Az Európai Bizottság 2004. január 13-án nyújtotta be a fenti irányelv első szövegtervezetét, amely javaslat már a kezdetektől fogva komoly vitát váltott ki az európai döntéshozók és a szélesebb közvélemény körében egyaránt. Az Európai Parlament - jelentős késedelemmel - első olvasatban 2006. február 16-án szavazott az irányelv javaslatról.2 A biztosítási tevékenységet már eredetileg is kiemelték a jogszabály hatálya alól, így arra általánosságban nem vonatkozik a tervezet, amely döntéssel az európai biztosítók messzemenően egyetértettek. Ennek alapvetően az volt az oka, hogy a biztosítási tevékenység ügyét közösségi szinten, átfogó módon rendezik már egyéb uniós szabályok, beleértve a letelepedés és a határon átnyúló szolgáltatás szabadságát is. Megjelent azonban egy javaslat a szövegben, ami közvetlenül is érinti a szakmát. Az európai közösségben távolról sem új keletű, és nem is ritka az a kezdeményezés, amikor a jogalkotó a fogyasztók védelmét bizonyos szolgáltatások esetében felelősségbiztosításra vonatkozó szerződéskötési kötelezettség előírásával kívánja megoldani. Az európai biztosítási szakma többször, több fórumon felhívta már a figyelmet ezen megközelítés szakmai problémáira, illetőleg a megvalósítás technikai nehézségeire. Lényegében ebbe a vonulatba illeszkedett be a Bizottság eredeti anyagának egyik pontja is. A 27. § kötelezően tervezte előírni a felelősségbiztosítás megkötését a veszélyes szolgáltatásokat3 nyújtók számára. A javaslat elsősorban fogyasztóvédelmi megfontolásokon alapult. Az európai biztosítók közös szakmai szervezete a CEA (Comité Européen des Assurance) korábban több ízben kérte a 27. paragrafus törlését, hangsúlyozva, hogy számtalan szakmai érv szól a tervezet megvalósítása ellen. Egyebek mellett az alábbi szempontokat ajánlották megfontolásra a döntéshozók számára.

A felelősségi, kártérítési szabályok közösségi szinten nem harmonizáltak. Ennek megfelelően az európai szakmai felelősségbiztosítási piacok eltérő módon működnek; jelentős különbségek tapasztalhatóak a szerződésekre alkalmazandó jogok és a konkrét szerződéses feltételek vonatkozásában. Felmerül a kérdés, hogy a hazai szabályozáson és kártérítési gyakorlaton alapuló felelősségbiztosítási szerződések mennyiben tudják betölteni a tőlük elvárt védelmi funkciót a határon átnyúló szolgáltatások esetében.

A kötelezően előírt felelősségbiztosítások jellemző módon tömegtermékek, amelyek nem alkalmasak az egyes biztosítottak speciális igényeinek kielégítésére. Ráadásul ezekben a rendszerekben a szolgáltató óvatlanabb lehet kármegelőzés területén, hiszen a kötelező felelősségbiztosítás mindenképpen fedezetet nyújt számára.

Az elmúlt 20 évben a felelősségbiztosítási piacon komoly egyenlőtlenségek voltak tapasztalhatóak (szerződések száma, díjszínvonal, kárgyakoriság és kárnagyság), ami egyrészről a díjszínvonal kiigazításához vezetett (általánosságban díjemeléshez), másrészről pedig bizonyos területeken a kínálat szűkülését eredményezte (pl. egészségügy). Mindebből azt következik, hogy a felelősségbiztosítások további, EU-szintű kötelezővé tételét a vonatkozó trendek vizsgálata és megfelelő hatástanulmányok elkészítése kell hogy megelőzze.

A szakmai felelősségbiztosítások vonatkozásában a viszontbiztosítási kapacitások korlátozottabbak, mint más területeken, ami visszahathat a direkt biztosítók kínálatára is.

Piaci és szakmai szempontból is problémákat támaszthat, amennyiben a biztosítók olyan termékek kínálatára kényszerülnek, amely területen esetleg nem rendelkeznek elégséges tudással és tapasztalattal.

Az európai biztosítók a fentiekkel szemben olyan megoldásokat szorgalmaznak, amelyek elősegítik az önkéntes biztosítási megoldások elterjedését, olyan módozatok alkalmazását, amelyek rugalmasan igazodnak a biztosítottak speciális igényeihez. A február 16-i szavazáson a Parlament elfogadta azt a javaslatot4, ami ennek a kifogá­solt pontnak a módosítására irányult, és amit a CEA maga is támogatott. Ennek értelmében a jogszabály a tagországok megítélésére bízná, hogy előírják-e a szolgáltatást nyújtók számára a kockázatuk mértékének és természetének megfelelő felelősségbiztosítási szerződés megkötését, illetőleg ennek megfelelő egyéb garanciát. (Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy a fedezetnek akkor kell mérlegelnie a hatály földrajzi kiterjesztését, ha a szolgáltatás nyújtója a szolgáltatást ténylegesen más ország területén nyújtja). Miközben a kötelező elem kikerült a jogszabály tervezetéből, a rendelkezés már nem csupán a szolgáltatókkal foglalkozik, hanem annak hatályát kiterjesztették azokra a kockázatokra is, amelyek a környezetet nagymértékben károsíthatják. Két további módosító javaslat arra irányult, hogy amennyiben a tagállam előírja a kötelező fedezetet, akkor a szolgáltatóknak és a biztosítóknak megfelelő rugalmasságot kell tanúsítani a biztosítási szerződés feltételeinek tárgyalása során, különös tekintettel a kockázat természetére és nagyságrendjére. A szolgáltatónak elérhetővé kell tennie a vevő számára a vonatkozó információkat, különös figyelemmel a biztosító (vagy egyéb garanciát adó fél) elérhetőségére és a területi fedezetre.

További módosító javaslatok is megerősítik a szolgáltatás nyújtójának tájékoztatási kötelezettségeit, amennyiben tájékoztatnia kell a fogyasztót és az illetékes hatóságot a szolgáltatás nyújtásának országában a biztosítási fedezetről. Azokat a kifogásokat, amelyeket európai üzleti szervezetek nyújtottak be a szavazás előtt az ilyen információs kényszer ellen, gyakorlatilag nem vették figyelembe. A korábban legtöbb vitát kiváltott „származási ország” alapelvet végül is kihagyták a szövegből, helyette a Parlament „a szolgáltatás nyújtás szabadsága” fogalmat emelte be, és kibővítette azt a listát, ahol azt sorolják fel, hogy milyen megfontolásokból korlátozhatják a tagországok a más tagországból érkezők fenti szabadságát.

A parlamenti szavazás után a direktíva kevesebb szolgáltatásra terjed ki, mint azt az eredeti szöveg célozta. Kizárja többek között a hatálya alól az alábbiakat:

azokat a szolgáltatásokat, amelyek szektor-specifikus alapon közösségi szinten már jogszabályilag rendezettek, vagyis bankok, biztosítók, befektetési alapok,

azok a jogi szolgáltatások, amelyekre más közösségi szabály érvényes, itt biztosítók vonatkozásában a jogvédelmi biztosítás értendő,

az egészséggondozás, függetlenül attól, hogy milyen módon szervezik vagy finanszírozzák,

a közösségi szolgáltatások.5

A további hivatalos menetrend az, hogy a Bizottság újra előveszi a szöveget a parlamenti módosító javaslatok fényében, és összeállítja átdolgozott szövegtervezetét, amelyet a Tanács tárgyalni fog.

Az osztrák elnökség ütemterve a következő:2006. március 13. A „Verseny” Tanács orientációs vitája a szerviz dossziéról2006. május 29-30. második „Verseny” Tanács ülés, ahol esetleg lehetséges politikai konszenzus megszületése2006. június 29. végső „Verseny” Tanács ülés; amennyiben májusban nem születne meg a politikai kompromisszum, akkor itt még mindig van lehetőség a megállapodásra.

A direktíva további sorsa attól függ, hogy milyen álláspontra helyezkedik a Tanács. Amennyiben az osztrák elnökség ideje alatt nem születik politikai megegyezés, a finn elnökség folytatja a témát az év második felében.

(Készült EU és CEA anyagok alapján)

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére