Az európai biztosítási piac erős pozíciókkal érkezett a válság időszakához, és megfelelő rugalmasságot tanúsít a pénzügyi rendszer folyamatos sokkjaival szemben.


Az európai biztosítóknál nincs jelentős hitelkockázati kitettség, így nem érinti őket közvetlenül a hitelválság, ami a jelenlegi pénzügyi krízis eredője volt. Ugyanakkor, mint a legnagyobb intézményi befektetők, el kell szenvedniük a pénzügyi követelések drámai mértékű leírását. A biztosítási szektort a csoporthatás is érintheti, a monolit károk növekedésén, a manager felelősségi károkon keresztül, és úgy, hogy csökken a biztosítási termékek eladása a gazdaság lelassulása miatt.


Általánosságban a biztosítók kitettsége a strukturált termékek piacába beágyazott hitelkockázatnak korlátozott. A társaságokat az ebből fakadó veszteségek kevésbé érintették, azon kötvény- és jelzálog-biztosítók jelentős kivételével, amelyek az értékpapírok lehetséges vesztesége mögött biztosítóként álltak, így érinti őket a fizetésképtelenség jelentős emelkedése. Ezen túlmenően egy tipikus biztosítótársaság működési modellje azt jelenti, hogy a biztosítók nincsenek úgy kitéve a likviditási kockázatnak, mint más pénzügyi szolgáltatók.

Ugyanakkor a biztosítókat általában érinti a pénzügyi eszközeik piacról piacra terjedő vesztesége, úgy a jelenlegi nyomott piaci környezetben meglévő alacsony részvényárfolyamok révén, mint a hitel- és likviditási problémák drámai mértékű kiszélesedése okán. Mindazonáltal a biztosítótársaságok befektetési stratégiája megbízhatónak bizonyult, és általánosságban az európai biztosítótársaságok által elszenvedett veszteségek kezelhetőek.

Mivel a társaságok gyakran egy nagyobb pénzügyi csoport részét képezik, elképzelhető, hogy a céget a biztosítói csoport más tagjánál keletkező probléma érinti. Előfordulhat, hogy a csoport más részlegénél felmerülő hiányt vagy veszteséget kell fedezniük, és szembesülniük kell a reputáció romlásával.

A manager felelősség-, és a szakmai felelősségbiztosításban érdekelt biztosítókat valószínűleg érinti a károk emelkedése, ahogy a testületi felelősséget kereső vizsgálódások előrehaladnak a sub-prime krízis kapcsán.


A biztosítási szektor üzleti modellje alapvetően különbözik más pénzügyi szolgáltatókétól.


A biztosítás üzleti modelljének jellegzetességei, valamint az eszközök és kötelezettségek biztosítók általi kezelése megóvja a szakmát a pénzügyi válság legrosszabb hatásaitól.


A biztosító elsődleges célja az eszközök befektetése során az, hogy fedezze a kötvénytulajdonosok felé fennálló kötelezettségeket. A vagyonelemek allokációját az az elvárás vezérli, hogy illeszkedjen a várható készpénzáramláshoz összegben, időben és kockázatokban. Ebből adódóan a biztosítók általában olyan termékekbe fektetnek be, amelyek készpénzáramlása és kockázati profilja jól meghatározható, ami nagyban limitálja a befektetésük kockázati profilját, így az összhangban áll a kötvénytulajdonosok felé vállalt kötelezettségekkel. A biztosítók elsődleges célja befektetési tevékenység során a fentiekből adódóan a kötelezettségek fedezése megfelelő és jól diverzifikált eszközök segítségével. A tény, hogy a biztosítók nem erőltetik a befektetési nyereség fokozását, kevésbé teszi ki őket a pénzügyi piacok fluktuációjának.


A Szolvencia II rendszer biztosítja a biztosítók és a hatóságok számára az eszközöket, hogy ellenálljanak a pénzügyi válságnak.


A gazdasági kockázaton alapuló szolvencia rendszer felé történő elmozdulás, a Szolvecia II, fokozza a kockázatkezelést a biztosítótársaságoknál, javítja a tőkeallokációt, és megerősíti a képességüket, hogy állják az olyan válságokat, mint a mostani. Az új felügyeleti rendszer a hatóságok számára egy olyan mechanizmust biztosít, melynek segítségével már egy korai stádiumban érzékelni tudnak bármilyen fenyegetést, ami a biztosítók azon képességét érinti, hogy teljesíteni tudják a szerződők felé vállalt kötelezettségeiket. A jelenlegi pénzügyi válság fényében különösen fontos, hogy ne legyen késedelem a Szolvencia II. átvétele során.


Ellentétben más pénzügyi szolgáltatókkal a biztosítókat fordított költség/bevétel ciklus jellemzi. Pénzügyi terminológiában ez azt jelenti, hogy a biztosítók finanszírozása alapvetően a díjbevételeken alapszik, ami kevésbé teszi ki őket likviditási kockázatnak és egyéb, a hitelpiacokból eredő problémáknak. Valójában elmondható, hogy a biztosítási iparnak stabilizáló hatása van a pénzügyi piacokra az anticiklusos befektetési viselkedés következményeként.

A Szolvecia II rendszer egy három-pilléres struktúra, ami pénzügyi, kockázatkezelési és közlési elvárásokat határoz meg egy közgazdasági, kockázat-alapú megközelítéssel. Ez azt jelenti, hogy az elvárások és a felügyeleti beavatkozás típusát és intenzitását az egyes társaságok valódi kockázati profiljának megfelelően kalibrálja, és a megbízható belső kockázatkezelést segít elő.

Az I. Pillér bevezeti az eszközök és kötelezettségek transzparens értékelését, és meghatározza a tőkeszükségletet, ami explicit módon reflektál annak belső volatilitására, az előre meghatározott kockázati-tolerancia szinteknek megfelelően. Ez a standard módszer, ugyanúgy, mint a tőkeszükségletet meghatározó belső modellek figyelembe vesznek minden ésszerűen számszerűsíthető kockázatot. Ez a megközelítés azon kívül, hogy az arányos és progresszív felügyeleti ellenőrzés előfeltétele, a biztosítók számára az általuk viselt kockázatok jobb megértését is biztosítja. Mi több, a kockázatmegosztás (mint pl. viszontbiztosítás, fedezeti ügylet, értékpapírosítás, profitmegosztás) és a diverzifikáció hatásainak felismertetésével, a Szolvencia II ösztönzést nyújt a társaságoknak, hogy javítsák kockázatkezelési stratégiájukat.

A II. Pillér azt várja el a biztosítótársaságoktól, hogy átfogó kockázatkezelési kerettel rendelkezzenek. Az ORSA (Own Risk and Solvency Assesment) azt az igényt támasztja a társaságokkal szemben, hogy megfelelő eljárási rendjük legyen a kockázataik azonosítására, felmérésére és kezelésére, koherens keretek között, a szervezetükön belül minden szinten. Ezen túlmenően a II. Pillér a felügyeletek számára előremutató eszközt és eljárásokat biztosít. Az elvárás az, hogy a felügyelet képes legyen időben érzékelni bármilyen fenyegetést, és a biztosító meg tudja erősíteni azon képességét, hogy ellenálljon az esetleges pénzügyi kríziseknek.


A pénzügyi válság a pénzügyi intézmények csoportszintű felügyeletének szükségességét demonstrálja.


Minden csoportnak rendelkeznie kell egy, a cégek szintjén már létező rendszernek megfelelő felügyelettel. Ennek a felügyeletnek képesnek kell lennie arra, hogy azonosítsa a csoport konszolidált kitettségét, felbecsülje a csoport kockázati profilját annak gazdasági realitásaival összhangban.


A III. Pillér a közlési elvárások növelésére irányul, átláthatóbb, időszerűbb és megbízhatóbb információkat biztosít a társaságok pénzügyi helyzetéről és kockázatairól. Ez megerősíti a piaci fegyelmet és további ösztönzést nyújt a megbízható kockázatkezelési eljárások átvételére.

A pénzügyi környezet pénzügyi csoportok összességéből áll, így a felügyeletnek és a szabályozási környezetnek erre a realitásra kell reagálnia. A több csoportnál is felmerült probléma azt demonstrálta, hogy a kockázatkezelésre és a felügyeletre csoport szinten van szükség, inkább, mint a cégek-szintjén megvalósuló egyenkéntire, és alátámasztja azt az igényt, hogy az új Szolvencia II rendszer közgazdasági-alapokon nyugvó csoportfelügyeletet alkalmazzon. A csoport felügyelet a csoport kockázati profiljának átfogó megértését teszi lehetővé, és a kockázat koncentrációra irányul. A megfelelő csoportfelügyelet ösztönzi a kockázat és tőkemenedzsment javítását az egész csoporton belül, megkönnyíti az optimális tőkeallokációt a jogi személyek között. Ennek következményeként, kiegészíti az egyedi szintű felügyeletet úgy, hogy a kötvénytulajdonos védelmét a csoport összes egységén keresztül javítja.


A kockázatkezelést fejleszteni és megerősíteni szükséges minden pénzügyi intézménynél.


A kockázatokat megfelelő módon felismerő, mérő és azt kezelő kockázatkezelési rendszer központi kérdés minden pénzügyi intézménynél. A szervezet kockázati étvágyának világos meghatározása ugyanúgy lényegi elem, mint a kockázatkezelők szoros integrálása a napi működésbe és annak biztosítása, hogy rendelkezzenek a megfelelő csatornákkal és a felhatalmazással azon kockázatviselő tevékenységekre vonatkozó figyelmeztető jelek leadására, amelyek nincsenek összhangban az intézmény kockázati étvágyával.


A pénzügyi válság kifejlődése azt mutatja, hogy a kockázatkezelők hangját sok esetben nem hallották meg még az olyan intézményekben sem, amelyek egyébként kifinomult kockázatkezelési struktúrával rendelkeztek. A megelőző időszak kedvező gazdasági és pénzügyi feltételei, valamint a kockázat-felismeréssel kapcsolatos növekvő mértékű önelégültség kereskedelmi szinten nehézzé tették a kockázatkezelők számára, hogy megindokolják a kockázatviselési elvek szigorítását. Az ösztönző rendszereket (bónuszok) hozzá kell igazítani a működési irányokhoz, és a csúcsvezetők munkáját újra ki kell egyensúlyozni a kockázati étvágyon és azon limitek előzetes meghatározásán keresztül, amely felett közvetlenül jelenteniük kell az igazgatók tanácsának.


Az eszközök piac-konzisztens értékelésének alapelvként továbbra is meg kell maradnia, ami megalapozza a pénzügyi információkat és a prudencia felügyeletet. Ugyanakkor fontos a számviteli és prudenciális szabályok pro-ciklikusságának elkerülése.


A piac-konzisztens értékelés elősegíti az átláthatóságot és a piaci fegyelmet, valamint biztosítja az eszközökben és kötelezettségekben rejlő kockázatok pontos árazását. A jelenlegi likviditási válság nem használható fel okként arra, hogy az értékelésnek ez a megközelítése feladásra kerüljön.


A mark-to-market értékelés hatékony, elősegíti az átláthatóságot és a piaci fegyelmet. A mostani válság fényében, úgy érvelnek, hogy mindez addig igaz, ameddig a piac széles és likvid, ám problémákat okoz a piaci aktivitás hirtelen megtorpanásakor. Ugyanakkor a válságot nem lehet okként használni arra, hogy feladásra kerüljön a piaci értékelés alapelve. Amikor hiányzik a likviditás a piacon, a mark-to-model értékelési technikák kínálják a legjobb alternatívát az eszközök és követelések vonatkozásában, mivel ezek a technikák a jövőbeli pénzáramlás összegének, időtávjának és bizonytalanságának elemzésén alapulnak. Erőfeszítéseket kell tenni ezen technikák használatának és hatékonyságának javítására. A piac-konzisztens értékelés megőrzése mellett fontos, hogy a prudenciális szabályok a prociklikusság hatásaira irányuljanak annak érdekében, hogy megakadályozzák az eszközök alacsony áron történő eladását.

Az ezt támogató megfelelő tájékoztatás és piac-konzisztens megközelítés továbbra is a legátláthatóbb és koherens módszer arra, hogy pontos képet adjon egy társaság pénzügyi állapotáról.


A jelenlegi piaci válság nem vezethet a biztosítási tevékenységhez kapcsolódó értékpapírosítás indokolatlan korlátozásához.


A banki szektorban végbemenő értékpapírosítás kétséget kizáróan szerepet játszott a pénzügyi válság elterjedésében. Ugyanakkor a biztosítási szektor által kibocsátott értékpapírok alapvetően különböznek a banki papíroktól az átvitt kockázat típusa miatt, valamint a jól meghatározott és transzparens környezet okán, amelyben a biztosításhoz kapcsolódó értékpapírosítás (ILS ) végbemegy.


Az értékpapírosítás a biztosítási szektorban lehetővé teszi a biztosítók számára, hogy a biztosítási-jellegű kockázatokat (mint pld. emberi vagy természeti katasztrófák) átruházzák a tőkepiacokra. Az ILS lehetőséget teremt arra, hogy a védelem forrásait diverzifikálják, csökkentsék partnerkockázatukat és csökkentsék a tőke költségét. Az ILS egyben felkínálja a lehetőséget a befektetőknek, hogy független, anti-ciklikus kockázatokba fektessenek be, ami javítja tőke/kockázati profiljukat, és viszonylag magas megtérülést kínál.

Az ILS különbözik a banki értékpapírosítástól az átvitt kockázat típusát tekintve is, mivel a mögötte meghúzódó kockázat jellemző módon nem pénzügyi kockázat (pld. kamatok, hitelek, vagy árfolyamok cseréje), hanem nem-pénzügyi események valószínűségéhez kötődik. Az ILS általánosságban a jóval szigorúbb kockázati transzfer teszt előnyeit évezi a banki papírokkal szemben. Az ILS csak egy kockázat-mérséklő eszköz, ami ugyan nem akadályozza meg a károk vagy veszteségek megjelenését, de mindeddig ellenállt a pénzügyi krízisnek.


Lényegi kérdés a jobb tájékoztatási gyakorlat a komplex termékekről.


Annak érdekében, hogy visszaálljon a bizalom az összetett értékpapírok és strukturált termékek iránt, lényeges, hogy a fogyasztó megkapja az adekvát tájékoztatást arról a mögöttes kockázatról, ami a termékhez kapcsolódik.


A strukturált- és komplex termékek a mögöttes termékek különböző variációit tartalmazzák multilaterális ügyletekben. Ezen termékek összes eleméhez kapcsolódó alapvető kockázatok teljes transzparenciája, beleértve azok áttételeit is, az egyetlen lehetséges módszer arra, hogy a befektető megfontolt befektetési döntést hozzon, és visszaálljon a piaci bizalom a pénzügyi válság után. A nyújtott tájékoztatásnak nem csak teljesnek kell lennie, de érthetőnek és velősnek is. Lényegi elem a termékek kapcsán használt terminológiák és jellemzők harmonizálása ugyanúgy, mint a kapcsolódó tranzakciók transzparenciá­jának növelése.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére