Valódi vs. elavult biztonság a lakásbiztosítások esetében

Felújításon esett át a lakás? A home office miatt új vagyontárgyak kerültek be a lakásba? Vagy új sporteszközöket vettünk, esetleg napkollektor került a háztetőre? Miért fontosak ezek a kérdések?

2020.06.15

A számokat nézve elmondható, hogy a magyar lakosság közel 70%-a rendelkezik lakásbiztosítással. Tehát 10-ből 7 ember jár el felelősségteljesen, és fizet rendszeresen lakásbiztosítást, hogy ezzel lakhelyét és ingóságait biztonságban tudhassa. Érdemes viszont feltenni a kérdést, és nem egy esetleges káresetnél szembesülni azzal, hogy valódi védelemért fizetünk-e.

Tapasztalatunk alapján, ha tényleg biztonságban szeretnénk tudni lakhelyünket és ingóságainkat, lakásbiztosításunkat érdemes legritkábban 2-3 évente felülvizsgálni, aktualizálni. Ha például biztosításunkat több éve kötöttük, akkor azt lakásunk és ingóságaink évekkel ezelőtti állapota alapján, az akkori kondíciók közül választottuk ki, ami már nem feltétlenül tükrözi a jelenlegi igényeinket. Előfordulhat, hogy lakáshitelhez a hitelt nyújtó bank preferált biztosítóját választottuk, pedig lakásbiztosítási igényeinknek megfelelőbb ajánlatot is találhattunk volna a piaci lehetőségeket ismerve mind kiegészítő szolgáltatások, mind pedig díjat tekintve.

Ezért egy jó pár éve megkötött, azóta elavult lakásbiztosítás esetén nagy az esély, hogy a biztonság hamis illúziójában élünk, azt fizetjük meg, nem pedig a valódi biztonságot. Ennek oka, hogy egyik megkötött lakásbiztosítási szerződés se képes lakhelyünk változásait magától lekövetni, ahogy olyan lakásunk védelmét biztosító új kiegészítő szolgáltatásokkal se tud az igényeinkre reagálni, ami a megkötésekor még nem létezett. Otthonunk és ingóságaink általában a legnagyobb vagyonértékünk, járjunk el tudatosan, és tudjuk őket a legnagyobb biztonságban.

Amikor mindenképpen javasolt lakásbiztosításunk aktualizálása:

• a szerződést 2-3 éve kötöttük

• felújításon esett át a lakás

• új vagyontárgyak, bútorok kerültek az otthonunkba

• új sporteszközöket vagy éppen a home office helyzet miatt új elektronikai cikkeket vettünk a lakásba

• napkollektor került a háztetőre vagy új kerti bútorokat vettünk

A teendők:

  1. Vegyük elő a meglévő lakásbiztosításunkat, és nézzük meg, hogy a megkötött biztosításunk mire és milyen összeghatárig térít.

  2. Vessük össze otthonunk jelenlegi felszereltségével, a megkötés óta történt értéknövelő változásokkal és a mostani igényeinkkel.

  3. Nézzük meg több biztosító ajánlatát. A Biztosítás.hu online díjkalkulátora segít ebben: összehasonlítja és sorba rendezi a megadott adatok alapján a megfelelő lakásbiztosításokat, független értékelő kalkulátora pedig százalékosan jelzi, hogy melyik csomag lehet az egyedi igényeknek megfelelő választás.

Lakásbiztosítás kalkulátor

Válassza nálunk lakásbiztosítást, online ügyintézés

Díjszámítás

  1. Válasszuk ki lakásbiztosításunkhoz a megfelelő kiegészítő szolgáltatásokat, hiszen vannak olyan gyakori káresemények (ld. másodlagos villámkár), amit az alap lakásbiztosítások nem térítenek meg, viszont évi pár ezer forint fejében biztosíthatjuk velük értékeinket.

  2. Ha valami nem egyértelmű vagy elakadt, kérje bátran szakértőink segítségét. Oldalunkon keresztül szakértőink chaten, illetve telefonon is szívesen segítenek a kérdések megválaszolásában.

Egy új szerződés kötése vagy a korábbi szerződések megújítása ráadásul az esetek többségében nem eredményez díjemelést, sőt a korábbinál aktuálisabb és jóval szélesebb körű védelmet biztosít kedvezőbb áron.

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2022. 05. 03.