Lenyűgöző kastélyok és várak Horvátországban

A gyönyörű tengerpartok mellett Horvátország várak tekintetében sem utolsó, ezért érdemes a nyaralás során egy-egy várat vagy kastélyt is felkeresni, hogy megfűszerezzük a pihenést egy kis történelmi kitekintéssel. Ezekben a fantasztikus, régi épületekben azt érezhetjük, hogy visszarepültünk az időben, ráadásul a tengerparti fürdőzések közben üde kitérő lehet egy várlátogatás. Cikkünkben mutatunk néhány lélegzetelállító várat és kastélyt az idei horvátországi nyaralásra!

Trakostyán vára

Tündérmesére hajazó látványt nyújt a dombtetőn, fantasztikus természeti környezetben elhelyezkedő Trakostyán vára – ha Horvátországban kastélyokat látogatnánk meg, kötelező program a Zágráb közelében fekvő mesepalota felkeresése. A vár a 13. században épült, és a 19. században nyerte el mai formáját, amikor a már romos épületet felújították, mellette egy mesterséges tavat alakítottak ki, és egy csigavonalban haladó utat építettek a vár megközelítéséhez. Nyáron a zöldellő fák látványa fogad itt minket, de a kastély minden évszakban megér egy látogatást, ráadásul Budapesttől nagyjából három és fél óra alatt, a horvát fővárostól, Zágrábtól pedig kicsivel több mint egy óra alatt megközelíthető, tehát igazán nem kell sokat utaznunk ezért a pompás palotáért.

Utasbiztosítás kalkulátor

Hasonlítsa össze biztosító partnereink utasbiztosítási ajánlatait, hogy megtalálja az Ön számára legmegfelelőbbet, olcsóbban!

Díjszámítás »

Nehaj-vár

A Nehaj-vár eredetileg erődítményként épült annak érdekében, hogy a tornyokból időben kiszúrják az esetleges támadási kísérleteket, és megóvják Zengg (horvátul Senj) városának lakóit, illetve füstjelekkel tudjanak jelezni a környező szigeteknek is. Innen ugyanis láthatjuk Krk, Rab, Cres és Prvić szigetét, illetve a vár lábánál elterülő várost egyaránt. A várost büszkén védelmező vár elképesztő látványt nyújt a háttérben magasodó hegyekkel – a történelem és a lélegzetelállító panorámák szerelmesei is remekül fogják itt érezni magukat. A várban megtekinthetünk egy kiállítást az épület gazdag történelméről, az erőd tetejéről pedig megcsodálhatjuk a már említett gyönyörű kilátást.

Kamerlengo erőd

Ha Trogir tengerparti sétányán korzózunk, azonnal meg fogjuk látni a Kamerlengo erődöt, ugyanis a vár közvetlenül a tengerparton fekszik. Az erőd a 15. század óta határozza meg a városka látképét, és hívogatja turisták sokaságát egy időutazásra. Nyáron a vár belsejében zenés rendezvényeken vehetünk részt – rendkívül egyedi élmény egy középkori épületben bulizni, ezért ha itt nyaralunk, mindenképp nézzünk utána az aktuális eseményeknek. Nem véletlen, hogy az egész óváros az UNESCO világörökségének részét képezi: a régi épületek és a szűk, hangulatos utcácskák mindenképp megérnek egy sétát az egész napos fürdőzés után.

Lovrijenac erőd

Horvátország déli területeinek meghódítása nem telhet el anélkül, hogy a dubrovniki Lovrijenac erődöt megnéznénk. Nem elég, hogy a vár egy 37 méter magas sziklára épült, különlegességét történelme is növeli: az itt élők meg akarták akadályozni, hogy az akkori Velencei Köztársaság ellenőrzése alá vonja a várost, ezért mindössze 3 hónap alatt felépítették az erődítményt. Egy tengeri és egy szárazföldi bejárattal és három emelettel rendelkezik a tenger fölé magasodó vár, ami a Trónok Harca című sorozatból is ismerős lehet. Ha Horvátországban várakat fedeznénk fel, írjuk fel a bakancslistánkra Dubrovnik egyedi látványosságát, és nézzük meg a Lovrijenac erődöt is!

Stara Sušica kastély

Képzeljünk el egy magas fák árnyékában megbúvó, tornyos erdei kastélyt, zöld színű ajtókkal és ablakokkal… csodás látvány, nem igaz? Ez a Stara Sušica nevű kastély, amely az aprócska községről kapta a nevét. Ha az Isztriai-félszigetet vagy esetleg Rijekát vesszük célba az idei nyaralás alkalmával, mindenképp tegyünk egy kitérőt útközben a kastélyhoz – biztosan nem fogjuk megbánni. A környezet és természetesen maga az épület is mind arra adnak okot, hogy sétáljunk itt egyet, amikor Horvátországban járunk.

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2022. 07. 27.