1. A hitelbiztosítás történetének és intézményének rövid bemutatása

A hitelbiztosítás nemzetközi viszonylatban is a fiatal biztosítási ágak közé tartozik. Elsőként Franciaországban alkalmazták a kockázatkezelés ezen új technikáját, az 1849-ben a Mallet Cie bankház által megalapított Union de Commerce biztosító révén. Angliában a XIX. század utolsó évtizedeiben jelentek meg az ezzel foglalkozó biztosítók, a századfordulón pedig már Németországban, Amerikában, Svájcban és Ausztriában is megtörtént a hitelbiztosítási szolgáltatás piacra lépése. A hatékony működést ugyanakkor több tényező is akadályozta.1A XIX. század végére még nem realizálódott a hitelbiztosítás és a bankügyletek bizonyos szintű szükségszerű különválasztása. Alapvető biztosítástechnikai hibának bizonyult, hogy a biztosítók a biztosítottak részére egyrészt lehetővé tették a fedezetbe adott ügyletek egyedi szelektálását, s így lemondtak a „jó” és „rossz” kockázatok egészséges biztosítástechnikai kiegyenlítődésének a lehetőségéről, másrészt teljes kárt térítettek, nem alkalmaztak önrészesedést, s így érdektelenné tették a biztosítottat a kármegelőzésben.

Az első világháborút követő konszolidációhoz a már ,,új” elveken működő hitelbiztosítók megjelenése is jelentősen hozzájárult. A század elején alakult a Hermes Kreditversicherungs AG (1917, Berlin), a Trade Indemnity Company (1918, London) és a szintén angol ECGD (1919, London). 1928-ban, Párizsban létrehozták a Nemzetközi Hitelbiztosítási és Kezességi Szövetségét (ICISA), amely ma is hatékonyan működik 42 taggal 5 kontinens 28 országából. A hitelbiztosítás megerősödése és elterjedése mögött a gazdasági morál változásának nyomait fedezhetjük fel. A bizalmi válság az első világháború alatt kezdődött, amikor a hadviselő államok fizetéseiket beszüntették, illetve fizetési kötelezettségeik teljesítését felfüggesztették. A háborút követően a valuták stabilitása és védelme érdekében különböző fizetési korlátozásokat léptettek életbe és számos esetben elhalasztották a visszafizetéseket. Ezek a körülmények nemcsak közvetlenül, de közvetetten is érintették a hitelezőket, mivel olyan vállalkozások vonatkozásában is érték őket veszteségek, amelyek önhibájukon kívül, a bemutatott események következtében mentek tönkre. Smolka János szerint a hitelélet megbénításának talán legsúlyosabb oka az egyes vállalatok bonitása megítélésének megnehezülése volt. Szinte lehetetlenné vált annak megállapítása, hogy milyen az adott vállalat vagyoni helyzete és milyen változás következett be a produktivitásában.Látva a fentiekben elmondottakat a szerző úgy vélte, „nem véletlen, hogy a legfontosabb ipari államokban különböző időpontokban bár, de egyöntetűen a hitelbiztosítás intézményének kifejlesztésében látták a bizalmi válság okozta károk növekedésének kiküszöbölését. A hitelbiztosítás jelentősége szoros kapcsolatban állt a többi ágazatéval: „a nagy számok elmélete alapján elosztja az egyesekre eső rendkívüli károkat az összesség között és ezáltal mindazok az eshetőségek, amelyek a biztosított felet önhibáján kívül érhetik, nagy részben elháríttatnak”.2

2. A hitelbiztosítás fogalma

A magyar jogi terminológia nem ismeri a hitelbiztosítás fogalmát. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által kiadott Biztosítási ábécé szerint a hitelbiztosítás - ,,a hitelezésből eredő kockázatok és károk fedezetéül szolgáló biztosítási forma, melynél a biztosított mindig a hitelező”.

A hitelbiztosítás, ezen belül is az áruhitel-biztosítás a vagyonbiztosítás egyik fajtája. A Ptk. 548. §-a szerint vagyonbiztosítást csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt. A hitelbiztosítási szerződések esetében a biztosítás tárgya nem vagyontárgy, hanem a hitelezőnek az a vagyoni érdeke, hogy az általa értékesített termék vagy szolgáltatás szerződéses ellenértéke hiánytalanul megtérüljön. Nyilvánvaló tehát, hogy a vagyoni érdek kifejezés áll a legközelebb ezen biztosítástípus fogalmához. A problémát az új polgári törvénykönyv fogja orvosolni, amely a vagyontárgy szűkítő kategóriájától elszakadva a vagyoni érdek fennállását kívánja meg a vagyonbiztosítási szerződések érvényes létrejöttének feltételeként. A vagyonbiztosításra vonatkozó Ptk. definíció problémájától eltekintve a hitelbiztosítási szerződés minden szempontból megfelel a biztosítási szerződések általános meghatározásának, hiszen a biztosító itt is meghatározott jövőbeni károsító esemény bekövetkeztétől függően kötelezi magát kártérítés fizetésére, illetve a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjáig folyamatos helytállásra.

3. A hitelbiztosítási szerződés létrejötte

A hitelbiztosítási szerződés létrejöttére is irányadóak a Ptk. szabályai, annak ellenére, hogy ezt a szerződést jellemzően a fogyasztónak nem minősülő, közepes és nagyvállalatok kötik meg ajánlattevőként, gyakorta diktált feltételekkel, ezáltal az egyoldalú kogens szabályozás indoka nehezen védhető. A hitelbiztosítási szerződés természetesen létrejöhet a felek által egyidejűleg aláírt szerződés formájában is. Az ajánlat elfogadására rendelkezésre álló 15 napos határidő betartása problematikus lehet a hitelbiztosító számára. A hitelbiztosítási szerződés megkötését megelőzően a biztosítónak rendkívül kiterjedt adatgyűjtést kell végeznie a szerződő félnél. Az adatgyűjtés keretében a biztosítottat nyilatkoztatni kell több évre visszamenőleg a készpénz és a hitelforgalom, illetve a belföldi, valamint az exportügyletek arányáról, az alkalmazott maximális fizetési határidőről, a hitelmenedzsment eszközeiről, továbbá az elmúlt évek hitelezési veszteségeiről. A biztosított által szolgáltatott adatok alapján készül el a biztosítási díj kalkulációja. A biztosítási díj ismeretében a biztosító kötvényt bocsát ki. A kötvény a szerződő felek adatain kívül tartalmazza a biztosított kereskedelmi ügylet típusát, a biztosítási időszakot, a díjfizetés részleteit, az önrészt és a nem biztosított kárhányadot, a kártérítés felső határát, továbbá a biztosítottat terhelő legjelentősebb jelentéstételi kötelezettségek határidejét. A kötvény mellékleteként a biztosított részére átadásra kerülnek az Általános Szerződési Feltételek.

Ebben a szakaszban a hitelbiztosítási szerződés egyfajta keretszerződésnek minősül, mert a biztosított ezt követően igényelhet (hitellimit igény) minden egyes vevőjére nézve összegszerűen meghatározott biztosítási védelmet. A biztosító a hitellimit igény kézhezvételét követően kezdi meg a vevő hitelképességének vizsgálatát. A vizsgálat során elsődleges információforrásnak minősülnek a vevő közzétett pénzügyi adatai (mérleg, eredménykimutatás). Másodlagos forrás a biztosítottnak a vevővel szemben fennálló fizetési tapasztalata, illetve más biztosított ilyen jellegű tapasztalata. Gyakran előforduló jelenség, hogy a pénzügyi adatok hiánya vagy az igényelt hitellimit nagysága miatt a biztosító meglátogatja a vevőt, és szakértő részvételével szemlézi pl. a vevő tárgyi eszközeit. A pénzügyi és az esetleges helyszíni vizsgálatot követően a biztosító alkalmazásában álló közgazdász pénzügyi elemzés keretében tesz javaslatot az adott vevő vonatkozásában vállalható kockázat nagyságára. Amennyiben a biztosíttatni kívánt vevő székhelye külföldi államban található, úgy ezeket a feladatokat a hitelbiztosítónak a vevő államában székhellyel rendelkező testvércége vagy szerződéses partnere látja el. Az elemzési folyamat eredményeként születik meg a biztosító írásbeli hitellimit-döntése, amely tartalmazza a biztosítási összeg nagyságát, a biztosítási védelem kezdetét, szükség esetén pedig a biztosító kockázatvállalásának egyéb, biztosítéki szintű feltételeit.

A hitelbiztosítási szerződések esetében a biztosítási védelem alapvető feltétele a biztosító írásbeli hitellimit-döntése (a kivételekről a későbbiekben), így megállapítható, hogy a kötvény és az ÁSZF csak egyfajta keretet alkotnak, a szerződés maga a hitellimit döntésekkel és a bennük összegszerűen meghatározott biztosítási védelemmel válik élővé. Az előadottakból következik, hogy a hitelbiztosítási szerződések esetében a szerződés létrejötte, hatályba lépése és a biztosító kockázatviselésének kezdete szinte mindig eltérő időpontban következik be. Mivel a hatályos Ptk. szerint biztosítási szerződés megkötésére csak a szerződő fél tehet ajánlatot, felmerül a kérdés, hogy a biztosított (szerződő) hitellimit igénylése ajánlatnak minősíthető-e. Tekintettel arra a körülményre, hogy a hitellimit igénylés időpontjában a hitelbiztosítási szerződés feltételei már mindkét fél által ismertek és elfogadottak, álláspontom szerint a hitellimit igénylés olyan ajánlatnak minősül, amely közösen elfogadott szabályrendszert és pénzügyi mutatókat figyelembe véve kerül megtételre a biztosított részéről. A biztosítónak ezért különös figyelmet kell fordítania a 15 napos kockázatelbírálási határidő betartására. A határidő túllépésének veszélye esetén a hitellimit igényt el kell utasítani.

A hitelbiztosítás alapja a biztosított teljes üzleti forgalma. Biztosítástechnikai szempontból rendkívül kedvezőtlen helyzetet eredményezne, ha a biztosított tetszés szerint választhatná meg a biztosíttatni kívánt vevők körét. A hitelvizsgálati rendszer egy több ezer vevővel szerződéses kapcsolatot fenntartó biztosított esetében rendkívül megnehezítené az adminisztrációt és az üzleti kapcsolatot. A teljes vevőállomány biztosításának előírása és a biztosítási védelem megadásának gyorsasága között feszülő ellentét már Smolka János idejében is ismert volt. A hitelbiztosításban ismert az ún. fejkvóta fogalma. A fejkvóta az a legmagasabb összeg, ameddig a fél a biztosítótársaság megkérdezése nélkül hitelezhet egyes vevőinek. A fejkvótánál a biztosítótársaságnak tekintettel kell lennie arra is, hogy a biztosított fél aránylag kevés esetben legyen függővé téve a társaság állásfoglalásától, ami nagyon nehézkessé tenné az üzletet.3A mai gyakorlatban a fejkvótának az ún. feladási határösszeg felel meg. Amennyiben a biztosított egy vevővel ezen érték alatt bonyolít forgalmat, úgy ő maga végezheti el a hitelbiztosítási szerződésben részletesen körülírt, ám a biztosító által végzett vizsgálatnál lényegesen egyszerűbb hitelvizsgálatot. A saját hitelvizsgálat keretében vizsgált vevők esetében a biztosítási védelem kezdete a biztosított igénye és eljárása szerint közvetlenül a szerződés érvényes létrejöttét és hatályba lépését követő időpont is lehet.

A hitelbiztosítási szerződés keretében nyújtott szolgáltatás a helytálláson és a kártérítésen túl követelésmenedzsmentnek tekinthető, amelynek keretében a biztosító akár a negatív hitellimit-döntésekkel is tanácsadóként támogatja a biztosított üzleti folyamatait. A sokrétű tevékenység hozadékaként a hitelbiztosítási szerződés ma már egy több szerződésből álló szerződéses rendszer, amelyben a klasszikus értelemben vett biztosítási szerződésen kívül helyet kap a kockázatelemzést kiszervezett tevékenység keretében ellátó testvércéggel kötött hitelvizsgálati és követelésbehajtási szerződés is.

4. A biztosítás tárgya, a biztosítási védelem terjedelme

A hitelbiztosító azokat az áruszállításokból és szolgáltatásokból keletkezett, nem vitatott követelések kieséséből származó károkat téríti meg, amelyek a biztosítási szerződés időtartama alatt a biztosítási szerződésben meghatározott biztosítási események valamelyikének bekövetkezése miatt bevételezhetetlenné váltak. Ismert olyan szerződéses klauzula is, amelynek keretében a biztosító kockázatvállalását a felek kiterjesztik a biztosítási szerződés megszűnését követő időpontra (Aushaftung - általában 6 hónap). Mindemellett alkalmazott technika a biztosító kockázatvállalása olyan követelésekre nézve, amelyek a hitelbiztosítási szerződés hatályba lépését megelőző maximum 60 napos időszakban már fennálltak, feltéve, hogy a biztosító a hatályba lépést követően hitellimit-döntés keretében biztosítási védelembe vonja a vevő részére teljesített szállításokat, illetve szolgáltatásokat.

A vitatott követelések biztosítási védelemből történő kizárása kettős okra vezethető vissza. A hitelbiztosítási szerződések keretében a biztosító a vevő klasszikus gazdasági fizetőképtelenségének esetére nyújt biztosítási védelmet. A biztosított követelésének vitatása mögött az esetek jelentősebb részében valóban hibás teljesítés áll. A biztosító nem léphet fel döntőbíróként a felek közötti vitában, a biztosított pedig „a káron gazdagodna”, ha a hibás teljesítéséből eredő követeléséhez kártérítés formájában hozzájutna. A vitatott követelések kizárásának másik oka abban keresendő, hogy az ilyen jellegű követelések után nyújtott kártérítést követően a biztosító, mint törvényi engedményes, csak hosszadalmas jogvitát követően hajthatná be az egyébként ritkán megtérülő követelését. A megtérülést veszélyeztető kockázatokat a külföldi viszontbiztosítók sem vállalják fel szívesen. A biztosító a kárveszély megnövekedésének esetére fenntartja magának a biztosítási összeg azonnali hatállyal történő csökkentésének vagy törlésének jogát. A döntés a biztosítottnak történő kézbesítéssel, a kézbesítést követően keletkezett követelésekre nézve válik hatályossá. A biztosítási összeg csökkentésének esetében a jövőbeni követelések csak a csökkentett biztosítási összeg mértékéig kerülnek biztosítási védelem alá, amennyiben a fennálló követelések kiegyenlítése folytán a limit (biztosítási összeg) feltöltésére hely szabadul fel. A biztosítottak a hitelbiztosítási szerződésben megjelölt határidőben kötelesek jelenteni a biztosítónak, amennyiben a vevőjük a számla esedékességét meghaladó bizonyos határidőn belül sem egyenlítette ki a követelésüket. Ez a negatív információ, illetve a vevő romló pénzügyi adatai szolgáltathatnak alapot a biztosító számára ahhoz, hogy az összegszerűen meghatározott biztosítási védelmet csökkentse, illetve törölje. A szabályozás a Ptk. rendelkezéseit figyelembe véve aggályokat vet fel.

A Ptk. 541. §-a szerint, amennyiben a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, továbbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot a szabályzat értelmében nem vállalhatja - a szerződést (itt: hitellimitet) harminc napra írásban felmondhatja. A vevő fizetési késedelmének jelentése minden biztosítottat egyformán terhelő kötelezettség. Az egyik biztosítottól érkező, nagy összegű kintlévőséget érintő fizetési késedelem kihatással lehet egy olyan másik biztosított részére nyújtott biztosítási védelem terjedelmére, amelynek tárgya az ugyanazon vevő részére teljesített szállítás vagy szolgáltatás. Az irányadó törvényi szabályozást figyelembe véve a hitelbiztosítónak nincs lehetősége arra, hogy a hitellimitet azonnali hatállyal csökkentse vagy törölje. A törvény szellemében a biztosítónak a vevő romló pénzügyi helyzetét látva módosító javaslatot kellene tennie a hitellimit csökkentésre, kifejezetten rossz bonitású vevő esetén pedig csak harminc napos felmondási határidő mellett törölhetné a hitellimitet. A törvényi szabályozás tisztelete mellett sem szabad elfelejteni, hogy a hitelbiztosítás kifejezetten ipari biztosítás, ahol a biztosított egy-egy vevőjére akár milliárdos nagyságrendű biztosítási összeget is kaphat. Minderre tekintettel nem szerencsés a Ptk. rendelkezése, mert olyan helyzetben is kockázatvállalásra kényszeríti a biztosítót, amikor a vevő fizetésképtelenségének jelei, ezáltal pedig a biztosítási esemény bekövetkezése már szemmel látható. A biztosított pedig azzal, hogy a törvény szerint elvben még legalább 30 napig biztosítási védelem alatt szállíthat, a biztosított profit reményében mentesülve érezheti magát a kármegelőzési kötelezettségek teljesítése alól.

A hitelbiztosítási szerződés keretében nyújtott biztosítási védelem nem terjed ki az olyan követelésekből származó veszteségekre, amelyek állami költségvetési szervek, önkormányzatok vagy természetes személyekkel szemben keletkeztek, kivéve, ha a természetes személlyel szemben a követelés annak vállalkozói tevékenysége gyakorlása során keletkezett. A kizárások hátterében az áll, hogy a biztosító törvényi engedményesként nem szívesen fordul állami és önkormányzati szervek, továbbá természetes személyek ellen.

A kizárás másik esetkörét az anya- és leányvállalat, illetve a testvérvállalatok, továbbá a szindikátusi jellegű társaságok egymás közötti hitelügyletei képezik. A kizárás kézzelfogható indoka az, hogy a biztosító nem kíván vállalati hitelekre biztosítékot nyújtani. A kamatokból, kötbérekből, kártérítésből és árfolyamveszteségből származó károkra és követelésekre, vagy olyan költségekre, amelyek az adós szavatossági vagy más kifogásai miatt keletkeztek, a hitelbiztosító által nyújtott védelem szintén nem terjed ki. A késedelmi kamatkövetelések kizárásának fő okát Smolka János foglalja össze: „A hitelbiztosítás csak a tőkeösszeg megállapított részének biztosítására vonatkozik és nem vállalja a kellő időben be nem folyt követeléseknél mutatkozó kamatveszteséget”, hiszen a fedezet kamatra történő kiterjesztése egy „ismeretlen koefficienssel” tenné pontosan kikalkulálhatatlanná a díjat.4 Az árfolyamveszteség olyan spekulatív jellegű kockázatnak minősül, amelyre a biztosítási védelem nem terjeszthető ki. Kötbér esetén a kizárás vonatkozik mind a biztosított kötbérkövetelésére, mind a vevőnek a biztosítottal szemben támasztott kötbérkövetelésére. Kizárásuk alapja az a tény, hogy esedékessé válásukat elsősorban a nem szerződésszerű teljesítés idézi elő, ez pedig a kártérítési és a szavatossági igényekhez hasonlóan nem tárgya a hitelbiztosításnak. A biztosított alapügylettel szemben alapvető elvárás annak jogszerűsége, a szükséges hatósági engedélyek hiánya kizárja a biztosítási védelmet, amely szintén nem terjed ki a vis maior jellegű események bekövetkezésére visszavezethető károkra.

5. A felek jogai és kötelezettségei

5.1. A szerződő fél díjfizetési kötelezettsége

A hitelbiztosítási szerződés a biztosító által átvállalt kockázat sajátosságainál fogva a szerződés teljes időtartama alatt rendkívül szoros együttműködést és napi szintű kapcsolatot igényel mindkét féltől. A biztosító folyamatosan értékeli és elemzi a biztosított szerződéses partnereinek hitelképességét. A biztosított követeléseinek esedékességét követően a biztosító testvércége vagy szerződéses partnere segítséget nyújt a követelések behajtásában, amennyiben pedig a követelések behajtása csak részben sikeres vagy sikertelen, úgy a biztosító kártérítést nyújt. A kártérítést követően a biztosító az önrészt vagy a nem biztosított követelésállományt a biztosított megbízásából behajthatja vagy névérték alatt szakcégre ruházhatja. A biztosított mint szerződő fél kötelezettségei sokrétűek, teljesítésük elmulasztása pedig a kárügy tényállásától függően a kártérítés teljes vagy részleges elutasításához vezethet.

A biztosított legfontosabb kötelezettségei közé tartozik a biztosítási díj megfizetése. A Ptk. 539. §-ában megfogalmazott főszabály szerint a biztosítás az azt követő napon lép hatályba, amikor a szerződő fél az első díjat a biztosító számlájára vagy pénztárába befizeti, illetőleg amikor a díj megfizetésére vonatkozóan halasztásban állapodtak meg, vagy a biztosító díj iránti igényét bírósági úton érvényesíti. A Ptk. 542. §-a úgy rendelkezik, hogy a biztosítás első díja a szerződés létrejöttekor, minden későbbi díj pedig annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Hitelbiztosítás esetében a biztosítási díj alapja a biztosított által egy hónap alatt bonyolított forgalom nagysága vagy a tárgyhónap végén fennálló nyitott követelések összege. Ezeket az adatokat előre megbecsülni igen nehéz, ezért a hitelbiztosításban jellemző a havi díjfizetés. A biztosított a biztosítási díj kiszámításához szükséges adatokat havonta egy adatlapon szolgáltatja. A hitelvizsgálat alá vont vevők esetében a biztosított vevőnkénti bontásban köteles feltüntetni az adott hónapban bonyolított forgalmat, illetve a vevővel szemben fennálló nyitott követelés összegét. A saját hitelvizsgálat alá tartozó vevők esetében a havi adatszolgáltatás összesített adatok alapján történik. Amennyiben a biztosítás tárgya biztosítási adóköteles ügylet, úgy a számla a biztosítási adó mértékét is tartalmazza. A biztosítási adó olyan forgalmi típusú adó, amelyet a biztosítónak kell a biztosítottól beszedni és megfizetni.

A folyamat áttekintésével nyilvánvalóvá válik, hogy az első biztosítási díj megfizetésére a szerződés létrejöttekor nincs lehetőség. A felek által alkalmazott eljárás, amely szerint a biztosított részére a biztosító a díjat a biztosított által a tárgyhónapot követő hónap közepéig megküldött adatlap felhasználásával számítja ki, a díj megfizetésére vonatkozó halasztásnak minősül, ezért a hitelbiztosítási szerződés hatályba lépésének napja a megállapodást, azaz a hitelbiztosítási szerződés keltét (létrejöttét) és aláírását követő nap. A későbbi díjakat a biztosító nem tudja beszedni a tárgyidőszak elején, ezen díjtételek esedékességére is irányadó tehát a felek halasztásban történő szerződéses megállapodása, a gyakorlatban a díjszámlán feltüntetett esedékességi időpont. A hitelbiztosítási szerződések körében már a múlt században is ismert volt a díjminimum intézménye. Smolka János meghatározása szerint: „a díjminimum az az összeg, amennyit a biztosítótársaságnak a fél által lebonyolított forgalomra való tekintet nélkül feltétlenül kapnia kell. Szerepe többoldalú, így pl. a díjminimum révén a társaság biztosítani kívánja, hogy ha már egy üzlettel foglalkozott, azt lekötötte, azzal adminisztrációs és esetleg akvizíciós költségei voltak, akkor feltétlenül kapjon bizonyos összeget.”5 A díjminimum vagy mai nevén minimáldíj jelentősége napjainkban ennél bővebb körű. A hitelbiztosítási szerződés ugyanis tartalmazza az adott biztosítási időszakban (általában egy év) kifizethető kártérítések felső határát. A kártérítési felső határ összegét a befizetett díj és a biztosító által alkalmazott szorzószám szorzata adja meg (általában 20x-35x). Amennyiben a biztosított által bonyolított forgalom, mint a biztosítási díj alapja, a várakozásokhoz képest alulteljesül és a felek nem állapítanak meg minimáldíjat a szerződésben, úgy a kártérítési felső határ összege olyan alacsony lehet, amely nem nyújt fedezetet kellő számú vagy nagyságrendű kár esetén a kártérítésre. A minimáldíj mértékének megállapítására oly módon kerül sor, hogy a biztosított által havonta, utólagosan fizetett biztosítási díjak összege az éves biztosítási időszak végére legalább a minimáldíjat elérje.

A minimáldíj problémája a költségfedezeti szerepben keresendő. Jogos kérdésként merül fel, hogy a biztosító biztosítási díjként beszedhet-e olyan összeget, amelynek legalább egy része a díjkalkuláció alulteljesülése esetén nem a kockázatvállalás ellenértékeként szolgál. További kérdésként vetődik fel, hogy követelheti-e a biztosító a minimáldíj megfizetését abban az esetben, ha a biztosítási szerződés a biztosítási időszak elején alacsony megszolgált díj bevételezése mellett, díj nemfizetés miatt megszűnik. Álláspontom szerint a minimáldíj alkalmazása biztosítástechnikai és költségfedezeti szempontból védhető, a teljes hányad beszedésére azonban a szerződés idő előtti megszűnése esetén nincs lehetőség. Az irányadó Ptk. szabály szerint a biztosító a minimáldíjat is csak (időarányosan) arra az időszakra számítva szedheti be, amelyben a kockázatviselése fennállt.

5.2. A biztosított bejelentési kötelezettségeinek köre

A biztosítottat a szerződés megkötését megelőzően és a szerződés hatályba lépését követően is adatszolgáltatási kötelezettség terheli. Az adatszolgáltatás tárgya a szerződés megkötését megelőzően a biztosított üzleti adatainak és fő pénzügyi mutatóinak köre. A szerződés hatályba lépését követően, a hitellimit igényléssel egyidejűleg a biztosított köteles a biztosító tudomására hozni, ha a limitkérelem keltét megelőző 12 hónapban a vevő az esedékes fizetési kötelezettségeinek nem vagy csak késedelemmel (általában 60 napot meghaladó) tett eleget. A vevő késedelmén túl a biztosított a szokásos üzleti gyakorlattól eltérő vevői magatartást is köteles jelezni. A biztosító által vizsgált vevő pénzügyi adatai statikus jellegűek, a biztosítottak által a fizetési hajlandóság tekintetében nyújtott információ azonban dinamikus gazdasági adat, amely adott esetben a vevő romló pénzügyi helyzetét mutatja. Ez utóbbi adatok kiemelt jelentőségűek, egyben megfelelnek azon adatok körének, amelyek vonatkozásában a biztosítottat a Ptk. 540. § (1) bekezdése szerint közlési kötelezettség terheli.

A biztosító írásbeli hitellimit döntésének kézbesítését követően a biztosított közlési és együttműködési kötelezettsége nem szűnik meg, így írásban kell jelentenie a biztosító felé, ha a vevő a számlaesedékességet követő meghatározott időszakon belül (általában 45-60 nap) sem tesz eleget a fizetési kötelezettségének, továbbá jelentenie kell a vevő csekkjének és váltójának leszámítolása során felmerülő problémákat. A biztosított folyamatos jelentéstételi kötelezettségének a tárgya olyan információk szolgáltatása, amely a Ptk. 542. § (2) bekezdése értelmében a vevő hitelképességének romlására utaló lényeges körülménynek minősülnek. A jelentéstételi kötelezettség elmulasztása a törvényi feltételek és az okozatiság fennállása esetén a biztosító mentesüléséhez vezethet.

A biztosítottra háruló jelentős adminisztrációs terhet hivatott csökkenteni az a szabály, amely szerint a bizonyos összeget meg nem haladó követelések (általában 250 000,- Ft) fizetési késedelmét, illetve a saját hitelvizsgálati körbe tartozó vevők fizetési késedelmét a biztosítottnak nem kell jelentenie.

5.3. A biztosított kármegelőzési kötelezettsége

A biztosítottat a Ptk. 555. §-a alapján kárenyhítési kötelezettség terheli, a kármegelőzési teendők köre a törvény szerint szabad megállapodás tárgya lehet. A hitelbiztosítók a biztosított kármegelőzési lépéseit igyekeznek szabályozott mederbe terelni, ezért általában előírják a testvércégük vagy szerződéses partnerük részére adandó követelésbehajtási megbízás kötelezettségét. A kármegelőzés szabályozása mögött több ok húzódik meg. A biztosító partnere általában jelentős tapasztalattal és szakmai háttérrel rendelkezik a követelések behajtása terén. A követelésbehajtási eljárás során lehetőség nyílik arra, hogy a követeléskezelő cég valamennyi biztosított hitelező követelését érvényesítse. A hitelezői követelések nagy száma és összege miatt a követelésbehajtási eljárás során gyakran olyan jelentős eredmények érhetőek el, amelyek realizálására a biztosított hitelezők önmagukban képtelenek lennének.

Az előadottakon túl a követelésbehajtás során olyan, a vevő hitelképességét érintő járulékos információ birtokába juthat a követeléskezelő cég és rajta keresztül a hitelbiztosító, amely a kockázatmenedzsment szempontjából jelentős értékkel bír. Végül nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a hitelbiztosítói háttérrel rendelkező követeléskezelő cégek nyomásgyakorlási eszközei szélesebb körűek, hiszen a vevő nemfizetésének esetére a biztosítási védelem csökkentését vagy törlését, ezzel pedig a vevő felé irányuló szállítás vagy szolgáltatás mértékének csökkenését, illetve teljes megszűnését is kilátásba helyezik.

A követeléskezelő cég igénybevételére vonatkozó előírás gyakran annyira szigorú, hogy a szolgáltatás igénybevételének elmulasztása a biztosító mentesüléséhez vezethet. Az, hogy egy bizonyos követeléskezelő cég által nyújtott szolgáltatások kötelező előírása mennyire minősül árukapcsolásnak és ezzel versenyjogi szabályokba ütköző megoldásnak, megválaszolatlan kérdés. A hitelbiztosítók különösen nagy ügyfelek esetén nem zárkóznak el a saját követeléskezeléstől, amelyhez azonban a biztosító előzetes írásbeli hozzájárulására van szükség, illetve amelyről a biztosítót folyamatosan tájékoztatni kell. A hitelbiztosítók a biztosítottak kármegelőzési lépéseit oly módon támogatják, hogy a kármegelőzési eljárás során a biztosított követelések behajtásával összefüggésben felmerült költségeket a biztosított százalékos hányadban megtérítik a biztosított részére. A biztosító költségtérítése rendkívül ösztönzőleg hat a biztosított kármegelőzési tevékenységére. Az 1920-as években a költségtérítés még nem volt elterjedt. Smolka János megállapítása szerint: „amennyiben a perköltség nincsen biztosítva, a félnek nem érdemes perelni a követelés behajtását, tehát elhanyagolja azt. A legmegfelelőbb megoldás talán az lenne, állítja a szerző, ha a kis tételek behajtását maga a biztosítótársaság vállalná, hiszen így egyrészt csökkentheti a veszteségét, másrészt pedig ezért a tevékenységért külön pótdíjat érvényesíthet.”6 A hitelbiztosítók által nyújtott költségtérítés során megválaszolatlan kérdés még, hogy a biztosított követelések behajtása során felmerült ügyvédi, esetleg egyéb perviteli költségek megtérítése nem minősül-e olyan tevékenységnek, amely a jogvédelmi ágazat alá tartozik.

5.4. A biztosított kártérítéshez való joga

A biztosított kártérítéshez való joga a biztosítási események valamelyikének bekövetkezésével nyílik meg. A biztosítási események egyes típusai mögött mindig a biztosított vevő gazdasági fizetőképességének megszűnése áll. A hitelbiztosítók gyakorlatában a biztosítási események meghatározását illetően nem mutatkozik jelentős eltérés. Klasszikus biztosítási eseménynek az alábbiak tekinthetők:

- a biztosított követelés a biztosítási kötvényben meghatározott határidő (általában 180 nap) alatt nem, vagy nem teljes mértékben került kifizetésre. A határidő szerződéses megoldástól függően a számla esedékességi időpontjától vagy attól a naptól kezdődik, amelyen a ki nem fizetett esedékes követelések bejelentésre kerültek (a bejelentési határidő általában a számla esedékességét követő 45-60 nap);

- egy bírósági fizetésképtelenségi eljárás alapján az adóst végleges végrehajtási védelem illeti meg (pl. felszámolási eljárás bírósági elrendelése Magyarországon);

- minden hitelező a peren kívüli egyezséghez hozzájárult, vagy a felszámolás elkerülése érdekében egy bírósági egyezségi eljárás keretében kényszeregyezséget kötnek;

- a végrehajtó igazolja, hogy a biztosított által lefolytatott végrehajtás nem vezetett az adósság teljes kiegyenlítéséhez;

- olyan tényállás állt elő, amely megfelel a fizetőképtelenség megállapítására indított bírósági eljárásnak (pl.: a brit administration receivership).

A nemfizetés, mint biztosítási esemény, a leggyakoribb és egyben legjelentősebb biztosítási esemény. A hitelbiztosítási szerződések szerint ugyanis a biztosított kárigényét azon biztosítási esemény alapján kell elbírálni, amelyik a legkorábban következett be. A biztosítási események egyes típusait figyelembe véve megállapítható, hogy a biztosítási esemény bekövetkezésének legkésőbbi lehetséges időpontja a nemfizetés, mint biztosítási esemény bekövetkezésére meghatározott időpont. A kárügy elbírálása és biztosítástechnikai kezelését illetően körülményesen kezelhető problémák merülnek fel.

A 8/2001 (II. 22) PM sz. rendelet előírása szerint a biztosítónak a bekövetkezett és bejelentett károk után tételes függőkár tartalékot kell képeznie. A nemfizetés, mint biztosítási esemény során a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a kárként bejelentett számlakövetelések esedékességi időpontjaihoz igazodik. Gyakran előforduló jelenség, hogy egy több tucat számlakövetelésből álló kárbejelentésnél a bekövetkezési időpontok száma megegyezik a számlák darabszámával. Technikailag a függőkár tartalék számlánként is képezhető és a tartalék változását a kárként bejelentett számlák szintjén is nyomon lehet követni. Nehézségek abban az esetben merülnek fel, ha a kárbejelentés időpontjában a nemfizetés, mint biztosítási esemény, még csak kisszámú vagy egyetlen számla vonatkozásában sem következett be. Mivel függőkár tartalékot csak bekövetkezett és bejelentett károk után lehet képezni, a biztosítónak be kell várnia mindkét feltétel bekövetkezését és adott esetben mintegy lépcsőzetesen kell tartalékot képeznie. A kárelbírálásra nyitva álló határidő a bekövetkezés és a bejelentés időpontjától kezdődik, ezért a biztosító a biztosított igénye esetén akár számlánként köteles a kártérítést teljesíteni. A számlánkénti kártérítést a biztosítók a biztosítottak írásos, eseti hozzájárulásával igyekeznek elkerülni, mert különös nehézséget és adminisztrációs terhet jelent a kárelbírálási időszak alatt a vevő részéről teljesített fizetések szétosztása. A tartalékképzés körüli anomáliákra megoldást jelenthetne az a külföldi jogrendszerekben ismert intézmény, amely szerint a biztosító az ún. fenyegető károk esetén a biztosítási esemény bekövetkezése és bejelentése előtt is jogosult tételes függőkár tartalékot (Drohschadenreserve) képezni a becsült kárösszeg jelentős hányadáig. A külföldi megoldás átvétele megoldást jelenthetne a hitelbiztosítók problémáira, és nem gondolom, hogy adómegtakarítási célzattal kerülne felhasználásra.

A nemfizetést, mint biztosítási eseményt, a vevő ellen jogerősen elrendelt felszámolási eljárás követi a sorban. Gyakoriságát tekintve sajnálatos módon a második leggyakrabban bekövetkező biztosítási eseménynek számít. A felszámolási eljárás elrendelésének csak az egyik nevesített oka a vevő vagyonára vezetett végrehajtási eljárás sikertelensége, az eljárás az esetek jelentősebb részében a biztosított vagy a hitelbiztosító követeléskezelő testvércége, illetve szerződéses partnere által benyújtott felszámolási kérelemre indul meg. A felszámolási eljárás, mint biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a felszámolási közlemény közzététele. A vevőre meghatározott hitellimit legkésőbb ebben az időpontban megszűnik. A felszámolás jogerős elrendelése a hitelbiztosítási szerződést megszüntető tény abban az esetben, ha a biztosított kerül felszámolás alá.

A peren kívüli egyezség, illetve kényszeregyezség, mint biztosítási esemény bekövetkezése a magyar székhelyű vevők esetében nem jellemző. Az eljárási határidőket figyelembe véve nem valószínű, hogy egy már folyamatban lévő perben a számla esedékességét követő 180 napon belül peren kívüli egyezség szülessen. Egyfajta kényszeregyezségnek tekinthető a csődeljárás során megadott hitelezői hozzájárulás, amikor a hitelezők a követelésállományuk egy részének megtérülését remélve a fennmaradó követelésrészről lemondanak. Magyarországon a csődeljárások száma elhanyagolható, külföldi, különösen olasz vevők esetében azonban gyakori. A biztosító a várható megtérülésre tekintettel ideiglenes kárelszámolás keretében téríti meg a kiesett követelést, teljesedésbe nem ment csődegyezség esetén pedig az ily módon kieső részt is megtéríti a biztosítottnak. Ezen biztosítási eseményeknél az egyezség keltének dátuma adja meg a biztosítási esemény bekövetkezésének napját.

A sikertelen végrehajtási eljárás, mint biztosítási esemény bekövetkezésére a fentebb előadottak irányadóak. Az 1994. évi LIII. tv. 10. §-ában felsorolt végrehajtható okiratok alapján meginduló végrehajtási eljárás lezárása az esetek többségében nem következik be a nemfizetés, mint biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja előtt.Végül, mint biztosítási esemény kerül meghatározásra minden olyan esemény, amely megfelel a vevő ellen indított fizetésképtelenségi eljárásnak. A gyűjtőfogalomszerűen meghatározott biztosítási esemény azokat a külföldi jogrendszerekben ismert és alkalmazott eljárásokat határozza meg biztosítási eseményként, amelyek célja, a külföldi székhelyű vevő fizetésképtelenségének megállapítása a vevő részére nyújtott exporthitel kiesése miatt.

5.5. A biztosító kártérítési kötelezettsége

A biztosítási esemény bekövetkezése megteremti a biztosító kártérítési kötelezettségét, amennyiben ennek törvényi és szerződéses feltételei fennállnak. A biztosítási esemény bekövetkezését és bejelentését követően megkezdődik a kárügy elbírálása az alábbi dokumentumok alapján:

  • megrendelés/visszaigazolás;
  • szállítási vagy adásvételi szerződés másolata;
  • szállítólevelek másolatai;
  • számlamásolatok;
  • nyitott tétel lista;
  • vevőfolyószámla;
  • a vevővel folytatott levelezés másolata.

A kárelbírálás során vizsgálni kell, hogy a biztosítási védelembe vont ügylet érvényesen létrejött-e. A nyitott tétel lista a kárként bejelentett kintlévőséget mutatja tételes bontásban, a vevőfolyószámla pedig a biztosított és a vevő közötti tételes forgalmat hosszabb időszak távlatában. A vevőfolyószámla a kárelbírálás alapdokumentuma. A könyvelési irat megmutatja a hitellimit igénylés előtti időszak vevői fizetési késedelmeit, így ellenőrizhetővé válik az, hogy a biztosított mennyiben nyilatkozott valósághűen a hitellimit igénylés időpontjában a vevő fizetési késedelméről. A vevőfolyószámla megmutatja azt is, hogy a biztosított a hitellimit fennállása alatt mennyiben és milyen pontossággal tett eleget a vevő fizetési késedelmére vonatkozó bejelentési kötelezettségének. Végül a dokumentum arra vonatkozó információt is tartalmaz, hogy bekövetkezett-e a biztosítási védelem automatikus kizárása.

A biztosítási védelem automatikus kizárása akkor következik be, ha a vevő a hitellimit fennállása alatt a biztosított esedékes követelését (általában) 60 napot meghaladó késedelemmel egyenlítette ki. Ilyen esetben a biztosítási védelem a 61. naptól teljesített szállításokra és szolgáltatásokra megszűnik, kivéve, ha a biztosító a biztosítási védelmet külön, írásban megerősíti. A biztosítási védelem automatikus kizárása egyfajta biztonsági szelep a biztosító részére. A korábbi hitelbiztosítási szerződések ilyen rendelkezést nem tartalmaztak, ezért vitához vezetett az a körülmény, ha a biztosított egyáltalán nem jelentette a vevő fizetési késedelmét. Ilyen esetekben ugyanis a biztosítóra hárult annak a bizonyítása, hogy a negatív fizetési tapasztalat ismeretében a hitellimitet még kellő időben csökkentette vagy törölte volna. Mivel a 60 napot meghaladó fizetési késedelem oka nem kizárólag a vevő romló pénzügyi helyzete lehet, a biztosított kérelmére a biztosító a biztosítási védelmet az automatikus kizárás bekövetkezése ellenére is megerősítheti.

Amennyiben a vevőfolyószámla vizsgálata során megállapításra kerül, hogy a biztosított a hitellimit igénylésekor nem közölt valós adatokat a vevővel szemben fennálló fizetési tapasztalatáról, úgy a biztosító közgazdász elemzőinek segítségével a kárelbíráló mérlegeli, hogy az elhallgatott vagy valótlan tartalmú információ mennyiben befolyásolta a biztosító kockázatvállalásának nagyságát, illetve helytállásának mértékét. A hitellimit fennállásának időszaka alatt jelenteni elmulasztott fizetési késedelmek esetében a vizsgálat arra irányul, hogy a negatív információ ismeretében a biztosító milyen mértékben tartotta volna fenn a biztosítási védelmet. Amennyiben a biztosított mulasztása és a biztosító helytállásának mértéke, illetve a kárösszeg nagysága között az ok-okozati összefüggés kétséget kizáróan megállapítható, úgy ez a körülmény a Ptk. 540. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a biztosító mentesüléséhez vezethet.

A kárelbírálás tárgyát képezi a követelésbehajtási intézkedések vizsgálata. Ha a hitelbiztosító testvércége vagy szerződéses partnere volt a kötelezően kijelölt megbízott, úgy vizsgálni kell, hogy a biztosított a kötvényben előírt határidőben adott-e követelésbehajtási megbízást. Jelentős késedelem vagy teljes mulasztás esetén azt is célszerű vizsgálni, hogy más biztosítottak határidőben megadott követelésbehajtási megbízásai milyen mértékben vezettek eredményre. Az ok-okozati összefüggés vizsgálatánál a biztosítási esemény típusa is irányadó, mert nem jellemző, hogy egy olyan vevő, aki ellen jogerősen elrendelték a felszámolási eljárást, az eljárás kezdő időpontja előtti hónapokban még jelentősebb fizetési kötelezettségnek tenne eleget.

A kárszakértőnek azt is meg kell vizsgálnia, hogy a biztosított a károkozó vevő után maradéktalanul megfizette-e a biztosítási díjat. A biztosított mulasztása esetén hiányzik az az ellenérték, amelynek fejében a biztosító a károkozó vevő fizetési kockázatát átvállalta. Mivel az adott biztosítási időszakban kifizethető kártérítések felső határát a kötvény határozza meg, azt is szükséges vizsgálni, hogy a folyó biztosítási időszakban befizetett díj és a kártérítési felső határ szorzója szerint elég fedezet jut-e a kártérítésre. A hitelbiztosítási szerződések ezen rendelkezése véleményem szerint problematikus. Gyakran előforduló jelenség, hogy a biztosított a megelőző biztosítási időszakban teljesített szállítások vagy szolgáltatások után a biztosítási díjat megfizeti, a biztosítási esemény maga azonban csak a következő biztosítási időszakban következik be. Mivel a kárkifizetésre is csak a következő biztosítási időszakban kerül sor, a biztosító addig nem teljesíthet kifizetést, ameddig nincs meg az új biztosítási időszakban teljesített minimális díjfedezet. A biztosított így abba a helyzetbe kerül, hogy a kockázatvállalás ellenértékének megfizetése ellenére sem jut kártérítési összeghez egészen addig, amíg újabb, a károkozó vevő kockázatának átvállalásához már nem kötődő díjat meg nem fizeti.

A biztosító a kárelbírálás során a fentebb előadottakon túl azt is vizsgálja, hogy a bejelentett követelésállományban nincs-e olyan rész, amely nem biztosított, illetve nem tárgya a biztosításnak vagy amely alapvetően kizárás alá esik. A biztosítottat ért kár kiszámításánál a kárként bejelentett biztosított követelésből levonásra kerülnek a beszámítható ellenkövetelések, valamint azok a fizetések és teljesített szolgáltatások, amelyek a biztosítási esemény bekövetkeztéig teljesítésre kerültek. A beszámítással elkerülhető az, hogy a biztosított a kártérítéssel kedvezőbb helyzetbe kerüljön, mint a kártérítés hiányában. Amennyiben ugyanis a vevőnek is elismert, egynemű és esedékes követelése áll fenn a biztosítottal szemben, úgy a biztosított a teljes kárként bejelentett kintlévőség megtérítését követően kedvezőbb vagyoni helyzetnek örvendene, mint a beszámítás nélkül. A problémát az jelenti, hogy a Ptk. 296. §-a szerint a beszámítás a kötelezettnek a jogosulthoz címzett egyoldalú jognyilatkozata. A hitelbiztosító nem alanya a biztosított és a vevő között fennálló kötelemnek és a biztosított káronszerzésének elkerülése érdekében végrehajtott beszámítása a Ptk. 214. § (1) bekezdésében foglalt feltételek teljesülésének hiányában nem is válik hatályossá.

A biztosítási esemény bekövetkezését követően teljesített fizetések csak akkor kerülnek levonásra, ha azokat a biztosítási esemény bekövetkezéséig keletkezett biztosított követelésekre teljesítette a vevő. Amennyiben a biztosítottat ért kár egy része nem áll biztosítási védelem alatt, a levonás a biztosított és nem biztosított követelések arányában történik, függetlenül a biztosított és a vevő közötti ettől eltérő megállapodástól. A levonásra kerülő összeg meghatározásánál az az időpont az irányadó, amikor a biztosítási védelem a hitelbiztosítási szerződésben meghatározott okok miatt megszűnt, vagy a biztosítási esemény bekövetkezett, ha a biztosítási védelem megszűnése korábban még nem következett be.

A kárelszámolásnál alkalmazott arányosítás egyik célja annak elkerülése, hogy a biztosított és a vevő megállapodása alapján kizárólag a nem biztosított követelésállomány csökkenjen a vevő által teljesített fizetésekkel. Másfelől a biztosított érdekét is szolgálja a rendelkezés, hiszen amennyiben a vevő a Ptk. 290. §-a alapján nem rendelkezett arról, hogy a részteljesítését mely fennálló tartozásába tudja be a biztosított, úgy a teljesítést a régebben lejárt követelések kiegyenlítésére kellene fordítani. Mivel a régebben lejárt követelések igen gyakran a kárként bejelentett biztosított követelések, a szabály alkalmazásával a biztosító mentesülne a biztosított követelésállomány csökkenése miatt.

A fentebb bemutatott szabályok alkalmazása mellett kiszámított kárösszegből szerződéstől függően levonásra kerül a fix összegű nem biztosított kárhányad (Each & Every first loss), illetve az önrész.

5.6. A biztosító jogai a kártérítést követően

A biztosító a Ptk. 558. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően a kártérítést követően, az általa fizetett kártérítési összeg erejéig törvényi engedményesként jogosult fellépni a vevővel szemben. A biztosító fellépésének alapvető feltétele az, hogy a biztosított nyilatkozatban mentesítse őt a biztosítási titok megtartásának kötelezettsége alól. A nyilatkozat kiadásának hiánya a biztosítónak jelentős károkat okozhat, ezért célszerű a nyilatkozatot a kárelbírálás időtartama alatt előre bekérni a biztosítottól. Ebben az időszakban az ügyfelek az általános tapasztalat szerint még jóval motiváltabbak, mint a kártérítést követően.

6. A faktorált követelések biztosíthatóságának problémája

6.1. A biztosított által faktorálás keretében átruházott követelések biztosítási védelme

A hitelbiztosítási szerződések biztosítéki szerepe a banki és vállalatfinanszírozási szférában kiemelkedő jelentőségű. A biztosított részére hitelt nyújtó bank, illetve a biztosított követelését megvásároló faktorcég akkor is hozzájut a meghitelezett összeghez, ha azt a biztosított a vevője fizetésképtelensége miatt bekövetkező bevételkiesésnek köszönhetően nem tudja visszafizetni. Az 1996. évi CXII. tv. 2. sz. melléklete a faktorálást olyan pénzkölcsön nyújtási tevékenységként határozza meg, amelynek során a faktorcég a hitelező követelését - az adós kockázatának átvállalásával vagy anélkül - megvásárolja, illetve megelőlegezi. A faktorálás törvényi meghatározása nem nyújt kellő eligazítást arról, hogy az ügylet mögött milyen szerződéstípus rejlik.

A hitelbiztosítási szerződés biztosítottja tehát a biztosított vevőjével szemben fennálló követelését faktorálási szerződés keretében eladja a faktorcégnek. Az ún. nem valódi faktoring esetében (unechtes Factoring) a faktorcég fenntartja magának a visszkereset jogát arra az esetre, ha a biztosított vevő, mint az alapügylet kötelezettje nem teljesítené az esedékes fizetési kötelezettségét. Ennél az ügyletnél tehát a faktorcég nem vállalja át az adós fizetési kockázatát. A magyar bírói gyakorlat a faktorálási szerződést engedményezésnek tekinti. A 2005. 72. sz. Legfelsőbb Bírósági Határozat is megerősíti a Hpt. definícióját, amikor kimondja, hogy nem valódi faktoring esetében a faktorcég nem vállal del credere kockázatot. A követelés ellenértékeként a névérték 80-90%-a kerül kifizetésre, amennyiben pedig a követelés behajthatatlan marad, úgy a követelés eladójának a követelésért kapott ellenértéken felül a hitelügylet kamatait is vissza kell fizetni. A faktoringszerződések ezen változatánál a hitelügyleti jelleg dominál, a pénzkölcsön biztosítékául pedig maga az átruházott követelés, továbbá a követelés eladójának visszafizetési kötelezettsége szolgál. A felek által kikötött visszkereseti jog meghatározása a magyar jogban nem ismert. Mivel a faktoring ügyletre az engedményezés törvényi szabályait kell alkalmazni, a követelés átruházója a követelésért kapott ellenérték erejéig egyébként is sortartó kezesként felel. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a faktorcégek valódi faktoring esetében nem mondanak le a követelés eladójának sortartó kezesi felelősségéről, kifejezetten bizonytalan követelés pedig nem tárgya az ilyen jellegű ügyleteknek. Az ügylet jellegéből következik, hogy a faktorcég csak akkor fordul a követelés átruházójához annak sortartó kezesi felelőssége alapján, ha az adós a követelést az eredeti esedékességi határidőn belül nem fizette meg. A törvényi biztosíték fennállása mellett nehezen értelmezhető a visszkereseti jog kikötése. A visszkereset lényege szerint ugyanis a követelés az adós nemfizetése esetén visszaszáll annak átruházójára, amennyiben az a követelés vételárát, illetve a vételár előleget visszafizeti a faktorcég részére. Mindebből következik, hogy a visszkereseti jog nem más, mint engedményezés, amelynek létrejöttéhez azonban egy mindkét fél szerződéskötésre irányuló akaratára szükség van. A probléma akkor jelentkezik, ha a követelés átruházója a követelés bevételezhetetlenségét követően nem hajlandó a faktorcéggel engedményezést kötni. A megoldást egy, a követelés behajthatatlanságának esetére megkötött engedményezési előszerződés jelentheti.

Hitelbiztosítási szemszögből vizsgálva az egyik legfőbb probléma a követelések átruházásában rejlik. A hitelbiztosítási szerződések tárgya ugyanis a biztosítottnak a vevővel szemben fennálló követelésére nyújtott biztosítási védelem. Az engedményezésre irányadó jogszabályi rendelkezés szerint az engedményezéssel az engedményes a régi jogosult helyébe lép és átszállnak rá a követelést biztosító zálogjogból és kezességből eredő jogok is. Mivel faktoring esetében a megvásárolt követelés teljes névértékének csak egy része kerül kifizetésre a faktoring ügylet első szakaszában, nehezen megállapítható, hogy a teljes követelés szállt át a faktorcégre névérték alatt, vagy pedig csak a vételárelőlegnek megfelelő arányos követelésrész. Ennél is lényegesebb azonban, hogy a követelés faktorálásával a követelés kikerül a biztosított könyveiből, azt a faktorcég tartja nyilván és ő tesz kísérletet annak beszedésére. Mindez azt jelenti, hogy a követelésre nézve megszűnik a hitelbiztosítási szerződés keretében nyújtott biztosítási védelem, mert a követelés jogosultja olyan fél lesz, aki nem alanya a biztosítási jogviszonynak. A vevő nemfizetése esetén a biztosított nem nyújthat be kárigényt olyan követelésre nézve, amelynek nem jogosultja, a faktorcég ellenben nem alanya a biztosításnak, így az ő kárigényének kielégítésére sincs lehetőség.

A hitelbiztosítók által kínált megoldás szerint a faktorcég együttbiztosítottá válik egy kiegészítő záradék formájában a faktorált követelések erejéig. A faktorcégre, mint a hitelbiztosítási szerződést aláíró és annak feltételeit elfogadó félre, kiterjednek a hitelbiztosítási szerződés rendelkezései és a faktorált követelések jogosultjaként megilleti a kártérítéshez való jog. A szerződéses rendelkezésben szükséges szabályozni, hogy a biztosított és a faktorcég ugyanazon vevővel szemben fennálló követeléseikre egyetlen hitellimit vagy külön-külön fennálló hitellimit keretében kapnak biztosítási védelmet. A hitelbiztosítók általában kizárják a visszkereseti jog fenntartása mellett vásárolt követelések biztosítási védelmét. A kizárás oka az, hogy a visszkereset kizárja a vevő fizetési kockázatának átvállalását, így alapvetően nincs biztosítható kockázat. A visszkeresettel és a követelés átruházójának sortartó kezesi felelősségével kapcsolatos problémák a vázolt példánál is markánsabban jelentkeznek akkor, amikor maga a faktorcég köt hitelbiztosítási szerződést.

6.2. A faktorcég, mint biztosított által vásárolt követelések biztosítási védelme

Faktorcég biztosított esetében a biztosított követelést vásárol az alapügylet szállítójától. A követelés kiegyenlítésének kockázatát az alapügylet vevője hordozza. Amennyiben a faktorcég hitelbiztosítási szerződést köt az általa vásárolt követelésekre, úgy a biztosítási védelem keretében a biztosító az alapügylet vevőjének fizetési kockázatát vállalja át ellenérték fejében.

A hitelbiztosítók általában csak akkor vonják biztosítási védelembe a követeléseket, ha azok a vevő fizetési kockázatának teljes körű átvállalása mellett kerültek átruházásra. A valódi vagy standard faktoringnak (echtes Factoring) is nevezett ügylet nem elterjedt, a piaci szereplők ugyanis nem szívesen vásárolnak kétes követeléseket, illetve nem szívesen mondanak le az őket szerződés vagy törvény alapján megillető biztosítékokról. Mivel a hitelbiztosító csak a vevő fizetési kockázatának teljes körű átvállalása mellett vásárolt követelésekre nyújthat biztosítási védelmet, a faktorcégnek nem szabad visszkereseti jogot kikötni, sőt a követelés átruházójának törvény alapján fennálló sortartó kezesi felelősségéről is kifejezetten le kell mondania. Amennyiben a hitelbiztosító bizonyos követeléseket nem von biztosítási védelembe vagy a hitellimit összegét csökkenti, illetve törli, továbbá, ha a biztosítási esemény bekövetkezését követően a kárigényt részben vagy egészben elutasítja, úgy a biztosított faktorcég a törvényi biztosíték hiányában hátrányos helyzetbe kerülhet.

A biztosított hátrányára a Ptk. 567. § (1) bekezdésében foglalt egyoldalú kogencia miatt nem lehet eltérni. Annak érdekében, hogy a valódi faktoring ügyletek a biztosítottat ért hátrány nélkül biztosíthatóvá váljanak, a hitelbiztosítónak az alábbi megoldást kell alkalmaznia:A hitelbiztosítási szerződésben elő kell írni, hogy a biztosítási védelem csak olyan faktorált követelésekre terjed ki, amelyek vonatkozásában a faktorcég lemondott a visszkereseti jogáról, illetve amelyek tekintetében kizárták a követelés átruházójának sortartó kezesi felelősségét. Azon faktorált követelések esetében, amelyek nem biztosítottak, illetve amelyek kiesnek a biztosítási védelem alól, a szállító kezességét felfüggesztő feltétellel célszerű kikötni. A vázolt megoldás szerint a faktorcég addig és olyan mértékben vállalja át végleges jelleggel az alapügylet vevőjének fizetési kockázatát, ameddig időben és összegszerűen fennáll a biztosítási védelem. Amennyiben a biztosítási védelem megszűnik, úgy a biztosítékok érvényesíthetővé válnak, így a biztosított faktorcég nem kerül hátrányos helyzetbe.ÖsszefoglalásA hitelbiztosítási szerződés bemutatása mellett a jelen tanulmány egyik legfontosabb célja az volt, hogy rávilágítson a hatályos törvényi szabályozás és a hitelbiztosítók gyakorlata között feszülő ellentétre, illetve arra a körülményre, hogy a hitelbiztosítás szabályozásának egyik legmegfelelőbb módja a törvényi garanciákkal körülbástyázott diszpozivitás lehet.

Felhasznált irodalom:

Könyvek, kiadványok, dolgozatok:

  • Asztalos László György: Biztosítási kézikönyv, 1992
  • Dr. Czegle Tibor: Biztosítási alapismeretek (1996, PSZF)
  • Dunai Zoltán: Exportfinanszírozás és Hitelbiztosítás Magyarországon (1999, KJK-Kerszöv Kiadó)
  • Magyar Gábor: Pénzügyi navigátor (2004, Cameron Crea Kiadó)
  • Kárpáti Gábor: A hitelbiztosítási tevékenység szerepe a magyarországi vállalatok gazdálkodásában (Kodolányi János Főiskola, Közgazdász Gazdálkodási Szak, Szakdolgozat, 2004)
  • Euler Hermes Rt. Áruhitel-biztosítás Általános Feltételei
  • Euler Hermes prezentációk

Elektronikus média:

  • www.mabisz.hu
  • www.mehib.hu
  • www.gkm.hu
  • www.ksh.hu
  • www.icisa.org
  • www.berneunion.org.uk
  • www.eulerhermes.com
  • www.creditreform.hu
  • www.gerlingncm.com
  • www.atradius.com
  • www.wikipedia.de

Gazdasági szaklapok témához kapcsolódó cikkei:

  • Biztosítási Szemle 1995. 5. szám
  • Biztosítási Szemle 2001. 1.szám
  • Európai Tükör, 2002. 6. sz., Exporthitel biztosítás az EU-ban és Magyarországon

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére