CSOK-hitel felvétele: bőven vannak extra költségek

Sok családnak hatalmas segítség a CSOK és a mellé felvehető hitel, de ha igényeljük a 10 millió forintos kölcsönt is az állami támogatás mellé, érdemes átgondolni, hogy milyen kiadásokkal jár a hitel felvétele.

2019.10.28

Akár 25 millió forintot is felhasználhat lakásvásárlásra az, aki teljesíti a CSOK feltételeit, és a támogatás mellé a 10 millió forintos CSOK-hitelt is igényli. A lakáskölcsön csábító, hiszen nagyon kedvező a kamatozása, legfeljebb 3 százalék lehet.

Ez nagyon impozáns törlesztőrészletet eredményezhet, de a Bank360 gyűjtése szerint érdemes az igénylés előtt arról is meggyőződni, hogy mekkorák lesznek a hitelfelvétellel járó banki költségek is, merthogy ezekből a tételekből jócskán akad. Az alábbiakkal érdemes számolni a CSOK-hitel igénylésénél:

Önerő: milliós tétel, amit valahogy mindenképpen meg kell oldani saját zsebből, hiszen CSOK ide vagy oda, a bankok csak a fedezetként felajánlott ingatlan piaci értékének legfeljebb 80 százalékáig hitelezhetnek, ráadásul van bank, amelyik szigorúbb és 20 százalék helyett például 30 százalék önerőt vár el. Ha tehát 15 millió forint a lakás, amit megvennénk, az igénylésnél legalább 3 millió forintra lesz szükségünk.

Értékbecslés: a bank értékbecslője állapítja meg a fedezet értékét. A munkadíjat viszont mi fizetjük, ami nagyjából 30 ezer forint.

Dokumentumok lekérése: legtöbbször elég a fedezet tulajdoni lapját lekérnünk a Földhivataltól: 3 600 forintba kerül az e-hiteles változat, a papír alapú viszont 6 250 forint.

Közjegyző díja: kötelező a hitelszerződés okiratba foglalása, amelyet a közjegyző végez. Több tízezer forintba kerül ingatlantól, hitelösszegtől, oldalszámtól és munkaórától függően. Egy 15 millió forintos ingatlan esetén nagyjából 40-50 ezer forintot kell majd fizetnünk.

Zálogjog bejegyzése: a bank bejegyezteti a jelzálogot az ingatlanra a Földhivatalnál, ami rákerül a tulajdoni lapra 12 600 forintért.

Átutalási és folyósítási díj: több banknál még mindig szokás, hogy a felvett összeg eladónak történő átutalásáért is számít fel díjat, amely jellemzően a hitelösszeg 1 százaléka, azaz 15 millió forintnál 150 000 forintba kerül ez a művelet.

Szerencsére a fenti díjaktól a bankok akciók keretein belül eltekinthetnek, így sokat, akár százezer forint feletti összeget is megspórolhatunk egy jól megválasztott lakáskölcsönnel.

A futamidő alatt azonban nem csak a törlesztésre kell odafigyelnünk, ugyanis a bankok előírása, hogy csak biztosított ingatlan felel meg fedezetként, azaz nem csak egy hasznos plusz, hanem egyenesen szükséges egy lakásbiztosítás kötése is, nem kivétel ez alól a CSOK-os lakás sem. Ezt persze megtehetjük a banktól külön, vagy akár a banknál is, utóbbi esetben akár valamilyen kedvezményt is kaphatunk, így érdemes az ajánlatok után érdeklődni. A lakásbiztosításnak szintén éves díja van, amelynek nagysága teljesen az ingatlan adottságaitól függ, illetve a választott extra szolgáltatásoktól. Jellemzően évente 15-20 ezer forintból a leggyakoribb káresetekkel szemben már védhetjük magunkat.

Nem csak a banknak kell egy vagyont fizetnünk

A CSOK-kal vásárolt ingatlant is terheli a vagyonszerzési illeték, amely alapesetben 4 százalék, azaz egy újabb, közel milliós tételre lehet felkészülni. Ettől persze sok esetben mentesülhetünk részben, így mindenképpen érdemes utánajárni alaposan, hogy a tranzakció után jár-e illetékkedvezmény, hiszen ezen százezrek is múlhatnak.

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2022. 05. 03.