Hitelösszehasonlítás

Míg a kgfb-nél már bevett szokás, hogy az autósok összehasonlítják a biztosítók árait, addig ugyanez a sokat spóroló szokás más pénzügyi termékeknél nem alakult még ki itthon. Pedig egy kalkulátor százezreket is spórolhat. Mindössze néhány perc ráfordításával akár több százezer forintot is spórolhatunk. Erre képesek ma a hitelkalkulátorok, amelyek segítenek megtalálni a céljainkhoz és lehetőségeinkhez leginkább illő kölcsönöket.

2019.08.13

Míg a kgfb-nél már bevett szokás, hogy az autósok összehasonlítják a biztosítók árait, addig ugyanez a sokat spóroló szokás más pénzügyi termékeknél nem alakult még ki itthon. Pedig egy kalkulátor százezreket is spórolhat.

Egyáltalán nem mindegy ugyanis, melyik pénzintézetet választjuk, amikor kölcsönt akarunk felvenni - állítja Veres Patrik, a Bank360 szakértője. Ugyanakkora kölcsönt felvehetünk az egyik banknál olcsóbban, a másiknál drágábban. Ha nem szánunk időt a legkedvezőbb ajánlat felkutatására, súlyos pénzeket dobunk ki az ablakon - feleslegesen.

Csak egy gyors példa: 15 000 000 forint jelzáloghitelt 20 évre felvehetünk az egyik banktól úgy, hogy a futamidő végére 22 755 840 forintot fizettünk vissza, vagy olyan pénzintézettől is, amelynél 27 107 660 forint lesz a teljes visszafizetett összeg. A különbség majdnem 4 és félmillió forint, pedig ugyanazt az összeget vennénk fel. Csak ezt éppen megtehetjük olcsóbban és drágábban is.

Időt és pénzt spórol egy hitelkalkulátor

Ahogy tehát megvizsgáljuk a neten azt, hogy melyik üzletben vásárolhatjuk meg néhány tízezer forinttal olcsóbban azt a mobiltelefont, amelyiket kiszemeltük magunknak, úgy ma már nagyon könnyen összehasonlíthatjuk azt is, hogy melyik banknál vehetjük fel a legkedvezőbb hitelt.

Persze egy olyan pénzügyi termék, mint a lakáshitel bonyolult és valljuk be, nem túl érdekes (amíg rá nem jövünk, hogy milliók múlnak a döntésünkön), így nem is töltünk el szívesen sok időt a banki hirdetmények böngészésével. A Bank360 kalkulátoraival szerencsére kevesebb mint három perc alatt, könnyedén áttekinthetjük, hogy melyik a számunkra legmegfelelőbb kölcsön.

A kalkulátorokkal tucatnyi banknál elérhető lakáshitelek, személyi kölcsönök, babaváró hitelek, autóhitelek, bankszámlák, hitelkártyák vagy akár adósságrendező kölcsönök összehasonlítása is lehetséges, azaz a kisebb és a legfontosabb pénzügyi döntéseinkben is segíthetnek. Ráadásul nincs szükség sok adatra, hogy lássuk a számunkra legmegfelelőbb ajánlatokat. Elég megadunk például egy hitelnél

  • az igényelt hitelösszeg nagyságát
  • a vállalt futamidőt
  • a jövedelmünk nagyságát
  • és szükség esetén azt is kiválaszthatjuk, hogy vállaljuk-e bankszámla nyitását kamatkedvezményért

Már ezek alapján is másodpercek alatt összeáll a lista, azonban akik a leginkább személyre szabott kölcsönt keresik, további adatokat adhatnak meg, mint például a kamatperiódus vagy a hitel típusa.

Az adatokból összeállított listát aztán akár törlesztőrészlet, THM vagy teljes visszafizetendő összeg alapján is sorrendbe állíthatjuk, ha pedig megvan a kiszemelt kölcsön, megismerhetjük az igényléssel járó költségeket, az elérhető akciókat, az igénylés feltételeit, de végigkövethetjük azt is, hogyan fogjuk az évek során visszatörleszteni a kölcsönt. Ha az olvasottak megfelelnek az igényeinknek, egy kattintással indíthajuk is az igénylést a “Részletek” gombra kattintva.

Nem érdemes kihagyni ezt a lépést

Egy kalkulátorral tehát könnyedén, gyorsan és egyszerűen hasonlíthatjuk össze a banki termékek árait, pont mintha a neten ellenőriznénk, hogy hol a legolcsóbb egy műszkai cikk. A Bank360 kalkulátorai folyamatosan frissülnek és a legújabb adatok alapján hasonlítják össze a kölcsönöket, bankszámlákat és más termékeket, így mindig az aktuálisan elérhető legkedvezőbb ajánlatokból válogathatunk.

Nem érdemes tehát kihagyni ezt az egyszerű lépést, hiszen már egy kisebb hitelnél is több tízezer forint lehet két bank ajánlata között a különbség, míg egy több milliós kölcsönnél akár százezrek is múlhatnak azon, hogy elég alaposan körüljártuk-e a lehetőségeket és döntöttünk tudatosan.

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2022. 05. 03.