Lakásfelújítás: melyik állami támogatásból éri meg a legjobban?

Egy teljes körű lakásfelújításra eddig is több állami támogatás volt igénybe vehető, január óta pedig még szélesebbé vált a paletta. Nem mindegy azonban, hogy az egyes lakáscélokat melyik támogatás segítségével valósítja meg az igénylő, ezért érdemes minden lehetőséget számításba venni a munkálatok kezdete előtt. Ebben segít a Bank360.hu pénzügyi szakportál összefoglalója: az elemzők utánajártak, hogy a kitűzött lakáscélokhoz a lakásfelújítási támogatás, a csok vagy esetleg a babaváró hitel lehet-e a befutó.

2021.02.25

Egy teljes lakásfelújítás akár több millió forintba is kerülhet, így nem mindegy, hogy a költségeket teljes mértékben önerőből finanszírozza egy család, vagy kapnak hozzá támogatást is. A gyermekes családok idén abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy akár több támogatás közül is választhatnak, ha pedig elég ügyesek, akkor kombinálhatják is ezeket.

Milyen lehetőségek vannak?

Ha teljes körű lakásfelújítás a cél, akkor a lakásfelújítási támogatás, valamint a hozzá kapcsolódó lakásfelújítási kölcsön kézenfekvő megoldás lehet. Ezzel akár hatmillió forint kamattámogatott kölcsönhöz lehet hozzájutni, amit a kamattámogatás időszakában maximum 3 százalékos kamattal kell törleszteni. A támogatás igénylése után pedig a teljes vissza nem térítendő támogatás összegével előtörleszthető a felvett hitel, előtörlesztési díj fizetése nélkül.

A támogatás és a hitel igénylése is csak akkor lehetséges, ha a felújított ingatlan

  • az igénylő saját tulajdonában van legalább 50 százalékban,
  • az igénylő család lakhelyéül szolgál, úgy, hogy legalább egy gyermekük már van, vagy terhesség esetén a magzat már elmúlt 12 hetes.

Ha a költségvetés meghaladja a hatmillió forintot, akkor a támogatás kombinálható más állami támogatásokkal is, akár lakástakarékkal is.

Gyerekvállalás előtt állók előnyben

Ha a felújítás előtt álló párnak még nincs gyermeke, vagy a meglévő mellé további gyermeket is terveznek, akkor a felújítási kölcsön helyett a babaváró hitel igénylésen érdemes elgondolkodni, hiszen a tervezett gyermek miatt a kölcsön akár a teljes futamidő alatt kamatmentesen törleszthető, több gyermek születése esetén pedig az állam elengedi a fennálló tartozás egy részét, vagy akár az egészet - ez még a kamattámogatással fix 3 százalékos jelzáloghitelnél is kedvezőbb ajánlat.

A babaváró hitel előnye, hogy a felvett kölcsön után nem kell elszámolni a bank és az állam felé semmivel, ugyanakkor a személyi feltételek szigorúbbak. Az igényléshez például házasnak kell lenni, emellett legalább hároméves folytonos tb-jogviszonyt kell igazolni, legalább az egyik félnek. Aki ezeknek megfelel, akár 10 millió forint kamatmentes kölcsönhöz is hozzájuthat, a felújítás után pedig semmi nem zárja ki, hogy a lakásfelújítási támogatás igénylése után előtörlesszen. A babaváró hitel előtörlesztésével kapcsolatban arra érdemes figyelni, hogy a futamidő első öt évében ne haladja meg az előtörlesztett összeg a felvett hitel 50 százalékát, ellenkező esetben vissza kell fizetni az addig igénybe vett kamattámogatást.

Van, akinek a csok is segíthet

A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) elsősorban a saját ingatlan megszerzését segíti, de bizonyos élethelyzetekben akár a meglévő ingatlan korszerűsítése is megoldható vele. A preferált kistelepüléseken elérhető falusi csok akár a meglévő ingatlanon elvégzett korszerűsítési munkálatokra is felvehető, három gyermek esetén legfeljebb 5 millió forintig. Emellé a lakásfelújítási támogatáshoz hasonlóan kamattámogatott hitel is igényelhető, a szerződésben vállalt gyermekek számától függően 5 vagy 7,5 millió forint.

A lakásfelújítási támogatás is kombinálható a csokkal, de az alapszabály, hogy ugyanazt a költséget nem lehet mind a két támogatással kapcsolatban elszámolni.

Mire érdemes figyelni felújítás előtt?

Nincs egyértelmű válasz arra, hogy melyik támogatás éri meg a legjobban, ezt mindenkinek az élethelyzete és a tervezett felújítási munkálatok alapján érdemes mérlegelnie. Utóbbival kapcsolatban mindenképpen érdemes átnézni az állam által támogatott felújítási munkálatok listáját, mert a falusi csok és a lakásfelújítási támogatás között ezen a téren több különbség is lehet. A másik fontos szempont a gyermekvállalás kérdése: ha az igénylő pár még tervez gyermeket a közeljövőben, akkor a babaváró hitelnél kedvezőbb hitelajánlatot nem fognak találni a piacon - ezt ráadásul ki is egészíthetik a lakáscélú vissza nem térítendő támogatásokkal is.

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2022. 05. 03.