Az alulbiztosítottság okai

Közép- és Kelet-Európában a vagyonbiztosítás üzletágban az alulbiztosítottság széles körben elterjedt jelenség. A 2002 augusztusában bekövetkezett csehországi árvízkárok után a kárfelmérők tapasztalatai igazolják ezt az állítást: a károk által érintett vállalatok többsége jelentős mértékben alul volt biztosítva. Az alulbiztosított kockázatok magas számát főképpen az indokolja, hogy a biztosítási összegek megállapításához a biztosított fél a saját számvitele által meghatározott, könyv szerinti értéket veszi figyelembe, a könyv szerinti érték pedig a helyi számviteli előírásokból adódik az adójogban rögzített értékcsökkenési leírási kulcsok alkalmazásával. Ez azt eredményezi, hogy a biztosított tárgy értékcsökkenési leírása után az értéke sokkal kisebb, mint a vagyontárgy tényleges értéke. Amennyiben ezt az értéket veszik alapul a biztosítási összeg megállapításához, az értelemszerűen alulbiztosítottságot eredményez. A biztosított a könyv szerinti értéken alapuló biztosítási összeg után ugyan alacsonyabb biztosítási díjat fizet, de a szerződő felek rendszerint nincsenek tudatában annak, hogy kár esetén milyen negatív következményei vannak az alulbiztosítottságnak. Az új érték alapján megkötött biztosítási szerződések esetében is kérdéses, hogy a megállapodásban szereplő új értéket megfelelően állapították-e meg, és hogy teljes mértékben figyelembe vették-e a biztosított vagyontárgy értékének az infláció miatt bekövetkezett növekedését.

Alulbiztosítottság és a következmények

Az alulbiztosítottság negatív következményei a biztosított fél számára csak káresetekben válnak észrevehetővé, mivel minden kárt csak a biztosítási összeg és a kár bekövetkezésének időpontjában érvényes biztosítási érték arányában térítenek meg (pro rata). Minél magasabb tehát az alulbiztosítottság foka, annál erőteljesebben csökkenti a biztosító a kártérítés mértékét, és annál nagyobb lesz a pénzügyi fenyegetés a biztosított számára, különösen totálkár esetén. De a biztosítótársaság szempontjából is lehetnek hátrányos következményei az alulbiztosítottságnak. Az alulbiztosítottság bizonyításának terhe a biztosítót terheli. Amennyiben a biztosító - kár esetén - a költségek, vagy más okok miatt lemond a biztosítási érték ellenőrzéséről, és a fennálló, de nem bizonyított alulbiztosítottság ellenére kifizeti a teljes kártérítést, akkor a társaságnak a biztosítási díjak oldalán hiányozni fog ennek ellenértéke. Ha nem alkalmazzák a pro rata szabályt, akkor a biztosítótársaság által előzetesen kalkulált biztosítási díj már nem elegendő, és ezért a biztosítási díjat meg kellene emelni. Ráadásul az alulbiztosítottság vizsgálata is költségterhet jelent a biztosító számára, amit még a pro rata alkalmazása esetén sem lehet arányosan a biztosított félre hárítani. Hátrányos következményekkel jár továbbá a biztosítóra nézve, hogy kérdésessé válik az a bázis, amelynek alapján egyedi kockázatok esetén számítják a lehető legmagasabb kárt, vagy a természeti veszélyek kumulálódásának kockázatát. Ez azt eredményezi, hogy az alulbiztosítottság mértéke szerint a biztosítótársaság nem képes helyesen megállapítani a vagyonbiztosítási portfóliója számára ténylegesen szükséges, saját viszontbiztosítási igényt. Ha kár esetén - az alulbiztosítottság ellenére - kifizetik a teljes kárt, akkor a viszontbiztosítónak, mint ahogy az engedményezőnek is, hiányozni fog az egyenlő értékű bevétel a biztosítási díjakból - attól függően, hogy az egyedi kockázatra vagy a biztosítási portfólióra vonatkozó alulbiztosítottság milyen mértékben esik ki. A technikailag helyes viszontbiztosítási díj keresése során a viszontbiztosító az engedményezőjétől kapott, a portfólióra vonatkozó megbízható és hitelt érdemlő információkra van utalva. Az erősen alulbiztosított portfólió szükségszerűen helytelen viszontbiztosítási megoldásokhoz és árakhoz fog vezetni.

Teljesérték-biztosítás

Segítséget a nyugati piacokon már bevált teljesérték-biztosítás elve nyújthat, amely szerint a kockázatviselés helyén a dologösszességhez tartozó minden vagyontárgyat teljes értékén kell biztosítani. Ez az elv még alig érvényesül Közép- és Kelet-Európában. A magánvállalkozók, akiknek a létét fenyegetheti egy káresemény bekövetkezése, sokkal inkább érdekeltek a biztosítási összeg helyes megállapításában, mint az állami vállalatok. Minél több tehát a magánvállalat, annál jobban elterjed a teljesérték-biztosítás. Ez alól kivételt képeznek meghatározott kulcsfontosságú iparágak, mint pl. az energiaellátás, ami a legtöbb országban változatlanul állami kézben van, és ami gyakran jelentős mértékben ugyancsak alulbiztosított. Eddig a közép- és kelet-európai országokban csak néhány, kiválasztott ipari vagyonbiztosítási kockázat esetében állapították meg szakértők a biztosítási összeget. A legtöbb esetben olyan egyedi kockázatokról volt szó, amelyeket addig soha nem biztosítottak. Hiszen rendszerint kockázati menedzserek végezték a kockázatok vizsgálatát, akik nem foglalkoztak a biztosítási összegek ellenőrzésével, hanem sokkal inkább az volt a céljuk, hogy a konstrukció, a tűzvédelem stb. alapján meghatározzák a kockázatok minőségét, és helyesen kalkulálják a legmagasabb valószínű kárt (PML).

Előnyök

Mint Közép- és Kelet-Európa egyik vezető viszontbiztosítója, a Swiss Re a teljesérték-biztosítás elvének elterjesztésével kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a régióban áttekinthetőbb legyen a biztosítási összegek meghatározása. Minden biztosított vagyontárgy esetén a megállapodásban szereplő biztosítási összegnek meg kellene felelnie a mindenkori biztosítási értéknek (új érték vagy pillanatnyi /piaci/ érték). A biztosítottak, a biztosítók és a viszontbiztosítók is nyernek a teljesérték-biztosítás elvének segítségével. A biztosított optimális biztosítási védelmet kap, ami garantálja a vállalat túlélését a káresemény bekövetkezésekor. A biztosítótársaság a kockázat vállalásáért megfelelő biztosítási díjat kap, költségelőnyök a káresetek feldolgozása során adódnak, egyszersmind a viszontbiztosítási igény pontos megállapítása révén a viszontbiztosítási védelem optimalizálására lehet törekedni. A viszontbiztosító pedig pontosan tudja kalkulálni a viszontbiztosítás technikailag megfelelő árát, és a meglevő megbízható adatbázis alapján személyre szabott viszontbiztosítási megoldást tud felkínálni.

P.I.S.A.

A Swiss Re ezért az engedményezőknek segédeszközként egy számítógépes támogatással működő megoldást fejlesztett ki, amely néhány kiválasztott üzemtípus számára magas szakmai színvonalon határozza meg a biztosítási összeget az új érték alapján. A P.I.S.A. (Property Insurance Sums insured Appraisal) névre keresztelt felhasználóbarát eszköz segít engedményezőinknek a biztosítottakkal folytatott tárgyalások során, hogy a szerződőt meggyőzzék a biztosítási összeg helyes megállapításának szükségességéről, és óvják azoktól a negatív következményektől, amelyekkel a biztosítási összegnek a könyv szerinti értéken való megállapítása járhat rá nézve. Az új eszköz működésének módját összefoglalón a következő módon lehet leírni: a felhasználó először a biztosítási összeg szempontjából lényeges, meghatározott információkat ír be az eszközbe a vállalat legfontosabb jellemzőire vonatkozóan. Az információk beírása egy elektronikus kérdéskatalógus alapján, néhány lépésben történik. Az eszközt szénerőművekben teszteltük. Egy szénerőmű legfontosabb jellemzőinek például a turbinák teljesítményét, a kazánokat, generátorokat és a füstgáz kezelését tekintik. Ezt követően a P.I.S.A. a rendszerben elmentett, a piaci körülményeknek megfelelő újrabeszerzési árak, illetve az építőipari árindex alapján kiszámítja az egyes új értékeket, amelyek összegükben megadják az értékelendő egyedi kockázat teljes új értékét. A P.I.S.A. eszközben elmentett újrabeszerzési árak, illetve az építőipari árindex forrásaiként a vállalat belső adatai mellett a súlypontoknak megfelelően építőipari cégektől, gyártóktól, üzemeltetőktől és a TÜV Süddeutschland vállalatcsoporttól kapott információkat használták fel. A kísérleti ügyfelünknél a tesztelési fázis egyértelműen megmutatta, hogy a P.I.S.A. által kalkulált új érték részben lényegesen nagyobb volt, mint a tényleges megállapodásban szereplő biztosítási érték, ez azt jelenti, hogy a biztosított félnek kár esetén a kártérítés jelentős csökkentésével kellene számolnia. A P.I.S.A. eszközt jelenleg szénerőműveken és hőerőműveken túl sörfőzdék, kórházak és acélipari üzemek biztosítási összegének megállapításakor lehet igénybe venni. A Swiss Re a P.I.S.A. segítségével jelentős mértékben hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a teljesérték-biztosítás évtizedek óta sikerrel alkalmazott elve a feltörekvő piacokon is elfogadottá váljon. A biztosítási összeg helyes megállapítása előnyöket kínál minden érintett fél számára.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére