Az Etna meghódítása: egy életre szóló kaland
Az Etna Európa legnagyobb, ma is működő vulkánja, Szicília egyik legjellegzetesebb látványossága. Nem véletlen tehát, hogy hatalmas népszerűségnek örvend a szigetre látogatók körében. Semmihez sem fogható érzés régi krátereken átsétálni, és érezni a vulkán melegét a lábunk alatt. Az Etnát két irányból, Catania és Palermo felől is megközelíthetjük – cikkünkben most az előbbit, a cataniai útvonalat mutatjuk be. Kezdődhet az Etna-túra?
Etna-túra: mik a lehetőségeink?
Mielőtt nekivágunk a vulkanikus hegy meglátogatásának, el kell döntenünk, hogy milyen formában szeretnénk megközelíteni azt. Lehetőségünk van szervezett túrára befizetni, ahol az odautazástól kezdve az idegenvezetésen keresztül egészen a feljutásig minden biztosított. Ezekről a túrákról azt kell tudnunk, hogy viszonylag sokba kerülnek, ezért, ha ennél valamivel olcsóbban szeretnénk megúszni, magunknak is megszervezhetjük a kirándulást. Nem kell megijednünk a szervezés gondolatától, ugyanis egyszerűbb, mint hinnénk: ha úgy döntünk, hogy kihagyjuk a szervezett túrát, busszal vagy autóval tudjuk megközelíteni az Etnát.
Hasonlítsa össze biztosító partnereink utasbiztosítási ajánlatait, hogy megtalálja az Ön számára legmegfelelőbbet, olcsóbban!
Catania-Etna útvonal busszal
Ha nem szervezett túra keretein belül látogatnánk meg a vulkánt, és autót sem szeretnénk bérelni, busszal juthatunk el Catania városából a hegyhez. A busz a központi vasútállomásról – Catania Centrale – indul minden reggel 8:15-kor. Ha a vasútállomásnak háttal állunk, akkor láthatjuk, honnan indul az AST jelzésű busz: a helyi buszjáratoktól egy kicsivel távolabb megpillanthatjuk a számokkal ellátott buszbeállókat, ahova többek között az Etna-busz is érkezik. Mivel a vulkán Szicília egyik fő látványossága, ez a buszjárat nagyon népszerű, így érdemes legalább fél órával hamarabb érkezni, hogy biztosan legyen helyünk. A buszra csak annyi utas szállhat fel, amennyi ülőhely van rajta, tehát nem érdemes megkockáztatni az odautunkat azzal, hogy későn érkezünk. A retúr buszjegyet (olaszul ritornót) a sofőrtől tudjuk megvenni 6,60 euróért, majd nagyjából másfél órás utat követően elérjük az 1900 méteren található állomást, a túrák kiindulópontját. Ugyanez a busz 16:30-kor indul vissza a városba, így bőven van időnk a vulkán felfedezésére.
Látnivalók 1900 méteren
Az 1900 méteren kiépített kezdőállomáson nem csak parkolót találunk: szuvenírboltok sokasága, éttermek, bárok és egy hotel is gondoskodik az ide látogatók kényelméről és szórakozásáról. Ha ennél tovább nem szeretnénk menni, akkor sem kell aggódnunk, ugyanis már itt is felfedezhetünk két régi krátert, illetve sétálhatunk a hamuval és vulkáni kőzettel borított dombokon. Érdekes, hogy az Etna rengeteg katicabogárnak ad otthont, ezért, ha figyelmesek vagyunk, észrevehetjük a vulkáni homokban pihenő piros-fekete bogarakat. Elképesztő élmény egy vulkánon sétálni, ráadásul a panoráma tiszta időben már innen is lélegzetelállító – aki egyszer megtapasztalja, bizonyára örökké megőrzi ezt az emléket.
Ha nem állnánk meg 1900 méternél…
Azok, akik elegendő erőt éreznek magukban, 2500 vagy akár 2900 méterre is felsétálhatnak, ennek az útnak azonban csak megfelelő túrafelszereléssel és jó kondícióban érdemes nekivágni. A helyszínen túracipőt, kabátot, sisakot és túrabotot is bérelhetünk a hegy meghódításához. Ez a terep kevésbé gyakorlott túrázóknak nehézségeket okozhat, azonban szerencsére van más alternatíva is a feljutásra: 30 euróért kabinos felvonóval elérhetjük a 2500 méteres magasságot, majd ott lehetőségünk van terepjáró buszra szállni, amivel egészen 2900 méterig visznek fel. Hasznos információ lehet, hogy a felvonók és a buszok is folyamatosan járnak, az indulás nem időhöz kötött. Ha pedig ennél is feljebb mennénk, és a 3300 méteres csúcsot szeretnénk meghódítani, azt még lent, 1900 méteren kell eldöntenünk, ahol csatlakoznunk kell egy csoporthoz, ugyanis a csúcstúrát csak tapasztalt vezetővel és megfelelő felszerelésben lehet teljesíteni. Erre azonban nem minden esetben van lehetőség, ugyanis előfordulhat, hogy biztonsági okokból egyáltalán nem indulnak csúcstúrák.
Hasznos tudnivalók indulás előtt
Fontos, hogy még akkor is vigyünk magunkkal pulóvert, ha lent a városban melegünk van, ugyanis ilyen magasságban általában nyáron is erősen fúj a szél, és jó néhány fokkal hidegebb a levegő. Az apró kavicsos talaj miatt a túracipő elengedhetetlen, és mondanunk sem kell, hogy a túrához készüljünk megfelelő mennyiségű folyadékkal és étellel. Jó tudni, hogy a szuvenírek némileg olcsóbbak az 1900 méteres alsó állomáson, mint a 2500 méteren található boltban, ezért, ha spórolni szeretnénk, inkább lent vásároljunk be. Több helyen is találhatunk lávakőből készült dísztárgyakat, hűtőmágneseket, sőt, akár ékszereket is – ha igazán autentikus szuvenírre vágyunk, lepjük meg magunkat valami ehhez hasonlóval! Természetesen nem feledkezhetünk meg az utasbiztosításról sem: ha egy könnyed túrával fedeznénk fel a vulkánt, a kalkuláció elején válasszuk az „Olaszországi nyaralás” opciót. Amennyiben viszont a csúcstúrát szeretnénk teljesíteni, jelöljük meg a „Sport” utazási célt annak érdekében, hogy a biztosításunk megfelelő védelmet nyújtson a kizárólag szakvezetővel teljesíthető túra közben bekövetkező balesetekre is.