Biztosítási hírösszefoglaló - 24. hét

A múlt héten kiadott új NGM rendelet értelmében ezentúl kizárólag elektronikus úton zajlik majd a biztosítók közötti adatforgalom a kártörténeti nyilvántartás rendszerében.

Biztosítási hírösszefoglaló  - 24. hét

2012.04.04

A rendelet kihat a bonus-malus besorolásra is – mely az ügyfelek szempontjából a legfontosabb pont talán. Amennyiben a rendszerben a biztosító nem tudja egyértelműen beazonosítani egy adott szerződés besorolásához tartozó adatokat, úgy azt véglegesen A00-ba kell sorolnia.

A beazonosíthatatlanság előfordulhat egyrészt a rendszerben levő hiányos adatok miatt, másrészt biztosítói tapasztalat, hogy kb. minden hetedik ügyfél rosszul ad meg bizonyos adatokat, ezen belül is nagy problémát szokott okozni az előző kötvényszám helytelen megadása. Az adatpótlásra, korrekcióra a biztosító a szerződés létrejöttétől számítva 1,5 hónapon belül köteles felhívni az ügyfél figyelmét, minek okán kevés idő áll az ügyfél rendelkezésére a végleges besorolás előtt.



A MABISZ nemrég közzétette a hírt, miszerint már lehet kötni otthonszülésre is felelősségbiztosítást. Ez egy olyan konstrukció, amit orvosok, illetve bábák köthetnek, és melynek a fedezete ki van terjesztve az otthoni szülésre, és a felelősség megállapítása után fizet rá kártérítést a biztosító. A MABISZ nagy érdeklődésről számolt be, sokan kértek már ajánlatot attól az egy biztosítótól, aki jelenleg foglalkozik ezzel a termékkel, azonban jelenleg még senki sem kötötte azt meg.

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma:

Tudásbázis
help
Elérhetőségek
comments

Tel.: +36 70 700 2000

Fax: +36 1 700 1818

kapcsolat@biztositas.hu

Hogyan működik?
gears

A rendelet kihat a bonus-malus besorolásra is – mely az ügyfelek szempontjából a legfontosabb pont talán. Amennyiben a rendszerben a biztosító nem tudja egyértelműen beazonosítani egy adott szerződés besorolásához tartozó adatokat, úgy azt véglegesen A00-ba kell sorolnia.

A beazonosíthatatlanság előfordulhat egyrészt a rendszerben levő hiányos adatok miatt, másrészt biztosítói tapasztalat, hogy kb. minden hetedik ügyfél rosszul ad meg bizonyos adatokat, ezen belül is nagy problémát szokott okozni az előző kötvényszám helytelen megadása. Az adatpótlásra, korrekcióra a biztosító a szerződés létrejöttétől számítva 1,5 hónapon belül köteles felhívni az ügyfél figyelmét, minek okán kevés idő áll az ügyfél rendelkezésére a végleges besorolás előtt.



A MABISZ nemrég közzétette a hírt, miszerint már lehet kötni otthonszülésre is felelősségbiztosítást. Ez egy olyan konstrukció, amit orvosok, illetve bábák köthetnek, és melynek a fedezete ki van terjesztve az otthoni szülésre, és a felelősség megállapítása után fizet rá kártérítést a biztosító. A MABISZ nagy érdeklődésről számolt be, sokan kértek már ajánlatot attól az egy biztosítótól, aki jelenleg foglalkozik ezzel a termékkel, azonban jelenleg még senki sem kötötte azt meg.

bIZTOSÍTÁSI HÍREK

2019.09.27

A CIB Bank informatikai rendszerének fejlesztése miatti CIB eCommerce (internetes kártyaelfogadás) szolgáltatás nem lesz elérhető:

április 6-án (szombaton) 23:00 órától 2019. április 7-én (vasárnap) 05:00 óráig és

április 19-én (pénteken) 23:00 órától 2019. április 20-án (szombaton) 7:00 óráig.

Megértésüket köszönjük!

Tovább

2019.09.27

2019. március 21-e óta már interneten is elérhető a MABISZ digitális kárbejelentője.

Tovább

2019.09.27

Kedves Ügyfeleink és Partnereink!

A Biztosítás.hu Kft. 2018.július 02-től új címre költözött, székhelyünk megváltozik.

Tovább

Utolsó frissítés dátuma:

-->