Az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása

A Közösség működésének alapját kezdettől fogva e négy gazdasági szabadság alkotja. Igaz mindegyikük kisebb-nagyobb változásokon ment keresztül az elmúlt ötven év során, tartalmuk folyamatosan tágult, térnyerésük nőtt. Az Egységes Európai Okmány a belső piac meghatározásakor már e négy szabadság együtteséről beszél és hangsúlyozza határok nélküli érvényesülésüket. Ez a fejezet rövid áttekintést ad a szabadságok történetéről, fejlődéséről és jelenlegi tartalmáról.

Az áruk szabad mozgása

A szabad árumozgás a Római Szerződés által bevezetett négy gazdasági szabadság közül az, amelyiket már az integráció kezdeti szakaszában viszonylag széles körben kívántak megvalósítani. E gazdasági szabadság célja, hogy a tagállamok közötti árumozgás valamennyi, tagállamok által támasztott akadálytól mentesen tudjon megvalósulni. Ennek egyik elsődleges előfeltétele a vámunió, vagyis a tagállamok közötti valamennyi vám eltörlése, a vámmal azonos hatású díjak tilalma és közös vámtarifa alkalmazása a Közösségen kívüli államokból érkező termékekkel szemben. További feltétele még a mennyiségi korlátozások és azokkal azonos hatású intézkedések, valamint a megkülönböztető adók tilalma, illetve a fennálló vagy potenciálisan jelentkező akadályok közösségi szabályozás útján való megszüntetése, szabályozatlan területeken pedig az európai bírósági joggyakorlat által kifejlesztett kölcsönös elismerés elvének érvényre juttatása.

Az Európai Bíróság az áru fogalmát tágan értelmezi. Ide sorol minden olyan dolgot, aminek pénzben kifejezhető értéke van és kereskedelmi ügylet tárgya lehet. E kiterjesztő értelmezés következtében az Európai Bíróság árunak minősítette a műtárgyakat, az olyan pénzérméket vagy bankjegyeket, amelyek már nem minősülnek hivatalos fizetőeszköznek, de ide sorolta a villamos energiát és a hulladékot is.

A vámunió

A vámunió létrejötte a szabad árumozgás előfeltétele. A vámunióra vonatkozó hatályos szabályokat az EK-Szerződés 23-27. cikke tartalmazza. A 23. cikk szerint a vámunió „a teljes árukereskedelemre kiterjed, és magában foglalja a behozatali és kiviteli vámok, valamint az azokkal azonos hatású díjak tilalmát a tagállamok között”.

A vámunió „a teljes árukereskedelemre” kiterjed, tehát azokra az árukra is, amelyek egy másik tagállamból érkeznek, amelynek területére jogszerűen kerültek és amelyekre nézve a vámot már ott megfizették. A vámunióra vonatkozó rendelkezések nemcsak a vámokat, hanem az azokkal azonos hatású díjakat is tiltják. E fogalom az Európai Bíróság értelmezése szerint: bármilyen pénzben fizetendő díj, amelyet belföldi vagy külföldi árura a határátlépés okán vetnek ki és szigorúan véve nem minősül vámnak. Ez a minősítés akkor is fennáll, ha a díj nem megkülönböztető vagy protekcionista jellegű és a termék, amire a díjat kivetették nem áll versenyben más hazai áruval.

Szemben az EK-Szerződés más tilalmaival, a vámok és az azokkal azonos hatású díjak tilalma alól a tagállamok nem alkalmazhatnak kivételeket.

A megkülönböztető belföldi adók tilalma

Az áruk szabad mozgásának megvalósulását elősegíteni hivatott másik rendelkezés a 90. cikk, amely értelmében a tagállamok sem közvetlenül, sem közvetve nem vetnek ki olyan adót más tagállamok termékeire, amely a hasonló jellegű hazai termékre közvetlenül vagy közvetve kivetett adónál magasabb. Ez a rendelkezés kiegészül még továbbá a 90. cikk (2) bekezdésében azzal az elvárással, hogy a tagállamok nem vetnek ki más tagállamok termékeire olyan jellegű belső adót, amely más termékek közvetett védelmét szolgálhatja.

Az EK-Szerződés mind a közvetlen, mind a közvetett módon kivetett megkülönböztető adókat tiltja. A közvetlen diszkrimináció esetei könnyebben azonosíthatóak, hiszen ilyenkor a magasabb, hátrányosabb adó vagy körülményesebb adóeljárás kifejezetten a behozott terméket sújtja a hasonló hazai termékhez képest. Ezzel szemben a közvetett diszkrimináció esetei látszólag nem, de hatásukban eltérően érintik a másik tagállamban gyártott vagy onnan importált terméket.E tilalom alapján ellentétesnek bizonyult a közösségi joggal az a német jogszabály, amelyik az adóelőírások szempontjából kedvezett a kisebb sörfőzdéknek a nagyobbakkal szemben, ez előbbiek pedig tipikusan német termékeket dolgoztak fel az alapvetően importtermékeket felhasználó nagyobb sörfőzdékkel ellentétben.51

A 90. cikk fentebb említett (2) bekezdése külön tilalmat határoz meg az olyan adókkal szemben, amelyek közvetlen vagy közvetett módon az importált termékkel versenyben álló hazai termékek védelmét hivatottak biztosítani. Ezek az úgynevezett protekcionista adók. Ebben a vonatkozásban a termékek hasonlósága nem követelmény, az is elégséges, ha azok egymással versenyben állnak.52Ennek az esetkörnek egyik tipikus példája az az ügy,53 amikor az Egyesült Királyság jóval magasabb fogyasztási adóval sújtotta a bort a sörhöz képest. Az Európai Bizottság azért indított kötelezettségszegési eljárást az Egyesült Királyság ellen, mert álláspontja szerint az adókülönbség az angol söripar érdekeit szolgálta. A Bíróság helyt adott a Bizottság keresetének abban a tekintetben, hogy bár nincs szó hasonló termékekről, de a sörök és a könnyű borok versenyezhetnek egymással, a versenyben lévő termékekre kivetett adó következtében kialakult termékár pedig jelentősen befolyásolhatja a fogyasztói preferenciát.

A mennyiségi korlátozások és az azokkal azonos hatású intézkedések

Az áruk szabad mozgásának további, alapvető feltétele az EK-Szerződés 28., 29. cikkében foglalt tilalmak betartása. A 28. cikk a tagállamok közötti behozatal, a 29. cikk pedig a kivitel vonatkozásában állítja fel a mennyiségi korlátozások és azokkal azonos hatású intézkedések tilalmát. Mindkét cikk két, egymástól szándékosan megkülönböztetett fogalmat, az egyértelműbben azonosítható mennyiségi korlátozás, illetve az általában burkoltabb formában jelentkező mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedés fogalmát használja. A kivitelre, behozatalra, tranzitárukra vonatkozó mennyiségi korlátozások általában kvóták formájában jelentkeznek, de megvalósulhatnak egyes áruk behozatalának vagy kivitelének teljes tilalmában is. E kvóták nem a vámjellegű kvótákat jelentik, mert azok a 25. cikkben szabályozott vámtilalmak alá tartoznak. Különösen abból a szempontból fontos ez, hogy a vámok alkalmazásának tilalma alól a tagállamoknak nincs kivételi lehetősége, míg a mennyiségi korlátozások alól az EK-Szerződés 30. cikke, valamint a bírói joggyakorlat is engednek mentesülést.

Ezzel szemben a mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedések olyan korlátozások, amelyek nem az áru mennyiségére vagy értékére vonatkoznak, hanem az áru tulajdonságaihoz (pl.: méret, súly, minőség) vagy az áruforgalommal kapcsolatos egyéb tényezőhöz (behozatali vagy kiviteli engedély) kötődnek. Igen tág fogalmukat a Dassonville-esetben54 fogalmazta meg a Bíróság, ezért ez a definíció Dassonville-formula néven került a szakirodalomba.

A Dassonville-ügy

A Dassonville-ügyben olyan kereskedők ellen indított büntetőeljárás keretében merült fel a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedések tilalmának kérdése, akik rendszeresen vásároltak Franciaországban szabad forgalomban lévé Scotch whisky tételeket, és ezeket anélkül importálták Belgiumba, hogy rendelkeztek volna a brit vámhivatal származási bizonyítványával, megsértve ezáltal a belga szabályokat. Az előzetes döntéshozatali eljárás során a Bíróság megállapította, hogy az a kereskedő, aki Franciaországból, ott már szabad forgalomban Lévé Scotch whiskyt kíván Belgiumba importálni, a terméket közvetlenül az előállító országból behozó importőrtől eltérően csak komoly nehézségek árán juthat egy ilyen bizonyítványhoz. Ezért az lyen eléírást a Bíróság mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősítette.

A Dassonville-ügyben meghatározott definíció a következő: mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősül minden olyan, a tagállamok által alkotott, kereskedelemre vonatkozó szabály, amely alkalmas arra, hogy közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozza a Közösségen belüli kereskedelmet.E meghatározás szerint ahhoz, hogy egy tagállami intézkedés mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedés legyen, nem szükséges a Közösségen belüli kereskedelem tényleges akadályozása, elégséges annak esetlegessége is.

A mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedések eseteit a Bizottság már 1970-ben próbálta azonosítani egy irányelv formájában55, de azok valójában a Bíróság joggyakorlatában kristályosodtak ki. Kifejezetten mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősül, ha az importáló állam engedélyhez köti egy árunak egy másik tagállamból történő behozatalát, akkor is, ha az engedélyt automatikusan megadják56 vagy ha az importálótól olyan tanúsítványokat követelnek meg, amit az importáló állam hatóságain kívüli más állam állít ki. Hasonlóképpen nem megengedett az importárunak a határátlépés okán való alávetése különböző, általában állat-, növényegészségügyi vizsgálatoknak. Mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősítette továbbá a Bíróság azokat az államilag támogatott kampányokat, amelyek hazai termékek vásárlására ösztönöztek.

A hazai termék vásárlását ösztönző kampányok klasszikus példája a „Vásárolj ír terméket!” mozgalom, amelyet az ír kormány indított az ír termékek előnyben részesítése érdekében az importtermékekkel szemben. A kampány különböző módokon nyilvánult meg a reklámoktól kezdve, a hirdetéseken át a katalógusok terjesztéséig. A Bíróság annak ellenére a 28. cikkbe ütközőnek ítélte a mozgalmat,57 hogy azt nem is közvetlenül az ír hatóságok indították, hanem csak finanszírozták azt.

Ezenfelül ide tartozhatnak még olyan előírások, amelyek más tagállamból származó termékek használatát korlátozzák vagy importálásukra az importáló országokban kereskedelmi képviselő kijelölését követelik meg. Mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedések továbbá azok az előírások, amelyek az importáru esetében külön fizetési feltételeket támasztanak, vagy kötelező biztosítékokat, letéteket követelne meg, vagy hitelkorlátozásokat tartanak fenn. A Bíróság a 28. cikkbe ütközőnek tekintette például azt a görög előírást, amelyik megkövetelte, hogy a hitelintézet csak oly esetekben nyújtson hitelt mezőgazdasági gépek vásárlásához, ha az érintett gépeket görögországban állították elő.58Tipikus esetei még a mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedéseknek azok az előírások, amelyek egyes áruk elnevezésének használatát olyan, általában összetételre vonatkozó szabályoktól teszik függővé, amelyek a hazai szokásokhoz igazodnak, így hatásukban korlátozzák az ilyen importáruknak e név alatti forgalomba hozatalát.

Ennek az esetkörnek iskolapéldája a német sörtisztasági törvény, amely előírta, hogy sör elnevezés alatt csak olyan alkoholtermékeket lehet forgalomba hozni, amelyek meghatározott alapanyagokból készülnek. Az előírás ugyan azonosan kezelte a hazai és az importterméket, de kizárta olyan alapanyagoknak a felhasználását, mint a kukorica vagy a rizs, amelyek más tagállamokban gyakran szolgáltak a sör alapanyagául. A Bíróság a 28. cikkbe ütközőnek minősítette a rendelkezést, mivel a sör általános fajtanévnek minősül, amellyel szembeni követelményeket egy tagállam nem határozhatja meg egyoldalúan.59 Ugyanilyen megfontolásból tartotta a mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedések tilalmába ütközőnek a Bíróság azt a francia előírást, amelyik a joghurt elnevezést tiltotta használni a mélyhűtött joghurtra.60A 28. cikkbe ütköznek általában az áru megjelenésére, csomagolására, méretére, súlyára vonatkozó előírások, legyenek azok akár megkülönböztetőek, akár megkülönböztetésmentesek. Ilyen előírás volt az az egyébként megkülönböztetésmentes rendelkezés, amelyik előírta, hogy a margarint a vajtól való megkülönböztetés érdekében csak négyzetes csomagolásban lehet értékesíteni.61

A mennyiségi korlátozások és az azokkal azonos hatású intézkedések igazolhatósága az EK-Szerződésf 30. cikke alapján

Az EK-Szerződés 30. cikke maga teszi lehetővé, hogy az abban megfogalmazott indokok egyikének fennállása esetén a tagállam mégis jogszerűen alkalmazzon mennyiségi korlátozásokat vagy azzal azonos hatású intézkedéseket a kivitel, a behozatal vagy tranzit­áruk esetében. E kivételi lehetőség indokai a 30. cikk alapján a következők lehetnek: közerkölcs, közrend, közbiztonság, emberek, állatok és növények egészségének védelme, művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme, vagy az ipari tulajdon védelme. A hivatkozott cikk azt is előírja, hogy az ilyen intézkedés nem lehet önkényes megkülönböztetés vagy a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszköze.

A fenti indokok eltérést jelentenek az egyik gazdasági szabadság érvényesülése alól, ezért azokat az Európai Bíróság szerint megszorítóan kell értelmezni.Közerkölcs alapján indokolható lehet például pornográf kiadványok behozatalának tilalma, de csak akkor, ha azok forgalmazása az importáló országban is tiltott.62 Nem indokolható ugyanakkor az emberi egészség védelme alapján az olyan előírás, amely megköveteli, hogy a gyógyszereket az importáló ország szabályai szerint csomagolják.63Ezenfelül, a 30. cikk kivételeire csak olyan területeken lehet hivatkozni, amelyeken még nem történt harmonizáció, vagyis nem érvényesül irányadó közösségi szabályozás. Amennyiben ugyanis a terület már szabályozott, e szabályok lesznek irányadóak, amelyek alól közvetlenül a 30. cikk alapján már nem adható korlátozás.

A kölcsönös elismerés elve és az EK-Szerződés 30. cikkén kívüli egyéb kivételek1979-es híres ítéletében, a Cassis de Dijon-ügyben64 vezette le a Bíróság az áruk szabad mozgásának a Közösség által nem szabályozott területeken való érvényesülési elvét, a kölcsönös elismerés tételét.

A Cassis de Dijon-ügy

A jogvita alapját az a német előírás képezte, amelyik alkoholok likőrként való forgalomba hozatalát meghatározott alkoholtartalomtól tette függővé. A francia Cassis de Dijon likőr ezt nem érte el, ezért Németországban behozatali tilalom alá került. Észrevételeiben a német kormány fogyasztói bizalom elvével, illetve közegészségügyi szempontokkal kívánta igazolni az előírás létjogosultságát. Ítéletében a Bíróság megerősítette, hogy közösségi szabályozás hiányában az államok jogosultak szabályozni az egyes kérdéseket, így az alkoholtermékek előállítását és forgalmazását is. Ugyanakkor az ilyen nemzeti szabályok csak akkor korlátozhatják az áruk szabad mozgását, ha azok olyan, úgynevezett kényszerítő követelményeken alapulnak, mint amelyek pénzügyi ellenőrzéssel, közegészségüggyel, kereskedelmi ügyletek tisztaságával vagy fogyasztó védelemmel kapcsolatosak. Ilyen indokok hiányában - és a dijoni likőr esetét a Bíróság ilyennek minősítette - azonban a tagállamok nem korlátozhatják egy másik tagállamban jogszerűen előállított áru területükön való forgalomba hozatalát.

A kölcsönös elismerés elve alapján fő szabályként a Bíróság tehát az egyik tagállamban előállított áruk egy másik tagállamban való forgalmazásának korlátozását, akadályozását tilalmazza. Az ilyen intézkedések csak az EK-Szerződés 30. cikkén a Cassis de Dijon-ítéletben említett kényszerítő követelmények alapján lehetnek igazolhatóak. A két kivételi lista között a különbség, hogy az előbbi egy zárt felsorolás, míg az utóbbi a Bíróság által, annak joggyakorlatában bővíthető. Ezen túl, míg a 30. cikk alapján a belföldi-külföldi árukat eleve megkülönböztető módon kezelő intézkedések is mentesíthetők, addig a kényszerítő követelmények alapján csak megkülönböztetésmentesen alkalmazandóak. A Bíróság a kényszerítő követelmények listáját az idők során valóban bővítette és megjelenítette ezek között a környezet védelmének vagy a sajtó sokszínűsége biztosításának szükségességét, mint újabb kivételi lehetőséget.

A mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedések tilalm

ának határaiA mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedések és a kölcsönös elismerés tételének kidolgozását követően az Európai Bíróság rendkívül sok olyan kérdéssel szembesült, ahol egyes nemzeti előírásoknak a minősítésével kellett foglalkozni. Különösen azok a tagállami jogszabályok jelentettek problémát, amelyeket megkülönböztetésmentesen alkalmaztak és amelyek esetében jellegüknél fogva egyébként vitatható volt a tagállamok közötti kereskedelem korlátozó hatásának eshetőlegessége.65 Tipikusan ilyenként merültek fel az értékesítési feltételekre vonatkozó korlátozások, mint például egyes áruk vasárnapi árusításának tilalma.66 Az elvi határvonalat a Bíróság az úgynevezett Keck-ügyben67 vonta meg.

A Keck-ítélet alapján az áruk jellemzőinek egyoldalú meghatározása mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősülhet, az áru értékesítésének egyébként megkülönböztetésmentes meghatározása azonban nem ilyen.

Keck-ügy

A Keck-ügyként ismertté vált előzetes döntéshozatali ügy alapügyében két személy ellen azért indult büntetőeljárás, mert a francia jogszabályokat megsértve bizonyos árukat beszerzési ár alatt értékesítettek. A vádlottak hivatkoztak arra, hogy a megsértett francia szabály ellentétes az EK-Szerződés 28. cikkével, mivel következtében csökkenhet az eladott importáruk mennyisége. A Bíróság ítéletében ugyan megerősítette, hogy a Cassis de Dijon-ügyben hozott ítélettel összhangban, az áruk jelölésére, formájára, méretére, súlyára vonatkozó szabályok a 28 cikkbe ütköznek, amennyiben azok korlátozzák a tagállamok közötti kereskedelmet, azonban kimondta, hogy az értékesítés egyes formáinak tilalmazása nem olyan tilalom, ami sértené a 28. cikket.

Az áruk szabad mozgását esetlegesen gátló tényezők azonosítása, mint fentebb látható volt, viszonylag hosszú történetre tekint vissza és megítélése is sokat változott az ezt meghatározó módon befolyásoló európai bírósági joggyakorlatban.

A szabad árumozgás kihívását napjainkban a szabályozott és szabályozatlan területek arányának meghatározása jelenti.

A személyek szabad mozgása

A személyek szabad mozgása két, egymástól elkülöníthető gazdasági szabadságot foglal magában: egyrészről a munkavállalásét, másrészről a gazdasági célú letelepedését. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy a szabad mozgás jogosultsága az idők folyamán a gazdaságilag aktív csoportokon kívül önállósodott és természetes személyek esetében - azok családtagjain túl - kiterjedt más inaktív rétegekre, mint a diákok, nyugdíjasok vagy az önmagukat egyébként eltartani képes tagállami állampolgárok.

A munkavállalás szabadsága

A munkavállalók szabad mozgása az 1957-es Római Szerződéstől kezdve integráns része volt a Közösség gazdasági alapjainak. Az elv ugyanakkor jelentős változáson ment keresztül az évek folyamán. Kezdetben csak a gazdaságilag aktív munkavállalókra terjedt ki és ez a csoport is csak idővel részesült a jogosultságból: a munkavállalók szabad mozgásának feltételei 1969. január 1-jére teremtődtek meg.68 A belső piac létrehozásával és továbbfejlesztésével e szabadság 1993-ra valóban a személyek, a polgárok szabad mozgásává nőtte ki magát. Az uniós polgárok szabad mozgásának joga a Maastrichti Szerződéssel az uniós polgár jogosítványainak, alapjogainak része lett.69 E szerződés helyezte az Unió rendszerében a harmadik pillérbe a menekültügyet, a külső határokon való belépést, valamint a bevándorláspolitikát, amelyek később az Amszterdami Szerződés révén átkerültek az első pillérbe és közösségi szabályozás alá rendeződtek. Ez utóbbi aspektusok pedig jelentős léptékű fejlődésnek indultak az utóbbi években.

A munkavállalók szabad mozgására vonatkozó alapvető rendelkezéseket az EK-Szerződés 39. cikke tartalmazza. Ez a cikk a munkavállalás szabadságának deklarálása mellett, (2) bekezdésében külön előírja a tagállamok munkavállalói között az állampolgárságon alapuló megkülönböztetés tilalmát a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint egyéb munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében.

Az idézett rendelkezés kifejezetten magát az állampolgárságon alapuló megkülönböztetést tiltja, a bírósági joggyakorlat szerint pedig ennek mind közvetlen, mind közvetett formáját. Az állampolgárságon alapuló megkülönböztetés tilalma nemcsak az állam közhatalmi aktusaira tejed ki, hanem bármilyen rendelkezésre, amelyik kollektív jelleggel szabályoz munkaviszonyokat.70

A rejtett megkülönböztetés

A közvetlen megkülönböztetés mellett, rejtett megkülönböztetésnek minősül például egy tagállamban való munkavállaláshoz a tagállamban való lakóhellyel rendelkezés követelménye vagy a nyelvismeret megkövetelése olyan esetekben, amikor ez az adott munka természetéből nem következik.Jóllehet, a munkavállalás akadályai leginkább a diszkrimináció tilalmának megsértésében öltenek testet, az Európai Bíróság joggyakorlatának folyamatos fejlesztésével eljutott annak kimondásához, hogy minden olyan tagállami intézkedés tiltott, amelyik korlátozza a munkavállalás (vagy letelepedés) szabadságát. A kilencvenes évek elejének legismertebb, ilyen tagállami intézkedést a közösségi joggal ellentétesnek kimondó ítélete a Bosman-ügy.71

A Bosman-ügy

A Bosman-ügy alaptényállásában a belga nemzeti labdarúgó-szövetségek azon szabálya volt vitatott, amelyik előírta, hogy a hivatásos játékosok szerződésük lejárta után sem szerződhetnek át más tagállamok klubjaihoz egészen addig, míg ezek a klubok meg nem fizetik nekik az úgynevezett képzési díjat. Az Európai Bíróság szerint az ilyen előírások a játékosok tagállamok közötti mozgásának akadályát jelentik, mivel a játékosok szerződésük lejárta után sem tudják könnyen elhagyni korábbi klubjukat.

A munkavállalás szabadságának gyakorlása szempontjából releváns tényező, hogy mit tekint a közösségi jog munkaviszonynak és kit tart munkavállalónak. A munkaviszony fogalmát a Bíróság joggyakorlata alakította ki. Eszerint munkaviszony: gazdasági jellegű szolgáltatás más javára való, más irányítása alatt történő nyújtása javadalmazás ellenében. Fontos eleme tehát a fogalomnak, hogy a tevékenység gazdasági jellegű legyen, annak végzése más javára és más irányítása alatt történjen - hiszen ennek hiányában már önálló vállalkozókról beszélhetnénk - és mindez ellenszolgáltatás fejében történjen. A Bíróság azt is elvárta továbbá, hogy a munkavégzés tényleges és valóságos legyen, vagyis nem tartja a fogalom körébe tartozónak a mellékes, elhanyagolható mértékű gazdasági tevékenységet.72

A Bettray-ügy

A Bettray-ügy73 tanulsága szerint például nem tekinthető munkavégzésnek a szociális foglalkoztatás, akkor sem, ha az bizonyos ellenérték fejében történik, ha a foglalkoztatás elsődleges célja a rehabilitáció és nem a tényleges munkavégzés. Ugyanakkora Steyman-ügyben74 a Bíróság munkaviszonynak értékelte a vallási közösség számára végzett munkáit, azzal a feltétellel, hogy a közösség által tagjai számára nyújtott szolgáltatásokat a valós és tényleges munkavégzés ellenszolgáltatásának lehet tekinteni.

A munkavállalás szabadságának elvére csak közösségi tényállás esetén, tehát csak akkor lehet hivatkozni ha egyik tagállam állampolgára egy másik tagállamban kíván munkát vállalni, tisztán belföldi tényállás esetén nem.

A munkavállaló fogalmát szintén az Európai Bíróság alakította ki a 39. cikk végrehajtására elfogadott másodlagos jogszabályok alapján. Az alapvető irányelvek és a rendelet75 a más tagállamban ténylegesen munkát vállalók tekintetében írják elő a tagállamok számára, hogy azok ilyen céllal elhagyhassák tagállamukat és dolgozhassanak másik tagállamban, valamint hogy töröljék el a tagállami állampolgárok és családtagjaik mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátokat. Munkavállalás esetén a fogadó tagállam köteles legalább öt évre automatikusan megújítható tartózkodási engedélyt adni a munkavállaló és családtagjai számára is. Ez a jogosultság a közösségi munkavállaló nem tagállami állampolgárságú családtagjait (ide tartozik a házastárs, illetve a 21 év alatti eltartott leszármazottak, eltartott felmenő) is megilleti. A munkavállaló házastársa és leszármazottja munkát is vállalhat. A munkavállalás jogosultsága tehát fő szabályként a tagállamok állampolgárait, azok eltartottait és házastársait illeti meg, de velük egy tekintet alá esnek a menekültek is.

Az európai bírósági gyakorlat kiterjesztette a munkavállalókat megillető tartózkodási jogosultságokat az időközben munkanélkülivé váltakra, a fogadó országban szerzett foglalkozási megbetegedés folytán munkaképtelenné váltakra, valamint a munkakeresőkre, igaz ők csak arányosan elfogadható ideig (általában három hónap, de a Bíróság joggyakorlata szerint nem kizárt a hosszabb időtartam, amennyiben az illetőnek bizonyítottan van esélye munkát találni) élhetnek ezzel a jogukkal. Az Európai Bíróság ezen lépésével a munkavállalás szabadságából következő egyik jog, a tartózkodás joga gyakorlatilag önállósodott.

Ezenfelül, a '80-as évek végére egyértelművé vált, hogy a tagállami állampolgárok gazdaságilag inaktív csoportjai is nagymértékben érdekeltek a szabad mozgás lehetőségében. Ezekhez a csoportokhoz tartoztak elsősorban a diákok, a nyugdíjasok, illetve azok, akik semmilyen munkát nem kívántak vállalni, de magukat képesek voltak eltartani. Az 1985-ös Belső Piaci Fehér Könyv az ő vonatkozásukban is újat hozott: előirányozta a szabad mozgás jogának a gazdaságilag inaktív személyekre történő kiterjesztését. Mindez a kilencvenes évek elején elfogadott irányelvcsokorral valósulhatott meg.76Ezeknek az irányelveknek az elfogadásával a Közösség túllépett a Római Szerződés eredeti célkitűzésein.77 A 90/364/EGK irányelv gyakorlatilag minden (ma már) uniós polgárnak és családtagjainak biztosítja a más tagállamban való letelepedési célú tartózkodás lehetőségét, anélkül, hogy ehhez az illetőnek bármiféle olyan jogcímre volna szüksége, mint a munkavállalás. Csupán azt kell bizonyítania, hogy saját maga (és eltartott családtagjai) ellátásához megfelelő anyagi fedezettel rendelkezik, valamint teljes körű betegbiztosítása van. E feltételek azért fontosak, hogy a másik tagállamba költözők ne jelentsenek e tagállam szociális ellátási rendszerének terhet. A 90/365/EGK irányelv ugyanilyen feltételeket támaszt a másik tagállamban letelepedni kívánó nyugdíjasokkal szemben. A diákokkal külön foglalkozó 93/96/EK irányelv a rendelkezésre álló anyagi fedezet és betegbiztosítás mellett a tanulmányok végzése folytatásának igazolását is megköveteli. Az irányelvek szubszidiáriusak a munkavállalókra vonatkozó szabályokhoz képest, vagyis az irányelvekkel érintett személyi körre csak akkor kell és lehet az irányelvet (az azt átültető nemzeti szabályokat) alkalmazni, ha azok más alapon nem élvezhetik a szabad mozgás jogát.

A terület szabályozásában előrelépést jelentett a 2004/38/EK irányelv elfogadása, amely egységesítette a tartózkodási jogra vonatkozó irányelveket. Megközelítésében újat hozott annyiban, hogy kiterjesztette a családtag fogalmát és kimondottan lehetővé tette a munkavállalók elvált vagy megözvegyült házastársainak is a fogadó tagállam területén való tartózkodását, illetve megadta a szabad mozgás jogosultságát a házastársakon kívül az élettársaknak is. Megváltoztatja az irányelv a tartózkodási engedélyek rendszerét is.

Kivételi lehetőségek a munkavállalás szabadságának alkalmazása alól

Maga az EK-Szerződés a munkavállalók szabad mozgása biztosításának kötelezettsége alól a kivételek lehetőségének kétféle csoportját határozza meg a tagállamok számára. Az első kivételi csoportba a négy szabadság mindegyike esetében hol szűkebb, hol tágabb körben megjelenő olyan indokok tartoznak, mint a közrend, közbiztonság és a közegészségügy. Ezeket az EK-Szerződés 39. cikkének (3) bekezdése tartalmazza. Mint minden ilyen kivételt, e korlátozási indokokat is megszorítóan kell értelmezni. Az Európai Bíróság joggyakorlata egyébként mindhárom kivételi lehetőség tekintetében meglehetősen széles körű.

A munkavállalás szabadsága alóli másik kivétel e szabadság sajátja. Az EK-Szerződés 39. cikkének (4) bekezdése szerint a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni a közszolgálatban történő foglalkoztatásra. A közszolgálatban történő foglalkoztatás esetében tehát megengedett az állampolgársági kritérium. A rendelkezés által használt „közszolgálat” fogalom tartalommal való megtöltése ismételten a Bíróságra maradt. A Bíróság e fogalmat funkcionálisan értelmezte, vagyis nem vetítette mechanikusan rá a közigazgatási szervekben való alkalmazásra. Az olyan foglalkoztatást minősítette közszolgálatnak, amely magában foglalja a közhatalom gyakorlásában való közvetlen vagy közvetett részvételt és az állam más hivatalos szervei érdekeinek védelmét. Egész szektorok kivétele nem lehetséges, mindig az egyes beosztásokat kell vizsgálni.

Ilyen kivétel alá tartozhatnak a közvetlenül közhatalmat gyakorló személyeken, közjogi méltóságokon kívül a minisztériumok köztisztviselői (a fizikai alkalmazottak kivételével), de nem esnek alá a kórházi ápolók, vasutasok vagy a tanárok.

A Van Duyn-ügy

A Van Duyn-esetben78 egy holland állampolgárságú hölgy azért utazott volna az Egyesült Királyságba, hogy az angol szcientológia egyháznál dolgozzon. Van Duyn kisasszony munkavállalását az angol hatóságok arra hivatkozással tagadták meg, hogy a szcientológia egyház, bár tevékenysége nem tiltott az Egyesült Királyságban, működése ellentétes a közérdekkel, ezért azt igyekeznek visszaszorítani.

Az adott ügyben a Bíróság elfogadta a közrendre való hivatkozás lehetőségét. Elutasította viszont abban az ügyben79, ahol két francia prostituáltat e tevékenységük jellege miatt nem engedtek be Belgiumba, ahol ugyan korlátozták az ilyen jellegű tevékenységet, mégsem érvényesült teljes tilalom. A Bíróság valamennyi ilyen ügyben kiemelte, hogy a közrendre való hivatkozás esetében a társadalom. valamely alapvető érdekét sértő tényleges és súlyos fenyegetésnek kell fennállnia.

A letelepedés szabadsága

A személyek szabad mozgásának e szabadság megjelenésétől kezdve a munkavállalás mellett másik összetevője a letelepedés szabadsága. Ez a szabadság a magánszemélyeket mint önálló vállalkozókat, illetve a gazdasági társaságokat illeti meg. A vonatkozó előírásokat az EK-Szerződés 43. cikke tartalmazza, amely szerint tilos korlátozni egy tagállam állampolgárainak egy másik tagállamban történő (gazdasági célú) letelepedését vagy általuk ügynökségek, fióktelepek, leányvállalatok létrehozását. E tekintetben az EK-Szerződés nemzeti elbánás biztosítását írja elő. E jogosultságba az Európai Bíróság szerint beletartozik az is, hogy egy munkavállaló munkavállalása helye szerinti tagállamban munkaviszonya megszűnése után önálló vállalkozásba kezdjen.

A letelepedés szabadságának célja a más tagállamok gazdasági életébe való bekapcsolódás biztosítása. A szabadság kiterjed az elsődleges letelepedés (más tagállamban gazdasági tevékenység megkezdése önálló vállalkozóként vagy társaság alapításával) mellett a másodlagos letelepedésre is (létező gazdasági társaság további működési helyet - fióktelepet, leányvállalatot - hoz létre).

A letelepedés szabadsága magánszemélyek általi gyakorlásának megkönnyítése érdekében a Közösség jogalkotás útján, irányelvekkel igyekezett rendezni a diplomák és szakképesítések kölcsönös elismerését, hiszen a képesítések ekvivalenciájának hiányára való hivatkozás egyik alapvető akadályát képezte e jogosultság gyakorlásának. Napjainkig két irányelv rendelkezett a diplomák kölcsönös elismeréséről általában véve és mintegy hét irányelv került elfogadásra egy-egy külön szabályozható speciális szektor (építészek, állatorvosok, gyógyszerészek, szülésznők, ápolók, fogorvosok, orvosok) esetében. 2004-ben ténylegesen megkezdődött a teljes terület újraszabályozása egy általános, a korábbi irányelveket egységes szerkezetbe rendező irányelv által, amelyet 2005-ben fogadtak el. Fontos még megemlíteni, hogy teljesen sajátos irányelvi rendszer vonatkozik az ügyvédek letelepedésére.80A letelepedés szabadsága alól ugyanúgy alkalmazhatóak kivételek, mint a munkavállalás szabadsága alól. Ezeket az EK-Szerződés 45. cikke tartalmazza és megegyeznek a 39. cikk kivételeivel: a közrend, közbiztonság és közegészségügy mellett itt is megjelenik a közhatalom gyakorlása, ugyan az e tekintetben a tevékenység jellegénél fogva kisebb jelentőséggel bír.

A letelepedés szabadságának érvényesülése és működése szempontjából a magánszemélyek vállalkozási jogosítványainak gyakorlásánál nagyobb jelentőségű a gazdasági társaságok letelepedési jogosultsága. Az EK-Szerződés 48. cikke kifejezetten kimondja, hogy a valamely tagállam joga szerint alapított és a Közösségben székhellyel, ügyvezetés helyével vagy üzleti tevékenységének helyével rendelkező gazdasági társaságok a letelepedés szabadságának gyakorlása szempontjából a természetes személyekkel esnek egy megítélés alá. E jogosultság vonatkozásában a társaságokat a lehető legszélesebb értelemben kell venni81, ide tartozik az EK-Szerződés szerint minden, „a polgári vagy kereskedelmi jog alapján létrejött társaság, beleértve a szövetkezeteket és közjog vagy magánjog hatálya alá tartozó más jogi személyeket, kivéve a nonprofit szervezeteket”. Az ilyen gazdasági társaságok gyakorolhatják a másodlagos letelepedés jogát, aminek korlátozásától a tagállamoknak tartózkodniuk kell. Ezt az elvárást a Bíróság igen szigorúan értelmezte.

A Centros-ügy

A Centros-ügyben82 dán állampolgárságú személyek az alacsonyabb alaptőke-követelmények miatt Angliában alapítottak céget, majd e cég Dániában fiókot kívánt nyitni. A dán hatóságok hivatkozással tagadták meg a fiók bejegyzését, hogy a fiók létrehozása útján a dán állampolgárok által létrehozott angol cég (amelyik a dán hatóságok szerint semmilyen tevékenységet nem fejt ki székhelyének országában) valójában a dán alaptőkeszabályokat akarta megkerülni, visszaélve a letelepedés szabadságának jogával. A Bíróság nem tartotta a dán hatóságok ténykedését a közösségi jog alapján elfogadhatónak és kimondta, hogy az EK-Szerződés szerint egyértelműen biztosítani kell az egyik tagállamban székhellyel rendelkező társaság másik tagállamban fiókalapítási lehetőségét és e tekintetben irreleváns és nem jelenti a letelepedés szabadságával való visszaélést, hogy egy tagállam állampolgára a kedvezőbb tőkefeltételek miatt más tagállamban alapít céget, majd e cég útján hoz létre saját tagállamában fióktelepet.

A letelepedés szabadságából fejlődött ki a Közösség sajátos társasági jogi szabályozása, amellyel egy másik fejezet foglalkozik.

A szolgáltatásnyújtás szabadsága

A harmadik gazdasági szabadságra, a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseket az EK-Szerződés 49. cikke tartalmazza. E cikk szerint tilos a Közösségen belüli szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó minden korlátozás a tagállamok olyan állampolgárai tekintetében, akik a Közösségnek nem abban a tagállamában letelepedettek, mint a szolgáltatást igénybe vevő személy.

A szolgáltatásnyújtás szabadsága kétoldalú szabadság: jelenti egyrészről a szoláltatás tényleges nyújtásának lehetőségét egyik tagállamból a másikba, illetve az így nyújtott szolgáltatások igénybevételének lehetőségét. Az előbbihez hasonlóan, ez utóbbi sem korlátozható.

A Luisi- és Carbone-ügy

A Luisi és Carbone ügyben83 az alapügy vádlottjai ellen azért indult büntetőeljárás, mert azok az olasz jogszabályok által megengedettnél több készpénzt vittek ki olaszországból. Az ügy idején a tőkemozgások tekintetében megengedhetőek voltak korlátozások. A vádlottak arra hivatkoztak hogy a pénzt azért vitték magukkal, hogy Franciaországban, illetve Németországban idegenforgalmi, illetve egészségügyi szolgáltatásokat vegyenek igénybe. A Bíróság ítéletében megállapította. hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága magában foglalja a szolgáltatást igénybe vevő személyek szabadságát arra, hogy másik tagállamba utazzanak azért, hogy ott egy szolgáltatásban részesüljenek anélkül, hogy ezt bármilyen, akár a fizetésekre vonatkozó korlátozás akadályozná. A turistákat, a gyógykezelésben részesü­lőket és mindazokat, akik tanulmányi vagy üzleti úton vannak, szolgáltatást igénybe vevő személyeknek kell tekintetni.

A szolgáltatásnyújtás szabadságára csak akkor lehet hivatkozni, ha az áruk, személyek és a tőke szabad mozgására vonatkozó előírások nem alkalmazandóak. Ez a megszorítás magából az EK-Szerződés 50. cikkéből következik és egyúttal azt is jelenti, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága másodlagosan alkalmazható szabadság a másik háromhoz képest. E szabadság megítélését az is nehezíti, hogy jellegéből következően átfedésekbe kerülhet a többi szabadsághoz képest olyan eseteken, amikor például a szolgáltatás nyújtója átmegy egy másik tagállamba a szolgáltatás nyújtása érdekében (összemoshatóság a munkavállalással), vagy amikor a szolgáltatás nyújtása érekében meg kell felelnie a fogadó állam szabályainak (összemoshatóság a letelepedés szabadságával). Ezenfelül pénzügyi szolgáltatások nyújtása esetében átfedések lehetnek a tőke szabad mozgásával.

A Bíróság az esetleges átfedések esetében a megfelelő szabadság alkalmazását alapvetően funkcionális alapon vizsgálja. A személyek mozgásának elvével való összeütközés esetében meghatározó például az eseti jelleg. Amennyiben ez dominál a szolgáltatás nyújtása keretében végzett munka jellegű tevékenységnél, akkor a szolgáltatások szabad mozgására irányadó szabályok tűnnek alkalmazandónak. Maga az 50. cikk is lehetővé teszi, hogy a szolgáltatást nyújtó személy a szolgáltatásnyújtás érdekében tevékenységét a szolgáltatásnyújtás helye szerinti államban is folytathassa, de csak ideiglenes jelleggel. Ha az illető tartósan jelen van a másik tagállamban, akkor a munkavállalásra vagy letelepedésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, akkor is ha ez utóbbi esetén, tevékenységéhez nem hoz formálisan létre fióktelepet, képviseletet vagy leányvállalatot. A Bíróság joggyakorlata lehetőséget ad arra, hogy ilyenkor a tagállam fellépjen az olyan „szolgáltató” ellen, aki a letelepedésre irányadó tagállami jogszabályok megkerülése végett szolgáltatásként jelenít meg bizonyos tevékenységeket. Ugyanennek a tilalomnak viszont a másik oldala is igaz: a tagállamok olyan szabályokat sem írhatnak elő, amelyek lehetetlenné teszik az eseti jellegű szolgáltatásnyújtást és minden esetben letelepedést kívánnak meg.

A 250/84. számú Németország ellen indított jogsértési eljárásban a Bíróság megállapította, hogy egy tagállamban letelepedett és e tagállam felügyeleti engedélyével rendelkező biztosító által egy másik tagállamban ideiglenes jelleggel nyújtott szolgáltatás nyújtásának feltételéül ez utóbbi tagállam nem követelheti meg a biztosító e tagállambeli letelepedését.

A munkavégzéssel együtt járó szolgáltatásnyújtás egyik esete, amikor az egyik tagállamból szolgáltatást nyújtó cég saját munkavállalóit „kirendeli” a szolgáltatást igénybevevőhöz annak államába. E kérdést a közösségi jogban egy külön irányelv, a 96/71/EK irányelv („posting” irányelv rendezi).

Az 50. cikk azt is kimondja, hogy a szolgáltatás fogalmi eleme az, hogy azt díjazás ellenében nyújtsák, valamint ugyanezen cikk példálózva fel is sorolja a szolgáltatások típusait, mint az ipari jellegű tevékenységeket, a kereskedelmi jellegű tevékenységeket, a kézműipari tevékenységeket, valamint a szabadfoglalkozású tevékenységeket. A szolgáltatásért járó ellenszolgáltatást tipikusan a szolgáltatás igénybevevője teljesíti, az Európai Bíróság szerint azonban nem szükségképpen. A lényeg az ellenszolgáltatás jelenléte, függetlenül attól, hogy azt ki „fizeti meg” a szolgáltatás nyújtójának. Tipikusan nem csak a szolgáltatást igénybe vevő által történik a szolgáltatás ellentételezése a televízió vagy rádióműsor sugárzásánál, amikor az ellenértéket az előfizetők és/vagy a hirdetők fizetik meg. A hirdetők fizetnek a műsorszolgáltatóknak a reklámanyag sugárzásáért, amelynek címzettjei az ezért nem fizető nézők/hallgatók.

A szolgáltatás nyújtásának szabadságánál is jelen van az az elem, miszerint a szabadságra nem lehet hivatkozni, ha nem áll fenn a tagállamok közötti reláció. Ebből következően kizárt a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó rendelkezések alkalmazása abban az esetben, ha mind a szolgáltatás nyújtója, mind annak fogadója ugyanabban a tagállamban van, valamint a szolgáltatás nyújtására és az ellenérték szolgáltatására is ebben az államban kerül sor.84A szolgáltatásnyújtás szabadságának biztosítása keretében nem csupán az állampolgársági alapú korlátozásokat kell a tagállamoknak felszámolniuk, hanem minden olyan korlátozást, amely általában véve akadályozhatja a szolgáltatásnyújtás szabadságát. Ráadásul a Bíróság joggyakorlata szerint a szolgáltatásnyújtás szabadságának akadályai nemcsak jogszabályi jellegűek lehetnek, hanem ide sorolódik valamennyi intézkedés, kollektív szabályozási eszköz, ami korlátozó hatású lehet.85 Az idők során a szolgáltatások területén is számos kérdés került közösségi szabályozás alá. Ezekre már a harmonizált szabályok irányadóak. Ilyen ágazati szabályozás következett be a villamos energia és a gáz szektorban, a közúti, vasúti, vízi és légi szállítás területén, a közvetett adózásnál, a közbeszerzési szektorban, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások esetében, a postai szolgáltatásoknál, valamint a pénzügyi szolgáltatások vonatkozásában, különösen a banki, a biztosítási szoláltatások esetében. A tőkemozgással kapcsolatos banki és biztosítási szolgáltatások liberalizációjára az EK-Szerződés maga is előírja a tőke szabad mozgására vonatkozó követelmények figyelembevételét.

Az ún. „szolgáltatási irányelv” tervezete

A szolgáltatásnyújtásra vonatkozó közösségi szintű intézményi szabályozásról szólva mindenképpen említést kell tenni a közlemúlt legjelentősebb szabályozási tervezetéről. Az úgynevezett „szolgáltatási irányelv” tervezetét a Bizottság 2004 januárjában bocsátotta ki. Az irányelvtervezet célja az, hogy az EK-Szerződést ténylegesen végrehajtva, megszüntesse a tagállamok közötti szolgáltatás-kereskedelem esetleges és még fennálló akadályait. Az irányelvtervezet mind a gazdasági célú letelepedéshez, mind a szolgáltatásnyújtáshoz kedvezőbb jogi környezetet kíván teremteni a tagállamokban. A tervezet kidolgozását megelőzően a Bizottság számos dokumentumában azonosította a szolgáltatásnyújtási szabadság gyakorlásának akadályait. Ezek között a Bizottság visszatérően olyanokat említ, mint például nagy számú engedély bemutatásának megkövetelése a szolgáltatásnyújtótól a fogadó államban, az adminisztratív formalitások hosszadalmassága és bonyolultsága, a helyi hatóságok nagyfokú diszkrecionális jogköre, illetve az, hogy egyes tagállamok ismételten megkövetelik a szolgáltatásnyújtóktól ugyanolyan formalitások teljesítését, amelyeknek a származási országokban már megfeleltek. Egyes tagállamokban korlátozott a szolgáltatásnyújtás keretében történő munkavégzésre rendelés, a szolgáltatást nyújtó berendezései, gépei tagállamon kívüli használata. További akadályokat jelentenek egyes szolgáltatások árának rögzítése, a fizetésre vagy áfa-visszatérítésre vonatkozó szabályok. Az ilyen akadályok léte jelentős költségeket okoz az uniós vállalkozásoknak, amely költségek magas hányadát teszik ki a szolgáltatatás nyújtásához szükséges jogi procedúra terhei és beletartoznak azok a költségek is, amelyek a vállalkozás jellegének, működésének a fogadó állam szabályaihoz való esetleges hozzáigazításából fakadnak.

A „szolgáltatási irányelv” tervezete a szolgáltatások lehető legszélesebb körére kiterjedne, így minden, irányelvi szinten eddig nem szabályozott szolgáltatást érintene az állami szervek által szociális, kulturális vagy jogi kötelezettségeik végrehajtása érdekében ellenszolgáltatás nélkül nyújtott szolgáltatásokat leszámítva. Ezenfelül az irányelvtervezet érdekessége, hogy a már szabályozott területeket is érinti, mintegy keret jelleggel kiegészítve azokat (például az ügyvédi szolgáltatásokra szabályozás). A szabályozással érintett szolgáltatások a gazdasági tevékenységek mintegy 50%-át érintenék. A tervezet nem részletes, hanem keret jellegű szabályokat állapít meg.

A tagállamok által támasztott akadályok megszüntetése érdekében az irányelv letelepedni kívánó szolgáltatók esetében előírná az adminisztratív terhek csökkentését és ezeknek a fogadó államban való központosított, úgynevezett „egyablakos”, lehetőleg elektronikus úton is teljesíthető intézését. Az esetleges engedélyezési eljárásokra az irányelvtervezet általános elveket határozna meg, melyeket a tagállamoknak tiszteletben kellene tartaniuk az ilyen eljárások kialakítása és működtetése során. Előírná tagállamokban még esetlegesen fennálló kirívó és egyértelmű jogi akadályok felszámolását, mint az állampolgársági alapú közvetlen megkülönböztetést támasztó szabályok vagy a szolgáltató bejegyzett működési helyével szembeni követelmények.

A letelepedni nem kívánó, hanem hagyományosan határon átnyúló szolgáltatást nyújtó vállalkozások esetében az irányelvtervezet a származási ország elvét rendelné alkalmazni, amelyek értelmében a szolgáltatásnyújtó csak annak az országnak a jogának van alávetve, amelyikből a szolgáltatást nyújtja. Az egyik tagállamban letelepedett szolgáltató másik tagállamban való szolgáltatásnyújtása nem korlátozható. Kimondja a szolgáltatásnyújtás igénybevételének jogát és ennek biztosításának szükségességét. Ezáltal felszámolásra kerülnének azok az akadályok, amelyek a más tagállamból érkező szolgáltatások igénybevételét érintik, így például engedély megkövetelése a szolgáltatást igénybe vevő számára ahhoz, hogy egyes, más tagállamból érkező szolgáltatásokhoz hozzájuthasson. Létrehozna továbbá az irányelv egy igazgatási együttműködést a tagállamok között az egyes országok között megoszló gazdasági mozzanatok jobb összehangolására. Ez különösen a szolgáltatásnyújtás keretében megvalósuló munkavégzésre igaz.

Az irányelv elfogadása esetén óvatos, szakaszos végrehajtást írna elő a tagállamok számára, ahol különböző ütemekben kellene lebontani a különböző akadályokat és meghozni a jogi normákat. Első lépcsőben (az irányelv hatálybalépését követő kb. három év) a szolgáltatásnyújtás egyértelmű akadályait kellene megszüntetni, harmonizálni kellene továbbá az engedélyezési eljárásokat és ki kellene alakítani a kölcsönös együttműködés kereteit. Egy évvel ezt követően kellene megvalósítani az egyablakos ügyintézést.

Az irányelvtervezet tagállami és európai parlamenti fogadtatása ellentmondásos volt. Egyrészről megfigyelhető egyes szektorok kivétele iránti igény (egészségügyi szolgáltatások, szerencsejáték-szolgáltatások, közjegyzők), illetőleg vitát váltott ki a származási ország elvének korlátok nélküli alkalmazása.

Kivételek a szolgáltatásnyújtás szabadsága alól

Mint valamennyi gazdasági szabadság esetében, a tagállamok a szolgáltatásnyújtás szabadságánál is csak olyan korlátokat teremthetnek, és olyan feltéteket írhatnak elő, amelyek ezek gyakorlásához feltétlenül és ténylegesen szükségesek és nem jelentenek állampolgársági alapú megkülönböztetést. A feltételek tehát megkülönböztetés esetén sem lehetnek túlzóak.

A franciák két mumusa: a lengyel vízvezeték-szerelő és Frits „Frankenstein”

A bírálói által „ultraliberálisnak” tartott szolgáltatási irányelv körül szenvedélyes polémia alakult ki. Az irányelv talán legvitatottabb pontja az a rendelkezés, amelynek értelmében a külföldön szolgáltatást nyújtókra saját hazájuk szabályai lennének érvényesek (a származási ország elve). Elsősorban a francia és a német kormány szerint mindez a szociális dömping előtt nyitná meg az utat és a hazai cégek nem tudnák tartani a lépést az új tagállamok olcsóbb munkaerővel dolgozó s ezért olcsóbb szolgáltatásokat is kínáló vállalkozóival. A szolgáltatási irányelv kapcsán komoly érdekütközés alakult tehát ki a minél gyorsabb és szélesebb piacnyitást szorgalmazó tagállamok és a szociális dömpingtől tartó egyes „régi” tagországok között. A francia alkotmányos népszavazásnak is egyik legkritikusabb pontja a kritikusai által csak ,,Frankenstein”-nek (szójáték egykori előterjesztője, Frits Bolkestein nevével) irányelv volt. A francia elektromos művek villanyszerelői még az áramot is kikapcsolták az egykori biztos franciaországi otthonában versenybarát nyilatkozatai miatt. Bolkestein ugyanis, azt találta mondani, hogy ha a lengyel bádogos és villanyszerelő a gyorsabb, akkor vele csináltatja meg házán a javításokat. De nemcsak a villanyszerelők kerültek be a közbeszédbe, hanem a keleti olcsó munkaerő szimbólumává vált lengyel vízvezeték-szerelő (plombier polonais) démonizált figurája is. akiben sokan a nyugat-európai szociális vívmányok legnagyobb ellenségét látták.

Megkülönböztetésmentes alkalmazás ellenére sem tartotta indokolt korlátozásnak a Bíróság azt a holland rendelkezést, amely megtiltotta a szolgáltatásnyújtóknak, hogy telefonos megkereséssel tegyenek ajánlatot más tagállambeli ügyfeleknek. A Bíróság kimondta, hogy a rendelkezés megfosztja a gazdasági szervezeteket attól, hogy közvetlen módon kerüljenek kapcsolatba más tagállambeli potenciális ügyfeleikkel.86Az EK-Szerződés a szolgáltatásnyújtás szabadságát a letelepedés szabadsága esetében lehetővé tett kivételekre hivatkozva közrendi, közbiztonsági, közegészségügyi vagy közhatalmi okokból engedi korlátozni. E korlátozási lehetőségeket, mint általában, a Bíróság megszorítóan értelmezi és csak szűk körben tartja igazolhatónak azokat, amennyiben azok szükségesek és arányosak.

Nem találta például arányosnak a Bíróság azt az intézkedést a közrendi kivételre hivatkozással, amellyel a görög hatóságok kábítószer-birtoklás miatt életre szólóan kitiltottak egy olasz turistát Görögország területéről. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a közrend védelme érdekében hozott intézkedés nem vezethet a szolgáltatásnyújtásban való részesülés teljes megtagadásához.87E kivételi lehetőségeken kívül a Bíróság egy sajátos kivételt teremtett a szolgáltatások területén. Ez az esetjogban kialakult kivétel a nyomós közérdek. Azonban az ilyen korlátozásoknak is megkülönböztetésmenteseknek kell lenniük, további elvárás az elengedhetetlenség, a szükségesség, az arányosság és a kitűzött cél megvalósítására való alkalmasság.

A tőke szabad mozgása

A tőke szabad mozgásának megteremtése

A tőkemozgás szabadsága a négy gazdasági szabadság közül az, amelyik esetében a leghosszabb ideig maradtak és maradhattak fenn korlátok a tagállamok jogában. A Római Szerződés eredeti rendelkezései a tagállamokban letelepedett állampolgárok - és nem csupán a tagállami állampolgárok - tekintetében rendelte eltörölni a tőkemozgások akadályait. Ezt azonban csak a közös piac működéséhez szükséges mértékben. Nem állt fenn ez időszakban továbbá teljes és abszolút tilalom újabb korlátozások bevezetésére a tőkemozgások és az azokkal összefüggő folyó fizetések esetében sem. A tagállamoknak erre csupán törekedniük kellett. E rendelkezés tekintetében a Bíróság is megállapította, hogy a másik három szabadságra vonatkozó előírásokkal szemben, nem teremt feltétlen kötelezettséget. Mint ahogy erre fentebb utalás történt, azok a pénzmozgások viszont, amelyek a három másik szabadság gyakorlásához kötődtek (áruvásárlás, szolgáltatás igénybe vétele) e szabadságokhoz kapcsolódóan korlátozásmentesen kellett hogy érvényesüljenek.

A Belső Piaci Fehér Könyv a tőkemozgások liberalizációja szempontjából is kiemelt szerepet játszott. A belső piac megteremtéséhez már szükséges volt a tőkemozgás szabadságának korlátozási lehetőségektől mentes biztosítása. Ennek alapján a Fehér Könyv ajánlásait végrehajtva megszületett a 88/361/EGK tőkeliberalizációs irányelv. Az irányelv által liberalizált tőkemozgások kiterjedtek a közvetlen befektetésekre, az ingatlanbefektetésekre, az értékpapírügyletekre, a kollektív befektetési vállalkozásokra, a folyó- és takarékszámla-műveletekre, a kereskedelmi ügyletekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos hitelekre, a pénzügyi kölcsönökre és hitelekre, a kezességre és egyéb biztosítékokra, a zálogjogra, a biztosítási szerződés teljesítésével kapcsolatos pénzmozgásra, a személyes jellegű tőkemozgásokra (kölcsön, ajándék, hozomány, örökség), valamint a pénzeszközök kivitelére, behozatalára és az egyéb tőkemozgások alá sorolt jelenségekre. Ezek tekintetében az irányelv teljes liberalizációt rendelt. Az irányelv 1990. július 1-jei hatállyal írta elő a tagállamok számára a tőkemozgások tagállamok közötti teljes felszabadítását.

A tőkemozgások liberalizációja tekintetében a Maastrichti Szerződés alapjaiban új szabályokat hozott. A tőke szabad mozgása ezzel már nem különül el a másik három gazdasági szabadságtól, sőt bizonyos értelemben szigorúbb is lett azoknál. A hatályos 56. cikk úgy szól, hogy a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgások, valamint fizetési műveletek vonatkozásában tilos minden korlátozás. A rendelkezés érdekessége, hogy kizárólag e szabadság esetén nemcsak a tagállamok egymás közötti tőkemozgásának és fizetési műveleteinek korlátozása tiltott, hanem a tagállamok és harmadik országok közötti is. Ezzel az EK-Szerződés mintegy lebontja a közös piac külső határát.88 A rendelkezés alapvetően nemzeti elbánást ír elő, ami tiltja mind a közvetlen, mind a közvetett diszkriminációt.

A Svensson- és Gustavsson-ügy

Egyes nemzeti intézkedések is alkalmasak a tőke szabad mozgásának korlátozására, amelyek visszatartják az érintetteket a másik tagállamban való beruházásától vagy hitelfelvételtől.89 A Svensson- és Gustavsson-ügyben a Bíróság azt találta ellentétesnek a közősségi joggal, hogy olyan banki kölcsönhöz lehetett Luxemburgban törlesztési támogatást kapni, amit luxemburgi banktól vettek fel. Korlátozást jelent ezenfelül például az olyan nemzeti előírás is, amelyik engedélytől teszi függővé egy másik tagállamban való befektetést.90 A tőkemozgás korlátozásának minősül továbbá az olyan előírás is, amely a másik tagállam valutájában fizetendő tartozást biztosító jelzálogjogot nemzeti valutában rendeli nyilvántartani.

Fontos és a Bizottság egy 1997-es közleményében is említette, hogy tiltott megkülönböztető intézkedés lehet minden olyan, ami meghatározza, hogy más tagállamok állampolgárai milyen mértékben juthatnak szavazati joggal bíró részvényekhez gazdasági társaságokban. Ugyanígy korlátozó és nem megengedett az olyan rendelkezés, amely ingatlanok más tagállambeli állampolgárok általi megszerzését előzetes engedélyhez köti, mi több az általános, megkülönböztetéstől mentes engedélyezési rend sem megengedett általában, mivel az önmagában akadályozza a tőkemozgást és az eljáró hatóságoknak széles diszkrecionális jogkört biztosítva lehetővé teszi adott esetben a külföldiek hátrányos megkülönböztetését.Érdemes még szót ejteni az állam javára külön jogokat biztosító aranyrészvényekről. A Bizottság 1997-es közleménye, illetve a Bíróság szerint ugyan az ilyen részvények léte nem tiltott, de azokat a szükséges minimumra kell korlátozni, valamint fenntartásuk kizárólag nemzeti érdekre hivatkozással nem indokolható.

A tőkemozgás szabadsága alóli kivételek

A tőkemozgás korlátozásának tilalma alól az EK-Szerződés kivételeit az 57-60. cikkek rögzítik. E kivételek meglehetősen sajátosak a többi szabadságnál megismert kivételekhez képest. Az 57. cikk arra ad lehetőséget a tagállamoknak, hogy a harmadik országokba irányuló vagy onnan érkező tőkemozgások - és csak ezek - tekintetében fenntartsák az 1993. december 31-én fennálló korlátozásaikat az e cikkben felsorolt tőkemozgások - és csak ezek - vonatkozásában. Ezek csak olyan tőkemozgások lehetnek, amelyek a közvetlen befektetésekkel, a letelepedéssel, pénzügyi szolgáltatásnyújtással, illetve értékpapírok bevezetésével kapcsolatosak. Harmadik országok vonatkozásában az EK-Szerződés 59. cikke további korlátozásokat tesz lehetővé, e korlátozásokat azonban már nem a tagállamok egyoldalúan, hanem a Tanács hozza meg abban az esetben, ha a Gazdasági és Monetáris Unió működése számára súlyos nehézséget okozó vagy azzal fenyegető rendkívüli körülmények ezt indokolják. Az ilyen intézkedéseknek azonban feltétlenül szükségeseknek, arányosnak kell lenniük és időtartamuk a hat hónapot nem haladhatja meg.

A tagállamok egymás közötti viszonylatában alkalmazható korlátozásokról az 58. cikk rendelkezik. Ez lehetővé teszi, hogy a tagállamok adójoguk olyan rendelkezéseit alkalmazzák, amelyek különbséget tesznek az adózók között a lakóhely vagy a tőke befektetésének helye szerint. Ezenfelül, ugyanezen cikk szerint, a tagállamok jogosultak intézkedéseket hozni nemzeti jogszabályaik megsértésének megakadályozására, különösen az adózás és a pénzügyi szervezetek prudenciális felügyelete tekintetében, eljárásokat alakíthatnak ki a tőkemozgások igazgatási vagy statisztikai célú bejelentésére, illetve indokolt esetben a közrendre vagy közbiztonságra hivatkozással.

A Bíróság joggyakorlata alapján a közrendre vagy közbiztonságra csak akkor lehet hivatkozni, ha a társadalmat fenyegető valódi és kellően komoly veszély áll fenn.91 A kivételeket természetesen e szabadság esetében is megszorítóan kell értelmezni, az azokra hivatkozással hozott intézkedések nem szolgálhatnak burkolt gazdasági célokat.

Jegyzetek

51

196/85. számú Bizottság kontra Franciaország ügy.52

Király Miklós, 39.53

170/78. számú Bizottság kontra Egyesült Királyság ügy.54

8-74. számú Procureur du Roi kontra Benoit és Gustave Dassonville ügy. 55 70/50/EGK irányelv.56

51-54/71. számú International Fruit Company v. Produktshap voor Groentenen Fruit ügy. 57 249/81. számú Bizottság kontra Írország ügy.58

192/84. számú Bizottság kontra Görögország ügy.59

178/84. számú Bizottság kontra Németország ügy.60

298/87. számú Smanor-ügy.61

261/83. számú Rau kontra De Smedt ügy.62

34/79. számú Henn and Darby ügy.63

C-347/89. számú Freistaat Bayern kontra Eurim Pharm ügy.64

120/78. számú Rewe Zentral AG kontra Bundes Monopolverwaltung für Branntwein ügy. 65 Király Miklós, 47.66

145/88. számú Torfaen Borough Council kontra B. és Q. plc ügy vagy a C-169/91. számú Stoke-on-Trent és Norwich City Council kontra B. és Q. ügy.67

C-267 és C-268/91. számú Keck és Mithouard egyesített ügyek.68

Gellérné Lukács Éva 2004. 17.69

Lásd az EK-Szerződés jelenleg hatályos 9. és 14. cikke.70

36/74. számú B. N. O. Walrave és N. J. L Koch kontra Association Cycliste Internationale.71

C-145/93. számú Union Royale Belge des Société de Football Association ASBL és mások kontra Jean-Marc Bosman és mások ügy.72

Várnay-Papp 2002. 369.73

344/87. számú Bettray kontra Staatssecretaris van Justitie ügy.74

186/87. számú Udo Steynmann kontra Staatssecretaris van Justicie ügy. 75

64/221/EGK, 68/360/EGK irányelvek, valamint a 1612/68/EGK rendelet.76

90/365/EGK, 93/96/EK irányelvek.77

Lukács Éva 2004. 22.78

41/14. számú Van Duyn kontra Home Office ügy.79

115/81. és 116/81. számú Razguia Adoui kontra Belga állam és Liége, valamint D. Comuaille kontra Belga állam. 80

89148/EGK irányelv, 98/5/EK irányelv.81

Király Miklós, 96.82

C-212/97. számú Centros kontra Erhverv-og Selskabsstyrelsen ügy.83

C-286/82. és 26/83. számú Luisi és Carbone kontra Ministero del Tresoro egyesített ügyek. 84

C-61/91. számú Morais ügy.85

13/16. számú Dona kontra Mantero ügy.86

C-384/93. számú Alpine Investment BV kontra Minister van Financien ügy. 87

C-348/96. számú Donatella Calfa elleni büntetőeljárási ügy. 88

Vámay-Papp, 394.89

B9 C-484/93. számú Svensson és Gustavsson kontra Ministre du Logement et de l'Urbanisme ügy. 90

C-54/99. számú Eglise de Scientologie de Paris kontra Premier Ministre ügy. 91

C-54/99. számú Eglise de Scientologie de Paris kontra Premier Ministre ügy.

(Somssich Réka)

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére