A tőkepiac egységesülése megkívánja a pénzeszközök és a befektetések tagállamok közötti áramlását akadályozó tényezők felszámolását, ami a közvetlen devizakorlátozások és olyan egyéb adminisztratív előírások megszüntetését is magában foglalja, amelyek ténylegesen akadályozzák például a külföldi értékpapírok forgalomba hozatalát és kereskedelmét. Ezenkívül meg kell engedni a többi tagállamban bejegyzett tőkepiaci szolgáltató vállalkozás számára a szabad letelepedést, azaz fióktelep létesítését, és a határon átnyúló szolgáltatásnyújtást, ami azt jelenti, hogy a tagállam területén a külföldi vállalkozás fióktelep létesítése nélkül nyújthat szolgáltatást. A pénzügyi piaci szolgáltatások területén a szolgáltatások szabad áramlása azzal a következménnyel jár tehát, hogy bármely tagállam bármely pénzügyi szervezete határon átnyúló szolgáltatásokat nyújthat bármely más tagállam területén. Ehhez nincsen szüksége külön engedélyre sem, ellenőrzését pedig a székhelye szerinti felügyeleti szerv végzi. Az anyaország felügyeleti joga (home country control) azonban nem teljes körű: a betétek visszafizetését alapvetően befolyásoló likviditásfelügyelet még fiókok esetében is a befogadó ország (a betét szerinti anyaország) hatáskörében marad.

A pénz- és tőkemozgások közvetlen liberalizációja az EU-tagállamokban 1994-re alapjaiban véve megvalósult, de a devizakorlátozások mellett más tényezők is gátolták a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. A tagországonként eltérően működő felügyeleti rendszerek, a szolgáltatók engedélyezésére és működésére vonatkozó eltérő feltételek, a befektetők védelmére és tájékoztatására, a tőzsdei bevezetésre vagy a bankalapításra vonatkozó szabályok különbözősége akadályozta egy integrált pénzügyi szektor kialakulását. A tagállamok ezért további jogszabályok tucatjainak elfogadásával igyekeztek elhárítani az akadályokat [Koós-Hutás].

A pénzügyi szolgáltatók szabad letelepedésének, szolgáltatásnyújtásának biztosításához az engedélyezési és felügyeleti rendszerek teljes harmonizációja nem bizonyult reális elképzelésnek, ezért a kölcsönös elismerés elvét és a közös minimumszabályok elvét alkalmazták. A kölcsönös elismerés értelmében, ha egy pénzügyi szolgáltató a tagországok egyikének jogrendje alapján (amely azonban köteles alkalmazni a közös minimum előírásokat) megkapta az illetékes felügyeleti hatóságtól a tevékenységhez szükséges engedélyt, a többi tagország hatóságai ezt az engedélyt elismerik (single European passport - egyetlen európai engedély elve) és elfogadják a pénzügyi szolgáltató működése felett az engedélyt kibocsátó tagállam hatóságai által gyakorolt felügyeletet (a már említett székhely szerinti ország által gyakorolt felügyelet elve). Újabb engedélyezési eljárás helyett csupán bejelentési kötelezettsége van a banknak, biztosítónak, befektetési szolgáltatónak [Koós-Hutás].

A minimumszabályok keretében meghatározták a szavatoló tőkére, a nagykockázat-vállalásra, a tartalékképzésre és az irányításra vonatkozó követelményeket, valamint a kockázatkezelés és a tőkemegfelelés részletes szabályait. A betétesek érdekeit szolgálja a betétvédelmi rendszerek harmonizálása, valamint az értékpapírok kibocsátóira tájékoztatási kötelezettséget rovó irányelvek, amelyek a befektetők jobb kockázatfelmérési lehetőségeit garantálják. A 2002-2006 közötti időszakra vonatkozó középtávú fogyasztóvédelmi stratégia (mint az EU fogyasztóvédelmi alapdokumentuma) előirányozza, hogy az Unión belül egységes telefonvonal szolgáljon az elveszett, ellopott kártyák letiltására; összefüggő jogi háttér szabályozza az egységes belső piacon teljesített fizetési műveleteket; valamint a pénzügyi piaci szolgáltatásokkal kapcsolatos fogyasztói viták bíróságon kívüli, békéltetés útján történő rendezése az EU valamennyi tagállamában biztosított legyen [Horváth].

Az olyan egységes pénzügyi piac létrehozásának célja, amelyben a befektetők hatékony védelemben részesülnek és biztosított a piac hatékonysága és egysége, megköveteli közös szabályozási követelmények létrehozását a pénzügyi vállalkozások tekintetében - függetlenül attól, hogy azok a Közösségben hol kaptak engedélyt. A tőzsdék és más kereskedési rendszerek működését úgy kell szabályozni, hogy csökkenjen az európai pénzügyi rendszer hatékonyságát és biztonságát aláaknázó piaci intranszparencia. Mivel ez a cél közösségi szinten jobban elérhető, a Közösség a Szerződés 5. cikkében megállapított szubszidiaritás elvével összhangban elfogadhat, és már számos alkalommal el is fogadott európai jogszabályokat.

Az Európai Unió két kulcsfontosságú jogi reformot hajtott végre az elmúlt években a pénzügyi szolgáltatások területén. Az egyik a Pénzügyi Szolgáltatási Akcióterv, a másik a tőkepiaci szabályozás modernizációját megoldani hivatott Lámfalussy-módszer bevezetése volt. Mindkét sorsfordítónak nevezhető dokumentum azért jött létre, mert az Európai Unió felismerte, hogy a globalizáció, a technológiai forradalom és az élesedő verseny gyorsított liberalizálást és piaci egységesítést tesz szükségessé annak érdekében, hogy a kontinens pénzügyi szektora helytálljon a nemzetközi versenyben és meg tudjon felelni a gazdasági és monetáris unió által kiteljesített belső piac kihívásainak. Az Akcióterv megvalósult 2005 elejére, most a tagállamokon a sor, hogy az intézkedéseket átültessék a gyakorlatba. A Lámfalussy-módszer alkalmazását kiterjesztették a tőkepiaci területen túl a banki és a biztosítási szektorokra is. A kérdés 2005 derekán a következő: hogyan tovább az európai pénzügyi szolgáltatási szabályozás útján? Ennek megválaszolására született meg 2005 májusában az a keretprogram - az ún. Zöld Könyv -, amely meg fogja szabni a továbblépés irányát és sebességét is.

A Pénzügyi Szolgáltatási Akcióterv

Az Európai Unió igen fontos lépést tett a pénzügyi szolgáltatási szféra egységesítésének, a piaci határok lebontásának érdekében, amikor 1999. május 11-én elfogadta a pénzügyi szolgáltatások területére vonatkozó, politikai célkitűzéseket és speciális intézkedéseket tartalmazó Pénzügyi Szolgáltatási Akciótervet (COM[1999J232, 11/05/99 = Commission Communication on the Financial Services Action Plan, 1999).

Az Európai Parlament javaslatai

Az Európai Parlament az Akcióterv tervezetéhez tett néhány igen jelentős módosító indítvány mellett hagyta végül jóvá a dokumentumot. Ezek közül a legfontosabb, hogy az EP javaslatot tett európai szintű felügyeleti szerv létrehozására az egységesülő piaci viszonyoknak megfelelően. A javaslat szerint e szervnek piacfelügyeleti és szabályozó feladatköre is lett volna. Az elképzelést a tagállamok a későbbiekben elvetették, és ehelyett Lámfalussy Sándor belga bankár vezetésével ún. „Bölcsek Tanácsát” állítottak fel az európai tőkepiaci szabályozás reformjának kidolgozására. A Parlament emellett még a nemzeti tőzsdék koordinálását (az EU-ban akkoriban mintegy harminc tőzsde működött 18 felügyelet alatt), európai szintű jegyzési rendszer bevezetését, a nemzeti jegyzési rendszerek megszüntetését, és a nyilvános ajánlattételkor kibocsátandó prospektusról szóló irányelv hatályon kívül helyezését javasolta. Felszólította a Bizottságot a fogyasztói hitelezésről, a jelzáloghitelezésről és a biztosítás területén a pénzügyi közvetítőkről szóló jogszabálytervezetek előterjesztésére is, a határon átnyúló szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek védelme érdekében. A Bizottság és a Tanács csak szelektíven követte az EP kívánságait.

Az Akcióterv céljai, tervezett intézkedései

A nagyszabású program kidolgozását az euró bevezetéséből eredő piaci folyamatok megfelelő jogi keretbe helyezése, és a fokozottabb ügyfélvédelmi szempontok érvényesíthetősége egyaránt szükségessé tette. Az Akcióterv több mint negyven részterületen tartalmazott intézkedéseket a következő stratégiai célok elérése érdekében:

  • az egységes piac garantálása a pénzügyi szolgáltatási szféra számára;
  • nyitott és biztonságos piacok megteremtése a befektetők számára;
  • a felügyeleti és prudenciális szabályozások továbbfejlesztése és
  • a piaci integrálódást hátráltató adózási akadályok megszüntetése.

Az Akcióterv a kiemelt célok elérése érdekében hozandó fontosabb intézkedéseket az alábbiak szerint jelölte meg.

Az első prioritás

Az első prioritás: a belső piac kiteljesítése az intézményi befektetők számára, az európai értékpapírpiacok és származékos piacok modernizációja, a tőzsdék közeledése, a fizetési rendszerek és az elszámolóházak kapcsolatának szorosabbá tétele.

Az európai értékpapírpiacok és származékos piacok modernizációja, a tőzsdék közeledése, a fizetési rendszerek, és az elszámolóházak szorosabb kapcsolata lendületet kapott a piac egységesedése folytán. Mindezt az alábbi intézkedésekkel kell tovább erősíteni az Akcióterv szerint:

  • Az EU-szinten történő tőkefelvétel megkönnyítésével (az adatszolgáltatási és prospektus irányelvek megújítása);
  • Közös jogi keret kialakításával az integrált értékpapír- és származékos piacok számára (ISD módosítása, irányelvtervezet a piaci manipulációkról);
  • A jegyzett vállalatok eredménykimutatásainak egységesítésével (4. és 7. számviteli irányelvek módosítása);
  • A határon átnyúló értékpapír-kereskedelem jogi biztonságának megteremtésével (biztosítékok határon átnyúló alkalmazását lehetővé tevő irányelvtervezet);
  • A határon átnyúló vállalati átalakulások transzparens szabályozásával (Európai Vállalat, cross-border egyesülések, külön szabályokkal a bankszektorra vonatkozóan);
  • Az alapkezelők tevékenységének elősegítésével (irányelvtervezetek a kiegészítő nyugdíjalapok, és a zárt végű befektetési alapok felügyeletére és adóztatására vonatkozóan).

A második prioritás

A második prioritás: a nyitott és biztonságos piaci környezet megteremtése a kisbefektetők számára a széttagolt tagállami szabályok és adminisztratív eljárások egyszerűsítésével, egységesítésével.

Az új szolgáltatási formák megjelenésével, különösen az elektronikus kereskedelem robbanásszerű fejlődésével a befektetési lehetőségek köre a kisbefektetők számára is kiszélesedett, mindezt a gyakorlatban azonban nehezítik a nem egységes tagállami szabályok és adminisztratív eljárások. Az alábbi intézkedések hivatottak ezt kiküszöbölni:

  • A határon átnyúló pénzügyi befektetésekhez kapcsolódó információszolgáltatás szigorítása, transzparencia növelése (pénzügyi szolgáltatások távolsági kereskedelméről szóló irányelvtervezet, a jelzálog-hitelezési információról szóló ajánlás, a fizetési rendszerekben felmerülő csalások és hamisítások elleni Akcióterv).
  • Hatékony bírósági eljáráson kívüli eljárások elterjesztése a fogyasztói panaszok megoldására (bíróságon kívüli vitarendezésekről szóló közlemény);
  • A helyi fogyasztóvédelmi szabályok kiegyensúlyozott alkalmazása (,,general good”-ról szóló közlemény).

A harmadik prioritás

A harmadik prioritás: a pénzügyi felügyeleti és prudenciális szabályozások továbbfejlesztése, az európai pénzügyi piacok stabilitásának megőrzése.

Az új szolgáltatások elterjedésével, illetve a piacok és a különböző ágazatok integrációjával számolva az alábbi főbb intézkedések szükségesek:

  • A bankok, befektetési vállalkozások és biztosítók prudenciális szabályozásának tökéletesítése a Bázeli Bizottság és a FESCO (Forum of European Securities Commissions) munkáját felhasználva (bankfelszámolási direktíva, elektronikus pénzről szóló irányelv elfogadása, a pénzmosási irányelv módosítása, a biztosítók szolvenciájának, illetve a bankok és befektetési vállalkozások tőkemegfelelőségi szabályozásának módosítása);
  • A pénzügyi konglomerátumok felügyeletéről szóló irányelvtervezet elfogadása;
  • A pénzügyi szolgáltatások különböző területein illetékes szervek közötti együtt működés javítása (Értékpapír-tanácsadó Bizottság felállítása - Securities Advisory Committee).

A negyedik prioritás

A negyedik prioritás: a piaci integrációt hátráltató adózási akadályok megszüntetése. Az Akcióterv kiállt a határon átnyúló megtakarításból származó jövedelmek minimális adóztatási szintjéről szóló irányelvtervezet elfogadása, és az 1997-ben elfogadott vállalati adózásról szóló Magatartási Kódex213 alkalmazása mellett. A Bizottság irányelv-tervezetet készített a kiegészítő nyugdíjalapok adóztatásáról, és a tagállamokkal együttműködve tovább vizsgálta a határon átnyúló pénzügyi termékekkel (biztosítás, nyugdíj) kapcsolatos adózási torzulások csökkentésének lehetőségeit. Ennek végrehajtása azonban nem ment minden probléma nélkül. Hosszas huzavona után végül az Ecofin Tanács 2003. januári ülésén politikai egyezséget fogadott el a megtakarítások adóztatására vonatkozó új irányelv tervezetéről, amely az adózási csomag legfogósabb kérdésének számított, ennek ellenére 2005. július 1-jén hatályba lépett.

Az Akcióterv megvalósításának tapasztalatai

A Pénzügyi Szolgáltatási Akcióterv intézkedéseinek megvalósítása megfelelő ütemben haladt, azokat sikerült időben teljesíteni. Az időközben 45 eleműre bővült intézkedéscsomagból 2004 végére sikerült elfogadni majdnem az összes jogszabályt. Az elkövetkező időszak arról fog szólni, hogy a számtalan közösségi előírást megfelelő módon alkalmazni kell az összes EU-tagországban. Az alábbi táblázat az Akcióterv különböző intézkedéseit tartalmazza. A jogszabályalkotást (hard acquis) jelentő tételek dőlt betűvel, míg a soft-law elemek (közlemények, ajánlások) normál betűvel jelennek meg a szövegben.2004 tavaszán megtörtént a befektetési szolgáltatókat szabályozó ISD (investment services directive, illetve utóbb „MiFID”) elképesztő politikai és szakmai viharokat kavaró elfogadása is. 2004. december 17-én pedig elfogadták a Pénzügyi Szolgáltatási Akcióterv utolsó függőben lévő elemét (alapvetően a bázeli reformokhoz kötött új tőkemegfelelési irányelvet leszámítva) az európai tőzsdéken jegyzett részvények kibocsátásához kapcsolódó tájékoztatási szabályokról szóló jogszabályt. Az irányelv alapján minden értékpapír-kibocsátó éves jelentést kell hogy nyilvánosságra hozzon a pénzügyi év vége után maximum négy hónapon belül. A befektetők ezenkívül az eddiginél részletesebb, féléves pénzügyi jelentéseket is kapni fognak. Azok a kibocsátók, akik a nemzeti szabályok alapján nem készítenek negyedéves jelentéseket, ezentúl negyedéves üzleti értékelést (quarterly management statement) kell hogy publikáljanak. A kötvénykibocsátók pedig félévenként fognak jelentést készíteni. Az irányelv egyik célja az volt, hogy a jobb információszolgáltatással lebontsák a határon átnyúló befektetések előtt álló akadályokat. A jogszabály modernizálja a részvényesek és kötvénytulajdonosok közgyűlés előtti elektronikus úton történő tájékoztatására vonatkozó szabályokat is. A részvényesek érdekei védelmének témájában, az Európai Bizottság 2004 szeptemberében széles körű társadalmi vitát is kezdeményezett az átfogó vállalatirányítási reformfolyamat keretében (erről a kérdésről egy külön fejezet szól).

  • A Pénzügyi Szolgáltatási Akcióterv intézkedései
  • Rendszeres jelentés irányelv
  • Prospektusok irányelv
  • 10. Társasági jogi irányelv - Fúziók
  • Piaczavarás irányelv
  • 14. Társasági jogi irányelv - Székhely áthelyezése
  • Nyugdíjalapok
  • Hitelintézetek és befektetési szolgáltatók tőkekövetelményeinek keretszabályozása
  • Pénzügyi konglomerátumok
  • Befektetési szolgáltatási irányelv (Investment Services Directive-ISD)
  • 4. és 7. számviteli irányelv általános modernizációja
  • 4. és 7. számviteli irányelv módosítása (valós érték)
  • Vállalatátvételi irányelv (take-over bids)
  • Határon átnyúló megtakarítások adóztatása irányelv
  • Elszámolás véglegesítése (settlement finality) irányelv
  • Bankok felszámolása irányelv
  • Biztosítók felszámolása irányelv
  • E-pénz irányelv
  • Információcsere irányelv
  • Értékpapír / Szabályozók Szakbizottság irányelv
  • Európai Vállalat
  • UCITS irányelv
  • Pénzmosás elleni küzdelem irányelv
  • Biztosítói szolvencia irányelv
  • Számviteli rendelet
  • Pénzügyi biztosíték (collateral) irányelv
  • Biztosítási közvetítők irányelv
  • Pénzügyi termékek távolsági kereskedelme irányelv
  • ISD (befektetési szolgáltatási irányelvhez kapcsolódó) - általános közlemény
  • ISD, professzionális befektetők - közlemény
  • Számviteli - közlemény
  • Audit gyakorlati ajánlások
  • Nyugdíjalapok - közlemény
  • Jelzálog-hitelezés - közlemény
  • Közlemény az általános haszonról (general good)
  • Vállalati adózásra vonatkozó Magatartási Kódex
  • Fizetési rendszerek - közlemény
  • Határon átnyúló vállalati nyugdíjalapok adóztatása - közlemény
  • Pénzügyi csalások - közlemény
  • E-kereskedelem - közlemény
  • Pénzügyi eszközök nyilvánosságra hozása - ajánlások
  • Jelentés az ügyfelek üzleti tranzakcióihoz kapcsolódó eljárások különbözőségeiről
  • Közlemény a vevők számára (beleépítve az e-kereskedelmi közleménybe)
  • Pénzügyi szolgáltatási termékek adóztatásának felülvizsgálata
  • Vállalatirányítási felülvizsgálat
  • Auditori függetlenség ajánlások

A Lámfalussy-módszer

Az európai jogalkotási rendszer lassúsága gyakran riasztó, de egy olyan területen, mint a pénzügyi szolgáltatások, ahol talán a leggyorsabb a piaci lehetőségek és a termékek változása, a lassúság kártékony is. Az Európai Unió 2000-ben egy évtizedet adott magának arra, hogy a világ legversenyképesebb régiója legyen, de rádöbbent, hogy esélytelen, ha jogalkotási gépezetének lassúsága és rugalmatlansága visszafogja a piac erőit. A tét pedig nem kicsi! A Bizottság 2002-es jelentése (London Economics in Association with PricewaterhouseCoopers and Oxford Economic Forecasting: Final Report to the European Commission Directorate-General for the Internal Market: Qualification of the Macro-economic Impact of Integration of EU Financial Markets, November, 2002) szerint, ha létrejönne a valóban egységes pénz- és tőkepiac, akkor az EU GDP-je, a vállalati beruházások és a foglalkoztatási ráta is nőne.

A pénzügyi szektoron belül a legsürgősebb szabályozási feladatok a tőkepiaci területen jelentkeztek, ezért a tőkepiacokra vonatkozó EU-jogalkotási mechanizmust - egyesek szerint szentségtörő módon - megreformálták a Lámfalussy Sándor által vezetett „Bölcsek Tanácsa” (Wise Men) ajánlásai alapján. Ezzel lehetővé vált a piacot közvetlenül érintő, technikai jellegű szabályok gyors és szakszerű megalkotása a nyögvenyelős bürokratikus út végigjárása nélkül. Az intézményi harcok azonban Brüsszelben sem ismeretlenek, erről árulkodik, hogy az Európai Parlament eleinte nagyon hűvösen viszonyult ahhoz az elképzeléshez, hogy a gyorsított döntéshozatali eljárást kiterjesszék a banki, illetve a biztosítási szektorra is. A Lámfalussy-csoport 2001 februárjában tette közzé jelentését az európai tőkepiacok reformjáról, amit az Európai Tanács el is fogadott, és úgy határozott, hogy az új szabályozórendszernek 2002-re életbe kell lépnie.

A Lámfalussy által vezetett bizottság által javasolt reform lényege egy négyszintű európai szabályozási rendszer kialakítása, amely a piaci technikai szabályokat az évekig tartó együttdöntési eljárás (egyeztetés a Bizottság, a Tanács és a Parlament között) nélkül szakértői szinten fogadja el.

Az első szintet az európai szabályozási alapelvek képezik. Ide tartoznak az irányelvek és rendeletek legfontosabb elemei, azok az elvek, amelyek meghatároznák a tőkepiacok szabályozásának lényegét. Mielőtt a Bizottság javaslatokat tenne első szintű alapelvekre, széles körű, nyilvános konzultációkat kell folytatnia az érintett felekkel.

A második szint az első szintű alapelvek végrehajtási szabályrendszere, azaz a részletszabályok megalkotása, egy szakmai jogalkotó intézményen keresztül, a nagyobb rugalmasság elérése érdekében.

Ezek kialakításában a tagállami szabályozó hatóságok, az Európai Bizottság és az Európai Értékpapír Bizottság (ESC) szorosan együttműködve vesz részt. Az ESC feladatai: szabályozási bizottságként (regulatory committee) működik, amely három hónapon belül szavaz az Európai Bizottság javaslatáról;

az Európai Bizottság tanácsadó testülete az első szintű jogalkotásban; tanácsot ad az Európai Bizottságnak az ESRC-nek biztosítandó, a fentiekben második szintűnek nevezett jogkörök esetében.

Az Európai Értékpapír Bizottság mellett felállt az Európai Értékpapír-szabályozók Bizottsága (ESRC) is. Az ESRC-t a tagországok szabályozói alkotják, és munkamódszere a következőképpen foglalható össze: az első szinten hozott döntés alapján az Európai Bizottság felkéri az ESRC-t, hogy meghatározott időkereteken belül dolgozza ki a megvalósítás részleteit. A piaci szereplőkkel folytatott konzultáció után az ESRC továbbítja tanácsait az Európai Bizottságnak, amely megfontolja azokat, majd továbbítja javaslatát az ESC-hez, amely végül szavaz a javaslatról [Lámfalussy, 2002]. Európai Értékpapír Bizottság jogalkotási joggal, míg az Európai Értékpapírszabályozók Bizottsága tanácsadói joggal van felruházva, és mindkét bizottság magas rangú tisztviselőkből áll.

A harmadik szintet az európai szabályozó hatóságok szoros együttműködése képezné az első és második szintű jogszabályok átvételének és végrehajtásának ellenőrzésére vonatkozóan. Ez a szint tehát alapvetően az első és második szinten hozott közösségi jogszabályok tagállamok által történő átvétele és alkalmazása. Ezen a szinten az ESRC új szerepet kap: nem mint az Európai Bizottság tanácsadója tevékenykedik; funkciója a következetes szabályátvétel és alkalmazás biztosítása. A harmadik szinten tehát az a cél, hogy fokozatosan javuljon a jogszabályok tagállami alkalmazása. Az ESRC szerepe az lenne, hogy konzisztens útmutatásokat készítsen az adminisztratív szabályozásokhoz; közös értelmező ajánlásokat és standardokat bocsásson ki; vesse össze és értékelje a tagállami szabályozási gyakorlatokat; illetve, hogy ellenőrzéseket folytasson le. A negyedik szintet a közösségi szabályok szigorú kikényszerítése jelentené, elsősorban az Európai Bizottság, mint a közösségi jog végrehajtásának őre által. 2004-ben végleges döntés született arról, hogy a Lámfalusssy-módszert kiterjesztik a banki és a biztosítási területre is.

A szabályozás fontosabb elvei - szektoronkénti ismertető

Helyszűkében csak a legfontosabb közösségi szektorális jogszabályok főbb elveit ismertetjük, nem térünk ki a szabályozás olyan szerteágazó területeire, mint a befektetővédelem, bennfentes kereskedelem, biztosításközvetítők, fizetési rendszerek stb.

Bankszektor

A bankszektort szabályozó legfőbb jogszabályok: a bankok és egyéb pénzintézetek önálló vállalkozási tevékenységeivel kapcsolatos letelepedési szabadságra és szolgáltatásnyújtási szabadságra vonatkozó korlátozások megszüntetéséről szól a 73/183/EGK irányelv (első banki irányelv), a hitelintézetek tevékenységének megkezdésére és folytatására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szól a 77/780/EGK első tanácsi irányelv, a hitelintézetek szavatoló tőkéjéről szóló 89/299/EGK tanácsi irányelv.

Fontos még a 89/646/EGK második tanácsi irányelv, a hitelintézetek szolvencia mutatójáról szóló 89/647/EGK irányelv, a hitelintézetek összevont (konszolidált) alapon történő felügyeletéről szóló 92/30/EGK irányelv. Az áttekinthetőség és az ésszerűség érdekében többek között ezeket foglalta egységes szerkezetbe a 2000/12/EK átfogó „bankirányelv”.

A bankirányelv kimondja, hogy a Szerződés értelmében a letelepedésre és a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó minden olyan hátrányos megkülönböztetés tilos, amely vagy az állampolgárságon, vagy azon a tényen alapul, hogy a vállalkozás nem letelepedett abban a tagállamban, amelyben szolgáltatásait nyújtja.A hitelintézeti tevékenység megkezdésének és folytatásának megkönnyítése érdekében elengedhetetlen a tagállamok hitelintézetekre vonatkozó jogszabályai között fennálló, legnagyobb akadályokat képező különbségek felszámolása. A hitelintézet, uniós definíciója szerint, olyan vállalkozás, amelynek üzletszerű tevékenysége abból áll, hogy a nyilvánosságtól betéteket vagy egyéb visszafizetendő pénzeszközöket vesz át, valamint saját számlára hiteleket nyújt.

Az elfogadott megközelítési mód értelmében a cél csak az elengedhetetlen mértékű harmonizáció megvalósítása, amely szükséges és elégséges ahhoz, hogy biztosítsa az engedélyek és a prudenciális felügyeleti rendszerek kölcsönös elismerését, lehetővé téve egyetlen, a Közösség egész területén érvényes engedély kiadását (single licence), valamint a székhely szerinti tagállam prudenciális felügyelete elvének (home country control) alkalmazását.

A hitelintézetek rendezett pénzügyi helyzetének, különösen fizetőképességüknek felügyeletéért a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságai felelősek. A fogadó tagállam illetékes hatóságai a likviditás és a pénzügyi politika felügyeletéért maradnak felelősek. A piaci kockázat felügyeletének a székhely szerinti tagállam és a fogadó tagállam illetékes hatóságai közötti szoros együttműködés tárgyát kell képeznie.

A kölcsönös elismerés elve és a székhely szerinti tagállam felügyeletének elve megköveteli, hogy a tagállamok illetékes hatóságai ne adjanak engedélyt, illetve azt visszavonják, ha olyan tényezők, mint az üzleti tervek tartalma, a földrajzi megoszlás, vagy a ténylegesen folytatott tevékenység egyértelműen jelzik, hogy a hitelintézet azért döntött egy tagállam jogrendszere mellett, hogy megkerülje egy olyan másik tagállam szigorúbb követelményeit, amelynek területén tevékenysége nagyobb részét folytatja vagy folytatni szándékozik. A jogi személyiséggel rendelkező hitelintézetnek abban a tagállamban kell engedélyt kapnia, ahol az alapító okirat szerinti székhelye található. Az illetékes nemzeti hatóságok által nyújtott hitelintézeti engedélyek területi hatálya már nem csupán a nemzeti területre, hanem az egész Közösség területére kiterjed (európai útlevél).

Az irányelv kimondja azt is, hogy valamennyi tagállamban azonos tartalmú szabályokat kell alkalmazni az olyan hitelintézetek fiókjaira, amelyek központi irodája a Közösségen kívül van. Jelenleg azt fontos biztosítani, hogy ezek a rendelkezések ne legyenek kedvezőbbek, mint azok, amelyek a tagállamokból származó intézmények fióktelepeire vonatkoznak.

A hitelintézetek szavatoló tőkéjére vonatkozó közös alapnormák kulcsfontosságú tényezői az egységes belső bankpiac megvalósításának, mivel a hitelintézetek folyamatos működőképességének és a megtakarítások védelmének biztosítását szolgálják. A hitelintézetek szavatoló tőkéje szolgálhat az olyan veszteségek fedezésére, amelyeket nem ellensúlyoz megfelelő mértékű nyereség. A szavatoló tőke fontos mércéül szolgál az illetékes hatóságok számára is, különösen a hitelintézetek fizetőképességének felmérése során és egyéb prudenciális célok érvényesítésénél.

A hitelintézetek nagykockázatainak felügyeleti ellenőrzésére vonatkozó alapvető szabályokat szintén harmonizálták, de a tagállamok számára adott a lehetőség, hogy az irányelvben megfogalmazottaknál szigorúbb rendelkezéseket is elfogadhassanak.

A hitelintézetek kockázatvállalásainak nyomon követése és ellenőrzése a felügyelet szerves részét képezi. A kockázatvállalások túlzott összpontosulása egyetlen ügyfélre vagy egymással kapcsolatban álló ügyfelek csoportjára a veszteség kockázatának elfogadhatatlan mértékét eredményezheti. Az ilyen helyzet a hitelintézet fizetőképességére hátrányosnak tekinthető, ezért a kockázatvállalások koncentrációjának meghatározására alkalmazott ismérveket közösségi szintű, jogilag kötelező szabályokban rendezték.

A hitelintézetek szolvenciamutatójának előírt minimális értékét 8%-os szinten határozta meg az irányelv.

A különböző tevékenységeket folytató olyan csoportok esetében, amelyek anyavállalatai legalább egy hitelintézetnek minősülő leányvállalatot irányítanak, az illetékes hatóságoknak fel kell tudniuk mérni az ilyen csoporthoz tartozó hitelintézet pénzügyi helyzetét. A tagállamok megtagadhatják vagy visszavonhatják a banki engedélyt egyes csoportstruktúrák esetén, amelyeket nem tartanak alkalmasnak a banki tevékenységek folytatására, ha e struktúrák felügyeleti ellenőrzését nem tudják eredményesen ellátni. A hitelintézetek összevont (konszolidált) alapú ellenőrzésének legfőképpen arra kell irányulnia, hogy védje a szóban forgó intézmények betéteseinek érdekeit és biztosítsa a pénzügyi rendszer stabilitását.

Konglomerátumok szabályozási nehézsége

Az EU egyik legnagyobb szabályozási dilemmája a konglomerátumokkal kapcsolatban a pénzügyi konglomerátumok pontos definiálása volt (mi számít ,,pénzügyinek” és mi számít „konglomerátumnak”). 2002. november 20-án azonban áttörést ért el az Európai Unió a konglomerátumok szabályozása területén: elfogadták a pénzügyi konglomerátumokról szóló irányelvet. Az irányelvtől azt várják, hogy fokozódik a konglomerátumok felügyeletének hatékonysága, és a tagállami felügyeleti szervek működési megközelítése interszektorálisabbá válik. Az EU-irányelv az első jelentős szabályozási megvalósulása a világon a BIS égisze alatt működő G-l0 pénzügyi konglomerátumok felügyeletére vonatkozó ajánlásai. Az európai döntéshozók az új irányelvtől a nemzetközi pénzügyi stabilitás erősödését is várják. Az irányelv előírásokat tartalmaz a szolvenciára vonatkozóan, különösen arra ügyel, hogy megakadályozza ugyanannak a tőketételnek a többszöri (több leányvállalat kalkulációjában is) figyelembevételét (double/multiple gearing). Megköveteli, hogy a csoportszinten koncentrálódó kockázat és az alegységek közötti tranzakciók megfelelő szinten maradjanak. Előírja a konglomerátumok menedzsmentjének megfelelő szakértelmét. Megköveteli a csoporton belüli megfelelő kockázatkezelést és belső ellenőrzési rendszer működtetését. Végezetül eléirányozza, hogy egy egységes felügyeleti szervet kell a tagállamoknak kialakítani a konglomerátumok ellenőrzésére, de legalább ösztönözni kell a felügyeletek kooperációját, és ki kell nevezni egy koordináló, főfelelős szervet. Előírja továbbá a különböző országok (beleértve nem EU-tagállamokat is) felügyeleteinek információcseréjét, s számos elemét módosítja a létező, homogén pénzügyi csoportokra (bank, biztosítás vagy befektetési vállalati csoport) vonatkozó szabályozásnak.

Befektetési szolgáltatók és befektetési alapok

Befektetési vállalkozásnak nevezünk bármilyen olyan jogi személyt, amelynek rendes üzleti tevékenysége, hogy harmadik személyek részére szakmai alapon befektetési szolgáltatásokat nyújtson.A befektetési vállalkozók számára a 2004/39/EK, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv (MiFID = Markets in Financial Instruments Directive) számít a legfontosabb közösségi jogszabálynak, amely módosítja- a 85/611/EGK (A Tanács 1985. december 20-i 85/611/EGK irányelve az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra [ÁÉKBV] vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról),- a 93/6/EGK (A Tanács 1993. március 15-i 93/6/EGK irányelve a befektetési vállalkozások és hitelintézetek tőkemegfeleléséről)- és a 2000/12/EK (Az Európai Parlament és a Tanács 2000. március 20-i 2000/12/EK irányelve a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról) irányelveket, valamint a hatályon kívül helyezi a 93/22/EGK irányelvet.

Az értékpapír-befektetési szolgáltatásokról szóló, 1993. május 10-i 93/22/EGK irányelv célja azon feltételek létrehozása volt, amelyek mellett az engedéllyel rendelkező befektetési vállalkozások és bankok meghatározott befektetési szolgáltatásokat nyújthatnak, vagy fióktelepeket hozhatnak létre más tagállamokban a székhely szerinti tagállam engedélye alapján és felügyelete alatt. Ezért az irányelv célja a befektetési vállalkozásokra vonatkozó induló engedélyi és működési követelmények összehangolása volt, beleértve az üzletviteli szabályokat is. Rendelkezett továbbá a szabályozott piacok működésére vonatkozó egyes feltételek összehangolásáról is.

Az elmúlt években egyre több befektetési vállalkozás vált aktívvá a pénzügyi piacokon, akik egyre összetettebb és szélesebb körű szolgáltatásokat és eszközöket kínálnak. E fejleményekre tekintettel a közösségi jogi kereteknek le kell fedniük a befektető központú tevékenységek teljes körét, rendelkezve a befektetők védelméhez szükséges harmonizáció mértékéről, amely egyben lehetővé teszi a befektetési vállalkozásoknak, hogy az egységes piac teljes területén szolgáltatást nyújtsanak a székhely szerinti tagállam felügyelete alapján.

Annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a befektetési ügyletek végrehajtásának megfelelő minőségét, a pénzügyi rendszer egészét átfogó és általános hatékonyságát növelő szabályozási rendszert kellett létrehozni a pénzügyi eszközökkel folytatott ügyletek végrehajtására, függetlenül az ezen ügyletek végrehajtásánál alkalmazott kereskedési módszerektől. A MiFID rendelkezik az európai pénzpiacokon jelenleg aktív megbízásteljesítési megállapodások fő fajtáinak koherens és kockázatérzékeny szabályozási keretéről.

El kellett ismerni a szabályozott piacok (tőzsdék) mellett a szervezett kereskedési rendszerek új generációjának megjelenését is, amelyekre vonatkozóan működési előírásokat kellett elfogadni.

A befektetők védelme és a pénzügyi rendszer stabilitása érdekében az ezen irányelv által szabályozott befektetési szolgáltatásokat nyújtó és/vagy befektetési tevékenységeket végző személyeknek rendelkezniük kell a székhely szerinti tagállam engedélyével. Szintén a befektetők védelme érdekében a befektető értékpapírokra vonatkozó tulajdonjogát és más hasonló jogait is szabályozni kellett. A befektetők védelmének és az értékpapírpiacok zavartalan működése biztosításának kettős célja miatt biztosítani kell, hogy az ügyletek átláthatósága megvalósuljon, és az e célból megállapított szabályok vonatkozzanak működésük során a befektetési vállalkozásokra. Annak érdekében, hogy a befektetők vagy a piaci résztvevők bármikor képesek legyenek a tervezett részvényügylet feltételeit felmérni, illetve a végrehajtás feltételeit utólag ellenőrizni, közös szabályokat állapít meg a direktíva a befejezett részvényügyletek részleteire, illetve a részvénykereskedelem aktuális lehetőségeire vonatkozó adatok közzétételére vonatkozóan.

A hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló 2000/12/EK irányelv alapján engedélyezett hitelintézeteknek nincs szükségük további engedélyre ezen irányelv alapján ahhoz, hogy befektetési szolgáltatásokat nyújthassanak vagy befektetési tevékenységeket végezhessenek. Amennyiben valamely hitelintézet úgy dönt, hogy befektetési szolgáltatásokat nyújt vagy befektetési tevékenységeket végez, az illetékes hatóságnak az engedély kiadása előtt meg kell győződnie arról, hogy a hitelintézet megfelel ezen irányelv vonatkozó rendelkezéseinek.

Mivel egyes befektetési vállalkozások mentesek a befektetési vállalkozások és hitelintézetek tőkemegfeleléséről szóló 93/6/EGK tanácsi irányelv által megállapított egyes tőkekötelezettségek alól, ezeket arra kötelezi az irányelv, hogy rendelkezzenek vagy meghatározott legkisebb összegű tőkével, vagy szakmai felelősségbiztosítással, vagy e kettő kombinációjával.

A prudenciális szabályozás hatókörét azon jogalanyokra korlátozza a jogszabály, amelyek a piac többi résztvevője felé partnerkockázat forrását képezik, ki vannak zárva a hatály alól azon szervezetek, amelyek pénzügyi eszközökkel saját számlára kereskednek.

A jogszabály hatékony „legjobb teljesítési” kötelezettséget ír elő annak biztosítására, hogy a befektetési vállalkozások ügyfélmegbízásaikat az ügyfél számára legkedvezőbb feltételek mellett hajtsák végre. E kötelezettségnek arra a vállalkozásra kell vonatkoznia, amelynek szerződéses vagy ügynöki kötelezettségei vannak az ügyféllel szemben.

A tisztességes verseny megköveteli, hogy a piaci résztvevők és a befektetők összehasonlíthassák az árakat, amelyek közzétételére a kereskedési helyek, azaz a szabályozott piacok, az MTF-ek (Multilateral Trading Facility: olyan multilaterális kereskedési intézmény, amely nem minősül szabályozott piacnak, azaz tőzsdének), illetve a közvetítők kötelesek. E célból a tagállamoknak meg kell szüntetniük minden akadályt, amely a releváns információk európai szintű konszolidálását és közzétételét akadályozza.

A szabályozott piac működtetésére vonatkozó engedélynek ki kell terjednie mindazon tevékenységekre, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a megbízások megjelenítéséhez, feldolgozásához, végrehajtásához, megerősítéséhez és jelentéséhez. Az EU pénzügyi szabályozásának egyik őskövülete a befektetési alapokat szabályozó 1985-ös (ún. UCITS, 85/611/EGK) irányelv. Nem véletlen, hogy a Pénzügyi Szolgáltatási Akcióterv egyik kiemelt rövid távú célkitűzése ennek módosítása volt.

Befektetési alapok

A befektetési alapok által kezelt tőke nagyságrendje több ezer milliárd eurós, több mint a teljes EU GDP harmada, ezért a szektor fejlődése, a tevékenysége útjában álló akadályok lebontása kiemelt érdeke az európai gazdaságnak. A GMU létrejöttével hatalmas lehetőségeket kaptak a befektetési alapok, hiszen határon átnyúló működési engedélyük birtokában az EU egész területén működhetnek és vállalhatnak pozíciókat. A befektetéseiket szabályozó közösségi jogszabály miatt azonban akadályokba ütköznek az egységes pénzügyi piac valamennyi előnyének kihasználásában.

Az Európai Bizottság már 1998-ban javaslatot tett a szabályozott befektetési vállalatok vállalható befektetési skálájának a kiszélesítésére, illetve az alapkezelési technikák előírásainak korszerűsítésére. Az előző Európai Parlament nem tudta befejezni az első olvasati vitát az 1999. évi EP-választások előtt, ezért a jelenlegi Parlament újra első olvasatban tárgyalta a módosításokat. Az irányelv elfogadására végül 2002-ben került sor.

A két módosítás a szabályozás eltérő aspektusaira koncentrált:

Az első módosítás célja a befektetési vállalatok lehetséges befektetési körének bővítése - a részvényeken és kötvényeken túl - többek között pénzpiaci eszközökkel, származékos termékekkel, illetve más alapok jegyeinek megvásárlási lehetőségével.

A második módosítás célja az európai útlevél kiterjesztése a befektetésialap-kezelőkre is. Ennek érdekében egységes minimális prudenciális és működési szabályokat állítottak fel a befektetésialap-kezelők számára. A módosítás további fontos eleme, hogy a jövőben megszűnne a kollektív, illetve az egyéni portfóliókezelés együttes végzésének tilalma. Ez azt jelenti, hogy az alapkezelők a befektetési alapok portfóliója mellett kezelhetik individuális befektetők portfólióját is (ezek lehetnek magánbefektetők és intézményi befektetők is.)A „UCITS”-szabályozás európai reformjának újabb hulláma indult el 2005 elején.

A fő ok az, hogy az előző generációs irányelvet a tagállamok nem tudták megfelelő hatékonysággal alkalmazni, vagyis még mindig nem jött létre a befektetési alapok igazi összeurópai piaca. Ráadásul jó néhány befektetési területre nem is vonatkozott az európai tevékenyégi jogosítvány (hedge alapok, ingatlanalapok stb.). Megoszlottak azonban a vélemények, hogy szükség van-e egy teljesen új európai törvényre, vagy elégséges esetleg a meglévő szabályok korszerűsítése olyan területeken, mint az alapregisztráció egyszerűsítése, vagy a határon átnyúló egyesülések megkönnyítése. Bármi is legyen a megoldás, a Bizottság jelen könyv írásakor, 2005 őszén átfogó tanulmányt (green paper) ad ki a témában.BiztosítókA biztosítási üzlet alapvetően két fő ágra oszlik: az életbiztosításra és a nem életbiztosításra. Az életbiztosítás területén három alapirányelv létezik:

a 79/267/EGK (A Tanács 1979. március 5-i 79/267/EGK első irányelve a közvetlen életbiztosítási tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról - az első), a 90/619/EGK (A Tanács 1990. november 8-i 90/619/EGK irányelve a közvetlen életbiztosítási tevékenységekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, a szolgáltatásnyújtás szabadságának tényleges gyakorlását elősegítő rendelkezések megállapításáról, valamint a 79/267/EGK irányelv módosításáról - a második), illetve a 92/96/EGK (A Tanács 1992. november 8-i 92/96/EGK irányelve a közvetlen életbiztosítási tevékenységekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, valamint a 79/267/EGK és a 90/619/EGK irányelv módosításáról - a harmadik) életbiztosítási irányelv.

Életbiztosítási tevékenység

Az életbiztosítási tevékenység megkezdésének és gyakorlásának elősegítése érdekében alapvető fontosságú a nemzeti felügyeleti jogszabályok között fennálló bizonyos eltérések megszüntetése. E cél eléréséhez és a biztosítottak és kedvezményezettek megfelelő védelme érdekében hangolta össze a 92/96/EGK irányelv az életbiztosítással foglalkozó biztosítóintézetektől megkövetelt pénzügyi garanciákra és engedélyezési feltételekre vonatkozó rendelkezéseket.

Az életbiztosítás terén mind a tagállamokban való letelepedési jog, mind a szolgáltatásnyújtás szabadsága szempontjából szükséges volt a belső piac koncepciójának fejlesztése, ezáltal könnyítve a biztosítóintézetek szolgáltatásnyújtását a tagállamokban. Mindez lehetővé tette a biztosítottak számára, hogy ne csak a saját országukban letelepedett biztosítókhoz fordulhassanak, hanem olyan biztosítókhoz is, amelyeknek a központi ügyvezetés helye a Közösségben van, de más tagállamokban telepedtek le. Ez az irányelv ezért fontos állomást jelentett a nemzeti piacoknak egy integrált piaccá történő összeolvasztásában, és az európai útlevél bevezetésében.

Az irányelv hatálybalépése után alapított vállalkozások számára életbiztosítási és nem életbiztosítási tevékenység egyidejű folytatása nem engedélyezhető. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek ezt megelőzően egyidejűleg folytatták ezeket a tevékenységeket, a továbbiakban is engedélyezték ezt, azzal a feltétellel, hogy mindkét tevékenységüket elkülönített gazdálkodás alá helyezik. A szakosodott vállalkozásokat ezen túlmenően külön felügyelet alá kell vonni, amennyiben valamely nem életbiztosítással foglalkozó biztosítóintézet ugyanahhoz a pénzügyi csoporthoz tartozik, amelyikhez egy életbiztosítással foglalkozó biztosítóintézet.

Az irányelv korlátozta a biztosítástechnikai tartalékok számításánál alkalmazott kamatlábat, és a biztosítástechnikai tartalékok fedezetére alkalmazott eszközök körére, lokalizálására és megfeleltetésére vonatkozó szabályokat is összehangolta a tagállami szabályok kölcsönös elismerésének elősegítése érdekében.

Nem életbiztosítási tevékenység

A harmadik nem életbiztosítási irányelv (A Tanács 1992. június 18-i 92/49/EGK irányelve az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosítási tevékenységekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, valamint a 73/239/EGK és 88/357/EGK irányelv módosításáról), az első két irányelv,

a 73/239/EGK (A Tanács 1973. július 24-i 73/239/EGK első irányelve az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosítási tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról) és a 88/357/EGK (A Tanács 1988. június 22-i 88/357/EGK második irányelve az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosítási tevékenységekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról és a szolgáltatásnyújtás szabadságának tényleges gyakorlását elősegítő rendelkezések megállapításáról, valamint a 73/239/EGK irányelv módosításáról) nyomdokain haladva továbbfejleszti a belső piaci viszonyokat a nem életbiztosítási üzletágban.

Ez az irányelv tulajdonképpen ugyanazokat a jogokat adja a nem életbiztosítónak, mint ikerdirektívája az életbiztosítóknak (európai útlevél, kölcsönös elismerés stb.) és ugyanúgy minimális követelményeket határoz meg.

Minden biztosított számára lehetővé teszi, tekintet nélkül azok jogállására, méretére vagy a biztosítandó kockázatok természetére, hogy bármely olyan biztosítóhoz forduljon, amelynek székhelye a Közösségen belül van, és amely üzleti tevékenységét itt folytatja a letelepedés joga vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján,A biztosítóintézetek székhelye szerinti tagállam illetékes hatóságai lesznek felelősek a biztosítóintézetek pénzügyi helyzetének folyamatos ellenőrzéséért, beleértve azok fizetőképességét, a megfelelő biztosítástechnikai tartalékok képzését, valamint azt, hogy e tartalékokat nagyságrendileg megfelelő eszközökkel fedezték-e. A biztosítóintézet székhelye szerinti tagállam szigorúbb szabályokat állapíthat meg azokra a biztosítóintézetekre vonatkozóan, amelyek az engedélyt e tagállam illetékes hatóságaitól kapták meg.

A biztosítási szerződésekre alkalmazandó jog harmonizációja nem képezi belső piaci harmonizáció tárgyát, ezért a tagállamok számára megengedett, hogy kötelezővé tegyék saját jogszabályaik alkalmazását olyan biztosítási szerződésekre, amelyek területükön fennálló kockázatokat fedeznek.

Európai útlevél a nyugdíjalapoknak

Az Európai Unió már 1999-ben a Pénzügyi Szolgáltatási Akciótervvel egy csomagban elfogadta alapvető jelentőségű dokumentumát (COM[991 134 Final Communication on the Community Supplementary Pension Schemes, 1999) a kiegészítő nyugdíjrendszerek európai harmonizációjáról. A kiegészítő nyugdíjalapok közösségi szintű szabályozása logikus továbblépés a pénzügyi szabályozás területén, hiszen gazdasági jelentőségük rohamosan nő: a magánnyugdíjpénztárak által kezelt vagyon a közösségi GDP-nek mintegy harmada. Emellett, a közös valuta bevezetése is szükségszerűvé tette e pénzügyi nagybefektetők szabályozásának egységesítését, és a reformot demográfiai okok is nagymértékben ösztönözték.

A dokumentum három prioritást határoz meg: a nyugdíjalapok befektetési hatékonyságának növelését a befektetések biztonságának garantálása mellett, a munkaerő áramlásának útjában álló akadályok fokozatos eltörlését, illetve a nyugdíjalapok határon átnyúló befektetéseit hátráltató adózási akadályok csökkentését.

A közlemény két fontos konklúziót von le: a közösségen belül a kiegészítő nyugdíjformák különbözősége és összetettsége súlyosan hátráltatja a belső piac működését. Ezen kiegészítő nyugdíjformák - amelyek egyes tagállamokban már a nyugdíjak felét adják - folyamatosan fejlődni és erősödni fognak a jövőben mind demográfiai, mind költségvetési okokból. Szükség volt tehát a munkavállaláshoz kötődő magánnyugdíjpénztárak prudenciális szabályozásának harmonizációjára, ami lehetővé teszi a szolgáltatások teljes körű szabadságát. (A nyugdíjalapok az egyedüli pénzügyi intézmények, amelyek számára nem garantálja közösségi szabályozás a belső piaci szabadságot.) A közösségi szabályozás a minőségi felügyeletre helyezte a hangsúlyt, nem pedig a mennyiségi elemek (pl. befektetési korlátok) harmonizációjára. Mindazonáltal egy bizonyos átmeneti időszakra a tagállamok élhetnének mennyiségi megkötésekkel is. A nyugdíjalapokat szabályozó közösségi irányelv rendelkezik a nyugdíjpénztári felügyeleti rendszerek kölcsönös elismeréséről, és bevezeti a határon átnyúló tagságot. Az adózási területen a legfontosabb a kettős adóztatás, illetve a nem adóztatás elkerülése. A második pilléres nyugdíjalapok tevékenységéről és felügyeletéről szóló irányelvet az Ecofin 2003 májusában elfogadta. Az irányelv által szabályozott intézmények az Európai Unió munkavállalóinak 25%-át fedik le és 2500 milliárd euró összeget, az EU GDP-jének mintegy 30%-át kezelik.

A szabályozás jövője

Prioritások

A kérdés most tehát a következő: mi lesz ezután, hogyan fejlődik tovább az európai szabályozási reform? Tekintve, hogy a nagyszabású jogalkotási munka csak most zárult le, számos területen még nem érezteti a hatását, a hangsúlyt a szabályok konzisztens alkalmazására kell helyezni, amihez elengedhetetlen a felügyeleti hatóságok közötti együttműködés erősítése, a felügyeleti módszerek konvergenciája. Ennek szükségességét erősíti az is, hogy az integrálódó piacokon a problémák továbbterjedésének veszélye is megnő, így a stabilitás szempontjából is elengedhetetlen a felügyeletek erősítése. Ezt a munkát segíti a Lámfalussy-eljárás harmadik szintjét képviselő, a felügyeleti hatóságok képviselőiből álló bizottságok létrehozása, amelyek egyik fő feladata a felügyeletek együttműködésének összehangolása.

A még létező korlátozásokat természetesen le kell bontani az európai piacokon, ez azonban nem csak jogalkotással lehetséges. A további munka során nagy hangsúlyt kell fektetni olyan horizontális kérdésekre, mint p1. a pénzügyi stabilitás, a piaci integritás, a felelős vállalatirányítás (corporate governance) és a pénzügyi szolgáltatások globalizálódó jellege. A könyvvizsgálat, a számviteli standardok, a tőkemegfelelési szabályozás továbbfejlesztése mind-mind aktuálissá váló feladatok, csakúgy, mint az értékpapír-elszámolási és -fizetési rendszerek szabályozása, az elektronikus pénzügyi szolgáltatások területén meglévő akadályok lebontása, a befektetési alapokra vonatkozó irányelv (UCITS) továbbfejlesztése. Szükség van a fogyasztóvédelem, a polgári jog, a versenyjog és az adójog releváns rendelkezéseinek felülvizsgálatára is annak érdekében, hogy az európai piacot megkötő béklyók végleg eltűnjenek.

A tőkemegfelelési előírások reformja

A leendő új bázeli tőkemegfelelési szabályok jelentik az egyik legnagyobb globális és EU-szintű pénzügyi szabályozási feladatot. A Bázeli Bankfelügyeleti Bizottságban 2004 májusban megállapodás született az új tőkemegfelelési ajánlásokról (Bázel 11). Az ajánlások alapvetően a nagy nemzetközi bankokra vonatkoznak majd (az elképzelések szerint az USA-ban kb. 20 bank esetében lesznek igazán relevánsak a reformok). Ezzel szemben az EU arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egyenlő versenyfeltételek biztosítása megköveteli, hogy azonos szabályok vonatkozzanak az EU-ban minden hitelintézetre és befektetési vállalkozásra. A Bázelben folyó munkával párhuzamosan ezért a Bizottság hozzákezdett a releváns irányelvek módosítására vonatkozó javaslatok kidolgozásához (2000/12/EC irányelv a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról, 93/6/EC irányelv a hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkemegfeleléséről). A javaslatok jelentős mértékben módosítják a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások működésére vonatkozó prudenciális szabályokat. A bankoknak jelenleg 8 százalékon kell tartaniuk az úgynevezett tőkemegfelelési mutatójukat a Bázel I-es egyezmény alapján. A Bázel II-es egyezmény ezt átalakítja, és fix mérték helyett a bankok - jól körülírt - kockázatai alapján számítják ki a jövőbeni tőkeszükségletet. A bázeli szabályok európai direktívába való átültetése az európai szabályalkotók egyik legnagyobb kihívása. Míg az új bázeli tőkeegyezményt a Bázeli Bizottság ajánlás formájában hozza meg, addig az új tőkeegyezmény alapján készülő európai direktíva már minden tagország számára kötelezd érvényű. Az új hárompilléres megközelítés beolvasztása az európai jogszabályrendszerbe tehát azért nehéz feladat, mert annak során figyelembe kell venni az európai piac számos sajátosságát (amint az Patrick Pearson európai bizottsági tisztviselő előadásában elhangzott a PSZÁF 2003. november 20-i nemzetközi konferenciáján). Az EU egységes piacán az intézmények széles köre végez pénzügyi és befektetési szolgáltatásokat különböző intézményi formában, melyek számára versenyegyenlőséget kell garantálni. Ezért a majdani irányelv az ajánlás hatókörét kiterjeszti minden hitelintézetre és befektetési vállalkozásra. Ehhez természetesen az ajánlás vonatkozó részeinek adaptálása vált szükségessé. Nagy kihívást jelent e folyamat kidolgozásánál annak meghatározása, hogy mely területek legyenek törvény által szabályozva, és mely esetekben alkalmasabbak a felügyeleti gyakorlatra vonatkozó iránymutatások.

Az EU 2005-2010 közötti politikájáról szóló Zöld Könyv

A Zöld Könyv legfontosabb vezérelve az uniós pénzügyi piacok integrációjának továbbvitele, elsősorban az Akcióterv jogszabályainak megfelelő alkalmazása révén, és nem új jogszabályok elfogadása útján. A dokumentum csak irányokat villant fel, konkrét jogalkotási lépéseket nem indít útjára. Két fontos prioritása a lakossági pénzügyi szolgáltatások határon átnyúló nyújtásának, illetve a befektetési alapkezelésnek a témaköre. McCreevy biztos már a Zöld Könyv bemutatásakor világossá tette a nagyvilág számára, hogy „nem lesz második Pénzügyi Szolgáltatási Akcióterv”. A közösségi jogalkotás és kikényszerítés viszont jobb minőségű lesz, javul a pénzügyi szolgáltatási politika és egyéb politikák harmóniája, és a tervek szerint a tagállami felügyeletek közti együttműködés is. Így az Unió letisztultabb, erősebb és átfogóbb tárgyalási pozíció birtokában az eddiginél előrelátóbb, és aktívabb szerepet vállalhat nemzetközi színtéren is.

Az eljövendő öt év három fő célkitűzése a következő:1. Az egységes, nyitott, versenyképes és gazdaságilag hatékony európai pénzügyi piac irányába történt előrehaladás konszolidálása, valamint a fennmaradó korlátok lebontása.2. Olyan piac kialakítása, ahol a pénzügyi szolgáltatások és a tőke az egész EU-ban a lehető legalacsonyabb költségek mellett szabadon áramolhat, hatékony prudenciális ellenőrzés, megfelelő pénzügyi stabilitás és magas szintű fogyasztóvédelem mellett.3. A meglévő jogi szabályozói keret végrehajtása, betartatása és folyamatos értékelése, a felügyeleti tevékenység konvergenciájának fokozása és Európának a világ tőkepiacain való befolyásának az erősítése. Ennek érdekében fejleszteni kell a párbeszédet az USA-val, Japánnal és Kínával is.

A Pénzügyi Szolgáltatási Akciótervben előirányzott jogszabályok és intézkedések többségét határidőre elfogadták és jelenleg zajlik a gyakorlatba történő átültetésük. Az európai döntéshozatali és szabályozói struktúrák ésszerűbbé és hatékonyabbá váltak, alapvetően a Lámfalussy-módszer eredményeként. Manapság a gazdasági és piaci tapasztalatok alapján elmondható, hogy a pénzügyi integráció számos szektorban javában zajlik: az intézményi befektetők körében, a tőzsdéken, és más pénzügyi piaci infrastruktúrákban, mint amilyen a klíring és az elszámolások intézményrendszere. Igaz, hogy ez utóbbi még egy olyan terület, ahol számos hihetetlen pluszterheket jelentő piaci akadály áll a piaci egységesülés útjában.

A lakossági pénzügyi szolgáltatások piaca

A lakossági piacok vonatkozásában a legfontosabb feladat a határon átnyúló tevékenység felfuttatása. A lakossági pénzügyi szolgáltatások területén a Bizottság tervei között szerepel a külföldi bankszámlanyitás ösztönzése és az akadályok lebontása, hogy a fogyasztók Európa-szerte a lehető legkedvezőbb megtakarítási, biztosítási, jelzáloghitel- és nyugdíjajánlatok között választhassanak.

A Bizottság arra tesz javaslatot, hogy az egyes lakossági pénzügyi termékek helyzetének vizsgálatára alakuljanak szakértői csoportok, amik a meglévő piaci akadályok beazonosítását szolgálnák. Négy fő szakterület érdemel külön figyelmet: a határon átnyúló jelzálog-hitelezés (Erről a területről egy külön Zöld Könyv fog készülni 2005 nyarán a Jelzálog-hitelezési Fórumcsoport (Mortgage Credit Forum Group) 48 ajánlása alapján. Konkrét jogalkotási javaslatok 2006-ban várhatók); a bankszámlák határon át történő nyitásának, fenntartásának, transzferálhatóságának és lezárásának kérdései; a pénzügyi közvetítés, különös tekintettel a határon átnyúló közvetítés és a közvetítők megbízhatóságának és transzparenciájának kérdésére; a tájékoztatási előírásokra vonatkozó előírások kodifikációja és egyszerűsítése. A lakossági piacok széttagoltságának megtöréseA határon átnyúló szolgáltatások nyújtásának alapvetően négy módszere van: a fogyasztó külföldre utazik, és ott vásárol pénzügyi szolgáltatást; a cég egy másik tagállamban értékesíti szolgáltatását, anélkül, hogy abban a tagállamban letelepedne; a cég több tagállamban is letelepedett és szolgáltatásait a helyi viszonyokhoz igazítja; a szolgáltatásokat páneurópai alapon fejlesztik ki, de helyi csatornákon keresztül nyújtja.

A lakossági piacok széttagoltságának megtörése régi szándéka az európai döntéshozóknak, de számos közelmúltbeli esemény még égetőbbé tette mindezt: az euró bevezetése rendkívüli módon felerősítette az ártranszparenciát, és az árfolyam-stabilitást; az elektronikus technológiák valóságos forradalma (p1. internet) számos új lehetőséget teremtett a távolsági és határon átnyúló szolgáltatás számára; a belső piac kiteljesedésével párhuzamosan megnőtt az EU-állampolgárok mobilitása, ami szintén a határon átnyúló lakossági pénzügyi szolgáltatások felfejlődése irányába hat; az öregedő népesség, és az állami jóléti rendszerek folyamatos erodálódása jelentősen megnöveli a lakossági igényt az újszerű, hatékony, hosszú távú befektetési termékek iránt, amelyeknek pedig sokkal jobb megtérülésük lehet egy valóban szabad belső piacon.

A határon átnyúló integrációnak és piacnyitásnak gyakran mesterséges okai vannak (ismert, hogy az európai bankszektorban a határon átnyúló felvásárlások csak töredékét teszik ki a nemzeti piacokon belüli fúzióknak). Gyakran tapasztalható nemzeti protekcionizmus a tagállami hatóságok részéről, ami arra sarkallja a Bizottságot, hogy a Szerződésben garantált szabadságjogoknak (letelepedés, szolgáltatásnyújtás, és tőkemozgás szabadsága) eredményesebben szerezzen érvényt a jövőben. Ezért a közösségi elvek és szabályok pontosabb definiálására, és tudatosabb kikényszerítésére szeretne törekedni a jövőben a brüsszeli „kormány”.

A valódi egységes lakossági piac létrejötte nem csak azt garantálhatná, hogy az ügyfelek szabadon és olcsón vásárolhatnának pénzügyi termékeket más tagállamokból, de azt is elősegíthetné, hogy a pénzintézetek egységes európai lakossági termékeket fejlesszenek ki, és árusítsanak egész Európában. Mindenesetre ennek elérése a számtalan termékjellemzői, elosztóhálózati, fogyasztóvédelmi, jogi és kulturális eltérés miatt nem ígérkezik egyszerűnek.

A lakossági pénzügyi szolgáltatások területén a Bizottság kitart amellett, hogy a közös minimumszabályok és a kölcsönös elismerés elvén alapuló európai tevékenységi útlevél a megfelelő megközelítés és nem a sokak, elsősorban a parlament által favorizált „26. rendszer” bevezetése. Ennek az lenne a lényege, hogy egyes termékek, szolgáltatások nyújtása esetén a pénzügyi szolgáltatóknak közös európai szabályokat kellene betartaniuk (26. szabályrendszer), nem pedig saját országuk szabályrendszerét, amelyet a többi tagállam is megfelelőnek ismer el. Első ránézésre a 26. rendszer elve szimpla és átütő, de valójában ennek bevezetéséhez számtalan jogi, adózási, nyelvi specifikációt kellene a tagállamoknak harmonizálniuk. Emellett, mivel az a rendszer csak bizonyos termékekre és fogyasztói körre (külföldön dolgozók, határ menti munkások) koncentrálna, túlzottan restriktív lenne a Bizottság meglátása szerint. Ennek ellenére a Zöld Könyv nem zárkózik el teljesen a javaslat további elemzésétől.

Az alapkezelés

Az alapkezelés a másik olyan terület, ahol a Bizottság új jogalkotási kezdeményezéseket fontolgat. Ennek megfelelően 2005 júliusában külön Zöld Könyvet tesz közzé a befektetési alapkezelésről, amely jelenleg közel ötezer milliárd eurós üzlet az Európai Unióban! A Bizottság fel kívánja mérni, hogy melyek azok a kisebb működési hibák a rendszerben, amelyek „menet közben” nagyobb beavatkozás nélkül kijavíthatók, és hol van szükség gyökeres reformokra. Mindezzel együtt nem terveznek új alapkezelési akciótervet vagy irányelvet megalkotni.

Az alapkezelés vonatkozásában látható, hogy a már többször módosított UCITS-irányelv sem tudta megalapozni az európai működési engedély nyújtotta lehetőségek maradéktalan kihasználását. A számos technikai akadály miatt az alapok eszközeinek határon átnyúló értékesítése még manapság is gyerekcipőben jár, holott egyes tagállamokban már a lakosság több mint 20 százaléka rendelkezik ilyen eszközökkel, és ez az arány fokozatosan nőni fog a jövőben. A Bizottság tehát elhatározta, hogy a nyár folyamán a UCITS-szabályok átfogó felülvizsgálatára tesz javaslatot, egy Zöld Könyv formájában.

A dokumentum szerencsére nem marad néma az értékpapír-elszámolási és klíringrendszerek tárgyában sem. 2005-ben széles körű szakmai egyeztetések várhatók a témában az érintettekkel, ami alapján 2006 első felében a Bizottság dönteni fog a hogyan továbbról. Egy további fontos szektor, ahol nagy a lemaradás, a kockázatitőke-piac területe. A versenyképességi célok elérését rendkívüli hatékonysággal elősegíteni képes kockázati tőke szektor elmaradása az USA piacával szemben még mindig szembeötlő, ezért ez egy kiemelt gazdaságpolitikai terület lesz majd.

Nemzetközi együttműködés

A Zöld Könyv elképzelései szerint a jövőben nagyobb hangsúly helyeződik a nemzetközi kapcsolatokra, tárgyalásokra is. Ez egyrészt a közeljövőben csatlakozó országokkal szembeni szigorú fellépést jelenti, vagyis feléjük is az a követelmény - csakúgy, mint az előző bővítési kör tagjai felé volt -, hogy a közösségi szabályokat már a tagság előtt alkalmazzák, az átmeneti mentességek számát pedig minimalizálják.

Ennél jóval nagyobb jelentőségű a nagy globális partnerekhez fűződő viszony meghatározása, amely kapcsán a bizottsági munkaanyag alapvető szabályozáspolitikai célt határozott meg: Globális piaci liberalizáció, az integráció útjában álló akadályok lebontása, beleértve a regionális szabályrendszerek más országok/régiók által történő elismerésének elérését is (mutual recognition); közös, globális politikai válaszok kidolgozása a világpiacokon végbemenő nagymértékű változásokra; a nemzetközi pénzügyi piacok stabilitásának megőrzése, közös fellépés a pénzügyi csalások és egyéb pénzügyi bűncselekmények ellen.

Az elmúlt években az EU és az USA között felgyülemlett feszültséget (p1. a Sarbanes-Oxley törvény, vagy a pénzügyi konglomerátumok felügyelete kapcsán) sikerült oldani, de a kapcsolatok az ex-ante kommunikáció erősítésével javíthatók lennének. Az EU azonban nem csak az USA-ra kíván koncentrálni a jövőben, aktív és a piacnyitás mellett lándzsát törő politikát akar folytatni a WTO keretén belül is, és a többi partnerrel (Kína, India, Japán) folytatott tárgyalások során is. Kínával a közelmúltban zajlott le az első makrogazdasági és pénzügyiszektor-szabályozási dialógus, ahol a pénzügyi intézmények prudenciális szabályozásán túl szó esett számviteli kérdésekről és a Lámfalussy-módszer tapasztalatairól is.

A Zöld Könyv módszertanra vonatkozó javaslatai

A továbblépés két fő módszertani támasza a jobb szabályozás (better regulation) és a szabályátvétel fokozott ellenőrzése, a tagállamok felügyeletei közötti együttműködés szorosabbá tétele.

A legfőbb vezérelvnek az „ésszerű szabályozásnak” (better regulation) kell lennie, amit alapos hatáselemezések, és az érintettekkel való széles körű konzultáció kell hogy alátámasszon. Minden új közösségi kezdeményezésnek igazoltan gazdasági előnyökkel kell járnia. Ha pedig egy közösségi jogszabályról hatáselemzések során kiderül, hogy több kárt okoz, mint hasznot, akkor a Bizottság a módosítására vagy megszüntetésére tesz javaslatot, ami egy alapvetően újszerű megközelítésnek számít. A jobb szabályozás legfontosabb kulcsszavai a nyitott és transzparens szabály-előkészítés, az egyszerűsítés, a jogi koherencia, a következetes átvétel (transposition), a tagállamok politikai elkötelezettsége a közösségi szabályok betartására, a realisztikus jogalkalmazási határidők előírása, a jogszabály-átvételi munkaülések (transposition workshops) alkalmazása, és az utólagos (ex-post) értékelés erősítése lesznek. Ennek keretében a Bizottság évente jelentést fog készíteni az európai pénzügyi piacok integrációjának alakulásáról, és különösen fontos szerepe lesz a Pénzügyi Szolgáltatási Akcióterv valamikor 2006 és 2008 között tervezett átfogó értékelésének. Az Intézményközi Monitoring Bizottság (Inter-institutional Monitoring Group) - amely a Lámfalussy-módszer működését értékelte - mandátumát 2007 végéig meghosszabbították, és ki is terjesztették a banki és a biztosítási területre is, összhangban a Lámfalussy-módszer alkalmazási körének kiterjesztésével.

A pénzügyi felügyeletek hatékonyabbá tétele érdekében - amely az euró bevezetése, a piaci integráció, illetve a globális folyamatok felgyorsulása miatt égetőbb, mint valaha - egy három lépésből álló evolutív politika kerülhet bevezetésre az elképzelések szerint.

Az első lépés az alapvető politikai célokban való megegyezés, amihez támpontot nyújt a megújított lisszaboni akcióterv. A második lépés a jelenlegi keretrendszer maximális kihasználása, tökéletesítése, és a hiányosságok azonosítása, illetve az ezen problémák kezelésére alkalmas eszközök kidolgozása. A legfontosabb feladat a felügyeleti eljárások közelítése, a napi munkában tapasztalt gyakorlati akadályok megszüntetése, és a határon átnyúló felügyeleti együttműködés elősegítése, pl. közös (páneurópai) jelentési ívek, eljárások bevezetésével. Mindenesetre egyelőre nem indokolt új közös európai felügyeleti struktúrák létrehozása, hiszen még a Lámfalussy-eljárás alapján létrehozott intézmények sem járatódtak be teljesen. E lépésen belül javasolt három fő intézkedési irány: az irányelvek közötti inkonzisztenciák (különösen a szektorközi felügyeletet akadályozók) megszüntetése; a felügyeletek szerepének, kötelezettségeinek és egymás közötti munkamegosztásának egyértelmű meghatározása; a különböző felügyeletek eljárásainak és munkamódszereinek közelítése. A harmadik lépés az új felügyeleti intézmények, struktúrák létrehozása lenne. Erre azonban a Zöld Könyv szerint csak akkor kerülhet sor, ha bebizonyosodik, hogy a jelenlegi intézményrendszer tökéletesítése nem képes garantálni az európai pénzügyi rendszer megfelelő felügyeletét, stabilitását és integrációjának továbbvitelét.Összefoglalva azt mondhatjuk tehát, hogy nem várható a közösségi jogalkotás leállása, de a fő hangsúly az eddigi eredmények konszolidálásán lesz.

Jegyzetek

213 Erről lásd részletesebben: Marján Attila: Áttekintés a vállalati adózásról szóló EU Magatartási Kódex helyzetéről, Ipari Szemle, 2000. 3. sz.214 Báró Lámfalussy Sándor (Alexandre Lámfalussy) minden idők legnagyobb jelentőségű magyar származású bankára és pénzügyi szakértője több európai bank igazgatója is volt. Az Európai Monetáris Intézet vezetőjeként részt vett az egységes európai valuta bevezetésének előkészítésében is

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére