Címlap » Kötelező biztosítás határidők

Kötelező biztosítás határidők

Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjszámítás-kötés 2012

Kötelező most vásárolt autóra
2012 évközi kötés

Sokan nem tudják, de jármű vásárlása esetén már a vásárlás napjára is érvényes fedezettel kell rendelkeznünk. Könnyű belátni, hogy az adásvételi szerződés aláírásától számítva a jármű eddigi tulajdonosa szempontjából érdekmúlás következik be, így az ő szerződése automatikusan megszűnik – márpedig a frissen vásárolt autóval már a hazavezető úton is okozhatunk balesetet.

Szintén fontos odafigyelni a szerződés szerinti díjfizetési ütemnek megfelelő határidőkre. Az érvényes szabályzás szerint a díjfizetés minden esetben a szerződő kötelessége – még akkor is, ha pl. a biztosító nem küld csekket, vagy azt valamilyen okból kifolyólag nem kapjuk meg. A díjfizetés elmaradásából, a szerződés megszűnéséből fakadó minden hátrány végülis a szerződőre hárul.

A harmadik lényeges határidő a biztosítási évforduló, amelyre biztosítóváltás esetén a szerződés felmondható. A fentebb említettek szerint az ezzel kapcsolatos ügyintézést az évforduló előtt több, mint 30 nappal meg kell kezdeni, különben jogszerűen nem válthatunk biztosítót, és ez indokolatlan többletköltségeket jelenthet.

Online ügyfélszolgálat

Az online biztosítás előnyei

  • vezető biztosítók ajánlatai egy helyen
  • online kedvezmény
  • szakértő segítség a választásban
  • nem kell sehová sem elmennie
  • díjmentesen intézzük biztosítását
  • árgarancia

Egyszerű, gyors, kényelmes... online biztosítás.

 

Call center

Tel: (06 1) 999 7575
Fax: (06 1) 999 7576

Keresés az oldalon