Jelentős szerepet töltött be a műemlékvédelem legfontosabb nemzetközi szervezetében, az ICOMOS-ban. Öt ciklusban volt a végrehajtó bizottság tagja, ebből kettőben alelnök. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának három cikluson át volt elnöke, s alapító elnöke volt az ICOMOS Történeti városok és falvak nemzetközi bizottságának. Fontosnak tartja a publikációs tevékenységet, számos szakkönyvnek a társszerzője, ez a jelenlegi a harmadik önálló kötete. Hat évig volt főszerkesztője a Műemlékvédelem című folyóiratnak, a napilapokban hetvennél több, a műemlékvédelmet ismertető cikke jelent meg. Munkámat nem tudományos műnek szánom, bár van benne nem egy gondolat, amit más még nem írt le. Inkább valami olyasminek gondolom, hogy „műemlékvédelem mindenkinek”. Noha nem mindenkinek, a valóságsók nézőinek, a plázák ténfergőinek nem. Ámbár valószínűleg nem nagy a veszély, hogy valaha is hozzányúlnak egy ilyen könyvhöz. Abban viszont reménykedem, hogy a művelt nagyközönség - ahogy ezt a réteget nevezni szokás -, vagy annak legalábbis egy részének nem lesznek érdektelenek olyan kérdések, hogy mi a különbség műemlék és építészeti örökség között, hogy miért példaértékű a soproni ó-zsinagóga restaurálása és miért nem az egy-két olyan műemléké, amiket most nem kívánok megnevezni, mi is az igazi városrehabilitáció stb. stb. Be kell azonban vallanom, hogy könyvem nem öleli föl a műemlékvédelem egészét. Úgy vélem ugyanis, hogy az három részből áll: elméletből, gyakorlatból (szervezet, jogszabályok, finanszírozás stb.) és történetből (a műemlékvédelem kialakulása és fejlődése itthon és külföldön). Most csak arra vállalkoztam, hogy az elsővel foglalkozzam. Talán egyszer megírja valaki a másik kettőt is. A műemlékvédelem, a műemlékvédők célja és feladata az, hogy védje, hogy védjék a műemlékeket. Ez világos. De mit kell tenni a védelem keretében? A feladat általában hármas: elsősorban és legfőképpen fenn kell tartani a műemléket, meg kell akadályozni lassú vagy gyors pusztulását. Ehhez elengedhetetlen a célszerű hasznosítás. S harmadikként ügyelni kell arra, nehogy hozzá nem értő, vagy éppen ártó beavatkozás károsítsa a műemléki értékeket.

A MŰEMLÉK FENNTARTÁSA

Tévedés azt hinni, hogy a jó műemléki törvény önmagában biztosítja a műemlékek fennmaradását. A törvény csupán keret, de azt kitölteni a tulajdonos és a hivatásos műemlékvédelem (meg a társadalom) közös feladata. A magyar műemléki jog (mint a legtöbb országé) a műemlék folyamatos fenntartásáért a tulajdonost teszi felelőssé. A műemléki szervezet és a civil szféra ehhez nyújthat segítséget. A műemlék puszta fenntartása, létének folyamatos biztosítása nem könnyű feladat. Számos objektív és szubjektív tényező hat a fennmaradás ellen. Van köztük olyan, ami okos, körültekintő módon kiküszöbölhető, mások káros hatását csökkenteni lehet. Lássunk - a teljesség igénye nélkül - egy csokrot a műemlék fennmaradása ellen ható objektív és szubjektív tényezőkből.

A MŰEMLÉK FENNMARADÁSA ELLEN HATÓ OBJEKTÍV TÉNYEZŐK

Ilyenek elsősorban az elemi csapások. árvíz, földrengés, vulkánkitörés, tengerár: rettenetes pusztítást végeznek emberben és anyagiakban egyaránt, nem kímélik a műemlékeket se. Ide kell számítani a tűzkárokat még akkor is, ha ezek oka nagyon gyakran emberi felelőtlenségre vezethető vissza. (…) Mai társadalmunkban gyakori jelenség a műemlékből való meggazdagodás hajszolása. Nem az a baj, ha az épületet okosan hasznosítják, és annak le akarják aratni a tisztességes hasznát, ez helyes és természetes. Az viszont, ha a műemlék érdekeivel szemben csak a profitot hajszolják, napjainkban sok kárt okoz. „Mit nekünk ez az ócska épület, a telek többet ér, bontsuk le, építsünk jobban hasznosítható újat a helyére.” Nem engedi meg a hatóság a lebontást? Alakítsuk legalább át úgy a műemléket, hogy jobban bérbe lehessen adni. Előnyösebb a hasznosítás, ha emeletet húzunk rá, ha befedjük az udvart, ha a tetőteret padlásablakokkal tűzdeljük tele, ha egybenyitjuk a termeket és mobil válaszfalakat építünk be - a műemléki érték rongálásának rengeteg módja van. Az se ritkaság, hogy a tulajdonos inkább még pusztulni is hagyja a műemléket, ha nem tudja azt az általa elvárt módon leadni vagy bérbe adni. (…) Kérdés, hogy a szubjektív okok közé sorolható-e a szegénység, de végül is mindegy, milyennek tekintjük, tény, hogy ez az egyik legsúlyosabb műemlékpusztító ok. Gyakran megvan a fenntartásra a jó szándék, de a kellő pénz hiányzik. Egyénekre és intézményekre (egészen az államig bezárólag) igaz lehet ez. Manapság tipikus eset, hogy forráshiányos önkormányzat, intézmény nem tud még pályázni sem, holott a pályázat elnyerésére jó esély lenne, de hiányzik a szükséges önerő. Megjegyzem azt is, hogy a szegénység végső soron relatív is lehet. Néha az a benyomásom, hogy a soha nem elég műemléki pénzt nem arra költik, amire legszükségesebb lenne. A visegrádi palota emeletráépítéséből, a székesfehérvári romterület felesleges lefedéséből - és annak lebontásából - hány pusztuló műemléket lehetett volna megmenteni? Bármennyire is ellentmondásos dolog, de a műemlékeknek nem jó a túlzott gazdagság se. Itt is az arany középút a kívánatos. A gazdagság kivagyiságra késztet kicsiben és nagyban egyaránt. Jól példázza ezt az a német gyakorlat, amikor egy kis darab hiányzó vakolat pótlása helyett inkább az egész műemlékről leverik a középkorit és újravakolják a teljes homlokzatot. Az utóbbira példa a Chicago Sullivan-építette felhőkarcolóinak a sorsa: a 20. századi építészet korai, klasszikus műemlékeit azért bontották le még néhány évtizede is, mert csak 30 emeletesek voltak, nem a cég gazdagságát, státusát kifejező százemeletesek. Magyarországon viszont a 60-as évek relatív gazdagodása súlyosbította a kastélyok helyzetét: ekkorra jutott már pénz falun új iskolára, kultúrházra, könyvtárra, a kastély üressé vált, romlásnak indult. Az az épület, amit nem használnak valamilyen célra, előbb-utóbb tönkremegy. Érvényes ez a műemlékre is. Érvényes akkor is, ha a műemlék nem épület, hanem más építmény. Érvényes akkor is, ha egészen kivételes esetben megfelelő őrzés és karbantartás mellett ideig-óráig fenntartják a műemléket használaton kívül is. Ilyen kivételes módon tudta épségben megvárni néhány műemlék kastély a rendszerváltás után, hogy az új kézben ismét rendeltetése legyen. Az épületeknek - így a műemlékeknek is - használati értékük van. A célszerűen hasznosított műemlék jól tölti be funkcióját, ami éppúgy nagyon sokféle lehet, mint minden más épületé. Minthogy a műemlékek valamikor meghatározott rendeltetés céljára épültek, mai felhasználásuk is akkor a legjobb, ha az azonos az eredetivel. Ezt nem mindig lehet biztosítani, ekkor viszont az a célszerű, ha az eredetihez hasonló funkciót kap a műemlék. A jó hasznosítás kielégíti a tulajdonos igényeit, s ezzel a műemlék szolgálja gazdáját, vagy anyagi hasznot hoz neki. Az ilyen hasznosítás nem ellentétes a műemlékvédelem céljaival. A gondos tulajdonos tudja, hogy műemléke fennmaradásához és hasznosításához karban kell tartania épületét, időről időre nagyobb felújítást is kell végeznie.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére