Milyen a hozam...
... abszolút értékben?

A 2000–2002 közötti időszakot a nominálisan viszonylag alacsony, és gyakorlatilag változatlan hozamszint jellemezte. Nem is lehetett ez másképp, hiszen az állampapírok árfolyama, hozama egyenletesen alakult, a hazai részvénypiacon komoly mozgás nem volt jellemző, de a részvények portfólión belüli aránya miatt egyébként sem lett volna a hozamokra nézve jelentős hatása.

A 2003. év lényeges változást hozott, amely egyúttal – álláspontom szerint – az elkövetkező két évben alapvetően meg is határozta a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos közvélekedést. A 2003. év során a jegybank több alkalommal is emelte az alapkamat mértékét. A pénztárak számára "végzetes" emelés (3 százalékpont), azonban 2003. november 28-án történt. Mivel ezzel a lépéssel a nyugdíjpénztárakban lévő, nagyarányú hosszú lejáratú állampapírok prompt piaci értéke azonnal és komoly mértékben csökkent, a 2003. év nettó hozama alig haladta meg a 3 százalékos értéket. Történt ez annak ellenére, hogy a Budapesti Értéktőzsde indexe az év során jelentősen emelkedett, ami az a pénztári hozamokat némileg feljavította.

A 2004–2005. év alapvetően megváltoztatta a nyugdíjpénztári teljesítmények megítélését. Mind az állampapírpiac, mind a részvénypiac jól teljesített, miközben az infláció alacsony szinten maradt, így csak ebben a két évben a pénztárak közel 20 százalékos infláció feletti nettó reálhozamot értek el.

Ezt a kiemelkedően jó teljesítményt a 2006. év már nem tudta megismételni, különösen a folyamatosan emelkedő jegybanki alapkamatok mellett, azonban még a 2006. évben is érezhető reálhozamot biztosítottak a pénztárak.

A pénztári terület EBKM-jének tekinthető 5 éves átlagos hozamráta értéke az évi 9%ot meghaladta, ami mindenképpen attraktívnak minősíthető.

... az inflációhoz képest?

Bár az inflációhoz történő viszonyítás nem a legkifinomultabb befektetési teljesítménymérési mód, azonban a reálhozam a népszerűsége és egyszerűsége miatt semmiképpen nem kerülhető meg.

Kiemelendő, hogy az elmúlt 5 év távlatában minden nyugdíjpénztár reálhozamot biztosított a tagjainak, ami a pénztárak meglehetősen nagy számát tekintve nem kis teljesítmény. Az éves átlagos reálhozam mind az önkéntes-, mind a magánnyugdíjpénztárak között 4% körül alakult az elmúlt időszakban, ami komoly mértéknek tekinthető.

Hozzá kell azonban tenni, hogy az elmúlt időszak kiemelkedő reálhozamát a 2004–2005. év alapozta meg, és legalábbis kétséges, hogy a döntően állampapír túlsúlyos portfóliók képesek lehetnek-e a jövőben is hasonló mértékű, tartós reálhozam elérésére. Ez a kérdés pedig azért is különösen fontos, mert a szakértői szemmel a magánnyugdíjpénztárak hagyományos társadalombiztosítási rendszerrel szembeni előnye csak egy bizonyos reálhozam szint elérése esetén érvényesülhet.

... a benchmarkhoz képest?

A benchmark, vagy másképpen referenciahozam kicsit misztikusan hangzó kifejezés. A mögöttes tartalom, azonban mindenki számára érthető lehet, vagyis: egy adott portfólió összetétellel a piacon mekkora az átlagosan elérhető hozamszint. Amennyiben tehát egy pénztár hozama meghaladta a referenciahozamot, akkor ezzel a piaci átlaghozam felett teljesített, ha nem érte el, akkor alatta.

A grafikon alapján jól megfigyelhető, hogy a magánnyugdíjpénztárak hozamai a 2006. év során alapvetően a piaci átlaghozam körül szóródtak, és ez gyakorlatilag igaz nem csak az önkéntes nyugdíjpénztárakra, hanem a korábbi évekre is. Az, hogy a nyugdíjpénztári szektor átlagosan a piaci átlaghozamnak megfelelően teljesített persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy egy-egy pénztár nem tudta "megverni" a piacot, azonban az elmúlt évekre visszatekintve nem igazán jellemző, hogy egy pénztár minden időszakban képes volt a benchmarkot felülteljesíteni (megjegyzem ez nem is lehet reális elvárás).

Megállapítható tehát, hogy a pénztárak az elmúlt időszakban alapvetően a jellemző portfólió összetételükkel a piacon átlagosan elérhető hozamszintet értek el.

... más befektetési lehetőségekhez képest?

Még a szakemberek számára is meglehetősen nehéz a nyugdíjpénztárak teljesítményét más kollektív befektetési termékek (pl. befektetési jegyek, unit-linked típusú életbiztosítások) teljesítményével összehasonlítani. Egyszerűen azért, mert a hozamadatok befektetési politika szerinti csoportosításban csak az esetek egy részében állnak rendelkezésre. Leginkább a BAMOSZ által kategorizált befektetési jegyek hozamadatai használhatóak fel, elsősorban a nyugdíjpénztári portfóliókhoz legközelebb eső hosszú kötvényalapok, illetve kötvénytúlsúlyos vegyes alapok vonatkozásában.

Összességében a rendelkezésünkre álló információk és tapasztalatok alapján az állítható, hogy a nyugdíjpénztári hozamok versenyképesek.

... szóródása?

A hozamok az elmúlt években meglehetősen szűk tartományban szóródtak (a szórás az 5 éves átlaghozam tekintetében 1% körüli), ami arra utal, hogy a pénztári portfólióösszetételek (és így a hozamok) jelentős mértékben nem tértek el egymástól. A pénztárak – akarva vagy akaratlanul – egymáshoz igazodtak.

Mi következik a fentiekből?

Az elmúlt évek átalágában a pénztárak jelentős reálhozamot értek el, tehát teljesítményük pozitívan ítélhető meg. Ezen túl azonban az a nagy kérdés, hogy minek köszönhető a kedvező teljesítmény, hiszen a jövőre nézve csak ennek ismeretében lehet bármilyen hozamprognózist adni.

Kedvező hozam a jól eltalált stratégiai eszközallokációnak, vagy ügyes taktikai befektetési döntéseknek (alul-, felülsúlyozás, értékpapír kiválasztás, időzítés stb.) köszönhető. A korábbi évek tapasztalatai alapján szektorszinten az állapítható meg, hogy a taktikai befektetési döntések nem tudtak érezhető módon hozzáadott értéket produkálni, a teljesítmények a benchmark körül szóródtak.

A hozam tehát alapvetően a stratégiai eszközallokációnak köszönhető. Tekintettel ugyanakkor arra, hogy a pénztárak portfólió összetétele az elmúlt években jelentős mértékben nem változott (még mindig állampapír-domináns portfóliókról beszélünk), és egymáshoz igazodott, a magas reálhozam nem tudatos portfóliókialakításnak, és/vagy átstrukturálásnak, inkább a kedvező pénz- és tőkepiaci fejleményeknek köszönhető. A jó teljesítményt a 2004–2005. év alapozta meg, ahol az állampapírok hozama igen magas volt, viszonylag alacsony infláció mellett. Annak az esélye pedig, hogy a jelenlegi portfólió összetétel a jövőben tartósan képes legyen a 2004–2005. évhez legalábbis hasonló reálhozamot biztosítani, meglehetősen csekély.

Miután a hozamokat alapvetően a stratégiai eszközallokáció határozta/határozza meg, a múltbeli/jelenlegi portfólió összetétel pedig csekély eséllyel biztosít a jövőben hasonlóan jó teljesítményeket, logikusnak tűnik az eszközallokáció eltolása a magasabb hozamkockázat profilú eszközök irányába (legalábbis a hosszú távú eszközök esetében). A múltbeli tapasztalatok azt mutatják, hogy a pénztárak önállóan is elmozdulnak a hosszabb távú hozamoptimalizálást biztosító portfóliók irányába, azonban a változás meglehetősen lassú. Ezt a folyamatot gyorsíthatja meg a magánnyugdíjpénztári piacon a legkésőbb 2009ig beinduló választható portfóliós rendszer, ahol a 15 évnél hosszabb időtávú eszközök esetében elvárás lesz a dinamikusabb portfólió kialakítása.

Nyugdíjpénztári hozamok 2002–2006

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére