásba az adott adatok közlésére vonatkozó kötelezettség megsértése vagy elkésett teljesítése esetére. A Bíróság megállapította, a 92/49/EGK irányelv 44. cikkének második francia bekezdése előírja, hogy a biztosítók a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságával közlik - külön a letelepedési és a szolgáltatásnyújtási szabadság keretében végzett ügyletekre - tagállamként és ágazatcsoportonként a díjak, a káresemények és a jutalékok összegét, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást illetően a káresemények gyakoriságát és átlagkár mértékét. E rendelkezés negyedik francia bekezdése szerint az adott adatokat egy ésszerű határidőn belül, a székhely szerinti tagállam illetékes hatósága által összesített formában kell megadni azoknak a tagállamoknak, amelyek kérik ezeket. Ebből a rendelkezésből a Bíróság szerint az következik, hogy a 92/49/EGK irányelv által létrehozott mechanizmus szerint a biztosítási tevékenységre, így a díjakra, károkra és jutalékokra vonatkozó információkat a biztosítók a székhely szerinti tagállamnak kötelesek szolgáltatni, amelynek egy ésszerű határidőn belül, összesített formában kell közölnie más tagállamokkal, ha azok ezt kérik. A nemzeti hatóságok közvetítésével megvalósuló, a biztosítók tevékenységére vonatkozó alapvető adatok közlési mechanizmusának a célja a 92/49/EGK irányelv által lefedett területen a letelepedési és szolgáltatásnyújtási szabadság gyakorlása nem igazolt akadályainak elkerülése. Ezzel szemben a csalás elleni harc célját követő, individualizált információk gyűjtéséről rendelkező olasz törvényerejű rendelet a 92/49/EGK irányelv 44. cikkében foglaltaktól eltér. A Bíróság megállapította, a törvényerejű rendelet által létrehozott adatbank finanszírozásához az adott biztosítók általi hozzájárulási kötelezettség, illetve a közlési kötelezettség nem megfelelő teljesítésének esetére meghatározott szankciók kapcsán a Bizottság csak azt jelezte, hogy ezek megerősítik a törvényerejű rendelet által létrehozott mechanizmust és következésképpen ezeket ugyanazon okból kell érvényteleníteni. Mivel a Bizottság ezen mechanizmus közösségi joggal való konformitását csak a 92/49/EGK irányelv vonatkozásában vizsgálta, a Bíróság a Bizottság második kifogását elutasította. 18. A Bíróság a Bizottság kontra Olasz Köztársaság C-59/01. sz. ügyben 2003. február 25-én hozott ítéletében megállapította, az Olasz Köztársaság - megsértve a 92/49/EGK irányelv 6., 29. és 39. cikkében meghatározott díjszabási szabadság alapelvét - elmulasztotta teljesíteni a 92/49/EGK irányelv által meghatározott kötelezettségeit egy olyan ármeghatározási rendszer létrehozatalával és fenntartásával, amely minden gépjármű forgalomból fakadó felelősség fedezetére szolgáló, olasz területen lévő kockázatra vonatkozó biztosítási szerződésekre vonatkozik, nem téve különbséget az Olaszországban székhellyel rendelkező biztosítók és azon biztosítók között, amelyek tevékenységeiket fióktelepek közvetítésével vagy a szolgáltatások szabad nyújtása rendszerében végzik.

Az Európai Bíróság Bizottság kontra Luxemburgi Nagyhercegség C-346/2002. sz. ügyben és Bizottság kontra Francia Köztársaság C-347/2002. sz. ügyben 2004. szeptember 7-én hozott ítéletei

19. A francia biztosítási kódex A. 121-1 cikkének első bekezdése értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseknek tartalmazniuk kell a biztosítási díjak csökkentésének és növelésének (a bonus-malus rendszernek) a kódex mellékletében meghatározott szabályozását. A hivatkozott melléklet egyebek között előírja, hogy a biztosító egy alapdíjat határoz meg, amelyből kiszámítja a biztosított által fizetendő éves biztosítási díjat. Az éves díj az alapdíj azon bonus/malus együtthatóval való megszorzásának eredménye, amely eredetileg 1-ben kerül meghatározásra. Minden káresemény nélküli biztosítási időszak elteltével ez az együttható 5%-kal csökken, azonban nem lehet alacsonyabb 50%-nál. Ha az adott biztosítási időszakban káresemény következik be, az együttható 25%-kal nő, s minden esemény hasonló arányú növekedést von maga után, azzal, hogy a malus együttható nem lehet magasabb 3,5-nél. Az emelés nem alkalmazandó az első biztosítási eseményre, ha az egy legalább három éves olyan időszak eltelte után következik be, amely alatt a bonus/malus együttható 0,5 volt. A Luxemburgi Nagyhercegségben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tárgyában 1994. december 20-án meghozott jogszabály a nemzeti szabályozás részeként létrehozta a biztosítási díjak összege meghatározásának rendszerét, amely által a biztosítottak a biztosítási díjak csökkentésében részesülnek, ha több évig balesetmentesen vezetnek, míg egy káresemény után az összeg növekszik. A jogszabály meghatározza azokat az előírásokat, amelyek minden, természetes személy által Luxemburgban telephellyel rendelkező gépjárműre vonatkozó felelősségbiztosításra alkalmazandók. A szabályozás értelmében egy új szerződő a bonus-malus osztályba sorolás 11. osztályába kerül (0% bonus). Egy káresemény nélkül eltelt megfigyelési időszakot követően egy osztállyal lép a besorolásban. A megfigyelési időszak alatti minden káresemény 3 fokozatos emelést okoz. A bonus-malus osztályba sorolás maximális mértéke a 22. fokozatban érhető el, amikor a szerződő az alapdíj 250%-ának megfelelő összeget fizet. Kiemelendő, a kötelező bonus-malus osztályba sorolás csak a természetes személyek által megkötött szerződésekre alkalmazandó Luxemburgban. 20. A francia hatóságok és a Bizottság közötti előzetes információcserét követően a Bizottság 1997. július 7-én a Francia Köztársasághoz fordult, kifejtve, megítélése szerint a Franciaországban hatályban lévő bonus-malus rendszer szabályozása összeegyeztethetetlen a 92/49/EGK irányelv rendelkezéseivel. A francia kormány 1997. október 23-án válaszolt erre, majd 1998. július 31-én egy második feljegyzést küldött a Bizottságnak. A Bizottság a francia Gazdasági, Pénzügyi és Ipari Minisztériummal való levélváltást követően 2001. április 20-án egy, a Római Szerződés 226. cikke szerinti indokolt véleménnyel fordult a Francia Köztársasághoz, amelyben megerősítette azt a véleményét, hogy a bonus-malusra vonatkozó nemzeti szabályozás ellentétes a közösségi joggal, s felhívta a tagállamot, hogy két hónapon belül tegye meg a szükséges intézkedéseket. A francia hatóság 2001. július 18-án válaszolt a Bizottság észrevételeire, amelyben egyrészt úgy vélte, hogy a bonus-malus rendszer nem sérti a díjszabási szabadságot, másrészt hogy ez a rendszer a Bíróság joggyakorlata által elismert közérdekű megfontolásokon alapszik. A másik ügyben a Bizottság 2001. július 25-én kereste meg a Luxemburgi Nagyhercegséget, jelezve, megítélése szerint a biztosítási díjak összege meghatározásának rendszere sérti a 92/49/EGK irányelv rendelkezéseit, így az irányelv 6. cikkének (3) bekezdését, 29. és 39. cikkét. Ez a megkeresés válasz nélkül maradt. A Bizottság 2001. december 20-án egy indokolt véleménnyel fordult a Luxemburgi Nagyhercegséghez, felhíva a tagállamot, hogy két hónapon belül tegye meg a szükséges intézkedéseket. A luxemburgi kormány 2002. március 6-án válaszolt a véleményre, úgy vélve, hogy - elfogadva a 92/49/EGK irányelv által meghatározott díjszabási szabadságot - az alapdíj meghatározása szabadságot enged a biztosítóknak. Aláhúzta, a bonus-malus rendszer hozzájárul a fogyasztók védelméhez és a balesetek megelőzéséhez. 21. Mivel megítélése szerint a francia hatóságok nem hozták meg a 92/49/EGK irányelvből fakadó kötelezettségek teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, a Bizottság a Bírósághoz fordult. Álláspontja szerint a francia bonus-malus rendszer ellentétes egyrészt a 92/49/EGK irányelv rendelkezéseiből fakadó díjszabási szabadság alapelvével (ez megtiltja a tagállamnak, hogy azon díjak vagy azok emelésének előzetes bejelentését, előzetes engedélyezését vagy rendszeres közlését írják elő, amelyeket a biztosító a területén kíván alkalmazni), másrészt az irányelv céljával (a biztosítási termékek szabad kereskedelmének megvalósítása a Közösségen belül). A Bizottság annak megállapítását kérte a Bíróságtól, hogy a Francia Köztársaság elmulasztotta a 92/49/EGK irányelvből fakadó kötelezettségeit annak a bonus-malus rendszernek létrehozatalával és fenntartásával, amelynek automatikus és kötelező hatása van minden, francia területen kötött gépjármű-biztosítási szerződésre, nem téve különbséget a biztosítók között aszerint, hogy Franciaországban van-e a székhelyük vagy fióktelep, illetve szabad szolgáltatásnyújtás keretében folytatják-e ott tevékenységüket. Magatartásával a Francia Köztársaság megsértette a 92/49/EGK irányelv 6. cikkének (3) bekezdése, 29. és 39. cikke által meghatározott díjszabási szabadság és a díjak és szerződések előzetes vagy rendszeres ellenőrzése eltörlésének alapelvét. A Bizottság nem vitatta a tagállamok azon lehetőségét, hogy egy olyan osztályba sorolást hozzanak létre, amely figyelembe veszi a biztosítottak káreseményeit vagy egy egységes bonus-malus rendszert. Mindazonáltal az ilyen rendszerek ellentétesek a 92/49/EGK irányelvvel, ha annak - mint a francia bonus-malus rendszer esetében - automatikus hatása van a díjakra. A Bizottság szerint a biztosítók ugyan nem akadályozottak abban, hogy szabadon meghatározzák az alapdíj összegét és más, a biztosított által fizetendő díj változására hatással lévő bonus-malus együtthatók feltételeit, azonban ez a szabadság fiktív, ha a biztosítók nem tudják meghatározni a díjat egy olyan alapvető kritérium vonatkozásában, mint a biztosított által okozott károk gyakorisága. A Bizottság hozzátette, a nemzeti szabályozásnak nem marginális hatása van a díj összegére, azt akár kétszeresére is módosíthatja. Megjegyezte továbbá, a francia bonus-malus rendszer által a biztosítókra gyakorolt korlátozások visszahatnak az alapdíj összegére is, s ez utóbbi jelentős lehet. Luxemburg esetében szintén hasonlóan járt el a Bizottság. Az előzőekben ismertetett érveket felhozva a Bírósághoz fordult, úgy vélve, hogy a luxemburgi hatóságok nem hozták meg a 92/49/EGK irányelvből fakadó kötelezettségek teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. Ebben az esetben sem vitatta, hogy az alapdíjak összegének biztosítók általi meghatározása elvileg szabad Luxemburgban, azonban a díjszabási szabadság alapelvének tiszteletben tartásához nemcsak az alapdíjat, de a biztosítási díj minden elemét szabadon kell meghatározniuk a biztosítóknak. A díjszabási szabadság pedig fiktív marad, ha a biztosítók csak egy előre meghatározott előírások alapján tudják módosítani a díjat egy olyan alapvető szempont esetében, mint a biztosított károkozása. Ez különösen igaz, ha a módosításnak nem marginális hatása van a biztosítási díj összegére, hanem azt akár kétszeresére is növelheti. 22. A francia kormány kiemelte, hogy a díjak előzetes bejelentésének kötelezettsége 1994-ben eltörlésre került, s Franciaországban a nemzeti hatóságok felügyelete már 1987-től nem létezik a díjak vonatkozásában. Megítélése szerint a 92/49/EGK irányelv nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a díjszabási szabadság abszolút, a biztosítási díjkalkulációk módjaira kiterjedő elvét mondaná ki. A 92/49/EGK irányelvből fakadó egyetlen alapelv és a Bíróság joggyakorlata sem tiltja meg egy olyan kötelező együttható biztosítási díjak kalkulációjába történő belefoglalását, amelynek nincs hatása a biztosítási díjak alapszintjére (az alapdíjra) és amelyek csak részlegesen érintik a díjak változását, ha a végső díj meghatározása teljesen szabad marad. A francia kormány aláhúzta, a bonus-malus együttható alkalmazása nem teszi lehetővé a nemzeti hatóságoknak sem a kezdeti díjak mértékének, sem ezek változásának a meghatározását. A díjak kezdeti szintje vonatkozásában előadta, hogy az közvetlenül abból az alapdíjból következik, amelyet a biztosítók teljesen szabadon határozhatnak meg. A bonus-malus rendszer alkalmazása a nemzeti hatóságok számára nem jelent egy díjellenőrzési eszközt, csak egy a díjak szintjének változását befolyásoló számos tényező között. A biztosítók végső soron szabadok maradnak díjaik meghatározásában. A luxemburgi kormány - a Bizottság kontra Olasz Köztársaság C-59/01. sz. ügyben 2003. február 25-én hozott ítéletre hivatkozva - aláhúzta, a sérelmezett jogszabály összhangban van a díjszabási szabadsággal, nem írja elő, hogy a biztosító által alkalmazott díjakat alkalmazásuk előtt be kell jelenteni a felügyeleti hatóságnak, vagy hogy a díjakat engedélyeznie kell a hatóságnak. A bonus-malus rendszer lehetővé teszi a biztosítási díj módosítását a szerződő előélete és azon káresemények száma alapján, amelyekért a biztosított tartozik felelősséggel. A rendszer a biztosítóknak a legteljesebb szabadságot hagyja a gépjármű-biztosítási díjszabás minden elemének meghatározását illetően. 23. A Bíróság mindkét ügyben azonos következtetésre jutott. Utalva a Bizottság kontra Olasz Köztársaság C-59/01. sz. ügyben 2003. február 25-én hozott ítéletre kiemelte, a közösségi jogalkotó a díjszabási szabadság elvét garantálta a nem-életbiztosítási szektorban, beleértve a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást is. Ez az alapelv a biztosító által a szerződőkkel való viszonyában alkalmazni javasolt díjak előzetes vagy rendszeres bejelentése és engedélyezése minden rendszerének tilalmát magában foglalja. Ezen alapelv alóli egyetlen kivételt a 92/49/EGK irányelv tartalmazza, amely a „díjak növelésének” előzetes bejelentését vagy engedélyezését illeti „az általános árellenőrzési rendszeren belül.” A Bíróság a Bizottság kontra Olasz Köztársaság C-59/01. sz. ügyben hozott ítéletben úgy vélte, a díjszabási szabadság alapelvével ellentétes a díjakat rögzítő azon rendszer, amely hatással van az olasz területen kockázatot jelentő vonatkozó gépjárműforgalommal kapcsolatos felelősségbiztosítási szerződések keretében a díjak változására. A Bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, a francia bonus-malus rendszer más természetű, mint az olasz rendszer volt. Vannak hatásai a díjak változására, azonban nem vezet a díjak állam általi közvetlen meghatározására, a biztosítók szabadon meghatározhatják az alapdíjak mértékét. A francia bonus-malus rendszer nem minősíthető a díjak olyan előzetes engedélyezési rendszerének, amely ellentétes a díjszabási szabadság alapelvével. A Bíróság szerint a közösségi jogalkotó egyértelmű, kifejezett akaratának hiányában nem vélelmezhető a díjszabási területen egy olyan teljes harmonizáció a nem-életbiztosításban, amely minden, a díjakra hatással lévő nemzeti intézkedést kizár. Ebből következően nem fogadható el a Bizottság azon álláspontja, hogy noha az alapdíjat teljesen szabadon lehet meghatározni, a francia, illetve a luxemburgi bonus-malus rendszer ellentétes a díjszabási szabadság alapelvével kizárólag azért, mert hatása van az alapdíj változására. A Bíróság szerint a Bizottság nem bizonyította, hogy a Francia Köztársaság, illetve a Luxemburgi Nagyhercegség a hatályban lévő bonus-malus rendszer létrehozatalával és fenntartásával megsértette volna a díjszabási szabadság, illetve a díjak és biztosítási szerződések előzetes vagy rendszeres ellenőrzése eltörlésének a 92/49/EGK irányelv 6., 29. és 39. cikkében meghatározott alapelvét, ezért a Bizottság kontra Luxemburgi Nagyhercegség C-346/2002. sz. ügyben és a Bizottság kontra Francia Köztársaság C-347/2002. sz. ügyben 2004. szeptember 7-én meghozott ítéletében elutasította a Bizottság keresetét. Pálos Miklós

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére