Az irányelv transzformálása az egyes nemzeti jogrendszerekbe az Európai Unió összes tagállamában megtörtént, ám úgy tűnik, hogy ennek során az IMD vázolt koncepcióját korántsem valósították meg következetesen. Erre az adott lehetőséget, hogy az IMD minimum standardokat határoz meg és nem tiltja, hogy az implementáció során a hagyományos biztosításközvetítői kategóriákat is megjelenítsék – nem egy tagállam esetében lehet megfigyelni, hogy a jogalkotó a közvetítő közjogi státusa mellett a magánjogi státust is relevanciával ruházta fel, az egyes kategóriák közötti közjogi „átjárást” megtiltva. Könnyű belátni, hogy a szempontrendszer megkettőzése (többszörözése) hatással bír a közvetítők mozgásterére, azt kisebb-nagyobb mértékben szűkíti, ez pedig az adott közvetítő nemzetközi versenyképességét érinti. Aligha véletlen ezért, hogy a téma az AIDA biztosításközvetítéssel foglalkozó nemzetközi munkacsoportja 2008. november 26-i, budapesti ülésén is előkerült.


Carlo Galantini professzor felszólalásában egyenesen irányelv-ellenesnek minősítette az IMD implementációját a közelmúltban megvalósító olasz törvényt, amely a biztosításközvetítői nyilvántartást – nem is egységes kritériumok alapján – öt, egymástól elkülönített alszekcióra bontotta, kimondva, hogy egy közvetítő egy időben csak egy alszekcióban szerepelhet. Elkülönítetten vannak nyilvántartva az alkuszok, az ügynökök, a bankok és a pénzintézetek, továbbá az említettek közreműködői (alügynökei). A következmény az, hogy legálisan pl. két alkusz csak akkor működhetne együtt az ügyfél kiszolgálásában, ha egyikük az alkuszi nyilvántartásból „átigazol” a közreműködői nyilvántartásba, ám így saját jogon már nem végezhetne tevékenységet. A tevékenység korlátai az olasz közvetítőket a határon átnyúló szolgáltatások területén hátrányos helyzetbe hozzák: a „home country control” elve alapján az olasz közvetítő külföldön is csak a hazai besorolásának megfelelően működhet, ugyanakkor az olasz szabályozás az említett korlátozást nem alkalmazó tagállami közvetítők olaszországi tevékenységére nem hat ki. Galantini professzor véleménye szerint az érdek-konfliktusok kikerülésére hivatkozó olasz szabályozás azért megy szembe az IMD-vel, mert az irányelv a biztosításközvetítésre csak egy, közös definíciót ad és az ügyfél védelmét nem különböző közvetítői altípusok kialakításával, hanem a közvetítőt a szerződéskötést megelőzően terhelő, többek között a saját státusára és ajánlatának motivációjára vonatkozó tájékoztatási kötelezettség útján rendeli megoldani.

Takáts Péter kritikusan állapította meg, hogy a magyar Bit. hasonló logikát követ, mint az olasz, amennyiben a 38.§ (1) bekezdése értelmében a PSZÁF alkuszi vagy többes ügynöki (és nem általában független biztosításközvetítői) tevékenységi engedélyt ad ki, továbbá a 46.§ (2) bekezdése az alkusznak a többes ügynöki, a 47.§ (2) bekezdése pedig a többes ügynöknek az alkuszi tevékenységet kifejezetten megtiltja. A felszólaló rámutatott, hogy a biztosításközvetítés gyakorlata ezt a bináris logikát nem igazolja. A valóságban a piaci szereplők nem tisztán alkuszi, illetve tisztán többes ügynöki tevékenységet végeznek, hanem ezek elemei a konkrét piaci igények, illetve lehetőségek függvényében különböző kombinációkban jelentkeznek („inkább alkusz”, illetőleg „inkább többes ügynök”). A megoldás a hivatkozott tevékenységi „tűzfalak” eltörlése lehet. Az IMD preambulumának (18) megfontolása, valamint 12. cikkének 1. és 2. bekezdései ugyanis esetről esetre írják elő, hogy a közvetítő arról nyilatkozzon, hogy ajánlatát a biztosítási vállalkozások széles körével kapcsolatban állva, vagy csak meghatározott biztosítási vállalkozások termékei ismeretében, esetleg egy, vagy több biztosítási vállalkozásnak elkötelezetten teszi-e meg.

Pierpaolo Marano professzor véleménye szerint az olasz (és következésképpen a magyar) megoldás nem feltétlenül irányelv-ellenes, legfeljebb nem szolgálja a szóban forgó országokban honos közvetítők érdekeit, illetve nemzetközi versenyképességét. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az IMD több fajta közvetítői közjogi modell alkalmazására is lehetőséget ad. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az irányelv logikájának leginkább a Hollandiában is alkalmazott multifunkciós közvetítői modell felelhet meg, amelynek megfelelően pl. a független biztosításközvetítőként besorolt vállalkozás jogilag bármely közvetítői tevékenységet folytathat, feltéve, hogy ügyfelét az adott helyzetben betöltött szerepéről esetről esetre korrekt módon tájékoztatja.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére