A törvényváltozások (MiFID, Bázel II., SEPA) milyen várható hatásaival kell számolnunk 2008-ban?

Azt gondolom, hogy mivel tagállami felügyeletként a Lámfalussy-folyamat néven ismert EU-szintű szabályozás hierachiájába illeszkedve, több éve részt veszünk a harmadik szintű felügyeleti bizottságok munkájában, a folyamatra jellemző, alulról fölfelé közelítő (bottom-up approach) jogalkotási gyakorlatból következően, a várható változások nagy részét már tavaly is ismertük. Ezért az EU-jogszabályok, illetve a hozzájuk kapcsolódó, második szintű megvalósíthatósági utasítások kevés újdonságot jelentettek a piacnak. A Lámfalussy-folyamat egyik alapvetése ugyanis az, hogy a jogszabályok megalkotásától a gyakorlati bevezetésüket megelőző, utolsó megvalósítási fázisig nagy hangsúlyt fektet a piaccal folytatott konzultációkra.

Mindezek kapcsán mi maradt a felügyeleti tennivalókból 2008-ra?

EU-tagállamként az uniós jogszabályok bevezetésének és alkalmazásának kötelezettsége természetesen ránk is vonatkozik. A törvényi szintű szabályozás mellett a bevezetés mikéntjét, vagyis a „finomhangolást” hazai kormány- és PM-rendeletek írják elő. Ezek egy része csak 2007 végére készült el vagy még folyamatban van. A csúszás oka alapvetően az lehetett, hogy az első szintű szabályozást, tehát a direktívák alkalmazását az adott piacok konkrét feltételei között kell biztosítani, ahol értelemszerűen helyi sajátosságok, nemegyszer nehezen megszülető kompromisszumok kerülnek a képbe, amelyek megoldása időbe telik. Mindazonáltal meggyőződésem: ahogy erősödik az egyes tagországok szabályozásának konvergenciája, úgy a továbbra is közösen kialakítandó EU-szabályok honosítása egyre könnyebb és gyorsabb lesz minden egyes tagországban.

A CRD kapcsán a magyar szabályozás sokat késlekedett, néhány kapcsolódó kormányrendelet csak a karácsonyt megelőző napokban jelent meg. Az alkalmazás előkészítése milyen többletfeladatokat rótt a szektorra?

Volt bizonytalanság a jogalkotókban és a jogalkalmazókban is, míg végül az összes szereplőnél sikerült megtalálni „a gombot a kabáthoz”, ami hazai szabályozásunkat kompatibilissá teszi az EU jogszabályi környezetéhez. Az ilyen feladatok gördülékenyebb elvégzéséhez azonban a jogalkotóknak is nagyobb gyakorlatra van szüksége. A piaci szereplők felkészülését mindeközben folyamatos konzultációkkal igyekeztünk elősegíteni. A CRD-nél fontos volt például az egyes definíciók végleges értelmezése, ezeknek ugyanis hatalmas IT-költségkihatása van, amit az intézményeknek tervezniük kellett. Összességében azt gondolom, mostanra mindegyik fél felismerte, hogy az ilyen jellegű „szolgáltató hatósági” előkészítés milyen fontos a piac számára. Ahogy ez a proaktív együttműködés sínre került az MNB, a PM, a PSZÁF és a Bankszövetség között, úgy – más jellegű direktívák esetén – a CRD-tapasztalatokkal gyarapított, hasonló összefogásra lesz szükség az összes állandó résztvevő esetében.

A bankszektorban időszerű, központi téma a CRD (az EU banki tőkemegfelelési szabályozása) és a MiFID (a befektetési szolgáltatásokra vonatkozó uniós direktíva) honosítása. Felügyeleti szempontból e tekintetben melyek most a legfontosabb gyakorlati lépések?

A CRD tervezett bevezetésére a PSZÁF már 2005 óta teljes lendülettel, két fő prioritással készült: egyfelől saját munkatársaink nagyon komoly oktatásával, másfelől határozottan felléptünk a beépülő tartalmi elemeknek a hazai pénzpiac sajátosságait is figyelembe vevő véglegesítéséért a CRD szövegezésében. Időben elkezdtük a konzultációkat az érintett piaci szereplőkkel, ami az elméleti felkészüléstől egészen a prevalidációs vizsgálatokig terjedt. Az érintett bankokkal együtt tanultuk, hogyan kell ezt a folyamatot kezelni. Emellett a Magyarországon működő hitelintézetek anyaintézményeinek home felügyeleteivel is szoros együttműködés kialakítására törekedtünk. Ez nagyon sokat segített és segít a felügyeleti gyakorlatok egységesítésében, a felügyeletek közötti szélesebb körű információcserében, illetve a tapasztalatcserék intenzitásának növelésében, sőt, a napi munkánkba való beépítésükben is. A felügyeleti szaktudás fejlesztésére tehát már 2005-ben kiválasztottunk mintegy 20 munkatársat, akiket rendszeresen felügyeletközi egyeztetésekre, konzultációkra és tréningekre küldtünk.

Ők azóta nem csak a szükséges tudásszintet, hanem olyan átfogó ismeretet és gyakorlatot sajátítottak el, amellyel egyrészt magabiztosan tudják képviselni a felügyeletet, másrészt ismereteiket a házon belül is továbbadták a többieknek. Vagyis míg kezdetben talán 10 százaléknyi „kemény mag” volt a szakértőink között, akik értettek a Bázel II. direktívához, hiszen velük együtt, témáról témára dolgoztuk ki a Validációs Kézikönyvet, amelyet aztán internetes honlapunkon mindenkinek elérhetővé tettünk, addig mára ez a tudás általánossá vált a bankcsoportokkal, a hitelintézetekkel vagy a befektetési szolgáltatókkal foglalkozó főosztályokon.

Mintegy másfél éve, 2006 augusztusára készítettük el tehát a jegybankkal és a Nemzetközi Bankárképző Központtal közösen a Validációs Kézikönyvet. Ezután már saját szakértői forrásokból dolgoztuk ki a hitelintézetek és befektetési vállalkozások kötelező feladatának, a tőkemegfelelés belső értékelési folyamatának (Internal Capital Adequacy Assessment Process – ICAAP) számítási eljárását; az ICAAP alkalmazásával kapcsolatos felügyeleti elvárásokról, illetve az alkalmazni kívánt szempontokról és módszerekről szóló felügyeleti felülvizsgálati folyamat (Supervisory Review and Evaluation Process – SREP) útmutatóját pedig hamarosan véglegesítjük.

Az eddig szerzett tapasztalataink alapján a befektetési szolgáltatásokra vonatkozó uniós direktívához, a MiFID-hez kötődő teendőkben is arra törekedtünk, hogy a felügyeletközi konzultációkon és az oktatási programokon minél több munkatársunk részt vegyen az ismeretek elsajátításában. Korán, már 2006 októberében létrehoztunk egy konzultatív panelt, ahol a piaci visszajelzések folyamatos értékelésével tudtuk az EU tőkepiaci felügyeleti szövetségében, a CESR-ban egyre teljesebb körűvé tenni a munkánkat. Ez a fórum adott alkalmat arra is, hogy a piacot segítsük az egyes értelmezési kérdésekben, valamint tájékoztatást adjunk az új elvárásokról és folyamatokról, például a tranzakciós jelentések új rendszeréről. A MiFID-panel munkáját tehát a piaccal való szoros együttműködés és a változó szabályozásra való közös felkészülés jellemezte. Ezúton szeretném megköszönni munkatársaim nevében is azon piaci intézmények és szakértők közreműködését, akik a panelben részvételükkel segítették a felügyelet munkáját.

A MiFID implementációjával összefüggésben ma két fontosabb határidő ismert.

A befektetési szolgáltatást is nyújtó bankoknak és a befektetési szolgáltatóknak 2008. január 31-ig, az új ügyfélminősítési kategóriák alapján kell(ett) besorolni az ügyfeleiket; ez valójában az „ismerd ügyfeledet” (know your customer) elv gyakorlati megkövetelése, ami a minősítésen kívül a klienseknek erről küldött értesítést és tájékoztatásukat is előírta. Az ügyfelek besorolása a MiFID-et implementáló törvényben rögzítettek szerint történik, amelyhez kapcsolódik az alkalmassági, illetve egy megfelelési kritériumrendszer (úgynevezett tesztek). Ezekhez úgy kellett módosítani az érintett intézmények IT-rendszereit, hogy azzal mostantól a MiFID megkövetelte ügyfél-tájékoztatási kötelezettségeiket is folyamatosan teljesíteni tudják. Emellett a legkedvezőbb végrehajtással (best execution) kapcsolatos politikák véglegesítésének és papírra vetésének is január vége a határideje.

2008. június 30-ától az ügynöki tevékenységre vonatkozó szabályok is módosulnak: az eddigi A és B típusú ügynökök helyett függő ügynökről vagy befektetési vállalkozásnál végzett közvetítői tevékenységről beszélhetünk a jövőben. Az új kategorizálással az a cél, hogy a pénzügyi közvetítői rendszer ágazati arbitrázslehetőségeit minél határozottabban és eredményesen megakadályozzuk. Általánosítva ezt a kérdéskört: a transzparens piaci környezet biztosítása érdekében egységes, szektorfüggetlen közvetítői rendszert szeretnénk, amelyben világosak a kapcsolódó költségelemek, illetve a tájékoztatási és beszámolási kötelezettségek is – akár a felügyelettől megkövetelt információk nyújtásában, akár az ügynökök és az őket megbízó intézmények közötti kapcsolatokban –, még ha tudjuk is azt, hogy ezzel nagy fába vágjuk a fejszénket. Mindent meg kell tennünk legalábbis ezért, hiszen az integrált felügyelet a pénzügyi piac egészéért, az egyenlő „játékszabályok” megteremtéséért és biztosításáért felelős.

2007 decemberétől új felügyeleti státustörvény lépett hatályba. Ön szerint ennek mi a lényege és a jelentősége?

Bár már az előző státustörvény alapján is integrált felügyeletté váltunk, amelynek alapján alapvető célunk volt eddig is, hogy minden piaci szereplőnek egyenlő feltételeket biztosítsunk (ne maradjon tehát arbitrázslehetőség sem a szektorok, sem a termékek, sem pedig nagyságrendek között – attól függően, hogy a termékértékesítési láncnak ki melyik pontján dolgozik), a mostani módosítás még hangsúlyosabban tartalmazza az egységes felügyeleti státust, a feladatainkat és a velünk szembeni elvárásokat. Új elem most a fogyasztóvédelmi felelősségünk és hatáskörünk sokkal erőteljesebb kidomborítása. Nevesí­tetten tagjai vagyunk a Lámfalussy-struktúra harmadik szintjét jelentő banki, biztosítási és értékpapír-piaci felügyeletek szövetségek EU-szervezeteinek (a CEBS, CEIOPS, CESR), amelyekben – ahogy említettem – tevékenyen részt vehetünk az uniós direktívák kialakításában és a hozzájuk kapcsolódó megvalósítási utasítások szövegezésében is. Sokkal egyértelműbb jogosítványaink vannak tehát arra, hogy ne csupán a hatályos jogszabályok betartását ellenőrző hatóság legyünk, hanem olyan szervezet, amely a piaccal konzultálva, úgy képes kialakítani a közösen elfogadott játékszabályokat, hogy azok az egységes EU-szabályozásból levezethetők legyenek.

Miben változik a felügyelési gyakorlat, megközelítés vagy értékelés? Melyek lesznek idén az általános vizsgálati súlypontok?

A bankoknál – a tavaly őszi jelzálog-turbulencia tanulságai alapján – a likviditásmenedzsment és a kockázattranszferek nagyobb jelentőségre tettek szert akár egy adott pénzügyi csoporton belül, vagy a piac egy-egy szegmensét tágabban értve. Amennyire lehet, biztosak akartunk lenni abban, hogy minden társaság vezetése tisztában van az összes kockázattal, azzal, hogy azoknak a kockázatoknak milyen hatásuk lehet az intézményre, a csoportra vagy a piac egészére; illetve miképpen tudják a kockázatokat kezelni vagy kordában tartani. Az ICAAP–SREP-elvek szerint alakul ki az az információcsere és együttműködés, amely a felügyelésünk fókusza lesz.

További prioritásnak tekintjük a felügyeletek/társintézmények együttműködésének erősítését EU-szinten: az információcserén kívül a napi gyakorlatok megosztását vagy az együttműködési formák erőteljes támogatását éppúgy, mint az egyes intézmények és azok szakembereinek egyre operatívabb kooperációját.

Mind bankcsoportok, mind biztosítócsoportok esetében az érdekelt felügyeletek szakértőiből álló, közös munkacsoportok gondoskodnak arról, hogy az adott csoport anya-, leány- vagy fiókintézményeivel foglalkozó felügyeleti akciók összehangoltak legyenek, hogy a teljes csoportot azonos szemlélettel, azonos céllal és azonos megközelítéssel felügyeljék, és hogy az összes releváns információ e körben közismert legyen.

Hangsúlyos kérdésnek mondanám a subprime-válság hatásait (dráguló forrásköltségek), továbbá a jelenlegi gazdasági és versenykörülményeket, mert kérdéses, hogy ezek az együtthatók mekkora lazulást hoznak, például a hitelezésben. Egyfelől önmérsékletet kérünk a piaci szereplőktől a kondíciók meghatározásában, másfelől azt – és ez ugyanilyen fontos –, hogy a fogyasztóvédelem jegyében jobban összpontosítsanak az ügyféltájékoztatási kötelezettségeikre. A felügyelet ugyanis az alapvetően intézményorientált CRD mellett hasonló prioritással fókuszál az intézmények és az ügyfeleik közötti viszony biztonságára is. Ahogy korábban mondtam, nem a jogszabályi megfelelés kontrollja és nem a bírságolás a fő célunk, hanem az, hogy meggyőződjünk róla: a közös szabályokat értik a szereplők, és azok szerint dolgoznak. A PSZÁF-határozatok nyilvános közzétételének nem az a fő üzenete, hogy melyik szervezetet mennyire büntetjük meg, hanem: „Péternek mondjuk, hogy Pál is értse…” Aki olyan hibát követ el, amelyért a felügyelet anyagi szankcióval sújtja, az többnyire már a határozathozatal előtt, a lehetséges következményekkel is tisztában van. A pénzbüntetés nem az összes és főleg nem a fő eszközünk, hiszen ezen kívül a hitelintézetek, de a befektetési és egyéb szolgáltatók esetében is felfüggeszthetjük vagy korlátozhatjuk az intézmény működését, tőkekövetelményeket írhatunk elő számára, a vezető állású személyek felmentését kezdeményezhetjük vagy akár megtilthatjuk az osztalékfizetést is; tehát számos intézkedési, szankcionálási lehetőségünk van. A felügyelet célja, hogy a felügyelt intézmények vezetése pontosan értse, milyen kockázatokkal szembesül, és a közös játékszabályokat betartva, azokat jól tudja menedzselni.

Az új státustörvényünk megerősített jogosítványokat adott a felügyeletnek, és a törvény felépítésében is megmutatkoznak a felügyeleti prioritások. Úgy érzem, ezeket a feladatokat képesek vagyunk ellátni. Azt szeretném, ha az integrált felügyeletek között a PSZÁF olyan referenciaintézménnyé válna, amelynek szakmai munkáját elismerik más, a régiónkban működő integrált felügyeletek is, illetve követendő minta lehet a még nem integrált felügyeletekkel működő környező országok számára. A mi érdekünk is, hogy olyan példamutató magatartást és szakmaiságot mutassunk fel előttük, hogy a saját országukban a mi home felügyeletes feladataink elvégzését is hatékonyan és hatásosan segítsék.

Mit gondol a PSZÁF a másodlagos jelzálogpiaci válság globális és hazai hatásairól? Mi a személyes véleménye erről a problémakörről? Mire készülnek? Kialakulhat ezzel kapcsolatban egy európai szintű együttműködés?

A hazai hatásról röviden: a másodlagos jelzálogpiaci válság önmagában és közvetlenül eddig ugyan nem érintette a magyar piacot (nálunk nincsenek jelen ezek a termékek), a hatásait viszont mi is érzékeljük.

Globális szinten már összetettebb a dolog. Nem misztifikálnám a konkrét jelzálogpiaci válság jelentőségét, hiszen voltak a közelmúltban is válságok, amelyek épp így végigvonultak vagy végigvonulnak a világon akár éppen napjainkban. Tanulságok persze vannak, amelyeket le kell vonnunk. Az egyik általánosítható tanulság az, hogy egy globális piacon nem hihetjük, hogy egyes válságok hozzánk esetleg semmilyen formában nem érnek el. Egy másik, már specifikusabb konklúzióhoz fontos, hogy mivel a piaci szereplők tetemes hányada globális pénzügyi csoport, ezért a banki mellett többnyire van biztosítási és befektetési lábuk is. Emiatt nem mondhatjuk azt, hogy a jelzálog-válság csak a bankosok gondja, hiszen a „kórokozó termékek” szektorhatáron átívelve „terjesztik tovább” a kockázatokat, amelyeket így tehát az adott csoportoknak több üzletági szempontból is kezelniük kell. Másrészt persze a nem banki csoportok – így például biztosítók vagy viszontbiztosítók – sem maradnak érintetlenül, így azoknak is képesnek kell lenniük arra, hogy a kockázatokat időben felismerjék és kezeljék.

A harmadik tanulság a bizalmi válság (mint olyan) gyors kialakulása. A válság kirobbanásakor ugyanis, annak ellenére, hogy a globális bankrendszerben volt elég forrás, mégsem finanszírozták egymást az intézmények. A bankközi piacon így „kiszáradás”, likviditási válság keletkezett, mert a bankok egymás iránti bizalma elillant. Ez olyan újdonság, amellyel eddig nemigen találkoztunk. Azt mindenkinek tudnia kell – amint specifikus tanulságként már kiemeltem –, hogy egy adott piacon kialakult kockázatot lehetetlen sterilen ott tartani, ahol keletkezett; a pénzpiacon kitörő válság ekként átterjedhet a tőkepiacra vagy a biztosítási piacra is.

A harmadik szintű bizottságokban most azt a feladatot kaptuk, hogy értékeljük és elemezzük az amerikai másodlagos jelzálogpiaci válság eddigi hatásait az adott szektorban, illetve térképezzük fel a kockázattranszferek útját az egyes szektorok, vagy intézménycsoport típusok között. A felügyeletek egyik következő közös feladata lesz tehát az is, hogy az efféle váratlan események kezelésére – a kockázatok várható terjedési útvonalának ismeretében – próbáljanak szcenáriókat kitalálni.

Általánosságban is végiggondolandó viszont, hogy a harmadik szintű bizottságok és a többi érintett hatóság (jegybankok, EKB, pénzügyminisztériumok) – szükség esetén – hogyan képesek közösen „válságmenedzselni”. Elemi érdekünk, hogy az uniós felügyeletek együttműködését olyan szintűre tágítsuk és szabványosítsuk, hogy egy adott krízishelyzetben szektoroktól függetlenül, közösen és hatékonyan léphessünk föl. A kockázatok nem ismernek határokat, ágazatokat vagy termékeket, ezért az ilyen típusú és célú együttműködés a piac összes szereplőjének és az összes pénzügyi hatóságnak elsődleges feladata.

A CEIOPS igazgatótanácsának tagjaként önnek mi a véleménye a felügyeletek európai együttműködéséről?

Alapvető különbség a bankoknál alkalmazandó CRD-tőkedirektíva, a befektetési szolgáltatókra érvényes MiFID, illetve a biztosítókra és a pénztárakra vonatkozó Szolvencia II. irányelv elkészítése között, hogy amíg a CRD – jóval korábbi – megalkotása a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottságon belül és a bizottság kezdeményezésére jött létre, addig a MiFID és a Szolvencia II. már tisztán a Lámfalussy-folyamatnak tulajdonítható alkotások. Az utóbbiak tehát már az egyes tagországok érdekelt piaci szereplőinek javaslatait is mérlegelve összeálló szabályozási rendszerek. Magam is a felügyeletek alapvető érdekének tartom, hogy egy konzultációs folyamatban, a saját piacainkkal együtt alakítsuk ki azokat a javaslatokat, amelyek összegződnek, és beépülhetnek az uniós szabályozásba.

Mivel az előzőekben többször is utaltam a Lámfalussy-folyamatra, most címszavakban összefoglalnám a lényegét. A Lámfalussy-féle jogalkotási struktúrában az első szintű jogszabályok csupán a fő elveket rögzítik, az EU-direktívák tehát csak elvi alapú szabályozást adnak (principle based regulations). A második szintű végrehajtási intézkedések (implementation measures) ezeket részletesen és kötelező jelleggel, mindenkire alkalmazhatóan bontják ki vagy finomítják. A harmadik szintű szabályozási formákhoz a szabványok (standards) és az útmutatók (guidelines) tartoznak; végül a negyedik a szokványok és a piaci gyakorlatok szintje. Egy alulról fölfelé építkező – a piaci szokványokat, szabványokat, kormányrendeleteket és törvényeket beépítő, legalábbis azokból merítő – jogalkotási/EU-szintű keretirányelv feltételezhetően elfogadható lesz a piaci szereplők körében. Sok korábbi szabályzat viszont még nem ezen a konszenzusos alapon született, így az újonnan csatlakozott országokban akadhatnak olyan helyzetek, ahol és amikor az EU-szintű szabályozást nehéz vagy akár szinte lehetetlen alkalmazni. Mindez persze sehol sem jelent mentesítést.

Saját tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a harmadik szintű felügyeleti (jogalkalmazói) együttműködés sokat javult az elmúlt három évben, és jók a kilátások is. A Lámfalussy-folyamat felülvizsgálatáról szóló jelentés 2008 első negyedévében elkészül. A legfőbb cél, hogy az EU-piac átlátható, egységes, fogyasztóbarát és költséghatékony legyen – ehhez pedig olyan intézményi rendszerre van szükség, amely képes és akarja is alkalmazni az elvi szintű uniós szabályozást. Erre szolgál – úgy is mondhatjuk, ezt szolgálja – a felügyeleti konvergencia, de már a törvényalkotói második törvényalkotói szinten is az eddiginél erősebb kooperációra van szükség ahhoz, hogy minél hamarabb, egy minél letisztultabb jogszabályi keretrendszer bevezetése biztosítsa a hatékony, egységes EU-piac működését. Erre az egységes európai fizetési övezetről szóló direktíva (Single Euro Payment – SEPA) igen pozitív példa.

Most talán a második, a törvényalkotói szintre (szakminisztériumok, jegybankok) nehezül a legnagyobb nyomás, cserébe ők a harmadik szint (a felügyeletek) segítségére számítanak. Átvitt értelemben mi vagyunk ugyanis az a közvetítő csatorna, amelyen át – az egyes jogszabályi feltételek kialakításakor – közvetlenül érkeznek a piac jelzései. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a közös törvényhozási és jogalkalmazási rendszernek, vagyis magának a Lámfalussy-folyamatnak az EC-szintű felülvizsgálata az elmúlt hónapokban zajlott le, és jelenleg már a végéhez közeledik. A nem végleges összegzések alapján azt tudom mondani: egyfelől az elmúlt mintegy tíz esztendő tapasztalatai alapján ma is helyénvaló, jó gondolatnak bizonyult, hogy a legfőbb, elvi szintű EU-szabályozás a konszenzusos alapokon jöjjön létre. Másfelől, az egyik kulcsfontosságú újdonság, ami a felügyeletek és a piac viszonyát jelentősen befolyásolja majd, az a jogalkalmazás és a jogérvényesítés (enforcement) szintjén – ez a Lámfalussy struktúra negyedik szintje – a comply or explain elv alkalmazása. Ez azt jelenti: „tégy eleget a közös szabályoknak, vagy magyarázd meg, hogy miért nem teljesíted azokat”. A cél a rugalmasabb, hatékonyabb, „önszabályozás-alapú” szabályozási környezet erősítése, méghozzá két dimenzióban. Az egyik, hogy az egyes felügyeletekre mint a piaci szereplői kör egyik tagjára is vonatkozni fog az általuk közösen kialakított EU-szintű önszabályozás betartatása, pontosabban nem betartatása esetén. A másik pedig az – és ez a piaci szolgáltatók számára kézzelfoghatóbb –, hogy a felügyeletek is egyre általánosabban alkalmazzák majd ezt az elvet az önszabályozással kialakított, közös játékszabályok – például ajánlások – be nem tartása esetén.

Ebben a tekintetben a PSZÁF a tagállami felügyeletek körében tudatosan az „élharcosok” között van. A Felügyeleti Tanácsnak (FT) az egész piacot befolyásoló ajánlásai, illetve az időről időre kiadott, az egyes szektorokat vagy azok részelemeit érintő vezetői körlevelei is az „önszabályozás” alapú működés felé kívánják terelni a piaci szereplőket. Hiszek abban, hogy a jogilag nem kötelező hatályú elvek is hatékonyan alakíthatják ki a jó vagy legjobb piaci gyakorlatot (best practice). Hatékony piacok esetében – márpedig az alapvető cél az egységes és hatékony európai piac kialakítása – a jó gyakorlat elkerülőit a piac előbb-utóbb úgyis kiveti.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére