A kerámiagyár rövid története

A 19. század második felében történt alapítását követően a Zsolnay Kerámiagyár fokozatos és egyre felfelé ívelő fejlődési szakaszokat ért el. Az úgynevezett első korszakban, 1853-ban alakult meg Zsolnay Miklós vezetésével a Zsolnay Keménycserép Manufaktúra a lukafai manufaktúra megvásárlásával, amit idősebbik fia, Ignác nevére íratott 1854-ben. A Zsolnay Ignác nevével fémjelzett kézműves manufaktúra, később agyagipari üzem, szerény eredményeket produkált.3 S amikor 1865-ben Zsolnay Vilmos vette át, az elárverezéstől megmentve az egykori kőedénygyárat, kezdődött el az a második fejlődési szakasz, amelynek végpontja az 1873. évi Bécsi Világkiállításon való részvétel volt. Ebben az időszakban két leánya, Zsolnay Teréz és Júlia által tervezett perzsa és magyaros jellegű díszítő stílusok domináltak a gyár produktumainál. Az öt év múlva (1878) megtartott Párizsi Világkiállítás pedig az első komolyabb elismerést hozta a kerámiagyár akkori művészgárdájának.4 Ettől számítva a folyamatos művészi fejlődés lépcsőfokait a Zsolnay porcelán-fajansz, a Zsolnay Vilmos nevéhez fűződő fagyálló épületburkoló kerámia, a „pyro­gránit” és az 1893-tól világhódító útját elkezdő, Wartha Vince által (is) kikísérletezett, új fémfényű máz, az „eozin” jelentette.5 S e nagyszerű iparművészeti találmányok a századfordulón jelentkező új képzőművészeti irányvonal, a szecesszió szolgálatában válhattak először igazán népszerűvé. Újabb korszakot jelentett a Kerámiagyár életében a nagyhírű alapító Zsolnay Vilmos 1900-ban bekövetkezett halála. Ekkor Miklós fia vette át a gyár vezetését, aki a lehető legnagyobb bevétel eléréséért fáradozott, jelentősen megnövelve a Kerámiagyár üzleti kapcsolatait. Annak ellenére, hogy, a 20. század elején 1400 új díszítő forma jelent meg a gyár készítményei között, s néhány új mázat is ekkor próbáltak ki, az ipari termelés került előtérbe. A díszmű és építészeti kerámiák gyártása 1910 körül háttérbe szorult, s az ipari porcelángyártás kapott jelentős szerepet ebben az időszakban, mely az első világégés alatt is folytatódott. Zsolnay Miklós 1922-ben bekövetkezett halála után vált kritikussá a gyár helyzete, az örökösök közötti ellentétek, Trianon, a gazdasági válságok és a kényszerű profilváltások miatt, de ebben a helyzetben is működni tudott a gyár megőrizve nemzetközi hírnevét és presztízsét. Ebben az időszakban a termelés erősen visszaesett, s a fennmaradást a porcelángyártás jelentette, porcelánszigetelők és porcelánedények gyártásával elsősorban.6 A második világháború után a Zsolnay Kerámiagyár 1948-ban állami tulajdonba került s bármilyen paradox is, ez mentette meg a biztos tönkremenéstől. Az első ötéves terv idején elsősorban ipari porcelánt, hőszigetelőket gyártottak Pécsi „Zsolnay” Porcelángyár Nemzeti Vállalat név alatt. 1953-tól ismét készíthettek használati edényeket és díszmű porcelánokat, s ebből a korszakból származnak az eozinos Sztálin és Lenin fejek, szocreál figurák és traktoros vázák.7 1963-ban elvesztették önállóságukat, s ekkor Finomkerámia-ipari Országos Vállalat Pécsi Porcelángyára elnevezéssel gyáregységgé minősítették vissza az egykor nagy hírű Kerámiagyárat. Az önállóságát 1982-ben visszanyert gyár megpróbálta feléleszteni nemes tradícióit, majd 1991-ben részvénytársasággá alakult. A gyárat 1995-ben privatizálták, s fő tulajdonosa a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank lett. 1999-ben a Zsolnay Porcelángyár Rt. három külön céggé alakult:8 A Zsolnay Porcelángyár Rt. feladata az alapanyag és energiaellátás és a bérbeadás lett, a Zsolnay Örökség Kezelő Kht a gyár területén és más helyeken álló műemlékek felújítását végzi, míg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. szintén három részre tagozódik: A három úgynevezett profitcentrum a Dísztárgy és Edény, az Épületdíszítő és az úgynevezett Ipari porcelán szekciókra.9 Megjegyezve, hogy ez a formáció sem mentes ellentmondásoktól, a piac és útkeresés válságaitól. Sőt, jelenleg is válságos időket élnek meg a Kerámiagyárban a még mindig tisztázatlan és elhanyagolt tulajdonosi szerepkör miatt.10

Biztosítástörténeti előzmények

Mielőtt a két világháború közti korszak biztosítási forrásait ismertetném, több lényeges körülményre hívnám fel a figyelmet: Elsőként, hogy a vizsgálódáshoz elsősorban a Baranya Megyei Levéltár őrizetében álló gyár történeti forrásait használtam, melyek mintegy 20 if. terjedelműek, s 1874-től 1948-ig ölelik fel a Kerámiagyár gazdaságtörténeti dokumentumait.11 Bár valószínű, hogy már az 1870-es években kapcsolatban állt a gyár vezetése biztosítótársaságokkal, erre utaló konkrét forrás egyelőre nem került elő. Viszont elképzelhető, hogy különböző biztosítási tételeknek olyan gyári forrás-együttesekben található nyoma, mint a gazdasági-ügyviteli részlegek fontosabb nyilvántartásai, pl. Főkönyvek, Mérleg és Pénztárkönyvek. Sajnos az 1903-tól 1944-ig folyamatosan regisztrált, dosszié-rendszerű ún. Üzletei Levelezések c. terjedelmes sorozat tételei között is csak egyetlenegy referenciaszintű forrás található: Az 1933 márciusában keletkezett a budapesti „Egyezményes Biztosítóintézetek” megkeresésére azonban nem ismert az érdemi válasz.12 Ugyanakkor feltételezhető, hogy az Úgynevezett Információs Könyv, mely több évtized üzleti kapcsolatrendszerét is regisztrálja, adhat bizonyos tájékozódási pontokat a biztosítási szerződések megkötéséről, illetve hátteréről. Hasonló forrásértékű információk kerülhetnek elő elvileg pl. a Pécsi Királyi Törvényszék Cégbírósági és polgári peres iratsorozataiból, de a pécsi pénzintézetek és a helyi sajtó anyagából is. Fontos megemlíteni, hogy Rúzsás Lajos: „A Pécsi Zsolnay-gyár története” c., 1954-ben megjelent gyártörténeti monográfiájában sem találhatók nem csak a dualizmus, de az ezt követő időszakra vonatkozóan sem biztosítással kapcsolatos érdemi említések. Hacsak a munkásbiztosítás, azaz beteg, rokkant és munkás segélyegyletek 1890-es évektől markánsabban megjelenő működését nem említjük, de ez a terület nem tartozik szorosan a vizsgált témakörhöz.13 Az említett kötet azonban értékes adatokat közöl az érintett korszak pénzintézeti kapcsolatairól, a gyár alaptőkéjéről, vagyonáról, eszköz és ingatlanleltárairól, mely utóbbi tételek tulajdonképpen a megkötött biztosítások alapját képezték. Viszont ezek az adatok több ponton is eltérnek egymástól, ha csak a Rúzsás által is feldolgozott Cégbírósági nyilvántartásokat tekintjük. Ez végül is érthető, mert ezek a rendszerint az adott üzleti év összegzését adó számszerű értékek gyakran változhattak egy éppen zajló adásvétel, lefoglalás, vagy más hasonló eljárás miatt. Ezért a cégbíróság pénzügyi szakértői és adószakemberei is többször becsült adatokra hivatkoznak. A helyzetet bonyolította a Zsolnay Miklós elhunyta után, 1922-től 1938-ig elhúzódó cégbejegyzési eljárás és a Zsolnay örökösök közti peres eljárások is. Az örökösödési perekben ugyanis nem kimondottan a Kerámiagyár ingó és ingatlan vagyona és nyeresége fölött zajlottak az egyezkedések, hanem az ún. Zsolnay vagyonról, amely egyéni és magántulajdonokat is magába foglalt, de adott esetben, ha szükség úgy hozta, felhasználhatták a kerámiagyár anyagi helyzetének javítására. Az 1930-as évek derekától, mikor a válságból való kilábalás jelei is mutatkoztak, a fennmaradt cégbírósági jelentések és családi vagyon hagyatéki leltárai kb. 5 millió pengőre becsülték ezt a vagyont, amely a következő tételekből állt:14Pécsi ingatlanok, amely a család tagjainak nevén lévő összesen 108 ingatlant jelentett, ideszámítva a gyár és az üzlet ingatlanait is.

Budapesti ingatlanok, összesen öt különböző ingatlannal,Értékpapírok, k észpénz, követelések, melyek pénzértéke folyamatosan változott,Ingóságok, azaz mintegy 170 tételből álló bútor és háztartási felszerelések,Drágaságok-ékszerekRuhaneműek,Gazdasági felszerelések,Ipari eszközök,Áru és anyageszközökPécsi és budapesti üzletek berendezései és árukészletei

A gyár két világháború közti biztosítási ügyletei

A felsorolt tételek között többekkel is találkozhatunk, amikor konkrétan csak a gyárhoz tartozó ingó és ingatlan vagyon egy részére kötöttek biztosítást. Ugyanis a kerámiagyár két világháború közti működéséről fennmaradt bőségesebb információkat adó forrás-együttesekben már konkrét biztosítási szerződések is találhatók.15 Egy külön dossziéban megőrizve összesen 16 biztosítási kötvény tanúskodik 1928-tól 1944-ig a gyár ilyen irányú ügyleteiről. Az első kötvények utalásai alapján azonban 1928 előtt is kötöttek biztosítási szerződéseket, olykor az előző szerződés kötvényszámát is feltüntetve, de ezekről más, konkrétabb ismereteink nincsenek. Viszont a megmaradt kötvények a biztosítási feltételek rögzítése mellett számos érdemi vagy kiegészítő jellegű információkat közölnek, főleg a Kerámiagyár működésére, esetleges beruházásaira-fejlesztéseire, termékeinek profiljára és a munkakörülményekre vonatkozóan. Ha az általánosnak mondható ismereteket vesszük sorra, akkor ezek a kötvények az alábbi fontosabb adatokat, forrásértékű közléseket adják a Biztosítási Társaságokra vonatkozóan: A Biztosító Társaság neve, alapítási évköre, helyi ügynökségének székhelye, ügynökeinek neve, a biztosítás típusa, megkötésének időpontja és érvényességének időtartama, s milyen általános, vagy külön, speciális feltételeket határoztak meg. A biztosított javak tételes felsorolása, eszmei értékük és biztosítási díjtételük feltűntetése mellett a csatolt mellékletek is fontos forrásértékűek.16 A 16 különböző típusú biztosítási szerződés közül tizenhármat a Triesti Általános Biztosítási Társulattal, illetve annak Pécsi Főügynökségével kötöttek meg. A társaság Pécsre kihelyezett főügynöksége egyébként a Zsolnay Gyáron kívül a pécsi ipari létesítmények zömével is hasonló szerződéses viszonyban állt. Amint érzékelhető az eddigi biztosítástörténeti levéltári kutatások alapján, hogy a Triesti Általános Biztosítási Társulat terjeszkedése, azaz érdekköre többek közt a Dunántúl déli és középső régióira terjedt ki. A Társaság mellett még két szerződése volt a Kerámiagyárnak az „Első Általános Baleset és Kárbiztosító Társaság Magyarországi vezérügynökségével, s egy megállapodásuk a „Háborús Kockázati Biztosítási Irodával”, melyet 1944 augusztusában kötöttek meg.17 S ha a megkötött biztosítási szerződések típusát nézzük, az alábbiakkal találkozhatunk: Összesen hét, különböző időtartamra szóló tűzbiztosítási, három termésbiztosítási, kettő vagyon- és kárbiztosítási és egy-egy szállítmánybiztosítási, szavatossági, általános gépkocsi és csoportos baleset-biztosítási szerződést kötöttek a jelzett korszakban.18 Megállapítható tehát, hogy ezek a megkötött biztosítások szinte teljes mértékben lefedték a Kerámiagyár emberi és anyagi értékeit. A biztosítások érvényességi hatályát, azaz időtartamát tekintve hét hosszú távú, tízéves időtartamra szóló szerződés, hat egy éves időtartamra érvényes megállapodás, egy-egy fél és negyedéves időre szóló, s ugyancsak egy olyan szerződés ismert, mely csak a szállítás idejére volt érvényes. Néhány fontosabb és forrásértékét tekintve is kiemelt jelentőségű szerződést ismertetve, mindjárt az első eddig ismert kötvényt említeném, melyet a gyár vezetése 1928. június 30-tól tízéves időre kötött meg a Triesti Általános Biztosítási Társulattal: Az évi 335 P. díjtételű tűzbiztosítási szerződés a gyári múzeum 204 000 P.-re becsült összes műtárgyára, továbbá a berendezésekre és felszerelésekre volt érvényes. Megjegyzem, hogy a mellékletként említett műtárgylista nem található a kötvényben, amint a cégbíróság jelzett kimutatásai között sem. Mégis fontos ez a dokumentum, mert az 1955-ben megalakult Zsolnay Múzeum, minden bizonnyal törzsanyagáról tesz említést. Ugyanakkor a Kerámiagyár már említett iratsorozatai között szerepel egy 1959-ben elkészült jegyzék a Pécsi Porcelángyár múzeumáról, melyek adatai nem nélkülözhették az 1928-as jegyzéket.19 Szintén tízéves időtartamra szólt az 1935. január 1-jétől életbelépő, a Triesti Általános Biztosítási Társulattal kötött vagyon- és kárbiztosítási kötvény, amelyet az akkori gyártelep egymillió 760 000 pengőre becsült összes épületére és felszerelésére volt érvényes. Összesen 41 tételben sorolta fel e mellékelt jegyzék a biztosítandó vagyontárgyakat, amely kimutatás fontos ipartörténeti dokumentumnak is számíthat. Többek között a gyár égetőkemencéiről, különböző munkafázisokat végző műhelyeiről, laboratóriumairól, a posta, malom, tűzőrségi épületről, a hídmérlegházról, raktárakról, kocsiszínekről, irodákról és lakóépületekről. S természetesen biztosították azokat az ingatlanokat és vagyontárgyakat is, melyek nem a gyártelepen, hanem a város különböző pontjain voltak és a szállítást, kereskedelmet szolgálták. Így a vasúti áruraktárakról, villamos-berendezésekről, kiszolgáló épületekről, és a szállítás eszközeiről készült tételes ismertetés. Természetesen a gyár akkori teljes nyersanyagkészleteit, eszközeit, gépi berendezéseit és a díszműtárgyakat is biztosították, külön kiemelve a műszereket, laboratóriumi tárgyakat, az elkészült modelleket és formákat és a gyár teljes szakkönyvtárát és rajzgyűjteményét is.20 Ebben az időszakban kötött a gyárvezetés az „Első Általános Baleset és Kárbiztosító Társaság” csoportos baleset-biztosítást a Zsolnay Vilmos-féle Önkéntes Tűzoltó Egylet negyven tagjára, múlékony munkaképtelenség, rokkantság és halál esetére. Az 1933 júniusától tíz évre érvényes szerződés fontos kitétele volt, hogy „a biztosítás csak olyan balesetekre terjed ki, melyek a biztosított önkéntes gyári tűzoltókat tűzoltás, mentés és tűzoltói gyakorlat közben érhetik”.21 Egyébként e szerződéssel egy időben a gyár alkalmazottaira is szintén tíz évre szóló életvédelmi biztosítást kötöttek.22 Mint említettük, a gyár évről évre folyamatosan biztosította értékeit tűzvédelmi biztosítással, melyek a folytonosan érkező nyersanyagok mellett a teljes árukészletre is kiterjedtek. Úgynevezett termésbiztosításaikat pedig tekintélyes széna, szalma és fakészleteire kötötték meg szintén a Triesti Biztosító Társasággal, általában egyéves időtartamokra. E termények elsősorban a díszműtárgyak és egyéb termékek biztonságos csomagolását és a szállítás érdekeit szolgálták.23 Érdekesség, hogy a gyár 8 000 p. értékű 170. V. típusú Mercedes Benz személyautójára két külön szerződést is kötöttek a Triesti Társasággal. Mindkét, tíz éves időtartamra szóló biztosítást 1941 júniusában írták alá, mely a Mercedes tűzbiztosítását és az Általános Gépkocsi Biztosítást jelentette, ami azonban az esetleges személyi sérülésre is kiterjedt.24 Végül az 1944. augusztus 31-én a Háborús Kockázati Biztosítási Irodával kötött szállítmányozási kötvény említeném: Ekkor ugyanis a Székelyföldi Villamosművek csíkszeredai kirendeltségének szállítottak 65 000 P. értékű porcelánszigetelőket. A csak a szállítás idejére érvényes biztosítási szerződést egyébként 12 biztosítási cég szavatolta 5-től 12,5 százalék kockázati részesedéssel.25 Természetesen a Kerámiagyár biztosítástörténete és az itt vázlatosan ismertetett biztosítási kötvények is további vizsgálódást és elemzést nyújthatnak gazdaságtörténeti és pénzügyi tekintetben is. Magam a nagy hírű gyár egy kevéssé ismert forrásanyagára és további kutatási lehetőségeire szerettem volna felhívni a figyelmet.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére