Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény, mely 2007. január 1-jén lépett hatályba, jelentős átalakításokat tartalmazott. A törvény és az egyidejűleg megváltoztatott többi jogszabály hatásai a következők:

  • Kórházak átalakítása (aktív ágyszám 60 000-ről 44 000-re csökken, a krónikus ágyak száma 19 000-ről 27 000-re nő)
  • Jogszabályban rögzített a teljesítmény volumen korlát (megszűnik az ún. degresszió, azaz a 100%-feletti TVK felett megszűnik a kifizetés)
  • Az egyes szakellátásokon lejelentett teljesítmények összefuttatása (járó-fekvő összefuttatás – 6-os térítési kategórián kell jelenteni a fekvőbetegek részére végzett vizsgálatokat és egymás közötti elszámolással rendezni, ennek hiányában egyáltalán nem számolható el a teljesítés)
  • „Védett” TVK: onkológia, kardiológia, traumatológia, gyermekgyógyászat (azaz a kórház a nevesített TVK-t nem használhatja fel másik osztályon)
  • Kivétel a TVK alól: szülés, boncolás

Mindezek a változások április 1-jétől módosították az intézményi szerkezetet, a kórházak működését. Adatok segítségével mutatom be, hogy mindennek nyomán hogyan alakult a betegek sorsa. Nézőpontom kicsit sajátos, mivel csupán az OEP részére jelentett adatokat dolgozom fel, de remélem, hogy így is tudok átfogó képet mutatni egészségügyünk elmúlt két évéről. Az írás elsősorban a jelentett aktív és krónikus ellátott esetek számának alakulását, valamint a halálozások részarányának változását mutatja be.

Ahogyan az az 1. ábrán látható, 2007. április 1-jétől az aktív ágyak száma 59 257-ről 44 275-re csökkent. Amennyiben ezzel párhuzamosan az aktív osztályokon havonta elhunyt betegek abszolút számát nézzük, a változás nem jelentős (átlagosan 6200-ról 6500-ra). Azonban az esetszám csökkenéssel együtt (az 1 250 000 havi átlagos esetszám 1 000 000-ra esett vissza) már szemmel látható emelkedést okoz a meghaltak arányában.


1. ábra: Az aktív ágyszám és a halálozási arány alakulása 2006-2008


A görbén látható, hogy 2007 áprilisa előtt ez az arány 2,8% és 3,4% között volt. A változásokkal egyidejűleg (kérdéses, hogy vajon ezek következtében-e?) a halálozási arány az aktív osztályokon 3,4% és 4,0% közé került.

A jelentős – 25%-os – ágyszámcsökkenés alapján feltételezhető volt, hogy az ágykihasználtság döntően megemelkedik. A Hill-Burton képlet [1] segítségével (egyszerű átrendezéssel) az új ágyszám ismeretében meghatározható a várható ágykihasználtság. Ennek alapján (a 2006-os adatokat alapul véve) az ágyszámcsökkentés utáni ágykihasználtságnak 101,2%-os szintre kellett volna emelkednie. Ezzel szemben a 2007 áprilisát követő időszakban, ahogyan az a 2. ábrán is látható, az ágykihasználtság nem emelkedett 85% fölé sem.


2. ábra: Az aktív ágyszám és az ágykihasználtság alakulása 2006-2008


Erre magyarázatot a havi esetszám és az egy aktív esetre jutó ápolási napok számának csökkenésében találhatunk. Ahogyan azt a 3. ábra mutatja, a 6,4-6,6 közötti átlagos ápolási nap 5,2-6,0 közé csökkent. Ez a közel 20%-os havi esetszám csökkenéssel együtt eredményezte az ágykihasználtság jelentős emelkedésének elmaradását.

Ez a szint megfelel a németországi tartományokban a kórháztervezés során előírt 85%-os átlagos ágykihasználtságnak. [2]


3. ábra: Az átlagos aktív ápolási nap alakulása 2006-2008


A krónikus esetek vizsgálata hasonló eredményt mutat azzal a jelentős különbséggel, hogy itt az ágyszám 20 730-ról 26 969-re emelkedett 2007 áprilisában. Ezzel egyidejűleg azonban a halálozási arány megduplázódott, ahogyan azt a 4. ábra mutatja.


4. ábra: A krónikus ágyszám és a halálozási arány alakulása 2006-2008


Mindez úgy következett be, hogy az átlagos havi esetszám 31 600-ról 28 700-ra csökkent. Ezen tendencia és a megnövelt ágyszám következtében az ágykihasználtság jelentősen esett. Így míg az korábban 80%-ot is meghaladta, 2007 márciusát követően átlagosan 10%-kal csökkent, ahogy az az 5. ábrán látható.


5. ábra A krónikus ágyszám és az ágykihasználtság alakulása 2006-2008


A változások elgondolkodtatóak. Érdemes volt-e ezt a nagy átrendezést az aktív és a krónikus ágyak között végrehajtani?

Vajon az átlagos ápolási nap ilyen mértékű csökkentése helyes-e? Szükség volt-e a kórházi esetszámok ilyen mértékű csökkenésére? Esetleg a kórházi napidíj okozta a betegek elmaradását? Érdemes lesz ugyanezeket az adatokat egy év múlva ismételten feldolgozni, hogy a kórházi napidíj eltörlése elindított-e ellenkező irányú folyamatokat?

Mint tudjuk, a rehabilitáció fejlesztése fontos szempont. Részben ezzel a céllal is került megemelésre a krónikus ágyszám. Van-e azonban elegendő szakember a megnövekedett ágyszám kiszolgálására?

Ezen rövid statisztikai összeállítás a feltett kérdések megválaszolására, messzemenő következtetések levonására nem alkalmas, de felhívja a figyelmet néhány olyan jelenségre, melyek elemzése elkerülhetetlen, amennyiben meg kívánjuk érteni az egészségügyben zajló folyamatokat.


Irodalomjegyzék


1 Krankenhausplanung und Investitionsfinanzierung in den Bundesländern (Deutsche Kranken-hausgesellschaft 2003)

2 Kapacitások meghatározása az egészségügyben (ESKI Egészségügyi Rendszertudományi Iroda, 2006)

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére