Qui prodest?

Az iromány indokolása szerint egy ilyen központosított nyilvántartás létrehozása elsősorban a biztosítók érdeke, mert a jelenleg hatályos szabályozáson alapuló rendszer nem biztosítja a tényleges kártörténetnek megfelelő díjfizetésen alapuló felelősségbiztosítási rendszer hibamentes működését. Ez az állapot - írja az indokolás - súlyos érdeksérelmet okoz a biztosítók ügyfeleinek, a fogyasztóknak.

A szakma azóta is azt kutatja, hogy mi lehetett a javaslat tényleges oka, vagy motivációja? Az indokolásban rögzített okok - aligha.

A javaslat ugyanis abból a vélelemből indul ki, hogy - biztosítóváltás esetén - a szabályos felmondással egy időben kikért kárelőzményi (bonus-malus) igazolást a „régi” biztosító visszatartja, vagy csak késedelmesen adja ki, ami az „új” biztosítónál a tényleges helyzetnek megfelelő díjbesorolást akadályozza, illetőleg késlelteti. Ennek persze - a „régi” biztosító részéről - nem sok értelme van. Az ilyen jellegű esetek tényleges száma minimális lehet, de minden bizonnyal korántsem olyan számú, hogy az egy nagy technikai, ügyviteli, adatvédelmi gondokkal terhes és költséges nyilvántartási rendszer kiépítését és folyamatos működését indokolná.

A jelenleg hatályos Bit. azonban számol a vélelmezett tényállással is, bár szabályai - egyes értelmezések szerint - nem eléggé karakteresek. A rendelkezések abból indulnak ki, hogy főszabályként a „szerződés ura”, vagyis a szerződő fogja bemutatni új biztosítójának a bonus-malus besoroláshoz szükséges kártörténeti dokumentumot. A Bit. még azzal az esettel is számol, ha a szerződő nem akar (a nyilvánvalóan kedvezőtlen besorolás okán), vagy nem tud (a „régi” biztosító mulasztása miatt) adatot közölni:

„Ha a gépjármű üzembentartója a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötésekor - külön jogszabályban meghatározott - igazolást nem mutat be, a biztosító az előző biztosító nyilvántartásából jogosult megkérni az üzembentartó kártörténetére vonatkozó adatokat.” (Bit. 109/A ¶ /2/ bek.)

Ilyen esetben tehát a törvény a biztosító aktivitására számít, hiszen a szerződés általában már létrejött, a kockázatviselés is elkezdődött, így elsődlegesen a biztosítónak az érdeke, hogy a kárelőzményeknek ténylegesen megfelelő díjállapot rögzüljön a szerződésben (az átmeneti A00-ás, vagy a kétségtelenül szankció jellegű M4-es besorolás helyett).Igen, ám! - mondják a központi nyilvántartás gondolatának favorizálói - de a törvényben csupán az szerepel, hogy az új biztosító „jogosult” kikérni az adatokat, azonban a szabályozás aszimmetrikus, mert arról nincs rendelkezés, hogy a régi biztosító meg „köteles” azt kiadni! Ez az értelmezés - álláspontom szerint - nem helytálló, különösen, ha figyelemmel vagyunk a jogalkotó nyilvánvaló szándékára. A biztosító ilyen esetben ugyanis adatkezelő, és az adatkezelés fogalmába beletartozik a jogszabályi felhatalmazáson alapuló adattovábbítási megkeresések teljesítése is. De ha ragaszkodunk a megszorító értelmezéshez, akkor is értelmesebb lenne a Bit. minimális korrigálásával az adattovábbítási kötelezettséget konkretizálni, mint - ebből a célból - egy nyilvántartási rendszert létrehozni.

A javaslat szerint a biztosítók természetesen továbbra is a saját - meglévő és működő - nyilvántartási rendszerükben rögzítenék a bonus-malus besorolást érintő eseményeket (a károkozást, illetőleg eredményes igényérvényesítés tényét, kármentes időszak elteltét), a szerződés megszűnésekor azonban a kárelőzményi adatokat kötelesek a központi helyre továbbítani. A megszűnésnek gyakorlatilag a következő esetei lehetnek:

  1. Az üzembentartó halála, ami érdekmúlás a felelősségbiztosítás szempontjából. (Erről a tényről a biztosító csak esetlegesen értesül.)
  2. A szerződésben szereplő gépjármű forgalomból való kivonása, ami szintén érdekmúlás. (Erről is csak esetlegesen értesül a biztosító.)
  3. Tulajdonjog átszállása (üzembentartói pozíció megszűnése), ami az érdekmúlások leggyakoribb, klasszikus esete. (Az ismert okok miatt erről sem értesül mindig a biztosító.)
  4. A szerződés felmondása.
  5. A díjfizetés elmaradása.

Az 1., 2. és 3. pont alatti esetekben - ha az érintettek nem tettek eleget a bejelentési kötelezettségeiknek - a biztosító nem tudja a központi nyilvántartás felé jelezni az érdekmúlás miatti megszűnést. Az 1., 2. és 3. esetek azonban legtöbbször 5. pont alattiként jelentkeznek, vagyis a biztosító - a rendelkezésére álló adatok alapján, illetőleg azok híján - díjnemfizetés miatti megszűnést regisztrál.

A javaslat szerint azonban pont a díjnemfizetés miatti megszűnéskor nem kell kárelőzményi adatszolgáltatást teljesíteni a központi nyilvántartás felé! Ennek esetleg az lehet az indoka, hogy a díjmulasztás miatti megszűnéskor a megszerzett bonus amúgy is elvész, és egy esetleges új szerződés A00-ról indul. De a javaslat azt is jelenti, hogy a díj megfizetésének elmulasztásával a malustól is szabadulni lehet! Valóban ez lenne a jogalkotó szándéka?

A Hivatal

A javaslat a központi adatszolgáltatás címzettjeként és adatkezelőként a Hivatalt jelöli meg. A Hivatal eredeti neve: BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal (KÖNYV), 2007. január 1-jétől: Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH). A Hivatal a belügyminiszter irányítása alól átkerült a kancelláriaminiszterhez.Továbbra is fenntartva azt az álláspontomat, hogy a központi nyilvántartásra - ebben az esetben - nincs szükség; annak kierőszakolása esetén kétségtelenül a Hivatal a legalkalmasabb erre a feladatra, hiszen a kötvénynyilvántartással párhuzamosan a rendszer működtethető. A Hivatal azonban ellenáll, illetőleg - egyes értelmezések szerint - további juttatáshoz kötné az általa jogszabály alapján működtetett rendszer kiegészítését a kártörténeti adatokkal. A biztosítók a kgfb díjbevétel 0,5 százalékát, idén kb. 700-750 millió forintot bocsátanak a Hivatal rendelkezésére az üzletághoz kapcsolódó informatikai rendszer működtetésére. Minden szakember azt állítja, hogy ez az összeg egy már bejáratott rendszer folyamatos működtetésére - több, mint elegendő. Pontosabban: nyilván fedezné kártörténet nyilvántartásának költségeit is. A Hivatal azonban nem hajlandó kontroll alá vetni a biztosítók (valójában a biztosítottak) által jogszabály alapján rendelkezésére bocsátott összeg felhasználását.Erről a javaslat előterjesztője a következőket mondotta az Országgyűlés plénumán:

„…A másik ilyen felvetés, hogy ez túl sok pénzbe kerül. Mi arra kértük - már közel több mint egy éve - a Hivatalt, hogy szíveskedjenek a befolyt több mint 600 millió forintnál megjelölni azt, hogy ez a többlet-adatszolgáltatás, amely jelenleg a rendszerben körülbelül a felét foglalja el a szükséges adatoknak, tehát mindössze hat-nyolc adatot, és még két adatot kellene bevinni, ez vajon belefér-e a költségekbe, avagy sem. Erre szerettünk volna egy gazdasági számítást kérni. Erre a több mint egy év alatt nem volt mód és nem volt lehetőség. Úgy ítéljük meg, hogy pénzbe ez kevésbé kerülhetne...”

Parlamenti napló

A két MSZP-s képviselő a törvénymódosító javaslatot 2005 októberében nyújtotta be. Az Országgyűlésnek először a javaslat tárgyalásra való alkalmasságáról kellett döntenie. Mind az előzetes bizottsági vitában, mind a plenáris ülésen a parlamenti matematika szabályai érvényesültek (két kormánypárti képviselő volt az előterjesztő!), tehát a javaslat zöld utat kapott, annak ellenére, hogy a szakminisztériumok (a főfelelős PM és a nyilvántartásban akkor érdekelt BM) ellenezte azt, illetőleg hangoztatta aggályait. A plenáris ülésen elkezdődött az általános vita, 2005. november 28-án a késő éjszakai órákban (23:30-kor). A meglehetősen foghíjas ülésteremben az egyik előterjesztőn kívül csupán a Pénzügyminisztérium államtitkára tartott rövid, de elég erőtlen hozzászólást; dicsérve az előterjesztők szándékát, ugyanakkor hangot adva a javaslat időelőttiségének (5. sz. irányelv) és kidolgozatlanságának is. 23: 36-kor az általános vita lezárult.2005 decembere folyamán - a költségvetési hajrá ellenére - a parlament háromszor tárgyalta a témát. Először a részletes vitára bocsátásról szavaztak. Ekkor szavazási nap volt, tehát majdnem minden képviselő benn ült a teremben, szinte egyhangúlag meg is szavazták a részletes vitára bocsátást. Mindössze két ellenszavazat akadt, igaz, hogy az a pénzügyminiszteré és a belügyminiszteré volt!Egy következő decemberi ülésnapon a részletes vita 1,5 percig tartott, senki nem kívánt hozzászólni.

A harmadik ülésnapon már a bizottsági módosító javaslatokról szavazott a parlament, támogatva azokat. Ezek a korrekciók nem voltak jelentősek, akadt közöttük nyelvtani is. Egyetlen módosítót szavaztak le: amelyik azt javasolta, hogy a központi nyilvántartás adataihoz a biztosításközvetítők is hozzáférhessenek. Ezzel a Bit. módosítási javaslat - december 13-án - készen állt a végszavazásra. Azonban elkezdődött a téli törvénykezési szünet is. Az ülésszak csak 2006 februárjában folytatódott, de ezt követően a parlament már csak négy ülésnapot tartott, ezek azonban már a választási kampány jegyében zajlottak, érdemi munkára alkalmatlanok voltak. Március elején az Országgyűlés gyakorlatilag fel is függesztette a munkáját. A végszavazás előtt álló javaslat tehát „lógva” maradt, sőt elenyészett, ugyanis az ügyrendi szabályok szerint a parlamenti ciklus lejártáig (2006. május 15.) el nem döntött javaslatok semmissé válnak.Hacsak a következő ciklusban újra be nem nyújtják őket! Nos, a kezdeményező két képviselő közül az egyik 2006 júniusában újra benyújtotta azt. Jelenlegi állapot: általános vita lezárva, elméletileg a részletes vita folyik; gyakorlatilag már a parlamenten kívül.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére