Az egészségbiztosítás, mint új, ráépített szakorvosképzés elismerése történelmi jelentőségű esemény volt a magyar biztosításügy, az élet- és egészségbiztosítás, a társadalombiztosítás szempontjából (3). A biztosítási orvostan szervezése az igazságügyi orvostanon belül kezdődött, a diszciplína akkreditálásával folytatódott, majd a szakirányú szakképzési rendszerbe történő integrálása követte. Döntő lépés volt a képzés szervezeti és szakmai rendjének kialakítása, posztgraduális szakágként történő jogi elismerése.

A szakképesítés létrejötte az érintettek szívós munkájának gyümölcse, melynek legfontosabb lépéseit a következőkben szeretném felvázolni.

Az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet jogelődjénél már az 1970-es években hivatalos formában felvetették a biztosítási orvostani szakorvosi képesítés lehetőségét. Majd Dr. Kalabay László 1976-ban a Magyar Igazságügyi Orvostani Társaság (MIOT) Biztosítási Orvostani Szekciójában fogalmazta meg első alkalommal a biztosítási orvostan, mint önálló orvosi diszciplína szükségességét.

A szakképesítés ügyének következő állomásaként a Népjóléti Minisztériumban 1993. június 11-én készült egy „forgatókönyv”, mely a biztosítási orvostani ráépített szakorvosi képesítés kialakítása és elismertetése érdekében meghatározta a célkitűzéseket, a főbb szempontokat, a feladatok ütemezését. Javaslatokat készítettek a biztosítási orvostani szakképesítés bevezetésével kapcsolatban, melyek egyebek mellett tartalmazták a szakképesítés megszerzésének idejét, a szükséges elméleti és gyakorlati tanfolyamok vázlatos felsorolását, a szakképesítő helyeket, a szakképesítés elnevezését és mindazon egyéb feltételeket, melyek az akkor hatályos jogi szabályozás alapján meghatározóak voltak a posztgraduális szakképesítés szempontjából.

A kezdeményezés néhány évre leállt, majd a MIOT 1996. augusztus 21-23. között Debrecenben tartott XI. Kongresszusán az ott megválasztott Biztosítási Orvostani Szekció (BOSZ) elnöke, Dr. Fraknói Péter az elnökséggel együtt kapott felkérést arra, hogy a biztosítási orvostani posztgraduális szakképesítés ügyét újólag kézbe véve azt igyekezzék sikerre vinni.

A Magyar Életbiztosítási Orvostani Társaság (MÉBOT) a maga területén ugyancsak kezdeményező lépéseket tett és e tevékenységéről 1997. február 14-én vitaanyagot készített.

A MIOT BOSZ „A biztosítási orvostan szakképesítésnek indoka, helye és szerepe az orvosképzésben és továbbképzésben” címmel 1997. május 5-én munkaanyagot terjesztett elő. Ez tartalmazta a szakképesítéssel kapcsolatos előzményeket, a jelen helyzetet, a gyakorlati feladatokat, valamint a posztgraduális szakképesítés jogszerű megszerzéséhez szükséges, az előzőekben már elkészített, de jelen aktualitásával kibővített curriculumot, mely kitért a szakképesítés elnevezésére, a szakképzési időre, a minimálisan kötelező gyakorlat idejére, a tanfolyam képző helyeire. Tartalmazta a szakképesítés tematikai vázlatát, a szakképesítés megszerezhetőségének feltételrendszerét és irodalomjegyzékét.

Az Országos Szakképesítő Bizottság elnöke, Prof. Dr. Forgács Iván 1997. június 10-i állásfoglalásában a biztosítás orvostani szakképzés szakmai anyagát jónak és támogatandónak tartotta.

A biztosítási orvostani szakorvosi képzéssel kapcsolatban a BOSZ elnöksége kibővített elnökségi ülést tartott 1997. június 13-án. Meghívottként részt vett az ülésen Dr. Bálint György, Prof. Dr. Fehér János, Prof. Dr. Forgács Iván, Fogarasi István, Dr. Horváth Imre, Dr. Saliga Margit, Prof. Dr. Sótonyi Péter, Szász András, Szekulesz Lászlóné. A kibővített elnökségi ülésen javaslatot fogadtak el a biztosítási orvostani szakképesítéssel kapcsolatosban. A biztosítási orvostani szakvizsgára vonatkozó javaslatot a Biztosítási Oktatási Intézet (BOI) igazgatója, Fogarasi István 1997. július 3-án továbbította a Népjóléti Minisztérium államtitkára, Dr. Lépes Péter részére. Ebben megfogalmazásra került a várhatóan több száz fős továbbképzési igény, valamint az is, hogy a BOI rendelkezik a képzéshez szükséges infrastrukturális háttérrel, oktatóbázissal és a szükséges szakkönyvek megjelenéséhez a technikai adottságok is rendelkezésre állnak.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgató-helyettese, Dr. Kiss József 1997. július 18-án levélben tájékoztatta Dr. Kereszty Évát, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkárát arról, hogy a biztosítási orvostani szakképesítésre irányuló törekvések összhangban állnak az egészségbiztosítás kezdeményezéseivel és a BOSZ javaslatát együttműködően támogatják, annak a társadalombiztosítás irányába történő kiterjesztését javasolják.

Dr. Kereszty Éva 1997. augusztus 26-i keltezéssel válaszlevelet intézett a BOI igazgatójához, melyben a szakorvosképzés rendszerének tartalmi megújításával együtt a javasolt képzés támogatása mellett foglalt állást, további segítő együttműködést ígérve.

1998 januárjában Dr. Medgyessy Péter pénzügyminiszternél Dr. Mihályi Péter helyettes államtitkár részvételével a BOSZ elnöke személyes megbeszélést folytatott az egészségügy tervezett struktúraváltásáról. Megállapították, hogy a hatékonyan elvárható színvonalon, racionális alapokon nyugvó egészségügyi ellátórendszer alapjainak megteremtéséhez a biztosítási orvostani ismeretek komoly segítséget nyújthatnak. Ez olyan alap szakképesítéssel már rendelkező szakemberek további komplex ismeretanyagát tételezi fel, melynek segítségével újszerű, komplex módon lehet részt venni egy hatékonyan működő egészségügyi rendszerben.

Az Állami Biztosításfelügyelet számára díjnyertes pályamunka készült 1998. március 13-án „Koncepció a magán biztosításügy egészségügyi reformban betöltött szerepéről” címmel, melynek szerzői Dr. Cser Iván, Fogarasi István, Dr. Fraknói Péter, Szász András. A pályamű a biztosítási orvostani szakismeretek koncepcionális kidolgozását tartalmazta.

Az OEP főigazgatója, Dr. Cser Ágnes részére 1998. március 31-én a BOSZ vezetősége a biztosítási orvostani ismeretek alapjait képező és egyben egy zárt logikai rendszer bemutatására törekvő munkaanyagot készített.

A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége felkérésére 1998. március 26-án interdiszciplináris fórum keretében „Az orvosszakértői tevékenység az élet- és betegbiztosítás területén” című blokkban ugyancsak szerepelt a biztosítási orvostani posztgraduális képzés és az ebben végzett eddigi munkálatok összefoglalása.

Az összes érintett számára 1998. május 26-án összefoglalást készített a BOSZ elnöke „A biztosítási orvostani felsőfokú oktatás helye, szerepe az orvosképzésben és a szakirányú – posztgraduális – szakképzésben. Az oktatás szervezeti és szervezési elképzelése” címmel.

Az Egészségügyi Közlöny által meghirdetett továbbképzési program keretében a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézete által szervezett speciális (XXXV/1) „Az új Egészségügyi Törvény várható hatása az egészségügyi ellátásra” című tanfolyam tematikai óravázlata egyebek mellett már tartalmazta azokat a részismerteket, melyek a biztosítási orvostan egészéhez szervesen kapcsolódnak.

A Biztosítási Szemle XLIV. 1998. 11-12. számában vitaanyag jelent meg a kimunkálás alatt lévő biztosítási orvostani tananyagról.

Dr. Lengyel Gabriella 1998. november 4-én újabb összeállítást készített az érintettek részére „Összefoglaló tájékoztató a biztosítási orvostannak, mint szakirányú szakképzésnek az előkészítő munkálatairól, a további teendőkről” címmel.

Együttműködési megállapodás jött létre 1998. december 2-án a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, a MABISZ és a BOI között, melyhez később az OEP is csatlakozott. Ezen együttműködés lényege, hogy a biztosítási orvostani képzés közösen kidolgozott feltétel- és követelményrendszere alapján kérelmet nyújtanak be a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottsághoz (MAB) a képzés megszervezése érdekében.

Az OEP 1999. január 18-án kelt levelében észrevételeket tett a tervezett posztgraduális oktatással kapcsolatban. A BOSZ vezetősége a javasolt észrevételeket az akkreditációs anyagba beépítette és annak szerkezeti felépítése az akkreditációs követelményeken túl a ráépített szakképesítés feltételeit is tartalmazta.

A MAB a biztosítási orvostani akkreditációs anyagot 2000. február 11-én elfogadta.

Azonban a biztosítási orvostan mint önálló akkreditált képzési forma szakvizsga megszerzésére nem adott jogosultságot, ezért posztgraduális szakorvosképzésként elismeréséhez más irányú további erőfeszítések váltak szükségessé.

Dr. Trunkó Barnabás, a MABISZ főtitkára 2000. február 14-én tájékoztató levelet juttatott el az OEP főigazgatója Dr. Lampé Zsolt részére, melyben egyebek mellett kitért a biztosítási orvostani szakirányú továbbképzés aktuális helyzetére.

Prof. Dr. Sótonyi Péter a Semmelweis Egyetem rektora levelet intézett 2000. február 17-én az OEP főigazgatójához, melyben arról adott tájékoztatást, hogy az egészségügyi miniszternél megtörténtek azok a szükséges lépések, melyeket követően a biztosítási orvostani szakirányú továbbképzést biztosítási orvostani szakorvos képesítésként (ráépített szakképesítésként) az Egyetem elismeri és erről oklevelet állít ki.

Az Igazságügyi Orvostani és Orvosszakértői Szakmai Kollégium 2000. június 21-én egyhangú határozatában a biztosítási orvostani ismeretek tanácskozási joga képviseletét látta szükségesnek, melyre egyhangúlag Dr. Fraknói Pétert, a BOSZ elnökét kérte fel.

Az OEP főigazgatója helyettesével, Dr. Kameniczky Istvánnal egyetértő személyes megbeszélést folytatott a BOSZ elnöke, melyet követően Dr. Oberfrank Ferenc, az Egészségügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára 2001. március 23-án kelt levelében kifejtette, hogy a biztosítási orvostani szakorvosképzés kérdésében megerősítik a képzés beindítását célzó korábbi álláspontjukat és a társadalombiztosításban dolgozó orvosok számára a szakorvosképzést tartják kívánatosnak és ennek megteremtése érdekében minden szükséges támogatást megadnak.

Az OEP szervezetében Dr. Juhász Ferenc kidolgozta a szakorvosképzés indításának feltételeit, megteremtette az orvostudományi egyetemek igazságügyi orvostani intézeteivel, a biztosítótársaságokkal a szakorvos képzéshez szükséges együttműködés feltételeit. Erről hivatalos levélben tájékoztatta az OEP főigazgató-helyettese Prof. Dr. Varga Tibort a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének tanszékvezetőjét 2001. július 16-án. Dr. Juhász Ferenc nevéhez fűződik az egészségbiztosítási szakorvosképzés társadalombiztosítási rész teljes körű kompendiumának, a kétéves képzésre vonatkozó részletes tanterv elméleti és gyakorlati követelményrendszerének kimunkálása, a képzés személyi feltételeinek megteremtésében is meghatározó szerepe volt (4). Az általa szerkesztett kézikönyv, az „Irányelvek a funkcióképesség, a fogyatékosság és a megváltozott munkaképesség véleményezéséhez” az új diszciplína első alapműve lett.

A biztosítási orvostannal kapcsolatban tételesen felsorolt lépések megtétele mellett számtalan alkalommal hivatalos és informális jellegű megbeszélésekre került sor az érdekelt felek segítő együttműködésével. E körbe tartoztak az országos hatáskörű szervezetek, a Semmelweis Egyetem vezetői, a BOI érdekeltjei és mindazok, akik a tervezett oktatás bármely szintjén a továbbképzésben valamilyen formában érdekeltek voltak. A szervezők gondosan ügyeltek arra, hogy minden hivatalos fórumon, a tervezett oktatói és hallgatói körben egyaránt mindenkit, mindenkor a folyamatban lévő ügyek állásáról hitelesen tájékoztassanak.

A Magyar Igazságügyi Orvostani Táraság Biztosítási Orvostani Szekciójának elnöke, Dr. Fraknói Péter a szakorvosi szakképesítésről szóló rendelet módosítását szorgalmazó összefoglaló beadványát személyes megbeszélés keretében 2002. április 21-én nyújtotta át Dr. Mikola István egészségügy miniszternek Az egészségügy miniszter a szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről szóló 66/1999. EüM rendelet módosításáról szóló 30/2002. (V.24.) EüM rendelet aláírásával az „Egészségbiztosítás” ráépített szakképesítés megindításához rendelet formájában hozzájárult. A rendelet értelmében az egészségbiztosítás szakorvosi szakképzés 2002. október 1-je után megkezdődhetett.

A szakorvosképzés úttörő megszervezése Szegeden történt Prof. Dr. Varga Tibor vezetésével (5), az első szemeszter 2003 májusában indult. Ezt követően a Semmelweis Egyetem keretei között Prof. Dr. Keller Éva irányításával 2003 szeptemberétől vette kezdetét a budapesti szakképzés. Hamarosan Pécsett is folytatódott a szakorvosképzés, ahol Prof. Dr. Bajnóczky István irányításával a négy szemeszternyi elméleti képzés hétvégenként zajlik (6). Dr. Varga Mihály vezetésével Debrecen is bekapcsolódott a szakképzésbe.

Az egyetemeken folyamatosan zajló szakorvosképzés eredményeként napjainkra mintegy 150 egészségbiztosítás ráépített szakképesítéssel rendelkező szakorvos tevékenykedik szerte az országban.


Irodalom:

(1)Fraknói P, Varga T. Az egészségbiztosítás, mint új ráépített szakorvosképzés. In: Varga T (szerk.), Egészségbiztosítás. Jegyzet, Szeged, 2004: 6. o.

(2)Juhász F. A könyv célja. In: Juhász F (szerk.), Irányelvek a funkcióképesség, a fogyatékosság és a megváltozott munkaképesség véleményezéséhez. Eü. Minisztérium-OEP OOSZI 2004: 7. o.

(3)Sótonyi P. Előszó. In: Varga T (szerk.), Egészségbiztosítás. Jegyzet, Szeged, 2004: 3. o.

(4)Juhász F. A könyv célja. In: Juhász F (szerk.), Irányelvek a funkcióképesség, a fogyatékosság és a megváltozott munkaképesség véleményezéséhez. Eü. Minisztérium-OEP OOSZI 2004: 3. o.

(5)Varga T, Földes V. A Szegedi Tudományegyetem Törvényszéki és Igazságügyi Orvostani Intézetének története. In: Sótonyi P (szerk.), A magyar törvényszéki-igazságügyi orvostan története. Medicina, Budapest, 2009: 67. o.

(6)Bajnóczky I. A Pécsi Tudományegyetem Törvényszéki és Igazságügyi Orvostani Intézetének története. In: Sótonyi P (szerk.), A magyar törvényszéki-igazságügyi orvostan története. Medicina, Budapest, 2009: 60. o.


Dr. Horváth János

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Vissza a lap tetejére