Idén is százezreket spórolhatunk egy ügyes adósságrendezéssel
Egyelőre nem bevett szokás itthon, pedig érdemes évről évre megvizsgálni, éppen milyen hitelajánlatokat kínálnak a bankok. A több évig tartó kamatcsökkenéssel ugyanis korábban nem látott szintre kerültek a kölcsönök kamatai is. Ez pedig lehetőséget teremt arra, hogy egy régen, magas kamaton felvett hitelt kiváltsunk egy olcsóbbal, és így végül pénzt spóroljunk.
2021.03.12
Arról, hogy mennyire olcsók most a hitelek, könnyedén meggyőződhetünk a Bank360 adósságrendező hitelkalkulátorával: láthatjuk, ha például 15 millió forint fennálló tartozást rendezünk, a törlesztőrészlet 10 évig fixen 88 310 forint is lehet (THM: 3,73%). Érdemes a kalkulátor segítségével a saját hiteltartozásunk alapján megvizsgálni a bankok ajánlatait, hogy megtaláljuk azt, amivel akár százezreket is spórolhatunk.
Vegyünk például egy olyan családot, amelyik havi nettó 400 000 forintos jövedelmet tud igazolni és vállalják ennek bankszámlára érkeztetését. 2015 januárban vettek lakást 20 millió forint hitel segítségével. A kölcsönt 20 éves futamidőre vették fel 10 éves kamatperiódussal, 6,60 százalékos THM-mel. Ennek a törlesztőrészlete 150 294 forint volt.
A család faragna a törlesztőrészleten, ezért megvizsgálják az ajánlatokat. Az ez alatt eltelt 73 hónap alatt a fennálló tőketartozásuk 16 392 394 forintra apadt, ezt az összeget kell visszafizetniük egy új, remélhetőleg olcsóbb hitelből.
A család nem szeretne más kondíción változtatni, így a fennmaradó 14 évre keresnek hitelt ugyanúgy 10 éves kamatperiódussal ehhez a 16,4 millió forinthoz.
A kalkulátor alapján nincs akadály az olcsósítás előtt, hiszen a Raiffeisen Banknál például 3,73 százalékos THM mellett havi 124 981 forintra, vagy például az Erste Bank ajánlatával 126 756 forintra csökkenthető a törlesztőrészlet. A család tehát havonta több mint 25 000 forintot spórol az első tíz évben, a hátralevő időben pedig a kamatkörnyezettől függően változhat a törlesztő.
Teljes visszafizetendő összegre vetítve is érdemes megnézni, hogyan alakul a visszafizetés: ha kitartanak az eredeti kölcsön mellett, akkor a futamidő végéig változatlan kamatszinttel számolva 25 099 167 forint lett volna a teljes visszafizetendő összeg, az újnál viszont csak 20 996 908 forint, azaz a hitelkiváltással a futamidő végéig megegyező kamattal számolva összesen több mint 4 millió forint a megtakarítás.
Több hitelt cserélhetünk egyre
Nem csak jelzáloghitelek esetében érdemes figyelni a hitelkiváltási lehetőségeket. Ugyanezt megtehetjük egy korábban felvett, de kisebb összegű személyi kölcsönnel is. Ha találunk kedvezőbb hitelkonstrukciót, mindenképp érdemes csökkenteni a havi terheken. Ebben segít egy hitelkiváltó hitelkalkulátor.
Akár jelzálog-, akár fogyasztási hitelről van szó, egyszerre több kölcsön rendezésére is használhatunk egy kedvező hitelt.
Ha például magas kamatozású áruhitelt fizetünk és hitelkártyatartozásunk is van, kedvező kamatozású személyi kölcsönnel válthatjuk ki ezeket még akkor is, ha nem szeretnénk a jövedelmünket áthozni egy másik bankhoz. Egymillió forint személyi kölcsönt az aktuális ajánlatok alapján már 20 252 forintos törlesztőrészlettel is igényelhetünk nettó 250 000 forintos jövedelemmel (THM 8,71%).
Nem csak pénzbeli előnye van egy hitel kiváltásának
Azon túl, hogy anyagilag jobban járunk az adósságrendezéssel, a hitelképességünkre is jó hatással lehet a lépés.
Sokak számára lehet aktuális a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás kihasználása, amelyhez kedvező kamatozással vehetünk fel hitelt, ha nincs meg a felújításhoz szükséges önerő. A jelenlegi jövedelemarányos törlesztési szabályok azonban kimondják, hogy csak bizonyos részét fordíthatjuk a fizetésünknek hiteltörlesztésre.
Ez az első példában vizsgált jelzáloghitel esetében 50 százalék, míg fogyasztási hiteleknél legfeljebb 50 százalék lehet. Az első példánál így a 400 000 forintos összjövedelemmel rendelkező család legfeljebb 200 000 forintig adósodhat el. Az otthonfelújítási hitel törlesztőrészlete ugyanakkor a legmagasabb 6 millió forintos hitelösszeg esetén 57 936 forint a Bank360 kalkulációi szerint.
Ha a család kitart az eredeti jelzáloghitel mellett, akkor nem fogják tudni felvenni a lakásfelújításra szánt kölcsönt a jövedelmük alapján, hiszen 57 936 és 150 297 forintot kellene fizetniük, ami meghaladja a 200 000 forintot. Ha viszont cserélnek, a 124 981 forintos törlesztőrészlet mellé már jó eséllyel tudják igényelni az otthonfelújítási kölcsönt is.
A cikk alapjául szolgáló kalkuláció 2021. 03. 11-én készült a Bank360.hu-n.